Egy tágas, világos, jól megvilágított, kerek helyiség, mely tele van kissé fakó, sárga színű fotelekkel. A bejárattal szemközt egy kandalló helyezkedik el. A hugrabugos diákok itt írják meg házi feladataikat, és itt töltik el szabadidejük nagyrészét. A bejárat mellett egy hatalmas, fekete kőből faragott tábla kapott helyet, melyen arany betűk hirdetik az ostromban elesett, hős hugrabugosok neveit.
Két csigalépcső vezet föl a klubhelyiségből: egyik a fiúk, másik a lányok hálókörletei felé visz.

[- Sajnos kevés tobozt és gesztenyét tudtam szerezni. Nem hullottak annyira.]

Őszköszöntő - Hazel&Ajax

2006.09.01.

Kevés érzés ér fel azzal, amikor bezárul az évnyitó vacsorát követő estén a Klubhelyiség bejárata. Hasonlít talán ahhoz, amikor Newryban bezárom a szobám ajtaját, elfordítom a kulcsot, és végre egyedül maradhatok anélkül, hogy reggelig bárki háborgatna, várna tőlem valamit. Itt viszont nem kopoghat senki, van egy még mélyebb rész, szoba szobán belül, és annak ellenére, hogy mindig hatalmas zaj van az új tanév elején, biztonságosabb minden. Különösen most, hogy a tavalyi végzősök eltűntek: nem igazán voltak köztük barátaim, csak Holdent tartottam szimpatikusnak, és voltak páran, akiktől kényelmetlenül éreztem magam. Ha valaki lesz is itt, akit nem kedvelek, valószínűleg túl kicsi hozzá, hogy ilyen érzést váltson ki belőlem. Egyelőre kétlem. A legtöbben amúgy is beveszik most magukat a szobájukba.

 Kíváncsi vagyok, hogy Lily is így érez-e, vagy neki hiányzik bármi otthonról.

 Leteszem a még mindig fedett dobozt az asztalra, amelyben a nyári sétáim során összegyűjtött sárgászöld levelek vannak, a vörös és a narancs legapróbb érintéseivel. Nagyrészt a nagy fáról a játszótér mellett, már augusztusban leesett rengeteg megsárgult levél róla. Vajon a fa boldog lenne, ha tudná, hogy a levelei a világ legkülönlegesebb helyét fogják díszíteni? Remélem, hogy igen. Ha nem is tudok sütni, vagy értek nagyon máshoz, valamit legalább hozzáadhatok az idei tanévköszöntőhöz. Mindig ócska ajándékokat adok, és nem tudok túl jól alkotni sem, de talán igaz, hogy a szándék a fontos. Szerencsés vagyok, hogy Hazel itt van velem.

 - Sajnos kevés tobozt és gesztenyét tudtam szerezni. Nem hullottak annyira.- abból, hogy talán fehérebb vagyok, mint két hónapja, és abból, hogy már öt éve ismer, tudom, hogy Hazel sejtheti, hogy a fő oka annak, hogy kevés dolgot találtam, hogy a szobámban nem hullik sem gesztenye, sem toboz. A jövő nyár más lesz, de van valami természetellenesen kellemetlen abban, hogy el kell távolodnom a pálcámtól a muglik között, és még ha a szobámban sem vagyok képes többet varázsolni, legalább bármikor a kezembe vehetem a pálcámat, és ott vannak a könyveim is, bennük a varázslatokkal, leírásokkal, képekkel, melyek mozognak. Van valami felszabadító benne, hogy soha többé nem leszek már a mágia morzsáira kárhoztatva. Nem tudom elképzelni, hogy Karácsonyra hazamenjek, hogy újra átéljem ezt. Fojtogató a légkör, mintha csak én és Lily lennénk család, a többiek mind idegenek, akikben lehetetlen megbízni, mégis követelik a bizalmat.

 Newry messze van már. Egyenesen a falakon túl, az erdőn túl, a tengeren túl. Még messzebb Londontól, az állomástól, amelyen keresztül érkezem, amelyen keresztül távozom, ahonnan szinte csak udvariasságból integetek anyámnak, aki mindig emlékeztet valakire, akiben megbíztam, de aki már nem tudom, hogy kicsoda igazán. De itt nem tesz fel kérdéseket, és mostanra már kénytelen volt elfogadni, hogy ritkábban mászom fel a bagolyházba, hogy írjak neki. Még ritkábban, mint apának... Newry messze van, most csak a Roxfort valódi.

 - Ajax mindig ilyen magas volt?- a Hazelnek intézett kérdést igyekszem a fiú hallótávolságán kívül feltenni. Persze, mindig magas volt, de most valahogy még nagyobbnak tűnik, mint amilyenre júniusban emlékeztem. Magasabbnak sok felnőtt férfinál... persze, már felnőttek vagyunk. Majdnem teljesen. Nem hiszem, hogy én valaha magasabb leszek ennél, ha valami drasztikusan változik, az vélhetően a ruházatom lesz. Az viszont hihetetlen, hogy Ajax viszont olyan, mintha nőne... persze, jól áll neki.

