+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Gina Accipiter
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gina Accipiter  (Megtekintve 1506 alkalommal)

Gina Accipiter
Eltávozott karakter
*****


III. éves Paradoxon. A Karvaly.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2012. 01. 08. - 19:44:57 »
0

Gina Accipiter



         Alapok

jelszó || "A százszorszép mindentől megóv"

teljes név || Gina Accipiter
becenév || Karvaly
nem ||
születési hely, idő || Ismeretlen, feltehetőleg London, 1984 tele
kor || 14 év
vér || Nincs adat, ezért sárvérűnek tekinthető
iskola || Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola
évfolyam || 3. évfolyam
szak || Egyszer majd
munkahely || Egyszer majd


         A múlt

„Ma már azt is tudom, hogy bármi volt és bárhogy is volt, s akármit vettek el, minden hiánnyal én lettem gazdagabb.”

1. fejezet
Ha én nem is, Isten mindig veled marad

   Az esőcseppek ütemesen kopogtak London macskakövein. Már este kilenc óra felé járt az idő. Ezt csak a távoli óratorony harangjainak kongásából tudod. Tadam.Tadam.Tadam.Tadam. – érzed, belül szívverésed egyre gyorsul. Egy halovány elmosódott kép, egy érintés csuromvizes arcodon. Kopogás a kicsiny eldugott templom ajtaján. Az árny, mely oly ismerős volt, oly kedves és lágy eltűnt. Talán örökre. Tadam.Tadam.Tadam.  Odabent valami mozgás van. Talán ki fogják nyitni az ajtót, vagy itt maradsz árván a macskaköveken az esőben? Nem tudhatod. Talán nem kellesz majd, talán elzavarnak majd. Tadam.Tadam.Tadam. Nyílik az ajtó. Szembe néz veled egy őszöreg pap. Leguggol hozzád. Az égre néz, majd ismét a szemeidbe, melyek nem tudod már te sem, hogy a könnyeidtől, vagy az esőtől vizesek-e? Nem kérdez, csak felvesz, és bevisz a jó melegbe. Megmosdat, és megetet. Kedvesen, és szelíden szól. „A jó Isten téged is szeret Kicsike. Na, ne félj! ”

  Már nincs mitől félned. Te is tudod. Bár csak 3 éves vagy, mégis érzed, itt jó helyen vagy. Az atya vigyázz, és félt. Jól, és gondosan nevel. Eltelik egy nap, majd még egy, s észre sem veszed. Már 6 éves vagy, s tudsz írni is, meg olvasni, meg tanultál szépen imádkozni. Tudod jól, a Biblia 365-ször mondja „Ne félj!” azért, hogy tudd, egy nap sincs az évben, mikor félned kellene. Elbűvölve hallgatod Miugele atyát, mikor arról beszél, minden ember testvér. Légy békés, és türelmes. Nem számít ki honnan jött, milyen a bőrszíne, a vallása, bármely egyéb hovatartozása, itt mindenki ki csak él menedékét leli. S ha vad idegenek feldúlták templomát, s otthonát csak annyit mondott csendesen: „Bocsáss meg az ellened vétkezőknek, miként neked is megbocsájtanak.”  Ha kérdeznék, azt mondanád, „Ő egy szent.”

   Mégis. Sokaknak nem tetszik ez. Reményt adni a reménytelennek? Tudást, a tudatlannak? Ételt az éhezőnek? Mégis, mit gondolhat ez? Rontja az üzletet, már nem vesznek drogot, meg fegyvert a fiatal kölykök. Otthagyják a bandát, és egy jobb létről álmodnak. A felnőttek is bátrak, nem fizetik a védelmi pénzeket. A kérdés eldőlt. Meg kell szabadulni a bugris, bolond baráttól, mielőtt még nagyobb bajt okozna.

   Rohansz, futsz, s nevetsz. Talpad nyomán hangosan koppan a templom kőpadlója. Tudod jól, itt nem szabad futkorászni. Mégis, olyan boldog vagy. Kezedben egy színes kis rajz. Te készítetted, a jó atyának, ki apád helyett lett apád. De valami nem stimmel. Valami nem jó. Valami nagyon rosszat érzel. S akkor meglátod. A földön fekszik. Minden vörös. Kihull kezedből a firka. Odarohansz, és ordítasz. Rázod a pap mellkasát, kiabálsz, és könnyezel. Hisztizel, és sikítasz. Most látod először a halált, melyen már nem segít senki, és semmi sem. Rendőrök jönnek, és elrángatnak mellőle.

   Napokig csak zokogsz a szobádban. Istent hibáztatod érte. Meg a bűn bandákat, meg mindent, és mindenkit a világon.  Belép a kedves Klara nővér. Hangja lágy, mint a csermely csobogás. Hallgatod. Mindent nem értesz még. Csak azt, hogy Isten még most is veled van, és szeret, és ott lesz mindenütt, ahova vett a sorsod. Nem is sejted még, hogy bár innen menned kell, maradásod sehol nem leled többé, hosszú évekre. Valami azonban veled marad. Klara nővér egy vékony ezüstláncot húz elő, melyen egy kis kereszt van. Lágyan a nyakadba akasztja. Végig simít az arcodon. Oly ismerős, és mégis idegen az érzés. Most kapsz először, és utoljára is ajándékot. Ez azonban egy egész életen át fog kísérni utadon…


2. fejezet
Az otthon ott van, ahol a szíved hordod

    Tadam.Tadam.Tadam.Tadam. Szíved a torkodban dobog. Talán majd most. Talán most a megfelelő családhoz kerülsz. Már nem számolod. Nem tudod hányadik család, a sokadik intézet után. Mégis. A remény él. Egyszer mindenkinek otthonra kell lelnie. Nyílik az ajtó. Te pedig máris tudod. Itt sem lesz jobb, mint másutt. Vállat vonsz. Hát legyen.

