+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Seamus A. Finnigan
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Seamus A. Finnigan  (Megtekintve 130 alkalommal)

Seamus Finnigan
Varázsló
*****


Small Irish Boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 08. 20. - 21:33:22 »
+5

SEAMUS ALFRED FINNIGAN


Fire meet gasoline, I'm burning alive, I can barely breathe

        Alapok

jelszó || ahova Elliot bácsi befér oda be is megy...
így ejtsd a nevemet || sémösz finnigen
nem || férfi
születési hely, idő || Kenmare, Írország,  1980. április 3.
horoszkóp || kos
kor || 20
vér || félvér
munkahely || alkalmi munkákat végez
 


         A múlt

 
***

A szüleim házasság nem volt mindennapi. Anyám csak a esküvő után, mikor már bőven úton voltam jelentette be, hogy boszorkány. Apám állítólag nagyon megdöbbent a dolgon és több napi tépelődés után döntött úgy, akárhogy is lesz, neki kell anyám és én is. Abban a hiszemben neveltek, hogy talán nem is leszek varázsló. Még a nagynéném Anne és a férje Henry bácsi is azt bizonygatták, ez a kölyök nem lesz varázsló. A fiúk Fergus pedig állandóan szekált. Egy nap egészen addig, míg a kezében tartogatott papírdarab lángra nem kapott. Valahogy éreztem, hogy ehhez közöm van. Fergus utána jó pár napig csendben volt és csak ezután kezdett újra piszkálódni.

