+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Cooper Hayes - új
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cooper Hayes - új  (Megtekintve 353 alkalommal)

Cooper Hayes
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 02. 13. - 10:21:46 »
+2

COOPER LEE HAYES   




"Hold fast to dreams, for if dreams die,
life is a broken-winged bird that cannot fly."



         Alapok

jelszó || "ahova Elliot bácsi befér oda be is megy..."
így ejtsd a nevemet || kúper lí héjsz
nem || férfi
születési hely, idő || Broxbourne; 1969. február 14.
horoszkóp || vízöntő
kor || 31
vér || mugli születésű
 munkahely || magánvállalkozás
 


         A múlt

Azt hiszem az életem sosem volt egyszerűnek mondható. Egy befolyásos család egyetlen gyermekekként nevelkedtem, teljesen mugliként. Az apámmal minden szombat este színházba mentünk, megnéztük a kedvenc színésznőit, akik közül nem egy iránt különösen mély érzéseket táplált. Jól tudtam, hogy az anyámat csak is a befolyásos családnév miatt vette el. Így szerelem sosem fűszerezte meg a kapcsolatukat. Az igazat megvallva apám egy francia színésznőbe szeretett bele, pont akkor, amikor tíz éves voltam. Ott álltam mellette, mikor egy csokor vörös rózsát nyújtott át Mademoiselle Clermont-nak. A karcsú, szőke szépségnek tetszett, hogy egy gazdag férfi udvarolt neki… láttam a szemében azt a csillogást és elöntött a féltékenység. Azt kívántam bár megszúrná az ujját az egyik tövis. Hamarosan vér cseppent a cipője orrára, én pedig gonosz vigyorral húztam meg magam az apám árnyékában.

1980 nyarán kaptam meg a roxforti levelemet. A szüleim arcára valamiféle aggodalom ült ki és onnantól kezdve valami furcsa csodabogárnak kezeltek. Legalább egy évbe került nekik, hogy elfogadják a helyzetet, ám az utamba addig sem álltak. Nem törődtem velük, nem akartam nekik bizonygatni, hogy ez jó dolog, engem ugyanis lefoglaltak az új élmények. Csak élveztem, hogy különleges vagyok és minél többet meg akartam tudni a világról, amihez onnantól kezdve tartoztam.
Az első éveimben kevés barátom akadt. Azelőtt, mivel magántanuló voltam, nem sok gyereket ismertem és fogalmam sem volt, milyen kegyetlenek tudnak lenni, ha a másik egy kicsit kilóg a sorból. Alacsonyabb voltam náluk, ezért törpe démonnak és szörnyetegnek neveztek, de olyan is akadt, aki sárvérűnek csúfolt. Lassacskán megtanultam, hogy a származásomról jobb nem beszélni a körülöttem lévőknek. Zárkózott lettem, csendes és veszélyes. Harmadikosként már könnyedén megvédtem magam, talán egyedül Christopher Cartwrighttal szemben nem ment. A két évvel idősebb, griffendéles fiú állandóan a szekálásommal volt elfoglalva… én azonban sosem ütöttem meg. Ennek pedig egyetlen oka volt. A társaságában olyan gyakran látott lány, Sophie. Elvarázsoltak a barnán csillogó szemei, a kedves mosolya. A szívem azonnal hevesen kezdett el verni, ha csak megláttam és mintha a gyomromban ezernyi pillangó röpködött volna.
Már ötödik évfolyamos lehettem, mikor megláttam az egyik kihalt folyosón guggolni a szépséges alakját. Rengeteg könyv hevert körülötte a földön, amiket bizonyára a könyvtárból próbált meg elcipelni a Griffendél klubhelyiségéig. Megálltam mellette, lassan guggoltam le és egy kedves mosollyal segítettem neki összeszedni a vaskos köteteket. Ettől kezdve felgyorsultak az események, pár héttel később már Madame Puddifoot kávézójában találkoztunk és az év végén, pont a szünet előtti utolsó napon, elcsattant egy csók is a tó partján a kellemes, meleg napsütésben.
A következő évben Sophie megkezdte a tanulmányait a Mandragórán, én pedig a Roxfortban maradtam, hogy megszerezzem a RAVASZ-okat. A távolság sem állt közénk, a szüneteket és a roxmortsi hétvégéket együtt töltöttük. Az utolsó tanévem végén pedig a családom unszolására megkértem a kezét. Talán túl fiatalok voltunk, talán nem kellett volna azonnal belevágni, de én igazán akartam őt. Három évig jártunk jegyben, 1990-ben házasodtunk meg.

