+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  A Királyság egyéb részei
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Madam Puddifoot kávézója
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Madam Puddifoot kávézója  (Megtekintve 2473 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 18. - 20:02:25 »
0




Egy kávéház, melyet főképp a szerelmespárok látogatnak előszeretettel. Be kell vallani, hogy mást már eleve az ízléstelen dekoráció távoltartana... Pontosan ezért többnyire kétszemélyes asztalok találhatóak a rózsaszín, túlcicomázott helységben, de hátul, egy eldugottabb szakaszon többszemélyes asztalokkal is találkozhatunk.
A hely a diákok roxmortsi látogatásai alkalmával zsúfolásig megtelnek, még annak ellenére is, hogy olykor felreppen a pletyka, itt bizony szerelmi bájitalt rejtenek az italokba. Persze lehet, hogy a rózsaszín pompa éppen ezért nem zavar senkit sem...  
Naplózva

Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 10. 12. - 18:59:06 »
+1

k á v é t a z o n n a l
20001010  

to: Miyako


Reggel előkúszott egy ostoba népdal a múltból. Állandóan a gondolataim közé keveredett egy-egy bonyolult, az angolok számára kiejthetetlen szava s mintha a ritmus egyszerre lüktett volna a másnapos fejfájásommal. Az élet, mintha úgy döntött volna, hogy mostantól az idegeimre megy és nekem nem sok választásom volt ezen a téren, mint egyszerűen elviselni a dolgot. Dúdolgatva léptem ki a Mérges Banya Fogadóból. Egész éjjel ott voltam és annyit ittam, amennyit elbírt a testem. Az akadémia kiküldött egy megbeszélésbe, ami túl vad buliba torkollott. De egy dolgot biztosan kijelenthettem: amíg az alkohol dolgozott bennem, a bokám sem lüktetett olyan kegyetlenül a fájdalomtól. Másnap viszont, még jobban ütött, mint korábban bármikor.
Napszemüveg mögé rejtettem az arcomat. Fehér ingem felett összehúztam a barna kabátot, hogy aztán kócos hajjal felfedezzem a falucska kávékülönlegességet. Nem sűrűn húztam meg magam éppen Roxmortsban, főleg nem hétvége tájékában, amikor köztudottan minden tele van diákokkal. Ezért is lepett meg, mikor az arcomba kaptam egy halom roxfortost. Hangzavar, tülekedés… borzasztó fejfájás. Csendes hely kellett, csak erre tudtam koncentrálni minden idegszálammal. Így hát, félrehúzódtam és megindultam az ellenkező irányba. A kávézó feliratot kutattam, közben a hideg levegő pirultra csípte az arcom, de elrejtettem a kabátom gallérja mögé. Nem szerettem volna, hogy valaki esetleg rám ismerjen.
– Kávé… – motyogtam magam elé a cégérek sokaságát bámulva. De csak ez a Madam Puddifoot kávézója volt ott, amiről soha életemben nem hallottam. Egyelőre úgy tűnt kevesebben térnek be oda, mint a Három Seprűbe. Nem érdekelt, mi az, úgy voltam vele egy kávéra jó lesz… legalábbis jobb, mint a Mérges Banya, ahol az esti társaságot hagytam. Nem volt szükségem arra a hangzavarra, még az akadémia kedvéért sem.
Beléptem hát az épületbe. Valami édes, sejtelmes aroma csapta meg az orrom. Aztán jött a felismerés, hogy itt bizony mindenki párban van és nagyon andalog. Tény, ami tény, nem volt nagy tömeg és mivel mindenki valakinek az arcában volt, velem sem foglalkoztak különösebb képpen. Elengedtem a gallért, amit az arcomba húztam és vettem egy mély lélegzetet. Szerelmi bájital és még valami édes buké volt az, amit azonnal megéreztem. Ki ne ismerné ezt? Úgy értem, ki nem, akinek a szülei a helyi falu népét árasztották el különféle bájitalokkal? Volt, aki egy kisebb vagyont is kifizetett az ilyesmiért. Én ha megéreztem a szerelmi bájitalt, az mindig dohányos aroma volt. Az a gazdag féle, amit tehetős emberek szívnak és belekeveredett egy csepp hasonló kaliberű parfümillat. Gyerekként bele sem mertem gondolni, miért éppen ez vonz, hiszen csak nagyon ritkán találkoztam gazdag emberekkel. De valahogy ösztönösen vonzódtam hozzájuk, mintha már akkor is éreztem volna: ez lesz az én kiutam. Másokon felkapaszkodni, másokat kielégíteni, mások által előre jutni, míg végül a nevem meg nem áll önmagában ezen a világon.
– Üdvözlöm, uram, miben segíthetek? – kérdezte a pincérlány, aki azonnal megtalált, hogy beléptem az ajtón. Csak később vettem észre a feltűnő, narancssárga hajkoronát. Ekkor már valóban nem voltam benne biztos, hogy jó helyen járok.
– Helló – köszöntem kissé tört angollal. Nem beszéltem rosszul a nyelvet, de a szlávos akcentus azért eléggé érződött a kiejtésemen. Ezt a francia újságok bájosként emlegették, a Próféta és a Szombati Boszorkány pedig említést sem tett róla. Ők csak a nevemet fényezték a több eladott példányszám érdekében. – Egy asztalt kérek és a legerősebb kávét, amit lehet itt kapni…
Egy két személyes asztal felé mutatott és oda is vezetett.
– Mikor érkezik a partnere? Neki is hozhatok egy frissítőt. Gondolom bármelyik percben betoppanhat. – Mosolygott rám negédesen.
Megborzongtam és sóhajtottam egyet.
– Az lesz, aki éppen itt ácsorog az ajtó előtt. – Közöltem, bár csak egy világos hajkoronát láttam, a hozzá tartozó arcot nem. De nem is érdekelt, csak azt akartam, hogy kopjon le rólam ez a csaj. – Hívja be és hozza már a kávémat! – Akadtam ki és még az asztalra is csapta. Erre persze a kislány összerezzent és már rohant is dolgára.

