|
|
« Válasz #30 Dátum: 2017. 10. 20. - 22:08:10 » |
+1
|
*zene:ES- Bloodstreamoutfit ’Én is mintha önmagam lennék sugárzik bennem néhány emlék, pedig más vagyok régesten rég, nem az mi voltam, s mi lehetnék.'~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~ – Ne akard megérteni a női logikát… Hát igen. Ezzel mond valamit. Jobb tényleg nem firtatni ezt. Úgy érzem örök rejtély marad ez számomra. Örökké kevés maradok ahhoz hogy felfogjam az észjárásukat. Néha az az érzésem, totálisan az ellenkezője mindannak amit épeszűen az ember tenne.... lehet a hormonok teszi.... fogjuk arra... – És az miért akkora baj, hogy nem megy egyetemre? Akkor szakítani kell vagy mi van? - Miért olyan nagy baj? - hűlök el rögvest. Úgy fordítom O'Mara felé a fejem, mintha csak most csípett volna belém. Még kissé hátrébb is hőkölök, mint akit vérig sértett a feltételezés. - Hát mert mindenki oda megy! Minden olyan tehetséges boszorkány és varázslóm, aki akarja is vinni valamire! Nem a talárszabászaton köt ki Madame Malkinnál és még csak nem is a Próféta szerkesztőségébe, hogy Vitrol mellett az eliten és a közéleti pletykákon csámcsoghasson. A legtöbbeknek van annyi esze, hogy kitanul egy protektori szakmát vagy auror lesz, ne adj isten átoktörő, esetleg medimágus... Sóhajtok. Fájdalmasan. Csalódottan. - Clem mindezek közül bármi lehetne. Megvan hozzá az esze. Szóval... - elhallgatva bámulok el újra a víz irányába. - Vagy baromi lusta vagy rohadtul kishitű. És azt hiszem leginkább az utóbbi. Ez pedig maximális szomorúsággal tölt el. Oly annyira hogy pár pillanatig néma csendbe burkolózom a ködös tekintetemmel együtt. - Ami pedig azt illeti, nem, ez nem feltétlen ok arra hogy szakítsunk, de.... Hát nem is ép ápolja vagy varázsolja idillivé a helyzetünket. Nyitva hagyva a mondat végét Elliot ezt már könnyedén levághatja. Nem kell sok sütnivaló hozzá. – Pedig biztosan összeilletek, ha már több, mint két hónapja együtt vagyok. Akaratlanul is felhorkantok. Két hónap... az szinte semmi. és azzal titulálni, hogy mennyire jól összeillünk...? Hát több mint túlzás. Épp ezért is nézek újra rá meglepetten ahogy vállon paskol. Vajon komolyan gondolja vagy csak szórakozik most is rajtam? Mert ha igen akkor az baromira köcsög egy baráti megnyilvánulás a részéről. – Szerintem van olyan megoldás, amivel a Roxfort után is együtt maradhattok. Például összeköltözhetnétek és egy jó kandallóval szinte akárhová el lehet jutni. Hát igen, végül is ebben van valami. Hosszú másodpercekig csak ízlelgetem magamban némán az ötletet. Nem mintha én nem gondoltam volna erre... London egyenesen ideális lenne. Clem könnyen be tudna járni a szerkesztőségbe ha már ezt akarja minden áron, én meg... é meg felvállalom érte a kibaszott kompromisszumát. Igazán kurvára boldog lehet. Csakhogy van egy bökkenő... mégpedig Lyana. Mennyire szerencsés hogy ugyanabban a városban lakunk? Még akkor is ha effektív a nap nagy részében én egyetemen vagyok? Tudom hogy semennyire sem. És pláne így hogy ingoványos talajra értünk Clemmel máris borúsabbnak hat az összkép mint amilyen valószínű amúgy lenne. – Ne hallgass a húgodra! Tök jó nő, de kétlem, hogy releváns lenne a véleménye Clemmel kapcsolatban. - Kétled? Hitetlenkedve kérdezek vissza, és nem is titkolom ezt leplezni. Az is ritka hogy bármelyik férfi (kivéve magamat meg az egykor volt apámat) ne értsen valamivel egyet amit Blaire Cornelia Montrego kiejt a száján. Gratulálok Elliot tiéd a legbátrabb és legostobább hím szerepe a földkerekségen. - Ez igazán meglepő.... Semmi meglepő sincs benne. Valószínű baromira utálhatja a húgomat vagy legalábbis be biztosan nem jön neki. Ami azért jó hír. Legalább egy dolog ami miatt nem kell aggódnom. - De a tény az hogy ő ismer a legjobban. Még saját magamtól jobban is. Valamilyen szinten csak rá hagyatkozhatom. Ő az egyetlen aki nem kihasználni akar és nem megvezetni....