+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Lorraine Warren
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Lorraine Warren  (Megtekintve 2389 alkalommal)

Lorraine Warren
Eltávozott karakter
*****


Sötét varázslatok tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2013. 10. 20. - 19:52:46 »
+2

LORRAINE WARREN


”A sötétség a fény puszta hiánya. Minden sötétségben van valamennyi fény is.”




         Alapok

jelszó || "Sötétség nélkül nem létezik a fény sem."
így ejtsd a nevemet || Loren Voren
nem ||
születési hely, idő || Milford Heaven; 1965. július 07.
horoszkóp || rák
kor || 32
vér || aranyvérű
munkahely || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
 


         A múlt

Mindenki életében vannak olyan pillanatok, amikor végig kell gondolnia az eddigi létét. Amikor összegeznie kell a jót, és a rosszat; mindent, ami eddig történt vele. Nálam most jött el ez a pillanat- gondolom magamban, és csak meredek előrefelé. Nem akarok itt lenni, nem akarok egyedül lenni. Egyedül… a szó visszhangzik a fejemben megállás nélkül.
Felállok, haza akarok menni. Egy minisztériumi varázsló nem hagyja, én pedig kiakadok. Elkábítanak. Következő pár napomat nyugtató varázsszerek segítségével vészelem át, nincs egyetlenegy önálló, szabad gondolatom sem. Egy hétig fekszem a Szent Mungóban, majd kiengednek. ’Lelki fájdalomra még nem találtak fel varázsigét’- mondja a gyógyító búcsúzáskor. ’Legyen erős!’- teszi hozzá, és biztatóan megszorítja a kezemet. Én csak bólogatok jó kislány módjára. Majd otthon… majd otthon… csak ez jár a fejemben.
Hazaérek, de a házat is idegennek, veszélyesnek érzem. Nem vágyom társaságra, mégsem akarok egyedül lenni. Elmegyek az egyetlenegy olyan helyre, ahol megértésre találhatok: a temetőbe. Fogalmam sincs, hogy mi hozott ide, nem értem magam. Mégis, ahogy leülök a régi sírkő melletti padra, megnyugszom. Itt fekszik a lábam előtt a családom, azok, akik miatt idáig jutottam. Nem tudom gyűlölni a szüleimet, pedig okom jócskán lenne rá. Akaratomon kívül elmerülök az emlékeimben. Ez az én pillanatom.

