+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Alkimista labor
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Alkimista labor  (Megtekintve 23458 alkalommal)

Iris Mackenzie
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2008. 11. 12. - 15:59:00 »
0



Olyan kár, hogy nem ért a varázsláshoz, sem a bájitalokhoz, most biztos tudna segíteni valamivel a szenvedő fiúnak, mert még ha olyat is mond esetleg, hogy semmi baja, vagy ilyesmi, akkor is jól tudja, hogy fáj.
Iriske igencsak rég érzett ilyet utoljára, talán mindez akkor történt, mikor? nos tíz hosszú évvel ezelőtt. Mindegy, fájó emlékek, most nem ezek számítanak.
Azt már megszokta, hogy Cedrah nem kíméli az otthoni személyzetet, sőt, igencsak határozottan lép fel, ha valami bajt csinál az egyik cseléd. Például leszedeti a koszos körmüket vagy hasonlók? az már olyan megszokottnak számít, igazából nem is hatja meg túlzottan a kislányt. De hogy Sean-nal is úgy bánjon, mint Bernarddal és és? és? Roberttel vagy kicsodával? hát egyenesen felháborító! Meglehet, hogy sajátos nevelési módszerei vannak a kedves nagybácsinak, de meglehet, hogy az efféle megmozdulások nem tesznek túl jót a hírnevének. De nem Iriske lesz az, aki majd elkezdi magyarázni a dolgokat Cedrahnak, bár lehet, hogy ha hazamennek, megér egy próbát, mert nagyon jól tudja, hogy igencsak odavan érte a nagybácsi, és általában minden úgy szokott lenni, ahogy a kislány szeretné. Ó, bárcsak egyszer elbeszélgetnének a vélák iránti vonzalmáról is.. és akkor hátha hanyagolná őket? de mindegy, ez most nem fontos.
Cedrah kérésére elröppen a szenvedő kuzin mellől, mert jobbnak látja most hallgatni a szóra, nehogy esetleg ő is rosszul járjon vagy valami, na nem mintha a kísértetekkel olyan sokmindent lehetne csinálni, de akkor is, nem szeretné a nagybácsi haragját kivívni.
Lehet hogy mégsem kellett volna megvárnia őt, elé kellett volna sietni a folyosón és akkor bemutatni Cedrahnak Marielle-t, aki most valószínűleg az egyik pad alatt bujkál valamelyik diák lábánál.
-Marielle? -mondja csendesen, miközben a ragyogó tekintetét a kedvenc nagybácsijára emeli, jelezve neki ezzel, hogy mondja meg a diákoknak, hogy adják neki vissza legújabb babáját, mert ő most nem mer csak úgy össze-vissza repkedni, mert biztos nem szabad.
Majd odaballag mellé, s mintha simogatni szeretné az arany fürtöcskéket, a kislány nemlétező hajához emeli a kezeit, melyek egyszerűen, semmit sem érezve szánthatják majd tovább a levegőt, mert ugye számára megfoghatatlan az egyetlen unokahúga.
Igazából most kivételesen nem Iriske körül forog a világ, ezt talán hajlandó elismerni, mert hiszen Cedrah bácsinak dolgoznia is kell, és a pöttöm teremtés a világért sem szeretné gátolni ebben, így hát keres széket a Cedrah-éhoz közel, és ráhuppan(na), majd innen figyeli tovább a körülötte zajló eseményeket.
Bárcsak ő is szemben ülhetne kedvenc nagybácsijával! Bizonyosan az első sorból figyelne, mert akkor minden bizonnyal ő lenne a tanerő kedvenc tanítványa.
Miközben hallgatja a tantárgy kapcsán a magyarázatot, megpillant egy érdekes felhőt, amely lassan-lassan egy képet rajzol ki, s végül elhangzik az ezzel kapcsolatos utasítás is.
Tekintve, hogy a pöttöm kísértetnek se pennája, se pergamenje, szóban kívánja megoldani ?a mellesleg nem neki kiadott- feladatot.
-Én két bácsit látok rajta, meg egy angyalt, meg van még rajta egy napocska meg egy hold, meg az angyal a kezében tart két botot, hasonlít a piszkavasad fogantyújára az egyik.. ja nem? a másik is. Meg vannak felhők, meg? -mondja lelkesen a széken ücsörögve, s igazából folytatná még, de most jut csak el a tudatáig, hogy ezt a feladatot bizony nem neki adták ki, és Cedrah bácsi feltehetően nagyon dühös lesz majd most.
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2008. 11. 12. - 20:00:26 »
0

Csend. Az a mindent átjáró, már-már vérfagyasztó csend. Senki nem töri meg, s még én sem vetemedem rá, hogy valami idétlen poénnal elüssem a dolgot, már csak azért sem, mert pont nem Cedrah előtt villantanám meg ezt az oldalam. Erős kontrasztot alkotna az előadott képpel amit Roxmortsban előadtam, úgy hogy inkább hallgatok. Ráadásul a feltett kérdésre miért pont nekem kellene válaszoljak? Hiszen ennek az órának a 80%át olyan szépen átaludtam, ahogy az a Nagykönyvben is meg van írva, valamelyik hátsópadban. Válaszoljon valamelyik Hollós. Khm? kijavítom, stréber Hollós, én csak egy záptojás vagyok a fészekben, ahogy ezt már pár ember volt velem kedves közölni. Nem értem miért olyan ellenségesek velem egyébként, csak azért mert néhány pontot elveszítünk miattam, mert azt sem tudom épp merre vagyok arccal, s közben nekem kellene a kérdésre egy értelmes választ adni?  S a mostani pontlevonás? hah! Na az most tényleg nem az én hibámból történt! Ez mindenki hibája, igen! Bár tény, hogy megrándul a szám széle, s legszívesebben elhúznám, de megpróbálok magamon uralkodni.

Kinyílik az ajtó, én pedig ? feltehetőleg a többiekkel együtt ? fordulok hátra, hogy megpillantsam, kik azok az ártatlan lelkek akik csak most érkeztek meg erre a csodálatos? órának nevezett tragikomédiára. No nézd már, Draco kis pincsi kutyusa igen csak rossz állapotban van, hát ezt meg mi lelhette? Jobban leköt az, hogy most mozdul e valaki, mint sem a Professzor ? ezt még saját magamban is egy enyhe kis gúnnyal ejtem ki ? vonásait vizsgálgassam. Már majdnem bennem van az, hogy esetleg felálljak, s segítsek neki, de még sem teszem meg, mert megelőznek. Pont Ő. Ez igen? az előbb még állatnak tekintve Seant kínozza meg mindenki szeme láttára, most meg minden megjegyzés nélkül odalép, s felsegíti? Hah, biztos azért mert lány? s bár már e gondolat megszületése előtt átsuhant rajtam valami féltékenységhez hasonló dolog, persze teljesen oktalanul. Egyébként sem fogok féltékenykedni pont RÁ, amikor embereket kínoz! Igen, erre fogok most koncentrálni. Nem arra, hogy mennyire jól néz ki, s hogy minden egyes kiejtett szó milyen hatással van rám, és hogy? na elég lesz már! Halkan megjegyzem a ?Cedrah bácsis? megnyilvánuláson sem tettem magam még igazán túl, hiszen ez egy szellemtől? még is mi közük lehet egymáshoz? Valami biztosan. Majd később még agyalok a dolgon.

S most már, hogy mondhatni mindannyian itt vagyunk, s tisztára családias a légkör? pföj. No, elkezdődik az óra, ami már kínzásoktól s egyéb megjegyzésektől mentes vagyis, már-már olyan érzése van ez embernek, hogy egy teljesen normális órára ült be. Felkönyökölök az asztalra, s megtámasztva a fejem, figyelem ahogy magyaráz, s még az is eljut hozzám, amit mond, talán csak egy apró folt marad ki, amikor talán a tekintetem is túlontúl elködösült, na de az, hogy akkor épp mi járt a fejemben khm? inkább nem osztom meg senkivel sem. S jön a kérdés, én pedig nem várok túl sokat, egy nem kapkodós mozdulattal, - ahogy Granger csinálja, hogy majd kiesik a padból, úgy kalimpálózik, - hanem határozottan. Elvégre tényleg pontot kellene szerezni, s ez a kérdés pedig annyira egyszerű, csak mindenki azt hiszi, mennyire bonyolult, s nem mer megszólalni. Bár? mióta érdekelnek engem az ilyenek, mint a ház pontjai? Eddig is olyan magasról tettem rá? Hah, nem érdekel, én akkor is megmutatom! Én nem félek, főleg nem tőle! Olyan hihetetlen makacsul, büszkén, s dacosan csillannak meg a szemeim, hogy az valami elképesztő! S ha szót kapok, könnyedén adom meg a választ.
- Ezoterikus, ami csak a beavatottak számára való; ellentéte az exoterikus, ami a kivül állók, a be nem avatottak számára való. A régi görög vallási szektákban használták először ezt különbséget; a beavatottak titkokat tudtak meg, melyeket a többiek előtt elrejtettek. Tehát a különbség, hogy míg az egyik kevesek- addig a másig sokak által ismert. ?
A francba, most romboltam le az imidzsem több diáktársam, csoporttársam, sőt még talán a nővérem előtt is. Ezek most azt fogják hinni, hogy én szoktam olvasni? mi több, tanulni! Hát most már mindegy, legalább nem lesz még siralmasabb a pontállásunk és? igen is megmutattam!

Na de amikor ez a kidolgozós rész következik? hát ez még rosszabb, mint a szóban való felelés, hiszen ez már órai munkának nevezhető. Ilyet csak McGalinál szoktam csinálni, nem hogy más órán, más tanárnál. Tiszta szégyen. Valahogy jobban leköt az, hogy nem kevés elbűvöléssel figyeljem azt, milyen átéléssel beszél, na de nem engedem meg magamnak sokáig ezt a elbambulást. Épp előhúzok egy pergament, mert hát valamire még is írni kellene, s ráérősen megmártom a pennám, amikor meghallom a gyerekhangot. Egész elfelejtkeztem arról a szellemről, s egyszerűen csak elkezd beszélni, olyan zabálnivaló édes gyermekded hangon, ami engem mindig meghat, de jelen esetben? a legkevésbé sem kápráztat el. JÓL látható grimaszba fordul az arcom egy pillanatra, miközben a világostükröket megforgatom, s a csinos kis orrot még fel is húzom megvetően, mint aki nincs hozzászokva, hogy az óra menetét ilyen ocsmány módon megzavarják.

Középen egy férfialak áll, koronával a fején, mely valaminek a beteljesülését jelképezheti, s ez által feljebbvalóvá válik, mint a másik két alak a képen, jobb és baloldalról. A korona felett a Merkúr jele látható, amiről akár kaphatta a nevét is (hiszen miért ne lehetne az a férfi egy kulcsszereplő?), vagy jelképezheti a tudást, amit birtokol. Az előbbire utal a kezeiben tartott két jogar, s a rajtuk lévő két kígyó, kiknek összefonódott teste szintén a Merkúr jelét rajzolják ki. Lehetséges, hogy ez az alak sajátos jelképe. A szárnyak ezen a képen a szabadság jelképei, mintha bármelyik pillanatban elszállhatna, viszont a szárnyak a lábak alatt is megjelennek. Ez talán a biztonság jele, hogy nem röppen el, hiszen megszilárdította a helyét. A Nap és a Hold alkotóeleme a középen álló embernek. A két alak számára a középen lévő férfi csak egy látomás, a jobb oldali leplezetlen csodálattal nézi, míg a baloldali eltakarja szemeit, talán bántja valami a szemeit, esetleg egy átok (?) vagy vakító fény. A botokon két állat látható, egy kígyó és egy madár. Lehetségesnek tartom, hogy egyikük, vagy mindkettejük Bibliai jelképek.

