+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Főépület
| | | | | |-+  Nyilvános mágiatörténeti irattár
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nyilvános mágiatörténeti irattár  (Megtekintve 10487 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 08. 14. - 03:49:01 »
0

Ronald Weasley pennájából

Egy egyszerű, négyszög alakú terem. A falak mentén magas, körülbelül három méter magas polcok vannak, tele a mágiatörténetről szóló iratokkal, könyvekkel, feljegyzésekkel. Itt mindent megtalálhatnak a diákok a varázslótársadalom történetéről. Az irattár egyediségét tükrözi az is, hogy ebben a teremben nem csak a brit mágiatörténetről található információ, hanem az egész világ mágiatörténetéről olvashatnak az ide látogatók. Minden irat kronológiai, és kontinens szerinti sorrendbe van rendezve.
A teremben, szimmetrikusan elhelyezve nyolc, egyszerű asztal található, padokkal, a kényelmesebb olvasás érdekében. Habár ez a terem a könyvtár egyik kisebb kirendeltsége, az itt megtalálható iratok egyediek, így a termen, és lakóin erős bűbájok ülnek. Egy iratot sem lehet kivinni a teremből. Persze volt már, aki megpróbálta, de a könyv az ajtóban kicsusszant kezéből, vagy táskájából, és visszareppent helyére.
Az irattár közepén, egy alacsony, négyszögletű alapzat felett egy ezüst-bronz földgömb lebeg, fél méterrel a padló felett, és körülbelül másfél méter átmérőjű az egész. A szárazföldek bronzszínűek, míg a vizek ezüstök. Folyamatosan forog, akárcsak a Föld, de ha valaki hozzáér, megáll, s az érintett terület történelme világítani kezd a polcokon. Ez csak egy kis segítség, a könnyebb keresgélés érdekében.
Mivel a teremben nincsenek ablakok, a fényt egy hatalmas csillár szolgáltatja, illetve az asztalokon kisméretű olajlámpák vannak elhelyezve.
Naplózva

Elena Pierce
Eltávozott karakter
*****


muglinak álcázott aranyvérű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 09. 27. - 00:06:12 »
+1

DRACO
I'm sick of all the insincere
So I'm gonna give all my secrets away



Tartok a következő egy órától. Még mindig nem bírom felfogni, hogy miért pont nekem kell Dracot korrepetálnom. McGalagony igazán mást is választhatott. Például Pansy-t. Már többször is megírta Draco háziját, miért ne segíthetne neki most is?
Komolyan. Ez az egész olyan, mintha valaki nagyon unatkozna, és nem lenne jobb dolga, mint velem szórakozni. Épp, hogy lenyugszik körülöttem minden, már jöhet is egy újabb megpróbáltatás. Olyan ez, mint egy ismeretlen akadálypálya és én vagyok a kísérleti nyúl. Mindenki azt várja, hogy mikor bukok orra.
Korábban indulok el, mert én szeretnék előbb odaérni, hogy Draco véletlenül se tudjon panaszkodik, mert, hogy sokat kellett várnia. Inkább enyém legyen ez az előny.
Miközben a terem felé vezető folyosón lépkedek, az utolsó találkozás emlékei törnek fel. Legszívesebben visszaszorítaná őket, de olyanok akár egy gejzír. Megállíthatatlanok és égetnek. A múlt nyomai marnak, de nem szeretném, ha ezt más is látná. Elég, ha csak én tudom. Nehezemre esik ez ellen küzdeni, és tudom, hogy nem lenne könnyebb, ha mást is tudomást szerezne erről.
Olyan rossz, amikor valaki magára marad. Mikor egyedül kell megbirkóznia a gondjaival. Úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben van, holott ez egyáltalán ne így van. Már igazán megszokhattam, hogy segítség nélkül kell boldogulnom, de valahogy mindig is hiányoltam a támogatást. Hiányzik, hogy nincs olyan ember, aki idősebb és érettebb nálam, akiben őszintén bízok és bármit elmondhatok neki. Szükségem van valakire, aki tanácsokkal tud ellátni, és készen áll, hogy bármikor a segítségemre siessen, ha bajban vagyok, vagy ha csupán egy váll kell, amelyen kisírhatom minden bánatomat. Nem vagyok az a típus, akit nagyon kell bátorítani, de néha jól esik a dicséret. Úgy, mint mindenkinek.
Régen még az apám is egy volt a kevés ember között, akikben megbíztam, de megváltozott. Ő is és én is. A kapcsolatunk nem a régi. Így inkább magamban tartok mindent, de meddig? Vajon mennyi van még? Mikor fog ez előbújni és ki lesz az illető, akire rázúdítom? Vagy lehet, hogy még azelőtt összeroppanok, mielőtt bármi is a felszínre kerül.  Nem lenne az első eset, hisz legutóbb is ez történ.
Az emlékek felidézésétől libabőrös leszek. Soha többé nem akarok olyan helyzetbe kerülni. Nem akarok szenvedni, boldog szeretnék lenni. Miért olyan nehéz ez? Olyan lehetetlennek tűnik…
Minél közelebb vagyok a megbeszélt helyhez, annál nehezebb haladnom. A lábaim nem akarnak engedelmeskedni. Őszintén szólva legszívesebben megkeresném MgGalagonyt és valami kifogaást találnék ki, csak, hogy ne kelljen nekem korrepetálni Dracot. De nem lehet. Nem futamodhatok meg.
Párszor elismétlem magamban az elkövetkezendő óra menetrendjét. Bemegyek, végig csak az átváltoztatástanra figyelek, elmagyarázok mindent, majd elhagyom a termet. Olyan könnyen hangzik. Remélem, hogy legalább ennyire könnyű is lesz.
Már a terem bejárata előtt állok. Megpillantom az órámat, és boldogan látom, hogy még negyed óra van a találkozásig. A kilincsre helyezem a tenyerem, mikor felmerül bennem, hogy talán nem én leszek az első. Valamiért ez most nem is számít annyira. Negyed órával korábban kezdünk, és előbb végzünk. Próbálok pozitívan állni a dolgokhoz, amennyire csak lehet.
Gyorsan lenyomom a kilincset. Történjen, aminek történnie kell…
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 09. 27. - 23:42:00 »
+1

WE SAY GOODBYE I TURN MY BACK
RUN AWAY RUN AWAY SO PREDICTABLE


Túl sok minden történt nagyon rövid idő alatt. Képtelen vagyok mindezt feldolgozni, még terapeutával sem menne. A téli szünet egyetlen megnyugtató mozzanata egyben életem leggroteszkebb beszélgetése volt. A kastélyba érve persze ismét kellemetlenségek tömege fogadott. Ezek egyike volt a prefektusi gyűlésekről megfogalmazott kritika, az iskolaújság megszerkesztett száma (egek, ki a fene mondta ennek a lánynak, hogy én majd foglalkozom ezzel...?), és végül de nem utolsó sorban, a legnagyobb háromszoros hurrát kiváltó tény: McGalagony igazgatónő szívhez szóló levele, melyben arról ír, hogy haladéktalanul (ez a szó ki van emelve aláhúzással) jelenjek meg az irodájában. Tavaly többször is eljátszottam Pitonnal azt, hogy az ilyen felszólításaira egyszerűen annyival reagáltam, hogy tüntetően nem jelentem meg, ám McGalagonnyal ezt nem igazán akartam bejátszani, főleg az órai események miatt. A szipirtyó aztán közölte az örvendetes hírt: korrepetálásra szorulok átváltoztatástanból.
Korrepetálásra.
Én.
Még akkor is tudnék korrepetálni egy Aurorakadémiás diákot, ha a fél karom hiányozna és nem lenne nálam pálca! Felháborodásomat nem rejtettem véka alá, ám ekkor közölte azt is, ki lesz a tutorálom.
Miss Elena I. Pierce.
Kiröhögtem és ott hagytam.
Utánam szólt hogy az első óra hol lesz és mikor.

