[- Hé, BJ, elmegyek moziba, jössz?]

Operation Cinema Night

BJ Hamilton - 2006. július 7. (péntek)

  Miért gondolja bárki, hogy ketrecbe zárhatják Elowen Dawlisht? Maeglin tényleg nem ismer, ha azt gondolja, hogy dvd-ket nézünk meg körmöt festünk, amíg lelép bulizni a Hamilton ikrekkel. Pedig pár napja léptem csak le előle az Abszolon, és csináltam belőle meg Kalból hülyét (utóbbi még azt is bekiabálta a tetováló szalon ajtaját berúgva, hogy „tiltakozom!” – bánom, hogy nem láttam a képüket, amikor rájöttek, hogy nem vagyok ott).

 Még egyszer átfutom a hátizsákomat: feszítővas, erővágó (technikailag csak egy önjáró metszőolló, amit végül itt hagyok, mert Hanni már elnevezte, és nem akarom hogy baja legyen), váltás ruha, elsősegély doboz, olcsó fényképezőgép, néhány tű. Egyszer meg akarok tanulni zárat törni kézzel, az ember lánya soha nem tudhatja, mikor kell mágia nélkül feltörni egy zárat. Ha Frics egyszer elkap, ez lehet különbség egy elvesztett és egy megtartott hüvelykujj között. Lehet célszerű lenne a hajamba is rejteni ezt a célt szolgáló eszközt. És persze, a gördeszkám- a seprű jobb és hatékonyabb lenne, de az úton elhaladó autó bevilágító fényszórói emlékeztetnek rá, hogy a muglik ezt nem teszik lehetővé. A pálcám is marad; ez érdekessé tesz mindent még inkább. Az Operation Cinema Night alatt teljesen mugli vagyok. Ennyi nehezítés kell, ha már nem Frics ma az ellenfelem.

 Miközben ellenőrzöm a fekete garbót meg a nadrágot (még bosszút kell állnom Maeglinen érte, hogy betörő szettemet Kim Possible cosplaynek hívta), elgondolkodom rajta, hogy mit tegyek BJ-vel. A bátyáink biztos azt hiszik, hogy amíg ők isznak meg táncolnak meg lányokat üldöznek, mi majd kifestjük egymás körmét, pletykálunk az évfolyamunkba járó fiúkról meg egyéb dolgok amit a fiúk hisznek, hogy a lányok csinálnak. A legrosszabb, amit tehetek, gondolom, hogy benyomom Kal Kör DVD-jét, kimegyek mosdóba a film felénél, és visszajövök előre lógatott vizes hajjal és fehér hálóingben, miután lenyomtam a biztosítékot (az egyik nálunk hagyott idegesítő szomszéd lánynál jó hatása volt tavaly, azóta sem beszél hozzám, ha reggel egyszerre megyünk ki a szeméttel). De Hamilton griffendéles, nem tennék ilyet vele. Maradna hát, hogy itt hagyom a teljes pizzával meg egy DVD-vel, de utálom, ha engem kihagynak valamiből. Úgyhogy a folyosóra kilépve eldöntöm, hogy én nem teszek így.

 A fekete, pókhálómintás gördeszkát végül a szobámban hagyom, mert csak egy van, és a hely amúgy sincs messze. Két szökkenéssel átvágom az emeleti folyosót, megállok a vendégszoba előtt, és bekopogok.

 - Hé, BJ, elmegyek moziba, jössz?- mint a szabad akarat nagy tisztelője, kérdésként fogalmazom meg az esti programunkat. Az talán kissé tisztességtelen, hogy mozinak hívtam, mert popcornt nem adnak, minden bizonnyal beköltöztek az elhagyatott, bezárt moziba denevérek, tenyér méretű pókok, talán mumusok, kísértetek, vámpírok, démonok, vagy azok az úgynevezett veszélyes alakok, akik miatt nem szabad sötétedés után egyedül mászkálni. Miért, mit csinálnak ha nem viszek magammal semmi drágát, kirabolnak és ellopják a feszítő vasamat? Duh… anyám mindig paranoid. A legnagyobb valódi veszély, ami ránk vár ott, hogy meglazult a padló szerkezete, rossz helyre lépek, leszakad, lezuhanok és meghalok. Nincs semmi okom aggódni.

 Azért inkább kiegészítem magam.

