To   be   haunted   is   to   glimpse   a   truth   that   might   best   be   hidden.

to: Hazel C. Baird

date: 2006.08.20.

TW: gyilkosság említése,depresszió, rasszizmus

Ajax számára furcsa volt a visszatérés, hiszen több, mint egy éve nem járt Sligeach-ban. Sőt, ami ezt illeti, két éve nem volt a szülővárosában, hiszen a nagybátyja és nagynénje már azt is elintézték, mire az iskolaév véget ért, hogy még véletlenül se kelljen ide visszatérnie semmiért, ezzel is csökkentve a traumát. Ha valaki megkérdezte volna a véleményét, azt mondta volna, hogy ezzel inkább csak elodázták a traumát, ami ugyanúgy kialakult, csak ily módon nem közvetlenül az eseménytől, hogy meggyilkolták az anyját -történetesen a tulajdon apja, micsoda kellemes kis történet-, hanem mindezt még bő három hónapig minden lehetséges eszköz segítségével el is titkolták.
Ajax nem tudta hogyan kell jól gyászolni, csak azt volt lehetősége látni, amit mások tettek, de mire az ő gyászidőszaka megkezdődhetett volna, már mindenki másé lezárulni látszott, ő pedig egyedül maradt a fájdalmával és befelé fordította és elnyomta azt,

Ült és némán nézte a Garavogue vizét, és arra gondolt, hogy van még némi ideje gondolkodni. Hálás volt Hazelnek, amiért vele tartott, ám bűntudatot is érzett, amiért nem mondta el a lánynak a teljes igazságot. Hazel mindig jó volt hozzá, ő pedig azzal hálálta meg, hogy továbbra is elhallgatja előle a gyilkosság tényét és azt mondja, hogy a szülei balesete miatt szeretett volna visszatérni ide és kérdezősködni egy kicsit.
A baleseten kívül tulajdonképpen minden információ valós volt, azzal nyugtatta magát, hogy nem hazudott. Akkorát. Ha pedig kiderül, Hazel minden bizonnyal nem fogja agyonütni az utca közepén. Ajax viszont jelenleg abban a hitben ringatta magát, hogy nem fog kiderülni, bár sejtette, hogy ezzel csak önmagát áltatja.
Előbb érkezett, mint kellett volna, de csak azért, hogy ne a kedves barátja előtt omoljon rá Sligeach mázsás súlya. Mikor leszállt a vonatról, szinte lélegezni sem tudott, le kellett guggolni a peronon és várni egy kicsit, mire leáll a szíve vad dobogása. Senki nem lépett oda hozzá, hogy segítsen, vagy megkérdezze jól van-e, egy férfi fintorgott, amikor a fiúra vetült a pillantása, bizonyára azt gondolta, hogy részeg vagy más tudatmódosító hatása alatt lehet. Ajax jobban örült volna, ha valóban részeg lett volna, akkor nem találta volna olyan ijesztőnek már a várost magát is.
Kerülőúton ment a folyópartra, egyelőre be sem volt képes fordulni a Collary Drive felé, inkább a Devins Drive-on bandukolt a Cranmore-is, arról tért rá a Cleveragh-ra, hogy eljusson a folyóig. Nem volt szörnyen hosszú séta, a nap is kellemesen sütött, így sokakkal találkozott útján, de senki sem ismerte fel. Ajax megismerte néhányukat, sokukat csak látásból, vagy éppen csak halványan emlékezett rájuk. Elsétált egy fiú mellett is, akivel gyerekkorában sokat játszott a folyóparton, afroír volt, mint ő, de jó pár árnyalattal világosabb volt a bőre. A fiú ránézett, a szemei tágra nyíltak, de mielőtt Ajax bármit is tehetett volna, tovasietett. Ha nagyon akarta volna, talán még emlékezett volna rá, hogy merre lakik, ám úgy gondolta, hogy nem lenne célszerű olyanoktól kérdezősködni, akik nem beszélnének szívesen vele, márpedig a fiú még egy köszönésre sem ragadtatta el magát. Ajax nem haragudott rá, ugyanúgy nem tudott volna neki mit mondani, ahogy a fiú sem neki. Ettől tartott leginkább, hogy felismerik, de valami meggátolja őket abban, hogy beszéljenek hozzá, hogy őt magát éppen úgy a múlt egy tragikus árnyalakjának tartják majd, mint a szüleit.

