+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Noxia Darkstorm előtörténete
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Noxia Darkstorm előtörténete  (Megtekintve 1029 alkalommal)

Noxia Darkstorm
Eltávozott karakter
*****


M4 hallgató

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 07. 14. - 18:53:36 »
+1

1. RÉSZ

NOXIA DARKSTORM

"Senki se különb, csak vannak képességeink..."



         Alapok

jelszó || "Mindenkinek a teste egy templom, de Lotté vidámpark"

Így ejtsd a nevemet || Noxia Dárksztorm
Becenév || Noxy, Nox
Nem ||
Születési hely, idő || Glasgow; 1979. július 17.
Horoszkóp || Rák
Kor || 20
Vér || Félvér
Munkahely || Munkanélküli


         A múlt

18 ÉVEN FELÜLIEKNEK! KISKORÚAK CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASSÁK!

 Gyerekkor
A tizenöt éves Jaxus Darkstorm negyedéves évfolyamos tanuló volt Roxfortban még 1967-ben, mikor megismerkedett Sofie Wings-el egy nyaralás során Skóciában. A férfi aranyvérű  volt kihalófélben lévő Darkstorm családból, akik csak mellékági rokonai lehettek Lestrange-éknek egy másod-unokatestvéri házasság miatt (ez nem bizonyított, mert a Lestrange családtagjai tagadták, hogy valaha rokonságban lettek volna a Darkstormokkal).
Éppen ezért, mint sok más aranyvérű család, ő is megvetette a muglikat és a mugliszületésűeket, ám amikor Jaxus Glasgowban nyaralt szüleivel és megismerkedett a panzió tulajdonosának lányával, első látásra beleszeretett Sofie-ba. Az se érdekelte már, hogy a lány tizenhárom éves volt és mugli. Nehezére ment az udvarlás és titkos találkák megbeszélése, mégis a nyaralás végére egymás karjaiban, csókkal búcsúztak el egymástól azt ígérvén, hogy levelet váltanak egymással és kitartanak, amíg végre együtt lehetnek.
Így is történt. Miután Jaxus elvégezte Roxfortot és befejezte az egyetemet is Oswald Beamish Jogi Karán, mint  jogi képviselő, majd elköszönve szüleitől Glasgowba költözött, hogy együtt lehessen szerelmével. A panziótulajdonos Wings szülők nemcsak tudtak Jaxus kilétéről, de örömmel támogatták is őt és lányukat mindenben, még az esküvői költségeket is magukra vállaltak, mikor a pár 1975 őszén összeházasodtak. Nem mintha nem támogatta volna fiukat a Darkstorm szülők, de mivel Jaxus egy mugli nőt választott élete párjául, féltek fenntartani fiukkal a kapcsolatot a halálfalók miatt, akik az utóbbi időben elszaporodtak az országban.
1979. július 17-én megszületett Jaxus és Sophie kislánya, Noxia. A kislány két éves koráig gondtalan, békés gyerekkorát tölthette szüleivel és mugli nagyszüleivel, bár Jaxus az utóbbi öt évben nagyon sokat volt távol, hiszen sok volt a munka a Mágiaügyi Minisztérium jogi osztályain a Sötét Nagyúr és halálfalói rémuralma miatt. A családfő féltette mugli feleségét és félvér lányát, így egy ideig, amíg el nem múlt a veszély, a család a Fidelius bűbáj védelme alatt álltak, Jaxus volt a titokgazda.
1981. november 2-a volt, amikor a varázslóvilág felszabadult Voldemort elnyomása alól egy Godric's Hollow-i "balesetet" követően, amikor Voldemort a Potter házaspár életére tört. Megünnepelvén Voldemort eltűnését a színről, Jaxus és Sofie elsősorban elmentek kislányukkal meglátogatni a Darkstorm nagyszülőket, akiket sokáig nem láthattak a halálfalók miatt. Gideon és Marianne Darkstorm örvendeztek fiuknak és menyüknek, de annál inkább örültek az unokának. Örömükben vállalták, hogy vigyáznak Noxiára, amíg a szülők elutaznak Franciaországba egy kis romantikus kikapcsolódásra, hogy bepótolhassák azokat az időszakokat, amiket elvett tőlük a sok munka. A nagyszülők is bepótolhatták a kimaradt unokázást.
Azonban az öröm hamar elszállt...
A szülők autóval mentek Franciaországba, amit Sofie vezetett. Egy figyelmetlen kamionsofőr miatt hatalmas karambol történt az autópályán, és sajnos az egyik nagyobb kocsi annyira széttörte a Darkstormék kocsiját, hogy a benne utazók belehaltak sérüléseikbe, mire kiérkeztek a mentők. Gideon Darkstormot annyira megviselte a gyászhír, hogy szívrohamot kapott és ott egy helyben meg is halt a szomorú hírt közlő minisztérium kiküldött emberei, valamint felesége és unokája szeme láttára.
Az akkor két és fél éves Noxia súlyos lelki traumába esett, mivel egyidőben elvesztette mindkét szülőjét és nagyapját is, aki szeme láttára halt bele rég nem látott fia végleges elvesztése miatt, sokat látogatta a Szent Mungó pszichológiával foglalkozó gyógyítóit. Mivel a Wings nagymama rákban meghalt három évvel ezelőtt, a Wings nagypapa is az utóbbi időben sokat betegeskedett, Marianne Darkstorm lett a hivatalos gondviselője.
A nagymamának sok időbe telt, mire gyógyítói segítséggel sikerült Noxiát még kisgyerekkorában kigyógyítania beteges szorongásából, mielőtt a még kezelhetetlen mágikus képességei kárt tesznek benne, vagy kviblivé válik. A kislányon csak hét éves korában mutatkozott meg először a mágia az évekig tartó szorongásai miatt. Még időben és egészségesen, bár a lány már sose volt többé az a mosolygós, életvidám típus, mint kisbaba korában, mikor még éltek a szülei. Szorongós időszakaiban is sokszor egyedül akart lenni, de felgyógyulása után inkább jobban igényelte könyvek társaságát és élt a hobbijának, a rajzolgatásnak és faragásnak. Ha vendég jött, csak csendben, udvariasan fogadta azt, majd elvonult, soha nem voltak barátai sem.
Már kislányként érdekelte a művészet és a kovácsolás, valamint ámulattal kísérte végig a kviddicset, s arra vágyott, hogy ő is valamikor repülhessen seprűnyélen, s érezhesse, ahogy a szél csapkodja arcát és lebegteti haját. Mivel a nagymamája sokat mesélt Roxfortról, s hogy van a négy háznak kviddics-csapata, elhatározta, hogy majd jelentkezik terelőnek, ha lesz rá esélye...
1990. július 17-én, amikor betöltötte tizenegyedik életévét, baglya érkezett Roxfortból. Ez volt régóta az első nagy öröm a kéttagú családban. Mivel Noxia felvételt nyert az iskolába, a nagymama, amikor elmentek az Abszol útra megvenni a felszereléseket, az egyenruhát, a tankönyveket és a varázspálcát, vett az unokájának egy fiatal fekete fülesbaglyot jutalom és szülinapi ajándék gyanánt. A lány ugyan nem nagyon volt barátkozós típus, a baglyát hamar megszerette. El is nevezte Neronak.
A lány és a nagymama is abban reménykedtek, hogy Noxia életében nagy változások lesznek, amint elindul Roxfortba. Marianne bízott benne, hogy Noxia végre igazi barátokra lel és újra beilleszkedhet a társadalomba. Noxia pedig abban, hogy jó tanulóként igyekszik elérni céljait, hogy később abban dolgozzon és azt sportolhasson, amit mindig is szeretett volna már kicsi korától kezdve. Mégis könnyes búcsút intettek egymástól, mikor szeptember elsején a kilenc és háromnegyedik vágánynál voltak. Bár Marianne jobban sírt, hiszen sokáig egyedül marad a házban, amíg Noxia iskolában lesz. Noxia is szomorú volt, hogy el kellett szakadnia egyetlen megmaradt családtagjától, ám józan esze azt súgta, hogy a Roxfort mindenért kárpótolni fogja, ha ügyeskedik.

Roxfortos évek - részletek Noxia szájából

ELSŐ ÉV

Míg sírtam, nagyi keservesen zokogott. Vajon ennyire elöntötték az érzelmek a büszkeségtől, vagy a tudattól, hogy sokáig egyedül lesz. Szegény nagyi!
Jó, én se voltam oda és vissza, hogy mennem kellett... de végre Roxfortba utazhatam! Végre értelmesebb dolgokkal is foglalkozhattam, mint a tanulás és céljaim valóssá tétele. Reméltem, ha végzek Roxfortban, művész lehetek, vagy kovács... vagy legyek kviddics-játékos? Szeretnék repkedni... de azért mégse bírnék ki hosszú távon megannyi embert... nem szeretem a tömeget... majd meglátom.
Este volt, mire a Roxfort Expressz megérkezett Roxmortsba. Egy kábé három méteres óriás vitt át minket csónakban tavon keresztül a kastélyba. Nem értettem... a többi diáknak miért nem kell csónakban úszniuk? Nagyi szerint hagyomány. Szerintem hülyeség. Ráadásul esett az eső is.
Kissé elfogott a tömegpánik és a lámpaláz, mikor beléptünk a nagyterembe, ahol a másik többszáz diák, tanár, szellem, közalkalmazott, állat és miegymás fogadott minket. A leendő évfolyamtársaim sokat sutyorogtak arról, hogy miként döntik el, ki melyik házba megy. Idióták... biztos a mugliszületésűektől jött ez a hülyeség. Gyermeteg rossz dumák, amivel egymást ugratják. Még egy félvér hülye is tudja, hogy egy beszélő sapka, a Teszlek Süveg oszt be minket valamelyik négy házba, és az igazgatóhelyettes, McGalagony professzor névsor szerint hívja ki a süveghez a gólyákat.
Megkezdődött a beosztás. Ábécé sorrendben (vezetéknév szerint) jöttek és mentek az évfolyamtársaim oda, ahova beosztotta őket a süveg. Sokat nem kellett várnom, mert a vezetéknevem "D"-vel kezdődik és előttem csak hét ember volt.
- Darkstorm, Noxia - olvasta fel pergamenről Noxia nevét McGalagony professzor.
Lassan mentem ki a süveghez, miközben mindenki engem nézett. Próbáltam nyugodt maradni, de mégis látszott rajtam, hogy ideges voltam a nyilvánosság előtt. Az átváltoztatás tanárnő fejemre tette a süveget, majd mintha megállt volna a világ, úgy hallottam a fülemben a Teszlek Süveg hangját.
- Sokat akar a szarka, szokták mondani! Aztán nehogy belebukjál, kislány... pedig megvannak a magad értelmes vágyai és céljai, no meg egy kis utálat a világ iránt. Tudom, mit rejt a fejed, de hogy a szíved is ugyanazt takarja-e, azt már neked kéne tudnod. Már van is egy ötletem, hová tegyelek téged... MARDEKÁR!!!
A jobb szélső asztalnál tapsoltak. Ugyanolyan utálatos mardekáros lettem, mint amilyen az apám volt.
Alig telt el egy nap, de már utáltam a saját házamat. A mardekárosok ritka kötekedő bunkók, eszük nulla (vagy hulla). A fiúk azt hiszik, ők a királyok, a lányok meg mind típikusan picsák, vagy néhányuk esetében sokkal férfiasabbak a  fiúknál. Közös bennük, hogy hol gonoszak, hol törtetően idióták, a többi ház meg persze, hogy utál minket. Amint tehettem, inkább elvonultam a társaságtól és a legészrevehetetlenebb sarokban vagy a könyvtárban magoltam, olvastam, rajzolgattam. Nem nagyon foglalkoztak velem a többiek, én se velük, úgyhogy így is megtűrtük egymást... bár a lány évfolyamtársaim úgy néztek rám, mint egy közveszélyes korcsra, ami bármikor betámad. Már csak a külsőm alapján is Halálmadárnak vagy Halállovagnak csúfoltak, élükön a Mardekár másodéves főringyójával, Sherry Cake-el.
A házvezető tanárom, Perselus Piton professzor sötét, fura fickó. Szigorú és igazságtalan más diákokkal szemben, de kivételez a saját házával. Annyira azért nem kivételezett, hogy mosolyogva paskolja a hátunkat és "kishúsomnak" hívjon minket. Igazából az a sötét, aljas karakter jobban állt neki. Pont ezért imádta őt a saját háza. Jó, túlzás, hogy én imádtam volna, nekem csak nem volt kifogásom a házvezető tanárom ellen, márcsak azért sem, mert Piton korrekt bájitaltant vezetett. Csak ugye ki nem állhatta a kivételezett diákokat, és azt, hogy nem követik az utasításait. Sajnos sokan nem figyeltek rá. Az évfolyamomban egyedül nekem és egy másik fiú osztálytársamnak ment pontosan az előírt receptek alapján dolgozni, a többieknek az üstje vagy felrobbant, vagy szívárvány tört ki belőle. A hugrabugosok, akikkel együtt tanulunk a dupla bájitaltanon, azok mind olyan ütődöttek voltak, mint az évfolyamtársaim - leszámítva azt, hogy ők legalább nem gonoszok és erőszakosak voltak, csak célpontok a nagyarcok szemében.
A tanévnyitó óta majdnem három hónap eltelt, semmi jelentős sem történt - kivéve a repüléstant, ahol seprűk és fogak törtek össze Madam Hooch nagy bánatára -, egész időmet csak a tanulásra és a hobbimra szenteltem, egy pillanatra se foglalkoztam azzal, hogy barátkozzak akárkivel. A saját házam tagjaival sem álltam szóba, ha nem volt piszkálódás és vita Sherry Cake-el és barátnőivel, nemhogy még a griffendélesekkel, a hollóhátasokkal és a hugrabugosokkal. Ők is időnként gúnyolódtak rajtam.
Ekkor ismerkedtem meg a szintén mardekáros, két évvel felettem járó Jake Spicerrel. Soha nem vettem őt eddig észre, de ő egy ideje észrevett engem és szeretett volna velem beszélgetni, de nem tudta, hogy közelítsen felém. November 2-án sikerült neki, aznap, amikor évente egyszer ismét előtör belőlem a szorongás és a sírás: november 2-a szüleim halálának évfordulóján mindig ez van. A parkban sírtam, mikor odajött és próbálta megtudakolni, miért sírok. Először nem akartam vele beszélni, aztán azt mondta, hogy ne játszam a csigát, hogy mindig a házamba bújok, hiszen nem minden mardekáros akkora seggfej, mint hiszem. Nem tudom miért, de ennek hatására elmondtam neki, hogy mi történt a szüleimmel és a nagyapámmal. Aztán elpanaszoltam, hogy már azért se akarok barátkozni itt senkivel, mert egyrészt Sherry Cake mindig megaláz hazug szavaival. Másrészt, ha kiderül, hogy anyám mugli volt és autóbalesetben halt meg az aranyvérű apámmal, akkor sokan úgy fogják vélni, hogy anyám miatt történt mindez, akkor pedig pokol lesz az életem.
Jake Spicer végighallgatott engem. Azt hittem, ezek után ki fog röhögni és el fogja mindezt mondani a többi mardekárosnak, de csodálatra megértő volt és együttérző. Elmesélte, hogy az ő anyja sárvérű volt, akivel aranyvérű apja valahogyan összeszűrte a levet. Amikor megszületett, apja megtagadta fiát, mert szégyelli, hogy teherbe ejtett egy sárvérű nőt, úgyhogy bemesélte, hogy tévedés történt és eltűnt a képből. Anyja pedig bánatában öngyilkos lett, így Jake árvaházba került, majd örökbe fogadta a félvérű család. Jake se rajong túlságosan a muglikért és a mugli születésűekért az anyjára hivatkozva, aki inkább öngyilkos lett egy aranyvérű seggfej miatt, minthogy foglalkozzon egyetlen fiával. Bár anyámat szerettem, mégis elgondolkoztatott mindaz, amit ő mondott az ilyen emberekről.
Azóta sokat beszélgettem erről Jake-el, aki a tanév végére az egyetlen legjobb barátom és tiszteletbeli fivérem lett.
Az SVK tanárunk titokzatos módon rohamot kapott a tanév vége előtt. Helyére lépett Mógus professzor, aki korábban mugliismeretet tanított és csak nemrég tért vissza a világkörüli útjáról. A tanárok szerint azóta olyan, mint egy mókus: dadog, fél és egyből beszarik egy apró mozdulatra. Fogalmam nincs, miért viseli azt a rémes turbánt. Nemcsak ízléstelen és ronda, de jó büdös is, akár az egész SVK terem. Pletykák szerint hagymákkal tömte tele a turbánját, hogy távol tartson egy vámpírt, akivel volt egy kellemetlen kalandja utazásai során.

