+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Anglián kívüli részek
| | |-+  Párizs
| | | |-+  Párizsi varázslónegyed
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Párizsi varázslónegyed  (Megtekintve 2735 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 05. 28. - 21:13:46 »
0


A Montmartre lábánál fekvő negyedhez egy gyönyörű szobor talapzatán keresztül vezet az út. Onnan egy szép régi épületekkel szegélyezett térre jutunk, ahol boltok, fogadók és kávézók várják az arra járókat. Az Abszol úthoz hasonlóan ez a franciaországi mágusvilág szíve. Innen nyílik a legnagyobb bankjuk, talárszabászatuk, mágikus édességekkel teli boltjuk és minden más is, amire egy akár egy felnőttnek, akár egy diáknak szüksége lehet mágikus mindennapjaiban.
Naplózva

Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 02. 18. - 22:27:09 »
+1

TO; Arian


2003. február 18.
Francia pánik


Egy pillanattal ezelőtt egy akta landolt az asztalomon. Amint kinyitottam, tudtam, hogy miről van szó, igazából el se kellett volna olvasnom, de ki tudja, talán került bele valami, ami korábban még nem volt ott. De akkor nézzük is. Corbin Duval, akit még decemberben kaptunk el egy felderítés során Ms. Blanchettel. Életkor, leírás, és más sok érdektelen információ után végül elérkezik a jelentés a lényeghez. Azon túl, hogy a férfi két hatósági személyt megtámadott, a hazájában Franciaországban keresik az aurorok.
A bűne több nő megerőszakolása, embercsempészet és szintén rátámadott néhány helyi hivatali emberre, amikor egy rajtaütés alkalmával megpróbálták elkapni. A decemberi estnél szerencsénk volt, azt hiszem. Már akkor is tudtam, hogy az végződhetett volna rosszabbul is.
Az akta szerint el kell kísérnem egy diplomatát Párizsba az átadásra. Macmillan nem akarja a véletlenre bízni az átadást, és úgy gondolja, hogy ha esetleg ez az alak megint eltűnne, akkor én elő tudom kaparni még a föld alól is. Alig két órám maradt az indulásig. Hát, gratulálok, azért erről szólhattak volna korábban is. Megnézem a pontos átadási helyet, és rájövök, hogy itt senki nem számít valami olyasmire, ami sok időt vesz majd igénybe.
Felállok az asztalomtól és megindulok Amonnal az oldalamon a Mágikus kapcsolatok ügyosztályra, hogy összeszedjem ezt a jóembert, akivel mennem kell. Nem is ismerem őt, de ez nem meglepő. Nem sok embert ismerek onnan, általában nem keveredek ilyen ügyekbe. Egy valakit mégis nagyon jól ismerek onnan, de ez legyen a legkevesebb. Örülök neki, hogy most nem őt kaptam páromnak.

A párizsi varázslónegyedbe érkezünk. Innen fogunk majd elmenni a Minisztériumba az átadáshoz. Mondjuk nem tudom miért ide és miért nem mindjárt a hivatalba, de ez legyen a legkisebb gond. Alaposan felmérem a terepet, de túl sok a nyüzsgés, és egyáltalán nem belátható a terület. Corbin mintha be lenne nyugtatózva, hogy ne mocorogjon, de ez egyáltalán nem tetszik nekem. Egy esetlegesen felmerülő probléma esetén csak hátrányunkra válik majd a jelenléte.
- Magának mondtak valamit, Mr. Bahri? Miért ide kellett érkeznünk?
Közben vezetem őket az átjáró felé, de úgy tűnik, hogy nem lesz itt probléma. Előveszem a cigimet és rágyújtok, majd a mellettem sétáló diplomata felé tartom a dobozt, talán kér egy szálat. Ha sikerül időben végeznünk, akkor talán visszafelé vásárlok néhány holmit. Meglepem Elliotot valamivel.
- Nekem a jelentésben nem sok minden szerepelt az átadással kapcsolatban. Magával esetleg közöltek pontosabbat azon túl, hogy ide kell jönnünk és innen tovább a Minisztériumba?
Próbálok puhatolózni, de szerintem nem sok sikerrel fogok majd járni. Nem éppen erről híres egyik osztály sem, de eddig nem is volt hasonló feladatom. Ahol mégis meg kellett jelennem, ott másodlagos ember voltam, több auror volt jelen egy átadáson. Talán ennyire titulálták veszélyesnek ezt a Duvalt.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 02. 23. - 19:22:26 »
+1