1965. július 7-én láttam meg a napvilágot milford heaveni birtokunkon. A családom óriási bánatára lány lettem, nem fiú. Már ekkor érezték, hogy a McDurney família rövidesen ki fog halni, és a név elvész örökre. Csak abba nem gondoltak bele, hogy ez ilyen hamar fog bekövetkezni.
Már kislányként nem szerettem az éves nagy összejöveteleket, azokat, amiken az egész család részt vett karácsonykor. Régen egy ilyen ’bulin’ több százan gyűltek össze. Amikor hat éves voltam, alig voltunk ötvenen.
Karácsonykor összegyűlt az összes aranyvérmániás vén bolond, és arról vitatkoztak hangosan, hogy kinek tisztább a vére. Én ezt a vitát már akkor sem értettem meg, hiszen egy családból származtak, így a vérük pontosan ugyanolyan tiszta volt. Testvér nem révén próbáltam pökhendi unokatestvéreimmel szót váltani, de azok csak a roxforti Mardekár ház klubhelységéről és a tanórákról áradoztak. Az egész családom hibbant volt.
Régi hagyomány szerint hat éves koromtól a roxforti levelem megérkezéséig mugliiskolába kellett járnom. A szüleim fontosnak tartották az efféle műveltséget is, ugyanakkor ezt mélyen tagadták. Ez ütközött volna a ’régi, hagyományos elvekkel’. Ha nem hallottam ezerszer ezt a mondatot anyámtól, akkor egyszer sem:
-Lorraine! Ezt azért kell megtenned, hogy ne ütközzünk a régi, hagyományos elvekkel.
Én ilyenkor a legtöbbször csak gúnyosan mosolyogtam, és azt tettem, amit ő akart. Egyszer kellett csak megbüntetniük, onnantól kezdve tudtam, mi a teendőm.
A régi, ténylegesen bevallott elvek legfontosabbika pedig az volt, hogy nyaranta, amikor nincs mugliiskola, a gyereket tanítania kell a szülőnek elméletben varázsolni. Ez törvénybe ütközött, de ők nem foglalkoztak vele. Már nem is emlékszem, hogy hány nyarat töltöttem el bent a négy fal között. Nem is akarok rá emlékezni.
A Roxfort hozta el nekem azt, amire már nagyon régen vártam: az év nagy részében nem kellett otthon lennem, és megszabadultam a szüleimtől.
A levelem azon a napon érkezett, amikor a tizenegyet töltöttem: szüleim végre egyszer kimutatták, hogy örülnek miattam. Soha semmi nem volt jó nekik. Ha száz százalékot teljesítettem, ők száztízet vártak; ha a száztíz is megvolt, jöhetett a százhúsz…
A Zsebpiszok közben már nagyon sokszor jártam velük, de az Abszol úton ekkor voltam először. Lenyűgözött a sok árus. Igyekeztem mindenhová berángatni apámat, de ő természetesen nem hagyta magát. Csak oda mentünk be, ahová muszáj volt. Kaptam gyönyörű szép talárokat, könyveket, pennát, mindent, ami a listámon szerepelt. Mindenből a legjobb lett az enyém, azonban két dologban apám hajthatatlan volt. Én mindenáron baglyot szerettem volna, de nem kaptam. Anyám félt, hogy valakivel levelezni kezdek, és rosszat hozok a családra. Végül egy szürke kandúr, Vadász boldog tulajdonosaként léptem ki a boltból. Ez a macska volt az egyetlen, ami szüleimtől kaptam, de hasznomra vált később. A bagoly mellett a másik feketelistás dolog a seprű volt. Rendesen megtanítottak otthon repülni, de sosem ülhettem fel apám Ezüstnyilára. Mindig egy ősrégi, névtelen seprűvel gyakoroltam. Azt ígérték nekem, hogy ha roxfortos diák leszek, vesznek nekem egy márkásat. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy csak másodéves koromban, amikor már megpályázhatom valamelyik posztot a Mardekár kviddicscsapatában. Addig hisztiztem a bolt előtt, míg apám pofonvágott, majd sebes léptekkel elvonszolt hazafelé. Könnyeimen át láttam meg először azt a mogyoróbarna szempárt, mely végigkísérte elkövetkezendő éveimet.
A vonaton beültem egy üres kupéba. Semmi kedvem nem volt a bolond unokatestvéreimet megkeresni. A mozdony elindult, de még nem érte el utazási sebességét, mikor nyílt az ajtó. Két ronda, kissé nagydarab, látszatra harmadéves körüli mardekáros fiú ált meg az ajtóban.
- Hééé, cica- búgta az egyik.
- Nem lenne kedved átülni hozzánk?- kérdezte a másik, miközben szemöldökét felrántotta, és cuppogott párat.
- Nem- feleltem határozottan, kissé kifejezve undoromat. A kér srác mindenre számított, csak erre nem. Biztosra vettem, hogy a szüleik nagyon gazdagok, és nagyon tisztavérűek; csak az ilyen diákok lehettek ennyire beképzeltek.