 Megsimogatom a barnás, teknőcmintás macska fejét, ahogy nyávogva felugrik a kanapéra - nem tudom, ki hozhatta, tavaly láttam először, de általában nincs emberekkel, legalábbis amíg el nem tűnik a fiúk szobájához vezető lépcsősoron. Valahogy természetes része ennek az otthonnak... ahogy a mágia, ahogy a barátok. Máshol soha nem huppannék le a kanapéra ilyen lendülettel, és kapnám el a macskát, máshol biztosan felhívnám a figyelmet magamra. Itt nem bánom, ha beszélgetnem kell. Hogy bármi fenyegető lenne itt.

 - Csináltatok valami érdekeset nyáron?- a kérdés önző, mert tudom, hogy semmit nem tudok adni cserébe. Nincs egyetlen érdekes történetem sem, de az unalmasakat sem osztanám meg szívesen. Már csak az hiányzik, hogy még többen olvashassák anya könyvét... vagy hogy bárki tudjon a családom dolgairól. De nem csevegésnek szánom a kérdést, utálok csevegni: szeretném kitalálni, hogy mivel töltsem a következő nyarat, amikor jogilag szabad leszek. Amikor azt csinálhatok, amit akarok. Hazel és Ajax biztosan remekül szórakoztak.

[12. FEJEZET]

12. FEJEZET

MS. O’VALLEY, MR. AMBROSE ÉS A HATODÉVES HUGRABUG HANGOLÓDÓ

Life starts all over again
when it gets crisp in the fall.
— F. Scott Fitzgerald

2006. szeptember 1.

Hazel C. Baird több dologban is biztos volt: hogy szerette az őszt; hogy a sütőtökös dekor igazán illett az almáshoz; és abban is biztos volt, hogy Kolompérnak nem kellene abban a ládában lennie, de ezt Kolompér máshogyan gondolta.
Gondolhatnánk, hogy Kolompér, lévén egy macska volt, alapvetően nem okozott problémát azzal, ha ládákban helyezkedett el, hiszen a macskák szerették a ládákat, és a dobozokat is igen kedvelték, azonban Lark Montague, akinek a ládáját meglátogatta és elfoglalta, nem osztotta ezen nézeteket. Lark Montague tehát nem volt boldog, amiért Kolompér meglátogatta, és ezt  - lévén Lark Montague igen kevés dologtól volt boldog - hangos kiabálással adta a Hugrabug klubhelyiség tudtára, majd elvonult, bizonyosan amiatt, hogy más házak klubhelyiségének is tudtára adhassa ezt. Hazel C. Baird nem volt benne biztos, hogy Lark Montague talál-e majd megértő fülekre az őt ért sérelmekkel kapcsolatban, abban azonban igen, hogy bizonyosan előnyösebb, ha Lark Montague inkább máshol tölti a délutánt, Lark Montague-nak legalábbis biztosan.
Hazel C. Bairdnek azonban ez nem szeghette kedvét, és ugyanitt Hazel C. Baird őszintén remélte, hogy Saoirse O’Valley és Ajax Ambrose is osztják ezen nézeteit, valamint abban is biztos volt, hogy az év eleji díszítést nem ronthatja el semmi, pláne ha rajta, Hazel C. Bairden, a tyúkos mellényén és a megszámlálhatatlan mennyiségű dekoráción múlik, mely megszámlálhatatlan mennyiségű dekorációhoz Saoirse O’Valley is hozzájárult, Hazel C. Baird őszinte örömére.
- Semmi baj! Örülök, hogy hoztad ezeket! Igen szép gesztenyeállat figurákat készíthetnénk belőlük, szerinted is? - Hazel C. Baird, a rá jellemző lelkesedéssel, közelebbről is megszemléli az említett tobozokat és gesztenyéket és megállapítja, hogy igazán szépek, és igazán gondosan lettek összegyűjtve, még ha kevés is volt belőlük - de Hazel C. Baird egyébként is úgy gondolta, hogy az egészen kis dolgok lehetnek nagyon értékesek.
- Én ezt hoztam neked! - nyújt át mosolyogva egy üveg sütőtökös szörpöt Saoirse O’Valley-nek,  amit neki készített, és mely sütőtökös szörpös üveg nyakán egy kis horgolt, macskás dísz lóg, ami igencsak hasonlít Grianghrafadóireacht-ra, Saoirse O’Valley csodálatos és csodálatosan hosszú nevű macskájára, csak éppen sokkal kisebb verzióban, mint ő. Hazel C. Baird szívesen meg is ölelte volna Saoirse O’Valley-t, de tudta, hogy Saoirse O’Valley ezt nem fogadta volna szívesen, így nem tette - helyette a dobozt öleli magához, amiben a további díszek sorakoznak, és várnak arra, hogy Saoirse O’Valley, Ajax Ambrose és Hazel C. Baird feltegyék őket oda, ahol véleményük szerint legjobban mutatnak majd a gombák, sütőtökök, falevelek, festett kavicsok, tobozok és gesztenyék, és igen, ezen hosszú felsorolt listát Hazel C. Baird mind el tervezte helyezni a Klubhelyiségben.
- Én láttam a nyáron, de szerintem azóta még magasabb lett - bólogat egyetértően, halkan válaszolva Hazel C. Baird arra a felvetésre, hogy Ajax Ambrose mindig ilyen magas volt-e, bár ezt a megállapítást Ajax Ambrose lehet, hogy cáfolta volna azzal, hogy gyerekkorában alacsonyabb volt, és nem volt közelebb a 190 centiméterhez, mint most. Hazel C. Bairdet nem zavarta Ajax Ambrose magassága, mert a fiú szerencsére lehajolt, amikor meg szerette volna ölelni, amit viszonylag sokszor szeretett volna. Ezt most is szerette volna megtenni, és meg is tette, amint meglátta Ajaxet is megérkezni a Klubhelyiségbe, mielőtt a kezébe adott volna egy karkötőt, és egy horgolt könyvjelzőt, ami könyvjelző történetesen szellemekből állt össze, amiről remélte, nem csak Ajax Ambrosenak, de Ajax Ambrose szellemeinek is tetszeni fog. Hazel C. Baird tudomása szerint Ajax Ambrose szeretett olvasni, és Hazel C. Baird pedig szerette volna, ha mindig tudja, hol tart. Könyvet is szeretett volna adni neki, ám az sajnos valahol elkavarodhatott a bagolypostával, ugyanis még nem érkezett meg. De a mai napra hozott édesség, nevezetesen vajas és lekváros sütemény, és innivaló, nevezetesen szörp, szerencsére megérkezett, és Hazel C. Baird már korábban ki is pakolta azokat, hogy más is vehessen belőlük, hiszen nagyon szeretett mindent megosztani másokkal.
- Találtam neked szép, színes kavicsokat a szigeten- teszi még hozzá széles mosollyal Hazel C. Baird, kiegészítve a karkötő (bár lehetett volna ez is kulcstartó, vagy akár, csak kis dísz is) eredettörténetét, mely valóban több, élénk színű kavicsból állt össze, ami Hazel C. Baird reményei szerint tetszeni fog majd Ajax Ambrose-nak.
- Üdvözlök mindenkit! Brokkoli is üdvöz.. oh, már meg is talált! - Brokkoli valóban megtalálta Ajax Ambrose-t, és kedvesen a lábához dörgölőzött, Hazel C. Baird másik macskája pedig, Karfiol, Saoirse O’Valley és a másik macska mellé ugrott fel a kanapére. Hazel C. Baird igen boldog volt, hogy a macskái is úgy szeretik a barátait, mint ő.
- Elhoztam a díszeket! Bár sajnos egy tök azt hiszem, otthon maradt - Hazel C. Baird egy nem szomorú, de mindenképpen sóhajjal leteszi a kezében tartott dobozt a szoba közepén álló asztalra, majd, feledve minden rossz kedvét, kezébe veszi a pálcáját, minek segítségével akkor is fel tudja tenni a plafonra a díszeket, ha nem nőtt olyan magasra, mint Ajax Ambrose, márpedig nem nőtt olyan magasra, mint ő.
- Igen, Ajax nálunk volt a nyáron egy hetet! - válaszol kedvesen Saoirse O’Valley kérdésére. Hazel C. Baird is szívesen feltett volna kérdéseket, de tudta, hogy Saoirse O'Valley nem igazán szereti a feltett kérdéseket, már ami az otthonával kapcsolatos, mely otthonról Hazel C. Baird nem tudott sokat, ám bármikor szívesen fogadta, ha mégis megtudott valamit.
- Megnyírtuk a birkákat, akik nem hallgattak, és Ajax segített kideríteni, él-e szellem a pajtánkban - folytatja lelkesen a mesélést Hazel C. Baird, ám a történet befejezéséhez Ajax Ambrose-ra pillant, hiszen mégiscsak ő értett nála, meg tulajdonképpen mindenki másnál is jobban a szellemekhez. Ezen pillantással egyidejűleg pedig, Hazel C. Baird elkezdi feltenni a falevélfüzért a kandalló fölé.
- Elmentünk lovagolni is, és megmutattam Ajaxnek a tengerpartot, meg a teheneinket… meg a szomszéd kecskéit is, mert megint átjöttek hozzánk, és letaposták a zöldséges kertet.

