Kyle Evans

KYLE EVANS

Mottó
"Addig üsd a vasat, amíg nevet rajtad!"

Alapok

Jelszó: "Utállak! Vegyél nekem unikornist!"
Így ejtsd a nevemet: Káel Évansz
Nem: Férfiú
Születési hely, idő: 1989 Szeptember 21. Holyhead, Anglia
Horoszkóp: Szűz
Kor: 11
Vér: Félvér
Évfolyam: Most fogja kezdeni az Elsőévet

A múlt

- Engedjétek meg nekem, hogy bemutatkozzam. A nevem Kyle Evans és most elkalauzolok minden kedves érdeklődőt az én kis gyerekkoromban... Khm bocsánat, kicsit vicces ezt így 11 évesen kimondani, de ne is törődjetek vele. Kedves narrátor, kezdhetjük?! - Tettem fel a kérdést a levegőbe majd a pálcámmal pöccintve, egy fülnek kellemes hang elkezdte a felvezetést.
"Történetem Holyheadban kezdődik, ami egy gyönyörű kikötőváros Anglia nyugati partján. Ez a város ad otthont a szorgalmas, négytagú Evans családnak. A család nem nevezhető túlságosan gazdagnak, sosem dúskáltak a pénzben, viszont a legszükségesebbekre azért mindig sikerült kigazdálkodni a pénzt. Evansék legidősebb tagja egy hatvanas évei felé járó kedves úr, aki saját fiánál jobban már csak az unokáját szereti. Habár a nagyapa idős volt már, aktívan kivette részét a napi betevő megkeresésébe, már hogyne tette volna hisz egy ősinek mondható mégis számára kedves munkát végezhetett, kovácsolt. A fia és annak felesége, bár mindketten elvégezték és kijárták a Roxfortot, a muglik között elvegyülve, azok munkáját végezték. Mindketten a kikötői vámhatóság berkein belül dolgoznak, a családapa leginkább mentális munkát végez, iratokat iktat, szállítmányozást könyvel, amolyan titkár féleség, míg az anya inkább a terepen teljesít. Neki kell a különböző kétes rakománnyal érkező hajókat átvizsgálni, esetenként az illegális árut lefoglalni. Végül a család legapróbb tagjáról is illik szót ejteni, természetesen rólam, aki gondtalanul játszott nagyapja műhelyében naphosszat amíg szülei a munka miatt elvoltak. Habár már rég benne volt a gyermek a korban, sajnos a szülei nem engedhették meg maguknak, hogy bölcsődébe majd később óvodába járassák, viszont szerencsére a nagyapa mindig szívesen látta a lelkes fiatalt, még ha azt a műhely rovására is kellett tennie."
- Várj, állj! Ez nekem egy kicsit sem tetszik. Úgy állítod be a családunkat mintha szegények és nemtörődömök lennénk...- fejezte ki aggodalmát édesanyám a kis bemutatkozásommal kapcsolatban.
- Ugyan anya, ez még csak a felvezető volt. Éppen ezért mutatom meg a bemutatkozási anyagomat először nektek, hogy ha kell javítani tudjunk rajta majd, ha minden rendben, a Roxfortban is előadhassam majd a számonkéréskor.
- Rendben, csak nem szeretném, ha hamis képet festenél rólunk.
- Drágám hagyd, hogy Kyle befejezze.
- Emma angyalom, biztosra veszem, hogy történet végére elégedett leszel a kapott képpel. - Mondta nagyapám, majd rám nézett és bólintott jelezve, hogy folytathatom az előadásomat.
"Kyle anyja, Emma Evans aggodalmaskodó természetű, mindazonáltal egy rettentő kedves és erős nő is egyben. Ezt a legjobban az támasztja alá, hogy amikor egy pókkal vagy más kellemetlen rovarral találkozok, mindig számíthatok a segítségére."
- Hahááá - Horkantott fel nevetve nagyapa - Na látod, én megmondtam...-
"Kyle apja, William Evans sokkal inkább nyugodt, kiegyensúlyozott típus, kedvességben ő is bőségesen az élmezőnyben van, még anya tilalma ellenére is suttyomban el szokott vinni fagyizni. ~Anya ekkor gyors szúró pillantást vet apára.~ Végül pedig szeretnék kitérni a nagyapámra Herold Evansra, aki annak ellenére, hogy varázstalan, az időm nagy részét vele töltöm. Nem egyszer sikerült is rossz fát tennem a tűzre a műhelyében. Az egyik legfontosabb ember az életemben, ő az én hősöm. ~Ekkor anya könyökkel oldalba szúrta apát, majd halkan megjegyezte neki, hogy ez most biztos fájt~ Nagyapának végtelen türelme van mindenhez, mindenki ismeri és kedveli őt a városban. Ezt mi sem mutatja meg jobban, hogy mindig előre köszönnek neki. Bárhová is mentünk nagyapával, mindig akadt olyan ember, aki messziről felkiáltotta a nevét, majd odament hozzá és hosszas beszélgetésbe elegyedtek. Ez akkor volt a legérdekesebb, amikor egyszer átutaztunk Írországba valami hivatalos ügy miatt és még ott is akadt ismerős akivel leállhatott nosztalgiázni a régi szép időkről."

