Seosaphine Baradwys

SEOSAPHIN BARADWYS

   Alapok

jelszó || "A Doxy márpedig egy védett állat!"
teljes név || Seosaphine Illrubiel Sechare Ysrafel Baradwys
becenév || Seon (Saphin, Hina, Saffy)
nem || nő
születési hely, idő || Eastbourne, Anglia; 1981. április 7.
kor || 16 év
vér || félvér
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző
évfolyam || hatodik

   A múlt

Egy esős áprilisi napon láttam meg a napvilágot, Eastbourne városának szélén, az őseim házában. Két bátyám után kész csoda volt, hogy a Baradwys családnak leánya született. Csöndes gyermek voltam, átlagos, akár egy mugli és édes, ahogy minden kisbaba. Semmi nyoma nem látszott rajtam abból a sok furcsaságból, ami később jellemző lett rám. Semmi.

Gyerekkor

A gyermekkorom mondhatni katasztrófa volt. Na, jó, annyira nem volt vészes, de mindenesetre semmi jót nem ígért a jövőmre nézve. Vékony voltam és beteges, a család szeme fénye, a bátyáim legjobb mulatsága és legkedvesebb áldozata. Volt egy idő, amikor úgy éreztem nem is szeretnek. Aztán, emlékszem, Moses egyik születésnapi partiján az egyik fiú lökdösődött velem, mert nem akartam neki megmutatni a nemrég született kiscicákat (többek közt a későbbi Nevandát) és amikor a fiúk ezt észrevették, a barátjuk rendesen kikapott tőlük. Vérző orral távozott majd’ félóra múlva, a szülei oltalmazó karjai alatt. Anyu nagyon letolta őket, de én ráébredtem, hogy csak azért bántanak folyton, mert fiúk és a testvéreim, de ha más bánt, meg fognak védeni. Ez azt hiszem életem végéig így lesz, bár úgy érzem lassan kezdik túlzásba vinni a dolgokat…
Kislányként rengeteg barátom volt, de lassanként mind eltűntek mellőlem, hiszen néma gyereknek… nos, igen, senki nem érti a szavát. Én pedig néma voltam. Persze nem ténylegesen, de szó, mi szó, alig lehetett kihúzni belőlem néhány szót. Folyton egyedül voltam, össze-vissza kóboroltam hol a birtokon, hol a város körül. Sokáig a szüleim azt hitték kvibli leszek, mert soha nem láttak varázsolni, pedig így visszagondolva többször mentette meg az életem a varázs, mint hinnék. Nyolc éves lehettem, amikor egyszer vacsora közben a tányéromon lévő ennivaló egyszer csak egy halom fagylalttá változott. Utáltam a párolt kelbimbót, talán ez volt az oka,de mindenesetre a szüleim fellélegeztek, nincs velem semmi baj, azon kívül, hogy gyanúsan magányos vagyok.
Magányos farkas viselkedésem pedig akkor kezdett el változni, amikor megkaptam a levelet a Roxfortból. Soha életemben nem voltam még olyan izgatott, mint akkor, amikor felszálltam a vonatra.

Roxfortos évek

Roxfortban töltött éveim alatt felpörögtek bennem és körülöttem az események. Hallgatag kislányból percek alatt a legvadabb és legvidámabb bajkeverővé tudok változni, ha arról van szó. Magam sem tudom mitől változtam ennyire meg, de mindenképp örülök neki. Így sokkal viccesebb minden.
Az iskolában egészen jól teljesítek (szerény véleményem szerint), csak gyógynövénytanból akadnak gondjaim, de a tanárok nem panaszkodhatnak se szorgalmamra, se tudáshiányra, lelkiismeretesen (nah, jó, legtöbbször) megírom a házi feladatokat és megtanulom az anyagot és (többnyire) rendesen viselkedem az órákon.
Órán kívül viszont… Akár fiúkkal, akár lányokkal, de minden balhéban benne vagyok. Ha valaki azzal kezdi a mondatot „Úgy sem mered…” már biztos lehet benne, hogy úgyis megteszem. Semmi sem akadály, egyet kivéve: soha nem bántanék senkit ok nélkül, szórakozásból. A bosszantás oké, az ok nélküli támadás nem. Ha viszont párbajról van szó, nem adom könnyen magam.