***

Egy évfolyamra fogunk járni Harry Potterrel! A fülembe csengett még hosszú percekig a Roxfort Expresszen elhangzott mondat. Hangosan sóhajtottam és elvigyorodtam, mikor belegondoltam, milyen jó lesz majd Fergus unokatestvérem arcába dörgölni, hogy én ilyen hírességgel járok közös órákra. A kárörvendés éppen abban a percben szakadt félbe, mikor a mellettem ülő fiú felém fordult és értetlenkedve megkérdezte mi a fenéről van szó. Elvigyorodtam és csak úgy vállat rántva megkérdeztem: – Mugli születésű vagy, mi?
Bólintással válaszolt. Én pedig olyan részletesen magyaráztam el neki Tudjukki és a kis Potter fiú történetét, ahogy anyámtól hallottam odahaza. Persze ő sosem bocsátkozott brutális részletekbe, azoknál csak nyelt egyet és legyintett, hogy „kisfiam, majd eljön ennek is az ideje.” Fogalma sem volt mennyire el is fog jönni.
Deannel egyre szorosabb lett a kapcsolatom, habár attól kezdve állandóan szekált, hogy megkérdeztem, hogy: „Félig Fej Nélküli? Hogyan lehet valaki félig fej nélküli?” vagy éppen a Véres Báró kapcsán: „Hogyan lett véres a ruhája?” Szerinte túl kíváncsi voltam és az esetek nagy részében ez okozott bajt. Dean így hamarosan a legjobb barátommá vált, amit nem tudott a varázsvilágról, az megtanítottam neki… csak arról a hülye fociról nem tudtam leszoktatni. Még arra is megpróbált rávenni, hogy menjek el vele egy West Ham-meccsre. Fogalmam sem volt, mi az a West Ham, pedig apám mugli volt.
Az első évben jól sikerült a bemutatkozásom Flitwick professzornál. Ugyanis sikeresen felgyújtottam a lebegtetésre kapott tollat… nem számított. Ezután szorgalmasabb lettem és a Bűbájtan lett az egyik kedvenc órám. A sorozatos tanárváltást követően az SVK eleinte kicsit bonyolult volt, főleg, mikor Lochart azt akarta megtanítani, melyik a kedvenc színe. Érdekes órák voltak azok is, hiszen hol ez a lány, hol az a lány alélt el a nagymamás fürtökkel megáldott tanár úr közelében. Az egyetlen használható ötlete a párbajklub volt, de titkon még arra is csak röhögni mentem el… végül engem röhögtek ki, mikor Ron sérült pálcája leterített a lábamról.
Minden szórakozás ellenére azonban a második év volt az egyik legnehezebb számomra. Kiderült, hogy „valami” mugli származású diákokra vadászik. Folyton Deant lestem aggódva a szemem sarkából.
– Seamus, mi van már veled? – kérdezte egyik este, mikor megint hosszan bámultam. A leckét próbálta megírni, egy vaskos könyvet lapozgatott, a jobb keze mellett pedig ott hevert egy darab pergamen, várva, hogy jegyzeteljen rá. Az én házifeladatomat már régen eláztatta a fekete tinta.
– Nem akarom, hogy egyedül mászkálj a folyosón… kérlek, akárhová mész, vigyél magaddal.
– Shay! Nem ismerek rád! – Nevetett fel, kedveskedve mondva ki a becenevem. Igazából csak ő használta és csak akkor, ha kettesben voltunk. Senki más nem tudott róla. – Miért vagy ilyen komoly?
– Hallottad mit mondott McGalagony a Titkok Kamrájáról. Nem engedem meg, hogy egyedül kóborolj…
Nem vett persze komolyan. Akárhányszor aggódó képet vágtam közölte, hogy „Shay-Shay, én nem esek áldozatul!” Végül tényleg így történt… de onnantól kezdve valami megváltozott bennem. Deant a védelmem alá vontam. Nem akartam, hogy baja essen. Igen, vicces kijelentés volt, hiszen a harmadik évtől kezdve jó egy fejjel alá kerültem. Ő nagyon gyorsan nőtt és izmosodott, én viszont elmaradtam. Talán anyám pöttöm méretét örököltem, nem számított. Így is készen álltam megvédeni a legjobb barátom... és okom is volt rá, ugyanis a Sirius Black ügye eléggé komollyá vált idővel. Dean ismét szerencsésen megúszta az évet.
A negyedik évben megint furcsa dolgok történtek. Őszintén szólva már meg sem lepett, hogy a sűrűjéből nézhettem végig a dolgokat. Már az első évben is féltékenység fogott el, hogy Harry Potter olyan fiatalon a kviddicscsapatba került. Mit nem adtam volna azért, ha belém is ilyen tehetség szorul! Kedveltem persze Harryt, gyorsan összebarátkoztunk. Nagyrészt a közös háló és órák hatására, de amúgy sem volt rossz fej. Jól el lehetett vele hülyülni. Szóval a lényeg, a negyedik évben minden fiú, akibe szorult némi bátorság – igen Shay-Shay Finnigan is –, szíve szerint a helyébe került volna. Azt senki sem tudta, hogyan oldotta meg ezt a Trimágus Tusa dolgot, mindenestre megtette…