Naplózva


Miyako Kuroyama
Eltávozott karakter
*****


Fehér holló

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 10. 19. - 08:07:24 »
+1

A partnere már várja

to: M i k h a i l
2000. október 10.

ruházat

Nem tudom egész pontosan, hogy, hogyan történhetett ez meg, de valahogy itt ülök most ezzel a sráccal szemben, Madam Puddifoot kávézójában és nem igazán tudom, hogy mit csináljak.
Hétvége révén megengedték, hogy lejöjjünk páran Roxmortsba, így kihasználva az alkalmat kicsit elszabadultam a hálókörletből, hogy még csak véletlenül se tudjanak az idegeimre menni. Legalább addig, míg itt vagyunk a faluban.
Úgyhogy a gondolataimba zárkózva lépdelek az utcán, mikor valaki elém nem kerül és megragadja a karomat, én  pedig a megdöbbenéstől hátrébb lépek.
- Szép napot! A partnere már várja – kezd el befelé húzni egy hiperaktív csaj. Semmit nem tudok mondani, egyrészt mert meglepődtem, másrészt, mert esélyt sem ad rá a sok fecsegés közepette. Úgyhogy csak kikerekedett szemekkel nézek rá, mikor lenyom a másik még szabad székre egy kétszemélyes asztalnál. Majd gyorsan elrohan.
Pár pillanat elteltével túllépek a döbbenetemen és a környezetet sikeresen figyelmen kívül hagyva nézek rá a szemben ülőre. Sajnos csak a sötét haját tudtam megnézni, ugyanis a szemeit napszemüveg mögé rejtette, de így is elég felismerhető egyéniség volt. Főleg amilyen ruhákban jár.
- Jobb álruhát is találhattál volna – mondtam unottan, ahogy hátra dőltem a széken – Főleg itt, ahol a fél diáksereg érted rajong.
Nem voltam különösebben érdekelt a témában, én is csak a Prófétából, meg innen-onnan tudom, hogy ki ő, de nem nagyon izgatott, az meg végképp nem, hogy híres volt és, hogy milyen szerencsésnek gondolhattam volna magam.
- Nem mellesleg gondolom ez a te műved volt – mutattam a csajszi irányába, aki ismét felénk indult meg most már a kávénkkal.
Kedvesen rámosolyogtam a pincérre és megköszöntem neki az italt, amibe bele is kortyoltam. Nos, ha már a kávézó megjelenése kész katasztrófa, legalább jó a kávé..
Visszapillantok az előttem ülőre és elkezdem tanulmányozni. Sok kedvelt elfoglaltságom egyike, hogy megpróbálom kielemezni az embereket. Bár én nem teszek köztük sok különbséget, azért érdekes lehet a hátterük. Na persze ez nem azt jelenti, hogy belemászok a magánéletükbe, szimplán a külső alapján próbálok következtetni a jelenre, aztán meg, ha közelebbi kapcsolatba kerülünk és elmondja a múltját, akkor kevésbé érzek késztetést arra, hogy egy gondolatbeli tanulmányt írjak az adott személyről. Tehát nem erőltetek semmit, mert nincs jogom hozzá. Bár ez kicsit úgy hangozhat, minta tárgy ként kezelném az embereket, erről szó sincs. Szimplán nem kerülök hozzájuk közel. Pár kivétellel természetesen.
- Hogyhogy pont ide jött egy olyan magadfajta sztár?- kérdem – Főleg Madam Puddifoothoz?
Úgy sejtem nem fog egyenesen válaszolni nekem, hiszen mi közöm van hozzá? Nem mellesleg miért ne jöhetne ide, ha amúgy is majdnem mindent megtehet? Nem lepődnék meg, ha ezekhez hasonló, vagy pont ugyanezen, kissé provokatív kérdések hagynák el a száját.
Az érdekes az egészben, hogy egyelőre nem utálom, de nem is szeretem. Nincs véleményem róla. A megjelenését totálisan figyelmen kívül hagyom, mert nem érdekel, hiszen én is punk vagyok.. Vagy mi. Engem is meg szoktak nézni az emberek a külsőm miatt, bár ez nem csak a stílusom, hanem az albínóságom eredménye is. Én inkább a személyiségére vagyok kíváncsi, hogy, hogyan reagál a kérdésemre, hogyan viszonyul az emberekhez. Főleg, ha azok különböző társadalmi rétegekből származnak. Vajon mennyire lehet nárcisztikus?
Naplózva