 - A régi mozit bezárták felújítás miatt. Azt mondják, hogy több filmtekercs ott maradt, meg más dolgok is… tényleg, hozom a zseblámpát. Nappali, tíz perc.- remélem, hogy sötét ruhát vesz, bár ez egy alacsony kockázatú meló. Be, bent parti, ki. Nincs Frics, nincs sírás. Kivéve ha nem lesz áram, már elképzeltem, hogy egy szellem moziban nézek BJ-vel horrort. Talán pont a Kört, Sadako tényleg para.

 Elrakok kettőt a zseblámpáimból, azután lesietek a nappaliba, és miközben kipattogtatok egy zacskó karamellás popcornt és mellé bedobok két kólát a hátizsákba, eszem útravalóul egy szelet pizzát. Tán utolsó vacsorám lesz ez a szelet, de szerencsére méltó rá, az új pizzéria négy sarokra tényleg jó, főleg a rajta lévő friss ananásszal (Maeglin szerint a szakács néma volt fél percig, amikor elmondta neki, hogy a húga Hawaii pizzát akar sonka nélkül, extra adag sajttal és paradicsomszósszal, és már azt hitte, hogy rárakta a telefont).

 A félig megevett pizza szelettel a kezemben visszafutok a szobámba az MP3 lejátszómért, meg a második legkevésbé szakadt fülhallgatómért. Nem tudom elképzelni, hogy zene nélkül menjünk betörni, bár sajnos kevés időm volt feltölteni rá zenéket. Végül benyomom a tavalyi kedvencemet, és a jobb fülembe illesztett fülessel lesietek a lépcsőn. A faliórára nézek - nem zavar, ha végül több kell BJ-nek tíz percnél.

[- Jo, anya azt mondta, hogy már kihullik tőled az összes szál haja, szóval velünk jössz.]

Be myself?
Nah… too lame

A Kalandor - Elowen Dawlish

„Aki követi a madarakat, mindig talál új horizontot.”

MOOD:én még sosem

- Jo, anya azt mondta, hogy már kihullik tőled az összes szál haja, szóval velünk jössz.

- Tényleg egy görcs vagy az utóbbi napokban, elmondod végre, hogy mi a fene ütött beléd? Megjött a mikulás vagy mi van?

- Ezek után főleg nem megyek veletek sehova. Csesszétek meg!

- Ez nem kérés volt. Szedd össze a cuccod, ott leszünk pár napot Maeglinéknél.

- A húga… hogy hívják? Ja, Malwina, évfolyamtársad, nem? Majd jól befonjátok egymás haját, meg kifestitek a másik körmét és végre úgy is nézel majd ki, mint egy lány. Ráadásul lesz pár nyugodt napjuk az ősöknek is, mindenki milyen jól jár már.

- Elowen, te gyagyás! Utállak titeket…

Hol van a szabad akarathoz való jog, mikor szükség lenne rá? Több józan ész szorult belém, mint Quincebe és Rowanba együttvéve, hát mikor jutunk már el odáig, hogy az értelmi szint szerint szabjuk a szabályokat, nem a kor alapján? Hát tényleg azért büntetnek, mert később születtem, mint ők? Hol tehetek én erről? Én mondom, Olympe de Gouges és Aletta Jacobs is forogna a sírjában, ha látná ezt az elnyomást. Az élet olyan igazságtalan.
Dacos hallgatással fejeztem ki tiltakozásom, bár utólag belátom, hogy nem ez volt a legjobb taktika. Nem úgy tűnt, mintha zavarná őket, épp ellenkezőleg, biztosan felüdülés volt számukra, hogy épp öt percig nem idegesítettem őket. Legközelebb biztosan másik stratégiát választok, addig meg megpróbálok nem kattogni rajta, legalábbis nem annyit, mint amennyit Elowenen tettem. Mármint nem kifejezetten rajta, az fura lenne és ennyire nem vagyok fura. Biztos voltam benne, hogy a háta közepére se kíván majd, hogy tönkreteszem a nyarát, ha nem is az egészet, de a következő pár napját biztosan, hisz ő menő, én meg… hát én meg nem vagyok az. Biztosan jobban érezné magát konkrétan bárki mással, főleg úgy, hogy neki sincs választása most a témában. Ahogy mondtam, az élet nagyon igazságtalan a korunkbéliekkel.
A világért se vallanám be, hogy izgatott voltam, hogy vele lóghatok… még ilyen körülmények között is. Azt se tudtam, hogy köszönjek, hogy elég lesz egy szia is vagy le kéne majd pacsizni? De ha én emelem a kezem, ő meg nem, az rettenetesen ciki lenne. Ha fordítva történne, az is az lenne és akkor még bunkó is lennék, meg tudatlan, aki nincs benne a belső körben, aki nem tudja, hogy hogyan köszönnek a menő arcok. Jaj, de honnan is kéne tudnom?
Végül bevallom, nem is voltam annyira gáz. Segített, hogy felhergeltem magam a levélen, amit anya kapott és még mindig a zsebemben lapul, összegyűrve, ahogy összegyűrném új ismereteim fejében Matthew arcát is. Milyen szerencse, hogy országhatárok választanak el tőle és vele ellentétben nincs galleonnal kibélelve a zsebem, hogy könnyedén áthidaljam ezt a távolságot. De mégis miért gondolok rá már megint, mikor itt vagyok Elowenéknél és végre olyannal lóghatok, aki nem a bátyám? Basszus, hiányzik Gale, ő tudná, hogyan eresszem ki a gőzt. Mindig én vagyok a megfontoltabb, én ismerem a határokat, amiket nem kéne átlépni, bár ez végül nem gátol meg benne, hogy megtegyem. Jó, gondolkozzunk úgy, mint Gale. Nem lehet olyan nehéz, nem? Végül is csak az ikrem vagy mi.
A csukott ajtóra siklik a tekintetem és a számat kezdem rágcsálni. Nem akarom vagy inkább nem merem zavarni Elowent, nem fogom ráerőszakolni a kéretlen társaságom. Oké, haladjunk tovább. Az ablak a következő. Odalépek, kitárom a szárnyakat és mennyivel egyszerűbb lenne, ha nekem is lenne belőle egy pár. Lenézek és sajnos megint én szólok önmagamhoz, hogy nem kéne. Túl magas, nincs alatta se eresz, se kistető, garantáltan meghalok. Shh. Mit tenne Gale?