Legalább voltak dolgok, amik nem változtak, például még mindig lehetett a parton jó kávét venni-amiből épp Hazelnek is vásárolt egy vaníliás ízesítésűt, így őszintén remélte, hogy nem hűl ki mire megérkezik- illetve a Vízbefúlt is ott rótta végeláthatatlan köreit ki a vízből-be a vízbe. Ajax kíváncsi volt, hogy Hazel vajon látja-e majd, ha pedig nem, meg lesz-e képes neki mutatni a szellemalakot.
Ránézett, a férfi pedig vissza rá a kalapja karimája alól, ami az arca nagy részét eltakarta. Ezért nem jött rá Ajax olyan sokáig, hogy fekete. Biccentett neki, az nem biccentett vissza, hanem újra motyogni kezdett és belegázolt a vízbe.
Oh igen, a múlt ismerős szellemei! Azok bizony nem kérnek kávét.

[11. FEJEZET]

11. FEJEZET

A SZOMORÚ MR. AMBROSE

I will not say: do not weep;
for not all tears are an evil.
— J. R. R. Tolkien

TW: gyász, halál említése

2006. augusztus 20.

Hazel C. Baird kevés dolog miatt aggódott: nem aggódott a korán kelés miatt, ami elhozta Írországba, nem aggódott az új tanév miatt, ami el fogja vinni az iskolába, és nem aggódott amiatt se, hogy eltéved ismeretlen helyeken. De Ajax Ambrose miatt mégis aggódott.
Az aggódás nem tartozott Hazel C. Baird azon tulajdonságai közé, amit rendszeresen gyakorolt. Tudta, hogy az aggódás általában nem ment meg a veszélyektől, maximum felkészít rá; és alapvetően magabiztosan fordult a környezete felé is. Hazel C. Baird úgy gondolta, hogy ami miatt lehet tenni, amiatt azért felesleges aggódni, mert lehet; ami miatt pedig nem lehet, amiatt azért felesleges, mert nem lehet. Legalábbis legtöbbször így gondolta. Ám mégis voltak dolgok, amikkel kapcsolatban ez a hozzáállás nem segített, nevezetesen, ha a hozzá közel álló személyekről volt szó. Hazel C. Baird aggódott a számára fontos emberekért, még ha ezen aggódás nem volt mindig nagy mértékű, csak olyan, ahogyan az ember általánosan aggódik a számára fontos emberekért, és nem is mindig volt látványos sem. Ezen kívül Hazel C. Baird a legtöbb esetben tudta, hogy mit kell csinálnia, de a jelenlegi helyzet nem egy ilyen helyzet volt.
Hazel C. Baird igyekezett sorba venni, amit viszont tudott: Ajax Ambrose szülei negyedév tavaszán meghaltak egy balesetben, amiről nem szeretett beszélni; Ajax Ambrose nem tudott a szülei haláláról még három hónapig, ami miatt Ajax Ambrose jogosan volt mérges; Ajax Ambrose általánosan is inkább mérgesen, és zavartan állt szülei halálához, nem pedig szomorúan. Ez utóbbit Hazel C. Baird furcsának találta ugyan, de nem tette szóvá, már csak amiatt sem, mert nem volt benne biztos, hogy ezen harag és zavar nem-e inkább a szomorúságot igyekezett elfedni. Emlékezett nagyszülei szavaira, miszerint mindenki máshogyan dolgozza fel a gyászt, és egyik módszer sem jobb vagy rosszabb - Hazel C. Baird annyit tehetett, bármennyire is tehetetlennek érezte magát ettől, hogy támogatta Ajax Ambrose-t úgy, ahogy arra Ajax Ambrose-nak szüksége volt. És, bár belegondolva, voltak kérdései - meglehetősen sok - ezen kérdéseket jórészt megtartotta magának, Ajax Ambrose-ra való tekintettel; ha pedig feltette őket mégis, szintén Ajax Ambrose miatt tette. Hazel C. Baird igyekezett támogatni Ajax Ambrose-t ahogyan csak tudta, még ha nem is érezte ezen támogatást alkalomadtán elégségesnek vagy megfelelőnek, de abban sem volt biztos, mi lett volna az esetlegesen elégséges, vagy megfelelő támogatás valakinek, aki elveszítette a szüleit. Hazel C. Baird nagyon szeretett volna többet tenni annál, mint, hogy nem hagyja magára Ajax Ambrose-t a szomorúságával és a fájdalmával, és ha Ajax Ambrose-nak most arra volt szüksége, hogy ő elutazzon Írországba, hogy segítsen neki visszatérni oda, ahova már két éve nem tért vissza, akkor Hazel C. Baird örömmel segített neki ebben, hasonlóan ahhoz, ahogy általában is örömmel segített Ajax Ambrose-nak, ha csak tudott.
