Agent Whiskey

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

willow under the bridge

        Roman után nézek, miután elnyelte az egyik kanapé, de minden ultraviola és sötétkék, csak a kezemet látom, benne a kölcsöngitárt, és hogy mennyire szívtelen vagyok, énekelek tovább, pedig valószínű, hogy csak engem érdekel a mutatvány, és még engem is jobban sápadt lakótársam ironikus küzdelme a függőségeivel. Ezt az egy dalt tudom értékelhetően eljátszani, íme hát az én csodálatosnak vizionált rocksztár karrierem, de nyilván ez egy meglehetősen bódult állapotába lesüllyedt házibulin nem különösebben értékelhető, ennek okán pedig megsiratni azt, amit az ember el sem veszített.. Natalie megemeli a korsóját - korsóját, vajon honnan szerezhette? - és rögtön bele is temetkezik a mellette ülő szájába, én pedig unottan rágyújtok a negyedik pohár whiskey után. Mégis ki a faszomat érdekel a művészet manapság.
        Persze fogalmam sincs, tulajdonképp mit siratunk ma éjszaka: minden ilyen összejövetel inkább emlékeztet egy tort ülő asszonykórusra, mindenkit elkapott a századforduló idézőjeles nagy sötétsége, de persze elképzelhető, hogy ilyen ez a generáció, már nem tudunk örülni semminek, főleg akkor nem, ha iszunk. Pedig ma éjszaka jó a társaság, egy volt évfolyamtársam portréi díszítik a szemközti falat, el is határozom, hogy amíg mérsékelten viselem a szalonspiccem, még egy dal épp belefér, emlékül, vagy fogalmam sincs, de az egyetlen határozott pontot az életemben egyébként is a kötelező vizsgáim teszik ki, amibe horgonyként kapaszkodni lehet: ha nem lennének, most biztos inkább azt a jóképű halmot választanám ruhákból a földön, és az alkohol jótékony hatásai alatt arról merengenék, hogy engem bizony itt felejtettek, és a történetem egyébként pörgő fonala nélkülem folytatódott, és végtelenül csalódnék alig egy évvel ezelőtti énemben, meg annak szeretteiben.
        -Oké, tudom, hogy a lóverseny jobban érdekel, de én amúgy sem vállalok felelősséget. - közlöm a gitár tulajdonosával, aki egyetértően bólogat, zsebre vágja a szelvényeit, és behangolja újra a mikrofont, bár őszintén meglepődünk mindketten, hogy eltalálja a szükséges lyukakat. Hiába, ha az embernek jó a lyukérzéke, vigyorodom el, meghúzom az italom, mert ha szégyenérzet nem is maradt bennem, gátlásaim végtelen mértékben. Megkötöm a bakancsom még életerősen, aztán elnyomom a cigarettám az orrán, és beledobom az asztalon álló üres sörösdobozba a csikket. Nem, semmi My Way meg Shape of my heart, Beast of America.
        Amikor nem részeg vagyok, dühös: jobb az előbbi mindenkinek, főleg nekem, aki rohadtul fázom a saját társaságomban, amíg az asztalra nem lépek, és táncolni nem kezdek. Pedig úgy képzeltem el magam, mint a szende leányok a gitárjukkal, fonott hajukkal, amint akusztikus rockballadákat merengenek bele a nagy közösbe, előttünk cider, és a színpad szélén áll a természetesen alternatív lovagjuk, hogy elrepítse őket a boldog akárhovába, én meg itt ragadtam saját magammal, a feldolgozatlan haragommal, önutálatommal, és ezen már sem az alkohol, sem a cigaretta, sem semmi egyéb nem segít, legfeljebb a zene, annak is ez a változata, amire senki sem kíváncsi, mert itt, az epileptikus fények között zajlik le, nyomtalanul, és megint az az élményem, hogy kopogok egy ajtón, ami rég házfallá változott. Leonnak még csak elnézi az ember, hogy valami ősi rettenetben összegubózik, egy szekrény mélyébe költözik, onnan félti csak a tekintete a jövőt, de Willow.. Willow nagyon remélem, hogy nagyon boldog ebben a pillanatban, amíg itt énekelek, remélem, hogy boldogabb annál, mint amit el tudok képzelni, mert különben még a halálom, vagy az ő áldozata sem ért semmit.
       Ledobom a kabátom, átadom magam a refrénnek - páran már ülni sem tudnak, páran még bágyadtan remélik, hogy folytatom, és valami hevenyészett orgiát csaphatunk, amit mindenki akar, de elkezdeni senki sem mer, én pedig már megint botrányt keverek nagykanállal, és egészen élőnek érzem magam megannyi zsibbadt hónap között ellopva, pedig csak hátramaradtam, legfeljebb le, és minden a legnagyobb rendben, meg a faszom. Még őszintén utálni sem lehet érte senkit, ő elment, én pedig megígértem, hogy szépen megvárom, egész nyáron utazgattam, Aub népjóléti törekvéseit viseltem, amikor zöldségekről és egészségről tartott kiselőadásokat, figyeltem Lott vergődését a saját életével, és a magam népjóléti törekvéseként Romant nevelgettem ennek a másik, most már kiábrándító világnak az apróságaira - de minden, ami a Roxfortból olyan izgalmasnak látszott, a szabadság, az, hogy mi mindent tehet meg egy mágus felnőve, minden egy rohadt nagy közhely lett. Egy nagy elviselhetetlen közhely, és amit megismerni véltünk, annál is nagyobb csalódás, mint ami akkor érné az embert, ha hazatérve gyermekkori otthonát a tűz elpusztította volna, és mégis kénytelen lenne valami gyerekes indíttatásból beköltözni a rohadó falak alá. BÁRMI jobb ennél, BÁRMI háború és törekvés, bármi vágy és vihar, csak érezzünk végre valamit - ez a gyér közönség például a mellényemet az arcán, ennél lejjebb csak akkor vetkőznék, ha azt gondolnám, a szex ez a bármi, egymáshoz érni helyettesítheti az ürességet, de épp akkora be nem váltott ígéret, mint egy füves cigi.
       - Elégedett vagy? - kérdezi a gitár tulajdonosa, mikor a dal végén a kezébe nyomom drága szerelmét - meg kell engedni ezt a megszólítást annak, aki alkoholos filccel írja rá a hangszerére, és ki vagyok én, hogy az igaz szerelmet firtassam, tényleg, ki a faszom - és csak lopva mér végig, mint valami nagyon olcsó író fantáziájában automatikusan mindenkit, aki olyasmit visel az olvasó örömére, amiben ó irgalom atyja, a hasát is látni. Pedig alig maroknyian - kuncog Freud a fejemben - maradtunk, akik nem félmeztelenek ezen a bulin.
       -Nem, de megyek, keresek két pohár rostos narancslevet, hogy elviseljem valahogy. - hogy a felháborodáshoz hasonlatos hang szökik elő belőle, legalább nagyon szórakoztató és tanulságos, nyilván az imént storeot kaphattam, véli szerencsétlen, ép eszű ember nem iszik narancslevet, legfeljebb, és szociális öngyilkosságként a vodkája mellé, de én a komplexusos rocksztár vagyok, aki nagyon is megnézi a hűtőt a remélt zsákmány után kutatva.
      

[Agent Whiskey]

Agent Whiskey

Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy volt diákom elhív egy házibuliba, amit ő szervez. Tudom, hogy a tavalyi évem abból állt, hogy igyekeztem jó viszonyt kialakítani velük, és ez valakivel sikerült valakivel nem, de most nem is ez a lényeg. Ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy vajon tényleg jól tettem, hogy hagytam elmosódni azt a bizonyos határvonalat, amit egy tanár és egy diák között kell tartani? Egyáltalán kell tartani ilyen határvonalat?
Akárhogy is, most már igazgatóhelyettesként nem tehetem meg ezt a nagy barátkozást az iskolában, és talán azon kívül sem. Persze a már végzett diákok más kérdés, és az is, hogy végül is elfogadom a meghívásukat vagy sem. Erre a bulira azonban elfogadtam, és még ha csak egész este az egyik sarokban is fogok ülni, akkor sem az iskola falai között vagyok bezárva. Óh, lehetne már vége a télnek, hogy újra motorra pattanjak a hétvégéken és bejárjam a környéket. Mindent. Nyáron pedig Amerikát. Ha jól hallottam, ott aztán tudnék száguldani az egyenes, végtelenbe menő utakon, ahol semmi mással nem kell megküzdened csak az elemekkel és az élvezettel, amit a vezetés vált ki az emberből.
Késve érkezek, ami egy különóra elhúzódásából adódik, és abból, hogy nem a lakásba akartam egyből hoppanálni, hanem inkább a varázstalan módszert alkalmazva sétáltam egyet idáig. Egy kis melegen tartó varázslatnak köszönhetően nem is érzem olyan vészesnek a hideget. Már az utcán hallatszik milyen jól érzik magukat a mulatozók. Egy pillanatra meg is állok. Kinőttem én már ebből a műfajból így harmincöt évesen. Talán elég lenne, ha csak beköszönnék és valamilyen módon ki is menteném magam azonnal. Nem mintha lenne dolgom, valószínűleg hazamennék vagy vissza a Roxfortba és aludnék? Nem, azt azért nem, de valami nem éppen szórakoztatót csinálnék.
Váratlanul egy gitár hangja üti meg fülem. Nem profi játszik rajta, ez hallatszik, de azért nem éppen egy amatőr sem. Csak egy kis gyakorlás kéne neki, és minden rendben lenne. Gondolkodok rajta, hogy ki lehet az a társaságból, aki tud gitározni, de a Roxfortosok közül senki sem jut eszembe. Talán nem is varázsló van ott fenn, hanem egy varázstalan, akkor pedig jó, hogy nem a kandallón keresztül érkeztem. Már nem emlékszem rá, mi állt a meghívóban, csak az időpont és a hely az, ami dereng.
Lassan megindulok a lakás felé, és be is kopogok. Egy idegen alak nyit nekem ajtót, és mindjárt a kezembe is nyom egy dobozos sört. Kibontom és koccintok, de egy kortynál többet nem iszok belőle. Sóhajtok egyet, majd kicsit körbejárom a lakást. Mindenhol van valaki, így biztos nem fogok tudni egy nyugodt kis sarokban megbújni. Végül egy volt diákommal állok le beszélgetni pár szót a konyha mellett.
- Köszönöm a meghívást. Örömmel látom, hogy ilyen jól mennek a dolgaid.
Nem tagadom, néhány különóra és plusz gyakorlás után tökéletesre sikerült a RAVASZ és úgy már egyenes út volt a Godrikra. Biztos vagyok benne, hogy azóta is boldogul, csak rá kellett találnia magára. És ahogy többször is leszögeztem már neki, azért mert nem a diákom, még segíteni tudok neki.
Benézek a konyhába is, csak hogy gyorsan felmérjem a terepet, de egy pillanatra megfagyok. Látom, hogy van valami kevésbé alkoholos is, így a gurgulázó gyomromnak pont megfelelő lenne.
- Elnézést, kaphatnék én is abból a narancsléből?
Legalábbis a színe alapján az lesz, aztán ki tudja, hogy mi van benne. A fiatal lány nagyokat pislog rám, mintha szellemet látna, ezért egy mosoly kíséretében elveszem tőle a dobozt, majd töltök egy pohárba, a sört pedig otthagyom az asztalon.
- Magának is töltsek?
Rossz szokás, hogy egy konyhában inkább érzem magam házigazdaként, mint vendégként, így el is kezdek intézkedni, majd miután végeztem, ténylegesen keresek egy nyugodt sarkot, és igyekszem csak élvezni a zenét, és egyelőre figyelem a többieket. Tényleg kiöregedtem ebből, jobb lenne egy pub vagy valami kocsma, ahol meg lehet bújni anélkül, hogy kitűnnél a korod miatt a tömegből. Mégis mikor lettem én ennyire unalmas és szentimentális? Komolyan, lassan olyan leszek, mint a bátyám, aki már a kocsmákat is zajosnak, hangosnak és gusztustalan helynek tartja, pedig rengeteg szépség van bennük.
 