– Bárcsak én is indulhattam volna! – Álmodozott Dean, mikor végig sétáltunk az őszi hangulatú birtokon a következő nap délután. Még mindig a történtekről beszéltünk, ahelyett, hogy a Kviddics Világkupa izgalmait vitattuk volna meg. Mert hát azok is voltak bőven! Egyrészről örültem, hogy Dean velem és az anyámmal eljött a mérkőzésre, hiszen így volt alkalmam nyáron is figyelni rá… másrészt nagyon megijedtünk a halálfalós dolog miatt.
– Még jó, hogy nem indultál! – vágtam rá kissé mogorván és kihúztam magam.
– Shay… ne kezd ezt! Sokkal nagyobb vagyok nálad, bárkit leütök.
Sóhajtottam egyet és erőltetve elmosolyodtam. Nem akartam úgy tenni, mintha felkavart volna még a gondolat is, hogy elveszíthetem a legjobb barátom. A többiekkel is persze jól elvoltam, Harry és Ron nagyon jó fejek voltak, Nevillel is el lehet szórakozni a maga módján.
A karácsonyi bál volt az év eseménye. Levandert hívtam el… igencsak nehezen. Dean vett rá, hogy próbáljam meg. Valamiért meg volt győződve róla, hogy tetszik nekem a lány. Eleinte nagyon zavart voltam, ő volt az első lány, akinek megfogtam a kezét és ő volt az első lány, akit valaha megcsókoltam. Persze sosem lett az egészből sem. A bál végén, mikor visszakísértem a klubhelyiségbe és megálltunk a lányhálók felé vezető lépcső aljánál, hosszú percekig néztem a szemébe. Nem tudom miért, meg kellett tennem.
– Komolyan megcsókoltad? – boxolt bele a vállamba Dean másnap reggelinél. – Te kész vagy!
– Kész? Mármint miért? – pislogtam elvörösödve. Úgy éreztem ezer szempár vetül rám a „megcsókoltad” szóra. Nem akartam ebből pletykát, hiszen Levander finoman szólva lekoptatott a történtek után.
– Milyen volt? – Lelkesedett továbbra is a barátom.
– Csitt! Nem kell mindenkinek tudnia róla! Mondtam, hogy lerázott utána. – Megrántottam a vállam.
Azt hittem, majd kellemetlenebb lesz Levander társaságában a történtek után, de nem így lett. Egész jól megvoltunk, ugyanúgy barátokként folytattuk a dolgunkat, hiszen én valóban nem éreztem iránta semmit.
Az ötödik évet megelőző nyáron a Próféta többször is írt Harryről és Tudjukkiről, sőt még Dumbledore-t is a szájukra vették. Anyám elhitte, én pedig hittem az aggódó szavainak, de azt nem értettem, miért nem akarja, hogy visszatérjek az iskolába. Úgy kellett kikönyörögnöm, hogy visszatérhessek, legalább Dean miatt. Nem is értem, miért estem neki Harrynek, miért hittem, hogy ilyesmiben hazudna… de akkor annyira logikusnak tűnt. Hogy hogy bírtam olyan sokáig haragudni rá? Fogalmam sem volt. Mindenesetre nem tetszett, hogy Dean eljár a DS-gyűlésekre.
– Ne menj el erre a bohóckodásra többé… – Mondtam és kibámultam az ablakon, nem mertem a szemébe nézve ilyesmit mondani. Nem voltam az anyja sem a tanár, hogy megtiltsam neki a dolgot.
– Shay, ne kezd ezt! Attól még, mert ti nem vagytok puszipajtások, én nem veszek össze vele.
– Puszipajtások? Sértegette az anyámat és ne Shayezz nekem! – Emeltem meg a hangom.
– Velem is össze akarsz veszni? – Erre a kérdésre felé néztem. Csak megráztam a fejem némán és tudtam, ideje csendben maradni.
Hamarosan persze nyilvánvaló lett, hogy Harrynek volt igaza. Így karácsony után én is csatlakozhattam a DS-hez. Nem tudom, hogy ez Dean közbenjárása volt-e vagy tényleg ilyen szívesen fogadtak a viselkedésem után. Én mindenesetre örömmel vetettem magam bele a tanulásba. És patrónust tudtam idézni! Valami szőrös volt, de nem tudtuk pontosan megállapítani. Iszonyatosan felfejlődtem gyakorlati szempontból minden tárgyból. Nem számított, hogy a történtek és persze Umbridge maga mennyire keserítette meg az évet, az RBF-em meglepően jól sikerült.
A hatodik év sokmindenben hozott változást. Például a Deannel való kapcsolatomban. Katie Bell a Szent Mungóba került valami átkozott holmi miatt, ezért a helyét meghirdették a kviddicscsapatban. Persze mindketten jelentkeztünk… és ki kapta meg a címet? Aki szerint a futball jobb játék, mint a kviddics!
– Ugyan már Shay! – loholt utánam a hálóba Dean. Nem akartam vele erről beszélni, de már odakint is feszegette a témát.
– Nem akarok veszekedni! – jelentettem ki. Nem tetszett persze a dolog, de nem akartam még mélyebb ellentétet érezni vele szemben a történtek miatt. Nem akartam elveszíteni az én megvédeni való barátomat.
Nem csak ez változott hatodikban. Dumbledore halála és a hirtelen háborússá romló helyzet felborított minden addig ismert rendet. Iszonyatosan aggódni kezdtem Deanért és anyámért, aki egy muglihoz ment hozzá.

