[Do you prefer the moon, or the stars?]

Do you prefer the moon, or the stars?

“A star falls from the sky and into your hands. Then it seeps
through your veins and swims inside your blood and becomes every part of you.
And then you have to put it back into the sky...”

· · ─ ·☀︎· ─ · ·

Miguel Fuentes

Yule Ball
2006. január 13.

Un cielo lleno de estrellas y, aun así, solo te miraba a ti
2005. január 13. Péntek
Señorita Alma

Mentiría si dijera que no sentía una pizca de emoción apretándome el estómago al prepararme. Mindeközben pedig, ahogy a tükör előtt állva - mert természetesen én vagyok az egyetlen olyan képviselő a házamban, akit érdekel a külseje és a nevem nem egy alantas, makacs betegség emlékét őrzi - gombolom be a mandzsettáimat mégis mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy az előttünk álló estére és Alma biztonságot és boldogságot sugárzó arcára gondolok. A gondtalanság kék egét azonban a rohamosan közelgő tanév végét szimbolizáló viharfellegek tarkítják, ahogy eszembe jut, mi lesz utána. No quiero causarle dolor, no quiero mentirle, pero tampoco puedo decirle la verdad. Egyre gyakrabban kívánom azt, bár lenne több időnk, hogy jobban megismerhessük egymást, bár kapnék több időt, hogy Alma meleg napsugaras lelke felmelegítse az enyémet. Az elmúlt évek alatt, mint derül ki számomra is, semmit sem változtam. Ugyanolyan önző és egocentrikus vagyok, mint amikor Mikaelát elveszítettem. Pedig ha ott is egy kicsit empatikusabb vagyok, ha egy kicsit gondolok az ő érzéseire is... tal vez todo habría sido diferente...
Egy utolsó mustráló pillantás a ma esti megjelenésemre, s miután minden tökéletesnek ítéltetett - az ékszerek különösen közel állnak a szívemhez, még anno Barbietól kaptam őket - még egyszer megigazítom a csillagos fülbevalómat, megpendítem annak kis ezüst láncát, az asztalról pedig felkapom a Napot szimbolizáló kitűzőt, melynek párja - egy gyönyörű, alkímiai ezüstből készült fogyó Hold - Mikaelánál állomásozik. Nem említettem neki, hogy én ma ezt feltűzöm, de szeretném, ha látná és tudná, mennyire fontos nekem, még ha év végén esetleg...

Igyekszem elhessegetni a negatív gondolatok felhőit a fejemből és csak arra a csodás napsugárra koncentrálni, akivel a bálba megyek. Minden lépéssel, amivel közelebb érek a Hugrabugos hálókörlethez, érzem egyre könnyedebbnek a testem, mintha csak családom és vérem láncai a napfény miatt szabadon engednének - legalább egy rövid időre.
Az ajtó nyitódására felkapom a fejem, de nem Alma az, hanem egy elég érdekesen festő párocska. Mosolyogva biccentek feléjük - elvégre is, ki vagyok én, hogy bíráljak másokat?! Még páran lépnek ki az ajtón, kiket nem várok - többek között két srác, akik úgy viháncolnak mint a tizenhárom éves kislányok de náluk vagy hat és félszer idegesítőbbek - mire az egész búskomor kastély felragyog a jelenlététől, ahogyan az én problémáim is visszahúzódnak az árnyakba. Pár lépéssel előtte termek, udvariasan meghajolok előtte és kezemet tartom, hogy a puha bőrű kacsójára egy lágy csókot leheljek.

- Mindig csodálatosan festesz Alma, kiváltképp levelekkel és apró faágakkal a zuhanástól szétzilált napfényszőke hajadban, de most... Wow. Szavakkal leírni nem tudom, mennyire lenyűgöző ez a ruha rajtad, és a hajad, a sminked... röviden és tömören: szépséged most is páratlan! - még végtelen hosszú percekig képtelen vagyok levenni róla ajnározó pillantásomat, csak akkor veszek némi erőt magamon, mikor újabb egyének lépnének ki a klubhelyiségükből. Ekkor már kénytelen vagyok felajánlani számára a karomat és elkísérni őt a bál helyszínére.
A mí, personalmente eléggé csicsásra sikeredett a helyszín, de cada uno tiene su cadaunada, vagy mi. Végighordozom a tekintetem a megérkezetteken. A legtöbb régi ismerős arcon csak úgy átsiklik a tekintetem, mármint ki gondolta volna, hogy a grillcsirke szektások egymással jönnek - micsoda beltenyészet - már akinek jut ugye. Bonbonka Hermanita roxfortos barátnőjével - komolyan, mit eszik rajta a csaj? Maddock egyedül, Ivutro, Rappaport, Sidthvordr a saját kis világukban, Barbie és Varvus együtt, Lady of the Vale egy gyilkos tekintetű szőkével, attól a jeges pillantásától még én is nyelek egy nagyot.