"Most, hogy a családomról már sikerült egy kis képet alkotni, rá is térnék magamra és a gyerekkoromra. Mint azt korábban említettem, a szüleim távollétében a nagyapámmal voltam a műhelyében. Bár nehéz lehet megbarátkozni a gondolattal, hogy egy fiatal gyerek egy izzó vasaktól pengéktől és acéloktól hemzsegő épületben játszadozik, én mégis jobban szerettem azt a helyet, mint bármilyen játszóteret a környékünkön. Melyik játszótéri gyerek mondhatja el magáról, hogy leugrik a papihoz, hogy felkaphasson egy acél sisakot és lovagosdit játszhasson?! Na ugye... Szóval imádtam minden percét amit ott tölthettem. Órákig tudtam nézni, ahogyan nagyapa a kalapácsával addig üti az izzó vasat amíg az fel nem veszi egy kard formáját. Emlékszem, egyszer azt mondta nekem, hogy olyan hangot ad ki kalapálás közben a forró fém, mintha nevetne, majd amolyan bölcseletként kiegészítette a dolgot - Addig üsd a vasat, amíg nevet rajtad! - Ez a mondat annyira megtetszett mindkettőnknek, hogy a mai napig előszeretettel mondogatjuk.
Többnyire a délutáni órákban, amikor anya és apa hazaért, csatlakoznom kellett hozzájuk és be kellett segítenem a házimunkában. Ez sajnos már nem volt olyan mókás, mint a műhelyben bújócskázni, azonban mindenért kárpótoltak az esti mesék, amik a Roxfortról szóltak. Csillogó tekintettel és tátott szájjal hallgattam a történeteiket, amik a varázslóiskolában töltött éveik alatt szereztek. Esténként a történetek után sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy híres és nagyhatalmú varázsló vagyok és a világ csak az én segítségemre vár. Talán ezek voltak azok az apró dolgok, amik arra késztettek, hogy én is elinduljak a varázsvilág felé.”

