Sakura Kávézó

A kávézó neve ma már klisének számít, annak idején társalkodónők szórakoztatták itt az úriembereket még Sakura Ház néven, azonban a hagyományok egyre inkább megkoptak. A Sakura Kávézó mára leginkább a fiatal varázslók és boszorkányok találkozóhelye. A társalkodónők szerepét pedig pihepuha bundás, doromboló macskák vették át, akik előszeretettel telepednek meg bárki ölében. Külön érdekesség, hogy nem pincérek, hanem egy önműködő penna és jegyzettömb veszi fel a rendelést, majd az italok egyszerűen kireppennek a konyháról a vendégek asztalára.

۝ Cseresznyevirágot láttál e már? ۝
2003.02.07.

유 Elliot 유

A bevásárló listám igen rövidre sikerült, de annál fontosabb dolgok kerültek fel rá. Itt van például a penna és a tinta. Egy újfajta tintát próbálok ki, ami sokkal élénkebb, és szebben is mutat a pennán. Elhatároztam, hogy mostantól zöld és kék tintával fogok írni. Néha pedig sárgával. Ma reggel már négy órakor felkeltem, hogy részletesen lerajzoljam azt, amit álmomban láttam. Még nincs neve, de szerintem ez egy fontos, jelentős álom, és van esély arra, hogy létezik. Ez a kis lény nagyon sötét kék, mondhatni kékes fekete, vagy feketés kék. Pici, körübelül akkora, mint egy nyúl. 10 lába van, és nagy, kerek fülei. A szemei mandulavágásúak és kékek. Én valami mocsári lényre tippelek, de egyelőre nem spekulálok. Aztán van itt még  boszorkányfű, vagyis Dictamnus albus, Valeriana officinalis, és csalán. Könyvesbolt. Ó, jó lenne benézni a könyvekhez is! Már épp jelezte az orrom, hogy hiányzik neki a könyv illat! Az enyémekből már elszálltak az illatok, ugyanis túl sokáig lapozgattam őket. Sajnos egy két nap használat, forgatgatás után már eltűnik a kellemes könyv illatuk. Hova is raktam a pénzes erszényem...a táskba raktam. Úgy tűnik, nem mindig jó ötlet kitágítani, mert hipp-hopp, a tárcámnak bújócskázni támad kedve. A kezemet kirtelen kihúzom a hímzett táskámból, mert valami vékony és éles kiszabadította pár
vörös és sós vércseppet az ujjamból. Talán papír lehetett. Óvatosabban nyúlok be, és kibontom az ismeretlen kis papírt. ez nekem szól.

Lunának
 Kedves Luna! Azt hiszem találtam valamit, ami tetszeni fog neked! Találkozzunk Február tizedik napján, hét órakor a könyvtár bejáratánál. És kérlek, hozz magaddal magvakat és szárított rovarszárnyakat!
Rolf

Hmm..Ez érdekes. Mi lehet az. Magok. Szárnyak. Nekem jelenleg sem magvaim, sem szárnyaim nincsenek. Akkor azt is fel kell....Jaj, várjunk csak, én nem erre akartam jönni. Hátra nézek, hogy megvizsgáljam, hol fordultam rossz helyre. Igen, ez egy kis utc....
- Öhm..jaj, bocsánat...
Neki sétáltam valakinek. Olyan nagy lendülettel sikerült, hogy érzem ahogy esek, és nem tudok megkapaszkodni. Közben igyekszem bocsánatot kérni, márminthogy az esés közben. Azt hiszem egy férfiba botlottam. Valami más különös dolgok is történik itt...jaj, csak nem egy zsupszkulcsra estünk? Na, vajon hova utazunk? Nem gondoltam volna még reggel négykor, hogy ma elutazom. De lám, milyen kiszámíthatatlan az élet. Sose tudhatod, mi vár rád az nap. Mikor ittam a teámat, akkor még arra sem gondoltam, hogy mit fogok csinlni majd februárjának tizedik napján. Most meg hirtelen már tudom. Vagyis helyesbítek, csak sejtem. A szárnyak és magvak azok eledelek, tehát ha jól következtetek, akkor valakiket etetni fogunk. Ez gazn kellemes programnak ígérkezik. Úgy érzem, az útunk végéhez közeledünk, mert érzem a nyomás csökkenését, és a fényt.

◂cseresznyevirágos szép napot▸

2003. február 7.