***

Dean menekülésre kényszerült, én azonban úgy döntöttem, hogy visszatérek a Roxfortba, amit addigra már teljesen a halálfalók és persze Piton irányított. A DS-tagok persze mindent megtettek, hogy ellenálljanak az új rendnek és kiálljanak az igazukért. Ezt mindig megtorlás követte, leginkább Carrowék részéről. Borzalmas hegeket szereztem ebben az évben, amik még akkor is ott égtelenkedtek az arcomon, mikor végre megint láthattam Deant. Láttam, hogy nem ismer meg sem ő, sem Harryék, csak miután megszólaltam. Éreztem, ahogy gombóc nő a torkomba, egy hatalmas kő esett le a szívemről, mikor kiderült, hogy él. De nem sírhattam, erősnek kellett maradnom. Egy ostrom állt még előttünk, melynek fénypontja a híd felégetés volt. Harcok, megmentések, harcok, vér… ezek követték egymást. Igyekeztem a szemem sarkából Deant keresni mindig, de akárhányszor eltűnt megint kétségbeesetem, mint az év további részére. Csak akkor nyugodtam meg, mikor Harry megölte Voldemortot… Tudjukkit, én pedig megint a közelemben tudhattam Deant.
– Többé ne csinálj ilyet… – Súgtam oda neki.
– Shay-Shay, annyira hiányoztál. – Nevetett fel, pont úgy, mint régen.

***

Miután befejeztem a Roxfortot, minden olyan más lett. Furcsa. Nem találtam a helyemet, már nem kellett harcolni, a barátok pedig szétszéledtek, mindenki ment a maga dolgára. Igazából hazatértem Írországba, ahol az arcomon lévő hegeket elhalványították, már nem sok minden maradt, ami a háborúra emlékeztetne, csak néhány szörnyű álom. Ezekről senkinek sem beszéltem, csak hazaköltöztem a szüleim házába, pontosan azután, hogy megszületett az öcsém Ronan. Azt mondták, egy csodagyerek, hiszen a borzasztó körülmények ellenére is világra jött.
Jó volt visszatérni Kenmarba, a DS-tagok közül ugyan senki sem lakott a környéken. Sokan tovább tanultak, mások meg Londonban maradtak és az Abszol út környékén dolgoztak. Irigyeltem őket, én ugyanis nagyon magányos lettem.

        Jellem

Kedves, mosolygós fiú volt mindig is. Ez megmutatkozott abban is, hogy lojális volt mindig is a barátaihoz, nem csoda, hogy megviseli az új életmód. Azaz, hogy távol került a DS-tagoktól, Deantől. A szíve mélyén nagyon szeretne visszatérni Londonba, még ha a szíve mélyén igazi írnek is érzi magát. A barátai fontosabbak mindennél.
A háború folyamán többször megmentett másokat, nagyon bátor és kiválóan dolgozik csapatban. Ez a roxforti évei alatt végig látszott és bár sokszor ügyetlenkedik és érit kisebb „tüzes” balesetek, mégis mindig igyekszik a legjobbat kihozni magából.
A háború persze rá is hatással volt. Kicsit megkomolyodott és elszakadt a rögeszmélyétől, hogy Deant meg kell védenie. Talán azért, mert Voldermort halála az ő vállairól is nagy terhet vett le. Ugyanakkor azóta furcsa álmok gyötrik és sokszor gyötrődik azokon a dolgokon, amiket az utolsó évében kellett átélnie. Semmire kellőnek érzi magát, amiért nem tanult tovább. Fontolgatja az akadémiára járást, hiszen kiváló RAVASZ eredményeket szerzett.

         Apróságok

mindig || Kenmare kviddicscsapat, kviddics, tűz, barátok, család, Írország
soha || sikítószellem, elhagyott kastélyok, hideg, sötét, vér
hobbik || repülés, kviddicsmeccsek, pubtúrák
merengő || A legjobb emlékem, mikor egy kupéba kerültem Dean Thomasszal a Roxfort Expresszen.
A legrosszabb emlékem nem is igazán emlék, egy álom, amint Dean holtteste felett állok a háború idején.
mumus || sikítószellem
Edevis tükre || családi körben, elismerve
százfűlé-főzet || barnás-aranyszínű, ízre spenótra hasonlít
Amortentia || friss gyep és alkoholillat keveréke
titkok ||] Levander Brownt megcsókoltam a negyedik évünkben rendezett bál végén… nem rajongott érte utólag
azt beszélik, hogy... || súlyos sérüléseket szereztem az Ostrom idején, sőt egy vérfarkas is megmart


