Puhán lépkedsz a talajon, mint egy zsákmányát becserkésző vadmacska és Smithe ugyanezt teszi veled szemben. Valóban úgy tűnik, hogy párodra akadtál a hasonló játszmákban, Jenkins. Örülsz? Nem érzem rajtad a kicsattanó izgalmat, bezzeg rajta! Unalmas vagy, Jenkins, hova tűnt az a tűz belőled, amivel otthon élsz? Szánalmas az, ahogyan itt próbálsz egy teljesen másik képet alkotni magadról. Szerinted meddig tudod ezt az idióta játékot űzni, hm? Az a csoda, hogy csak hetedév elején futsz bele egy ilyen helyzetbe. De ne aggódj, Jenkins, mi egyek vagyunk, igaz? Itt vagyok veled, nem vagy egyedül. Sosem vagy egyedül…
A nedves avar szaga eltelíti az orrod, élvezed a bomló levelek szagát, úgy érzed, erővel töltenek el. Milyen kár, hogy ez nem a levegőnek köszönhető, hanem nekem. Egy lépés és máris sokkal éberebb vagy. Minél közelebb kerülsz ahhoz a kurvához, annál jobban feszül meg minden idegszálad. Ez egy vadászat, Jenkins, hát, nem érted? És te vagy a préda ezúttal… De hát, ez nem félemlít meg, igaz? Mindig is pici, törékeny lány voltál, számtalan helyzetben ki is használták ellened. Számtalan helyzetben fordult a tested ellened. Mikor a válladba fúródott a pisztoly golyója. Mikor a karmok végigszántották a hátad. Mikor a kés mélyre merült a hasadban. Mikor addig rúgtak, míg több bordád el nem tört. Mikor úgy arcon vágtak, hogy a földre hulltál, csillagokat láttál vagy eltört az orrod. Mikor addig fojtogattak, amíg kis híján el nem ájultál. Mikor úgy vágtak a földre, falnak vagy bárhová, mintha csak egy zsák krumpli lettél volna. Mikor addig kínoztak, míg azt kívántad, bárcsak meg sem születtél volna… És feladtad? Nem hát, Jenkins, ezért vagyok veled mindig. Fájhat az élet, de feladni nem fogod. Ahhoz túl sok minden múlik rajtad: ha neked véged, akkor az egész családodnak is, azt pedig te sem akarod, nem igaz, te érzelmes és felelősségteljes barom?/p>
Várod az első varázslatot, nem vagy hülye, tudod, hogy nem fogja hagyni a sétafikálást, de mégsem tudsz mást tenni. Ígyis-úgyis rád fog támadni, akkor viszont már tehetnél is ellene. Úgyis unalmas már most ez az egész, nem igaz? Kicsit sem szórakoztat a csaj… Annyi ilyennel volt már dolgod és ha nem Ryanről lenne szó, akkor már telibe is szartad volna. De sajnos a Jenkins eskü köt, úgyhogy csak a kviddicses és életösztöneidet kihasználva elugrasz az átok elől és készült a következőre. Nem vagy ostoba, tudod, hogy azonnal küldeni fogja a következőt, azt is kitalálod, hogy nagyjából hova… Csak hát az a kibaszott mocsár bizony nem a legjobb hely arra, hogy szabadon ugrálgass, így egy kicsit később szabadul csak ki a lábad, miután megvetetted azt, s hiába ugrottál volna el a Depulso elől, Jenkins, az bizony eltalál. Hát, hát, mégsem mérted fel jól ezt a helyet, milyen kár. Az még nagyobb kár, hogy ahogy a cipőd beleragadt a sárba, de a testedet már felkapta a lökéshullám: hatalmas cuppanással engedi el a sár a cipődet, aminek eredményeképpen a bokád enyhén mondva is kificamodik. Csak egy éles levegővételt engedsz meg magadnak, ahogy utána kipréselődik a levegő a tüdődből, ahogy háttal érkezel a mocsár nedves talajára. Megint csak ismételni tudom magamat, Jenkins: nem először és nem utoljára vagy ilyen helyzetben, tedd rendbe a bokádat. MOST!