Most az első óra helyszínére igyekszem. Annyira azért nem sietek, noha még csak egyszer voltam a Történeti Irattárban, amikor a családfa-kutatáshoz volt szükségem egy 1500-nál régebbi aranyvérű almanachra, de amennyi por ott van...! Rémes. Majdnem annyira, mint a padlás.
Kellemes meglepetésként ér, hogy a megadott időpont előtt pár perccel Elena már ott van a helyszínen. Kihúzok egy széket és levágódom vele szemben, csak olyan nemtörődöm stílusban.
- Szia - köszönök neki érzelemmentes hangon. Lehet, hogy egy kicsit kavartunk, de azóta rengeteg minden történt. Például felkent a falra, amit nem fogok elfelejteni egykönnyen, épp ezért nem fogom neki megkönnyíteni a mai délutánt számára.
Az ingem felső gombját kigomboltam, a nyakkendőmet még útközben leettem, hogy jól látható legyen az eljegyzési ajándékom: nyaklánc, rajta egy mágikus gyűrű egy pici fekete kővel. A gyűrű titkát most nem ecsetelném, de hasznos holmi, ráadásul az örök szerelem varázsszavai vannak belevésve. Olykor kicsit éget, az az igazság.
Előre hajolok, a lánc is kikandikál az ing mögül. Rákönyökölök az asztalra az alkarommal.
- Szerintem McGalagony nem gondolta komolyan, hogy majd te fogsz engem tutorálni átváltoztatásból. Azért valljuk be, mindenkinek megvannak a maga korlátai.
Erős nyitás. Nem fogom kímélni. Jobb, ha mostantól hozzászokik ehhez a bánásmódhoz.
Naplózva

Elena Pierce
Eltávozott karakter
*****


muglinak álcázott aranyvérű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 09. 28. - 21:13:13 »
+1

DRACO
This town is colder now, I think it's sick of us
It's time to make our move, I'm shakin' off the rust


Benyitok a terembe és elégedett vagyok, mert a helyiség üres. Becsukom az ajtót, mely halk kattanással zárul be. Körbenézek. Vajon mire gondolt a professzor mikor a nyilvános mágiatörténeti irattár jutott eszébe? Úgy vélem, hogy MacGalagony jobb helyet is választhatott volna, ha már a szabad időmet rabolja, azzal, hogy helyette kell valakit korrepetálnom. Szerencsére ezúttal bevettem minden orvosságot, így hát csak a por látványa zavarja a szememet.
Az első sorban lévő egyik asztal mögé foglalok helyet. Lerakom a magammal hozott kártyapaklit és a jegyzeteimet. Nem hiszem el, hogy megint ezzel az idióta feladattal kell foglalkoznom. Nekem bőven elég volt az utolsó pár óra.
Unott tekintetem a szintén magammal hozott olvasmányra kerül. Beletemetkezek a fekete betűk soraiba. Egy kicsit le vagyok maradva, és nem lenne rossz végezni ezzel a könyvel. Már vagy egy hete be kellett volna fejeznem.
Nemsokára Draco is megérkezik. A perifériás látásommal kísérem, ahogy bejön, majd az órámra pillantok. Úgy látszik, ő is korábban jött el. Annál jobb. Ne figyelve, hogy mit csinál, továbbra is a könyvet olvasom. A szemem még akkor sem szakad le a kötetről, mikor üdvözöl.
-   Nem késtél… Remek! – reagálok a köszönésére. Végre úgy döntök, hogy az arcába nézek, de a tekintetem nem jut el odáig. A nyakába lógó gyűrűnél akad meg. Úgy látom Draconak eseménydús téli szünete volt. Nem is tudom, hogy mire gondolok, de a pillantásom még mindig a gyűrűn van. Csupán akkor veszem le róla a szemem, mikor Draco közelebb hajol, és az asztalra könyököl. Úgy érzem kevés a köztünk lévő távolság, így hát hátrébb csúszok, addig, amíg tudok. Végre a szemébe nézek.
Korlátok? Ennél a szónál újból a könyvre pillantok, hogy a megfelelő helyre rakjam a könyvjelzőt, és halvány mosollyal az arcomon a fejemet csóválom. Újból felpillantok, de addigra a vigyor eltűnik az arcomról. Arckifejezésem ismét komoly.
Szó nélkül becsukom a könyvet, mely halk puffanást ad ki, majd arrébb csúsztatom, nagyjából húsz centinyire tőlünk.
-    Szerintem meg ne vesztegessük egymás idejét - Draco elé helyezem a kártyákat, majd a kezembe veszem a jegyzeteimet. Várom, hogy húzzon – Ha már mind a kettőnk idejött… Foglalkozzunk a kijelölt feladattal.
Az utolsó dolog, amihez kedvem lenne az az, hogy a panaszkodását hallgassam. Nem tehetek arról, hogy McGalagony engem jelölt ki. Az egyik ok, amiért nem mondhattam nemet az az, hogy nem akarom kihúzni nála a gyufát. Kötve hinném, hogy szükségem lenne még egy konfliktusra, főleg, ha a másik személy egy tanár…
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 09. 29. - 23:22:44 »
+1

NOT FAR FROM HERE YOU SEE ME CRACK
LIKE A BONE LIKE A BONE I'M SO BREAKABLE


Egyáltalán nem emeli föl a fejét, ami elég egyértelmű jele annak számomra, hogy nem mer vagy nem akar a szemembe nézni. Úgy nézi azt a könyvet, mintha valami használati útmutató lenne hozzám. Márpedig ilyesmi nem létezik. Páran ismernek pár kódot, melyek nyitnak bizonyos zárakat, és ő is közéjük tartozik: de egységes felhasználói leírás nincs.
Mikor végre hajlandó felemelni a fejét, látom, tekintete megakad a nyakamon. Először nem tudom, mit néz, úgyhogy lepillantok. A láncra fűzött gyűrű látványa újdonságként, mégis lassan megszokottá válva lóg az ingem gallérja mögött. Noha direkt hagytam elöl, most úgy teszek, mintha véletlen lett volna. Tekintetétől mintha elszégyellném magam, rejtem az ingem alá a láncot és gombolom be a gallért. Jó alaposan megbámulta, szó se róla. Pontosan ez volt a célom, csak úgy a miheztartás végett. Jobb, ha tudja, hányadán is állunk, nekem pedig nincsenek titkaim előtte. Pontosabban vannak, csak ezt épp nem rejtem véka alá.
Végig nem veszem le róla a szemem, így akkor is egyenesen őt nézem, mikor végre találkozhat a tekintetünk. Feltűnt, hogy hátrahúzódott. Mintha csak az illatom elől menekülne, vagy valami különös mágneshatás elől.
Látom, mosolyog. Tőlem kinevethet, akkor is tudom, hogy épp fájó pontok közelében tapogatózom, csak a megfelelő helyet kell megtalálnom. Az edukációjára úgy tűnik kevéssé érzékeny.
Összekulcsolom két kezem az asztalon, magabiztos tárgyaló pozícióba helyezkedve.
- Hát persze, tanárnő - szólalok meg lekicsinylően, miközben a McGalagony által használt kártyák is előkerülnek. - Szeretné, hogy húzzak is?
Meglepően gyorsan reagálok saját kérdésemre. Úgy döntök, húzok egy kártyát, jobbról a harmadik. Feltartom függőlegesen úgy, hogy én lássam, mi van ráírva, de ő ne. Halálosan izgalmas: a felirat orr és fül. Nem emlékszem pontosan, mi volt az órai instrukció, de nem is különösebben érdekel.
A feltartott kártya pont Lena fél arcát takarja ki, így nyilván az én fél arcomba is belelóg, ha Miss Pierce esetleg úgy döntene, hogy felnéz. Amint megtalálom ismét a tekintetét, megfordítom a lapot.
A lapot, melyen immár nem a felirat van, hanem egy rajz, pontosabban egy tarotkártya rajza. Vörös alapon hever rajta egy lángokban égő nőalak, aki fejét hátrahajtva sóhajt, vagy az is lehet, hogy ordít. Ez a vágy kártyája. Nem járok jóslástanra, de a tarotot minden valamirevaló aranyvérű ismeri, csak úgy szórakozásból is. Elég egyszerű trükk, kicsit talán olcsó és unalmas is, de az orra alá tartom a kártyát. Nem várom meg, hogy megkérdezze, mi a fene történt. Leteszem elé, aztán szertartásos mozdulattal húzok egy újabb kártyát. Az átváltoztatás ezúttal is megtörténik. Kardok három. Féltékenység. Aztán a 22-es: az élet koronája. A testvéri kötelék jelképe. Lerakom ezeket elé, egy sorba. Vajon rájön, mit akarok mondani? Ha nem, hát elmagyarázom.
- Találkoztam a húgoddal újévkor.
Tudja, mit jelent, ő is ismeri a szokást. Valakivel találkozni éjfélkor annyit tesz: a lány titkos randevút kért tőled. Kíváncsi vagyok, mit reagál erre.
És hogy miért bántom? Mert ő is bántott. Eléggé megbántott, mikor a fejem az oszlopról pattant vissza.
Persze az egésznek semmi köze az átváltoztatástanhoz, de ezért is kezdtem bele.
Naplózva