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

willow under the bridge

        Nem mintha abba a hitbe ringatnám magam, hogy az emberek nem tudnak megváltozni: én sem születtem depresszióval a zsebemben, bár az öngyilkossági hajlamként jelentkező bátorságra azért gyanakszom, az elég mélyen futhat már bennünk meg köztünk, tárgynál maradva azonban valóban nem vagyok abban a delejes állapotban, amikor elhiszem, mindez minden következmény nélkül megtörténhet. Lehet, hogy csak a tankönyveim beszélnek belőlem, esetleg az a reccsenés, amit már nem is feltételeztem a szívemről, egyrészt mert bíztam benne, hogy mostanra elittam és füstöltem, a bűnös triumvirátus harmadik tagját kihagyva az egyenletből, mert attól még szánalmasabbnak érzem magam, mint amúgy - másrészt pedig nem hittem volna, hogy ez ennyire tud fájni ennyivel később is.
        Nem, az ember feltételez valami ellenállás magában, tagadást, vagy olyan jellegű fogalmakat, amelyek tompítják amúgy is redukálódott érzelmi életét, nagy bölcseket mond cigarettához, néha teához a barátnőinek, megszereti a bakancs viselését, megesküszik, hogy frissen szerzett tudását kizárólag a jó érdekében forgatja másokban, és ehhez hasonló epifániák - de az arcodat nézve szinte meggyulladnak az ujjaim egy jó átok után. Ugyanakkor.. és elengedem az alig születő dühömet, nyelek egyet, ugyanakkor neked minden bizonnyal van egy nem nekem tartogatott, de remek indokod arra nézve, miért találkozunk úgy egy konyhában, mintha sosem ismertük volna egymást. Kell, hogy legyen, mindig van, csattanó, egy jó egysoros a dráma legvégén, mielőtt húzzák a függönyt, felhangzik a taps, adnod kell végszót, hogy.. ne semmisüljön meg az egész ismert univerzum itt most, ezen a különösen sárga csempén, amit egy félig kiégett, apokaliptikusan vörös körte világít meg.
        -Hogyne, az egyik fétisem, ha megkínálnak a saját italommal. - állapítom meg, nem is szárazon, egyszerű csevegésre kiélezett hangon, semmi átok, semmi tajtékzás, döbbenet pláne nem: mindig bíztam benne, hogy stílusosan sétálsz vissza az életünkbe, lazán, mint egy tájfun, ami lenni szoktál körülöttem, a fejemben. Legalább egy tippem bejött a sokból, egy csekket beválthattam a láthatásodra, és ép vagy, tűrhetően egészséges, megkockáztatom, elégedett, ennél többet akarni pedig istenkísértés volna. Persze, faszom, miről is beszélünk, rá is gyújtok, mert nyilván elment a maradék eszem is a néhány pohár italom után. Taposs meg, én erre születtem. - Biztos narancslével akar kezdeni? Nem lesz az kicsit erős húzóra?
        Készítek néhány karikát, és gondosan eltartom a fejem az útból, meg ne érintsen a füst, vagy mondjuk a belőlem áradó feszültség, csendes az, de nagyot üt, gondolom jobb híján majd rajtam, amint Leon ágyán fekszem - hát idáig jutottunk, gondolnád, de azt nem, hogy bakancsban az ágyra, az az igazi botrány ebben a történetben - ő pedig medimágusokat emleget, néha, ha nagyon megijed, bűntudatosan valami emlékeket, szeretetet, de arra olyankor nehéz figyelni, ha a fejed a varrás mentén akar felhasadni. Az unokabátyám nem helyeselte az életmódom, pedig nagyban hozzájárult a kialakulásához, és csak akkor eszmélt erre rá, mikor a felvételemre megivott pohár pezsgőt nagyon sok másik követte: hát még mikor közölte velem, hogy visszajöttél, élsz, csak épp én ennek nem vagyok már a része. Sápadtan állt a kertjében, félrehamuzott véletlenül, de nem szóltam neki, nem szóltam én akkor már semmit semmihez, ahogy most sem teszem. Félek, ha megtenném, én bánnám meg mindhármunk helyett.
       -Na, hogy tetszik? Az egy ezerkilencszázhatvanas, Loire-völgy. Érezni rajta a fás ízt, igaz? És az a vulkáni talaj.. hiába, nem lehet megunni. - mosolygok néhány erős, füstös réteg szarkazmus alatt, és a pultnak dőlök, nagyjából úgy, mintha itthon lennék, de hát félig-meddig sötét van, piaszag és odakint emberek szexelnek bolyhos kanapékon: hé, nézd, tényleg otthon vagyok, mintha a lelkemben járnánk épp. Látom továbbá, megtartottad a szokásodat, hogy egyből a szakács légy, bárhol is jársz, úgyhogy csak figyelem rombolásod az idegen helyiségben, amíg tart, iszom egy kicsit a látványodból, ha megkínáltál vele. -És meséljen, kihez tartozik? Házigazda, Lauren, a születésnapos, vagy csak meghallotta ezt fantasztikusan értelmiségi muzsikát, és megnézte, miért hallgat még kétezerben bárki Weird Sisterst? - bólintok a beszűrődő zaj felé, ifjúkorunk letűnő nosztalgiájába vegyül valami elektronikus aláfestés, ahogy szépen meggyilkoljuk ezt is. Persze, Willow mindig nagy rocker volt a szó nem elcsépelt értelmében, ez nem az ő évtizede zeneileg, ha már máshogy esetleg talán mégis. Kinyitom az ablakot, és kipiccentem rajta a cigarettám, elhelyezkedem a pulton úgy, hogy a cipőm talpa ne érjen hozzá semmi lényegeshez, és élvezem az ismert világ végét. Talán könyvet is írhatnék belőle, nyilván rengeteg időm maradt rá, hogy kiélvezzem minden bukéját, minden sötét vigyorát, mielőtt meghalnék. Megint.
      

[Agent Whiskey]