Autumn   approaches   and   the   heart   begins   to   dream

to: Saoirse és Hazel

date: 2006.09.01.

Ajax Ambrose úgy érezte, hogy az utóbbi egy évben felgyorsult az idő. Azt viszont tudta, hogy ez lehetetlen, így inkább úgy fogalmazta meg a problémát, hogy megváltozni látszott az időpercepciója. El sem akarta hinni, hogy máris hatodéves, hiszen csupán most kezdte az ötödévet, látta, ahogy a hetedév valósággal megbolondul a tusáért, megérkeznek az amerikai és francia delegáció, csak most ismerte meg Solange-ot. És mindez már mögötte volt. Talán Bergsonnak volt igaza abban, hogy az idő, amelyet az ember ténylegesen megél, nem feltétlenül azonos azzal az idővel, amelyet órák, naptárak és tanévek segítségével mérnek; a tudat számára az idő valamiféle folytonos tartam, amelyben a korábbi események nem egyszerűen elmúlnak, hanem továbbra is jelen vannak, és ettől meglehetősen nehéz eldönteni, hogy valójában mennyi minden történt régen, illetve mennyi minden történt éppen most. Ajax esetében mindenesetre a különbség kezdett zavaró méreteket ölteni.
Többet tudott mindenről, a voodoo-ról, a családjáról, valamennyivel többet az apjáról is, az egyetlen ember, akiről úgy gondolta, hogy nem igazán tudott sokat, az önmaga volt. Nem volt benne biztos, hogy szeretné tisztábban látni magát, még nem, de egyelőre senki sem is kényszerítette rá, és ez kellemes apátiában tartotta, abban az apátiában, amihez újra és újra visszamenekült, ellenére annak, hogy nem kifejezetten szerette és nem is szolgálta.

