+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Fényes Kompánia
| | | | |-+  Nathaniel (Moderátor: Nathaniel Forest)
| | | | | |-+  Tengerszem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 5 6 [7] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tengerszem  (Megtekintve 6195 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #90 Dátum: 2019. 06. 12. - 19:38:58 »
+2

"Mondanám, hogy legyél önmagad…"


Ginevra és Nat
2000. május 13.

.outfit.

Köszönjük Elliot… – jegyezte meg gúnyosan Nat.
Szívesen, bármikor. – vetettem oda.
Undorodva az egésztől ültem vissza Nat mellé. A tenyere persze azonnal ott landolt a combomon. Nem akartam ezt mutatni Ginevrának, semmi köze az intimitáshoz, ami közöttünk volt. Ráadásul ez sem volt éppen a valóság része. Ha valami nem volt az erősségem, hát akkor az a kelletlen hazugság. Valamikor szükséges volt, csakhogy megszerezzek egy-egy tárgyat, a kicsalás az erősségem volt. Ezt azonban minden porcikám ellenezte. Nem akartam eljátszani, hogy tökéletes a kapcsolatunk… nem akartam egy vicc központjába kerülni. Mert ez nem volt más. Egy ostoba színjáték, amit valaki bevett, valaki nem. Én konkrétan hányni tudtam volna tőle és ezt Nat Forest tökéletesen tudta. Megkértem, hogy ne engedje a nőt a házba… mégis megtette. Vajon hogyan kéne mondanom, ha valami fontos nekem? Üvöltsem talán bele Tengerszem csendes morajlásába, mikor látom, hogy nem érti meg? Hát megtenné egyáltalán, amit kérek? Nem, mert folyamatosan felülír mindent az elcseszett főnökösködésével, holott mindenki tudja, én viselem a nadrágot.
Nos... Most, hogy ismét mind együtt vagyunk....Remélhetőleg épen és egészségesen... – Közölte a bosszantó nőszemély, miután letette azt a szendvicset, amit amúgy baromira nem érdemelt meg. Nem, de mi hogyan fogadjuk az ellenséget? Tárt karokkal, étellel, kellemes meleg itallal, mintha csak egy ötcsillagos szállodába érkezne. Azon sem csodálkoztam volna már, ha Nat esetleg meginvitálja az ágyunkba aludni. – Fogjunk is hozzá!
Felhördültem a mosolya láttán. Aztán persze elkezdte sorolni a kérdéseket. Mindegyiket röviden meg tudtam volna válaszolni. Ki milyen szülő? Ki a szigorúbb? Elliot. Elliot. Ki hordja a nadrágot? Elliot. És mitől működik ilyen kiegyensúlyozottan immáron hosszú ideje a házasságotok? Ha úgy tetszik, mi a szerelmetek titka? Verekszünk, majd szexelünk. Kell ennél jobb módszer? De szívesen az orra alá dörgöltem volna ezeket a szavakat, csakhogy nem tehettem meg. Nathaniel nem akart botrányt, én pedig be kellett, hogy fogjam, ha nem akarom magam kidobatni Tengerszemből. Mégis hogyan másképp reagálhatott volna ezekre a dolgokra?
A tekintetem találkozott Ginevrájéval, de csak ellenségesen elfordítottam az arcom. Látni sem akartam abban a pillanatban. Arról nem is beszélve, hogy Nat végre válaszolni kezdett ezek a baromságokra, de olyan stílusban, mintha ebben a házban ő lenne a góré. Hát valamikor biztosan így volt, csakhogy a dolgok nagyot változtak.
Egy családban az együttműködés a lényeg. – Nat persze olyan témával kezdte, amire máris forgatnom kellett a szememet. Na ezért nem működött volna az sem, hogyha előre megírja miket mondja. Elliot O’Mara képtelen volt meghazudtolni magát vagy éppen eljátszani, hogy jobb annál, ami… hacsak nem egy szépséges aranytárgy áll minden mögött jutalomként. Nat kedvéért azonban nem ment. Őt őszintén akartam, őszintén szerettem azt, amink volt… de nem akartam megosztani senkivel és ezt szívesen megmondtam volna Ginevrának és az olvasóinak is.
Ha Ada nem karolt volna belém biztosan előveszem a pálcám és még mindenki ámuldozik, hogy de romantikusak vagyunk, varázsoltam volna egy kávégejzírt. Legutóbb is bevált, mikor Montrego és Nat között igencsak feszültté vált a helyzet.
A szerelmünknek tehát nincs titka. Egyik szerelemnek sincs, mind vagy működik vagy nem, a beleadott energia és a szív a lényeg.  – Zárta le a felesleges nyálasságot. A „szív” a lényeg… vagy hogy megölj a másikért egy zaklató köcsögöt. Ha nem végzek Reagannel, akkor biztos, hogy nem alakult volna ki ilyen szintű bizalom. Hiszen én soha senkiben nem bíztam meg.
Igen, a szív az aztán kurva fontos… – böktem oda enyhén ingerülten és mivel pálca nem volt a kezemben még mindig, hát belerúgtam az asztalba, mint egy „véletlenül”. Ez persze olyan jól sikerült, hogy mindenkit ért valamilyen formában a sok ital és étel. Én meg csak röhögtem: – Bocsi, nem direkt volt…
Naplózva


