Legutóbbi hozzászólások: John F. Rappaport

Oldalak: [1] 2

#1 Általános / Három Seprű :: Társalgó / Re: Ünnepeljünk!

Dátum: Tegnap - 00:27:52

#2 Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: pax americana

Dátum: 2026. 08. 23. - 13:57:47

Gunboat Diplomacy

„The reward of a thing well done is to have done it.” - Ralph Waldo Emerson

18+ - utalások incesztusra, szexuális felhangok.

Néha őszintén megkérdőjelezem Isten létezését. Általában egészen biztos vagyok benne, hogy nem létezik a varázslónál magasabb rendű teremtmény, két istenünk van csak, a Mágia és a Halál, és mindkettő kavargó vihar, melyekkel küzdve, melyeket megismerve az ember kihasíthat még egy darabot, egy nagyobb darabot a világból. De az ilyen napokon, amikor az ember kisujját sem mozdítja, és történik valami olyan jörvendetes, mint Yaxley halála, még a legelhivatottabb ateisták hite is megrendül egy pillanatra. Legalábbis, amíg meg nem történik a következő rossz dolog, például egy halálraítélt kormányzói kegyelme.

Nyíltan természetesen végig úriember voltam mindenkivel, akivel beszéltem az elnök megölésének politikai utórengéseiről. Nem mutattam ki az örömömet, egy szándékosan érvénytelenül leadott szavazólap diszkréciójával beszéltem a véleményemről mindenkivel, mert természetesen semmi hasznom nincs belőle, ha bárki hozzáköt egy gyilkossághoz, amelyhez semmi közöm nem volt, különösen, hogy a merénylet már így is nagyon hasonlít arra, amelyet ellenem megkíséreltek annyi évvel ezelőtt. Talán, gondolhatnák, JFR vágott vissza ennyi év után szeretett felesége haláláért. De ha fel is merül a nevem, már régen nem vagyok Amerikában, és a Noctua Tenebrosa nevű szánalmas cserkészklub ostoba keselyűhada úgyis le fog csapni a maradványokra, mielőtt elásnák a holttestet. Ha hajlandóak voltak lakmározni az amerikai softpower jobb sorsra érdemes holttestéből, miért ne ennének meg egyet saját maguk közül? Különösen egy olyat, aki, ha igazak a híresztelések, mindig túl ostoba volt hozzá, hogy felkészüljön arra a napra, amikor nem tud csak erővel irányítani.

- Ki számított rá, hogy ilyesmi történik, a XXI. században?- nem fojtom el Elizabeth előtt a mosolyomat, akivel osztozom abban a végtelen boldogságban, amelyet akkor érzünk, amikor ellenségeink ostobasága, kicsinyessége felőrli magukat anélkül, hogy bármit tennénk érte. És jóval gyorsabban, mint remélni mertük. Számítottam a jelekre, számítottam hibákra, számítottam rosszul kivetett adókra, elbaltázott vámegyezményekre, kis szerencsével akár olyan háborúkra, ahol a kígyófejű bagoly nagyobb prédát próbál levadászni, mint amekkorával elér. De nem gondoltam volna, hogy a vakok között félszemű vezetőjük ilyen gyorsan találkozik a végzetével. Kicsit sajnálom is, hogy nem szenvedett, nem látta porként kicsúszni az ujjai közül a zsákmányát.

Beszívom az illatát. Mahagóni. Papírok, levelek. Alkohol. Igazság. Bosszú. Győzelem. Elizabeth, vihar hajával, fehér nyakával, mely csak arra vár, hogy belemélyesszem a fogaimat, hogy kiengedjem az összes elfojtott szenvedélyt, hogy elengedjem az udvariasság és visszafogottság minden árnyékát. Még vonzóbbá teszi a megjátszott sajnálkozás, ami most csak szavaiban tükrözi csodálatos hazugságait, mert minden más része igazat mond. Nem olyan, mint azok a nők, akik feleslegesen szörnyülködnek a halálon, a gyilkosságon, az emberi jogok megsértésén. Aki kicsit gondolkodik, felfogja, hogy az emberek élete egy erőforrás – és hogy néhány embernek meg kell halnia, ha egy társadalom érdeke úgy kívánja.

Egyelőre ellenállók a kísértésnek, hogy megragadjam a torkát, hogy mielőtt bármiről beszélünk, csak szenvedéllyel, sóhajokkal és tűzzel ünnepeljünk az újság mellett, melynek címlapján talán az utolsó kép látható, melyet Yaxleyról életében készített valaki. Hosszú az éjszaka, és nem sietek sehová. A győzelmet ki kell élvezni.

- Attól tartok. A gazdaság soha nem heveri ki ezt.- talán tényleg nem, de nem sajnálom a közpénzt. Eszembe is jut az egyik mondás, amit a naplómba írtam erről: csak annak a közpénznek van értéke, amit sikerült privatizálnom. Miközben töltök magamnak a whiskeyből, a lány poharára nézek; van valami vonzó abban, hogy eszébe sem juthatott, hogy megkérdezze, hozzányúlhat-e az alkoholhoz. Nem új talán, de van valami ünnepélyesen bűnös benne, hogy elmosódtak már az ennyire jelentéktelen határok is.

Nem adok szóban választ azonnal a felvételi eredményre. Beszélnek a szemeim, ahogy Elizabethre nézek, mélyen mogyorónál is barnább tekintetébe, azzal a mosollyal, amely annyira nélkülöz bármilyen mutatni kívánt szándékot, hogy el is felejtettem, kivel osztottam meg utoljára. Talán senkivel. Talán senkinek nem járt igazán egy darab őszinteség sem. Megérintem a derekát, a vállára, a rúzsnyomra nézek, az ingre, mely az enyém volt, de melyet úgy bitorol már, szégyentelenül, ahogy Amerika birtokolja leghűségesebb polgárainak vagyontárgyait. Amíg ki nem vetkőztetik belőle. Veszek egy mély levegőt; egy hosszú nap után nehéz Elizabeth közelében lenni hosszabb ideig, mielőtt az ében tornádó elragad.

Az én tornádóm.

- Milyen rövid idő van már csak addig... az első Dawson vs. Tuttonig.- kétségem sincs felőle, hogy az én Elizabethem kiváló jogász lesz. Hogy is ne lenne? A legjobbtól tanult, akitől tanulhatott, már most is jobb sok gyakorló jogásznál, nemsokára neki is lesz egy olyan ügyneve, mint az én első győzelmem. Ő nem lesz huszonöt sem, mint én voltam, mire vállalatokat tesz naggyá és zúz össze az angolszász jog véres pörölyével, mely nem jogokat, hanem fegyvereket biztosít annak, akik nem csak a felszínen értették meg az első és második kiegészítés által adott jogaikat. Ő még jobb lesz nálam. Benne nincs meg az a férfiakra jellemző büszkeség, amely annyira hangosan követeli a személyes, szimbolikus elégtételt, győzelmet. Elizabeth már bizonyára megölte volna Richardot, nem akart volna a végén felette állni, hogy ránevethessen, amikor a férfi rájött, hogy a bosszú beérett.

Végigsimítok az arcán. A nyakán. A csóknyomon. Meztelen vállán, felfelé fordított tenyérrel, a kezem hátával. Tudom, ha a tenyerem tenném puha, hűvös bőrére, az ujjaim azonnal követelnék, hogy szabadítsam meg az összes szövetrétegtől, hagyjunk minden mást, ünneplést, alkoholt, megbeszélést későbbre, először markoljam meg a haját, feszítsem hátra a fejét, miközben a magamévá teszem az asztalon.

- Egy elnök véget ért ma. Egy másik elkezdődött.- még nem mondtam le róla, hogy az enyém legyen az a szék, de ki lenne jobb a második Emily Rappaportnál, aki erősebb, mint az első, okosabb, mint az első? Már távolinak tűnnek az emlékek, amikor győzködtem magam róla, hogy bármilyen mértékben tisztelem és szeretem Elizabethet, az elnöki szék vagy egy család vezetése nem nők dolga. Most már el sem tudnám képzelni, hogy bárki mást akarjak utódként, társként, mint őt - nem is kérdezek rá John levelére, akinek sikere és kudarca is egyformán lényegtelennek tűnik a ma eseményei mellett. Talán beszélünk még dolgokról, de John egyeteme nem ünnepélyes, a levele olyan, mint a keresztrejtvény az angolok Prófétájának utolsó lapján. Csak ketten létezünk most, én és az én Amerikám, ébenfekete viharával.

#3 Ősi tekercsek / Kötelezően ajánlott! / Re: Elme-mágia

Dátum: 2026. 08. 21. - 00:48:27

NÉV: John Fitzgerald Rappaport
KÉPESSÉG: Legilimencia, Okklumencia
SZINT: Mesterfok (mindkettő)
INDOKLÁS: JFR már tizenhárom éves korában elkezdett megismerkedni apjától az Okklumencia és Legilimencia alapjaival, melyeket azóta is folyamatosan fejleszt, emellett ő tanította lányát is. Gyakran vívott elmepárbajokat. Nincsenek etikai gátlásai, amelyek miatt ne használná a képességeit, amikor pragmatikusnak találja őket, és köszönhetően tehetségének és gyakorlatának, a képességeit a legmagasabb szintre emelte. Gyakorlatilag lehetetlen bármilyen módon betörni a fejébe, és csak a legképzettebb elmék tudnak ellenállni neki.
ENNYI IDEJE HASZNÁLJA: 27 éve

#4 Karakterek / John F. Rappaport / Meditations

Dátum: 2026. 08. 02. - 17:34:03

Ma is ostoba, kicsi és kicsinyes emberek vesznek majd körül. Nem tartozom nekik a haragommal. Ahogy ma is rengeteg különböző esemény történik majd, melyekre nincs hatásom - de a saját elmém, gondolataim, reakcióm, tetteim mind rajtam múlnak. Nem tartozom a haragommal. Sok ellenségem van, akik ma is azon dolgoznak, hogy elvegyenek mindent. Nem tartozom nekik a haragommal. A gyilkosság hideg számításból kell származzon, nem a haragomból. A Halál és a Mágia többet érdemel, mint a haragomat. Ma sem hagyom a gyenge emberi ösztönöket győzni, mert nem ember vagyok, hanem varázsló, a Mágia gyermeke.