◃luna▹

sakura zensen

style: simple outfit ║ zene: Revolution

Sukio császárnő vázája… milyen elcseszett legenda. Ránézésre még csak az sem volt biztos, hogy tényleg Japánból származott. Túl fényes volt, túl új, olyan messze állt a 6-7. századtól, mint én magam azon a csodás 2003-as februári napon, ahogy a sikátorba állva gyömködtem a zsebembe a vázát. Hiába minden mágia, mégis úgy tűnt nem fér be a tértágított kabátzsebbe.
– A kurva… ez aztán a romantikus ajándék… – morogtam magam elé. Állítólag a császárnő férje Bidatsu császár ajándékozta az asszonynak, miután az hét gyereket szült neki. Egy roncs testért cserébe egy mágikusan aberrált vázát adott, amit még csak zsebre sem lehet vágni. Ez aztán a fasza házasság… Mert te aztán akkora házasságszakértő vagy a válásoddal a hátad mögött, O’Mara. A hang kegyetlen csengésére már össze sem rezzentem.
– Menj már bele TE SZAR! – Üvöltöttem a vázára, a hangomat visszaverte a sikártor, de a váza csak nem engedelmeskedett. Most már kezdett komolyan bosszantani, hogy még elrejteni sem tudom azok elől, akik esetleg megpróbálnák elvenni tőlem a Zsebpiszok közben, míg eljutok az üzletik, hogy Aident lenyűgözve reprezentáljam a napi szerzeményemet.
Végül feladtam és egy hangos sóhajjal határoztam el, hogy legfeljebb leátkozok mindenkit, aki az utamba kerül. Így hát végig simítottam a már gyűröttre cseszegetett kabátom anyagán, hogy a ráncok finoman kisimuljanak rajta. Indultam is volna előre, de valaki tiszta erőből a hátamnak ütközött, én pedig sodródtam vele.
– Öhm..jaj, bocsánat... – hallottam meg a hangját, de mit számított? Mármint addirga már kár volt, én csak igyekeztem szorosan tartani a vázát, hogy legalább azt megóvjam, ha már egyszer a koponyámat nem sikerül a kőbe csapódástól. Így hát átadtam magam a zuhanásnak… amit egy rántás, feketeség és színkavalkád őrült keveredése zavart csupán meg. A gyomromban már is felpezsdült a hoppanáláskor szokásos hányinger, csakhogy ez nem az volt… ez inkább… egy zsupszkulcs, mintha a köldökömnél rántott volna el. Aztán forgás… és forgás… és közben a világ, mintha változott volna körülöttünk.
A forgás megállt és egy csingcsang helyen találtuk magunkat egy halom macska között. Kellett hát egy fél pillanat, hogy felfogjam, mi történt… hogy varázslók között vagyunk-e vagy éppen egy mugli helyen. Nem akartam a fejemre hozni a rendőrzőket meg az akármilyen minisztériumot, hogy aztán megbüntessenek vagy az Azkabanba kerüljek.
– Mi a picsa… – dünnyögtem, ahogy felfoldoztam, hogy a legtöbbeket nem rázott meg a hirtelen felbukkanásunk. Már majdnem sóhajtottam is egyet, hogy jó akkor most szépen menjünk haza… és legyen ennek vége… de akkor sikoltás csapta meg a fülemet.
A hang irányába fordulva egy riadt pincérlányt pillantottam meg, aki elejtve az addig szorongatott tálcát, megijesztette a kávézó összes macskáját. A cicák elmenekültek, a lány pedig, mintha valami erőnek próbált volna ellenállni… úgy kapálózott.
Az erő pedig a vázból jött.
– El a kezekkel a vázámtól! – háborodtam fel, de a csaj nem tágított, ráadásul a váza száját sem tudtam más irányba fordítani. Előrángattam a pálcámat és a pincércsaj felé fordítottam: – Ventus!– Löktem hátrébb egy erősebb széllökéssel, de ez látszólag nem volt hosszú távon hatásos. – Hé te, szöszi! Találj ki valamit! – szóltam a gyanús utazótársamra, akinek különös látványát, csak akkor fogtam fel, amikor ismét ránéztem. Furának tűnt.

۝ Cseresznyevirágot láttál e már? ۝
2003.02.07.

유 Elliot 유

Ahogy megérkezünk, fura nyelv üti meg a fülem. Körbe nézek. Nem vagok benne biztos, hogy még Angliában vagyunk. Fekete haj, jó, van ott egy szőke is, meg egy lila hajú is. Igen, az a lila haj nagyon szép, olyan, mintha belemártotta volna a haját egy lila festékkel teli vödörbe. Olyan egyenletesen és krémesen lila. Szép kissé húzott szemek, és a fura nyelv. ezek itt mint hasonlítanak Chora. Szent Unikornis! Csak nem Japánban vagyok? Elkerekedett szemekkel  pislgok körbe. Szóval elhoppanáltam egészen Japánba? Utastársamra nézek, aki teljesen beleillik a képbe. Valahonnan ő is ismerős, de a gondolataim a rácsodálkozás felé visznek. Feltűnik például, hogy sok itt a cica. Rumpus cicám is biztos jól érezné itt magát. De csak akkor, ha én is idejárnék naponta, mert ámbár Rumpus cicám egy macska, mégus nagyin kötődik az emberhez. A gazdájhoz különösen. Rumpus jógázni is szokott velem. Persze még van hova fejlődnie, de felettébb lelkes, és szorgalmas, így nincs is rá okom panaszkodni. Nagyon jó társ. Az eleség zacskóimat sem rágja meg, és nem fogyazstja el se rossz étvággyal, se jóval a tartalmát. Rumpuska nagyon jól nevelt egy macska. Ha lenne olyan verseny, ahol a macskák viselkedését pontoznák, szerintem benne lennénk a döntőben. Erre a gondolatra igazán megörülök, és meg is simogatom az egyik felém tartó cicát, mikor sikoltás, aztán valaki mintha nekem kiabálna  fura hangon. Jé, hát az utas társam!
-Hé te, szöszi! Találj ki valamit!
Mivel a kávézóban a legközelebbi szőke éppen valami fura rágcsát eszik  és a hang az én utazósársamtól származik, nekem szól a dolog. A sikoltásra a cicám is elfut. Megfordulok, hogy megnézzem, mi okozza a kisebb galibát. A Váza szája elég furcsán viselkedik, és a pincér lány hiába hadakozik vele, úgy néz ki, mindjárt megeszi. Valami bűbűj lehet a vázán. Nem hiszem, hogy hasznos bűbáj lenne. a fülemhez nyúlok a pálcámért, és a vázára célzok.
-Surgito!
Micsoda fura váza! Némán állok, és várok, mi történik. A váza hirtelen megáll. Sikerült vagy nem? Jaj, és ha valami értékes bűbáj is volt rajta, és én most eltűntettem? Akkor újra csinálhatunk belőle zsupszkulcsot. Az előbbi cica a hirtelen beálló csendre a lábamhoz suhan, és én gyorsan felkapom, hogy egy puszit nyomjak a kis feje búbjára. Mellettünk ellebeg egy penna és egy jegyzettömb. Áh, milyen jó kis kávézó! Úgy túnik itt több a lebegő penna, mint a pincérek. Nagyon kedves kis helynek tűnik, persze a vázán kívül. Vajon miért pont ide hozott minket? Biztos ez a fiú valami fekete piacon vette, és lehet fogalma sem volt róla, hogy milyen bűbájok vannak rajta. Még szerencse, hogy nem valami bőr lerohasztó fekete átok van rajta. Bár még lehet rajta, mert az erős fekete átkokat az én kis bűbájom aligha távolítja el. Vajon van itt olyan kávé, amitől buborákokat köhögsz fel? De egyszer ittam egy olyan lattét, ami olyasmi volt, mint Bagoly Berti drazséi, csak kortyonként. Minden egyes korty más íízű, és van benne elég borzadalmas íz is. Vicces egy kávé! Na te kis váza? A váza mág mindig néma, mozdulatlan, de azért én vigyáznék vele...
- Érdekes vázád van.
Mondom teljes meggyőződéssel. Szívesen megnézném közelebbről, de úgyis meg kell érintenem még, ha haza akarok jutni vásárolni.