Jobb kezemben forgatva egy ideig a pennát néztem szórakozottan az ábrára, majd az üres pergamenre. Szórakozottan húztam végig a toll végét a nyakamon, mintha csak a bőröm cirógatása lett volna az, ami serkentette volna az agytekervényeim. Épp elég Művészettörténelem órán voltam, nehogy már egy kép kifogjon rajtam! S csak írtam s írtam, végül hátradőltem a padban, s a pennát ledobva fontam össze a karjaim magam előtt, majd pillantottam fel unott arccal.
Naplózva

Gregory Omen
Eltávozott karakter
*****


• beware the wolf •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2008. 11. 12. - 22:07:41 »
0

Nem volt kétsége afelől egy percig sem, hogy sajátos elveket valló tanáruk tarsolyában még lappang egy-két szaftos titok, de azért mégis elveszti a kontrollt a meglepettségtől táguló szemei fölött. A gyilkos tekintetű kis kígyót tehát rokoni szálak fűzik a másik elmebeteghez. Milyen bájos! Tehát a szellemlány, Lupen és ez a Sean gyerek egy bagázsba tartozik, ezt jó lesz megjegyezni.
Az sem különösebben meglepő, hogy egyesek komolyan protestálnak a diák- és emberi jogok földbetiprása ellen, s a sipítozó szőke libák máris a szabadságukat követelik vissza. Ugyan már, ugyan, hát akkor meg mi az átkos fenének jelentkeztek erre az órára? Talán másra számítottak? Tulajdonképpen elégedettnek kellene lenniük, mindannyijuknak. Az esély megvolt arra, hogy őket szólítják ki az ajtóhoz, ehhez képest szépen megúszták a dolgot. Greg láthatatlan kis mosollyal nyugtázza a levezetett gondolatsort, és valamelyest érdeklődőbb kifejezéssel figyel a tanár szavaira.
Auror, Dumbledore, a Sötét Nagyúr.. magukban is olyan témák, melyeket ezekben az időkben az emberek igyekszenek elkerülni, a nyilvánosság előtt mintha tabunak számítanának, mert mind olyasmivel áll kapcsolatban, ami veszélyt és veszteséget jelent. Hát még így együtt felsorakoztatva, egy tizenévesek alkotta csoport előtt. Merész röptű sólyom ez az alkímia mestere.

A monológ további része szinte elsikkad az előbb elhangzottak mellett, Greg már nem is koncentrál a száraz bevezető szövegre. Mondhatni, a rövid bemutatkozás hatása alá került, ami aztán már végképp kínos helyzetbe hozza. Mirol pletykája megvetette a lábát Greg tudatában, s Lupen erre pakolja a hordalékát, amit a fukar háttér-információival eléjük sodort. Kinek hihet így? Egyáltalán.. szabad-e hinnie bárkinek is ebben a teremben? Csupa jószándék és szeretet lengi körbe az itt tartózkodók remegő auráját.

Apropó, remegő aura.. a lány, akinek az előbb még a vállát fixírozta, most kimért óvatossággal hátrasandít, egyenesen Gregory felé – már ha nagyképűen feltételezheti, hogy utána kémkednek ilyen ügyetlen nyilvánvalósággal. Egy pillanatra talán kettejük tekintete is találkozik, de az biztos, hogy a fiú szemében átsuhan a bosszantó mosolyainak koronázatlan királya. Szívós derűvel tölti el az emlékkép Cardrossról.. és most, hogy kiderült, Kékszeművel közös órájuk is van! Hát hova fokozható még az alkímiaóra hangulata!

A Házaktól való pontlevonás hidegen hagyja, de mégis az oktató keményen csengő hangja visszarángatja a sötét pincehelyiségbe, ahol ismét kihasználja a megbűvölt kilincs egy diák gyanútlanságát. Ha ez így megy tovább, a tanulók egész egyszerűen leszoknak a kilincshasználatról és a kopogásról.. Greg botor mód abba a hitbe ringatta magát, hogy Sean esete után az ajtó bűvereje végleg kifújt, s minden mérgét a fiúba pumpálta, de tessék. Újabb meglepetés, újabb strigula az alkímia feketelistáján.
Majd – mintha mi sem történt volna – Cedrah Lupen légies könnyedséggel folytatja a tananyag lényegének magyarázatát, és szinte süt róla, hogy teljesen átadja magát a tudomány szépségeinek. Amiket lehet, hogy egyelőre egyedül élvez.
Greget mindenesetre nem érinti meg a téma, legalábbis úgy érzi, neki még időre van szüksége ahhoz, hogy akár egy csekélynyit átérezze a tanár monológját, s ehhez igazítja az előadásra fordított figyelmét is. Ám amikor a levegőben kacskaringózó füstvonások megszakítják a lassacskán untatóvá váló beszédet, a végzős mardekáros is abbahagyja az asztalon könyöklést és egyenesbe billenti a fejét. Talán még egy kicsit előrébb is hajol ültében..
A füstkép elragadó kecsességgel ölti fel végleges formáját, és hátul is jól láthatóan rajzolódik ki a terem áporodott levegőjébe a három alak, s az őket körülvevő – vélhetően szimbolikus jelentésű – elemek.
Tehát eleget tesz az utasításnak, és mesterkélt kelletlenséggel maga elé terít egy ív pergament, majd pennája tintába mártott végét írásra készen jobb kezébe fogja. Felpillant a fejek fölött, és komolyabban megnézi magának az elemzésre váró ábrát.

A koronás angyal feje fölötti jel, a Merkúr jele mindig is a tanulást, kreativitást, gondolkodást, egyszóval a tudást mint magát jelentette, ezért feltételezhetően az alak is ugyanezt testesíti meg. Kezében a kígyós jogarok is valamiféle szentséget hirdethetnek, melyeket ugyanúgy felajánl mindkét félnek (a tőle jobbra és balra helyet foglalóknak), akárha az ismereteit osztaná meg velük, mint oktatójuk, mesterük. Míg a bal oldali alak meghajol e tudás előtt, s maga is kígyómotívumos (?) botot tart a kezében, addig a jobb oldali férfi védekezőn eltakarja az arcát, elfordul, s az ő botja távol tart mindennemű újdonságot. Így az angyal lábainál látható Nap és Hold is jelképezhetik a megvilágosodást, és a sötétségben lefolyó puszta létet.
Az ezoterikus és az exoterikus tudomány. Két reakció egy adott témára.


Írás közben egyszer sem tekint fel a képre, mintha azt a fejében tárolta volna el az utolsó füstkarcolatig. Át sem futja a lapra rótt szöveget, hiszen tudja, hogy úgyis talál majd benne valami kivetnivalót a professzor. De hogy is ne találna, amikor Greg mit sem ért a szimbólumokhoz. Ez a kusza összevisszaság, amit futtában írt képelemzésnek nevez, mind kút főből előrántott kitaláció. Talán van benne némi igazság, de hát.. minek törje magát rajta. Ha van valaki, akinek nem akar megfelelni, az biztosan a kínosztó kiskirály lesz, aki olyan hetykén hadonászik a beteges humorról tanúskodó sétapálcájával, mint a közhangulatot borzolgató elméleteivel.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
t h e   n i g h t   i s   s i l v e r   r o  u n d   y o u r   n e c k
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2008. 11. 13. - 15:03:14 »
0

.-= Alkímia =-.

Leültem.
Hallgattam.

Cedrah most is stílusosan büntette meg a házakat, merthogy a leggyatrábbak egyikét kifelejtette a listából, a Hugrabugot. Természetesen a Mardekár, mint olyan benne volt a grimoárban, nem kevesebb, mint 10 ponttal, a negatívabbik irányt inspirálva. De végtére is teljességgel szartam az egészre, mert soha nem tudott felizgatni ez a gyermekes rivalizáljunk egymással mizéria. Egyesek már szinte önkívületi állapotban leledzve küzdöttek minden egyes, apró, pici pontocskáért. Élen természetesen a kékek és sárgák stréber seggnyalói, akiket a vörösek követtek a képzeletbeli vonatocskán, kedves és bamba fejükkel. Furcsa volt átélni, főleg abból a szempontból, hogy én is a Mardekárhoz tartoztam, a ház tagjai közül csak keveseket érdekelt annyira ez az egész versengés az év alatt. Az elszámolásnál persze mindenki idegbeteg módjára verte asztalba a már amúgy is degenerált és amorf fejét, hogy miért nem hajtott évközben. Én nem?akkor is úgy szartam rá, mint jelen pillanatban. Kényelmesen elfészkelődve a székemben, mégis úrias tartással üldögéltem, és hallgattam annak a majomnak a prédikálását. Legalábbis az okítást, amit az ajtón kívül rekedt csökevénykehez intézett. Újabb barmokkal gyarapodott a gulya, így egyre több állattal kellett egy helyen tengődnöm emberi mivoltom ellenére. Ez egy büntetés.
Vártam.
Csend.


A nagybátyó a hosszadalmas és bonyolult bevezetése után aztán végre valahára nekikezdett annak, amiért tulajdonképpen megjelentünk ezen a rettenet gusztustalan és pudvás helyen. A tudomány bemutatása közbeni kérdésre aztán milyen meglepő, egy Hollós válaszolt. Nocsak, nocsak?a divatlapok nagymestere és imádója, Yolanda. Az egyik véla Delacour. Odapillantottam, de csak azért, mert a környéken ült az is, akire kíváncsi voltam. A kínok közepette is sikerült elkapni a pillantását. Nem értettem, de olyan, mintha valami bájitalt itattak volna velem, amely elveszi a józan ítélőképességem. Soha, egyetlen egyszer sem néztem meg magamnak senkit, elvégre nem igazán érdekeltek az emberek?Ő?Nem, nem, nem, nem, nem, nem. Ahogyan feleszméltem, hogy végigmértem teljes lényében, azzal a mozdulattal pillantottam a rokoni szálakkal fűző tanárra, majd figyeltem tovább a szavaira.

A kép.
Végigmérem.

Egyetlen egyszer szaladtam végig rajta a tekintetemmel, ugyanis olvastam már erről, és láttam is. Valójában az alkímia valamiért mindig is a véremben volt, mintha úgy születtem volna meg, hogy ismerem a tudományt. Ez persze baromság, senki sem születhet úgy. De sokan mondták már a családból, hogy kivételes tehetséggel áldott meg az élet ezen a téren. Halovány mosollyal konstatáltam, hogy bizony erről a szimbólumról akár ódákat is tudnék zengeni?de nem fogok, mert nem vagyok egy stréber senkiházi paraszt. A padon díszelgő mappát felnyitva húztam elő egy pergament, a tintát, és a pennám. Kiterítve azt kezdtem bele az irományba. Nem tekintettem fel, mert elég volt egyszer végigmérni az ismert képet.
Nekiláttam.
Írtam.

Az első gondolatom az volt, hogy a gondolataimat vésem papírra, mely szerint Cedrah áll középen, mindkét kezében egy szaros piszkavasat tartva. A mellette álló két paraszt szolga, akik behódolnak a hatalmának?egyikükön látszik is a rettegés, biztosan a körmét készült kitépni a kedves rokon, vagy a nap Crucio adagot szeretné átadni számára. Mellette a Hold és a Nap szimbolizálja azt, hogy Ő a mindenható a Világban. Egy dolog volt elszúrva a képen, Cedrah nem hagyta volna a festőnek, hogy ennyire gyékény és cingár senkiházinak fessék meg. Újabb mosoly, majd a gondolatok elhessegetését követően valóban nekiláttam a műnek. Ezért még kapni fogok.



