Samhain, 1989

1989. Angifilius birtok, október 31.

Jimmy K. Quinton

Zenekar

1989-et írunk október 31-ét. Ez a nap igazán nevezetes volt a varázsvilágban, hiszen ekkor tartották a Halloween ünnepét. A Roxforti diákok egész nap a bálra készültek. Szinte reszketve várták, hogy kicicomázva mutogassák magukat jövendőbelijüknek vagy éppen aktuális párjaiknak. Csak két fiatal volt egyedül Hertfordshire-ben, akik nem a neves tanintézet falain belül ünnepeltek. Mindketten magántanulóként sajátították el a varázsvilág tudományait. Az egyikük éppen a kandalló előtt ült a hatalmas és rusztikus fogadóteremben.A szoba eredetileg ebédlő volt, de méretei miatt nagyszerűen szuperált a megrendezett bálok alkalmával is. A ház többi részével ellentétben meglepően kellemes és mediterrán hangulatot árasztott. A falak antikizáltan voltak festve,  sárga és narancssárga színekben játszottak. A plafon el volt bájolva  így az éjszakai égbolt kavargott a vendégek feje felett, úgy mint az előtérben. Cain hófehér és reszkető kezében egy pohár vizet szorongatott. Rupert Angifilus hatalmas és fényűző partit szervezett erre az alkalomra is.

A cirádás, nevüket viselő kovácsoltvas kapu előtt két egyenruhás alkalmazott állt, hogy a meghívók fejében bekísérjék a díszes társaságot. A vendégek amint beléptek azonnal láthatták a hatalmas és kerek mészkőszökőkutat melyből  narancssárga színű víz bugyogott füstölögve, igazán hatásvadász volt. A rózsaszín tavirózsák kecsesen ringatóztak a tetején. A túlzóan nagy kétszárnyú, faragott bejárati ajtó nyitva volt, így belátást engedett a pompás márványból készült előtérbe. Közepén egy zenekar játszott , előttük tánctér volt hagyva. A felfelé vezető  kétszárnyú lépcsősor, mint valami keret úgy fogta közre a zenészeket és mulatozó nemeseket.

Mögöttük emelkedő hatalmas boltív a fogadóterembe vezetett, ahol a parti nyugodtabbik része zajlott. Az asztalok a falak mellé voltak állítva körben, hogy legyen elég hely a társalgásra, amolyan svédasztalszerű teríték volt feltálalva. Elé voltak sorakoztatva a kis kerek két, vagy többszemélyes asztalok. Itt étkezni és beszélgetni is lehetett egyaránt. A szoba végében egy bontott téglából kirakott fal alján láthattunk egy működő kandallót, ami előtt két karosszék és egy fonott dohányzóasztal állt.

A vendégek csodálattal figyelték, hogy a fényeket a termekben lebegő faragott töklámpásokban pislákoló gyertyák adják. Ezek a kis díszek a kertben is fellehetőek voltak, így mindenhol csak a remegő sárga lángjaik ontották a sejtelmes narancsízű hangulatot.

*

Cain Angifilus egy egyszerű fekete öltönyben volt. Hosszú vállig érő, fekete haja fehér és rettentően lányos arcát keretezte. Hátra volt fogva egy sötét selyemszalaggal, de pár tincs kibomlott a gyenge szorításából. A vendégek nem tudták levenni róla a szemüket ezért jobbnak látta, ha leül nekik háttal a kandalló elé. Rettegett Rupert büntetésétől. Biztosan azt fogja mondani neki, hogy hivalkodó volt és hogy produkálta magát, feltűnést keltett, hogy nőies szépségével összezavarja az embereket. Több vendégnek is be kellett mutatkoznia, de amint lehetett elpárolgott a közelükből. Amikor már a társaság harminc főre nőtt  a teremben, végre nem kapott annyi figyelmet. Aranyvérű nemesekkel volt tele a kétszintes ház. A házimanó ismételten kitett magáért, faragott gyümölcsök, csokoládé szökőkút, rengeteg drága húsétel és finom ital volt felszolgálva. Az asztalokon kis faragott tökök álltak, tele mindenféle drága finomsággal, volt ott répatorta is. Szegény Cain szomorúan nézte a csemegéket , tudta hogy ő szinte alig ehet ebből valamit, mert a diétáját szigorúan kellett tartania. Ez volt talán apja legmesteribb kínzása.  Egyedül a véres steakek és májak várták őt türelmetlenül. Sajnos nem volt éhes, ugyanis más emberek közelében képtelen volt enni…na meg nem is nyújtott szép látvány, ahogy a vérző húst szinte állat módjára tépkedi, habzó nyállal.

A bál az alsó szinten volt tartva, a felső emelet tabunak számított a vendégek számára is. Cain még nem öltötte fel a nemi jellegeit, arca olyan volt mint az anyjának. Csak hideg kék szemei emlékeztették az apjára. A női vendégek folyamatosan vele akartak beszélgetni, hangja már túlesett a mutáláson de ádámcsutkája is alig látszott. Zavarában, hogy ilyen heveny érdeklődéssel van felé az ellenkező nem, többször elejtette a keze ügyébe eső dolgokat. Egy idősebb nő flörtölni is próbált vele! Nem is lehetett csodálni a dolgot, hiszen gyönyörű volt. Magas volt és vékony, semmi nyoma nem volt még izomzatnak a testén, bőre hófehér és hibátlan. Hosszú végtagjai, ujjai voltak. Tartása picit görbe . Görcsösen szorongatta a poharat , így meredt a kandalló tüzébe miközben az előtérben játszó zenészeket hallgatta. Talán ez volt az egyetlen jó dolog az egész estében, hogy végre zene szól. Apja ügyet sem vetve rá rohangált le-fel az ismerősei között, nevetségesen díszes talárjában. Rengeteg kutató, tudós, orvos jelent meg a zártkörű rendezvényen. Mivel apja híres magánorvos volt aki csakis aranyvérűeknek hajlandó dolgozni nagyon pedálozott, hogy jó benyomást keltsen vendégeiben és további kuncsaftokat szerezzen. Cainnak forgott a gyomra. Mindenki díszes és drága öltözetben volt, leszámítva őt. Rettenetesen bántotta a dolog, hogy az apja arra sem volt képes, hogy egy normális öltönyt vegyen neki! Fekete cipőjét a manó bár kibokszolta de látszódott közelről, hogy le van pattogva és ütve. Gatyája hosszban jó volt rá de túlságosan bő volt az ő ízlésének. Az öltönye nem volt beszűkítve, így csak lógott rajta mintha egy ruhafogasra lenne felakasztva. Inkább kinyitotta és közszemlére tette a hófehér egyszerű inget és fehér nyakát. Az apja még az éjszaka előtti estén megfenyegette, hogy húzza meg magát és ne keresse senki társaságát sem, különben a pincében fog rohadni napokig. Cain pedig ezt nem akarta. Rettegett, hogy ismételten mosdatlanul a saját ürülékében fetrengve fog csúszni apja lábai előtt, aki jól kiröhögi és leköpi. Ha tudta volna a díszes társaság, hogy mi zajlik ebben a házban öklendezve rohantak volna kifelé úgy , hogy hátra sem néznek. A házimanó már oda adta az orvosságát és megkérte, hogy ne zaklassa fel magát túlságosan, de sajnos rettenetesen izgult. Félt az apjától, félt a sok embertől. Felizgatta a nők érintése, hiszen a szépséges ifjút látva azonnal kontaktust akartak teremteni . Sosem láttak még hozzá fogható lényt, a ruháját észre sem vették mert a fehéren izzó bőr, szép arc és kék tekintet elvette az eszüket. Cain még nem volt tudatában szexuális kisugárzásának így értetlenül állt az eset előtt. Hasát kínzó görcsökben kapta el a fájdalom hulláma, csak vizet kortyolgatott apró adagokban, hogy enyhíteni bírja a kínjait. Hosszú fekete szempilláit lehunyta és átadta magát a csodálatos hegedűszólónak, lúdbőrözött a hangok hallatán. Egy-két asszony éhesen nézte a vastag és puha ajkakat amint kettéváltak.  Sajnos nem volt semmilyen használati eszköze amin zenét tudott volna hallgatni. Szobája szegényes volt és egyszerű. Nagyokat sóhajtozva próbált megnyugodni, mindenféle hangos zaj és furcsa szag csapott bele tudatába. Egyedül a zene folyamatos hullámzása volt a mentsvára, ami misztikus és állatias egyben kifinomult volt egyszerre. A nyitott bejárati ajtó az ősz illatát hozta magával, a fanyar avarszag kellemesen vegyült az ételek és parfümök illataival. Az előtérben pedig a zenekar előtt már jó páran ropták a táncukat. Évente egyszer Cain is embernek érezhette magát egy kicsit. Még akkor is,  ha az apja fenyítése lebegett a levegőben minden egyes feltűnő megnyilvánulását kísérve.

Zene
outfit

A roxforti tanulók legkedvencebb ünnepe zajlik éppen. A kastélyban lebegő töklámpások teszik hangulatosabbá a helyet, a szokásos menü helyett pedig még pazarabb ételeket szolgálnak fel, s ha lehet, még több édességgel. A szellemek kórusa viszont csak a Roxfort diákjainak dalol.
Jimmy, avagy inkább Kipp, mert szülei ezt a nevet használják, soha nem is képzelte el, hogy milyen lehet a Roxfortban ez az ünnep. Neki csak még egy nap a sok közül… még egy nap, amikor szüleinek kell megfelelnie, és még egy alkalom, amikor atyja elegendő whiskey után dicsekedhet el a maga dolgaival társasági élet címszóval. Természetes hát, hogy Latham Quinton, aki nemrégiben került a Kísérleti Bűbájok Bizottságának vezetői pozíciójába, és családja megjelenik egy ilyen eseményen – a híres család, akik hosszú generációk óta kivétel nélkül valamilyen tudományos területen mindig jeleskednek, rendszeresen eljár ezekre az összejövetelekre. Ezek Kipp szülei szerint azért fontosak, mert így szerez kapcsolatokat az ember. Ha valakinek szüksége van valamire, például egy jó kiadóra, vagy egy kis protekcióra egy minisztériumi állást illetően, akkor az egy ilyen eseményen biztosan jó helyen keresi.

Tizenkét éves fejjel talán ezt az utóbbit Jimmy még nem nagyon értette. Mindig is utálta ezeket a partikat. Ott csak öregek vannak, akik dohányoznak, és whiskeyt isznak. De kötelessége volt úgy tenni, ahogyan apja kívánta. Ekkor persze még nem tudta, mekkora előnyöket nyert azzal, hogy nem lázadozott, és eleget tett a szülői kívánságoknak. Többek között első kiadóját is itt találta meg, és később azokhoz a rúnasorokhoz is itt jutott hozzá, amiket első hivatalos munkájaként kiadott. Addig azonban el kell telnie néhány évnek. Jelenleg csak abban biztos, hogy újra unatkozni fog. Ezért is rakta a zsebébe azt a noteszt, amibe legalább jegyzetelhet, ha már nem kell katonásan édesapja mellett állnia. Valamint egy furcsa, tenyérnyi szerkezetet, amin különös vésetek vannak. Olyan, mint egy rubik kocka, a mechanikája is hasonlít, de sokkal bonyolultabb, színek helyett pedig különböző, összefüggéstelennek tűnő rúnák vannak rajta.