   Lassan egy hónap telt el. Kedd van. Valami vonzza a lépteidet. Tudod, hogy jobbra kéne menned. Mégis balra fordulsz. Már hallod is. Felmászol egy hatalmas szemetes konténer tetejére egy kis sikátorban. Éppen belátsz a szemközti házban zajló karate edzésre. Már elkezdték. Nincs pénzed, hogy köztük légy, de idekint is utánozhatsz. Tudod, hogy el fogsz késni. Minden kedden, és csütörtökön elkésel. Tudod, hogy megint kegyetlenül elvernek majd. Hogy megint vacsora nélkül, korgó gyomorral alszol el. Főleg mert nálad a nevelőfater söre. Csak a közértbe kellett volna lemenni, a hülye sörért. Azonban ez nem érdekel. Most pár percre szabad vagy. Úgy mozogsz, és lélegzel, mint ők odabent. Oly elegáns, és egyszerű. Akár egy karvalyé. Nem tudod miért, de már most oda vagy ezért a madárért. Nem emlékszel mikor, és hogyan történt, egyszerűen csak beleszerettél. Arra vágysz, hogy éppoly szabad lehess, úgy szárnyalhass az égen, vágy rá, hogy oly elegáns, gyors, és erős legyél, mint e fenséges madár, ki mindig váratlan a semmiből csap le, mindig halálos pontossággal zsákmányára. Persze ez csak vágyálom. Most sincs szerencséd. Mért is lenne? Beszakad a kuka teteje, te meg búvárkodhatsz a szemétben. Valaki az ablakban észreveszi, egy egész csapat gyerek nevet ki. Kikászálódsz a mocsokból. Lassan kullogsz haza. Nem várod a találkozást.

   A földön fekszel. Arcodon kristályszín könnycsepp gördül végig. Ne félj, csak az első ütés fáj. Nem igaz. Egyre jobban ég mindened. Mintha tüzes vassal égetnék fel bőrödet. A szőnyeg szélébe görcsös, elfehéredő ujjakkal kapaszkodsz. Nem sírsz. Nem üvöltesz, csak sziszegsz, mint egy kígyó, a szíj minden égető, csípő érintésére, mintegy ritmikus válaszként. Tudod, így többet kapsz. Azt akarja, hogy teli torokból üvölts. Nem teszed. Nem adod meg ezt az örömöt. Ma éjjel sem. De eldöntöd. Ma éjjel végleg megszöksz.

    Az utca ma éjjel különösen rideg. Bebújsz egy szemetes konténerbe, ott kicsit melegebb van. A szemétben túrva kidobott maradékot keresel, hogy csillapítsd maró éhséged. De ma sincs szerencséd. Másnap egy újabb buszon ülsz, s bliccelsz, mert pénzed az nincs. Ahogy leszállsz egy új ismeretlen városban sétálsz, s felméred lehetőségeid. Bár csak 9 éves vagy, máris egy banda tagja lettél. Profi zsebtolvaj, ha kell a kis betörő. Heccből fújsz falra graffitit, s futsz a közrendőr elől. Úgysem kaphat el. Te kicsi és gyors vagy. S hogy vagánynak látszódj, azt mondod fiú vagy, és Karvaly a neved, s elszívod életed első cigarettáját, melyet egy ősz férfitől csórtál. Nem látod még, hogy ez az út hova visz, s azt sem, ez ölte meg a kedves, s jó Miguele atyádat. Most oly távoli, s homályos a képe, s már alig emlékszel szavaira.

    A sorsod végül úgysem kerülhet el. Jön az újabb javító intézet. S te itt is az vagy, ami. A vagány ki meglopja a nevelő tisztet. Csak egy doboz cigi, de neked egy egész kis vagyon. Sajna itt semmi nem marad titok. S enyves kezed hamar eltörik. Lassan hozzászoksz a fájdalomhoz. Már nem is sírsz, bármi, vagy inkább bárki bánt is. S miközben tested megadja magát, azt suttogod elhaló hangodon: „Bocsáss meg az ellened vétkezőknek, miként neked is megbocsájtanak.”

    Menedéket egy helyen lesz csupán. Az intézet kicsiny könyvtárában. Nem tudod miért, de ideszoktál, s egy füzetet vezetsz. Minden rajzodat ebben tartod, s minden könyvből, mely kezedbe kerül, kiírsz minden szerinted jó idézetet. Valami rejtelmes okból kifolyólag sosem fogy ki a papír a füzetedből, így az csak egyre vastagabb-vastagabb lesz, de egy üres lap még mindig van benne.

     A folyosón sétálsz. Hallod a csörömpölést. Tadam.Tadam.Tadam. –szíved súgja, most is baj lesz.- Benézel a terembe, bár tudod nem kéne. Látod a helyzetet. Nem kell sok ész, hogy mindent átláss. A 4 éves kicsi Jimy eltört egy poharat, s egy tajtékzó felnőttel nézett szembe.

- Hagyja békén! Csak gyerek, nem tehet róla hogy kicsi még! –kiáltasz, bár magad sem érted miért. Közé s a nevelő közé állsz. Bátor, de sokkal inkább bolond cselekedet. Akkora pofont kapsz, hogy elesel. Felnézel, s látod ahogy a kicsi jön. Felkelsz, s odalépsz. Védően öleled magadhoz a gyermeket. Magad alatt tartod, érzed, hogy reszket. Tested védi az övét, s te kapod a következő ütést. Majd még egyet, és még egyet.

- Ne félj! Én, megvédelek. – súgod a kisgyermeknek, bár neked is könnyek szöknek a szemeidbe. Ő viszont sír. Helyetted is. S te tudod, itt te vagy az alig 10 éves felnőtt.

     Pimasz vagy. Nem tehetsz róla. Megint hamarabb szaladt ki szádon egy gúnnyal kiejtett idézet, mintsem végig gondoltad volna kinek szánod azt.

„Hazug szív sikeréhez hazug arc kell.” – gúnyolódsz jó kedvvel. Nem sokáig persze. Megint csak az ütlegek alatt leled magad. Ökölbe szorul a kezed. De nem sírsz, és nem ordítasz, ahogy elvárnák tőled. Egyedül lelked kiált: „Elég már! Bár lennék kint! BÁR LENNÉK KINT!!!”

     Nem érted mi történt. Nem emlékszel mikor csattant az utolsó ütés. Az utcán találod magad, s kedvenc füzeted. Felkapod, s rohanni kezdesz. Nem érdekel merre. Csak el innen. Nem térhetsz többé ide sem vissza. Nem is számít honnan jöttél, s hova mész. Lassan rájössz: Az otthon, mint fizikai hely, az illúzió. Sokkal inkább az a belső hely, ahol szíved is egyre hevesebben ver. Tadam.Tadam.Tadam.  