- elhúzom a szám. A tények tények és kellemetlen tények. - Tudom hogy a javamat akarja.... és lehet igaza is van.... – Mármint csinos lány… A szavak, és a torokköszörülés nem kelt túl bizalmas érzetet bennem. Fenn sem akadtam a szavai kétértelmű voltán, de úgy tűnik ő erre inkább külön felhívja a figyelmet. Idióta! - Kérlek, legalább ne magyarázkodj.... ne légy ostoba! Szarul áll! Pillantáson egy másodpercig szigorú csak utána elmosolyodom, ezzel is jelezve... azért távol áll tőlem a harag még annak ellenére is hogy nem tetszenek dolgok, amik az egykor volt immár szürke köddé fakult múltban megestek.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
Mucipuma
Nyuszi ˚ᆺ˚
Hozzászólások: 4 963
Jutalmak: +7775
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : fekete
Szemszín: sötétbarna, szinte fekete
Kor: 36
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem fejezte be
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban:: Mucim
Munkahely: tolvaj, kereskedő és beszerző az Aranyfog Varázstárgy Szaküzletben
Kedvenc tanár: ez egy rossz vicc?
Legjobb barát: Cartwright, Blöki, Benji
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Lucfenyő, a magja egyszarvú szőr, 14 és ¼ hüvelyk hosszú, teljesen merev
Nem elérhető
|
|
« Válasz #31 Dátum: 2017. 10. 21. - 11:32:37 » |
+1
|
[viselet]
1999. április
– Kétled? A kérdésből csak is arra tudtam következtetni, hogy Montrego szerint a húga véleménye valami tabu féle szerepet tölthet be. Hát nekem aztán nem töltene be az biztos… mármint igen, lenyűgöző, vonzó csaj és bármikor szívesen lennék a társaságában – mégha nem is úgy, mint korábban. Azonban azt senkitől sem viselem el, ha beledumál a dolgaimba. Látahótan Mathias egy embertől biztosan elfogad ilyesmi, még pedig Blaire-től. Hát te tudod haver, kinek engeded letépni „azt”… – gondoltam kissé gúnyosan. Aztán megköszörültem a torkomat. – De a tény az hogy ő ismer a legjobban. Még saját magamtól jobban is. Valamilyen szinten csak rá hagyatkozhatom. Ő az egyetlen aki nem kihasználni akar és nem megvezetni... Tudom hogy a javamat akarja.... és lehet igaza is van.... A szavába akartam vágni, hogy ne értsen félre. Nem azért mondom ezeket, mert utálnám Blaire-t, sőt igazán kedvelem. Kellemes személyiség, de azért mindennek van határa. – Kérlek, legalább ne magyarázkodj.... ne légy ostoba! Szarul áll! Még egyszer megköszörültem a torkomat. Egy pillanatra elnéztem a távolba és azon gondolkodtam hogyan mondjam meg Montregonak, hogy mekkora töketlenségre utal ez a mentalitás. A saját életéről mindenki maga döntsön és igen, néha meg kell hallgatni a véleményeket, de hallgatni arra teljes mértékben ostobaság, ha az egyenesen szembe megy azzal, amit az illető érez. Igaz, én meghallgatni is utálom a véleményeket. Egy kis vigyor futott át az arcomon. – Lehet, hogy jól ismer és jót akar neked, de te vagy a kapcsolatban és nem ő. Csak ennyit