Nem messze a kaputól érkeznek meg zsupszkulccsal. A hop-porral való utazást egy ilyen eseményre nem tartották célszerűnek, a társas hoppanálást pedig túl veszélyesnek ítélték a fiatal korúval. Így Latham kérésére készítettek nekik egyet az eseményre. Ugyan nem először utazik a mindössze tizenkét éves fiú, az élmény mindig rossz. Úgy érzi, mintha minden egyes szervét kiszedték volna, hogy aztán, érkezés után újra összerakják. Automatikusan anyjába kapaszkodik, ahogyan megjelenik az Angifilius birtoka mellett, másik kezével pedig émelygő gyomrát markolássza.

Nem ez az első olyan fényűző birtok, amit látott, de kétségtelen, hogy az egyik legszebb. Nekik több birtokuk van, nem csak a brit szigeteken, de szerte Európában – jelenleg Romániában szeretnének venni egy újat, mert ott is rengeteg felfedezni való van egy olyan, kivétel nélkül tudósokból álló családnak, mint amilyenek ők. Az ő birtokaik azonban sohasem fényűzőek. Ellenben övék az egyik legnagyobb magántulajdonban lévő könyvtár. A tudás hajhászását, és a mágikus ereklyék gyűjtögetését nagyobb szenvedéllyel űzik, mint a felesleges luxusokat. Vagyonuk nagy részét immáron két éve pedig fiatal, tehetséges boszorkányok és varázslók főiskolai tanulmányainak finanszírozására költik. Latham Quinton elmondhatja magáról, hogy jó barátja Dumbledore igazgató úrnak, aki készséggel juttatja el hozzá azon ifjú növendékek adatait, akik még vihetik valamire a képességeik miatt, azonban nem adatott meg számukra a megfelelő pénzügyi háttér, hogy ezzel kezdeni is tudjanak valamit.

Az Angifilius ház otthona tehát hamar ámulatba ejti Kippet. A leginkább az elvarázsolt mennyezet tetszik neki. Odakint már most szinte teljesen fekete az ég, pedig alig múlt hét óra. Az ámulatra azonban nincs sok ideje, hiszen alig néhány perc, és rengeteg felnőtt boszorkány és varázsló között áll, egyenes háttal, szülei mellett. Kabátját, ami tökéletesen méretre lett szabva, az egyik alkalmazottnak adja oda, gondoskodva arról, hogy barna, csíkos nadrágja zsebébe csúsztassa a noteszt és a rúnázott feladványát. A zsebénél látható kis dudor árulkodik csak arról, hogy hozott magával valamit. A zene mondjuk annyira nem tetszik neki, az ő füle nem szokott hozzá ezekhez a hangszerekhez. Ritkán hallgat zenét, akkor is főleg klasszikusokat, Beethoven a kedvence. Ezek még azok az idők, amikor az ő nevéről az embereknek nem egy nagy és barátságos bernáthegyi kutya jut eszébe.

Az első fél óra eltelik a szokásos körökkel. Atyja a whiskeytől kipirult arccal mutatja be feleségét és fiát azoknak, akik még nem ismerik őket, és üdvözlik azokat, akik már ismerősek. Ezek a beszélgetések számára mindig kínosak – amióta szülei elviszik ezekre a találkozókra, fokozottan a figyelem középpontja. Szülei heppje, hogy beszélgetésbe elegyednek valakivel, valamilyen tudományos dolog kapcsán, szándékosan úgy, hogy Kipp is ott legyen velük. Amikor pedig valamit elrontanak, akkor pedig arra várnak, hogy Jimmy legyen az, aki kijavítja őket. Az egész minden egyes alkalommal olyan, mintha szánt szándékkal rendezték volna így. Talán részben erről is lehet szó. Latham, aki már ekkor ősz szakálla van, még ha a haja inkább barnának is mondható még, minden alkalmat megragad arra, hogy fiával dicsekedjen, ez pedig most sincs másképp. Ezt Jimmy ekkor még nem tudja, de már évek óta azon szorgoskodik, hogy ezt a fiatal zseni mítoszt felépítse, ami aztán első sikereihez, és a legfiatalabb rúnamesteri megnevezésig vezet majd.

- Mr. Angifilius! - kap az alkalmon, amikor a harmadik pohár whiskeyjét szürcsölgetve megpillantja a házigazdát. Az ismertségük elég rövid, éppen ezért nem tudnak igazán sokat egymás dolgairól. Az Angifilius ház ura azonban szakképzett gyógyító, és a legjobbak között van. Így általában hozzá fordulnak, ha nem akarnak feleslegesen ágyat foglalni a Szent Mungóban. Ugyan sohasem szándékuk alábecsülni a medimágusok tudását – már most vannak olyan főiskolai diákok, akiknek a tanulmányait ők finanszírozzák, hogy később új, szakképzett gyógyítók váltsák le a nyugdíj-közelieket - , ha valaki komolyan megbetegszik, vagy baleset éri, inkább őt szokták keresni.
- Remek a parti, remek! Viszont van egy dolog, amit mindig is meg akartam kérdezni. - mosolygó szemekkel invitálja közelebb a maga körébe a házigazdát, aztán pedig egy rövid anekdotát kezd el mesélni, valamilyen mágikus balesetről, ami valaki nem szabadalmazott, de piacon lévő találmánya okoz. Valamilyen különleges lámpa, ami szép díszvilágítást okoz, azonban nem rakhatták össze túl stabilan, a sztori alapján.
- Két hete pedig egy bagylot kaptunk, ismeretlen feladótól, amiben azt kérték, szabadalmaztassuk. Azonban alig hogy hozzáértünk a csomaghoz, az egész felrobbant! A kezem még napokig kéken világított attól a löttytől, amit beleöntött. Maga szerint mit lehet csinálni? - a keze ugyan már nem világít, a választ azonban kíváncsian várja.
- Na de. Dorothyt és Kippet ugye már ismeri. Igaz, Kipp? - mosolyog rá, és rakja a vállára a tenyerét. Valóban ismeri, a legutóbb is ő segített neki, amikor lebetegedett.
- Úgy hallottam viszont, hogy magának is van egy fia. Mennyi idős? Tizennégy, tizenöt? Mutasd be Kippnek, kérlek! Látom rajta, hogy unatkozik. - megszorongatja egy kicsit a vállát, de egyáltalán nem fájdalmasan, csak úgy, atyai törődésből. Látni ugyan nem látja, hogy melyik lehet az ifjú Angifilius, talán mert a whiskeytől már ködös egy kicsit a látása, vagy egyszerűen csak nincs a látóterében. De nem akar ő rosszat. Két fiatal a felnőttek között, majd biztosan összebarátkoznak, nem?

Jimmy K. Quinton

Zenekar

A fiatal félvámpír csukott szemmel hallgatta a lüktető dallamokat, a zene minden finom rezgése egészen mélyen járta át a testét. Lélekben már ott sem volt a partin. Szemei elé még sohasem látott tájakat vizionált, amelyekről eddig csak könyvekben olvasott.  Szeretett volna felmenekülni a szobájába vagy elhúzni a könyvtárba csak hogy ne kelljen ezeket az embereket elviselnie. Ha az apja nem akarta, hogy feltűnő legyen akkor miért parancsolta meg , hogy végig maradjon ott ? Valószínűleg apellált a van kalap, nincs kalap mechanizmusra. Ha nincs szem előtt és a szobájában van , nem lehet miért megverni amikor részegen unatkozik. Ezért az a  legjobb,  ha végig jól látható helyen van olyan környezetben ami stresszeli őt, hátha hibázik . Szinte biztos volt benne, hogy lesz valami amit nem jól csinál. Cain szorongását apja ismerős mézes-mázos hangja fokozta fel még jobban. Fehér ujjait a térdébe vájta ijedtében. Mint valami reszkető állat a jól ismert zaj irányába fordult és gyűlölettel teli tekintettel nézte, ahogyan magát protezsálja az öreg egy jól szituált családnak.  Elég közel álltak Cainhoz, így tisztán hallotta miről is folyik a beszélgetés. Apja egy idilli família előtt tetszelgett. Egy őszülő férfi állt mellette a feleségével és kiskorúnak mondható gyermekével. Nem hitt a szemének, hogy rajta kívül még létezik olyan ifjonc, aki nem a Roxfortban ünnepel! A nála jóval fiatalabb srác illemtudóan állt apja mellett. Látni lehetett,  hogy merőben más bánásmódban részesül mint ő. Elég volt a tökéletes szabású ruhájára nézni. Cainon az irigység és a szégyen egyszerre futott át. Remélte, hogy nem veszi észre senki és nem kell bemutatkoznia, kicsit lejjebb csúszott a fotelben, bár magassága miatt igazán tragikusan festett a dolog. Ha az apján múlik biztosan nem fog bekövetkezni az, hogy odahívja maga mellé mert utálta Caint és eszébe sem jutott vele dicsekedni. Pedig gyönyörű volt és mellé kitűnő tanuló is.

 Rupert két markával rázta meg a fiú atyjának kezét, mintha ezer éve ismernék egymást. Cain feltételezései szerint ez lehetett az első alkalom amikor találkoznak. Az öreget nem kellett félteni olyan alantas volt mint egy kígyó és annyira simulékony akár egy macska. Ha felállna a teremben és elüvöltené magát, hogy az apja kínozni szokta a pincében , valószínűleg meglincselnék és nem Rupertet. Az elkent beszédéből úgy ítélte meg Cain, hogy apja nem az első italát fogyasztja az est folyamán. Örömmel látta,  hogy a másik félnél sincs másképpen. Igen, Cain éppen az irigy, besavanyodott kárörvendő tinédzser korszakát élte összezavarodottan és reggeli magömlésektől ragadósan. Szörnyű lehetett a helyében lenni. Csóró ruháján volt a legjobban kikészülve és azon, hogy a fiatal fiúnak milyen szépen van beszűkítve a nadrágja. Nem hitte el, hogy létezhet ennyire tökéletesen szabott öltözék.

- Ah köszönöm , hogy tiszteletüket teszik ezen a szerény kis mulatságon!- Cain szemei forogtak a mondatok hallatán. Szerény kis mulatság? Pár nappal ezelőtt még teli pofával üvöltözött részegen, hogy megcsinálja a varázsvilág egyik legdrágább estjét és mindenki megcsókolhatja a seggét.  Mivel érdekesnek tűnt a beszélgetés, tovább hallgatózott. Úgy kortyolgatta a vizet, mintha valami ínyenc koktélt iszogatna. Érezte ez jó lesz! Szerette az apját kiröhögni, hiszen amit kinevetünk attól már nem is félünk annyira ugyebár…

~De igen…~

Sütötte le kék szemeit a hirtelen jött közhely nyomán. Ezalatt végighallgatta a töklámpásos történetet, magában jókat derült a história hallatán. Az apja azonnal felvette a tudálékos arcát és már villogtatta is a képzettségét.