Ginevra P. Jadisland
Boszorkány
*****


Miss Reggeli Próféta

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #91 Dátum: 2019. 06. 20. - 07:50:07 »
+2

N A T H A N I E L & E L L I O T


2000. május 13.

outfit


- Köszönjük Elliot… - konstatálta párja rosszalkodását mindössze egy rövid megjegyzéssel a nagy író, amire akaratlanul is átszaladt egy félmosoly az arcomon. Nos, nem lehetett egyszerű dolga egy ilyen kis vadóccal, lassan kezdtem érteni, miért vitte magával csak rendkívül kivételes alkalmakkor a nyilvános megjelenéseire. Nehéz úgy profizmust sugallni, hogy az ember próbálkozásait minduntalan betrollkodja a férje. Nem kerülte el a figyelmem, ahogy Nathaniel egy gyengéd combsimítással próbálja disztingválásra bírni szerelmét, de szinte biztosra vettem, hogy ez a módszer is hatástalannak bizonyul majd. Elliot direkt élvezte, hogy bosszanthat minket.... Igen, minket. Láttam, hogy nem csak engem, hanem Natot is ki szeretne hozni a sodrából, az pedig csak a ráadást jelentette, ha Adát megnevettetheti... gondolom. Akárhogy is, én egy érzelmektől túlcsorduló, háztartási boszorkákat megríkató cikket ígértem az értekezleten, és nem nyugodtam addig, amíg ezt az olvasóim meg nem kapták.
Úgyhogy Elliot ezúttal kemény ellenféllel találta magát szembe. A pulicerpenna lelkesen jegyzetelte Nathaniel minden egyes szavát a házasságról és a családról. Fontos téma, amelyről nem lehet elég bőrt lehúzni, az egyszer bizonyos. Amíg hallgattam őt, egy pillanatra Esmére gondoltam.... Tudtam, hogy neki is nagyon fontos a család, de amikor összejöttünk, nem sokkal később elárultam neki, hogy én máshogy vélekedek erről a kérdésről. Azóta nem került szóba közöttünk a téma, és reménykedtem benne, hogy a köztünk lévő szenvedélyes szerelem elég lesz neki.... ha nem is örökre, de jó sokáig.... és kárpótolja őt azért, amiért én egyelőre... vagy talán soha....nem akarok gyereket.
– A gyerekekkel kapcsolatos döntésekben egyikünk sem lehet hangsúlyosabb vagy parancsolóbb. És én még így is sokszor belefutok ebbe a hibába, hisz egy ideig egyedülálló szülő voltam, elfelejtem, hogy ez már nem így van. De Elliot nagyobb imádatnak örvend. Mintha a gyerekek pontosan ugyanúgy rajonganának érte, mint én. De mégse tudom meghatározni, hogy melyikünk a szigorúbb… - hallgattam Nat őszintének tűnő szavait figyelmesen bólogatva, majd Adára mosolyogtam, hátha rám pillant a kislány. Nagyon aranyosnak tűnt és jól neveltnek, persze ez lehet, hogy csak egy jól begyakorolt színdarab volt, amiért este megkapta a jutalmát valami drága ajándék formájában, nem tudhattam. De valahogy olybá tűnt nekem, hogy ő tényleg ilyen kedves, alkalmazkodó gyerek, amilyenre talán minden szülő vágyik.
Nem akasztottam meg az írót, hagytam, hogy belelendüljön a témába, egy jó interjú felét ugyanis a jó kérdések hozzák, a másikat pedig az teremti meg, ha hagyjuk az interjúalanyt ténylegesen beszélni. Számos újságíró kolléga szeretett átváltani olyan szintű kérdezz-felelek játszmába, amire jóformán csak egyszavas válaszokat tudott adni a megkérdezett. Na, így lehet elrontani egy jól induló interjút. Már épp nyugtáztam volna egy kedves megjegyzéssel a mondottakat, amikor Elliot is hozzászólt a témához.
– Igen, a szív az aztán kurva fontos… - reagált rendkívül elmésen a férj, amire kivételesen nem kacagtam fel, még megjátszva sem. Elvégre a saját gyerekük előtt káromkodott így, ami elég furcsa. De nem álltam neki megjegyzéseket tenni, merthogy elég hipokrata lépés lett volna a részemről a gyereknevelésről papolni, illetve időm sem lett volna rá, mert Elliot szó szerint ránk rúgta az asztalt ezután.
– Bocsi, nem direkt volt… - röhögte egyértelműsítve, hogy igenis marhára direkt volt.
- Na persze...
Nagy kedvem lett volna beszólni, de önuralmat erőltettem magamra és ezután csak egy rosszalló ciccegés hagyta el a számat, miközben felpattantam a helyemről. A limonádés üveg ugyanis egy mozdulattal kiömlött, ahogy a poharak is csörömpölve gurultak szerteszét az asztalon. A szendvicsek egy része a földön landolt, amire csak egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, hisz már korábban elment tőlük az étvágyam, szintén Mr. szexi troll gusztusos megjegyzésének köszönhetően.
Vendég lévén tudtam, hogy nem az én feladatom rendet rakni, ezért mindössze annyit tettem, hogy mentettem az asztalról a jegyzetfüzetemet, no meg a pulicerpennát, hogy amíg a házigazdák szíveskednek rendet rakni, addig se áztassa el az értékes jegyzetemet az asztalon végigcsurgó ital. Türelmesen vártam, hogy Nathaniel ismét olyan körülményeket teremtsen, amelyek között nyugodtan folytathatjuk a munkát, és közben azon gondolkodtam, mégis hogyan képes elviselni egy ilyen nagyra nőtt óvodást maga mellett.
És természetesen ezt a jelzőt nem a cuki lányára értettem.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
***


