Várom, hogy összerezzen, vagy hogy kimozdítom eddigi stabilitásából a férfit. Lelki szemeim előtt látom, de sajnos csak ott. A valóságban meg se rezzen az ölébe kapott mappától, mindössze csak… magához veszi hanyag eleganciával. Ahogy birtokába kerül, mint valami csecse-becsét kezdi dédelgetni. Kissé talán jobban is szorítja magához semmint értelme lenne, amitől enyhén zavarba jövök. Nem tudom pajzsként akarja használni ellenem? Meglehet ostoba ötlet, semmitől nem véd. Túszként kezeli talán inkább? Márpedig vissza kell szolgáltatnia, csak kölcsönbe adtam, nem örökbe. Esetleg metaforikus lenne? Van egy olyan izgalmas de rossz érzésem, hogy nagyon is ez az utóbbi áll fenn. Hát… erről már lekésett.
- Ne aggódjon Miss Hopkirk! Az emlék már ma a birtokában lesz. Utána meg jöhet a kiérdemelt desszert.
Az a kacsintás… szemtelenül pajkos és most kifejezetten örülök hogy Edwardot mégse eszi ide a furkász. Talán a helyzet adta kényelmetlenség elkerülése miatt válok türelmetlenül kapkodóvá, parancsolgatóvá és már kabátommal a kezemben várakozom, mire Hamox is felpattan székéből vicceskedve természetesen. Aprócska felfele ívelést váltanak csak ki szavai ajkaim szegeltében, jelezve azért értem a humorát. A felém nyújtott jobbját azonban nem fogadom el. Nem kell nekem játszania itt az angol gentleman-t, van egy otthon aki bőven fárasztó, sem a kedélyes úriembereskedés nem hiányzik, nagylány vagyok köszöntem. Bár azért érdekelne mennyire kidolgozott az a kar és milyen érzés lenne tenyerem között fogni. Hogy a doxy rágná meg…!
- Úgy vélem, a legegyszerűbb az volna, ha a minisztériumi kandallókat használnánk, hisz a mi kandallónk is rajta van a hopp hálózaton. Persze csak akkor, ha nem akarja, hogy utólag lekövessék az utazásunkat... Bár lehet, hogy Önnek errre is van kiskapuja
Kopogó lépteim visszhangot vernek a folyosón. Nem fáradok az irodám lezárásával, megbízom a kollégáimban az olyan titkos aktákat meg úgysem ott őrizzük pláne nem a Misztériumügyi főosztály esetében, így hagyom hogy Dalton tegye be az ajtót és zárkózzon fel utánam. Lépteim a liftekhez vezetnek és onnan majd a kandallókhoz. A hop-hálózat a legkézenfekvőbb és kényelmesebb. Kivéve persze Nott esetében, aki mindig inkább a brummogó kétkerekűjét üli meg.
- Nincs szükség semmilyen kiskapura, Mr. Hamox. Én pontosan ugyanerre a közlekedési módra gondoltam. Nem kell aggódnia, nem félek hogy kormos lesz a szoknyám széle.
Cukkolom szándékosan felhunyorítva, mivel nem jut más eszembe miért is ajánlgat mást.
- Természetesen a hoppanálás is megfelel, bár ha jól tudom, ahhoz el kell hagynunk a Minisztérium területét.
- Ez így van és sajnos felettébb nagy az esély a mugli turistacsoportok kerülgetésének. Nem szívesen ázom el úgyhogy maradjunk csak az eredeti tervnél.
Ujjaim megnyomják a lift hívógombját, és bent néma csendben maradok leszámítva persze a köszönést pár kollégának. Mikor leérünk az előcsarnokba velünk együtt vagy öt kis bűvös cetli repül útjára, de mit sem törődök velük ütemesen megyek a kandallók irányába.
- Maradjunk csak az eredeti tervnél. És ne aggódjon, nem tartok attól bárki lekövetne. Vagy ha mégis, hát tegye csak! – közlöm dacosan kihúzva magam mikor az egyik szabad kandalló mellé érünk. Figyelemmel kísérem ahogy a férfi merít a zöld port tartó dobozkából és hagyom hogy előbb belépjen, majd mellé állok én is. Itt már kénytelen vagyok belekarolni tekintve hogy a célt ő határozza meg.
A szívem egy ritmust kihagy, de ezt annak tudom be mennyire érdekel hova megyünk és mi az emlék nem pedig… hogy kívánságom hamarabb teljesül, mint azt gondoltam volna. Ujjaim alatt érzem a puha sárga ing anyagán át szelíden megfeszülő erős karját és felsandítva a férfi profilját fixírozva várom, mikor vesz újra kereszttüzébe az a két nagy barna szempár mielőtt a zöld lángok felcsapnak körülöttünk.

Folytatás itt.
A helyszín szabad!
A helyszín szabad!