3. fejezet
Életed első levele

    Egy tölgyfa tetején ülsz. Utolsó szál cigidet szívod. Régen nem látott sötét telepedig meg a tájon. Egyedül a holdvilág mosolyog rád teli pofából. Egyszer csak mozdul az ág, s egy kis fehér-fekete fej bukkan ki a zöld levelek közül. Elmosolyodsz.

- Helló Mercutio! Mit hoztál nekem? Ügyes kis görény vagy.

   Ő a legjobb, talán egyetlen valaha volt barátod. Egyszerűen egyszer csak melléd szegült. Most is hozott neked valamit. Egy cigis dobozt nyújt feléd. Nevetsz. Nem érted miért, de oda van a csörgő papírdobozokért. Nincs benne semmi. Ezért visszaadod neki.

- Hányszor mondjam még, ha cigis dobozt lopsz, legalább olyat, ami tele van. Mosolyogva az égre emeled a tekinteted.

    Egyszer csak meglátsz valamit. Érdeklődve figyeled. Egy bagoly, nagy és barna száll le eléd egy ágra. Egyenesen rád bámul, majd huhog egyet. Meglepődsz, ahogy feléd nyújtja egyik lábát. Mintha lenne rajta valami. Mercutio arra kap a kezével, és fúj egyet. Valószínűleg féltékeny. A bagoly huhog, és felé kap a csőrével. A kis maci behúzza a nyakát, és eltűnik az ágak között.

- Gyáva vagy Mercutio. Ez csak egy bagoly. – nevetsz fel. Duzzogó morgás a válasz a levelek alól.

   Lassan leoldod a valami a barna madárról. Elképedve látod. Ez egy levél. Méghozzá neked. A címzés is különös.
   „Gina Accipiternek, Glasglow, Északi park, tölgyfa” – Ki küldte ezt? És honnan tudta, hogy itt leszek? –kérdezed. A bagoly sárga szemeivel mintha kacsintana rád. Meg mernél esküdni is rá. Mintha arra akarna biztatni „Olvasd csak tovább!” – hát tovább olvasod – „Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola”

   Ez csak valami sületlen tréfa lehet. Boszorkányok, meg varázslók nem léteznek. Amúgy sem adtál be sehova felvételi kérelmet. Még az elemit sem fejezted be. Igaz kb. 11 lehetsz, bár pontos dátumot, magad sem ismered. Végig olvasod a levelet. Életedben először gondolt rád valaki. Először kaptál levelet. Eltekintve persze a hivatalos gyámügyi papíroktól persze, mert téged senki sem akart. Elábrándozol. Talán ez a jegy, egy jobb életbe, melyről annyit álmodtál. De nem. Még ha tényleg fel is vennének, nincs pénzed mindezt megvenni, amit itt a lista ír. Azzal az üres cigis dobozzal még sem fizethetsz, amit Mercutio hozott. Szomorúan dőlsz a fatörzsnek. Ábrándozol arról a helyről, ahova te nem mehetsz. A jobb életről, mely csak a gazdagoknak kedvezményezett. Nem veszed észre mikor repül el a baglyod. Csak a puha szőrt tapintod, ami a kedvenc barátod. Könnyed hullatod ez után a megkapott, s elvesztett reménység után.

   Eltelik egy nap, s kettő. A nyár lassan vánszorog. Te parkról parkra költözöl. Már eldöntötted. Összelopod, ami kell ehhez a fura iskolához. Londonig, meg csak elbliccelsz valahogy. Csakhogy egy behorpadt régi rézmozsáron kívül semmit sem tudtál szerezni. Ezeket normál boltokban nem árulják, ahonnan el lehetne lopni. Már magad is úgy hiszed, csak egy tréfás ábránd volt, bár a leveled mégis húzza zsebedet.

   Koradélutáni kellemes nyári szellő lengedez. Fura érzésed van. Mintha egész délelőtt figyeltek volna. Megint az a fekete macska. Meg mernél esküdni, hogy követ. Mindegy. Itt az ideje az ebédnek. Azt teszed, amihez értesz. Hopp egy pénztárca máris a tied. A fekete tárcát eldobod a fűbe, csak a pénz kell belőle. Veszel egy hot-dogot, meg egy hamburgert, meg kólát is. Így kell ezt. Úgy tömöd magadba a park egy eldugott részében, mintha életed utolsó falatjai lennének.
 
- Lassabban kellene enned.
    Majd leesel a padról. Ez a vénszatyor az előbb még macska volt!
- Maga valami őrült sorozatgyilkosnak tetszik lenni? Ne jöjjön közelebb!  
  De ő csak leül melléd. Kiver a víz. Nem bízhatsz benne! Fura egy szerzet!
-  Jajj, dehohogy kedvesem! Honét veszed ezt az ostobaságot? – így belegondolva tényleg ostobaság! A sorozatgyilkosok nem macskának szokták álcázni magukat. – McGalagony professzor vagyok. A Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskolából jöttem.
- Tényleg?
–teljesen össze vagy már zavarodva. Akkor sem hihetsz ennek a nyanyánk! Nem bízhatsz senkiben. Egyedül vagy. Ugyanakkor nem tudod eldönteni, hogy az arca részvételi, szigorú vagy mindkettő egyszerre. Ezt a mimikai fogást neked is meg kell tanulni!
- Beszélnünk kell.
- Nekem nincs pénzem a maga iskolájára. Szóval, nincs miről beszélni
. – vállat vonsz, mintha nem érdekelne, de tudod, hogy így is nyitott könyv vagy a banya előtt.

    Alkut ajánl. S te nem tudod miért mész bele. Visszavisz a londoni intézetbe. Előtte azonban megéled életed legkülönösebb napját. Ő elvisz oda, ahova magadtól soha el nem találtál volna. Megvesz mindent, bár talárból csak használt jut, s kövekből is csak a könyvtári saláta, mégsem zavar ez téged. A pálcád új, gyönyörű és hosszú. Sajnos megtudod, az iskolán kívül nem szabad használnod. Persze nem is tudnád, mert semmit sem tudsz erről a fura új világról. Megígéred, hogy nem lopsz többé, és nyaranta visszatérsz ide az intézetbe, ahonnan többé nem szökhetsz el. Majd csak kibírod valahogy. Itt, ha nem is kedvelnek, legalább nem vernek.  

   Naptáron számolod a napokat. Éjjelente kimászol a tetőre. Mercutio is veled van. Nézed a csillagokat. S megfogadod. Te mától a Karvaly leszel. S ha most tested foglya is e falaknak, lelked szabad marad. Mindig saját utadon szárnyalsz majd. Egyedül. Függetlenül. Büszkén és nemesen, mint a legfenségesebb égi lények.