MÁSODIK ÉV

Nagyon örültem, mikor újra találkoztam egyetlen barátommal, Jake-el a vonaton. Együtt utaztunk, cserélgettünk csokibékás kártyákat, elmeséltük, hogy telt a nyár. Hoztam magammal a Kométa típusú seprűmet is, hiszen másodévesen már bekerülhetnék a Mardekár kviddics-csapatába, mint terelő. Egész nyáron erre gyakoroltam nagyival.
Pletykákat hallottunk a vonaton, hogy idén Harry Potter is idén lesz elsős Roxfortban. Nem hittem el, biztos Warrington terjeszti el viccből a pletykát. Csoda, hogy képes megtalálni a kviddicspályát, annyira sötét. Aztán tényleg megláttam Pottert este a nagyteremben. Őt a Teszlek Süveg griffendélbe osztotta be. Hozzánk egy halom nem túl ígéretes elsős került, élükön Draco Malfoy nevezetű fiúval, aki alig került be közénk, de már azt hitte, hogy ő a házfőnök. Jake nyugalomra intett és rámutatott, hogy ne ítéljem el őket elsőre.
Csakhogy Jake tévedett. Még ilyen buta elsősöket életemben nem láttam. Az én évfolyamom is sokkal értelmesebb náluk. Malfoy minden alkalmat megragadt, hogy szétalázza Pottert, még Piton professzor is mintha nagyon mutatta, hogy utálja a gyereket. Ezt mindenki észrevette a Mardekárban, de nagy megdöbbenésemre örömmel fogadták ezt. Abban igazuk van, hogy még nem lesz senki különleges és híres, hogy sebhelye van a homlokán... vagy csupán ez mind csak irigység volt?
Crak és Monstro Malfoy-t követik mindenhová, de agyuk helyén szar van. Pansy Parkinson, aki már első alkalommal mutatta rajongását a szöszike felé, nemhogy sík hülye, de típikus kis visongó liba. De jó, hogy nem az évfolyamomba jár! A Mardekár új picsája hízelgett egy sort Sherry Cake körül. Sherry a ház ostoba és gonosz ribanca, szent igaz, de annyira ő se volt ostoba, hogy az ő háromtagú "elitjébe" bevegye az elsős fruskát. Még ki is jelentette, hogy menjen még vissza játszani a babáival vagy a játszótársaival. Kivételesen egyetértettem Cake szavaival.
Marcus Flint egy hímsoviniszta szemétláda. Kviddicsválogatáskor én voltam az egyik legjobb terelő, még bizonyítottam is, mikor a gurkót kegyetlenül képes voltam hozzávágni az egyik arra sétáló hugrabugos fejéhez (amin persze röhögött az egész banda)... de ez a bunkó tahó kijelentette, hogy azért nem kerülhetek be a csapatba, mert lány vagyok.
- Nézd, kislány - röfögte. - Látom, hogy kicsiny alkatod nagy kamikaze belsőt takar, csak tudod, elég ciki volna Mardekár kviddics-csapatának, hogy egy lány is benne van... és mi mind úgy vagyunk vele, hogy a kviddics az egy férfi sport!
- De hát a többi ház csapatában is vannak lányok! - replikáztam.
- Lehet, de tudnod kell, hogy a többi ház egy béna lúzer, és nekünk erőre és férfias játékra van szükségünk, nem rózsaszínű bukfencezésre.
Hiába mentem árulkodni Pitonnak, ő csak rálegyintett, s azt mondta, hogy Flint a csapatkapitány, és ha ő úgy döntött, hogy nincs szüksége lányokra a csapatban, tartsam tiszteletben döntését.
Jake hiába vigasztalt, s mondta, hogy majd negyedik évben újrapróbálhatom (mert addigra Flint már kijárja a sulit), hátha sokkal toleránsabb személy lesz a csapatkapitány. Nem reménykedtem benne: a házunk csapata csupa trollból áll, akik előbb fognának kezet a griffendélesekkel, minthogy lányokat is bevegyen a csapatba bármelyikük, aki átveszi a stafétabotot Flinttől.
Végül a csalódottságon, hogy a nemem miatt nem kerülhettem be a ház csapatába, túltettem, mert elindult egy művészeti szakkör az iskolában, amire jelentkeztem is. Nem bántam meg a döntést, a rajzolás és az alkotás jobban foglalkoztat, mint a kviddicsezés... csak hát a repülés... igen, szeretek repülni. Bárcsak lennének szárnyaim.
Ugyanazokat csináltam, amit előző évben. Tanultam, hobbiztam, sarokban ültem, cinikus megjegyzéseket tettem mindenkire, és amikor belém kötött Sherry Cake, leszartam. Csak akkor támadtam, amikor tönkretették a könyveimet vagy egy alkotásomat a lányok. Nem érdekelt, hogy ezért pontlevonást és büntetést kaptam, megérdemelték azokat a hólyagokat és agyarakat a pofájukba.
Egyetlen pozitív változás tavaly óta, hogy Jake-el sokat lógtunk együtt és beszélgettünk. Én, a Halálmadár, aki eddig egyedül csak a baglyával állt szóba, végre egy emberrel is cseveg. Hóborc, az idegesítő kopogószellem csúfolódott, hogy párok vagyunk. Csak akkor hagyta abba, amikor Spicer egy varázsintéssel elnémította a kis mocskot egy jó időre. Friccs, a gondnok aznap jókedvű volt.
A másik nem túl pozitív változás, hogy idén nem mehettünk be a harmadik emeleti ajtón, mert volt ott valami, amivel jobb, ha nem futunk össze. Nem tudom, miért kellett ez, de az biztos, hogy nem az én dolgom, hanem a tanároké, úgyhogy messze elkerültem azt a folyosót is.
Az idén érdekes dolgok történtek: Halloweenkor betört egy troll az iskolába, a Harry Potter Szupersztár lett a legfiatalabb fogó a Roxfort elmúlt évszázados történetében, a Griffendél lesöpört minket a pályáról is és nagy nehezen a házak közötti versenyben... és mindennek a tetejébe kiderűlt, hogy Mógus mégsem volt olyan kis félénk mókuska, mint aminek látszott, és Potter a két barátjával, a "véráruló" Weaslyvel és a sárvérű Grangerrel megmentették a bölcsek kövét. Nem mindenki tudta a főbb részleteket, s miért lett gonosz Mógus, de ezek után Pottert szentté avatták rajongói és Dumbledore igazgató kedvence lett. Nem mintha szokásom az ilyesmivel foglalkozni, de annyira idegesítettek a Potterrel, hogy lassan kezdtem megérteni Piton, Malfoy és barátai okát, amiért rá vannak szállva. Jake se volt oda érte. Őt is rosszul viselte, hogy tanévzárón igazságtalanul kaptak utópontot a hős griffendélesek az eredményhirdetés után.
Mi jöhet még ezután?

HARMADIK ÉV

Azt hittük, Potter után nem jön rosszabb, de mégis jött. Az a béna nagyképű Gilderoy Lockhart, a bronz fokozatú Merlin-díjas, a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli tagja, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös birtokosa. Lockhart egy világhírű varázsló, aki számos könyvet írt legendás kalandjairól gonosz és sötét lényekkel... ó igen? Nem tudom, hogy a legtöbb középkorú nő és velem egyidős lány miért imádja őt, pedig valós személyében nem más ez az ember, mint egy celeb, aki imád feltűnni és aláírt fényképeket osztogatni, meg minél szebben belőni a szőke haját. Saját könyvei voltak az idei kötelező olvasmányaink, megszakadtam alattuk, mikor visszatértem Roxfortba. Legelső órája a másodikos griffendélesekkel volt, és katasztrófával végződött egy csapatra való támadó tündérmanók képében, így azóta csak saját könyveit illusztrálta bemutatókkal, de semmi normálisat nem tanított az órán. Újabb ok, amiért ne higgyem el, hogy ő tényleg egy sötét és gonosz erőkre vadászik. Jake szerint a pasas igazi tökélyhuszár.
Ezt leszámítva unalmasan telt a tanév első negyede, ám amikor beköszöntött a mindenszentek, sötét dolgok történtek.
A szokásos Halloween-i vacsiról jöttünk vissza, mikor megláttuk Pottert, Weasley-t és Grangert a második emeleti folyosón. Mindenütt tócsa, Mrs Norris élettelenül lóg a fáklyatartón.
A falon ez állt:

FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA.
AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK!

Malfoy egyszer csak nagyképűen felszólalt:
- Az utód ellenségei reszkessenek! Ti következtek, sárvérűek! - Közben olyan arcot vágott volna, mintha kényeztetnék.
Frics totál kiakadt. Ha nem jött volna Dumbledore professzor és a többi tanár, a szemünk láttára nyírta volna ki Harry-t a döglött macskája miatt. Mind tudni akartuk, mi történt igazából, de a tanárok mindannyiunkat elküldtek lefeküdni.
Míg a házunkban én a Roxfort történetében kerestem, mi a fene a Titkok Kamrája, a többiek faggatták Malfoy-t, hogy miről van szó. Nem árult még el semmit, csak titokzatosan vigyorgott.
Később kiderűlt, hogy a macska csak ővé dermedt, de senki nem nyugodott le. A Titkok Kamrájáról pedig megtudtuk, hogy az iskola egyik alapítója, Mardekár Malazár a legenda szerint egy titkos kamrát épített valahol az iskolában, amiben egy szörnyeteg rejlik, hogy hívásra megölje a sárvérűeket. Remélem, a magamfajta félvéreknek nem kell tartania. Sajnos félig ott van bennem a muglivér.
Újabb támadások történtek, és mindezeknek az áldozatai már sárvérűek voltak és a Griffendél ház szelleme (mi a fene?). Érdekes módon Potter már megint rosszkor rossz helyen és rossz időben volt, így mindenki azt hiszi, ő Malazár utóda, majd ezt biztosította egy párbajszakkörön, mikor párszaszóul beszélt ott egy kígyóval, amit Malfoy idióta módon rászabadított. Míg Jake-el a sarokban tanultunk és csevegtünk, a többiek megkérdezték a szokatlanul higgadt kis szöszit, hogy nem-e ő az igazi utóda Mardekárnak. Malfoy tagadta, de szívesen segítene az igazi utódnak. Mi mind titkon egyetértettünk abban, hogy talán csak hazudott, mert nagyon is lerítt Malfoyról, hogy valamit sumákol.
Karácsonyi szünetről visszatérve se maradt el a téma. Malfoy még mindig nagy vigyorral pöffeszkedik, Potter meg továbbra is bűnbak. Hogy lehetnek a diákok ilyen hülyék?
Amint megtörtént az utolsó támadás, amiben Granger és egy hollóhátas prefektus volt a kővé vált áldozat, a tanárok biztonsági óvintézkedés mellett megtiltották a szabad mászkálást, egész napunkat vagy a termekben, vagy ebédlőben, vagy a házunkban töltöttük "fogságban". Mérges voltam, mert nem mehettem le a könyvtárba és elmaradtak a művészeti szakkörök. Hagridot letartóztatták azzal a váddal, hogy ő nyitotta ki a kamrát - a múltjára hivatkozva, Dumbledore professzort pedig meneszteltette az iskolai bizottság Malfoy apja akaratára. Félő volt, hogy ezek után bezárhatják az iskolát, ha nem tesz valaki végre valamit... ha Lockhart ennyire nagyzolt a hőstetteivel, miért nem tett eddig semmit?
Egyértelmű: mi itt Mardekárban az értelmesebbek tisztában voltunk vele, hogy Lockhart egy gyáva nyúl, és mindaz, amit írt a könyveibe, csupa maszlag.
A többiek nem izgatták magukat, örültek az óriás és az igazgató távozásának, bár mivel sokan titkon Malfoyra gyanakodtunk, őt okoltuk bezártságért addig, amíg az igazi utód elrabolta Ginevra Weasley-t, Potter haverjának húgát. Ha nem Malfoy volt, akkor ki?
Nem sokkal ezután, hajnalban felvertek minket a tanárok. Lelepleződött Mardekár utóda, felébredtek kővé dermedt állapotukból a Baziliszkusz áldozatai. Nagy parti volt egész hajnalban a nagyteremben. Nem mentem le bulizni, mert nem érdekelt mások öröme. Rajzolgattam néhány díszfegyver tervezetet, meg néhány fejből pattant dolgokat. Elégedettséggel töltött, hogy Malfoy ezek után nem tette többet az agyát.

NEGYEDIK ÉV

Dementorok! Mit keresnek itt a vonaton?!
Rohamot kaptam, amikor a vonaton megjelentek a dementorok, s benéztek a mi fülkénkbe is. Jelenlétük és közelségük kiszívtak minden örömömet, csak sötét gondolatok és régi szörnyű emlékek maradtak a fejemben. Ismét átéltem, amikor megtudtam mi történt a szüleimmel és ahogy nagyapa meghal szemem láttára a hírtől. Négy napig ápoltak a gyengélkedőn.
Ha Potter nem ájult volna el az egyik dementortól, rajtam röhögtek volna az iskolában. Jake aggódott értem, végig mellettem volt még a gyengélkedőn is.
Jake az egyetlen barátom volt az iskolában, mármint az egyetlen emberi barátom a baglyomon, Neron kívül. Ilyen nehéz időkben, mikor Sirius Black, a tömeggyilkos megszökött Azkabanból, s miatta vannak itt a dementorok, úgy éreztem, furcsa jóleső érzések járják be testem minden porcikáját. Különös érzés Jake iránt. Azt gondoltam, ideje volna jobban átértékelnem, mit érzünk egymás iránt, mert Jake az elmúlt három évben egyre több lesz nekem, mint egy legjobb barát.
Remus Lunpin nevű szakadt tag lett az új SVK tanár, miután Lockhart a második tanév végén meggárgyult egy félresikerült varázsige miatt. Szegény, öreges, szakadt ember, viszont az egyik legjobb tanárunk volt az iskolában. Nem tudtam belátni, miért csúfolódik a házam és miért utálja őt Piton. Gyűlölete kollégája iránt fokozódott, mikor sikerült elkapnia Blacket a tanév végén, de annak sikerült meglépnie a dementorcsók elől. Úgy volt, megkapja érte az aranyfokozatú Merlin Díjat, de mivel lecsúszott erről, bosszúból elmondta nekünk a nagyteremben, hogy Lupin vérfarkas. Volt is belőle hiszti. Azért kár volt érte: végre volt egy normális tanárunk, akit még én is képes voltam elfogadni.

ÖTÖDIK ÉV

Idén megrendezték a Trimágus tusa. Tizenhét éven felül jelentkezhettek a tanulók, bár engem nem izgatott. Nem fogom végigülni a tusát. RBF-re fogok készülni nagy erővel, ha művész vagy kovács akarok lenni. Prefektus lettem. Ez a vég kezdete. Parancsolgatnom kellett, hogy elkussoljanak, de Sherry Cake magasról szart a jelvényemre, még tovább is ment egyszerű engedetlenségnél: diffindóval tönkretette alkotásaimat, csakhogy kiprovokálja, hogy megtámadjam és megbüntetsen Piton. Nem támadtam rá, mert pechjére ott állt Piton a háta mögött. Egy hónap büntetőmunkát kapott, hogy segédkezzen a művészeti szakkörön, s megtanulja értékelni mások munkáját és viselkedjen a prefektusokkal szemben. Hahahahaha!
Jake-el azóta se sikerült tisztáznunk az érzéseinket, mióta végert ért az előző tanévem. Ó istenem, Jake Spicer! Mit váratsz még, gondoltam. Be kellett látnom, hogy reménytelen, mert Spicer kissé sokat foglalkozik a RAVASZ-ra való felkészüléssel. Ez az utolsó tanéve hetedikesként.
Megszoktuk már, én legalábbis nem foglalkozom vele, hogy már sokadik alkalommal van új SVK tanárunk. Tavaly egy vérfarkas, most meg egy kivénhedt üldözési mániás exauror?! Kizárt, hogy az órákon kívül én a közelébe merészkedjek...
Október 31-én megérkezett a Durmstrang és Beauxbatons delegációi. Madam Maxime a legtökéletesebb párja lehetne Hagridnak, de tipikus öreg díva, diákjai meg mind olyanok voltak, mint az elkényeztetett divattervezők. Tökéletes ellentéteik a kemény kucsmás, szőrmés durmstagos diákok, kiknek igazgatója nem más, mint sárgafogú nyúlbéla, azaz Karkarov. Nekem nyúlbéla a diri. Valahol hallottam már nevét. Vajon hol?
Megtudtuk, hogy úgy lehet jelentkezni a tusára, hogy kéken lángoló serlegbe kell beledobni a nevet. Hogy a kiskorúak ne jelentkezzenek, korhatárvonalat rajzoltak a serleg köré. Szinte egész napot a nagyteremben töltöttem, hogy lássam és lerajzoljam, melyik kiskorú lesz olyan ütődött és bátor, hogy megpróbáljon átlépni kor-korrigáló főzet segítségével a korhatárvonalat. Az igazgató nem hülye, ő is tudta, hogy ilyen silány módszerekkel akarnak próbálkozni majd. Pár diáknak bele is tört szépen a foga ebbe a trükkbe, de a legcsinosabb szakálluk még mindig a Weasley ikreké voltak. Le is rajzoltam őket szakállastul. Jake sirva röhögött rajtuk.
Aztán elérkezett az este és kiválasztották a három bajnokot. Roxfort képviselője volt az a tagbaszakadt, kissé túlzottan jóképű Cedric Diggory; Durmstrangtól a durva képű, híres fogójátékos Victor Krum (a csajok kölnit pisiltek körülötte az örömtől, hogy itt van az iskolánkban... van nekünk is hírességünk, hú de nagy szám!); és Fleur Delacour, a szőke elkényeztetett beauxbatons-os. És hirtelen betoppan a negyedik versenyző, akinek nevét kidobta a serleg: Harry Potter. Most meg kéne lepődnöm rajta? Nem ő lenne, ha nem keveredne bele valamibe.
Az ilyesmik nem igazán izgattak, de most kivételesen olyan igazságtalanságok történtek vele kapcsolatban, hogy már én is megutáltam Pottert... pedig semmi okom nem is lehetne rá, de mégis felháborított, hogy engedték versenyezni. Sokan osztották ugyanezt a véleményt, Malfoy az élre állva még fennhanggal jobban elkezdte piszkálni a Híres Kivételes Pottert.
Malfoy csináltatott jelvényeket, amiken egymást váltották a SZURKOLJ CEDRIC DIGGORYNAK, ROXFORT IGAZI BAJNOKÁNAK és a POTTER, A BÉNÁK BAJNOKA szavak. Jake-el m is kértünk egyet.
- Nocsak, a Halállovag is beszáll a buliba? - hallatszott Sherry Cake hangja a hátam mögött.
- Kussolj, cicababa - morogtam. - Még nekem is van jogom tüntetni az igazságtalanság ellen, ha ez olyan gyerekesen is néz ki.
- Na látod, kezded érteni, mi a baj Potty-val, Darkstorm - mondta Malfoy. - Csak így tovább, és talán klikkesedhetsz valamelyikünkhöz. Végül is az utóbbi időben egyre többször halljuk a hangodat.
- Mondjuk, ha Darkstorm kicsípné magát és nem a háttérből baszogat minket, az egyik legjobb csaj lehetne - jött a perverz ácsingózás Warrington felől.
- Ne is álmodj róla! - szólt rá hirtelen Jake, de hirtelen elhallgatott.
- Áó! - vigyorgott Malfoy. - Kakasviadal, emberek! Vajon ki kapja meg Darkstormnál a randi jogát?
Crack és Monstro röfögve heherésztek.
- Ejnye, Spicer, tán más is kezdesz észrevenni a barátnődön? - gúnyolódott Warrington. - Mondjuk én is észrevettem, hogy már nem olyan deszka a mellkasa, mint ezelőtt. Ezért is mondom, hogy az egyik legjobb csaj lenne, ha kicsípné magát.
- Abban egyetérthetünk, hogy elméleti értelemben jobb csaj, mint Cake és Parkinson! - vágott vissza Jake.
Csak azért nem történt bunyó közöttük, mert megérkezett Piton, hogy bejelentse, hogy fog majd lezajlani a tusa első próbálján a menetünk és hol fogunk majd leülni. A vitában elhangzottak után Sherry Cake és Pansy Parkinson féltékenyebbek és utálatosabbak lettem velem, mint valaha. Itt volt az idő, hogy mihamarabb megtanuljak egyszerű visszavágó varázslatoknál is jobban kiállnom magamért, mielőtt a pasik miatt szét fognak tépni a picsák.
Hanem az első próba nagyon brutális volt. Az volt a négy bajnok feladata, hogy megszerezzék az aranytojást a sárkányoktól. Volt itt ügyes trükkök, varázslatok, tűzokádás és sérülés bőven. Reménykedtünk, hogy Potter elbukja az első próbát, de sajnos tévedtünk. Invitóval odahívta seprűjét, és röpködéssel kijátszva a sárkányt sokkal hamarabb megszerezte a tojást, mint a többi versenyző.
Nem volt időnk csalódni, mert rögtön jött egy váratlan meglepetés. Karácsonyi bált rendeztek december huszonötödikén, és lehetett partnerrel jönni.
Jake megkért, hogy legyek a partnere a karácsonyi bálon! Újra reménykedem! Francba most a hobbimmal és az RBF-el... ráérnek majd!
Telt, múlt az idő, elérkezett a karácsony, s este kezdődött a bál. A nagymama által küldött égszínkék ruhát fel is vettem a bálra. szépen megcsináltam a hajam, megborotválkoztam és kisminkeltem magam. Jake elolvadt, amikor meglátott engem. A többi mardekáros rám se ismert. Warrington mintha nyálát csorgatta volna, Sherry Cake és Pansy Parkinson olyan arcot vágtak, ami felért volna egy testi sértéssel.
Sose szerettem a tömeget és a nagy zajt, de Jake kedvéért el kellett viselnem. De mikor mellette vagyok, sokkal nagyobb biztonságban voltam mellette, és a társaság is szimpatikusabb volt számomra. Ami azt illeti, nem is tudom, mikor voltam igazán boldog - utoljára szüleim halála előtt voltam ilyen színes és életvidám.
Mikor elkezdődött a tánc, először a bajnokok kezdtek táncolni nyitásként. Aztán lassan mindenki más csatlakozott. Jake is kivitt engem a táncparkettre. Majd megfordult, egyik kezével a kezemet fogta, a másikkal meg a derekamat. Én is ugyanígy tettem, csak a szabad kezem a barátom vállára tettem. Soha nem táncoltam, de hamar megtanulnám követni a lépéseket.
- Na mi van? - kérdezte Jake.
- Tudod... a szokásos... - mondtam zavartan.
- Ne figyelj most a többiekre, csak rám figyelj - mosolygott rám.
- Oké...
- Mehet?
- Mehet.
Azzal elkezdtünk keringőzni a táncparketten. Nem figyeltem a társaságra, úgy tettem, ahogy Jake mondta: rá figyeljek. Néztem az arcát, néztem csillogó barna szemeit. Ő is mélyen a szemeimbe nézett, szinte azokon keresztül látott bele a lelkembe. Így telt el egy csomó idő.
- Vajon a tragikus múlt jóvá tehető, ha egyszer ismét boldog lehetsz? - kérdezte tánc közben.
- Azt hiszem, igen - feleltem. - Gondolom már  a szüleim is azt akarnák. De te vagy az egyetlen... mármint barát... vagy...
Elpirultam.
- Noxy... én nemsokára elkezdem a RAVASZ-t, te meg az RBF-et. Hosszú idő telt el azóta, hogy barátok lettünk, mikor odamentem hozzád először beszélgetni. Nemcsak azért mentem hozzád, mert egyszerűen érdekelt a problémád és segíteni akartam.
- Tudom, már egy ideje ezen rágódom - vallottam be. - Mert... mert igazad volt. Nem minden mardekáros idióta vagy gonosz. Mi ketten a különcök vagyunk a klubban, de nekem te sokkal több lennél, mint egy normális mardekáros... mármint... tudod...
Jake elpirult.
- Kimegyünk a parkba?
- Menjünk. Ott többnyire magunk vagyunk, és csend lesz addig.
Abbahagytuk a táncot, majd kimentünk a nagyteremből ki a bál estéjére szépen feldíszített parkba, hogy keressünk egy magányos, félreeső padot. Pont egy fagyöngy alá ültünk le. Jake felnézett.
- Fagyöngy!
- Micsoda felfedezés - vigyorogtam.
- Biztos tele van narglikkal - jegyezte meg Jake.
- Azok mik?
- Mit tudom én! tegnap olvastam a Hírverőben.
- Te ugye nem olvasod azt a szart?!
- Néha muszáj szarokat is olvasni, hogy legyen min nevetni.
- Hülye vagy, Jake - Közel hajoltam hozzá, majd lágyan megcsókoltam. Ő ugyan meglepődött, de pont ezt szerette volna. Boldogan viszonyozta a csókot.
Ez volt az az este, amikor a gyengéd, emberbarátibb érzelmeim visszatértek belém annyi év után.
Trimágus tusa második próbáján a tó mélyén, egy órán belül kellett megkeresniük a bajnokoknak azt, amit "elloptak" tőlük. Itt értsük a barátaik és szerelmeik alatt. Mindenki véghez vitte a próbát, csak a Hős Potter hűsködött már megint, így a határidő után jött csak vissza a felszínre. Még így is holtversenyben volt Diggoryval az első helyért!
Ezután elérkezett a vizsgaidőszak, még a tusa harmadik próbája előtt. Jake-el, ahogy tudtunk, együtt töltöttük kurta szabadidőnket, főleg Roxmortsban. Nekem RBF-re, Jake-nek RAVASZ-ra kellett készülnie. Nagyon stresszes volt, de végül túl tudtam esni az írásbeliken és a gyakorlatbeliken. Remélem nem írtam rosszul a dementorok küllemét és tulajdonságait?
A tusa harmadik próbája tragédiával ért véget... Cedrig Diggory halott, Potter hozta így vissza a labirintusból jóval később, ahogy elkezdődött a verseny.
Dumbledore szerint állítólag a Sötét Nagyúr visszatért és ő végzett Diggoryval. Elgondolkoztunk a záróünnepségen hallottakon. Ha tényleg igaz, hogy a Sötét Nagyúr ismét testet öltött, akkor lesz nemulass Szent Potter és sárvérű társai számára. a szomszéd fülkében ültünk, úgyhogy hallottuk, hogy Malfoy Potterék orrára köti a dolgot, majd néhány varázspukkanás után kifeküdtek.
Úgy kellett neki és csicskáinak... francnak kell minden egyes alkalommal kötözködni velük akkor, amikor nem kéne. Heh, három gyökér fasz....

