Nem látni a korláttól a szakadékot

TO: Gemms

DATE: 07.28. este

TW: enyhe rasszizmus, káromkodás, basic chikaradolgok

Gemma és Vivien már úgy egy épületbe is tudott olyan légkört csinálni, hogy azt se tudtam kitől, hogy kérjek bocsánatot, már azért is, hogy létezem és melyik faliszőnyeget húzzam magamra, hogy ne is látszak, és akkor most ehhez képest itt van nekem ez a két nő egy kibaszott lakásban.  Eleinte azt gondoltam, hogy itt kő-kövön meg koreai-koreain nem fog maradni, de aztán Gemms megérkezett és Viv meg…hát nem mondom, hogy kellemes volt vele, mint egy friss tavaszi fuvallat, de nem tette pokollá direkt minden nyomorult másodpercét, és rám sem nézett úgy, mintha arra várna, hogy mikor fogok spontán öngyulladni, hogy egy pohár vizet szürcsölgetve nézhesse, ahogy elégek és lehetőleg utána Gemma is.  Szóval képzeljünk ide egy dióhéjat, meg bele a mondatot, hogy kurva geci kibaszott hálás vagyok a csajomnak és a legjobb barimnak is, amiért nem omlasztják egymásra lakásom, köszi, puszi, meg kimchis lófasz.

Annyira örülök ennek az egésznek egy egész kurva napig, hogy eszembe sem jut, hogy ilyen még nem volt, és pont ezért elég fura is. Nem ez a természetes, Vivnek tépnie kéne Gemma haját mentálisan, ami meg egyből tépné az én hajamat és akkor élnénk itt két napig hárman, mint egy ilyen hülyeintézet benntartott lakói, akik azt se tudják igazából mi bajuk, de az legalább nagyon. Erre nem mondom, hogy fullosan, de csend van. Vivnek arra a csodaszép arcára azért vacsi közben kiült a pofája, mikor Gemmsel valami régi sztorin poénkodtunk, de előbbi nem fintorgatta az orrocskáját tartósan, az utóbbi meg kurva kegyesen belebámult inkább a tányérjába és arra koncentrált, hogy a saját súlyát zabálja fel tteokbokkiból. Újabb adag hála. Túléljük, geci! Annyira túléljük, hogy még az edzésem is kibírják egymás mellett.
Neki is repülök az egyik kispöcs-fejű terelőnek-tudod, az olyan, mikor valakinek már a fején látszik, hogy mikrofasza van, még véletlenül sem azt jelenti, hogy csak egy kicsit pöcsfej, ezt nagyon fontos tisztázni-, mert épp azon agyalok magamban, hogy ez mennyire nem megszokott és kurvára nem szeretem ez ilyen harántimpulzusokat, de bejön a vállamba a görcs, hogy valami nem fasza. Csak azt nem tudom, hogy mi és, hogy ezzel a kurva jó megérzéssel, most mi a tüttyedt sárkányfaszát csináljak. Nyilván odamehetek Vivienhez és megbasztathatom -ezúttal szóban, pedig máshogy abszolúte jobb lenne mindkettőnknek-, hogy „aztán te miért nem vagy segglyukszájú Gemmával?”, vagy megrángathatom Gemma karját, hogy „szerinted a nőm, miért nem okádik bele a szádba?”, de azt hiszem egyikkel se nagyon leszek beljebb, az elsővel inkább kijebb leszek, mert a végén, még megsértődik az én kisszívem, azt aludhatok a kádban, mert, ha kibasz a szobából, mégse fekhetek Gemma mellett a kanapéágyon, mer’ az ilyen…félreérthető. Nem mintha nem úgy alakulna ki egy fiú-lány barátság, hogy kúrhattunk volna, de aztán úgy döntöttünk, hogy inkább tesók leszünk, mert túlságosan hasonlít a hülye agyunk.
 Hason ló, meg azt szokták mondogatni, hogy a hasonlónak örül-Hera meg ne tudja, hogy van ilyen mondás, Merlirne-, de ez igazából nem igaz. Ha Vivien úgy gondolkodna mindennel kapcsolatban, mint én, meg sem bírnánk maradni egymás mellett.

