A muglik nem tudják, hogy néhány kézműves árus valójában féltündér vagy mágus, akik varázstalanított tárgyakat árulnak: például önmelegedő bögrét, vagy szél nélküli forgószélt. A boltjaik csak „bizonyos szögből” vehetők észre.

[- Figyu, Ambrose, miután kilövettük az orrom… van egy könyvvásár a Greenwich piacon, ami elég… exkluzív, hogy úgy mondjam. Tudod, olyan könyveket árulnak, ami nem feltétlen való a magamfajtáknak, mert van, amelyik átkozott, meg van amelyik, hát… hát máshogy traumatizál. Bevinnél? Engem, meg egy háztársamat.]

White Blackmail

Az Álmodozó - Hanni Haeni

„A szél csak annak mesél, aki el meri hagyni a fészket.”

MOOD:kegyes hazugságokban

- Figyu, Ambrose, miután kilövettük az orrom… van egy könyvvásár a Greenwich piacon, ami elég… exkluzív, hogy úgy mondjam. Tudod, olyan könyveket árulnak, ami nem feltétlen való a magamfajtáknak, mert van, amelyik átkozott, meg van amelyik, hát… hát máshogy traumatizál. Bevinnél? Engem, meg egy háztársamat.

- Még egy zsarolás? Nem lesz ez sok egy napra?

- Ez inkább amolyan szivesség lenne.

- Téged nem is érdekel az ilyesmi.

- De Hannit, a háztársamat igen.

- Szerintem lenne jobb módja is bevágódni, de felőlem. Úgy sincs jobb ötletem délutánra.

- Kösz. Viszont… ha szóba kerül, akkor megzsaroltalak érte, oké? Az sokkal menőbb.