Elena Pierce
Eltávozott karakter
*****


muglinak álcázott aranyvérű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 09. 30. - 19:49:07 »
+1

DRACO
Who will love you? Who will fight?
And who will fall, far behind?



Míg azt próbálom bebizonyítani, hogy nem érdekel, amit csinál, addig titkon figyelem minden egyes mozdulatát.
Látom, hogy begombolja az ingét, de nem értem. Az előbb úgy nézett ki, mint aki büszke a gyűrűjére, most meg elrejti? Nem mindegy? A láncot eldughatja, de amit jelent, amiért kapta… Nem sokára úgyis kiderül… Ezt nem lehet eltitkolni. Teljesen felesleges eltenni a nyakába lógó ékszert. Ezzel csupán azt éri el, hogy egy pillanatra elvegye a figyelmemet a valóságtól. Értelmetlen…
Úgy teszek, mintha a jegyzeteimre figyelnék, de igazából a sorok között olvasok. Mi több! Nem is olvasok, inkább csak bámulom a betűket. Már többször is végigolvastam az átváltoztatástan eme részének magyarázatát. Szükségtelen újból elolvasnom, hisz minden egyes szavát ismerem.
Bárcsak el tudnám vonni a figyelmemet ezzel, de nem. Egyfolytában figyelem, de csupán a perifériás látásommal. Nem veszi  le rólam a tekintetét, ez pedig idegesít. Fészkelődöm, keresem a legkényelmesebb ülőpozíciót, de ne találom. Végre megállok. Hátam egyenes, arckifejezésem tántoríthatatlan. 
-   Légy olyan szíves – villantok rá egy műmosolyt, majd újból a jegyzeteimbe fúrom a tekintetem. Látom, hogy végre elszánja magát és húz egy lapot. Várom, hogy előszedje a pálcáját és elkezdjen varázsolni. Mikor nem történik semmi, az arcára pillantok, amit csak félig látok, mert a másik oldalát a kártya rejti el. Azon gondolkozom, hogy vajon mi van ráírva a lapra. Miért nem áll neki a varázslásnak. Kötve hinném, hogy olyan nehéz feladatot kapott volna. Egy kicsit olyan érzésem van, mintha valami bűvész, csaló mugli, előadáson lennék.
Unottan felsóhajtok, de a következő pillanatban Draco megfordítja a kártyát. Mozdulatlanul figyelem. Először nem értem, hogy mi történik, de rájövök, hogy Draco egy tarot kártyát tart a kezében. Ha nem McGalagony adta volna a paklit, akkor azt hinném, hogy rosszat hoztam el.
Milyen régi trükk. Nem is emlékszem, hogy mikor találkoztam utoljára tarot kártyákkal. Anno a bátyáim szórakoztattak minket ezzel, de ez egy messzi emlék. Nem szeretem a jóslástant, ahogy azt sem, ha a múlttal vagy a jövővel kell foglalkoznom, ezért többnyire elkerülni próbálom az ilyen és ehhez hasonló eszközöket.
A lapon egy lángoló nőalak áll. A vágy kártyája. Most lerakom a jegyzeteket és az asztalra helyezem a kezeimet. Kíváncsi vagyok, hogy hova akar kilyukadni, mit akar ezzel elérni, elmondani. Ismét húz, majd újra lerakja a lapot. Kardok három. A féltékenység kártyája, az a lap, amely csalódást és fájó elismeréseket jelez. Egyre jobb.
Még az előző kártyán gondolkozom, mikor újabb kerül az asztalra. A 22-es. Próbálom összerakni a jelentéseket, azonban Draco megtöri a csendet. A kártyákon merengő tekintetem felszökken, és meglepődötten a szőkeségre szegeződik. Tehát Linával volt újévkor…
Egy „és engem ez hol érint” arckifejezés ül ki az arcomon, de belülről fortyogok a dühtől. 
-   Lenyűgöző! – szólalok meg, immár gúnyos hangon. A tekintetem a kártyákra szegeződik, mert igazából ez nem a kijelentésének szólt, hanem a kártyatrükknek. Újból a szemébe nézek. – Szívesen meghallgatnám, hogy mit csináltatok… - hatásszünetet tartok – vagy ha jobban belegondolok, mégsem… ti dolgotok, hogy mit műveltek, ámde nem azért vagyunk itt, hogy az izgalmas, újévi élményeinkről meséljünk egymásnak, ugyebár.
Húzok egy kártyát. Szemöldök és ajkak szerepel rajta.
-   Hmm… - adok ki egy kíváncsi nyögést, majd Draco felé fordítottam a lapot – Hozzákezdesz az átváltoztatásodhoz, vagy kezdjem el én? – az asztalra helyezem a kártyát, majd előveszem a varázspálcámat, amit szintén lerakok, de a tenyerem rajta marad. Ó, igen, szeretem elérni a céljaimat, perpillanat pedig az a szándékom, hogy minél előbb véget vessek ennek. 
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 10. 04. - 22:49:40 »
+1

AND I TAKE EVERYTHING FROM YOU
BUT YOU'LL TAKE ANYTHING WON'T YOU?


Nehezen megy neki a koncentráció, legalábbis remélem. Végre mikor sikerül elérnem, hogy rám figyeljen, még színpadiasabbá teszem a mozdulataimat, és az egész olyan borzasztóvá válik, mint egy olcsó mugli kártyatrükk. Talán az is. De a hatás... leírhatatlan a kifejezés Elena arcán, főleg mikor megpillantja a Vágyat. De legalább elérem, hogy figyeljen rám, csakis és kizárólag rám. Ajkamra ráül egy felesleges-undok kis félmosoly, és ott is marad, ahogy fürdőzöm a figyelmében. Féltékenység és Testvér: kész a sor. Nem kell jóslástanra járni ahhoz, hogy bárki megérthesse, mit jelentenek ezek a lapok, nem olyan túl mély a misztikájuk. Persze lehet, hogy egy képzett kártyaszakértő egész mást olvasna ki ebből a három lapból, valami olyasmit, hogy súlyos önértékelési problémák fakadnak saját nemiségemből, vagy efféle. (Ezért nem járok jóshoz.) De a hármasuk így félreérthetetlen. Látom, Elena kicsit nehezen veszi fel a ritmust, de mikor összeáll a kép és ki is mondom, amire célozgatok, felkapja a fejét.
Igen! Erre a reakcióra számítottam, ezt vártam végig.
Hirtelen belém mar a gyanú, hogy csak játszom szegénnyel, pont úgy, ahogy a testvérével is, de ez a kósza bűntudat hamar el is illan, mikor gúnyolódni kezd. Látom, mégsem hatja meg annyira, mint hittem. Ez volt az utolsó, végső teszt, az utolsó próbálkozás, az utolsó feltett kérdés, Elena. És te elbuktál. Megint.
- Biztos nem érdekel? - tudakolom azért még utoljára. - Ha nem ismernélek, még azt hinném, tényleg hidegen hagy - vetem oda neki, és hangomban csattan némi csalódott él, ahogy összeszedem a kártyákat, és a kupacot is felvéve kevergetni kezdem őket. Háromszor átforgatom a markomban, majd kettészedem a paklit, letámasztom és egymásba pörgetem őket, hogy aztán összetoljam őket és megigazítsam a lapokat. Ezt követően kitolom a paklit. Elena pedig húz is a tetejéről.
Látom, mennyire igyekszik a feladatra koncentrálni, ami eleve elég gyanús. Igen, még mindig vagyok annyira öntelt, hogy azt képzeljem, csak leplezni próbál valamit ezzel a fene nagy buzgósággal. Megnézem a feliratot, szem, fog.
- Engem ez nem nagyon érdekel. Nem fogok a pálcámmal a számban turkálni. Csináld, ha annyira akarod. Majd figyellek.
Amint nekilát, figyelmem rohamosan zuhanni kezd. Nemigen tudom mással elfoglalni magam, mint hogy megint felveszem a paklit és kevergetni kezdem, cserélgetni, nézegetni a lapokat.
Közben fel-felnézek Elenára, csinál-e valami érdekeset, de végül mégis felteszem neki a kérdést, ami motoszkált bennem.
- És te mit csináltál szilveszterkor?
A gyűrű a nyakamban mintha kezdene súlyosodni.
Naplózva