mondtam, nem akartam túlságosan belekotyogni. Végül is ő tudja tényleg, nem volt jogom annyira beleszólni, mint amennyire röhejesnek tartottam a helyzetet. Én bizonyosan nem rendelném magamat alá senki elcseszett véleményének, főleg, ha abban valamiféle rivalizálás is belevegyül… mert itt esetleg erről is szó lehet. Furcsák a nők, képesek olyan értelmetlen dolgokon hajba kapni. Montrego nyilván most jól érzi magát Clemmel, de azért tizennyolc-tizenkilenc évesen igencsak felelőtlen kijelentés volna azt mondani: ez örökké tart. Valójában, semmi sem tart örökké, csak az ember hajlamos elhinni. Egy kis időre a távolba révedtem megint. Nem akartam felidézni a történteket. Bár már Nattal vagyok, jóformán ugyanolyan gyorsan haladva, mint a korábbi kapcsolatomban… de még ott voltak a korábbi sebek. Hiszen az éppen csak véget ért, ez meg éppen csak elkezdődött. Valami új, valami nagyon jónak tűnő határán álltam. Mégis féltem. – Egyébként… – szólaltam meg egy hosszabb csend után újra. – Miért nem próbál meg Clem bejutni a Kalamáris Kiadóhoz… ismerek ott valakit. – Kacsintottam rá. Aztán kicsit felegyenesedtem, eltávolodtam a korláttól és Montrego felé fordultam teljes testtel. – Nem tudom, hogy értékelné-e, ha te intéznéd neki a munkát, de esetleg beszélhetnél Nattal. – Folytattam. – De ha nem akarod, akkor megemlítem neki én. Biztosan könnyedén találna neki helyet és akkor Londonba tudnátok költözni. Igazából ezt baráti gesztusnak szántam és részben el akartam terelni a figyelmet még mindig arról, hogy húgát jó nőnek neveztem. Végül is Clem egy rendes lány. Nem egy Lyana, de határozottan rendesnek látszott, még a csókunk alkalmával is, amikor kissé szerencsétlenül hagyta magát – és persze tuti élvezte. Legalább elő lett készítve Montregonak… Megint elröhögtem magamat, ezért inkább elfordultam, hátha vissza tudok süppedni a kellemes kis depressziómba.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #32 Dátum: 2017. 10. 23. - 15:04:07 » |
+1
|
*zene:ES- Bloodstreamoutfit ’Én is mintha önmagam lennék sugárzik bennem néhány emlék, pedig más vagyok régesten rég, nem az mi voltam, s mi lehetnék.'~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~ Lehet, hogy jól ismer és jót akar neked, de te vagy a kapcsolatban és nem ő. A szavak ereje magával ragadott. Volt benne valamiféle egyszerű és tömör igazság, ami olyan egyértelmű volt, mint az égbolton ragyogó nap. Mégis valahogy túl butának éreztem magam ezt észrevenni. Talán az lehetett a baj, hogy túlontúl közelről szemléltem a dolgokat? Az biztos, hogy az objektivitás messze elkerült engem és a dolgaimat. Nem hittem magam sosem szentimentálisnak, jobb lett volna érzelemmentesen beállítani egyfajta világképet, de ez még szerintem a régi önmagamnak is képtelenség lett volna, nemhogy az újnak. Clemmel kapcsolatosan sosem voltak előítéleteim. Még Lyana iránt sem. Mindössze a körülmények alakították úgy a dolgokat, ahogyan, és mindössze a saját ostobaságomnak tudhatom be, hogy az a szituáció van, ami. Mert ha megértőbb lettem volna... Ha... Valamiért akaratlanul is ott motoszkál bennem, hogy ez így nem jó. Még ha igaza is van O'Marának (mert sajnos nyilvánvalóan így van), akkor is érzem hogy van igazság Blaire szavaiban. Hogy Clem nem az, aki valóban nekem való lenne. Ez persze nem zárja ki azt a tényt, hogy könnyedén azzá válhat. De...