Ez a nap is szerencsés. A nagy képet tekintve mit is számít az, hogy valaki száműzetésben él, más emberek emelt a szerencse őt illető helyekre? Ma is felkeltem, ma sem egyedül, ma is süt a Nap. Ma is lehetőségem van gondolkodni, jobbá válni, mint tegnap, szeretni, tervezni. A száműzetés csak egy tény. Nem balszerencse. Lehetőség új perspektívákra. A szerencse csak illúzió: felkészülés létezik, lehetőségekre, melyek megmutatkoznak majd. Minden folyó lelassul, minden ember hibázik, mindenki elfelejti száz év béke után, hogy be kell zárnia az ajtókat. A Halál ott vár mindenkire, aki azt hiszi, hogy elfelejtette őt.

A sértettség, harag, az ösztönös elégtétel egy állat maradványai. Aki ezeket kihozza belőlünk, mesterünkké válik. Az érzelmek, az ösztönök láncok, melyeket mélyen el kell rejteni, és meg kell ragadni mindenkinél, aki elég óvatlan hozzá, hogy szabadon hagyja. A kimutatott harag lyuk egy pajzson, a kontrollálatlan vágy és szenvedély korlátok, melyeket át kell tépnie mindenkinek, aki a Mágia gyermeke. A Mágia nem mutat mást, csak rezdüléseket és árnyékokat azoknak, akik nem harcolnak az elméjük erősebbé tételéért. Én nem vagyok olyan, mint ők. Én irányítok, én uralom az elmém, nem impulzusok és ösztönök.

A szabályok, a törvények mind egy színjáték részei. A lelkiismeret gyengeség. Nincs erkölcs ezen a világon, csak játékszabályok, melyek csak addig értékesek, ameddig betartatja őket valaki. Minden szabály, minden törvény megtörhető, megszeghető, amíg elviseljük, elfogadjuk vagy elkerüljük a következményeket. Az emberek olyanok, mint bármelyik akadály az utunkban, eltávolítani őket véglegesen az útból nem hordoz semmilyen mélyebb bűnt, csupán egy veszélyes és végleges lépés, magas kockázatokkal és magas jutalommal. A haragnak és a sértettségnek ebben nem lehet szerepe. A Halál az egyetlen végleges dolog, amely a Mágia felett áll, bármit is gondolnak azok, akik megpróbálják varázslattal legyőzni, ugyanúgy a mesterévé kell válni, mint a Mágiának. És mint mindent, ha az érdekeim úgy kívánják, használnom kell. Nem azért, mert örömet okoz, hanem mert a céljaimhoz közelebb kerülök azzal, ha kimérem valakire.

Nincs szükségem mások hamis tiszteletére. A tisztelet és az elismerés általában csak hazugság, ezért élni pedig szánalmas gyengeség. Sem a Mágia, sem a Halál nincs tekintettel arra, hogy valakit mennyire tisztelnek vagy szeretnek, valaki nem lehet erősebb varázsló ezzel, és nem kerülheti el a véget sem. A tisztelet eszköz, fegyver, amit felhasználhatok, nem cél. A szavazók véleménye sem számít azt követően, hogy vége a kampánynak; a kampánynak természetesen akkor van vége, amikor valaki befejezi utolsó ciklusát. A tisztelet nem valós, nem kell valós dolgokra épülnie. Soha nem szabad kiadni sehol az igazságot, ahol egy jó hazugság megfelel a célnak. Az igazság tisztán mérgező, a legtöbb ember túl gyenge az elviseléséhez, kizárólag saját fogyasztásra alkalmas tisztán. Mindenki másnak cseppeket szabad tenni csupán a pohárba.

A szeretet rossz tanácsadó. Nem szabad vakká válnom mások, akár saját fiaim hiányosságaira csupán azért, mert szeretem őket. Az értékítéletnek függetlennek kell lennie az érzésektől, néha pedig egy ellenség több, jobb, tiszteletre méltóbb kvalitásokkal rendelkezik, mint egy családtag vagy barát. Nem szabad hagynom, hogy a szeretet és a gyűlölet mondják meg egy ember értékét. Az ember értékét analízis mutatja meg, hozzáállása a mágiához, kvalitásai, akarata és elméje. Hogy mennyire van tudatában a színjátéknak, amit ez az egész világ játszik, és amelybe belekényszerítik az emberiséget. Persze, nem szabad hagyni azt sem, hogy túl nagyítsunk vagy kicsinyítsünk valakit. Sok ember, akit az ember megvet, valóban nem jó semmire, nem alkalmas semmire, és nem érdemli meg, hogy létezésével szennyezze Amerika levegőjét. És van, hogy az ember szeret valakit, mindennél jobban, akit akkor is tökéletesnek látna, ha gyűlölné.

#5 Múlt / Párizs / Re: Cimetière du Père-Lachaise

Dátum: 2026. 08. 01. - 07:45:30

the enemy

of my enemy

tw: utalások incesztusra

Megszámlálhatatlan mennyiségű elmét láttam már. Igazán könnyű megkülönböztetni azokat, akik semmilyen védelmet nem képesek felmutatni, akik tudatában sincsenek annak, hogy látok mindent belőlük, amit csak akarok, azoktól, akik érzékelik, hogy beléjük látok. Ők azután rengeteg különböző technikát szoktak választani rá, hogy kint tartsanak; nincs két okklumentor, aki egyformán harcol. Van, aki olyanná próbál válni, mint egy érintetlen, kapaszkodó nélküli fehér fal, mások inkább tüskéket növesztenek, vagy megpróbálnak belelátni az én elmémbe válaszként, reménykedve benne, hogy elvágom a kapcsolatot. Nincs rossz megoldás, de gyenge létezik. Általában pár másodperc alatt meg tudom mondani, hogy ki az, akit meg lehet törni másodpercek alatt, és ki az, aki ellen a legilimencia nem praktikus.

Nem lepődnék meg egy képzetlen emberen. Miért is tudna Richard és új barátai felbérelni valakit, akinek tényleges tehetsége, tényleges varázsereje van? Nem lepődnék meg egy gyenge okklumenturon sem: rengetegen vannak, akik belekontárkodnak ebbe a mágiaágba, félig megtanulják, azután soha nem erősítik többé az elméjüket, és amikor dühös tornádóként lesújt rá egy elme ökle, darabokra törnek, mint a helytelenül épített épületek, melyek nem élik túl a vihart. Talán egy ismert okklumentori kurzus tehetségesebb képviselője sem lepne meg annyira; még ha kevés boszorkány és varázsló is szán energiát ilyesmire, hiszen rendkívül kicsi az esélye, hogy bármikor hasznos lenne, vannak, akik felismerik a veszélyt, amit az elméjükben rosszul rejtegetett információk jelentenek. Az viszont megállít egy pillanatra, amit először találok.

Fürdős kurva? Az irritált harag mellett a meglepettség is nyilvánvaló az arcomon, mert a férfi nyilvánvalóan tudja, hogy most az elméjében vagyok, már a pálcájáért nyúl, mégis... miért ez az első gondolata? Félnie, pánikolnia kellene, ha képes érezni, megtennie mindent, hogy ne hatolhassak mélyebbre, mielőtt az első varázslat megszületik a pálcamag rezdüléseiből. Ez a pillanatnyi hezitálás elég, hogy ne állítsam meg.

Ahogy az átok elvágja a levegőt, az elmém robbanásszerű hirtelenséggel szakad ki az övéből. Nem tudok parancsolni az ösztöneimnek, ahogy mindkét kezemmel a torkomhoz nyúlok, éppen csak annyi lélekjelenléttel, hogy ne hagyjam jobbom ujjai közül kifordulni a varázspálcát, miközben a falnak tántorodom. Nem tudom, hogy mi ez, nem is tudom feloldani; talán nem is lehet feloldani. Talán a sérülés okozza a légszomjat, és már semmit nem tehetek. Elizabeth... hiába vár rám...

Nyugalmat kényszerítek az elmémre, úgy, ahogy akkor tettem, amikor okklumenciát tanultam. Nyugalom... A test minden hisztérikus vágya csak illúzió, csak azért érzem a félelmet, a pánikot, hogy oxigént kényszerítsek a testembe. Az evolúció nem ismerte a mágiát, ugyanazok a jelek, melyek egy magnixnak túlélést biztosítanak, számomra haszontalanok. Még van időm... csak annyit kell tennem, hogy megtöröm a koncentrációját... ki ez a férfi, hogy legyőzze az akaratomat? A vágyamat, hogy visszajussak Amerikába?

Lendül a pálcám. Nem hagyom, hogy a pánik irányítson, hogy robbantást vagy olyasmit használjak ellene, amit egy haragos vagy pánikoló ember használni. Olyasmi kell, amire nehezen reagál... Flagelli... Opprimo... Draconis flatus... Túl sok típusú mágia, túl sok irányból, túl nagy sebességgel hozzá, hogy ne kelljen komplexebb pajzsokra koncentrálnia... akkor visszanyerem a lélegzetem... akkor visszatérek majd a fejébe...

Vajon miért nem fújt még riadót? Nem tűnik ostobának, elvégre talán volt valamilyen egyedi okklumencia módszere, mert biztos tudta, hogy meglep. Akkor miért nem hívja ide Richard többi pribékjét?

#6 Múlt / A Trimágus Tusa / Re: A Harmadik Próba - Lelátók

Dátum: 2026. 07. 09. - 04:30:47

The Third Trial

„Irony is wasted on the stupid.” - Oscar Wilde

Olvastam szakértői véleményeket, mely szerint azt követően, hogy egy évtizeddel ezelőtt Voldemort szolgája nyilvánvalóan belenyúlt a Tűz Serlegének működésébe, mert második bajnokot, bőven tizenhét alatt állított, az értékes és pótolhatatlan varázstárgy többé nem volt képes rá, hogy értékelhetően működjön. Talán éppen ezért a Roxfortnak ostobaság volt ragaszkodnia hozzá, különösen hat bajnok kiválasztása mellett, de a hagyomány értelmében persze, a Serlegnek kellett választania.