- Ne piszkáld már. Be fog gyulladni és leesik az orrod.
Szemet forgatva eresztem le a kezem és inkább a bőrt kezdem piszkálni a körmömnél. Minden második másodpercben le kell nyelnem a mosolyom, ami tudom, hogy vigyorrá duzzadna és utána már csak egy meggondolatlan pillanat kellene hozzá, hogy magamból teljesen idiótát csinálva kezdjek el ugrálni a piac közepén. Nem is fájt annyira, sokkal rosszabbra számítottam és megesküdtem még reggel a tükörképemnek, hogy nem vinnyogok majd és egy könnycsepp se szabadul majd el az arcomon, nem úgy, hogy ott a bátyám. De alig egy pillanat volt az egész és ahogy a kezembe nyomták a kézitükröt, már tudtam, hogy életem legjobb döntését hoztam meg, hogy erre vertem el a gondosan összegyűjtött zsebpénzem nagyobbik részét. Ahogy belenéztem, már nem a béna kisgyereket láttam, hanem a felnőtt… felnőttebb énemet, aki igenis nagy dolgokat fog véghezvinni, kezdve azt a következő tanévben. Ez a piercing a lázadásom szimbóluma. Mit lázadás, forradalom, világfelszabadítás! De talán ici-picit előre szaladtam.
- Mielőtt ideér Hanni, szeretnék még venni tintát. Annál a lila bódénál…
- Balra. Azt hittem kinőttétek már a tüzeskedést. A kiskölköket szokták azzal lekötni. - Nem szólok, csak egy újabb szemforgatással közlöm a véleményem, majd megszaporázom a lépteim, hogy előrébb kerüljek nála. Olyan bosszantóan okoskodó tud lenni, de most mégse szólhatok vissza, még a végén meggondolná magát és teljesen leégnék miatta Hanni előtt. Nem engedhetek meg magamnak egy ekkora kudarcot, nem, azt biztosan nem élném túl. A vállam felett pislantok vissza Ambrose-ra. Vajon mit gondolna, ha tudná, hogy mit tervezek? Briar tuti egyből rohanna anyáékhoz, már így is necces, hiszem még nem ballagott el. Rowanék kiröhögnének, hogy egy ilyen kis taknyos, mint én, ugyan mit érthet a világból. Persze, attól, hogy ők már elmúltak 19 évesek, annyi mindent tapasztaltak, hogyne. Corbin meglepődne és mikor nincsenek ott a többiek, talán le is beszélne, az “én érdekemben”. De Ambrose? Sose tudom mit gondol valójában. Talán büszke lenne. Talán aranyosnak találná. És pontosan ezért nem mondom el. Nem vagyok aranyos. Ez a küldetés nem aranyos, hanem véresen komoly!
- Azt hittem gyerekeknek való. - Cukkolom vigyorogva, miután elköszöntem a nénitől, közben a hátizsákomba szuszakolom a zsákmányom. Viszonozza a vigyorom és vállat von mellé. Ha valami hasonlóságot kéne találni a Hamilton testvérek között, az biztos, hogy a mosolyunk lenne az. Amúgy szerintem tökre nem hasonlítunk egymásra, Ambrose például tök szőke, meg zöld a szeme, én meg… hát én meg olyan vagyok, amilyen, főleg ebben a terepszínű térdnadrágban és egyszerű fehér pólóban. Nem épp a stílusérzékemről vagyok híres. Semmiről se vagyok híres, igazából. Még!
- Menjünk vissza a bejárathoz, nem akarom, hogy neki kelljen ránk várnia. - A véleménye kiül az arcára, de szerencsére nem fejti ki. A számat rágcsálva indulok el, cikázok az emberek között, mint a ragadozómadár elől cikk-cakkozó nyúl. Idegesen pillantok körbe a nagy Greenwich Market felirat alatt és elönt a megkönnyebbülés, mikor még nem látlak ott.
- Simán vehettünk volna még valami kaját, látod? Full felesleges volt ez a ro-
- Hanni! - A könyököm a bátyám oldalába vágom és lábujjhegyre állva integet neked vigyorogva. Hamar visszahuppanok a sarkamra, mert rájövök, hogy teljesen felesleges volt, hát magas vagyok, meg elég hangosan, lehet, hogy túl hangosan is kiáltottam neked és még a karom is lóbálom, mint egy hülye. Lassan visszahúzom a kezem is, akaratlan piszkálom meg az orrkarikám, amire meg Ambrose csap a kezemre. Legalább egálban vagyunk.
- Szia! Ő a bátyám, Ambrose. Ambrose, ő Hanni. - Mutatlak be titeket. Ambrose biccent feléd és valami tök béna unott pofát is vág mellé és én hirtelen nem tudom hová süllyedjek szégyenemben.
- Megvagytok? Akkor essünk túl rajta. És ezzel nem hozod fel többé a témát, világos? - Morran rám a bátyám, majd választ se várva indul el előttünk, én pedig nem győzöm leplezni a mosolyom. Ki hitte volna, hogy ekkora forma tud lenni.
- Bocs, a viselkedéséért. Muszáj volt bevetnem ellene az egyik ütőkártyám, máshogy nem tudtam volna rávenni.
Nekem van a legkirályabb bátyám. De persze ezt sose fogom elmondani neki. Az nem lenne túl menő.

h o r n y  &  u n i k o r n
2006 • nyár • van baj

to: Hamm

  Hatalmas szerencséje volt, ugyanis most éppen nagyon illedelmesen nem hagyhatná el a házat és a környékét - de mivel Appa nem mondta ki, hogy pontosan mit is jelent az és környékét, ezért Hanni, mint amatőr, önjelölt játékmester, aki a szabályokat kifejezetten szerette, amíg nem őt korlátozták, tehát épp ez a Hanni úgy értelmezte, hogy London is lehetne a ház környéke.

   Nem az ő házuké Cindermoorban, de mondjuk valaki más házának környéke: végül is, ki tudja biztosan, hogy ezekben a környező épületekben nem élnek? Például patkányok, vagy galambok. Akkor pedig rögtön lehet is használni a ház szót - így gondolkodott, ahogy megkérte azt a kedves hölgyet, aki a szomszédjukból épp erre indult.