Agent Whiskey

Ideje kicsit elengednem magam. Mostanában kicsit sok volt a munka és a család is. Nem értem, miért kérdezgettek folyton valamiről, ami nem történt meg. Nem baj, a bátyám legalább az orrom alá tudja dörgölni továbbra is, hogy mekkorát csalódott bennem. Neki ez a mindene, akkor hagyom had mondogassa. Másrészről viszont valamiért úgy gondolom, hogy ideje lenne megállnom, és talán megállapodnom is. Talán csak a Roxoft teszi ezt velem. Mindegy, akárhogy is alakul a jövő, valami majd csak lesz.
Most az, hogy egy volt tanítványom konyhájában állok, és éppen kiszolgálok egy fiatal hölgyet a saját narancsléjével. Nem tudom miért van az az érzésem, hogy szellemet lát a személyemben, de talán csak emlékeztetem valakire a múltjában.
- Biztos lehet benne. Az alkohol nem éppen a legjobb szomjoltó, és korai még az idő ahhoz, hogy eszemet vesztve fetrengjek valamelyik sarokban.
Mert hát ez is megtörténhet, és akkor ha teljesen elengedem magam, meg is fog történni. Most még szoknom kell a helyet, ami nem szokott eddig rám jellemző lenni, de ez mégsem egy pub, ahova ismeretlenként mész. Az itt lévők egy részét ismerem, és vagy ittam már velük együtt vagy nem. Mindegy, amíg őket nem zavarja, hogy itt vagyok, addig engem sem fog.
- Tudja, volt már szerencsém a tündérkéhez, és nagyon rossz volt másnap, elég sok szempontból, viszont nekem tanítanom kell holnapután, tehát nem tehetem meg, a sárga földig iszom magam – válaszolom még bizonygatva, hogy miért is nem iszom egyelőre alkoholt. – Persze, nem kizárt, hogy később majd valami erősebb is előkerül.
Miután leülök a kis székemre, valamiért az az érzésem támad, hogy ismerem azt a nőt, aki a pulton ül. Igazából még nagyon is fiatal, nem hiszem, hogy régóta elhagyhatta a Roxfortot. De akkor viszont máshol tanult vagy nem tavaly végzett.
- Tudja, igazán meggyőző ez az évjárat.
Bár akkor is, csak egy sima narancslének érzem. Mondjuk aranyat ér minden cseppje, és biztos nem keverném be valamilyen más itallal, de ez akkor is csak egy narancslé, nem kell túlbecsülni. A dohányfüst miatt viszont kinyitom az ablakot. Tudom, hogy a hideg, téli időben talán nem kéne, de a rengeteg izzadság is tárult mellé, így biztosra vettem, hogy nem árthat, ha egy kevés friss levegő is vegyül a régibe.
- Nos, bevallom, meglepett a zene, ami kiszűrődött néhány perccel korábban. Elismerésem a gitárosnak, bár kéne még kicsit gyakorolnia. Vagy az is lehet, hogy csak az alkohol hatásának köszönhető az az esetlenség, ami néha kiszűrődött a játékon keresztül.
Hogy kihez tartozom? Igazából már magam sem tudom, hogy kihez tartozom. Valahogy senkihez sem, így ha ezt válaszolnám, akkor se hazudnék olyan nagyot. De a meghívót mégis csak küldte valaki, és az a valaki igen is ennek a bulinak a házigazdája.
- Bár aláírás nem volt a levélen, az írásban felismertem Laurent. Egykori diákom, akivel sikerült kicsit átlépnünk a tanár-diák kapcsolaton. Ezt nem úgy értem, hogy mi ketten jártunk volna – kezdek el mentegetőzni, bár nem tudom miért. – Inkább úgy, mint aki nem szeretett volna megmaradni a tanár szerepben, és inkább előrelépett volna a barát, távoli ismerős vagy valamilyen közelebbi kapcsolatba. Bár, úgy érzem, így is csak az ex tanár vagyok, aki valahogy idekeveredett – elmosolyodom.
Ha megkapnám azt a gitárt, akkor én is játszanék rajta valamit, bár egy ideje már én sem játszottam, így esélyesen nem lennék jobb, mint a korábban a hangszert megszólaltató személy.
- És ön hogyan keveredett ide? Esetleg a Godrikról ismeri Laurent?
Ha jól tudom, akkor ő oda jár, és sikerült is felvételt nyernie. Biztos vagyok benne, hogy legalább olyan jól teljesíti azt az iskolát is, mint a Roxfortot. Valamiért azonban meg sem fordul a fejemben, hogy a szemben ülő lány talán egy varázstalan, és akkor a Godrik, mint iskola nem fog neki túl sokat mondani. De ha tényleg így lenne, akkor majd kivágom magam valahogyan. Elvégre nem lehet mindenki az ország összes iskolájával és főleg magániskolájával tisztában.
- Egyébként mi az a sötét aura, ami körbelengi? Talán bajban van?
 Mert valamit érzek, ez már biztos, a kérdés csak az, hogy honnan ered, és milyen esemény származik belőle. Mert ha tényleg varázstalanról van szó, akkor akár az is lehet, hogy megátkozták. Ez esetben viszont muszáj lesz lépni, jelenteni a Minisztériumban, de nem megvárni, hogy ők cselekedjenek. Az átoktól függően lehet, hogy nincs annyi ideje, amíg ők elkezdenek intézkedni.

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

willow under the bridge

        Most aztán végképp nem értem, hogy a szokásos úgy-teszünk-mintha-sosem-ismertük-volna-egymást játékon túl egyébként milyen tétekkel emelünk: csak vicces, vagy virágnyelven fogjuk-e megvitatni közös évünk apró-cseprő eseményeit, esetleg olyan lezárással, hogy én megpróbálom beleölni magam, vagy őt, nem tisztázott, a narancslébe. Tulajdonképpen ez egy egyedi, és főleg nemes halálnem, végtelenül jobb, mint bármi, amit eddig a lapokban olvashattunk, és borzasztó kártyajátékos vagyok, ha őszinték akarunk lenni hajnali egy órakor, egy házibulin, ahol a levegő hallucinogén-tartalma már elérte a kritikus szintet.
        -Ahhoz sosincs korán, tapasztalatom szerint. Ha már az ember komolyan gondolja, hogy meg kell baszódni, akkor bizony meg kell baszódni, a dolog mindennemű szofisztikáltsága, szalonképessége nélkül. - nos, ez egy örökzöld, Minnie cigizik, Willow utálja, Minnie cigizik tovább, Leon is cigizik, de ő olyan Marie Antoinette jelleggel, Willow azt is utálja, de vajon megkérdeztem valaha, hogy azon túl, hogy rossz lehet a garatreflexe, mi a gondja tárgya? Vagy csak a füst, ami ellen most is ránk szabadítja a januárt annak minden szépségével, hogy még a pulton, legalább néhány méterrel arrébb is bűnhődjem meg a szokásért. Esetleg paranoiás vagyok, kezdődő skizofrén, és hamarosan elhajózunk a semmiből jövő hangok lágy őrületén, de addig akárhogy is, el fogom szívni ezt, mielőtt egyébként Roman rájön, hogy az ő mentolos cigarettája került meglovasításra. - Hogyne tehetné meg, nagyszerű bájitalaink vannak a macskajaj elűzésére, világvégére, akármire is. Persze, azt hiszem, a dobozos narancslevet gyártó cég méltán tarthat igényt a gasztronómia parnasszusán az istenek pohárnoka címre, ha megengedi, szerintem Ganümédesz-szerű minőségben, mennyivel életszerűbb már egy homoszexuális pohárnok az élet sötét oldaláról, mint egy ártatlan és buta kislány. Bár, látja, ez remek filozófiai kérdés, a fiatalság istennője nyilván mindig tisztában lehet az aktuális trendekkel, kivéve, ha a bukolikus értelemben az, mert akkor innom kell még egyet.
        Nehéz eldönteni, hogy a halott lelkem sziporkái célba találnak-e, vagy Willow igazából rég lerázta magáról az összeset, és visszatérünk arra a pontra, ahonnét lefelé vezetett az út a nyuszi érzelmi odújába, meg Greg pátyolgatásába. Hümmögök egy sort jobb híján, valóban ideje lenne felkeresnem egy szakembert, ha már mindent ezen keresztül akarok megfogni, de vagy ez, vagy a gondolom, öncsonkítás, sorozatgyilkosság, ilyesmik lapulnak a családi bárszekrény mögött, és ennek a puszta gondolata megérne egy erős függőséget egy tudatmódosítóval. Ki tudja, milyen csodálatos életünk lehetett volna, ha anyám történetesen épp a fűben találja meg élete értelmét mások teste helyett?
       -Nyugodtan megmondhatja, hogy nem erre születtem, tényleg nem. Abban viszont igaza van, tényleg az alkohol tehet róla, már úgy eleve arról, hogy zenélni akarjak, kiscsoportos foglalkozást a felettes énem részére, aki nyilván roppant nehezen viselheti, hogy nem művészeti pályára léptem. De hát tudja, mind ott rontjuk el az életünket, ahol tudjuk, valaki tanár lesz, valaki auror. - azért megállok egy pillanatra a mozdulatban, amikor Lauren kerül szóba, aki ebben a percben érzésem szerint a saját ágya alatt fekszik, és holnap reggel részletesen megvitatja majd velem, éppen velem, a laikussal, miért érdemes gumi nélkül szexelni, és úgy eleve, miért tartozik ez a szofisztikált témakörök közé a reggelihez kísérőnek, de Lauren nem zavartatta magát, és majdnem elhiszem, hogy másban sem. Fogalmam sincs, zavarna-e, ha az történt volna, amire tippeltem eredetileg, erre ráérnék akkor meditálni, ha gyors hirtelenjében elkövetek valami eszméletlen ostobaságot, és szerzek magamnak még egy komoly problémát, esetleg némi nemibetegséget. Azért lássuk be, ez nem lenne túl karakteridegen, eltekintve a mindenféle iszonyomtól, de arról a sokadik feles után sem szoktam beszélni. -És szegény Lauren már rég túl van a vodkávén, és nem is köszönt önnek. Kész francia sanzon. - természetesen beszélni fogunk Lauren tanulmányairól is, amelyeket csodával határos módon vitelez ki, általában rólam másolva a beadandóit, és amikor nem figyel - mert neki is hiába ajánlgatom a másnapostalanító bájitalaimat - az összeset átalakítom, hogy azért mégse rúgjanak ki minket épp ugyanúgy, ugyanazért. Ha nincs Oakley, meg a kitartó levelezésünk, nyilván rég meghaltunk volna mindketten a fejfájásban, és főleg nagyon megérdemeltük volna, mert nem tudom többször körbeírni máshogy, hogy milyen lelkesen igyekszünk elpusztítani mindent, amiért évekig dolgoztunk a Roxfortban. - Még a Roxfortból, én mindig tisztelem azt, aki nagy dohányos volt, és mégsem került miatta büntetésbe soha. Most van néhány közös óránk, például egy olyan, ahol elfogadható lett volna az iménti téma, de a filozófia tulajdonképp az istenek büntetése a részünkre, és lássuk be, Lauren meg én megszolgáltuk.
      Felnevetek a sötét aura említésére, kedvesem, ez itt színtiszta pezsgő vodkával és energiaitallal, néhány doboz Bond, készülődés közben hallgatott Paint it black, meg a hiányod, gondolom, és ha most ismerősnek találsz majd valamit, az nem épp az előzékenységem lesz. Megemelem a poharam előtted, ha megpróbálsz megmenteni annak ellenére, hogy valójában nem érdekel, milyen következményekkel, meg foglak átkozni, és nem lesz az a Kean, ami összeszedhetne.. vajon ezt látta Leon, amikor megközelítetted, ettől tartott annyira? Hogy nem veszel komolyan dolgokat, amelyek egész polcok helyeit foglalja az emberben, hogy te gondtalan vagy mindenütt, ahol mi magzatpóz és erős gyógyszerek? Nehéz elképzelni, de reális.
      - Nem, én vagyok a Baj. De azt hiszem, ezt ön nálam sokkal jobban tudja, érzi. Nem fél tőle, hogy későn vette észre?
      