-Ó, hát tudja véleményem szerint ez az anyag hydrogén peroxid és phenyl oxid oldat lehetett és némi festék. Ezekből az olcsó hozzávalókból szokták összekutyulni az ilyen könnyen beszerezhető világító folyadékokat. Pont a múlt hónapban találkoztam hasonló esettel és akkor a következő összetevők keverékét alkalmaztam: alkohol denát és némi glicerin,  eukaliptusz levél olajával vegyítve. Ha nem szedi le a festéket akkor azt javasolom,  hogy némi szalicilsavat és citromot is keverjenek a folyadékba, ez garantált mély-tisztító hatással bír!- Nagyon büszke volt magára úgy feszített , hogy ruhájáról majdnem lepattogtak a gombok. Cain szíve szerint pofán verte volna egy töklámpással, a gondolatba is beleborzongott annyira tetszett neki az ötlet. Elképzelte amint hirtelen feláll, kiválik a tömegből és egy cukrokkal megpakolt tökkel arcon vágja az apját, aki vörös fejjel és vérző orral prüszköl. Nem törődve  semmivel hangosan elkezdett nevetni a saját vízióján.  Előadta az apja a mindentudó bölcset de arra sem volt képes, hogy 16 év alatt meggyógyítsa őt a betegségéből. Bár ez nem csak az apjának a hibája volt, hiszen számtalan orvos vizsgálta meg az utóbbi időben és mind értetlenül álltak az eset előtt. A vizsgálatokat beiskolázását megelőzően indította el Rupert. Kiskorában egyszer sem látta rajta kívül más szakember. Most hogy kezdett Cain átlépni a felnőtt korba egyre inkább azt gyanúzta, hogy a magántanulási lehetőségek kiaknázása végett kellettek a dokumentumok. Ha Ruperten múlt volna egyszer sem vitte volna el sehova, ez egy adu-ász volt amivel elszakította a külvilágtól.

- Hogy vagy kisöreg?- Hajolt le a büdös disznó Kipphez, piciny arcába bőséges alkohol és fogszuvasodás szagot lehelve. Ebből a látószögből tisztán kirajzolódtak a felrobbant erek az orrán és orcáján, amik a sok piálás miatt mentek tropára. Fogai sárgák voltak és szemei szúrósak, egyáltalán nem volt bennük semmilyen melegség. Szegény fiú félő volt, hogy megáll a fejlődésben. De ezek után következett a hab a tortán. Mivel Rupert beszélgetőpartnerei normális emberek voltak, így kedvesen érdeklődtek a házigazda fia iránt. A férfi tekintete még fagyosabb lett, bár arcán ugyan az a bájvigyor ült ami a beszélgetés eleje óta. Hirtelen odanézett Cainra, aki azt se tudta zavarában mit csináljon. Igen hamar egy gyors intés formájában a tudtára jutott, hogy most szépen oda kell menni és be kell mutatkozni az egybegyűlteknek.

~Istenek… ezt éljem túl. Nem, ezt nem fogom túlélni… nekem annyi! Ma este apám felkoncol! Nem fogom túlélni!~
 
Ehhez hasonló gondolatokkal poroszkált a társaság felé majd rémülten megállt apja mellett, aki mintha  legjobb haverok lennének, a legjobb csapat valaha: átkarolta fia csontos vállait és a testéhez vonta. Cain kék szemei úgy kerekedtek el, hogy majdnem kiestek a gödrükből. Legszívesebben bokán rúgta volna a férfit és addig szaladt volna a ház körül előle, amíg az infarktust nem kap.  A vállába vájó csontos ujjak arra ösztökélték, hogy maradjon veszteg.

- Mutatkozz be édes fiam, ahogy illik !- Csattantak az ismeretlen ízű szavak Cain fejéhez, aki azt sem tudta hirtelen milyen rendezvényen van. Zavartan felnézett a barátságos tekintetű varázslóra és bátortalanul előre nyújtotta hófehér kezét.

- Jó estét kívánok uram! Cain Angifilius vagyok!- Majd a csinosan öltözött boszorkány felé fordult, és udvariasan kezet csókolt. A fekete hajú hibrid igazán kellemes látványt nyújtott még annak ellenére is, hogy ruhái méretben nem voltak rá megfelelőek. Mivel Cain nagyon ritkán találkozott más fiatalokkal ezért nem igazán tudta hogyan kezelni az ifjú Kippet. Magázódva és modorosan köszöntette, ahogy a felnőtteket szokás. Rettenetesen kényelmetlenül érintette az egész. Az apja végre elengedte a gyenge vállát, amitől zavartan újra maga elé meredt. Nagyon megkönnyebbült, hogy kiszabadult az alkoholista fráter karmai közül.

- Na fiam, menjetek és… játszatok valamit! Tudod, mint a normális gyerekek!- Majd egy prosztó mozdulattal hátba verte Caint, kinek vékony és sebhelyektől tarkított teste szinte döngött. Ez kívülről nézve amolyan jó viccnek is tűnhetett, hiszen senki sem tudhatta mi megy a pincében sem azt,  hogy Cain valójában sem nevezhető normálisnak... Semmilyen tekintetben sem volt az! Rupert az otromba tréfáján egymaga jót kacagott, majd beszélgetőpartnereit a bárszekrénye felé terelgette a kandalló irányába, ahol legféltettebb tömény italait őrizgette. A két fiatal magára maradt a felnőtt partin. Cainka idegesen nézte a csodálatosan beszegett varratokat Kipp ruháján.

Lathan szerint mindig fontos, hogy a házigazdával elegendőt beszélgessenek. Bár ezt így, szóban sosem mondta fiának, ha hasonló eseményekre hívták meg őket, az egyik első dolga volt ez mindig. Igaz, ezúttal őt, Kippet, valamint feleségét – aki egyben unokatestvére is -  már nem kell bemutatnia. Ismertségük eddig viszont mindig is felszínes volt. Lathan még csak nem is sejti, miféle dolgok történnek ebben a házban. Különben önérzetesen karon ragadná Caint, és bizonyára elvinné innen.
Az Angifilius ház sötét kis titkaira azonban aligha van bármiféle rálátásuk. Éppen csak pletykákból hallotta hát fiának hírét, hogy egyáltalán létezik. A karosszékben, nekik háttal ülő, lezser öltözetű fiatal ruházata pedig inkább Cain hanyagságáról és nemtörődömségéről árulkodik, nem pedig arról, hogy ne telne Rupertnek rendes, méretre szabott ruhákra. Hiszen látta eleget a mugli fiatalokat is. Valamiért máig divat a kibuggyanó alsógatya, meg a túlméretezett pólók. Biztosan a muglik heppje lehetett hatással Cainra is.

Kipp katonásan áll apja mellett, egyenes háttal, két karját a háta mögött kulcsolja össze. Tartásán látszik a leginkább a szigorú neveltetés eredménye. Háta olyan egyenes, hogy talán még vonalzónak is elmenne, állát enyhén felszegi, kisugárzása pedig meghazudtolja korát. Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint ahogyan egy tizenkét éves szokott. Éppen csak a szemei, amikkel nem tud hazudni. Ahogyan Rupert lehajol hozzá, hogy hogyléte felől érdeklődjön, azért fel-felcsillan valamiféle különös fény a szemében. Sohasem tudott bízni ebben az öregben, mint gyógyítóban, és ezt maga sem tudja megmagyarázni, miért. Van benne valami, ami félelemkeltő. Ha pedig a saját gyógyítódban nem bízol, mégis hogy hihetnéd, hogy majd tényleg segít? Éppen csak a szüleiben bízott, ahogyan bízik most is, hogy nem tennének vele semmi rosszat szánt szándékkal. Amikor még nagyon kicsi volt, valamiért azt hitte, hogy azért kapta őt házi gyógyítóként, hogy ne akarjon buta kifogásokat keresni, ha épp nem akart tanulni. Így sohasem álbeteg, de Rupert enélkül se lenne szándéka. A mágikus tanulmányait is azért kezdte el korábban, mert unatkozik, és nyári szüneteket sem tart. Nyaralni ugyan mindig elmennek, és olyankor kevésbé szigorúak a szülei a tananyagot illetően, de ő így is szorgosan tanul. Mást különben se nagyon tud csinálni. Egyszer ugyan elvitték egy kviddics mecsre, idén, nyáron, Hollandiában, de ott is csak unatkozott, és a szabályokat sem értette.

- Köszönöm, jól vagyok. - válaszolja rezzenéstelenül, az ital szagával és a kisöreg megnevezéssel mit sem foglalkozva. Nem szereti ezt az illatot. Egyedül a whiskey-ét, és a jó szivarét, de azt is csak azért, mert apjára emlékezteti. Amikor még sokkal fiatalabb volt, apja pedig elutazott külföldre egy kutatás miatt, imádott besurranni az irodájába. Csak ezek az illatok miatt.
Mikor azonban megtudja, hogy lehet itt valaki korabeli, újra felcsillan a szeme, de nem a félelemtől. Ez inkább a kíváncsiság. Sohasem szocializálódott a saját korosztályával. Testvére sosem volt, a távolabbi rokonai pedig mind a Roxfortban tanulnak, ráadásul csodabogárnak számít még közöttük is. Neki mindig is a felnőtteké volt a saját világa. Még akkor is, ha az ilyen eseményeket, mint ez a mai, nem tudta igazán élvezni ekkor még.
Amikor a mozgást látja a szék felől, kíváncsian végigméri. Ügyet sem vet a rongyos öltözékére. A maga részéről csak azért viseli ezt, mert anyja azt mondta, ezt vegye fel. Sosem szenvedett hiányt semmiben, hiába kerülik a felesleges luxusokat. Biztosan valami fura divat az idősebbeknél.

A bemutatkozás gyorsra és formálisra sikeredik. A gyanú a Quinton házaspár részéről, miszerint itt súlyos problémák vannak, még csak fel sem merül. Apját ismerve Jimmy tudja jól, hogy a parti hátralévő részében Lathan további anekdotákat fog mesélni a házigazda, valamint a többi vendég szórakoztatására. Nagyrészt azokat, amiket ő már legalább ezerszer hallott… megmosolyogja a bárpult felé induló apját, aki máris belekezd a japán feltalálós sztoriba, aminek ő már jól tudja a végét. Aztán inkább Cainhoz fordul, és kezet nyújt a nála idősebb srácnak. Nem tudja ő sem, hogyan kéne kezdenie, de érzi, hogy vele talán egy kicsit lehet közvetlenebb is. Legalább egy kicsit.
- Szia! Kipp vagyok. – nyújtja kezét egy kézfogásra. Ahogyan eddig is másoktól látta. Majd visszarakja kezét háta mögé. Bár ő jól emlékszik a másik nevére, ez fordítva talán nem biztos, hogy így van.
- Nem tudtam, hogy van még olyan Nagy Britanniában rajtam kívül, aki nem a Roxfortban ünnepel. Vagy csak hazalátogattál? – kérdezi meg tőle az egyértelműt. Azt mondjuk elképzelhetőnek tartja, hogy nem magántanuló, hanem szimplán csak hazajött az ünnepek miatt. Nem nagyon tudja, mikor van ott szünet, és mikor nem, mert hallott már olyat is, hogy ők még hétvégén sem tanulnak, ellenben ővele. Szóval elég nehéz elképzelnie, milyen is lehet. Bár az nem csoda, hogy ilyen későn teszik le az RBF-eket, mikor ő már néhány hónap múlva túlesik rajta.