◂cseresznyevirágos szép napot▸

2003. február 7.

◃luna▹

sakura zensen

style: simple outfit ║ zene: Revolution

Sejthettem volna, hogy a Ventus túl olcsó trükk erre a helyzetre. Ráadásul éppen nem is voltam abban az idegállapotban, hogy megfelelően koncentráljak oda a helyzetre. A vázám éppen meg akar zabálni egy pincérnőt, aki még csak nem is tudott angolul és megállás nélkül azt üvöltözte: – Tasukete kudasai. – Vagy valami hasonló, én meg a visításra újra és újra összerezzentem, mintha csak egy éleshangú kiskutya ugatna mellettem.
A szöszire pillantottam, aki úgy tűnt éppen elveszett valami ködös gondolathalmazban. Te jó ég… remélem nem a szexen agyal, miközben én valaki életéért küzdök. Az elborult tekintet persze erre engedett következtetni.
– Surgito! – Kiáltotta, ahogy a pálcát a vázának szegezte. Fél pillanat sem telt el, megállt az a furcsa erő, mégsem tűnt úgy, hogy megnyugodna. Valahogy olyan furcsa vibrálás áradt belőle, ami talán a bennem ülő átkokra volt valamiféle reakció, de az sem volt egészen kizárt, hogy ez volt a váza normális viselkedése. Nem figyeltem meg, mikor indokolatlanul a magamévá tettem, hiszen nem sok időm volt. Csak futottam és futottam, annak reményében, hogy előbb érem el az Aranyfogat, mint engem azok, akik nyilván a váza nyomára óhajtottak bukkanni.
– A faszom… – lihegtem. A szívem még mindig őrülten dobogott, a tekintetem pedig a vázára vándorolt. Egészen nyugodtnak tűnt, velem ellentétben. A csaj persze már régen macskázott, mire valamit odaböktem volna. – Kösz. – Vetettem oda és már azon voltam, hogy lelépek innen, mikor megint megszólalt. Csak van itt valami hely, ahonnan vissza lehet térni Londonba… hacsak nem a váza volt maga a kulcs. Az a bizonyos kulcs, amivel szépen hazareppenhetek Aidenhez és lenyűgözhetem a japán dísztárggyal, ami kishíján kinyírt egy pincérnőt, engem meg elrabolt egy másik országba.
Eddig mindössze egyszer jártam Japánban, de azonnal felismertem a helyet. Serenával voltam erre még sárkányokat nézni. Akkoriban nagyon jóban voltunk és amennyire érdekeltek azok a jószágok, annyira ijedtem meg tőlük személyesen. A makacsság és a kíváncsiság persze végül felülírta a hirtelen jött ijedtséget és végül nagyon is élveztem. Egy kicsit sem bántam meg, hogy idejöttem. Ez persze még azokban az időkben volt, amikor Nat Forest volt a férjem és elhittem a szavait, hogy jobban kéne vigyáznom magamra, mert felelőtlen vagyok. Valójában sosem voltam az, csak egyszerűen másképp élveztem az életet, mint ő.
– Érdekes vázád van. – Közölte és ezúttal ő is megnézte magának a vázát. Közben egy macska a bokámhoz dörgölőzött, majd megkapaszkodva a nadrágomban felmászott a lábamon, a kabátomon és végül a vállamon foglalt helyett, mint valami papagáj.
– Hello… – pislogtam a cicára, aki nedves orrával az enyémhez ért. Erre felnevettem. Pontosan tudtam, hogy ez amolyan köszöntés náluk, hiszen Zeusz is rendszeresen csinálta. Aztán jött az a kedves kis dorombolás. – Azt hiszem, maradnunk kéne egy kicsit. Hátha a váza visszavisz minket Londonba. – közöltem és leültem az egyik asztalhoz. A cica a vállamról az ölembe mászott és ott ülve, közösen néztük a csingcsang betűkkel teleírt étlapot. – Válassz valamit, szöszi, én fizetem. - Na nem, mintha lett volna nálam japán pénz, de ezen ráértünk később gondolkodni.