Persze az iskolához a fiúk is hozzá tartoznak. Nem mondom, hogy szende szűz vagyok, de azt sem állítanám, hogy mindenki megvolt, aki számít. Legalábbis eddig. Ki tudja az elkövetkező két évben mit alkotok... Volt már, hogy úgy éreztem összetörték a szívem, volt, hogy odáig meg vissza voltam valakiért, de semmi komoly, semmit sem bánok. Kéne?

Háború

A háború nem ért váratlanul, hisz az én korosztályomban is akadnak bőven idióták. Úgy értem, akik Tudjukki hívei. Gyűlölöm is őket. Komolyan. Minden porcikámmal.
Apám teljes mértékben támogatta Dumbledore elképzeléseit, bár a Rendbe talán soha nem lépne be. Ő semleges akar maradni. Nem tudom meddig maradhat ez így... Remélem örökre. Vagy legalább addig, míg apa úgy nem dönt, hogy belép a Rendbe. Laidan már meg is tette, amiért apa majdhogynem kitagadta. Nagyon fél, magát is, de főleg minket félt.
Túlságosan félt minden hatástól, ahhoz hogy ezt ne vegyem észre és tudom, hogy nem tenne jót a kapcsolatunknak, ha ellenszegülnék az akaratának, de lassan közel állok hozzá, hogy mégis megtegyem és jelentkezzek a DSbe. Hiszen nem ülhetek tétlenül azt várva, hogy majd más megoldja helyettem!

   Jellem

Alapvetően kedves és segítőkész, életvidám lány vagyok, aki minden őrültségben benne van, egészen addig, míg az teljesen ártatlan természetű, mások kárára soha nem szórakoznék. Gyermekkori énem szöges ellentétévé fejlődtem az évek során, lassan már saját magam is kiborítom szószátyárságommal, hiszen egy pillanatra sem tudom abbahagyni a beszédet, ha egyszer belejöttem. Borzasztóan közvetlen vagyok, ami egyesek szerint öreg hiba és rémesen idegesítő, de hát mit tehetnék? Imádok beszélni!
Emberkerülő magatartásom egyenesen társaságfüggőségbe torkollott, bár rosszabb napjaimon még mindig szívesen élvezem a magányt. Egyéb esetekben akár a házimanóinkhoz is lemegyek, csak hogy beszélgethessek valakivel, és ami azt illeti, remekül eltársalgom velük. Talán ezért is hiányzik nekem annyira az iskola nyáron és kóborlok folyton a városban meg az Abszol úton.
A nagymamám mostanában egyre többször mondja, hogy „Seon, a lustaság fél egészség!” mire én mindig úgy felelek „Oh, remek, akkor legalább már félig egészségesnek mondhatom magam, pedig emlékszel milyen voltam kislányként! Lassan kezdek felnőni!” Amint ez jól mutatja lusta vagyok, ha valamit meg kell csinálni, de legalább örök optimista. A mottóm az, hogy ha nem volna utolsó pillanat, semmi sem készülne el, e szerint élek, talán ebből fakad esetlen szeleburdiságom is, de ettől leszek igazán az aki vagyok. Hogy kinövöm-e ezt vala, azt talán Merlin maga sem tudná megmondani...