- Aztán mondjad má’, te kis vadmacska! Mi is a te neved?-  szólt a cuppogós. Láttam, hogyan zakatolnak agytekervényei: most akarta kideríteni érdemes-e velem foglalkozni.
- McDurney- csak ennyit mondtam, hiszen tudtam, hogy erre kíváncsi.
- Hahh!- hördültek fel egyszerre- És melyik házba szeretnél kerülni?
- Bármelyikbe, csak nem a Mardekárba- gondolkodás nélkül mondtam ki ezt. Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni magam, én nem leszek egy vérmániás őrült. A két melák sötéten összenézett. Én pedig folytattam- A Mardekár rossz-  életemben először mertem ezt kimondani. Tudtam, hogy szüleim megint bevetnék a Crucio-t, úgy, mint sok évvel ezelőtt egyszer.
Igen rosszul állt a szénám, két dühös, nagydarab fiú állt a fülkém ajtajában, én pedig csak sértegettem őket tovább- Ha volnátok kedvesek elmenni az ajtóból… Kezd már büdös lenni- ha itt valaki nem ad nekik egy tockost hátulról, biztosan nekem esnek. Egy fiú állt mögöttük, és tekintetem megint találkozott a barna szempárral. Pillanatok alatt futva eltűnt minthárom.
Sok idő eltelt már, mire egyszer csak ott állt az ajtóban. Kinyitotta félig, de mielőtt teljesen bejött volna, megkérdezte:
- Nem zavarok?
- Dehogy is, gyere!- hívtak be, és arrébb csusszantam az ülésen. Nem mintha nem lett volna hely… nekem csak… ezt kellett tennem.
- Én Ed Warren vagyok- mutatkozott be.
- Lorraine McDurney, szolgálatára- álltam fel, és hajoltam meg kicsit. A dolog csak azért volt vicces, mert tudtuk mindketten, hogy megmentett. Csak néztük egymást mosolyogva, és szavak nélkül megbeszéltük a mardekáros fiúkkal való esetet. Életemben először éreztem azt, hogy megértenek.
A beosztási ceremónia felénél jártunk, amikor McGalagony professzor kihívott a kisszékre a Teszlek süveghez. A süveg hosszú percekig volt a fejemen. Nem tudta, hogy hova küldjön. ’A családod miatt a Mardekárban lenne a helyed… De itt ez a sok ész! Hollóháti nem örülne ha nem hozzá kerülnél… És nem tudom hová tenni jámborságodat, és bátorságodat sem… Melyikbe a négy közül, melyikbe a négy közül?’ duruzsolta a fülembe. A Süveg felfedezett bennem mind a négy házban megtalálható jellemvonásokat. Végül nagy sokára felkiáltott:
- Griffendél!- és egy asztalnyi tömeg fogadott boldogan. Örömöm akkor vált teljessé, mikor Ed huppant le a mellettem lévő székre.
- Tudtam, hogy a Griffendélbe fog küldeni- suttogta a fülembe, odahajolva hozzám. A szívem a torkomban dobogott, és úgy éreztem: hazaértem.
Otthon iszonyatosan meggyűlöltek amiért a Griffendélbe kerültem. Karácsonyra nem hívtak haza, de én ennek csak örülni tudtam. Ed velem maradt a Roxfortban, és az üres klubhelységben nagyon jól éreztük magunkat. Mindketten ugyanazokban a tárgyakban jeleskedtünk, és imádtunk repülni is. Egyszóval nem volt olyan tevékenység, amit nem együtt csináltunk volna. Sokan mérgesen, irigyen néztek ránk: barátságunk nagyon erős volt; Ed iszonyatosan jóképű fiú, én pedig nagyon csinos lány voltam.
Nyárra fájó szívvel váltunk el egymástól, biztosra vettem, hogy egy levelet sem engednek majd küldeni neki. Tévedtem. Nem volt kinek nem engedni. A szüleimmel azóta nem beszéltem, hogy karácsony előtt megkaptam levelem: maradjak az iskolában. Én nem írtam nekik, ők sem írtak nekem. Mikor a vonat beért a King’s Cross-ra, nem jött elém senki. Egy mardekáros fiú odaszólt nekem:
- Ne is várd őket- hangjában egyszerre éreztem örömet, miszerint ott állok egyedül a peronon, és bánatot. Ezt nem tudtam mire vélni. Egy ősz szakállú mágus lépett oda hozzám, és elmondta betanult szövegét:
- A családja 1976. december 25-én, déli tizenkét óra öt perckor életét vesztette. Nem maradtak túlélők, a házuk porrá égett. Élő rokona sem maradt, ezért a nyarakat innentől egy londoni mugli árvaházban fogja tölteni. Jöjjön velem- utoljára Edre néztem, aki hallotta az egészet, majd elsiettem az öreg után. Nem tudtam elhinni.
A nyár rémálommá vált: egy árvaházba kerültem. Gyászoltam a családom, hiányzott a Roxfort és Ed; nem tudtam mit kezdeni magammal. Egy csónak voltam a viharos tengeren, érzéseim jöttek-mentek.