Elena Pierce
Eltávozott karakter
*****


muglinak álcázott aranyvérű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 10. 05. - 22:09:08 »
+2

DRACO
Let's have some fun...


Úgy érzem, megint egy veszélyes játszmába kezdünk, holott nem azért találkoztunk, hogy újból egymással játszadozzunk. Még mielőtt idejöttem volna, megígértem magamnak, hogy az átváltoztatástanon kívül másról nem fogok csevegni, és ezt meg is akarom valósítani, de Draco teljesen megnehezíti a dolgomat.  Ahogy az imént mondtam, nem fogok újabb játszmába kezdeni, de azt sem hagyom, hogy legyőzzön. Ez elég bizarrul hangzik, hisz, aki nem játszik, veszít, viszont nem lehet úgy győzni, hogy nem veszünk részt a játszmában. Sajnos nincs arany középút, csak két választásom van, és egyik sem kedvező számomra.
Igazából most bárhol szívesebben lennék, mint itt. Még mágiatörit is szívesebben tanulnék, pedig számomra az az egyik legkínzóbb tantárgy. Ha megtehetném, rögtön kiviharoznék, jó messzire, de nem futamodhatok meg. Nem vagyok gyáva…
Nem válaszolok Draco következő kérdésére, csupán felsóhajtok. Igazából egy határozott nemmel válaszolnék, és lehet, hogy ő elhiszi, de nem tudom saját magamat is becsapni. Ezenkívül túl gyorsan reagáltam a mondatára. A tekintetem egyből a szemét fürkészte, elkezdtem rá figyelni. Ezek mind megcáfolnák a nemleges válaszomat.
-   Ha egyedül is meg tudod válaszolni a kérdésedet, miért teszed fel? – kérdezem meg hitetlenkedve. Próbálom leplezni a hangomban lévő enyhe haragot. Bármennyire is dühít, hogy újévkor Linával volt (amikor előzőleg át akarta verni), vissza kell fognom magam, mert nem akarok egy erősen savas oldathoz hasonlítani, aminek univerzális indikátorral vizsgálják a kémhatását.
Idegesít, ahogy átforgatja, kevergeti, kettészedi a kártyákat. Ahogy játszik velük. Hirtelenül olyan érzésem támad, mintha én is csak egy kártya lennék a sok között. Veszek egy nagy levegőt, majd újból a feladatra összpontosítok.
Mivel Draco ellenkezik, és nem akarja elvégezni az átváltoztatást, azon kezdek gondolkozni, hogy hogy foglalhatnám le a figyelmét. Sosem tudtam kezelni a gyerekes viselkedést. Nem vagyok anya, hogy tudjam, hogy kell egy hisztis érdeklődését felkelteni.
Amikor felajánlottam, hogy elkezdem az átváltoztatást, úgy értettem, hogy rajta csinálom és nem magamon, de most bármit megteszek, csak hogy gyorsabban peregjenek a percek. Egy újabb lapot húzok. Orr és szemöldök. Elfintorodom. Nem akarok módosítani a kinézetemen. Ha valami enyhébb változtatást kellett volna végeznem, akkor habozás nélkül elvégeztem volna, de ezt nem szeretném.
Fel-alá kezdem görgetni a varázspálcámat az asztalon. Úgy teszek, mintha a kártyára figyelnék, de igazából Draco-t nézem. Még mindig az átkozott paklival szórakozik. Ezt nevezem én figyelésnek.
Felveszem a pálcámat, és a feladat elvégzésére készülök, amikor Draco újból megszólal. A kérdése ismét eltereli a figyelmemet a feladatról. Szóval erre megy ki a játék… Egy pillanatra az arcára tekintek, kíváncsi vagyok, hogy miért érdekli, aztán mintha meg sem hallottam volna a kérdését a feladatra összpontosítok. Egy titokzatos mosoly jelenik meg az arcomon.
-   Ugyanazt  - válaszolok neki, majd felemelem a pálcám, mert támad egy ötletem. Előveszem a zsebemből a tükröm, elvarázsolom, hogy a levegőben maradjon, majd nekilátok az átváltoztatásnak. Először az arcformámon módosítok. Állam hegyesebb, a homlokom pedig magasabb lesz. A szemem barnáról kékre alakul át. A hajam veszít a hosszúságából. Fiúsan röviddé változik és frufru ereszkedik le a homlokomon. Egy picit változtatok a hajszínemen, de csupán az árnyalatán. Szemöldököm vastagabbá válik, az államon pedig borosta jelenik meg. Belenézek a tükörbe, majd elégedetten az asztalra rakom a pálcámat. A kártyát, amin már egy férfi arc áll, szintén leteszem, de lefordítottan. A kezembe veszem a tükröt és Dracora pillantok. Vajon felismeri Brandon arcát?
Még egy pillanatig várok, majd a visszafordító varázsigével visszanyerem a külsőmet.
-    Válasz kérdésért. Mi történt a randevún?
Előbb vagy utóbb úgyis megtudom, hisz, elég, ha megkérdezem Linát. Ő nem lenne képes hazudni nekem, legalábbis azt hiszem. Egyébként lényegtelen, hogy ki mondja el. Válaszokat akarok kapni.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 10. 07. - 01:05:53 »
+2