Annyi minden van, amit el akarok mesélni Gemmának, csak nem feltétlenül úgy, hogy az asszony is ott van, és nyilvánvalóan nem azért, mert bármit titkolnék, hanem mert furcsa úgy lelkendezni meg ömlengeni arról, hogy milyen baszott kamelós vagy, hogy ott van az illetékes is, aki azt kérdezi magától, hogy ugyan mi a faszért beszélgetünk ilyen hangnemben róla, meg kettőnk kapcsolatáról. Nem mellesleg azt is jó lenne megkérdezni, hogy mi a faszért nem tépik szét egymás, minta két macskánk a lábtörlőt, ha nem figyelek oda. Pedig baszdmeg, az is macskás! Vagy az a para? Faszom, se érti!
-Fogjad a kaját, azt zúzzunk fel a tetőre, csajekám.-mondom Gemmának, aztán homlokon csókolom a kanapén a macskákkal pilledező Vivient, akinek megígértem, hogy nem baszok be, mint az albánszamár, nem jövök be a retkes cipőmben, akkor sem, ha mégis bebaszok, és véletlenül sem alszunk fenn a tetőn, mert miért ne. Szóval ezt mind megdumáltuk és remélhetőleg nem lesz feszkó.
-Majd jövök, kincsem-intek az asszonynak és már nyitom is ki az ajtót, hogy kiengedjem Gemmát, míg előttem néhány üveg soju lebeg ide-oda, ha minden jól megy, akkor véletlenül sem a falnak.

A tetőn ülnek ugyan mások is, de bőven hallótávolságon kívül, szóval egy pálcaintéssel leteszem a rakományom az egyik asztalkára, ami egy padhoz tartozik. Seoul fényei úgy villognak előttünk, mintha kötelező lenne nekik, én pedig levágom magam a padra és integetek Gemmuskának, hogy tegye le a valagát ő is.
-Két fontos kérdés, de geci fontos-nézek rá egész másfél másodpercig komolyan, mielőtt vigyorogni kezdenék. Nem gondoltam, hogy már nyáron tarkónbasz a felismerés, hogy szeptembertől nem leszünk megint mindannyian együtt. Nem ordítok oda a barimnak a folyosó másik végéről, hogy tali este valami hídon és hozzon piát, mert szaggatnám a kerítést, mint állat. Nem kell megmenteni -a mint kiderült, esélyesen aszexuális-Herát a hülye kis pöcshuzatoktól, vagyis nagyon remélem, hogy nem kell, és nem fogom tudni Vivient sem orvul berántani egy üres folyosóra, hogy öt percig békében smárolhassunk anélkül, hogy bárki belebámulna a pofánkba és ez ijesztő. Kurvára kilel a hideg a gondolattól, hogy senki nem lesz itt a közelemben, akit szeretek.
-Egy: hogy érzed magad itt a nagy büdös Koreában és kettő: epres, barackos-forgatom a zöld üvegeket, hogy meg tudjam nézni a címkéket- yuzus, sima-de annak kicsit lábíze van-, szilvás vagy joghurtízű sojut szeretnél először kóstolni.
Hátradőlök és ránézek. Komolyan érzek rajta valami nagyon furcsát, de eddig nem volt alkalmam megkérdezni, most meg nem akarok ezzel indítani, mert irtózatos köcsögség lenne csak úgy nekibaszni, hogy mi a szar baja van, úgy gondolom, majdcsak lesz erre alkalmasabb perc ennél, sőt…rólunk van szó, az is lehet, hogy magától kibukik, mint a búcsúlevelem az ablakon. Ó tényleg, az nem magától volt, de hát fátylat rá, azóta már ezerszer is megbocsátottam a bűnösnek, és Gemma is nekem.