A minisztériumi varázsló távozása előtt a kezembe nyomott egy paksamétát, majd egy biccentéssel távozott. Kapkodva láttam neki az olvasásnak, de mire befejeztem jöttem rá, hogy ki kellett volna dobnom az egészet az ablakon. Pár lapból kaptam választ a kérdéseimre. Arra, hogy miért csak most tudtam meg ezt az egészet, és arra, hogy ez az egész miért történt meg. A szüleim hivatalosan is kitagadtak a családból, engem már nem tekintettek családtagnak. Ebbe a mugli árvaházba, ahová kerültem már szeptemberben ’beírattak’. Ezért nem tudtam a hírről, ezért szólt nekem oda az a mardekáros fiú, kinek szülei ugyancsak vérmániás bolondok voltak. Hogy miért haltak meg? A válasz egyszerű: saját hibájuk miatt. Voldemort-párti nézeteiket nem rejtették véka alá, és egy remény- és családjátvesztett ifjú így akart bosszút állni. Milford Heavenben lakott ő is, de szülei és szerelme  halála után öngyilkos akart lenni. Beszökött a családi birtokra, és több táltostüzet indított el… A házzal, és a benne lévő rokonaimmal együtt égett porrá. Az sárga lapokból az utolsón lévő két mondat jelentett csak némi örömöt számomra. Mivel nem maradt élő rokonom, kitagadásom ellenére- amit a Minisztérium nem fogadott el még teljesen- is megörököltem az összes családi aranyat. Ez pedig nem kevés pénz volt.
A családom halálát igyekeztek eltussolni a gyilkosság miatt, de mikor egy újságíró fülébe jutott, hogy a McDurney család kitagadott tagja még él, lecsapott a sztorira. Pár évig még hallgattam a rossz pletykákat erről.
Mint derült égből villámcsapás, így változott meg a sorsom. Egy nyár alatt ez kétszer is bekövetkezett. Nyár közepén megjelent egy bajszos idősödő úr, és örökbefogadott. Ahogy kiléptünk az árvaházból levetette ’álarcát’ az öreg.
- Lorraine, varázsló vagyok- ennyit mondott egy mosoly kíséretében, és újra mertem hinni. Életemben itt dehopponáltam először, és itt szerettem meg az utazás ezen módját.
Sosem fogom elfelejteni azt sem, amikor először láttam meg a livingstoni birtok kapuját. Jómódú varázslócsalád rezidenciája volt ránézésre. A varázsló bevezetett, majd megálltunk a verandán.
- Engem szólíts csak Tatának, Edward is így hív- ezzel kitárta az ajtót, és szembetaláltam magam a mogyoróbarna szempárral.
Hamar megfeledkeztem családomról, és kezdtem újra önmagam lenni. Kiderült, hogy miért volt egész évben olyan furcsa Ed, ha a családja jött szóba. Szülei mindketten mágusok voltak, de nagyszülei közül már csak egy. Őt azonban már két éves kora óta Tata nevelte, mert a szülei egy mugli balesetben vesztették életüket, nagyszülei pedig már nem éltek. Fél nyár kellett hozzá, mire Tata megkapta az engedélyt a nevelésemhez. Innentől fogva nem váltunk el egymástól mostanáig soha.
Szüleim mérhetetlenül sok pénzt hagytak rám, de Tata nem engedte, hogy hozzányúljak. Ragaszkodott hozzá, hogy amíg az ő széfjében van pénz- volt jelentősen-, addig az enyémhez ne nyúljunk hozzá. Születésnapomra megkaptam az oly régóta áhított Ezüstnyilat, ami akkoriban a legjobb versenyseprűnek számított. Ednek már egy éve volt ilyene, csak nem hozhatta magával eddig.
Szeptemberben együtt mentünk vissza az iskolába, és az őszi válogatásokon mindketten a kviddicscsapat tagjaivá váltunk. Tavaly az egész hajtósor elballagott, így mindketten erre a posztra jelentkeztünk. Év végén a Griffendél nyerte a kupát, sorozatban hatszor.
A roxfortos évek csak úgy elszálltak. Én, családom vérmániája, és sötét oldalhoz való vonzódása miatt ennek pont az ellenkezőjét akartam. Voldemort Nagyúr hatalmának növekedése csak a hab volt a tortán: mindketten aurornak készültünk.
Felvettek minket az Aurorképzőbe, de egy év ottlét után a Sötét Nagyúr elbukott. Három év kemény szenvedés után büszkén mutattuk fel bizonyítványunkat, és a Minisztérium szolgálatába álltunk.
Több éven át voltunk társak. Kapcsolatunk negyedik óta már több volt barátságnál. Húsz éves voltam, mikor Ed megkérte a kezem. Együtt voltunk jóban-rosszban.
Amikor pár éve Albus Dumbledore kijelentette, hogy Voldemort visszatért, Eddel rohantunk hozzá, és otthagyva állásunkat jelentkeztünk a Főnix Rendjébe. Egészen az egy héttel ezelőtti akciónkig siker koronázta összes  próbálkozásunkat. Most viszont… Edet elvitték.