?Sean Blaine
Mardekár
5. évfolyam


A középen látható alak nem más, mint Merkúr ( Mercurius ), más világokban Hermész, aki a Fémek udvarának Kancellári posztját hivatott ellátni. Zászlaját az Aritmetika hordozza, amely szivárványszín a mértékletesség alakjával. Mindkét kezében a saját szimbólumát tartja, melyeket caduceus-nak nevezünk. A pálcát néhol szalaggal, néhol pedig szárnyakkal ábrázolják. A szalagok alakultak át nyolcas szám formában tekergő kígyókká. Mint tudjuk a nyolcas szám fontos alapszám az asztrológiában, a feltámadás és megváltás képzetét társítja a látványhoz. Merkúr feje felett ott lebeg a bolygó szimbóluma is.

A lába alatt, valamint vállain megjelenő szárnyak ellentétet tükröznek. Az előbb említettek az elpárolgás állapotát jelzik, míg az utóbbiak éppen ennek ellenkezőjét. Jelentése az, hogy Merkúr képes volt felülemelkedni ezen az állapoton, és megszilárdulni a bölcsek műve által. Mint az alkotás része, szükséges volt ehhez a Nap és a Hold közreműködése is, amely szimbólumuk szintén megjelennek a két oldalán.

A két férfi mindegyike saját kardját, avagy botját hordozza, de azokon megtalálhatóak Merkúr szimbólumai. A bal oldalon lévő Hermész madara, míg a jobb oldalon elhelyezkedő férfién a koronázott kígyó.

Az egyik alak eltakarja az arcát Merkúr tündöklése elől, ő a növekvő Hold felőli oldalon van. A Nap oldalát képviselő férfi elérte azt a szintet, ahol már szabad szemmel is végig tudja nézni a Merkúri vízió leplezetlen mivoltát.

Merkúr egyesek szerint az élet alapja.?




Az írás befejezése után ismét hátradőltem a székemben, majd Cedrah-ra pillantottam, jelezvén, már csak a többiekre kell várni.
Naplózva

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2008. 11. 16. - 13:52:12 »
0

.:: Alkímia ::.

Az események láncolatának köszönhetően a szellemlányka élesztgeti a földön fekvő fiút. Unottan nézem a jelenetet. Egy szellem minek próbál segíteni? Valószínű az érzelmi kapcsolat köztük, de? igazság szerint abszolúte hidegen hagy.
Inkább nem is foglalkozom ilyesfajta kicsinységekkel, hanem a tankönyv lapjaival játszó ujjaimat bámulom. Na ez még annyira sem érdekes, mint amit a professzor művel, de nem akarom, hogy bárkinek is úgy tűnjön, érdekel bármi is ezek után, ami itt történik az órán. Még önmagammal is elhitetem ezt a kegyes hazugságot, mert így egyszerűen könnyebb a lelkemnek. Tudom, nem fogom szeretni ezeket az órákat, de ha egyszer felvettem, nem adom le. Elsősorban visszhangot verne, és nem vetne rám jó fényt, mellesleg kitartó ember vagyok, vagyis próbálok lenni, főleg a múltam után. Hisz megfogadtam Lucnek is.
Tekintetem Yolandára vándorol, aki lázasan figyeli a tanárt vagy a többi diákot vagy ki tudja mit, mert nem követem a pillantását. Csak a kérdésre pillantok fel, amely hozzánk szól, a diákokhoz. Mindannyiunkhoz, és nekünk kell rá választ adni. Nekünk. És már lendül is a kezem?

Igen, jelentkezek, és meg sem fordul a lehetőség a fejemben, hogy ne én válaszoljak az elhangzottakra. Annál nagyobb a meglepetés, mikor egy hang helyettem szólal meg. Ráadásul pont a helyes választ is adja, mintha az én agyamból szívták volna ki a választ. Pont mintha?
És mindezek mellett, háromszoros hangerővel hallom a szavakat, mert? mert az illető közvetlen közelemben ül. Mellettem. Yolanda?
A kék szemeim kikerekednek, és döbbenten nézek a testvéremre. Tényleg jól hallottam? Tényleg ő volt? Még pislogni is elfelejtek.
A kezem erőtlenül hullik le, már nem kell jelentkezni, hisz a megoldást megkapta a tanár úr. Ennek ellenére nem ez az oka, hogy felhagyok a házam pontjainak gyarapításával. Sokkal inkább a hirtelen beállt változás teszi, amelyet a testvérem produkált. És egyszerűen csak szaladnak a percek, én pedig felocsúdni próbálok. De? de nem megy. Kétségbeesetten kezdek el gondolkodni, hogy ez miért is történt, és most akkor mi is van, de alkalmam nem adódik túl sok, ugyanis rögvest kapunk újabb feladatot a villámkérdések helyett.
Egy kép elevenedik meg, ami egyszerre ugyanolyan bizarr és izgalmas, mint maga az óra és amit maga Cedrah Lupen testesít meg.

Tekintetem elidőzik a képen, az alakokon, és persze először összeszedem az elképzeléseimet, mielőtt nekiesnék leírni azokat. Így miközben Yo már lázasan körmöl, én még mindig csak az odavarázsolt képet szemlélem, mintha mögé vagy belé akarnék látni, és meg akarnám érteni az utolsó mozaikdarabkáját, hogy összeálljon teljes mértékben a kép.
Végül lassan az én kezem is a pennáért nyúl, és egy tiszta érintetlen pergamenlapért, hogy mindazt, ami a fejembe megszületett, napvilágot lásson.

A kép három alakja külön külön és egyben is jelentést hordoznak, de együtt az egységet alkotják. Kiemelkedő a középső férfi, aki Merkúr jelét viseli, a beteljesülését, az életet szimbolizálja. A középen álló alak mellett megjelenik a Hold és a Nap motívuma, valamint a másik két szereplő, akik fejüket elfordítják. Ez egyenértékű a tisztelet kivívásával, és a két égitest ábrázolása a világ körforgásával, a ciklikussággal. Az angyalszárnyas férfi kezeiben lévő bot vagy jogar a hatalom jelképe, amely még inkább az elismerést váltja ki. A két szélső alak kezében tartott fegyveren egy kígyó és egy madár kap helyet, amely eltérő személyiségüket és erejüket bizonyítja. Több mint valószínű, hogy az állatok tulajdonságai nagy részét hordozzák önmagukban, s ezért kapták a jelzőket, mint annak idején az indián kultuszkörben a névadás során vagy a viking kultúra idején. A kép alján látható állat az elmúlás képét hordozza magában s ez még inkább megerősíti a középen álló erejét, Merkúr az élet jelének hordozóját. Azt, aki örök körforgásba tartja a világot, mert az életet nem követi más, csak a halál.

Végül felpillantok. Még egyszer a képre tekintek, de nem tűnik fel semmi olyan, amelyet kihagytam volna. Így egy mély, elégedett sóhaj szakad föl belőlem, hogy aztán ismét körbepillantsak hogy felmérjem, ki hogy áll. A húgom persze már rég kész van, na de ő rögvest hozzá is látott az alkotáshoz, ráadásul úgy, mintha az élete függne tőle. Ez több mint furcsa. Nem is tudom megállni, hogy ne suttogjak neki.
- Te hogyhogy tudtad a választ? -
Nem hihetetlen ez, mert tudom, hogy Yolanda sokra képes, és jó esze van, de eddig mindig bíztatásra szorult, s néha még ez sem használt. Most pedig? most pedig egyszerűen olyan hirtelen nyílt meg és produkált nem is rosszul, hogy én magam nem értettem igazán, nemhogy a többiek. De? talán nekik nem számít ez? nekem viszont annál inkább? 
Naplózva


Dorothy Moon
Eltávozott karakter
*****


hetedéves szuka.. muuhaha

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2008. 11. 18. - 19:32:18 »
0

Fokozott óvatossággal fordítja hátra fejét, már csak azért is, mert semmi kedve ahhoz, hogy megfeddjék a mocorgásáért. Alig észrevehetően harap alsó ajkába, majd már leplezetlenül kukkant a pár sorral mögötte ülő fiú felé. És igen.. tényleg az az Omen ül ott a székben, flegmán az asztalra könyökölve. A mardekáros pillantása hirtelen vándorolni kezd, majd egy pillanatra, egy Dorothy számára túl hosszú pillanatra, összetalálkozik tekintetük. A hollóhátas lány szemei ijedten villannak meg, ahogy rájön, rajtakapták leskelődés közben, majd egy szempillantás alatt ismét előre fordul. Szíve majd kiugrik a helyéről.. Na nem azért, mert ennyire feldúlta a helyzet, annak a görénynek a puszta jelenléte ilyen hatással van rá. Konokul lehajtja fejét, arcát durcássá húzzák össze az emlékektől összegyűrődött ráncocskák. Hisz? ez a srác nem is az ő évfolyamába jár, miért van közös órájuk? Magában szórja az átkokat a háta mögé, pedig jól tudta, mikor jelentkezett alkímiára, hogy az új tanárral összevont órák lesznek. De nem hitte volna, hogy ez az újfajta óra ennyi veszélyt rejt magában..

Azon kapja magát, hogy keze már egy jó ideje bal vállán pihen. A fekete talár puha szövete alatt, mintha felsajdulna egy már rég behegedt seb. Ez kicsit lehűti indulatait..
A tanár szavai rántják vissza a valóságba. Pontlevonás.. Mindenkitől. A Hugrabugot kivéve persze, hisz a ház egy képviselője sincs jelen. Hogy az előző kérdésekre hangosan kellett volna válaszolni? Hogy szaggatná szét valami nundu? Miért nem figyelt jobban? Ha más nem is, ő igencsak fájlalja azt az elvesztegetett öt pontot. Dorothyen Moon egy azok közül, akik igen is serényen dolgoznak órán, hajtanak a plusz pontra, és feszült figyelemmel hallgatnak. Vagy csak egy volt ezek közül..? Már jó ideje csak passzívan tengeti idejét a tanórákon, és ahelyett, hogy majd kiugrana a padból, jelezve, hogy tudja a választ, inkább csak leheveredik az asztalra és onnan pillantgat a tanerő felé.
Most sem figyelt.. Valami mardekáros felé pislogott, ahelyett, hogy megóvta volna házának pontjait. És most is? Gondolataiból az első sorban ülő Yolanda hangja zökkenti ki. Már megint nem koncentrált.. Azt sem tudja mi a kérdés. De nem csak ezen lepődik meg. Yolanda válaszolt.. Yolanda. Elég sok közös órájuk van, de eddig még egyiken sem hallotta a lány hangját, kivéve persze azokat az apró, elejtett megjegyzéseket, amikkel a szőkeség általában megtoldja a tanár mondandóját.
Már megint elkalandozott. A professzor mellett máris ott lebeg a szürke füst alkotta kép, és az egész csoport körmöl. Sietve kapkodja elő eddig lustán az asztallapon heverő táskájából pergamenjét, pennáját, és kis, tintatartó üvegcséjét, majd szemügyre veszi a képet. Egy darabig összeszűkített szemekkel figyeli az alakokat. A szárny, a három alak, a háttér.. a Merkúr jele. Mindeközben észre sem veszi, hogy gyöngytyúk pennájának végével arcát cirógatja. Alig hallható sóhajt ejt el a körmölő diákok körül beállt csöndben, és írni kezd.