Jimmy K. Quinton

Cain rettenetesen ideges volt. Nem ő tehetett arról, hogy oda kellett mennie bemutatkozni, hiszen szem előtt sem volt . Félt, hogy ezért kapni fog. Az apja igen kreatív volt abban, amikor hibát kellett találnia valamiben.  Látta ahogyan végigmérték a ruházatát, rettenetesen dühítette a dolog. Pálcika testét elnyelték a bő anyagok, feltehetőleg apja egy fiatalabb korából megmaradt alkalmi szettjét örökölte meg .  Nem kérdezte meg honnan van, amikor Rupert szó nélkül az arcához vágta a ruhacsomót. Még csak ki sem voltak mosva, a házimanó lehelt beléjük új életet. Nagyon félt, hogy miután vége a partinak ismételten a fenyítés a bántás fog következni azért mert nyilvánosan szerepelt. De ez kivitelezhetetlen volt, hogy legyen szem előtt de ne álljon szóba senkivel!Logikátlan! Miután végre elmentek a felnőttek, Cain picit feloldódott. Szerencsére Kipp odanyújtotta a kezét és beszélgetést kezdeményezett, mert ha nem teszi némán álldogáltak volna amíg el nem telik az éjszaka.

- Szia! Én Cain vagyok. Remélem nem gond akkor, hogy ha tegeződünk! Nem igazán szoktam hozzá… - Suttogta zavartan. Sosem tegeződött még, maximum akkor amikor az apja félholtra verte és nem volt magánál könyörgése közben. Saját atyját is magázta, mert ha nem így tett akkor annak megvoltak a következményei. Ez annyira bele égett, hogy felnőtt korában is végigkísérte életét  a modoroskodó magatartása.  Nagyon furcsán érezte magát, egy kezén megtudta számolni, hogy hányszor találkozott életében másik fiatallal. Talán ez volt a harmadik alkalom? Ezalatt megszorította a fiú kezét, de nem túl erősen. Nem akart illetlen lenni. Kipp érezhette, hogy beszélgetőpartnere keze rettenetesen hideg.

- Elnézést, hogy ennyire zavarban vagyok csak nem szoktam hozzá a tömeghez és a partikhoz. Tudod még… nem nagyon tegeződtem életemben, lehet néha megfeledkezem majd magamról, szóval előre is bocsánat. –Idegesen rebegtette dús szempilláit, miközben egy előre hulló tincset a füle mögé rakott. Folyamatosan exkuzálta magát, szinte zavarba ejtően illedelmes volt. Ha Kipp értett a pszichológiához láthatta hogy valami nagyon nincs rendben. Ha valaki minden második mondatában elnézést kér, akkor minimum kevés az önbizalma vagy fél attól hogy hibázik. Aki pedig betegesen fél attól, hogy hibázik azt büntetik. Cain válaszolt Kipp második kérdésére is, magyarázkodása közben kicsit felugrott a lányosan szép szemöldöke.

- Nem, tudod magántanuló vagyok. Ha jól gondolom, akkor te is! Megkérdezhetem mi okból választották a tisztelt szülei ezt az oktatási formát? – Cain lelkesen nézett a fiatal srácra. Nem nagyon beszélgetett még senkivel sem huzamosabb ideig és még nem találkozott olyan emberrel aki kicsit is hasonló cipőben járna mint ő. Kíváncsi volt , hogy mi oka lehet egy ilyen látszólag szép családban élő fiúnak arra, hogy felnőttek bulijain kísérgesse a szüleit. Nem hitte, hogy beteg lenne, mert elég jó színben volt. Ellenben Cainnal aki sápadtan és görnyedezve kapott oda fájó hasához minden ötödik percben. Egész nap semmit sem evett, csak vizet ivott. Képtelen volt idegen emberek előtt az ételre gondolni. Frusztrálta,  hogy mások azt nézik amint enni próbál. Majd szól a manónak, hogy készítsen neki egy teát, hiszen közel volt az ájulás.

- Nincs kedved esetleg sétálni egyet? Nagyon zavaró a tömeg. De ha ez gondot okoz esetleg,  akkor nem szóltam. - Nem tudta Kippet milyen keményen foghatják a  szülei. Ő például mielőtt elhagyja a termet oda fog menni az apjához , hogy engedélyt kérjen. Minden vágya az volt , hogy egy nyugodtabb és csendesebb helyen tartózkodjanak és most legalább még indoka is van félrevonulni. Ha az apja megkérdi miért mentek el csak annyit mond, hogy a vendége kérésének tett eleget. Cain igazán furfangos fiatalember volt, próbálta Rupertet úgy megkerülni ahogy csak bírta. Nem okozott gondot neki az sem, hogy hazudjon. Nem volt alapvetően hazug ember, de mivel apját emberszámba sem vette, képes volt rá.

- Kimehetünk a kertbe is, ha nem fázol… Vagy … nem tudom mennyire érdekelnek az ilyen dolgok, de megtudom mutatni a családom könyvtárát! Ez egyben a tanuló szobám is! Ha felvillanyoznak a régi kódexek tudok mutatni pár igazán kivételes példányt! – Lelkesen, ragyogó kék szemekkel figyelte a fiú arcát. Alig várta, hogy elhúzzák innen a csíkot. A hatalmas és kerek könyvtár volt az egyetlen mentsvára, a szentélye. Örült, hogy valakivel megtudja osztani ezt és annak még jobban örült volna, ha még méltányolja is.  Hátha érdekli a dolog, ha nem akkor pedig csendben a könyvektől roskadozó polcok langyos illattengerében fognak üldögélni, mialatt elfogyasztja a teáját. Ennél jobb ma  semmi sem lehet.

Ugyan sohasem szocializálódott korabeliekkel, azért azt tudja, hogy ilyen esetben elfogadott, ha közvetlenebb formát használsz. Ami az angolban, mivel a tegeződés és a magázódás, mint olyan, nem létezik, a keresztnév használatát jelenti. Az ő ismerőseinek viszont mindig a nekik megfelelő megszólítást használja – néhány esetben a professzor, vagy a doktor cseréli le a mr és mrs előtagokat csupán. Éppen csak szüleit nem szólítja vezetéknevükön. És persze Zonkyt, a pocakos házimanót. Nem is tudja, hogy van-e neki egyáltalán vezetékneve.
- Igen, picit nekem is furcsa. – mosolyodik el. Egyébként teljesen átlagos arca van. Éppen csak a szép ruhákat kellene valami hétköznapira cserélni, és simán elvegyülhetne a mugli fiatalok között. Haja éppen elég hosszú ahhoz, hogy takarja nagy manófüleit, amiket mindig is utált.
- Hű, de hideg a kezed! Nem mondták már? – konstatálja, amikor kezet ráz Cainnal. Biztosan fázik, jegyzi meg magában. A bocsánatkérés pedig inkább illemnek tűnik. Ugyan a későbbiekben minimális pszichológiai ismereteket megtanul majd, ezek tényleg csak az alapvető dolgok. Az egyén helyett pedig jobban szereti majd a társadalmat, mint egységet vizsgálni, a szociológia a kedvenc mugli tudományága lesz. Az még a varázslótársadalomnak is hasznos.
Kezét visszahúzza, ezúttal azonban már nem rakja háta mögé. Szemei kissé kikerekednek, amikor megtudja, hogy ő is magántanuló. Eddig soha senkivel nem találkozott, aki ne a Roxfortba járt volna. Nem, igazán nem bánja, hogy nem kell elhagynia a szüleit. Nagy Britannia két legnagyobb tudósának egyetlen gyermeke, szóval nincs semmi, amiben hiányt szenvedne a tanulás alatt, ráadásul szereti is őket. A szigor és a követelmények ellenére, és hogy jóformán sehova se mehet nélkülük, imádja őket, és nem tudja elképzelni az életét nélkülük. Azonban néha úgy érzi emiatt, hogy egyedül van. Ha a távolabbi rokonaival, akik körülbelül egyidősek vele, találkozik, egyszerűen úgy érzi, hogy kilóg közülük. Nem tudják őt megérteni, és ez fordítva is így van. Valahol mélyen pedig nagyon fél tőle, hogy örök életében így marad majd minden. Talán emiatt lelkes a leginkább, hogy Cainnal megismerkedhet.
- Anyámék mágiatudósok. Atyám pedig jóban van Dumbledore-ral. Édesapám szerint a Roxfort nem lenne megfelelő nekem, mert csak visszafognának. – darálja le a megszokott mondatokat. Sokszor kérdezték már, hogy milyen magántanulóként érvényesülni, meg mégis miben más. Összehasonlítási alapja ugyan nincs, de azt tudja, hogy a Roxfortban tényleg lassan haladnak. Akkor pedig unatkozni kezdene, és az nem jó.
- Kilenc évesen kezdtem a tanulmányaimat. Tavasszal, ha jól haladok, végre letehetem az RBF vizsgáimat is. – fejezi be mondanivalóját. Semmi esetre sem akar várni vele tizenöt-tizenhat éves koráig, az még nagyon messze van. Ellenben a próba vizsgákon, amit édesanyja állított neki össze, mindig jól szerepel, még a gyakorlatiakon is. Januárban tölti a tizenhármat, májusban pedig levizsgázik. A papírokat már pár hete kitöltötték a kérvényekkel ezt illetően.
- És te? Még nem találkoztam más magántanulóval. Téged is a szüleid tanítanak? – kérdezi meg, ártatlan felhanggal. Ha csak gyanítaná, mi lenne a háttérben, már nem lenne ilyen tapintatlan. De amiről nem tudsz, az nem fáj, tartja a mondás.
- A séta jól hangzik. És a könyvtár is érdekel! – csillannak fel szemei a könyvtár hallatán. Tényleg nagyon sokan vannak itt, bár ez annyira nem szokta feszélyezni. Megszokta már, hogy az ilyen helyeken mindig sokan vannak. Ellenben a régi kódexek ígéretesnek hangzanak. És talán talál valami megoldást a kis ketyeréjére is, amit még mindig nem tudott megfejteni.

Jimmy K. Quinton

Cain örült a ténynek, hogy nem csak ő van zavarban. Tényleg rendkívüli volt, hogy valaki olyannal találkozzon aki fiatal és szintén magántanuló. Mikor Kipp megjegyezte, hogy hideg Cain keze a fiú kicsit félrenézett kínjában. Általában bárki akivel kezet fog megjegyzi neki. Sajnos gyerekkora óta hidegek a kezei és a lábai, de nem csak a végtagok. Testén mindenhol ez a különös hűvösség érezhető, amit nem értettek sosem az őt vizsgáló medimágusok, hiszen a vérkeringése rendben volt. Ezt is a betegségének köszönhette. Érdekes módon a nyála és a testének hőmérséklete is jóval a normális mértékek alatt voltak.

- De igen, mondták már páran…- Jegyezte meg Cain halkan majd kicsit arrébb lépett, ugyanis egy részeg nemes elsodorta  vállát miközben elhaladt mellette. A fiú dühösen vonta össze a szemöldökét a nem várt testi kontaktus miatt. Nagyon szeretett volna már elmenni onnan. Megpróbált inkább beszélgetőpartnerére koncentrálni, hogy ne kapjon dührohamot a parti közepén. Megtudta, hogy a fiú szülei mágiatudósok. Ez igazán izgalmasnak hangzott, több okból is irigyelte már őt. Vélhetőleg szerető családban nevelkedett, divatos ruhákban járt és élt az anyja. Ezek tetejébe még izgalmas foglalkozásuk is van! Cain minden tekintetben hátrányosabb helyzetből indult, mint Kipp. Szeretet volna ő is örömmel beszélni arról, hogy milyenek a szülei vagy ,hogy miért tanul otthon inkább… de csak a keserűség és a szenvedés jutott neki osztályrészül. Olyan sötét titkokat rejtett a lelke, amit az itt jelenlévők nem is gondoltak volna.