Vívódik, őrlődik magában, látom a zavart félmozdulatokból, a koordinálatlan tekintetéből, a némaságából. Fogékony vagyok a jeleire, mindig is az voltam, ezért simulunk olyan könnyen egymáshoz, de valamiért mégsem tudunk beszélgetni. Rosszul kalibráltuk a villámhárítóinkat, nem kompatibilisek egymással. A beszélgetéseink olyanok, mintha nem csinálnánk mást, csak a gurkót ütögetnénk egymásnak: goromba dolgok vannak benne és nagyokat ütünk.
Kitér, hárít, mellébeszél. Nem válaszol. Nem mondja se azt, hogy érdekli, se azt, hogy nem. Nem tudom értelmezni ezt a választ. Talán inkább jelenti azt, hogy érdekli, mint azt, hogy nem. Talán. A türelmetlensége mindenesetre érezhető. Vajon azért mondja ezt, mert már unja a kérdéseimet. Rámunt? Ráunt erre az egészre?
Leteszem a kártyapaklit, elegem lett belőle, és nem azért, mert Lenát látványosan idegesíti, hanem mert én is meguntam. Kész. Inkább az asztalra könyökölök, karba fonva két kezem, és úgy nézek rá. Ha a testbeszédemet nézzük: kordont emelek kettőnk közé. Innen bentről támadok, de az ő sértő szavai nem hatolhatnak el hozzám. Nem akarom.
Kezem az asztalra teszem, szemeim rátapadnak Elenára. Unalom költözik beléjük. Nem ad semmi reakciót. Nem mond és nem mutat semmit abból, ami belül zajlik. Nem értem. Nem szórakoztat, csak bújja a kártyákat, azokat a baromi unalmas kártyákat, amiken baromi unalmas és ráadáusl esztétikailag kellemetlen, mellékhatásokkal járó feladatok szerepelnek. A hátam borsódzik attól, ahogy a pálcáját görgeti az asztalon. Legszívesebben rákiáltanék, hogy ne játsszál már vele, nem ceruza, de végül befejezi.
Utálom a titokzatos mosolyt.
És mi a fenét jelent az, hogy "ugyanazt"? Ő is Linával volt? Vagy... nem értem.
Hátradőlök a széken, mely koránál fogva nyikordul egyet, és karba tett kézzel figyelem, mit művel. Különböző helyeken alakít magán, hol fitosabb, hol hegyesebb, hol magasabb lesz. Mire végül eltűnik a tükör, megpillantom az arcot.
- Ouáh! - kiáltok fel elborzadva. Ha hintáztam volna a székkel, biztos hanyatt esem. Így azonban csak undorodó fintor ül ki az arcomra. Ez a látvány túlságosan groteszk és szürreális és ocsmány ahhoz, hogy sokáig tűrjem.
- Fúj! - finnyáskodom, és elfordítom a fejem, hogy ne is lássam. - Tüntesd el!
Nem azért mondom ezt, mert annyira gyorsan felismertem volna, kit is akar ábrázolni. Inkább azért, mert egy fiatal lány testén egy idősebb fiú feje meglehetősen borzasztó és természetellenes látványt nyújt.
Visszapillantok, de addig nem fordulok ismét felé, amíg nem változik teljesen vissza. Lehet röhögni, Én épp azzal küzdök, hogy ne hányjam el magam.
Köhögéssel leplezem enyhe rosszullétemet, majd visszafordulok felé, kissé megviselten. Pszichésen.
Bámulok rá egy darabig.
- Így sokkal jobban nézel ki. Már bocsánat - adok egy gyér kis bókot. - Ki akart ez lenni? Grosiean? - kérdezek rá, mert valakitől mintha azt hallottam volna, hogy ő és Richard kissé összemelegedtek a hideg hónapokban.
- Mi történt volna? Menyasszonyom van - hangsúlyozom a tényt nem kis elégedettséggel: örülök, hogy van alkalmam ezt a hírt kiemelni. - Semmi. Megcsókoltam, beszéltünk. Eljöttem. Na és a tiéden?
Nem tudom, miért vagyok ilyen őszinte vele. Talán őszintén kíváncsi vagyok a válaszára.
Naplózva

Elena Pierce
Eltávozott karakter
*****


muglinak álcázott aranyvérű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 10. 09. - 22:17:29 »
+1

DRACO
What is this I feel, why is it so real
What am I to say?


Látszik, hogy unatkozik. Inkább a nyamvadt kártyákkal játszik, minthogy nekem szentelje a figyelmét. Talán rám unt, unja a társaságomat. De ha ennyire nem érdeklem, ahogy a feladat sem, és szívesebben egy kártyapaklival foglalja el magát, miért jött el? Mi haszna származna abból, hogy itt van? Jaj, persze! McGalagony nem büntetheti meg, hisz itt volt. Ne mondhatja, hogy azért nem megy neki olyan jól az átváltoztatás, mert megtagadta a feladatot. Ebből csak én jövök ki rosszul. Én leszek az, aki elbukta a próbát, mert, ahogy elnézem, nem fog sikerülni rávenni Dracot, hogy gyakoroljon. De lehet, hogy a Professzor nem ezt fogja gondolni, hanem inkább, hogy nekem is szükségem lenne még több gyakorlásra. Nem érdekel! Gondoljon, amit akar. Ha nem lenne Professzor, kötve hinném, hogy bármire is rá tudná venni Draco-t, nemhogy gyakoroljon. Az is átfutott az agyamon, hogy talán másvalakit kellett volna kijelölni erre a feladatra és nem engem. Természetesen a Professzor nem tudja, hogy mi történt legutóbb, amikor kettesben maradtunk Dracoval. Legalább is remélem, hogy nem hallotta valahonnan. Valljuk be, ez elég szánalmas húzás lenne. Nem hinném, hogy a Professzor ilyen primitív.
Végre leteszi a kártyákat. Arrébb tolom őket. Olyan távolságban vannak, hogy ha értük nyúlna, megbizonyosodnék róla, hogy unalmasnak tart. Újabb kényelmes ülőpózt keresek. Fészkelődök egy picit, majd keresztbe teszem a lábam és kiegyenesedem. Tartom a távolságot. Olyan messze szeretnék lenni, amilyen messze csak lehet. Mintha azt remélném, hogy a távolság megvéd a sértő, bántó szavaitól, hogy ha messze vagyok tőle, akkor a szavai nem érhetnek el, hogy félúton egyé válnak a csenddel és sosem jutnak el hozzám. Sajnos ez lehetetlen, hisz a táv nem olyan nagy…
Elég viccesnek találom Draco reakcióját, amikor megpillantja az átváltoztatott külsőmet. Annyira, hogy nem tudom felvenni a pókerarcot, ezért szélesen elmosolyodom, de lehajtom a fejem, mint aki szégyellné, hogy mások szenvedésén röhög. Megkér, hogy változtassam vissza az arcom, és egy pillanatra azon agyalok, hogy nem csinálom meg, hadd szórakoztasson még egy picit, ha már eddig ő szórakozott, de látom, hogy mennyire megviselte az átváltoztatás, így hát elhessegetem a gondolatot. A végén még leadja az átváltoztatástant is, azzal az indokkal, hogy rosszulléte és fuldoklása van tőle. Befejezésül visszavarázsolom eredeti arcomat, és újból a tükörbe nézek, hogy ellenőrizzem, minden rendben van e. Megigazítom az egyik tincsemet, majd újból lerakom a tükröt.
Egy ideig még néz. Ha nem pillantottam volna bele a tükörbe, akkor azt hinném, hogy elrontottam valamit. Aztán megszólal. A bók hallatán egy másodpercre felvonom a szemöldököm, majd elégedetten elmosolyodom.
- Ha az inspektort szintén Richard Grosieannak hívják, akkor igen – gúnyolódom tovább. A csuklóimat a padnak támasztom. Egymáshoz préselem a tenyereimet, mintha imádkoznék, majd összefonom ujjaimat, és a csak a hüvelyujjaim mozognak. Már megint Richarddal jön. Igaz, hogy nemrég találkoztunk a faviskóban, amiről nem egészen tiszta emlékeim vannak, de nem bánnám, ha abbahagyná az emlegetését.
A válaszára a tekintetem az arcáról a mozgó hüvelykujjaimra csúszik le. A fülembe zeng a mondata. „Mennyasszonyom van. Mennyasszonyom van. Mennyasszonyom van… „
Megcsókolta. Linát. Szóval mégis megkívánta, és ez a vágy még akkor sem múlt el, amikor megtudta, hogy ő nem én vagyok. Lehet, akkor, a padláson nem is nekem szánta azt a csókot, hanem Linának. Biztos olyasvalamit tapasztalt benne, ami hiányzik belőlem. Vagy csupán izgalmasnak találta, vagy találja, hogy egy ikerpárral szórakozhat. Kizárólag azt teszteli, hogy mindössze kívül hasonlítunk e, vagy belül is.
– Remek! - pillantok rá. Erősnek akarom mutatni magam, azt akarom, ha azt hinné, hogy nem érdekel, de nem bírom a tekintetét és ismét a hüvelykujjaimra nézek. – Ezek szerint hasonlóképen teltek a randevúink. – próbálok válaszolni érzelemmentes hangon, de a csalódottság enyhén hallható.
Az ezüst órámra pillantok, amit apámtól kaptam Karácsonyra. Még csak 20 perce vagyunk itt, de nekem olyan érzésem van, mintha több óra telt el volna.
Unom a hüvelykujjmozgatást, így hát a padra helyezem a tenyereimet. Közelebb csúszok, annyira, hogy az alkarom szintén a padra kerüljön, majd kérdőn tekintetem Dracora arcára ugrik.
– Szóval megszerezted, amit szerettél volna?  – várok egy pillanatig, majd felteszem a következő kérdésemet - Egyébként mit akarsz ezzel elérni?
Őszintén fogalmam sincs, hogy mire gondoltam, amikor feltettem a második kérdést. Lehet, arra, hogy elmondta, mi is történt aznap este, vagy arra, hogy megcsókolta Lina. Mindegy. Mind a kettő érdekel.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 10. 10. - 22:29:49 »
+1