A képen három férfialak látható. A középső alakot a lábainál lévő kitárt szárny előtérbe helyezi, és a többiek fölé emeli, az égi szférába, alakja szinte nem is emberi (ezt tovább hangsúlyozza, hogy a hátán is szárnyakat fedezhetünk fel). Feje fölött a Merkúr jelét vehetjük észre. A Merkúr bolygóját görög csillagászok Krisztus előtti ötödik századik két bolygónak hitték, hiszen napkeltekor és napnyugtánál volt látható. Az alak mellett lévő két égitest ezt ábrázolhatja. A Nap Apollot, a reggeli égbolton, a Hold pedig Mercuriust, a naplementekor megjelenő bolygót. Ennek megfelelően a jobbjában tartott jogar világosabb, míg a baljában tartott sötétebb. Ez az alak kettősséget jelképez, elhatárolja a két mellette álló alakot egymástól. Nem illik környezetébe, a háta mögött látható tájképbe. Jelenlétével megtöri az idillt, megzavarja az egész képet. Hirtelen jött, túlvilági jelenésként van jelen, mely elvakítja a szemlélőket.
A két, mellette álló alak másképp reagál a jelenségre. Az egyik, a Nap felől lévő, testtartása nyitott, szolgálatra kész. Kezét és jogarát bal vállához, szívéhez emeli, másik kezét háta mögé teszi, ezzel rendeli alá magát a Merkúr jelével ellátott alaknak. A kezében tartott kígyóval körülfont botot hátratartja, míg a másik férfi előretartja jogarát, ezzel sokkal zártabb, védekező benyomást keltve. Karját szeme elé emeli, testtartása erőltetett, szemmel láthatóan nem kellemes számára a Merkúrt szimbolizáló alak..



Ennyit firkant fel lapjára. Egyszerűen nem képes figyelni.. Hogy valami megfejtést is kéne írnia? Oda se neki. Azon is csodálkozik, hogy ennyit sikerült összehoznia, ilyen zavaros fejjel.
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2008. 11. 18. - 23:56:04 »
0

A nemrégiben beállt, néma csend után valóságos orkánként robban fülébe az érdeklődőn kiegyenesedő diákok gerincének recsegése, és az alájuk feszülő székek támláinak és lábainak korhadó fához méltó ropogása. Szinte hallani véli, miként kapnak észhez, és eszmélnek föl. Apró, borzasztó halk neszek szövik be a terem levegőjét, s az elől álló alkímistát mély elégedettség tölti el Műve hallatán.
Nem mintha rosszul érintené, ha minden diák néma csöndben, öntudat nélküli, üres kerámiavázaként kongó fejjel ülné végig az órát; de így, hogy sikerült megragadnia a figyelmüket, merőben más a felállás. Mennyiben?.. Még nem akar ezen gondolkodni, elvégre nem pedagógus. Egy apró sikert ért volna el? Ugyan. A bent ülők többségének arról sincs fogalma, mi fán teremnek a fémek, nemhogy egy komplex, értelmes összefüggést legyen képes felfedezni a tárgy remekül egymásra halmozott rétegei között!
Akkor meg mégis, mit vár tőlük? A kulcs: semmit. Az égvilágon semmit. Magyaráz, mert ez a dolga; mert ez jogosítja fel arra, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai közt ténykedhessen és élhessen. Egy közegben a diákokkal. Mert ha a nebulók közt mozoghat, köztük ólálkodva - gyakorlatilag minden feltűnés nélkül - becserkészheti  őt; és ha egyszer beléválja a karmait, ott vége a dalnak. Korrepetálás, büntető, magánfoglalkozás a tehetsége kiaknázásához.. a variációk tárháza majdhogynem kimeríthetetlen.
A férfi gondolatai kuszán kavarognak a fejében, s olyannyira csordultig töltik, hogy szabályosan hunyorgásra késztetik az alkímia mesterét. Őt nézi, s bár meg sem fordul a fejében, hogy majd pont ez a lány válaszolja meg a feltett kérdést, villámként hasít tudatába a felismerés, miszerint Yolanda keze a magasba lendült.
Furcsa.. mintha szuggerálta volna, pedig épp olyan töprengve pihentette rajta a tekintetét, mint alig néhány perccel előtte az egyik mardekáros fiatalemberen.
Egész egyszerűen nem lehetett feltűnő; s eképpen nem tartozik meglepődni, vagy akár csak megdöbbenni azon, hogy rajtakapták. Igen.
Egyetlen fintor, vagy elismerő mosoly nélkül vonja fel az egyik szemöldökét, majd egy bátorító biccentéssel ad engedélyt a szólásra. Bár láthatólag nem kerüli el figyelmét a másik véla döbbent arckifejezése. Mit furcsállhat ennyire?
-   Helyes. ? ejti könnyedén a szót, s ugyanilyen zsigerből jövő fesztelenséggel bomlik szét arcán az a kellemes mosoly, mely Yolanda számára bizonnyal nem idegen ? Miss Delacour válasza öt pontot jelent a Hollóhátnak.
Dicséretét megtoldja még egy büszke pillantással, majd továbblép, s folytatná a megkezdett magyarázatot, azonban.. egy aprócska  kis kellemetlenség szúr neki szemet ? konkrétan imádott kis unokahúga, aki épp a lehető legrosszabb időpontot választotta arra, hogy bácsikája közelében lebegve szórakoztassa a máskülönben is kellőképp elfoglalt férfit.
Cedrah Lupen tekintete a pillanat töredéke alatt komorodik el, ahogy az izgága kislányra néz, s némán megrója a közbeszólásért. Ejnye.. Ennyit tehát az illemről ? Marielle-t majd később megkeresik, elvégre azt azért nem várhatják el tőle, hogy a padok között csúszva kotorjon egy szaros baba után. A tanulók figyelmét sem akarja a tantárgy, és egy elgurult játék közt megosztani, így aztán szegény kicsi lány baba nélkül marad, Cedrah pedig zavartalanul folytatja a megkezdett gondolatsort.

-   Iris. ? dörren ezúttal mogorvábban a hangja a megszokottnál, s míg a többiek pergamen és penna után kutatnak, ő a szék fölött lebegő jelenéshez sétál ? Ha bent akarsz maradni, rád is vonatkoznak a szabályok. Pergamen.. ? pálcájával pöccintve ropogós, friss papírt bűvöl a gyerek elé ? és penna. ? egy újabb suhintással könnyű hattyútollat parancsol a tekercs tetejére, majd egy türelmes, bár kétségtelenül szigorú és bátorító pillantással az újonnan kapott eszközök felé biccent a fejével ? Láss hozzá; lehetőleg némán.
Még leguggol a csöppség elé, és kérdőn az arcába néz, mintha ezzel akarná tompítani az iménti rideg elutasítást, s bár tisztában van vele, hogy hiába zizegnek a pennák és zörögnek a pergamenek, hangja tisztán eljut mindenkihez, halkabbra véve azt duruzsolja oda kedvenc rokonának:
-   Ha végeztem, előkerítjük Marielle-t.
Nem alkuszik, így lesz és pont. Azt persze nem tiltja, hogy a kopogószellem szabadon garázdálkodjon a teremben, bár az imént hallottak alapján kétség kívül nem örülne neki.. annyira.

Míg a diákok dolgoznak, ő a sorok közt járva bele-belepillant az írásokba. Az elegáns cipők talpa halk magabiztossággal koppan minduntalan a labor mocskos padlójának, majd a lassacskán monotonná váló ritmust néma csend szakítja meg. Megtorpant, s az ikrek elé hajolva, fejjel lefelé lát neki olvasni a megoldásokat. Egyelőre nem fűz hozzá megjegyzést, bár magában elkönyveli, hogy Yolanda nem egyszerűen eszes.. de tehetséges. Yvette ezzel szemben, noha remekül megoldotta a feladatot.. A gondolatmenet itt félbeszakad, hisz vércséje olyan zsigerből jövő természetességgel cirógat végig a nyakán, hogy ember legyen a talpán, aki nem kapja oda rögtön a tekintetét. Cedrah Lupen ember a talpán. Csupán a szemei sarkából csípi el a mozdulatot, de ez is elég ahhoz, hogy míg a másik Delacour leányzó megoldását fürkészi, sanda mosoly költözzön ajkai szegletébe.
Továbblép.
Jól van, Sean, nagyon jó. Mint mindig.
Nézzenek csak oda.. hát csak ragadt magukra valami csillagászatról! Szép munka, Mr. Omen.
Miss Moon.. milyen érdekes név. Ha nem csal az emlékezetem, a teljes nevének csaknem 75%-a kapcsolatban áll a Holddal. Véletlen volna? Kissé összeszedetlen, de ígéretes.


Sorra végigjár minden diákot, s mire valamennyien végeznek, ő is visszaérkezik oda, ahonnan elindult. A ciklus önmagába torkollik.
-   Nos úgy látom, továbbléphetünk ? a legtöbben ugyanis képesek voltak ezen a szinten elemezni az ábrát. Ahhoz, hogy a következő fokra léphessünk, nem elég pusztán a csillagokat és a mitológiában használatos szimbólumokat ismernünk, de tudnunk kell összekapcsolni mindezt a bájitaltanból ismeretes fogalmakkal is, melyeket - a muglik világában - a kémiának nevezett tárgyon belül oktatnak.
Kis szünetet tart, közben néhány újabb pálcaintéssel már remekül ismert szimbólumokat kanyarint a levegőbe. Napkorong, dagadtra puffadt, vigyorgó arccal, és egy mogorva, megfáradt ábrázatú holdsarló kerül az első kép mellé, majd válik is köddé hamarosan, hogy egyre egyszerűsödve felvehesse végső formáját. Előbbi egy kört, melynek közepén apró pont díszeleg, utóbbi egy halálosan unalmas félkörívet. Az előzőhöz hasonlatos, azúrkék füstkígyóból font ábrák mellé pedig a következő szövegek kerülnek:



-   Az alkímiában minden kémiai elemnek megvan a maga szimbóluma ? egyelőre csak azokkal foglalkozunk, melyek feltétlenül szükségesek az ábra megfejtéséhez. A muglik által használt táblázatban megtalálható elemek közül nyolcat valamely égitestről neveztek el, tizenhármat különféle ércekről és ásványokról, kilencet színekről.. és még folytathatnám. Kezdetnek azonban maradjunk az égitesteknél, hisz kémiával ellentétben csillagászatot mindannyian tanulnak, ha jól tudom.
Elégedett pillantással méri fel a társaságot ? talán nem is nézi őket annyira hülyének? Beszéd közben elsétál az első sor előtt, és Yolandáék padjánál lecövekelve mutat pálcájával a levegőbe bűvölt ábra felé.
-   Az ókorban hét fémet és hét égitestet ismertek, éss az id? múlását ? többek között, bármily meglepő is legyen ? hétnapos egységekkel mérték. Nem csoda tehát, hogy a fémeket és a napokat megfeleltették az égitesteknek. A bolygót és a fémet gyakran a szín alapján kapcsolták össze. Az arany a Nap sárga koronájára emlékeztetett, az ezüst úgy csillogott, mint éjjel a Hold, és a Mars vörösér?l a vasra, illetve annak rozsdájára asszociáltak..
Óh, milyen bódult mosolyba kúsznak az ajkai, míg beszél! A régiek szentimentális hozzáállásától mindig nevethetnékje támad..
-    Az ólmot azért hozták összefüggésbe a Szaturnusszal, mert nehéz fém, és olyan "lassan mozogna", ha tudna, ahogy a Szaturnuszt látták keringeni. Ki tudja megmondani, milyen gyökerekből táplálkozott ez a tévhit?
Ismét elhallgat, s bár várakozón fülel, tekintetét egyelőre nem fordítja a társaság felé. Egy jó perc is eltelhet így, mikor végre ellöki magát a vélák padjától, és középre sétálva szembefordul diákjaival. Ekkor vonja fel érdeklődve az egyik szemöldökét, s addig hátrál, míg a tanári asztalnak kikiáltott, félretolt munkapult szélének nem támaszkodhat. Karjait összefonja maga előtt, s mintha csak a leggyengébb láncszemet kutatná, tekintete végül Gregory Omen szemein állapodik meg. Farkasszemet néz vele, és vár.