A Roxfortból kikerülve a szüleimhez költöztünk. Sophie még az egyetemi és a kemény gyakorlati éveit taposta, pénzre volt szükségünk. Bár apám felajánlotta, hogy dolgozzak nála, a családi vállalkozásban, de én már nem éreztem magam a mugli világhoz tartozónak, így az Abszol utat bejárva próbáltam munkára bukkanni. Így futottam össze egy régi ismerősömbe, Theodore Appletonba. Egészen megváltozott, gazdagnak tűnt, holott egy szakadt kölyök volt az iskolában, éppen csak pár évfolyammal járt felettem. Azt mondta tud nekem munkát adni. Egy ideig a kifutó fiúja voltam, mindenféle gyanús ügyletekben. Aztán véletlenül meghallottam, ahogy egy bizonyos „orosz” akcióról beszélt egy bibircsókos banyával… szinte önkéntelenül, nem is gondolkodva szúrtam bele néhány meglátást. Theo dühös lett, amiért hallgatóztam és azonnal elkergetett. Két nappal később hívott ismét magához, addigra már őszinte mosollyal fogadott. Mint kiderült, az ötletemet felhasználva sikeresebb volt a művelet, mint gondolta… így hamarosan megismerkedtem a csempész társasággal, amit ő irányított és a jobb keze lettem.

Talán egy évet töltöttem Theo mellett. 1991-ben egy ellensége megölte. A holttestét pedig az én impozáns londoni lakásom – amit időközben a kis családunknak vásároltam – előtt tették le. Üzenet volt, hogy én leszek a következő. Csakhogy nem hagyhattam magam, átvettem a csempészek irányítását és ahelyett, hogy a támadásra vártunk volna, én indultam a tettesek üldözésére. Körülbelül fél évbe telt felszámolni őket… akkor vettem el először valakinek az életét. Emlékszem még mindig milyen érzés volt, mikor a főnökük vér végig folyt a kezemen. Egy kést döftem ugyanis a nyakába és egészen közel hajolva az arcához, elvigyorodtam, ahogy a nevemet nyöszörögte még az utolsó leheletével. Meglepően jó érzés volt, hogy a hatalom nálam volt.

1993-ra, a fiam születésének évére már sokan a Zsebpiszok köz királyaként emlegettek. A legtöbb szervezet a markomban volt. Igazi luxusban éltünk, legalább olyan színvonalon, mint a szüleim, így be is fektettem a mugli vállalkozásukba. Hamarosan a vagyonom elképesztő méreteket öltötte és megjelentek az első féltékenyek. Ennek okán egyre több vér mocskolta be az én kezemet is és az őrültség első jelei is egyre inkább megmutatkoztak a viselkedésemen. Élveztem a gyilkolást, ráadásul erőszakosan ragaszkodtam a hatalmamhoz, amit lényegében a halálfalók újra szerveződéséig és Tudjukki visszatérésig nem is sikerült senkinek megtörni. Mindent megtettem, hogy elrejtsem a származásom és kockázatos játékba kezdtem. Ugyanis a Nagyúr szolgálatában szegődtem. Talán azért nem próbált meg azonnal végezni velem, mert hasznos voltam neki. Veszélyes tárgyakat, sőt fegyvereket szereztem a halálfalóknak távoli vidékekről, nem egyszer információt… aztán 1998. januárjában megjelentek a londoni lakásunkban.

