Vale Bate
Boszorkány
  

Hozzászólások: 97
Jutalmak: +237
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Játéklista: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : Szőke
Szemszín: Szürke
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban: Értelemszerűen senkivel
Legjobb barát: Ezek a Spicy Szirének
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Fenyő, wampus szőr, 13 1/2"
Elérhető
|
Sass! A korábbiak után, és ahogy a folyosó vége sötétbe veszik, igazán nem kéne meglepjen már, ahogy egyedül találom magam. A tarolóátkom végén mintha hallottam volna valami üveges csörömpölést, és tartottam a lépést a csajokkal, amennyire a sarkukra lépés nélkül lehetett. Mégis, ahogy kiérek a következő terembe, se őket nem látom sehol, se bármilyen szilánkokat - bár annyi egyértelművé válik, azok honnan származhatnának. Tükörlabirintus, mert persze, mert ehhez a cirkuszhoz csak nem lehet kihagyni a klasszikusokat. Remélem legalább odakint várnak majd minket végtelen kenyérrel. Szponzorál minket az Olive Garden is? De egyelőre, ismét, mert nehogy már ne akarjanak szétültetni teremről teremre - eskü nem is leveleztünk a pad alatt! - megint egyedül kezdek, társaságnak csak a tükörképemmel ...aki nagyon üthetően vigyorog rám. Én is ilyennek szoktam látszani? -Mindig el fogod veszíteni őket...Sóhajtok egyet - persze, hogy szájal is. Nem én lennék..? Jury's out, de lehet egy reality check tényleg nem válna káromra, ha ezt nem is akarom bevallani. Bár valószínűleg érdemesebb egy hagyományosabb tükörbe néznem érte. Felmérem a teret, vajon mekkora lehet, és meddig terjedhet benne a hangom - bízok benne, hogy ugyanazon a labirintuson osztozunk, ha szétszórva is, nem mindenki saját zsebdimenziót kapott. Közben a tükörképemhez közelebb sétálok, és csak hogy éreztessem, hogy a szavait figyelmen kívül hagyom, megigazítom benne a talárom flegmaságát - a sminkemet itt csak elkenni tudnám, de elég visszafogott volt egyébként is, hogy nem sírtam szét szörnyűségesen. -Ne aggódj, pont úgy nézel ki, mint az a züllés, ami ellen jobb helyen óva intenek.-Szivem, pont ez volt a lényeg.Hátat fordítok neki - persze hogy ott fog várni valahol szemben is - és felemelt fejjel, a torkomnak szegezem a pálcám. -Sonorus. Mindenki megvan?- Egy pillanatra csak figyelek - érkezik-e válasz vagy más reakció, merre látok támpontokat a tájékozódáshoz, milyen magasnak és vastagnak tűnnek a tükörfalak, el tudom-e érni a tetejüket átmászni és elbírnák-e a próbálkozást. Mindenesetre innen csak befelé vezet az út bármerre, úgyhogy elindulok. -Olyan hasznos dolog ez a mágia, annyi módon át lehetne sétálni ezeken a falakon, mint ha útban sem lennének. A kis barátnődnek biztos lenne rá ötlete ...ha eszedbe jutott volna egyáltalán megkérdezni.Ha csak kijutni kéne, egyszerűen az egyik kezemet a falon tartom, és végigkövetem -...Mert persze, magadtól nem tudnál ilyesmit.- és valahol végigér a fal, elvezet a kijáratig. De igen, ezzel minden zsákutcát is körbe kéne járni, ami a kiútról ágazik le, tehát erre a módszerre nincs időnk. -Apropó, igazán cuki lehetett ahogy táncoltatok. Kár hogy soha nem vállalna föl. Ahhoz nem vagy elég jó parti.-Nem az én tükörképem vagy? Mások érzései nem tartoznak rád.Próbálok a tájékozódásra figyelni, merről hallok, netán látok valamit a többiektől, ami irányt ad. A pálcám hegyét a nyakamhoz illesztem ismét. -Ha tudjátok követni a hangom irányát, jelezzetek vissza, és próbáljuk megtalálni egymást?- A végét nyitva hagyom, valószínűleg van jobb ötlet, mint fennhangon közvetíteni magunkat, -Duh!- de még mindig a first contact-al kell kezdenünk. Ha van valami diszkrétebb módszer a továbbiakra, én mindenre nyitott vagyok. -Biztos tudna valamit a tájékozódásra is. Meg se próbált tanítani egyet, mert nem hitte, hogy megmaradna fejedben, vagy csak tényleg te nem figyeltél oda.Megtorpanok, aztán bájos mosollyal somfordálok közelebb az aktuális tükörképemhez ...aztán hirtelen mozdulattal próbálom a balommal pofánkönyökölni - tükörképtől nem meglepően persze másolja a mozdulatot, de a gesztus számít - Ugyan nem acélból van, de az egy tizenhatodos alulemezből is elég erős kell legyen a couter, hogy a könyökömért ne aggódjak, bár egy repedésnél többre a tükrön se számítok. -Mit mondtam!?Aztán indulok tovább, keresve a megfelelő fordulókat, és a remélhető segítő jeleket a többieket megtalálni. Ha Heliodora vélt érzéseiről letakarodik végre, igazából a tükörképemmel is a legidegesítőbb, hogy amikor szájal, lehet valamit nem hallanék meg miatta. Újat nem mintha tudna mondani. -Ők is elboldogulnak nélküled.-Oké, valld be, hogy ez még tőled is olcsó húzás volt.-Nem olyan olcsó mint te.- És még pimaszul somolyog is hozzá. -Cuki. Nekem legalább van életem.-Milyen tartalmas, produktív élet.-És? Ha néha csak jól érzem magam? Én legalább tudok olyat, az én létezésem nem merül ki kizárólag mások lehúzásában. Veled mizu, terád van szüksége a többieknek?Mi az, babám, erre tán nincs mit mondanod? Talán jobb is - mintha hallanék valamit nem túl messziről. Mozgás? Beszédhang, talán egy másik tükörkép "bátorító" szavai? Néhány falon túlról jöhet még, nem a legtisztább, hogy biztosra be tudjam azonosítani. Óvatosabbra veszem a lépteimet, és bár egyelőre a padló felé szegezve, a pálca is ott van mozdulatra a kezemben. Még a tükörképem is suttogóra veszi, ahogy befordulok egy sarkon, ami remélhetőleg a neszek irányába visz tovább. -Óóó, a reductodat ismerem már. Bízok benned, ezúttal gyönyörűen sikerülni fog ...amint egy barátod az, akit eltalálnál vele. Ez a legbiztosabb varázslatos képességed, csak rontani a dolgokon.Valamennyi igaza épp lehet, ahogy elfelejtek figyelni a diszkrétebb hangerőre. -Babám, tudod miért nem érsz fasse? Nem tudsz olyat mondani, amit ne kaptam volna meg önmagamtól már ezerszer! A rutin meg az évek, bízd rá a profira, kicsilány.Hagyom, hogy megismerkedjen az egzisztenciális krízisével, ahogy fordulok egy újabb sarkot. Az a hibája még, hogy kívülről hallva rég megtanultam elengedni az ilyen szavakat. Sticks and stones, ahogy mondják. Belülről pedig sokkal mélyebbről jönnek az én hangomon a vádak, mint amihez valami nemrég összebűvölt tükörkép remélhetne felérni. Régi barátaim, talán a Serleg lángjaiba is velük dacolni dobtam be a nevemet, és azóta biztosan, velük dacolni kelek fel és megyek tovább, ameddig van még erőm. Annyi ponton feladhttam volna mindegyik próbán - de itt vagyok még, nem? Minden apró hibámat elkísérik, el fogják ezen a termen túl is, babám, hozzájuk képest semmi vagy. Ezúttal biztosabb vagyok a lépések hangjában - bárkié is, az enyémben biztosabb lehet, valószínűleg az előbbi szavaimat hallotta is. Egy sarok még. Ismét készenlétben tartott pálcával fordulok, de amint felismerem akár Lolitát, akár Siennát, egyből felemelem mindkét kezem -Csak én vagyok.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Solace Barebone
Griffendél Godrik Akadémia
  