-   A középkorban a fémeket és a bolygókat nagyon közeli kapcsolatba hozták: hasonló neveket és hasonló szimbólumokat adtak nekik. Lássuk! A napok neveit franciául a diáktársaik kedvéért, latinul a tudomány tiszteletéért, végül angolul, anyanyelvünkön olvashatják.
Remekül olvasható, élénk zöld színnel pulzáló táblázatot bájol a táblának használt légbe, aztán könnyedén maga mellé helyezi a pálcáját.


-   Most pedig kanyarodjunk vissza az első ábránkhoz. Azt már tudjuk, hogy a kép egyik rétege a tudás, a kiteljesedés, az ember ?arannyá válásának? mikéntjét rejti magában. Ez a lelki sík. Emellett azonban ott lapul a kémia, a vegyszerek, elemek és anyagok síkja, mely a lelki átalakulás folyamatát olyan módon írja le, akár egy recept, melyet bármelyik jól felszerelt laborban ki lehet kotyvasztani. Az eddigiek ismeretében vázolják, miféle anyagok képezik részét a szimbólumnak, és ha tudják, kíséreljék meg ezek szerepét, viselkedését is leírni.
Ellöki magát a bútordarabtól, látszólag azért, hogy újabb körsétára induljon, közben pedig hozzáteszi:
- Nem baj, ha ez utóbbi még nem megy. Használják nyugodtan a bájitalkönyvüket, amennyiben itt van; vagy próbálják meg a kép logikája alapján megfejteni, mi történik.
Naplózva

Rhia Callistra
Eltávozott karakter
*****

Hetedéves illúzionista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2008. 11. 24. - 11:05:32 »
0

Csak fekszik. Képtelen felkelni még, bár küzd, hogy úgy legyen. E küzdelemben legalább zsibbadó karja kiszabadul merev teste alól. Ezernyi tű? Nem oly éles, mint az előbb érzett fájdalom, de folyamatos, vibráló és enyhíthetetlenül bosszantó.
Gyenge.. nagyon gyenge. Ennyitől is zihál?
A kiszolgáltatottság gyűlöletes érzése aprón gyöngyöző verítékcseppeket hizlal homlokán, miközben halántékán vékony, kékes ér kezd kidagadni a feszült haragtól.
Ő, a nagy Callistra eme méltatlan helyzetben! Az illúziók mestere megfosztva minden eddig viselt maszkjától, szánalmasan, épp csak nem nyöszörögve várja, hogy a világ gúnyosan mulasson fájdalomtörte porhüvelyén, majd miután megtörte, s megalázta, elkoppintsa életének tűnékeny lángját?
Felette áll a másik lány,akárha kővé dermedt volna, holott nem ő szenvedte el az óvatlanság büntetését.Rhia kék tekintete bizalmatlanul villan rá, és szíve szerint rákiabálna: Gyerünk! Mire vársz??! Nevess! Nevess a gyengeségemen, és pusztíts el általa!
De ajka és nyelve is alig mozog még. Képtelen megformálni a szavakat, hát összepréseli ajkait, míg vértelen fehérek nem lesznek, erejét erre pazarolva.
A lány csak áll, Rhia pedig már nem is törődik vele. Hiába van társasága, egyedül van.
Most gyenge.. de megőrizte önmagát? Megőrizte józan eszét, mi több, teste  nem kezdett akaratlan változásba, és nem serkent fekete toll? Igen, apró, keserédes győzelem. Halk sóhaj szökik ki lopva a nyíló szájból.
Vajon meddig lesz képtelen irányítani az uralt testet?
Gyenge.. elesett, mintha lebegne, holott érzi maga alatt a kemény köveket. Elérnek hozzá az érzetek, mégis mintha tompa fátylon át látna, mintha mindaz, ami a test tömörségét adta, eltűnt volna, s csupán 21 gramm maradt volna hátra? könnyű, mint egy kolibri.

Egy új arc úszik be látóterébe, de azt kívánja, bár ne lenne úgy. Nem tudja, gondolatokkal, s tétlen heverészéssel mennyi időt töltött el, de az világos számára, hogy túlontúl is sokat, hiszen az, aki előtt a legkevésbé sem vágyott szánalmasnak látszani, most itt van, hogy felsegítse.
Összekaparja a benne lévő erő megmaradt törmelékét, s hamarosan már áll, bár lába még bizonytalan, s feje is kavarog. Igyekszik minél kevésbé támaszkodni a sóbálvány leányzóra, miközben egy üres pad felé indulnak, tekintetét pedig kerüli, akár egy sértett, gyáva gyermek.
Új álca születik, mely merev, egyenes, a tartást igyekszik megőrizni, a maradék látszatát büszkeségének. Megkönnyebbült sóhajt lehell, mikor végre a székhez érnek,s nem kényszerül igénybe venni társa segítségét. Hátradől, s hagyja, hogy a fa tákolmány vállalja át súlya nagy részét, tekintetét pedig a tanárra emeli. Legkevesebb a késése után, hogy figyelmesen hallgatja, igyekezvén úgy tenni, mintha a kellemetlen intermezzo meg sem történt volna.
Különös számára, hogy egy szokatlan, intenzív fájdalom milyen soká hagyja rajta bélyegét?
Nem is szól, mikor a tanár kérdést tesz fel, nem bízik még a nyelvében, ám mikor megkapják a feladatot, máris a pennájáért, s pergamenért nyúl, még mindig görcsös mozdulattal, hogy gondolatait lejegyezze, ám mikor a pergamen fölé emeli a tintába mártott fekete tollat, a mozdulat megszakad, s bámuló, dühös szemei tehetetlenül figyelik, miként indul a tömör tintacsepp lassú vándorútjára a toll szárán, hogy végül, engedve a gravitációnak lecseppenjen, és szétfusson kaotikus mintát rajzolva oda, hová első betűjét szánta míg izmai engedelmeskedtek neki.
Vajon meddig lesz tehetetlen? Vajon mikor érkezik a gondolat- Pygmalion, hogy életre keltse
a megkövült kezet? Miért, miért ilyen gyenge a teste?
Szokatlan. Ma minden tapasztalás szokatlan, és ijesztő. Önmaga az ellensége, és hogy miként győzhetné le, még nem tudja, ráadásul szinte egyszerre tör rá minden átok, amitől eddig őrizte magát.
Arca is egészen közlékeny ma? most is keserű mosolyra húzódik a szája, egyfajta hitetlenkedő, kiábrándult grimasszá, miközben azon igyekezik, hogy mozgásra bírja az ujjait. Ha oda a kézügyessége, mit sem ér a rengeteg betanult, kitapasztalt, kikísérletezett varázsformulával. Vajon a félelem, hogy így lehet, mennyit árt, vagy használ? A gondolat, az akarat erős.. de áttörheti a test határait?
A kép, a feladat lényegtelenné vált, most, hogy baljósabb kérdések kezdték foglalkoztatni, mint amilyenné lehetett a tanár, s az órája. Mindenesetre egy leckét megtanult. Óvatlan itt, a Roxfortban sem lehet?
Roxfort.. a gyengélkedő.. ott.. legvégsőbb esetben oda zarándokolva talán tudnak mit kezdeni a makacskodó kézzel, ám Rhia ismeri saját makacs természetét annyira, hogy míg egy fikarcnyi esélyt is lát arra, hogy maga orvosolja e problémát, ne rohangáljon feleslegesen, ott is híresztelni hibáját. Újabb próbálkozások, s mintha mozdulnának azok az ujjak?
A penna zizzenve esik ki közülük, és végiggurul a már így is pecsétes pergamenen, újabb foltokat hagyva maga után.
Most végre neki láthat az elemzésnek. Most, mikor a tanár is csendes felfedezőútra indul.
Új pergament húz elő. Ujjai még most is viszonylag merevek. Betűi nem kanyarodnak olyan ívben, mint szoktak, a rút vonásoknak köszönhetően kapnak végül formát a gondolatok?
Lesz mit átírnia, ha ideje, s képessége lesz rá?

A tanár végül megkísérel újabb tudáscseppeket csorgatni a fejekbe, és újabb kérdést tesz fel, láthatóan egy bizonyos embertől várva válaszra, így ő inkább foglalkozott a mindenki számára kirótt feladattal. Valahogy még most is tompának érezte magát, képtelennek a magától elvárt precíz válaszok megadására, szabad képzettársításokkal próbálkozott hát, hogy visszataláljon önmagához.
A Nap és a Hold az emberi létezés alapjai, míg a hozzájuk tartozó fémek az emberiség számára legfontosabbak, az először megmunkált fémek közé tartoznak, melyek önmagukban is erősek, stabilak. Ezen égitestek jelképezik a teremtő és változó férfi valamint női energiákat is, míg nászukból megszületik a teljesség.
Ezen teljesség, az emelkedett lélek ábrázolója, a férfi feje felett a higany jele látszik, mely a korai alkímisták szerint az anyagok második csoportjába,a kövek, az ömleszthető anyagok, a kének és a sók közt, az ömleszthető anyagok közé tartozik, amennyiben az alakítható testek alapvető alkotóeleme, vagy ahhoz hasonló, tehát alakítható testként kezelendő.
Már ez az alakíthatóság is összhangban van a kép által mutatott átalakulással, de mélyebb elemzést is végezhetünk az alakítható anyagok természetéről:
Az alakítható testek matériája vizes anyag, mely erősen egyesül a föld anyaggal, mígnem a kettő elválaszthatatlan lesz.
Az alakítható testek ezen csoportja hidegben megfagy, miután a hő hat rá, mondhatni megérlelte, míg a másik csoportja, mely néhány folyós anyagot foglal magában, olajos természetétől fogva nem fagy meg, ezért szintén alakítható.
A higany maga,  olyan víznek t?nik, amely egy nagyon finom és kénes földdel oly bensôségesen elkeveredett, hogy semmilyen felület nem választható le róla az őt borító szárazság egy része nélkül. Ennek következtében nem tapad a kézhez vagy nem követi szorosan edényének alakját, nem vesz fel meghatározott alakot addig, amíg le nem igázzák. Fehérsége a vizesség tisztaságából, a benne levô finom földesség fehérségébôl és a hozzá keveredô levegôsségbôl származik.
Látható hát, hogy egyszerre birtokolja a hideg-nedves, valamint a meleg-száraz, már a régi görögök által is megállapított, elemi tulajdonságokat, ezen felül úgy tűnik, valamennyi ömleszthető test alkotóeleme, mert valamennyi higannyá alakul ömlesztés hatására.
A régi alkimisták ezt tekintik annak az okának, hogy a higany olyan könnyen tapad minden testhez, ugyanakkor e testek összetétele maga is különbözik, mert a higany maga is változik, ahogyan az is, ami össze van vele keverve és megszilárdulásra készteti.
A higany tulajdonságait elemezve visszatérhetünk a legszembetűnőbb anyagokhoz, mivel ha a a higany tiszta, és olyan fehér kénnel keveredik és szilárdul meg, amely se égést nem idéz elô, se nem tisztátalan, hanem ellenkezôleg, kiválóbb annál, amit az adeptusok készítenek, akkor ezüst keletkezik. Ha a kén nemcsak tiszta, hanem még jobb, mint az iménti, és fehérebb, és ha ezenkívül tinktúrás, tüzes, finom és nem éghetô ? röviden, ha jobb annál, mint amit az adeptusok készíteni tudnak ? a higanyt arannyá szilárdítja meg.
A higanyhoz kapcsolódva az alkimisták szerint a fent látható valamennyi bolygói fém előállítható, nem véletlen hát, hogy a bolygók sorában is a középpontba helyezték:
Ha a higany jó anyagból van, de a megszilárdulást okozó kén tisztátalan, és az éghetôség tulajdonságát hordozza, réz keletkezik.
Ha a higany romlott, nem tiszta, nem tapad jól és nem elég földes, és a kén is tisztátalan, vas keletkezik.
Az ón higanya valószín?leg jó, de kénje romlott; és keveredésük nem erôs, hanem, mondhatni, rétegrôl rétegre ment végbe, ezért sikolt a fém.
Valószín?, hogy az ólom tisztátalan, nehéz, anyagos higanyból és tisztátalan, b?zös és gyatra kénbôl képzôdött, ezért nem szilárdult meg alaposan.