Még mindig megremegtem, ahogy a fülemben csengett Sohpie utolsó sikolya. A karomon szinte újra éreztem a szorítást, amivel a két halálfaló megpróbált féken tartani. Folytak a könnyeim vadul kapálóztam, hogy utánuk mehessek a londoni lakás másik helyiségébe. Éppen a nappaliban voltunk, mikor ránk törték az ajtót ők négyen. Kettő azonnal nekem esett, az egyik még a pálcámat is megszerezte, ledobta a földre, majd rálépett, hogy ketté törjön.
– Ne tegyétek ezt! Ők ártatlanok! Én vagyok sárvérű, én… – Mondtam szinte könyörögve bámulva a feleségem síró alakja után. Még abban a pillanatban is csak Benjamint próbálta a karjai közé szorítani, hogy a testével védje meg.
– Jól vigyáz, mit vállalsz magadra, Cooper… manapság jobb nem sárvérűnek vallani magad…– Súgta a fülembe az egyik halálfaló. Ismertem a képét, a sebhelyről könnyű volt megjegyezni őt. A Nagyúr egyik kifutófiúja volt, ő végezte a tisztogatást.
Még jó párszor megpróbáltam kitörni a szorításukból, de nem sikerült. Sokkal erősebbek és nagyobbak voltak nálam. A baloldalon álló, számomra ismeretlen alak erőteljesen mart bele a lapockámat is megroppantva. A fájdalomtól felnyögtem, a könnyek megindultak, végig futottak az arcomon.
A fiam sikolyára megmerevedtem, majd újra szabadulni akartam. Benjamin minden volt, ami én nem… nem néztek rá úgy az emberek, mint egy törpe szörnyetegre. Ő nem volt veszélyes, ártatlan volt, akárcsak Sophie.
– Ne… ne… kérlek, ne bántsátok… – Üvöltöttem bele a lakásra telepedő csendre. Alig, hogy kimondtam ezeket a szavakat, már is zölden fény villant, melyet Sophien fájdalmas, kétségbeesett zokogása és sikolya követett. Zörgés érkezett a távolból, mintha dulakodnának. Újabb zöld fény villant, de addigra már elernyedve, zokogva lógtam az engem fogva tartók karjai között. Az elmém még szinte fel sem fogta mi történt, a szívem máris megszakadt…
– Én vagyok a sárvérű, nem ők.
– Ezzel most tisztára mostak téged, te mocsok! – Röhögött a sebhelyes halál faló, majd egy kézzel megragadva a falhoz vágott. Nagyot nyekkenve a padlón kötöttem ki. Hangosan kapkodva levegőhöz próbáltam jutni. Egy lágy szellő végig cirógat az arcomon, holott egyetlen ajtó vagy ablak sem volt nyitva. Az orromban éreztem Sophie finom parfümjének illatát, mintha csak ott lett volna mellettem.
Ezekkel az emlékképekkel sétáltam végig az egykori kastély mellett. Sophie halála után a szüleimet is hamarosan eltették láb alól. Azonban az örökségemhez nem tudtam hozzá jutni, így egy ócska londoni lakásban kellett átmenetileg meghúznom magam, nyomorogva. Éppen csak annyira volt erőm, hogy mindennap kijöjjek a sírhoz és bocsánatot kérjek, amiért nem volt erőm megvédeni őket.

A hatalmam megtört a háború végére. Az embereim elpártoltak tőle és szép lassan az a bizonyos Cartwright vette át a helyemet az alvilág vezetésében. Elhatároztam, hogy visszaszerzem, ami valaha az enyém volt. Egy hadsereg építéséhez azonban vagyonra volt szükségem, mert hogy az is elveszett 1998 nyarára, majdhogynem teljesen. Időközben ráadásul a szüleimet is meggyilkolták a halálfalók. Talán az is csak az én „érdekem” volt… Apám pedig egy olyan végrendeletet hagyott hátra, ami alaposan megnehezítette az örökségem megszerzését. Ugyanis az állt benne, hogy az ügyvéd csak akkor adhatja át a széfkulcsot és a kastélyt, ha valami nemes ügyet, művészetet támogatok. Ekkor értettem csak meg, a szüleim észrevették rajtam a változást és valamilyen módon jó útra akartak téríteni.

         Jellem

Sosem tartottam magam jó embernek. Gyerekként elkényeztetett kölyök voltam, akinek fogalma sem volt, milyen kegyetlen tud lenni a világ. Élveztem, hogy az én kis burkomban mindent megkaphatok, amit csak követelek. Imádtam parancsolgatni a szolgálóknak és kicsapni a legnagyobb hisztit, ha nem volt az enyém, amit akarok.
Ez a Roxfortban megváltozott, ott a kiközösítéstől keserűség talált rám. Sok időre volt szükségem, mire rádöbbentem, hogy bennem is van erő és tudok uralkodni mások felett. Meglehet, éppen ennek nyomán talált rám az őrület. Egy ideig csak üvöltöttem, aztán bántalmazni is kezdtem az embereket… vigyorral az arcomon. Élveztem.
Talán csak a háború tört meg. Akkor veszítettem el igazán a régi Coopert, az őrület egy egész más, mániákusabb formája talált rám. Hiányzott Sophie, akinek a közelében lágy és szerethető tudtam lenni. Volt kedves oldalam, hogy ne lett volna. Hiszen mindezek ellenére, akit nem volt érdekemben bántani, azzal remekül elcseverésztem. Olyankor különösen nyugodt volt és talán még egy-egy halovány mosoly is kiült az arcomra, gyakran azt kívánva, bárcsak átlagos ember lennék.