[Chikara Tetsuya]

 

Egy szoba idebent, amiből kipakoltak mindent

Van egy szoba idebent, ami felemészt

Van egy szoba idebent, ami megemészt

Címzett: Chikara Tetsuya

Időpont: 2006. július 28., este

TW: nyers nyelvezet, káromkodás, nemi erőszak, gyilkosság, traumák említése, alkohol

Rettegtem a naptól, mikor elutaztam Tetsuhoz. Kurvára nevetséges volt, nem? Mármint haló, mégis csak a legjobb barátomhoz igyekeztem, akkor mi a faszért is állt görcsbe a gyomrom? Ja, hogy életem legnagyobb hazugságát terveztem előadni abban az egy hétben? Kurva jó, nem? Azért rendesen elgondolkodtam azon, hogy amikor novemberben szórakoztatott minket azzal, hogy akkor kiugrik azon a kurva ablakon, akkor vajon előtte benne is volt-e ennyi feszkó és lelkiismeret-furdalás? Vagy úgy volt vele, hogy úgyis megkönnyíti a dolgunkat? Na, mindegy, nekem nem sikerült beadnom magamnak, hogy könnyebb lesz neki, ha nem tud róla…

Mindenesetre aztán az indulás napján már mégis nagyon gyorsan akartam távozni. Először nem is értettem, mi változott. Mármint előtte is nagyon vártam már Tetsut, már kicseszettül hiányzott, nem erről volt tehát szó. Aztán lassan leesett… Elképesztő módon vágytam a távolságra. Az otthon, amennyire biztonságos volt, annyira emlékeztetett a történtekre. Bármikor elmentem otthonról, automatikusan figyeltem, ki nézhet engem és direkt olyan utakat választottam, ahol nem tudtak sarokba szorítani. A családom mellett jobb volt, de ott is kísértett az aznap este: hiába próbálkoztak a testvéreim, a szemükben továbbra is megtört a fény, ha rám néztek és fogalmam sem volt, hogy valaha visszaállhat-e minden a rendes kerékvágásba vagy sem. Arról nem is beszélve, hogy Ash megfenyegett, hogy ha nem mondom el Connornak a világkupa végéig, akkor ő fogja…

Úgyhogy összességében nagyon vágytam arra, hogy kiszakadjak ebből a szarból és jobb emberrel ezt meg sem tehettem volna, mint Tetsuval. Miatta a lehető legkevésbé aggódtam csak az egésztől. Mellette nem féltem, Vivientől viszont igen. Július harmadika óta nem találkoztunk és feltett szándékom volt továbbra is hallgatni arról, hogy itt volt aznap este. Ennyivel jöttem neki. De mégsem tagadhattuk le azt a változást, ami a kapcsolatunkat érintette. Nem lettünk barátnők, de akkor is változtunk. Egyébként nem bántam a dolgot, rohadt fárasztó volt állandóan viaskodni vele, mikor az itthoni szarok is eléggé lekötöttek. Na, mindegy.

Azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy Tetsunak hogy mondjam el vagy sem a dolgot. Connienál feltett szándékom volt a titkolózás – azért a világkupa válogatott játékosaként marhára nem hiányzott neki, hogy beközölje vele a barátnője, hogy helló, amíg te edzettél, addig a nődet megerőszakolták és kis híján megölték az őt zsaroló nagyember kutyái… Szóval ja. De talán ott elő is fogom tudni adni, hogy izgulok, hogy a környezet miatt vagyok más kicsit vagy fasz tudja. Tetsu mellett nem volt indokom izgulni, de igazából titkolózni sem. Szóval végül abban maradtam magammal, hogy csinálok mindent, ahogy jól esik és ha rákérdez, akkor majd lesz valami. Vagy nem. Úúúgyhogy izgatottan és kissé félősen érkeztem meg a zsupszkulcsokkal teletűzdelt utazásom végén Szöulba. Éééés csodálatosan fantasztikusan éreztem magamat. Nagyon jó volt látni Tetsut, de annyira, hogy mikor összeborultunk (azért szolidan, már miattam is, meg Vivien miatt is), azért kis híján megkönnyeztem ezt a szerencsecsomagot. És Smithe mellett is egészen okés volt az egész, szóval kívánni nem lehetett volna jobb nyaralást. Ehh, persze le sem tagadhattuk Vivvel, hogy valami változott, de szerintem Tetsu jobban örült annak, hogy nem csapott le egy tsunami, egy tornádó vagy valami egyéb katasztrófa, mint hogy meg merje kérdezni, hogy mi a franc van. És jól is teszi, már az ő érdekében!