Ismét koppant a toll az asztalon, s a kéz, mely túl rövid idő alatt túl sok gondolatot vágyott leírni, remegni kezdett.




Naplózva

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2008. 11. 24. - 17:46:28 »
0

.:: Alkímia ::.



Mikor mindenki nagyjából kész az írással, a tanár körbesétál. Nem kis megdöbbenésemre, a mi padunknál meglehetősen elég sokáig időzik. Persze úgy tesz, mint aki éppen a leírtakon elmélkedne, de? valóban így van-e ez? Vagy tényleg a mi irományainkat böngészi? Egyszerűen nem tudom eldönteni. Hisz egy véla is nagy hatással tud lenni az emberekre ...főleg a hímnemű egyedekre... hát még kettő?!!!
Bele se merek gondolni, egyeseknek ez mekkora élményt nyújt. Mert ez esetben megint azt érezném, mint mindig. Hogy nem tartanak többre, mint valami cirkuszi látványosságot. Holott persze számtalanszor bizonyítottam már az elmúlt évek során, s számtalanszor cáfoltam meg a tévhiteket. Hiszen a Hollóhát legjobbja vagyok, arról nem beszélve, hogy Grangerrel vetekszem az évfolyamelső címért. Ezenfelül minden tantárgyból a maximumot hozom, míg bezzeg mások örülnek ha egy elfogadható osztályzatot tudhatnak be maguknak. Egy Trollon felüli átlag egyeseknek magát a csodát jelenti. Tiszta szégyen...

Iriske hangja bezengi a termet, miközben gyermeteg módon elkezdi hangosan ecsetelni a bácsikat a képen. Egyszerűen nevetséges, így a szellemlány elemzésén elmosolyodom, főleg azon a pillanaton, mikor Mr. Lupen rá is ripakodik, hogy inkább írja le magának, ne ossza meg a többiekkel. Ebből már észre lehet venni, hogy sokkal inkább bosszantja a lány jelenléte, semmint szórakoztatná, na de persze több mint valószínű, nem küldi el. Főleg, hogy bizalmasan suttog is neki végezetül, mire az áttetsző tünemény megnyugszik. Nem is értem, miért lebzsel itt. A hozzá hasonlóak sose járnak be az órákra, kivéve persze Hóborcot, aki előszeretettel zavarja meg a rendet és a fegyelmet már akinél tudja... McGalagonynál ugyanis ez lehetetlen-. Iriskét leginkább Hisztis Myrillel tudnám elképzelni, bár Myril stílusa tény hogy nem annyira szórakoztató egy 5 vagy 6 éves szellemgyereknek főleg nem egy jó barátnak. Na de akkor is, legalább ő korban közelebb van hozzá, mint bárki más?

A gondolataimból a professzor mély hangja zökkent ki, aki kisebb monológba fog a jelekről és szimbólumokról. Tekintetem követi, s mivel nincs jobb dolgom, elkezdem a pennámat forgatni a kezemben. Yolanda még nem nyilatkozott a kérdésemre, lehet nem is hallotta annyira elmerült a lázas odafigyelésben és a munkában, ami tőle abszolúte szokatlan. Ám az én arcomon rendeződtek a vonások, ismét a szokásos nyugodt semlegesség lett úrrá rajtam, s úgy vagyok az alkímiával is mint az összes többivel; kihozom a maximumot magamból. Így mikor Cedrah Lupen egy pálcaintéssel megjeleníti a táblázatot amin franciául is fel vannak tüntetve a nevek, aprócska elégedettséggel szemlélem. Tetszik ez a bűbáj, ötletes és praktikus, de valószínű nem kis gyakorlást igényel.
S mikor elhangzik a kérdés, végre eljön az én időm is. A kezem a magasba lendül, elsőként lényegében, és meg se várom, hogy a többiek észhez térjenek, már darálom is a választ.
- A bolygók közül a Szaturnusz, akárcsak az Uránusz és a Neptunusz távol kering a Naptól. Ebből származik a tévhit, hogy hosszabb idő alatt járja be pályáját, mint az összes többi. Ehhez a lassúsághoz párosították az ólom súlyát, holott alapvetően tudjuk jól, hogy a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz is egyszerű gázbolygó, tömege pedig mindössze a Jupiter tömegének egy harmadát teszi ki, sűrűsége pedig nem több 0,7 g/cm3-nél...
Végezetül mély levegőt veszek. S mikor újabb feladatot kapunk, ismét hosszasan szemlélem a táblázatot, hogy aztán megint írni kezdjek.
Naplózva


Seyala Foley
Eltávozott karakter
*****


acsargós dög, negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2008. 11. 24. - 20:10:05 »
0

A következő tanári post egy hetet csúszik.
Jövő hét keddre aki akar még írni, írhat. Van idő.
Naplózva

Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door

"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."



Gregory Omen
Eltávozott karakter
*****


• beware the wolf •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2008. 11. 24. - 21:40:43 »
0

Kívánta, szinte kívánta, hogy Dorothy hátraforduljon, és hogy a tekintetük összeakadjon. Mulattatják ezek a feszült pillanatok, vagyis inkább a lány ideges reakciói, amelyeket nem felejt el kinyilvánítani egyik alkalommal sem, mikor viszonylag közel kerülnek egymáshoz. Ahogy az ujjai a vállán pihennek, és még ilyenkor is hátrarebbenti a hosszú pilláit.. olyan szánalomra méltó ez a lány, te jó isten! Talán pont abból a fajtából való, akit a szülei is óva intettek mindentől és mindenkitől, s ehhez mérten kellett volna neki, Gregorynak is bánnia vele a közelmúltban. Biztos nagy űrt hasított a finom lelkébe. Micsoda förtelem..

Mindez idő alatt a teremben felcsendül egy nyafka, de teljességében kissé ködös hang is, ami semmiképpen sem származhat diáktól. Vagy embertől. Greg még csak arra sem fárad, hogy felemelje a fejét és megnézze, ki törte meg ilyen szemérmetlenül a teremre ült csendet. De erre nincs is szükség, ugyanis pár másodperc múlva maga a professzor nevezi nevén a buzgólkodó személyt. Iris, a kis szellemlány kotyogott közbe, ezzel némi zavart keltve a hallgatók körében. Vajon mi a fenét kereshet itt bent egy kísértet..? Miért nem hussan már tovább a dolgára.. már ha van neki bármi dolga is ebben az életben.
Persze hogy a zavaró elemek halmozódjanak, Lupen is elkezd keringeni a saját pályáján, és rendületlenül nyikorogtatja az alighanem drága cipői talpát a serényen körmölő diákok háta mögött. Gregory minden egyes lépésénél összerezzen, és a pokolba kívánná a mászkáló tanerőt, meg a hangosan és látványosan szenvedő társait. Úgy tűnik, ezen az órán már végképp nem fognak lenyugodni a kedélyek – sandán az ajtó irányába pillant, és alig hallhatóan fújtat egyet. Ha elkezdenének fogadásokat kötni arra, hogy még hányan veselkednek neki az átokkal átitatott bejáratnak, lassan meggazdagodnának a valagukon ülve.

Az alkímia szőke keselyűje némán fürkészi a tanulók gondosan összeszedett, vagy épphogy csak a lapra hányt válaszait, de egy pisszenéssel sem leplezné le a személyes véleményét. Nem mintha különösebben izgatná Greget a munkájáról alkotott kritika. Dehogyis, egyáltalán nem érdekli. Egy kicsit talán kíváncsi, ám ez az alaptermészete. És nem, csak azért sem fog hátrafordulni, hogy legalább futólag elkaphassa a tanár arckifejezését, ami esetleg elárulhatna neki valamit a gondolataiból. Dacosan a lapja fölé hajol, s eltökélten próbál még egy utolsó bekezdést kanyarítani az aljára (kissé furcsán érinti, hogy mindenki más még ír, ő pedig már hosszú percek óta nem tud semmi újat leolvasni a képről), de csak annyit ér el, hogy bosszúsabb lesz, mint eddig volt, majd egy kecses mozdulattal meg is kurtítja a pergamenje hosszát. Minek is töri magát ezen a badarságon?!
Összehúzott szemmel hajítja pennáját a padjára, mintha csak a tollon akarná kitölteni indokolatlanul kerekedett dühét. Jobb is, hogy a tanár belekezd az újabb monológos felvonásba, így legalább színlelheti a figyelmet, és vághat érdeklődő pofát, míg mások jártatják a szájukat. Nem pontosan érti, miről magyaráz a férfi most, és ez egyre inkább hergeli őt. Talán elkapkodott döntés volt feliratkoznia a fakultációra, és most szívhatja a levét.

Már az sem nyűgözi le különösebben, mikor újabb füstkarimás szimbólumok táncolnak a láthatatlan tábla sorvezetőjére, hiszen a fonalat már egy sóhajjal korábban elvesztette. Tekintetével követi az előtte ülő Moon pennájának végét, ahogy szinte ütemesen ki-kibukkan a lány nyakának takarásából. Az írószerrel cirógatja a bőrét. Ami persze rettentően gyermeteg viselkedés, nevetséges, hogy nem veszi észre magát, pedig..
Pedig a professzor már ki tudja, mióta Greget figyeli. Ó, igen, az előbb mintha kérdezett volna valamit, és most minden jel arra mutat, hogy tőle várja a választ. Ez felettébb kínos helyzet.
A fiú lassan a nyelvébe mélyeszti az őrlőfogait, aztán csak nyeldekli a frissen termelődött nyálat, amivel megnedvesítheti hirtelen sivataggá száradt torkát.
Aztán Yvette Delacour, a stréberek gyöngye arcátlanul elhalássza előle a szót. Az persze más kérdés, hogy a szőkeség válasza épp elég hosszú és kimerítő ahhoz, hogy épeszű diák ne feltételezze arról, hogy nem a helyes megfejtés, de azért igazán várhatott volna addig, míg felszólítják. Hát senki sem tanult rendet?