Hazel C. Baird ugyancsak örömmel utazott volna csak mugli közlekedést használva North Tolstától egészen Sligeach-ig, de nagyszülei nem engedték, mert bár sok mindent megengedtek neki, egyen hosszú út azért mégis aggodalommal töltötte el őket. Hazel C. Baird így egyelőre elhalasztotta abbéli tervét, hogy egyedül utazik keresztül vonattal Skócián, Észak-Írországon, és tulajdonképpen Írországon is, mert a mugli közlekedés ilyen érdekes dolgokat produkált, ám ezen érdekesség nem most került felfedezésre, vagy legalábbis nem Hazel C. Baird által. Hazel C. Baird és a nagypapája, aki elkísérte őt, zsupszkulccsal utaztak egészen Colloney-ig, ahonnan pedig már megengedték, hogy Hazel C. Baird egyedül jöjjön vonattal. Úgyhogy jött, és megérkezett, hasonlóan Ajax Ambrose-hoz, aki szintén jött, és megérkezett, csak valamivel korábban.
- Ajax! - Hazel C. Baird igen örült (ami örömét kedves integetéssel fejezte ki), hogy láthatta Ajax Ambrose-t annak ellenére, hogy nem is olyan régen látta utoljára, és annak ellenére is, hogy mi vár a mai napon mindkettőjükre. Úgy gondolta, és mindinkább remélte, talán segít Ajax Ambrose helyzetén, ha ő, Hazel C. Baird, megpróbál minél inkább pozitív önmagaként viselkedni, még ha tisztában is volt vele, hogy Ajax Ambrose-nak nagyon nehéz lesz ez a nap - célja ezzel mindössze az volt, hogy a saját ismerősségével tudjon komfortot nyújtani Ajax Ambrosenak. Meg egy hosszú öleléssel üdvözlésképpen, mert Hazel C. Baird úgy gondolta, ha nem is mindenen, de azért eléggé sok mindenen segít egy ölelés.
- Igen szép itt! - jegyzi meg Hazel C. Baird őszintén és kedvesen egy őszinte és kedves körbetekintés után. A város valóban igen szép volt, a folyó pedig nemkülönben szép, ahol helyet foglalt Ajax Ambrose mellett. - És… jól látom, hogy van valaki a vízben? - kérdezi halkabban Ajax Ambrose-tól, mert jól látta, azaz nem látta, hogy mintha egy személy halvány körvonala sétált volna a vízből be és ki.
- Hoztál nekem kávét? Nagyon köszönöm, te vagy a legjobb - Hazel C. Baird valóban hálásan és örömmel fogadta a kávét, méginkább, amikor kóstolás után megtudta, hogy az említett kávé vaníliás, amit szintén örömmel fogadott, akár nem kávé formájában is.
- Nagypapa üdvözletét küldi, Nagymama szendvicseket, én pedig sütöttem sütit. Éhes vagy? - abban az esetben, miszerint éhes lenne, Hazel C. Baird elő tudna húzni a táskájából szendvicseket, és süteményt is, ami szendvicsekkel és süteményekkel Ajax Ambrose már korábban megismerkedhetett, amikor korábban, egy korábbi hónapban náluk járt.
- Hogy vagy? Mivel szeretnél kezdeni? - érdeklődik nyugodt hangon, mely érdeklődésben Hazel C. Baird részéről van némi aggodalom, és nagyon sok együttérzés is. Hazel C. Baird könnyen együttérzett embertársaival, és szerette volna, ha ezen a napon úgy tud segíteni Ajax Ambrose-nak, ahogy Ajax Ambrose azt a legjobbnak látja.

