Naynay,
Ma lennél 18 éves.
Ma lenne az a nap, amikor összeszedünk mindenkit, akit ismerünk, és úgy bebaszunk, amilyet a Roxfort ezer éve alatt még nem látott. Valószínűleg felmásznál az egyik asztal tetejére, és teli torokból énekelnéd a maxnixok valamelyik ostoba dalát, aminek valljuk be, hogy a szövegét se tudod rendesen. Közben én csak néznélek téged vörösödő fejjel, és úgy csinálnék, mintha szégyellnélek ezért. Közben titokban mégis azon gondolkoznék, hogy tudnék még ennél is nagyobb hülyeséget csinálni utánad. Egyszer tizennyolc éves az ember.
Biztosan összevesznénk a végén. Mindig te voltál a megfontoltabb kettőnk közül, bár ezt senki se hinné el, amíg az asztalon táncolsz. De eljönne az a pont, amikor arra figyelmeztetsz, hogy ne igyak többet. Erre én rávágnám, hogy ne parancsolgass nekem.
Negyedóra múlva meg már egymás vállán sírnánk és nevetnénk, mert elfelejtettük, hogy min is kaptunk igazából össze.
A mai napnak ilyennek kellett volna lennie. Az önfeledt ünneplésről, az órák kihagyásáról, a buliról, és arról, hogy elengedjük magunkat. Biztosan érdekesnek tartanád Skóciát, csak ne lenne itt folyton ilyen hideg.
Ehelyett itt ülök egyedül.
A többiek csúsztattak nekem pár üzenetet az ajtó alá – tudod, Lucinda, Elsie, Nathaniel, még Orville is. Tudom, hogy nem vagy oda értük különösebben, de ott vannak, amikor szükségem van rájuk. Rád is szükségem lenne, de…
Magammal hoztam az egyik pulóveredet. A régi házad, a Horned Serpent emblémáját varrták rá. Sajnos nem tudlak visszahozni, sajnos semmivel se tudom jóvá tenni, ami történt. Nekem kéne ott feküdnöm a sírban helyetted, én basztam el, nem ezt érdemled.
Jobb testvérnek kellett volna lenned.
A túlvilágon találkozunk.
Solange