Mikor bekopogsz, én már az ablakpárkányon guggolok, kezemben az összecsomózott lepedő, aminek végét profin az ágy lábához kötöttem. A filmekben mindig működik és ki vagyok én, hogy a tudománynak mondjak ellent? Megdermedek, mint egy őz a fényszóróval szemben és érzem, ahogy pír önti el az arcom, hogy a szívem kicsit hevesebben ver a lebukás küszöbén. Mire válaszolnék, már ott se vagy, hallom távolodni a lépteid, én pedig még kicsit gondolkodok, hogy mégis mit tegyek. Amúgy tök nagy bunkóság lenne megszökni tőletek, végülis pont időben látom be. Gale-nek ezek az akciók sokkal jobban állnak, mint nekem… Hát visszamászok és behúzom a lepedőt, amit gyorsan az ágy alá lökdösök. Végül is, ha nem akarok most önmagam lenni, követhetlek téged is, majd leszek páncélhordozó vagy kisinas, amire szükség van egy jól kivitelezett betörésnél, amit határozottan nem kéne csinálnunk.
Csináljuk!
Nincs szükségem tíz percre, csak egy fénykorában még fekete kapucnis pulcsit rángattam magamra, ami még túlméretes is, talán pont Rowané volt még, a farmer pedig szerintem majdnem mindenhez jó választás. A hajam gondos lófarokba fogtam, hogy ne akadályozzon majd semmiben és mielőtt lejöttem, átkutattam a zsákom, hogy hozzá tudok-e bármivel járulni a küldetéshez, de bevallom, nem betöréshez készültem. Nem is készültem igazán semmire. Már bánom.
- Kész vagyok - jelentem ki az egyértelműt és legszívesebben képen is törölném magam miatta, mert konkrétan bármi mást mondhattam volna. Feketéim a megpakolt hátizsákra siklanak és már azt is bánom, hogy a sajátomat nem hoztam le, de olyan szánalmasan üres volt, hogy nem mertem magam égetni vele.
- Még sose törtem be így valahova. - Na ne, Birdie, tényleg? Konkrétan bárki megmondta volna rólad, szedd már össze magad! - De ha tudtam volna, hogy ez a terv, elhoztam volna a tesóm álkulcsait. Egész jól tudok lakatot feltörni. - Vonok vállat. Vajon mennyire átlátszó, hogy be akarok vágódni? Ah, talán nem is kellett volna ezt mondanom, hol menő az, hogy hasznos is lehettem volna, de igazából biztos, hogy nem leszek az? Tök ciki… Inkább a cipőmet húzom, mielőtt meggondolnám magam és előbújna belőlem a szokásos énem. És most erre vágyom a legkevésbé.

[- Ó, azt mindig meg akartam tanulni! Még pár évig kénytelenek leszünk mugli módszerekkel zárakat törni.]