         Apróságok

mindig || Sophie, Benji, győzelem, pénz, tavaszi napsütés
soha || gyengeség, fájdalom, Cartwright, túl cukros édességek, rémálmok
hobbik || régi családi képek nézegetése, színházba járás
merengő || A legjobb emlékeim, merthogy kettő is van: Sophie első csókja, amit a roxforti birtokon kaptam tőle, a tó partján.  Na meg, a fiamat először a karomba venni is az egyik legerősebb emlékképem.
A legrosszabb emlékem, amikor tehetetlenül végig kellett hallgatnom, amit megölték a családomat. Sosem felejtem el Sophie sikolyát.
mumus || halálfalók
Edevis tükre ||  Családi körben lenni.
százfűlé-főzet ||  Fekete színű, kesernyés ízű, ami különös módon édes ízt hagy maga után az ember szájába.
Amortentia || Pénz, méregdrága parfüm és édes torta illat keveréke.
titkok || Nagyrészt azt igyekszem még mindig titokban tartani, hogy sárvérű vagyok, csak kevesen tudnak róla.
azt beszélik, hogy... || Szárnyra kelt egy pletyka, miszerint vámpír vagyok. Őszintén szólva nem tudom ez kinek jutott eszébe…



         A család

apa || Richard Hayes; 70; mugli, elhunyt
anya || Alexandra Hayes; 66; mugli, elhunyt
feleség ||  Sophie (Edwards) Hayes; 31 (ma 33 lenne), félvér, elhunyt
gyermekek ||  Benjamin Richard Hayes; 6 (ma 8 lenne), félvér, elhunyt
állatok || Martin, az angol bulldog és Hermész, az uhu.

Családtörténet ||
A Hayes családnak meglehetősen messzire nyúlnak a gyökerei. Az első feljegyzéseket az 1500-as évekből ismerhetjük, mindig is befolyásos arisztokrata család volt, gyakorlatilag állandóan politika közelben voltak az őseim. Ez talán csak a 20. század második felére változott meg, a szüleim már saját, vidéki, mezőgazdasági vállalkozásukból éltek, na meg nem egy sikeres befektetésből. Mára nem sok Hayes maradt, csak jó magam és egy Amerikába költözött unokatestvérem, Anne-Marie tevékenykedik. A rezidenciák nagyrészét eladták a szüleim és egy részi kisebb kastályt – sokkal inkább villát – tartottak meg családi birtokként, ez Broxbourne-ben található.
Varázsló rajtam kívül nem volt a családban. Sophie esetében viszont nem így volt. A feleségem egy meglehetősen vegyes famíliából származott. Igazság szerint az Edwardsok londoni ága is már generációk óta csak varázslókkal házasodott, a mugli rokonság vidékre szorult. Így Benjamin egy meglehetősen vegyes családba született. Egyszerre érezhette magát közel a varázsló világhoz és a muglikhoz.

         Külsőségek

magasság || 168 cm
testalkat || sovány
szemszín ||zöld
hajszín || fekete
kinézet ||
Sovány, meglehetősen alacsony férfi – s hát valljuk be, nem véletlenül kapta törpe szörnyeteg becenevet. Elég csinosan öltözködik, mintha még mindig a régi, gazdag mulgi kölyök életét élné és nem a nélkülöző, egykori arisztokratáét. Az arca kedves is tud lenni, de a mosolyában, mintha valamiféle őrület jelenne meg. A legvonzóbb rajta talán a sötét hajával különös kontrasztot mutató zöld szempár.


         Tudás és karrier

pálca típusa || Kökény, magja Sárkányszívizomhúr, 11 hüvelyk
végzettség ||A Roxfort elvégzése után nem tanultam tovább, azonnal belecsaptam a munka világába, habár azt egész jó eredményekkel végeztem el.
foglalkozás || csempész
varázslói ismeretek ||
Az elméleti tudásom a roxfortos éveim alatt mindig is nagyobb volt, mint a gyakorlati. Lehet, hogy ez amolyan hollóhátas dolog, hiszen a környezetemben nem egy hasonló képességekkel rendelkező gyerek volt. Ugyanakkor, kikerülve a felnőttek világába szép lassan ez átbillent éppen a másik irányba. A fekete mágiát Tudjukki uralma alatt sajátítottam el, mikor is a halálfalók kiszolgálásán dolgoztam. Külföldről mindenkinek kellett ez-az, amit egy csempésznek nem jelentett gondot beszerezni a megfelelő kapcsolatai révén.

        Egyéb

avialany || Robin Lord Taylor
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 02. 13. - 12:01:47 »
+1

Kedves Cooper!

A korábbi rövidke kis előtörténet után már vártam, hogy hosszabban
is olvashassam életed történetét. Örülök, hogy így döntöttél, hiszen
sok izgalmas részletről maradtunk volna le egyébként. Remélem sok
kalandban lesz még részed köztünk.
Az előtörténetedet tehát



Esmé
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.051 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.