francia pánik



2003. február 18.
Gabriel

Az akadémián ücsörögtem az irodámban. Hallottam, ahogy az üvegen koppannak az eső cseppek, de lehunyva a szememet, mégis hátra dőltem a székemben, mintha csak aludni próbálnék. Valójában erős migrénnel küzdöttem, mert napok óta nem aludtam rendesen. Megint Ekbal képe jelent meg előttem újra és újra, amint lehunytam a szememet. A fejfájás pedig ezzel együtt elviselhetetlenre fokozódott.
– Bahri! – tépte ki az ajtót a tanszékvezető. Nem is a mozdulatsor, inkább a hangja zavart meg a pihenésben. Bár a szemem azonnal kipattant, megmozdulni nem voltam még hajlandó, hogy rá is nézzek. A görgős székkel ugyanis az ablakfelé fordulva ücsörögtem. – Az egy dolog, hogy nem tartja meg az óráit, de most már köszönni sem hajlandó a felettesének? – kérdezte kisvártatva.
Megköszörülve a torkomat fordultam felé. Teljesen nyugodtan néztem rajta végig, majd ledöntöttem a kezembe szorongatott bájitalos üveg tartalmát. Percek óta be akartam már venni a fájdalomcsillapító főzetet, hogy kicsit összeszedjem magamat.
– Merlin szerelmére, legalább ne visítson… – közöltem és megráztam a fejemet. A kiürült üveg máris az asztalomon koppant, aztán végre rábámultam újra, hogy örüljön a figyelemnek. – Nem vettem észre, hogy bejött. Tudja, másra figyeltem. – Sóhajtottam szemforgatva.
Aztán elém vágott valami köteg mappát, jó vaskos anyaggal. Nem akartam még csak kinyitni sem… de ott virított rajta a minisztériumi pecsét. Hirtelen az volt az első gondolatom, hogy talán ki akarnak utasítani az országból – bár erre nem sok esély volt.
– Ez mi? – Erre rádobott egy minisztériumi pecséttel ellátott levelet. Már feltörve, kibontva kaptam meg, hiába nekem címezték. A főnökömre pillantottam és kicsit mogorván megköszörültem a torkomat.
– Félóra múlva a minisztériumban lesz, a mágikus kapcsolatok ügyosztályán. – Közölte egyszerűen. Amint szóra nyitottam volna a számat felemelte a kezét. – Meg ne nyikkanjon! Egy nemzetközi ügyben kell nekik szakember és jelenleg Ön az egyetlen francia nyelven folyékonyan beszélő diplomata, aki elérhető… mivel nem hajlandó ugyebár órát tartani. – A mappára mutatott. – Az akadémia tetemes mennyiségű támogatást kap ezért. Úgyhogy szedje össze magát és induljon meg!
Nem reagáltam semmit. Csak felvettem a mappát és végig lapoztam gyorsan. Valami Corbin Du… valakiket megtámadott… hümmögve zártam vissza az anyagot. Aztán kinyitottam a levelet. „Azonnali indulás…” Ezen a ponton kikerekedett a szemem.
– Hogy most rögtön menjek Párizsba…
– Szedje össze magát Bahri. – Bólintott, majd vállon veregetve mellém lépett. – Képes rá. – Aztán hátat fordított és otthagyott egyedül.
Gyorsan végigfésültem a hullámos tincseimet az ujjaimmal, megigazítottam a szakállamat. Aztán begomboltam végig az ingem, hogy felkössek egy professzoros csokornyakkendőt és bebújjak a kötött kardigánomba. Ezután már készen álltam az indulásra. Nagyjából tíz perccel azelőtt érkeztem a minisztériumba, amikorra hívattak. Volt egy kis időm átnézni az anyagot… addig sem Ekbalon járt az eszem.
A kíséretem egy auror volt. Majdnem egy magasak voltunk, de ő izmosabb, jobb felépítésű volt nálam. Biztos voltam benne, hogy veszélyes helyzetbe sikerült a kedves tanszéknek keverni, ha egy ilyen kétajtós szekrényt adtak mellém. Ráadásul csak egy rövid bemutatkozásra volt időnk és máris Párizsban voltunk.
– Magának mondtak valamit, Mr. Bahri? Miért ide kellett érkeznünk? – kérdezte Mr. Milton, miközben mögötte kullogtam. Régen voltam Párizsba és ami azt illeti nem a francia volt az általam legjobban beszélt nyelv.
– Nekem a jelentésben nem sok minden szerepelt az átadással kapcsolatban. Magával esetleg közöltek pontosabbat azon túl, hogy ide kell jönnünk és innen tovább a Minisztériumba?
– Legfeljebb negyven perce tudok az egész ügyről. Szóval sejtheti… – válaszoltam és megköszörültem a torkom. – Inkább tegeződjünk. Arian vagyok. – Tettem hozzá. Nem szerettem a túlzottan kötött stílust, miközben ebben a helyzetben kollégák voltunk.
– Azt hittem, te tudsz valamit az átadásról. Azt mondták, hogy a nyomozáshoz volt közöd. – Rántottam meg a vállamat. Egyelőre még időm sem volt körbe nézni, csak suhantak el mellettünk a dolgok. Gabriel is nyilván sietősre vette a lépéseit. Talán még el akar tölteni pár szabadórát a szerelmesek városában… reméltem mondjuk, hogy nem a társaságomban. – De ha gyorsan megvagyunk, akkor még esetleg szétnézhetsz… ha még nem jártál Párizsban. – Tettem hozzá, hátha magyarázatot ad a rohanásra.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 03. 03. - 23:21:24 »
+1