Operation Cinema Night

BJ Hamilton - 2006. július 7. (péntek)

  Pozitív fordulat, hogy nem kell túl sokat várni BJ-re. Igaz, az a mozi nem megy sehová, nem újítják fel, de minél előbb megyünk, annál több időnk van. Reggelente rengetegen járnak futni nyáron, néhányan még naplemente előtt próbálnak hazajutni a bulikból, úgyhogy minél előbb érünk oda, annál kevésbé kell kapkodnunk bármivel. Nem hiszem, hogy ezen a nyáron újra bejutok a moziba, úgyhogy szeretném kihasználni a lehetőséget.

 - Ó, azt mindig meg akartam tanulni! Még pár évig kénytelenek leszünk mugli módszerekkel zárakat törni.- ami azt illeti, utána sem árthat egy képzett betörőnek, ha nincs lekorlátozva mágiára a zártörési képességünk. Sok zár védve van Alohomora ellen, de ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy mugli módszerekkel is nehezebb átjutni rajtuk. Rengeteg boszorkány és varázsló nem is gondol bele, hogy mi mindent meg lehet tenni mágia nélkül, különösen most, a XXI. században.

 Amiatt nem aggódom egyáltalán, hogy ez lesz az első alkalom, amikor leendő bűntársam bűncselekményt követ el. Mindent el kell kezdeni valahol, mindig van egy első lépés, de ebben vagyok mi, griffendélesek a legjobbak: az első lépésekben. Tudta Griffendél Godrik, hogy nem lesz hatalmas kudarc a varázslóiskolája? Valószínűleg nem, de azt mondta, hogy rohadjon meg mindenki, megcsinálta, mert meg kellett csinálnia valakinek. Vagy tudta Harry Potter, Ronald Weasley és Hermione Granger, amikor szembeszálltak Voldemorttal, hogy nem fogják egy gödörben végezni? Persze, hogy nem. Én sem tudom, hogy nem fogunk-e ma éjjel mindketten meghalni, ha ránk szakad a mennyezet. Ez az élet.

 Belebújok a cipőmbe, miközben egy darab ananászt leemelek a pizzáról, hogy megrágjam, amíg kívül jó meleg, belül viszont már hidegebb, és ahogy elhaladok BJ mellett, átnyújtom neki a fülhallgató másik felét. Egyelőre a terveim szerint még egyszer végighallgatjuk a még mindig kedvencemet, mielőtt a Roxfort elpusztítja az elektromosságot, és békaböfögésre meg béna kórosra redukálják a zenét.

 Bezárom az ajtót, és elrejtem a végtelenül ronda kerti törpe alá a kulcsot, ami alatt csak az nem találná meg, aki meg sem próbálja, de amihez anyám ragaszkodik - ezzel az erővel nyitva is hagyhatnánk az ajtót. A legnagyobb elrettentő erő Carcharoth a hátsó kertben, és még ha a fekete német juhász ijesztőnek is tűnhet, csak névrokonok Morgoth bestiájával. A legnagyobb veszély, hogy az ember elesik benne, amikor elborul előtte egy újabb hasvakarásért. Ettől függetlenül jó nagy, és kint is van a harapós kutya tábla.

 Beszívom a friss levegőt, amitől máris jobb kedvem lesz. Ma sem tudtak bezárni.

 - Love forever, love is free Let's... turn forever, you and me! Windmill, windmill for the land Is... everybody IIIIN? Te mit szoktál hallgatni?- szerencsére elég hosszú hozzá a fülhallgató, hogy az MP3 a zsebemben legyen, ne kelljen egymás arcába hajolnunk, ha mindketten hallgatjuk a zenét, és így is elég mozgásterem legyen hozzá, hogy tegyek egy lépést oldalra, és belerúgjak a Coca Colás dobozba, amit valaki az aszfaltra dobott. Persze, sztárhajtó vagyok (leszek), úgyhogy nem kellene meglepődnöm, mégis egy kis levegőbe bokszolással ünneplem meg, hogy eltaláltam Mrs. Cotter postaládáját, melynek hatására mindkét kutyája ugatni kezd bent, ő pedig vinnyogni valamit a büdös kölykökről. Visszafogom a nevetésem, miközben a kezemmel jelzek Hamiltonnak, hogy siessen, hogy elérjük a sarkot. Futni azért nem kell, Mrs. Cotter és dalmatái csak silány árnyak Fricshez és sátáni vadállatához képest.