Örült, hogy a Roxfortban lehet, hiszen mióta elvesztette a szüleit, ez a kastély volt a komfortzónája. Eleinte természetesen beszéltek róla is ezt-azt, de összességében jól el tudott evickélni azzal a történettel, hogy a szüleit közúti baleset érte. Senki sem kérdezte meg, hogy honnan hová tartottak, aminek Ajax őszintén örült, mert nagy eséllyel nem tudott volna hezitálás nélkül válaszolni a kérdésre. De nem kérdeztek, és hamarosan már nem is beszéltek róla, mostanra pedig már senkit sem érdekelt, talán nem is emlékeztek, hogy mi történt a szüleivel. Ő azonban most jobban emlékezett rá, mint akkor, amikor a tudomására jutott a tragédia, és pontosan tudta, hogy Hazel is szerzett nehezen feledhető emlékeket a történtekkel kapcsolatban, ahogy azt is, hogy sosem beszélne róla egyetlen léleknek sem, és ezért nagyon hálás volt a lánynak. Többek között azért is hálás volt, hogy válaszolta magasságát firtató kérdésre helyette, pedig, ha nem csak magas lett volna, hanem kicsivel beszédesebb is, bizonyára népszerűbb lehetett volna, ami ellensúlyozta volna annak a komikusságát, hogy milyen magas. Erről speciel tudta, hogy egészen furcsa, hiszen még a afroamerikai testvérei közül sem voltak sokan ilyen hirtelen nőttek, így még ők is a csodájára jártak a kosárjátékosokat mímelő testmagasságának. Ajax ennek speciel nem örült túlzottan, mert alacsonyabb helyeken idén bizony fejelt már le gerendákat és jóval alacsonyabbaknak kialakított ajtófélfákat is. Kész szerencse, hogy csak hosszában nőtt ekkorát, nem pedig széltében, mert még a végén nem férne be a portélyukon.

Szerencsére azonban befért ő is és a számos amerikai édesség is, amit a többieknek hozott kóstolásra. Megérkezte után látta, hogy a lányok nagyon működnek valamit és maradt is, hogy segítsen nekik.
-Néhány szárított növénnyel tudok hozzátok járulni. Nagymamával kifestettük a terméseket egy kicsit-csomagol ki némi pampafüvet, sárga virágokat és gondosan kiszárított, hol sárgára, hol feketére festett mákgubókat tartalmazott, amiket bárhova fel lehetett akasztgatni, de csokorban rendezve is tisztességesen néztek volna ki.
-Nagyon köszönöm, Hazel-mosolyodott el, meglátva az ajándékokat, amiket nem is igazán tudta, hogy miért kap, hiszen csak februárban lesz a születésnapja. Természetesen nagyon örül neki, hiszen kedves barátja remek mindenféle ajándékok kitalálásában, többek között a könyvjelző is teli találatnak bizonyult, hiszen a szellemek legalább annyira szerették őt, amennyire Ajax őket, legalábbis ebben reménykedett.
-Nahát, egy Brokkoli, üdv újra-simogatja meg a kissé csacska macskát, amihez meglehetősen nagyot szükséges hajolnia, de nincs ellenére, ha egy kis simogatásért fárad. A szárított mindenféle további helyével kapcsolatban kérdőn nézett Saoirse-ra is, mert nem volt benne teljesen biztos, hogy hol lennének a legjobb helyen.
A vörös hajú lányon határozottan érzett valamit, abból, amit ő is magából árasztott.  Biztos volt benne, hogy vannak nehézségei, és ettől függetlenül, ám kicsit ezért is szeretett volna neki mondani valamit, de abban még biztosabb volt, hogy nem az ő feladata ezekre undok módon, ám jóindulattal rátapintani, így kereste a megfelelő szavakat, amikkel nem okozhatott kárt, ezért hagyta is Hazelt beszélni a közösen töltött hetükről, ami valóban tele volt birkával, kecskével és egyéb állatokkal, valamint szellemekkel is. Tulajdonképpen csupán egy szellemmel. A többihez már Sligeach-ban volt szerencséjük.

-És hadd mondjam el, hogy Hazel-ék lovai meglehetősen aprók, mert kishíján lelógott róluk a lábam, volt olyan, amiről tényleg le is lógott. Az egyik kecske pedig konkrétan átugrott, magam sem hittem el, hogy képes ilyenre!-mosolyodott el visszaemlékezve a pillanatra. Tulajdonképpen remek nyara volt, bizonyos apróságoktól eltekintve. Például attól, hogy azon gondolkodott, hogy ha nagyon akarná, vajon láthatná-e az apját, most viszont igyekezett visszaterelni a figyelmét a nyári élményekkel kapcsolatos beszélgetésekre.
-Voltam a Kviddics Világ Kupán még és meglátogattam egy kedves…-ha nem gondolt volna bele jobban, talán reflexből azt mondta volna, hogy a nővérét, de úgy gondolta, hogy ezt a két lány nem értené. Fehérek között nem szokás ilyet mondani valakire, aki valójában nem a rokonuk- barátaimat New Oarleansban. Egyetek az édességekből!-mutat a lepakolt finomságokra, ahol mindenféle érdekesség megtalálható, például csípős fahéjas cukorka, kovászos uborka ízesítésű gumicukor, vagy éppen olyan rágógumik, amik tökéletesen utánozták egy-egy ital ízét.
-Van valami tervetek az évre? Olyan hamar eljött a hatodév-sóhajtott, de igyekezett nem gondterheltnek tűnni. Végül is mitől lenne gondterhelt valaki már az év elején!