۝ Cseresznyevirágot láttál e már? ۝
2003.02.07.

유 Elliot 유

A váza azt hiszem, lenyugodott. Kedves kis mosollyal nyugtázom, és visszarakom a pálcám a fülem mögé. Érdekes egy utazás volt. Az asztal, amellett ácsorgok, néhány centit arrébb sétál, mert a nagy koncentrálásba majdnem én sétáltam az ő egyik lábára.
- Öhm, bocsánat asztal úr...
Az asztallapon egy még meg nem kezdett capuccino féle ital van, aminek a tejeén a tejhab cicafej alakú. Nohát! Az a cica teljesen úgy néz ki, mint az én kis Rumpusom! Utas társam még mindig zilált egy kicsit, ezt onnan veszem észre, hogy a következő szó hagyja el a száját.
– A faszom…
Rá emelem a tekintetem, majd elmosolyodom. Már túl vagyunk rajta. megesik az ilyen a tárgyakkal. Mindig óvatosnak kell lenni, ki tudja, miket rejtenek. Vannak olyan átkok is, amik jól megbújnak, és mikor fel akarja fdni az illető, milyen átkokat rejthet, akkor is csak annyit mutat, mintha valami aprócska dolog rejtőzne meg benne, közben meg képes akár megmérgezni egy fél iskolát. A nem túl szép, de annál viccesebb szó után, még valamit mondd.
-Kösz.  Igen, igen, a váza. Én nem bánom annyira, úgysem voltam még Japánban. És hogy majd egyszer szó szerint ráesem Japánra! Mik nem vannak. Minden furában van valami, amit kellemesnek ítélek.
- Ugyan, nincs mit. Örülök, hogy segíthettem.
Mikor még anya élt, ő mondta mindig, hogy az ember ott segít, ahol tud. És hát végső soron, én sem örültem volna, ha a váza megesz valakit. Egy kis cica a társam válláig mászik fütge kis lábaival, ami miatt azt hiszem, kedve tmadt még egy kicsit maradni. Ennek én is igazán örülök, hiszen, ha már itt vagyunk, miért ne igyunk valamit?
 Azt hiszem, maradnunk kéne egy kicsit. Hátha a váza visszavisz minket Londonba. Válassz valamit, szöszi, én fizetem.   Csillogón szemekkel bólogatok, és helyet is foglalok az egyik üres asztalnál. A szék magától hátra csúszik, megvárja, míg ráülök, és betol. Jaj, de tetszik!
- Köszönöm, nagyon kedves tőled. Válaszolom a meghívására visszacsatolva, aztán csak még egy gondolatot bökök ki, ami itt szaladgál a szemem előtt. Légy óvatos a vázáddal. Szerintem még még van benne valami. Te is érzed? Olyan fura. Érdemes lenne megnézetni valakivel, aki ért az átkozott tárgyakhoz.
És a fekete mágiához. De ahol vette, gondolom sok ember ért hozzá. Erről jut eszembe, még nem is tudom, hogy hívják. És én is milyen udvariatlan voltam!
- A nagy utazásban elfelejtettem bemutatkozni, bocsánat. Luna Lovegood vagyok.
Egy kis penna és papíros repül felénk, amitől újra nagyon megörülök, olyan viccesen repült felénk.
-Jó napot, kedves penna! Én egy..buborékos lattét szeretnék, ha van olyan....
Azt hiszem, van valami növény is, amitől az ember elkezd fura dolgokat beszélni. Például, ha azt akarod mondani, hogy piros az alma, azt mondod, kék ez a narancs. Szóval az ellentétét tudod mindig kimondani. Ha meg azt akarod mondani, hogy köszönöm, akkor olyasvalamit mondasz, hogy toll a füledbe tee, vagy valami hasonlót. Ez igazán vicces lehet, ha gyanútlanul eszel belőle. Kár, hogy nem jut eszebe a növény neve, pedig a minap hallottam. Fel is írtam valahova...

◂cseresznyevirágos szép napot▸

2003. február 7.