Egyébként még sosem voltam külföldön, aztán most egy héten belül a világ két szélére fogok utazni, egészen elképesztő. Az itteni kultúra egészen más volt, nagyon igyekeztem lemásolni Tetsuyát, hogy még véletlenül se legyek egy tapló faszparaszt. Hát, közepesen ment, de próbálkoztam. Aztán amikor a kishaver edzésén kettesben maradtunk Viviennel, egészen okésan el is beszélgettünk! Talán ő sem bánta annyira a változást vagy nem tudom. Ezen kívül amúgy tökre örültem, hogy a kishavernak úgy járt a szája, mint a kacsának a segge (amit amúgy nem teljesen vágok, de ezt szokták volt mondani… Mármint vágom, hogy a kacsa riszálja a seggét, de ezt miért rakták össze azzal, hogy valakinek jár a szája? Meg akkor a seggfej innen jött amúgy?). Nagyon örültem, hogy ennyit magyarázott nekem, meg mesélt, meg pofázott, meg egyébként nekem nem is nagyon volt mit mesélnem az egy hét múlva kezdődő világkupán kívül. Az incidenst leszámítva amúgy tényleg nem történt sok minden az életemben, szóval ja. Csak a szoki…

Már azon kívül, hogy nagyjából óránként egyszer beütött az érzés, hogy amúgy kurva faszán éreztem magam, deee… Egy hétig fog ez tartani, aztán tudja a faszom, hogy mikor látjuk egymást megint. Kibaszott jó, nem? Ki a retkes pöcsöm találta ki, hogy fel kell nőnünk amúgy, de komolyan?! Kurva élet… Éppen egy ilyen sessionben voltam benne, mikor szólt a kishaver, hogy akkor menés van, én meg intettem, hogy ok. Pakoltam valamit – vagy legalábbis úgy tettem -, amíg azok ketten kiromantikázták magukat és próbáltam nem arra gondolni, hogy vajon egy hét múlva nekem lesz-e ilyenben részem vagy ha Connor megtudja, mi történt, akkor undorodva fog hátat fordítani nekem örökre? Ajj már, hát rohadtul nem akartam erre gondolni! Szóval inkább biccentettem Viviennek, aztán mentem fel Tetsu után a kajával. A kilátás pazar volt, s egy pillanatra el is hihettük, hogy minden a legnagyobb rendben. Itt voltunk Tetsuval ketten, ettünk-ittunk, élveztük egymás társaságát, csak egy hétköznap volt. Aztán persze pofánbaszott minket a valóság, hogy pár nap múlva sokkal hosszabb ideig bájbáj lesz, közben velük mi lesz, velünk mi lesz, velem és Connieval mi lesz… EHH, HÁT, KI A FASZOM TALÁLTA KI, HOGY NŐJÜNK FEL?! Felhúzott szemöldökkel néztem rá, ahogy felvezette a dolgokat, mondom, biztosan lebuktam vagy mi a töcs… De vigyorgott, szóval én is.