 Nem tudom biztosan, hogy miért nem lógtam soha túl sokat BJ-vel. Hanni után talán ő lehet a velem leginkább kompatibilis szobatársam. Persze, ha ma eltörjük valaminket, bizonyára nem kér majd a társaságomból többet, de az a cél, hogy ne történjen semmi ilyesmi.

 - Ja, nem mondtam, de ha Maeglin vagy a bátyáid kérdezik, tévét néztünk és pizzát ettünk. Ananászosat. És az új Karib Tenger Kalózait néztük, ahol a varjú kiszedi annak az embernek a szemét az első jelenetben.- amatőr hiba lenne persze bármiben igazat mondani a börtönőreinknek, de az igazság és a szabályok egy olyan ketrec, amelyeket ijesztő lehet átlépni, ha valaki soha korábban nem próbálta még. Valaki el is hiheti, hogy mindig az a legjobb, hogy valaki elmond mindent a családjának, akik persze csak jót akarnak. Gondolom tényleg. Minden bizonnyal kisebb esélye lenne, hogy nyaktól lefelé lebénulok vagy elveszítem az ujjaim egy részét, ha csak megnézném újra a Holtak Kincsét.  - Mindjárt ott is vagyunk.

[- Lehetnél néha kicsit lazább, mindent túl komolyan veszel.]

Be myself? Nah… too lame

NAMEA Kalandor - Elowen Dawlish

„Aki követi a madarakat, mindig talál új horizontot.”

Mood:én még sosem

- Lehetnél néha kicsit lazább, mindent túl komolyan veszel.
- Könnyen beszélsz, téged mindenki szeret.
- Ez hülyeség. Csak pont nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Azt teszek, amit akarok, nem azt, amit mások várnak tőlem. Nem olyan nehéz. Csak legyél önmagad… Ne forgasd már a szemed! Szerintem jófej vagy segítség nélkül is, nem kell görcsösen másokhoz igazodnod.
- Neked muszáj így gondolnod, Gale. Az ikrem vagy, ezért szeretned kell.
- Azt nem mondtam, hogy szeretlek.
- Cseszd meg!