◃luna▹

sakura zensen

style: simple outfit ║ zene: Revolution

Nem igazán fért most bele ez a japán kiruccanás. Mennem kellett volna leadni az üzletbe a vázát, amit éppen csak megszereztem... bár ha onnan reptetett volna egyenesen Tokióba, Seannal az oldalamon, még szórakoztató is lett volna. Ez a lány viszont furcsa volt. Még egy asztallal is elcseverészett, míg én azon agyaltam, hogyan jussunk haza.
- Ugyan, nincs mit. Örülök, hogy segíthettem.
Végre egy értelmes mondat is elhagyta a száját. Ezért invitáltam hát meg kávéra. Jó... nem csak ezért. A cica, aki a vállamra mászott és a nedves orrával a fülemet és az arcomat szaglászta, egészen kedvem támadt a helyhez. Túlságosan is Zeuszra emlékeztetett, őt pedig - akárcsak a macskák nagyrészét - rajongásig szerettem.
- Köszönöm, nagyon kedves tőled. - Magyarázta aztán, de minden bizonnyal, ha el is megy, én még maradtam volna egy ideig. Megérdemelsz egy kis lazulást, O'Mara... - a hang szólalt meg bennem. Tény, hogy az elmúlt időszakban nem nagyon punnyadtam vagy ültem a fenekemen békében. Mindig történt valami, ha nem is munka, hát a családi élet pezsdült fel.
- Légy óvatos a vázáddal. Szerintem még még van benne valami. Te is érzed? Olyan fura. Érdemes lenne megnézetni valakivel, aki ért az átkozott tárgyakhoz.
A felvetésére megforgattam a szemeimet.
- A nagy utazásban elfelejtettem bemutatkozni, bocsánat. Luna Lovegood vagyok. - Hadarta tovább, aztán csak bólogatni tudtam. Hirtelen túl sok volt a szükségtelen információ.
- Elliot Fraser. Nem mellesleg én értek az átkozott tárgyakhoz... - Mormogtam kicsit barátságtalanul, nem mintha zavart volna a lány. Inkább csak parán furának tartottam. Az ilyen elvarázsolt emberek szoktak általában bajba keverni, ha éppen magamat nem sikerül... vagy tényleg a nyakamon ragadnak öribarizni. Ma nem voltam abban a hangulatban a nagy lazulásom közepette, hogy friss barátságokat kössek csak azért, mert megsajnáltam a nyomorultat.
Szerencsére egy tömb és egy pergamen megelőzött, mielőtt folytattam volna a cserészét.
- Jó napot, kedves penna! Én egy..buborékos lattét szeretnék, ha van olyan....- magyarázta a lány az íróeszköznek, ami őrülten jegyzetelni kezdett. Én csak felvontam a szemöldököm, némileg undorodva a választás hallatán.
- Én egy eszpresszót kérek. - Sóhajtottam fel, mintha fájdalmas lenne megszólalnom egy ilyen rendelés után. -Cukor és tej nélkül. - Tettem hozzá, mire a penna és a tömb elrepültek egy pániktól pislogó pincérnő kezébe. Hát igen, talán nem kellett volna a vázával itt maradnom, miután bepánikoltak.
- Ha megint porszippantóvá válna a váza, elmegyünk- vigyorodtam el a muglik takarítóeszközére célozva.  Bár nem voltam benne biztos, hogy nem porszipka volt-e inkább a neve. Azt viszont történetesen tudtam, hogy milyen veszélyes.
A cica a vállamról átmászott az asztalra. A lány orrát kezdte el szaglászni, engem meg arcon csapott a farkával. A következő fordulattal ugyanezt Lunával is megtette, majd egész egyszerűen leült közén, hogy kicsit nyújtózkodva, de a feje felett lássuk csak egymást.
- Mi az a buborékos latte? - kérdeztem rá, majd egy hatalmasat tüsszentettem az orromba került cicaszőrtől. Az előttem ülő macska persze összerezzent és szó szerint a lány mellkasára ugrott menedékért kinyomott körmökkel.

۝ Cseresznyevirágot láttál e már? ۝
2003.02.07.

유 Elliot 유

Nos, Luna, itt vagy Tokióban. Most még az is az eszembe ötlik, mi lenne, ha elcsámborognék kicsit, és felfedezném a környéket, hogy mi lehet a kávézón kívül. De magokat és rovarszárnyakat kell vennem, mert Rolf azt mondta...Vajon mit akar mutatni? Ebben a pillanatban villan be, hogy Japánban vagyok! Mármint tudom már pár perce, de a lényeg...a lényeg csak most! Jaj, hát micsoda egy lassú észjárású lány lettem! Itt lehet találni Kappát! Kellne szereznem egy uborkát, és a folyókhoz enni előcsalogatni. Na annak, mennyire örülne Rolf! Bár tuti, hogy neki már vannak feljegyzései, rajzai, vagy ezer. De nem gond, üsse kavics, hát akkor most nekem is lehetne! De a lényeg, hogy látnám élőben. Az elkalandozásom után visszatérnek a gondolatfoszkényaim a kávézóra, a vázára és utastársamra. Mikor megemlíten, hogy óvatosan kell kezelni a vázát, forgatni kezdi a szemeit. Ebből arra következtetek, hogy talán ő is jártas az ilyen tárgyakban, vagy nem szeret óvatoskodni, éd felesleges szócséplésnek, esetleg feddésnek véli. Mindenképpen érdekesnek tűmik, de nem karok tolakodó lenni, és vallató kérdésekkel ostromolni, inkább bemutatkozom, hogy kevésbé legyünk idegenek egymásnak.
 Elliot Fraser. Nem mellesleg én értek az átkozott tárgyakhoz... 
Ezer nosztallang! Hát valóban, így már érthető az a különös szemforgatás. És most már kezd összeállni a kép is. Biztos most is vette vagy szerezte valahol, és nem véletlenül szippantott be minket. Vagyis úgy értem, ez nála foglalkozási ártalom lehet. Azt hiszem, így szokás ezt nevezni.
-Örvendek Elliot Fraser. Ó... akkor végülis érthető. Előfordulhatnak ilyen balesetek. De lehetőségeknek is hívhatjuk. Én nem bánom, hogy ide hozott, de te úgy tűnt, sietsz valahova. Most biztos bosszakodsz miatta. 
A kedves pennáék aztán megérkeznek, hogy rendelni tudjunk, és ihassak egy buborékos lattét, Elliot eszpresszót kér üresen.
 Ha megint porszippantóvá válna a váza, elmegyünk.
Látható, hogy még kicsit sokkos állapotban van a lány.  Vajon nem kéne segíteni neki? Nincs nálam nyugtató gyógyfű párlat. Csak olyan, ami emberi fogyasztásra nem alkalmas. Az is félig már üres, a gyakorlat alatt sokat használtam. A táskámban azért kutatni kezdek, biztos van itt valami....éés igen! Cukorka. Kedvesen integetni kezdek a pincérnőnek, aki először kétkedő tekintettel néz, de lassan, óvatosan megközelít.
- Jó napot! Elnézést szeretnénk kérni a kis kellemetlenségért. Adhatok egy gógyfüves cukrot? Ez megnyugtatja az idegeket. Nem kell félni, én is szoktam vizsgák előtt használni. 
A pincérnő némán bólint egyet, közben még azért kételkedő pillantásokat vet rám, majd szépen odébb andalog. Hát volt egy fura, erőteljes belépőnk, az már igaz.
- Mi az a buborékos latte? -
Éppen válaszra nyitom a szám, mikor tüsszent egy nagyot. ettől aztán a cica a mellkasomra ugrik, és a kis karmacskáit belém mlyeszti. Felszisszenek rá kicsit, de megszotam a macska karmokat. Óvatosan lefejtem magamról a cicust, és megpróbálom megnyugtatni.
- Naaa, ccssss, kis cicus, nyugalom, nincsen vész, csak egy kis tüsszentés volt.
- Allergiás vagy a macskaszőrre?
Megsimogatom a cicát. Addig vakargatom a fejét, míg újból dorombolni nem kezd, hogy aztán visszamásszon Elliot ölébe...öö...vállára...
- Szerintem kedvel. Az állatok megérzik, kik kedvelik őket, és kik nem. Sőt, ezer meg egy dolgot jobban éreznek, és tudnak, mint mi.
- Mikor iszol belőle, buborékok jönnek ki a szádon, az orrodon, és a füleden. Van, hogy színesek. Kitisztítja a füledből és az agyadból a furmászokat. Mostanában nagyon elszaporodtak.
A buborékos lattém végszóra elém is lebeg, és leszáll pontosan elém. Az első korty után kilebeg mindkét fülemből egy-egy kisebb buborék. Még mindig viccesnek találom. Nem is lehet megunni.
- Izgalmas lehet ilyen veszélyes tárgyakkal dolgozni. A veszélyes dolgok adrenalint szabadítanak fel bennünk. Valaki jobban szereti, valaki kevésbé. De sosem unalmas.