[Agent Whiskey]

Agent Whiskey

Talán kicsit eltúlzom az érzéseim, mikor a tettek mezejére lépek az ablak kinyitásával. Mégis úgy gondolom, hogy muszáj meglépnem, mert a benn lévő levegő önmagában gyilkos, nem kell hozzá még más is, ha esetleg hamar el akarunk aludni. Persze, az a küzdelem, ami az ébren maradással jár egy ilyen buliban, mindent megér, főleg, mert utána édesebb a pihenés. Nos, az meg már más kérdés, hogy ki, hol pihen majd.
- Végül is, ha ezt a nagyon különleges narancslevet kivégezzük, akkor nem szeretnék senkit megsérteni, szóval jöhetne valami, abból az évjáratból, amiről korábban beszélt. Vagy olyan pont nincs?
Ami a bájitalokat illeti, nem szoktam hozzá, hogy a varázslat segítségével legyek túl valamin. Ha már lerészegedtem, mocskosul, akkor szeretnék egyedül és nyugodtan átesni minden következményén. Ha minden miatt a bájitalokhoz fordulnék, akkor ki tudna mértékletességet tartani? És most nem feltétlenül csak egy bulira vagy valamilyen bánatúző ivászatra gondolok, hanem a rendszerességre gondoltam.
A zenei tudás megint egy más kérdés. Azt lehet gyakorolni. Nyilván egyszerűbb, ha valaki ilyen tudással születik, de az meg nagyon ritka. Vagy ha mégsem, akkor az illetőt más irányba viszi az élet, és nem foglalkozik annyira a zenéléssel.
- Nem gondolnám, hogy nem a zenélésre született, de az igaz, hogy van még mit gyakorolnia. Ne értsen félre, nem csak az észt osztom, én magam is játszom gitáron, és tudom mennyi ideig tart megtanulni bármit is, vagy úgy elsajátítani magát a hangszert, hogy az a megfelelő hangokat adja ki. Ha gondolja, akkor gyakorolhatunk együtt. Nekem sem ártana megint elővennem és leporolnom.
És igen, megint a tanár szerep lép elő belőlem, mintha másból már nem is állna az életem. Az igaz, hogy szeretek tanítani, ha valami nem jól sül el a diákok körében, akkor azt talán kicsit jobban is a szívemen viselem, mint kellene. Nem tudom lenne-e valami, ami azt mondatná velem, hagyjam ott az iskolát. Persze az út az mindig, de ha a következő nyáron megint átmegyek a tengeren, ki tudja legközelebb talán Amerikába, akkor talán nem is jövök vissza.
- Miért gondolja, hogy akár egy tanár, akár egy auror elrontotta az életét, ha azzal foglalkozhat, amivel szeretne? Eredeti végzettségam auror – mondjuk családi kényszerre, de ez már más kérdés – mégsem gondolom azt, hogy időpocséklás volt az iskola elvégzése. Vagy azt, hogy auror létem ellenére voltam szakács, pár hónapig egy politikus mellett asszisztens és most tanár. Az élet néha nem azt dobja, amit akarunk, mégis az visz rá arra, amit el akartunk érni.
Érdeklődéssel hallgatom, hogy milyen kapcsolat lehet a házigazda és a kis hölgy között. Annyira nem vagyok jó az életkorok megtippelésében, így biztos vagyok benne, hogy a kisasszony egy évvel korábban végzett, hiszen tavaly nem láttam, nem vizsgáztattam. De az érdekes, hogy a Godrikon sem láttam, mikor a tavasszal átmentem az iskolába. Biztos aznap pont nem volt iskolában valami miatt. Nem az én dolgom foglalkozni ezzel.
Becsukom az ablakot, azért nem értem elsőre, hogy mi a nagy nevetés oka. Talán valami rosszat mondtam vagy tettem volna? Végül visszaülök a helyemre, keresztbe teszem a lábam, majd kérdőn nézek a kisasszonyra.
- Nos, ha maga a Baj, akkor azt hiszem, már a lakásba lépésem pillanatában belesétáltam a maga által szőtt hálóba. Szóval, akár későn vettem észre, akár nem, kutya kötelességem kimenteni magam és mást is ebből a hálóból.
Elmosolyodom, majd kicsit elbambulok az üres poharam felett. A baj engem sem került el soha gyerekként, néha magam álltam az útjába, máskor egyszerűen megtalált. Felállok a helyemről majd egy kis tömény keresésére indulok. A hűtő mellett találok is egy bontott whiskeyt.
- Maga is kér? – mutatom a kisasszony felé az üveget. – Willow vagyok.
Igyekszem a szemébe nézni bemutatkozás közben. Néha nem sikerül ez a partneremtől is függ. Akkor itt kezdődik majd az, amit úgy hívok, a nap hátralévő részének elfelejtése.

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

willow under the bridge

        Persze, nyilván sok fokkal elviselhetőbb, ha az ember meggyőződéssel teszi, amit - vagy mert sosem kötik össze a feje felett a szálakat okos kézzel, és bizonyos szájak nem szólalnak épp rosszkor meg, Kean nem mosolyog, pedig az apjáé eme jelző, Leon nem néz, és egyikünk sem vesz levegőt, amíg McGalagony felmér bennünket egy januárban, állunk csak a szürke félhomályban, sápadtan és kéretlenül, te pedig boldog vagy most, épp az ellenkezője annak, ami akkor. Az a kiadásom ragaszkodna hozzá, hogy igyál, lehetőleg addig, amíg ki nem böksz valami elnézéshez hasonlót, de nem hiszem, hogy ezt beszámíthatóan megtennéd, és én mindennél.. többre értékelem mások józanságát, mint mester a múzsáját, figyelem és tanulom, miről fogok lemaradni, ha létezik Isten, és megsegít.
        -Nem tudom, ön biztos jobban ismeri Lauren ízlését. - jó reggelt, nyomorúság, még ha a dal nem is így szól, persze mindent helytelenül idézni már művészet, amivel most kárpótolom magam, hogy valahogy elférj a gyomromban. Nem mintha feltételezném, hogy valóban ismered, ahhoz még túl élénk a grafitszín egyenruha emléke, Lauren, ahogy látványosan unatkozik az óráidon, olyan magabiztossággal, amilyennel én csak a könyvem felgyújtani tudtam. De ha épp ismernéd is, semmi nem múlja felül a pokoljárást, amit a puszta megjelenésed, felbukkanásod húzott elő a kalapból, és ha nem ittam volna eleget, nyilván infarktusom lenne, még ha ez a hasonlat semmilyen világban sem állja meg semmijét. - Tudom, hogy játszik, és tudom, hogy jobban, de ha megengedi, ezt a rögtönzött zenei tehetségkutatót úgy elengedném, mint ön az én csípős megjegyzésemet a filozófiáról. Vagy másról.
        És valóban ideje ismét megismerkednem a hűtővel, hátha találok még itt valami rosszabbat, mint amit te jelentesz, a kéretlen segítségeddel, megint ezzel az átkozott gitározással, amit nem tanultam meg akkor sem, mert nézni szerettem, csinálni meg nem. Még van képed itt kínálgatni a múltunk darabjait mit sem sejtő arckifejezéssel, amin tangózni lehetne, mert az idegeim rojtosak, kilazulással fenyegetnek, csak a hűtő belseje segít rajtuk, az ajánlkozásod semmiképp.
       -Hát, szerintem erről csak ön vélekedik így. Már arról, hogy nem volt pocsékolás elvégeznie az iskolát. Egy halálfaló közel megölte, a nyomozás Leandernél bukott meg, és gondolom azóta sem jött rá, hogy Roxana sem az volt, akinek mondta magát. - míg a delejes fehérséget bámulom, vaktában szurkállak, mindennel, ami épp eszembe jut, és csak azzal, ami megfogható, következtethető. Hogy a valódi démonokat, a családodat nem győzted le, hogy az életünket mégis Leonnak köszönhetjük, aki cinkelt paklival játszik, de így is lapot húzott tizenkilencre..  -Az élet és a sors a gyengék kifogása, Mr. Fawcett, és bármilyen buta döntéseket is hozott, bármennyire nem tudom elképzelni, hogy elvégezte azt az iskolát, ahogy mesélte, gyenge sosem volt. Persze lehet, hogy a dolgok megváltoztak. Pezsgő vodkával, vagy scotch fagyival? Ezek a lehetőségek. - kiparkolom a kellékeket a pultra, és nagyon komolyan gondolom a kérdést, legalább ezt az egyet a mai éjszakán. Persze, mikor először találkoztunk, nyilvánvaló volt, hogy nem szerencsés együtt innunk, úgy egyáltalán, felelős felnőtt férfiként a lelkes, ám annál bajkeverőbb gyerek kezébe letenni az alkoholt, de bármennyire a tanáromként bukkansz is fel újra, már nem kell aggódnod miattam, legfeljebb a gyomrod miatt, mert egyik sem sétakocsikázás a könnyű emésztés másnapjában. - Ez feltételezné, hogy tudatos vagyok, pedig a Baj mindig csak úgy bekövetkezik, nem mérlegel, a baj hol megfoszt, hol öl - mint egy isten. Már meg sem kérdezi a koromat, pedig mindig azt mondta, túl fiatal vagyok.. tulajdonképp sosem fogalmaztuk meg, mihez, mert ahhoz nyilván nem eléggé, hogy ne haljak meg. Mondanék önnek még egy filmes hasonlatot, de úgy érzem, kezdek szomjas és önismétlő lenni, és nem akarom untatni a közös nyomorunk sötétségével, biztosan találunk jobb témát is.
      Bármilyen bátor is vagyok, maradjunk a vodka-pezsgő szentháromságnál, amint találtam a konyhaszekrényben valami erős lórúgás alakú fájdalomcsillapítót, arra bizony szükségünk lesz, bárhol ér is a holnap reggel. Te közben belefeledkezel a gyilkolásomba, mert máshogy nem nagyon tudnám aposztrofálni, ami történik, valahol tetszik, lehet bűnhődni, valahol meg nem, mert nagyon szeretek élni, ha ezt nem is láthatod rajtam épp most. Minden bakancsos, zilált pórusom élni óhajt, ellened főképp, mert most már máshogy nem lehet, túl kell élni ezt a kettétört világot, ami itt hever a padlón, azon állunk, azon álltunk, és látod, a padló semmi volt, most is várjuk, hogy a gyermek-énünket valaki szeresse, hazavigye és ágyba dugja. Feléd nyújtom a poharat meg a pirulát, bár nem veszem zokon, ha az utóbbira gyanakszol, nem mintha nem hagytam volna elöl a dobozt, nem mintha ártani akarnék neked.
      - Whiskeyt? Ma már többet nem, félek, akkor még a hangokat is látnám, nem csak a színeket. Tudom, mi a neve, Willow Fawcett, mindenkinél jobban tudom, hogy az ágya gerendáját meg kellett volna csinálnia, hogy egyszer csak úgy berepedt az erkélye ajtaja, hogy kis lámpák vannak odakint, hogy megpróbálta ellopni egy kisfiú cipőjét még az ősidőkben, hogy imádja a Punch&Judy Pubot, hogy azt hiszi, az anyja nem lenne büszke önre, és tudom, hogy önnek ez az egész semmit nem jelent. Ezt a leginkább, pedig iszom, és tudok dolgokat.
      