RUN AWAY RUN AWAY LIKE A PRODIGAL
DON'T YOU WAIT FOR ME
DON'T YOU WAIT FOR ME


Hú, de jól tudnak szórakozni egyesek mások kárára!
- Nagyon vicces - vetem oda gúnyosan. Na jó, talán kicsit túlreagáltam, de az igazság az, hogy nem bírom se Grosiean fejét, se a látványt, amint ez a fej Elena szép kis nyakán csücsül. Nem tehetek róla, hogy túl érzékeny az ízlésem. Ez van és kész. Mikor olyan intelligensen replikázik, egy ideig furán nézek rá. Az inspektort Moniwue Garside-nak hívják, vagy nem? Aztán rájövök, kire is gondolhatott. Brandon Gray. Vagy Grey. Sose tudom megjegyezni a nevét. Kicsit megforgatom a szemem.
- Te vele randevúztál? Miért hívtad el épp azt a bájgúnárt?
Ismerem a szokást, tudom, hogy Lena választotta őt, nem fordítva. Bár ha a fiú több meghívót is kapott, akkor ő választott, de nem hiszem. Én is csak egyet kaptam az idén, ami meglehetősen rossz arány.
Noha látni akarom rajta, és azt hiszem látom is, hogy rosszul érintik a kis ügyeim Linával és másokkal, még Vikitriával is, ezt csak gyanítom, mivel hangot nem ad neki. Bár kimondaná! Akkor tudnám, hányadán állunk. Persze a legjobb lenne, ha nem állnánk sehogy, mert ez így még biztonságos és korrekt, de ha egy kicsit is közelebb hajol, vagy egy kicsit is jobban ragaszkodna hozzám, bajban lennék. Linának sem tudtam ellenállni. Őszintén szóla, olyan apró szilánkokra van törve az akaratom és annyiszor kényszerítettek térdre és ugráltak a gerincemen, hogy szerintem semminek nem tudnék már ellenállni. A tartásom arra vonatkozik, amit nem akarok megtenni, ami sért vagy ami undorít. Semmi másra. Ha felkínálnának egy üveg Tűzárnyékot, meginnám, pedig egyébként ritkán iszom, akkor is csak bort.
Elmondja, hogy ő is ugyanezt csinálta Grayjel. Vagy Greyjel. Kicsit csalódottan nézek rá, bár ezt nem láthatja, hiszen nem néz fel.
Várok. Nem hallom a csalódottságot a hangjában. Én is az vagyok, a máséra most nem vagyok fogékony.
Feltűnik, hogy Elena annyit mocorog, mint egy elkábított tündérmanó a befőttesüvegben, sehol se jó neki, folyton izeg-mozog. Nem tudom ezt mire vélni. Talán ennyire kényelmetlenül érzi magát? Vagy csak leplezni akar valamit. Megpróbálok átpillantani az asztal felett, de persze semmit sem látok.
A kérdéseibe kezdek kicsit belefáradni.
- Megszereztem-e? A húgod nem egy trófea. Nem akartam megszerezni. Téged sem "megszerezni" akarlak - mondom a jól begyakorolt korrekt dumát, amit néha már én magam is elhiszek.
A másik kérdését viszont meg kell kicsit fontolnom. Töprengek, de végül nem jövök rá.
- Pontosan mit takar ez a kérdés? - kérdezek vissza. Nem azért, mert játszanék vele. Most tényleg nem értem, és tényleg tudni akarom, akarok adni neki egy választ, hogy aztán ő is adjon egy választ, és végre boldogok lehessünk a válaszainkkal, vagy épp szomorúak, de mindenképpen dőljön már el, hogy miről is szólnak a beszélgetéseink tulajdonképpen.
Naplózva

Elena Pierce
Eltávozott karakter
*****


muglinak álcázott aranyvérű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2011. 10. 11. - 18:32:17 »
+1

DRACO
If you don't love me,
why do you raise my hopes?



Draco megjegyzésére még jobban elmosolyodom. Nem tudom miért, de szerintem egy ilyen helyzetekben az efféle mondatok általában viccesebbé teszik a szituációkat.
A szemét forgatja. Ebből azt következtetem, hogy rájött, kiről beszéltem. Nem úgy néz ki, mint akit igazán érdekel a dolog...
- Tulajdonképpen semmi kedvem nem volt randevúzni. Illetve egyetlenEGY emberre gondoltam, akivel szívesen töltöttem volna azt az estét, de a sors megint közbeszólt. Amúgy meg nem én hívtam el.
Tudom, hogy általában hölgyválasz van, de most nem így történt. Egyébként fogalmam sincs, hogy miért fogadtam el Brandon meghívását. Talán egy kicsit csalódott voltam, vagy magányos. De az is lehet, hogy társaságra vágytam. Nem tudom. A lényeg, hogy megtörtént.
Mostanában, jobban szólva, mióta Dracoval közelebb kerültünk egymáshoz, úgy érzem, hogy a régi énem egyre erősebb. Olyan, mintha felülkerekedne. Még a gúnyolódás sem megy igazán, holott egészen ügyesen csinálom. Néha úgy érzem magam, mint egy depresszióban szenvedő elítélt. Vissza kell rázódnom a szerepembe, mert ha így folytatom, csak rosszabb lesz. A végén odajutok, ahonnan elindultam. Mindennek az elejére. Viszont ezúttal nehezebb lesz túllépni egyes dolgokon és azt hiszem, erőm sem lenne újból végigcsinálni az egész átváltozást. Túl hosszú, mi több! Soha véget nem érő és fárasztó ez a folyamat. Kiszívja az ember erejét, míg a végén csak egy mondatos bábúvá válik. Ugyanazt a szerepet játssza, ugyanazt a szöveget ismétli. Újra és újra és újra.
Őszintén szólva idegesítő, hogy Draco ilyen nyugodt, én meg nem bírom megtalálni azt pontot, azt a helyet, ahol jól érzem magam. Meg se tudom számolni, hogy hányszor változtattam az ülőpozíciómon. Elég volt! Ez nem mehet így tovább. Ha közeledik, hát akkor jöjjön. Nem hogy már nekem kelljen hátrálnom. Elég volt a nyámnyila viselkedésből. 
Nem értem a válaszát. Nem azt mondta, hogy csak megcsókolta? Vagy csupán kihagyta a csók utáni részt...?
Igazából csak annyit szerettem volna megtudni, hogy az utolsó találkozásunk óta ez volt a célja? Hogy megcsókolja? Vagy mi?
- Hmm… - hitetlenkedve mosolyodom el. Igazából nem tudom, mit gondoljak.  Ha nem akarta „megszerezni” Linát, akkor miért csókolta meg? Csak játszani akart vele? Tehát velem is csak szórakozni akar? Ha nem érezném úgy, hogy ez az egész egyáltalán nem vicces, talán el is hinném. Bár ki tudja? Vannak, akik mások szenvedésében lelik örömöket. – Hát akkor?
Egyszerűen kezdek összezavarodni. Nem tudom, hogy mikor táruljak ki és mikor zárkózzak be. Az életem minden órája, minden perce, minden másodperce arról szól, hogy ne mutassak sokat magamból, de lassan kezdem úgy érezni, hogy túlságosan is elkülönülök a külvilágtól. És nem csak tőle, hanem a közeli barátaimtól és rokonaimtól. Azt hiszem itt az ideje, hogy feltegyem minden kérdésemet. Tudnom kell, hogy tulajdonképpen mi van köztünk. Érez-e valamit irántam, mert ha nem, akkor jobb, ha befejezzük ezt a játékot, míg nem késő. Nem félek a veszélytől, csak a fájdalomtól. Ezek pedig általában kéz a kézben járnak.
Az asztal fölé hajolok, de mindössze azért, mert azt szeretném, hogy minden egyes szavam a tudatáig jusson el. 
- Lényegében sok más kérdést, még olyat is, amit talán magam is meg tudnék válaszolni. Például – vízszintesen felemelem a jobb tenyeremet és a másik kezem mutatóujja a levegőben tartott kéz kisujjára tapad. Egy – Miért csókoltad meg? -  most a középső ujjam a gyűrűs ujjra állapodik meg. Kettő – Miért mondod el? Amiről nem tudok, nem fáj... – a mutatóujjam megváltoztatja a helyét és a középső ujjra kerül. Az egész olyan, mintha a két ujjam két láb lenne, ami egy kijelölt úton halad, ez esetben a másik kezem ujjai játsszák az út szerepét. Három – Miért mondod úgy, mintha… - felemelem a tekintetemet a tenyeremről és Draco arcára pillantok – … mintha olyan természetes és mindennapi lenne, mint egy reggeli?
Kíváncsi vagyok, hogy mit árul el a szeme, az arckifejezése. Remélem, hogy a megérzéseim tévesek.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2011. 10. 13. - 21:17:13 »
+1

