Folyosók

ENTRY

Már bőven éjfélt üt az óra, amikor kiosonok a hálókörletből. Szinte lábujjhegyen – semmiképp sem szeretném felkelteni szobatársaimat, így még a cipőmet is a kezembe veszem, hogy ne verjem fel őket annak tompa kopogásával.

A nappalok a szüleimé, és azoké az elvárásoké, amiket támasztottak felém távollétükben. Még akkor is az övék, ha a páriának kikiáltott bátyámat küldték utánam a könyvtárba. Szavam nem lehet, miután nyáron azokhoz a fura creepy amerikai rokonainkhoz küldtem mondjuk, ám a tapasztalatszerzés mindenképp az ő érdekeit szolgálja. A Roxfortban azért aligha találhat barátokat.

A Roxfort viszont még a szigorú házirendje mellett is több szabadságot nyújt, mint Upper Slaughter. Bájos lankák itt is vannak, és nem annyira más az, ha a Kövér Dáma méltatlankodik a késői zavarás miatt, mintha anyám tenné ugyanezt. Talán csak annyi, hogy a Kövér Dáma nem ítélne élethosszig szobafogságba.

Csak a kanapé karfájára ülök le, hogy kényelmesebben tudjam magamra illeszteni a cipőimet, amikor észreveszem háztársam. Nem hiszem, hogy köpni fog, szerencsére nem vagyunk tele spiclikkel, pizsamát pedig rajta se látok.

- Szia, Enzo. Te is holdkóros vagy? - pillantok rá röviden, megszakítva a tevékenységem a cipőm befűzésében. Egészen megszoktam, hogy ezeken a napokon egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen alszom el, pedig nem is engem haraptak meg kiskoromban. Meg kellett volna szoknom azt is, hogy Gilly mindig felfrissül a teliholdak után, és sokkal jobban érzi magát utána, ahogyan azt is, hogy a bájitalai miatt igazából nem esik semmi baja. Valahogy mégis nehezemre esik nyugton maradni ezeken az éjjeleken. Régebben az egész éjszakás forgolódás kiváltására inkább megpróbáltam olvasással vagy a házik írásával lefoglalni magam, ám mostanában azt vettem észre, a leginkább az segít, ha kicsit ki tudom szellőztetni a fejem. Annak viszont semmi értelme, hogy hajnalig, vagy amíg az álmosság el nem nyom, az ágyamban vergődjek.

- Nem mintha különösebben készülnék bárhová… Az üres kandallónál mondjuk Friccs irodája is érdekesebb lehet. - tudom, hogy lehet jól, igazán jól hazudni, ám most nyilvánvalóan meg se próbálok úgy tenni, mintha azt akarnám, hogy hihető legyen, ami kiszalad a számon. Ahogyan bekötöm a cipőfűzőm a másik cipőmön is, pattanok fel a Griffendél színeit viselő kanapé karfájáról. Lábbelim sarka halkan koppan a parkettán, kezeimmel pedig már csak zsebeimet kutatom át, hogy a pálcám biztosan nálam van-e. Nem mondom, hogy nem fordult elő, hogy az öreg macskalány órájára a pálcám nélkül ültem volna be, mert nem lenne igaz. Azért megnyugodva konstatálom, hogy jutott annyi ész nekem is Quintonéktól, hogy ne kelljen visszamennem a hálókörletbe érte.

- De ha már úgyis ébren vagy, Enzo, akkor ismerek egy helyet, amit nappal nem lehet jól megnézni. - leplezetlenül vigyorgok rá, hogy nyoma se látszódjon szüleim leányának, akinek természetesen mindig makulátlannak és tökéletesen szófogadónak kell lennie, még akkor is, ha nem az. Igazából tényleg jól jönne egy felsőbbéves az útra, biztosan több varázslatot ismer nálam, ha arra szükség van, ketten pedig mindig jobb felfedezni, mint egyedül. Főleg, ha azt a házirend szigorúan tiltja.

ENTRY

Nem hiszem, hogy nem tudna jobban füllenteni, ha akarna. De azt hiszem, érti, hogy nem azzal a szándékkal keltem ki az ágyamból, hogy azt felügyeljem, vajon ő személy szerint, vagy más háztársunk betartja-e a házirendet éjnek idején. Nem gondolom, hogy anyáméknál mondjuk beválna, ha azzal védekeznék bármikor, hogy álmodok, de biztos leszek még valaha elég elkeseredett, hogy ezzel próbálkozzak.

- Amúgy te is mindig repülni szoktál, ha álmodban rájössz arra, hogy álmodsz? Seprű nélkül. - általában akkor veszem észre, ha próbálok leolvasni egy órát vagy egy szöveget. Legalább a saját képzeletemben repülhetek büntetlenül. Persze mindaddig, amíg valamelyik álombéli szereplő nem jön rá arra, hogy tudom, hogy álmodok, mert attól valamiért mindig begurulnak és felébresztenek. Már a saját fejében se bízhat az ember.