4. fejezet
Beilleszkedni bizony kemény dió

     Végre itt a nap, melyre úgy vártál. Tadam.Tadam.Tadam. A vonaton ülsz, s nézed a többi gyereket. A szíved majd ki ugrik a helyéből, de lecsillapítani órák óta nem lehet. Tudod ők nem olyanok, mint te. Nekik otthonuk, családjuk, jó életük van. Kissé irigyled őket. Ők olyasmivel indulnak, ami neked sosem volt. Azonban te tudod, felnőttebb vagy sok felnőttnél. Az élet tett ilyenné. Nem mész oda hozzájuk, nem barátkozol. Ha valaki kérdez, udvarias hűvösséggel felelsz. Azért hallgatod őket. Azt kérdezgetik, találgatják vajon ki milyen házba kerülhet? Ez valami hagyomány lehet. Igazából vállat vonsz. Neked mindegy hova kerülsz. Nem érted számukra mért olyan nagy szám ez? Végül befut a vonat s leszállsz. – Hűűű mekkora ember! - ámulsz el. Persze van mit nézni itt. Életedben először ülsz csónakban. Ujjaiddal lágyan érinted a hűs vizet. S új érzéseket fedezel fel saját magadban. Noha tudod, ha vízbe esnél, valószínűleg bele is fulladnál, hiszen úszni azt nem tudsz. Sosem tanított senki. Ámulsz a kastély látványán, milyen csodás! Végre besiklik a csónak, s kiköt. Te pedig újra látod az öreg nőt, ki egyszer érted jött. A legtöbben összerezzennek a hangjára. Te nem. Te elmosolyodsz. Ismerős ez neked. Nincs benned többé félelem. Megállsz a nagyterem közepén a többiekkel. Névsor szerint hívnak, elsők között vagy. Szerencsére nem a legelső. Így megfigyelheted, mi történik most. Neved hallatán felteszed a süveget. Majdnem le is dobod. Megijedsz. Ez beszél hozzád, a fejedben szól! Hosszan gondolkodik. Nem könnyű döntés. Viszont a fejfedő olyasmit is lát benned, mit te magad sem még. Hangosan kiállt. Egy asztal fog örömujjongásba, s te feléjük veszed az irányt. Leülsz közéjük, de még mindig nem érted mire ez a nagy örvendezés? Mintha most győztél volna le egy hatalmas tűzokádó sárkányt. Pedig nem tettél semmit sem. Az a süveg volt. Végre ehetsz. Annyi az étel! Ennyit egy helyen még sosem láttál azelőtt. S milyen finom minden! Annyit eszel, ami csak beléd fér, túl sokat is, túl gyorsan, de hát senki nem tanított szépen enni. Meg el is kezded elpakolni azt ami, nem fér beléd. Furán néznek rád ezért. Végül vállat vonsz, és elmagyarázod. Ott ahonnan te jössz, sosincs elég étel. Nem tudhatod, mikor jön a következő étkezésed. Kinevetnek. Itt pontosan ugyanakkor van reggeli, ebéd és vacsora. Mindig jut mindenkinek elég. Vállat vonsz, bár meglepődsz, azért csak elteszed, azt a darab kenyeret. Hálótermedben vár a poggyászod, az ablak melletti ágyat választod. Nem zavar, hogy szobádon osztoznod kell. Hozzászoktál már a hosszú évek alatt. De ez az ágy új, és puha. Eddig nem ismert kényelmet fedezel fel, szinte el sem hiszed. Már rég alszik mindenki. Az ablakban ülsz. Nem mersz aludni. Félsz, hogy mindez csak állom, mely reggel, mint tünékeny délibáb tűnik el. Végül néma könnyeddel itt alszol el. Meglepődsz, mikor ugyanitt kelsz fel.

- Csak nem az ablakban aludtál? –nevet rád szobatársad. Nem tudod, mit mondj, ezért megint csak vállat vonsz.
- Nem nagy dolog.


       Az első napok végül óvatos puhatolózással, megfigyeléssel telnek. Csendes vagy. Mindig az utolsó sorban ülsz. Hamar felfedezed az itteni könyvtárat. Itt igyekszel mindent megtudni, mi eddig kimaradt az életedből, s a kastélyt éjjel fedezed föl. Persze nem sokáig. Egy éjjel házvezetőd jön veled szembe. Magából kikelve szid le. Te őszintén nézel a szemébe:

- Nem értem, most meg mi baja? Csendben vagyok, és senkinek sem ártok.
- Az iskola házirendje….
- A házirend? Amit senki sem olvas, még csak el sem?
–nevetsz fel. Ez talán első igazán komoly hibád. Hamar megtanulod, bölcsebb az óvatosság. S mivel büntetésed lemásolni végtelennek tűnő példányszámban a házirendet, végül jól megjegyzel minden pontot.

    Az első repüléstan órán persze te produkálod magad. Addig repkedsz, s lógsz fejjel lefelé a seprűdön, meg tornázol rajta, a határozott leszállási parancs ellenére, míg le nem pottyansz. Végig horzsoltad a kezed. Annyi baj legyen. Mikor a tanárnő kiabál, és a gyengélkedőre küld, nem érted miért?
 
- Ez csak egy karcolás, nincs miért oda menni.
- Indíts!
– hát lassan megindulsz felfelé. Legalább ellóghatod a következő órát.
 
        Nem sokkal később össze futsz pár mardekárossal. Mért is ne. Kötözködni kezdesz. Okosabbnak érzed magad. Legalábbis talpraesettebbnek.

- Mocskos sárvérű! –sértegetnek. A képükbe nevetsz. Pusztán mert nem tudod, ez mit is jelent.
- Eredetibb sértésetek nincs? – vigyorogsz. Látod a zavart az arcukon. Hiába, mindig mosolyogj. Az összezavarja az embereket. – Még a görényem is kreatívabb. – vigyorogsz, s látod ahogy a kis állatka összeköti a srácok cipőfűzőit.
- Mi van? – futásnak eredsz, s kineveted őket, ahogy hasra esnek. Sajnos az átkot elfelejted kikerülni. Irány megint a gyengélkedő.
  