◂cseresznyevirágos szép napot▸

2003. február 7.

◃luna▹

sakura zensen

style: simple outfit ║ zene: Revolution

Az egész hely olyan volt az érkezésünk óta, mint valami gyászemenet. Komor volt, csendes és túl sokan bámultak – kiváltképp a pincérnő, akit kishíján beszippantott a váza… de minek dolgozik egy ilyen helyen, ha ilyen mocskosul félős? Nem értem az embereket. Valójában sosem értettem, mintha valamiféle kívülálló lennék a társadalomból. Most sem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el, amikor megláttam a bizalmatlanul remegő lányt.
– Jó napot! Elnézést szeretnénk kérni a kis kellemetlenségért. Adhatok egy gógyfüves cukrot? Ez megnyugtatja az idegeket. Nem kell félni, én is szoktam vizsgák előtt használni.
A túlzott kedveskedésre megköszörültem a torkomat. Felesleges volt, ráadásul ahogy a lány elvette a cukorkát, csak még remegősebbé vált.
– Arigatou… – dünnyögte maga elé a halandzsa nyelvén, a mondat végét egy halk sikolyfélével megtoldva. Erre megint meg kellett köszörülnöm a torkomat, mielőtt gúnyosan felnevetnék… majd egy szemforgatással állapítottam meg, hogy végre távozott. Nem elég, hogy egy furcsa csajt is kaptam magam mellé, még rettegnek is tőlem az emberek. Jó az utóbbi valójában egész menő volt, még ha egy kicsit bosszantott is a töketlenkedés.
Már-már azt hittem, visszatérünk az unalmas nyugalomhoz, mikor a vállamon pihenő, doromboló cirmos egyenesen a lánynak vetette magát a tüsszentésemtől. Hát igen, a cicák nem szeretik a zajt, de ez olyan érzékeny volt, hogy a körmét is a furcsa csajba véste.
– Naaa, ccssss, kis cicus, nyugalom, nincsen vész, csak egy kis tüsszentés volt. – Magyarázta, miközben a cicus körmeit fejtette le a ruhájáról. Amint az állat megnyugodott, megint rám nézett, szinte várva a biztatást, hogy jöhessen vissza a vállamra. – Allergiás vagy a macskaszőrre? – kérdezte Luna, majd addig vakargatta a cicust, míg az vissza nem változott doromboló szőrgombóccá.
– Nem mondanám… mármint elég régóta tartok macskát, szóval biztosan kiderült volna… – Paskoltam meg a vállamat, mire a cica nyervogva, bújva visszamászott oda. A fejét azonnal az arcomhoz dörgölte és még egy érdes nyaldosást is kaptam a fülem tövéhez. Borzongató volt.
– Szerintem kedvel.
– Ez nem is kérdéses. Imádnivaló vagyok. – Kacsintottam a lányra.  Közben finoman simítottam végig a puha pofit, aztán a cica úgy tűnt tökéletesen elhelyezkedett a vállamon. A dorombolás hangosabb lett és elégedettebb. Szerettem ezt a hangot, volt benne valami nagyon megnyugtató, nagyon kedves.
– Mikor iszol belőle, buborékok jönnek ki a szádon, az orrodon, és a füleden. Van, hogy színesek. Kitisztítja a füledből és az agyadból a furmászokat. Mostanában nagyon elszaporodtak.
Felvontam a szemöldökömet a válaszra.
Na jó… menekülj innen, O’Mara, mielőtt még téged is meg akar tisztítani belülről… A hang mélyen csak mormogott bennem, én viszont nem mozdultam. Nem, mert éppen az elém reppenő kávém foglalt le, na meg a buborékos valami.
– Tudod, én fülpucolóval szoktam fület tisztítani. Az agyam meg tök jól van… mármint nem vibrál úgy, mint a tiéd, meg ilyenek. – Vontam vállat. Ahogy felemeltem a bögrémet a cica a vállamról beleszagolt a kávéba, majd elhúzódott és menekülően a nyakamhoz nyomta a nedves orrát. Azt hiszem, nem kedveli a koffeint. Én mindenesetre nagyot kortyoltam a kávéba. Menekülni kell innen, jó gyorsan.
– Izgalmas lehet ilyen veszélyes tárgyakkal dolgozni. A veszélyes dolgok adrenalint szabadítanak fel bennünk. Valaki jobban szereti, valaki kevésbé. De sosem unalmas.
Vállat vontam, jobban lekötött az, hogy egy buborék kidurrant a füle mellett.
– Remélem… gyorsan megtisztulsz az agytetveidtől – eltakartam a számat a bögrével, hogy ne lássa a kegyetlen vigyorszerű grimaszt. –Egyébként ajánlom az adrenalint. Kicsit rendbe tudná tenni ezt az egészet. – Mutattam rá, ahogy letettem az asztalra a kiürült a bögrénket. A cica lemászott megint a vállamról és egyenesen az arcomnak dörgölőzött, előttem ült le.
– Jaj… jaj… túl sok szeretet. – Nevettem el magamat és kicsit megsimiztem a cicát. Aztán belenyúltam a zsebembe, elő akartam húzni a pénzt. A galleonok helyett azonban csak némi csoki érme volt ott. – Nincs kedved a mosdón keresztül távozni? – vigyorodtam el. – Otthon hagytam a pénztárcám.