Fanyar mosolyom ugyanakkor nem titkolja, mit gondolok, amikor a bajnokok fele kevés híján szörnyet hal az első akadály miatt, amikor a Roxfort bajnoka lerántja a másik kettőt. Soha eszembe sem jutott volna felmászni, a test kihívása nem természetes egy igazi varázsló számára, mert a mágia a testünk része, az akaratunk része, az elménk és a lelkünk része. Szomorú, hogy rengeteg állat sokkal jobb teljesítményt nyújtana a legjobbak legjobbjainál ezen a megmérettetésen.

Ezek a bajnokok kétségtelenül rossz választások, mind, egyet kivéve.

Keveset tudok a Roxfortba járó fiúkról, de nagyon kétlem, hogy ez lenne a legjobb. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy van nála pálca. A lányoknál tudom, hogy van egy lenyűgöző, de nem ez az, az egyetlen érdekes tulajdonsága egy kudarcot vallott Mágiaügyi Miniszter neve. A Saint-Vinant lány látványosan a leggyengébb láncszem, egyetlen aranyvérűként. A legjobban persze az amerikai bajnokok személye késztet rá, hogy ismételten Madrigal felé nézzek.

A Tűz Serlege összezavarodhat az okklumentorok hatására, csak ezt tudom magyarázatként elképzelni, hogy nem az én Elizabethem versenyez ma, aki a megtestesült vihar, a megtestesült Amerika, amelyet már a születése előtt megálmodtam, de soha nem tudtam, hogy egyszer velem lehet. Talán ez megmagyarázza azt is, hogy miért nem a lányomnál lényegesen kevesebbet érő, de azért továbbra is átlag feletti Yaxley lány versenyez ma, de azt akkor sem értem, hogy annyi tehetséges boszorkány, neves családokból hogyan maradt alul ezzel a magnixszal szemben. Meg kell hagyni, nem annyira gyenge, mint amilyennek elsőre hittem, de sok lány apját ismerem, egyikük sem nevelne olyan gyenge lányt, amelyik alulmarad vele szemben.

Ami a fiút illeti, csak a szemem forgatom, ahogy egy átok letépi a talárját. Leginkább szürke keselyűre emlékeztet, amely nem értem, hogyan szárnyalhatott túl egy sárkányt, egy olyan dinasztia fiát, mely versenyez az enyémmel is. Mindig egyjegyű százalék döntötte el, melyik irányba fordulna a mérleg, ha a saját családom befolyását vetettem össze a Morrisokkal Texasban, és úgy gondolom, hogy őt soha nem tudták volna lemeztelenítve, megátkozva áttaszítani egy ajtón.

Egy lenyűgöző bajnokot persze már az elejétől látok; a negyedvéla varázsereje olyannak tűnik, mint egy elfojtott láng, mely időről időre felrobban, az ereje pedig tényleg figyelemre méltó erőt és hatalmat kölcsönöz neki. Nem tűnik úgy, hogy elérte a valódi potenciálját, de lélegzi a mágiát, ahogyan én is, ahogyan Elizabeth is, számára az oszlop csak egy biztonsági kapaszkodó volt, ő megérteni próbálta a gravitációs termet, nem erővel vagy a szabályok kijátszásával átjutni rajta, mert ő láthatóan érti, hogy hogyan működik a mágia. Ha fogadnék (és talán rá kellene szoknom, az angolok imádnak fogadni mindenre), rá tennék legalább ezer galleont. Különösen azután, hogy iskolatársa kiesik a versenyből.

Persze, leginkább a kimenetel érdekel, és nem azért, mert tudni akarom, hogy melyik bajnok a legjobb, hanem meg akarom ismerni az ellenségemet: hogyan gondolkozik Yaxley? Belenyúlt a versenybe, hogy garantáljon egy győztest? Forgatókönyvet írt minden eshetőségre, mely holnap bejárja az ötven állam varázslóotthonait bagolyszárnyon, televízióban zengő szavakon? Melyik lenne most a bölcsebb, és ha tényleg csalt, kinek próbál segíteni? Mert ez innentől bárhogyan alakul, az aranyvérűek kudarcára fog emlékeztetni. Kivéve, ha történik valami nagyobb dolog.

Újra Madrigal felé nézek, azután Elizabethre. Neki biztosan vannak meglátásai ezzel kapcsolatban, bár egyik bajnok sem mozog olyan magas körökben, hogy ismerje őket. Kétlem azt is, hogy szurkolna akármelyiküknek, mert összességében kevéssé számít, hogy mi lesz a végeredmény. A jó propaganda a vereségből is győzelmet csinál, a rossz a győzelemből vereséget.

#7 Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: laissez-faire, laissez passer

Dátum: 2026. 07. 09. - 04:02:41

To survive a storm

„Irony is wasted on the stupid.” - Oscar Wilde

18+ - utalások incesztusra, rasszizmus, homofóbia

Egyszer régen az őseink is kénytelenek voltak a jövőbe tekinteni. Nem voltunk mindig amerikaiak. Most európaiak leszünk, európai termek várnak ránk, európai szövetségesek és riválisok, egy lassabb szívverés. Most távolság vár ránk, talán olyan bolyongás, mint Odüsszeuszra, de én nem leszek egyedül a világ viharainak kiszolgáltatva. A Sors kevésbé volt kegyetlen velem, mint sokakkal, akiknek harcolniuk kellett az igazukért, a győzelemért. Számomra nem lesz minden nap küzdelem, engem egy szenvedélyes ölelés, egy új Amerika vár.

Eszembe jut a saját szavazatom, a kicsinyes bosszú, mellyel megfosztani igyekeztem a rendszert az elégtételtől, hogy az aláírásomat adom hozzá, miközben a jogaimat gyakoroltam. Elizabeth bölcsebb volt nálam, ő nem kínozta a rendszer rabszolgáit mozgóurnákkal, számolási kényszerrel, mert az Első Kiegészítés nem kötelez beszédre, ahogy a Második sem arra, hogy minden lépést fegyverrel tegyünk meg, minden sérelmet fegyverrel toroljunk meg. A beszéd és a hallgatás joga nagyon sokak számára fontosabbá vált, mint a képesség bármelyikre. Talán ezért élnek sokszor nagyobb lánggal égő emberek zsarnokok alatt, mert kinek jutna eszébe, hogy nagy dolog, ha az ember azt mondhat, amit akar?

- Nem hiszem, hogy lenne mit megbánni.- a mi igazi választásunk Albion, Amerika bölcsője, ahonnan évszázadokkal ezelőtt a távoli világban számításokat kereső boszorkányok és varázslók hajókra szálltak, és létrehozták a történelem legerősebb nemzetét az érintetlen vadonban. Nincs értelme egy olyan játékot játszani, amit nem lehet megnyerni, ahol a szabályok lehetetlenné teszik a győzelmet, és ahol csak asszisztálni szabad a győztesek győzelméhez. Emellett szavazni ostobaság lett volna, mert ki hinné, hogy az Új Világra szavazott?

Az én Amerikám itt van, és az enyém. Megremegek, ahogy hosszú, tornádókkal díszített haja megérint, ahogy újra megérzem és megízlelem ajkait, melyek szavaira mindenki, akinek értelme van, figyel, mert amikor Amerika beszél, mindenki hallja. Égő vágyat érzek rá, hogy feladjam az összes értelmet és óvatosságot, hogy csak megragadjam, hogy itt és most tegyek eleget a kívánságának, hogy meghódítsam, eggyé váljak vele, uraljam és szolgáljam, ahogy mindig is vágytam rá Amerikával.

- Mindenem a tiéd, és mindened az enyém... túl messze van a július 4.- azt akarom, hogy az enyém legyél, Amerika, minden csillanás a szemedben, minden sóhaj a fehér csillagok alatt, minden bűnös örömmel, bizalommal, minden lánggal és villámmal, mely talán azért jött, hogy megbüntessen, megperzselje a bőrömet, de amely előre hajt. Túl messze... túl messze vannak azok a napok, amikor a gránátalma pecsétje a felszínen tart, távol az otthonodtól, Amerika, távol a csókjaimtól, az összes éhségtől, melynek úgy érzem, hogy lehetetlen ellenállni. Erősebb vagy, mint a legerősebb veritaserum, legerősebb szerelmi bájital vagy átok.

Szorosabban markolnak az ujjaim, miközben beszívom az illatodat. Annyira messze... annyira messze van, amikor az enyém lehet az összes álmod, ahogy a mellkasomra hajtod a fejed, és a szívem felett érzem a lélegzetvételeidet, az álmaidat, azt az égő szenvedélyt, melyet a világ összes bölcsessége elrejt. Akarom a puha forróságot, mely távol tartja a szokatlanul hideg felföldi éjjeleket, a sóhajokat, melyek megállítják a csend beszivárgását, tested őszinte, égő mozdulatait, melyeket túl régóta vagyok kénytelen nélkülözni.

Nem teszem többet.

- Talán itt az ideje, hogy láthasd új földjeinket.- nem tudom, valaki visszavár-e, de ki gondolna bármi rosszra egy lánytól, aki az apjával van, még ha látnak is minket elmenni? Ki gondolná, hogy a mi kötelékünk több, mint vér, a mi kötelékünk szenvedély, bűn és lélek, egymás üdvössége és kárhozata vagyunk. Amerikának nem elég kevesebb belőled, mint a mindenség, nem is adhatsz kevesebbet neki, és nem is vehetsz el kevesebbet belőle, nem oszthatod meg másokkal, és nem is áll szándékomban. Talán soha többé nem engedem el, talán soha többé nem érzem majd, hogy az ujjaim ellazulnak, hogy nem kell megragadnom, birtokolnom. Soha nem fogom odaadni senkinek.

Akkor sem, ha meg kell ölnöm mindenkit ezen a világon, aki nem akarja, hogy Amerika az enyém legyen. Az én birtokom, mely az én érintésemre vár.

- Menjünk el, keressük meg a július 4-et.- minden nap július 4. lesz, ha rajtam múlik, minden nap olvasok neki, miközben kezét meztelen combját nyugtatom, melyen fekete csókokat hagyok újra, és újra ismét.