Ahogy végigpörgetem magamban az életemet, mégannyira se tudtom, mihez kezdjek. Mindent Eddel csináltam, nélküle az egész… Üres. Ez a jó szó. Hogy miért a temetőbe jöttem? Még most sem tudom. Mehettem volna Tatához is, de nem bírnék a szemébe nézni. Az ő egyetlen unokaöccse már lehet nem is él, én pedig virulok… Tudom, hogy túlzok ezzel, de jól esik magamat hibáztatni a történtekért.
Az egész Voldemort, és a halálfalók miatt van. Döntök. Jelentkezem az újságban látott sötét varázslatok kivédése tanári állásra, és elhatározom, hogy kiirtom a diákjaim agyából a gonosz gondolatát is.


         Jellem

Lorraine egy erős és okos nő, akit elsősorban az érzelmei vezérelnek. Legtöbbször megérzéseire, érzéseire hallgat, de azért a józan észről sem feledkezik meg. Tisztán látja a dolgokat. Ed eltűnése óriási hatással volt rá, azóta mindenről Ő jut eszébe, és igazi jelleméből nagy darabok hiányoznak. Nem tudja, hogy Ed él-e még, ezért állandóan ezen rágódik. Új kapcsolatba nem tud kezdeni, de nem is akar. Ő már megtalálta egyszer a párját.
Középmagas, vékony testalkatú. Férje eltűnése óta sokat fogyott, ráférne pár plussz kiló. Bőre világos, de mostanság kissé sápadt, emiatt betegesnek tűnik. Szemei valótlanul kékek, legjobban a part közeli tengervíz kékjére hasonlítanak. Haja messziről világosbarnának hat, de közelről látszik, hogy a barna különböző árnyalatai keverednek.
Alapvetően nagyon emberszerető, mindenkiért megtesz szinte bármit; sokszor helyezi saját érdekeit másé mögé. Ha rossz kedve van sem mutatja: ilyenkor felölti ’álarcát’.
Nagyon szeret kviddicsezni, de csapatban nem játszik, ez csak egy hobbi számára. Nagyon szereti az állatokat, és a zenét. Zongorán játszik, és jó hangja van; de férje eltűnése óta nem ült le játszani, és énekelni se énekelt.

Erősség || megértő, mindig kedves, empatikus, igazságos
Gyengeség || érzelmileg könnyen sebezhető Ed halála óta, túlságosan jót feltételez mindenkiről, egy kérésre nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tud nemet mondani


         Apróságok

mindig ||
-Ed
-segítség másoknak
-párbaj egy halálfalóval
-Főnix Rendje
-szeretet
-SVK
-kviddics
-zongora
soha ||
-halálfalók
-Voldemort
-gyűlölködés
-mások szenvedésének látványa
-mágiatörténet
-mugli tömegközlekedés
hobbik || zene, állatok, könyvek; de Ed eltűnése óta szinte semmit sem csinál
merengő || Legjobb: Ed megkérte a kezét, majd össze is házasodtak; Legrosszabb: Edet elvitték a halálfalók
mumus || Ed már nem él, megölték a halálfalók
Edevis tükre || Ed még él, kiszabadul, és újra egymásra találnak
százfűlé-főzet ||  Tengerkék, nem egyszínű, kissé fodrozódik a felszíne; az íze mint a sós vízé
Amortentia || egy elhagyatott ház régies illata, roxforti halloween-i sütőtök, Ed illata
titkok ||
1.:Anyja hat éves korában kiszórta rá a Crucio-t; ekkor tanulta meg, hogy azt kell tennie, amit mondanak neki.
2.:Eddel a nászéjszakájukon teljesen kifordultak magukból, és a szomszédok azt hitték verekedés van otthon…
azt beszélik, hogy... || ő ölte meg a családját, és csak tettette, hogy nem tud semmit az egészről.



         A család

apa || Isaac McDurney, már nem él, aranyvérű
anya || Izabelle McDurney, már nem él, aranyvérű
testvérek ||  egyedüli gyerek
gyermekek ||  nincs
 állatok || egy Vadász névre hallgató nagytesű szürke kandúr

Családtörténet || A McDurney család egyike azoknak a nagy múltú aranyvérű varázslócsaládoknak, melynek vére húsz generáción keresztül papíron lejegyezve is tiszta. A család egyetlenegy élő tagja Lorraine. A vér tisztaságának megőrzése érdekében nagyon szigorúan házasodhattak csak a leszármazottak, emiatt eléggé megfogyatkoztak. A ’60-as évekre a legutolsó generációban már csak három sarj született: Anabelle, Esther és Lorraine. Az egész család utóbbi kivételével odaveszett az 1976-os karácsonyi ünnepségen való tűzvészben.
A család óangol eredetű, Milford Heavenben telepedtek le; de országszerte található több családi kúriájuk. A legtöbb már régen üresen áll. Voldemort hatalmának kiteljesedését nem élhette meg senki sem közülük. Óriási tervük, hogy a Sötét Nagyurat támogatva beférkőznek Anglia irányításába- megdőlt.