[- Ha te csinálod, biztosan lenyűgözőek lesznek.]

Őszköszöntő - Hazel&Ajax

2006.09.01.

  A gesztenyeállatok említése előcsal egy régi emléket, még a mugli iskolából, talán óvodából, amikor szeptember első napját is ezzel ünnepeltük. Az emlék mosolyt csal az arcomra. Milyen régen volt... és milyen rémesen ügyetlen voltam benne. Persze, sokat fejlődött a kézügyességem, mióta minden héten magam vágom az alapanyagokat bájitaltanra, és sokszor agresszív vagy legalábbis mozgékony növényeket metszek gyógynövénytanon.

 - Ha te csinálod, biztosan lenyűgözőek lesznek.- végiggondolok pár varázslatot, amely a gesztenyeállatokban segítene, de nem jut eszembe semmi, talán azon kívül, hogy megnöveljük őket. A kis dolgok elvarázsolása kívül esik a szokásos mágiámon, kevés dologban vagyok igazán kiemelkedő, a párbajozást kivéve. Igaz, abban sem voltam kiemelkedő, nem azt megelőzően, mielőtt eldöntöttem, hogy ez lesz a szenvedélyem. Ha elég energiát teszek bele, biztosan nagyon szép dekorációt készítenék, és ha egyszer lesz egy saját házam, szeretnék is. Egy kunyhó a Roxfort Völgyben kedves gondolatnak tűnik, még ha tele is van különböző, sokszor veszélyes varázslényekkel a hátsókert.

 Az arcom természetesen azonnal felderül, amikor megkapom a sütőtöklevet, melyből talán így is többet ittam a lakomához, mint kellett volna. A sütőtöklé íze eggyé vált ezzel a kastéllyal, és sehol a muglik között nem találtam rá lehetőséget, hogy igyak belőle – amikor megpróbálok utánakérdezni, még hülyének is szoktak venni. Meg kell majd kérdeznem Hazelt, hogy hogyan csinálja, főleg nyáron, de most lefoglal, hogy megöleljem, miközben megköszönöm. Tudom, hogy szereti az öleléseket, és általában én is szívesen ölelem meg. Az ő megölelésében valahogy nincs semmi váratlan, semmi ijesztő.

 Megnézem magamnak a macskát az üvegen; tudom, hogy ő már bevette magát az itteni ágyam alá, ahol valamiért mindig jól érzi magát. Mindig szeretett ágyak alatt pihenni, és ennek a helynek megvan az előnye, hogy nem kell attól félnie, hogy egy porszívó pörölycápa feje kilökdösi őt a menedékéből. Ő biztos nem hagyná, hogy ilyen lendülettel megragadják, mint az, amelyiket elkaptam néhány simogatásért, és nem is tűrné majdnem egy percig, mielőtt egyértelművé tenné, hogy a jóból is megárt a sok.

 A szemem sarkából vetek egy pillantást Ajaxra, ahogy Hazel megemlíti, hogy még magasabb lett. Magasabbnak tűnik, mint a nevelőapám, nehéz fejben összekötni azzal a fiúval, aki évekkel ezelőtt ott ült velünk a csónakban, amikor együtt felnéztünk a Kastélyra. Akkor nem jutott eszembe, hogy... nem is tudom, helyes? Az élet legtöbb területén egyébként nagyon előnyös ez a magasság. A párbajozás talán nincs közöttük.

 Ajax kérdő pillantására egy pillanatra kinyitom a számat, de a szóbeli válaszban megzavar a kezeim közül kiszabaduló macska hirtelen távozása. Végül csak egy bizonytalan mosollyal egybekötött pillantással válaszolok egy hely felé, ahová szerintem a dekorációnak kerülnie kellene. Nem vagyok benne biztos, hogy a választásom jó, de ezekben a dolgokban Hazel a nagymester. Én a saját szobámban is rosszul helyeztem el a posztereket, állítólag.

 - Mi? Hogy ugrott át? Mágikus kecske volt?- érzem, hogy a majdnem nevetéssel együtt kikerekednek a szemeim, ahogy elképzelem, ahogy valami átugrik Ajax felett. Valami, ami nem legalább akkora, mint egy hippogriff... tudtam mindig, hogy a kecskék hatalmasakat ugranak, de az egészen lenyűgöző, hogy átugranak valakit, aki akkora, mint Ajax. Vagy ült éppen? Még akkor is egészen hihetetlen.

 A történet az állatokról, azokról a képekről a közös nyári élményeikről azután egy másmilyen, boldogabb, talán vágyakozó mosolyt csal az arcomra. Olyan sok helyre eljutottak… jövőre tudok majd hoppanálni, jövőre nagykorú leszek, úgyhogy én is ott lehetek. A Világkupára talán nem mentem volna el, az alapján, ahogy az amerikai vendégek viselkedtek itt, a szüleik sem lehetnek túl jó emberek. Remélhetőleg most, hogy az a gonosz ember, aki vezette őket, meghalt, elfelejtik ezeket az elveket, mert egyszer szívesen meglátogatnám őket.