- Dumbledore? Nem ismerem ki az. Sajnos nem sokat tudok arról, hogy mi zajlik körülöttem. Gyermekkorom óta ismeretlen eredetű betegség kínoz és apám jobbnak látta, ha nem tesz ki még több stressznek annál ami alapból ér engem a ház falain belül. De ne aggódj! nem fertőz! Hogy érted, hogy visszafognak? –Kérdezte Cain meglepetten. Neki minden vágya az volt , hogy a Roxfortban tanulhasson. Erről már régen lekésett, így maradt az a lehetősége,  hogy egyszer bájitalmesterként fog ott dolgozni. Minden erejével erre koncentrált, más cél nem is lebegett kék szeme előtt.  Nem tudhatta még gyerek fejjel, hogy ez sem fog neki sikerülni sem azt, hogy milyen élete lesz a későbbiekben. Egyedül csak egy embert ismert az iskola falai közül és az Perselus Piton volt.

A férfi emlékére kirázta a hideg. Nem nagyon tudta még, hogy mik ezek az érzések amiket iránta táplált. Ha tartottak volna romantikus regényeket  tudhatta volna,  hogy ez az érzés a szerelem. Az apja sem érzelmileg sem szexuálisan nem világosította fel. Egyetlen segítsége volt, a könyvtár és amit tanáraitól tanult. Az a gyönyörű és titokzatos férfi csak fél évig tanította az egyik nyári szünetében.  Körülbelül annyi idős lehetett mint amennyi Kipp most. Azóta sem tudott szabadulni az élménytől. Elhatározta, hogy ő is bájitalmester lesz és amint szabad életet élhet felkeresi, hogy köszönetet mondjon neki mindenért amit érte tett! A hideg és kimért mágus ugyanis annak ellenére,  hogy modoros volt és szigorú , figyelmesen és lelkesen oktatta. Egy-két gesztusát pedig máig nem tudta hova tenni. Például amikor fehér ujjaival megtámogatta vállát, vagy amikor nem törődve titokzatos betegségével leült mellé. Azt is látta, hogy egyáltalán nem szimpatizál az édesapjával és ez nagyon jól esett neki. Cain gyomra összeugrott a  hirtelen felkavarodó érzelmeitől. Vajon most hol lehet? Mit csinálhat? Az orrában érezte a finom szappan illatot ami a professzor bőréből áradt. Mintha kicsit el is pirult volna. Kipp eredményeit hallva kikerekedett a szeme.

-Húúúú!- Teljesen megfeledkezett magáról, fehér ujjait a szája elé kapta illetlen viselkedését követően.

- Mármint, ez igazán szép eredmény! Én lassú ütemben haladok és magántanárok oktatnak. Sajnos édesanyám nem él… ha nem távozik el, akkor valószínűleg normálisan tanulhattam volna mint a többiek…- Itt picit lehajtotta a fejét, de erőt vett magán és tovább beszélt.

- Ha minden jól megy akkor én leszek az egyik legjobb bájitalmester! És a Roxfortban tervezek tanítani! Ez minden vágyam!- Arcra hirtelen felderült, mialatt megosztotta Kippel szívének vágyait. Ártatlan mosollyal mesélte el kis terveit, melynek nyomán kivillantak érdekes ívű szemfogai. A fiú most láthatta először mosolyogni Caint. Aztán a hófehér bőrű, lányos szépség még szélesebben vigyorgott mikor meghallotta, hogy érdekli a fiút a könyvtár.

~Ez az!~

- Ez nagyszerű! Egy pillanat és elkéredzkedem édesapámtól. Nem szeretném illetlenül elhagyni a termet…- Szabadkozott afelett, hogy még szabad mozgása sincs a házban ahol él. Körbenézett és megpillantotta az apját. Ismételten egy félig üres pohárral a kezében produkálta magát. Lehunyta sötét szempilláit és nagy levegőt vett. Muszáj lesz odamennie és engedélyt kérnie. Bátortalanul odalépett Ruperthez és megvárta, amíg befejezi az ilyen alkalmakra tartogatott műnevetését. A férfi azonnal megérezte a fia testéből áradó hideg energiát. Undorodva vetett Cainra egy hanyag pillantást és türtőztetve gyilkos  indulatait , visszafojtottan rámordult.

- Mit szeretnél fiam?

- Elnézést kérek öntől apám, hogy megzavarom! Az ifjú Kippet igazán érdekli a könyvtárunk, engedélyt szeretnék kérni, hogy megmutathassam neki. Az est hátralevő részében ott tartózkodnánk. Remélem  engedélyezi nekünk ezt az illetlen kirándulást a házban.

Rupert beszélgetőpartnere döbbenten nézett a saját apját magázó gyönyörű, de lezser öltözetű fiúra. A férfi nem akarta mások előtt megalázni és mivel Cain társasága egy igazán neves úr gyermeke volt ezért gyorsan bólintott egyet, majd elfordult ivadékától olyan arckifejezéssel mintha egy rákos daganatot vizsgálgatna ami saját testére nőtt. Cain meghajolt. Annyira alázatosan tette, mint egy házimanó és visszatért a fiúhoz. Amíg saját apja előtt hajbókolt arra gondolt, hogy milyen érzés lenne egy hirtelen mozdulattal az agyáig ütni az orrát. Valószínűleg nagyon jó! Ilyen gondolatokkal tüzelten szólította meg a fiatal varázslót.  

- Édesapám engedélyezte a távozásomat. Ha neked nem szükséges, hogy jóváhagyást kérj akkor már indulhatunk is! A kedvenc részlegem a bájitalos szekció, de igazán érdekes a legendás lényekről szóló gyűjtemény! A kedvenceim a vérfarkasok és a vámpírok! Csodálatos lények!- Cain megfeledkezve mindenről, ami a házban érte ömlengésbe fogott. Kivételes alkalom volt ez, hogy végre tud valakivel beszélgetni. Ki akarta élvezni minden percét hiszen nem tudhatta , hogy egy év múlva fognak-e találkozni vagy sem.

A felnőttek kezdik feloldani a gátlásaikat. Ez onnan látszik, hogy már akad néhány varázsló, akiknek láthatóan nehezükre esik egyenesen járni. Az egyik ilyen, egy negyvenes évei elején járó férfi kis híján fel is dönti Kippet, ha ő nem áll félre. Ehelyett éppen csak nekiütközik a válla Cainénak. Félve atyja felé pillant, akinek az alkoholtól egészen piros az arca. Azon kívül viszont, hogy kicsit oldottabban meséli a történeteit, nem történik más, szerencsére nem produkálja magát, csupán az égő, kubai szivarját emelgeti kézhadonászása közben, miközben beszél. Anyja, aki egy kicsit pufókabb testalkatú, alacsony asszony, még mindig ugyanazt a boros poharat szorongatja, amit fél órával ezelőtt. A benne lévő, vörös színű ital alig-alig fogy belőle. Éppen csak akkor kortyolgat, ha koccint valakivel. Valakinek vigyáznia is kell a férjurára, ha netalán túlzottan elengedné magát.
- Úgy értem, hogy túl lassan haladnak ott, és túl keveset tanulnak. De… Hogy lehet, hogy nem hallottál még Albus Dumbledore-ról? – vonja össze szemöldökét Kipp. Az Angifilius ház egyike a bejegyzett aranyvérű családoknak, noha ez soha nem számított igazán semmit a Quintonok számára. Még akkor sem, ha nem szülei az egyetlenek, akik családon belül házasodtak. Talán ez okozza azt, hogy ennyi zseni születik a családba. Valamint hogy időről időre akadnak olyanok, akik furcsa betegségekkel születnek. A családban még törpe is volt, igaz, ilyen hosszú generációk óta nem fordult elő. Ormonde Quinton emellett pedig korának legnagyobb numerológusa volt, kinek fő tételét most RAVASZ szintű vizsgák felkészítőjén oktatják. Tehát nincs miért szégyenkezniük. A tételt egyelőre Jimmy maga se nagyon érti. A rúnák mellett a számmisztikát kedveli a legjobban, talán pont azért, mert nehéz. Ugyan valamikor belelapozott egy könyvbe, kíváncsiságból, hogy miről is szól Ormonde tétele, ezt nem igazán értette, még édesanyja magyarázata ellenére sem. Ellenben abban biztos volt eddig, hogy minden aranyvérű, de még a nem aranyvérűek is tudják, ki az az Albus Dumbledore.
- Napjaink egyik legnagyobb varázslója. Ő győzte le annak idején Grindenwaldot is. Róla már biztosan hallottál. A történelemkönyvek szerint három teljes napon át párbajoztak. Mellesleg a Roxfort igazgatója. – darálja le. El nem tudja képzelni, hogy lehet, hogy Cain még sosem hallott Dumbledore-ról. Pedig még a csokibékában is szerepel a képe. Igaz, az első rossz élménye óta nem nagyon kísérletezik vele. A csokibéka a földre ugrott, így pedig már nem kell.
Óh... – megilletődik kicsit, amikor meghallja, a másik fiú elveszítette az anyját. Sohasem beszélt a halálról senkivel, neki még senkije nem halt meg, legfeljebb szeretett könyveiben olvasott róla. Nem tudja, hogyan kéne reagálnia erre, zavara pedig szembetűnő, egyértelműen látszik rajta. Reméli, nem sértette meg.
- Sajnálom. És azt is, hogy beteg vagy. – mondja ki azt, amit a legőszintébben gondol. A hazugságokról szülei már korán leszoktatták. El nem tudja képzelni, milyen lehet, ha az anyja nem élne. De nem is akar belegondolni.
- Atyádtól pedig rendes, hogy ennyire törődik veled. – folytatja. Igen, ha ő lenne Cain helyében, biztosan az ő apja is ennyire foglalkozna vele. Mondjuk így is eleget törődik vele. De néha jó lenne, ha kaphatna egy kicsivel több szabadságot. Például ha elengedné egyedül ide-oda. Még varázsolni sem varázsolhat, ha nem gyakorlás céljából van. Igaz, abban egyeztek meg, ha jól sikerülnek az RBF vizsgái, ez majd másként lesz.