HATODIK ÉV

Megvan a tizenkét RBF-em! Már nem kellett sok hozzá, hogy Jake-el együtt tanulhassunk az egyetemen. Még két évem van hátra.
Jake befejezte Roxfortot, most fog szeptemberben menni Hertfordshire-be továbbtanulni bájitalfőzői szakokon. Mióta egyetemre ment, azóta furcsán kezdett viselkedni. Reméltem, hogy a megfelelési drukk okozta... mily naív gondolat egy szerelmes lánytól.
És elérkezett életem legpocsékabb karácsonya...
Elmentem Jake-hez, de rajtakaptam egy végzős egyetemi picsával. Próbálta kimagyarázni, hogy az nem az volt, ami látszik. Érdekes, hogy lehet félreérteni, ha seggpucéran fetreng egy másik lánnyal az ágyban?!
Azt hittem, Spicer az életem része. Elárult engem. Nincs nekem már senkim, csak a nagyi és Nero. Ismét a régi Noxia lettem abból az időből, mielőtt megismertem volna Spicert, azt az undorító áruló patkányt, aki képes volt eldobni engem egy egyetemista cicababáért azok után, amiket együtt éltünk át Roxfortban.
Nem létező valamim tele volt. Hol Dumbledor-et, hol Pottert cseszegették, hogy őrültek és hazudoznak. Így nem lehetett rendesen tanulni! Legalább a házfőnökké érett Prefi Malfoy befoghatta volna büdös pofáját! Rá is szoltam, mint rangidősebb prefektus. Egy ideig tudtam kezelni, de ami jött ezután jöttek a változások a suliban.
Dolores Umbridge... az új SVK tanárnő, az iskolai főinspektor, később Főinspektori Különítmény kapitányasszonya, majd igazgatónő, a minisztérium szadista embere, izé, békája, az atyaúristen, a Führerin és a rasszista anya. Uralkodott és parancsolgatott a minisztérium nevében és az egyik hülye rendelet miatt megszűnt a művészeti szakkör, amit nem engedett újraindítani, mert szerinte itt történnek meg a titkos szervezkedések. Hogy lehet valaki ennyire idióta?
Keményen fellázadt igazgatói beosztása alatt a diákok, még a tanárok is segítettek nekik. Malfoy és a többiek szaladoztak a rendbontók után. Én szartam az egészre: tanulgattam és igyekeztem semleges maradni, habár a picsák sokszor az orrom alá kötötték, hogy Spicer észhez tért, hogy jobb nőt talált nálam. Én meg azt, hogy vajon ők mit csinálnának, ha az ők pasijaik tennék ugyanezt. Hála istennek Sherry már az előző tanév végén elballagott, így eggyel kevesebb ellenségem maradt a suliban. De attól még Pansy Parkinson, a trollképű Millicent Bulstrode és a Greengrass nővérek ugyanúgy belém kötöttek, mint eddig.
1996. júniusában egyértelmű volt a helyzet a tegnapiak után: Sötét Nagyúr valóban visszatért, Potterék igazat szóltak, a szadista rózsaszín disznó vén ribit kihajították a suliból... na és aztán? Bár meghalnék...
Spicer... MIÉRT?!