Greg megkönnyebbülten kiereszti a tüdejébe fojtott levegőt, és jó ideig csak az előtte heverő, megszaggatott pergament figyeli. Ha ez az általános jellemző a tanulmányi teljesítményére, akkor komolyan el kell gondolkodnia rajta, hogy mi lesz itt év végén.
A következő utasításra lassan a remegő ujjai közé támasztja a pennáját, belemártja a szurokfekete tintába, de tehetetlenül megállítja a tollhegyet a lap túlsó oldalán egy pontba szúrva. Hogy micsoda? Nem ismételné meg a kérdést a professzor? Áh, mindegy, úgysem értené másodjára sem.

A tintafolt kedélyesen dagadozik a lapján, de egyéb értelmes hozzáfűznivaló csak nem akar az eszébe ötleni. Kissé elkalandozott az előbb.. talán hiba volt.
Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
t h e   n i g h t   i s   s i l v e r   r o  u n d   y o u r   n e c k
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Misha Crimson
Eltávozott karakter
*****

¤ Cruel Fairy - II ¤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2008. 11. 26. - 20:29:21 »
0

*Mint lanton pengő mese, tengő lengő aranytallérok ezer ? egy ? éjszaka szövőinek selymén.. ilyen most ez a kép, ez a gobelin, ez a törékeny portéka, melyet lárvák fátylára festettek ajak-vékony ecsetek, babonás, ráncos, reszketeg ujjak.. s fújdogáltak apró, gyermeteg, álmatag szájacskák.. valamikor nagyon régen. Hogy már mindenki elfeledte.
A kellemes félhomályban párás színek dagonyája terpeszkedik otromba pacaként az éterben, minden olyan meghitt, olyan nyugodt, olyan elfeledett.. főleg itt, a legutolsó sor legutolsó asztalánál ülve a legutolsó széken.. mint legutolsó királylányka a sorban.
Ő fogja megölni a királyfit. Efelől semmi kétség.. s szívével megmenti az ország hétfejű sárkányát, hogy végre elrepülhessen a holdra. Vagy annak másik oldalára.
A világ megpihen, forgása megszűnik.
Évszázadok, hónapok, napok, vagy tán csak órák feledték a labor mélyén ezt a furcsa tüneményt, melyet valamikor egy meddő,  beteg elme álmodott verejtékes kapálózással a világba. Talán pont ebbe a laborba. Talán itt született.. talán itt kelt életre.. talán nem is él.
Aranyló fürtjei puha csigákba gömbölyödnek, mintha lélegezne, szenderegne, külön életet élne minden egyes ki aranyló házacska, mélyükön szárnyas, fehér húsú, fénypont szarvú, nyálkás férgek szuszognak.. orcája gyermetegen kerekded, élethűre formált gipsz, melyet lassan emészt az idő, morzsol ujjai között porrá.. s majd felszippantja a halál.
Mozdulatlanul ül, szemei lesütve.. talán csak dísz, párja a csontváznak, ki mikor édes kettecskén maradnak némán szól hozzá, s szívében a molyok szanaszét rebbenve üzennek viszont. Alkímia.. hogy miért? Talán csak kíváncsi volt.. igen.. de nem a tárgyra, hanem erre a meséi közé préselt alakra.. Cedrah Lupen.*

Egyszer volt, hol nem volt.. élt egyszer egy király, kit sokat élt szfinx okított s nevelt szárnyaló alkimistává:
?A koronák kihűlnek, a jogart vér szennyezi, az aranyalmát ellopják az utca gyermekei, a palást színes selyme durvára, fakóra kopik..?
Hét nap s hét éjszaka telt el, mert a mesék így kívánják, csillagok hunytak ki, nap napra hágott, királylány királylányt zabált, s ő megfejtette az intelem rejtvényes példázatát:
Az almát megette, s mert gyomra megemészteni képtelen, hasának szeszélyével uralkodott birodalma felett, köpenyét tűzre vetette, s füstjét mind beszívta tüdejébe, hangja így lett dicső palásttá, mely belebegte a termet.
Jogarát beolvasztotta s a forró aranyat mind karjára kente, hogy erős kézzel, bizton irányíthasson..
Koronájának minden csúcsát homlokához görbítette, s mint egy bika, úgy öklelte fel a világegyetem homokóráját s mindent, mi útjába állt.. vér melengeti örökkön éhező pengéinek ajkát.
Csak nemet int, és fejek hullnak a porba.. soha nem volt még a meséknek ily uralkodója.


*Nem figyel a diákokra, csak hallja a szíveket, az összedobbanó életeket, csacsogás, nyüzsgés.. padján az üres, kitekert pergamen reszketve meg-megrezzen, s mintha szárnyra akarna kelni.. szárnyakat kéne neki hajtani, igen.
Igen.
Sercegés.. kacskaringó kacskaringót követ, gondolat gondolatot űz, s felfalja, a pofájába tömi, egyben nyeli le s még nagyobbá dagad.. tintapaca a papíron.. így durrannak ki a gondolatok. Undorító.
Csak ekkor pillant fel, ám láthatóan nem fókuszál, csak üveg, csak üveg, csak üveg.. cukorka. Lila. Kemény. Selymes, de ha érinted, ragad.. ha érinted.. pillantásoddal.
Bermuda-lila íriszek dermednek bele az éterbe, ám lénye újfent kérlelhetetlenül mozdulatlan.
Mert a látomások puha bugyra újfent okádni kezdi a mesék gyöngyeit s ő gondosan fűzi őket egy bomlott elme bomlásának varratára.. gyöngysor.. nyakra tekeredő parfümös báj.. mely megmássza elméje minden cikornyáját, s folytja, kiprésel belőle egy cuppanón sikló új hajtást.. gyöngysor. Gyöngysor.
Kiköpött rögök, nyálból burok, minden fojtott szó ott fullad benne, s fala bár fényes, s kedve oly kényes, megtehetné, hogy lenyeli mindet.. gyomrában gyűjti össze, s kinyomja mellkasán, egyenest a pergamenre.. csábító gondolat.
Ám gyöngyök helyett tintát hány pennája hegyével, fekete, elkent göbök, melyeket vonalakká cincál..*

? .. a bolyongó király. S bár megvolt birodalma, királynője, ő mégis az égbe vágyott, örök életű csillaggá akart lenni, s trónját az égboltra ékelni, hogy egyik oldalán a hold, másik oldalán a nap bókoljon szüntelen.
Az ég fiának kitépte szárnyait, kettőt illesztett a földre, hogy birodalmát az égbe vigye, s kettőt hátához erősített, hogy szabadsága mindig s mindenkor teljes lehessen.
A föld fiának elrabolta négy szép gyermekét: a betegséget, a halált, a fogantatást és a születést kik az idő kerekét voltak hivatottak forgatni.
Mindene megvolt, s mégis, mikor a magasba hágott egy pillanat alatt a csillagok közé fagyott, tökéletességében mozdulatlan arannyá dermedt. A csillagok alkimisták, kik elérték a tökéletességet, hitték, hogy elérték.. mert örökké élnek s arannyá válva fénylenek.
Így bolyong azóta is az ismeretlenbe, bejárva újra és újra a nap s a hold közti utat, elgémberedett ujjaival nem tudja letépni szárnyait..
Mert az ismeretlenben mindig ott uralkodik a Meglepetés Királya.. őt nem lehet meglopni. Még egy alkimistának sem.. ?

*Ettől fogva nem pillant fel, csak ül, lehajtott fejjel, mintha soha meg sem moccant volna, pennája végéről a tinta ütemesen csepeg.. lassan falja fel fekete ajkaival furcsa meséjét..
S a világ lassan újra forogni kezd, ahogyan visszadermed.. az utolsó sor, utolsó padjának utolsó székén ülve.
Az utolsó királylányka a sorban.
Ő fogja megölni a királyfit.*
Naplózva

? Evil needs candy too ?

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2008. 11. 29. - 23:33:39 »
0

~Alkímia... egy kör kihagyás után~

Jeges csend honol a kis szellemlány elhallgatása után, amit a valamiért halványan somolygó tanár tör meg- szinte felesleges mondattal. Ő is tudhatja nagyon jól, hogy ilyen példát senkinek nem szokása figyelmen kívül hagyni. Ugyan alig figyelt a többiekre, de a fagyos némaság mindennél többet mondott- mindnyájukat megrázta az eset többé-kevésbé.
Az ajtó felől zaj vonja magára a döbbent mardekáros figyelmét. Az egyik késő kopogna? Vagy már megpróbált más módon bejutni, és öntudatlan teste verődött a fának? Ki tudhatja?? Eltöpreng ezen egy darabig, ám semmire sem jut. A még mindig ziháló és remegő Sean (és az ővele foglalatoskodó kísértet) mellé odalép a tanár. Meglepődik a babusgató, közvetlen hangon, ahogy a lánnyal beszél, s csak lassan jut el tudatáig a zihálás után nyilvánvaló tény, mi szerint a fiú életben van. Nem érti, mire utal a tanár a fiú tűrőképességével, de kicsit megrökönyödik azon, hogy leszólja a kislányt, aki csak védeni akarta háztársát és aggódott érte. Az meg már végképp nem fér a fejébe, hogy tud ennyire gyorsan ilyen mértékű hangulatváltást produkálni a tanerő. Az előbb még szadista állat, most meg cukrosbácsi?
De mindegy, ha már elkezdte, be is fogja fejezni a tantárgyat. Egy tanárváltás nem akadály.
Nagyot néz, mikor az egész osztály számára kiderül, hogy Sean a prof unokaöccse személyesen, és ez aggódással párosul, mikor egyik diáktársa felpattan. Először irigyli a szőke, visszahúzódónak tetsző hollóhátas leányzó bátorságát, de aztán befészkeli fejébe magát a riadt gondolat, hogy vajon ennek mi lesz a böjtje.
A választ szinte azonnal megkapja, újabb meglepi kíséretében. Szóval a tanár úrnak közömbös, milyennek tartják? Arcáról szinte tökéletes unalom és flegmaság süt, ahogy hallgatást parancsol a hollóhátasnak, csak a szemében látszik némi ingerültség- ami azonban eltűnik, mikor kiejti, minek is tartja őt minden diákja. A lány további dacolása csak olaj a tűzre; ugyan a tanár visszafogja magát, de erélyes szigorral lép fel. Látszik rajt, hogy teljes tudatában van tulajdon fontosságának. Ilyesfajta gőgöt már nem egy diáktársánál volt alkalma megfigyelni, és mindig is szkepticizmussal, óvatosan kezelte. Várakozó álláspontra helyezkedik tehát. Szégyen-gyalázat, de be kell látnia: van valami abban, amit Lupen prof indokként, már-már együttérző-sajnálkozó mosollyal felhoz. Ő maga például valószínűleg nem úszta volna meg élve (vagy ép elmével) a kilinccsel való találkozást. Mordonnal tanulták SVK-n a főbenjáró átkokat, és neki sajnos már az Imperius legyőzéséhez is sokadszori próbálkozás kellett. (Szerencséjére a kínok átkával még nem találkozott testközelből.) Hiába, túl sérülékeny, érzékeny, befolyásolható. Nem elég szilárd. Márpedig aki ilyen kínt akar a lehető legkisebb sérüléssel átvészelni, annak bizony annak kell lennie- keménynek, megingathatatlannak.
Amikor Cedrah a háborút és a halálfalók kegyetlenségét említi, ismét igazat ad magában a tanerőnek, bár hozzátéve, hogy ez azért nem minden nevelési módszert legitimizál. Erről jut eszébe- a tény, hogy újdonsült alkímia-professzoruk auror némi magyarázatot ad rá, miért emlékezteti szinte egyfolytában Mordonéra a stílusa. Most is, ahogy közönyösen közli a hollóhátassal a választási lehetőséget, amit a lány meg is készül ragadni.
A rövid bevezető után eltöpreng, de nem talál igazi magyarázatot arra, miért is vette fel a tárgyat. Azt ő is sejtette, hogy nem aranyrögöt fognak készíteni, és nyilván nem is életelixírt, de mi mást lehet kezdeni az alkímiával? Az egyetlen értelmesnek tekinthető válasz a prof kérdésére a puszta kíváncsiság. Az alkímiát valahogy mindig is titokzatos légkör lengte körül- ködös utalások, amiket csak tanulás után lehet megérteni? ezek ismerete egyfajta beavatottság-tudatot ad az embernek. Hogy?
?tartozik valahova.
Gondolatmenetéből az a tény zökkenti ki, hogy Sean felkelt, és elindult a helyére. Egy pillanatra elkapja a tekintetét, de ez is épp elég- még jobban megrémiszti, mint a kínzós jelenet. A padon nyugvó keze reflexszerűen megrándul, ahogy kiolvasni véli a szempárból a fenyegető üzenetet.
A tanár hangja jut el agyához. Eszébe sem jutott az alkímia célját illető töprengésének eredményét megosztani a csoporttal- még gyerekesnek néznék. Csak azért felvenni egy tárgyat, hogy úgy érezhessük, a beavatott kevesek csoportjának egy tagja vagyunk?
A kinyíló ajtó vonja magára figyelmét, amin szinte beesik az egyik késő. Hát jól tippelt, hogy megpróbálta lenyomni a kilincset? Háztársa mind a kettő, fölé járnak egy évfolyammal. A vezetéknevük ismerős, hallotta már párszor a klubban. Ezzel azonban nincs ideje törődni- amint a lány helyet foglal, a tanár magyarázni kezd, ő pedig a bejövetelkor előkészített pennáért, tintáért és pergamenért nyúl, majd jegyzetelni kezd. Időközben néha-néha felpillant, így látja a készülő képet. Először szemöldökét ráncolva néz rá, nem tudván, hova tegye, majd úgy dönt, mindent sorjában.
A prof elér a lélekhez kapcsolódó részhez. Zoey elfojt egy somolygást, hisz kicsit furcsának találja ezt a témát az eddigiek fényében. De persze ha egyszer ez a tantárgy?
Eltöpreng az ezoterikus-exoterikus problémán, de mire eljutna valahová (az itteni élményei kicsit lelassították agyműködését, úgy látszik), már meg is válaszolják a kérdést. Elmosolyodik, mikor a bemutatott kép elemzésére való felszólítást a szellem-kislány magáénak érzi, és elkezdi ecsetelni, hogy ő mit lát benne. Na, abban biztos lehet, hogy a megoldás nem ez? de valahogy nem tudja zavarni a lányka. Végül is, halott? ha pedig már a halottak sem tehetik azt, amit akarnak, mivé lesz a világ?
Bizarr érzés figyelni, ahogy Cedrah rá is alkalmazza a szabályait, de ezzel nem törődhet- megvan a maga dolga.