barbon
• barna labubu •

Hozzászólások: 193
Jutalmak: +426
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Játéklista: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: zöld
Kor: 18
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban: f off
Legjobb barát: Szürke Zóna
Kviddics poszt: Terelő
Pálca: 12 hüvelyk, dió pálca, magja rougarou szőre, enyhén merev; Shikoba Wolfe munkája
Nem elérhető
|
third task
third task
Fifth floor
TW
Vérmegjelenítés, testképzavar, depresszió, káros ideológiák, öngyűlölet,
Ösztönösen húzom be a nyakam és emelem magam elé a pálcám az átkok érkezésekor. Kétlem, hogy megláttak volna – a kiábrándító bűbáj biztosan működött még, amikor beléptem az ajtón, rám se nézhettek volna, amíg a hatása alatt vagyok. Nem vagyok képes arra, hogy időben reagáljak a történésekre; felfogom, hogy a palantír darabokra hullott, és azt is, hogy valami, talán üveg törik előttem. Nincs már időm védekező bűbájra, így csak a karom kapom lehunyt szemeim elé, hogy eltakarjam őket. Az apró szilánkok felhasítják bőröm, arcomból, karomból és felsőtestemből is apró sebeket nyitnak, de a szemeim épsége az elsődleges.
Hallom magam mögött a lépteket; vélhetően meglátnak ők is, mielőtt a terem mágiája elragadná őket valahová. A világ nem forog viszont a talpam alatt, ezúttal talán nem a gravitáció, vagy annak hiánya lesz a legnagyobb ellenségünk.
Mutatóujjammal letörlöm a kiserkenő vért az ajkamról. Ismerem már az ízét, az emléke pedig elég arra, hogy görcsbe álljon a gyomrom emlékeztetőül arra, hogy talán mégis rosszabb vagyok, mint amilyennek gondolnak. Az emlék akkor is rémként kísért, ha történetesen Malachi megbocsájtott nekem, és tiszta lapot adtunk egymásnak. Nincs időm viszont az önsajnálatra – a Kupát nem érdekli, hogy mit tettem, nem érdekli, hogy mit bántam meg, és végképp nem érdekli az sem, hogy túlélem-e az odáig vezető utat.
Látom a középre emelkedő pavilont. Valamilyen tükrökkel kirakott útvesztőben lehetek. Elővigyázatosságból a betört tükörhöz lépek, hogy a keretének egy darabjából vagy a szilánkokból védőszemüveget varázsolhassak magamnak. Nincs eszközöm jelenleg, amivel páncélozó bűbájt csinálhatok, mint a második próbán, és nem tartom jó megoldásnak, hogy folyamatosan készenlétben legyek egy protegora. Az előbbi incidens bizonyította, hogy nem lehet mindenre felkészülni. Nem törődöm most azzal, hogy mennyire fog jól kinézni, nem ez a prioritás.
Mire egy működő palantír megtalál a gongszót követően, sikeres varázslat esetén egy egyszerű, de célnak megfelelő védőszemüveg szolgál fizikai pajzsként az újabb szilánkoktól. Talán a sérüléseimet is el kéne látnom – még ha csak felszínesek is, de nem kellemes, ahogyan a bőrömbe mélyedt tükörszilánkok egy része még mindig bennem van. A Tusa azonban eddig fizikailag és mentálisan se terhelt még meg annyira, hogy egy darabig még ne bírjam ki. Van az az érzésem, hogy mennem kell tovább, még ha talán csak az adrenalin mondatja ezt velem.
A kiválasztott folyosóra való lépés előtt egy apró, tüzes vonalat próbálok húzni pálcámmal pirocus bűbájjal. Innen nézve végtelen hosszúnak tűnik a labirintus – és végtelen sokaságom is tükröződik vissza. Nincs időm céltalanul bolyongani; egyszerűen minden elágazásnál felrajzolok a választott irányba egy apró jelet. Ha zsákutcába kerülök, áthúzom majd a jelet, így az apró X-ek sorozata fogja jelölni, hogy melyik folyosóra ne menjek. A fal mellett haladva csak egy oldalsó kijáratot találnék meg előbb vagy utóbb, nem pedig a középen lévő platformot. Tudom, hogy a jeleimet megtalálhatja a többi bajnok is – belekontárkodhatnak, vagy követhetik is a jeleket. Nincs azonban hatásom arra, hogy ők hogyan választanak, és miként keresztezik majd egymást útjaink.
Hallom Vale felerősített hangját – ezek szerint épp nincsenek együtt. Nyilvánvaló, hogy a kiáltása nem nekem szól. Elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb beléjük botoljak, a kiábrándító bűbáj azonban nyilván okkal hullott le rólam. Egyelőre annyit tehetek, hogy nem abba az irányba megyek, ahonnan a kiáltást hallom.
Nehéz nem áldoznom a paranoiámnak, amikor mozgást vélek felfedezni. Ha a mai próba eddig még nem, de a tanév és a Tusával járó dolgok megviseltek. Lucindának nem kevés munkája volt abban, hogy legalább nagyjából felismerjem saját problémámat. Biztosan kinevetem magam tavaly, ha azt állítom, az egykori szenátor lánya fog segíteni ráeszmélni a dolgokra és valahogy összekapni magam a mélyről, de nincs szükségem parancsra, hogy kimondjam, félreismertem és félreértettem Lucindát. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek gondoltam.
Lopva pillantok rá az egyik tükörképemre. Egyáltalán nem foglalkoztam még azzal, hogy a lépcsőházas szint óta tulajdonképpen félmeztelen vagyok. Éppenséggel nem volt fontos. Nem gondolom, hogy okom van panaszra. Kifejezetten büszke vagyok a testemre, a sárkánysteak diéta és a rendszeres mozgás megtette látható hatását. Egyre többet ízlelgetem viszont a testképzavar kifejezését, miként egyre jobban kezdenek el zavarni arcomnak nem annyira előnyös vonásai. Nem szeretem az orrom formáját, a szemeim alakját, és azokat a mély, sötét karikákat, amiket utoljára Chernov sminkje tudott csak eltüntetni Halloweenkor, amikor még szóba állhattam vele. Olyan érzésem van, mintha ezek a tükörképeim szándékosan a legrosszabb vonásaimat erősítenék fel, ez pedig valahogy… zavarba ejtő. Talán csak azért, mert a palantír is közvetíti. Meztelen vagyok a világ előtt, és ha valamit, akkor ezt a részét gyűlölöm a legjobban a Tusának. Biztosan soha többé nem fogok csokibékát se venni – gyűlölöm azt a képet magamról, és gyűlölöm azt is, akinek az a ragyogó ötlete volt, hogy olyan gyakran pattanjon ki az én arcom a kártyákból.
Azonban annak tudatosítása, hogy vélhetően egyszerűen csak nem vagyok rendben önmagammal, elegendő teret ad arra, hogy kicsit magasabbról vizsgáljam saját helyzetemet nem csak a kinézetem, hanem minden más terén is. Hónapok teltek el azóta a beszélgetés óta, és hónapok óta törekszem arra, hogy a lehető legtöbbet foglalkozzak saját magammal. Nem oldódtak meg a problémáim, és abban is biztos vagyok, hogy talán évek munkája során leszek csak képes arra, hogy megbéküljek önmagammal. Azonban ez a sok, intenzív foglalkozás is elég volt arra, hogy máris érezzem Lucinda segítségének hatását. Morris talán kiváló abban, hogy felvértezzen átkokkal, Miguel az okklumenciával, Rokuro pedig azzal a taktikai szemlélettel, ami eddig is hasznomra vált, furcsa módon mégis az adta számomra a legtöbb pluszt, amit Yaxleytól kaptam.
Nélküle már rég kiestem volna, ahogyan átadom magam a pániknak a kötelek miatt.
Nem foglalkozom tovább azzal, hogy néznek ki a tükörképeim. Jelenleg úgy sincs erre hatásom. Mások külseje miatt pedig csak a legostobább és legfelszínesebb emberek ítélkeznek.
- Pedig csak te tehetsz róla. - saját hangom hallom vissza, a saját arcom néz vissza rám, talán épp azzal a védőszemüveggel, amit készítettem. Tükörképeim végtelenszer ismétlődnek, ajkukon pedig olyan mosoly terjed, ami a valóságban jelenleg nem látható rajtam. Elkövetem viszont azt a hibát, hogy pálcám hamarabb mozdul, mint ahogyan végig tudnám gondolni a helyzetet. Pálcás kezem előrelendül, hogy egy egyszerű tarolóátkot használjak rajta.. Biztos vagyok viszont abban, hogy amivel szemben állok, az nem ember, csak a Tusa egy újabb elmejátéka.
Egy tarolóátokkal telibe kapom önnön képmásom, a tükör azonban nem törik darabokra, nem követi azt szilánkok armadája, a védőszemüvegem pedig nem képes arra, hogy megvédjen átkom visszapattanásától. Az átok visszapattan a tükörről, egyenesen mellkason találva engem, ereje pedig nekilök a mögöttem álló objektumnak.
- Ne engem hibáztass. Csak visszaadtam, amit magadnak szántál. - ismételten kénytelen vagyok ránézni a tükörképemre, ahogyan megszólal.
- Eszem ágában sincs mást hibáztatni. - az indokoltnál talán gyorsabban vágom rá a választ. Pálcám ugyan még készenlétben van, tanultam az előbbiből. Hasztalan lenne még egyszer ártást vagy átkot küldeni rá, ha az csak visszapattan rám. Nem felejtettem el, hogy az ajtón át egy átok azért szét tudott törni egy tükröt előttem, tehát kell legyen módja a tükrök összetörésének. Csak nem biztos, hogy érdemes. Csak az újabb folyosót jelölöm meg, mielőtt befordulnék rajta.