(!) a kérdés akkor is ott van; vajon ő akarja-e? És én akarom-e? – Egyébként… Bambán pislogva nézek Elliotra. Szemeimből igyekszem elűzni a rémképeket, amik váltakozva jelennek meg. Pedig amúgy nem is bámultam mást csak a csendesen ringatózó víztömeget. – Miért nem próbál meg Clem bejutni a Kalamáris Kiadóhoz… ismerek ott valakit. A kacsintása sokat sejtető és hirtelen nem is tudom hova tenni. Kell a köztünk beálló csönd és a pillanatnyi szünet, mire feleszmélek. Hát persze, Forest! Végtére is, amennyire tudom Nat író ráadásul saját kiadója is van. Ez lenne az ahol Blaire gyakornokoskodott? Hmmm, meglehet. – Nem tudom, hogy értékelné-e, ha te intéznéd neki a munkát, de esetleg beszélhetnél Nattal. - Hát.... több mint valószínű, hogy élve kizsigerelne... - dörmögöm magam elé miközben sután megdörzsölöm az arcom. Ujjaim közt végigsikló borostás képem emlékeztet arra, hogy nem ártott volna kissé jobban rendbe szednem magam, de hát nem voltam jó passzban reggel... - De összességébe is miért ne? Egy próbát megér és... Jobb, mint a Próféra. Maradhatunk annyiban, hogy minden jobb, mint a Próféta. – De ha nem akarod, akkor megemlítem neki én. Biztosan könnyedén találna neki helyet és akkor Londonba tudnátok költözni. Öhm, na igen. London. Az újabb gyomorgörcs hullámokban kap el. Nem a város miatt, az végtére is nem rossz. Jó, kissé zajos, de én úgyis az egyetemen lennék a napok többségében. Maga a lakás is jól néz ki, így hogy a húgom szándékosan rátenyerelt és kicicomázta. Mindössze a tény zavarba ejtő, hogy bármikor, amikor a Temze parti sétányon sétálok szembe jöhet a szőke hajzuhatagával és bájos mosolyával Lyana. Máris elfog valamiféle rossz érzés. Mintha megcsalnám Clemet úgy, hogy nem is csinálok semmit sem voltaképpen. - Nem lenne rossz ötlet, ha összehoznál egy találkozót. Persze nem kérem ingyen. Sem tőled sem tőle. Evidensen tartozom eggyel... Fura ezt kimondani. Mindig igyekszem nem tartozni soha senkinek. Az üzleti élet alapja hogy mindig inkább neked tartozzanak. Elliotban mégis bízom már annyira hogy sejtsem, nem él vissza a helyzettel. Nem olyan szinten, amiből maradandó károm lenne. - London... hát... ne érts félre, jó város. Hangos és zajos meg minden... - vállat vonok mintha olyan semmilyen se lenne nekem, és valahol az is. - de.... Felpillantva már épp kimondanám, hogy de az Lyana aktuális bázisa ha esetleg nem említettem volna már és nem lenne szerencsés ha... hát úgy semmi se ami hozzá kapcsolódik. De mire kinyöghetnék bármit, a magában rötyögő csíkszemmel találom szembe magam. Ez pedig azért bosszant. Mégis mit mondtam, ami ennyire vicces? Az hogy itt szenvedek? Vagy hogy ő tesz nekem szívességet? Mondjuk a csokornyakkendőm után talán ez a legkevesebb.... - Mégis mi olyan rohadt mulatságos? Cinikusan vonom fel a szemöldököm és mérgesen fonom össze a kezem. Nem foglalkozom Merlin idegesen rángó pórázával sem, aki épp egy gombát próbálna levadászni a magasra nőtt fű berkein belül.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
Mucipuma
Nyuszi ˚ᆺ˚
Hozzászólások: 4 963
Jutalmak: +7775
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : fekete
Szemszín: sötétbarna, szinte fekete
Kor: 36
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem fejezte be
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban:: Mucim
Munkahely: tolvaj, kereskedő és beszerző az Aranyfog Varázstárgy Szaküzletben
Kedvenc tanár: ez egy rossz vicc?