SO ASHAMED SO ASHAMED
BUT I NEED YOU SO


Tulajdonképpen nem értem, Lena miről beszél. Szilveszterkor hölgyválasz van. Minden lány azt hív el randevúzni, akit csak akar. Ő is elhívhatta volna azt, akit akar.
- Mi az, hogy "a sors közbeszólt"? - érdeklődöm kicsit gúnyosan. - Kit akartál elhívni?
Ez egy fontos kérdés. Számomra legalábbis nagyon fontos. Nem mindegy, hogy kivel szeretett volna lenni. Az egy dolog, hogy kivel volt, de hogyha kényszerből... Egyáltalán, miért kényszerből? Na mindegy. Nem hiszem, hogy akár erre, akár bármelyik kérdésemre választ fogok kapni.
Elena nem az a fajta lány, akivel kertelés nélkül lehet tárgyalni. Talán a tárgyalások soha nem is állnak másból, mint egymás kerülgetéséből. Búgócsigaként pörgünk egymás nyomában, egyenesen a tölcsér alja felé.
Mikor végül közelebb hajol, megcsap parfümének enyhe, üde és csábító illata. Szeretem. Egy mély lélegzetvétellel szippantom magamba, megvárom, hogy átjárjon, hogy felvidítson, hogy megjegyezzem újra.
Megkérdi, mi volt a célom Kalinával, ha nem az, hogy megszerezzem őt magamnak a gyűjteményembe. Megvonom a vállam, miközben vágok egy apró grimaszt is. Nem tudom. Nem érdekel. Nem gondoltam bele. Nem is számít. Csak teszem, amihez kedvem van, és nem tartozom vele senkinek elszámolással. El kéne mesélnem talán Elenának, hogy csak azért mentem el a randevúra, mert azt hittem, Vikitria fog ott várni? Nem hiszem. Az embernek nem kell és nem is szabad mindig minden lapját felfednie.
Viszont így, hogy ilyen közel van, nem tudok mást tenni, mint őt nézni. Nincsenek lapok, nincsen pakli, nincs gyűrű a nyakamban. Csak a szemei vannak, az a két fénylő kő, ragyognak és kérdeznek.
Nem zökkent ki az, hogy elkezdi bűneimet számlálni. Nem zavar, csak az, hogy alig pár centin múlik, hogy hozzám érjen.
Elnézném még, hogy most ilyen határozott és szép, de végül testhelyzetet váltok (államat öklömre támasztom), és mielőtt válaszolnék, még egy kicsit tűnődöm ezen, élvezve a helyzetet, élvezve, hogy végre kibújt a szög a zsákból, és persze mérhetetlenül kétségbe esve amiatt, hogy most színt kellene vallanom.
- Jól van, Lena - kezdek bele a korábbitól teljesen eltérő hangszínen. - A válasz nagyon egyszerű. Tudni akartam, hogy érdekel-e. Most bebizonyítottad a kérdéseiddel, hogy érdekel. Tudhatnád, hogy kezdettől fogva erre megy ki a játék. Hogy nem lépek, amíg te nem lépsz.
Ennek az okára inkább nem térek ki.
- Megcsókoltam, mert ehhez volt kedvem. Téged is pont ugyanezért csókoltalak meg. Az ellen valahogy nem volt kifogásod.
A vád elhangzása után félrepillantok, mintha csak meg akarnék győződni arról, hogy a beszélgetésünknek nincsenek tanúi. Aztán kicsit közelebb hajolok, kezem az asztalra téve ismét.
- Kedvellek, Lena, szeretek veled lenni, mert szórakoztatsz. De ennyi. Nem foglak áltatni semmivel. Nem ígérek neked semmit. Nyilván okosabb lenne jóban lennem veled azért... - Mintha a zavar enyhébb jelei mutatkoznának rajtam, miközben erről beszélek: - Nos azért, amit mondtam neked, vagy aminek tanúja voltál a hálószobában. Mert nem szeretném, ha bármit is ellenem használnál. Azok bizalmas információk voltak. Jelentőségük talán nem sok van, de mégis.
Nem vagyok biztos abban, hogy az első kijelentéseket követően végig fogja egyáltalán hallgatni a mondanivalómat a titkaimról, de azért próbálkozom.
Nos, én előadtam, amit akartam. Az ő dolga, hogy alkalmazkodik-e mindehhez.
Naplózva

Elena Pierce
Eltávozott karakter
*****


muglinak álcázott aranyvérű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2011. 10. 14. - 23:00:21 »
+1