- Mondd csak, te mennyire ismered azt a szőkeséget, akivel a mi női bajnokunk érkezett? - hajolok egy diszkrét kérdésre közel Alma füléhez, közben szinte öntudatlanul végigsimítok a kezén, ami a karomba kapaszkodik. Aztán pásztázom tovább mustráló tekintetem, amely legközelebb Mikaela - Élodie - Ishida trióján állapodik meg. Ösztönösen feszülnek be az izmaim, ahogy legszívesebben felnyársalnám Ishidát... nem is igazán tudom megmagyarázni, miért. Az a csávó növényszexuális, nem? ¿Verdad? De mintha olyan furán nézne a húgomra, ez pedig nyugtalansággal tölt el. Felegyenesedem és élesen szívom be a levegőt. Nem akarom ezzel Almát terhelni, de zavar... Főleg azok után a pletykák után, amit Ishidáról hallottam valami buliban. Nem tetszik, hogy a húgom körül legyeskedik.

[Do you prefer the moon, or the stars?]

Do you prefer the moon, or the stars?

Miguel Fuentes

2006. január 13.

külső | hangulat

A Hugrabug klubhelyisége és hálótermei csak úgy zsongnak a borzok izgatottsággal teli báli készülődésétől. Csillogó szemek, fülig érő mosolyok láthatók a diákok arcán, a teret pedig betölti a vidám csevegés és a mindenféle színű nagyestélyik suhogó hangja. Már ami a lányokat illeti. A srácok némileg visszafogottabban - vagy csak nagyon jól titkolva saját érzéseiket - gyorsabban elkészülnek és akik nem egy másik házból vagy iskolából hívtak meg valakit, azok többnyire a klubhelyiségben beszélgetve várják a partnerüket, hogy elindulhassanak a bálra.
Én magam is leplezetlen izgatottsággal készülök a mai estére. A tükörből egy boldog szőkeség néz vissza rám, arcán levakarhatatlan vigyorral, ahogy a fülbevalóival bajlódik egy sort.
A Csillagvizsgálóban töltött esténk óta Miguellel, mikor is minden akkori reménykedésemet beteljesítve elhívott a Yule bálra, alig bírok megülni a fenekemen. A levéllánc most is megnyugtatóan fogja körbe a csuklómat, az egyetlen olyan arany ékszer, amit hordok. A téli szünetben pedig volt alkalmam jobban megismerni Daphné-t is, akivel nagyon jól éreztem magam a Covent Gardenben rendezett karácsonyi vásáron. Ennek a csodálatos lánynak köszönhetem azt is, hogy van mit felvennem erre az alkalomra, ugyanis az ő éles szemei szúrták ki a földig érő sötétkék ruhámat az Apple Market egyik ruhaüzletében.
Az emlékekre a mosolyom csak szélesedne, ha tudna, de a szám már így is fültől fülig ér. Egy utolsó pillantással ellenőrzöm magam a tükörben, megigazgatom a ruhám vállamon összekötött pántjait, majd elindulok.
Kilépve a klubhelyiségből rögtön megakad a pillantásom Miguelen, aki késlekedés nélkül odalép hozzám és egy gyengéd csókot lehel a kézfejemre. A szívem nagyot dobban és érzem, hogy arcomat elönti a pír és ezen a bókok és az engem pásztázó szemek sem segítenek. Csak abban reménykedem, hogy a kastély folyósóján uralkodó félhomály valamennyire elrejti boldog zavaromat. Finoman felnyúlok az arcához és belenézve végtelennek tűnő sötét szemeibe, meglököm kicsit a fülbevalóját.
- Te aztán tudod, hogyan vegyél le egy lányt a lábáról! Másrészt viszont, remélem készültél valami jó kis kifogással a tanároknak, ugyanis a nyomodban elaléló hölgyeket nehéz lenne más számlájára írni. - csintalanul rávigyorgok a fiúra miközben belekarolok a felém nyújtott karjába.
Azt hiszem az érzéseim kezdenek egyre nyilvánvalóbbá válni, bár ezt még nem teljesen merném bevallani magamnak. Egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy egy bizonyos göndör üstököt keresek a tömegben, egy melegséggel teli sötétbarna szempár biztonságát. És egyre inkább kúszik a szívembe a tanév végétől való félelem és bizonytalanság. A félelem, hogy ez a szikrázó boldogság meg fog szűnni és, hogy soha nem látom viszont ezt a kisfiús mosolyt.
Megérkezve a Nagyterembe elhessegetem a negatív gondolataimat és már csak azért is úgy döntök, hogy most kizárólag a mai estére fogok koncentrálni. És arra, hogy Miguel még itt van mellettem.
Éppen az univerzum tematikájú, fényekkel és mágikus csillagokkal teli díszítést csodálom, amikor az oldalamon lévő partnerem közelebb hajol hozzám. Ahogy felteszi a kérdését lehelete csiklandozza a fülemet, amibe önkéntelenül is beleborzongok és kell pár pillanat, mire eszembe jut, hogy válaszolnom kellene.
- Ha jól látom Heliodora Haseltine az. - felelem megtalálva az említetteket - Hollóhátas, de nem igazán ismerem, inkább csak látásból. Bár hallottam már néha a folyosókon a hangját. Csak akkor érdemes belekötni, ha kifejezetten veszekedni szeretne az ember.
Én is végignézek a tömegen, sok ismerős arcot látok, meglepő és kevésbé meglepő kísérőkkel. Vidáman rájuk mosolygok, intek is néhányuknak, ha úgy látom, hogy észrevettek.
A következő pillanatban érzem, hogy Miguel megfeszül - elvégre az ő karjába kapaszkodom. Kérdőn ránézek, majd követem a tekintetét és én is megpillantom Daph, Élodie és Rokuro hármasát. Íme az én páncél nélküli daliás lovagom! Nem nehéz kitalálnom mi a probléma, hiszen bár nem ismerem hozzá eléggé a trió tagjait, de az elmúlt hónapokban nem volt nehéz észrevennem, hogy Daphné és Rokuro gyakran mutatkoznak együtt.
Kissé megkönnyebbülve felsóhajtok és egy apró mosollyal az arcomon végigsimítok a karján és igyekszem nyugtatólag hatni, mikor megszólalok.
- Nem mondom, hogy ne aggódj érte, de a húgod erősebb mint amilyennek gondolja magát. - mondom felnézve rá - Ráadásul, nem hiszem, hogy túlságosan odalenne érte, ha megfojtanád a japán barátját, akármilyen meggyőző lenne az érv, amivel előállsz.
Le sem véve a pillantásom az arcáról, Miguel elé lépek és gyengéden megfogom a kezeit, majd lassan hátrálva elkezdem húzni a táncoló tömeg felé. Mosolyom kiszélesedik, szememben vidámság csillan és némán kérdezem tőle: Táncolunk?