[Agent Whiskey]

Agent Whiskey

Volt már olyan, hogy az életem egy pillanat alatt bizarr fordulatot vett. Szerencsére nem mostanában, de akkor is nehéz volt kikeverednem belőle, ez most sem hiszem, hogy másként lenne. Azt viszont nem is érdemes összehasonlítanom, hogy melyik a nagyobb bizarr jelenség az életemben, mert a mostani toronymagasan nyerne.
- Miért ismerném jobban? Én csak a tanára vagyok.
Nem értem eleve a felvetést, de biztos van valamilyen logikus következtetése a nőkre nézve. Nem tudom, valahogy nem igazán tudok jól következtetni velük kapcsolatban. De az is lehet, hogy valami más húzódik meg a háttérben, amit eddig nem fedtem fel ezzel kapcsolatban.
- Látott már esetleg valahol fellépni? Nem sok olyan nyilvános hely van, ahol meg szoktam pendíteni a húrokat, de akad.
Mondjuk legutóbb ilyen egy évvel ezelőtt volt a Punch&Judy Pubban. Ott pedig nem volt túl nagy közönség, de ki tudja. Mostanában nem mindenre emlékszem pontosan, ami talán a korral jár együtt. Felejtek, és feledékeny lettem.
Figyelmesen hallgatom, ahogy tud Leanderről, hogy tud Roxanáról. Valami nem stimmel, de egyelőre nem akarok kérdezősködni. Talán kellene? Elronthatom már itt a helyzetet, vagy elég tényleg még egy kicsit várni. Végül is, ezek még mindig jelenthetnek véletlent.
- Maga talán halálfaló, hogy ismeri Roxana múltját?
Igen, így lesz a legjobb. Ha nem magam miatt érdeklődök, hanem felőle. Hiszen ezzel olyan információt adott át valóban, amiről eddig nem tudtam. De mit is kezdhetnék vele? Rohanjak a parancsnokságra? Már lezajlott a tárgyalások nagy része, felesleges lenne. De ettől függetlenül tényleg érdekes, amit mond.
- Nem kérek egyik lehetőségből sem, köszönöm.
És újra csak hallgatom, amit mond. Elfogy az italom, kell is az az erősebb, de akkor valami olyasmi történik, amire nem számítok. Elszakad az a bizonyos cérna, most már válaszokat akarok, nem csak célozgatásokat, meg mindenféle sértegetéseket. Mármint ha annak szánta őket. Megragadom a karját, nem érdekel, hogy van-e nála valami, akkor hozza azt is magával. Hoppanálok egy játszótérhez, ami a késői óra miatt teljesen üres, és bár elég nyílt a terep, nem hiszem, hogy félnem kéne attól, meglátnak. Előveszem a pálcám, de egyelőre csak magam mellett tartom mindenre felkészülve.
Nem tudok senkiről, aki megfigyelne, és azt sem tudom, hogy valakinek valaha engedélyt adtam volna erre Keanen kívül. Bár, neki is csak az emlékeim mustrálására adtam engedélyt, másként nem érhet hozzám, és ezt ő is tudja. Szóval akármilyen gonosz tréfa is ez, most véget fogok vetni neki.
- Ki maga? Honnan ismer ilyen jól?
Mi van akkor, ha nem is magától jött, hanem küldték? De az honnan tudna a gyerekkori incidensemről? Ez az egész teljesen értelmetlen. Válaszokat akarok. Addig nem megyek el innen, és nem fogom őt sem elengedni, amíg meg nem kapom őket.
- Én ráérek egész este, halljam, mit akar tőlem? - a hangom már szinte morgóssá változik, mérges vagyok rá, a világra, arra aki küldte. De ez mind a lényegen nem változtat, válaszokat akarok.
És legfőképp, mégis mit tud az édesanyámról, mikor én magam sem tudok róla túl sokat. Honnan veszi ezeket?
Szikrázni kezd a pálcám vége, ami nem meglepő, annyi minden kavarog bennem, hogy jelenleg bármire képes lennék.

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

She got two little horns

        Vajon most hagyni fogom, hogy akár feltakarítsd velem az avart, emlékezni fogok pontosan, milyen az a szenvedély, ami a vadászat sajátja, leszek-e vad, levelek között megzizzenő vérszomj, futok-e, látlak és te látsz-e, na és ki tud nagyobbat lőni a másikon? Van még hely, amely nem sérült rajtam, van még mit elvenni, és én nem vagyok csupa acél, még vas sem, mert az ilyesmi elhasználódik, és a legjobb mindig a feltámadásban voltam, míg te elméletileg mások hozzásegítésében, de egymás ellen sosem próbáltuk magunkat komolyan. A rossz arcomat mutatom, döntöm el a hideg levegő érintése után közvetlenül, táncolni fogunk, a ritmust még nem ismerem, de bármit megtennék, bármit, hogy még egyszer túléljelek.
        -Mondjuk, a halálfalók napközis csoportjának tagja vagyok. Gondolom, kihalásos alapon működik, azért a jelenidő, nem mintha ne tudna róla mindenki, akinek kell. - vonom meg a vállam, az alkohol fűt, a lehetőség pedig, hogy még párbajozni is fogunk, csábítóan húzódik meg közöttünk ugrásra készen. Roxana, ironikus, de nem lenne kifejezetten büszke rám ebben a pillanatban, de egye fene, rég elhagyta az országot, talán megbocsájtja, ha nyomába lépve afféle hideg bosszút kortyolgatok a megbánás poharából - Tehát így fogunk játszani, úgy teszünk, mintha nem ismernénk egymást? Nem vagyok amneziátor, meg a Jóisten sem, arra fogunk hát lapot húzni, amit a másik mond, Fawcett, más lehetőség nincs.
        Vajon ez ugyanaz a park? Nyilván a sötétben nem ismerős, amikor megígértem, hogy nem megyek utánad, mindennél komolyabban gondoltam, bármit is csináltál, tiszteletben tartottam, időnként némi sarat hordtam be Leon szépen ápolt szőnyegeire, aztán további szenvedést a hangulatába, a teája fölött oktatott, hogy ugyan, hagyjalak futni, vannak történetek, amelyeknek mindig épp ugyanaz a vége, és valami egészen elképesztő családi vonás lehet, de a rossz dolgokban mindig igazunk van. Azonban azt tényleg nem tudom eldönteni, most kegyetlen vagy-e, vagy ostoba: ütni akarsz, vagy menekülni? Szerencsére a cigarettám a farzsebemben maradt, a lassú kihűlést van mivel illusztrálni, mert nem fogunk egyből átkokat hajigálni a másikra, nem volna illendő, bármilyen indulatok is szikráznak bennem, amíg tüzet adok magamnak. 
       -Nem, nem hiszem, hogy tetszik ez a hangnem valakitől, aki nekem tartozik inkább magyarázattal. Nézze, én nagyon szívesen megátkozom önt, ezzel kapcsolatban nincsenek kétségeim, de az sokkal izgalmasabb kérdés, vajon miért törölt az életéből Willow Fawcett, akivel jókat táncoltam az esőben, jártam Párizsban, és akiről az első fényképeim másolata a mai napig abban a Pubban van kifüggesztve? - pedig valóban érzek némi felajzott gyűlöletet, amiből pontos flagrante születhetne, és még mindig léteznek klasszikusok, amelyekre óhatatlanul nem számít a katedrán álló, lényegében ártatlan haderő, a maga lopott süteményeivel, a maga gyerekes lelkesedésével a kviddicsmeccsek előtt  -Azért tudja, egy italra igazán meghívhatna, ha már az enyémet ott felejtettük készségesen, főleg az után, hogy majdnem elértem a nagy szerelmes igyekezetemben, hogy épp az iskola udvarán ejtsük szerét a tanár-diák szabálysértésnek, vagy hogy velem aludjon a Mungóban, hogy riadozzon saját magától, hogy netalán megerőszakolt, pedig az orrom vérzett csupán. Én nagyon szerettem magát, Mr. Fawcett, és tudja mit, nyilván a pokol mágus megfelelőjében égek el mindenféle perverziók okán, de még ezt is megtartottam, talán nézze meg, utána nem bánom, kipróbálhatjuk, jól megy-e még a gyümölcsprés. - némi szerencsétlenkedés után előhalászom a melltartómból - és voilá, Minnie Balmoral, amint végképp legurul a rosszéletűek lejtőjén kebelbarátnőjei után - az egyik szentimentális képünket, nyilván fogalmam sincs, mikor készült, de borzasztóan emlékeztetsz egy kölyökkutyára, ahogy a lencsébe pillantasz a parkban, és berántasz magad mellé, sikítok, az összes nem is létező szeplő villan az orromon, és az majdnem találkozik a tiéddel. Szelfi-mi vidámnak tűnik, legalább annyira gondtalannak, mint én lehetnék, ha tényleg megiszom azt a koktélt, de az talán nem lenne ilyen árulkodó a múltunkról. Tessék, az arcodba fújom a füstöt, legyen ez is nosztalgia. - Van rajta konszolidált kis dátum is. Még nincs egy egész éves, Mr. Fawcett, és a kurva életbe, legközelebb, ha elrabol valakit, legalább ne gyakorlatilag félmeztelenül tegye, mert nagyon, de nagyon udvariatlan dolog.
      Ilyen távolságból még mindig egészen úgy festesz, mint régen, de ez lehet épp a scotch, whiskey, akármi is, az teheti, hogy nem szűnök meg létezni úgy egyszerűen, pedig megérdemelnéd, mindent megérdemelnél, ami hangos sikoltozással, harapással és üvöltéssel folytatódna, erdőben lopakodással, fához vágódással, zihálással, majd földre hemperedéssel, egy kicsit megint meghalással járna: a hasonlat összes, és összes áthallásos értelmében, mert nyilván te még mindig te vagy, és ha nem reagálsz éppen gyorsan, majd utólag letagadom, majd utólag vezekelek, elmegyek megint abba a templomba, mindent megbánok, és talán egy kicsit boldogabban halok meg - ha nem reagálsz elég gyorsan, úgyis megcsókollak majd.
      