        A napok egyre gyorsabban telnek. Barátod nem lett sok. Mindenkivel udvariasan hűvösen beszélsz. S csak akkor, ha nagyon kell. Közben szépen lassan rájössz hogyan is mennek itt a dolgok. Mivel nem hiszed, hogy méltó vagy erre a helyre, s neked itt otthonod lenne, minden mindegy alapon újabb akciókba fogsz.

   Renszeresen cigizel fent az egyik lány wc feletti tetőn éjjelente. Hamar rájöttél honnan szerezhetsz utánpótlást, megalkudtál egy mardekáros évfolyamtárssal, egy doboz cigi 5 heti házi. Nem a legjobb, de ő félvér, tud szerezni. Te nem, meg hát semmi sincs ingyen. Néha le is buksz, de nem zavar. Bár mikor először történt McGalagony előtt, nagyon megbántad a dolgot. Érezted, most messze mentél. S magad sem tudtad miért mondod:

- És akkor most mi lesz? Megver, vagy kirúg, vagy mindkettő? – látod a nő szemében az őszinte döbbenetet. Nem érti, miről beszélsz. Neki esze ágában sem volt megütni, még ha mégoly dühös is. – Inkább verjen meg, akár minden nap is, csak ne küldjön vissza oda. Kérem. – folytatod. A másodpedrcek lassan telnek. Tadam.Tadam.Tadam.Tadam. –mellkasodban szíved vad táncot jár. Vajon mi lesz most? - Senki sem fog megverni, és kirúgni sem. – jön meg a válasz. Te komolyan nem érted. Te a helyében jól megvernéd magad. S évek óta először csak most érzel valamit lelked mélyén. Otthon vagy.  Persze büntetésed ma sem marad el.

   Néha lógsz az órákról. Persze csak az unalmasabbakról, mint a mágiatörténet is. Vagy ha mégis betalálsz a padot, netán a könyved firkálod. Néha az iskolai uniformis helyett csak egy fekete nadrágot, és egy fekete pólót, vagy toppot hordasz. Ha kedved támad, néha meglátogatod a konyhát, s a házimanókat, s néha kicsi kötött holmikat hagysz nekik a klubbhelyiségedben. Mugli tündérmesékről szóló könyveket helyezel el a könyvtár történész részlegében, csak hogy összezavard a mugliismeretet, és mágiatörténetet tanulókat.

   Más szóval vásott egy kölyök vagy. Mégis, tanáraid ellentmondást vélnek felfedezni jellemedben. Hiszen látták jól, ahogy egyszer megvédtél egy elsős hugrabugost, néhány 3. éves mardekárostól. Persze ezzel csak egy gyengélkedőre való beutalót értél el, de még is. Ha nem lenne benned némi jó nem tennél ilyet. De lehet, hogy csak halál vágyad volt. A fél elsős házadbelieknek te írod a leckéjét, s korrepetálod őket a gyakorlati feladatokkal.

     Egyszer padtársad megkérdi Piton proftól, hogy hogyan kell szerelmi bájitalt készíteni? Mikor jön a dühös kérdés: -Ki volt?  Magadra vállalod. Mi több. Szenvtelen arccal közlöd: - Ön túl komolyan veszi magát. Ha egyszer fel tetszik nőni, akkor pont olyan neurotikus felnőtt lesz mint a Friccs. Persze hetekig piócákat vakarni kézzel nem olyan vicces, de azért akkor is megérte.

   Egy gondod van csak igazán, utálod szívből, úgy igazán Umbrige-ot. Nem tanít semmit sem, és a tenyérbemászó rózsaszín stílusától hányingered támad, ha meglátod.

   Más szóval az életed igazán változatos. Néha segítesz valakin, máskor megtréfálod. Néha megmentesz valakit, máskor meg nyakig ülsz a büntetőmunkában. De héj, ilyen az élet. Egyszer fenn, egyszer lenn. El sem hiszed. Már év vége fele jár az idő. Te vagy az egyetlen, aki nem várod a vonatot. Londonban hosszan ülsz még a vasúti kocsiban. Egyedül a kalauz barátságos noszogatására szállsz le, s indulsz az intézet irányába. Néhány nap kell csupán. Pokolian hiányzik. Rájössz, egy otthont hagytál ott, s talán nem volt a legbölcsebb taktika a feketebárány megjátszása. Hiszen igazi barátod nem lett. Mindenki éppen csak veled, vagy még inkább rajtad nevetett. S elhatározod. A másod éved más lesz.

5. fejezet
Másod év, más év

   A nyarad mással sem telik, mint elsős, majd másodéves könyveid olvasásával. Bár zűrös évet hagysz magad után, sok zűrrel, mégis lett két kitűnőd, és a többi jegyed mind várakozáson felüli. Minden napot egyre vársz. Bár jönne már a Roxforti vonat. Bár itt lenne már az a nap. Írnál néhány diáknak, akiket jobban kedvelsz levelet, hátha válaszolnának, de rájössz egyiknek sem tudod a levél címét. Ezen is változtatnod kell majd. A honvágy eddig ismeretlen, egészen új érzése lett úrrá rajtad.

    Végre itt a nap. A vonaton ülsz ismét. Megpróbálsz szobatársaiddal beszélgetni, de rájössz, nem neked való ez a kedveskedő bájcsevej. Nem tudod mit is mondj, hogy barátkozz. Ugyanakkor már most érzed. Valami megváltozott. Más a vonaton a hangulat, mint egy évvel ezelőtt.

     A napok lassan telnek. Kevesebbszer kerülsz bajba. Inkább a tanulásra koncentrálsz. Ugyanakkor figyeled a körülötted lévő gyerekeket.  Olvasod az asztalokon hagyott Reggeli Prófétát. Nem mintha egyetlen szavát is hinnéd. Rég megtanulta a leckét. Az újságíró mindig hazudik.

     A hónapok lassan peregnek, mint az eső cseppek, télbe fordul az idő is. Már eldöntötted. Idén Karácsonyi ajándékot küldesz névtelenül Piton profnak. Fogkrémet, és sampont természetesen.

     A feszültség is egyre nő, ahogy halad az idő. A falu egy mocskos kis kocsmájában ülsz. Hallgatod a Potter fiút, meg a Granger lányt. Legszívesebben elsőként írnád alá a pergament. Valami mégis visszatart. Nem, akkor elkötelezed magad, és majd hozzájuk tartozol. Eszedbe villan egy régi fogadalmad. A Karvaly független marad. Azért figyeled a házadbeli DS tagokat.