- Tudom, mindig magadat hibáztatod. - követ engem a folyosóra a zsákutcába, pálcáját kedvtelve megforgatva jobbjában. Észrevétlen a határ a felelősségvállalás és az önmarcangolás között. Még ha ezt nem is értik meg, azáltal viszont, hogy elfogadtam Lucinda ajánlatát, valóban megtettem a lehető legtöbbet, ami az adott helyzetben lehetséges volt. Azért tettem, hogy ne bántsanak többé másokat miattam. Se Anniet, se Varvarát, se Tavisht…
- Irigylésre méltó az önzetlenséged. - gúnyos élét jól ismerem, nem szokatlan tőlem sem. A zsákutcából visszafordulva megjelölöm a jelemet egy áthúzással, hogy tudjam, arra felesleges többé mennem.
- Bármilyen görcsösen is kapaszkodsz, attól te még ugyanaz a szörnyeteg vagy, akinek mélyen belül gondolod magad, és amilyennek látnak. Igazad van, Solace Barebone… - megkerülhetetlenül követ tovább, épp úgy kapaszkodva a figyelmemért, mint én abba a hitbe, hogy mégis csak ember vagyok emberi hibákkal. Néhány hónapja egy szempillantás alatt megtörtek volna, ha így neveznek. De mióta Vitrol világgá kürtölte, a név elveszítette felettem a hatását.
- Nem csak a szíved romlott. A véred is az. - megfeszülnek ujjaim pálcámon. Érzem kirobbanni készülni a haragot, amiért az ő szavait használja, még akkor is, ha azokkal azon a januári éjszakán megsemmisített. Biztos veszített a bőröm a színéből, de mégis legyűröm a késztetést, hogy feleslegesen képmásomra rontsak. Az előbbiekből kiindulva csak önmagam sérülnék le vele.
- A vérem nem dönt helyettem. - hazug szavak valakitől, aki arra tette fel az elmúlt éveit, hogy minden áron megszabaduljon attól, amiről úgy gondolja, hogy fertőzi őt. Mindent megpróbáltam, ami eszembe jutott, megtettem mindent azért, hogy kimossam belőle azokat a bűnöket, amikkel az őseim fertőztek meg – csak hogy saját bűneimre cseréljem a Barebone-okét. A Serleg figyelmeztetett, már ha bármi értelmet találhattam abban, amit a Serleg Próbáján hallottam. Az önrombolás ezen formája a múlté, ám találtam rá más formákat, ahogyan a Barebone-ok bűneire is a sajátjaimat.
- Való igaz, Solace Barebone. Már nem a véred dönt helyetted. - a mosoly eltűnik arcáról, helyét pedig olyan szánakozás veszi át, amitől igazán kedvem lenne megütni. Értelmetlen volna viszont. Kezdem érezni azonban, hogy mire szeretne rávenni ez a szint, főleg az előző után.
- Döntenek helyetted azok, akiknek a kezébe adtad magad megszeghetetlenül. Mondd, Barebone, milyen érzés egy olyan ügyért harcolni, amiben nem hiszel? - lapos, gyűlölködő pillantást vetek a tükörmásra, mialatt egy új folyosót jelölök meg. A középen lévő platform egyre közelebb kerül hozzám.
Egyszerre tódul megannyi válasz a nyelvemre. Nem az ügyet szolgálom, hanem azokat, akiket ezáltal megvédhetek, még ha ezt csakis azok fogják megérteni, akik képesek magasabb szintről is szemlélni a dolgokat. Ezt sokáig nem értettem; gyűlöltem, hogy Amerika be akarta vinni a politikát az egészbe, gyűlöltem, hogy én vagyok a választásuk, mert Vale nem lehet az. És megint, a kishitűség mérgez tovább, ha arra gondolok, pusztán azért engem akarnak a magasba emelni, mert nem volt jobb. Mert egy sárvérűnél még egy vadász ivadéka is jobb.
Soha senkit nem fognak érdekelni az érdemeim miattuk, mindegy, hogyan teljesítek.
- És mindig csak a hibáidat látják majd. Csak a hibáidat. - a gondolatom kiegészíti a tükör, mintha egyenesen olvasna belőle. Tudom, hogy fel akar bosszantani, tudom, hogy azt akarja elérni, hogy megtörjek – ha pár hónappal korábban teszi, akkor bizonyára sikerül is neki. A bukásomat szeretné látni, mert az egész Tusa a kezdetektől erről szól. Mondandója kiegészítésére erőteljesen suhint egyet a jobbjában tartott pálcával. Az átok a fejem mellett suhan el, hogy összetörje a mögöttem lévő tükröt. Jobban rászorítok balommal pálcámra, hisz ez új, eddig a tükörképem ilyet nem csinált – eddig csupán visszapattant az a rontás, amit én szórtam rá.
- Nem közöltél ezzel semmi újat. - éveket töltöttem el önmagam gyűlöletével. Mi újat tudna mondani? Mi az, amit még nem tudok önmagamról?
- Nincs szükségem rád. Nélküled is önmagam legnagyobb szabotőre vagyok. - az ajtóknál se működött. Ennek a dolognak, ami tükörképem irányítja, nincs önálló tudata, csak mímeli azt, hogy feltartson a célomtól. Nem tudott közölni velem semmit, amit nem tudnék önmagamtól. Ismerem a hibáimat, és nélküle is naponta emlékeztetem magam önnön gyarlóságomra; vannak jobb napok, és vannak, amikor csak a látszat fenntartása motivál arra, hogy emberek közé merjem rontani a képem. Előbb-utóbb pedig azt a pár embert is el fogom marni magam mellől, akik hajlandóak voltak úgy kezelni, mint egy normális, átlagos embert.
- Nem azért vagyok itt, hogy újat mondjak neked, Barebone. Addig ismétlem majd, amit tudsz, amíg el nem felejted, hogy volt valaha olyan, hogy mást gondoltál magadról. Addig mondom, hogy csak sajnálnak, amíg egy ölelésben is undort érzel majd, és ott leszek benned akkor is, ha valaki azt mondja, szeret. Ó, ne félj, Solace Barebone, nem felejtelek el, és mielőtt még elhiszed, hogy tényleg szeretnek, a füledbe suttogom az összes hibádat! Iszonytató vagy, Barebone, a normális emberek csak viszolyognak tőled, ezt te is érzed! És akkor, amikor azt gondolod, egyedül vagy, én mégis ott leszek veled, Barebone, hogy halkan emlékeztesselek rá… - hangját suttogóra fogja, és amennyire képes, megpróbálja bezárni a távolságot köztünk a tükörben.
- …hogy csak jót teszel nekik azzal, ha megkíméled őket önmagadtól. OSRUPTUM! - karja hirtelen lendül a következő átokhoz, amit még Morristól tanultam nyáron. Félem az erejét, félem azt a következményt, amit okozhatok vele, emberen nem használtam soha. Csak azon a halloweeni éjszakán jutott eszembe, amikor egy ennél nagyobb félelem rábírt erre.
A mélyvörös fénycsóva egyenesen jobb karom felett, a vállamon talál el. Talán még a palantírok is képesek közvetíteni azt a jellegzetes, hidegrázó, roppanó hangot, ami kulcscsontom törését jelzi. Pálcás kezemmel azonnal odakapok az éles fájdalom helyére. Eltörpül mellette az a pár szilánk, amik néhány perce a bőrömbe fúródtak.
Szemem sarkából látom csak ismételten lendülni a kezét; komolyan elgondolkozom azon, hogy vajon képes lehet-e arra a főbenjáró átokra, amit Morristól tanultam meg. Egy ilyen entitásnak nem lehet viszont valódi tudata, igazi akarata, és még akkor is, ha minden varázslatot ismer, amit én is, nehezen tudom elképzelhetőnek tartani, hogy sikeresen elvégezhetné rajtam az imperiatust. Az nem szól másról, mint lenyomni az akaratod a másikon, de a tükörképem akkor sem egy önálló akaratú dolog, nincs valódi lénye, képtelen arra, hogy mentális erőfeszítést tegyen.
Éppen ezért teljesen felesleges feleselnem vele. Ráérek majd összetörni akkor, ha kijutottam innen lehetőleg élve.
Nincs időm felrajzolni a jelet a folyosóra, hogy időben el tudjak menekülni a következő ártás elől. Sértegetései végigkövetnek a folyosókon, be a zsákutcákba, és csak nézem, ahogyan a már egészen közelinek ígérkező pavilon hirtelen sokkal távolabbra kerül tőlem. Minél hamarabb vissza kell jutnom egy olyan folyosóra, amit megjelöltem. Vagy le kell rövidítenem az utat az egyértelművel. Az első átkom lepattant, de kell, hogy legyen megoldás rá. Az egyik zsákutcába érve célzok az üldözőmre; eleget gyakoroltam, jól tudom, nagyon is tudom, hogy milyen erőre lehetek képes, ha mindazt a haragot, mindazt a dühöt, amit tartogatok, szabadon engedem. Még meg is köszönhetném a tükörképnek; a maga módján talán még segít is abban, hogy a varázslatom elérje az erejét.
- Confringo! - nem foglalkozom a húsomba fúródó üvegszilánkokkal. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy sérülni fogok a próbán, a vér viszont nem ismeretlen már számomra. A szemeimet a védőszemüvegem védheti az üvegszilánkoktól, ha azt sikerült létrehozni. Csak jobb, nem pálcás kezem vállrésze tűnik furcsán eldeformálódottnak és gyanúsan lilának a kulcscsonttörés miatt. Talán nem elegáns a robbantó bűbáj, de mindenképpen gyors utat törhetek magamnak – remélhetőleg a többi bajnok elkerülésével.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Lolita Delacour
Griffendél Godrik Akadémia
  