Felülsz, egy kicsit mintha szédülnél, de a köd jótékony takarásában gyakorlott mozdulattal rántod vissza a helyére a kiugrott bokádat. Elfintorodsz a belédnyillaló fájdalomtól, de ez ismerős, ez már meg sem üti a szintedet. Egyelőre... Így hát persze esélyed sincs kitérni a következő átka elől, de inkább legyen a helyén a bokád, igaz, Jenkins? Áldozatok, áldozatok… Érzed, hogy a lábaid a láthatatlan kötél összekötözi, közben szemeddel a követed a lányt. Valamilyen furcsa és megmagyarázhatatlan érzés miatt teljesen undorodsz attól a viselkedéstől, amit képvisel. Fogalmad sincs, hogyan vagy miért ilyen a csaj, de a felesleges vérszomj mindig is taszított. Pedig te is tudtál ilyen lenni, nem Jenkins? Akkor mi ez a kétszínűség? Ja, hogy azzal próbálsz takarózni, hogy te csak akkor vagy ilyen, ha a helyzet megkívánja? Jenkins… Ez még a te fejedből is szánalmas…
Csak horkantva elmosolyodsz a mondatára. Játssza itt a felsőbbrendű személyt, pedig csak egy tizenötéves kis taknyos. Mármint ez nem jelenti azt, hogy lenézted volna vagy nem érezted volna a súlyát annak, milyen helyzetben voltál vagy nem ért volna el a szele annak, hogy milyen messze is menne el, de… Fárasztott ez az egész, igaz, Jenkins? Újra és újra ugyanazok a körök, újra és újra ugyanazok a helyzetek, újra és újra ugyanaz… Belefáradtál már, hogy állandóan ez cirkuláljon az életedben, mi? Hát, pedig ez volt az elkorcsosult valóságod, Jenkins, mit vártál?! Jól van, inkább keresd a pálcád, érzed, igaz? Elégedettséggel tölt el, hogy enyhén rossz irányba közelít a csaj, mi? Helyes… Bár magad sem tudod, hogy került odébb a pálcád, biztos elsöpörted, amikor a földre zuhantál, mindenesetre Smithenak még ha jó tippje is lett volna, hol a pálcád, azóta elkerült onnan… És ez volt a szerencséd. Na, meg az, hogy nem volt annyira messze tőled, mint eddig. Persze nem tudsz felé mozogni, mert feltűnő lenne… De az a nyomorult fadarab legalább annyira ragaszkodott a gazdájához, mint az az élethez… Nem először fordult volna elő, hogy a pálcád feléd mozdult volna: az is úgy ragaszkodott a családi összetartáshoz, mint Jenkinsék, mi? Mindjárt hányok…
- Milyen kár… Pedig gondosan válogattam meg a szavaimat, de micsoda pazarlás akkor… Lehet, nem is erőlködöm tovább – válaszolod te is szenvtelenül neki. Nem igazán fűlik ahhoz a fogad, hogy belemenj a játékába, hirtelen rettenetesen fáradtnak és irritáltnak érzed magad. Mint mikor az idősebbek hallgatják a fiatalabbakat, ahogy ugyanazokat a vicceket, szófordulatokat sütik el, mint anno ők is és ez fárasztó, mert már nem tartja az ember viccesnek… Na, te is így érzed magad, ugye, Jenkins? Számtalanszot voltál hasonló helyzetben és éppen kurvára untad, hogy megint ez történik veled. Mondjuk, attól még ki kéne szabadulni, nem? Attól még fel kell készülnöd, hogy nagy eséllyel fájni fog minden. Fel kell készülni, hogy talán ezúttal nem éri meg teljesen küzdeni az egész ellen. Talán már mindegy… Talán ezúttal többre mész, ha hagyod és később próbálsz tenni ellene. Vagy csak rosszabb lesz minden? Milyen kurva bosszantó, hogy nem tudod, mit váltasz ki belőle, mi? Persze, lehetne izgalmas is, de most nem… Most jobban örülnél, ha már tisztában lennél mindennel, mint odahaza. Nem vonz az újdonság, nem vonz az ismeretlen ezúttal, Jenkins. Kezdesz veszíteni a lendületedből…
- Kiválóság háza… - horkantva felnevetsz, megcsóválod a fejedet. Ezt is csak valaki olyan mondhatja, aki a tagja és elhiszi ezt felsőbbrendűségében. Rettenetesen nevetségesnek találod, hogy ezt kiejti a száján, és bár szóval nem teszel erre utalást, magadban azért jól forgatod a szemedet, ami nem látszik a köd miatt. Aztán felsóhajtasz, ahogy folytatja. – Ja, hát, mondj valami újat, Smithe… Most ha a piciny lelkembe szeretnél taposni azzal, hogy szégyenfoltnak hívsz vagy hogy eltaposásra sem vagyok méltó, el kell keserítselek: pár évvel megelőztelek ebben a gondolatmenetben, szóval próbálkozzunk valami mással… - rántod meg a vállad nemtörődöm stílusban. Nem is blöffölsz, mi, Jenkins? Tényleg egyetértesz ezzel, sosem tagadtad… Te is tudod, hogy egy féreg vagy, minek tagadnál akkor? Legalább az előnyeit kihasználod. Cserébe arra sem veszed a fáradtságot, hogy valamit visszaszólj: felesleges volna, vagy egy újabb átkot kapnál vagy valami mást… Nem oldana meg semmit, de hogyha beszélteted, hátha belelendül a felsőbbrendűségébe, ki tudja.
- Hm, jó kérdés… Jelen állapotomban elég szánalmas látványt nyújtanék, ha nekiállnék küzdeni, nem? Általában nem szokott zavarni, ha hülyének néznek, de nekem is vannak határaim, megkímélném magamat ettől most… - válaszolod élesebb hangon. – Miért, te mit szeretnél? Mi volt a terv? Idecsalsz, jót szórakozol rajtam és? Elismerem, igen ügyes vagy, hogy ezt így végigvitted, határozottan jó készségeid vannak ilyen téren... - mondod elismerően, hátha a felsőbbrendűségére hajazva kicsit tudod beszéltetni. - Gondolom, azért annál tovább gondoltad a dolgokat, semmint hogy itt elszórakozol velem éjnek évadján… Szóval mi lenne, ha ugranánk a felesleges pofázást és a lényegre térnénk, hm? – nézel rá komolyan, miközben a pálcád lassanként közelít feléd. Még muszáj időt nyerned, amíg elér hozzád. De nem vagy hajlandó bohócot csinálni magadból: nem fogsz a kedve szerint ugrálni, mint egy idióta. Még biztosan nem.