- Mit csinálsz? –kérdezi az egyik tag lány egy este.
- Pajzsbűbájokat tanulok. Tudod, ahonnan én jöttem, az első szabály: Tanulj meg védekezni. A második: Tanulj meg visszatámadni. Ha akarod, neked is mutatok néhányat. – az este érdekesen telik. Észre sem veszed, beszélgetsz, tanítasz, és új dolgokat tanulsz.

    Sajnos minden jónak vége szakad. A DS lebukik. Áruló volt köztük. Te tudod, soha nem árulnád el őket. Vígan közlöd, te benne voltál néha. Nem érdekel, hogy mit gondolnak. Szemrebbenés nélkül, mosollyal arcodon osztozol a büntetésen.
 
    Túl közzel ismét az év vége. Dumledore meghalt. A temetésen állsz. Nem ismerted túl jól. Nem tanított neked igazán semmit. Mégis valahogy érzed. Mostantól más lesz minden. Felkavar maga a tény, egy iskolában megtörténhet ilyen. Eddig nem vetted túl komolyan, se a Prófétát, se azt a hogy is hvjákot, aki állítólag visszatért, és maga a gonosz, se a DS-t. Tudod, mostantól ez nem lehet így.

    A vonaton haza túl gyorsan peregnek a percek. Azért sikerült a terv. Pár emberrel megígérteted, írtok egymásnak a nyáron.

6. fejezet
Sötét fellegek

    Befut a vonatod. Már semmi sem olyan, mint volt. Már az első nap csalódnod kell. Átnevelési program? Mi a fene ez? Ha nem sokkolt volna, most minden bizonnyal teli torokból gúnyosan kacagtál volna. Ülsz az etikett és protokoll órádon. Forgatod a könyvedet.

- Te, ennek semmi értelme sincsen. –súgod oda a padtársadnak.
- Valami gond van talán? – jön a költői tanári kérdés.
- Ja, ennek annyi értelme sincs, mint egy marék döglött doxiszárnynak.
- Mínusz 10 pont! És másod le a a 4-5-6-dik fejezeteket tízszer holnapra!
– látod a vörösödő fejet, már így alul vagy, bár ne félnél kimondani, azt amit most gondolsz. Talán egy évvel ezelőtt meg is tetted volna. Viszont most? Máris érzel valamit. Az iskolában sok és rossz változás történt...
    
     Ez csak az első napod volt. Sajnos a második sem volt jobb. Szabad idődben a tó felé sétálsz. Egyszer csak keserves sírást hallasz. Hát megnézed, mi is az? A tóparton meglátsz egy csurom vizes hugrás elsőst. Nem tehetsz róla, valahogy megszánod a kis ázott békát.
 
- Neked kicsi meg mi bajod? Miért itatod itt az egereket? – leülsz mellé, s lágyan mosolyogsz rá.
- Mar..mardekárosok… azt mondták, hogy hogy anya koszos sárvárű és meg..megfog dögleni, mint minden sárvérű… én én nem akarom…
- Jajj, kicsi.
–gyorsan szorosan magadhoz öleled, s nem érdekel, hogy te is vizes leszel. Úgy ringatod, mint régen a kicsi Jimyt. Eszedbe jut a kicsi fiú. Vajon hol lehet? Itt nem tudod megvédeni. Már el is döntötted. Amint vissza térsz az árvaházba meglógsz, s megkeresed, hogy megvédhesd. Viszont most itt ez a kis ázott veréb a karjaidban. Most rá kell gondolnod. Hallod, hogy becsöngetnek. Bűbájtanra kéne menned. Mégsem mozdulsz meg.
- Ne félj! Az anyukádat senki sem fogja bántani. Megígérem neked. Ő felnőtt, és tud vigyázni magára. Én meg rád fogok vigyázni. Jó lesz így? – bizonytalan bólintás a válasz, s a sírás lassan szipogássá csillapul.
- Tudod nincs olyan, hogy aranyvér, meg sárvér, butaság ilyesmi miatt sírni. Aki pedig mást állítana, annak nyugodtan megmondhatod, hogy csak a saját butaságát fitogtatja ezzel.
- Tényleg?
- Tényleg. Nézd meg a kezedet, ott ahol megkarcoltad. Milyen színű a véred?
- Piros.
- Na, látod. Mutatok valamit
. – előveszel egy kis bicskát a zsebedből. Már nem emlékszel, hogy mikor és honnan loptad, de hasznos eszköz időnként. Egy picit megvágod a saját kezed. – És az én vérem milyen színű?
- Háát… piros.
- Na, látod. Elárulok egy titkot. Minden ember vére piros a Földön. Tehát nincs olyan, hogy sárvérű, meg aranyvérű, csak olyan van, hogy piros vérű ember. És elárulok neked mást is. Minden ember egyformán eszik, iszik, pisil, kakil, alszik, álmodik, felébred és a többi. Az mindegy, hogy milyen a bőrszíned, a politikai hovatartozásod, milyen a családfád, de még az is teljesen lényegtelen, hogy mugli, kvibli, vagy boszorkány vagy-e? Attól még ugyanúgy kell enned, és innod, és aludnod. Akik ezt nem így gondolják, azok csak a saját butaságukat mutogatják, és nem kell velük foglalkozni. Nem szabad hagyni, hogy a szavaik megbántsanak, és nem szabad sírni miattuk. Nevesd csak ki őket, hogy milyen buták. Értesz engem kicsike?

- Igen, azt hiszem. –szipog még egyet.
- Jó, hallottál már a csokibékák gyógyító erejéről? – megrázza a kis fejét. A zsebedbe nyúlsz, és előhúzol egyet. A kezébe adod. – A tiéd, ez majd minden bánatod elűzi, meglátod.

Felkíséred a klubhelyisége bejáratáig. A lelkére kötöd, hogy öltözzön át azonnal, mert megfázik. Mivel úgy gondolod órára menni már nincs értelme, te is a klubhelyiség felé veszed az irányod.
  