A szabadkozásra ügyet sem vet. Láthatóan teljes mértékben elkerülik a figyelmét az apró, árulkodó jelek. Talán ha Dorothy, Jimmy anyja figyelne, ő bizonyára hamar észrevenné ezeket a dolgokat, azonban túlontúl el van foglalva azzal, hogy egy középkorú boszorkánnyal beszélgessen valamiről nagyon elmélyülten. Cain így egyszerűen egy tisztelet, valamint kötelességtudó fiatalnak tűnik. Még az öltözéke ellenére is. Az egyik asztalnál várja meg Caint, hiszen mindeddig még nem volt alkalma megkóstolni innen semmit. Nem kifejezetten édesszájú, kivéve, ha teázik, akkor mindig négy cukrot tesz bele. Éppen ezért a sós sütik közül markol fel egy keveset, főleg a sajtos csemegéket. Van sok olyan is, ami számára ismeretlen, így azokból is kísérletezik egy kicsit, míg Caint várja. Majd ha visszaérkezik hozzá, széles mosollyal, és egy sajtos süteménnyel a kezében integet neki. Tényleg hálás, amiért nem kell megint egy felnőttbulin unatkoznia.
- Mehetünk, persze! Minden érdekel! Esetleg segíthetnél megfejteni a házimat. – a szájába tömi a falatnyi süteményt, és gyorsan elmajszolja azt. Aztán zsebébe túr, hogy elővegye a kis szerkezetet. Már hetek óta gondolkozik rajta. De nem tudja, mi is ez pontosan.
- Vagyis nem igazán házi, de valami olyasmi. Nyáron kaptam, amikor Hollandiában voltunk. Valami rovások vannak rajta, de nem egyezik egyetlen írással sem, amit ismerek. – éppen csak megmutatja azt. Séta alatt azonban nem szeretné elveszíteni, így továbbra is a kezében tartja azt.
- Amúgy miért pont bájitalmester akarsz lenni? Mi a legbonyolultabb főzet, amit el tudsz készíteni? – érdeklődik útjuk során. A bájitaltan az egyik leghasznosabb tudomány, de nem tartozik a kedvencei közé. Főként azért, mert nem mindig sikerülnek a főzetei úgy, ahogyan kellene nekik. Pedig pontosan követi a könyvek utasításait. Minden leírást tökéletesen követ le, mindenben megegyezik az, amit csinál azzal, amit pergamenre vetettek. A számmisztikában, ha az eredmény más, mint ami a könyvben van, legalább biztos, hogy ő rontott el valamit.

Jimmy K. Quinton

Cain azon gondolkodott, hogy mit mondjon arra amit  a fiú kérdezett. Hogy miért nem ismeri Dumbledoret. Aztán mikor emlékeztette a három napig tartó párbajra már ismerősebben csengett a név. Albus Dumbledore, igen így már tisztábban látott! Sajnos a vezetéknév említésére nem ugrott be a személye. Kicsit el is szégyellte magát, hogy ennyire tudatlannak tűnt. Miután visszatért az apjától látta Kippnél egy szép nagy sajtos sütemény van. Szeretet volna ő is ilyen csemegéket enni, de nem nagyon tudott. Szerencsétlenségére egészen biztos , hogy fél órán belül kihányta volna. Hányni pedig gyűlölt, mocskosnak érezte magát utána napokig és még inkább elment az a maradék étvágya is ami volt.

- Igen így már emlékszem, sajnálom de a teljes nevét ismertem csak fel. Nem igazán vagyok jártas a közügyekben, sem pedig az aktuális hírekben… Apám azt mondta, hogy a legjobb számomra az, ha nem tudom mi történik a világban és kizárólag csak a tanulmányaimra koncentrálok. Igazán szép eredmény, hogy ennyivel előrébb tartasz mint a kortársaid, ezzel rengeteg időt spórolsz meg! – Majd ezután egy kicsit elhallgatott. Még mielőtt elment volna az apjának szólni,  a fiú kifejezte sajnálatát anyja elvesztése és a betegsége felett is. Jól esett neki a kedvessége, hiszen nem nagyon beszélt ezekről a dolgokról senkivel sem. Vagyis de: az apjával, aki közben verte és hibáztatta őt. Ennek kapcsán eszébe jutott a távozása előtti nem rossz szándékú ám felkavaró közbeszólása is:

„Atyádtól pedig rendes, hogy ennyire törődik veled,,.

Ezt a mondatot cinikusan ízlelgette magában egészen addig, amíg vissza nem tért Kipp mellé. Nem haragudott a fiúra, hiszen nem tudott semmit arról ami itt zajlik. Tudta jól, hogy ő az aki nem él normálisan és ahogy idősödött még inkább körvonalazódott benne az őrület amiben a napjait tengette.

~Ha tudnád , mennyire jól törődik velem… Minden nap lelkiismeretesen agyonver mint egy büdös kutyát.~

De nem akarta elrontani a kedvét a cinikus gondolataival. Inkább próbált beszélgetőpartnerére koncentrálni ahelyett, hogy elragadnák az érzelmek. Nagyon nagy örömmel töltötte el, hogy valamiben kikérik a véleményét. Mivel sosem csinált még közösen semmit egy másik gyerekkel lelkesen fordult a kincs felé, melyen érdekes írásjelek álltak. Azonnal felcsillant a szeme az érdekes kis tárgy láttán.

- Hú ez igazán izgalmasnak ígérkezik! Szívesen segítek neked, hátha találunk valamit a könyvtárban! Még ehhez hasonlót nem is láttam! Kitől kaptad? – Kérdezte Cain mialatt idegesen szlalomozott a felnőttek között. Sajnos elég sokan voltak, mivel Kipp sokkal kisebb volt nála karjával próbált elé utat fúrni. Úgy érezte nem csak őt zavarja, ha hirtelen rátipornak vagy leöntik vajsörrel.  Kiértek az ebédlőből, ami tömve volt ittas varázslókkal és boszorkányokkal. A zene felerősödött, már a hatalmas előtérben jártak, ahol a zenekar játszott. Az elbűvölt plafonon  éjszakai égbolt kavargott, miközben a falak mentén lebegő töklámpások reszketeg, narancsos fényei táncoltak a bézs falakon. Cain gyorsan szedte a lábait, hogy nehogy eszébe jusson valakinek ismerkedni vele. Egy- két unatkozó feleség már ki is szúrta mint esetleges táncpartnert. Nagyon nem vágyott most ilyesmire, meg úgy általában sem. Kikerülte az asszonyok éhes pillantását és begyorsított. Befordult a balra eső lépcső mögötti falrésznél és izgatottan lenyomta a könyvtárba vezető ajtó kilincsét. Előre engedte a fiatal fiút, majd ő is belépett, miközben halkan behúzta maguk mögött az ajtót. Azonnal elkapta a nyugalom a szobába érkezve. A hangok és az emberek mind ki lettek zárva. Csak a reccsenő polcok és saját lépteik dallamát hallották a félhomályos teremben. Végre nyugodt körülmények között beszélgethettek. Cain tovább folytatta a diskurzust.

- Kérdésedre válaszolva… ez egy picit hosszú történet. Igazából elképzelésem sem volt, hogy mit fogok tovább tanulni, amíg meg nem ismertem egy nagyon különleges professzort. Sajnos csak fél évig tanított… Annyi idős lehettem akkor mint te. Igazán nagy hatással volt rám. Szakmájának egyik legtehetségesebb alakja, olyan szenvedéllyel volt mestersége iránt ami engem is arra inspirált, hogy azt az utat válasszam amit ő !- Majd itt elhallgatott pár pillanatra. Gyomra picit felkavarodott és a szíve össze-vissza vert. Bevillant egy két illat és képi emlék a fiatal Piton professzorról. Eközben hagyta , hogy a fiú körbenézzen a hatalmas kerek teremben. Cain büszkén állt a közepén, ez volt az ő kis birodalma, remélte hogy vendége kit beengedett a szentélyébe szintén hasonló lelkesedéssel fogja bejárni a polcok dzsungelét mint ahogyan ő szokta. Kipp egy faltól-falig húzódó szekrénysorral találkozhatott, melynek a plafon szabott csak határt és kör alakban szaladt végig a szoba mentén. A fal szabad részeit sötétzöld selyemtapéta borította és rajtuk csak a kovácsoltvas gyertyatartókban lobogó lángok sugározták a pislákoló világosságot. Jól láthatta a terem közepén álló házi labort, mely Cain tanterme is volt részben. A hosszú faasztal egyik felén kondérok, lombikok és mindenféle alkimista eszközök hevertek katonás sorban. A könyvtár végében egy vitrines, fiókos szekrénysorból illatozott a sok különleges összetevő amivel feltehetőleg az ifjú úr kísérletezett. A homályos teremben száz és száz felfedezni való volt. Porosodtak olyan könyvek is , amiket még a fiatal vámpír sem olvasott soha.

- Ne haragudj, hogy nem válaszoltam az utolsó kérdésedre, csak szerettem volna minél hamarabb nyugodt helyre jönni. Ha sok zajt hallok, egyszerűen nem tudok megszólalni. A legbonyolultabb a saját találmányom szerintem. Több éve kísérleteztem már mire rájöttem a tökéletes formulára! Tudod a betegségem egyik kellemetlen tünete a fényérzékenységem. Állandóan mindenféle olajos és zsíros krémet kell magamra kenjek, ha kimegyek a házból. Ezek nem hagyják lélegezni a bőrt és csillognak is. Pár hónapja kikevertem azt az anyagot, amit ha felkensz tökéletesen visszaveri a fényt, de mégis matt marad tőle a felület. Igazán rögös út volt ez.

Büszkén számolt be arról, hogy mit sikerült kotyvasztania, hiszen évek munkája volt mire rájött. Rengeteg csúf kísérlet árán, amit saját magán tesztelt le. Volt, hogy egyszer vastagon kiverte a ragya, az első alkalommal badar módon az arcára kente a krémet. Utána óvatosabb volt és a térdén tesztelte a kotyvalékait. A legemlékezetesebb talán az az eset , amikor hirtelen egy hatalmas vérhólyag nőtt fehér bőrére és mikor kidurrant káposzta szagot eregetett. Az emléke hatására kirázta a hideg.

Sosem szerette a tömeget. Éppen ezért volt felüdülés az üres folyosó, az egyre halkabb és távolabb zene, valamint az emberi hangok morajlása, végül pedig a becsukódó ajtó, ami végleg kizárta a külvilágot előlük. Amikor Hollandiában jártak, és elvitték arra a kviddics meccsre – hiszen apja egyik kollégája úgy hitte, ez egy Kipp korabeli gyereknek való szórakozás - , akkor is feszélyezte a nagy tömeg. Legalábbis, egy darabig. Aznap kapta ezt a csecsebecsét, az pedig sokkal jobban lekötötte, mint az a primitív játék, ami ráadásul még veszélyes is. Mi a jó abban, hogy eltalálhat egy gurkó, és kitörheted a nyakad?
Amikor megmutatja a játékot, egy dolog talán feltűnhet Cainnak, ha elég szemfüles. Azokra az értelmiségiekre, akik pazarul élnek, jellemző a felvágás. Lehetetlen, kényelmetlen ruhák hordása, hogy ezzel bizonyítsák, nekik nem kell a kényelmes ruha, ők jobbak ennél, nincs szükségük fizikai munkára, hogy megéljenek. Ebből az úgymond tradícióból ered a már-már hóbortos luxus cikkek nagy része is. Kipp tenyerén viszont már ilyen fiatalon is vastagabb a bőr, és apró, alig látható sebek tarkítják azt. Az elegáns ruha és a modorosság ellenére egyébként teljesen közönséges, egyszerű ember – már amennyire egy zseni lehet egyszerű. A sebek és a vastagodott bőr a kőbe vésésnek köszönhető. Még ha elbájolt eszközöket is használ, a munka nem csak szellemi, de fizikai síkon is történik. A rúnakövekkel és vésésekkel való kísérletezés pedig fontos része annak, hogy valaki nem csak megértse, de használni is tudja a rúnamágiát.
- Mindig más tanáraid vannak? – kérdez vissza, miután meghallgatja a professzorról szóló történetet. Ő el nem tudja képzelni, milyen lehet, ha mindent mások tanítanak az embernek. Illetve legendás lényekre a szüleik egyszer felkerestek egy rovarszakértőt, aki néhány egzotikusabb fajt is bemutatott neki, még billywigje is volt a gyűjteményében. Ezek az órák azonban nagyrészt megmaradtak elméletinek, a szakértő pedig inkább egyfajta jutalom volt, amiért kijavította apja egyik nem túl kedvelt kollégáját egy tévedésben, és csak egy alkalommal tanította. Annyira nem is hiányzik neki. Nem voltak olyan szépek azok az ausztrál rovarok.
A könyvtár persze tetszik neki, máris kicsit otthonosobban érzi magát. Muszáj volt megszeretnie olvasni. Ez történik akkor, ha az embernek semmit sem szabad. Egyszerűen erre lett szocializálva.
- Nagyon jól hangzik. Már nem a fényérzékenység, hanem a főzet, amit kikevertél. – a hangja most is monotonnak hat, de aki ismeri Kippet, az tudja, hogy ennél nagyobb lelkendezésre nem szabad tőle számítani.
- Mit raktál bele? Atyám egyébként ezzel foglalkozik. Ha megkérem, akkor letesztelhetik, és segíthet elterjeszteni a receptet. Hogy segítsenek olyanoknak, akik olyan helyzetben vannak, mint te. – kérdez tovább, miközben a terem középső, egyben központi részéhez sétálnak. Amit mond, azt persze komolyan gondolja. Ha ilyen orvostudományi felfedezése van – mert ez gyakorlatilag annak számít - , akkor azt érdemes megismertetni a világgal.