TO; Arian


2003. február 18.
Francia pánik


Talán paranoiás vagyok, de ez az egész nagyon nem tetszik nekem. Egy átadásnak nem egy forgalmas varázslónegyednél kéne végbemennie, de még csak közvetítőnek sem kéne itt lennünk. Mégis mit képzelt az, aki ezt kitalálta? Egy egyszerű hivatalnok volt, aki azt hitte, hogy majd jó hecc lesz? Igen, mérgelődök, mert túl nagy a biztonsági kockázat, túl nagy az esélye annak, hogy valami történhet és ha bekövetkezik valami, akkor ott nagyon sokan fognak megsérülni.
Addig is, amíg kitalálom, hogy mi legyen, megpróbálom alkalmi partneremet szóra bírni. Talán neki mondtak valamit, amit velem elfelejtettek közölni. Nem ez lenne az első alkalom.
- Legfeljebb negyven perce tudok az egész ügyről. Szóval sejtheti… Inkább tegeződjünk. Arian vagyok.
Remek. Egy kevésbé felkészült diplomatát adnak mellém. De ez nem az ő hibája. A Nemzetközi máguskapcsolatok mindig is kaotikus hely volt, és ez valószínűleg soha nem fog változni. Biccentek csak egyet miután bemutatkozom, hogy rendben, végül is miért ne tegeződhetnénk, bár addig, amíg a feladat véget nem ér, nem igazán szeretném.
- Azt hittem, te tudsz valamit az átadásról. Azt mondták, hogy a nyomozáshoz volt közöd.
- Igen, egy felderítés során sikerült beleakadni a jómadárba. Azt hittük, hogy a Rend egyik házáról van szó, mert jelentések érkeztek különleges tevékenységről, de a jelentések részben mugliktól származtak, viszont Macmillen nem akarta annyiban hagyni. – Sóhajtok egy nagyot, biztos vagyok benne, hogy nem fog tetszeni neki, amit most fogok mondani. - Ha te is azt a jelentést kaptad, amit én, akkor nem sok minden van benne az átadással kapcsolatban. Eredetileg a Francia Minisztériumban lett volna az átadó, de indulás előtt nem sokkal megváltoztatták. Nem tudom milyen indittatásból, de biztos rá fogok kérdezni majd.
Erről jut eszembe. Azért nem biztos, hogy hülyeség lenne előre küldeni a Minisztériumba egy patrónust, hogy biztosak legyenek benne, megérkeztünk. Egyelőre nem rohanok annyira előre, talán én kerítek túl nagy jelentőséget az egésznek. Végül is, a franciák mindig is valamilyen furcsa módon különcök voltak, talán az átadásokra is vannak más jellegű szabályaik, mint amit mi állítottunk fel egy ilyen esetben. Lényegében ilyenkor ők diktálják a feltételeket, azt hiszem.
- De ha gyorsan megvagyunk, akkor még esetleg szétnézhetsz… ha még nem jártál Párizsban.
Ennyire látszik rajtam? Vagy összekeveri az éberségem a kíváncsiságommal? Akármelyik is legyen, az a biztos, ha minél előbb túl leszünk ezen. Már félig otthon van a jómadár, nem akarom, hogy a felügyeletem alatt történjen vele valami.
- Voltam már átadáson, mondjuk inkább az északi országok felé, és nem szabadna sokáig tartania. A zsupszkulcs csak estére van időzítve, de ha nem érem el, engem annyira nem érdekel, hazajutok másként. Téged viszont nem akarlak feltartani annál jobba, mint amennyire a feladat kéri.
Vajon van olyan, hogy auror hatodik érzék? Mert ha van, akkor minél közelebb érünk a Minisztériumba annál erősebben jelez, hogy baj van.
- Nem tetszik nekem ez az egész, azért sietek, hogy le tudjam rázni magamról ezt az érzést. És most nyugodtan hívhatsz akár paranoiásnak is.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 03. 13. - 17:05:22 »
+1

francia pánik



2003. február 18.
Gabriel

Kiváló diplomata voltam fénykoromban. Ezen nem is nagyon volt mit tagadni… mégis most túl sok minden történt egyszerre és máris egy helyzet sűrűjében találtam magam. Egy olyan helyzetébe, amit nem értettem, mert nem volt időm normálisan átfutni az anyagot. Még menet közben is azt bogarásztam, és éppen csak egy pillanatnyi időm akadt körbenézni.
- Igen, egy felderítés során sikerült beleakadni a jómadárba. Azt hittük, hogy a Rend egyik házáról van szó, mert jelentések érkeztek különleges tevékenységről, de a jelentések részben mugliktól származtak, viszont Macmillen nem akarta annyiban hagyni - magyarázta az auror, Gabriel Milton, akit mellém rendeltek. Merev fickónak tűnt, amit ez a szakma meg is követelt. - Ha te is azt a jelentést kaptad, amit én, akkor nem sok minden van benne az átadással kapcsolatban. Eredetileg a Francia Minisztériumban lett volna az átadó, de indulás előtt nem sokkal megváltoztatták. Nem tudom milyen indittatásból, de biztos rá fogok kérdezni majd. - Folytatta.
Megálltam hirtelen és összecsaptam az aktát.
- Na, akkor most álljunk meg egy pillanatra. - Közöltem és ha tovább is próbált menni hát elé álltam. A hivatalos fogolyátadások nagyon nem így szoktak zajlani ott van egy protokoll. Általában van egy diplomata, egy-két auror és persze a fogoly. A másik féltől pedig legalább ugyanennyi. - Nem a minisztérium épületében lesz és a feletteseid belementek ebbe? - kérdeztem és a mellkasához nyomtam az aktát. - A nemzetközi protokoll szerint csak és kizárólag a minisztérium épületében történhet meg az egész. - Jelentettem ki.
Aztán megköszörültem a torkom és körbenéztem. Úgy festett, hogy kietlen környék felé tartunk és ez nem tetszett.
- Én ugyan nem vagyok képzett auror, de ezt az egészet bizonyára protektorok készítették elő. Nem tűnt fel senkinek, hogy ez nem hivatalos és ideküldtek minket? - kérdeztem, nem mintha Miltonnak kellene erről tudnia, de azért meglepett, hogy ő ilyen információk mellett egyáltalán elindult erre az egészre.
Egyelőre tovább indultam vele és próbáltam cseverészni a városról, de éreztem, hogy ennek csak rossz vége lehet. Hogy keverhettek bele egy nyilvánvalóan csapdagyanús helyzetbe?
- Voltam már átadáson, mondjuk inkább az északi országok felé, és nem szabadna sokáig tartania. A zsupszkulcs csak estére van időzítve, de ha nem érem el, engem annyira nem érdekel, hazajutok másként. Téged viszont nem akarlak feltartani annál jobba, mint amennyire a feladat kéri.
- Nem sietek sehova. - Vontam vállat és ébren figyeltem minden mozdulatra, ahogy haladtunk tovább. Régen voltam Párizsban, szívesen megittam volna egy helyi kávét… minden jobb, mint egyedül lenni otthon, szembesülni azzal, amit tettem… és amit senki sem ítélne el, mert a testvérem “csak” egy halálfaló volt.
- Nem tetszik nekem ez az egész, azért sietek, hogy le tudjam rázni magamról ezt az érzést. És most nyugodtan hívhatsz akár paranoiásnak is.
- Szerintem sejtheted az előbbiből, hogy én mit gondolok… - rántottam meg a vállamat. - Részemről én inkább visszamennék Angliába, hogy közöljük a minisztériummal, hogy ez túl kockázatos. - Tettem hozzá és egyre lassabban haladtam. Nem volt ez az egész rendben.
- Nem lenne ésszerű ebbe a csapdába besétálni, Gabriel.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 03. 19. - 19:45:09 »
0