 Sűrű sötét éjszaka. Egy csillag sem ragyog az égen. Milyen kár. A borús felhők mindent eltakarnak. A hangulatod is borús ma éjjel. Fent ülsz az egyik torony tetején, ahova az egyik lány wc ablakából surrantál fel. Előhúzol egy cigisdobozt. Megrázod. Csak egyetlen szál van benne. Az utolsó. Kiveszed, és rágyújtasz. Lassan fújod ki a füstöt. Gondolkodni jöttél ide ma éjjel. Saját magadon, azon amit a kis hugrás lánynak mondtál délután, és azon mit teszel ez után? Tudod, hogy mostantól meg kell majd védened. Nem bánod ezt. Rosszul vagy attól, hogy egy ilyen kicsit bántsanak. Talán mert tudod milyen a kicsinek, bár te már rég nem vagy az. Valamit tenned kell az iskolában történő rossz változások ellen. Ezt súgja a szíved, a lelked, a lelkiismereted. Azt nem tudod mit kéne tenned, csak azt, hogy a Karvaly aki lettél, nem maradhat tétlen. Meg kell torolnod minden, az iskolában történő igazságtalanságot. Hallottad már a vonaton a pletykát, a Longbotom fiú újra szervezi a DS-t. Pont ő? A kis szerencsétlen? Bele fog bukni, ha nem áll mögé valaki szívósabb. Azon tűnődsz megkeresd-e a hetedéves griffendélest? Ha belépsz közéjük elkötelezed magad, de akkor tartozol majd valahova, valakik közé. Azt nem lehet. A Karvaly magányos állat, akinek nincs szüksége senkire és semmire. Ezt komolyan elhiszed? Kérdezed magadtól, hisz mindenkinek kell valaki olykor. Végig veszed az érveket, pro és kontra, döntést hozni most az egyszer komolyan nehéz dolog.  Arrébb lököd jobb kezeddel az üres dobozt.

- Hé, Mercutio! Ez az utcsó szálam. Rossz nekem mi? Most írhatom öt nyomorult héten át annak a libának a háziját.  Jajj, ne nézz már így. Vagy ez, vagy leszokok, de azt nem tudok. Szóval rossz nekem.

         Jellem

   Maga vagy az ellentmondás. Maga vagy a paradoxon. Erős vagy, mégis gyenge. Rendkívül intelligens vagy, mégis oly csekély a tudásod, mint csepp a végtelen tengerben. Szelíd vagy, - élni, és élni hagyni elvet vallod- mégis hamarabb támadsz, minthogy téged támadjanak. Ravasz vagy, mégis elég bölcs, hogy belásd, ez becsület, tartás és alázat nélkül semmit sem ér. Vakmerő vagy, mégis óvatos. Végtelenül bátor vagy, ha kell, de félsz, s könnyezel, ha nem lát senki sem. Szíved mélyén hiszel, s remélsz, de eszed után mész.



         Apróságok

mindig ||
- karate
- seprűn száguldozás
- idézet gyűjtés
- éneklés, de csak ha egyedül van
- graffiti fújás
- éjjeli tetőn mászkálás, és minden, ami vakmerő, veszélyes, és bosszantja azokat, akiket nem kedvel

soha ||
- árulás
- adott szavának megszegése
- szőke gazdag cicababák, akiknek fogalmuk sincs az életről
- feleslegesen magyarázni egyértelmű dolgokat, vagy ismételni önmagát
- jellemtelenség
- korlátolt csőlátású gondolkodás, minden, ami sajátos egyéniségének, és szabad szellemű gondolkodásának elnyomására szolgál
- diszkrimináció minden formája és fajtája

dementorok || Az a perc, amikor megölték Miugele atyát
mumus || Miugele atya közli, hogy csalódott benne, és nem méltó a szeretetére, nem viszi semmire, és senkinek sem fog kelleni sohasem  
Edevis tükre ||  Önmaga felnőttként, méghozzá éppoly szigorú, tiszteletreméltó, erős nőként, mint McGalagony, akire Miugele atya is büszke.
százfűlé-főzet ||  Vérvörös, kesernyés, fanyar

titkok ||
- retteg tőle, hogy sosem lesz igazán értékes, és jó ember
- hisz Istenben, és Miugele atya tanításaiban
- valójában neki is nagyon fájnak a bántó szavak, fáj ha megütik, még jobban ha igazságtalanul, csak éppen sosem mutatja ki, inkább szó nélkül állja
- nagyon szeretne animágiát tanulni, karvallyá változna, ha lehetne, de nem meri megkérdezni, megkérni McGalagonyt, hogy tanítsa meg. Legalábbis még nem

rossz szokás ||
- Cigizik, ha sikerül szereznie, ezért jellemgyengének is tartja magát.
- Ritkán, de ha igazán felidegesítik, cifrákat tud káromkodni.
- Szereti semmibe venni a számára értelmetlennek tűnő szabályokat (pl. nem szabad mászkálni éjfélkor a csillagvizsgáló tetején).  



         A család

apa || Ismeretlen
anya || Ismeretlen
testvérek ||  Nincs adat
családi állapot || egyedülálló
állatok || Mercutio, a kleptomániás görény

Családtörténet ||
Saját maga számára is ismeretlen, bár minden vágya kideríteni ki is ő, honnan jött, és mit is ér valójában?
Nevelőcsaládtól, nevelőotthonba, onnan újabb nevelőcsaládhoz, újabb intézetbe járt, néha megszökött, és az utcákon ténfergett, mert ott is jobb volt, mint a részeg nevelő faternél.
 



         Külsőségek

magasság || 158 cm
tömeg || 39,5 kg
szemszín || indigókék
hajszín || vörösesbarna, természetesen kéttónusú
különleges ismertetőjel || természetesen melírozott hatású haja, melyben díszként mindig egy karvalytollat hord.
kinézet ||Nem túl magas lány, de így is azonnal látszik, hogy milyen vékony, jószerével alultáplált, pedig amióta a Roxfort az otthona sokat hízott. Mindig feketében van, egyszerű fekete nadrágot visel, egyszerű fekete pólóval. Mindig hord egy vékony ezüstláncot, melyen egy kereszt van, de ezt ritkán látni, mert szereti elrejteni a pólója alá.
egészségi állapot || rendkívül sovány, asztmára hajlamos, amin nem segít a cigi sem. Hátán, felső combjain, csípőjén sebhegek láthatók, valószínűleg bántalmazás nyomai, és sosem kezelték őket. Bal csuklóján feltűnően kiáll a csont. Valószínűleg el volt törve, de természetes úton, és helytelenül forrt össze, anélkül, hogy orvos látta volna.  Bal kezes.