[Agent Whiskey]

Agent Whiskey

Ez az egész kezdett egyre érdekesebb fordulatot venni. Miért van olyan érzésem, hogy lassan nem is szűrreális az egész, hanem egy kész komédia? Mármint, ki űzhet ilyen játékot a másikkal? Kell lennie valamilyen magyarázatnak erre a helyzetre, de azt nem ott akarom megtenni. A hideg levegő jót fog tenni akkor, mikor tiszta gondolkodásra van szükségem.
- Nem ismerem magát. Ha mégis ismerném, akkor gondolja, hogy ilyen otromba tréfát űznék magával?
Valljuk be, szemmel láthatóan szenved valamitől, és azt a valamit már nem tudom az alkohol hatásának betudni. Szóval, hacsak nem sikerül rövid távon pontot tenni ennek az ügynek a végére, akkor itt rövid időn belül átkok fognak elszabadulni. Főleg azért, mert bárkinek is lenne köze a halálfalókhoz, az nem maradhat szabadon semmi esetre sem. Pontosabban a minisztérium majd dönt róla, de innen csak akkor mehet majd el, ha legyőz. A kisasszony jelenlegi állapotában pedig nem valószínű, hogy sikerülni fog neki.
 - Már ne haragudjon, de mégis milyen hangnemet várt tőlem, miután elmondta az életem jelentősebb részeit, olyat, amit esetleg mással nem osztottam meg, de egy perc együtt töltött időre sem emlékszem magával?
Remélem nem ő van még felháborodva. Az viszont valóban elgondolkodtató a részemről, hogy mégis honnan tud ezekről az információkról? Biztos vagyok benne, hogy nem legilimenciával kapcsolatos a dolog, mert arról tudomásom lenne, és Keannel gyakoroltunk már annyit, hogy ha teljes mértékben nem is, a legféltettem titkaimat azért meg tudjam védeni. Az anyámmal kapcsolatos érzések pedig bőven kimerítik a legféltettebb szó jelentését.
Másrészről viszont ott vannak azok az emlékek, amik megtörténtek velem, mégis mintha hiányozna valaki onnan? Hogy lehet, hogy Leon beszél valakihez, aki nincs is ott? Vagy hogy lehet, hogy napokra nem emlékszem, holott mások mondják, hogy beszéltek is velem?
- Hallgasson el! – kiáltok rá. – Nem fog meggyőzni a sok hazugságával és a manipulált képeivel.
Bár, nem értem még mindig mi értelme lenne ezeket megtenni. A háborúnak már rég vége, a halálfalóknak pedig egészen más volt az eszközük, ha el akartak érni valamit. Nem tudom mitévő legyek. De most komolyan? Vallatni mégsem vallathatom, ahogy arra sincs időm, hogy Keannek sürgönyözzek, aki láthatná valóban igazat mond-e.
Sóhajtok egyet, aztán közelebb araszolok, majd ráadom a kabátom. Ebben igaza van, azért nem kéne megfagynia, az én garbóm és mellényem azért még véd valamennyire. Az illata annyira ismerős valamiért. És most nem arra gondolok, amit magával hozott hoppanáláskor a lakásból. Nem, ez teljesen más.
- Milyen parfümöt használ?
Azért vetek egy pillantást arra a képre, amit nemrég még lebegtetett előttem bizonyítván a kapcsolatunkat. Boldognak tűnök rajta, mind a ketten boldognak tűnünk rajta. Kiveszem a kezéből a képet, és nézegetni kezdem. Felismerem a hátteret, a perth-i lakásomtól nem messze készült. Minél tovább nézegetem, annál kevésbé érzem azt, hogy valami sötét dolog történt a hátam mögött. Valami olyan, aminek ez a kisasszony lenne az oka.
- Ugye tudja, hogy felelőtlen? – húzom félmosolyra a szám. – A képek hamisítása nem jó arra, hogy pasit szerezzen magának.
Végül abban maradok, hogy talán Lauren mesélt neki rólam, talán meg is mutatott valahol, és sikerült megszerkesztenie ezt a képet. Esmé biztos meg tudná mondani, milyen módszerrel készült.
És bár lehiggadtam kicsit, ami a bensőmből ered, mintha az eddigi háborgást valami lecsendesítette volna, valahogy mégis nehezemre esik elhinni azt, ami történt. Honnan ismer? Még ha a kép szerkesztett is, a lakcímem nem árultam el a diákjaimnak. Ha valakivel mégis találkoztam az Londonban volt, de augusztusban már az ottani lakásom is eladtam.
- Visszatérnék akkor egy korábbi kérdésemhez. Mit akar tőlem?
Választ akarok, mert jelenleg nagyon kiszolgáltatottnak érzem magam, és jó lenne a lehető leghamarabb megoldani ezt a problémát.

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

She got two little horns

        Hát nem fogok, előzetes beharangozásom ellenére itt fogunk állni, én a kabátoddal gazdagabban, felvont szemöldökkel - amit nyilván McGalitól láthattam, más nem tud így lesújtani a szeme sarkából, csak a mínuszötvenpontbalmoral - és folytatjuk a komédiát, mert nyilván bárki ráérő idejéből szívesen áldoz, hogy képeket szerkesszen sosemvolt kapcsolatokról, hogy épp véletlenül jókor legyen jó helyen, meg se keresse az illetőt az átjáróház munkahelyén, vagy ha tudja, hol él, olyan finoman igyekezzen csak megzsarolni, hogy annak aztán semmi értéke ne legyen. De azt hiszem, a logika nem az erősségeink közé tartozott, mi mindig drámáztunk, én legalábbis egészen biztosan, és két hülye együtt örök szórakoznivalót biztosít a közönség számára.
        -Tudja, a ragtapasz nem gyógyítja a pisztolylövést. - összébb húzom magamon a kabátot, persze sokat nem segít, ha az ember rögtön csípőre is teszi a kezét ellenkezőleg, mint valami sorozatban, pedig az öregisten látja lelkem, a maradékot, nem ezt érdemled, szitkokat, de hangos üvöltözést, átkokat, aztán mégis racionalizálunk, de talán ez vezet majd valahová is - Mi okom volna hazudni erről? Tudom, hogy horkol részegen, na azt nem sírom vissza, nyilván belőlem sem a dohányzás hiányozna, ha emlékezne rám, de nézze csak, talán ön nem volna tiszta idegrángás, ha találkozna élete szerelmével, az meg annyira sem emlékezne, hogy bikkmakk?
        Tessék, összefüstölöm a ruhád, téged, csapjunk a seggére azoknak a racionalitásoknak, ezt úgysem lehet megmagyarázni sehogy, nem voltál te soha ennyire jó hazug, ha tettél is egy-két dolgot a magad érdekében korábban, ha azt mondod, nem tudod, miről beszélek, el kell hinnem, ha ki is gyulladok mindjárt a tehetetlenségtől. Nem tudhatnál ilyen érzéketlen maradni, mert ilyenkor jönnek a női megérzések, meg a további hisztéria, hogy de hiszen akkor korábbi kapcsolatunk is mi volt neked, kávé és Próféta, az egyéjszakások szexmentes változata meg nem voltunk, nem lehettünk, megbízom benned, bármilyen mérges is vagyok. Ha azt mondod, úgy van, máshol keresem a kapaszkodókat, hónapok óta először érzem magam ébernek hozzá.
       -FRANCIÁT, IGAZÁN KELLEMES, UGYE?! A NAGYBÁTYÁM AJÁNDÉKA! - kiabálok vissza közvetlen közelről, úgysem jár erre senki, bátran élhetünk hát a tüdőnk kapacitásával, jobb is ez, mint állni tétlenül, hallgatni, mint fejtegeted a képzelt betegségem, ami miatt most épp téged üldözlek nyilván rajongásommal, mint leányregények kalandorai, pedig csak szőke vagyok, buta nem -Én nem a felelőtlen szót használtam volna, elvégre ebben a történetben akkor én vagyok a gaz erőszaktevő, aki most nyilván mindjárt előkapja mellényzsebből a kloroformot, de megengedem, kreatív meglátás. De azért tisztázzunk valamit: gondolja, hogy tényleg így próbálkoznék, ha ez lenne a célom? Csak mert nem tudom, ez a gondolat melyikünknek nagyobb sértés. - azért ez egész vicces, sejtettem itt hatalmas csatákat, de látod, az egyetlen szúró-vágó eszköz a nyelvem mégis, azzal keressük a valóságot a valótlanban. Hát mit lehet tenni, ha nem kérdezni még vég nélkül, de érezni fogod, túl sok az egyezés, túl sokat tudok ahhoz, hogy véletlen legyen, ahhoz meg nem eleget bizonyos dolgokról, hogy zsarolást sejts mögötte - Csak szeretném ha.. hinne nekem? Mikor elköszönt tőlem, hogy elinduljon a szokásos útjaira egyikére, azt mondta, visszajön, és nem kerestem. Tudja, jobban szeretettem saját magamnál, csak.. hát fogalmam sincs, mit szeretnék, érteni talán, mi történt, miért nem lett vége akkor a világnak, mikor hazajött, tanítani kezdett, talán csak szeretnék hivatkozni valamire, nézzétek, ezért vagyok ilyen lendületes ivó, szeretnék rámutatni arra a rengeteg emlékre, amit együtt éltünk át, hogy le tudjam zárni valahová. Leon nyilván most mindenféle hegyibeszédeket intézne mindkettőnkhöz, de hol érdekelt bármelyikünket is egy Lutece intelme annyira, hogy ne menjünk a magunk őrültsége után?
      