#8 Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: laissez-faire, laissez passer

Dátum: 2026. 06. 20. - 04:55:34

To survive a storm

„Irony is wasted on the stupid.” - Oscar Wilde

18+ - utalások incesztusra, rasszizmus, homofóbia

Gerrymandering. Mindig találtam valami elegáns szépséget a körzetek sebészi pontosságú átrajzolásában, mellyel egy szerény huszadot elfaragtunk a kevésbé megfelelő boszorkányok és varázslók véleményének súlyából, miközben nem vágtunk elég mélyre, hogy a legtöbb demokrata fájdalomtól sikoltva öntse ki papírpoharából a kávét, és a Nagy Alma liberálisai tovább menjenek néhány okoskodó cikknél. Yaxley és csatlósai megmérgezték ezt is, sebész helyett hentesek voltak, és könnyen lehet, hogy az ostobaságuk ráveszi a kényelem népét a felkelésre.

Mélyen, kissé megremegve szívom be a levegőt, ahogy a lány ajka megérinti a karomat. Az enyém, és bármit akarna a világ, nem érem be kevesebbel. Hogy is érhetné be valaki kevesebbel, pusztán mert a világ ezt mondta?

Kellemetlen az igazság, amit tudtam, amiben megerősít. Ostobaság megküzdeni egy veszett rugarouval, melyet a betegség amúgy is rövidesen elemészt, bármennyire elégtételt adna a léleknek, a büszkeségnek a gondolat, hogy én mérhetem a végső csapást. Mennyivel szebb egy kicsit, egy lépéssel gyorsabbnak lenni az ellenfél támadásánál, mint metodikus módon összezúzni az állását, és hagyni, hogy lassan, katarzis nélkül összedőljön minden. Kockázat nélkül. Elizabeth jobb nálam, nem fertőzi a büszkeség, a látványos győzelem és elégtétel iránti vágy, mint engem. A lelkem mélyén én is tudom, hogy a győzelem győzelem, nem számít, hogy milyen alakban érkezik. A vereség pedig vereség.

- Nem tévednek.- nem szívesen ismertem be, amit mindenki érthet, aki olvasott a világunkról. Sokszor látjuk a múltat a tenger keleti partján, leendő érdekszférát, akiket egységesebb, kontinens méretű országunk gazdasági függésbe taszíthat, de ezeken az öreg földeken dőlt el minden konfliktus, Herpotól Voldemortig.

Sokat gondolkodtam persze rajta, hogy a ma paradigmái egyeznek-e azokkal, melyeket Grindelwald korában írtak. Sokszor és sokan hitték, hogy a Monroe-elv korát éljük, hogy már nincs szükségünk másra, mert a világ legjobb részét összegyűjtöttük, és csak dél esőerdői, nyugat szigetei és észak fagyos vidékei várnak szeretett demokráciánkra. Utána tehetünk úgy, mint oly sokan már most, játszhatjuk, hogy nincs semmi a Csendes-óceán bal és az Atlanti jobb partján, amíg az izoláció fel nem emészt mindenkit. Minden Birodalom identitása megbomlik, ha nincs senki a határain túl. Ha ezt a Noctua Tenebrosa látja, tudják, hogy itt, valamelyik régi országban kell D-napot tartaniuk.

- Talán legyőzhettük volna a vihart. A thesztrálok a halálból születtek, az a kettő a leggyorsabbak közé tartozott közöttük is. Mindketten ismerjük a halált… de vannak tüzek, melyeket jobb távolról nézni.- megérintem a derekát, kívülről nézve ártatlanul, mintha semmi bűnös nem lenne abban, ahogy az öreg kastély naplementéjében sétálunk. Talán szükségem van rá, hogy érezzem, eljátsszam a szerepemet, feladjam a hiábavaló büszkeséget, ne vigyek halálba embereket akik számítanak rám, a családomat, az álmaimat. Az én Amerikámat. Nagy viharban a sas is a földön jár, lehajtott fejjel, de örökre sas marad.

Ahogy érzem a közelségét, ahogy elönt a forróság, tudom, hogy a vereség az egyetlen megbocsáthatatlan bűn, rendezetten visszavonulni pedig nem feladás. Számtalanul éltek és haltak Amerikán kívül amerikaiak a hazáért, Elizabeth és én sem mondtunk le az álomról, melyet rémálommá kíván tenni néhány senki, akik felrúgták a játék szabályait.

- Rengeteg meghívónk van nyárra. London. Párizs. Madrid. Berlin. Amszterdam.- csak Elizabeth és én. Még ha tudom is, hogy több nagy európai család vendéglistájára csak azért kerültem, mert ismerik valamelyiket számtalan rokonomból, és tudni szeretnék, hogy gazdag texasiként miért nem kapok pozíciót Yaxley szolgálatában, végül meghódítjuk Európát. Az emberek manapság kevés normalitást mernek remélni Washington felől, a józan ész megnyugtatja majd őket, és ha egy napon Amerika a miénk lesz, a Szívföld leteríti előttünk a vörös szőnyeget.

Egy egész nyár, együtt Európában, melynek végén nem tér vissza a távoli levelek, kétoldalú naplóban fodrozódó betűk mögé. Szinte nem is bánom, hogy más színű ég alatt fognak a thesztráljaink repülni, ahogy kinézünk majd rájuk az angol kúria hálószobájának ablakából.

#9 Múlt / A Mágikus Iskolabusz / Re: Szavazófülkék

Dátum: 2026. 05. 14. - 14:58:32

Choice of evils yours to choose

„I regarded home as a place I left behind in order to come back to it afterward.” - Ernest Hemingway

18+ - utalások öngyilkosságra

Végigfuttatom az ujjaimat a régi whiskeys poháron. A dallas-i eső most nem teszi otthonossá az irodámat, arra emlékeztet, hogy közel van, nagyon közel van a nap, amikor mennem kell, és amikor a hurrikánok elérik Texast, már sárguló skót leveleken fogok taposni. Gyűlölöm a gondolatot, a pozíciót, amelybe kerültem; a családom a legősibb és legtiszteletreméltóbb ebben az országban, szégyenteljes hát, hogy el kell mennem.

Semmi nem fogható Amerikához. A mágia itt olyan, mint egy ketrecbe zárt wampus, mely egy szent türelmével és szelídségével tekint fogvatartójára, csak hogy darabokra tépje abban a pillanatban, hogy az azt hiszi, hogy megismerte, biztonságban van, valaha kontrollban volt. Egyetlen országnak sincs ilyen mágiája, minden földön máshogyan, más nyelveken suttog a mágia, akkor is, ha ugyanazokkal a szavakkal kérünk meg valakit, hogy töltse újra a poharunkat. Az angol szigetek mágiája kevésbé dinamikus; ősibb, hatalmasabb, lenyűgözően régi egy amerikai szemével, de hiányzik belőle a dinamika.

Persze, éppen elég sakk játszmát játszottam hozzá, hogy tudjam, mikor szükséges feláldozni valamit hosszabb távú előnyökért. Mit jelent néhány év a győzelemért cserébe, mit jelent a pillanatnyi ecet, amelyet érezni vélek a kortyban, melyet érezni vélek a győzelemben is, mellyel végre összezúztam a Charatti Vállalatot, eléggé hozzá, hogy Mr. Charatti kövesse a nyolcvan évvel ezelőtti büszke bankárokat előbb a magasba, majd a mélybe? Most nem várom az újságcikket örömmel a zuhanásról, hiszen egy öngyilkos kereskedő csupán a tizenharmadik oldalon lehet a hatalmas Yaxley elnök győzelmének napján.

Nem reagálok a kopogásra, csak újra a szavazólapra nézek, amely már az íróasztalomon van legalább tíz perce. A fiatal boszorkány, akit a MACUSA küldött, nem tehet róla, hogy a körzet egy hibás szabályozása lehetővé tette számomra a mozgóurna igénylését, nem ő állította ezeket a borzalmas jelölteket sem, mégis szimbolikusnak érzem az apró győzelmet, amelyet felette aratok most azzal, hogy némán farkasszemet kell néznie a titkárnőmmel. A MACUSA elárulta Emily Rappaport örökségét, az én Amerikámat, és talán kicsinyes adminisztrációs hibákat használni a győzelemre, de az adminisztrációs hibákból és kicsinyes győzelmekből építettem vagyont és hírnevet - és olyan értékekből, melyekre már nem emlékszik senki.

Könnyed mozdulattal húzom be a X-et- nem az egyik jelölt neve mellé, az egész lapot húzom át a két egymást keresztező vonallal, mellyel érvénytelenné teszem a szavazólapot. A szavazás nem csak jog, hanem kötelesség is, és akkor is szavaznék, ha már csak egy jelölt lenne, hiszen most is szavazok, amikor választani kell két elfogadhatatlan út között. Aligha kérdéses a végeredmény, Yaxley már most is elnökként viselkedik, a neve úgy jelenik meg minden híren egy éve, mintha több lett volna szenátornál, míg dicső elnökünk nevét nem emlékszem, hogy láttam volna leírva bármilyen, nem adománygyűjtéshez kapcsolódó kontextusban. Szinte biztos vagyok benne, hogy az Ilvermorny diákjainak fele nem is tudná helyesen leírni a nevét – igaz, ez jelentős részben az iskola jelenlegi színvonalát minősíti. Gyakran elfog a bűntudat, amiért Elizabeth az én hibámból ilyen selejttel kénytelen együtt tanulni, és lenyűgöz, hogy így is kiemelkedő boszorkány lett. Egy új Emily Rappaport, fényesebb az elsőnél.

Miután lezárom a borítékot, egy hosszú korttyal kiiszom a whiskeys pohár tartalmát. Még mindig érzem az ecetet, ahogy végignézek az asztalomon: az iroda és a birtok, az üzleteim működése biztosított lesz, jogilag nem tudnak megfogni semmivel, de tudom, hogy az, hogy elhagyom az országot, minden bizonnyal feltesz majd egy nem létező listára a családommal együtt (melyen persze rajta vagyok amiatt a féreg miatt amúgy is). A következő években várhatóan támadások zápora zúdul a családomra, ahogy mindenkire, aki nem akar egy újra hatalmas Amerikában élni, ahol ostoba megjegyzések és populista látszatintézkedések veszik majd át a józan ész helyét. Kísért a gondolat, hogy milyen könnyen lehettem volna az adminisztráció egyik megkerülhetetlen alakja, de soha nem kötném magam a középszerűséghez.