         A tudás

varázslói ismeretek || Harmadévesnek megfelelő tudás. Ámbár szokatlanul sok pajzsbűbájt, védekező igézetet, és főzetkészítést sajátított el önszorgalomból, könyvekből. Kedvenc tantárgyai: LLG és átváltozatástan, bár a többi tárgyból is igen jó eredményei vannak. Kedvenc  tanára McGalagony, mindenben neki akar megfelelni, ha felnő pont olyan akar lenni mint a professzor asszony, őt tekinti példaképének, és mentorának.
felvett tantárgyak || számmisztika, rúnaismeret, LLG
mugli képzettségek || tehetséges graffiti rajzoló, de minden más rajzot is szívesen készít, alapszintű karate tudás, van egy füzete tele idézetekkel, kedvence Shakespeare.  
pálca típusa || 12 hüvelyk, cédrus, főnixtoll mag
különlegesség || Majd egyszer



         Szerepjáték-példa

Sűrű sötét éjszaka. Egy csillag sem ragyog az égen. Milyen kár. A borús felhők mindent eltakarnak. A Karvaly hangulata is borús ma éjjel. Lassan néz le a kezében parázsló cigarettára. Az egyik torony tetején kuksol, bár jóval elmúlt már éjfél is. Sosem értette igazán, miért tilos a kései itt lét. Persze ez most a legkevésbé sem érdekelte. Arrébb lökte jobb kezével az üres dobozt. Ez volt az utolsó szála. Remek. Most keresheti majd megint meg azt az idióta mardekáros félvér h*lye kis libát. Szívből megveti, de nincs mit tenni. Csak ő tud cigit szerezni. Persze nem ingyen. Semmi sincs ingyen.

- Hé, Mercutio! Ez az utcsó szálam. Rossz nekem mi? Most írhatom öt nyomorult héten át annak a libának a háziját.  Jajj, ne nézz már így. Vagy ez, vagy leszokok, de azt nem tudok. Szóval rossz nekem.

A görény játszani kezd az üres dobozzal, és végre mosoly jelenik meg a lány arcán. Azért, hogy hamar le is hervadjon, ahogy a kisállat leejti a dobozt a csillagvizsgáló padlójára egy szinttel lejjebb. Ugyanis ebben a pillanatban egy jeges hang is csattan a levegőben.

- De még milyen rossz! Lefelé, de azonnal! Mégis mit képzel magáról!

Nesze neked magányos, csendes este. Mégis csak meg kéne tanulnod az animágiát Karvaly! Most repülhetnél, ha tudnál és bizonyítsák rád, hogy itt jártál. Persze így sem lenne túl nehéz. A doboz. Egyetlen személy van az iskola területén, aki ilyet szív. Így hát nincs mit tenni, még egy nagy, és hosszú slukk, aztán lassú kimért mozdulattal el kell nyomni a csikket. Ha bajban van, legalább adja meg a módját. Könnyed leugrás, és egyenesen a házvezetőjével áll szemben a lány. Kis terpeszbe csúsztatja lábait, és hátra kulcsolja a kezét. Egyenesen, és szenvtelenül áll. Merészen szembe néz a dörgedelmes vésszel. Tudatáig csak a paprika vörös arc, és „Nem ezt várná el az ember!” „pontlevonás” „büntetőmunka” szavak jutnak el. Nem teszi túl boldoggá. Viszont kihágást követett el, így a büntetés is jár. Ezt ő maga is tudja.

- Magyarázatot! És jó legyen!
- Nincs magyarázatom. Egyszerűen csak szívtam egy kis friss levegőt.
 

A Karvalynak esze ágában sincs hosszú és felesleges magyarázatokba fogni. A helyzet egyértelmű. Az is, hogy nem csak friss levegőt szívott. Egy tanár sem olyan ostoba, hogy ne vegye észre a nyilvánvalót.

- Nem csak friss levegőt, ahogy látom. Befelé az irodámba! Ezt még ott folytatjuk!

A lány nyelvén már ott egy gúnyos, kissé ironikus válasz a helyzetre, de inkább mégsem szólal meg. Nem lenne célszerű tovább rontani helyzetén. Így némán indul meg a jelzett irányba. Tudja, hogy Mercutio a hálókörletében várja majd, így miatta nem aggódik. Sokkal inkább tart az irodai „párbeszédtől”, ami nyilván házvezetője további kellemetlen ordítozása lesz. Persze a Karvaly ezt is néma, méltóságteljes büszkeséggel állja majd, mint mindent. Egy kissé már sajnálja a tanárt. Holnapra bizonnyal berekedhet. Meg mostanában amúgy is sok a gondja, leginkább vele. Az iskola egyetlen, és utánozhatatlan Karvalyával. Mintha az új évvel, a háborús helyzet miatti az új szabályokkal a lány nem tudna mit kezdeni, és ezért kezdene visszavadulni. Most pont olyan megint, mint elsős korában, mikor vad és kezelhetetlen volt. Pedig már minden tanára hitte, hogy végre megbékélhet, és rendes, tehetséges lánnyá szelídül a vadóc kölyök. Azonban úgy tűnik a Karvaly méltó nevéhez, és ott és akkor csap le, mikor senki sem számít rá. Mint ma éjjel is.  


         Egyéb

avialany||  Kathryn Prescott

Egyéb:
Rendkívül bonyolult jellem. Sokszor saját magát sem érti. Nem tudja, mit mért tesz, csak hogy így helyes. Indulatos, makacs. A jelleme tényleg ellentmondásos. Ő az, aki mindenkivel, és mindennel seftel az iskolában, mindig elsőként tud meg mindent. Azonban senki nem bízik igazán benne pont ezért. Nem alakít ki szoros kapcsolatokat. Fél az elkötelezettségtől, mert nem tudja mi az.  Ugyanakkor, ha baj van ő az első, aki közbelép, segíteni akar. Ha szorul a húrok végül, mindig a jó oldalra áll, pedig hangoztatja, hogy semleges, és nem érdekli. Ez persze átlátszó hazugság. A szíve úgysem engedné, hogy ne lépjen közbe ott, ahol a Karvalyra szükség van.
Naplózva


"Mosolyogj! Az összezavarja az embereket.

sol
Vendég

« Válasz #1 Dátum: 2012. 01. 13. - 15:18:32 »
+3

Szervusz!

 Ahogy már mondtam, imádtam az előtörténetedet! Zseniális ez az E/2-zés és a visszatérő motívumként a "Tadam"! :D nagyon-nagyon tetszett! Természetesen elfogadom, házad pedig nem más, mint a




•     •     •


Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 11. 10. - 03:09:27
Az oldal 0.242 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.