 - Nem gondolkodtam nagyon rajta... szeretném tökéletesíteni a nonverbális mágiát, mindenképp meg akarok tanulni hoppanálni... nem tudom, talán... nem tudom.- azt végül nem érzem helyénvalónak hozzátenni, hogy talán akarok randevúzni valakivel. Talán Hazellel ketten beszélünk majd erről. Talán nem. Nem tudom, milyen tervekre gondoltak, talán nagyobbakra. Idén elméletileg egy nyugodt évünk lesz, leszámítva a tanulnivalót.

[12. FEJEZET]

12. FEJEZET

MS. O’VALLEY, MR. AMBROSE ÉS A HATODÉVES HUGRABUG HANGOLÓDÓ

Life starts all over again
when it gets crisp in the fall.
— F. Scott Fitzgerald

2006. szeptember 1.

-A tieid is nagyon szépek lesznek. Majd segítek! - Hazel C. Baird biztos volt ezen kijelentésében, olyannyira, amennyire biztos volt abban, hogy a mai napra egy nagy, színes őszi levéllel díszített kötött pulóvert viseljen, legalábbis addig, amíg nem kellett átvennie az iskolai egyenruháját, bár ezen iskolai egyenruhát is feldobta egy kisebb, színes levéllel.
Őt magát pedig az dobta fel, hogy Saoirse O’Valley örült a sütőtöklének, az pedig még ennél is jobban, hogy megölelhette Saoirse O’Valley-t, mert igen hiányzott neki, és el is döntötte, bár egyelőre magában, hogy jövőre mindenképpen meghívja Saoirse O’Valley-t hozzájuk a nyárra. Vagy talán idénre is, a téli szünetben, bár még mindkettő eléggé messze volt. De az ilyeneket el lehetett kezdeni tervezni már most, így Hazel C. Baird el is kezdte, nem is most, hanem már egészen kicsit korábban.
- Remek! Köszi, Ajax, és a nagyidnak is, milyen kedves! Szerintem, hm.. mondjuk ide - mutat Hazel C. Baird az egyik asztalra, és közelebb hoz egy vázát, hogy elrendezgethesse benne Ajax Ambrose és Ajax Ambrose nagymamája által szedett és színezett növényeket. - És a gesztenyeállatok pedig ide mellé, nem? Szerintem nagyon aranyosak lennének együtt - Hazel C. Baird megkocogtatta a mutatóujját az állán, hátha ez segíti az elrendezés kigondolását, és valóban segítette is. - Használhatunk.. ragasztóbűbájt? Elvileg működnie kell kicsiben is. Csinálhatnánk… mondjuk furkászt? Vagy unikornist. Ti mit szeretnétek? - Hazel C. Bairdnek volt pár ötlete, és igen hálás volt, hogy ezen ötleteiben nem csak a barátai, de a mágia is tudta segíteni őt, mi nélkül igen szomorú lett volna, főleg az előbbi nélkül.
Azért is hálás volt, hogy Ajax Ambrose örült az ajándékának, annak pedig még jobban, hogy a macskái, Karfiol és Brokkoli, pedig Saoirse O’Valley-nak és Ajax Ambrose-nak örültek.
- És Ajax nagyon ügyesen lovagolt ám! - egészíti ki még Hazel C. Baird Ajax Ambrose elmesélését ezzel az információval, melyet igen fontosnak tartott megemlíteni Saoirse O’Valley-nak, már csak azért is, mert ő maga igen büszke volt Ajax Ambrose teljesítményére, és szerette volna, ha mások is büszkék rá, mielőtt Saoirse O’Valley felé fordult volna, hogy válaszoljon neki a kecskékkel kapcsolatban:
- Ó, nem, bár gondoltam rá, hogy szárnyai nőttek. Ilyen magasra ugrani! - nevetett fel Hazel C. Baird, ahogy visszaemlékezett a nem mágikus kecskére, am mágikus módon átugrotta Ajax Ambrose-t. - A szénabálára ugrott fel először, és onnan át Ajax fölött… aztán át a kerítésen és ki a rétre! Vacsoraidőig nem is láttuk… anélkül még talán most is ott lenne. Szerintem felfedezte az egész szigetet! - emlékezett vissza ezen alkalomra, miközben újabb tököt helyezett el az egyik könyvespolcon. - Ezen kívül főleg dolgoztam a nyáron - egészíti ki, mielőtt Ajax Ambrose felé fordulna, aki valami egészen különlegeset is csinált ezen a nyáron, mégpedig ellátogatott Amerikába. Hazel C. Baird-nek volt ugyan egy kis rossz érzése Ajax Ambrose new orleans-i utazásával kapcsolatban, melyet rossz érzés addig tartott, amíg Ajax Ambrose vissza nem érkezett, és mely rossz érzés nem is igazán az utazásnak szólt, inkább az általános hangulatnak az Egyesült Államokban. De ezen rossz érzését inkább megtartotta magának, mert tudta, hogy Ajax Ambrose-nak fontos ez az utazás, olyan okok miatt is, amit Hazel C. Baird nem érthetett, bármennyire is szeretett volna.
- Sok ötletem van a Lányklubhoz! Például az őszi programok…- kezdi el sorolni lelkesen Hazel C. Baird, miközben vesz egyet az édességből, aminek kovászos uborka íze volt. Hazel C. Baird még nem evett ilyen formában kovászos uborkát, azonban meg kellett állapítania, hogy a kovászos uborka így is, mint minden formájában, finom, még ha szokatlan is. - Ó, ez nagyon jó! Köszi, Ajax! Szóval, a tervek… tökökkel, meg azt hiszem, megtanítom majd a többieket kötni. Talán valamikor novemberben? Meg akár süthetnénk is egyszer, ha Fawcett professzor engedélyezi, hogy használjuk a konyhát. Összeírtam egy füzetbe… remélem, tetszeni fog majd neked Saoirse, meg a többieknek is - hasonlóan reménykedett abban is, hogy a többieknek tetszeni fog a feldíszített Klubhelyiség is, nem csak az őszre és télre tervezett programok.
- Te mit tervezel a párbajklubhoz, Saoirse? Remélem sok alsóbbéves csatlakozik idén - rámosolygott Saoirse O’Valley-re, miközben egy bűbájjal igyekezett minél több tököt elhelyezni az ablakpárkányon. - Szerintem én is megyek! Főleg nézni, mint tavaly is, mert mindig olyan nagyon ügyes vagy és már abból is nagyon sokat tanultam! Bár, azt hiszem, a lefegyverzést jó lesz, ha még gyakorlom, ha emlékszel, az még mindig nem megy túl jól - elmélkedett tovább Hazel C. Baird, leginkább amiatt, mert köztudottan elég sok dologból volt jó, de ezek közé a dolgok közé köztudottan nem tartozott sem a párbajozás, sem a támadó varázslatok, így főleg támogató jelleggel csatlakozott Saoirse O’Valley-hez, milyen támogató jelleg néha sütemény formájában valósult meg.
- És neked mik a terveid, Ajax?  - érdeklődik Hazel C. Baird is, és reméli, Ajax Ambrose több szakkörön is csatlakozik hozzá, vagy Saoirse O’Valley-hez, esetleg mindkettőjükhöz. Hazel C. Baird, személy szerint talán a Medimágia szakkört várta a legjobban, természetesen a Lányklub és a Párbajklub után, még ha utóbbinak inkább lelkes nézője volt, mint lelkes, aktívan részt vevő tagja, de ezért járult hozzá a klubhoz inkább a korábban említett süteményekkel
- Nagyon jó tervek! Elkezdhetünk tanulni már most rá? - Hazel C. Baird egy pillanatra elveszett gondolataiban, hogy vajon mikortól is lehet hoppanálni tanulni és vajon hogyan fog neki menni, amikor megakad, ha a tekintete nem is, de a gondolatai, Saoirse O’Valley félbehagyott mondatán, amit kedvesen szeretne megérdeklődni tőle.
-Talán…? - Hazel C. Bairdnek feltűnik hogy mintha Saoirse O’Valley még mondani szeretne valamit, így érdeklődve pislog az irányába, hátha Saoirse O’Valley szeretné velük megosztani, vagy ha nem most, akkor később. A később is teljesen rendben volt.