Un cielo lleno de estrellas y, aun así, solo te miraba a ti
2005. január 13. Péntek
Señorita Alma

Nem mondom, hogy végig begomboltam az ingemet, de Madri bá igazán nem szólhat be egy kis escote elegante-re. Engem legalább biztosan nem küldenek - inkább zavarnak - majd el átöltözni, mert elégséges csak pár gombot begombolnom az ingemen, de vélhetőleg erre nem fog sor kerülni, mert igyekeztem ízléses maradni. Mármint úgy ízléses, hogy Madri bá se rohangáljon utánam és a begyöpösödött angol tanári kar se találjon a kinézetemben túl sok kivetni valót.
Természetesen mindezt az est Napsugarának kedvéért, hiszen még véletlenül sem szeretnék kellemetlenségeket okozni az én gyönyörűséges báli partneremnek, aki nem mellesleg csak úgy ragyog, és erről főképp nem a ruhája tehet, hanem még a Roxfort angolosan bús félhomályában is tündöklő mosolya és pozitív energiáktól vibráló kisugárzása.

- Sajnos épp úgy nem tudok értük felelősséget vállalni, ahogy szerény, de annál káprázatosabb személyed után forduló úriemberek arcberendezésének eredeti formájáért sem - mosolygok rá kedvesen, miközben némi rosszindulatú fény csillan a szemeimben. Természetesen nem vagyok agresszív, verekedni sem szoktam, csak ha helyzet úgy kívánja, vagy az illető igazán idegőrlő és történetesen Noxnak hívják. Egyébként meg?El amor es amor, y las gilipolleces son gilipolleces. Nem vagyok olyan önbizalomhiányos, hogy így nyerjek önigazolást - tudom, hogy Alma kedvel, épp ezért mondott igent nekem a báli felkérésemre is, aztán pedig... ki tudja mit hoz még magával az est.
Igazából nem feltétlenül az én világom ez a mértékű csillogás, ha választani kell, inkább a tematikus harsány színek, de senki sem az én véleményem kérdezte, én meg vagyok oly' tapintatos úriember, hogy kéretlenül másoka traktáljak vele.