Te jóságos ég, most tényleg arra buzdítottalak, hogy ne hagyj fel a bűnözéssel? Mondjuk abban egészen biztos vagyok, hogy nem az én véleményem vagy tanácsaim vagy úgy pusztán a személyem tessékelne erre az útra, mert hát bármennyire is szeretnék hatással lenni a környezetemre, a társadalomra, a politikára, az egész varázslóvilágra, hát közel sincs akkora karizmám hozzá jelenleg, mert hát… én csak én vagyok. Egy röpképtelen madár. Egy pingvin. Vagy egy strucc. Inkább az utóbbi, mert hát futni azt végül is tudok. De azzal, hogy tudok a szándékaidról, már bűnrészes vagyok? Le kéne beszéljelek vagy szólni valaki másnak, hogy lehet a jövőben akkora vérdíj lesz a fejeden, mint ide Lacháza? Örökre elásnám magam és van még egymás mellett három évünk, az már három örökkévalóság.  De ha ezeket a képességeket mondjuk úgy kamatoztatnád, mint… Robin Hood, az bocsánatos bűn lenne és azt még talán támogatnám is, de ugyan hogyan kérdezhetnék rá erre? “Ne haragudj Elowen, de saját csak szórakozásból leszel bűnöző vagy mások szolgálatában?” Jaj, Birdie, ne legyél már ennyire béna. Bárcsak olyan lehetnék, mint Gale. Ő csak nevetne ezen.
- Hát… megkérdezhetem, hogy odaadja-e, míg megtanítalak rá, de nem tudom belemenne-e. - Miért mondtam ezt? Most már tuti bűnrészes vagyok, börtönbe fogok jutni vagy mégrosszabb, nyolcvan éves koromig szobafogságban leszek és mindenki rajtam fog nevetni. Ahogy kilépünk az ajtón, máris a fejemben visszhangzik, hogy igazából nagyon nem kéne ezt csinálnunk, mert ez nem csak valami aprócska szabályszegés, mi most konkrétan törvényt hágunk át, ezért már tuti Azkaban jár! Hát ennyi volt. Bűnöző lettem. Pedig annyi minden szerettem volna még véghez vinni! Most már nincs visszaút, már a törpe alatt van a kulcs. Nincs más, csak előre. Fogd be Birdie!
Mosolyogva fogadom el a fülest és azonnal be is dugom, hátha úgy megszabadulok kicsit a saját belső hangomtól. Nevetni kezdek, ahogy énekelni kezdesz és amúgy nagyon csatlakoznék, de túl kínosnak érezném, pedig szerintem egész jó hangom van. De én csak a zuhany alatt vagy otthon a szobában adózok ennek a hóbortnak. Irigyellek, hogy ilyen bátor vagy, Elowen.
- Én is szeretem őket! Meeeg nem tudom ismered-e a The Veronicast. Egy ikerpár és ez tök inspiráló! Mármint, hogy nekem, mert nagyon jó lenne közös projektbe kezdeni majd nekem is a tesómmal. Merthogy az ikertesóm… Mindegy, szóval őket nagyon szeretem. - Most komolyan, miért beszélek ennyit? Miért nem tudok csak normálisan válaszolni egy kérdésre? Kizökkentesz szerencsére, bár egyik gondolatmenetből esek a másikba. Látom a lelkesedésed, én mégis rosszul érzem magam a kutyák miatt, de persze ezért se szólok semmit, csak a számat rágcsálva fogom sietősre a lépteim.
- A néni az itteni nemezised? - bukik ki belőlem a kérdés, ahogy befordulunk a sarkon. Tudom, hogy ős ellenségek vagytok Mr. Friccsel és Mrs. Norrisszal, bár ez nem egy nagy dolog, mert szerintem még a kentaurok is tisztában vannak vele a Tiltott Rengetegben. Én biztos vagyok benne, hogy a hidegháborútok be fog kerülni a történelemkönyvekbe is. Be se merem vallani magamnak se még talán, hogy pontosan erre vágyom én is. Már nem a hidegháborúra.
- Ja, oké, persze. - Persze, hogy már láttad. Az én zsebpénzemből most nemigen jött ki a mozijegy, másra gyűjtök és arra szükségem van az összesre. De ígérem, hogy jól fogok hazudni, Rowanékat amúgy se érdekli annyira, hogy azt nézzék, nő-e az orrom két mondat után. Amíg nem okozok bajt… nem tudom pontosan, hogy a bűnözőkarrier kezdete épp annak számít-e a szemükben.
- Amúgy az ilyen helyeken szoktak letanyázni a mumusok, nem? Nem, mintha félnék tőlük… Elég jól ment harmadikban a Riddikulus, de azóta nem találkoztam egy mumussal se, de persze nem is szabad pálcát használnunk, szóval mindegy. Amúgy szerintem ez elég súlyosan korlátozza a szabad akaratot. Szerintem bőven elég lenne csak egy bizonyos fokig korlátozni, nem mindent! - Érzem, hogy kezdem belelovalni magam, szóval gyorsan elharapom a monológom további részét. Égni kezd az arcom, a vörös folt biztosan látványos is a hülye szeplőktől. Fenének nem tudom befogni, de tényleg. - Meg… mosómedvékkel. Nem mintha ez… megakadályozna. - Mentem a menthetőt, mielőtt még azt feltételeznéd, hogy amúgy tökre rinyálok az egész kalandtól. Ami persze amúgy így van, de most, mint már említettem, nem is akarok önmagam lenni és a betörés pont egy olyan dolog, amit magamtól biztosan nem csinálnék.
- Sz-sz-szóval… hogy csináljuk? Betörünk egy a-a-ablakot és majd tartok neked bakot? Vagy cs-csak őrködjek? - Hát persze, hogy most kezdek dadogni is. Bárcsak megnyílna alattam a föld és eltűnhetnék. Bezzeg Gale-nek biztosan ezerszer jobb ötletei lennének.. és még csak nem is dadog.

[- Áh, igen, ismerem őket... nem tudom elképzelni, hogy bármelyik tesómmal zenélni akarnék, de gondolom más, ha nem idősebbek nálad mind.]

Operation Cinema Night

BJ Hamilton - 2006. július 7. (péntek)

 Bólintok. Abszolút megértem BJ tesóját, hogy nem ad ki valami ennyire hasznos dolgot, mint egy betörő szett, főleg nem a húgának. Saját tapasztalatból tudom, hogy a húgok szinte mindig a legrosszabb emberek, amikor arról van szó, hogy rájuk kell bízni valamit. Nekem sincs egy sem, de elég ember húga vagyok hozzá, hogy tudjam, én is félnék magamtól, én sem bíznék egyáltalán semmilyen értéket magamra. Nem is szükséges, mert ha Elowen Dawlishnak kell egy érték, Elowen Dawlish megszerzi adott értéket.