HETEDIK ÉV

Már megint a tanévnyitó és a beosztás. Szokásos bla-bla, és tanulás. Reméltem hamar letelik ez az év. Semmi nem köt már ide, csak a RAVASZ kurzusok és az újrainduló művészeti szakkör. Csakis önző módon a céljaimra koncentráltam.
Annyi stressz és depresszió volt rajtam, hogy egy roxmortsi kitérőn totál leittam magam a Szárnyas Vadkanban. Öngyilkos akartam lenni... legalábbis ez volt az utolsó emlékem. Mire magamhoz tértem, a gyengélkedőn feküdtem, újra Roxfortban.
Piton professzor hozott nekem egy antidetoxikáló báitalt és amíg megitatta velem azt az undorító kotyvalékot, lecseszett, amiért úgy viselkedtem, mint egy rossz alkoholista vadállat és nagyon csúnyán beszéltem mindenkiről, aki az eszembe jutott. A kocsmáros értesítette Pitont, hogy jöjjön értem, mert olyan vagyok, mint a mosott szar.
Kijelentette, hogy nagyobb gondjuk is van annál, minthogy bepiált diákokkal foglalkozzon. Míg bánatomban leittam magam, a Griffendél egyik hajtójával történt valami, s emiatt vitték át a Szent Mungóba.
Ötven pontba került a piálásom, még büntetőmunkára is el lettem küldve. A többi mardekáros rajtam röhögött, élükön Pansy Parkinsonnal.
- Hé, Darkstorm!
- Parkinson, te most röhögsz vagy megláttál egy pókot? - néztem a lányra. - Néha azt se tudom, mitől visítasz mindig... habár réged megnézve egyértelmű, hogy disznó voltál előző életedben.
Mielőtt a kis picsa visszavágott volna, egyszer csak megjelent Malfoy. Rövid idő alatt nagyon sokat változott. Lefogyott, szemei besettek voltak... úgy nézett ki, mint egy zombi. Nagyon rossz kedvű lehetett, mert nagyon csúnyán rárivallt a barátnőjére:
- Pansy, a kurva életbe, szakadjatok már le Darkstormról? Muszáj úgy viselkedned, mint egy szaros ötéves?! Tizenhat éves vagy, a rohadt életbe már!
Azzal felment a szobájába. Parkinson aggódva szaladt szerelme után, hogy megtudja, mi baja Malfoynak. Döbbenten néztem utánuk. Sokszor kimaradtam a legfontosabb mardekáros dolgokból tanéveim során, nem mindig tudtam mindent abból, ami körülöttem folyik, mert csak a tanulással foglalkoztam, meg Spicerrel, amikor még együtt voltunk. Most viszont érdekelt volna, mi történt Malfoy-al. Ő soha nem állt ki mellettem, ahogy senki más Spiceren kívül. Most viszont hirtelen felbukkan a semmiből és leállította a csaját. Nem tudtam, mi történt vele az utóbbi időben. Azt hiszem elkomolyította őt, hogy az apját Azkabanba zárták. De nem tudom... őt ismerve ezért bosszút állna Potteren, aki miatt elvesztette apját és szétszakadt a családja. De ha úgy vesszük, attól, hogy valaki bosszút akar állni egyszer, még ugyanúgy megkomolyodhat. És csak most vettem észre, hogy későn, de Malfoy érni kezdett.
Az új SVK tanárunk nem más lett, mint Piton professzor. Szokását nem adta fel, de külön boldog volt, hogy azt a tárgyat taníthatta, amire mindig is vágyott - sokak nagy bánatára. De sokat segített nekünk, a végzősöknek felkészülni a RAVASZ-ra. De aggódtam egy kicsit érte: minden évben történt valami az SVK tanárokkal, mert azon a tantárgyon átok ült. Én, mint a zárkózott személy, csak azért mentem el a partikra, mert Lumpsluck ismerte apámat és sok jó dolgot mesélt róla és kíváló jogászati teljesítményeiről.
Piton korábbi tantárgyát Lumpsluck professzor, a régi tanár vette át. Ő is nagy bájital-szakértő, csak olyan, mint egy kivénhedt elefánt és vannak kedvencei. Apám is a kedvencei közé tartozott, és mivel a Roxfortban az egyik legjobb rajzoló és művészlélek voltam, ezért sokszor meghívott a Lump Klubnak nevezett partijaira az első félévekben. Nem nagyon tudtam részt venni rajtuk, mert a RAVASZ-ra készülődtem és csináltam a hegy méretű házifeladataimat. Az utolsó parti, amire mentem, karácsonykor volt. Hozhattunk magunkkal partnert is. Csak úgy az etikett kedvéért Malfoy-t akartam elhívni tiszteletem jeléül, amiért a korábbiak óta Pansy Parkinson és a lánybanda lekopott rólam végre... igaz, csak az ő kedvéért. Nem találtam meg őt sehol sem. Az utóbbi időben alig láttam a klubhelyiségben. Kénytelen voltam egyedül menni a partira. De még mindig jobb volt, mint együtt menni a házam kviddicsjátékosainak egyikével. Malfoy kilőve, a többiek mint kigyúrt és trollagyú betongorillák, mint mindig. Beletörődtem már rég, hogy sose kerülhetek be a csapatba, mert lány vagyok és nem duzzadnak az izmaim.
A partin Lumpsluck ide-oda szaladozott, hogy csevegjen minden meghívottal, akikkel tudott, így csak alig tudtam vele pár szót váltani és kikérdezni véleményét arról, hogy milyen szakokra jelentkezzem szerinte az egyetemen. Flitwick professzor korábban mondott pár okos ötletet, és Piton professzorral is beszéltem a két évvel ezelőtti pályaválasztási tanácsadáson, de jobb szerettem hallani a többi tanár véleményét. Potter is jelen volt a partin, Lumpsluck legfőképpen őkörülötte őgyelgett és áradozott Pitonnal Potter bájitalfőző tehetségéről. Az utóbbi kétellkedett benne. Én is... Piton keze alatt a Nagy Potter béna volt bájitaltanból, most meg mióta Lumpsluck tanítja, hirtelen ő lett a legjobb bájitalfőző diák... fél karomat rátettem, hogy itt valami sumákolás folyik.
A parti egyetlen nagy eseménye volt, hoyg Friccs bevonszolta Malfoy-t, aki ilyenkor a folyosón settenkedett. Malfoy azt állította, hogy be akart jönni ide a partira, de szerintem nem volt őszinte. Mégis megengedte Lumpsluck, hogy maradjon. Ennek ellenére Piton elhívta őt...
Kimentem egy kicsit a folyosóra, hogy magam legyek. Amilyen a formám, ott összefutottam a griffendéles évfolyamtársaim nagyarcainak egyikével, Cormac McLagennel. Ő Grangert kereste, akivel együtt jöttek a partira. Végignézett rajtam, és egy csapásra meg is feledkezett a sárvérűről. Látszott rajta, hogy most ivott egy-két pohárral olyasmit, amit nem szabadott volna.
- Nocsak... Darkstorm, te itt?
- Igen én itt - forgattam a szemeimet. - Ha nincs mondanivalód a számomra, McLaggen, akkor én mennék tovább...
McLaggen megragadta a karom, mikor el akartam menni.
- Várj csak egy kicsit! Komolyan gondoltad, hogy egyedül partiznál itt?
- Szeretek egyedül lenni.
- Igen? Pedig hallottam róla, hogy együtt voltatok azzal a féleszű Spicerrel, csak ő ejtett téged egy egyetemista csajért. Nem is értem, hogy egy ilyen kis természetes mardekáros szépséget hogy lehet így kezelni. Én még a szürke formádban is észrevennélek ám, jók a szemeim. Ezért is lennék én a legjobb őrző a házam csapatában, de hát a Potter úrfinak, a Kiválasztottnak a lúzer Weasley kellett a csapatba.
- Egészségére - hagytam rá.
- Hogy megnyugtatsalak, engem is most ejtett Granger. Most, hogy mindketten parlagon vagyunk, esetleg kivételesen együtt partizhatna egy griffendéles és egy mardekáros... ha érted, mire gondolok.
Éreztem a Lángolónyelv Whisky erős szagát McLaggen szájából, mert közelebb lépett hozzám.
- Jó ajánlat, de nem fogadhatom el. Megkeresném Lumsluckot, hogy kérdezzek tőle valamit, aztán mennék is lefeküdni... hé!
McLaggen, ahogy fogta a karomat, a falhoz tolt szelíd erőszakkal és elém állt, míg szabad kezével úgy támaszkodott a falhoz, hogy ne tudjak szökni.
- Hova sietsz ennyire? Még fiatal az éjszaka, Darkstorm! Nem kéne mindig csak úgy elszaladnod másoktól, főleg azoktól, akik közeledni akarnak hozzád. És én szívesen közelednék most hozzád, mert olyan magányos lettem Granger nélkül. Mondjuk most tudnánk mit csinálni együtt, mert szinte itt van az összes tanár, akitől félni kéne, Friccset ki tudnánk játszani és bemenni egy üres terembe, ahol... na érted, mire gondolok. Disaudio bűbáj segítségével még észre se vennék, hogy ott vagyunk.
- McLaggen, te részeg vagy?! - riparkodtam rá. - A jó istenedet, griffendéles vagy, nem egy részeg állat!
- Mondja az, aki múltkor részegen öngyilkos akart lenni. Szerinted nem láttuk a haverokkal, hogy Piton a kocsmáros hívására érted ment, és visszavitt a kastélyba?
- Kérlek, engedj el, semmi okod nincs rá, hogy kikezdj velem, mert a sárvérű faképnél hagyott és leittad magad!
McLaggen vigyorogva a számra tette az ujját.
- Egy szót se többet! Hidd el, jó buli lesz, és rá fogsz jönni, hogy jobb vagyok, mint az a béna Spicer volt.
- Segítség! Erőszakoskodnak velem! - kiabáltam, mikor igyekeztem visszatartani McLaggent attól, hogy a számra tapassza az övét.
Piton, aki visszatért valahonnan, pont meghallotta segélykiáltásomat. Ott termett McLaggen mögött és a griffendélest talárjának nyakánál fogva leakasztotta rólam.
-  McLaggen, nem tűröm, hogy a házam diákjaival így bánj - mondta egyhangúan.
- Kérem tanár úr, félreérteés, én nem akartam... - mentegetőzött McLaggen.
- Még hogy nem akarta... akaratom ellenére ki akart kezdeni velem és bevinni egy üres terembe, tanár úr! - árulkodtam. - Be van csípve, nézze meg!
- Igen? - Piton rám nézett, majd vissza McLaggenre. - Gusztustalan egy alak maga, McLaggen. Most velem jön McGalagony professzorhoz, majd ő ítélkezni fog ön felett. De ha az én házam tanulója lennél, egyenes úton repítetnélek ki az iskolából.
McGalagony nem repítette ki a suliból McLaggent, de mikor megtudta, mit akart tőlem McLaggen, ráadásul oldott hangulatban tette volna ezt, annyira felháborodott, hogy hatvan pontot levont a Griffendéltől, McLaggent pedig hét hónap büntetőmunkára ítélte. A dolog persze nem terjedt el, mert McLaggen nem akart erről beszélni, így nem tudták mérges griffendélesek, hogy miért vontak le miatta ötven pontot és került kéthavi büntetőmunkára. Ami engem illetett, utólag sokkhatás ért, mikor belegondoltam, mi lett volna, ha Piton nem jelenik meg és menti meg az életem, ráadásul a pálcámat meggondolatlanul a szobámban hagytam, így nem tudtam volna védekezni ellene. Ez már sok volt nekem...
Telt és múlt az idő, szörnyű állapotban folytattam a felkészülést a RAVASZ-ra. Túl nagy teher volt rajtam. Olykor szorongásos rohamot kaptam, sokat sírtam. Néha olyan sötét kísértés ragadott el, kívántam volna megkínozni mindenkit Cruciatus átokkal, akinek nem tetszett a képe... de nem mertem eljutni idáig. Csak addig mentem el, hogy mindenkivel gorombán viselkedtem, még kis híján a tanáraimmal is. Tényleg kis híja volt, hogy rászóljak Flitwickre a bűbájtanórán, hogy fogja már be a kis száját, mert nem tudok a nonverbális varázsigére, amit gyakoroltam. Ugyan végül nem történtek meg ezek a beszólások a tanárok felé, úgy éreztem, egy-két ember közülük mintha aggódott volna értem. Piton joga lett volna, de ő az utóbbi időben folyton Malfoy körül őgyelgett.
Végül eljutottam addig a pontig, hogy józanul valami meggondolatlanságot csináljak. Ledobtam a tankönyveimet, aztán a Tiltott Rengeteg felé vettem az utamat. Ahová eljutottam, még tisztán láttam a kastélyt, de az ösvény eldugott volt.
Elővettem a pálcámat, majd a halántékomhoz tartottam, hogy kimondhassam a gyilkos átkot.
- Adava Keda...
- Hékás! - hallatszott egy rémült brummogó hang.
Ott volt nem messze tőlem Hagrid, a fekete vadkanfogója társaságában. Annyira megijedtem, hogy annál inkább a fejemhez szorítottam a pálcám hegyét.
- Ne tessék a közelembe jönni... vagy végzek magammal!
- Meghibbantál, te bolond lány?! - hüledezett Hagrid. - Végezni akarsz a saját életeddel?! Tedd le gyorsan azt a pálcát!
- Nem!! Menjen innen, maga behemót!! Ne próbálkozzon!! Hagyjon, békén!!
- Tedd le azt a pálcát, amíg szépen mondom! Tanár vagyok!
- Kit érdekel, hogy tanár? Engem már semmi nem érdekel! Adava...
- Capitullatus!
Hagrid gyorsabb volt és elővette esernyőjét, mire a pálca kirepült a kezemből az óriás felé.
- Most pedig tessék lenyugodni, és velem jönni a kastélyba vissza - mondta az óriás.
Erre hirtelen a térdeimre roskadtam és keservesen zokogni kezdtem. Hagrid nagyon megdöbbent rajta.
- Na, na... no... most miért sírsz? - kérdezte meglepetten.
- Ha maga tudná is ezt... - zokogtam. - Ha tudná, akkor hagyta volna, hogy megöljem magam! Úgyis csak egy szarkupac vagyok ebben a rohadt életben! Romokban az életem!
Hagrid eltette az esernyőjét és odament hozzám, hogy nagy kukásfedő méretű súlyos kezeivel megérintse a vállamat.
- Úgy látszik, súlyos a helyzeted, Darkstorm. Na gyere, megvendégellek a kunyhómban, egy kiadós bögre tea segíthet megnyugtatni, és aztán elmondod, mi késztetett rá, hogy majdnem végezz magaddal. A pálcád addig nálam marad, nehogy kárt tegyél magadban.
Nem tudom miért, de szót fogadtam az óriásnak és vele mentem a kunyhójába. Leültem a nagy fotelébe és magamra kanyarítottam a pokrócot, ami ott volt rajta összehajtva. Addig a nagy legendás lények gondozása tanár teát főzött. Nem a legjobb fajta tea volt, amit valaha ittam, de abban igaza volt Hagridnak, hogy nyugtató hatása van. Már nem sírtam, de vörös és dagadt volt a szemem továbbra is a zokogástól. A vadkanfogó kutya a lábam elé feküdt.
- Na mesélj, mi ütött beléd? - nézett rám Hagrid, mikor leült az egyik székbe.
- Nem is tudom. - sóhajtottam egyet. - Idegösszeomlás, depresszió, stressz, vizsgadrukk, trauma meg ilyesmi.
- Látszik rajtad. Mintha hetek óta nem aludtál volna. Ötödéveseknél és hetedéveseknél normális, hogy szinte összeomlanak, ha nem bírják.
- Ez nem egyszerűen erről szól... nézze, Hagrid tanár úr, ezek inkább személyesebbek. Nem akarok róluk beszélni.
- Lehet, hogy ez a bajod - mutatott rá Hagrid. - Azt tudom, hogy jóba voltál azzal a Spicer gyerekkel, de úgy tudom, rajta kívül neked egy barátod sincs Roxfortban, mert nem akartál barátkozni velük.
- Nem is azért jöttem a suliba, hogy barátkozzam, hanem kitanuljak mindent, ami fontos nekem és azt tehessem, amit mindig is akartam volna - mondtam, aztán eszembe jutott Spicer. - Ezek a Mardekárnál nem értenek meg engem, a többi ház meg szóba se akarna állni velem, mert én is mardekáros vagyok. A nagymamámat meg nem szeretném terhelni, így is sokat szenvedett a szüleim és nagypapa miatt, mert ugye meghaltak, mikor kicsi voltam. Nehezen gyógyultam fel a beteges depressziómból. Spicer egyedüli volt az életemben, akinek bármit elmondhattam, hiszen ő megértett. Ő is majdnem hasonlóakat ért meg, mint én. Egymásba szerettünk, összejöttünk. Nekem Spicer volt az egyetlen értelem az életemben, aki vissza tudta hozni belém az életet és az érdeklődést az emberek iránt. Aztán egyetemre ment és összejött azzal a szőke egyetemista csajjal... ágyban voltam, mikor tavaly karácsonykor rajtakaptam őket.
- Nem mondod komolyan? - pislogott az óriás. - Ezt nem hittem volna Spicerről! Nem mondom, nem a legkedvesebb mardekáros fiú volt, de tisztességes és jóindulatú volt...
- Gondolom a McLaggen esetről tetszik tudni...
- Igen, tudok róla. Hibbant vakarcs... így bánni a lányokkal! Ha én ott lettem volna, megkapta volna tőlem a magáét! És még így is szerencséje volt, hogy nem rúgták ki ezért az iskolából. Na persze nyilván azért, mert ez az utolsó éve, vagy mi. És Piton professzor nem támogat téged? Mármint, ő a te házvezető tanárod, és ő felel a háza tanulóiért.
- Mostanában más egyéb gondja is van, minthogy az én lelki gondjaimmal foglalkozzon - szögeztem le.
Hagrid előredőlt a székében és úgy nézett rám.
- Nézd, Darkstorm - kezdte. - Tudod, az élet mindig próbára tesz bennünket. Vagy ad vagy elvesz, akár békésebb időszak van, vagy háborús helyzet, mint most, hogy a Tudodki nyíltan hadat üzent. Az ilyesmi szakítja szét leginkább az embereket. Az én életem se volt egyenes. Gondolom, tudod a mardekáros társaidtól, hogy harmadikos koromban ártatlanul tanácsoltak el, apám meghalt, egyszer Azkabanba kerültem, elvesztettem a hippogriffemet, Rita Vitrol aljas cikkei rólam és családomról... és ugye most pusztult el egy kedves akromantulám is, akit pici kora óta neveltem és gondoztam.
Furán néztem rá, Hagrid folytatta:
- Tudom, mit gondolsz. Azt hiszed, könnyen beszélek, mert félvérű óriás vagyok és szerinted a magamfajtám könnyen túltesz rajta. Nem... nem tudok ezeken túltenni. Nagyon fáj a múlt és az igazságtalanságok hada. Ezek örökké itt lesznek körülöttünk, és lesz még ennél is rosszabb. Viszont ott vannak számomra azok, akik szeretnek és támogatnak engem. Akikre mindig számíthatok. Akik itt vannak a jelenemben, akikért bármit képes vagyok megtenni, hogy a jövőben is ott legyenek nekem. A múltban nem élhetsz, lépj tovább. Ne törődj semmi mással most, csak a vizsgáiddal. Ha ez megvan, főiskolán vagy munkahelyen új életet kezdhetsz. Csak szerezz barátokat és támogatókat, mert ami neked hiányzik most, az a szeretet. A szeretet a legerősebb gyógyír a világon. Hidd el.
Nagyon félreismertem Hagridot. Annak ellenére, hogy rögeszmésen ragaszkodik a szelídnek vélt veszélyes bestiáihoz és nehéz felfogású, nagyon okos dolgokat tud mondani. Ő is elég sok mindenen mehetett keresztül, és szenvedései ellenére boldogan él itt Roxfort birtokán vadőri állásban. Mindene megvan itt, amire vágyott, ráadásul vannak barátai.
Nem tudom, hogy bírok tovább lépni, de az óriásnak igaza volt. Tovább kellett lépnem és nem rágnom magam a múlton. Nem hiszem, hogy barátok lehetünk-e egyszer, de ezek után sokkal jobban tiszteltem Hagridot.
Hogy lehettem olyan hülye, hogy öngyilkosságba akartam menekülni! Azzal csak a nagyinak okoztam volna további fájdalmat. És Neroról meg ki gondoskodott volna, ha megöltem volna magam?
Megfogadtam az óriás tanácsait, de kértem őt, hogy senkinek ne beszéljen az öngyilkossági kísérletemről és a beszélgetésünkről. A mardekárosok kiakadtak volna, ha megtudnák, hogy egy kis időre vendége voltam annak a tanárnak, akit ők ki nem állhattak. Újult erővel vágtam neki a RAVASZ-nak.
Azaz vághattam volna neki, mikor is hajnalban arra ébredtem, hogy a Sötét Jegy lebeg az iskola felett és Dumbledore professzor, az iskola igazgatója meghalt...

Roxfort után / Háború/Béke

VOLDEMORT RÉMURALMA ELŐTT

Dumbledore halála és temetése miatt elmaradtak a vizsgák. Nem tudtam ott maradni és végignézni a temetést, úgy döntöttem, hogy még aznap reggel a temetés előtt hazamegyek Londonba. Nem bírtam volna nézni a sok gyászoló, síró embert és a néhai igazgató földi maradványait. Nem hittem volna, hogy megérem azt, hogy a roxforti éveimet a minden idők legnagyobb mágusának halálával kellett befejeznem.
Nagymama örült, hogy hazatértem, én valahogy nem örültem... nem tudom miért. De legalább itt volt a nagymamám, hogy társaságom legyen.
A nyaram csendesen telt. A hobbimmal foglalkoztam és a tanulással, mert az elmaradt RBF és RAVASZ vizsgákat be kellett pótolni. Az RBF-esek azok természetesen tanév elején tudták bepótolni, mi a RAVASZ vizsgázsók a Mágiaügyi Minisztérium iskolai bizottságához voltunk behívva időpontra a nyáron.
Az én írásbeli időpontjaim pont a születésnapomra volt téve. Én és néhány évfolyamtársam, köztük Bell, egy számomra ismeretlen hollóhátas, Harper, valamint (düh lángolt bennem) McLaggen. Az RBF-en megismert öreg vizsgabizottság ült előttünk. Másnap gyakorlatokat keleltt bemutatnunk. Ezen a napon a Varázsbűn-üldözési Főosztály egy embere, Yaxley is ott volt, csak kiváncsiságból megnézni, hogy haladunk a vizsgával.
Ugyanezen a napon kaptuk meg az eredményeket, mivel az idő szorított, és voltunk páran, akiknek időre le kell adnia jelentkezését a főiskolára, ha tovább akarunk tanulni még az idei tanévben.
Megérte a sok kínszenvedés és tanulás, mégha az utolsó másfél évem egy katasztrófa volt. Remélem az egyetemen majd értelmesebb alakokkal fogok megismerkedni... akikkel talán kijövök. Hátha találok majd valakit, akivel beszélgethetek. Aztán eszembe jutott, hogy Spicer is a főiskolán van jelen pillanatban. Annak nagyon nem örültem. Elég hatalmas területen van ag egyetemváros, úgyhogy messzire elkerülhetem azokat a helyeket, ahol ő tartózkodik. Biztos most is egymásra vannak tapadva azzal a ribanccal, aki lecsapta a kezemről azt, akit szerettem. Soha nem bocsátom meg az árulást.
Miután kiosztották a vizsgaeredményeinket és a diplomáinkat, haza akartam indulni. Hirtelen szembe találtam magam Yaxley-val.
- Engedje meg, hogy gratuláljak, kisasszony - szólt.
- Bocsánat... de maga mit akar tőlem? - kérdeztem gyanakodva.
- Ne tessék megijedni, Miss Darkstorm, csak szerettem volna gratulálni azoknak a végzősöknek, akik olyan szépen teljesítettek a RAVASZ vizsgán. Hát igen... szomorú, ami Dumbledore professzorral történt. Ha még élne, önök már kényelmesebb körülmények közt be tudték volna fejezni vizsgáikat, nem így haptában.
- Mit akar tőlem? - tettem fel ismét a kérdést.
- Azon csodálkozom, hogy az ilyen tehetséges fiatal hölgy, akinek tizenkét RBF-e és tíz RAVASZ-a van, miért nem a minisztériumban akar állást foglalni. Egy ilyen nehéz időszakra szükségünk volna minél rátermettebb emberekre, akik segíthetnek rendet teremteni ebben az országban.
- Munkát ajánlana itt nekem?
- Igen. Jó kapcsolatom van Pius Thicknessel, a Varázsbűn-üldözési Főosztály jelenlegi fejével,  aki jó viszonyban van a minisztérium valamennyi főosztályvezetőjével. El tudnám érni, hogy Mr Thickness beprotektálja magát a kultúrális osztályainkba. Higgye el, nem kérek érte semmit, de szükségünk van ilyen nehéz időkben olyan okos és ügyes emberekre, akik kultúrális beosztásban kapcsolatot tud teremteni minél több külföldi mágussal, akik segíthetnek nekünk harcolni a... Sötét Nagyúr és embereivel szemben
Elgondolkoztam.
- Nem is tudom... nem vagyok jó kapcsolattartó. De ön ajánlotta ugyanezt a volt évfolyamtársaimnak? - tettem fel gyanakodva a kérdést.
- Nos, jelen pillanatban önt tartom a legalkalmasabbnak. Aki ilyen szorgalmasan tanult, az a minisztériumi állásban is ugyanolyan szépen tudna dolgozni. Csak egy amolyan kissé beszélős, de adminisztratív munkákról lenne szó.
Yaxley elmosolyodott.
- A legfőbb kapcsolatokat mindig a főosztályvezetőnek szokása fenntartani. Ön mondjuk szervezhet kultúrális programokat ennek érdekében, vagy kiveszi a részét a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának egyéb munkálataiban. Csak gondolja meg... megérné. És a fizetése se lesz túl sovány.
- Ez igazán szép ajánlat, tényleg - szabadkoztam. - De nézze... nem igazán érdekel engem, főleg, hogy ilyen hirtelen ajánlotta fel nekem. És szeretnék még a nyáron jelentkezni főiskolára... egyelőre azzal szeretnék foglalkozni. De ha meglesz a diplomám, esetleg később beszélhetünk erről az ajánlatról. Gondolom fenntartanák velem a kapcsolatot ebben a helyzetben, ha...
- Imperio!
A világ elködösült előttem. Minden kételyen és gondom elszállt, csak a felhőtlen elégedettség, és lelkesség maradt bennem. Hangot hallottam a fejemben.
Ön most segíteni fog nekünk, halálfalóknak. Elfogadja az ajánlatomat és Pius Thickness elhelyezi önt oda, ahol kultúrával és kapcsolatokkal foglalkozhat, közben minden egyes létező információt ki fog szolgálni nekem. Álljon a Sötét Nagyúr szolgálatába.
- Boldogan - Elmosolyodtam.