Jimmy K. Quinton

Cain egy percig sem tétovázott, azonnal reagált a fiú kérdéseire, hiszen ki volt már éhezve arra, hogy életében egyszer nyugodt körülmények között beszélgethessen egy másik gyerekkel. Nem is hitte el, hogy ez tényleg vele történik!

- Nos az az igazság, hogy a tanáraim mindig ugyan azok , de akkoriban nem sikerült elérnem a legjobb jegyet év végén és apám egy rendkívül nagy tehetséggel bíró  professzort hívott a birtokra korrepetálás okán. Nyári szünetben tanított engem, de a többi magántanárom mindig ugyan az volt. Őszintén megvallom egyikük sem volt rám akkora hatással mint ő. Sajnálom, hogy csak fél évig oktatott .- Cain hangjában őszinte szomorúság csengett. Rettenetesen sajnálta, hogy nem láthatja a tanárt egészen felnőtt koráig, arról pedig fogalma sem volt, hogy mire végre szabad emberré válik addigra már rég halott lesz az általa nagyra becsült férfi.

-Ó igen köszönöm! Hát valóban meggyűlt ezzel az állapottal bajom, de megérte a sok küzdelem. A krémek amiket a medimágusoktól kaptam borzasztóan csillogtak a bőrömön és elnehezedett tőle, olyan voltam mint egy zsírosbödön. Várj egy pillanatot!- Cain szemeiben lelkes fény gyúlt, mialatt odamasírozott a faragott asztalsora mellé, lehagyva a maga mellett sétáló Kippet. A lombikok szépen sorban álltak egymás mellett és egy kondér is helyet foglalt az egyik sarokban. Egy antik tégely díszelgett az asztal közepén, a krém még éppen szikkadt. Olyan pedánsan volt odarakva mintha a Szent Grált őrizte volna a könyvtár mélyén.

- Ezt tegnap kevertem ki, tudod elég gyorsan fogy mert bár nem igazán mehetek messzire, a birtokon azért még én is szoktam sétálni. Az a baj, hogy ha nem kenem be magamat azonnal jelentkeznek a kellemetlen tünetek, viszont ezzel ...- Emelte kezébe a míves antik tégelyt és színpadiasan megforgatta a fényben , mint valami őrült alkimista.

- Elértem a tökéletességet! – Itt egy kicsit még nézegette a gyermekét akár Viktor Frankestein a szörnyetegét, de hamar visszazökkent a jelenbe beszélgetőpartnere következő kérdésének hallatán. Szemei kitágultak az izgalomtól, álmodni sem mert volna arról, hogy esetleg bárkit is érdekelne az amit kikevert, ezt is félve mutatta meg. Nem érezte annyira fontosnak az áttörését.

- Húúúúú! Mármint… Ez nagyszerű lenne! Csak azt nem tudom hogyan lehetne megoldható ! Remélem apám engedélyezi ezt az ötletet! Bár… nem hiszem, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítana neki…- Nem tudta elkendőzni félelmét, hogy Rupert egyenesen kiröhögné szánalmas kis ambíciója miatt. Ha az apján múlik ebből semmi sem lesz! Gyorsan terelte is a témát, hogy ne kelljen tovább ezzel a szomorú ténnyel szembesülnie.

- Az összetevők egyébként természetes alapanyagokból készültek, főbb alkotóeleme a kakaóvaj ebbe kevertem el paradicsommag olaját és makadámdió olaját. A mattságát a futóféreg nyálka hozta meg, illóanyag egészen kevés van benne, csak annyi hogy a féreg szaga ne üssön át. Angyalgyökér és bergamott kölcsönzi neki ezt az átható illatot.  Őszintén szólva nem tudom, hogy más tesztalanyokon miként hatna, például ha valaki allergiás bármelyik összetevőre akkor lehetséges, hogy kiütéses lesz tőle és viszketni fog a bőre . Tényleg lenne lehetőség szabadalmaztatni a találmányomat? – Szinte hadart az izgatottságtól. Valahogy úgy lehetne ezt megtenni, hogy az apját megkerüli de szégyellte volna ezt elmondani Kippnek. Tudta jól, hogy ez is egy olyan vágyálomnak lesz a része amit sohasem érhet el. Az apja ügyet sem vetett a találmányára és kigúnyolta, hogy olyan dolgokkal foglalkozik mintha nő lenne. A szerencsétlennek pedig szüksége volt a krémre, hiszen ha kiment a napra azonnal kínzó és égető érzés kísérte az UV sugarakat és viszkető vörös foltok lepték el arcát. Egyáltalán nem volt kellemes állapot, sem az hogy más egyéb kozmetikumoktól meg úgy csillogott mint egy lufi.

- Egyébként, most hogy így belevetettük magunkat a krémekbe had javasoljak neked egy csodálatosan jó formulát. Bátorkodom megjegyezni picit száraz a kezed , ha gondolod adok neked mintát, igazán gyorsan hat. Nekem télen szokott kiszáradni miután bejövök a hidegből. Sokat vagy a szabadban? Remélem nem bántottalak meg! Igazán lelkesítő, hogy valaki érdeklődik a találmányaim iránt! Tudod ezeket nem sok alkalmam van bemutatni. - Hiába magyarázott lelkesen hangjába némi szomorúság is vegyült. Próbálta zavarát elkendőzni miközben a munkaasztalán pakolt és mindent beleadott, hogy ne tűnjön furcsának a viselkedése . Sokszor jegyezték meg róla a felnőtt vendégek hogy milyen különös és zárkózott, aztán az apja jól elagyabugyálta, hogy megint nem tudott feltűnésmentesen viselkedni. Össze-vissza ugráló tincseit idegesen tűrögette a füle mögé, miközben valami frappáns kérdésen gondolkodott.

- Jaj meg is feledkeztem az illemről és elárasztottalak önző módon a saját kis dolgaimmal! Meg se kérdeztem, hogy milyen pályát választasz magadnak! Hiszen gőzerővel törsz előre tanulmányaiddal nem igaz? Esetleg neked van hasonló szenvedélyed mint nekem? Biztos vagyok benne, hogy téged is megszállottan érdekel valami, mondjuk egy olyan  foglalkozás ami  kikezdi a tenyeredet!  –Zavartan nevetett egyet és rájött, hogy a krém amit keres nincs a pulton így lassan a szoba végében álló hatalmas és bűzölgő (mert ami ennyi dolgot tartalmaz,  az minden csak nem illatos) szekrényhez sietett.

[- Persze. Már ma beszélhetek apámmal. Ha pedig van felesleged belőle, és megírod egy levélben, mire is jó pontosan, akkor személyesen adom oda neki, és holnap már tárgyalnak is róla a minisztériumban.]

Komolyan gondolta, amikor felajánlotta, hogy segíthet neki szabadalmaztatni a krémjét. Ugya Kipp nem él ilyen szerekkel, az egyetlen bőrproblémája pedig a sok pici, apró seb a kezén, de ezek inkább munkájának eredményei, amikre büszke is, így egyáltalán nem zavarja. Különben sem most, sem a jövőben nem érdekli majd, milyen is a külseje. Kinek van ideje ezzel foglalkozni, amikor annyi mindent csinálhat ez alatt? Ugyan ezt még nem tudja, de az egyetlen dolog, nagy manófüleit leszámítva zavarni fogja, már-már kisfiúsnak számító külseje, amivel tanárnak áll majd. Borostát is azért növeszt majd, hogy valamivel idősebbnek tűnjön koránál.
- Persze. Már ma beszélhetek apámmal. Ha pedig van felesleged belőle, és megírod egy levélben, mire is jó pontosan, akkor személyesen adom oda neki, és holnap már tárgyalnak is róla a minisztériumban. - ajánlja fel neki. Ugyan nem sejti, hogy Ruperttel problémák vannak, de nem is ezért szeretné ő maga odaadni ezt apjának. Volt már a minisztériumban, egyszer körbevezették, hogy megmutassák neki, és emlékszik arra, mekkora a káosz apja osztályán. Egyfajta gesztus új barátja számára. Talán napokon belül sikert arathat ezzel a kenőccsel.
- Szerintem apád is büszke lesz rád, ha meglátja, mennyi beteg embernek segítettél. Hiszen medimágus. - folytatja még egy gondolattal. Sosem bízott az öreg medimágusban, de ez inkább egyfajta tudat alatti félelem volt. Új motiváció arra, hogy semmiképpen se akarjon beteg lenni. A legalapvetőbb gyerekbetegségeken szerencsére már régóta túljutott, életmódja pedig elég kiegyensúlyozott, hogy ne legyen gyakran gondja ilyesmikkel. A többi korabelivel ellentétben nem nagyon eszik édességet, nem szereti, kivéve a mézet, de azt is csak szezonálisan. Igaz, két év múlva elkezd rászokni a kávéra, felnőtt korára pedig teljesen felborítja majd szervezetét a rendszertelen evéssel, de ez a hóbortos tudósok sajátja.

Megilletődik kicsit, amikor ő is kap némi krém javaslatot. Sohasem használt ilyeneket, nem érezte szükségét, és az is biztos, hogy értelme sincs. Sokat használja a kezeit, a kővésést pálcával nem szereti, nem lehet olyan pontosan dolgozni. Összedörzsöli tenyereit, hogy megtudja, valóban olyan szárazak-e a kezei, de nem érez semmi különöset. Ugyanolyan, mint máskor, nem?
- Köszönöm, de nem szoktam ilyeneket használni... - szabadkozi kissé. Megsérteni sem szeretné, de tudja jól, hogy csak egy újabb kacat lesz az egyik szekrény mélyén, amiről teljesen megfekedkezik majd. Nagyon kevesen találják el, mi az, amit érdemes neki ajándékba adni. Ha nem könyv, akkor vagy szétszedi, hogy megvizsgálja, hogyan működik, vagy pedig egyszerűen megfeledkezik róla, mert nem tartja érdekesnek, vagy éppen hasznosnak. Tavaly egy rokonától seprűt kapott, de annyira nem érdekli a kviddics, hogy csak a sarokban porosodik a mai napig. Egyszer sem próbált felülni rá, és tudja, hogy működik, így szétszedni sem lett volna értelme.

