Felhúzza a cipőtől és a tánctól meggyötört lábait, és friss feleséghez egyáltalán nem méltó módon masszírozni kezdi el saját talpát, hogy kinyomkodja belőle a mai nap fáradalmait. Pedig nem a saját esküvője volt, ahol a legtöbbet táncolt, valahogy mégis sikerült a lehető legrosszabb cipőt választania az eseményhez. Talán tudat alatt szándékos lehetett; eddig akárhányszor képzelte el az esküvőjét, nem szerepelt benne fehér, se a vőlegény, se a ruhája vagy cipője kapcsán. Bízik azonban Elsie jóslatában, mely egyre világosabb számára. Ez csak egy ideiglenes állapot, de addig is, mint egy kényelmetlen cipőt, tűrni kell.
- Egész jól bírottad, pedig tudja azt mindenki, hogy fehérek nem tudnak táncolni, legfeljebb ha melegek. - legfeljebb Nathanielt látta egész éjszakákat veretni, de Nox vegasi, az egy külön világ, akár meleg is lehetne dacára annak, hogy Solange biztosan tudja, hogy nem az. Hangjában valamiféle elismerés, Malachi képes volt meglepni őt. Vagy csak még jobban felkeltette gyanakvását – ebben annyira nem biztos, de talán nem ezzel kellene kezdeni a közös életüket. Főként, mert nincs mit elkezdeni, hiszen eltökélt abban, hogy véget fog vetni ennek az egésznek. De nem így, nem most, türelemre és megfelelő időzítésre van szükség. A hajszálak és egyéb apróságok egy gondosan lezárt ékszeres dobozban várják, hogy a megfelelő pillanatban felhasználhassa őket.
És ha a tánctudása talán izgalmasabb volt, mint amit elvárt tőle, a csókja üres volt és hideg. Szív nélkül, kötelességből – pontosan értette a hitvesi, első csókból, és a többiből is, amikor a násznép műsort követelt tőlük. Daiquiri, Sazerac és Vieux Carrè volt a szeszben forgatott öltözetük, amik legalább hitelessé tették a nézők számára műsorukat.
És ő vajon hogy érzi magát?
Vajon lehetséges-e erre a kérdésre ép ésszel válaszolni? Mert ha őszinte lenne, talán azzal kezdené, hogy dühös, mennyire dühös, amiért a szülei egy ilyen alkuba kényszerítik. A kétségbeesésen túlvan – ez egyszer visszafogta érzelmeit és nem úgy reagált, ahogyan először reagált volna, mert az nem vezette volna őt előre. És bár ott lebeg a fejében a gondolat, hogy ennek így vagy úgy, de véget fog vetni, amint alkalma van rá, a helyzete mégis bizonytalanságot szül. Nem marad így más a helyükön, csak a végeláthatatlan szomorúság, mely jeges karmaival a végeláthatatlan, hideg télnek lökte őt. Ő a hegedű utolsó húrja, aki nem fejezheti ki szabadon magát, és a világítótorony, melyben kialudt a tűz. Hiába várnak hát tőle útmutatást.
Képtelen viszont válaszolni a kérdésre, őszintén nem; hazudott viszont ma eleget, többet nem kíván, legalább a zárt ajtók közt ne kelljen ezt a játékot játszania! Szomorkás mosollyal pillant fel Malachira, ami válaszabb minden válasznál, és lemondóan a fejét csóválja. Nem tudja szavakba önteni az igazat, de ma már nem jut több hamis szóra, így is túl sokat kísértették Kalfout. Épp csak szavakkal és hamis esküvel áldoztak neki, nem pedig rummal és lőporral.
- Te mindent úgy csináltál, ahogyan elvárták. Tökéletes voltál. - elengedi lábfejét, hogy kinyújtóztassa, és felegyenesedik a kanapén. Sejtette, hogy rosszul fogja érteni, ám ha fájnia kell, fájjon. Nem fog vele egy ágyban aludni. New York és New Orleans ugyanazon mágnes két, egyforma pólusa, nem kompatibilisek egymással.
- Épp ez a bajom, hogy ezt bárki elvárakozhatta tőlünk, Malachi. A Laveau-házban nem így mentek a dolgok eddig soha, és soha nem várattunk arra sem, hogy kiválasszanak minket, meg csak úgy odaadjanak egy másik családnak. Malachi… mit tudsz a családomról? - mert ő eleget tud a Maddockokról, pont eleget, hogy tudja, a szülei azt hiszik, jó alkut kötöttek, és a lányuk végre bekerülhet abba az elitbe, amibe szánták. Csak hogy a lányuk ezt saját jogán is kiköveteli magának, ha ezt akarja. Nincs szüksége ehhez házasságra, főként nem fehér megmentőre. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy pontosan tudja, miért büntetik őt ezzel.
Persze, a hivatalos eljegyzésen és az azt követő, családi találkozón Malachi is felszedhetett némi információt a családjáról. Éppen ezért kellene furcsának lennie neki is, hogy egy ilyenbe egyáltalán belemennek, szakítva az eddigi hagyományaikkal.
- Mindig kedveletes voltál hozzám akkor is, ha nem volt rá okozatod. Nincs bajom veled, de nem akarok együtt hálni veled. Nem akarok úgy se tenni, mintha idővel kötelességem lenne akarni, mert nem az. Neked sem az, feloldozlak alóla, ha így hiszed. - haragudhat rá, ha akar, nem számít. Kiterítette a lapjait férje, legújabb és jelenleg legfontosabb szövetségese előtt. Azt se bánja, ha ezeket a szükségleteit máshonnan szerzi majd meg – ő bizonyára így fog tenni, még ha nem is közvetlenül a nászéjszaka alatt. Egyelőre hagyni kell csillapodni a kedélyeket, és várni, hogy a szülők minden oldalról látszólag elégedettek legyenek.
- Ki van zárva, Malachi. Már lefoglaltam a kanapét, amúgy is szagos a füstölőktől. - kinyújtja a lábait rajta, egészen újdonsült hitvese combjáig, hogy a lehető legtöbb helyet elfoglalja rajta. Igaz, továbbra is fehér ruhában.