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #92 Dátum: 2019. 07. 11. - 10:48:40 »
+2


INTERJÚ A VÁMPÍRRAL

Csak néztem, ahogy a valamiféle gejzír vagy vulkán elszabadul. A sütik kiborultak a tálból, a limonádé üvege csörömpölve ért az asztalra, hogy eláztasson mindent, ami levének útjába kerül. De a víz és a gondosan kikészített rágcsálnivaló is hasonló kaotizmust produkált. Lassított felvételként csak bámultam magam elé, és tudtam önkéntelenül húzom grimaszra ajkam. Hát végül is ez éppenséggel egy megszokott mutatvány Elliottól, így lényegében már meg sem lepődök és fel sem pattanok helyemről. Először csak nyugodtságot erőltetek arcomra, miközben nézem, ahogy a boszorkány menti, ami menthető. Majd lassan felállok és pálcámmal intek egyet, hogy minden visszarendeződjön a helyére.

- Semmi gond Elliot, előfordul az ilyesmi. – Vonom meg a vállam, teljes nyugalommal, mintha tényleg elhinném vagy azt gondolnám, hogy bizony ez teljességgel véletlenül történt. Tudom ám, hogy nem, és persze szívem szerint leszidnám a viselkedéséért, ha nem gondolnám teljesen jogosnak. De biztos lehet benne, és ezzel a nyugodtsággal végképp jeleztem, nem fogja megkapni, amit akar. Ginevra előtt most bizonyosan nem. Persze, nem kell eljátszanunk, hogy tökéletesek vagyunk. Ő bőségesen tesz is róla, hogy ez ne látszódjon. De ő hozta a fejünkre a bajt, amit nem úgy hárítottam, ahogy ő akarta. Legközelebb kommunikáljon értelmesen. Nyissa ki a száját és mondja meg, mit is akar, mert többségében csak hisztizni áll neki, aztán meg csodálkozik rajta, hogy az ember nem érti mi a szar is a baja. Jó, most értem. De akkor is megvolt ennek egy előzménye, amikor értelmes beszélgetéssel elérhette volna, amit akar. Csakhogy szinte sose választja azt az utat. Még, ha tény, ami tény, dühösen, sötét szemében a dacos csillogással sokkal szexibb, mint máshogy… Ha nem lenne itt Ginevra bizonyára felkapnám és az emeltre vinném, akarata nélkül is, hogy megmutassam neki ki is az úr a háznál. De előbb le kell tudnunk egy interjút és egy interjúztatót. Jó lenne immáron minél gyorsabban. – Ada… Nem kell itt ülnöd, ha nem szeretnéd. – Fordulok egy pillanatra az előbbi eseten persze nagyon is jót mosolygó kislányomhoz, aki szintúgy hozzászokott már a kiömlő löttyökhöz. Maga is tud produkálni hasonlót… bár gyermeki lelkesedéssel.
- Lehozhatom Neffyt? – Pislog rám, aztán Elliotra, de a bólintásom után már rohan is az emeletre a kedvenc nyuláért. Gyanítom Ginevrának kell majd megcsodálnia.

