Elhagyatott raktárépület

A rakpartot reggelente egész beborítja a sűrű, tejfehér londoni köd (ami a nap további részében ritkul ugyan, és visszahúzódik a folyó felszínére, lelapul az ember csizmájáig, de makacsul ottragad a tájon). Bekúszik az épületek közé, befurakszik a legvastagabb sál alá is, megmérgezi az ember lelkét és olyan lidérceket sejttet a közelben, melyekről hamar kiderülhet, hogy még csak távoli rokonságban sem áll a démonokkal - az egyik leggyakoribb ijesztgető az iszákos kvibli, Lance Cabott, a rakodómunkás.
Dohszag, nyirok és olajfoltok jellemzőek a helyenként macskakövesbe váltó, kátyús betonútra; egyik oldalt a Temze, rajta kisebb hajók ringnak kikötözve, a másikon raktárépületek egész sora kígyózik. Rémségesen gyér a közvilágítás.

De csak egy raktár van, amelyik egy másik világba vezet. A lakatot rég letörték róla. Hatalmas, kétszárnyú, halványzöldre mázolt falécekből összetákolt ajtaja fölött betörött, félkör alakú ablak mered vakon a világba. Odabent kötelek, üres ládák, mocsok, szemét, patkányok, levizelt újságpapírok és egy jókora, súlyos csapóajtó fogadja a belépőt - ez utóbbi egy föld alatti helyiségbe vezet és egyetlen cseppnyi vérrel nyílik. Odalent egy ősöreg kandalló biztosítja a lehetőséget a hopp-porral való utazáshoz. És természetesen egy jókora bödönnyi hopp-por. Ki tudja, kik használják és mire?

Csak rajtatok áll.