TO; Arian


2003. február 18.
Francia pánik
16+

Akárhogy nézem, ennek a mai napnak nem lehet jó vége. Majd meg is írom a jelentésemet ezzel kapcsolatban, és saját magam felé is le kell vonnom majd a következtetéseket. Nem szabad mindent elhinnem és nem szabad vakon követnem a parancsokat csak azért, mert azok egy feljebb valótól érkeznek. Mostanában úgyis mintha minden vezető elfelejtette volna milyen volt azon a szinten lenni, amelyiken most vagyok.
- Na, akkor most álljunk meg egy pillanatra.
Megállok és megállítom a rabunkat is, akinek az átadására éppen megyünk. Lassan kiérünk a varázslónegyedből, itt már kevesebb az üzlet és az ember is, aki sétálgat.
- Nem a minisztérium épületében lesz és a feletteseid belementek ebbe? A nemzetközi protokoll szerint csak és kizárólag a minisztérium épületében történhet meg az egész.
Lehet, hogy ez a protokoll, de ettől gyakran eltérnek. Általában attól is függ, hogy milyen típusú bűnözőről van szó. Egy kevésbé veszélyes embert biztos ott adnának át, de volt már, hogy az adott ország börtönéhez kellett hoppanálnunk. De ennek az okáról és a háttérben folyó munkálatokról nincs tudomásom, ilyen szempontból én csak egy auror vagyok. Valaki, aki megvédi a diplomatát és szükség esetén közbeavatkozik, ha gyanúsat lát. Vagy a diplomata jelzése alapján.
- Én ugyan nem vagyok képzett auror, de ezt az egészet bizonyára protektorok készítették elő. Nem tűnt fel senkinek, hogy ez nem hivatalos és ideküldtek minket?
Megfogom a dossziét mielőtt az még leesne a földre.
- Mostanában nem minden logikus, ami a Főparancsnokságon történik. Nem tudom mi alapján szerveznek le egy átadást, és a változásról nekem is csak az utolsó pillanatban szóltak, mikor már indulni kellett. Nem volt időm rákérdezni, és úgy tűnik nem is áll jogomban megkérdőjelezni a feletteseim döntését.
Biztos vagyok benne, hogy hiába mesélnék az ellentéteimről Macmillannel, Ariant nem igazán érdekelheti ez, és főleg a parancsnokságon belül történtekről nem biztos, hogy tudnia kéne egy másik osztályon dolgozónak. De ettől függetlenül igaza van. Nem hiszem el, hogy senkinek nem tűnt fel ez a helycsere.
Egyelőre viszont nem szeretnék erre gondolni. Figyelek, és reménykedem benne, hogy csak paranoia az, amiről itt beszélgetünk. Az sokkal jobban tetszik, ami utána lehetséges. Egy kis bevásárlás. Meg akarom lepni Elliotot ajándékkal, és ha már itt vagyok, akkor meglepem Tinát is valamivel. Még jól jöhet később, ha szükség van a szolgálataira, információjára.
Örülök neki, hogy Arian sem siet sehova. Akkor legalább nem leszek egyedül, és talán egy kis idegenvezetést is kapok. A megérzésem viszont nem hagy nyugodni. Most én torpanok meg és nézek körbe. Sehol senki, és viszonylag nagyok a terek is, de már elég közel vagyunk az átvételi ponthoz. Mégis az auror ösztönöm nem hagy nyugodni.
- Szerintem sejtheted az előbbiből, hogy én mit gondolok… Részemről én inkább visszamennék Angliába, hogy közöljük a minisztériummal, hogy ez túl kockázatos. Nem lenne ésszerű ebbe a csapdába besétálni, Gabriel.
Ezzel nagyon is egyetértek. Vissza kéne menni Angliába és megmondani nekik, hogy basszák meg. Basszák meg a terveiket, a leellenőrizetlen átadásukat.
- Nem kell kétszer mondani. Menjünk vissza a zsupszkulcshoz, talán azonnal visszavisz minket.
Megfordítom a foglyot is, és már pont indulnánk el, amikor a hatodik érzékem azt súgja, hogy le kell bukni. Megragadom a rabot és Ariant is, majd hasra fektetem őket, amíg én leguggolok, és azonnal ki is mondok egy védőbűbájt. Elég szűkös ott alatta hármunknak, de addig, amíg ki nem derül melyik oldalról jött az átok, pont elég lesz.
 A fogoly továbbra is le van nyugtatózva, így vele nem lesz gond. Arian felé fordulok.
- Meg tudod védeni magad, ha úgy alakul? Mennyire tudsz párbajozni?
Fel kell mérnem a tudását, hogy tudjam, mennyire van szabad mozgásterem.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 03. 28. - 18:35:18 »
+1