Hátrahagyom ezt az Amerikát, rendezett visszavonulással, mielőtt a süllyedés lehúzna magával. Bármennyire hiányoznak majd a viharok, a megszokott rezdülések és ellenségek, az én Amerikám már a tengeren túl vár rám, az ő biztonsága és boldogsága pedig túl fontos hozzá, hogy elviseljem a pillanatnyi szenvedést. Még ha idegen esők alatt leszünk is, nyárral véget ér a gránátalma átka, nem leszek egyedül, és felkészülhetünk a visszatérésünkre. A gyenge emberek nehéz időket szülnek, és amikor a nehéz idők összetörik őket, New York tárt karokkal, megmentőkként fogadja majd a Rappaportokat. Akkor mindent visszaveszünk, amit elvettek tőlem és Elizabethtől, magnix fegyverekkel, ostobasággal és nevetséges választási kampányokkal.

Addig marad a kicsinyes bosszú és a skót birtok számomra, a Durmstrang fekete tornyai Joseph számára, az ötórai tea Johnnak, és az az ősi felföld az én Amerikámnak, ahol az Egyesült Államok álma megszületett.

#10 Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: laissez-faire, laissez passer

Dátum: 2026. 04. 08. - 17:22:45

To survive a storm

„Irony is wasted on the stupid.” - Oscar Wilde

18+ - utalások incesztusra, rasszizmus, homofóbia

Van valami idegen a levegőben, még azután is, hogy az ősz télbe, a tél pedig tavaszba fordult. A hely nem vált az otthonunkká, a mágia továbbra sem szikrázik ismerősen; Skóciában minden a múlt, minden régebben épült, mint Amerika, a föld utoljára római szandálok alatt érződhetett olyan vadnak, mint a végtelen határvidékek és az ismeretlen földje, mely azután is vad viharokkal bünteti a gőgünket, hogy az emberiség legnagyobb birodalma épült a hátára. Amikor nyugaton tombol a vihar, szinte látni vélem az otthonunkat a horizonton túl; elszorul a torkom, ahogy újra és újra eszembe jut, hogy talán nem látom többet, csupán kísértet lesz egy óceán feletti vihar esőfátyla mögött.

A mellkasomban érzett honvágy, fájdalom haragba fordul. Sokszor hangzott el Grimwater asztalánál a vicc, hogy amikor a MACUSA kék rongyokba öltözik, elköltözünk, ki keletre, ki nyugatra, de soha nem gondolta senki komolyan. Kit űzött el egy kis liberalizmus az otthonából? Ki volt az, akit néhány gyenge bürokrata, nyúlvérű fajvédő, magnixvérjogi aktivista űzött egy óceánnal arrébb? A demokraták gyengesége és naivitása mindig ismerős ostobaság volt, egy kicsit túl szélesre nyitott marok, egy kicsit túl sok kompenzáció egy versenyben. Ismerős vad, mely megdézsmálja a vetést, szűkebb napokat hoz, mielőtt jobb idők jönnek, a szűk napok pedig, bármennyire gyűlöljük őket, a körforgás részei.

Elizabeth tökéletes arcát látva tudom ugyanakkor, hogy most tényleg itt kell lennünk, távol az otthonunktól, mert ez az ostobaság nem a körforgás része. Angol csizmákkal taposta a partjainkat, mint Cornwallis kísértete tért be az ajtónkon, latin nevet aggatott magára, mintha nem fél évtizeddel ezelőtt pattant volna ki bukott fasiszták és középszerű családok sarjainak fejéből, megfertőzte a Világkiállítást, megfertőzte ezt a versenyt, megfertőzte még a korrupciót is. A középszerűség istenei felemelkednek Amerikában, ostobaságuk felemészt mindent, ami érték, mielőtt magukat is porrá égetik az ostobaság oltárán, mint fagyoskodó száműzött, aki eltüzeli menedéke ajtaját.

Biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése. Egy bukott rendőrminiszter testvére hogyan is remélhetne jobb legitimitást, mint egy Rappaport kézfogása, csendes mosolya a kabinetről készült fényképeken, a második sor szélén? Hogyan remélhetné egy gyíkkufár, hogy egy birodalom örököse lehet, amikor az Óceán túlpartján a nevük semmit nem jelent, ha nem lép szövetségre valakivel, akinek a története mindenki számára azonnal ismerős? És mégis hogyan próbálkoznának, ha nem ostoba és középszerű sarjaikon keresztül? Néha megkérdezném: biztos, hogy aranyvérűek vagytok?

Örülök, hogy nem történt meg. Az esti whiskey óhazában épült udvarházunk nyugati erkélyén minden napnyugtakor kissé kevésbé keserű, ahogy nézzük, miként tűnik el Helios valahol messze, hogy vessen egy utolsó, álmos pillantást az őrület által megbilincselt földre. A gondolat, hogy meg fogják környékezni Elizabethet, elég hozzá, hogy összeroppantsam a kockamintás poharat izomláztüzelte ujjaim között. Most persze üres a kezem, csak a skót levegő menekül a markomból.

- Bizonyára túlzottan lefoglalják őket a magnixok ivadékai ellen tervezett csínytevések.- érzem az olajat a torkomban, ahogy a lányomra mosolygok, és ismét elképzelem, hogy agg tinédzserek arcai veszik körbe, hogy maguk közé rántsák. A gyűlölet olyan, mint az olaj: ha megfelelően kordában tartják, táplál valami hatalmasat, ha nem, feléget mindent. Mindig büszke voltam rá, hogy kordában tartom az érzéseimet, hogy nincs gazdám, mert a haragom akkor támad fel, amikor feltámadni engedem, de most túlcsordul, mint egy halálos átok, melyet egy nyomorult senki provokál ki azzal, hogy újra és újra megtagadja, hogy megismerje a helyét, hogy megértse: senki nem állhat egy Rappaport akaratának útjába.

Skócia levegője olyan, mint egy seb. Ezek az öreg, megkínzott felföldek ismerik az ostobaság illatát, mely tíz éve végigsöpört rajta, gyereket és felnőtteket, méltókat és méltatlanokat temetett ősi földek alá, de minden igyekezete ellenére sem tudta elég mélyre ásni halottjait, kiknek leghitványabbjai most visszatértek, hogy lakmározzanak mindenből, amit építettünk. Meg tudnék ölni valakit... de nem hagyom, hogy ez a harag nagyobb teret kapjon. Bölcs dolog talán haragudni egy sáskára, amely felfalja a termést, egy farkasra, mely megeszi a marhát, egy wendigora, mely felfalja az eltévedt gyermekeket? Mind féreg, kártevő csupán, melynek természete nem teszi lehetővé, hogy több legyen, nem képes többre. A férgek nem érdemelnek gyűlöletet, forróságot, hidegen érdemlik a halált.

Felemelem a szabad kezem, és a lányoméra teszem. Érezni akarom a melegét, a szenvedélyt, a puhaságot, érezni akarom, hogy ha Atlantiszként elsüllyed Amerika, akkor sem szűnhet meg, mert Amerika itt van mellettem, vörösben, fehérben, kékben, tornádók által érintett fekete felhők úsznak utána, benne dobog, benne rohan az aranykor megtestesülése, vadul gyönyörű, mint egy emberfeletti terület, melyet soha nem érintett építész. Beszívom a levegőt, nyelek is egyet. Túl messze van a következő éjszaka.

- Grimwater ellenállna a MACUSA-nak. Mr. Thompson ötven pálcát tudna biztosítani, ha arra kerülne a sor... de ez nem megoldás.- büszkeséggel töltene el, ha holnap én húzhatnék kék árkokat a vérvörös földre, fehér csillagokkal tarkítva őket, zászlóként emelhetném a csatát a zsarnokság ellen. Az én lázadásom is lehetne a szenvedély, a gyűlölet és a harag, harcolhatnék Texas egéért, harcolhatnék a végtelen földjeinkért, a viharainkért és a teleinkért angol behatolók ellen, de bármennyire fáj megfutamodni egy harc elől texasiként, varázslóként és férfiként, az ostobaságot nem lehet karddal legyőzni. Az ostobaság egy tűz, mely ellenáll a pengének, a fegyver csak az égő, szenes testet érintheti, melyet a lángok megcsókoltak, a lángok pedig megérintik a kardot, a kart, a lelket. Az ostobaság csak akkor alszik ki, ha nem talál több dolgot, mely gyúlékony lenne.

- Talán nincs olyan vihar, melyet a legerősebb thesztrál nem hívhatna ki... biztosan sok fiú ülne nyeregbe szívesen, hogy megküzdjön a leghatalmasabb forgószéllel.- nem vagyunk fiúk, és az a kettő, akikért felelünk, sem elég érett rá, hogy döntést hozzon. Talán ahhoz sem elég érettek, hogy lássák, nem csupán múló zápor szitál az arcukba, a távolban a villámok már megvilágítják a tölcsért- ez a tölcsér nem bírja a valódiak szépségét és fenségességét, de hasonlóan halálos. Elizabethnek pedig nem kell elmondanom, ahogy a ránézek, mit jelentenek a szavaim: ő emlékszik a viharra.

Biztos vagyok benne, hogy helyesen látom a helyzetet, de tudni akarom a véleményét. A legnagyobb embereknek is szükségük van tanácsra, és ki vethetne a gondolataimra világot fényesebben, mint Amerika fekete viharhajával és a kezében lángoló fáklyával? Tudom, hogy jól látom a helyzetet, mert fájdalmat okoz, hogy Grimwater egy emlék lesz, egy lezárt birtok, melyet bejárnak a pókok, és talán éveket kell várnunk, mire ez a vihar lehetővé teszi, hogy hazatérjünk. Talán nem amerikaihoz méltó feladni a földet, a szólás után második jogunk volt a halál annak védelmében, ez nemzetünk egyik alapja, de Amerikának mentesnek kell lennie a rigid ostobaságtól, mely annyi európai császárságnak vetett véget. Nehéz a szívem, de az én Amerikám itt van, és nincs olyan fájdalom, melyet ne csillapítana a csókja.

- Bármit teszünk, a vihar itt van.

#11 Múlt / New York / Re: The Gilded Hall

Dátum: 2025. 10. 06. - 01:31:09

Fire walk with me

Elizabeth - 2005.08.24.

tw: Utalás incesztusra

Érzem, hogy talán pillanatnyi nyugalmam sem lesz a magnix acéltestben, és hiába próbálom félretolni a félelmet, csak a látszat működik. Ez volt a terve? Kétségtelenül mesteri, ha igen.