Devereaux
◦ viharmadár ◦
Hozzászólások: 81
Jutalmak: +324
Származás: Félvér
Hajszín : vélaszőke
Szemszín: áldozati-őzbarna
Kor: 18 év
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban: Cryus Devereaux
Legjobb barát: Inès D'aquitaine
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Sienna Scrimgeour
Griffendél Godrik Akadémia
  

✦ Three bad ideas before breakfast ✦
Scrimgurl ☆
Hozzászólások: 215
Jutalmak: +579
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Sötétbarna
Szemszín: Barna
Kor: 18
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: ✦ Leon Lutece
Legjobb barát: ✦ Revan Morgenstern
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Főnixtoll, Szőlő, 12 és fél hüvelyk.
Nem elérhető
|
Harmadik próba 2006.05.27.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
|
Delacour elejti a pálcáját. Nem jó kezdés, hölgyeim és uraim, egyáltalán nem jó kezdés.
Ms. Delacour láthatóan még az előző szint hatása alatt áll. Egyedül van, fegyvertelen egy pillanatra, és a tükörképe máris beszélni kezd hozzá.
A közönség továbbra sem hallja, mit mondanak a tükrök, sőt, ezen a szinten magukat a bajnokokat sem. De Delacour arcából nem nehéz kitalálni, hogy nem kedves szavakat kap.
Feláll. És futni kezd. Most… megáll. A talárját az arcához nyomja.
Zokog. Merlinre, ezt nem jó nézni.
A tükör alaposan elkaphatta. A Beauxbatons bajnokát már az előző szint is megviselte. A mágikus próbákat eddig kiválóan vette, a második szinten át is vezette a társait, de most…
Öklendezik… letérdel… A Beauxbatons bajnoka hány.
Ez a szint már nem az ügyességről szól és nem is a varázserőről. A bajnokoknak saját magukkal és legbensőbb félelmeikkel kell megküzdeniük.
A pletykák szerint ennek a szintnek a logikai alapjait Albus Dumbledore jegyzeteiből rakták össze. Közben Barbon képét ismét látjuk! Megtalálta O’Hara palantírja, és ő is hallhatta a gongot. Már védőszemüveg van rajta, de a tükörszilánkok csúnyán összevágták.
Mr. Barbon azonnal pálcát ránt. Tarolóátkot küld a tükörre—
—ami visszapattan! Telibe kapja, és nekivágja a szemközti tükörfalnak!
Ha Ms. Delacour tűnik a legjobban lelkileg meggyötörtnek, Mr. Barbon viheti a trófeát a fizikai kategóriában.
Scrimgeour közben láthatóan meglepődik, hogy egyedül maradt. A tükörképe beszél hozzá, de ő továbbmegy. Egyelőre próbálja figyelmen kívül hagyni.
Ez bölcs döntés lenne, ha ilyen egyszerű volna. De a tükörkép követi. Nem kell előtte állnia ahhoz, hogy hasson rá.
Scrimgeour most pálcát szegez a tükörre. A szájáról látszik, hogy válaszol neki, és nem halkan. De a palantírok hang nélkül közvetítenek, így csak a gesztusokat látjuk.
A testtartása alapján egyre indulatosabb. Nem tudjuk, mit mond neki a tükör, de láthatóan pontosan oda talál, ahol fáj.
Most egy újabb varázslat… a tükörképre céloz, vagy legalábbis úgy tűnik. Aztán Scrimgeour megtorpan. Mintha valami nem úgy sikerült volna, ahogy akarta.
Nem tudhatjuk biztosan, mi történt. De az biztos, hogy egy pillanatra saját maga is megdöbben a hatáson.
Gyors váltás Bate-re… a tükörképe közben… hát, vigyorog.
Ms. Bate viszont más stratégiát választ. Megigazítja a sminkjét, a talárját, és hátat fordít neki.
Elegáns. Vagy legalább annak akar látszani.
Néha az is elég, ha úgy teszünk, mintha nem félnénk.
És most Sonorust használ! Ezt látni a pálcamozdulatból és abból, ahogy a torkához emeli a pálcáját. A hangja végigfuthat a labirintuson, még ha mi ebből nem is hallunk semmit.
Gyanítom, elsősorban nem Mr. Barbon hogyléte felől érdeklődik.
Barbon reagál is valamire. Legalábbis úgy tűnik, észleli a hang irányát. De feltehetőleg szándékosan nem arra indul.
Gondolom, tudatosan kerüli őket. A jelei alapján továbbra is egyedül akar eljutni középre.
Most viszont megáll. Nézi magát a tükörben. Elég hosszan. És a tükörképe mond neki valamit.
Azt nem halljuk, de Mr. Barbon arcán látszik, hogy találat volt.
Delacour közben láthatóan reagál Bate felerősített hívására. Elindul, vagy legalábbis próbálja összeszedni magát.
A labirintus szétszedte a szövetségüket. A hangjuk most kapaszkodó lehet egymás felé.
Delacour vízsugarat bűvöl, kiöblíti a száját.
Milyen figyelmes a többiekre való tekintettel.
Scrimgeour közben letörli a könnyeit. A tükör tovább beszél hozzá, de ő újra elindul. Úgy tűnik, Bate hangjának irányába.
A kapcsolat a többiekkel most erősebbnek tűnik, mint amit a tükör mond neki.
Bate ismét a torkához emeli a pálcát. Még mindig a Sonorus hatása alatt lehet, és mintha jeleket kérne. Vagy választ. Bármit, amiből megtalálhatják egymást.
Ez jó döntés, ha már a három lány szövetséget kötött. Egy ilyen labirintusban a hang iránya is térkép lehet.
Delacour fénysugarat küld a plafon felé. A labirintus fölött felvillan a fény. Vale biztosan láthatta, nincs messze tőle.
Talán a három bajnok újra egymásra találhat. Legalábbis részben.
Barbon közben jelöli az útját, de továbbra is beszél a tükörrel. Vagy a tükör beszél vele. Nehéz megmondani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik.
Vigyázat—
Átok! A tükörképe átkot küld rá! A feje mellett suhan el, és összetöri mögötte a tükröt!
Ez új. Eddig a tükrök visszaverték a támadásokat. Most már a tükörképek maguk is támadnak.
És Barbon tükörképe újra emeli a pálcát. Ez… ez nagyon nem jó.
Az átok talál. Mr. Barbon vállánál. Hallották ezt?
A közönség felszisszen. Az a hang… az bizony egy kulcscsont volt.
És ami igazán aggasztó: ez egyértelműen feketemágia volt.
A saját tükörképe használta ellene. Ami azt jelenti, hogy a tükör szerint Barbon maga is képes lenne erre.
Vagy már képes is. Nem titok, hogy az Ilvermorny álláspontja más a fekete mágiáról, mint a Roxforté, de ezt meredek így látni.
Barbon menekülni kezd a saját képmása elől.
Merlinre… ez a szint egyre sötétebb lesz.
Bate közben kevésbé varázslatos, de annál közvetlenebb megoldással próbálkozik: könyökkel üti meg a tükröt.
Csak megrepeszti. De ez is jelzi, hogy a tükrök fizikailag is sérülhetnek. Csak nem könnyen, érzelem kell hozzájuk.
Bate továbbindul a hangok irányába. Ha jól látom, jó eséllyel Delacour felé tart.
A hangok, a fény, a kiáltások… ezek most mind térképpé válhatnak a bajnokok számára, de a pavilontól még mind távol vannak.
És közben Barbon taktikát vált. Pálcát emel, és tarolni kezd.
Robbantani, hogy pontosabbak legyünk. Teljesen eszelősen, de úgy látom, beválik.
A tükörfal szétrobban! Szilánkok repülnek minden irányba! Barbon is sérül, de— várjunk, a túloldalon Scrimgeour áll!
A szilánkok őt is elérik. A labirintus falai eddig elválasztották őket.
Eddig. Ez érdekes lesz. Ne feledjük, hogy Scrimgeour a második szinten jól megátkozta Barbont, legutóbb pedig Delacourral együtt szedték le a palantírját. Vajon az utóbbi viszonozza a kedvességet?
A terem másik felén pedig Ms. Delacour és Ms. Bate készül egymásba futni.
Következő mesélői reag: Júlis 28. este 22.00
legkésőbb este hétig írjatok kérlek
|
|
|
|
|
Naplózva
|
______________________________________________
Az élet nagy kaland, Átírható színdarab, És hidd el, csak rajtad áll, Hogy jó vagy rossz, mi rád vár. ______________________________________________
|
|
 |
Sienna Scrimgeour
Griffendél Godrik Akadémia
  

✦ Three bad ideas before breakfast ✦
Scrimgurl ☆
Hozzászólások: 215
Jutalmak: +579
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Sötétbarna
Szemszín: Barna
Kor: 18
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: ✦ Leon Lutece
Legjobb barát: ✦ Revan Morgenstern
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Főnixtoll, Szőlő, 12 és fél hüvelyk.
Nem elérhető
|
Harmadik próba 2006.05.27.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Lolita Delacour
Griffendél Godrik Akadémia
  

Devereaux
◦ viharmadár ◦
Hozzászólások: 81
Jutalmak: +324
Származás: Félvér
Hajszín : vélaszőke
Szemszín: áldozati-őzbarna
Kor: 18 év
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban: Cryus Devereaux
Legjobb barát: Inès D'aquitaine
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Vale Bate
Boszorkány
  