"Az alkimista mágus és a mágus számára a név valóság. A név,
a dolog lelke, a dolog formája, a szó platoni értelmében."

Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 10. 20. - 18:38:45 »
+1

k á v é t a z o n n a l
20001010  

to: Miyako


Ki a francot érdekel ki az a csaj? Engem ugyan nem foglalkoztatott, egyszerűen ő volt a kulcsa annak, hogy észrevétlen maradjak ezen a helyen. Kellett a csendje, a békéje és az a büdös, édes, pénzes szag, ami itt terjengett a szerelmi bájitalnak köszönhetően, amit feltehetőleg minden korty italba belecsempésztek.
Megigazítottam a napszemüvegem, mikor a kissé furcsa külsejű lány leült velem szemben. Leszartam hogyan néz ki, míg hozzám nem ér… igazából sosem érdekeltek annyira mások, hogy megjegyzést tegyek rájuk. Mindig magammal voltam elfoglalva, azzal, hogy én jól nézzek ki. Most is lepillantottam az asztallapján pihenő kezeimre, hogy ellenőrizzem, nem vagyok-e piszkos. Gyűlöltem, ha a körmöm alatt összegyűlt a kosz. Nem egyszer véresre sikáltam az ujjaimat, csakhogy elég tiszta legyen. Beteges volt. Némiképp őrült is, de akkor sem akartam arra a valakire hasonlítani, aki igazából voltam. Egy vidéki, bolgár srác… mintha nem is én lettem volna. A hülye sajtó is azt terjesztette rólam, hogy félig francia vagyok és csak a munka szólított Szófiába.
– Jobb álruhát is találhattál volna. Főleg itt, ahol a fél diáksereg érted rajong.
Felemeltem a kezemet, jelezve, hogy fogja be a száját. Szerencsére éppen ekkor érkezett meg a kávé, így ha volt valami, ami egy pillanatra elterelte a figyelmem erről az egészről, akkor az a frissen lefőzött fekete első kortyának mindent átható aromája volt. Emlékszem. Aznap ittam először kávét, mikor bekerültem a társaságba. Nem is igazán akkor történt szó szerint, de azon a napon indult meg valami folyamat. Ugyanis Christov hajlandó volt nekem egy találkát leszervezni Madam Le Clairrel. Egy elegáns kávézóban találkoztunk, én pedig csak annyit tudtam kinyögni a pincérnek, hogy azt kérem, amit a hölgy. Azóta már halvány árnyéka sem voltam a félénk fiúnak. Törtető lettem, vad és fékezhetetlen. Ez volt bennem mindig is, mélyen eltemetve a családom által generált önbizalomhiányba.
– Nem mellesleg gondolom ez a te műved volt. – Mutatott a pincérnőre.
Nem kedveltem, ha ennyire közvetlenül beszélnek velem. Volt ebben valami szemtelen és gyalázkodó. Tiszteletet vártam, mégis csak ötévembe és rengeteg kínomba került, hogy táncművésznek nevezhessem magam, a hírnév sem hullott az ölembe csak úgy. Ráadásul a lány helyzetét tovább rontott az is, hogy az állandó bokafájdalmam mellett most még a fejem is sajgott.
– Ha jót akarsz, akkor fogd be… – közöltem drámai hisztériával a hangomba, majd összecsíptem jobb kezem hüvelyk és mutatóujja közé az orrnyergemet. Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy leküzdjem a fejfájást, amit a töménytelen mennyiségű alkohol és dohány váltott ki. Azért viszont egyenesen hálás voltam, hogy ezúttal egy kapcsolat kiépítése miatt, nem kevertem magam még nagyobb hülyeségbe. Volt már, hogy idegen ágyban ébredtem… és akkor mindig nagyon kínos volt lerázni az éppen nyomulni készülő embereket.
– Hogyhogy pont ide jött egy olyan magadfajta sztár? – faggatózott persze tovább. – Főleg Madam Puddifoothoz?
Sóhajtottam egy nagyot és még egy kortyot magamhoz vettem a kávéból. Aztán megborzongtam, mintha csak valaki hideg vizet öntött volna a nyakamba. Valójában csak a tény volt, hogy egy tök ismeretlent kénytelen voltam ennyire belerángatni az aurámba, hogy békén hagyjon a többi seggarc.
– Kellett egy kávé és CSEND. – Közöltem némiképpen nyomatékosítva, hogy ma már nem szeretnék cseverészni. – És, ha lehet a mafadfajta és sztár szót kerüld a jelenlétemben. Utálom őket. Idd a kávédat!
A hangom szigorú volt, de a fejemben, mintha valaki vadul, ritmustalanul csapkodott volna egy dobot… egyre kellemetlenebb volt az egész.
– Na jól van. Idefigyelj… rohadt másnapos vagyok, de ha lejjebb veszed a hangerőt, mondjuk így… – szinte suttogtam. – Akkor esetleg beszélhetsz hozzám.
Naplózva


Miyako Kuroyama
Eltávozott karakter
*****


Fehér holló

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 10. 26. - 09:38:14 »
0

A partnere már várja

to: M i k h a i l
2000. október 10.