To   be   haunted   is   to   glimpse   a   truth   that   might   best   be   hidden.

to: Hazel C, Baird

date: 2006.08.20.

TW: gyilkosság említése,depresszió, rasszizmus

Hazel mindig jó volt Ajaxhez, akkor is, ha a fiú úgy érezte, nem egészen érdemli meg, végtére is hazudott neki. Nietzsche szerint az igazság nem más, mint hasznavehetetlen fikció, Ajax pedig szerette azt gondolni, hogy amit mondott, mindenkinek, köztük pedig Hazelnek, az mégsem volt a szó legszorosabb értelmében vett hazugság.
Ha egy bizonyos oldalról nézzük, baleset történt. Sok mindent gondolt az apjáról, amit most fájdalmas és nehézkes is lett volna átgondolnia, épp itt a folyóparton ülve, azt azonban nem tudta igazként elkönyvelni, hogy Gahizi hidegvérű gyilkos lenne.
Minden bizonnyal nem tervezte megölni a feleségét, Ajax és a halott, örökké elgyászolatlan Aslan anyját. Aki ilyet tesz, nem adja fel magát a rendőrségen napokon belül, átnyújtva a rendelkezésre álló első közrendőrnek a gyilkos fegyvert. Valaki, aki tervez, elrejtette volna a holttestet. Feldarabolta volna, elásta volna, vagy ki tudja, mit tesznek a gyilkosok az áldozataikkal, ahhoz, hogy ennek utánajárjon, már Ajaxnek sem volt igazán gusztusa. Úgy sejtette, a muglik sem működnek másként, mint a varázslók, hisz elsősorban emberek és bűnösök. Ha valaki meg akarja ölni a feleségét, annak nem bomlik bele az elméje magába tettbe. Ajax természetesnek vette annak gondolatát is, hogy rosszul gondolja. Bármikor tévedhet. Az egyetlen dolog, amiben biztos lehet, az az, hogy valójában nem tud semmit. Ezt Hazelnek is megemlítette, hogy a lány lelkesedése ellenére-biztosan örvend a városnézés gondolatának- ne fűzzön nagy reményeket ahhoz, hogy ez a kis kiruccanás valós eredményekkel fog járni.

Nézte a Vízbefúltat és azt gondolta, hogy neki már egészen egyszerű. Nem tudta volna megmondani, hogy pontosan melyik időszakból származhatott, de a ruházata miatt az ezerkilencszázas évek elejére helyezte. Talán ő volt az egyike az első sötétbőrű lakosoknak Sligeach-ban, ami semmiképp sem lehetett kellemes tapasztalat. Akaratlanul is eszébe jutott, hogy vajon honnan jöhetett, amellett, hogy arra is volt esély, hogy már itt látta meg a napvilágot, de Ajax ennél valami távolabbi vágyott. Talán szenegáli, mint az anyja, louisianai, mint Solange, abban biztos volt, hogy nem ruandai, Ruandában ugyanis ekkor biztosan a francia volt az államnyelv, a szellem motyogásában pedig nem fedezett fel semmilyen idegen akcentust.