Hozzászólások: 97
Jutalmak: +237
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Játéklista: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : Szőke
Szemszín: Szürke
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban: Értelemszerűen senkivel
Legjobb barát: Ezek a Spicy Szirének
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Fenyő, wampus szőr, 13 1/2"
Elérhető
|
Ösztönös első mozdulatom célra emelni a pálcát, ahogy egy sarkon befordulva mozgást látok, és csak félig felfogva, felülírva még kell azt kiemelni kettőnk közül, ahogy Lolita rohan belém. Még egy lábbal hátralépve is meg kellhet támasztani magunkat, hogy le ne taroljon, ahogy belém kapaszkodik. Ahogy realizáltam a helyzetet, vissza is ölelem. -Cssss, itt vagyok. Itt vagyok. Gyengéden karolom át ahogy a vállamba temeti az arcát, a hátát simítom nyugtatva, amég a légzése lelassul. Nem én engedem el, ameddig nem érzem őt bontakozni a karjaimból. Itt vagyok, ameddig csak szeretné. -Aaw, hát mit szólna ehhez szíved jégkirálynője? Valószínűleg valami olyasmit, hogy vagy most fogod be a pofád, vagy ő tépi le, és rakja vissza valahova, ahova természetes úton nemigen férne fel. Szerencsédre, én tudlak csak ignorálni is. -A tükörképek.. tiéd is.. egy faszfej?- Csak biccentek egyet az irányába: pont mint amilyennek most is bemutatkozott. -Bántott? -Csak ahogy mindig. Időről időre, csak a szemem mozgásából körültekintek. Mama Wampus két karja átölel, amég a másik kettőn karmait feni minden fenyegetés ellen. Pálca a kezemben, de nem mozdulok, amég nem kell - pluszminusz gyilkos pillantás Lolita tükörképe felé. Én engedem a bőröm alá, ha azt kéri, ha azzal tudok segíteni. Mert és amediig és ahogy tudok, segítek; és számíthatok ugyanerre ha egyszer nekem lenne szükségem rá - ez ilyen egyszerű. És ilyen egyszerű kéne legyen, ha nem derogálna az emberiségnek felnőni, de hát itt vagyunk. Hátha valamennyit érünk most egy jó példával mi is... -Semmi, amit ne élnék túl. Igen, menjünk. Te láttál tőle valamit, merre lehet? Ahogy végül kibontakozik a karjaimból, meglapogatom még a vállát bátorítóan. Itt vagyunk, mostmár együtt, és hamarosan leszünk mind a hárman is. Együtt a végéig. Egy érzés valahonnan, fognám a kezét addig is, de ezt el kell hessegetnem: egész egyszerűen, futva csak akadályoznám azzal magunkat. Egy pillanatig csak figyelünk, mit hallunk meg, ami segíthet irányt adni, mielőtt nekiindulunk a legvalószínűbbnek talált irányba. A fényjel ezúttal sajnos nem segít már, ahogy az Lolita válaszának bizonyult, még amikor kerestük egymást. De Siennát is meg fogjuk találni. Mert meg kell. Mert erről szól minden - hogy összefogunk és összetartunk, a verseny ellenében, a szított konfliktusok ellenében, vagy ismét beleforgunk a történelem kerekébe, mint megannyiszor a világtörténelem során. Én nem éltem meg, amit a többiek igen, amiről Lolita is beszámol, Siennát meg mégközvetlenebbül is érinti. Ha csak annyit tudnék a Yaxlistákról, amit saját magam láttam, is hagyományosan aggasztónak találnám - az alig leplezett megkülönböztetésemmel és szabotázsommal a Tusa során csak származás alapján, hogy csak egyet mondjak - de volt alkalmam és segítségem utánanézni a közelmúlt itteni történelmének. Csak az utóbbi évtizeddel is, elég beszédesen állnak össze a mintázatok. És megint vagy ez van, vagy döntenünk kell úgy, hogy jobbak legyünk ezúttal. Mi most tehetünk, ha kicsit is, de sokak előtt. Együtt, a végéig. Megint hallunk valamit - nem olyan távolról, de nem is túl bizalomgerjesztően - és persze ahogy megtorpanunk figyelni rá, azt a pillanatot használja ki Lolita tükörképe egy igazán pofátlan és személyes támadásra. Nem tudom biztosra, miért veszem föl én is ennyire - Mama Wampus kifent karmai - talán a lány pillantása, amit elkapok az. Próbálom csak továbbsegíteni, hogy csak magunk mögött hagyjuk, de persze a tükörhang velünk tart és folytatja, amég éles folyosókanyarban szemből találkozunk vele. -Nincs elég baja nélküled is már!? Babám, ha olcsó idézetekkel dobálózunk,.. "Porból vagyunk, porrá leszünk"! Mondhatják rólam, hogy egész jól őrzöm meg a hidegvéremet. Talán? De gyakran inkább, a forró véremet tudom elég jól fókuszálni, amikor tiszta a célpont és futja az adrenalin. Egyszerű anyagokhoz kevesebb koncentráció is elég - az indulatom alatt egy tükörnyi homokréteg szóródik a túloldali padlót fedő szilánkok közé.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Solace Barebone
Griffendél Godrik Akadémia
  

barbon
• barna labubu •

Hozzászólások: 193
Jutalmak: +426
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Játéklista: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: zöld
Kor: 18
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban: f off
Legjobb barát: Szürke Zóna
Kviddics poszt: Terelő
Pálca: 12 hüvelyk, dió pálca, magja rougarou szőre, enyhén merev; Shikoba Wolfe munkája
Nem elérhető
|
third task
2006. 05. 26. szombat
Fifth floor
Barátként üdvözöl a fájdalom ismét, ahogy a tükörszilánkok szétrobbannak és újra lyukakat fúrnak bőrömbe. Talán ez volt az a szint, amikor először úgy döntöttem, hogy magam mellett tartom a végéig, mert Solace Barbonnak ezen a helyen nincsenek barátai, Solace Barbonnak csak fájdalma és terhe van – meg az a mérhetetlen büszkesége, ami miatt akkor is tovább akar menni, ha eleve vesztes a csata.
A Wampus címere talán most nem feszít rajtam, miután iskolám egyenruhája a második szint végén eltűnt rólam az átok miatt, azonban mégis csak jelent valamit a harcosok háza. Ezért folytatja Vale is, dacára annak, hogy a karhatalom mindent felhasznál azért, hogy nevetségessé tegyen; és ezért folytatod te is, Sienna, ugye?
Ezért emeled a pálcád újra és újra, hogy megakadályozd azt, aki szerinted a legnagyobb veszélyt jelenti a… nos, nem beszélsz velem nagyjából november óta, néma gyűlöletbe fojtottál mindent, úgyhogy csak arra hagyatkozhatok, amit tudok és látok belőled. Azt mindenképp tudom, hogy a Wampus háza tárt karokkal fogadna valakit, aki olyan, mint te. De azt is látom, miként gyengít meg téged mindaz, amivel önmagadat mérgezed.
Eszembe nem jut, hogy azt gondolod, azért sérültél, mert az életedre akartam törni. A legilimencia nem tartozik tehetségeim közé, és az okklumenciával is csak január óta kínlódom. Bizonyára felnevetnék az ostoba, paranoid gondolatodra, sőt, akár ki is kérhetném magamnak, hogy éppen azzal vádolsz, amit te magad művelsz.
Pálcás kezem lendületesen emelem magam elé, hogy egy nonverbális védővarázslattal megakadályozzam gyilkossági kísérleted. Az átkod felrobban az arcom elé emelt pajzsomon; még ha nem is sérültem, a robbanás hangja elegendő figyelmeztetés arra, hogy kész vagy bármilyen árat megfizetni.
- Nem fogok harcolni veled, Sienna. - felszabadító a rám zuhanó felismerés. Abban a pillanatban, amikor Sienna úgy döntött, félredob mindent csak azért, hogy nyílt merényletet kövessen el ellenem puszta gyűlöletből, feleslegessé tette számomra az esküm ezen részét. Fogalma sincs róla, hogy ezzel potenciálisan megmenthette az életemet, vagy megakadályozott abban, hogy tönkretegyem az övét. Bármilyen döntést is hoz meg, a felelősség kizárólag az övé. Lelkiismeretem nem fogja szennyezni a jövőjét, én pedig szabad vagyok, igazán szabad egy olyan döntés előtt, amit nem akartam meghozni. Meg se fordul a fejemben, hogy az imperiot bármilyen más célra használjam rajta, mint amiért azt Orville megtanította; soha nem tudnék még egyszer Malachi szemébe nézni azok után, hogy őt az apja kényszerítette főbenjáró átokkal arra, hogy ártani próbáljon nekem.
- A Tusa nem egy kontakt sport. Ha az lenne, most kviddicseznénk, quodpotoznánk vagy párbajbajnokságon lennénk. - pálcám továbbra is kezemben tartom, de pusztán védekezően tartom magam elé. Másik tenyerem is felmutatom, amennyire képes vagyok rá a jobb karom sérülése miatt. Fáj, persze, kurvára fáj, mégis igyekszem elnyomni azt, amennyire csak lehet. Szemem rándulása persze elárul. Nem ez az első sérülésem a Tusán, és Siennán – és a közeledő barátain – múlik, hogy az utolsó lesz-e. Számítok arra, hogy ők is megtámadnak, ha megérkeznek, de ha így is lesz, legalább nem engem bélyegez meg a világ.
- Novemberben azt mondtam neked, hogy nem vagyok jó ember, Sienna. Nem tartom magam annak, de nem vagyok az se, aminek gondolsz, bármi is az. - nem látok rá sok esélyt, hogy értő fülekre találok, de jogom van a saját hangomhoz és a saját narratívámhoz. Jogom van megvédeni magam, jogom van küzdeni a Serlegért, és jogom van tisztességgel veszíteni is, ha így alakul.
- Sajnálom, amit a családoddal tettek. El se tudom képzelni, milyen lehet. De komolyan. Nekem is van családom, én is szeretem őket. - számítok arra, hogy ezzel felbosszantom, de azután, hogy egészen nyíltan meg akart ölni, szerintem már mindegy.
- Ideje viszont belátnod, hogy csak eszköz vagyok neked, akire kivetítheted a haragod, mert én vagyok az egyetlen, akit szerinted elérsz. Csak vetítesz, Sienna, kizárólag arra használsz, hogy leverd rajtam a sérelmeidet. Nem vagyok az ellenséged, sose voltam az. - feltartott kezellek hátrálok, a tükörszilánkok ropognak a lábam alatt. Ha szükséges, meg fogom védeni magam – de nem kívánok egyetlen átkot se küldeni felé.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Sienna Scrimgeour
Griffendél Godrik Akadémia
  

✦ Three bad ideas before breakfast ✦
Scrimgurl ☆
Hozzászólások: 215
Jutalmak: +579
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Sötétbarna
Szemszín: Barna
Kor: 18
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: ✦ Leon Lutece
Legjobb barát: ✦ Revan Morgenstern
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Főnixtoll, Szőlő, 12 és fél hüvelyk.
Nem elérhető
|
Harmadik próba 2006.05.27.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Solace Barebone
Griffendél Godrik Akadémia
  