Közben persze a nőre nézek. És ismét jelzek neki, hogy foglaljon helyet. Láthatja, hogy a vészt elhárítottam. – Nos. Hol is tartottunk? – Kérdezem, miközben kissé fenyegetésképp kapom el Elliot kezét és szorítom combomhoz, hátha így legalább nyugton marad. Nem tudom Ginevra látta-e a mozdulatom, de nem is érdekel. Lehet a végén lehozzák rólam az újságok, hogy erőszakos férj vagyok. Bár látható, hogy néha egy komplett cirkuszt dirigálok. Még ha a cirkusz tagjai jogosan vannak felháborodva rájuk osztott szerepük miatt. – Amint látod jó adag türelem is kell. – Mosolyodom el, de tényleg ismét úgy téve, mintha egyáltalán nem vettem volna fel Elliot viselkedését. – Nem szabad azonnal felkapni a vizet. Először minden problémát türelemmel kell megpróbálni megoldani. Ilyen a házasság és a gyereknevelés…
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #93 Dátum: 2019. 07. 13. - 14:37:06 »
+2

"Mondanám, hogy legyél önmagad…"


Ginevra és Nat
2000. május 13.

.outfit.

Nem direkt volt… Ó, hogy milyen ócska szöveg volt ez tőlem. Ha valaki előtt nem tudtam már régen megjátszani magam, akkor az a meglepő nyugalmat mutató Mr. Forest volt. Úgy szerettem volna legalább egy pillanatra leolvasni az arcáról, hogy most aztán rajta kapott és később ennek bizony meglesz a maga böjtje. Fogalma sem lehetett arról, hogy mi jár a fejébe, de néha egy-egy mozdulat elárulja. Ezúttal azonban túlzottan is koncentrált arra a bizonyos rendrakásra, mint korábban a tökéletes kis válaszaira. Ezt várta tőlem is, hogy felvegyem a jólnevelt stílust és bár tudtam, képes is lennék erre, nem igazán volt kedvem. Nem akartam én produkálni magam senkinek, egyszerűen csak el akartam űzni a mumust, mielőtt túlságosan befészkeli magát.
–  Na persze... – Hallottam meg Ginevra hitetlenkedő megjegyzését, mire egyszerűen elhúztam a számat, majd rá kacsintottam. Nem érdekelt, ha esetleg ezt is felvési a mindent tudó jegyzetébe, felőlem aztán azt is írhatja, hogy komplett hisztériát vágtam le a jelenlétében. A lényeg csak az volt, hogy tudja: nem szívesen látott vendég. Az én hírnevemen nem sokat lehetett rontani. Hogy miért választottak a leghíresebb emberek párjai közül a harmadiknak, hát fogalmam sem volt, egy dolog azonban biztos volt, Nathaniel Forest rajongói gyűlöltek. Főleg a nők, akik annyira oda voltak érte.
Az asztal hamarosan régi arcát tükrözte. Az italok rendben visszakerültek a helyükre, csak éppen egy-egy kutya- vagy macskaszőr került a nasikra. Egy ilyen háztartásban persze előfordult az ilyesmi, hiszen lassan minden állatfajból egy pár megfordult a falaink között. Időnként biztosra vettem, hogy jóval több szőrcsomót nyeltem le, mint a macskák… de nem számított. Ez is az ára volt annak, hogy Nat valamiért különös késztetést érzett az etetésemre. Nem egy etióp éhező voltam, akinek minden csontja kint volt, bár tény, hogy voltam ennél egészségesebb is. Roxfortos koromban szép, szálkás izmaim voltak, habár kifejezetten kigyúrt soha életemben nem voltam. Ez genetika volt, amit anyámtól kaptam. Csupán a magasságom közelített picit apámhoz, de még így is alaposan elmaradtam tőle.