VOLDEMORT RÉMURALMA

Mire felszabadultam az Imperius átok alól, az Azkabanban találtam magam. Fogalmam nincs, hogy kerültem ide... szörnyű hely...
Egy kicsiny, nedves, sötét cellában raboskodtam. Ablak pedig nem volt, csak saját retináim erejére hagyatkoztam, hogy láthassak a sötétben.
Ahogy kinéztem a rácsok mögül, a szomszédos cellákban külöbdöző sötét alakok kuksoltak a sarokban. Nem nagyon nyúltak az ételeikhez, csak merengtek magukban.
- Hahó! Segítség! - rázogattam a rácsokat. - Engedjenek ki innen!
Egy-egy dementor csusszant el időnként a folyosón, hogy kiszipolyozhassanak némi szép emléket a rabokból. Belőlem is kiszívták... ismét átéltem a családom nagy részének pusztulását, a Roxfortban töltött rossz napokat, és azt, amikor Spicert rajtakaptam egy másik csajjal. De senki épeszű nem jött, hogy kiszabadítson, vagy elmondja nekem, mi történt velem, és mit keresek Azkabanban. Egyetlen utolsó emlékem volt csupán, hogy elutasítottam Yaxley tolakodó állásajánlatát...
Úristen. Konfúziós bűbájt vagy Imperius átkot kaphattam!
Nem tudom, mióta lehettem itt, de ahogy teltek és múltak a napok és a hetek, megtudtam a többi rabtól, hogy a Sötét Nagyúr átvette a hatalmat a minisztérium felett, és rémuralma alatt szörnyű dolgok történtek. Például szortírozzák a sárvérűeket és a lázadókat vagy megölik, vagy ide bezárják. Az egyik rab azt mondta, hogy én állítólag Imperius hatása alatt álltam a halálfalók rendelkezésére, de történt valami, amiért idehurcoltattak. Kiborultam. Nem szenvedtem még eleget az életem során, még rátett egy lapáttal, hogy ártatlanul sínylődtem a varázslók börtönében dementorok között. El se tudtam képzelni azt, hogy Imperious hatása alatt mire kényszerítettek a halálfalók...
Egyik nap, mikor már teljesen magamba fordulva számolgattam, mennyi időm maradt halálomig, megjelent egy Dawlish nevű auror a börtönben. Értem jött, hogy utasításra elvigyen a minisztériumba. Természetesen muszáj volt eleget tennem annak, hogy elinduljak vele.
Naplózva


Noxia Darkstorm
Eltávozott karakter
*****


M4 hallgató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 07. 14. - 18:58:01 »
0

2. RÉSZ

Kikerültem a börtönből, elhagytam Azkabant. Állapotom a béka segge alatt volt, de annyi életerő visszatért belém, hogy rögtönzött cselekvéshez folyamodjak. Csak kivártam a megfelelő alkalmat, hogy Dawlish készüljön a társas dehoppanálásra. Mikro a hoppanáláshoz elővette a pálcáját, abban a pillanatban kikaptam a kezéből és ugyanolyan gyorsasággal, mielőtt az amúgy se éppen gyors mozgású auror tett volna bármit is, kiütöttem egy átokkal. Az volt a sanda gyanúm, hogy ezt a pasit már többször is kiüthették, mert valami nagyon nem volt rendben a fejével. Másfelől esélyem se lett volna gyorsan kiütnöm és megszöknöm dehoppanálással.
Nem akartam tudni, hogy kerültem Azkabanba és mire kényszerítettek korábban Imperius hatása alatt, viszont menekülnöm kellett, ahogy azkabani idő alatt legyengült fizikumom bírta. Hogy megszöktem és kiütöttem egy aurort, már kiszámíthatatlan volt, hogy ezért milyen sors várna rám. Nem én voltam az egyetlen, akinek bújkálnia kellett. Sokan elmenekültek a rémuralom elől.
Amíg zajlott a háború, nagy nehezen eljutottam Olaszországba, hogy egy ideig meghúzzam magam a muglik közt. Az első olasz időszakok rettentő nehezek voltak, hiszen éheztem, szomjaztam, hajléktalan voltam, Dawlish pálcáját meg ott hagytam a gazdájánál, mert nem akartam ellopni azt, így hát pálcám sem volt. Aztán, amikor esőverte Torinában jártam, a közelmúltban ért sokkok hatására rohamot kaptam és elájultam. Amire még utoljára emlékszem a rohamomból, hogy egy feketeruhás alak közeledett felém az eső függönyében... itt a végem, egy halálfaló megtalált... és meg fog ölni... ek voltak az utolsó gondolataim...
Egy sötétkés, gótikus, művészeti kellemű kúriában találtam magam. Kényelmes baldachinos ágyban feküdtem, szép tiszta hálóruha volt rajtam. Rohamaim által szerzett sebeimet begyógyították. Ha ilyen volna a mennyország, talán életem legnagyobb megváltásán mentem keresztül, és hamarosan újra találkozhatok a szüleimmel és a nagypapámmal...
Aztán alaposan körülnéztem, s rá kellett jönnöm, hogy még élek. Próbáltam visszaemlékezni a rohamom pillanatára. Sikerült elcsípnem elméim mélyén a képfoszlányokat. Az az alak, akit csak esős, elmosódott pacaként láttam felém tartani, nem állt szándékában megölni. Megmentette az életem. Biztos voltam benne, hogy itthon van valahol ebben a kúriában, s arra vár, hogy felébredjek. Gyengén felálltam az ágyamból, magamra kaptam az ágy melleti székre gondosan elhelyezett sötétkék hálóköntöst, majd csoszogva elindultam megkeresni a személyt, aki megmentette az életem.
A félhomályos, ház stílusához illő reneszánsz bútorokkal berendezett társalgószobában megtaláltam a megmentőmet. Hátrafésült, sötétvörös és fekete hajzuhatagú férfi a foteljában ült és gondosan szemlélte a Reggeli Profétát (ami fura volt, mert ez az újság csak Nagy-Britanniában, Skóciában és Írországban kapható). Amikor felém fordult, egy pillanatra megfagyott bennem a vér: Jake Spicer?
Nem, nem ő volt az. Jake két évvel idősebb csak nálam, ő  húsz vagy huszonegy éves lehetett ebben az időszakban, ha jól emlékeztem. Ráadásul a férfi a korából ítélve elmúlt ötven éves is. Ráncos, de jól ápolt küllemű, arca hosszúkás, vörösesbarna szemei voltak. Laborköpenyhez hasonló talárt viselt. Sötét, cselszövő arca volt, de nem ítélhettem meg elsőre. Ha rosszak lettek volna szándékai, tán halott lennék mára, hiszen megszöktem, bujdostam és halálfalók és fejvadászok vadásztak rám, ahogy a többi másikra is, akik ugyanúgy keresztbe tehettek az új rémuralmi rendszernek, vagy sárvérűek.
Az idősődő férfi elmosolyodott.
- Áh, hát magadhoz tértél, kedveském. Ülj csak le a fotelra, és mindjárt hozok neked egy kuráló bájitalt.
Kissé megszepten és ijedten néztem rá.
- Nem kell félned, senki se fog bántani itt téged - mondta nyugtatóan az öreg. - És saját biztonságomra esküszöm, hogy nem mérget fogok megitatni veled. Nyugodj le szépen, nem szabad most megerőltetned magad, főleg egy olyan roham után.
Azzal felállt, majd kiment a bájitalomért. Óvatosan leültem a megüresedett fotellal szemben,  s csendben vártam.
Ha nem hangzott volna fel egy mély kárrogó hang, észre se vettem volna, hogy a nappali sarkában egy madaraknak való tartóvázon ült ott egy jókora fekete madár. Legendás lények gondozása óráján tanultam a főnixekről. Valahogy arra emlékeztetett a madár első ránézésre, de mikor jobban szemügyre vettem, ennél horrorisztikusabb állatot még nem láttam. Mintha egy főnixet, egy varjút és egy kondorkeselyűt gyúrtak volna össze egy ilyen ismeretlen bestiává. A madár egy halk sziszegéssel végigmért vörös szemeivel, majd fejét szárnya alá hajtotta, hogy aludjon.
Az öreg visszatért egy gőzőlgő serleggel, amit készségesen átnyújtott nekem.
- Idd meg az utolsó cseppig, kedveském. Folyamatos fogyasztásával újra erőre kapsz. Bocsáss meg, hogy borzalmas az íze, de sajnos elvész a hatása, ha cukrot keverünk hozzá. Csak kortyolgasd, annál jobb, mint lehajtod az egészet.
- Kö-köszönöm - mondtam gyenge, halk hangon, majd átvéve a serleget lassan kortyolgatni kezdtem az italt.
Az öreg mosolyogva visszaült a foteljére.
- Pont alapanyagokért mentem volna vidékre, mikor rád találtam. - fogott bele a mesébe, rögtön azzal kezdve, hogyan talált rám. - Sajnos Olaszországban nincsenek olyan rendszerű bevásárlónegyedek, mint Abszol úton Londonban... na mindegy. Nagy szerencse, hogy még időben rád leltem, hogy Stuporral el tudjalak kábítani, nehogy még több kárt tegyél magadban a rohamtól. Ki tudja, mi történt volna veled, ha nem jártam volna arra és nem kaptál volna életmentő segítséget.
- Sajnos van, hogy amikor valami sokk vagy megrázkódtatás ér, kifordulok önmagamból - vallottam be. - Kiskoromban sokat betegeskedtem és nehezen gyógyultam fel... de ritka helyzetben, mint például most, kiújul...
- Áh... gyermekkori trauma, ugye, kedves Noxia?
Megijedtem.
- Honnan tudja a nevem? Ugye nem...
- Nyugodj meg. Benne vagy a Reggeli Profétában.
Átnyújtotta nekem az újságot, én pedig megnéztem azt. Az újság vége legalább három oldalt foglalt a körözött személyek listájáról és képéről. Első sorban ott állt Harry Potter, mint első számú nem kívánatos személy. Tehát ő is olajra lépett és keresik mindenütt. A listánál valahol középen megtaláltam a saját nevemet és besett arccal pislogó fényképemet. Úgy néztem ki rajta, mintha konfúziós bűbájt kaptam volna az arcomba... azt hiszem itt még az Imperius hatása alattt állhattam.

NOXIA DARKSTORM
Vérminőség: félvér
Bűntett: Pius Thicknesse mágiaügyi miniszter és Corban Yaxley Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője megtámadása és megölésének kísérlete
Fejdíj: 1000 galleon - élve

Ez megmagyarázta, hogy kerültem Azkabanba. Ha jók a sejtéseim, talán idővel ellenálltam az átoknak, s próbáltam úgy felszabadulni, hogy védekezni próbáltam "fogvatartókkal" szemben. Kibaszott minisztérium, ilyen gusztustalan módszerrel rávenni az embereket, hogy nekik dolgozzanak... de nekem mégis más rémlett. Rémlett, hogy Yaxley és Thicknesse nem a minisztérium számára akart engem a szorgalmam miatt, hanem hogy Imperius átokkal irányítva szolgáljam a főnöküket úgy, hogy téglájuk vagyok a minisztériumban. Ha netán kitartottam valahogy az átokkal szemben és védekeztem ellenük, akkor úgy állítottak be, hogy az életükre törtem.
- A jó öreg Yaxley, mindig is szerette betámadni a számára szimpatikus és hasznavehető embereket és irányítani Imperius átokkal - tette hozzá az öreg. - Aki tudja ennek a főbenjáró átoknak a tulajdonságait és jegyeit, az könnyen felismeri fekete-fehéren a fényképekből is, hogy valami nem stimmel azzal az emberrel. Az arcod alapján, ahogy látom ezen a képen, megpróbáltatásokon mentél keresztül, küzdöttél az átokkal szemben. Csak az lehetett az oka, hogy ellenük kellett harcolnod, hogy kiszabadulj.
- De maga honnan tud ilyeneket... és... várjon! Ugye maga nem ismeri Yaxley-t?
- Kedvesem... sajnos nagyon jól ismerem az összes halálfalót - Az öreg ezt kimondva megvetően sóhajtott. - Tudod, nagyon szégyellem, de még az első háborúban szolgáltam Őt, Akit Nem Nevezünk Nevén. Jómagam is halálfaló voltam.
- Te-tessék?!
- Kérlek, ne menekülj el - szólt az öreg. - Hallgass meg. Halálfaló voltam, de még két évvel a bukása előtt el kellett menekülnöm tőle. Bár nem mintha hűséges lettem volna hozzá... nem, Noxia, sose voltam az, nem azért lettem halálfaló, mert ő volt az a sötét varázsló, akire annyian vártak azok a varázslók, akik megtisztítanák a világot az olyan söpredéktől, mint a muglik, a sárvérűek és a korcsok. Az az ígéret hozott közéjük, hogy a Sötét Nagyúr hatalma alatt alkothatok, teremthetek és legálisan átléphetek határokat. Alkimista vagyok és sokat kutattam a nekromancia után is, de azt már régóta nem teszem. Csak alkotok a mai napig. A sötét Nagyúr értékelte tehetségemet. Érdekes feladatokkal bízott meg, mint például nekromantikus mágia segítségével fejlesszem ki az inferusokkal kapcsolatos mágiákat, próbáljak feltalálni valamit, ami halhatatlanná teszi őt... szerettem csinálni azt, amihez értek. Örömmel tettem, amíg azzal foglalkozhattam és nem zuhanok ki oda, ami már nem a hatásköröm.
Egy pillanatnyi csend állt. Az öreg megvárta, amíg feldolgozom mindazokat a súlyos mondatokat, amiket mesél nekem.
- Ám a nagyúr túl sokat várt tőlem egy idő után. Olyanokat kért tőlem, amik már az én képességeimet is túlszárnyalja. Nem tudom, hogy hallottál-e már a horcruxokról.
- Azok mik? - kérdeztem.
- Lelkünkből kiszakított lélekdarabok, amelyeket egy tárgyban őrzünk meg, s majdnem biztosítja a halhatatlanságunkat - magyarázta az öreg. - Az egyik legsúlyosabb sötét mágia, amihez még a leggonoszabb boszorkánymester se merne hozzányúlni... kivéve persze Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén. Súlyos árat kell fizetni azért, ha egy horcruxot akarunk csinálni. De jobb is így, ha csak ennyit tudsz erről és magadban tartod mindezeket, amiket most mondtam el a horcruxról.
Megfogadtam a kérését. Ezek a horcruxok már első hangzásra is megfagyasztják az ember csigolyáit a rettenettől.
- Szóval a Sötét Nagyúr hét felé szakította lelkét és azok védelmében fejlesztette ki velem a legtöbb sötét mágiát, amivel megvédheti horcruxait. Egyedül csak is én tudtam róla a halálfalók közül. Meg azt hiszem az a Black fiú is, mert az ő házimanóját vitte el egyszer a Sötét Nagyúr, mikor el kellett dugnia az egyik horcruxát. Ki tudja, de ezt már sose tudhatjuk meg, mert Regulus Black már régen meghalt, mikor hátat fordított a Sötét Nagyúrnak. Annyit tudtunk csak, hogy árulást követett el és levadászták érte. Én is akkor fontolgattam meg, hogy jobb, ha a Sötét Nagyúr nélkülem folytatja pályafutását. Mert a módszerei már-már nekem se tetszettek. A helyében én máshogy rémuralkodtam volna... de ha nem azért léptem volna le, hogy ne használja ki tovább a képességeimet és alkimista tudásomat, akkor is el kellett tűnnöm. Nem rajongok én se a nagyon védelmezett muglikért és sárvérűekért, mégis megvoltak nekem is a hibáim, és sajnos velük kapcsolatban követtem el életem legnagyobb hibáját. Ezt inkább nem mesélem el neked. A lényeg, hogy az utolsó pillanatokban sikerült eltűnnöm a Sötét Nagyúr látóköréből, s azóta élek itt Olaszországban Fidelius bűbáj és minden más védelmi bűbáj biztonságában. Nem bánom, hogy csak ritkán megyek ki a házból, mindig is gyűlöltem a megvető társadalmat és szánalmas hiearchiájukat. Van itt nekem minden, amire szükségem van és szabadon élhetek a hobbijaimnak. - Az öreg elégedetten elvigyorodott. - Amúgy is én már nyugdíjasnak számítok, miért kéne ugrabugrálnom, ha itt békében élhetek anélkül, hogy bárki zaklatna engem?
- De... - Nehezen fogtam bele a kérdésembe. - De... magáról tud egyáltalán az olasz mágiaügyi minisztérium?
- Óh, dehogy - legyintett az öreg. - Nem vagyok a nyilvántartásukban, a mai napig nem sejtik, hogy itt élek. Amíg nem létezem számukra, amíg talán halottnak hisznek hazánkban a kedves exkollégáim, addig senki se idegeskedik miattam.
- Néha én is szívesen eltűnnék a világ elől olyan ügyesen, mint ön - sóhajtottam, miközben megittam az utolsó kortyot is a bájitalból. - Kérem, én... én nem is tudom, erre mit mondjak. De maga megmentette az életem és meggyógyított. Nagyon hálás vagyok... ha nem zavarja, talán maradnék még itt egy pár napot, aztán elmegyek és keresek magamnak valami búvóhelyet, amíg haza nem térhetek egyszer a nagymamámhoz...
- No, no, no! - állt fel hirtelen az öreg. - Hát hová akarnál menni? Komolyan kilépnél innen, az országban talán a legbiztonságosabb házából a veszélyes sötét világba? Kedvesem... köröznek téged. Tán nemrég tetted le a RAVASZ-t, nagykorú vagy, de nincs elég tapasztalatod ahhoz, hogy felfogd, milyen veszélyes helyzetben vagy.
- Kérem... ezért nem szabadna sokáig itt lennem. Ha rájönnek egyszer a nyomaim alapján, hogy erre jártam... nem szeretném magt veszélybe sodorni.
- Nem sodorsz veszélybe. Már mondtam, itt még a létezésemről se tudnak. A halálfalók már több, mint húsz éve nem találtak meg. Itt sokkal nagyobb biztonságban lehetsz, de ha úgy alakul, egyedül most én tudlak megvédeni, ha meg tudsz még bízni egy öreg exhalálfalóban. Különben is még nem vagy olyan állapotban, hogy csak úgy elmenjél bármerre. Nem tudnád megvédeni magad az olasz maffiával szemben.
- Az olasz maffia?! - hüledeztem.
- Bizony, itt Olaszországban sem csak mugli maffia van. És sajnos az olasz mágusmaffia kapcsolatban áll a halálfalókkal is. Jobbára ők végzik itt a külföldi beszervezéseket, vagy a védelmi pénzek beszedését azért, hogy ne öljék meg az adós személyt vagy a családját. Sajnos nekik is mindeütt ott vannak a beépített embereik.
Összekulcsolt kezekkel, lassan sétálni kezdett fel és alá előttem, közben mélyen és komolyan a szemembe nézett.
- Gondolj bele, kedvesem. Ők is egyből tudni fogják, hogy a halálfalók és megbízott fejvadászaik listáján te is ott állsz, úgyhogy ha meglátnak, elkapnak. És ki tudja mit tesznek veled, mielőtt átadnak a legnagyobb angol ügyfeleiknek... te nem tudod, hogy milyen sötét alakok élnek a világ körül. Vannak kevésbé rosszabbak, de vannak még a halálfalóknál is rosszabbak. Az olasz mágusmaffiák legtöbbje a legrosszabb kategóriába sorolhatóak. Köztük a legismertebb banda, az Árny Testvériség. Ők nagy barátai a Sötét Nagyúrnak. Ők róluk köztudott, hogy a szó legszorosabb értelmében véresen komolyan gondolják a munkáikat. Ők nemcsak gyilkolnak, kínoznak, zsarolnak, uzsoráznak és feldarabolnak. Gusztustalan, elborult fantáziáik vannak, kezdve azzal, hogy milyen módon kényszerítik prostitucióra az elrabolt boszorkányokat és mugli nőket. Ne tudd, hogy mit csinálnának egy magadfajta fiatal hölgyeménnyel, Noxia... de a te esetedet nézve a maffiavezérnek biztos lennének gusztustalan ötlei veled, mielőtt átadna a halálfalóknak. Nem túl kedves játékai vannak, ha egyszer csak megkíván egy nőt... és ő nem szokott Imperius átkot alkalmazni, mert mindig is imádta a merészebb játékokat. Kár volna egy ilyen megviselt ifjú szépséget elpocsékolnia egy olyan beteg, elborult agyú őrültnek, mint az Árny Testvériség keresztapjának.
Nagyon féltem. Eszembe jutott a régi esetem McLagennel, azzal a nyomorult griffendéles bunkóval. Ha az öreg komolyan beszélt erről a mágusmaffiáról, akkor ahhoz képest, amit az Árny Testvériség művel, McLaggen rosszul sikerült erőszakoskodása csak gyengéd simogatás. Kénytelen voltam belátni, hogy rosszul tettem, hogy Olaszországba jöttem. Csak óriási szerencsének köszönhettem, hogy ez az öreg talált rám, nem pedig az olasz maffia. De még így is aggódtam, mert alig két hete voltam itt. Azóta talán már rám ismert egy-két beépített emberük s értesítették feletteseiket. Nem mehettem el innen, amíg a Sötét Nagyúr hatalmon van és az Árny Testvériség meg a konkurenciái nagyban razziáznak országszerte.
- Igaza van, uram... - mondtam elszomorodva. - Elég bajom volt enélkül is. Nem szeretnék újra fogságba kerülni és szenvedni.
- Na látod - mosolygott az öreg. - Mellettem biztonságban leszel. Az én otthonom a te otthonod is. Hidd el, bölcsen döntöttél. Még nekem is öröm, hogy ennyi idő után társaságom van. El se tudod képzelni, hogy már alig több, mint húsz évtizede olyan magányos voltam és senkivel nem tudtam beszélgetni, csak a madaraimhoz, a hibridhez és a két papagájhoz. Sajnos Scavenger nem beszél, a papagájaim, Rikács és Kalóz meg csak ismétlik, amit mondok és mindig kekszet kérnek. Na jól van... főzök még egy nagyobb adag bájitalt neked, mert kell az a sok folyadék és erő egy ilyen roham után.
- Egy pillanat! - szólaltam meg. - Kérem... bocsásson meg a faragatlanságomért, de elfelejtettem megkérdezni, hogy hívják önt.
Az öreg visszafordult az ajtóból.
- Óh, jaj... nem, nem. Én kérek bocsánatot, hogy olyan udvariatlan voltam, hogy nem mutatkoztam be. Az én nevem Vortess Spicer. De hívj csak Vortessznek vagy Vort bácsinak... ahogy tetszik.
Megrémültem, de nem adtam ki ennek jelét. Ennél rosszabb nem lehetett. Vérdíj van a fejemen, kénytelen vagyok egy fedél alatt élnem egy nem túl bizalomgerjesztő öreg exhalálfalóval... aki ezek szerint Jake apja lehet, aki anno aljas módon elhagyta Jake édesanyját és öngyilkosságba űzte!