francia pánik



2003. február 18.
Gabriel

Határozottan nem tetszett a helyzet. Annyira nem, hogy kedvem lett volna megragadni Gabriel Miltont és visszarángatni Londonba, az Aurorparancsnokságra. Ilyen körülmények között szigorúan tilos volt bármilyen diplomáciai ügybe belebonyolódni, ám úgy tűnt, Milton nem igazán ismeri a protokollt, csak ment előre.
– Mostanában nem minden logikus, ami a Főparancsnokságon történik. Nem tudom mi alapján szerveznek le egy átadást, és a változásról nekem is csak az utolsó pillanatban szóltak, mikor már indulni kellett. Nem volt időm rákérdezni, és úgy tűnik nem is áll jogomban megkérdőjelezni a feletteseim döntését. – Közölte a kezébe került dossziéval. „Nem volt időm rákérdezni” hát igen, ez volt az a gondolat, amitől a falra tudtam volna mászni. Nem volt idő… milyen hülye kifogás. Sóhajtottam egyet és csak megráztam a fejemet.
– Gabriel, fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy protokoll be nem tartása sokszor emberéletekbe kerül. – Jelentettem ki és komolyan elgondolkodtam azon, hogy azonnal leállítom ezt az akciót. Nem volt ez így helyén, ezért konkrétan eljárást lehetne indítani a parancsnokságon belül és azzal sem Milton, sem Macmillan nem járt volna jól. Ezért megálltam egy pillanatra. Főleg, amikor az elhangzottak után rákérdezett, hogy mi a véleményem.
– Nem kell kétszer mondani. Menjünk vissza a zsupszkulcshoz, talán azonnal visszavisz minket. – Meglepett a hirtelen hozzáállás váltás, eddig olyan határozottan tört előre, én meg követtem és haladtam vele. A felvetésre csak bólintottam, bár a zsupszkulcs időzített dolog, nem sok esély volt rá, hogy véletlenül azonnal visszainduljon velünk.
Még megfordulni sem volt időm, csak azt éreztem, hogy lenyomnak. Nem tudtam ellenállni, már a hasamon feküdtem. Éreztem a mágikus változást, de mást nem tudtam csinálni. Csak feküdtem és vártam.
– Meg tudod védeni magad, ha úgy alakul? Mennyire tudsz párbajozni? – kérdezte, mire kicsit mozogtam, hogy a szemébe nézhessek. Képzett diplomata voltam, az önvédelem kötelező része volt az oktatásomnak, de tény, hogy mellettünk mindig volt valaki, aki képes volt védelmet nyújtani.
– Megoldom… – válaszoltam, de akkor újabb átok csattant felettünk az egyik falon, mintha megfélemlítésből valaki szándékosan félre célozna. Előrángattam a pálcát. A nyárfa finoman simult az ujjaim közé, éreztem, hogy lüktet, mintha arra készülne, bármelyik percben megkezdődhet a harc közöttünk és a támadónk között. – Ne félts engem. Csak magadat védd. – Tettem hozzá.
A védelem amúgy sem bírta tovább, két erősebb csattanás áthatolt rajta és ha nem gurultam volna oldalra, nem a macskaköves útra, hanem egyenesen belém csapódott volna. Nagyot nyögve érkeztem a hasamra két gurulásnyival odébb és a távolban kirajzolódó alakot céloztam meg. Minden erőmet bevetettem, hogy legalább hátra lökjem egy erősebb támadással.
A széllökés, amit támasztottam hatásos volt. Láttam, amint elveszíti az egyensúlyát, ám így védtelen voltam egy esetleges másik támadóval szemben. Tehát, ha volt ilyen, Miltonnak résen kellett lennie.
– A fogoly kell nekik… – Magyaráztam hadarva, közben újabb személy tűnt fel a háttérben. – El kell innen tűnnünk, rengetegen vehettek körbe minket… – Tettem hozzá, bár a sok beugró és minden más miatt, nem tudtam felmérni a helyzetet.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 04. 04. - 22:22:34 »
+1

TO; Arian


2003. február 18.
Francia pánik


Talán túl sokat jár a szám. Nem minden tartozik Arianra, ami a parancsnokságon belül történik. Azért, mert nem értek egyet Macmillan ötleteivel, attól még nem kell telekürtölni vele a világot. A véleményem az enyém, másnak csak teher lehet. Főleg egy olyan valakinek, aki nem is forog nagyon ezekben a körökben.
- Gabriel, fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy protokoll be nem tartása sokszor emberéletekbe kerül.
Sóhajtok egyet. Tudom, igaza van. Ha itt valami félremegy az az én hibám lesz. Már otthon le kellett volna fújni ezt az egészet. Bár nem vagyok diplomata annyi tapasztalatom még nekem is van, hogy mindig hivatalos helyen, alaposan ellenőrzött körülmények között kell megtenni a cserét. Javaslom is, hogy menjünk vissza a zsupszkulcshoz. Ha azonnal nem is fog tudni visszavinni, azért ott talán nagyon biztonságban leszünk az indulásig, vagy ha sikerülne egy biztos helyre vinnem őket, akkor elmehetne vagy elmehetnék a helyi Minisztériumba is, hogy kivizsgálják az esetet, és mégis megejtsük a cserét.
Mielőtt azonban komolyabban elindulhattunk volna, máris egy átok csattan közelünkben. Lerántom a foglyot és Ariant is a földre, és azonnal egy pajzs bűbájt vonok magunk köré. Nem tudom hányan lehetnek, és csak a véletlennek köszönhető, hogy sikerült elkerülni az átkot. Aztán a második is érkezik hamarosan, de az meg mintha szándékosan menne mellé. Tudnom kell, hogy mennyire hagyhatom egyedül őt, de végül úgy döntök, hogy annak ellenére, mert meg tudja védeni magát, ő nem azért van itt.
- Ne félts engem. Csak magadat védd.
- Nem, te nem azért vagy itt, hogy hősködj. Az az én feladatom. Azonnal keresek valamilyen fedezéket, ahol meghúzhatjátok magatokat, amíg elintézem ezeket a jómadarakat.
Biztos vagyok benne, hogy nem egy varázslóról van szó, hanem többről. A személyi aktájából adódóan talán bosszúra éhes szülők, házastársak, munkatársak, akik nem tudták megvárni, hogy az igazságszolgáltatás elvégezze a feladatát. De ez esetben ők ugyanolyan rosszak lesznek, mint a foglyunk. A hátamra fordulok és egy néma Homenum revelio után látom, hogy hol és hányan vannak. A fedezék így viszont nagyon is szükséges lesz, mert éppen kezdenek körbevenni minket.
- A fogoly kell nekik… El kell innen tűnnünk, rengetegen vehettek körbe minket…
- Egész pontosan négyen. Egy van mögöttünk, egy a jobb oldalon és kettő a balon. Közelednek. Nem fogunk tudni már elmenekülni előlük.
Valószínűleg mikor megfordultunk, akkor elrontottuk a terveiket. A fogoly is mozgolódni kezd, mintha érezné, hogy mi történik éppen. Ez így viszont nem lesz jó. Most egész jól jönne egy láthatatlanná tévő köpeny, amire már nagyon régóta fáj a fogam, de egy igazit lehetetlen megkaparintani, az utánzatok pedig nagyon is silány minőségűek.
Visszafordulok a hasamra, hogy körbenézzek még egyszer. Tőlünk jobbra vagy egy kisebb házikó, ami mögé el tudnánk rejtőzni. Vagy legalábbis Arian meg a fogoly. Egy kiábrándító bűbáj után talán esély is lenne a túlélésükre, ha elhagyom őket.
- Oda megyünk, elrejtőztök, amíg én lefoglalom őket. Küldess a Minisztériumba segítségért. De ha tudsz, akkor hoppanálj, ezt meg hagyd itt.
Megfogom a fogoly grabancát, és elkezdem ráncigálni a házikó felé, és csak remélem, hogy Arian követ. Közben igyekszem kivédeni a felénk küldött átkokat, amik úgy tűnik, mintha meg akarnák akadályozni a tervünket. A falhoz érve nekitámasztom az embert és gyorsan megfordulok, hogy segíteni tudjak Ariannak, ha kell.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 04. 17. - 10:08:30 »
+1