Semmi gond Elliot, előfordul az ilyesmi. – Jegyezte meg Nat, mire egyszerűen megköszörültem a torkomat. Mindketten tudtuk, hogy nem csak egyszerűen előfordul az ilyesmi… ebben a háztartásban sokszor törnek a dolgok, főleg akkor, ha mi ketten egymásnak feszülünk. Hogy van-e ennek a háznak ténylegesen ura, jó kérdés… én magam sem tudnám megmondani, mert ez olyan, mint egy macskaegér játék. Hol én vagyok fölényben, hol Nat… és akkor a másiknak nyelnie kell. Sosem voltunk olyan pár, akik féltek egymásnak fájdalmat okozni, de talán ez volt a mi erőnk, a kulcs, ami egyben tartott. Akármit is tettünk egymással, abban ott volt a szenvedély valamilyen foka. Mégis valami tönkre ment, mintha ez már kevés lett volna… és játszhatjuk a lapok címlapján a tökéletes párt, sosem leszünk már azok.
–  Ada… Nem kell itt ülnöd, ha nem szeretnéd.
Természetesen Nat készen állt arra, hogy az egyetlen ember, akinek még volt humorérzéke a szobában, eltűnjön a közelemből. Tudtam, hogy ez nem igazi választási lehetőség, így amikor a kislány felpattant és elrohant a híres Neffyért, csak sóhajtottam egyet. Nem voltam erre felkészülve semmilyen formában.
Nos. Hol is tartottunk? – Nat kérdésére én is Ginevrára pillantottam. Nem érdekelt, hogy elkapta a kezemet, majd jól meg is szorongatta. Belemartam a lábába, ahogy a combjára simította az ujjaimat. Ha ő tette volna ugyanezt, valószínűleg felkiáltok, ugyanis a felé lévő lábamon volt a félig-meddig meggyógyult sérülés, vöröslő heg formájában. Azóta is kínokat okozott, hogy átszúródott rajtam az a bizonyos fémtüske. Hol futni nem tudtam, hol járni is borzalmas volt, másikor pedig a guggolás nem ment. Nem volt rendszeres kép, ahogy éppen akart úgy kínzott meg… de már megszoktam.
Ott hogy melyikünk a szigorúbb és miért olyan jó a kapcsolatunk. – Mondtam egyszerűen, tudatosítva bennük, hogy igen, nem vagyok hülye. Ráadásul kiváló a megfigyelő képességem, így a félfüllel elkapott, bosszantó szövegeiket is tökéletesen meghallottam.
Amint látod jó adag türelem is kell. – Magyarázta Nat, mintha semmi sem történt volna igazából. Nem történt semmi… csak akkor lesz neki igazán jelentősége, ha a csajszikád elment innen… A hang morgott bennem egy keveset. – Nem szabad azonnal felkapni a vizet. Először minden problémát türelemmel kell megpróbálni megoldani. Ilyen a házasság és a gyereknevelés…
Ezen felröhögtem. Türelem… sosem volt ránk jellemző. Ha valaki akart, hát úgy szakított ki egy darabot a másikból, hogy meg sem kérdezte előtte. Ránk sosem volt jellemző ez. Az egyetlen személy, aki a békés oldalunkat látta, Ada volt… és most már a szerelemgyerek is. Persze el-elcsíptek a vitánkból részleteket, de előttük sosem ártottunk volna egymásnak igazán, sem szóba, sem tettben.
Semmi tapasztalatom a gyereknevelésben, de még csak a kapcsolatokban sem. Ha mindent megterveznék ócska és unalmas lenne, ezért én nem hiszek a türelemben sem. – Jegyeztem meg Natnak. Nem, ez nem Ginevrának szólt, de ha akart úgyis felvéste magának. – Egyszerűen csak nem szabad várni és várni és várni, mert az ember elmegy a kapcsolata mellett, mint egyesek… aztán már csak azon kapja magát, hogy egyszerre megöregedtek mindketten, nem kihasználva a fiatalságukat arra, hogy együtt legyenek. Nem nyugdíjasként kell élvezni azt, amink van, mondván, hogy akkor ráérünk majd.
Ginevra felé fordultam. Nem, nem neki akartam ezt mondani, de hogy ne hallatszon ki ebből az egészből az, ami igazán a mi problémánk, hozzá tettem még, hogy: – Kétlem, hogy bármilyen titok lenne. Csak a közös pillanatokat kéne élvezni… mindenkinek… – Megköszörültem a torkomat. – Pláne, ha az ember a partnerétől elvárja, hogy áldozatokat hozzon és változtassa meg a komplett életét miatt. Mert egy kapcsolat ezzel jár, de elég szarul megy, ha csak az egyik egy ember hajlandó erre. – Natra sandítottam. Kétlem, hogy újdongásgot jelentett volna neki a véleményem.
Naplózva