[Agent Whiskey]

Agent Whiskey

Nem tudom ezt az egész helyzetet hova tenni. Kezdem úgy érezni, hogy ez egy kicsit nagyobb dolog, mint amit én el tudnék fogadni, és ha így van, akkor valaki olyannak van köze hozzá, aki közel áll hozzám. Bár a bátyámból ki tudnám nézni, de ő nem lenne képes rá. Nem miattam, hanem Greta miatt. Ha kiderülne mit tett, az biztos, hogy megnyúzná. Az én kedves Gretám még mindig olyan hevesen és vehemensen védelmez, mint mikor megismertem. Hihetetlen, hogy volt rá képes egész életében.
Valahova beljebb kéne mennünk, nem maradhatunk itt, de akkor hova? Hol tudnánk nyugodtan megbeszélni ezt a helyzetet? Nem bízom benne, de mégis valami ott pislákol bennem, hogy ez csupán makacs ellenállás. Valamiért ott van az a kellemes érzés, ami egyre inkább átjár, és mintha a testem emlékezne valamire, amire az elmém nem.
- Nem tudom mi jár a mai fiatalok fejében. Elég sokfelé jártam, talán valakihez szeretne közelebb kerülni. Talán kislány korában találkoztunk először és most megkeresett.
A francia szó hallatán megtorpanok. Nem tudom miért, de a hanglejtés, a stílus, minden olyan ismerős, mintha már hallottam volna valahol. Persze, sok felé jártam, így nem meglepő, hogy pontosan nem emlékszem rá, de mégis. Ez az érzés közelebbi, nem egy halvány emlék a tíz évvel ezelőtti énemtől.
- Mégis ki a nagybátyja?
Félek a választól, de azért csak nem hagy nyugodni a gondolat. Ez a nagybáty lehet a kulcs ahhoz, ami most kettőnk között történik. Csak még nem tudom milyen formában. Talán ő az okozója annak, amiért nem emlékszem rá semmilyen módon? Vagy ő lesz az, aki visszaadja mindazokat a közös időket, amikről a kisasszony beszél?
Egy pár lépést arrébb megyek, a dohányt még mindig nem bírom, és mint olyan annak sem örülök, hogy a kabátom beveszi majd a szagát, de nincs mit tenni. Inkább ez, mint az, hogy miattam fázzon meg. A végén még Lauren engem fog hibáztatni, ha az egyik barátnője megbetegszik.
- A felelőtlen talán tényleg nem a legjobb szó, de ettől még lehet igazam a képekkel és a közeljutással kapcsolatban.
A sértés része pedig megint egy másik dolog. Valahogy nem tudom, hogyan kéne ezt a helyzetet rövidre zárni, de megoldódik majd, ez biztos. Most már én is kezdek fázni a ruhámban. Ha legalább mozognék, akkor lenne valami, ami melegen tartana, de így semmi sem.
Megborzongok a név hallatán. Emlékszem Lutece-re, és arra is hogy volt vele valaki, aki miatt valahogy soha nem tudott javulni a kapcsolatunk. De nem tudom, hogy ki az. Ő talán meg tudná ezt mondani.
- Mikor legutóbb elköszöntem valakitől, nem ígértem olyat, hogy hozzá fogok visszatérni. És a szokásos utam ezúttal sokkal messzebbre vitt, mert bejártam Hollandiát és Belgiumot is. Valamennyire Franciaországot.
Oké, talán nem teljes Belgiumot, még lehetett volna eltölteni ott egy kis időt, de majd most nyáron visszatérek oda. Mert érdemes oda visszamenni. Hogy mi van a hittel? Legalább olyan hihetetlen a meséje, mint amilyen hihető is. Mert hát miért ne lehetne, hogy valóban igaz minden, amit mond. Erről csak egy módon tudok megbizonyosodni.
- Menjünk el Leonhoz. Én soha nem szakítanék úgy valakivel, ahogy maga állítja. Nem lennék képes rá. Ha mégis így hagytam el önt, akkor annak köze kell lennie ahhoz, ami történt az utazásom során.
Megfogom a kezét, az ujjait a sajátomba kulcsolom, aztán hoppanálok a házához, ahol pár évvel korábban még bált tartottunk mi ketten. Igen, mi ketten, és akkor is volt ott valaki, aki segített a szervezésben.
Rálépek a már ismerős bejárathoz vezető ösvényre. Nem akarok előre kiabálni és később sem, csak remélem, hogy itthon van. Igazából nem tudom, mit várok ettől az egésztől miután megkapom a válaszaimat. Visszatérnek akkor az emlékeim? Ha kiderül, hogy tényleg igaz minden, akkor mi lesz? Tudjuk majd úgy folytatni, mintha semmi sem történt volna?
Akármi is van, remélem sikerül bejutnunk és nem gond, ha ilyen késői időpontban keressük. Az ajtóhoz lépek és a kopogtató felé nyúlok. Ha igaz, amit mindig is hajtogatott magáról, akkor talán nem kell felébreszteni és a csengőnek sem kell szólnia.
- Remélem, hamarosan választ kap a kérdéseire és a sajátjaimra is – fordulok a kisasszony felé úgy, hogy még mindig össze van kulcsolva a kezünk, és bevallom, elég kellemes és meleg érzés ahhoz, hogy ne is akarjam elengedni.

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

She got two little horns

        Nem is tudom, kire haragszom jobban - persze, két másodperc levegővétel ára volna megállapítani, hogy magamra, Leonra, a szomszédra, akit Romannel igyekszünk ignorálni, de akkor is utál bennünket, és olyan arckifejezéssel fogadja a létezésünket, mintha mindketten szektás teadélutánokat tartanánk szombatonként a közvetlen lábtörlőjén - de Leon jó eséllyel pályázhatna a felbujtó címére, mert épp ilyen komolysággal valószínű, hogy közbenjárt az ügyben. Azért a mai fiatalok egy külön fejezet lehetne, főleg a te szádból, mintha holnap koporsót néznél magadnak, amelybe harmadnapra befekszel. Kínos gondolat, csiklandozza a nyakamat, bár tulajdonképpen nem is értem én már azt, ami itt zajlik, felfoghatatlan, elképzelhetetlen, kényelmetlen főleg, bőgni szeretnék, vagy felvenni egy régi pólómat, és gitározni, de nem lehet már azt sem, itt vagy, élsz és ezt nem teszi meg nem történtté semmilyen tagadás vagy függőség. Az sem, ahogy nézel, pedig azt büntetni kellene..
        -Rendben, igaza van.. - valakinek, valahol, nem ebben a jelenetben, elbámulok messzire, de nem oldja meg semmi a kettőnk helyzetét, érthető az értetlenséged, de akárhogy toporgok, holmi képekkel meg idézetekkel nem fogom eloszlatni a.. ködöt, tegyük fel, hogy köd van ott, ahol valaminek lennie kellene, de nem ismertem senkit, akitől emlékeket vettek el, elméleteim vannak csak arról, milyen természetű a lyuk, amely utánam keletkezett - A maga olyan.. személytelen. Tényleg magát akar mondani annak, aki talán olyan dolgokat tud önről, amelyeket ön nem?
        Nincs időnk filozófiára, teológiára, és mégis megkérdezem, kíváncsi vagyok, mint mindig, azaz akkor mindig, a mostani mindig nihil és értelmetlen volna emlegetni, mintha minden keretbe akkor foglalódna, mikor megjelensz, holott az csak szétzilálja a valóságot, olyan polcra helyezi, ahonnét elérni többé nem lehet - leeresztem a cigarettát, szinte alig látom, hogy leszóródik a hamu a földre, kíváncsi vagyok, mint gyerek a mesére, a válaszodra. Ha törlődik életünk egy szelete, vajon ismét azok leszünk, akik előtte voltunk, vagy ott marad a foszló minta, keressük és keressük a honnantól hovát? Nyelek egyet, talán kicsit el is felejtem, milyen dühös voltam, és milyen ittas vagyok, jó ötletnek tűnik beszélgetni, megismerkedni, ha annyira geci lennék - hogy pontosan fogalmazzunk, mindennemű libegtetés és szépítés nélkül - talán megkerülhettem volna közös életünket, kihasználhatnám, hogy ismerlek, és neked nincs érkezésed visszaismerni, csak mikor már késő, mikor az idegen szőke a húrjaidon játszik, látszólag érzékkel csupán. Megnyugtat, hogy nem vagyok az ismeretlen szőke, aki darabokra tép, ha a gyomromban élő éhség vágyik is rá, de megint megmentesz valamitől, ami olyan közel járt, hogy az ágyamban aludt, miközben átölelt.