VOLDEMORT BUKÁSA UTÁN

Amíg háború volt, az elkövetkező háromnegyed évet Vortess Fidelius és egyéb védőbűbájainak biztonságában töltöttem, viszont meg kellett fizetnem az árát, hogy egy ilyen sötét alakkal kellett együtt élnem. De Vortess még mindig nagyobb biztonságot nyújtott nekem és rendes volt hozzám. Mégis megvoltak a kételyeim. Azt észrevettem, hogy az öreg sántikál valamiben, és lehet, vannak velem tervei. Sokszor hangoztatta, hogy olyan vagyok neki, mint ha a lánya vagy az unokája lennék, de én szerintem többre vél annál.
Nagyon nem lógtunk együtt, Vortess sokszor a pincéjébe zárkózva dolgozott, én meg olvasgattam és rajzolgattam. Már régi ismerősöm volt nekem a bezártság és a magány. Viszont a Roxfort óta megtanultam elviselni a társaságot, így előfordult, hogy valami hiányzik, de nem tudom, mi. Furcsa, hogy tavaly ilyenkor még nagyban készültem a végső vizsgáimra... de pont ilyenkor is volt egy kiborulásom, s csak Hagridnak volt köszönhető, hogy nem végeztem magammal.
Azóta se mondtam meg Vortessznek, hogy ismerem a fiát. Már csak azért sem, mert Vortess nem volt Jake életének része, és biztos dühös lenne, ha megemlíteném neki azt a sárvérű nőt, aki egy fiúgyermeket szült tőle. Tudom, gonosz gondolat, de volt logikája és miértjei annak, hogy Vortess lapátra tette a szeretőjét és a kölykét. Így jöttem rá, hogy ez volt a másik ok, amiért le kellett lépnie a főnökétől és volt társaitól. Egy halálfaló szemében bűn, ha egy aranyvérű varázsló viszonyt folytat egy sárvérűvel. De azért ki tudja, mit gondolt anno Vortess, de érthető volt, hogy menteni is akarta a saját bőrét. Ám Jake anyjával azóta se változott az álláspontom. Ugyanúgy nem tudtam sajnálni, hogy képes volt emiatt a férfi miatt öngyilkosnak lennie és önző módon magára hagyni saját fiát. Ha nekem lenne gyerekem, csak akkor öletném meg magam, ha ezzel menthetem meg a családomat, főleg saját gyerekemet.
Beköszöntött a május. Életemben a legnagyobb, vegyes fordulója.
Május harmadikán eljutott hozzánk is a hír, hogy Voldemort (most már kiejthettük a nevét) és csatlósai május másodikára eső éjjel megostromolták Roxfortot, és pirkadatra végső harcban végzett vele a Hős Potter. Sokan felszabadultak az Imperius átka alól, a halálfalók legtöbbje elmenekült, vagy elfogták, a brit mágiaügyi miniszter Kingsley Shacklebolt lett. Akiken vérdíj volt, azok is felszabadultak, még én is megkaphattam a kegyelmet, hiszen olvastam is a Reggeli Profétában, hogy én meg azok a személyek, akikről bebizonyították, hogy Imperius alatt álltak és áratlanul kerültek Azkabanba, kegyelmet kaptak.
Az Árny Testvériség se járt jobban. Őket is szépen összekapkodták, a maffiavezérük pedig az ellenállás közben meghalt. A maradék, akiket nem sikerült elfogniuk, mint elinaltak a világ elől. Hatalmas ünnepségek vették kezdetét világszerte.
Most már semmitől nem kellett félnem, így semmi se volt az utamban, hogy végre kiléphessek Vortess házából és hazatérhessek a nagymamámhoz, s folytatsam azt, amit félbe kellett hagynom Voldemort miatt. Végre elmehetek az egyetemre is, gondoltam.
Azonban beszélnem kellett Vortesszel.
Az öreg elment vásárolni itthonra némi élelmet és alapanyagot a munkáihoz. Már rég hazaérkezett hoppanálással és elpakolt, mikor odamentem hozzá.
- Vortess, beszélnünk kéne.
- Csupa fül vagyok - nézett rám.
- Nézze... - kerestem a szavakat, hogy közölni tudjam vele a szándékaimat. - Nagyon hálás vagyok azért, hogy hónapokkal ezelőtt megmentette az életem és a házába fogadott. Sokkal tartozom önnek, Vortess.
- Igen?
- Tudja, most hogy Voldemort halott, a halálfalók szétfoszlottak, az olasz maffiának is vége... haza kell mennem. A nagymamám már nagyon hazavár, hiszen tudta, hogy elszöktem és bújdostam... szeretnék továbblépni és folytatni azt, amit elkezdtem Voldemort második rémuralma előtt.
Vortess letette az üveg bort, amit a kezében tartott, majd teljesen megfordult felém.
- Tehát elmész?
- Sajnálom. El kell mennem.
- De... de nem mehetsz el.
- Miért nem? - néztem rá meglepten. - Pedig végre nem kell bújkálnunk! Szabadok vagyunk! Biztos önt is felmentenék halálfalói vád alól, ha elmondja nekik, hogy tévedett... mint Malfoyék, meg a többiek, akik az első háború után megtagadták Voldemortot!
Vortess kellemesen felnevetett.
- Kedvesem... csak nem azért képzeled, hogy én odamegyek a Mágiaügyi Minisztériumba és könyörögni fogok a megváltásért? Akkor meg jó bácsinak kell lennem és nem csinálhatom azt, amit szeretek.
Meglepten néztem Vortessre.
- De hát...
- Nem, Noxia - csóválta Vortess a fejét. - Nem, nem, nem... a magamfajta nekromanciát is gyakorló alkimistákat nem fogadnak maguk közé, és én se lennék hajlandó letenni róla. Emlékszel, mit meséltem neked, hogy miért lettem halálfaló egykoron.
- Vortess... mi ez az egész? - néztem rá a öregre.
- Most, hogy végre Voldemort eltűnt végre a színről, vele együtt az átkozott horcruxai, valamint még az a rohadt olasz maffiának is vége, végre szabadon elkezdhetem a magam terveit, amit azüta szövögettem, amióta megléptem Voldemorttól.
Közelebb lépett hozzám. Olyan vészes közelségbe, hogy már rettegni kezdtem tőle. A bújkáló, szebb napokat látott egykori halálfaló sötét, elszánt, alattomos alak ekkor fedte fel előttem valódi arcát.
- Kérem... Vortess... - hebegtem. - Mit akar tőlem? Mit akar csinálni?
- Gyere le velem a pincébe, és elmondok neked mindent.
Nem bírtam mozdulni az ijedtségtől. Ezt Vortess talán annak vette, hogy nem akartam megtenni a kérését. Elővette varázspálcáját és a mellkasomhoz szegte.
- Kérlek szépen, Noxia. Ne akard, hogy olyasmit tegyek, amit nem szeretnék megtenni.
Kénytelen voltam nehezen megmozdulni és elindulni a pincébe, ahová az öreg irányított pálcáját rám szegezve.
Hanem a pince hasonlóan volt berendezve, mint Roxfortban Piton professzor dolgozószobája. Csak annyiban tért el, hogy a polcokon, az asztalon, szekrényekben mindenféle olyan visszataszító dolgot láttam mindenfelé, amitől rosszul lettem. Furcsa mozgó kotványok lombikokban, csontvázak és emberi hullák végtagjai, azokhoz tartozó fejek desztilálva sorakoztak a polcok tetején. Különböző fémből épített mágikus találmányok sorakoztak a falnál, vagy a pince közepén, vagy az asztalon voltak felállítva mindenféle kéncsövek és lombikos üvegek között. A pincében egy beépített fülke is volt, ott íróasztal volt falhoz állított könyves polccal és mindenféle pergamenre írt tervezetek és feljegyzések.
Vortess bezárta magunk mögött az ajtót, majd elém lépett. A pálcáját leeresztette, de készenlétben tartotta.
- Üdvözöllek a laboromban, kedves Noxiám. Végre saját szemeddel is láthatod, hogy itt alkotom a jövőt.
Sötét megszállottsággal elvigyorodott.
- Vallomással tartozom neked - mondta. - Nem teljes mértékben voltam hozzád őszinte. Kezdjük ott, hogy nem éppen a körözési felhívásokból ismertem rád. Tudod, az a helyzet, hogy az ismerettség sokkal régebbre szól.
- De soha nem is találkoztunk - kontráztam rá.
- Nem rólad beszélek. Az apádról, Jaxuszról beszélek.
Megállt bennem az ütő.
- Ismerte az apámat?!
- Nagyon jól ismertem őt, mint a rossz knútot - vigyorgott Vortess. - Apáddal társak voltunk. Persze nem mondhatták el ezt neked, mert ők se tudtak róla. Se a mugli anyád, se a rokonai, se a Darkstorm nagyszülők nem tudtak róla. Az apád nem a minisztériumnak dolgozott, hanem Voldemortnak.
- Hazudik! - kiáltottam. - Apám sose szolgálta Voldemortot! Sose volt ő halálfaló!
- Korábban nem volt, de öt évvel halála előtt felcsapódott közénk. De csak azért, mert azt hitte, hogy így megvédheti mugli asszonyát és később a kislányát. Egekre, hogy mennyire hasonlítasz Jaxuszra, Noxia. A lány verziója vagy. A barna hajad, a zöld szemed és az arcod ő jellemeit tükrözi vissza... bár az apád sokkal erősebb jellem volt, meglehet anyádtól örökölted a tulajdonságaidat, ha éppen nem vagy labilis állapotban.
- Nem hiszek neked! Hazudsz!
Vortess titokzatosan elmosolyodott. Odalépett az egyik szekrénybe, majd kivett onnan egy furcsa jelekkel televésett, sekély öblű kőtálat. Azt szépen letette az asztalra, majd halántékához tartotta pálcáját. Lassan elhúzta onnan, a pálca végén egy ezüstös szál állt ki, mintha hajszál akadt volna bele. Azt belelendítette a kőtálba, mire ezüst színű folyadék kezdett kavarogni benne.
- Ugye tudod, mi ez? Gondolom hetedikben tanultál erről.
- Ez egy merengő...
- Így van. Nézz csak bele, és látni fogod, hogy igazat mondom neked az apádról.
Így tettem, mert tudni akartam, hogy tényleg igaz-e, amit az apámról állít. Reménykedtem benne, hogy ez csak egy manipulált emlék. Mivel tanultam róla a RAVASZ miatt egy régi könyvtári könyvből, tudtam, hogy nézhet ki egy manipulált emlék.
Sajnos nem volt manipulált emlék. Vortess szemszögéből láttam, hogy apám három évvela születésem előtt megkapta a halálfalók bélyegét a karjára; láttam, hogy a minisztériumban dolgozik, de mindezeket az információkat kiszolgáltatta Voldemortnak; láttam, hogy miként vett részt emberek meggyilkolásában; láttam, hogy Vortessznek segített a munkáiban nem sokkal azelőtt, mielőtt Vortess elment volna. Aztán tanúja is lettem a mindent megmagyarázó utolsó emléknek. Nem sokkal azelőtt, hogy Vortess eltűnt, egy sötét helyiségben, egy másik horrorisztikus laborban a férfiak vitatkoztak. Közelebb mentem, hogy láthassam apjámat és arcvonásait, hogy jobban megértsem, mi folyik itt és mi miatt veszekszik Vortesszel.
- Nálad undorítóbb és galádabb keselyűt nem láttam, Vort! - vágta Vortess fejéhez apa.
- Nem is csodálkozom, hogy így felháborít a dolog, mivel a feleséged egy mugli - sziszegte Vortess.
- Az istenit, fiad született attól a mugliivadék nőtől! Felelősséget tartozol iránta!
- Az a sárvérű ringyó azt hazudta nekem, hogy ivott fogamzásgátló bájitalokat! Az a nő eleve nem normális... beismerem, ha egy koszos sárvérű, kívánatos volt, ötször is megvolt vele, igen... a többiek is általában játszanak egyet a sárvérű nőkkel, mielőtt megölik őket.
- Akkor miért nem ölted meg?
- Mert sajnos vagy nem született még meg vagy nem létezik számomra tökéletes aranyvérű, vagy jobb belátású félvérű, aki feleségem lehetne. Tudod, milyen finnyás és válogatós vagyok... de addig is valahogy nekem is le kell vezetnem a feszültségeket. Már nem vagyok olyan fiatal, de én is férfiból vagyok, mint te... addig is jól jött volna nekem valami eldobható szerető. Csak azután terveztem volna végezni vele, ha már ráuntam. Csak arra nem számítottam, hogy szándékosan teherbe esett és mire ismét felkerestem, ott tartotta kölyköt a karjaiban. Első aktus óta teljesen belémbolondult és a feleségem akart lenni. Már csak azért is, mert örült, hogy nem bántottam - még.
Vortess undorodó képet vágott.
- Már az első után meg kellett volna ölnöm mégis... akkor most nem lennék bajban. Sötét Nagyúr tudja, hogy volt egy sárvérű szajhám. Okklumenciával be tudtam neki mesélni, hogy addig jó nekem, amíg megunom és megölöm. De ha megtudja, hogy kölyköm született tőle, akkor már nem lesz ilyen elnéző velem. Sajnos nem tudnám elérni nála azt, amit neked sikerült.
- Tudod jól, hogy miért lettem halálfaló! - háborodott fel az apám. - Te csak önző alkotói mániád miatt lettél csak halálfaló, hogy találj valami nagy megváltást, amivel te irányíthatsz! De én veled ellentétben... nem volt más választásom, és ez is a Lestrange-ék hibája!
- Rabszolga létedre örömmel szolgálod őt, azóta a te érdemed is, hogy Fenwick már húsdarabokban oszladozik a sírjában.
- Miért, mire számítanál tőlem?! Hogy sírva szolgáltassam ki a minisztérium embereit és információt és ezerszer kérjek bocsánatot azoktól, akiket éppen megölök az ő utasítására?! Mit képzelsz, te mániákus szadista őrült?!
- Hát igen... te döntöttél úgy, hogy ezt az utat választod inkább. - Vortess alattomosan elvigyorodott. - Megkívántál egy mugli nőt, családoddal együtt véráruló lettél ezzel a nagyobb jót képviselők szemében. A Lestrange-ék beköptek téged ennek következményeként, amint megtudták, hogy mifélét vettél el. Így is óriási szerencséd volt, mikor elfogtak hazafele menet és könyörögtél a nagyúrnak a te és a nőd szánalmas életéért. Emlékszem még, hogy borultál a lábai elé.
- Én bármit megtennék Sofie-ért, hogy őt ne bántsátok... - mondta a dühtől remegő hangján apa.
- És így is lett! Látod! Ezért tisztellek, hogy életed vagy szabadságod áldoztad egy mugli nőért. Védelmi árat fizettél egy életre azzal, hogy halálfaló lettél. Látod, te így lettél rabszolga... de ha okosabb lennél, akkor nem sokáig maradnál az.
- Miről beszélsz?
- Szerencse, hogy Disaudió bűbáj működik itt, így senki se hall minket. - Vortess mégis suttogóra fogta a hangját, miközben továbbra is titokzatosan mosolygott. - Átléptem bizonyos határokat a nekromanciában. Hosszú évekbe telne még tökéletesre kifejleszteni, de ha ez sikerül, nem biztos, hogy Voldemort még évekig uralkodni fog. De ahhoz, hogy így legyen és felszabadulj... segíts nekem.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte apa gyanakodva.
A múltbeli Vortess bizalmasan elmesélte apámnak a horcruxokat, pont úgy, ahogy nekem is, csak a lényeget, felvázolva.
- Kutassuk fel ezeket és pusztítsuk el őket, mielőtt újabbakat csinál. Minél kevesebb horcrux, annál nagyobb az esély, hogy meghalhat egyszer és én vegyem át a hatalmat. A nagyúr túl őrült és túl pazarló, még a saját lelkét is képes megcsonkítani, hogy így oldja meg a halhatatlanságát. Pedig más módszer is létezhetne arra, hogy ne magát gyengítse ilyenekkel. Egy olyan erőre gondolok, hogy ha a lelked el is adod ezért, csak erősebb leszel, nem gyenge. Egyszer meg kell halnunk... nincs varázslat, ami feltámasztja a holtakat...
- Mire célzol ezzel?
- Arra, hogy van megoldás, hogy úgy lehessünk halhatatlanok, hogy magunk válunk élőholtakká. Nem, nem... nem olyan inferusokká, vagy olyan agyatlanokká, mint azok, akiknek elszívta a lelkét egy dementor a dementorcsók után. És ennek a nekromantikus mágiának és találmánynak én lehetek a mestere.
Apám meghátrált, közben dühösen meredt Vortesszre.
- Őrült vagy! Ebbe nem veszek részt!
- Akkor inkább lennél életed végéig a Sötét Nagyúr rabszolgája és halálig rettegnél attól, hogy nem-e gondolja meg magát és megöli egy rossz húzásodért a muglidat? Ahogy gondolod, Jaxus, ahogy gondolod... de ne feledd, hogy én lehetek a felszabadulásod kulcsa. Én segíthetek neked, hogy asszonyod biztonságban legyen, ha még ennyire ragaszkodsz hozzá.
Ennyi elég volt nekem. Kicibáltam a fejemet a merengőből, aztán könnyes szemekkel Vortessre néztem. testem remegett, de a sokktól... részben a dühtől is. Dühösnek kellene lennem apámra, hogy képes volt szolgálni Voldemortot és az ő kedvéért bűntetteket csinálni. De nem voltam az. A merengő is bizonyítja, hogy apám se volt az a nagy muglibarát, de anyáért és értem képes volt egy ilyen szörnyű áldozatot hozni. Hogy mi biztonságban legyünk... nagyi mesélte, hogy apa milyen boldog volt, amikor Voldemort először bukott. Azt hitte, felszabadult végre.
- Itt a bizonyiték és minden magyarázat arra, hogy mi történhetett veled az elmúlt egy évben. - szólt csendesen Vortess. - Yaxley rád ismert, névből és külsőből is. Gondolom értesítette erről a Sötét Nagyurat, miután Imperius alá hajtott téged. Mivel az apád nem sokkal a bukás után meghalt, így arra következtethettem, hogy neked kell folytatnod azt, amit apád elkezdett. Tehát rád szállhatott Jaxus eme öröksége, hogy mindannyiótok élettért cserébe halálig ledolgozd adósságát Voldemortnek. És mivel engedetlen voltál azzal, hogy ellenálltál az átoknak és védekeztél, úgy vélték egy időre ülj csak Azkabanban, amíg kitalálják, mihez kezdjenek veled. Nem hiszem, hogy meg akartak ölni, hiszen egyrészt tartoztál nekik apád adósságával, másrészt tehetséges boszorkány vagy és szorgalmas, egy ilyen hasznos személyt mindenképpen be akartak szervezni halálfalónak, akár akarod, vagy sem. Biztos nagyanyáddal fenyegettek volna, vagy a beteg mugli nagypapával... ki tudja.
Vortess negédesen és elégedetten mosolygott rám, amíg én a megrökönyödöttségtől leültem a legközelebbi székre, amin nem volt semmi lombik vagy valami kacat.
- Nagyon fáj, ugye? Egész életedben szenvedtél, kedvesem. Nem kellene tovább szenvedned, hiszen itt vagyok neked, én örökre véget tudok vetni minden kínszenvedéseidnek és beteges szorongásaidnak. Segíthetek neked elérni a célod, és te is segíthetsz nekem elérni a magamét. Mindketten egész életünkben csak azért tartottunk ki és gürcöltünk, hogy valóssá tegyük lelkünk legmélyebb és legsötétebb vágyait.
- Nem kell a segítséged! - fakadtam ki. - Apának igaza volt... egy őrült szörnyeteg vagy! Nem értem, mit akarsz tőlem! Apa és anya meghaltak, és Voldemort is pár napja... senkinek nem tartozom semmivel! Engedj elmennem haza a nagymamámhoz!
- Sajnálom, de nem tehetem meg, hogy elengedjelek, legalábbis csak úgy.
Vortess odajött és kezeit a szék két oldalának támasztva odahajolt felém, hogy egy magasságban legyen fejeink és közelebbről kelljen bámulnom alattomos képét.
- Most, hogy már majdnem mindent tudsz rólam és szándékaimról, a dolgok nem fognak a te akaratod szerint alakulni, Noxia. Amikor a véletlen idesodort hozzám, biztos voltam benne, hogy vagy ugyanolyan tehetséges és jó képességű boszorkány, amilyen az apád volt. Azért vettelek rá, hogy maradj itt, hogy megfigyelhessem, mire vagy képes. A művészi tehetséged, a bűbájok szakszerű használata, ügyes bájitalkeverés... na és a faragás és rajzolás... ahogy tudsz alkotni... ez nem apád tulajdonsága, de szeretett hobbidért és vele kapcsolatos céljaidért bármire hajlandó vagy, nagyon eltökélt. Csak azzal akarsz foglalkozni semmi mással. Ezért figyeltem fel rád nagyon. Ne tagadj le semmit, mert értek a legilimenciához, és bele tudok látni a fejedbe.
- Mit akarsz tőlem?
- Semmi egyebet, csak azt, hogy segíts nekem, hogy évek múlva együtt uralkodhassunk élet és halál felett.
- Nem... ebben nem akarok részt venni...
- Midő fájdalom, de remélem, hogy még mindig ezt fogod mondani... - Vortess rámszegezte a pálcáját. - Crucio!
Hirtelen iszonyatos fájdalom járta be a testem. Megbicsaklottam, leestem a székből. A földön vergődtem és sikoltottam a fájdalomtól, amit az átok okozott nekem.
- Crucio! Crucio! - Vortess továbbra is folytatta a kínzásomat olyan természetes sötét mosollyal, mintha éppen teadélutánon mesélne egy kellemes eseményt, ami vele történt. - Nagyon fáj, igaz? A kínzásokhoz is értek... szóval ne akard tudni, milyen, amikor legrosszabb esetekben muszáj Cruciatus átok nélkül is fájdalmat okoznom. Pedig nem szeretném ezt tenni veled, drága Noxiám.
Nem tudtam semmivel se visszavágni, mert továbbra is kínzás alatt álltam. Már sírtam a fájdalomtól.
Aztán egyszer csak megszűnt a fájdalom a testemben, s elernyültem. Vortess abbahagyta a kínzást.
- Csak azért csináltam ezt veled, hogy megmutassam, mire számíthat a nagyanyád, ha továbbra se vagy hajlandó együttműködni velem.
- Ne... azt nem teheted...
- Sajnos meg kell tennem - mondta Vortess megjátszott sajnálattal és színpadias sóhajjal. - Ha netán belehalna a kínzásba, akkor már csak a beteg mugli nagyapád maradt, akin folytatnám. Ha még nagyon szereted a Darkstorm nagyit és a mugli nagypapit, akkor bizonyára ugyanazt az áldozatot képes lennél meghozni értük, ahogy apád tette anno. Dönts bölcsen, kis drágaságom, mert ahogy a való életben, mindig vannak a döntéseknek következményei. Elég nagy veszteséged volt, ne hagyd kihalni a családod maradékát.
A fejemet a föld felé tartottam, úgy csepegtettem le esőként könnyeimet. Magatehetetlenül, zokogva próbáltam nem odanézni erre a szadista szörnyetegre, akinek tekintetét még mindig éreztem a hátamon, amin bejárt a hideg és a fantomfájdalom, ami a Crucius átok után megmaradt.
Vortess türelmesen várt, biztos ki akarta várni, hogy alábbhagyjon a sírásom, hogy beszélni tudjak. De még akkor is lecsorgott pár könnyem az arcomról, mikor elfullott hangon megszólaltam.
- Ne bántsd se a nagyit, se a beteg nagypapát... kérlek... - mekegtem halk hangon. - Megteszem, amit akarsz... csak ne bántsd őlet...
- Az ők életükre megesküszöl, Noxia? - kérdezte Vortess.
- Me-meg...
- Örömmel hallom! Állj fel.
Remegő végtagokkal felálltam, mint egy csikó a születés után, majd megfordultem Vortess felé, de nem néztem gonoszul csillogó vörösbarna szemébe.
- Most pedig vetkőzz. Vedd le a felsődet.
- M-mi?!
- Azt mondtam vedd le.
Nem volt mit tennem. Nehezen vettem rá megem, hogy levegyem a kötött pulcsimat és a polómat.
- A melltartódat is - jött az utasítás.
- De...
- Vedd. Le.
Remegő kezekkel le kellett vennem azt is, és amint a melltartóm is a földön kötött ki, eltakartam magam a karjaimmal.
Vortess egy pillanatra végignézett rajta, majd pálcájával a szék felé bökött.
- Fordulj meg, és támla felé ülj le a székbe.
Úgy tettem, ahogy mondta. Legalább addig se kellett szemben lennem az öreggel, aki abban a pillanatban bal kezével megragadta a bal vállamat, a jobb pálcás kezével megérintette a hátamat a gerincem mentén, majd elkezdett varázsigéket mormolni. Égető fájdalmat éreztem a hátamon, amíg a pálcáját néhányszor végighúzta lassan a hátamon, közben csak mormolgatott. Az égető fájdalom még nem ért fel azzal az iszonyattal, azt az imént átéreztem, de ezek után a legkisebb érintés is kirázott a hideg. Azt kívántam, bár ne fogná a vállamat, úgy szorított.
A mormolás és az égetés a hátamon abbamaradt. Vortess elengedte a vállamat, hogy végigsimítson a hátamon.
- Kész is van - Éreztem, hogy Vortess elégedetten elvigyorodott. - Tanultál rúnaismeretet, úgyhogy érteni fogod majd a jeleket, ha üzenni fogok neked. Csinos kis rúnasoros tetoválás ez, nincs miért panaszkodnod, kedvesem. Tudom, ez éppen olyan, mint a halálfalók tetoválása, amit még viselek a karomon és számodra ez a rabság jele, de szerintem ennél csinosabb bélyeget nem is kaphattál volna.
Ismét kirázott a hideg, mikor ismét megérintette ujjaival a hátamat, de ezúttal máshogy. Nagyon nem tetszett, hogy kedve támadt két ujjával simogatni a hátam, az meg főleg nem, hogy hirtelen közelebb hajolt hozzám sejtelmes vigyorral és éreztem a lehelletét a nyakamon.
- Kedvesem... drága Noxiám. Olyan finom és puha a bőröd... úriember voltam, és eddig sose állt szándékomban alaposabban megfigyelnem téged.
Szabad kezével megfogta a mellemet.
- Ne... - nyögtem a sírógörcs határán. - Mit akarsz... ezt ne csináld... nem akarom...
- Csodálkozom, hogy amíg a halálfalák irányítása alatt álltál, nem kívánt meg téged egyik sem... vagy csak akart volna valamelyik, de keresztbe tettél nekik. Már én se bírok a véremmel... már rég volt, hogy utoljára megérinthettem egy ilyen finom fiatal lányt... sose kívántam mást ennyire, mint téged.
- Ne... könyörgöm... ne...
- Csssssh... - Vortess magához szorított, hogy mohón megcsókolgathassa testem minden porcikáját, aztán meg falhoz nyomva elhevesse tőlem az utolsó megmaradt büszkeségemet is.