Ginevra P. Jadisland
Boszorkány
*****


Miss Reggeli Próféta

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #94 Dátum: 2019. 08. 06. - 13:44:24 »
+1

N A T H A N I E L & E L L I O T


2000. május 13.

outfit



- Semmi gond Elliot, előfordul az ilyesmi
- reagál meglepően elnézően Nat, amire csak egy szemforgatással felelek. Méghogy előfordul.... Mégis hol? Maximum a Szárnyas Vadkanban...Kulturált helyen nemigen. Amint elhárult a katasztrófasújtotta övezet, visszaülök a helyemre. A kislány közben láthatóan szabadulni szeretne ebből a helyzetőbl, amit meg is értek, legszívesebben én is követném őt az emeletre, bármi vagy bárki is legyen az a Neffy, Elliot Forestnél csak nem lehet rosszabb.
– Nos. Hol is tartottunk? – teszi fel az udvarias kérdést az író, majd látszólag észrevétlenül próbálja „megrendszabályozni” rakoncátlan párját, amire akaratlanul is megjelenik egy ironikus grimasz az arcomon, ami annak szól, hogy a próbálkozása előre kudarcra van ítélve.
– Ott hogy melyikünk a szigorúbb és miért olyan jó a kapcsolatunk – szúrja közbe a delikvens, mielőtt megszólalhatnék.
- Pontosan - bólintok újra hadra fogva íróeszközeimet, és igyekszem ismét átszellemülni az interjúhoz.
– Amint látod jó adag türelem is kell – reflektál a helyzetre Nathaniel, mire megértő félmosolyra húzódnak ajkaim. Hát, ilyen pár mellett extra adagra van szükség - jegyzem meg magamban....
– Nem szabad azonnal felkapni a vizet. Először minden problémát türelemmel kell megpróbálni megoldani. Ilyen a házasság és a gyereknevelés… - magyarázza tovább Nat, amire a férje egyszerűen szemberöhögi. Nos, ha az én párom lenne, valószínűleg most azonnal hagynám faképnél, de hála Merlinnek, nekünk semmi közünk egymáshoz azon kívül, hogy kölcsönös érdekeink arra predesztináltak minket, hogy eltöltsünk egymás társaságában egy kis időt... aminek egy része szerencsére már le is telt.
– Semmi tapasztalatom a gyereknevelésben, de még csak a kapcsolatokban sem. Ha mindent megterveznék ócska és unalmas lenne, ezért én nem hiszek a türelemben sem – szólal meg először érdemben Elliot, mire a pulicerpenna lázas jegyzetelésbe kezd.
– Egyszerűen csak nem szabad várni és várni és várni, mert az ember elmegy a kapcsolata mellett, mint egyesek… aztán már csak azon kapja magát, hogy egyszerre megöregedtek mindketten, nem kihasználva a fiatalságukat arra, hogy együtt legyenek. Nem nyugdíjasként kell élvezni azt, amink van, mondván, hogy akkor ráérünk majd - folytatja a meglepően értelmes gondolatmenetet a szemtelenkedő Szexi, ezúttal rám is nézve. Állom a tekintetét és megértően bólogatok.
- Bizony, ebben tökéletesen egyetértünk - jegyzem meg futólag, majd hagyom tovább beszélni.
- Kétlem, hogy bármilyen titok lenne. Csak a közös pillanatokat kéne élvezni… mindenkinek… Pláne, ha az ember a partnerétől elvárja, hogy áldozatokat hozzon és változtassa meg a komplett életét miatt. Mert egy kapcsolat ezzel jár, de elég szarul megy, ha csak az egyik egy ember hajlandó erre – teszi hozzá meglepő őszinteséggel, mire már látom magam előtt az interjú szalagcímét: „Elliot Forest beáldozta az életét a házasságáért....” Egyelőre csöndben figyelek, hátha kibontakozik egy mély beszélgetés közöttük nélkülem is, elvégre itt nem én vagyok a lényeges pont, én csak megfigyelő vagyok.... Megvárom, hogy mit reagál Nat, majd felteszem a következő, magától értetődő kérdést.
- Ha már közös élet, közös tervek.... Saját gyermeket szeretnétek vállalni? Ma már számtalan lehetőség közül lehet választani egynemű pároknak is, amint ezt bizonyára ti is jól tudjátok...
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
***


Az író

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #95 Dátum: 2019. 08. 31. - 09:27:09 »
+2


INTERJÚ A VÁMPÍRRAL

Fogalmam sincs mi ütött jobban szíven. Elliot szavai? Vagy Ginevra kérdése? Mindenestre éreztem, ahogy ugrik egy hatalmasat, hogy aztán gyorsabb tempóra váltva folytassa dolgát a mellkasomban. Eddig direkt igyekeztem a lehető legnyugodtabb lenni. Nem akartam megmutatni sem Elliotnak, sem Ginevrának, hogy bizony ezzel az interjúval eleve ki volt nálam húzva az a bizonyos gyufa. Ha Elliot azt akarta, hogy lemondjam, akkor nem kellett volna már alapból hozzám küldenie. Arról nem is beszélve, hogy enyhén fenyegetésnek éreztem a nő megjelenését és szavait a levélben…

Tényleg csak el kellett volna hajtanom. Jelezni, hogy nem akarom ezt. És igaza van Elliotnak amiért ellenáll, tényleg beengedtünk egy vadidegent a legféltettebb szentélyünkbe. És kész voltam még körbe is vezetni, hogy megfeleljek a modern elvárásoknak, ami a közéletet és a médiát érinti. Ez a kérdés azonban a legfájdalmasabb, amit az ember feltehet egy a mienkéhez hasonló párnak. Bármilyen lehetőségeink is vannak, az mind vagy hamis, vagy fájdalmas és bonyolult. Egyik sem olyan egyszerű és szép, mint egy várandós anya, aki kihordhatja tulajdon gyermekét boldogságban és szeretetben. Mi az őrület határát kéne, hogy feszegessük, vagy megalkudnunk. Ezt hozzánk hasonlóan, sokan, nem akarják vállalni.