   És amiről Appa nem tud, az nem tud meglátszani a zsebpénzén, pontosabban annak hiányán. A nyári könyvtáros kaland óta kicsit amúgy is orrolt rá, de szerencsére azért megengedte, hogy a barátait meghívja. Csakhogy utána jött ez a vásár, meg BJ levele - bár magában sokszor még Hammnek hívta, mert fellow félreértett ételnév.

   És a fellow félreértett ételnevek mindig összetartanak.
  
   - BJ! Haiii..! És haiii, Ambrose. - integet már messziről, ahogy megérkezik nagyon hangosan és nagyon futva, kicsit medve. Hanni sajnos közel sem volt olyan szép magas, mint a Hamiltonok, de ezt most igyekezett vidámságból pótolni, amiért majdnem el is késett.

    Tessék, még egy fellow félreértett ételnév: Ambrose, rögtön növényke is, máris kedveli. Persze ő még annyira sem nőtt meg, hogy egy közepes méretű unikornis meglássa őt a fűben, így csak magában gondolja, hogy ez az Ambrose is csinos fiú, nem hiába BJ is nagyon...

    Oooh, meg is torpan közvetlenül előttük, pislog is egy kicsit, megpislogja BJ új piercingjét is. Ezt biztosan nem mulaszthatta el eddig - pont úgy festett vele, mint egy romantasy leendő hősnője. Igazán menő.

    - Nagyon fájt? Amikor szúrták? Szúrni szokták, van ezt is lövik? És ha lövik, fegyverrel lövik, mint a filmekben? Veszélyes volt? És most fáj? Van nálam békás gumicukor, lehet, hogy az segít egy kicsit?- sorolja a hirtelen támadó kérdéseit, ahogy masírozik a Hamiltonokkal befelé.

   Persze ott, ahová most osonnak - azaz, Ambrose nem, ő bátran beléphet - ott nem lesz szükség békás gumicukorra, azaz, talán kicsit árulkodó. De csak nem hagyhatja, hogy BJ fájjon, amíg körbenéznek, ahhoz nem lenne szíve egyáltalán, még ha most kicsit rá is fogja hozni a frászt.

    Most nem kellett kijavítania magát, BJ pontosan értette, mire gondol, mikor azt mondja, hogy film: ez rögtön az egyik jó tulajdonsága volt soksoksok másik mellett. Hanni, míg az egyik charmot a táskájáról gondosan a zsebébe süllyesztette, remélte, hogy BJ azért nem fog annyira traumatizálódni ma.

   - Te is jössz velünk? Vagy... megvársz minket? - kérdezte vidáman a fiútól, egyik lehetőséget sem bánva. BJ nem mondta biztosan, hogy hárman fognak-e a sorok között körbenézni, de tagadni sem tagadta éppen.

    És Ambrose amúgy sem volt korukbeli - ő például biztosan nem adott volna ki egy felhördülő unikornishoz hasonló hangot, mint Lori, ha meglátja néhány kötet borítóját. Egyébként talán nem is azért, mert rózsaszínek - hanem mert az idei nyáron divat lett a vérfarkas shapeshifter romance.

    Ezt például meg is kell mutatni rögtön kedves háztársának.

    - Oh, ezt ismered? Nem is tudtam, hogy megjelent már.. Milyen műfajban szeretsz olvasni leginkább? - udvariasan megtorpan az egyik standnál, ahol a kék hajú boszorkány fel sem nézett abból, amit ő olvasott éppen. Itt volt az a hírhedten rózsaszín könyv is, Hanni pedig úgy emelte fel, mintha egy K dolgozat lenne McGalagonytól.

    Ezt például biztosan be kellene szereznie - szigorúan a mesélésekhez, és tudományos szempontból. Az sem volt világos, hogy a MC mikor shapeshiftel, akkor rögtön vérfarkassá-e, és a spicy jelenetek is így történnek? Igen, ezt muszáj megtudniuk, rögtön BJ-vel közösen.