Főiskolai évek

ELSŐ FÉLÉV

Vortess megengedte, hogy visszatérhessek Nagy-Britanniába és elkezdhessem a főiskolát. Most hogy megkapta, amit akart, nyugodt romlott szívvel meghagyta, hogy elmehessek, hiszen magához láncolt. Úgy döntöttem, igyekszem majd minél több időt húzni a főiskolán, hogy ne kelljen annyit Olaszországba látogatnom, hogy kényszerből segítsek neki a kísérleteiben és osztozzak vele egy ágyon. A bájitaloknak hála rohamaim nem voltak, de lélekben nagyon sokat szorongtam egész nyáron, annyira szorongtam, mint gyerekkoromban. De ezt nem mertem kimutatni. Senkinek nem beszélhettem semmiről, ami velem történt.
Visszatérhettem a nagyihoz is. A nagymama megrökönyödött, hogy egy év után olyan állapotban tértem vissza hozzá, mintha hadifogságból szabadultam volna. Azt kellett hazudnom neki, hogy olyan helyen bújtam, ahol csak kicsivel később értesültem Voldemort bukásáról. Az idő alatt amíg készültem a főiskolára és leadtam a jelentkezésemet Herfordshire művészeti ágazataira, a Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája nyújtotta kurzusokra, valamint bérigényemet egy bérházra az egyetemvárosban, nagyi folyamatosan etetett és kurált azzal a bájitalrecepttel, amit Vortessztől kaptam, mert az a legjobb nekem. Nem értette, hogy honnan szereztem ezt a receptet. Ennél a kérdésnél azt hazudtam, hogy indiai bújkálás során egy bölcs vidéki gyógyító javasolta nekem ezt a receptet, így ezután erről többet nem kérdezett. Ha másnak nem, neki se mondhattam el a fájdalmas igazság. Belehalna. Így volt a legjobb, addig nem kell féltenem őt és Skóciában betegeskedő nagypapát Vortess bosszújától. De fájt, hogy aggódott értem, még a baglyom, Nero is, akit ugyanúgy nem láthattam régóta. Ő lesz az egyetlen társaságom a főiskolán. Azok után, amit átszenvedtem az elmúlt egy évben, Vortess rabszolgájaként nem tudnék sokáig az emberek közelébe menni... nem mintha akarnék. Engem most a tanulás és a hobbim foglalkoztatott.
Mikor a szeptember beköszöntött, elbúcsúztam a nagyitól, s Herdfordshire-be utaztam. Ott is voltam szépen kiöltözve, kötelező főiskolai egyenruhámban a megnyitón és a tájékoztatón. Innentől kezdve az első félévem 1999. februárjáig csendes tanulással, szakkörrel és hobbizással telt. A karácsonyi szünetemet nagyinál akartam tölteni, de Vortess üzent, hogy menjek el hozzá segíteni és az ünnepeket vele tölteni.
Muszáj volt megtennem. Tudom, hogy csalódást okoztam a nagyinak, de nem volt más választásom, nem lehettem engedetlen a parancsolómmal szemben.
Szép kis karácsonyom volt, monthatom. A szentestét a pincében töltöttem gusztustalan lombikok, végtagok és kéncsövek között. Vortess az idő folyamán újabb áttörést ért el. Patkányokon kísérletezett egy zöld színű méreggel. Eddig a patkányok mind megdöglöttek, de nem mutatták ki a várt hatást. Ám most, az egyik patkánynál megtörtént, amiért Vortess sokat dolgozott.
- Merlin áldására! - Örömittasan felnevetett. - Végre... gyere ide, Noxia és lásd saját szemeddel azt, amivel egy napon uralkodni fogok!
Odamentem és megnéztem. Elborzadtam.
A patkánynak halottnak kell lennie. Mégis elevenen mászkált és úgy tett, mintha semmi se történt volna vele. Teste ugyanúgy nézett ki, mint halott állapotában, szemei pedig... kéken világítottak.
- A patkány nem inferus, hanem egy igazi, eleven, önálló és intelligens élőholt.
- Úristen... - elborzadtam.
- Igen - Vortess megnyalta a szája szélét. - Kár, hogy ezt Voldemort barátunk nem érte meg. Ha tudta volna, biztos nem szaggatta volna széjjel a nyomorult lelkét. Nem is baj, Harry Potter elvégezte a piszkos munkát. Ez még csak a kezdet, kedvesem, még némi kísérlet, és hamarosan embereken is fogjuk tudni ezt alkalmazni.
- Ne haragudj, de... - fogtam bele zavartan. - de... ha így lesz... mármint azt mondtad, ez a patkány intelligens élőholt. Tehát úgy él és mozog, mint élő korában, csak már nem érez semmit, nem eszik és nem iszik... Ha ez megtörténik egy emberrel, és mivel ugyanúgy gondolkozni és beszélni fognak az emberek, mint élőkként... nem fogsz attól félni, hogy ezért fel fognak ellened lázadni, mert holtuk után nem hagytad őket végső nyugalomra lelni?
Vortess titokzatosan mosolygott.
- Emiatt ne félj, kedvesem. Erre is kifejlesztettem egy mágiát. Egy olyan mágiát, amivel élőholtakká vált szolgák egy pecséttel hozzám kötődnek majd. A mesterükként irányítani fogom őket. Micsoda kellemes karácsonyi ajándék ez, ugye?
Még mindig a patkányt néztem. Szegényt annyira sajnáltam, hogy egy ilyen átokkal kell leélnie megrontott halál utáni életét. Étel és ital nélkül így élni... és többé nem érezni se fájdalmat, se boldogságot, még a szerelem is idegen lesz számára, míg Vortesszt szolgálja élőholt patkányként. Vajon egyszer én is erre a sorsra fogok jutni?
Vortess eltette a jegyzeteit, aztán hátulról átkulcsolta a kezeit a derekamon.
- Az igazi örömteli áttörést meg kell ünnepelni. Mit szólnál hozzá, ha uradat és parancsolódat megajándékoznád karácsonyra a szerelmeddel?
- Senkim nincs, akit szerelmemmel ajándékoznék... és téged én nem szeretlek.
- Ki mondta, hogy kötelező szeretni engem, Noxiám? - kérdezte Vortess, míg megcsókolta a nyakamat, majd benyúlt a pulcsimba és a nadrágomba. - Te csak azt teszed, amit akarok. Az is elég, hogy én szerethetlek. De tartozom egy vallomással. Akárhányszor az enyém lehetsz, sokszor úgy érzem, hogy tökéletes lennél számomra. Mit gondolsz, az egyetem után tudnál-e nekem szülni utódokat?
- Nem... én... nem hiszem...
Vortess leverte az asztalról a jegyzeteket, hogy magával szembe ültessen fel rá, majd lefektetsen, míg fölém hajolt kiéhezett vigyorral és eszelős tekintettel.
- Az egyetem után, kedvesem - mondta, míg levetkőztetett. - Az egyetem után szülni fogsz nekem egy tökéletes fiút vagy egy lányt.