francia pánik



2003. február 18.
Gabriel

A földre kerültem. A rántástól megrándult a karom, a vállam, de biztonságban voltam, már amennyire egy támadás közepén biztonságban lehet az ember. Nem, nem állíthatnám, hogy nem kaptam ilyen helyzetekre kiképzést, mégsem voltam teljesen felkészülve rá. Valahogy az egész olyan szürreális volt, olyan valótlan, mintha nem is velem történne. Csakhogy a testem jobban működött, mint az elmém. Az adrenalin azonnal dolgozni kezdett bennem mélyen, fél pillanattal később pedig már olyan magabiztosan voltam a helyzetben, hogy akár tényleg fel is tudtam volna venni a küzdelmet.
- Nem, te nem azért vagy itt, hogy hősködj. Az az én feladatom. Azonnal keresek valamilyen fedezéket, ahol meghúzhatjátok magatokat, amíg elintézem ezeket a jómadarakat. - Magyarázta Milton. Fafejű ember volt. Az elmondása alapján leginkább ő tervezett itt hősködni, ahelyett, hogy hagyta volna, hogy végezzem a dolgomat. Mi diplomaták ugyanazt a párbajkiképzést kaptuk, mint az aurorok. Pontosan ura voltam a helyzetnek.
- Na jó, Gabriel, nincs időm veszekedni. Fogd be először is! Nem, nem egyedül fogsz akárhány emberrel szembe szállni, ez kettőnk munkája. Nem fogok, itt fetrengni, miközben egyedül harcolsz. Nekem is az a dolgom, hogy a fogoly oda jusson, ahova jutnia kell. - Közöltem a lehető legszigorúbb hangon. Ujjaim erősen szorították a nyárfa pálcát. A sikátorban szép lassan kibontakoztak a minket félig-meddig körbevevő  arcok.
- Egész pontosan négyen. Egy van mögöttünk, egy a jobb oldalon és kettő a balon. Közelednek. Nem fogunk tudni már elmenekülni előlük. - Magyarázta aztán tovább. A megfigyelőképességére volt szükségünk, nem a fejjel neki mindennek hozzáállására. Talán a minisztériumban ezt kultiválják, de én nem.
- Valójában el tudnánk… de hülyeség lenne… - suttogtam a szavakat. A feszültség ugyanis fokozódott, kész csoda, hogy ennyit tudunk cseverészni. Ráadásul a következő terv csak még nagyobb hülyeség volt.
- Oda megyünk, elrejtőztök, amíg én lefoglalom őket. Küldess a Minisztériumba segítségért. De ha tudsz, akkor hoppanálj, ezt meg hagyd itt. - magyarázta, ahogy végig folyt rajtunk a kiábrándító bűbáj hideg hatása.
- Fejezd már be… két tehetséges varázsló elbánik négy bűnözővel. - Köözltem, de a kiábrándító bűbáj nem tartott sokáig. Az egyik átok felénk repült, én pedig megbotlottam, ahogy ki akartam táncolni mögüle. Pontosan tudták, hogy hogyan mozgunk és mit csinálunk. Nem volt nehéz dolguk, eleve hülyeség volt ebben a helyzetben rejtőzködni.
- Na jó. Most jön az én tervem. Én támadok hátulról, te pedig szemből. A fogollyal ne foglalkozz egy fél percig, mert ha mi nem éljük túl, rohadt mindegy. - Indulatos voltam, mint az óráimon.
A következő percben hoppanáltam balra. Éppen oda, ahol a két támadó állt. Nem számítottak rá, hogy odaérkezek. Az egyiket néma Dormitoval kábítottam el. Azonnal horkolva esett el. A másik pedig éppen csak hátra arcot tudott vágni, az átkot, amit felém küldött ki tudtam kerülni. Ez már rég nem az a helyzet volt, ahol osonni, meg bujkálni kell. Meg láttak. Szembe kellett hát néznünk velük. Reméltem, hogy Milton elbírok a másik kettővel.
- Incarcerandus! - Visszakézből érkezett a varázslat. A fickót azonnal gúzsba kötötték a kötelek. Nyöszörögve dőlt el, a pálca pedig messze gurult tőle, így hát fogtam magam és visszahoppanáltam Miltonhoz. - Hogy állsz? - kérdeztem, de már készen is álltam, hogy egy protego totalummal megóvjam magunkat, ha kell… mint mondtam, jól párbajozok.   
Naplózva


Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 05. 01. - 21:08:53 »
+1

TO; Arian


2003. február 18.
Francia pánik
16+

Utálom, hogy végül mégis nekem lett igazam. Csessze meg a tetves kibasszot élet. Meg azt is, hogy nem hallgattam időben az auror ösztönömre, és maradtam inkább otthon, amíg ki nem derül mennyi igazságtartalma van a feladatnak, amit kaptunk. Persze, akkor mikor már átkok záporoznak ránk, és muszáj a földre kerülnünk, akkor már kár is sírni ez miatt.
Még akkor is, ha az ő munkája is, hogy megvédje azt a személyt, akit át kell adnunk. Szerintem egy auror feladata lenne ez, főleg, mert nem vagyunk annyira reménytelen helyzetben, hogy egyedül ne bánjak el velük. Igaz, egyik kutya sincs itt velem, de akkor is sikerrel jártam, amikor ők még nem voltak. Most miért lenne másként? Az a feladatom, hogy mind a kettejüket megvédjem.
Kell egy terv, hogy ki tudjunk jutni ebből a helyzetből. A legegyszerűbb, ha nyerünk egy kis időt, amíg el tudunk menni a francia minisztériumba, csakhogy oda én nem tudok hoppanálni. Még soha nem jártam ott, így Arianon lenne a világ szeme ebben az esetben. Én feltartom a támadókat, amíg ő hoppanál és biztonságba helyezi a foglyot.
- Fejezd már be… két tehetséges varázsló elbánik négy bűnözővel.
Ránézek a társamra, és igazából ott tudatosul bennem, hogy akármit is fogok javasolni, nem fog belemenni. Legalábbis nem akkor, ha olyan a javaslat, hogy őt kihagyom a tervből. Vagy másként teszem bele, nem úgy, mint ahogy egy harcoshoz illik. Mire azonban ezeket kigondolom, addigra ő már dönt is és előáll egy jó tervvel.
- Na jó. Most jön az én tervem. Én támadok hátulról, te pedig szemből. A fogollyal ne foglalkozz egy fél percig, mert ha mi nem éljük túl, rohadt mindegy.
Nem tetszik ez az indulat a hangjában, mert ilyenkor szokott az lenni, hogy valami félre megy. Másrészről viszont igaza van, ha továbbra is itt töketlenkedünk akkor akár fel is adhatnánk.
- Rendben, én megyek szemből.
Persze, ez sem teljesen veszélytelen, de így legalább eltereljük a figyelmüket, amíg Arian a hátuk mögé kerül. Én rögtön a jobb oldalival kezdek. Először őt kell kiütni. Lehunyom a szemem, mintha nem sejtenék semmit, de pontosan tudom a mozgásukat és a gondolataikat is ismerem. Szóval, egy pillanattal korábban, hogy elsütne egy átkot, mert elbízza magát, hogy nem látom, megindítok felé egy kábító átkot, majd meg sem várva, hogy célba talál-e, szembe megyek azzal, amelyik mögöttünk volt.
Látszólag ő volt a főnök, mert kilép a takarásból és egyenesen velem szembe jön. szóval ő egy komoly párbajt akar, ezt viszont én nem szeretném. Meg is indítok felé néhány kábító átkot, majd hoppanálás után közvetlenül mögé kerülök, és a nyakához szegezem a pálcámat.
- Hogy állsz? – hallom Arian hangját, mire felé fordítom a tekintetem. Ő már kész van, szóval ideje lenne nekem is befejeznem.
Előtte viszont egy kis információt megpróbálok kiszedni ebből az alakból. Nem sokat, mert olyanok nem igazán érdekelnek, mint az anya sírjának a helye vagy a másik három muskétás faszságai, de az nagyon is jól jön, hogy ki az áruló a franciáknál, aki miatt ide kellett jönnünk és nem egyenesen a Minisztériumhoz.
- Szép álmokat!
Elaltatom a jómadarat, majd meg is kötözöm. Elindulok vissza Arianhoz, de közben az első embert is megkötözöm. Úgy tűnik sikerült meglepnem a pillanatnyi előnnyel.
- Most már kész vagyok. Mehetünk a Minisztériumba?
Megállok a társam mellett, majd abban a pillanatban hoppanálások hangjai jutnak el a fülemhez. Remélem nem újabb rosszfiúk, hanem valamilyen felmentő sereg érkezik. Mondjuk abból ítélve, hogy egy rakás egyforma ruhába öltözött idegenről van szó, talán feltételezhetem, hogy aurorok, de még akár lehetnek egy szekta tagjai is. A pálcámat mindenesetre nem rakom még el, és készen állok megvédeni magunkat.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 05. 15. - 14:02:44 »
+1