barbon
• barna labubu •

Hozzászólások: 193
Jutalmak: +426
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Játéklista: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: zöld
Kor: 18
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban: f off
Legjobb barát: Szürke Zóna
Kviddics poszt: Terelő
Pálca: 12 hüvelyk, dió pálca, magja rougarou szőre, enyhén merev; Shikoba Wolfe munkája
Nem elérhető
|
third task
2006. 05. 26. szombat
Fifth floor
November óta nem szólok hozzá.
Miért is tenném? Tudom és érzem, ha nem kívánatos személy vagyok valahol. Nem fogok oda menni, ahol nem látnak szívesen. Hónapokon át egyetlen rossz szó nélkül tűrtem az ellenem irányuló, néma gyűlöletet, és Yaxley-éktól függetlenül tettem azt, amit a legjobbnak tartottam: elkerültem, még edzeni is akkor mentem, amikor ő nem volt kint, nem kerestem a társaságát, és inkább olyanokkal töltöttem az időmet, akik képesek voltak arra, hogy úgy kezeljenek, mint egy másik embert. Annie ezek közé tartozik, én pedig végtelenül hálás vagyok, amiért képes volt arra, hogy kicsit jobban otthon érezzem magam itt.
Felelős vagyok abban, hogy Siennának megromlott a kapcsolata Annievel, ezt már látom egy ideje. Nem hiszem, hogy van olyan az évfolyamban, aki ne vette volna észre a közöttük beállt változást, mióta beszélek vele. Az én bűnöm ellene persze ennél nagyobb; nem kockáztathatom viszont, hogy Annie célpont legyen, meg kellett szakítanom vele is a kapcsolatot, hogy biztonságban legyen.
Megfogadtam, hogy ha rajtam múlik, többé nem sérül miattam senki.
A sors fintora, hogy Sienna bőrét épp azok a tükörszilánkok hasították fel, amik miattam robbantak apró darabokra.
- Nem tudtam, hogy a túloldalon vagy. - felelem röviden és egyszerűen, ahogy megcsap a felismerés. Egyáltalán nem számoltam azzal, hogy a közelben lehet – igaz, csak Vale hangját hallottam, és az adott olyan támpontot, ami alapján elindulhattam egy olyan irányba, amiben számításaim szerint nagy eséllyel elkerüljük egymást.
Megtettem mindent azért, hogy ne kelljen használnom rajta a főbenjáró átkot, ahogyan azt parancsolták.
Fáradtan sóhajtok fel a közbeszólására. Tudtam, hogy nem akar majd végighallgatni, mégis azt éreztem helyesnek, ha akkor is a szavak útját választom, még ha eleve veszítettem is ebben a csatában. Látható, hogy pálcám továbbra is csak úgy tartom magam előtt, hogy felkészülhessek arra, ha meg kell védenem magam. Nem látok most benne mást, mint űzött vadat – egy hiúzt Ghostpine szigetén, ami megérezte rajtam azt a nehezen meghatározható valamit, amitől a bestiák és az állatok ösztönösen megrettennek. Sarokba szorítva fúj rám, fogait és karmait villantja, miközben az összes megfeszült izmából azt látom, menekülni akarna, amiért elkövettem azt a végzetes hibát, hogy véletlenül megtaláljam a fészkét.
Én pedig legalább annyira félem, amennyire ő engem, még ha ezt talán jobban rejtem.
Megremeg a szemhéjam váratlan kérésére. Néhány másodpercet veszítek azzal, amíg hezitálok; minden tettem után el kell döntenem, az eskü által nyakamra kötött póráz milyen messzire enged. Talán egy egyértelmű veszélyt elkerültem, nem kell megtennem a legrosszabbat, nem kell tovább fertőznöm a lelkem, ezúttal végérvényesen valamiből, amiből soha nem jövök vissza. Újra és újra memorizáltam az esküm összes sorát, hogy biztosan ne tévedhessek. Nem látom viszont, hogy Sienna sebeinek begyógyítása megölne engem. Megengedhetem magamnak, hogy ember legyek.
- Rendben. - rövid ideig figyelem csak az égre emelt fénycsóvát. A vörös a veszély színe; a barátait akarja figyelmeztetni, de tegyen így, legyen hát. Elvetem az ötletet, hogy sonorus bűbájjal szóljak nekik, hogy Sienna itt van biztonságban. Nem az én reszortom azt állítani, hogy biztonságban érzi-e magát.
Jobbom nyújtom neki, miután elé léptem. Az én karom jobban sérült; már akkor a karjaimmal kellett takarnom az arcom, hogy védjem magam, amikor beléptem a szintre. A közelségből jobban látszik a kulcscsontom környéki, erős duzzanat, amit a tükörképem átka okozott nekem. Azt teszem, amihez a legjobban értek: felszívom magam, hogy a lehető legkisebb remegéssel tudjam megtartani a karját, majd pálcás balommal sérülése felé vezetem a pálcám.
- Egy kicsit fájni fog, amíg eltávolítom a szilánkokat. Utána jobb lesz. - előre figyelmeztetem, mert jobb, ha tudja, mire számíthat. Még ha a legnagyobb darabokat ki is vette magának, megszámlálhatatlan mennyiség juthatott a bőrébe az enyémmel egyetemben. Ráadásul minél többet mozogsz velük, annál mélyebbre fúródnak, hogy végigkarcolják a húst is a bőr alatt.
Nonverbális oppugnoval veszem rá a legkisebb tükördarabokat is, hogy távozzanak lehetőleg nem csak belőle, hanem belőlem is. Ezt használtam a második próbán a kakasok ellen is. Nem rettent meg a vér. Az annál inkább, hogy potenciálisan ismét fájdalmat okozhatok, nincs azonban jobb módja, hogy megszabadítsam magunkat a tükrök darabjaitól. Ahogyan kifelé indulnak, újra felsértik ugyanazokat a sebeket, de ez az ára annak, hogy ne gyötörjenek minket tovább. A mocskos üvegszilánkok sikeres varázslat esetén a lábunk alatt ropognak tovább.
Végül nonverbálisan kötést idéznék rá. Rövid ideig találkozik csak tekintetünk, mielőtt a sérülésével foglalkoznék ismét. Miközben jobb kezemmel tartom a karját, a friss kötszert beszennyezheti a kézfejemről szivárgó vér. A magam sebeivel később foglalkozom, vagy foglalkoznak majd vele a gyógyítók, ha kijutottunk innen. Most fontosabb, hogy az övéit ellássam. Nem beszélek hozzá tovább, hagyom, hogy önállóan alkosson ítéletet, ahogyan eddig is.
Nem vagyunk barátok, Sienna, de nem vagyok az ellenséged sem.
Sose voltam az.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Lolita Delacour
Griffendél Godrik Akadémia
  

Devereaux
◦ viharmadár ◦
Hozzászólások: 81
Jutalmak: +324
Származás: Félvér
Hajszín : vélaszőke
Szemszín: áldozati-őzbarna
Kor: 18 év
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban: Cryus Devereaux
Legjobb barát: Inès D'aquitaine
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
|
A tükörfal robbanása után Scrimgeour sikoltva kapja maga elé a kezét. A szilánkok így is elérik. Látjuk a vágásokat a karján, a nyakán, az állán… és a szája fölött is vérzik.
A bal kézfeje és az alkarja sérült a legcsúnyábban. Azok a sebek mélynek tűnnek. Mr. Barbon robbantása talán utat nyitott, de nagyon komoly ára volt.
És Scrimgeour nem vár magyarázatra! Pálcát emel, azonnal visszatámad!
Nonverbális átok. Erős. Nagyon erős.
Barbon pajzsot emel! A robbanás hangja még a palantíron keresztül is átüt! Az átok telibe kapja a Protegót, de a pajzs kitart!
Ez könnyen végzetes lehetett volna. Nem hiszem, hogy Ms. Scrimgeour most csak figyelmeztetni akart.
Valami nagyon nincs rendben a két bajnok között. És valljuk be, ezt eddig is sejtettük. A második szint óta nem éppen békés egymásra pillantásokat váltanak.
Most viszont már nem pillantásokról van szó. Mr. Barbon nem támad vissza. Védekezően tartja a pálcáját, és beszél hozzá. Elég hosszan.
Amit sajnos továbbra sem hallunk. De Scrimgeour testtartásából ítélve nem győzte meg.
Közben vörös fénycsóvát küld a magasba. Talán jelzés a többieknek, segítségkérés vagy figyelmeztetés?
Veszélyben érzi magát? Ahj de hiányzik a hang erről a szintről.
Úgy tűnik. Vagy legalábbis azt akarja, hogy a többiek tudják hogy itt történik valami.
Barbon tovább beszél. Scrimgeour közben végig készenlétben tartja a pálcáját. Nagyon úgy néz ki, hogy a legkisebb rossz mozdulatra újra átkot küldene.
Érthető, ha fél. De az is látszik, hogy Mr. Barbon sem nyugodt. Sérült, vérzik, és még mindig ott az a törött kulcscsont. Ennek ellenére nem emel támadólag pálcát.
Scrimgeournak láthatóan nem tetszik, amit mondhat. Most megmozdul… felemeli a sérült kezét.
Várjunk. Nem támad. Mintha… mintha azt kérné, hogy gyógyítsa meg?
Néhány másodperce még majdnem lerobbantotta Barbon fejét, most pedig segítséget kér tőle?
És Mr. Barbon odalép hozzá.
Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de most Barbon gyógyítja Scrimgeourt.
Nézd a padlót… a véres szilánkok szinte szőnyeget alkotnak alattuk.
Ez undorítóan látványos, Neville.
És elég fájdalmas lehet.
Barbon most bekötözi Scrimgeour kezét. Közben ő maga is bőven vérzik. Látni, ahogy néhány csepp a kötésre hullik.
Különös jelenet. Nem béke. Nem barátság. De talán valami egészen apró szünet a háborúban.
A terem másik felén közben Delacour és Bate tovább haladnak egymás felé. Delacour még mindig megrendült, de mozog. Bate pedig egyértelműen irányt tart.
És most meglátják egymást.
Delacour Bate nyakába veti magát! Nem túl sportkommentátori megfogalmazás, de azt hiszem, erre mondják, hogy emberi pillanat.
Igen. A labirintus egyenként próbálta szétszedni őket de még is elkezdték megtalálni egymást.
Továbbindulnak. Delacour tükörképe közben láthatóan tovább beszél hozzá. És nem finoman.
Ms. Delacour arca alapján a tükör nem hagyta abba. Csak most már nincs egyedül vele.
Bate átveszi az irányítást. És most… hát, ez szép volt. Porrá változtatja az egyik tükröt.
Átváltoztatás, ahogy megszoktuk. Úgy tűnik, nem minden erőszakos megoldás működik, de ha a varázslat mögött elég kontroll van, a tükrök törhetők.
Most észreveszik Scrimgeour vörös jelzését! Elindulnak abba az irányba.
Sietnek. Delacour közben tisztítja előttük az utat, eltakarítja a törmeléket. Láthatóan magyaráz valamit Bate-nek.
És ha a testbeszédből indulunk ki, nem valami könnyed csevegésről van szó.
Már közel járnak!
És beérnek! Ott vannak! Delacour és Bate megérkeznek, miközben Barbon éppen Scrimgeour sérüléseit látja el!
Ez kívülről nagyon félreérthető kép lehet. Vér, szilánkok, Barbon közvetlenül Scrimgeour mellett, és az előző robbanás nyomai mindenütt.
Delacour pálcát emel! Figyelmeztető átok! Nem célzott találat, de nagyon közel csapódik be Sienna és Barbon mellett!
Ééééééés a tükör visszaveri.
A Capitulatus visszapattan! Bate kezéből kirepül a pálca! Ott landol a két páros között a földön!
Na ezt vajon ki kapja fel?
És most… érzik ezt? A terem remegni kezd.
A bajnokok biztosan hallják a morajlást. Mi csak látjuk, de ez az egész labirintus mozog.
A falak elindulnak! Tükrök csúsznak félre, folyosók nyílnak meg… egyenes út alakul ki a pavilon felé!
Ott van a csapóajtó. A következő szint bejárata. Valószínűleg a terem, ami szétszedte őket, arra várt, hogy találkozzon a négyes.
De természetesen nem ilyen egyszerű. A folyosó másik végén… az ott egy hatalmas tükör?
Igen. És benne mind a négy bajnok képmása. Úgh, nem tűnnek kedvesnek.
A tükör elindul feléjük. Gyorsan. És a képmások pálcát emelnek.
Átkokat lőnek rájuk. Mind a négyük képmása egyszerre.
Látva a bajnokok eddigi teljesítményét, én nagyon nem lennék most a helyükben.
Scrimgeour Bombardái. Bate átváltoztatásai. Delacour jégbűbájai. Barbon fekete mágiája…
Ha ezek egyszerre zúdulnak rájuk, akkor nem csak a labirintus omlik össze.
Most már nem az a kérdés, hogy együtt tudnak-e maradni. Hanem hogy együtt tudnak-e futni, védekezni, és nem egymást hibáztatni közben.
Aki beér a csapóajtón, az újabb terembe jut. Illetve… nem is terembe. Inkább egy szűk folyosóra.
A belső falon négy mérleg áll, egymástól egyenlő távolságra. Mindegyik mérleg egyik serpenyőjében a Trimágus Kupa mása látható, magasságból ítélve mintha tollpihe lenne.
A másik serpenyőben pedig egy merengő, felirattal.
„Minden győzelemnek ára vagyon; s ezen ár nem erszényből, hanem lélekből méretik ki. Tégyen pálcád halántékodhoz s majdan a tálba húzd gondolatod.”
Ez nekem alkunak hangzik.
A bajnokoknak fel kell áldozniuk valamit a mérlegen. Valamit önmagukból. És úgy tűnik, a merengők megmutatják a többieknek is, ki mit ajánl fel, persze csak képletesen.
Tehát ha valaki mondjuk… egy szerelmet, egy emléket, egy képességet, egy titkot adna oda, a többiek látni fognak egy cetlit a tálban hogy ”X Bajnok a szerelmét adta”.
Ez segít belőni a súlyokat.
A terem licitet csinál a győzelemből.
De Lee… ezeket tényleg elveszítik? Amit beletesznek? Elfelejtik? Megszűnik bennük?
Nem tudom, Neville.
Ezt most nem mondhatod csak így.
Tényleg nem tudom. És azt hiszem, most már ők sem tudhatják biztosan.
Akkor ez már nem próba.
De. Csak már nem azt kérdezi, mire vagy képes, hanem azt, hogy mi marad belőled, ha megkapod, amit akarsz.
Következő mesélői reag: Augusztus 4. este 22.00
legkésőbb este hétig írjatok kérlek. a héten van egy kis szabadabb időm, ha korábban meg van a négy reag én is tudok korábban írni
|
|
|
|
|
Naplózva
|
______________________________________________
Az élet nagy kaland, Átírható színdarab, És hidd el, csak rajtad áll, Hogy jó vagy rossz, mi rád vár. ______________________________________________
|
|
 |
Solace Barebone
Griffendél Godrik Akadémia
  