 Egy kicsit visszaveszek az éneklésből, és hagyom, hogy a profik tegyék ezt helyettem, ha esetleg még nem hallotta, mert egy mágikus kő alatt él. Valahogy kétlem, hogy él bárki minimális kapcsolattal a muglikhoz, aki a mi generációnk, és lemaradt erről a számról. Az alapján, amit mondott, nem is csalódom benne, tényleg ismeri. Talán kicsit túl sokat mosolygok, de akkor is mosolyognom kell, amikor megemlít valamit, amit szintén kedvelek.

 - Áh, igen, ismerem őket... nem tudom elképzelni, hogy bármelyik tesómmal zenélni akarnék, de gondolom más, ha nem idősebbek nálad mind.- azt hiszem, testvérek tekintetében pont ennyivel vagyok szegényebb. Biztosan nagyon jó lehet először megismerni a Roxfortot együtt valakivel, hogy van egy barátod, rögtön az első perctől, és aztán bármi történik, az a barátod azért életed végéig veled van. Kivéve persze, ha valami nagyon visszavonhatatlan hülyeséget csinál, de elképzelni nem tudom, mi lehet az.

 Igaz, ha lett volna ikertesóm, talán nem lettem volna ennyire bátor.

 - Áh, csak egy nyanya az utcában. Van még három-négy ilyen a környéken.- ha én öreg leszek, két út áll majd előttem. Az egyik, hogy én leszek az, akinek mindenféle története van: léghajó kalóz, aki elrabolt egy arab sejket, betörő, aki bejutott a Durmstrangba, aki tigriseket mentett, amikor elkísérte Hannit messze keletre, és valahogy minden emlék tökéletes lesz... aztán bármennyire utálni fogom az ízületeim miatt, hogy mindenhonnan leugrom, csak beveszek valami bájitalt, és nekivágok a következő kalandnak. A másik... nos, beveszem magam egy mocsárba, és mindenki rettegni fog tőlem. Mindenki. Én leszek az új Voldemort. Én leszek a suttogás az ágy alatt... én leszek, aki megépíti kviddics magazinokból és seprűkből a kunyhóját, és felfalja, aki lopni jön. Még nem döntöttem el, hogy melyik vagyok én inkább. De még van időm, még tizenhat sem vagyok.

 Nem megyek bele abba, hogy megpróbáljam jobban kiemelni a részleteket. Aki ennyiből érti, hogy nem mondunk semmit, az érti, és kitalálja a saját kényelmes hazugságait. Aki nem, azt csak összezavarják a részletek, a bonyolult és komplex hazugságok. Akkor már jobb csak hagyni, és lesz, ami lesz. Alakul, ahogy alakul.

 De BJ nem tűnik olyan nyomorultnak, mint a Felbeast, akit Sadakonak kellett kikergetnie az életemből (én lettem Sadako, hősöm, aki darabokra törte őt. Meg néhány csontját is, bár abban a gravitáció, másik nagy ellenségem kivételesen mellettem volt). Nem hiszem, hogy köpni fog. Végülis griffendéles... talán pár hónap, pár dologba bevonom, és kínzás alatt sem fog megtörni, amikor Frics egy ollóval levágja a hüvelykujjait, hogy kiszedje belőlem hollétemet. Persze, nem várok tőle semmit, amit én ne vállalnék be a barátaimért. Akkor majd szerzek én is protézis hüvelykujjakat, amit pedig elveszítek a kviddics pályán pontosságban, pótolom azzal, hogy beakasztom őket az ellenfél játékosainak ajkai közé, szemgödrébe, hajába.

 - Sajnos nem hiszem, hogy látunk majd mumust. Ez egy elég mugli környék... bár valamelyik hülye Grimmstark itt lakik három utcára, de azért nem ez a jellemző. Jó, hátha szerencsénk lesz. Ha mumust látsz, fuss, ne varázsoljunk! Tényleg, mi is a tiéd... az enyém egy lyukas arcú magas férfi, aki be akar nyomni téged az arca helyén lévő lyukba, ahol semmivé válsz, megszűnik a remény, és örök szenvedés vár rád.- talán kicsit sok Lovecraftot olvastam, de olyan volt, mint egy katapult. Amikor megláttam a könyvet, amit leemeltem a polcról, és amire Beren azt mondta, hogy nagyon fog tetszeni, megvolt az ellensúly. LOVE, és CRAFT. Ugh... biztos voltam benne, hogy valami undorító szerelmes regényt írt, tele az egész csókolózás-házasság-gyerek dologgal, de amikor rájöttem, hogy semmi ilyesmi nem lesz... persze, ijesztő minden, amit ír, de van valami bizsergetően boldogító a félelemben.