ruházat

Elvigyorodva felhúzom a szemöldököm. Így nézem végig a szenvedését. Igen, lehet, hogy egy kicsit kárörvendő vagyok, de egy ilyen beképzelt alakot nem fogok sajnálni.
- Szerintem most én vagyok előnyösebb helyzetben – mondom neki belekortyolva a kávémba – Úgy gondolom nagyon örülnének neki az újságírók, ha elkezdenél kiabálni egy szegény roxfortos diákkal, ráadásul ezen a helyen, ahol leginkább randizgatnak az emberek.
Pimaszul önelégült vigyor terül szét az arcomon.
Nem szeretem, ha megmondják nekem mit csináljak, hogy csináljam, de leginkább azt utálom, ha úgy várják tőlem a tiszteletet, hogy nem érdemlik meg. És, ahogy végignézek ezen a férfin, aki jó tíz évvel idősebb nálam és hisztisebb, mint a legkényesebb roxfortos diák… Egyszerűen csak undort érzek. Lehet, hogy a hugrába osztott be a süveg, de ettől függetlenül nem szeretem az ilyen embereket. Főleg, ha úgy viselkednek velem, mint most ő.
- Te keverted magad ebbe a helyzetbe, úgyhogy szerintem elvárhatom, hogy viseld a következményeket – vetek a szemben ülőre egy megvető pillantást.
Tény, hogy nagyon kevés embert engedek közel magamhoz. Ez főleg amiatt van, mert félek. Mi lesz, ha megbántanak? Mi lesz, ha itt hagynak, ha megutálnak? Ha nem fognak kedvelni? Nem akarok magamnak fájdalmat okozni, borzasztóan félek a csalódástól.. És ezzel védekezek. Bunkó vagyok és szarkasztikus. Legalábbis ezt hallom vissza.
Ahogy ez végigfut az agyamon, magamhoz térek. Nincs miért elítélnem ezt az embert. Nem tudhatom az előtörténetét, hogy, hogyan nőtt fel, mit tett azért, hogy ide jusson.
Nagyot sóhajtva kortyolok bele a kávémba, majd egy kis habozás után megint megszólalok.
- Nem akarok az idegeidre menni. Mivel nem ismerlek, nincs jogom így viselkedni veled. De kérlek te se beszélj úgy velem, mint egy kutyával – mondom neki határozottan.
Ezután nem szólalok meg, ha beszél is hozzám, figyelek, de nem mutatom. Egy pontot nézek csak, közben átsuhannak a fejemben az emlékek.
Még azt sem tudtuk, hogy, hogyan haltak meg. Csak ott feküdtek, egymás kezét fogva, nem messze az úttól. És még csak fogalmunk sincs, hogy haltak meg a szüleim.
Túl figyelmetlen voltam és kicsordult pár könnycsepp, veszem észre, mikor feleszmélek a gondolkozásból. Gyorsan letörlöm őket és magamhoz veszem a maradék kávémat. Ez már hét éve történt. Nem élhetek a múltban.
Visszafordulok a kis hisztishez.
- Biztos, hogy a kávé jó a másnaposságra? - kérdezem, mert nem vagyok jártas ezekben a dolgokban. Nem vonz túlságosan az alkohol, én maradok a ciginél.
Jut eszembe cigi! Elfogyott a kávém és nem tudom mit csináljak. És ha már így eszembe jutott kimehetnénk elszívni egy szálat.
- Nem vagyok benne jártas, de a friss levegő lehet, hogy többet érne, mint itt bent szenvedni – állok fel – És van cigim is..
Az utolsó dolgot csak úgy megemlítem, hátha sikerül kicsalogatnom. Lerakok az asztalra némi pénzt, majd elindulok az ajtó irányába. Már így is elegem van kissé ebből a rózsaszín vattacukor szerű valamiből, ami a kávézóban uralkodik. És bár egész jó illat van, inkább szagolgatom jelenleg a friss levegőt, anélkül, hogy belefulladnék a romantikázó párok tömegébe. Bár gyanítom, ha a közelben maradok, még többel fogok találkozni. Bár, ha jobban belegondolok, itt legalább viszonylag csend van.
Naplózva

"Az alkimista mágus és a mágus számára a név valóság. A név,
a dolog lelke, a dolog formája, a szó platoni értelmében."

Mikhail Bertov
Eltávozott karakter
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 10. 30. - 12:18:16 »
+2