- Őőő kettő: legyen a yuzu vagy mi rák, mert arról fingom sincs, micsoda, szóval biztos fasza lesz. Amúgy meg ki a franc akarna joghurtízű alkoholt inni? A gondolatra összefostam magam, de komolyan… - fintorogtam, ahogy lepakoltam elé a kaját, majd kinyitottam a saját adagomat és Tetsura néztem, ahogy koncentrálni kezdtem, a nyelvemet is kidugtam. – Izé, 잘 먹겠습니다 vagy mi a francot mondtál, hogy mit kell mondani… - néztem zavartan rá. – JÓ ÉTVÁGYAT, TE ORDENÁRÉ! – legyintettem, mert marhára nem vágtam, hogy akkor most azt makogtam-e el, amit kellett volna vagy sem. Mondjuk, nekem nem kell kétszer mondani, azonnal nekiálltam zabálni, Tetsu mellett meg kicsit sem figyeltem az illemre, úgyis olyan kurva jó volt. – Efgy: kufrva jófl! – lelkendeztem teli szájjal, aztán inkább lenyeltem, mert kriminális módon kezdtem éppen megfulladni, ahogy félrenyeltem. Miután túléltük ezt az akciót, folytattam. – Szóval hogy elbaszottul hiányoztál, te nyomi! – löktem meg a vállát. – Nagyon fasza itt és örülök, hogy te is jól érzed magadat, meg hogy ennyi időtök van Viviennel együtt. Szabályosan rosszul érzem magam, hogy belerondítok harmadik kerékként a nászutatokba – vigyorogtam rá. – Azt vágod, hogy te vagy az első, aki külföldre vitt, ugye? Oké, lehet, anyáékkal voltunk, de akkor valszeg még nagyon kicsi voltam, nem emlékszem, szóval akkor nem számít. Szóval hogy köszönöm a lehetőséget amúgy, meg az ÓL INKLÚZÍV ellátást is – mutattam a kajámra és a piámra, mielőtt megint ettemk egy falatot. Éreztem, hogy engem vizslatott, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon amúgy mennyit változtam az elmúlt egy hónapban? Abban biztos voltam, hogy én úgy éreztem, hogy ugyanúgy viselkedtem vele, mint amúgy – de a történtekre való tekintettel lehet, hogy változtam, ami nekem már nem tűnt fel. Az jó hír volt, hogy eddig egyszer sem akartam pánikrohamot kapni, legalább nem kellett titkolnom. Abban is biztos voltam, hogy néha kicsit elkalandoztam vagy olyan távolinak tűnhettem, de végülis az előbbi anno is jellemző volt rám, szóval talán nem voltam feltűnő. Most mégsem hagyott nyugodni a gondolat, hogy esetleg csak nem tudtam róla, de kurva feltűnő voltam…

- Na, és te hogy viseled, hogy betörtem a magánéletedbe itt a messzi-messzi Koreában? Elviselhető vagyok vagy már nagyon várod, hogy megint kettesben legyél a nőddel? – vigyorogtam rá gonoszkásan. – Azért remélem, egy hétig kibírsz… Szóval emelem a poharamat vagy mi ez… Üvegemet! Szóval ezt – biccentettem az italomra -, hogy ilyen fasza helyre kerültél és ilyen jól érzed magad. Továbbá hogy csodás jövőd és fényes karriered legyen és hogy teljesüljön minden jó az életedben, amit csak kívánsz! – mondtam vigyorogva, de őszintén, majd éljeneztem kicsit, miközben koccintottam és ittam kicsit. – Anyás, ez amúgy jóóóó! – mondtam bólogatva, jó döntés volt citrusosat kérni, majd kicsit megkomolyodtam. – És amúgy hogy viseled ezt a változást a szép dolgok ellenére? Mennyire készültél fel a nyár végére? – csaptam egyből a közepébe, mert hát ki tudhatta, meddig voltunk kettesben, szóval le kellett tudni a fontos dolgokat hamar. Meg amúgy tényleg érdekelt, hogy őt is ennyire megbaszta-e néha a valóság a szeptembert illetően vagy sem… De biztos voltam, hogy inkább igen, mint nem. Sajnos…