A nagy háború hatása az életemre

„Nyolc éves voltam amikor végleg lezárult a második varázslók háborúja és mintegy három évet ölelt fel az életemből. Igaz nem sokat értettem abból, hogy mi történik, viszont láttam a szüleim arcán illetve tettein, hogy félnek. Bár szerencsére minket elkerült mindenféle atrocitás, a szüleim úgy döntöttek, hogy elkezdenek kiképezni engem a varázsló létre. Akkoriban nem lehetett tudni, hogy a jók nyernek, vagy Tudjukki végleg legyőzi azokat akik még megpróbálnak neki ellenállni, így abban se lehettek biztosak, hogy lesz egyáltalán Roxfort a jövőben. Ezért is született meg a döntés, hogy ha mást nem, de legalább az alapokat megtanítják nekem. Mivel nem volt varázspálcám, a szüleim pálcáját használni túl veszélyes lett volna, az Abszol útra meg még csak véletlen se mertünk elmenni, így jóformán csak elméletet tudtam tanulni.
Az egyik éjszaka lefekvés után nem akart álom jönni a szememre, így azt gondoltam, hogy átmegyek anyáék szobájába, azonban az ajtójuk előtt megtorpantam. Hallottam, hogy halkan rólam beszélgetnek apával.
-Ez így nem lesz elég… Többet kell tanulnia, meg kell tudnia magát védeni valahogyan. – Fejtette ki aggodalmát apa.
- De hisz még alig múlt el hét éves, nem is kell, hogy megvédje magát! Majd mi megvédjük.
- És ha valami történik velünk? Eddig elkerültek minket a halálfalók, mert az ország peremén lakunk, de ez csak idők kérdése.
- Mégis mit tehetnénk? Ha ránk találnak mindannyiunkkal végeznek majd, őt is beleértve. – Anya elég nyomasztó hangulatba került ezután a mondata után.
- Ha ránk is találnak Kyleról nem tudnak, el tudjuk rejteni őt és még csak keresni se fogják…
- És utána?! Ha mi nem leszünk már, hogy védi meg magát pálca nélkül?
- Hát ez az! – Apa most komolyabb hangnemre váltott – Emma… Holnap kora hajnalban elmegyek az Abszol útra és..
- Ne is folytasd, ez öngyilkosság!
- Nincs más választásunk…
Apa hangja elcsuklott, anya pedig már nem válaszolt többe. Tudta, hogy ez az egyetlen járható út, csak nem tudott megbarátkozni a gondolattal, majd pár perc néma csönd után megölelték egymást. Én ekkor ott hagytam őket és átszaladtam a műhelybe. Késő volt már, de tudtam, nagyapa még ilyenkor is dolgozni szokott és meg is találtam őt ott. Elmondtam neki mindent amit hallottam és ettől annyira dühös lett, hogy leborította maga előtt azt a kovácsmunkát amin egész nap dolgozott.
- Na várj csak, felmegyek és verek egy kis értelmet a hülye fiam hülye fejébe… - Mormogta az orra alatt az öreg.
- Várj! – állítottam meg – van egy ötletem. Ha nem tudom megvédeni magam varázslattal, akkor majd megvédem magam az emberek fegyverével!
- Ne hülyéskedj, senki sem ad pisztolyt egy hét éves kezébe! Ez még viccnek is rossz!
- Nem is pisztolyra gondoltam… Azt mondtad, hogy világ életedben kovács voltál igaz? – erre ő kíváncsi tekintettel bólintott – Akkor biztos több tőr és kard is megfordult már a kezed alatt. Taníts meg használni őket!