- Hmm... Hollóhátas Heliodora Haseltine Hölgy, hogy a kellemes alliterációnál maradjunk. Pont olyan embernek is néz ki így távolról, hogy egy rossz szó, egy ügyetlen, de nem feltétlen szándékos ballépés irányába és örök életre és az után is büntetni fog érte. Wild West Valeünk jól kifogta magának - vetek még egy utolsó pillantást a nem éppen szokványos párosra, mielőtt elragadná róluk a figyelmem egy másik, szokványosabb, de alán annál idegesítőbb trió. És mielőtt meglincselne a gondolatrendőrség, hadd tisztázzam, hogy kizárólag a hármas ázsiai komponense - nem, nem vagyok rasszista, Amigo Tetsuyát bírom - zavar. A hölgyek frissek, üdék és gyönyörűek, mint a hajnali harmattól gyöngyöző virágok a napfelkelte meleg fényében.
Mielőtt azonban teljesen beterítene és elvakítana a düh, még a zakómon keresztül is bársonyosnak ható érintés ránt ki a vörös ködömből. Teljesen ösztönösen húzódnak lágy mosolyra ajkaim, ahogy a barna szempárom kapcsolódik Alma zöldjeivel.

- Tudom jól, csak... - hogyan is fogalmazzam meg ezeket az érzéseket? - Szeretném megóvni őt a csalódásoktól, fájdalmaktól, ha már annyi éven keresztül nem sikerült. Elképzelhető, hogy nem csinálom jól, de teszem amit tudok - azt pedig tudom, hogy Ishida egy utolsó gyökér, akiről olyan szóbeszédek járnak, hogy összefeküdt azzal a franciával, aki szintén nem éppen kedves a húgommal, és még igazán finoman fogalmaztam.
Alma azonban időt sem hagy arra, hogy belelovalljam magam az önmarcangolás, a düh és az önutálat ördögi spiráljába, már előttem is terem és húz magával a táncparkett felé. Huncutul csillogó szemei és napsugár módjára a lelkem melengető mosolya táncra invitálnak, én pedig csak boldog megadással rázom halkan nevetve a fejem. A táncparkettre érve pont kezdődik egy ritmusos, pörgős szám - amit nem ismerek, így kell egy kis idő, hogy felvegyem a ritmust - így kezdésnek meg is pörgetem a lányt, mielőtt vezetni kezdeném a parketten. Ki tudja, hány számot táncolunk így végig, mintha senki nem nézne, mintha az egész este csak kettőnkről szólna - valahol azonban így is van, mert én biztosan nem a bajnokok csodálatára vagyok itt tátani a számat, hanem hogy jól érezzem magam Alma társaságában.
Már kezdem érezni az ismerős kellemes fáradtságot, melyet a kviddics edzések után is szoktam - nem, nem olyan intenzíven, mielőtt még Barbon innentől kezdve kiszab rám napi 300 fekvőt három részletre elosztva és mellé öt-öt Roxfort kört reggel és este - amikor egy lassúbb szám érkezik. Csak kérdő tekintetemmel vizslatom a mozgás hevében kipirult rózsás orcáját, ahogy szépen lassan és finoman magamhoz vonom, hogy ennek a kis szekciónak egy méltó lezárást adhassunk.

- Tudod, egészen elképesztő vagy... - hajolok a füléhez, és nem beszélek túl hangosan, de még úgy, hogy minden egyes szavamat jól érthesse. - Az egyik pillanatban még egy bizonyos japán orrának tervezek konkáv formát adni, a következőben meg minden haragom, negatív érzésem elszublimál és felszabadultan vagyok képes élvezni a bált. - Mélyen magamba szívom a fenyőerdőre emlékeztető illatát, melyről eddig nem is gondoltam volna, hogy ennyire képes ellazítani, megbabonázni. Mellette a problémáim eltörpülnek és legfeljebb annyira idegesítőek, mint egy zizegő vérszívó szúnyog. Bár lecsapni nem tudom, de egy idő után már a zizegés beleolvad a környezeti hátérzajok közé. - Köszönöm... - ennél az egy szónál még közelebb hajolok a füléhez, és inkább már csak suttogom, majd egy puha csókot lehelek hálám jeléül arany hajzuhatagjába.