De erősnek kell lennem Elizabethért.

- Ne aggódj, nem foglak kidobni. Legfeljebb a szerződés aláírása után.- tudom, hogy nem állok olyan ember hírében, aki tényleg hajlandó lenne ilyet tenni, még ha a megfelelő okokkal nem is áll távol tőlem ez, ahogyan azt néhány rokonom hamarosan realizálja. A férfi viccnek látja csak ezt, és talán tényleg nem szolgál más célt, mint hogy oldjam a feszültségünket. A mosolyom, amellyel a lányomra, az én Elizabethemre nézek, is oldani hivatott a feszültséget, melyet azért érzek, mert magnix tudósok a fizikáról, a természet törvényeiről alkotott hiányos tudásukkal megalkották ezt a szörnyet. Nem kell más neki, csak egy csipetnyi mágia, hogy lezuhanjon…

Ahogy a tákolmány remegve felszáll, magamhoz szorítom a lányt, és minden erőmre szükségem van, hogy megőrizzem a tartásomat. Milyen ironikus lenne… túléltük a merényletet, az indiánokat, azt a hatalmas vihart… de nem, bármi lesz, túléljük. Akkor is, ha ez a szerkezet apró darabokra hullik az éjjeli óceán felett.

- Le akarsz itatni minket egy kis rázkódás miatt? Bár, attól függ, mi a legdrágább.- őszintén értékelem a férfi törekvését, hogy javítani próbál a bizalmon, de száműzöm a gondolatot egyelőre. Nem akarok szimpátiát érezni egy üzlettárs felé.

Az üzlet, a tárgyalás, a hideg tények, számok és érdekek elvonják a figyelmemet. A motor zúgása alig lesz másabb, mint egy vihar zúgása, mely tudom, hogy nem érinthet meg a birtokomon. Azért újra és újra lehetőséget találok rá, hogy a lányra nézzek, és átadjam magam annak a rengeteg érzelemnek: büszkeség, vágy, szeretet, irigység, félelem- minden érintés, minden egyszerű kézmozdulat, akár az is, amikor lesimítja az ingemet, kisimítja a gyűrődéseket, mosolyt csal az arcomra. Túl tökéletes, hogy igaz legyen… ez a gondolat megszabadít a tudattól, hogy valahol egy ember órákhoz hasonló szerkezeteket néz, a pontosságukon, az eszén és a tudásán múlik az életünk.

Boldoggá tesz az elméje érintése, el sem tudom már képzelni igazán enélkül a napjaimat. Hogyan is adhatná meg neki bárki a rajongást, amit érzek felé? Már eszembe is jut, hogy a klub után… hagyom, hogy lássa.

- Most, hogy megkötöttük ezt az üzletet, biztosan meghívnak még minket.- mosolyt csal az arcomra, hogy Elizabeth legyőzte a félelmét, még ha az utolsó dolgok egyike is lehet a vágyaim közül, hogy ismét a gépre szálljak. Azért ahogy közeleg a leszállópálya, eldöntöm, hogy legyőzöm ezt a félelmet. Ha Elizabethet tényleg boldoggá teszi… és nem fogok együtt élni egy ekkora hibával.

De nem ma lesz az a nap- amikor a lámpák végre jelzik, hogy a monstrum ezúttal nem csapódott a földbe, hanem leszállt, egy pillanatra remeg a lábam, ahogy felállok a székből. Irigység, vágy és büszkeség, mind ott vannak, ezúttal azért, mert Elizabeth legyőzte a félelmét. Lenyűgöző lány- túlzottan az hozzá, hogy Grant vagy hasonló legyen.

- Megtisztelsz minket, hogy velünk utazol a Gilded Hallba? A kocsim már itt van.- ha megtalálták ezt a helyet, ha tudják, nem hajó vagy Zsupszkulcs hozott. Hiába adtam le az üzenetet a kocsisnak, vannak kétségeim- kétségek, melyek elszállnak, ahogy Elizabethtel a karomon lesétálunk a lépcsőn, és meglátom a magas férfit, a mágiával rejtett thesztrál hintó körvonalait. Régen éreztem ilyen boldogságot, hogy nemsokára békében utazhatunk, és amerikai földön állunk.

Miközben beszállunk, hogy tovább induljunk, mentális képeket küldök a lánynak- büszkeséget, amiért ilyen jól helytállt, ragaszkodást, vágyat.

Örökre tudnék az oldalán járni, a MACUSA elnöki székéig, vagy ha kell, magnix gépen a csillagok között.

#12 Múlt / A Világkiállítás / Re: A közép és dél-amerikai országok pavilonjai

Dátum: 2025. 10. 05. - 03:36:05

Wide Sargasso Sea

Elizabeth - Kuba pavilonja

Tw: rasszizmus, enyhe utalás incesztusra. A karakter gondolatai nem tükrözik a user gondolatait

Sokan a köreimben, a klubházban, de még a birtokomon dolgozók közül is azt gondolják, hogy az, hogy Amerika a valaha volt legjobb ország, legerősebb nemzet. azt jelenti, hogy a többi ország nem érdemel figyelmet. Ez az arrogancia sok birodalom vesztét okozta, és ha egyszer ez is lesz a mi sorsunk, semmi esetre nem osztoznék benne. Nyitott elmével, érdeklődve vágtam neki a kiállításnak- a legtöbb kultúra régebb a modern amerikainál, és a legtöbb pavilon kiállítója ezt örömmel bemutatta. Sajnálatos, hogy aki a miénket csinálta, a varázslóink ereje helyett a gyengeségünkre helyezte a hangsúlyt.

Tartok a közelgő Tusától, ezt az aggodalmat még a kávé aromája és Elizabeth szépsége sem veri ki a fejemből. Az első versenyünk, és az Ilvermorny beszorult Yaxley fasizmusa és Madrigál liberalizmusa közé… az egyetlen metszéspont a két ideológia között a pragmatizmus hiánya, a mérhetetlen ostobaság.

- Abszolút, drágám. Hallottam, hogy a Durmstrang nem vette jó néven, ami az igazgatójukkal történt, de nem feltételeztem ilyen diplomáciai teljesítményt a jelenlegi adminisztrációtól.- nem mondok persze teljesen igazat, ahogyan ritkán szoktam még a hétköznapi dolgokban is. Ahogy beleiszom a kávémba, eszembe jut az első alkalom, amikor hónapokkal ezelőtt hallottam a tervekről. Mindenképpen lenyűgöző teljesítmény, különösen annak fényében, hogy a britek azzal vádolnak minket (valószínűleg jogosan), hogy körözött háborús bűnösöket rejtegetünk az aurorjaik elől. Ez remek lehetőség lenne a kapcsolatok normalizálására.

Tudom persze, hogy csúf kudarc várható. Nehéz elhinni, hogy valaki nem talál lehetőséget rá, hogy rontsa a megítélésünket. Csak ne John legyen az…

- A mostani légkörben nehezebb előre látni… meg tudod jósolni valaki legjobb lépését, ha ismered az érdekeit. Kivéve, ha ostoba.- enyhén elmosolyodom, ahogyan beleiszom a kávémba. Nincs szükség rá, hogy kifejtsem, kire gondoltam, Elizabeth úgyis ismeri nem csak a vörössel festő ecsethez tartozó kezet, de ismeri az éjjeli madarakat is. A kontrollálatlan hatalom mindig veszélyes, azok a lángok mindig hatalmas fénnyel égnek, amelyek felemésztik az őket megszülő pálca magját.

Persze, az egész származhatna az érdekek félreértéséből. Ahogy újra és újra az ujjakra nézek, melyek vékonyak, fehérek és kecsesek, eszembe jut, hogy talán engem is úgy látnának, mint embert, aki nem érti a saját érdekeit. Megfogni azt a kezet nem szolgálja a bosszúmat, hatalmas rés a pajzson, szinte könyörög egy tőrért. Az emberek nem egyetlen cél felé játszanak.

- Egy érme, két oldal. Nem győzhet egyik sem. De ha elégszer dobod fel, egyre magasabbra, egy idő után összekarcolja a legszebb mahagónit is.- nem várom az ostobaság diadalát, mely olyan világot teremt, ahol a felhalmozott tudásom semmit nem ér. Vannak szabályok, régi, régi szabályok, melyeket mindig univerzálisan betartott mindenki. Miben különbözünk, mivel vagyunk jobbak azoknál, akik bunkósbotokkal és falra karcolt kezdetleges átkokkal oldották meg a nézeteltéréseiket? A szabályok, a kultúra, a ruhák és az italok, a táncok és a nyelv, a törvények és hagyományok teremtették a társadalmat, az illem az embert. Az anarchisták és a Sullák éppen úgy harcolnak ez ellen, mert soha nem nyerhetnének. Talán brilliáns, de brilliáns leseperni a sakktáblát?

- Téged meglepett? Biztosan sejted már, kik lehetnek a bajnokaink- és kiket látna ott nemes igazgatónk szívesen.- biztosan nem Johnt. Ő persze úgysem nyerhet, mert álomvilágbab él, a varázslat pedig az álmok megvalósítása. Madrigal biztosan valami diverzben reménykedik: egy fekete, egy indián, egy latin talán, remélhetőleg minél szegényebb, mintha ezek erények lennének. Yaxley pártja ennek ellenkezőjét várhatja.

Nekem főleg az erő számít. Amerika az erő, a fő exportjaink a demokrácia és a halál. Kár lenne elvesztegetni ezt a lehetőséget buta salemi meséken nőtt gyermekekre.

#13 Múlt / New York / Re: The Gilded Hall

Dátum: 2025. 09. 08. - 01:33:16

Fire walk with me

Elizabeth - 2005.08.24.

tw: Utalás incesztusra

Soha nem értettem, hogyan repülnek a magnixok. Természetesen értem a fizika alapjait, amellyel a levegőben tartják a repülőgépeiket, és értem azt is, hogy hogyan használják ezt a tudást a háborúkhoz- vagy inkább, hogy miért választaná egy magnix katona ezt a sár és az ágyúk helyett. Amit nem értek, hogy miért ülne bárki önszántából egy ilyen gépre: teljesen tehetetlenek benne, nem irányítják, és semmit nem tudnak tenni, ha a szerkezet meghibásodik, és zuhanni kezd, csak imádkozni egy istenhez, amely minden bizonnyal nem fogja megmenteni őket.