Ekkor látja meg kedves barátját lelkesen integetni felé, oly lelkesen, mint, aki egész biztosan nem vonattal jött fél Írországon és Skócián át, Ajax pedig igyekezett úgy visszaintegetni, mint, aki nem éppen egy gyilkosságot tervez felderíteni. Egy olyan gyilkosságot, amiről az ő hűséges Watsonja még csak nem is tud.
-Üdv a mesés Sligeach-ban!-pattant föl, hogy lehajolhasson átölelni a lányt, nem törődve a bűntudattal, amit az okozott neki, hogy tulajdonképpen belerángatja valamibe, ami traumatikus, tele van fájdalmas titkokkal, és még maga Ajax sem tudja, hogy ezeket a titkokat ajánlatos lenne-e tudnia, vagy inkább ugyanúgy kellene megválnia tőlük, ahogy az apja levelét égette hamuvá a kandallóban, amikor utoljára itt járt. Visszaült hát az eredeti helyére és bólintott a kijelentésre, miszerint a város szép. Valóban az volt, szép idővel várta Írországot augusztus vége, most is hétágra sütött nap és, ha az ember nagyon figyelt-ám Ajax ezúttal nem tette- kisebb-nagyobb halakat láthatott úszkálni a tiszta, nagysodrású vízben.
-Igen, itt a legjobb, legalábbis a városban. És…te látod? Mit látsz pontosan?-kapta a fejét érdeklődve a szellem felé, akit egészen eddig nem láttak rajta kívül, sem az anyja, sem pedig az apja, a gyermekkori barátairól nem is beszélve, de ők bizonyára Ajax-szel is úgy bánnának mostanra, mint valaki olyannal, akit nem látnak. Mindenesetre segített a hangulatán, hogy megmutathatja Hazelnek az első tudatosan meglesett entitást, akivel találkozott. Jó kezdetnek minősült, hogy a vízbefúlt valóban a számának azon lépésénél járt, ahol reményvesztetten belegyalogolt a folyóba, előtte pedig a szokásos sirámjait motyogta a rasszkérdést illetően, ami a maga korában sújthatta.
-Nagyon kedves tőlük, én is visszaküldök az üdvözletből, de szendvicsekből semmiképp-mosolyodik el és belegondol abba, hogy reggel a nagyanyjának egy szelet pirítóst sem sikerült leerőltetnie torkán, ráadásul végig a nagybátyja nevén szólította, amit ezúttal Ajaxnek még lelkiereje sem volt kijavítania, pedig tudta, hogy ezt kellett volna tennie.
-Egy szelet süteményt elfogadok-pislogott Hazelre, kíváncsi volt, hogy miylen süteményt sütött, illetve úgy érezte, hogy némi vércukor emelés nem fog neki rosszat tenni, mert ha csak arra gondolt, hogy hamarosan visszamennek a családi házhoz, úgy érezte menten elájul, ami ekkora testmagasság mellett nem veszélytelen mutatvány.

A lány kérdése, viszont nehéz volt, mert, hogy őszinte legyen magával, leginkább, be kellett vallania, hogy olyan rémesen sok helyen nem kezdhette a kutatást. Ajax véleménye szerint kívülről kellene befelé haladni, pedig kezdhetné egy sokkélménnyel is, és utána már elmondhatná, hogy onnan már csupán felfelé visz út, de egyáltalán nem akarta a házzal kezdeni.
-Két utcával lejjebb lakott anya egyik kedves barátnője, talán érdemes lenne vele beszélni-kezd bele, észre sem véve a hogylétére vonatkozó jóindulatú kérdést. Hogy is van? Egyáltalán van valahogy? Vagy csak begubózik az Ajax Ambrose-féle érdektelen nyugalomba, pontosabban próbálja azt magára erőltetni? Fogalma sincs.
-Hmm? Jól-válaszolja nemes egyszerűséggel, holott elképzelhető, hogy a mai nap folyamán épp most van a legjobban, de ezt a gondolatot egyelőre eltávolítja magától.