Felállok. Hirtelen és gyorsan. Szemem sarkából látom, ahogy Ada kissé meg is ijed és megtorpan a lépcsőn. Bizonyára látszódott az arckifejezésemen a „Na, most aztán elég” kifejezés. Hangomra mégis nyájas kedvességet erőltetek, mikor megszólalok, s arcomról is eltüntetem a komor ráncokat.
- Nos. Kedves Ginevra. Amint látod a házasság egy meredek lejtő. Az ember hol fölfelé kapaszkodik, hol lefelé gurul, de sosincs olyan, hogy áll a tetején és élvezi munkája gyümölcsét. – Magyarázom, miközben elég látványosan nyújtom felé a kezem ahhoz, hogy félreérthesse, azt akarom, felálljon. - Ez a hozzánk hasonló párokra még inkább igaz. Mivel nem csak a belső nehézségek, de a külsők is folyamatosan ostromolnak. – Fejezem be a mondandóm, miközben kedvesen kifelé vezetem a házunkból.

- Remélem kaptál egy átfogó képet az életünkről. A házunk szép, mi ketten bájosak és kedvesek vagyunk, a kislányunk pedig maga a tökéj. – Mondom olyan mosollyal, amitől szerintem én magam is megijednék, ha kívülről látnám, de szerencsére nem látom kívülről. Inkább kinyitom az ajtót és búcsúzok. – Köszönjük, hogy itt voltál. Örültünk a szerencsének. – Tolom ki az ajtón, hogy aztán végre azt becsukva megszabaduljak a kellemetlenségtől. – Azt persze leshetjük, hogy ezek után mit ír rólunk. – Morgom Elliot felé, mikor visszalépek a nappaliba. – De megkaptad, amit akartál. Eltűnt. Remélem most akkor már boldog vagy…
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma / Káosz uraság

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #96 Dátum: 2019. 08. 31. - 18:13:06 »
+2

"Mondanám, hogy legyél önmagad…"


Ginevra és Nat
2000. május 13.

.outfit.

Nat úgy ismer, mint a saját tenyerét. Nem volt kérdéses, hiszen éppen az ominózus kérdés után pattant fel és próbálta meg kitessékelni a betolakodót az otthonunknak nevezett, túlzottan is steril-letiszult építményből. Talán tudta, hogy ha kinyitom a számat, abból legfeljebb bömbölés és ingerült megjegyzések szabadulnak majd fel. „Ha már közös élet, közös tervek.... Saját gyermeket szeretnétek vállalni? Ma már számtalan lehetőség közül lehet választani egynemű pároknak is, amint ezt bizonyára ti is jól tudjátok...” Ízlelgettem magamban még egy ideig az elhangzottakat, közben olyan sötétség szállt a szívemre, mint még soha. Ma már… lehetőség… Sóhajtottam egy nagyot, nem is tudva, mit gondolt ez a nőszemély. Nincs sok lehetőség és kurvára nem akarom egy edénybe verni a… mindegy!
Nos. Kedves Ginevra. Amint látod a házasság egy meredek lejtő. Az ember hol fölfelé kapaszkodik, hol lefelé gurul, de sosincs olyan, hogy áll a tetején és élvezi munkája gyümölcsét. – Magyarázta Nat, mikor már felé nyújtotta a kezét. Túl kedves volt még most is, holott ki kellett volna dobni egyszerűen ezt a nőt már a kezdtek kezdtén, sőt… ide sem hívni! Miért jutott ez egyáltalán eszébe? Nem is érdekel mit ír rólam, az sem érdekel igazából, hogy mit gondol rólam Forest elcseszett kis álom rajongótábora.
Figyeltem, ahogy vezeti kifelé, én meg sem mozdultam. Nem érdekelt, nem akartam jóban lenni vele, sem jó benyomást tenni. Olyan pontra tévedt, ami már régóta fájópontja a kapcsolatunknak. A közös gyermek hiánya. Nem lesz soha és nem is erőltetem. Nekem ilyen módon nem kell. Ezerszer gondoltam rá, hogy milyen jó lenne dajkálni és ölelni, de akármiféle kölyköt is kapnék az élettől a végén, annak vagy hozzám vagy Nathoz nem lenne köze. S mondhatják, hogy de ugyanaz a szeretet. Még sem a kapcsolat beteljesülése lenne.
Köszönjük, hogy itt voltál. Örültünk a szerencsének. – Erre kaptam fel a fejem. Még láttam, ahogy Nat kitolja az ajtón a nőcskét, aztán rám nézett. Persze megvolt az esély, hogy merő egyszerűségből újra bekopog, várva, hogy jól sikerül majd a mi kis találkozónk még is és lesz folytatás. Azonban ezen a ponton tényleg nem lettem volna hajlandó folytatni és ezt Forest bizonyosan tudta.
Azt persze leshetjük, hogy ezek után mit ír rólunk. – Morgolódott Mr. Forest mind a két méterével, ahogy átlépte a nappali határát és visszatért a közelembe. Megint éreztem a parfümöt, ami elnyomta egy picit az ő saját illatát. Azt szerettem pedig igazán, mikor reggel hozzám bújt és az édes-kesernyés aroma megtöltötte az orromat. Sosem ébredtem fel rá igazán, de jelezte a testemnek, hogy hamarosan jöhet az isteni kávé… a reggeli vita és a folytatás.
Ha egy cseppet is érdekelne… – Vállat vontam. – Mit írna rólam? Hisztis vagyok? Agresszív? Brühühü, hogy oda ne rohanjak! – Biggyesztettem le az ajkaimat.
Felnéztem Natra, de nem mozdultam a kanapéról. Nem akartam megadni azt az örömöt, hogy elismerjem megint én voltam kettőnk közül az idióta, aki tönkre tett mindent. Tudta ő is és én is… ahogy azt is, hogy a gyerektéma, pláne a közös, tabu itt.
De megkaptad, amit akartál. Eltűnt. Remélem most akkor már boldog vagy…
Elvigyorodtam.
Ha tudnád mennyire… ha tudnád mennyire, Mr. Forest.
Naplózva