Nagyapa nagyot nézett ezen kijelentésemen és hirtelen nevetésbe is tört ki. Habár nem rajtam nevetett, hanem az ötletemen, egy kicsit rosszul esett.
- Márpedig én ezt komolyan gondoltam! Taníts engem!
Az öreg Herold lassan abbahagyta a nevetést és láthatóan elgondolkodott a dolgon. Hosszas gondolkozás és morfondírozás után végre megszólalt.
- Anno olvastam egy régi könyvet ami azt taglalta, hogy a régi japán szamurájokat már gyerek korukban el kezdték képezni a kardforgatás művészetére… - sóhajtott egyet – Rendben, de csakis akkor egyezek bele, hogyha komolyan gondolod és hallgatni fogsz rám bármilyen nehéz is lesz majd a feladat!
- Ezt megígérem! – Jelentettem ki szinte azonnal
- Remek, akkor holnap reggel 6-kor már kezdünk is!
- Mi? Olyan korán? Ne már, akkor még aludni szoktam!
- Mit mondtam neked az előbb?!
- Rendben értettem… és apával mi lesz?
- Majd azzal én foglalkozok, de most spuri aludni, mert holnap korán kelsz és ha álmos leszel, kitakaríttatom veled a műhelyt!
Hirtelen elkerekedtek a szemeim, csak egy bólintásra volt időm és már futottam, nem, rohantam is az ágyam felé. Másnap bár álmos fejjel, de teljes elszántsággal álltam vigyázban a műhely közepén. Kicsivel nagyapa előtt érkeztem, aki meg is lepődött amikor meglátott engem. Nem gondolta volna, hogy még nála is korábban érek majd ki. Egy enyhe mosolyt meg is engedett magának, majd felkiáltott.
- Rendben! Akkor az első dolgod az lesz, hogy rendbe rakd a műhelyt!
Meglepettségemben köpni nyelni nem tudtam, hisz ez lett volna a büntetés ha elkések, viszont a helyet, hogy megkérdőjeleztem volna ezt a dolgot, vettem egy nagy levegőt és szorgalmasan nekiláttam a feladatnak.
- Csak vicceltem! – Mondta majd magához hívott. – Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyire fogsz majd kiborulni, viszont meglepően jól fogadtad. Tessék, fogd ezt. – Erre a kezembe adott ütött kopott fakardot, ami ráadásul még rövid is volt én pedig csak kérdően néztem rá.
- Mi az? Csak nem hitted, hogy egyből egy igazi kardot adok majd a kezedbe? Hisz meg se tudnád rendesen suhintani… Gyakorlásnak ez tökéletes.
Innentől kezdve az általam ismert és szeretett műhely átalakult és most már nem úgy tekintek rá, mint valami játszótérre, sokkal inkább gyakorlótérré avanzsálódott. Ezt követően hosszú heteket, hónapokat, éveket töltöttem a nagyapával és azzal, hogy elsajátítsam a kardforgatás legalapabb tudományát. Nem tudom, hogy nagyapának ezt hogyan sikerült elérnie, de apa végül nem ment el az Abszol útra.
Egy évvel később, 1998 május 2-án Tudjuk kit legyőzték és véget ért a varázslók közti háború. Szerencsénkre mi meg tudtunk úgy lapulni, hogy nem találtak ránk ez idő alatt. A háború végeztével mindenki fellélegezhetett, mindenki kivéve én. Annak ellenére, hogy már nem volt mitől félni, legalábbis ezt mondták nekem, én folytattam az edzésemet nagyapával, mindaddig amíg a Roxfort újra meg nem nyitotta a kapuit. És most, 2001-ben végre megkaptam a hivatalos értesítőmet is, miszerint felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolába.”