   Apróságok

mindig || csokoládé (nyami…!), könyvek, vajsör, társaság, nevetés, harc, győzelem (V!), éneklés/zene/tánc.
soha || Halálfalók és társaik (gondolom nem meglepő), nagy békák (a picinyke békucikákat szeretem, a büdös, nagy varangyokat nem), gyávaság, unalom, Bagoly Berti-féle Mindenízű Drazséból a fülzsír ízű, de valahogy mindig sikerül beletrafálnom…
dementorok || A dédnagyanyám temetése és halála. Soha nem fogom tudni kiheverni.
mumus || Egy hatalmas béka, egy óriási! Fúúúúúj!!! Segítség!
Edevis tükre || Jelenleg egy hatalmas bögre kávéra vagy vajsörre vágyok a legjobban. De viccet félretéve életem vágya az, hogy sikeres író legyek. Rengeteget fogok utazni, Rom bácsival felfedezzük majd a dzsungelt és bejárjuk a szigeteket az egész földön, hogy aztán megírhassam a könyveim. Mostanában is gyártok apróbb sztorikat, de az még nem az igazi. Arra vágyom, hogy a varázsvilág is olvasson!
százfűlé-főzet || Halványkék színű, de meg nem mondom milyen az íze, a bátyáim csináltak egyszer ilyen főzetet, mert ki akarták próbálni milyen lánynak lenni… De ha jól emlékszem annyira nem fintorogtak… vagy igen?
titkok || 1. Rajongok a kviddicsért, de mindig úgy éreztem, hogy béna vagyok benne, szóval csak titokban csinálom a birtokunk egyik eldugott sarkában. A mai napig kijárok a tó mögé, ha rám jön a kviddics-láz. Bár mostanában komolyan gondolkodom azon, hogy jelentkezek a suliban valamelyik válogatáson, aztán lesz ami lesz.
2. Egy rosszul elsült varázslattal elszabadítottam egy tucat ember nagyságú csótányt a házunkban, de soha nem mertem bevallani, hogy nem az ágyam alól másztak ki.
3. Imádom a műzlit, mióta egyszer a nagybátyámnál, Romeno bácsinál ettem. Apa pedig gyűlöli, úgyhogy csak Libbyvel a házimanómmal hozatom és csak akkor eszek, ha apa távol van. Nevetséges, de na... muszáj.
rossz szokás || Ebből van egy pár, például végtelenül lusta vagyok, döntéskényszer esetén teljesen bepánikolok, ritkán sikerül hihetően füllentenem, ha zavarban vagyok, az ajkaimat harapdálom.

   A család

apa || Silas Baradwys, 51 éves, félvér
anya || Euphemia (röviden: Mia) Lavrange, 48 éves, aranyvérű
testvérek || Moses Baradwys, 22 éves és az Akadémiára jár valamint Laidan Baradwys, 25 éves, a Minisztériumban dolgozik.
családi állapot || öhm… egyedülálló? Hajadon?
állatok || Nevanda, a macskám. Kislány korom óta velem van és ha a varázstápos reklám igaz volt, életem végéig is kihúzza. Én legalábbis nagyon remélem, hiszen ki hallgatná meg a válogatott panaszaimat, ha nem ő? Még a suliba is magammal viszem! (pedig hogy gyűlöli a vonatutat...)

Családtörténet ||

A családfám egészen a keltákig vezethető vissza, ha nagyapa igazat beszélt, így hazudnék, ha azt mondanám, hogy csupa jóindulatú, híres és világmegváltó őssel rendelkezem, de azt sem mondhatom, hogy kivétel nélkül gonoszak voltak. Csak hogy néhányat említsek az ismertebbek közül: anyai ágon ősapám a Sárkánylovag, Bearach Siloam és apai ágon a Trollszelidítő, Maesin Morias leszármazottja vagyok.
Manapság nem tartozunk a leghíresebb családok közé, mivel se apám, se a bátyáim nem vesznek részt aktívan a háborúban, de a Baradwys név még mindig sokat ér.

   Külsőségek

magasság || 167 cm
tömeg || 52 kg (de el ne áruld senkinek!)
szemszín || barna
hajszín || szintén barna
különleges ismertetőjel || hát, ha valamiről fel lehet ismerni, az a bal lapockám, ugyanis ott hordom a jellegzetes alakú anyajegyemet, amiről apám a mai napig mindig megkérdezi mióta van ott, ha hát nélküli ruhában lát.
kinézet || Átlagos testalkatú, barna hajú, barna, macskás szemű lány vagyok, általában valami pólót viselek, felette inggel, kicsit kopott farmerral és sállal a nyakam körül, mert bolondja vagyok a mindenféle színű, anyagú és méretű sálaknak. Néha kalapot is hordok, ettől első pillantásra úgy nézek ki, mint egy bohém tornádó, mert ahol én megjelenek, ott kő kövön nem igen marad.
egészségi állapot || Kisebb koromban minden létező nyavalyát elkaptam, manapság már csak a náthától és az atkáktól kell tartanom. De attól nagyon. Tavaly két hetet töltöttem a Gyengélkedőn, mindenféle varázskutyulékokon élve, amiket ki tudja ki készített.