MÁSODIK FÉLÉV (jelen)

Egy hónapja tértem vissza az egyetemre azzal a tudattal, hogy amint végzek az egyetemen, Vortess örökre magához láncol, eltökélvén, hogy ha törik, ha szakad, én legyek a gyerekei anyja. Undorodtam magamtól.
Kész. Vége. Semmit nem tehetek már ellene.
Nem nagyon beszéltem emberekkel az egyetemen, csak a professzorokkal. Hallgatók se igazán ismertek fel a régebbi körözési listáról, amit voltak oly kedvesek kihirdetni ellenem és a többi szökevény ellen a halálfalók vérdíj/fejdíj fejében. Lehet azért, mert elvesztettem azóta régi amúgy se vírító színemet.
Mikor délután kiléptem az egyik előadásról, váratlan meglepetés ért. Valaki megfogta a kezemet.
- Hé, ki a... - fordultam az illető felé, aki megfogta a kezem.
Aztán megdermedtem.
- Noxy, te vagy az? - nézett rám Jake. - Nagyon aggódtam érted tavaly, mikor elszöktél! Azt hittem, sose látlak már itt, vagy máshol...
Jake nagyon sokat változott. Úgy emlékeztem, mikor szakítottam vele, alig volt magasabb nálam. Most magasabb volt nálam, vörös haját gondosan ápolt volt, nem az a szélfútta sündisznós, arca borostás volt, ami jól állt neki... na ne...! Mármint férfiasabb lett.
Nem bírtam megszólalni meglepettségemben.
- Noxy? - szólt újra Jake. - Minden rendben? Úgy nézel rám, mintha kísértetet láttál volna.
Nem tudom, miért hirtelen kiabálni kezdtem és kicibáltam a kezem az övéből.
- Mit képzelsz, ne nyúlj hozzám!! Hagyj békén!!
- Várj, Noxy!
Szorosan magamhoz szorítva könyveimet és táskámat olyan gyorsan elszaladtam, amilyen gyorsan csak tudtam, hogy ne kövessen. Nem néztem hátra, nem akartam még egyszer Jake szemébe nézni.
Mikor a lakásomra értem, magamra zártam az ajtót, használtam rajta a Colloportus bűbájt a nyár elején vett új pálcámmal, majd az ajtónak támaszkodva földre ültem és keservesen zokogtam.
Nem éppen azért, mert Jake megcsalt és fájdalmat okozott nekem. Hanem azért, mert képes lettem volna megbocsátani neki, de nem tehetem meg, mert olyan súlyos tehert viselek jelen pillanatban, amin senki nem könnyíthet meg.  Senki nem segíthet rajtam, Jake meg főleg nem teheti meg. Nem tudhatja meg, hogy az ő gonosz édesapja mit tesz velem... ha netán megtudja, és ha még szeret engem ennyi idő után is, akkor képes volna Vortesszt megtalálni és megtámadni.
Ez öngyilkosság volna, Vortess túl erős boszorkánymester. Nem engedhetem meg, hogy miattam haljon meg bárki. Áldozatot hoztam, s ennek így kell lennie.
Számomra nincs segítség... nincs az az ember vagy varázslat, ami felszabadíthat rabságomból.

18-AS KARIKA VÉGE

         Jellem

Noxia nem egy vidám természetű karakter. Magának való, zárkózott, sokszor egyedül akar lenni, nem szívesen enged közel másokat. Érzelmei labilisak a múltja és a háborúban történt kínszenvedései miatt, amikről ő nem beszél, mármint nem beszélhet. Nyugalmi időszakban tanulásnak vagy művészeti alkotásnak szenteli szabadidejét, de ha valami sokk éri, szorongani kezd, de legrosszabb esetben rohamot kap (persze, ha nem iszik a bájitalából). Nagyon erős indok és akarat kell, hogy rá lehessen bírni egy kellemes kikapcsolódásra. Ha mégis belemegy ebbe, akkor is olyan helyre lenne hajlandó menni, ahol nincsenek vagy alig vannak emberek. Nem szereti a tömeget és a nagy zajt, így ki van zárva, hogy bulikra és nagyobb programokra menjen, ha nem muszáj.

Erősség || Bátor; céltudatos; szerettei érdekében képes súlyos áldozatokat hozni.

Gyengeség || Zárkózott; cinikus; lenézi az embereket, akiknek nem tetszik a képe; önző; depresszáns

         Apróságok

Mindig || Rajzolás, olvasás, tanulás, könyvtárban lógás, alkotás
Soha || Bunkó emberek, tömeg, igazságtalanság, árulás, és az emberi gonoszság
Hobbik || Rajzolás, olvasás, mindig valami újat tanulni a hobbijához.
Merengő || Legjobb emlék: Jake Spicerrel a bálon. Legrosszabb emlék(ek): Szülei halálíre és nagyapja halála; Vortess első erőszakoskodása
Mumus || Vortess
Edevis tükre ||  Noxia ezzel még nincs tisztában, de szíve egyetlen igazi vágya, hogy felszabadul és újra Jake-el lehet
Százfűlé-főzet ||  Ezüst szín, krémes ízzel... talán.
Amortentia || Kókusz illat, pergamenek jellegzetes papírillata és Jake izzadtságszaga
Titkok || Egy exhalálfaló, Vortess lelkileg meggyötört, kényszerített segédje és szeretője, de csak azért, mert csak így védheti meg utolsó családtagjait.
azt beszélik, hogy... || "...Noxia Darkstorm egy halálfalónak a tanulómániás antiszoc lánya, aki TALÁN követte volna apját a "munkában"... vagy csak azért zárkózik el, mert szégyelli ezt? Vagy van még ennél is csúnyább dolog a háttérben? Arra lennénk kíváncsiak, hogy miért keresték őt is halálfalók!"



         A család

Apa || Jaxus Darkstorm; 29; aranyvér - nem alakult ki komolyabb viszony, 1981. november 12-én meghalt autóbalesetben
Anya || Sofie Darkstorm (leánykori nevén Sofie Wings); 27; mugli - nem alakult ki komolyabb viszony, 1981. november 12-én meghalt autóbalesetben
Testvérek ||  nincs
Gyermekek ||  -
Állatok || Nero - fekete tollas fülesbagoly


Családtörténet ||

Az idő elpusztít bennünket, de árnyfőnixként feltámadunk porainkból

A Darkstorm család nem volt túl nagy létszámú, ők idejük csak a dédnagypapára, Evan Darkstormra nyúlik vissza. Első aranyvérű Darkstormok óta a Minisztérium a mai napig nem volt hajlandó a családot később se elismerni újkori aranyvérű dinasztiának, s mivel későbbiekben az utolsó aranyvérű Darkstormnak félvér gyermeke született, erről le kellett tenni. Így a család csak egyszerű középszintű lombiknak lett nyilvántartva.
Evan Darkstorm szülői utasításra, más választást nem látván, kénytelen volt feleségül vennie az egyik Lestrange leányt a nagy múltú aranyvérű családokból. Noha a Lestrange-család se látott akkor jobb megoldást az aranyvér megőrzésére, a leány, mivel csak egy mellékes, számukra áldozhatóbb másod-unokatestvér volt, így már akkor letagadták a rokonságot a Darkstormokkal, mikor kiderűlt, hogy Evan Darkstorm apja egy mugli, az édesanyja meg a népes véráruló Weasley családból származik.
Evan Darkstormnak három már friss aranyvérű gyereke született, Harvey, William és Gideon. Sajnos William Darkstorm tizenkét éves korában elhunyt sárkányhimlőben. Harvey Darkstorm pedig huszonhárom évesen párbajt vívott az egyik Lestrange-el, amiért durva szavakkal illette édesanyját. Sajnos azt a párbajt nem élte túl.
Már csak Gideon maradt életben az első aranyvérű Darkstormoktól. Hogy hivatalosan új nagymúltú aranyvérű családdá növelje Darkstormokat, az egyetem után feleségül vette az amerikai származású aranyvérű Marianne Sunlove-ot, akivel az egyetemen ismerkedtek még össze... ne essék félreértés, ez szerelem volt első látásra! Ennek ellenére a Mágiaügyi Minisztérium nem jegyezte nyilvántartásba a Darkstormokat, mint aranyvérű család, pedig abban az időben összeházasodott a két szerelmespár és ikreik születtek, Jaxus Ifj. Evan Darkstorm.
Az ifjú Evan Darkstorm hat éves volt, mikor egy Abszol úti kitérőn elcsavargott. A szülők hiába keresték mindenütt, többé nem került elő. Valószínűleg elrabolták a fel-felbukkanó halálfalók vagy belecsöppent valami veszélyesebb mágikus dologba, ahonnan többé nem térhetett vissza élve. A veszteség után a szülők féltve őrizték megmaradt kisfiukat, így nehezükre esett Jaxustól elválniuk, mikor az felvételt nyert az egyetemre. Mivel a családban valami oknál fogva sok volt az idő előtti haláleset, Gideon és Marianne rettegett attól, hogy mi lesz a fiukkal egy olyan iskolában, ahol többszáz kiskorú diák egy fedél alá kerül és bármi megtörténhet. Szerencséjükre Jaxusszal semmi baj nem történt. Szépen kijárta az iskolát, befejezte az egyetemet is, majd később feleségül vett egy mugli nőt, Sofie Wings-et. Az idős Darkstorm pár ugyan örült a fiuk boldogságának, de félték is a kapcsolatot, mert ebben az időszakban Voldemort hatalomra tört és emberei sorra mészárolták a vérárulókat, a mugliivadékokat és a muglikat. A fiuk a házasságával véráruló lett.
Ők azonban nem sejtették, hogy Rodolphus és Rabastan Lestrange ebben az időben utánanéztek saját családfájuknak és megtalálták a kitagadott Darkstorm rokonokat is. Így jöttek rá, hogy Jaxus egy muglival kötötte össze életét. Mikro Jaxus hazatartott a munkájából, a két Lestrange testvérpár elrabolta és megkínozta, majd Voldemort elé vitették, hogy az adja meg neki a végítéletet. Azzal fenyegetőztek, hogy ha Jaxus meghal, az ő mugli nőjét és az egész családját ki fogják írtani. Jaxus végül sírva könyörgött kegyelemért Voldemortnak és családja életéért örök hűséget fogadott. Iszonyú nagy szerencséjére Voldemort elfogadta az ajánlatot, de megesketette, hogy ha egy apró hibát is el mer vétni az ő szolgálatában, az egész család addig élt.
Így történt meg, hogy az utolsó aranyvérű Darkstorm, családja tudta nélkül, hatalmas áldozatot hozott szerettei biztonságáért. Míg a család azt hitte, hogy mintapolgárként dolgozik a Minisztériumban, mint jogász, addig információkat kecsegtetett ki Voldemort nagyúr számára és részt vett megannyi gyilkosságban is.
Mikor Voldemort a csecsemő Harry Potternek köszönhetően eltűnt, az emberek úgy hitték, meghalt, Jaxus felszabadult a rabságból és más halálfalókkal egyetemben megtagadva nagyurát kegyelmet kapott. Igaz, a mai napig az adatbázisában úgy szerepel az esete, hogy Imperius átokkal irányították és kényszerítették bűnös tettekre.
Ennek örömében feleségével és akkor két éves kislányával meglátogatták rég nem látott szüleit, akiknél még ott is hagyta  Noxiát ismerkedni a nagyszülőkkel, amíg feleségével Franciaországba utaznak egy közös kikapcsolódásra. Útközben, autóban éppen azon tanakodtak, hogy legyen-e kistestvére Noxiának, amikor váratlanul egy kamionsofőr elvesztette a kaminonja felett az irányítást és hatalmas karambolt okozott az autópályán, amibe mindketten belehaltak. Mikor az öreg Darkstormék is értesültek halálukról, Gideon a hírtől szivrohamot kapott, majd azonnal meg is halt.
Ezt követően a szorongós betegségben szenvedő Noxia lett az utolsó női Darkstorm a családban.
Kérdéses, hogy mi váltotta ki, hogy négy generáción keresztül a Darkstormok hullottak, mint a legyek, a családban egyedül csak Evan Darkstorm és felesége haltak meg természetes úton. Az utódok sokszor gondolkoztak rajta, miért történtek meg ezek a korai halálozások, valamint az Ifj. Evan titokzatos eltűnése. Az elözvegyült Marianne Darkstorm szerint mindez azért történt meg, mert mikor Evan Darkstorm feleségül vette a Lestrange unokatestvért és kiderűlt, hogy a férfi szülei mugliból és vérárulóból ált, az idős Lestrange-ék elátkozták a családot, vagy csak a férfi tagjait (a rövid életű családban eddig csak férfi utódok születtek). Ha ez így van, van-e még esély arra, hogy Noxia, mint az utolsó sarj és egyben az egyetlen női Darkstorm megtörhesse egyszer az átkot azzal, hogy megéri öregkorát és természetes úton hal meg?


         Külsőségek

Magasság || 165 cm
Testalkat || Karcsú, átlagos
Szemszín || Zöld
Hajszín || Eredeti hajszíne világosbarna, szőke árnyalatokkal, bújkálása óta autunn színűre festi.
Kinézet || Átlagos, küllemű és magasságú fiatal lány, aki húsz évesen és huszas éveinek elején sokkal fiatalabbnak néz ki. Legalábbis úgy néz ki, mint egy tizennégy-tizenöt éves. Sajnos a háború óta sokat fogyott és beesett a szeme, de egyébként elragadóan csinos lány, csak ezt elfedi, mert sose öltözik úgy ki. Ha nem kell kötelezően viselnie egyetemi egyenruhát, vagy hivatalos talárt, átalában fekete felsőket visel és kockás inget.



         Tudás és karrier

Pálca típusa || Rózsafa és főnixtoll, tizenegy és háromnegyed hüvelyk, kellemes fogású
Végzettség || ROXFORT BOSZORKÁNY- ÉS VARÁZSLÓKIKÉPZŐ ISKOLA

RBF:
Asztronómia: E
Átváltoztatástan: V
Bájitaltan: K
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: V
Rúnaismeret: V
Legendás lények gondozása: E
Mágiatörténet: K
Sötét varázslatok kivédése: V
Számmisztika: V
Művészet és művésztörténelem: K

RAVASZ:
Asztronómia: E
Átváltoztatástan: V
Bájitaltan: K
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: K
Rúnaismeret: V
Mágiatörténet: K
Sötét varázslatok kivédése: V
Számmisztika: V
Művészet és művésztörténelem: K


Foglalkozás || nincs
Iskola || Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
Szak || Elnur Davor Mágikus Festőmesteri És Fényképészeti Kar
Felvett tantárgyak ||
Kreatív tervezés
Művészeti mágikus interpretáció
Látványosságtan I.
Magifilozófiai I.
Képelemzés
Ecsetkezeléstan
Alak- és formatan I.
Mágikus eszközök a festészetben
Színkeverés és árnyalatok
Kreatív magivizuális stúdiumok I.
Klasszikus művészeti tanulmányok

Varázslói ismeretek ||
Noxia nagyon jól ért a művészethez és ehhez kapcsolódó mágikus körökhöz, amivel foglalkozni is akar a jövőben. Éppen ezért tökéletesre fejlesztette bűbáji készségeit és alkotói képességeit. Mivel ehhez szükséges, ért a rúnákhoz, valamint a gyógynövényekhez és a bájitalokhoz (valamiből el kell ám készíteni az alapanyagokat a festéshez). Mivel nagyon akart egyetemre járni, ezért fontos volt neki, hogy a lehető legtöbb tantárgyból kitünőre vizsgázzon le roxforti évei folyamán. Persze az SVK-ból is azért tanult rendesen, mert egy ilyen nehéz világban, ahol sok a veszély, meg kell védenie magát - itt természetesen jól tud védekezni, de nem túl jó a támadó varázslatokban, úgyhogy nem igazán mer támadó varázslatokat alkalmazni, csak akkor ha nagyon muszáj és tudja, hogy sikerülhet. A házimunkabeli bűbájokkal is sok a problémája, itt is egyedül csak főzöcskézni tud normálisan bűbájokat alkalmazva, de ezt is csak nagy odafigyeléssel és óvatosan. Hát igen, ha házimunkáról van szó, csak muglimódszer jöhet be!

        Egyéb

Avialany || Kate Beckinsale
Naplózva


Mathias Montrego
Griffendél Godrik Akadémia
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2017. 07. 15. - 03:48:16 »
0

Kedves Noxy!

Hát, hűha!
Te aztán, kisanyám, adtál a karakterre! Őszintén megvallom, nem találom a szavakat!
Egyrészt már első pillantásra tudtam, hogy terjedelmes előtörténettel állok szemtől szemben és már akkor sejtettem, hogy nem kispályázol. Azonban komolyan rád akartam szentelni az időt és alaposan átrágni a sztorid. Úgy voltam vele, hogy kritikus leszek (mert az is vagyok), de egyszerűen nem igazán találtam benne hibát. Evidensen akadt pár elgépelés (de hát ez a legjobbakkal is megesik, mint velem rendszerint) illetve névelírás, de efelett szemet hunyok.
Nagyon hangulatosan és jól adagoltad a történéseket, tetszett hogy vittél bele jó sok párbeszédes részt is. Bevallom, mivel tudtam, hogy sok időt ölel fel az irományod (közel két órát ültem felette) így betettem a HP -soundtracket és abszolút még jobban beleszerettem Rowling világába olyan jó hangulatot teremtettél (esküszöm kedvet kaptam újraolvasni a könyveket!).
Szuperül hoztad a mardekáros vonalat, Pansy igazán röhöghet egy-egy szituáción (mondani is fogom neki, hogy rágja át magát azokon a részeken!). Én is hangosan felkacagtam alkalmanként.
A könyvektől az utolsó években volt pár eltérés itt a fórumon (mint Mr. Gray inspektori titulusa ésatöbbi) de ezen én nem akadok fenn, mert ezekről evidensen nem tudhattál. Ritkán találkozunk ennyire a részletekbe hajló és kiveséző élettörténettel. Pláne elsőre.
Kissé féltem mi lesz az iskola (és a könyvek) cselekményszála után, de meglepően fergeteges és közel sem vp-gyanús életutat hoztál. Grindelwald esküszöm kapkodni fog érted, hogy a hírnökévé tegyen!
Na de nem húzom az időt, mert litániát írtam így is, pedig nem akartam!


Az előtörténeted a legnagyobb természetességgel
elfogadom!

Gratulálok ezúton is és üdvözlet közöttünk.
Az eligazító bagoly hamarosan reppen a fontos információkkal!
Sipirc játszani, aztán jót ne halljak rólad!

Mathias

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon Tegnap - 06:12:23
Az oldal 0.114 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.