A narrátor hang lassan elnémul én pedig megköszönöm egyenlőre csak a próbaközönségemnek, hogy végighallgatták bemutatkozásomat, majd mélyen meghajoltam!

Jellem

Kyle jelleme elég összetett. Nagy hatással volt környezetére a háború és az attól való félelem. Ennek köszönhetően eltökélt és céltudatos lett, elszánta magát, hogy nagy és erős varázsló lesz aki megtudja védeni azokat akiket szeret. Mindazonáltal nem veti meg az apróbb mókákat, csínyeket sem, ezt sajnos a nagyapja kardleckéi sem tudták kigyomlálni belőle. Mivel nem volt sok barátja Holyheadben így kevés vele egykorú gyereket ismer és még nehezebben is tud velük barátkozni, de ha egyszer sikerül igazi barátokra lelnie, akkor minden áron meg akarja majd védeni őket, ha veszéj ütné fel a fejét.

Apróságok

Mindig: Kardok, Új varázslatok, Kihívások, Állatok, Varjak, Logikai játék, Úszás, Csokoládé, Evés
Soha: Pókok! <--NAGYON FÚJ!!! , sötétség, Ananász, Csónakok, Repülés, Hosszas gyaloglás
Hobbik: Kardforgatás, Logikai játékok, Fejtörők, Tanulás
Merengő
Legjobb élmény: Öt éves koromban a szüleimnek Londonban akadt teendőjük ezért családostól utaztunk el olda. Olyan volt mint egy igazi családi kirándulás a fény és pompák városába. Talán ekkor voltam a legboldogabb életemben.
Legrosszabb élmény:
Egyszer egy túlfűtött játék után lepihentem az egyik fa árnyékában. Nem vettem észre, de pont egy termetes keresztes pók hálója alá heveredtem és az említett gusztustalan élőlény rám mászott, de itt nem állt meg, amikor észrevettem, hogy valami mászik rajtam, már be is mászott a pólóm alá. Sose pánikoltam úgy, mint akkor.
Mumus: Pókok
Edevis tükre: Egyszer álmomban megjelent előttem egy fenséges ezüstkard kék markolattal és tokkal, amikor kihúztam a kardot a tokjából, az fényesen ragyogott, a tok pedig varázspálcává alakult. Ez az álom magyon megragadt bennem, és szinte sóvárgok azotán a fenséges fegyver után.
Százfűlé-főzet: Áttetsző-sárgás, húsleves ízű
Amortentia: Őrölt fahéj, csokoládé és mogyoró illatának kevert egyvelege
Titkok: Bár tanult kardforgató vagyok, próbálom ezt nem híresztelni és csak akkor felfedni, ha nagyon szükséges
Azt beszélik, hogy szegény családból származom akik jobbnak látták feladni a varázsló életet és a muglik között élni.

Család

Apa: William Evans, 38 éves, félvér, különleges számomra, nyugalmat és biztonságot hoz a világomba
Anya: Emma Evans, 35 éves, félvér, anya csak egy van, szeretettel halmoz el és erőt, kitartást tükröz a számomra.
Testvér: Nincs testvérem, egyke gyerek vagyok.
Nagyapa: Herold Evans, 59 éves, mugli, ő az én hősöm, tőle kaptam a legtöbb jó tulajdonságomat, mindég tisztelettel tekintek rá.
Háziállat: Twinkle - Holló
Család története: William és Emma a Roxfortban ismerkedtek meg egymással. A teszlek süveg ugyan abba a házba, a hollóhátba osztotta be őket, ám a kapcsolatuk közel se indult ilyen egyszerűen. Szüleim elmondása alapján apa volt az aki már elsőévesként felfigyelt anyára, azonban a szimpátia nem volt kölcsönös, eleinte. Apa azt mondta nekem, közel öt évig udvarolt anyának, mire végre sikerült egymásra találniuk. Mindketten a Roxfort elvégzése után a muglik között kezdték el élni az életüket, a nagyapám házába költöztek be, miután kicsit kicsinosították maguknak azt. A háború szelei szerencsére elkerültek minket, hála annak, hogy egy félreeső kisvárosban laktunk, mégis a háború, a terror tudata nagy hatással volt mindannyiunk életére. Jelenleg a szüleim folytatják a munkájukat a kikötői vámhatóságon, nagyapa még jelenleg is vállal kovács megbízásokat, én pedig izgatottan várom, hogy elkezdődjön a tanév, melynek már én is diákja leszek.

Külsőségek

Magasság: 125cm
Testalkat: Korához képest átlagos a testalkat, nem feltünően de talán izmosabb a kortársainál.
Szemszín: Világoskék
Hajszín: Mogyoróbarna
Kinézet:
Szürke vászonnadrágot és egy abba betűrt kockás inget hordok magamon. A stílus kedvéért egy csokornyakkendőt mindég veszek fel magamra az ing mellé. A hajam mogyoróbarna színű és általában félrefésülve hordom azt. Ezen összeállításnak köszönhetően az emberek ránézésre tudálékos könyvmolynak tarthatnak, azonban ez távol áll az igazságtól, a legkevésbé sem tartozom az éltanulók közé.

A tudás

Varázslói ismeretek: Nincsen
Pálca típusa: Enyhén merev 9 hüvelykes Kökénypálca, Srákányizomhúr maggal
RBF: -

Avialany: Iain Armitage