۝ Cseresznyevirágot láttál e már? ۝
2003.02.07.

유 Elliot 유

Biztos nagyon meglehet ijedve a pincérhölgy, persze ez érthető is. A helyében én is biztos megijedtem volna. Vagyis hát engem is beszippantot, de szerintem rgész jót utaztunk, eszembe sem jutott félni, bár meglepődni valóban meglepődtem! Mintha az tazótársam, Elliotnak fájna a torka. Adhatok neki is valami gógycukrot, de valami kis fura gomb villog a fejemben, ami arra késztet, hogy jobban megfigyeljem. Talán ő nem szereti a kedveskedést--hmm...érdekes. Nem baj, én alapvetően kedves szoktam lenni, még az idegenekkel is, mert ht nincs semmiféle okom ennek az ellenkezőjére. Mikor odébbreszket a lány, elkapom Elliot szemtornáztatását. Megint ez a különös forgatás. Vagy viszket a szeme, mert allergiás a Hurú pennára, mint Éloise csoporttársam, vagy nem szimpatikus neki a lány. Hát, ki tudja, mindenesetre a Hurú tolla valóban sokaknál okoz allergiás reakciót. A tüsszentés miatt is az allergiára gyanakszom. De lehet, hogy valóban csak a macska az.
-Nem mondanám… mármint elég régóta tartok macskát, szóval biztosan kiderült volna…
Ó, akkor talán mégis a Hurú lesz a ludas a dologban...Jaj, cicus, a karmaid nagyon élesek...de mire jobban feljajgatnék, vissza is mászik Elliotra. Nem bántam volna, ha még marad egy kicsit, de ha neki Elliot öle kényelmesebb, nem ellenkezem.
-Ez nem is kérdéses. Imádnivaló vagyok.
Némán pislogok, nem biztos, hogy tudtam értelmezni, és azt hiszem, a kacsintáaát sem, de kedvesen visszamosolygok. A cicus is újból kényelembe helyezi magát. A lávé pedig..jaj hát az isteni finom!
– Tudod, én fülpucolóval szoktam fület tisztítani. Az agyam meg tök jól van… mármint nem vibrál úgy, mint a tiéd, meg ilyenek.
Halk kis kuncogásban török ki a fülpucoló hallatán. Milyen vicces ez a fiú! Közben egy színes buborék is előbukkan, ahogy felnevetek.
- Jaj, ez vicces! De a furmászokat nem lehet a fülpucival eltvolítani. Láthatatlan lények, amik a füleden keresztül beszállnak a fejedbe, aztán meg teleszövik az agyadat. Bosszantó, de van ellenszerük.
Nagyon érdekesnek tartom a veszélyes tárgyakat. Ha ilyesmikkel foglalkozik, biztos nagyon bátor, és magabiztos személyisége van, aki nem fél a veszélytől. Jaj, a fülem! Mégegy buborék!
– Remélem… gyorsan megtisztulsz az agytetveidtől.
Szerencsére, most éppen nincsenek, már 3 hete kiűztem őket, így kedvesen mosolygok, mert eszembe juttatta, milyen sokat bíbelődtem velük.
-Furmászok. De köszönöm, most éppen nincsenek. De fontos mindig ellenőrizni, az sosem árt.
Sok időt kellene fordítani a megelőzésre, nem csak a furmászok miatt. Hamukuszma is ott jön elő, ahol nem ellenőrzik rendszeresen a kandallókat. Az utolsó kis buborékok is kiröppennek a fülmből, amire újfent halkan felkacagok, de a kezem gyorsan a szám elé teszem. Nagyon fura és vicces érzés, ahogy kiszállnak a füldeből. Pukk! Pukk! Nem szállnak messzire, hamar kipukkannak, mint egy lufi.
–Egyébként ajánlom az adrenalint. Kicsit rendbe tudná tenni ezt az egészet
Hmmm...nem tudom, mire gondol, de abban egyetértünk, hogy jó dolog az adrenalin, és sok midnenre hasznáják a muglik is. Éppen megkérdezném, mire gondol pontosan, de a cica elvonja a figyelmem. Ez a cica valóban kis szeretetre méltó, szelíd, Elliotnak is szimpatikus, bár azt hiszem, Elliot a többi macskát is szeretheti. Alapvetően a macskákat szeretheti.
-Jaj… jaj… túl sok szeretet.
Én is felhörpintem az tolsó kortyot, hogy a maradék minibuborékok is elszálljanak, majd kippukanjanak. Elliot a zsebében matat, majd nagyon furcsa és illetlen kérdést tesz fel.
– Nincs kedved a mosdón keresztül távozni? Otthon hagytam a pénztárcám.
Szent egyszarvú! Miért is ne akarnánk fzetés nékül távozni?! Hát még mit nem. Erről szó sem lehet, én nem vagyok ilyen faragatlan. Az eddigi kedves, néha csodálkozó tekintetem, most szúróssá változik.
- Arról szó sem lehet! Majd én fizetek. Mégis hogy jut az ilyen az eszedbe? A kis felfordulás ellenére is milyen kedvesek voltak, te meg elmennél fizetés nélkül?
Ez igazán illetlen dolog az itt dolgozókkal szemben. A kis táskámból előkotrom a pénzes szütyőmet, és a két kává árát az asztalra rakom. Mégegy szúrós pillantást vetek Elliotra, ahogy magamban méltatlankdom.
- Így ni. Próbálom a haragomat elhessegetni, és a vázára mutatok.
- Akkor..megpróbálsz hazajutni? Segíthetek, ha szeretnéd, de én még maradok egy kicsit. Azt hiszem, van még mit megnéznem. Még sosem voltam errefelé, hát már egyszer..