k á v é t a z o n n a l
20001010 

to: Miyako


De utáltam, mikor valaki ilyen nagymellénnyel beszélt. Nem bunkó volt, mert az nem ment volna neki, inkább bosszantóan gyerekes. Ezt azonban nem mondtam ki, mert túlságosan fájt ahhoz a fejem, hogy hosszabb monológokba kezdjek bele. Egyszerűen csak megfogtam a kávéscsészémet és az ajkaimhoz emelve hatalmas kortyot vettem magamhoz a fekete nedűből. Csend. Erre vágytam, semmi többre, de miért is fogná be? Miért is ne magyarázná tovább, hogy neki milyen marha előnyös most itt? Bosszankodva sóhajtottam egyet és halánték masszírozva dőltem hátra a székemben.
– Szerintem most én vagyok előnyösebb helyzetben. – Kávékortyolással keltett volna remek hatásszünetet, ha tudott volna egy cseppet is színészkedni. Így csak „egy nagyszájú, én vagyok a helyi menő kölyök, akinek nem kellett küzdenie senkiért” érzetét keltette. Ezt pedig egy lesajnáló pillantással jutalmaztam – természetesen napszemüvegen keresztül. – Úgy gondolom nagyon örülnének neki az újságírók, ha elkezdenél kiabálni egy szegény roxfortos diákkal, ráadásul ezen a helyen, ahol leginkább randizgatnak az emberek.
Nem válaszoltam erre a részére. Igazából kíváncsian vártam, hogy mitől érzi magát most ennyire nyeregbe. Nem ismert és én sem őt, kétlem, hogy bármi szörnyűséget elkövettem volna ellene egy ingyen kávén kívül. Ráadásul nem sokan mondhatják el magukról, hogy éppen velem ücsöröghettek egy szerelmi bájitaltól bűzlő helyen.
– Te keverted magad ebbe a helyzetbe, úgyhogy szerintem elvárhatom, hogy viseld a következményeket.
–És te mégis honnan veszed a bátorságot, hogy így beszélj velem? Két perce sem ismersz, az egyetlen dolog, amit tudsz rólam az az, hogy vettem neked egy ingyen kávét. Legfeljebb egy-két ócska pletykát hallhatsz, amit valamelyik szennylap megír. Szóval mire ez a nagyszáj? Talán azt hiszed, ha minden felnőttnek beszólsz, majd komolyan vesznek? – kérdeztem pontosan abban a nyugodt, de pofátlan stílusban, amiben ő beszélt.
Gondolom érezhette, hogy kezd az idegeimre menni. De nem nagyon érdekelt, ha sokáig folytatja, legfeljebb felállok és itt hagyom a francba. A lényeget már megkaptam, habár a hely csendjét még hosszan élveztem volna. Persze ott volt a lehetőség, hogy kidobatom a fenébe a kiváltságos seggét. Ha én az ő korában olyan életet élhettem volna, mint a roxfortos diákok, akkor összetettem volna a két kezemet és örültem volna magamnak kussban. Nem pofáztam volna vissza még szemközti fának is, csak azért, hogy bizonygassam ki a franc vagyok. Látszott rajta, hogy életében nem járt cipő nélkül télen vagy feküdt le éhes gyomorral.