A cipőm összefűzését megszakítva takarom el a szám a kuncogásom miatt, ahogy elképzelem, milyen büszkék is lennének rám a szüleim, ha tényleg így tennék. Vicces elképzelni, hogy talán be is könnyeznének örömükben. A valóság ezzel szemben persze az, hogy elvárják, hogy ennyi idősen már ismerjem a házirendet, és be is akarjam azt tartani, én pedig igazán törekszem is rá, az ésszerűség határai között. Ezeken az éjjeleken azonban nem tudok nyugton maradni. Persze nem megyek a kastély azon részébe, ahol Giles vészeli át az éjszakát – nagyjából sikerült kiszednem belőle, hogy hol lehet ilyenkor - , mert annyi belátás szorult belém, hogy az még a bájitala ellenére is hülyeség lenne. Szerintem Gilly nem is szeretné, hogy valaha is úgy lássam őt.

Hanyagul megvonom a vállam megjegyzésére, még ha azt a szó hangsúlyából ítélve bóknak is szánta. Soha nem gondoltam magamra úgy, mintha felettébb érdekes lennék, a szüleim szigorú szabályai pedig elvágtak mindentől, ami tényleg érdekes lehet a családomban. Kicsit irigylem Mattet, hogy az ő szülei legalább nem diliztek be a háború után. Szépen is lennének, Báthoryék sárkányok nélkül, az legalább olyan lenne, mint a Quintonok könyvek, a Lutece-ek furcsa misztikumok vagy a Weasley-k vörösök nélkül. Persze a mi családunk már legalább száz éve nem foglalkozik sárkányokkal. Még van néhány távoli rokonom, akik segítik a Minisztériumot, vagy épp dragonológusként dolgoznak a román rezervátumban, de előttem ezt az utat biztosan elvágták azzal, hogy eltiltottak attól, hogy felvegyem az LLG órát.

De mindent azért nem tudnak irányítani abból, amit a Roxfortban művelek.

- Giles a legjámborabb ember a világon. - legyintek egyet bátyám említésére. Nyájas Hugrabugos, szerintem a Süveg már akkor a házát kiabálta, amikor még csak felszállt a Roxfort Expresszre.

- A legrosszabb, ami történhet, hogy felolvas neked egy verset, vagy neadjmerlin, ABC sorrendbe állíttat veled pár könyvet… Gondolnád, hogy iskolás korában kviddicsezett? És nem is volt rossz játékos. Persze Potterék ellen a csapatuknak esélye se volt. - nem tudjuk persze meg soha, hogy miként végződhetett volna a története, ha nem történik vele az, ami miatt én se tudok nyugton aludni teliholdkor, bár én úgy látom, a könyvei biztonságában sikerült önmagára találnia.

A portré ajtaját kinyitva lépek ki a folyosóra, miután már mindketten készen állunk. Nem tudom, hogy csináltam, de sikerült nem felébresztenem a Kövér Dámát. Nem hiszem, hogy visszafelé is ilyen szerencsénk lesz, de a jelszóval eddig is mindig beengedett nem csak engem, hanem másokat is, még ha méltatlankodik is egy sort miatta. Sajnos a cipőm kopogását teljesen nem tudom elnyomni, de azért igyekszem amennyire lehet, inkább lassabban, lábujjhegyen osonni elfele. A lépcsők felé indulunk.

- Még tavaly találtam. Azt hittem, a bajnokoknak készültek ott valamivel, azért van így elrejtve, de nem. - halkan beszélek, ám elég bátran, minekután egy undok prefektust vagy gondnokot se látok a közelben. Csak két szellem suhan át előttünk a levegőben. A lépcsők maguktól mozognak, és a hétfő reggeli SVK órákkal ellentétben most valamiért inkább mintha segíteni próbálnának az odajutásban. Érdekes, hogy ha tanórára indulok, akkor nem ilyen készségesek.

- Pár hete megnéztem újra, és még mindig ott van. Tele van használaton kívüli bútorokkal. Ez még nem olyan érdekes, de a szőnyeg alatt éreztem valamit, mintha egy csapóajtó lenne. - épp olyan, amin keresztül tavaly a bajnokok is közlekedtek a Harmadik Próbán, amit persze nem láttam, nem voltam ott, csak a hírekből olvastam, hogy mi történt. Lépteim a lépcsőn lefelé vezetnek, hogy a Griffendél hetedik emeletéről két szinttel lejjebb, az ötödikre tévedjünk. A folyosó végén kell legyen az a terem, amit csak zárnyitó varázzsal lehet kinyitni, és amit látszólag használaton kívüli, sérült bútorokkal raktak tele.

No Wandering After Dark

No Wandering After Dark