[11. FEJEZET]

11. FEJEZET

A SZOMORÚ MR. AMBROSE

I will not say: do not weep;
for not all tears are an evil.
— J. R. R. Tolkien

TW:gyász, halál említése

2006. augusztus 20.

Hazel C. Baird nem volt benne biztos, miként is vélekedjen a mai napról, de abban igen, hogy szükséges itt lenniük, még ha sem Ajax Ambrose, sem ő nem tudhatták ezen ittlét teljes okát vagy miértjét. Hazel C. Baird nem filozofált annyit okokon és miérteken, mint Ajax Ambrose, de azért megvolt a maga szemlélete - általánosan úgy vélte, minden valamilyen okkal történik, legyen ez az ok adott esetben akármi, és mindenre van magyarázat, ami szintén lehetett adott esetben akármi. Bár ezen magyarázat egyelőre még nem került napvilágra számára Ajax Ambrose szüleinek halálával kapcsolatban, de Ajax Ambrose biztosan ismerné azt a filozófust, aki hasonlóan gondolkodott, mint Hazel C. Baird, legalábbis ezen filozófiai kérdésben, bár biztos érdekes lett volna, ha például öltözködés terén is hasonlóan egyetértenek.
Hazel C. Baird tudta, hogy nem biztos, hogy találnak itt valamit, ahogyan erre Ajax Ambrose is felhívta a figyelmét abban a korábbi telefonhívásban, amiben elhívta ide, ám ezt nem bánta, mert ha Ajax Ambrose nem is kap válaszokat, komfortot még kaphat valamilyen formában attól, hogy eljöttek ide és feltettek kérdéseket. Legalábbis Hazel C. Baird ezt remélte, és igen erősen tudott reménykedni dolgokban, főleg a dolgok jól alakulásában, és főleg Ajax Ambrose-sal kapcsolatban, akit igen szeretett. Igyekezett hát mindent megtenni ennek érdekében, ezért is jött, és hozta magát, meg persze a süteményt, ami jobb kedvre derítette az embereket általában, de más módon, mint Hazel C. Baird, és más módon, mint például, egy macska, vagy egy épp jókor, jó helyen megtalált színes kavics.
Őt mindenesetre örömmel töltötte el, hogy megölelhette Ajax Ambroset, és meglepődéssel, hogy láthatta azt a kísértetet, akit és akiket általában csak Ajax Ambrose látott. Emlékezett, hogy Ajax Ambrose említett korábban egy szellemet, akit itt látott, és akit legelőször látott, és Hazel C. Baird gyanította, hogy ez a szellem az a szellem lehetett, már csak azért is, mert egyezett a hely, a víz és a szellem is. Meg persze Ajax Ambrose, akit úgy tűnt, meglepett, hogy nem ő az egyetlen, aki látja ezt a kísértetet, Hazel C. Baird pedig elgondolkozott, hogy ez miért lehet. Mármint a kísértetlátás, nem a meglepődés, hiszen Hazel C. Baird nem tudott róla, hogy ilyen rejtett képességei lennének. Ezidáig még nem látta Ajax Ambrose egyik szellemét se, pedig úgy tudta, sok van neki, sokkal több, mint az embereknek általában.