–  Nem akarok az idegeidre menni. Mivel nem ismerlek, nincs jogom így viselkedni veled. De kérlek te se beszélj úgy velem, mint egy kutyával.
– Ó, ne beszéljek? – kérdeztem vissza sértettséggel a hangomban. Gyorsan lehúztam a kávém alját és megpróbáltam egy egészen kicsit összeszedni magamat. Ugyanis a kevésbé másnapos Mikhail Belot már felpattant volna, hogy jól itt hagyja főni a levében. Mégis ki hinné el neki, hogy velem kávézót? Gyogyósnak nézték volna.
Lehúztam a kávém alját, már szinte várta, hogy most mond valami olyat, ami miatt lerázhatom végleg. Nem tudom, mi ez a csaj… de körülbelül, mintha a zsebéből rángatott volna elő egy második személyiséget, hirtelen normálisabban kezdett el viselkedni és nem éreztem úgy, hogy menten felkötöm magam a stílusától.
– Biztos, hogy a kávé jó a másnaposságra?
Vállat rántottam.
– Nekem jó.
Egy kicsit piszkáltam a kávéscsészém, hogy ne kelljen rá néznem. Vajon sejtette, hogy egy hajszál választ el attól, hogy otthagyjam? Csak mert hirtelen felpattant és olyan dolgokat ajánlott, amikkel még meg is lehet vesztegetni, ha éppen jobb napomon találnak.
– Nem vagyok benne jártas, de a friss levegő lehet, hogy többet érne, mint itt bent szenvedni. És van cigim is..
Felvettem a pénzét az asztalról és helyette a saját zsebemből véve kit pár galleont, borravalóstul otthagytam a kiürült csészéket. Ezután követtem csak és a kezébe nyomtam, ha kellett erőszakkal az apróját.
– Az ingyen kávé, az továbbra is ingyen kávé. – Jegyzetem meg. – Mellesleg utálom az itteni tömeget, mert ebben még sétálni sem lehet… de egy cigit adhatsz. – Tettem hozzá némiképpen megenyhülve aztán. Nem akartam bájcsevegni, ha csendben marad és csak sétálunk egymás mellett ebben a roxmortsi hűvös őszben, akkor talán jóban is lehetünk. Biztosan még soha életében nem volt másnapos, azért nem tudja, hogyan működik ez.
Mélyet szippantottam a hideg levegőből, ahogy megálltunk odakint az épület előtt. A háztetők és emberfejek felett elnéztem a Roxfort tornyai felé. Robosztus épület volt ez is, de szinte idegen attól, ahol én tanultam, messze-messze északon.
– Gyűlölöm a kölyököket… – Bámultam a tülekedőket magunkkal szemben. Ha akartam volna is nehéz lett volna elindulni bármerre, pláne békésen róni a macskaköves utcákat.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon Tegnap - 23:30:54
Az oldal 0.096 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.