barbon
• barna labubu •

Hozzászólások: 193
Jutalmak: +426
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Játéklista: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: zöld
Kor: 18
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban: f off
Legjobb barát: Szürke Zóna
Kviddics poszt: Terelő
Pálca: 12 hüvelyk, dió pálca, magja rougarou szőre, enyhén merev; Shikoba Wolfe munkája
Nem elérhető
|
third task
2006. május 26. szombat
Sixth floor
TW
Vérmegjelenítés, pszichés problémák, zsarolás
Talán engedtem, hogy pórázt kössenek a nyakamra – valamelyest viszont mégis a saját kezembe veszem a kontrollt azzal, hogy én mondom meg, azt milyen hosszúra nyújtom. Mindig lesznek falak, amiket nem tudok majd megmászni, tekintetek, amiket nem tudok viszonozni, és pillanatok, amikor nem választhatom azt, amit magamtól választanék. A póráz addig enged, amíg tudom, hogy ki áll a másik végén.
Nem kellett hozzá Felix sem, hogy ma legyen a szerencsenapom.
Ha a másik két bajnok közül találkozom valakivel, akkor jól tudom, már nem engedhetném meg magamnak, hogy beszélni próbáljak velük. Elég egyetlen, rossz tekintet, és az esküből hurkolt póráz addig szorul a nyakam köré, amíg az utolsó korty levegőt is kipréseli belőlem. Megszeghetetlenül.
Számítok arra, hogy bármelyik pillanatban megtalálnak a barátnői. Ennek ellenére ösztönösen arra a helyre pillantok a lábam előtt, ahonnan Lolita átka pattan vissza egy tükördarabról. Szégyellem, de nem sikerült még rájönnöm arra, hogy miért sikerült a robbantásom, és a többi varázslatom miért nem. Biztosan rá fogok jönni, majd ha már nem Sienna karját kötözöm, és nem azt várom, hogy mi lesz a másik két bajnok következő lépése. Azt teszem csak, amit eddig – csak véletlenül találkozhat tekintetünk, és nem mondok nekik semmit. Szótlanul engedem el a Griffendél bajnokának karját, amikor azt látom, a kötés elfedte az összes sebet a karján. A ferula fájdalomcsillapító hatása át fogja lendíteni a nehezebb pillanatokon, és nem maradhatott már egyetlen tükörszilánk sem a bőrébe fúródva. Saját magamat sem ártana ellátnom, azonban most nem az én sérüléseim voltak az elsők még akkor sem, ha azok nyilvánvalóan súlyosabbak, mint az övéi. Soha nem talált még el az Orvilletől tanult átok ezelőtt, és abban se vagyok biztos, hogy az így kapott csonttörés mágiával könnyen gyógyítható.
Pálcás kezem leeresztve fordulok a morajlás felé. A labirintus elkezdett átrendeződni, és egyenes utat nyit tovább. Nem foglalkozom Vale elejtett pálcájával – hozzájuk közelebb van. Nem segíthetem őket, sőt, az esküm inkább az akadályozásukra kötelez. Sietős lépteim hamar futássá válnak, de mindez túl könnyűnek, túl… egyszerűnek tűnik, még a sérüléseim ellenére is. A csapóajtó láthatáron belül, ami a következő szintre visz, szemközti tükörképeink pedig utolsó akadályként jelennek meg előttünk. Pár perce csupán, hogy a saját átkom lőtte rám képmásom; ezúttal jobban fel vagyok készülve rá, a magam elé idézett protego felfogja azt, mielőtt eltalálná a bordám, vagy még rosszabb esetben mondjuk az arcomat, koponyámat.
Nem figyelek oda, hogy mit dobok le magamról, amikor Vale tükörmásának bűbája átváltoztatja a védőszemüvegem valamivé. Azért azt érzem, hogy megkarcolja az orrnyergem. Vér, megint csak vér, mert a Tusának nem volt belőle elég. Felcsapom a csapóajtót, hogy az utat szabaddá tegyem a következő szintre, de már csak szemem sarkából látom, ahogyan Sienna tükörképe megcélozza a fejem hasonlóan ahhoz, ahogyan az pár perce történt. A bombarda talán épp csak a bal fülem mellett robban, de az épp csak ezúttal éppen elég is. Látásomat fehér fény tölti ki, ahogyan átérek a csapóajtón, aztán egyszerűen olyan, mintha megszűnt volna minden zaj, minden hang. Nem egyszerűen lehalkult, hanem eltűnt a robbanással együtt, ami elvitte a fülcimpámat.
Éles, fájdalmas sípolásként tér csak vissza a hang, halántékomon pedig érzem, ahogyan a meleg vér elkezdi végigmarni arcom. Pálcás kezemmel érek hozzá arcomhoz a fülem alatt, miután nekidőlök egy falnak. Jól bírom a vér látványát, ám most mégis látványosan elsápadok, amikor a szemem elé emelem erősen remegő kezem. Szinte teljesen beborította a csillogó vér pálcám markolatával együtt.
Érzem, hogy ajkaim szétnyílnak, hogy egy hippokrax-szal mérsékeljem a károkat, és minél hamarabb ellássam a sérülést, de csak a bal fülemmel érzékelek bármiféle hangot. A sípolás nem szűnt meg, sőt, mintha az belülről, egyenesen a koponyámból érkezne. Amennyiben elsőként jutottam át a csapóajtóhoz, akkor is utolsóként vánszorgok oda a következő próbatételhez. Körbenézni is alig tudok; eltörpül mellette a sok vágás, és semmiségnek tűnik ehhez a fájdalomhoz képest a kulcscsonttörésem is. Ha Sienna bombardáját nem tudom kivédeni ott, a tükrök termében, ezek alapján már biztosan nem élnék.
A bűbáj összehúzhatja a sebet rajtam, még ha nem is gyógyítja meg tökéletesen, a varázslat jellegéből adódóan pedig némileg csillapíthatja a fájdalmat. A sípolás azonban nem tűnik el, és alig hallom ép fülemmel, ha Sienna, Vale vagy Lolita bármit is mondanak akár csak egymásnak.
Bizonytalan léptekkel botorkálok oda az egyik mérleghez. Nem a vérveszteség miatt szédülök, köze lehet helyette ahhoz, ami az imént történt. Legalább háromszor kell elolvasnom a feliratot, hogy vissza tudjak térni a jelenbe, és felfogjam, hogy mit is kér tőlem. Talán a többiek már az emlékeik között kutatnak; valószínűleg akkor se néznék az ő mérlegükre, ha nem lennék ennyire sérült, mert nem rám tartozik, ők mit tartanak elég fontosnak. Látom viszont a kupát, érzem és tudom, hogy a végén vagyok. Már csak egy kicsit kell kibírnom…
Minden győzelemnek ára van.
Két évig vittem a Wampus csapatát. Tavaly annak ellenére is mi nyertük a kupát, hogy az utolsó mérkőzésünkön a Thunderbird ellen nem sikerült túl ideálisan. Azóta se tudtam új seprűt szerezni, és a régi Ezüstnyilamat használom repülésre dacára annak, hogy a baleset után Malachi maga ajánlotta fel, hogy vesz nekem egy újat. Nem éreztem volna igazságosnak. A Tűzvillám saját ostobaságom áldozata volt, nem a győzelemé – a győzelemért beáldoztunk viszont minden mást. Erőt és bizalmat – néha barátságokat is, én pedig képes voltam úgy élni, hogy csak a következő edzés, csak a következő kupa számított, még ha soha nem is volt célom az, hogy kviddics karrierbe kezdjek.
Pálcám homlokomnak emelem. Egy egyszerű, súlytalan emlékre gondolok, ahogyan pár éve kimásztam a tetőre, hogy az északi fényeket nézhessem. Visszaidézem azokat az érzéseket, amiket az élmény okozott, pedig leszámítva a látványt nem volt egy eseménydús nap Ghostpine-on. Soha nem láttam élőben merengőt ezelőtt; egyszerűen csak tudni akarom, vajon működik-e. Az ezüstszál higanyként terül el az edényben; még éppen látom felvillanni rajta a kék és zöld fényeket, mielőtt az emlék elillanna. A súly másik oldala éppen csak megbillen.