Majd kérdést szegeznek felé, amit persze már megannyiszor megkapott, de soha nem tudta, mit is válaszoljon. Nincs konkrét elképzelése róla, mivel is szeretne foglalkozni, hiába mondják neki rendszeresen, hogy mennyire tehetséges, és hogy mi mindenné válhat.
- Csak a kőfaragás miatt van. - válaszol a kezét ért kérdésre, miközben a szekrényeket nézi olyan könyvek után, ami őt érdekli. Ami talán segíthet megfejteni neki a fém szerkezet titkát.
- Igazából még nem tudom, sokminden érdekel. - válaszol őszintén. Szülei ahelyett, hogy egy bizonyos pálya felé terelnék, ebben az egyben elég nagy szabadságot kapott ahhoz, hogy ő maga döntsön. De ez nem olyan egyszerű.
- Annyit tudok csak biztosan, hogy szeretem, ha nehéz feladatokat kell megoldanom. Főleg az ősi rúnamágia és a történelem érdekel. - folytatja a válaszadást, majd amikor a másik fiú egy szekrényben kutat, ő az egyik polcot célozza meg. Rúnaszótárat - hiszen most még nem ismeri az összes európai írást - , valamint holland mágusokról szóló könyvet keres. Tudja, hogy egy holland mester készítette az eszközt, csak azt nem, ki.

Jimmy K. Quinton

Cain zavartan hallgatta Kipp ösztönző mondatait, igazság szerint még senki sem foglalkozott a találmányával, eszébe sem jutott, hogy ez akár hasznos is lehet. Nem volt túlzottan nagy önbizalma hiszen Rupert gondoskodott róla , hogy még idejében eltiporja a csíráit is. Cain fejében csak úgy ugráltak a szavak: Levélben elküldött minta... Minisztériumi tárgyalás. Az apja egészen biztosan szíjat hasítana a hátából a felhajtás miatt ami körülötte zajlik. Rettegett ezt megkérdezni Ruperttől. Biztosan nem hagyná és nagyon megverné cserébe, hogy mire fel lettek neki ilyen hatalmas ambíciói. Szomorúan kezdte felfogni a tényt, hogy semmiféle szülői támogatásra nem számíthat ebben az esetben és nem volt benne annyi mersz, hogy elmondja Kippnek mi is a helyzet. Igazából talán ez volt Cain legnagyobb ballépése, hogy sosem mondta el senkinek mi zajlik a falak között pedig lehet , hogy ha időben kapott volna segítséget akkor nem élne olyan módon ahogyan, sőt még az is kiderülhetett volna miféle ő valójában és megkapja a kellő orvosi ellátást.  Viszont sajnos  aki terrorban él annak az agya úgymond át van programozva. Hiszen nem létezik más dimenzió csak az a zárt megfélemlítéssel teli világ amivel nap mint nap szembesül. A gyerekeket pedig nagyon könnyű megtörni és megijeszteni, hogy azt higgyék ezen az életen kívül nem létezik más és szabadulni is képtelenség ebből. Vagy , ha esetleg megpróbálna szabadulni úgysem hinne neki senki, hiszen az apja magas pozíciójú férfi egy jó nevű nemesi családból.

- Hát nem tudom Jimmy.... nem tudom... Nagyon örülnék a lehetőségnek, de úgy érzem ez sajnos nem fog sikerülni...  - Vacillált Cain és próbálta magát rávenni, hogy titokban elküldje a mintát. Elképzelte ,ahogyan éjszaka egy apró kis csomaggal oson a közös bagolyhoz, hogy feladja a levelet. Az apja annyira nem bízott benne, hogy még saját baglya sem volt! Látta magát amint  lábujjhegyen, a hideg márványpadlón lopakodik az üresen kongó villában, mondanom sem kell, hogy összeugrott a gyomra az idegtől rögvest. Még ha sikeresen fel is adja nem tudja mikor kap küldeményt amiben visszaigazolják vagy válaszolnak neki  és ha ez az apja kezeibe kerül, akkor biztosan vagy másfél hétig a pincében fog lakni, de lehet ki is nyírja. Miközben azon agyalt, hogy mégis mit mondjon vagy hogyan kérje meg fű alatt Kippet, hogy inkább  ő legyen aki elviszi a krémet , már jött is a következő aranymondat. Miszerint az apja büszke lenne rá... hát ez viccnek is rossz volt! Cain lehajtott a fejét és nem válaszolt inkább. Nem akarta, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy valami nincs rendben mert rettegett . Szerencsére a fiú ebből semmit nem látott mert háttal állt neki miközben a fiókokban turkált. Tudta, hogy nem normális ami a házban zajlik mert már volt annyi rálátása, hogy más családokban nem ez megy és olvasott eleget , hogy megismerjen más nézőpontokat is szóval tudta jól a fiú csak magából indult ki és nincs benne semmiféle ártó szándék vagy cinizmus. Mennyire szeretett volna ő is olyan családot, aki elismeri őt vagy esetleg büszke rá... sőt! Nem is kéne mindez, ha cserébe nem bántják folyvást, csak békén hagyják. Mindez távoli álom volt csupán, még több évnyi szenvedés várt rá a kúria falain belül. Mikor meghallotta , hogy a fiú köszöni de nem kér semmilyen kozmetikumot megállt a keresésben. Nem sértette meg a dolog, hiszen mindenki saját maga dönti el hogy használ-e ilyen szépségápolási szereket vagy  vagy sem. A szekrényhez menetel legalább jól elkendőzte a zavarát afelett,  hogy nem tudta mit reagáljon a krém szabadalmaztatási ügyletükre, azt remélte a téma szépen leül és nem kerül többet szóba közöttük. Nem akarta a világért sem, hogy kiderüljön miért vonakodik ettől a nagyon nagy lehetőségtől. Érezte lassan vissza kell térnie újra , hogy fiú szeme elé kerüljön. Szerencsére mivel más témájuk is volt mint a krém tovább pörgött a beszélgetés közöttük, sőt Caint nagyon is érdekelte a fiú különös szenvedélye így inkább erre a szálra koncentrált.

- Kőfaragás? Igen ez valóban nehéz feladatnak tűnik! Hogyan szoktad csinálni és miért?

A kíváncsi nemes még életében nem fogott semmit aminek nyele van, kezei olyan puhák voltak akár a  hamvas baba popsi. Kicsit furán is érezte magát az illatozó bőrével és lányos érdeklődési területeivel. Mivel Látta, hogy a fiú lelkesedik a könyvgyűjteményük iránt, lassan elindult a polcok felé.

- Érdekel a rúnamágia? Ez remek! Apámnak számtalan érdekes könyve van a témában, bár én csak futólag lapoztam beléjük. Sajnos nem igazán értek hozzá az az igazság. De ha megnézed, ott az első sorban van pár érdekesebb lexikon és szótár! Nyugodtan vedd ki őket és olvassál bele, addig sem kell a felnőttek közé menni a tömegbe és a hangzavarba...

És így is tesz. A dohos könyvek szagától máris jóval otthonosabban érzi magát. Talán csak egy kicsivel több fény, amit még elviselne, de csak ezért nem szedi elő a pálcáját. A gyakorlásokat leszámítva elméletileg nem lenne szabad varázsolnia, de a szüleivel már tavaly megegyeztek, ha tényleg szüksége van rá, akkor nyugodtan szegje meg a szabályokat. Elég rövid pórázon tartják, de egy kevés szabadságot még ő is kapott - részben azért, mert képes volt kompromisszumokat kötni. Persze, ha tudná, ebben a házban mik történnek az átlagos hétköznapok alatt, máris szerencsésnek érezné magát, amiért ennyire jó szülei vannak. Közvetlen a sokk, az elborzadás, és a szánalom után.
- Ha meggondolod magad, szólj. Persze baglyot is küldhetsz bármikor. - nyújtózik felfelé egy szótárért. Azonnal felismeri, hiszen ő is ezt használja. Lát azonban olyan könyveket is, amiket egyáltalán nem ismer. Biztosan bele kell lapoznia.
- A felnőttekkel nincs különösebb bajom. Megszoktam már. - egy másik könyvet szed le a polcról, amin megragadt a tekintete, miközben magyaráz.
- Csak kicsit sokat kell egyedül lennem. - szenvtelen, érzelemmentes hang, mindezek ellenére érződik, hogy talán annyira nem is különbözik a kortársaitól. Legalábbis, neki is vannak érzelmei, és néha igazán vágyik arra, hogy teljesen hétköznapi lehessen. Aztán amikor kipróbálhatja, például mert elmegy egy kviddics meccsre, akkor hamar inkább visszavágyik a könyveihez, és a komfort zónájába. Nem csoda talán, hogy amellett, hogy zseninek nevelték, azzal együtt irtották ki belőle a heves érzelmeket. Még akkor is, ha képes az empátiára, ez alig lesz magasabb szinten egy teáskannáénál felnőtt korára. Mindenkinek meg kell fizetnie az árat a sikereiért.
- Holland mágusokról keresek könyvet, ha van esetleg. Merre találok? - a kiválasztott könyveit leteszi egy asztalra, majd zsebéből kitúrja a fém szerkezetet is, aminek a titkát szeretné megfejteni. Eddig még nem jutott vele semmire, csak azt tudja, hogy egy holland mester készítette a XVIII. században. Azt viszont nem tudta meg, mi is ez, valamint mi is a célja az egésznek.
- A kőfaragáshoz pedig vésőt használok. Anyám persze megbájolta az eszközeimet, hogy könnyebb legyen dolgozni. - lelkesedik fel, amikor már az ő kedvenc témaköréről van szó. Mindig is szerette a rúnákat, hiszen annyira más a mágiarendszerük, annyira összetett, hogy pillanatok alatt megfogták őt. A Roxfortban csak harmadévesen kezdeneknek el velük foglalkozni, ő viszont már kilenc évesen ezzel kapcsolatos könyveket olvasott. A kőfaragással az utóbbi hónapokban kísérletezik.
- Épp az óidei stílusokkal foglalkozom. Megpróbálom magam is lemásolni őket, hogy jobban megértsem őket. - meséli, miközben felcsapja a számára is ismeretlen könyvet, amit néhány perce szemelt ki magának. Megszállott, ha a rúnákról van szó, már ilyen fiatalon is. Ezért kapta azt a furcsa kis ereklyét. Sajnos azt nem tudta szétszedni, még mágiával sem, hogy jobban megvizsgálhassa.
- Tudod, régen még nem volt mindenkinek saját pálcája, pedig már időszámítás előtt is léteztek pálcakészítők. De ezt csak a gazdagok tudták kifizetni. Voltak, akik maguknak készítettek pálcát, de azok nem voltak valami jók. Úgyhogy a legtöbben rúnákkal varázsoltak. - kezd bele a magyarázatba. Egyáltalán nem tűnik fel neki, ha esetleg unalmas, amit mesél. Miért is lenne az? Eddig mindenki csak dicsérte amúgy is.
- Nem volt mindig olyan egyértelmű, hogy előveszed a pálcádat és varázsolsz velük. Meg engem amúgy is jobban érdekel, hogyan működik a világ. - a tartalomjegyzékhez lapozva veszem szemügyre, miről is szól a könyv. Kelet-közép európai rúnamaradványokról szól. Hallottam már róla, de még nem tanultam semmit erről a témáról.