e szűk árnyék belém szeret,
azóta ketten létezünk, estére néha elveszünk,
maholnap úgy is elfogyunk, szaladjunk, amíg itt vagyunk

Elég volt egy pillantás, ahogy rokonlelkek ismernek egymásra a súlyos damasztterítő felett, miközben a de Saint-Vinant család szellemi öröksége úgy járt-kelt az emeletre vezető márványlépcsőkön, mint meztelen talpú kísértet. Inès egyetlen pillanatra sem felejtette el, hogy mit várnak tőle, és mégis olyan kellemes volt egy kicsit megfeledkeznie önmagáról, lopva Amycusba karolnia, a homokbuckákra hivatkoznia, amiket a tenyerénél is jobban megismert már. De szerette volna, hogy mindez tökéletes legyen, hibátlan, olyan rendez-vous, amire majd mosolyogva emlékeznek az unokáik körében. Nem esett nehezére ilyeneket összeképzelegni, de ha bambuszszálkákat ütnek a körme alá, ezt akkor sem ismerte volna el. Még akkor is, ha a kártyákat már mások kiterítették, nem akart holmi vonzalomnál több lelkesedést túlságosan gyorsan adni. Mr. Carrow szerencsés, hogy egyáltalán neki ajándékozod a figyelmedet, jegyezte meg alig valamivel a vendég érkezése előtt tante Babette, a maga jellegzetes, délutáni tea előtti hangján. Persze, azért a jó tanti is megköszörülte a torkát, mikor Mr. Carrow belépésével megálltak az órák a ház minden szegletében. Inès saját, kellemesen kiterjedt praxisában sem látott még ilyen vonzó férfit - sajnálatosan külföldi, nyilván, de több is veszett Mohácsnál.

- Nos... remélem, nem bánod a szelet. Ez az egyik kedvenc helyem ezen a partszakaszon. - Mosolyodik el futólag, ahogy végre megállnak, azt nem teszi hozzá, hogy többek közt azért is, mert ez csak egy bizonyos szögből látható be, a parton álló ház egy bizonyos teraszáról. A néninek, aki sosem állhatta, ha homok megy a harisnyájába, nyújtogatnia kell majd a nyakát, még a maga megbűvölt messzelátójával is. Ha a megnevezett szél nem kezdte volna már meg a munkát, most biztosan hosszas próbálkozásokba telne, de így egyszerűen csak kibontja a copfot, amiben hatévesnek érezte magát, és amihez a szülei ragaszkodtak, egy rendezettebb megjelenésben bízva.
- Felteszem, most méltatnod kellene az ebédet. A desszertet, amit féltve őrzött családi recept alapján készíttettünk. És persze a bort. Szóval...? - várakozva pillant Amycusra, mielőtt leülne egy kisodródott uszadékfára, amit az itteni forró időjárás és az óceán közös munkája már hófehérre fakított. Igyekszik komoly arcot vágni, de képtelen olyan komolynak látszani, mint amennyire ezt elvárják tőle - talán a jövendő férje vár ilyesmit a legkevésbé.

[this isn't middle-earth.]

this isn't middle-earth.

there are just not enough noble quests to go around.

─────── •●• ───────

18+! tw: szerhasználatra utalás, szexuális utalások, káromkodás
        Nagyon szeretném, ha valaki most leülne mellém, és azt mondaná: Amycus Carrow, nem vagy olyan jó, mint hitted, de jobb vagy, mit gondoltad. Aztán gratulálna a szerencsés genetikámnak — én meg szerénykednék, hogy hát igen, az a sok generációnyi Carrow nem véletlenül üldözte úgy a tökéletelességet. A függőségben, persze.

        És amennyi tudatmódosító lehet bennem, erre minden esély meg is van. Még ha csak a fejemben is — de elfogadom, beggars can't be choosers. Még a biarritzi tengerparton sem.

        Gondolom, hogy legalább magamnak számot kellene tudnom adni róla, hogy kerültem ide — de a jelenet minden további szereplői nagyobb magabiztossággal tudnák ezt megválaszolni helyettem. Csak közepesen vagyok biztos benne, hogy akár Inès, akár én jelen vagyunk.