    - Oh nézd, a MC egy kicsit hasonlít Bazsalikomra! Ő is ilyen broody, igaz? Szerinted amúgy a MC vérfarkassá shapeshiftel, vagy ő vérfarkas és sima farkassá..? - azt nem meri rögtön hozzátenni, hogy és szerinted melyik lenne a jobb? Mindkettő, persze.

    Egy pirospozsgás furkász lelkesedésével lapoz bele: és még magát is meglepi, mikor elpirosodik, mint egy vidám paradicsom. Hát.. ez legalább három habanero, gyorsan és szó nélkül meg is mutatja BJ-nek, hogy ő is jól megborulhasson..
    

[- Csak tű volt, de az viszont ekkora!]

White Blackmail

NAMEAz Álmodozó - Hanni Haeni

„A szél csak annak mesél, aki el meri hagyni a fészket.”

Mood:holy moly

Hatalmas kő gördül le a szívemről, ahogy megjelensz, ragyogva, szárnyakon, egy egészen másik világból kilépve, mint amit én ismerek. Egy pillanatra attól félek, hogy te is hallod, ahogy földet ér az a bizonyos, pedig nem azért szorongtam, mert tartottam volna attól, hogy esetleg felültetsz, esküszöm, az összes tesóm életére - jó, legyen majdnem az összes, azért az ikervért nem teszem fel ilyesmire -, hogy sose feltételeznék ilyet rólad. De azért mégis csak bármikor közbejöhet akármi. Mondjuk leesik az égből egy zongora. Vagy kihalnak hirtelen a jegesmedvék. Vagy a kezed ügyébe kerül egy elvarázsolt könyv és épp az életedért küzdve próbálsz kiszabadulni a lapjaiból. Vagy megjelenik előtted a Nyúl a zsebórájával és nem lenne más lehetőséged, mint követni őt az üregbe, hogy te lehess Alíz. Mégis ki ne akarna Alíz lenni? Vagy csak találkozol valakivel, aki sokkal menőbb, mint én és a jó társaságban csak úgy elrepül az idő. Valljuk be, azért ez elég valószínű, tekintve, hogy ugye… én még mindig csak én vagyok. Piercing ide vagy oda.
Oldalra pillantok a tesómra és látom, hogy épp visszanyeli a röhögését. Elvörösödök, biztos vagyok benne, hogy nagyon röhejesnek találja ezt a becenevet és innentől kezdve minden alkalmat meg fog ragadni arra, hogy cukkoljon vele. Pedig én kedvelem, már nem a bátyám - oké, kicsit őt is -, hanem, hogy így hívtok. Így olyan, mintha egy egészen picikét én is közétek tartoznék, mintha lenne egy közös dolgunk, mint másoknál a titkos kézfogás. Persze, ez nem is olyan titkos és nem is olyan különleges, de mégis valami.
Kibuggyan belőlem a nevetés, talán bele is röfögök és a kérdéseid nyomán akaratlanul is kihúzom magam. Általában rosszul kezelem a figyelmet, borzasztóan dadogni kezdek és csúnyán elvörösödök, mert ezektől a szeplőktől még azt se tudok szépen. De most jól esik, most épp kicsit menőnek érzem magam, mert a piercing lehet, hogy valami rejtett szupererőt is adott. - Csak tű volt, de az viszont ekkora! - Mutatom is, némi drámai túlzással, hogy a tű bizony alig fér el a két tenyerem között, amik vagy egy méterre vannak egymástól. Szélesen vigyorgok rád, de azért észbe kapok és moderálom magam, hogy ne látszódjanak ki annyira durván a lapátfogaim. - Nagyon gyorsan kész lett, nem is fájt annyira! Utána lüktetett egy darabig, de már csak enyhén sajog. A gumicukor pedig mindig segít!