         Külsőségek

magasság || 172 cm
testalkat || már-már betegesen vékony
szemszín || legjobban a part közeli tengervízre hasonlít, világoskékes
hajszín || világosbarna, benne pár sötétebb tinccsel
kinézet || Első ránézésre egy törékeny, gyenge nőnek tűnik, aki mindig mosolyog, és örül mindennek.



         Tudás és karrier

pálca típusa || 12,5 hüvelyk, rózsafa, egyszarvúszőrrel
 végzettség || A Roxfortba járt, Griffendéles volt. Az őt érdeklő tárgyakból( SVK, átváltoztatástan, bűbájtan, bájitaltan) kiváló RBF-et és RAVASZ-t szerzett. A többi tárgyból Elfogadhatót vagy Várakozáson felülit (mágiatörténetből és mugliismeretből majdnem Hitványt kapott). A Roxfort után elvégezte az Aurorképzőt, igencsak jó eredménnyel.
foglalkozás || SVK tanár, auror, Főnix Rendje tag
varázslói ismeretek || Tanított tárgyán kívül azokban, amikből K-t kapott a mai napig jártas, újra le tudná tenni belőlük a RAVASZ-t. Az auror szakmához nap mint nap kellett használnia nagyon sok varázslatot. A mágiatörténetet diákként sem szerette, és ez nem is változott az évek során. A mugli dolgokban csak nagyjából van otthon, de gyerekkori ismereteit a mugli általános iskolából javarészt elfelejtette. A mugli háztartással kapcsolatban azért jártas, de egy villamosra csak nehezen tudna felszállni. Ugyan otthon rendet tart, a háztartási bűbájokban nem túl jó, maximum egy egyszerűbb vacsorát tud összeütni. A kviddics az ő sportja. Szeret repülni, és játszani; de a roxforti csapat óta csak hobbiként csinálta. Mióta Ed eltűnt nem játszott egyszer sem. Szeret dehopponálni, akkor szerette meg, mikor Tata így vitte őt el a birtokára, egy boldogabb életbe. Auror léte miatt a párbajozásban eléggé jártas, sokat tanulmányozta az emberi gesztusokat. Sokszor az ellenfele egy mozdulatából ki tudja következtetni, hogy hogyan fog reagálni.


        Egyéb

avialany||  Vera Farmiga

Említés nélkül nem maradhat Ed és Lorraine Warren, akiknek a neveit és főbb jellemeit karakteremhez és nagy szerelméhez kölcsönöztem. Lorraine Warren a mai napig él, Ed 2006-ban halt meg. Az előző évszázadban Amerika-szerte démonűzéssel foglalkoztak, több mint 10000 eset van a  hátuk mögött.
Életük egyik legnagyobb esetét a Conjuring c. film eleveníti fel, amelyet ajánlok mindenkinek. Szerintem ez 2013. legjobb horrorfilmje.
Néven és főbb jellemvonásokon túl a karakter egyedi.


Köszönöm, hogy elolvastad az ET-m! Mosolyog
Naplózva

"Diabolical forces are formidable. These forces are eternal, and they exist today. The fairy tale is true. The devil exists. God exists. And for us, as people, our very destiny hinges upon which one we elect to follow.”
- Ed Warren

James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2013. 10. 24. - 17:50:09 »
+1

Üdvözöllek köreinkben!

Köszönöm, hogy javítottad a dolgokat, amiket PM-ben kértem tőled, illetve a kitartásod is dicséretet érdemel. Jó játékokat kívánok neked, és... majd látjuk egymást SVK-n. kacsint
Nincs is más hátra, ezennel ezt az Et-t

elfogadom!
Naplózva


Lorraine Warren
Eltávozott karakter
*****


Sötét varázslatok tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2013. 10. 24. - 18:07:03 »
0

Köszönöm az elfogadást :D
Naplózva

"Diabolical forces are formidable. These forces are eternal, and they exist today. The fairy tale is true. The devil exists. God exists. And for us, as people, our very destiny hinges upon which one we elect to follow.”
- Ed Warren
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon Tegnap - 22:35:00
Az oldal 0.236 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.