A Kupa pedig csak tovább követel.
Többet, mint bármilyen bajnokság, nem volt elég neki a vérem, hiába azt ontom rendesen, mintha nem lenne holnap. Éppen csak annyira nézek fel, hogy lássam, a többi bajnok mit csinál, de nem nézek az előttük lévő tálba. Nem tartozik rám.
Újra halántékomhoz emelem a saját véremtől ragadó pálcám. Ezúttal az egyik titkomat adom neki, azzal a veszéllyel, hogy nem tudhatom, hogy fogok-e rá emlékezni. Néhány éve, hogy felfedeztem a kapcsolatom a Barebone-ok vérvonalával, és néhány éve, hogy elkezdtem azokat a kísérleteket, amik ezt tették velem – még ha nem is tudom nevén nevezni a dolgot. Úgy hiszem, a Serleg Próbáján maga a Tűz Serlege figyelmeztetett ezekre; mióta Skóciában vagyok, nem áldoztam ennek az elfoglaltságomnak, nem is lett volna rá lehetőségem, és minél több időt töltök Lucindával és Malachival, annál jobban értem azt, hogy mégis milyen mélyre voltam képes süllyedni azért, hogy elérjem, ami elérhetetlen. Szeretném megváltoztatni magam belülről épp úgy, mint kívülről. Szeretném lemosni magamról az őseim bűneit, ám nem találtam erre mást, csak még több bűnt, amit önmagam követek el még azon személy ellen is, aki a legkedvesebb nekem.
Azt hiszem, hogy valóban tudtam azt, hogy nem unikornisvért forgattam a fiolában a kezeim között. Mégis megpróbáltam elhinni és megpróbáltam felhasználni azt abban a hitben, hogy az majd megszünteti ezt a szorongást.
Fakó, alig olvasható jegyzetek, megszállott kísérletek és elkeseredett próbálkozások abból az időből, amikor még úgy hittem, ezt könnyebb úton gyógyíthatom magamban. Szégyenteljes titok, amire Lucindának szüksége volt ahhoz, hogy megfogjon – Malachinak pedig arra, hogy válaszokat kapjon rólam és magunkról. A mérleg határozottabban billen meg, de az tovább táplálkozna. Még mindig nem elég.
Egyértelműnek tűnik, mi az az áldozat, amivel a Próba elégedett lenne. Nem hiszem, hogy bárki megértené, mi az a dolog, ami köztünk kialakult, okkal nem vállalom fel a kapcsolatunkat. Malachi nem érdemli meg, hogy miattam elítéljék – és én se lennék képes elviselni, ha megszégyenítenének azért, mert olyat szeretek, akit nem kéne. De akkor mégis miért érzem ezt… helyesnek?
Minden meccsnél, minden mérkőzésnél többet áldoztunk azért, hogy ott legyünk egymás életében úgy, ahogyan most. Vér és könnyek nyitottak számunkra bizonytalan utakat, és a Tusával ellentétben olyan vér, ami igazán számít is, mert ott hiányzott a kontrollált környezet, és az a tudat, hogy valószínűleg nem fogják hagyni, hogy meghaljunk.
Tudom, hogy a Próba ezt akarja, mert ez a legnagyobb dolog, amit adhatnék a győzelemért. Miért hezitálok mégis, ahogyan újra a fejemhez érintem a pálcám? Ismét meg kell kapaszkodnom a falban, arcom pedig úgy fúrom saját karomba, hogy eltakarjam azt a palantírok elől.
Eltöltenek az emlékei – amikor alig két hete felköszöntöttem születésnapján, és ráadtam a mandzsetta gombokat, amiket készítettem neki, vagy amikor a lelátók alatt iszogattunk hármasban a Hollóhát mérkőzését nézve. A bőrének az illatára, a titkos jelzésekre, és arra, hogy milyen élőnek érzem magam akkor, amikor képes valódi örömmel mosolyogni. De ott vannak azok az emlékek is, amik cseppet sem ilyen felhősek. Amikor szer hatása alatt bántalmaztam a parton Barcelonában, vagy amikor szeptemberben a mosdókagyló felé emeltem a fejét, hogy példát statuáljak. Azok a hónapok, amikor egyszerűen levegőnek néztem, csak hogy ne kelljen szembenéznem saját szégyenemmel, és az, amikor imperio hatása alatt tényleg szembesített, de sokkal több dologgal, mint amit képes voltam elviselni.
Amikor megadtam neki az utolsó löketet ahhoz, hogy végezzen magával, majd pedig azt, amikor már térden csúsztam előtte, hogy feloldozásért rimánkodjak.
Nem, rajtunk kívül senki nem értené, hogy miért vagyunk mégis…
Kiegyenesedve – amennyire a fülem miatti, bizonytalan egyensúlyérzékem engedi - nézem az ezüst szálat, ami pálcámról lóg. Olyan egyszerű, olyan semmitmondó, nekem viszont mégis magát a világot jelenti a jókkal és a rosszakkal együtt. Néhány éve azt mondtam neki, hogy minden verseny. Nem hittem el, hogy van olyan dolog, amit nem lehet a győzelemért megadni, mert a győzelem a minden, nem számít, mi az ára.
Itt azonban meg kell húznom a határt.
Az emlékeket visszaveszem, nem vagyok hajlandó arra, hogy ezt odaadjam a Serlegért. Bármit, csak ezt nem. Vállalom helyette a szégyent – vállalom, hogy a Serleg maga a Próbán át lássa, milyen alkukba kerültem.
Ha Lucinda nézi, márpedig nézi, most bizonyára csalódást fogok okozni neki. Pillanatnyi érzelmeim döntenek helyettem, amikor inkább megadok a Serlegnek minden mást, mert ha választanom kell, hogy Lucindát vagy Malachit dobom be a mélybe, hiába tisztelem, Lucinda lesz az, aki süllyedni fog. A következő emlékcsokor az általam ismert igazság – a Serleg lehet tanúja azon emlékeimnek, miként zsaroltak meg, kínoztak meg, majd hajszoltak bele a megszeghetetlen eskübe. Csődöt mondtam, amikor elfogadtam az alkut, és hagytam, hogy az legyek, akinek láttatni akarnak. Hálás vagyok azoknak a dolgoknak, amiket általuk tanultam, Lucinda tanításai nélkül már a második szinten feladtam volna. De inkább ezt adom, mint azt, aki tényleg a legfontosabb személy az életemben. Tisztában vagyok vele, hogy elfelejthetem az eskümet, és ez kockázat, de még az is jobb, mint elveszíteni őt.
Még egyszer, utoljára a halántékomhoz emelem a pálcám. Az utolsó dolog, amit képes vagyok adni magamból, Morristól érkezett. Ez az az átok, amire igazán felkészítettek, ha használnom kell. Végül azonban nem Siennát kellett legyőznöm itt, nem is Lolitát, hanem önmagamat. Bárhogyan is végződjék a Tusa, nem a tetteim határoztak meg, hanem azok a dolgok, amiket nem tettem meg. A főbenjáró átkot negyedik, utolsó áldozatomként teszem fel a mérlegre.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Sienna Scrimgeour
Griffendél Godrik Akadémia
  

✦ Three bad ideas before breakfast ✦
Scrimgurl ☆
Hozzászólások: 215
Jutalmak: +579
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Sötétbarna
Szemszín: Barna
Kor: 18
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: ✦ Leon Lutece
Legjobb barát: ✦ Revan Morgenstern
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Főnixtoll, Szőlő, 12 és fél hüvelyk.
Nem elérhető
|
Harmadik próba 2006.05.27.
|
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|