Ambrose visszanéz a válla felett, pont elkapom a lesajnáló pillantását. Tudja, hogy nem is szeretem a gumicukrot. Kinyújtom felé a nyelvem, most képtelen lesz elvenni a jókedvem, alig tudom megállni azt is, hogy ne szökdécselve haladjak a kis tiltott világ felé.
- Nem veletek, kislányokkal nem mutatkozom. De épp nincs jobb dolgom, szóval… - vállat von, én pedig legszívesebben hozzávágnék valamit, mert úgy érzem, hogy kezdi túltolni a szerepét. Azt nem mondtam, hogy ne legyen kedves veled! Talán mondanom kellett volna, mégis csak férfiból van, ha nem rágom a szájába, akkor nem egyértelmű. Bocsánatkérőn pislogok rád, majd gondosan lakatot teszek a számra és megszeppentségemre is, míg Ambrose teszi, amit tennie kell, hogy végre szétválhassanak az útjaink.
Kicsit elveszetten markolom a hátizsákom pántját és a számat rágcsálva bambulászok körbe. Rápillantok menet közben pár könyvgerincre és borítóra és már most tudom, hogy ez nagyon nem az én világom lesz, sőt, talán innen egyenesen a Mungóban fogok kikötni szívleállással. Nagyot nyelek, közben persze tartom veled a lépést és próbálom nem mutatni, hogy mennyire béna vagyok a te magabiztosságod és izgalmadhoz képest.
- Öhm… - elgondolkodva pillantok rá a kezedben lévő kötetre, majd ügyetlenül a kezembe veszek egy másikat. Talán én vagyok az egyetlen, aki képes ügyetlenül megfogni egy könyvet. Szedd már össze magad, Birdie. - Sok mindent szeretek, apának van egy könyvesboltja. De talán a legjobban… a krimiket? Általában ki tudom találni, hogy ki lesz a gyilkos. - Ez igazából igaz, mármint a második fele. Igazából az önéletrajzokat szeretem, híres nőkét, mint Emmeline Pankhurst. Vagy Susan B. Anthony. De ez valószínűleg tök unalmas téma lenne és sejtéseim szerint pont eléggé fogom még égetni magam a következő órákban.
- Szerintem ő inkább olyan, mint aki mindig savanyú cukorkát eszik éppen. - Bár én nagyon szeretem a savanyú cukrot, az a kedvencem, szóval talán mégse ez volt a legjobb példa rá. Inkább azért van olyan ábrázata, mert aranyvérű és ezt tanították neki már totyogós korában, hogy így kell. - De… a vérfarkasok emberek, nem hiszem, hogy ez a kór megtámadná a farkasokat is… vagy igen? - kérdem kissé zavartan, mint akinek tényleg gőze sincs a műfajról. Kínos vagyok, érzem, tudom, látom, hát mégis csak kellett volna kutatnom kicsit a témában, hogy ne süljek le előtted. De legalább hamar eltűnik minden épkézláb gondolat belőlem, ahogy naivan belenézek a könyvbe
- A-az ott… - kérdem elhűlve. Fülig vörösödök és tágra nyílt szemekkel bámulom. De miért bámulom!? Elkapom a fejem, véletlen belerúgok a stand sarkába, majd felkapok egy másik könyvet, hogy elrejtőzhessek benne. Sárkány szerepel a borítón és nagyon ötlegesen a The Cruel Dragon Prince címet kapta. Belelapozok, értetlenül bámulom az emberformákat, holott sárkányról kéne szó-
Hangos csattanással csukom be a könyvet, ahogy megértem, hogy ki és miért is kegyetlen sárkányherceg. Nem, én erre nem vagyok képes. Ez… ilyet nem írhat és rajzolhat épeszű lény, ez biztos valami káprázat, biztosan átkozott és valójában nem is azt láttam, amit… Te jóságos ég. Végem van.
Távolról hallom, hogy drága bátyám épp fuldoklik a röhögéstől.