Gyűlölöm elveszíteni a kontrollt. Gyűlölöm, hogy nem irányítok. Talán ezért idegenkedem a repülőgéptől- mert talán megnyugtathatnám magam azzal, hogy bármikor megragadhatnám Elizabethet, és kihoppanálhatnék vele a testből, mielőtt az lángolva becsapódik a földbe, de ez természetesen nem igaz. Ki tudja, hogy hol történik majd a baj, milyen magasan járunk majd- ki tudja, milyen messze a kívánt céltól. Semmi nem garantálja, hogy bármit tehetnék, vagy hogy a pálcámmal elég gyorsan le tudnám-e lassítani magunkat.

Elizabeth nélkül elutasítanám ezt az ajánlatot, bármilyen rossz fényt vetne rám, hogy udvariatlan vagyok az üzlettársammal. Talán így is el kellene, de fejben már régen hozzákötöttem a lányhoz a kontroll tudatát- tudom, hogy én irányítok, ha vele vagyok, nem a gyengeségem, amely minden nap igyekszik elpusztítani, kevesebbé tenni engem. Ez a gyengeség megakadályozná, hogy repüljek, ha nem lenne itt.

De itt van.

- Én sem... közelről egészen másnak tűnik.- a mosolyom elrejti a félelmemet. Talán nem elég jól, talán Elizabeth már elég jól olvas belőlem, hogy tudja, hogy hazugság a magabiztosságom, hogy nem csak megvetem a magnixokat, rettegek a repüléstől. Még előtte, előtte sem akarom megmutatni, hogy mennyire gyenge vagyok, mennyire nehezen megy felkészülni az útra, amely talán nem veszélyesebb a mi módszereinknél, mégis ijesztő. És nem is azért, mert tériszonyom van.

Fogalmam sincs, hogy mire számítsak, amikor végignézek a gépen, felkészülök egy itallal a kezemben szembenézni az úttal- azt tudom, hogy nem fogjuk érezni a kinti ritka levegőt, a hideget, talán a zúgást sem fogjuk hallani, ahogyan azt sem fogjuk érezni, hogy remeg a repülőgép- kivéve talán viharban. Az azonban eszembe jut, hogy ez lenne a tökéletes merénylet- és miért is ne akarnának félreállítani, ha tudják, hogy még veszélyes vagyok? És ha én meghalok, Elizabeth is...

  - Nem lesz semmi baj… ezek a szerkezetek nagyon biztonságosak. És ha bármi történik, megvédelek.- mélyen beszívom a levegőt, ahogy Elizabeth hozzám ér. Átkarolom, közel vonom magamhoz- a félelmem háttérbe szorul, mert érzem, hogy szüksége van rám. Vigyáznom kell rá.

Természetesen így is elfogadom az italt- az első kortyot nehéz lekényszerítenem összeszűkült torkomon, de tudom, hogy gyorsan jobban leszek tőle.

  - Ez a szerkezet… nem szoktunk hozzá, de lenyűgöző. Biztos vagyok benne, hogy nagy divatja lesz a köreinkben.- megérintem egy pillanatra Elizabeth kezét, jelezve neki, hogy az égen sem kell félnie. Itt vagyok, mindig itt leszek. Közben a férfire mosolygok, mintegy jelezve, hogy a köreinkbe ő is beletartozik. Talán nem is akkora hazugság ez, talán nem rosszabb, mint Granték, és tényleg ezerszer jobb azoknál a bolondoknál, akik három évszázad után keletre tekintenek, hogy egy új György diktáljon nekik. De nem ér fel hozzánk.

Tudom, hogy Elizabeth átlát az üzlettársamon. Pontosan tudja, hogy mikor merre manőverezek, mikor lazítok, mikor szorítok- akarom is, hogy velünk üljön. Örülök, hogy tanulhat tőlem.

Látom, hogy hogyan néz a lányomra. A lányra. Tudom, az, hogy neki is meg akar felelni, elvesz a könyörtelenségéből üzleti téren- akkor is, ha biztos, hogy mindenért harcolt, amije van, mert nem örökölt dinasztiát.

De soha nem adnám oda Elizabethet neki. Az is dühít, hogy kedves vele, még ha talán nem is más ez, csak könnyed udvariasság. Elizabeth az enyém- a vihar óta már azt sem tudom elképzelni, hogy egy napon férjhez megy. Az a gondolat talán több félelemmel ölel körbe, mint a repülés.

  - Mit gondolsz, Elizabeth? Lenyűgöző ez a gép, ugye? Talán nekünk is követnünk kellene ezt a példát.- tudom, hogy üzlettársamból mosolyt és támogatást csal ki, amit a lányomnak mondtam, még ha nem is igaz. Látom a számhoz emelt whiskey felszínét remegni, miközben az asztalon álló poharak felszíne nyugodt. Nem is nézek az ablak felé.

Erősnek kell lennem Elizabethért.

#14 Múlt / Párizs / Re: Cimetière du Père-Lachaise

Dátum: 2025. 08. 03. - 05:14:31

the enemy

of my enemy

tw: utalások incesztusra

Újra eszembe jut, hogy amit teszek, színtiszta ostobaság. Idegen utcákon követem a férfit, aki nem tudom, hogy hová megy, milyen céllal, kik várják, és milyen következményekkel jár, ha észrevesz. Az elmúlt évtizedben elkerültem a figyelmet, sokan nem gondolnak többnek pusztán helyi autoritásnál, aki Texasból vágott csak ki magának egy apró szeletet, földeken és ügyvédi irodákban akar csupán uralkodni. Azt hiszik, a szenátori ambícióim darabokra törtek azzal a merénylettel, és hagyom is, hogy gyengének lássanak.

A JFR, akit hagyom, hogy ismerjenek, soha nem követné az ellenségeit, soha nem készülne arra, hogy bemocskolja a saját kezét, ha kell. A bosszúja úgy figyeli őket, mint a tenger fenekén heverő kígyó, mely betegnek tetteti magát, ellenségei pedig nyugodttá válnak körülötte, azt hiszik, hogy apró fogaik harapásai ellen védtelen, hogy tudja már a helyét. Azon múlik minden, hogy időben mozdul-e. Talán az én támadásom túl gyors most.

Egy kicsiny sikátorba lépek, nem messze egy étterem szemetesétől, amikor látom, hogy a férfi megállt- még ha nem is számít a jelenlétemre pont Párizsban, mert nem tettem nyilvánossá, hogy itt leszek, tudom, hogy Jones azonnal felismerne. Az a három alkalom, amikor darabokra téptem a védelmét és az ügyfeleit, megtanította rá, hogy ismerje az arcomat és a hangomat; hogy jusson eszébe róluk a vereség, hogy túl kevés. Egyetlen pillantás, egyetlen szó, és tudni fogja, hogy itt vagyok, akkor pedig mit tudok tenni? Richard megtudja, hogy készülök valamire- az egyetlen másik megoldás, hogy megölöm. Richard mindig túl okosnak hitte magát, de elég buta hozzá, hogy ne lássa, hogy kinek a keze áll csatlósa halála mögött?

Miközben a szemetes közelében állva figyelem a férfit, elgondolkozom rajta, hogy mit szólna Elizabeth, akinek most fogalma sincs róla, hogy nem csak egy-két újabb üzleti megbeszélést tudok le, mielőtt megajándékozom magamat valamilyen elegáns francia ruhadarabbal. A terv az volt, hogy visszamegyek a szállodába, elintézem a vacsorát, beszélek Johnnal, ha normálisan viselkedett, elengedem, ahová menni akar, azután eszünk a lánnyal. Azután visszavonulunk a szobába.

A Malliard párnái fehérek. Tökéletes a kontraszt a lány hajával. Messze van már a legutóbbi elhatározásom, amikor arra jutottam, hogy ez az egész helytelen, hogy ő a lányom, hogy abba kell hagynunk ezt; messze van a reggel, amikor utoljára gondoltam ezt. A következő alkalom talán közel jár, talán közel van a gondolat, amikor eszembe jut, hogy ki ő, eszembe jutnak az erkölcsök és a következmények. Most csak kicsit érzem kellemetlennek ezt a gondolatot- nem nyomhatja el a vágyamat.

Most a vágyam uralkodik: a vágy, hogy megragadjam a nyakát, átöleljem, hogy az enyém legyen. Ismét, úgy, ahogy eddig, minden más módon- semmi nem igazán elég belőle.

Tudom, hogy haragudni fog, amiért végül nem hoppanálok, hanem kiábrándító bűbájt szórok magamra, és követem a férfit. Talán félretehetném a bosszúmat, talán visszavonulhatnék; senkit nem érdekelnek a jelenlegi törekvéseim, a földjeim, a karrierem, senkit nem érdekelnék, ha nem veszem újra magamhoz a fegyvereimet, nem szállok újra harcba a szenátori, az elnöki székért. A bosszúm és az ambícióim talán csak újabb veszteségekhez, újabb veszélyekhez vezetnek. Miért ne próbálnák meg elvenni tőlem a gyerekeimet mocskos magnixeken keresztül, ahogyan elvettek valamit, amiről azt hitték, hogy megsebez, de nem ártott- és elvettek valamit, amit nem akartak elvenni, de igazán megsebzett.

Temető.

Stílusos, még ha klisés is. Pontosan olyan ostoba, teátrális dolog, amelyre Richardtól és szövetségeseitől számítok. Mint az a pavilon. Hiába tartasz négy ászt a kezedben, ha mindenkinek megmutatod a lapjaidat- az új mozgalomnak akkor sem adnék sokkal több esélyt, ha nem tudnám, hogy bukott angol politikusok egójának hattyú dala, akik ugyanúgy második esélyt keresnek, ahogyan én, de ők nem méltók rá. Náluk volt a pozíció, náluk volt a Világ minden hatalma, és amikor olvastam róluk, komolyan tartottam tőle, hogy átkelnek a tengeren, és egy napon minden Varázsvilágban élő dolog az övék lesz. Nagy művelet talán, de amikor Albus Dumbledore, Numengard hőse meghalt, és Voldemort, aki mellett Grindelwald csak árny lehetett, egy egész országot hajtott uralma alá, biztos voltam benne, hogy a kontinens is gyorsan az övék lesz, azután háború lesz.