 Remélem, hogy bejön BJ kívánsága. Rég láttam mumust. Talán túl régen. Mi van, ha azóta más a mumusom? Eléggé ijesztőnek tartom a láthatatlanná tévő köpeny alá bújó Fricset is, aki megszerezte a Klubhelyiségünk jelszavát, és egyszer ő ébreszt fel azzal, hogy lerántja a takarót és bedob egy zsákba... elkap egy helyen, ahol biztonságban vagyok tőle. Mintha a macska valahogy átférne az egérlyukon. Beleborzongok a gondolatba.

 A mosómedvés megjegyzés azért mosolyt csal az arcomra, de sajnos, azok nem élnek itt. Egy sem. Az egy amerikai állat. Sok másik állat helyett egyébként igazán hozhattak volna az Ilvermornysok mosómedvéket, mindenki örült volna neki, ha elszabadultak volna a Roxfort folyosóin, és reggelente ellopták volna a kajánkat. Meg minden étkezésnél. Revan mostanra biztos egész kolóniát telepített volna a Klubhelyiségünkbe, és a mi feladatunk lenne, hogy megtanítsuk a kisebbeket rá, hogy a mosómedvéket el kell látni, boldoggá kell tenni, játszani velük, ahogy Revan megtanított minket ugyanerre. De sajnos az amerikaik nem hoztak semmi ilyesmit. Ha egyszer professzor lennék, és náluk rendeznénk a Trimágus Tusát, biztos, hogy vinnék innen valamit, ami különleges – nem teát, azt beborítják a tengerbe indiánnak öltözve.

 - Őrködni... ja neeeem, bemegyünk együtt. Azt hiszed, azért hívtalak ide, hogy végig az utcán állj? Ez kicsit bántó...- de a kérdés jó. Hogy megyünk be? Mert természetesen, minden bejárat be van lakatolva, ráadásul kiraktak harapós kutya szimbólumot is, de nappal már túl sokszor mentem el ekörül a hely körül, hogy tudjam, nincs itt kutya. Ki etetné? Meg amúgy is, nincs itt semmi értékes. Ennél jobb blöff kell, ha kinn akarják tartani Elowen Dawlisht. Talán ha harapós medve lenne... azon már lehet, hogy elgondolkodnék. De csak egy helyről tudok Godric's Hollowban, ahol medve él.

 - Gyere, nézzük meg erről is!- azért lelassítok, amikor egy autó elmegy a szomszéd utcában, de persze, miért érdekelne bárkit két lány, akik csak a levegőért jöttek ki ide nyáron, amikor végre nincsenek iskolában? Nem fogunk lebukni... csináltam ennél már sokkal veszélyesebb akciókat is sikeresen, ez tényleg egy veszélytelen terv. És meg is találom a bejáratot: egy helyet, ahol a rácsos kerítés lazább. Nem szívesen vennék rá senkit, hogy átmásszon rajta, ha nem gyakorlott benne, mert könnyen rozsdás vágás lehet belőle, de ahogy felhúzóm, azt rögtön látom, hogy átférünk alatta. Persze, zsákok nélkül. Leveszem a sajátomat a hátamról, és átdobom a kerítés másik felére.

 - Csak tartsd így, jó? Megyek előre, azután tartom neked... kifelé meg szerintem majd elhelyezünk valamit, amire fellépve átugorhatunk.- Elowen Dawlish tiznehetedik szabálya: mindig legyen második menekülési útvonal. Mert ha valami rohan utánunk, éles fogakkal (vagy annak a valaminek nincs is arca, csak egy külső istenség éhségének avatárja), nem fogunk óvatosan átmászni  a kerítés alatt. Akkor kell egy gyorsabb kijárat a kerítésen kívülre (ha a külső istenség tiszteli a játékszabályokat, nyilvános helyre nem üldöz már minket).

 - A ruha miatt ne aggódj... tudom használni a mosógépet. Ha nem szárad meg reggelre, azt mondom, hogy leettem magunkat filmnézés közben. Nem ez lenne az első... alkalom.- csak egy lélegzetvételre hagyom abba a beszédet, hogy áthúzzam magam. Enyhén fájnak a karjaim az erőfeszítéstől, de bent vagyok, itt vagyunk végre: a bezárt moziban, ahol már régen nem nézhettem filmet. Sok kedves, Roxfort előtti filmnézős emlék kötődik hozzá, kellemes lesz valaki társaságában újraélni őket.