francia pánik



2003. február 18.
Gabriel

Az ilyen fajta munka sokszor jár veszéllyel. Azonban nem olyan veszéllyel, amilyen ez a mostani. Ha rám is támadtak, hát volt egy protokoll, több kísérő és megoldottuk a helyzetet. Most viszont nem voltam rákészülve arra, hogy ilyen módon oldják majd meg. Őszintén reméltem, hogy legalább a minisztérium egyik titkos bejáratán megyünk be, erre kiderült, hogy teljesen más a terv. Ezt előre kellett volna közölnie a minisztériumnak.
Gabriellel a hanyagság ellenére is sikerült összedolgoznunk. A hátuk mögé kerültem, minden tőlem telhetőt megtehettem, hogy mentsem a bőrünket. Egykor jó párbajozó voltam, az akadémiai éveim alatt még külön órákat is vettem. Nálunk ez elvárás volt, akárcsak a rendes kiképzés. Egy diplomatáról ugyanis mindenki úgy gondolta, meg tudja védeni magát. Ez pedig nagyon is igaz volt. Átkok, bűbájok és védekezés hangja töltötte meg a kis utcát, ahol befordultunk. Aztán, ahogy megkötöztem a hozzám legközelebb eső támadót, Miltonra pillantottam. Valamivel még variált, talán faggatni próbáltam az egyik támadót… én ezt csak időhúzásnak gondoltam.
– Szép álmokat! – Ennyit hallottam még, aztán azt a férfit, akinek mindaddig a pálcáját szegezte, elkábította.
Sóhajtottam egyet, majd vártam, hogy meginduljon végül felém. Csak megköszörültem a torkomat, jelezve, hogy most már jó lenne rövidre zárni ezt a történetet. Nem akartam tovább húzni, haza akartam menni, pedig fél perccel korábban még talán lett volna kedvem bejárni Párizst. Mostanra inkább csak be akartam vonulni a saját, üres lakásomba. Leülni a kanapéra és csak olvasni vagy kávézni.
– Most már kész vagyok. Mehetünk a Minisztériumba?
Megállt mellettem.
– Muszáj lesz. Most már semmi kedvem Párizshoz és ez az akció is… – Ráztam meg a fejemet. – Sajnálom, Gabriel, nem akarlak bírálni, de ez az egész akció gyenge volt. – A mondandóm közben visszadugtam a zsebembe a varázspálcámat. A nyárfa kellemesen simult a helyére, még kicsit pulzált a mágiahasználattól. A vér is még pezsgett bennem az adrenalin nyomán… de nem akartam újra ilyen helyzetbe kerülni az elkövetkezendő órákban.
Hoppanálás hangja hallatszott. A kis utcában rengeteg auror jelent meg, mind a francia minisztérium sötét egyenruháját és aranyozott címerét viselték. Volt már hozzájuk szerencsém, így azonnal felismertem őket, közöttük Monsieur Côté a helyi aurorfőparancsnok.
– Monsieur Bahri– szólított meg, amikor meglátott, majd aggodalmasan sietett elénk. Természetesen franciául folytatta, így Milton aligha érthetett belőle bármit. – Magukat támadták meg? – kérdezte és végig mutatott a megkötözött, lefegyverzett, elkábított tömegen.
– Engem és Gabriel Miltont, az aurort. Épp a minisztérum egyik alkalmazottjának adtunk volna át egy bűnözőt, de tévesen egy olyan címet adtak meg, ami nem a központba vezetett. Tévesen… vagy félrevezetve minket. – Magyaráztam, aztán Gabrielre néztem. – Ez Côté a helyi aurorfőparancsnok. Vele elintézhetjük az átadás-átvételt. – Tettem hozzá.
– Milton úr leteheti a pálcát. – Közölte a főparancsnok, én pedig megérintettem Gabriel kezét, hogy lenyomjam a pálcát szorongató kezet. – Tudunk az érkezésükről. Nos, nekünk is más helyszínt mondtak, csak a riasztás árulta el, hogy itt történhetett valami. – Tette hozzá és elővarázsolt a zsebéből egy formanyomtatványt. – A mi diplomatánkat is megtámadták, megsérült. Így én veszem át a „csomagot.”
Megint Gabrielre néztem, hogy lefordítsam neki angolra az elhangzottakat: – Ő veszi át. A francia diplomatát, akinek átadtuk volna, megtámadták szintén és megsérült. Így a főparancsnok felel érte innen.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 05. 17. - 20:19:34 »
0

TO; Arian


2003. február 18.
Francia pánik


Azt hiszem, még nem rontottunk el mindent ebben a küldetésben azok közül, amit el lehet. De az, hogy vége nagyon is megkönnyebbüléssel tölt el. Amikor sétálok visszafelé, már tényleg azt hiszem, hogy csak a Minisztérium van vissza, és szabadok vagyunk. Azért elmennék körbenézni a városban, talán találok valami érdekeset, de az is igaz, hogy most elsősorban hazamennék, és jól megmosnám valakinek a fejét a tévesen elfogadott információk miatt.
- Muszáj lesz. Most már semmi kedvem Párizshoz és ez az akció is… Sajnálom, Gabriel, nem akarlak bírálni, de ez az egész akció gyenge volt.
- Nem akarsz bírálni mégis megtetted – nézek rá szúrós szemmel. - Megjegyzem, ha valaki esetleg felkészül és idő előtt kiszúrja a furcsaságot az átadásnál, akkor nem is kellett volna ilyen gyenge akciót végig csinálni.
Belemehettünk volna még jobban ezekbe a dolgokba, de egyrészt teljesen feleslegesnek tartottam, másrészt pedig pukkanások hangjai hangzottak, és pillanatokkal később már egy rakás ugyanolyan ruhás férfi és nő jelenik meg körülöttünk. Megfeszülnek az izmaim, a pálcámat tartó kezem rászegezem arra az alakra, amelyik a legközelebb van hozzánk, mire még több pálca szegeződik ránk.
 A férfi szemrebbenés nélkül közelebb lép és Arian felé fordul. Valamit mond neki, de nem értem, hogy mit. Talán csak annyit, hogy kimondják a társam nevét. Egy kicsit lazítok az izmaimon, de a pálcát nem engedem le.
- Ez Côté a helyi aurorfőparancsnok. Vele elintézhetjük az átadás-átvételt. 
Alaposan megnézem magamnak az alakot. A mai nap után már nem vagyok biztos semmiben. De el kell ismerni, hogy a korábbi támadókkal ellentétben ezek az alakok sokkal szervezettebbek, szóval tényleg nem lehet baj, és ebben Arian is megerősít, mikor a kezemért nyúl és lenyomja azt. Ahogy látom ettől máris kicsit javul a helyzet, és oldódik a feszült légkör.
- Ő veszi át. A francia diplomatát, akinek átadtuk volna, megtámadták szintén és megsérült. Így a főparancsnok felel érte innen.
Ekkor már teljesen megnyugszom. Elteszem a pálcámat, és a papír felé nyúlok, mert tudom, hogy nekem is alá kell írnom majd az átadási jegyzőkönyvet. Viszont ráírok még egy szót. Egész pontosan egy nevet és egy szót: Lyon és Philibert Favre. Korábban, mikor olvastam az egyiknek a gondolataiban, akkor ezt a két fontos információt húztam ki belőle nagy nehezen.
- Ezt az embert itt találják, ő volt az, aki elrendelte ezt az egészet.
Nem tudom mennyire értik meg a szavaim, de ha semennyire, akkor Arian biztos lefordítja nekik. Az aláírások után pedig távozunk a helyszínről. A történtek ellenére én azért körbenézek a városban, bár nem fűzök sok reményt ahhoz, hogy valami kedvemre valót találok majd.

Köszönöm a játékot. Mosolyog

A játéktér szabad.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 09. 12. - 07:12:51
Az oldal 0.103 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.