   A tudás

varázslói ismeretek || Nos, varázslói ismereteim eléggé dimbes-dombos képet mutatnak, ami érdekel abból jó vagyok, ami nem, abból nem. Például Bűbájtanból és SVK-ból kitűnő vagyok, míg a Gyógynövénytan sohasem tartozott a kedvenceim közé. Egyszerűen káros vagyok szerencsétlen növényekre nézve és ezt a tanárom is hamar észrevette. Bájitaltanból megütöm az átlagos szintet és szokatlan módon rajongok a Mágiatörténetért. Imádom! Ahogy a Legendás Lények Gondozását is, de ez talán annak is köszönhető, hogy a nagybátyám folyton új lények után kutat.

felvett tantárgyak || rúnaismeret. Feltétlenül fontos, Romeno bácsi azt mondta ha nem tanulom meg rendesen, nem visz magával sehova.

mugli képzettségek || Egy idősödő mugli asszonytól tanultam meg zongorázni 10 éves korom körül, persze teljesen titokban. Ha a szüleim tudtak volna róla, hogy érdekel a zene, egészen biztosan a legnevesebb tanárokat kérték volna fel tanításomra, de én utáltam a különtanárokat. Mrs. Smith pedig tündéri tanár volt, nála jobbat nem is találhattam volna.
pálca típusa || 9 egész és háromnegyed hüvelykes, sárkány szívizom-húr mag van benne és kínai tulpánfából készült. Mr. Olivander munkája, a Roxfortos éveim kezdetén vásároltam az édesapám társaságában.

   Szerepjáték-példa

Esős napra ébredtünk ma reggel is. Micsoda meglepetés… Annyira szeretnék egyszer arra ébredni, hogy ténylegesen a hasamra süt a nap! Gyűlölöm ezt a szürke eget, meg a szemetelő esőt, a sarat és a felhőket! Napfényt akarok!
- Libby! - nyöszörögtem a házimanónknak címezve, aki azon nyomban meg is jelent az aznapi ruháimmal. Szeretem, ahogy a legkevésbé összeillő darabokat válogatja ki, ettől sokkal jobban érzem magam. Ha nincs valami káosz körülöttem, kénytelen vagyok letargiába süllyedni. – Köszönöm szépen, Libby – vettem el tőle a ruhákat kissé magamhoz térve. – Apám itthon van még?
- Nem, már nincs, Seon kisasszony, de azt üzeni, hogy a pályaudvaron találkoznak. A reggeli odalenn várja, az utazóládáját már összepakoltam.
Oh, igen. Az ismét vissza a Roxfortba! Ötödév! Micsoda öröm lesz visszatérni az iskolába!
- Mi a reggeli? – kíváncsiskodtam rögtön felöltözés után, miközben lefelé tartottam az emeletről.
- Omlett, pirítós, lekvár, szalonna… amit csak szeretne, kisasszony. – sorolta a házimanó.
- Van még műzli? – kérdeztem suttogva. Tudom, hogy apám mennyire gyűlöli, szerinte a muglik hülyesége reggelire ilyen madáreledelt enni. Én meg szeretem, úgyhogy amikor csak tehetem, azt eszek. Libby mindig szerez nekem valahonnan.
- Van, kisasszony – felelte ő is halkan, nagy szemeivel kissé félősen rám pillantva. Szegénykém azt hiszi, megbüntetnék érte, ha megtudnák, hogy „illegális” étellel lát el, pedig én megvédeném. Anyám biztosan mellém állna, én pedig előadnám nekik, hogy milyen sanyarú a sorsom és hogy szerencsétlen manó nem tehet semmiről, mert parancsot teljesített. Persze ez apát nem biztos, hogy meghatná, de akkor önnön testemmel állnék a verés útjába, sírva fakadnék és megvádolnám, hogy gonosz. Ez mindig szíven találja.
Tudom, hogy csúnya dolog ilyen módon átvernem őket, de a gonoszságra csak gonoszsággal felelhetek, ami esetemben jó is lehet. Apu mindig is félt attól, hogy rossz útra fog térni, mint nagyapa, aki az Azkabanban töltötte utolsó éveit, ezért akárhányszor ráébresztjük arra, hogy valami rosszat csinált, rögtön visszakozik. Sajnálom, hogy így kell élnie, de hiába, a rosszra való hajlandóság nem könnyen írtható ki. A Mardekáros nevelés sem.
Mindegy. Hagyjuk.
- Akkor? Mire várunk? Tejet és műzlit nekem! Éhes vagyok!

avialany|| Gemma Arterton