Autumn approaches and the heart begins to dream

to: Saoirse és Hazel date: 2006.09.01.

Ajax Ambrose szerette volna valamivel oldottabban érezni magát, mint, ahogy most tette. Ez természetesen nem a lányok hibája volt, akik igazán kedvesek voltak, vagy az őszi díszítésé, ami hangulatossá tette az egyébként is kellemes és vidám színekben fürdő klubhelyiséget. A Roxfortban is szeretett tartózkodni, bár az utóbbi évben sokszor felötlött benne a gondolat, hogy otthon kellett volna lennie abban a végzetes pillanatban, amikor az apja elvesztette a kontrollt. Ezt senkivel sem osztotta meg, mert maga is tudta, hogy felesleges azon képzelegni, hogy mi lehetett volna akkor, ha a dolgok nem úgy történtek volna, ahogyan valójában történtek.
Olyan valóság, amiben Ajax Ambrose otthon tartózkodott és megmentette az anyját, ugyanis nem létezett.
Nietzsche örök visszatérésének gondolatát egyébként is meglehetősen kegyetlen filozófiai felvetésnek tartotta, de különösen annak tűnt, ha az ember egy konkrét, számára elviselhetetlen napra gondolt. Vajon képes volna-e újra és újra átélni ugyanazt a pillanatot, ugyanazokkal a következményekkel, pontosan ugyanúgy, anélkül, hogy bármit is megváltoztathatna? Indokolatlan, hogy ez pont most jutott eszébe Hazel és Saoirse társaságában, akik nem érdemlik meg, hogy helyettük ilyen dolgokon túráztassa magát, ráadásul feleslegesen.  Észre sem veszi, hogy néhány percre olyan mélyre kerül a saját ideáinak spiráljában, hogy szinte megszűnt körülötte létezni a külvilág, csak arra kapja hirtelen oldalra a fejét, hogy Hazel a nevén szólítja.