- A… körvonalát? Mint egy megkezdett rajz, kicsit olyan. Látom, hogy bemegy a vízbe, mond is valamit? - Hazel C. Baird követte a tekintetével a vízbe sétáló szellemalakot, és a halakat is, amik a víz sodrását követték, ahogy mi követjük ezen beszélgetés fonalát, bár mi némiképp lassabban. Hazel C. Baird eltöprengett rajta, vajon tudna-e beszélgetni ő is a szellemmel, és vajon mit mondana neki abban az esetben, ha igen. De elképzelhető, sőt valószínű volt, hogy ezen beszélgetést máskorra kell halasztaniuk, annál is inkább, mert Hazel C. Baird úgy gyanította, milyen gyanítása valószínűleg igaznak is fog bizonyulni, hogy amikor Ajax Ambrose korábban azt mondta, hogy beszélni szeretne az itt élőkkel, azt minden értelemben az élőkre értette.
- Az üdvözletet át fogom adni, örülnek majd. Kérdezték is, jössz-e majd újra - bólogat Hazel C. Baird, és ezenformán biztos is ebben, meg abban is, hogy a szendvicseket valóban nem lenne célszerű visszaküldeni, még annak ellenére sem, hogy a frissentartó bűbájok frissen tartanák, mert a szendvicseket Ajax Ambrose-nak szánták, éppen ezért készültek pont úgy, ahogy Ajax Ambrose is szerette, Hazel C. Baird megfigyelései alapján, amikor náluk tartózkodott.
- Gyümölcsös pite - veszi elő a táskájából a dobozt a pitékkel, amik nevükben piték voltak, és gyümölcsösek is, de a könnyebb utazás érdekében kicsik voltak, mint egy muffin, és az alakjuk is muffin volt, mivelhogy muffin formában sültek, és vegyes bogyós gyümölcsök voltak bennük, amiket Hazel C. Baird a kertből szedett, meg egy kicsit a kerten kívülről is, ugyanis voltak ágak, amik kilógtak, mert nem akadályozta meg őket a kerítés, Hazel C. Bairdet meg az nem, hogy kilógtak, hiszen gyümölcs ezeken az ágakon is tudott nőni. Talán még szebbek is.
Hazel C. Baird ezután, meg azután, hogy ő is vett egy pitét, hogy Ajax Ambrose ne egyen egyedül, türelmesen várt, amíg Ajax Ambrose megtalálja a szavait és megválaszolja a kérdését. Ajax Ambrose édesanyjának barátnője Hazel C. Baird szerint is egy jó kiindulópont lehetett, bár ő egyébként is kizárólag arra ment volna, amerre Ajax Ambrose javasolta volna, már csak amiatt is, mert nem volt ismerős itt, meg amiatt is, mert segíteni jött.
- Persze. Mehetünk is, ha készen állsz - Hazel C. Baird befejezi a pitét, majd a kezét nyújtja Ajax Ambrose-nak, hátha Ajax Ambrose-nak nem csak a kezére, hanem azzal együtt a támogatására is szüksége volt, és talán nem csak ahhoz, hogy felálljon. Ha Ajax Ambrose elindul valamelyik irányba, Hazel C. Baird követi őt arrafelé, bár hozott térképet is, ha szükség lenne rá.
- Ezt nem fogom vitatni - bólint Hazel C. Baird a válaszra, miszerint Ajax Ambrose jól volt, annak ellenére, hogy sok mindent el tudott képzelni, mert igen erős képzelőereje volt, de azt nehezen, hogy jelen esetben valóban jól lett-e volna, és a jól itt mit is jelentett pontosan. - De… tudod, hogy ha esetleg máshogy lennél jól, akkor nem kell ma mindent megtudnunk, ugye? Akkor szólj és majd később is folytathatjuk - Hazel C. Baird ezt természetesen komolyan gondolta, még úgy is, hogy kedvesen és megnyugtatóan mosolygott közben. Nem szeretett volna erőltetni dolgokat, de azt sem, ha Ajax Ambrose úgy érezné, kötelező jól lennie, főleg vele, mert Hazel C. Baird akkor is szerette Ajax Ambrose-t, ha nem volt jól.