        A család

apa || Sebastian Finnigan; 51; mugli, nagyon szeretjük egymást
anya || Agnes Finnigan (született: O’Brien); 49; félvér, ragaszkodó, jó kapcsolat
testvérek || Ronan Finnigan; 2; puhatolózó egyelőre, nem értek a kisgyerekekhez

Családtörténet ||

Az O’Brien családban több varázsló és boszorkány is előfordult. Többek között az édesanyám és a nővére, Anne. Sosem volt kiemelkedő família, ám Kenmare városában mindig is előkelő helyet foglaltak el a maréknyi varázsló közösségben. Az egyetlen hírnevet Anne férje szerezte a családnak. Henry Ryan ugyanis egykor a helyi kviddicscsapat ünnepelt sztárja volt, állítólag valamiféle vesztegetési ügy miatt nem került bele az ír válogatottba. Ez amolyan családi legenda volt, még ha Henry bácsi nem is volt O’Brien.
A Finnigan család azonban teljesen mugli származású volt. Apám egyszerű irodai munkát végzett már akkor is, mikor megismerkedett az anyámmal. Sokan meghökkennek, mikor elmesélem a történetüket. Anyám félt, hogy elveszíti a szerelmét, így lényegében csak a házasság után vallotta be, hogy boszorkány. Apám persze megdöbbent, de némi tépelődés után elfogadta a dolgot. Folytatta látszólag hétköznapi mugli életét, de valójában nagyon büszke volt, mikor kiderült, hogy én is a Roxfortba kerülök.


        Külsőségek

magasság || 168 cm
testalkat || vékony
szemszín || kék
hajszín || hirtelenszőke
kinézet ||

Alacsony termetű, sovány alkatú, szőke fiú. Meglehetősen sápadt és általában rendetlenül áll rajta minden ruha. Akármennyire is igyekszik, hogy csinos legyen, a lustaság mindig győzedelmeskedik és vasalatlan ing, gyűrödt nadrág a jellemző rá. A maga módján persze így is megvan a stílusa, de nem az öltözékéért lehet kedvelni. A szemei kedvesen csillognak, a legtöbben nem is gondolnák, hogy több van benne egy jószívű, sokszor humoros fiatalembernél.


        Tudás és karrier
pálca típusa || 11 hüvelyk, ciprus, a magja főnixtoll
végzettség || Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola.
RAVASZ-szintű eredmények:
Bűbájtan – K
SVK  – K
Átváltoztatástan – K
Gyógynövénytan – V
Bájitaltan – V
Számmisztika – K
Asztronómia – V

foglalkozás || bármi, amit talál
 varázslói ismeretek ||

A DS találkozóknak köszönhetően az ötödik évfolyam második félévétől egyre erőteljesebben fejlődtem a párbajozásban. Megtanultam patrónust idézni, amiről utólag kiderült, hogy nem csak egy szőrős valami, hanem egy róka! Harry nélkül nem valószínű, hogy ilyen remek RAVASZ eredményekkel végeztem volna el a Roxfortot. Emellett, mivel jelenleg egymagamban élek a háztartási varázslatok is egészen jól mennek, kezdek beletanulni. A repülés gyerekkorom óta szenvedélyem, kicsit bánom, hogy sosem voltam a kviddicscsapat része… de azt hiszem, nem mindenki olyan szerencsés.

        Egyéb

avialany || Louis Hofmann (kérném az engedélyezését, hiszen Seamust a könyves és nem a filmes karakter alapján alkottam meg!)
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 08. 21. - 12:28:20 »
0

Kedves Seamus!

Egy igazán érdekes előtörténetet olvastam a tiédben. Egy teljesen másik
oldalad mutattad meg nekünk, remélem a későbbiekben is lesz még rá
lehetőségünk, hogy még többet megtudjunk.
Kívánom, hogy csillogj és ragyogj az oldalon, elérj mindent, amit
szeretnél elérni. Az előtörténeted ezennel




Hamarosan eligazító pm-et kapsz, amiben le van írva minden fontos információ.
Sok jó játékot kívánok!

Esmé
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 16. - 21:01:02
Az oldal 0.06 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.