       -Félelmetes ilyet kívánni, és talán még félelmetesebb volna nem kívánni. - nem engedem el a kezed, pedig illene, illetve logikus volna, a platánfák sötétben is mozgó árnyéka alatt az ember bizonytalan mindenben, nem ésszerű hát mégsem - látod, megindokolom azt, amit nem is kellene, megint rágni kezdem a szám, hamarosan véres lesz a két első fogam, míg szívom őket, és a körmöm rágom, a cigiszagú körmöm, fejemen az eső kopog, mikor állok a buszra várva, és azt képzelem pár pillanatra, mielőtt lelocsolna, hogy ha teljesítek apró kihívásokat, minthogy egy egész napig nem gondolok rád, vagy nem fogok meg minden útbaeső füzet, majd visszajössz- és félek tőle, mit fog Leon mondani rád, rólad, ha valóban képes volt arra, amire nem hittem képesnek, ekkorát akkor sem ugorhat, ha kívánná, sosem vétene ellenem. Holott melletted állva nyilvánvaló csak, mennyire mégis alkata van rá, hogy jószándékból gyilkoljon, vagy épp ellenkezőleg, ne mondjon semmit, csak duzzogva összepréselje a száját, és ugyan letagadja, bárhogy kérdezed, de gyűlöli magát, gyűlöli az érzéseit, és a nevükben minden rosszra elkészül. Csend van, pedig a szélnek fújnia kellene, úgy érzem, talán eshetne, a vihar sem volna karakteridegen, bőgni fogok, és a lehorzsolt térdkalácsaim megint fájni fognak. Erre figyelek, és hogy még mindig nem engedtem el az ujjaidat. - Szerinted.. szerinted mit fog mondani? Te.. te nem félsz, Willow?
      

[Agent Whiskey]

Agent Whiskey

Az egész helyzet annyira furcsa. Ismerős és mégis ismeretlen. Nem akarok és nem is fogok addig megengedni semmit, amíg ki nem derül, hogy melyikünknek van igaza. De még akkor is, ha neki van igaza, vajon mihez fogok kezdeni az információval az emlékeim nélkül? Az már biztos, hogy ha Lutece is megerősíti a történteket, akkor valóságosak lehetnek. Az ő szavára adok, még akkor is, ha utálja a burám, nem hazudna.
- Rendben, akkor tegeződjünk, ha neked megfelel úgy.
Azért én is örülök neki, mert a magázódás csak bonyodalmakat kavar. Meg akkor a végén még úgy tűnhet, hogy egyáltalán nem oldódom fel, holott a kisasszonynak pont ez okozna megkönnyebbülést, ahogy észrevettem. Hogy kicsit közelebb engedjem magamhoz. De figyelek, nem túl közel. Ezt pedig továbbra sem hiszem el, hogy olyat tudna, amit én nem. Meglepődnék, ha tudna olyat.
- Akárhogy is alakul innentől kezdve, az már biztos, hogy valahogy alakul. És akár neked, akár nekem van igazam, az utunk keresztezte egymást. Most már nem lehet letagadni, hogy nem ismerjük egymást.
Kicsit elkapom a kezét, hogy így is átadjam a biztatást. Meg aztán nem árt ahhoz sem, ha hoppanálni akarok. És lehetőleg még azelőtt, hogy teljes egészében eláznánk. Mert most már rajta van a kabátom, így ebben a hideg időben esélytelen lesz nem megfázni. Nem is értem még mindig magam, hogy miért hagytam magam rábeszélni arra a bulira. Valószínűleg most inkább otthon kávéznék, melegben, egy jó könyvet olvasva, vagy valamilyen tanulmányt, de akkor sem a hideg utcán sétálnék egy idegen nővel, aki azt állítja, hogy ismer. És akinek az egyetlen tanúja jelenleg egy olyan férfi, aki zsigerből gyűlöl engem.
- Nem tudom mit fog mondani – megtorpanok kicsit, mielőtt még közelebb mennék a házhoz. – Nem félek, de abban biztos vagyok, hogy akármi is lesz ennek az estének a vége, valamelyikünk életét a feje tetejére fogja állítani.
Elengedem a kezét, és úgy megyek tovább az ajtó felé. Véget kell vetni ennek az éjszakának vagy így, vagy úgy. De lehet jobb lenne előre tisztázni valamit. Bár, még nem tudom, hogyan mondjam el neki. Szembe fordulok vele.
- Akármi is lesz… Bármit is mond Leon, nem tudok úgy tenni, mintha az elmúlt háromnegyed év ne történt volna meg. Ha igaz, amit mondasz, ha eszembe jutnak az emlékek kettőnkről, nem tudjuk ott folytatni majd, ahol abbahagytuk. Remélem, ezt megérted.

a g e n t  w h i s k e y

willow fawcett

She got two little horns

        Nem akarok bemenni oda - jut eszembe valami félelmetes magabiztossággal, ahogy az ember migrénje, pánikrohama kezdődik, óramű pontossággal sejti a karakter, hogy ismét a körülmények áldozatául esik, ledermedek egészen, és melegem lesz a kölcsönkabát alatt. Nem akarok bemenni, nem akarom megérteni, mi történt, és elkúrtam, elkúrtam mindent, ez cseng folyamatosan a fejemben, míg szaggatottan veszek néhány levegőt, mintha én követtem volna el ezt rajtad, és én felelnék, de valahol azért a bőrömre húzunk lapot, és még tizenkilenc sem múltam el... Tényleg igazán, mélységesen elkúrtam, és ezen nem segít a kézszorítás, a meglehetőst hidegben is verejték folyik a hátamon, mert félek tőle, mi következik, és hogy azt megint nem lehet befolyásolni, megint olyasmi történik, amit sejteni nem lehet, és ez mind nevetséges, téged kiképeztek auronak, engem megpróbálnak, mindketten haltunk már meg lényegében, és akkor engem attól ráz a hideg, amit mindenféle mámoros éjszakákon magam elé képzeltem.
        -Nem.. nem értem. A mondattani szerkezeted nem logikus.. - makogom összefüggéstelenül, és Leon ajtaja a pokolénak tűnik, ami most kinyitja a száját, hogy újra elnyeljen, és nem hiszem, kurvára nem hiszem, hogy túl fogjuk ezt is élni, illetve te valószínűleg igen, lehet, hogy ez a magyarázat, hogy nincs magyarázat, egyszerűen Leon ezt találta helyes döntésnek, gondolom, a szeretet nevében vagy hasonló őrület, belőle bármit kinézek. Gyerek vagyok megint, aki a maga perverziójától hajtva pontosan tudja, mi rejtőzik a pince legmélyén, és nem kerüli el azt, mitöbb, társaságot szerezvén napközis foglalkozást szervez magának vele, csak mert jó ötletnek tűnik, és irracionális is vagyok, állok itt, mint egy rakás szerencsétlenség, és szeretnék rágyújtani, hogy húzhassam az időt - Bármit fog mondani, én tudom, mi történt a bátyáddal. Nem tudom, hogy ezt is törölte-e, mert ott voltam, amikor sejteni kezdtük, de én azóta rá is jöttem.
        Ez valószínűleg a legnagyobb bűn, amit utóbb felróhatunk nekem - ízlés kérdése csak, melyikünk kezdi, és hogy milyen nevet adunk majd neki, jóvá tenni nyilván semmivel nem lehet majd, mert sem az idő, sem a helyszín nem viselhetné magán a halott emlegetését, aki ráadásul nem is emberhez méltóan szűnt meg létezni. Nem tudom, most hogyan fogadod, akkor túl sok minden történt, sőt, tulajdonképp nem vagyok teljesen biztos benne, hogy megtörtént velünk, hiába igyekeztem minden közös emlékünket gyerekes hűséggel megörökíteni valamilyen formában, mára nyilván mérhetetlen idealizmus martaléka lettek, bennük mindig frappáns valászokkal beszélgetünk mindig mély témákról, tetteink pedig magyarázatot nyernek az idő függvényében, holott.. holott jó részük faszság volt. Mint ez.

       -Nem tudom, hogy akarod-e. Akkor akartad, de az egy másik én volt, te egy másik te voltál, és akkor sem volt tökéletes. Nem lehetünk magunkra büszkék, és nem tudom, legalább annyira szerethető maradtam-e, hogy hinni merjek benne. - és most nem mozdulok, Leon ott rohadjon meg, ahol van, biztosan látta előre ezt, talán most is bennünket figyel, arra gondol, érdemes-e élni, érdemes-e valóban próbálkozni, és megbocsájtható-e, ha ő másik helyett próbál, a magáét meg felteszi a polcra, mert értéktelennek ítéli... Rágni kezdem az ajkamat, nem fogok sírni, mert semmi haszna nem volna, nincs bennem büszkeség, ami eltakarhatja azt, aki vagyok, és a titkaim, ha most nem is vagy tudatukban, kevés ember számára érthetőek. Ahogy a tieid, amelyek sosem engedik majd, hogy meggyógyulj belőlük, hogy tovább lépj, egy helyben maradunk, de mint minden, az idővel rohadunk, és nem tudom.. hiába képzeltem el, nem tudom, mit mondasz majd, amikor újra megismersz, és mindennél jobban rettegek tőle, hogy éppen te löksz majd el végül. Minden joggal: és akkor tényleg nem lesz miben reménykedni. - Azt elfelejtetted, hogy azokról a dolgokról is tudok, amiket mások előtt megtagadnál, amitől félsz, ami fájt akkor. Nekem volt időm arra, hogy felfogjam, amit csak felfogni lehet, mert megérteni nem, de te.. te látni fogod miből lettem. Félek tőle, Willow.. kurvára félek attól, ami történni fog.