Legjobb barát: Cartwright, Blöki, Benji
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Lucfenyő, a magja egyszarvú szőr, 14 és ¼ hüvelyk hosszú, teljesen merev
Nem elérhető
|
|
« Válasz #33 Dátum: 2017. 10. 26. - 16:26:00 » |
+1
|
[viselet]
1999. április
Még egyszer elnéztem a távolba, Montrego szavait emésztgetve és remélve, hogy a vihogástól remegő testem megnyugszik végre. Nem akartam arra gondolni, ami éppen az imént eszembe jutó csókra és az „előkészítés”. Végülis egy lányt nem lehet csak úgy előmelegíteni... főleg nem olyan bénácska csókkal, mert hát én hiába is adtam bele mindent, ha egyszer nem talált viszonzásra. – Mégis mi olyan rohadt mulatságos? – A kérdés kicsit visszarázott a valóságba. Addig jó, amíg nem tudod, haver. A gondolatra megint majdnem kiszakadt belőlem a röhögés. A kezemmel végig simítottam az arcomon, finoman lenyomkodva a szám sarkát. Ez persze közel sem volt elég hatásos. Sóhajtva próbáltam meg kicsit összeszedni magamat. – Nem jössz semmivel, Montrego. – Inkább a korábbi témát hoztam fel, mintha ezzel elterelhettem volna a figyelmet a vihogásom puszta emlékéről is. Ha valamit nem igazán szerettem volna, akkor az, hogy egy monoklival a képemen kelljen elválnunk és aztán megint az az ostoba ellenségeskedés maradjon közöttünk. Szóval a barátnője sértegetését inkább meghagytam magamnak, mert neki bizonyára nem lett volna szórakoztató… főleg nem ilyen zavarodott állapotban. Már odabent is egyértelmű volt, hogy bár Clem a barátnője és a közös tervek fényében valószínűleg eléggé szereti is, a gondolatai mögött ott motoszkál Lyana. Talán olyan volt neki az a lány, mint nekem Esmé. Valami új, valami szívet melengető, amit nehéz elengedni. Hát nem véletlenül akartam én is egy esélyt adni újra annak az egésznek. Nekem viszont Montregoval ellentétben, mégha eszembe is jutott a lány, kitartottam a történtek mellett. Mintha egy árnyék volna Esmé emléke, amit a Natból áradó fény egyszerűen félresodort volna. Az volt az én reményem, hiszen a legsötétebb sarkot is képes volt megvilágítani nekem. – A barátok megtesznek ennyit egymásért. – Ütögettem meg a vállát kedvesen, aztán elindultam kifelé. – Egy találkozás még amúgy sem jelent semmit, de Nat bizonyára szívesen meghallgat. Azt azért elterveztem magamban, hogy egy-két finom kis odaszúrással biztosítom a sikeres eredményeket. Azt talán kihagyom majd a beszámolómból, hogy Clem közelebbi kapcsolatba is került már velem, már ami az ajkait illeti. A lány valószínűleg kevésbé kellemes emlékeket táplál a közös találkozásinkról s bevallom őszintén, nekem sem volt éppenséggel az. Nem feltétlenül Clementine miatt. Végül is egészen csinos volt, a szemei különösen magával ragadtak, de az a csók… kiábrándító volt, arról nem is beszélve, hogy ezután még Nyströmmel is éppen a társaságában hozott össze a sors. – Ideje indulnunk… – halkan tettem hozzá, ahogy a kapu felé irányítottam Montregot és a kutyát. Ez utóbbi egy cseppet talán hiányozni fog, ám még is csak egy elég nagy púp került le a hátamról. Megkönnyebbülve léptem át a kapu másik oldalára és csupán egy pillanatra fordultam vissza, hogy ismét szembe nézzek a rommal, amivel érkezéskor. A mágia még mindig ott vibrált a levegőben, nehezen akart elengedni, mint mikor egy csodálatos tárgy után kutatok. Ezúttal azonban a lelkem erősebb volt és reálisabb. Tudta: ez nem nekem való és ezen még a rengeteg pénz, a Rowle-vér sem változtat igazán.
Köszönöm a játékot!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|