DRACO
Just break the silence
'cause I’m drifting away
Away from you



Látom rajta, hogy nem igazán tiszta a kép. Szeretem, ha Valaki összezavarodik. Lehet, nem érti, hogy tulajdonképpen miről beszélek, de talán nem is baj.
Miután felteszi a kérdését, azon gondolkozom, hogy elmondom, ő volt az, hogy vele szerettem volna eltölteni azt a pár órát. Aztán a kérdés újra megcsendül a fülembe és úgy döntök, hogy nem mondom ki. Inkább hagyom, hogy egyedül jöjjön rá. Ez csupán azért teszem, mert gúnyosan tette fel a kérdését. Hagyom gondolkozni. Mindig is szórakoztatónak találtam, ha valakinek egymagában kellett valamire rájönnie.
-   Hmm… Ki is? – közeledek felé. – Magas, szőke, gyönyörű szeme van és sokszor… Nem! Inkább általában gúnyos – ironizálok szarkasztikus mosollyal az arcomon.
Kíváncsian várom a válaszát, tudni akarom, hogy miért csókolta meg Linát, de csak egy vállvonást és egy grimaszt kapok. Semmi mondat, szó vagy hang. Elcsodálkozom. Csak szórakozott volna vele? Fáj, mert Lina a húgom, bármit is elkövetett, mindig is a testvérem marad. Szeretem. Nem tehetek róla. Képes lennék bármit megbocsátani neki, míg a múltkorit is. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, hogy nem bántódtam meg vagy az, hogy egy könnyen fogok neki megbocsátani, de meg fogok. Egyszerűen annyira szeretem, hogy képtelen lennék hosszú ideig haragudni rá. Ha valaki tudná, hogy milyen most a kapcsolatunk, nem hinné el, hogy tényleg nagyon erősen kötődöm hozzá. Csupán azért próbálom távol tartani magamtól, mert nem akarom magammal rántani. Nem szeretném, hogy miattam is szenvedjen. Bőven elég, ha a saját problémáival foglalkozik. Belőlük sincs kevés.
Draco pont a szemembe néz. Nem mozdul, nem hátrál, csak néz. Én sem fogok hátrálni, meg se fogok moccanni. Most nem nézek el, nem próbálok menekülni. Csupán a rideg, szürke szempárt nézem és valamiért élvezem is.
Testhelyzetet vált. Olyan, mintha húzni akarná az időt. Mintha olyan nehezére esne a válasz. Egy picit oldalra hajtom a fejem, ezzel jelezve fogyó türelmemet. Nem szeretek várni, sosem szerettem. Türelmes vagyok, de ez nem vonatkozik mindenre. Amit meg akarok szerezni, amire szükségem van, arra nem tudok sokáig várni. Ha kell valami, megkaparintom.
Végre megszólal, és arra készül, hogy megadja nekem a nyamvadt választ. Minden egyes szavára figyelek. Noha azt mondja, könnyű a válasz, mégsem tudom felfogni. Nem hittem volna, hogy Draco-t vezetni kell. Azt hittem, hogy ez olyan, mint egy keringő. A fiú vezeti a lányt. Úgy látszik tévedtem, hisz úgy véltem, Draco nálam is jobban ismeri a tánclépéseket. Őszintén szólva nem zavar. Habár nehezemre esik megtenni az első lépést, meg tudok vele birkózni. Emellett élvezem, szeretem, ha nekem kell vezetni.
-   Á, értem. Ezek szerint neki is megnyíltál? Vagy, attól függetlenül, hogy milyen érzelmi állapotban vagy, bármikor rád jön a csókolózhatnék? – ismét ironizálok. Rossz szokásom, hogy a pofonra pofonnal vágok vissza. A szüleim megpróbálták megtanítani, hogy az erőszak nem vezet semmihez, de azt sosem mondták, hogy a szavaknak sincs súlyuk. Hát persze, hogy nem tanítottak nekünk ilyen, hisz az hazugság lenne.
Bántónak találom, amit mond. Nem érzem magam cirkuszi lénynek, ami azért él, hogy a népséget szórakoztassa. Viszont jól esik megtudni, hogy nem nagyon az egyetlen, aki élvezi az együttlétet. Szeretem, hogy le tudja kötni a figyelmemet, hogy tele van rejtélyekkel (hisz olyankor van mit fejtegetni), hogy képes olyan érzéseket kelteni bennem, amit nagyon kevés ember tud. Az egyik kezem bőven elég lenne, hogy megszámoljam azokat a bizonyos embereket.
Azonban egy valamit nem értek. Mulatságosnak találja a civakodásainkat? Vajon mikor un rám? Amikor már nem fogok a saját igazságomért kiállni? Vagy amikor már nem találja szórakoztatónak a szócsatáinkat? Mikor?
Szívesebben elhallgattatnám, vagy legalább elhúzódnék tőle, de a testem nem engedelmeskedik az agyam parancsainak. Végighallgatom.
Nem világos, hogy miért mondja, nem olyan fontos, amit mutatott? Nem értek vele egyet. Ha nem jelent sokat, akkor miért fél attól, hogy valaki megtudhatja?
-   Te is láttál bizonyos dolgokat, reakciókat. Sokat, a kelleténél többet. Visszavághatnál…Ergo, nincs mitől tartanod. Felesleges kényszerből jóban lenned velem…
Ezzel nem akarom visszautasítani, hisz tény, hogy én is élvezem a vele együtt töltött időt. Valljuk be, rég találkoztam olyan emberrel, aki ennyire felkeltette és lekötötte volna a figyelmemet. És bár lehet, hogy még nem vette észre, de akkor is figyelek rá, ha az ellenkezőjét próbálom bizonyítani.
Közeledek még pár centit, de ezúttal tudatosan.
-   Szóval mit csinálok olyan jól, amivel szórakoztatlak?
Ha nem is úgy hangzik, de tényleg érdekel. Jól tudom, hogy mit találok mulattatónak Dracoban. Most arra vagyok kíváncsi, hogy ő mit vagy kit lát bennem. 
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2011. 10. 16. - 23:13:56 »
+1

WHEN YOU LOOK AT ME
IT'S LIKE YOU HIT ME WITH LIGHTNING


Hogy csinálja, hogy még akkor is gúnyolódik és a nyelvét köszörüli rajtam, amikor tulajdonképp beismeri, hogy velem akart lenni? Miközben pont ugyanezt a vádat olvassa a fejemre. Elképesztő.
- Akkor miért nem tetted meg? - kérdezem, bár a hangom inkább szomorú és számonkérő, mint gúnyos, ezúttal kivételesen. Nem értem, miért. Semmi akadálya nem volt, ugyanúgy megtehette volna, mint a húga, Kalina. Akkor mégis miért?
Most először a délután folyamán végre hosszan nézzük egymást, kitartóan, várva, hogy valamelyikünk majd feladja, de egyikünk sem teszi. Csak nézzük egymást, nyíltan és kizárólagosan, mintha csak egy fényképész szólított volna föl minket erre.
Végül elérkezik a kérdések és válaszok ideje, és előadom, amit. Fájdalom, de muszáj ezt mondanom neki. Nem akarok, nem akarhatok tőle semmit, pedig mégis.
Lehet, hogy félreérthető vagyok, pedig egyáltalán nem állt szándékomban. Nem tudhatom, hogy azzal, hogy azt mondom: Lenáé most a kezdeményezés, azt mondom neki, hogy engem vezetni kell. Nem így értettem. Úgy értettem, hogy legutóbb én voltam a sértett és ő rohant el. Én nem fogok rohanni utána azok után. De ő se tette velem. Úgyhogy kvittek vagyunk, mert senki nem csinált semmit.
Túl sok kérdést tesz fel egyszerre, és hirtelen nem tudom, melyikre válaszoljak. Kezdem az elsővel.
- Nem, nem szokásom. - Várok végül egy kicsit, majd hozzáteszem a könnyedebb választ: - És igen, akkor csinálom amikor csak kedvem tartja.
Mikor ezt közlöm vele, tekintetem elmélyül a szemeiben, azt akarom sugallni, hogy igen, most is kedvem lenne hozzá, inkább, mint a mindent tisztázó nagy beszélgetéshez. A csók egyszerű és csöndes. Egyértelműek benne a viszonyok.
Látom rajta, hogy nem tetszik neki az, amit végezetül mondok, de sajnálom, nem tudok mást nyújtani neki. Itt van ez a fojtólánc a nyakamban, meg van kötve a kezem a billoggal - kevesen hiszik el, de én nem csinálhatok azt, amit akarok. Ritkán. Nagyon ritkán.
Mikor elmondja, hogy én is láttam belőle ugyanannyit, amennyit ő belőlem, csak biccentek. Ez valóban így van. Viszont úgy gondolom, hogy nekem jobban fájna, ha kiteregetné mindenféle szennyesemet, mintha egyszerűen csak róla derülne ki az, hogy vonzódik hozzám, vagy hogy vannak érzelmei. Hisz ez nyilvánvaló.
Közelebb hajol. Nagyon erősen kell küzdenem, hogy a pillantásom ne ugorjon le a dekoltázsára. Se az ajkaira. A szemére koncentrálj, a szemére!
Megveszek az illatáért.
A számon keresztül veszek levegőt. annyi kontrollom van a testbeszédem felett, hogy nem nyalom meg a szám.
- Játszol - vágom ki magam aztán. Az első szó után már megoldódik a nyelvem: - Megpróbálsz emlékezetes maradni. Rákontrázol a szavaimra. Mindig van valami válaszod. Néha az elevenembe találsz. Néha nagyon nem. De mindig érdekesen fordítod a szavaimat.
én is kicsit előrébb hajolok. Nem sok hely marad köztünk. Meg akarom érinteni, de nem teszem. Egyelőre.
- És te, mit szeretsz ebben, mondd?
Azért merem megkérdezni, mert valami egész biztosan van, ami tetszik neki, máskülönben nem évődnénk még mindig.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 08. - 05:42:05
Az oldal 0.105 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.