[ Arawyn Rockwood ]
- Bocs, hogy élek. – emelem fel a kezem megadón.
Ennek meg mi a fene baja van? Oké, aláírom, elég gyakran sütök el mások rovására rossz poénokat, nade azért ennyiért mégsem kellene tőből letépni a fejemet. Ugyanaz a sértődött, felháborodott arckifejezése van, mint Morrison barátnőjének: Deverauxnak.
Az is amint meglát, vagy a környékére érek, vagy húzza az orrát, vagy válaszra sem méltat csak néz, azokkal a helyes kis szemeivel, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el ellene. pedig még nem is csináltam semmit.
Merlin nem adta meg egyelőre azt az alkalmat, hogy bárhol is kettesben legyünk, és kikérdezhessem, ugyan mi baja van velem? mit ártottam neki, hogy csak közönyt, és megvetést kapok részéről. Miért kell nekem mindig ezt kiváltanom az ilyen lányokból? Nem lenne sokkal egyszerűbb valahogy másképp viselkedni egymással? ugyan már, akkor túl egyszerű lenne az élet. Márpedig nekem lételemem a bonyodalom.
Pedig én még komolyan elgondolkoztam azon is, hogy talán… min is gondolkoztam?
Mindegy.
Legalább annyira az Ő hibája, hogy itt tartunk, mint az enyém is, és ezt nagyon tudnám díjazni, ha belátná, de ahogy elnézem, arra várhatok kábé életem végéig.
Amikor a színészkedést említi, halványan elmosolyodok, tekintetem a padlót tünteti ki helyette. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs igaza. De miért is kellene ezt neki bevallanom? Plusz, kivételesen tényleg őszinte vagyok, bár magam sem tudom éppen milyen megfontolásból.
- Nem tévedtél nagyot, de most mégis azt kell mondjam: ez most nem talált. – sóhajtok fel színpadiasan.
– Persze, innentől jöhet a jogos kérdés, ha elismerem, hogy néha játszok, momentán miért mondanék igazat? – vonok vállat vigyorogva.
Egyre inkább kellemetlenül érzem magam, de valamiért meg sem fordul bennem, hogy talán jobb lenne tolni egy hátraarcot, és szépen elhúzni a francba, mielőtt ez a kis boszorka apró darabokra átkozza a szép kerek fejem dühében.
Na, még csak az kellene.- Ugyanezt kérdezhetném én is – válaszolok nagyjából hasonló hangnemben, bár eléggé nehezemre esik, hogy ne viszonozzam pontosan ugyanúgy a hozzáállását. Ha el akar menni, én nem fogom feltartóztatni. De ha maradni akar, kénytelen lesz velem megosztani a helyet.
– De nem teszem. Pedig igazán érdekelne, miért itt és miért nem kint, ahol senki sem zavar. – teszem hozzá őszintén.
Zárt helyeken nagyobb esély van arra, hogy valakibe belebotoljunk, mintha kimennénk a szabadba. ott azért lényegesen több eldugott hely, és ezzel együtt lehetőség van arra, hogy magunk legyünk. Tény, hogy ebben a szikrázó napsütésben erre nem sok esély van, de semmi sem lehetetlen.
- Egyedül? – vonom fel a szemöldököm. –
Ha őszinte voltam hozzád, tedd meg nekem ezt a szívességet te is – kacsintok rá játékosan.
– Különben sem áll jól, amikor morcos vagy.Remélem, hogy ez megteszi a hatását, bár számítok arra, hogy megint ki fog akadni. Pedig most aztán tényleg próbálok jófej lenni. Komolyan érdekel mitől van ennyire kiakadva, mi ez a dúló-fúló ábrázat. Nem emlékszem rá, hogy bármikor is így láttam volna.
A háta mögött megint megvillannak a borítékok. Azt hiszem, ha most rákérdeznék, tényleg kivágna innen. gyanítom, hogy köze van ahhoz, amiért így viselkedik, de nem vagyunk barátok, hogy nyíltan megkérdezhessem. Márpedig az illem azt kívánja, hogy akármennyire is furdal a kíváncsiság, neki kell először szóba hoznia. Ha csak nem ad rá alkalmat, hogy én hozzam fel a dolgot.
- Oké, van egy tippem – mosolyodok el halványan. Felé nyújtom a kezem, és mélyen a szemébe nézek. –
Kezdjük elölről. Ryan Wallbrick, és te?