        Az az Amycus Carrow, aki három nappal ezelőtt voltam — nos, ő egy hosszúra nyúlt kurva kis másnap áldozata lett. Könyörületből azóta a biztonság kedvéért legalább kétszer berúgtam, mielőtt fel is támadna. A bor és mámor földjén nem volna példátlan..

        Franciaországban felébredni nem tartozott az igazán nehéz dolgok közé — a jetlag és a látogatásom pontos címe már annál inkább. Csak sejteni vélem, mire gondolt a három nappal ezelőtti Amycus Carrow — és így utólag még kevésbé szánom a pohár alján véget érő kis életét.

        Egy dolog egyszerűvé tenni ezt az egészet de Saint-Vinanték számára — és egy egészen másik önként bejelentkezni az összes általam ismert, a külsőmről gondoskodó bűbáj hatása alatt egy kis családegyesítés reményében a nyaralásuk közepébe.

        A családegyesítés remekül sikerült: Inès rögtön az időjárásig jutott unalmában mellettem. Tulajdonképpen megértem valahol — a fehér ing és az arcom varázsa sem tarthat örökké. Annak egyszer meg is kell szólalnia — itt szoktak kezdődni a problémák, ha Tethyst kérdeznénk.

        És bárhogy küzdöttek is generációk Carrow-i tökéletességükért — azért úgy tűnik, van az a mennyiségű tudatmódosító, amikor önmagam legnagyobb áldozata leszek.

        — Inès, én őszintén mély tisztelettel viselem az időjáráshoz kötődő viszonyom feletti aggodalmad, és a hagyományos beszélgetések iránti olthatatlan és kedves vágyad, de komolyan érdekel, mit gondolok a borról? — lehet, hogy ezzel kiérdemeltem legalább másfél nyilvános kivégzést, de muszáj tudnom.

        Muszáj tudnom, hogy életünk hátralévő estéi a középszerű alkoholizmus kebeléről felemelkedve az időjárással & borral telnek-e, esetleg még a maradék vonzerőmet is elhagytam valahol Calais magasságában.

        Megsérteni pedig végképp nem akarom — de ha beismerem, hogy abban sem vagyok egészen biztos, mi a második nevem, nemhogy a desszert mibenlétében.. A guillotine rögtön ésszerűnek tűnik. Önkéntes alapon.

        — Ha most méltatnék valamit, az lenne, mennyire páratlanul elhagyatott ez a partszakasz, if you catch my drift. — illetlenül közel érek hozzá mostanra.

        A menyasszonyom — bármilyen szürreális is ez éppen ebben a nem éppen áldott állapotban — talán akkor volna igazán biztonságban, ha most orron a púderre, vagy a gazdaságra hivatkozván figyelmeztetne.

        Tudom, hogy nem bonthatom fel az eljegyzést — ezt a három réteg szemfödél alatt is érzem. De ő megteheti-e.. és ha nem, vajon feltétlenül elkúrom az életét egy kis őszinteséggel?

        A partszakasz tökéletes volna egy szelet görögdinnye nyersen elfogyasztására.

        — Inès, nem kellene az általános erkölcsre hivatkozva visszautasítanod még a lehetőségét is annak, hogy kettesben maradj velem? — kicsit kár a copfért, talán csak az tartott vissza a rossz döntésektől.

        Vagy azt, hogy — a keresztneveden szólítsalak. Ezzel a hangsúllyal — ilyen közelről.
      