És mindez a hatalom mire volt elég? Gyerekek győzték le őket- átlagos gyerekek, tehetség és különleges erő nélkül. Jó tanulság volt a bukásuk- az arrogancia ennyire gyengévé tesz bárkit. Nagyobb bukás, mint azé az óriásé, akit egy kobold győzött le abban a mesebeli kardpárbajban.

Épp csak kicsit van lehetőségem közelebb lopózni, amikor a tekintetem összeakad egy férfiéval. Megáll minden egy pillanatra. Nyilvánvalóan nem koncentráltam eléggé, és lát engem a varázslaton túl.

Láttam már ezt az arcot.

Nem tudom, hogy ki ez, de minden bizonnyal az egyik őrszemük. Egy pillanatra átrohan az elmémen a harag, neheztelés magam felé, amiért ilyen helyzetbe kerültem, amiért egy francia temetőben kell hadakoznom törvényen kívüliekkel, amiért potenciálisan veszélybe sodortam mindent.

Elizabeth hiába fog várni rám.

Félrelököm ezeket a gondolatokat, nem szolgálnak ilyen helyzetekben. Felemelem a pálcámat, már nem is próbálom fenntartani a meggyengült kiábrándító bűbájt, amelyen nyilvánvalóan könnyen ellát. Átkot azonban nem mondok rá, helyette kinyúlok a férfi felé az elmémmel, hogy behatoljak az gondolataiba. Ahhoz nem vagyok elég erős, hogy elrejtsem a mentális támadást, és ha nem pánikol, kétlem, hogy közvetlenül bele tudok avatkozni mozgásába és a mágiájába, de ha bent vagyok a fejében, könnyebben és gyorsabban ártalmatlanítom. Senki nem győzhet le egy képzett varázslót vagy boszorkányt úgy, hogy tudják, mit fog tenni.

És aztán? Megölöm?

Egyelőre nincs időm gondolkodni ilyesmin, csak mélyre döföm az elmém a férfiéba, remélhetőleg elég erővel hozzá, hogy mindent lássak, amit látnom kell ahhoz, hogy győzzek. Mennyi az esélye, hogy olyan selejt, mint Richard Rappaport olyan követőket tudhat maga mögött, akik ellenállnak az elmémnek?

#15 Karakterek / Elizabeth Rappaport / Re: national anthem

Dátum: 2025. 07. 30. - 02:11:20

National Anthem

„Some hearts are made of lightning,
some souls are born from storms.”

18+- utalások incesztusra, incesztus, mentális problémák. A karakter nem tükrözi a user álláspontján semmilyen kérdésben, amin gondolkodik.

   Beszívom a pusztulást, amely ott vibrál a levegőben, amely körbeölel minket. Tudom, hogy bármelyik pillanatban vége lehet, bármelyik pillanatban elpusztíthat minket a vihar, mintha nem is lettünk volna. Talán félnem kellene, ahogy az állatok is félnek, de úgy érzem, hogy a hatalmas, pusztító zúgás emlékeztet rá, hogy még élek. Hogy talán még mindig nem késő.

Tudom, hogy Elizabeth még az emlékeim között sem láthat talán olyan mértékű igazságot, amelyet megérdemel. Az elmúlt időszakban folyamatosan harcoltam a sérülés ellen, amely elkerülte a testemet, de amely megmérgezte az elmémet. Most mégis bízom benne, hogy az elmémben megóvhatom, ahogy ölelem őt a szekrényben, miközben tombol felettünk a vihar, amelynek minden rezdülése ősi, elemi mágiától szikrázik.

Érzem az elmémben a tudatát, a gondolatait. Nem akarom elengedni, nem akarom, hogy véget érjen- sem most, sem máskor. Ahogy most fogom, tudom, hogy ő a legfontosabb ember a világon, és nem akarom odaadni, nem akarom, hogy mások megérintsék, mások szeressék. Élvezem a tudatot, hogy rossz ember vagyok, önző, de úgy érzem, hogy engem illet.

Ahogy megtanítottam az indiánoknak is, akik bemerészkedtek a földjeimre: ez a vidék a farkasoké. A farkasok elragadnak bármit, amit akarnak, amit tudnak. Bármilyen összefüggéstelenek most a gondolataim, bármennyire érzem most a tegnapi kimaradt gyógyital utáni űrt, melyet a viharból származó varázslat és nyomáskülönbség előhoz, tudom, hogy engem farkasok neveltek fel, és farkas vagyok én is. Egy farkas pedig nem moralizál, nem kér bocsánatot vagy engedélyt, egy farkast nem érdekel, hogy mit gondolnak róla mások. Egy farkas elveszi, amit el akar venni.

A kezem szinte ösztönösen mozdul, hogy megragadja a vékony ujjakat, a fehér bőrt érintse. Tudom, hogy a vihar elvihetne mindent, mindenünk megsemmisülhetne most, ha a szél elkapna. Talán az emlékeink, a gondolataink eléggé összefonódtak hozzá, hogy azok örökre megmaradjanak a viharban, de tudom, hogy a pillanatban élünk. Tudom, hogy a csend nem jelenti az ostrom végét, tudom, hogy nemsokára újult erővel csap le ránk.

Beszívom az illatát, ahogy a nevemen szólít. Soha nem hallottam ezeket a szavakat a szájából éberen, csak álmomban véltem őket visszaverődni a sötét emlékekről, a delíriumról és a koponyám falairól. Tudom, hogy nem lenne szabad hagynom ezt, még akkor sem, ha meghalunk. Tudom, hogy megvetnék bárki mást érte- és tudom, hogy továbbra is meg fogok vetni bárki mást érte. Magamat? Talán nem vehetek el mindent?

Talán nem vagyok jobb másoknál?

Viszonozom a csókot, miközben szorosan ölelem, hagyom, hogy belelásson az emlékeimbe. Hagyom, hogy lássa azokat az álmokat, delíriumos gondolatokat is, amelyekben ő szerepel, amelyekben nem a lányom volt, hanem valaki, aki időben született, hogy ő legyen Yvette helyett. Ő nem kötelességből ölelt át azokban az álmokban, ő beszélt hozzám, ő akarta az összes érintést.

Csókolom tovább, és hagyom, hogy lássa azokat a gondolatokat, ölelem, miközben érzem, hogy a vihar újra feltámad. Érzem, hogy eggyé akarok válni vele, és tudom, hogy nem érdekel, hogy mit mondana bárki a társadalomban; John Fitzgerald Rappaport azt tesz, úgy és akkor, ahogyan akarja. Túl sokáig hittem el a hazugságot arról, hogy máshogyan van.

   - Elizabeth.- félig gondolom a nevet, félig úgy sóhajtom bele a csókba, mintha egy szerető lenne. Az egyetlen méltó. Miért is lehetne egy Grant vagy valami hasonló selejt jobb nálam, miért is hagynám, hogy valaki bemocskolja a középszerűségével? Elizabeth tökéletes, nem született olyan ember, aki annyira szereti, amennyire én. Olyan sem, aki annyira vágyik rá.

   - Akarlak... azt akarom, hogy maradj velem.- nyitva hagyom a mondatot, amely oly sokat jelenthetne, mégis tudom, hogy pontosan tudja, hogy mit jelent. Mindig ezt kellett volna tennem és gondolnom, mert így helyes.

Hogy az enyém legyen- csak az enyém. Bármilyen lehetetlen, bármennyire szembemegy mindennel, amelyre a társadalmunk épült.

Újra megcsókolom. A tető reccsen egyet, és a csend elhallgat.

Szorosabban ölellek magamhoz. Újra megcsókollak- természetesn, bármilyen erkölcstelen, ahogy természetesek a kezeim is a testeden. Az én tökéletes lányom- tökéletes a csók, ahogyan az elme is, amely ott simul az enyém határán, talán már azon is túl. Szinte látom a gondolataidat. Hagyom, hogy lásd, hogy mennyire vágyom rád, hogy örökre maradj velem, hogy örökre harcoljunk együtt ez ellen a világ ellen- még akkor is, ha tudom, hogy a te helyed egy másik férfi oldalán lesz.

Nem érdekel a hely, amit nem szabadna bitorolnom. Most nem zavar a tudat, a saját erkölcseim sem, nem sikolt fel a hang, hogy a lányom ajkait csókolom, az ő haja szorult az ujjaim közé, az ő derekát érzem a vékony ruhán keresztül.

Szenvedélyesebben csókollak, mintha a csókokba, a testünkbe és az elménkbe el tudnánk bújni annyira, egy emberré válhatnánk hozzá eléggé, hogy ne érinthessen meg a vihar. Sem ez, sem egy másik.

- Kislányom... azt akarom, hogy itt maradj... akarlak...- a megszólítás egy olyan gyermeket illet, akinek masnit kötöttem a hajába, nem egy nőt, aki felé közvetítem, hogy vágyom az érintéseire, akinek megmutatom fejben, hogy átölelem, hogy együtt vagyunk. Csak halványan, az elmém határán, a ködön túl zavar meg a tudat, hogy még ott van fejben, mint az én tökéletes lányom, gyermek, büszkeség. Mintha láttam volna egy fácskát magként- bármennyire tudom, hogy senki más nem szerethet annyira, hogy más nem tudna annyira rajongani érted, az árnyékban ott van az a halvány gondolat, hogy helytelen, amit teszek.

De helytelen lenne elengednem is téged.

Nem formálok igazi képeket vagy szavakat, csak hagyom, hogy a rajongásom, a szeretem érezd: minden aspektusodért rajongok, mindent akarom. A morális gondolatokat elfújja a kint tomboló vihar.

- Sajnálom, hogy elutasítottalak... mindennél jobban vágyom rád. Mindennél többet jelentesz nekem.- hihetetlennek tűnik a félelem, amely ide zavart minket, a halál szájába. A tető recseg. Csak azért vagyunk itt most, azért így, mert elküldtelek téged, pedig velem kellett volna lenned. Nálad kellene legyen a napló most is.

Oldalak: [1] 2