Ginevra P. Jadisland
Boszorkány
*****


Miss Reggeli Próféta

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #97 Dátum: 2019. 09. 03. - 08:41:48 »
+2

N A T H A N I E L & E L L I O T


2000. május 13.

outfit



Sejtettem, hogy érzékeny pontot érintek majd a kérdésemmel, de hogy ennyire beletenyereltem valamibe, arra azért nem számítottam. Nathaniel a kérdés elhangzása után rögtön felállt és meglehetősen ideges arcot vágott, amitől még a kislánya is megilletődött.
- Nos. Kedves Ginevra. Amint látod a házasság egy meredek lejtő. Az ember hol fölfelé kapaszkodik, hol lefelé gurul, de sosincs olyan, hogy áll a tetején és élvezi munkája gyümölcsét. Ez a hozzánk hasonló párokra még inkább igaz. Mivel nem csak a belső nehézségek, de a külsők is folyamatosan ostromolnak – mondta látszólag kedvesen, ám gesztusaival egyértelművé téve, hogy ki akarja rakni a szűrömet.
Hogy milyen nehézségekről beszélt, arra kíváncsi lettem volna, de a testbeszéde nem hagyott kétséget afelől, hogyha fel is tenném a kérdést, arra már nem kapnék választ. Vitatkozhattam volna vele, de őszintén szólva már bőven volt elegendő nyersanyagom egy remek interjúhoz. Amiben bizony nem fogom szó nélkül hagyni a gyermek kérdést, bármennyire is ezt akarják. Elvégre ők maguk hívták fel a figyelmet a téma szenzitivitására azzal, hogy nem voltak hajlandóak egy egyszerű: „Igen, szeretnénk majd közös gyereket" válasszal elintézni a kérdést. Hát, ők tudják, az újságírói szabadságom egy része viszont legalább megmaradt akkor is, ha most nem kérdezhettem többet.
- Szia Ada, örülök, hogy megismerhettelek - integettem búcsúzóul mosolyogva a kislánynak, majd magamhoz vettem a táskám és az ajtó felé tipegtem Nathaniel társaságában. Elliot még köszönésre sém méltatott, de engem ez hidegen hagyott.
- Remélem kaptál egy átfogó képet az életünkről. A házunk szép, mi ketten bájosak és kedvesek vagyunk, a kislányunk pedig maga a tökéj –  szögezte le határozottan az író, amire bőszen bólogattam. Na persze.... Pont úgy néztek ki, mint egy tökéletes házaspár meg egy tökéletes család, mi? Nem most jöttem le a falvédőről és az olvasóim sem. Ettől függetlenül a cikk maga cukormázas köntösben fog elkészülni, hiszen magazinos profilú interjút akartunk eleve is, ugyanakkor az izgalmas részleteket is tartalmazni fogja kettejük ellentétéről. Az olvasók imádni fogják, ők a megtestesült tűz és víz, akik képtelenek egymás nélkül élni, de folyamatos dominancia-harcban álltak egymással, ami nem könnyítette meg az idilli családi életet, hogy finoman fogalmazzak....
- Természetesen. Igen, megkaptam, amiért jöttem, ne aggódj! Majd várom a fotókat a cikkhez, amint megvannak és küldöm én is a szöveget, hogy átnézhessétek, mielőtt megjelenik - tettem még hozzá, miközben  Nat kinyitotta az ajtót.
– Köszönjük, hogy itt voltál. Örültünk a szerencsének - búcsúzott az író, mire hátranéztem még egyszer a vállam felett és fennhangon elköszöntem mindkettőjüktől.
- Én köszönöm a lehetőséget! Szép napot! - léptem ki az ajtón elégedett mosollyal az arcomon, alig várva, hogy beszámoljak a szerkesztőségben a várva-várt Forest anyagomról.
Ha vesztettem is bent egy csatát ma Ritával együtt, azt mélyen eltökéltem magamban, hogy a háborút én fogom nyerni, és igenis megkaparintom magamnak az engem illető főmunkatársi pozíciót.

Köszönöm a játékot! ♡
Naplózva

Oldalak: 1 ... 5 6 [7] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 25. - 13:39:21
Az oldal 0.534 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.