◂cseresznyevirágos szép napot▸

2003. február 7.

◃luna▹

sakura zensen

style: simple outfit ║ zene: Revolution

Nem szerettem, mikor így méregettek. Ráadásul ez a csaj is olyan furán mosolygott rám… tuti bejövök neki. Nem egyszer jártam már úgy, hogy véletlen egybeesésből valaki randit akart csinálni. Csak legyél jólnevelt, O’Mara. A hang bíztatott, nem mintha szükség lett volna rá. Én ugynais mindig tökéletesen úriember voltam, legalábbis amíg a helyzet is hozzá tett ehhez.
- Jaj, ez vicces! De a furmászokat nem lehet a fülpucival eltvolítani. Láthatatlan lények, amik a füleden keresztül beszállnak a fejedbe, aztán meg teleszövik az agyadat. Bosszantó, de van ellenszerük.
Megpróbáltam bólogatni, de már azon kiégtem, hogy hogyan jut be a fülön keresztül bármi is az agyba. Végül visszanyeltem a röhögésemet és csak hagytam elveszni a maga különös őrületében. Mindenkinek kell valami kis gikszer. Neki talán éppen az volt, hogy a kitalált lényeiről ábrándozik. Furmászok. Engem a saját tudatom támadt meg időnként… hála a sok átoknak, amit az elmúlt tizenkilenc évben képes voltam benyelni. Csak nekem árnyemberim voltak - az ő gondolatmenetében talán ez felelt meg a furmásznak.
- Furmászok. De köszönöm, most éppen nincsenek. De fontos mindig ellenőrizni, az sosem árt.
Bólintottam megint. Hát persze, meg hogyne. Ilyesmit kellett volna mondanom hozzá, a gondolataimat viszont inkább a macska foglalta le, aztán az, hogy elhagytam a tárcámat. Minden bizonnyal az Aranyfogban maradt, mikor kimentem egy kávéért az Abszol útra és nem tettem gondosan vissza a zsebembe. Vagy már ott sem fizettem és otthon van az ágyon, ahol hagytam magam már hajnalok hajnalán leteperni.
- Arról szó sem lehet! Majd én fizetek. Mégis hogy jut az ilyen az eszedbe? A kis felfordulás ellenére is milyen kedvesek voltak, te meg elmennél fizetés nélkül?
Merlinre! Milyen vaskalapos emberek vannak. Az előbb még az agyában lakó lényekről beszélt, most meg hirtelen ő lett a legillemtudóbb kisasszony.
- Unalmas.- közöltem lesújtó pillantással. Eddig azt hittem, hogy még valami szórakoztató is történhet, ha már a porszívóváza nem rabolt el senkit. Mindenesetre részemről úgy akartam távozni, ahogyan illik. Ellopva a pénzt, természetesen.
- Akkor..megpróbálsz hazajutni? Segíthetek, ha szeretnéd, de én még maradok egy kicsit. Azt hiszem, van még mit megnéznem. Még sosem voltam errefelé, hát már egyszer..
Végig túrtam a hajam, majd megfogtam a vázát. Aztán felpattantam és úgy támaszkodtam meg az asztalon, hogy a tenyerem éppen az érméken pihenjen. A lányhoz viszont közel hajoltam úgy, hogy éppen összeérjen az orrunk.
- Életem randija volt. Na de, jó csingcsangcsungot mára! - vigyorogtam az arcába, majd a tenyeremben az érmékkel egyszerűen elindultam kifelé a kávézóból. Ha meg is próbált volna elkapni, legfeljebb az utcán sikerült volna.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.