Másodpercekig azt sem tudja, hogy miről van szó, csak aztán jutnak eszébe a festett termések. A medimágusok azt mondták, hogy a nagymamájának szüksége van ilyen egyszerű, de szórakoztató és stimuláló tevékenységekre, és legfőképpen arra, hogy sokat beszélgessenek vele és türelemmel, nyugodtan igyekezzék javítani azokat az apró, vagy adott esetben egyre nagyobb és nagyobb hibákat, amiket az emlékezete vét. A növényszárítás és a festés viszont remekül ment, a nagymama meglepően tisztán gondolkodott, amíg ezeken az apróságokon dolgoztak, és bár Ajax tudta, hogy a demencia ritkán javul, mégis egy apró győzelemnek könyvelte el a tényt, hogy a nagymamája háromszor is eltalálta a nevét és nem keverte össze a nagybátyjával, ahogy újabban annyiszor teszi.
-Én nem vagyok ilyen kreatív-mosolyodik el szelíden Hazel ötleteire az állatokkal kapcsolatban- bárányt csinálnék, bár, mint kiderült a nyáron, azok ritkán hallgatnak. Megpróbálhatunk rá valamit növeszteni gyapjúgyanánt, bár a moha sem lenne rossz rá. Szerintetek?
Nyáron meglehetősen közel került a bárányokhoz-na nem olyan közel, ahogy egyes hegyi népeket emlegetnek mindenféle nyomorult kőszáli kecskékkel- és nagyon megkedvelte őket, ellenére annak, hogy bizony volt szaguk, nem is gyengén. Meg is jegyezte Hazelnek, hogy sorsközösséget érez a bárányokkal, hiszen ők is hajlamosak berasztásodni, Ajaxnek meg nincs is túlzottan választási lehetősége, hiszen, ha nem a rasztázná a haját, gyapjasfejűnek bélyegezné az ostobábbja, ahogyan ez gyermekkorában Sligeach-ban is megtörtént vele. Bár ezutóbbit inkább igyekezett magában tartani, sem a birkákat, sem pedig kedves barátját nem szerette volna a rasszista írekkel kapcsolatos nosztalgikus érzéseivel terhelni.

-Bizonyos szempontból-rántotta meg a vállát a dicséretre, ami igazán jól esett neki, de azért volt annyi önkritikája, hogy tudjon róla, nem ő lesz sem a következő Winnetou, sem pedig Old vagy éppen Young Shatterhand, már csak azért sem, mert mindkettőhöz kicsit túl fekete volt és kevéssé tudott lovagolni.
Azon viszont, még ennyi idő elteltével is szórakozottan vigyorodik el, mikor is az a kalandvágyó kecske úgy ugrotta át, mint egyszeri serpa a Csomolungmát.
-Igazi kamikaze kecske volt-bólogat lelkesen, bár az is hozzátartozik a történethez, hogy nem csupán a szénabála segítette ki az állatot, hanem, ha jól emlékezett, Ajax Ambrose éppen ült és egy másik báránykának dúdolgatta épp a La Marseillaise-t, ami maga sem tudta, miért is jutott eszébe épp abban a kedves környezetben.

Aztán érdeklődve hallgatta a többiek terveit, és be kellett vallja magának, hogy kissé irigyelte a Lányklubbot és Párbajklubbot, bár az utóbbiban való megjelenését semmi sem zárta ki annyira, mint az előbbit.
-Ha Grimmstark ott garázdálkodhat, biztosan nektek is engedélyeznek némi sütögetést-osztotta meg bíztató véleményét, ha Fawcett valakinek engedélyt adhatna ilyenre, az szerinte csak Hazel kellene, hogy legyen.
Segített a lánynak elrendezni a tököket, végül is ő magasabbra látott, a kérdésre pedig elgondolkodva nézett el az egyik sarokba, mintha ott megtalálná a választ arra, hogy mégis miként gyakorolja azokat a dolgokat, amiket Solange, nővére helyett nővére tanított neki, anélkül, hogy mások is lássák, vagy ami még jobb…úgy, hogy mások lássák, de ne észleljék.
-Azt hiszem, még…képlékeny-válaszolta, aztán mégis úgy döntött, hogy megoszt a két lánnyal valamit, abból, amit tud, vagy legalábbis annak ígéretét-bár a nyáron volt lehetőségem valamennyire kapcsolódni a nonverbális varázsláshoz, talán segíthet valamennyit nektek is, amit megtanultam.
Végül is hasonló elven működött mindkettő, szemmel verni pedig már ügyesen tudott, még ha azt soha nem is mutatta volna meg szívesen senkinek Solange-on kívül, aki bizonyára büszke lett volna, amiért a lehetőségekhez mérten megtartja népe titkait.
-Azt hiszem idén benézek a Párbajklubba is, ha…úgy alakul-nézett Saoirse-ra, aki nála sokkal tehetségesebb volt a támadóvarázslatok terén, a mondat végéről pedig igyekezte lehagyni a stílusosan lekicsinylő frázist, miszerint „ha nem okozok gondot”. Ajaxet idén egészen kezdték érdekelni ezek a varázslatok is, illetve az is eszébe ötlött, hogy talán a klubbok létét arra is használhatná, hogy több emberhez jobban legyen lehetősége kapcsolódni, még ha eddig elég rosszul is sikerült mindezt csinálnia, hiszen a diákok nagy része bizonyára megközelíthetetlennek, furcsának vagy borzasztóan unalmasnak gondolták.

Hazel pedig visszakérdez Ajax helyett is, akit bár határozottan érdekelt, hogy mit hallgat el, mégis szívesebben Saoirse, de tőle biztosan modortalanság lett volna ezt csak így megérdeklődni, így nem is tette. Kissé oldalra döntötte a fejét és átható fekete szemével nézte a vöröshajú lányt egyfajta megmagyarázhatatlan megértéssel a tekintetében.