    

e szűk árnyék belém szeret,
azóta ketten létezünk, estére néha elveszünk,
maholnap úgy is elfogyunk, szaladjunk, amíg itt vagyunk

+16 szexuális utalások, meg cselekménybe hajlás, ti leányok ne tegyétek!
Ha visszaemlékezve eszébe jut a manó és a jó, öreg, jóöreg Babette néni rémült tekintete, még most is el kell vigyorodnia. Mint két gyerek, akik elloptak valami fényeset, cinkosságot és némi kíváncsiságot érez, miközben Mr. Carrow bárdok által ezerszer megénekelt vonásaira pillant. A haját felkavarja a szél, só és napfény illatú, ő pedig mindig is szerette ezt, la liberté basque, ami sajátságos ízt hagyott a nyelvén, valahányszor vissza kellett térnie a városba, az életbe, ami valójában az övé, amiben soha nem hagyhatná, hogy a szél elvonultában összekócolja. Nem hagyhatná, de Inès mindig szokatlan könnyedséggel talált rá a lehetőségekre, és mára már kissé közmondásossá is vált a rokonai körében, hogy neki még azt is könnyebb megbocsátani, amiért mások már komoly büntetést kaptak volna. Ó, ha elmondaná most a mellette lépdelő prominens fiatalembernek, hogy kit is készül elvenni, hogy kit rejt a kényes selyem és a könnyű pamut - vajon megrettenne? Visszakozna? A szíve a torkában dobog, miközben lerúgja a megbűvölt cipőket, mert nincs az a bűbáj, ami ezt elfogadható alternatívává tenné, miközben lehet mezitláb is.

- Természetesen fogalmam sincs, miről beszélsz. Amikor valakit elhozok ide, az a legkevesebb, hogy az illető színes szóképekkel méltassa az elfogyasztott korai vacsorát. Főleg, ha ez a bizonyos illető olyan pimasz, hogy hívatlanul állít be, ezzel rábírva szegény nénikémet arra, hogy legalább öt infarktust hordozzon el már a desszert előtt - ahogy felemelkedik az uszadékfáról, messzebb lép, kartávolságon kívülre, a mozdulat ösztönös, szinte csalogató, és reméli, hogy a hívatlan vendég, akinek a kedvéért estére nyilván mindenki összeszalad, hogy jó benyomást tegyenek, és vigye a lányt, ha már megvette, reméli, hogy megfelel a hívásra. Bár mindig tudta, hogy egy napon egyezség tárgya lesz, azt sosem állt szándékában elfogadni, hogy a saját életét és a neki választott társat, akivel egész életükben nézniük kell majd egymást, ki ne élvezze. - Sajnos még az öt infarktus se elég a vén satrafának, és biztos vagyok abban, hogy ebben a pillanatban is ott ágaskodik az óceánra néző teraszon a kis megbűvölt távcsövével. Nehogy olyat tegyek, amit nehéz volna megmagyarázni a vevőnek.

A nevetése egyszeriben bölcs és ijesztő, olyan hang, ami kevéssé illik egy tizenhét éves lányhoz, de a partmenti szél, ami a hullámokat is fodrozza, messzire viszi, mielőtt igazán megérezhetné. Hogy az általános erkölcs értelmében mit kellene tennie, ezt pontosan tudja, hivatkozhatna olyan csacsiságokra, mint az orrpúderezés, vagy a nem is olyan életszerűtlen kilátás, minthogy a néni talán mégis összeszedi magát, és megkeresi őket a sziklák mögött. Vagy Céleste és Edgar erednek ezúttal a nyomukba, akik nem rettennek vissza holmi homoktól? Már talán ide is értek, remélve, hogy vethetnek egy pillantást Mr. Carrow keruboktól övezett tökéletességére. Nem mintha Inès hibáztatná őket, ahogy hallotta, sokan bíznak hasonló kegyben.
- Ó, majd' elfelejtettem szólni, hogy ide az általános erkölcs szinte sosem teszi be a lábát. Nem érdemes itt keresned. - A mosolya akár a macskáé, egy olyané, aki talán még dorombolni is tud, és közelebb lép hozzá, hozzád, hogy minden napszítta szeplő kirajzolódjon az orrnyergén. Ha túl sokat várna, talán inába szállna a bátorsága, de a fülében fütyülő szél, a homok a talpa alatt, a karján felkúszó hidegrázás furcsán bátorrá teszik. A csók, amit kínál, kissé bátortalan, de ott fodrozódik benne a lehetőség, remélve, hogy nem ütközik a visszautasítás rideg falába.