Zoey Cleve, ötödév, Mardekár

A képen három férfialak látható. A középső feje fölött a Merkúr jele, két kezében Hermész (római nevén Mercur vagy Mercurius) jelképe, a két kígyóval körülfont bot, fején korona. Ez és testtartása a kép kulcsfigurájává teszi (hisz ő az egyetlen, aki egyenesen áll), felsőbbrendűsége nyilvánvaló- erre reagál különféleképp két ?társa?. A jobboldali alak, aki (a mellette látható napkorong alapján) a Napot szimbolizálhatja, meghajol előtte, mintegy elismerve tudását és hatalmát, mely alkalmasint az övével rokon, hisz az ő pálcáját is egy kígyó díszíti. A bal oldali alak, azaz a Hold azonban félve és védekezően eltakarja arcát, hollós pálcáját (eltérő természetű tudás jele?) is védő helyzetben tartva.
A mitológiai Hermész a változékonyság, változás és varázslat istene is volt.
   


Tudja, hogy nem túl sok, ennyi tellett tőle. Érdekelték a szimbólumok mindig is, ám megfejtésükben sosem bizonyult olyan jónak, amilyennek szeretett volna lenni. Dolga végeztével visszatér a jegyzeteléshez, lassan, a lehetőség szerint pontosan lerajzolva a jeleket. Félig francia lévén (bár ezt kevesen tudják, szinte senki sem) magában elmosolyodik a napok francia neveinek leírása közben. Ez az öröme azonban oda, amint megtudja, hogy a dolgozatot bizony elrontotta- nem jött rá egy fontos részletre. Na mindegy. Talán legközelebb?
Máris itt az esély, hogy kiköszörülje a csorbát, bár elég nehéznek hangzik a feladat. Az eddigiek alá körmölni kezd.


A három résztvevő anyag a higany, az arany és az ezüst. A túlsúlyban lévő higany megszilárdult (talán az arannyal való reakció során?), az ezüst pedig kicsapódik. (?)

Nagy sóhajtással teszi le a pennáját. Hiányosnak érzi ő maga is a második részt (a reakció leírását), ám többet nem tud kisilabizálni a kép szimbolikája alapján. Csak remélni meri, hogy lesz alkalma a kandallóba vágni az értelmetlen firkálmányt, mielőtt bárki is ránézhetne. Hiába mondta a tanár, hogy egyelőre nem kötelességük teljes mélységében leírni, hiába tett meg mindent, ami tőle tellett, ő mégsem elégedett.             

Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Dorothy Moon
Eltávozott karakter
*****


hetedéves szuka.. muuhaha

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2008. 12. 01. - 20:24:07 »
0

Később kezdte az írást, mint a többiek, mégis sikerült valamicskével hamarabb befejeznie a feladatot. Mindig is gyorsan dolgozott, ám jelen esetben a gyorsaság a minőség kárára ment.. de nem volt ez mindig így. Ráadásul e pillanatban a pár másodpercnyi néma csend Dorothyen legnagyobb ellensége. Amikor épp nem nyomja el semmi a fejében keringő hangokat, s ide-oda cikázó gondolatai halálos vízözönként rohanják le. És hány hónapja tart ez már!
Néhányan még mindig írnak.. Hogy tud valaki ilyen lassan írni. Mintha mindenki direkt az ő szórakoztatására cikázna egyre lassabban pennájával. De nem, itt az ideje, hogy erőt vegyen magán. Elég a dekoncentráltságból! Papírjára pillant, s az odavetett mondatokra. Nem fog ő mindig így dolgozni. Ki ő, hogy ne tudjon uralkodni magán? Mintha nem ezt gyakorolta volna már gyermekkora óta.

A decemberi események óta szinte kifordult önmagából, ingerlékeny s szétszórt lett, és a kedve is alább hagyott, bár azelőtt sem a mindenkire rávillantott, bájos mosolyáról volt híres.
De most össze kell szednie magát. Olyan, mintha az utóbbi hónapokban nem tudná megregulázni saját gondolatait. Felbontotta a kapcsolatot nagyanyjával, családját hanyagolja, alig beszélget másokkal, és egyre gyakrabban csatangol el egyedül a kastély birtokán, márpedig nem marhat el mindenkit maga mellől.
Figyelme az órákon is alábbhagyott, gondolatait csak az ő piti, személyes problémái kötik le. Pedig ezen túl kell lépnie.
Össze kell szednie magát.
A december. Ott csúszott félre minden.
Ez a fiú.. A közelében kergül meg minden egyes alkalommal. Az indulatait egyszerűen nem tudja kezelni. Zavarba jön, nem tudja, épp gyűlölje, vagy kerülje a fiút. Ez a viselkedés sosem volt rá jellemző.
Elcsigázva figyeli az ujjai között pihenő pennát. A toll kékes végének apró pelyhei halkan fel-felzizzennek, ahogy eléri őket Dorothy lélegzete. Egyre nyilvánvalóbbá kezd válni számára, mit is kellene tennie, bár úgy érzi, a megoldás nincs egészen ínyére.
Igen, Gregory Omen olyat tett, amit sosem fog neki megbocsátani, és amiért egy nap majd meg fog lakolni. De addig.. nem akar.. a közelébe kerülni. Nem akar? Reményvesztetten összenyeklik, és ismét elterül padjának fedlapján. Ez az egész túl bonyolult neki. Sosem volt ehhez hasonló helyzetben, és lassan már magát sem érti. Annyi biztos, hogy az ösztönei már azóta vadul zakatolnak, mióta először megpillantotta az Omen fiút, és minden egyes porcikája azt súgja, tartsa távol magát ettől az alaktól. Pedig az ösztönei eddig még sosem hazudtak neki.. Ez hasonló lehet ükanyjának képességeihez, hiszen ő is ugyanilyen vakon hitt hatodik érzékének.

Lassan már minden diák letette pennáját, és felszegett fejjel csüng a tanár szavain, aki ismét magyarázni kezd. Dorothyen immár józan fejjel próbál rá, és csakis rá koncentrálni.
És milyen jó pillanatot választott dekoncentráltságának elűzésére. A levegőben keringő füstgomolyag először a Nap, majd a Hold hőn szeretett alakját ölti fel, majd egyszerre eltűnnek, és stilizált változatuk rajzolódik ki helyükön. Megbabonázva bámul még mindig a sarló felé. Az előző feladatnál még valahogy kibírta, hogy ne élezze ki fogalmazását a képen megjelenő Holdra, ám így most egyre nehezebb. Holdsápadt arca egy egyszerű szimbólum láttán felragyog, és a sarló bűvölése közben egészen életteli színt sikerül felöltenie.
Akármennyire is magával ragadja a Hold karcsú íve, a tanár szavait egy pillanatra sem ereszti el füle mellett, így tisztán hallja, hogy az alkímiaprofesszor száját egy kérdés hagyja el, s mikor pillantása a tanerőre vándorol, arra is könnyedén rájöhet, kinek intézi Lupen a kérdést, és hogy a következő pillanatban kit ment ki Yvette a közbekotnyeleskedésével. Az Omen fiúnak most jól jött, hogy pár vérbeli hollóhátas is jelentkezett az órára.
Immár leplezetlenül, merészen vállalt nyíltsággal pislant hátra válla mögött, s küldi gúnyos pillantását egyenesen a hátsó padok egyikébe, a mardekáros fiúig, s fúrja bele azokba a hidegkék lélektükrökbe. Esetlen nyökögésétől ismét nyeregben érzi magát, bár tudja, hogy figyelmének pillanatnyi alábbhagyása okozta a fiú kudarcát, de mindegy is. Pont ez kellett most, hogy helyrerázza.
Olyan lendülettel fordul előre, hogy hosszú tincsei előre hullnak, beterítve ezzel mellkasát, és máris a levegőben lüktető, zöld táblázaton legelteti éles pillantását.
Hogy az előző ábrán milyen szimbólumok voltak jelen? Ismét kézbe veszi pennáját

Arany, Higany, Ezüst

Ezek szerepe és viselkedése.. Bátyjával ellentétben ő sosem járhatott mugli iskolába, és ilyenkor fáj ez neki a legjobban. Később már nem bánta, hogy a gyerekek társaságát nélkülöznie kellett, de kultúrájukat szívesen megismerte volna, és az különösen sértette, hogy így valamiféle egzotikus, saját világától nagy mértékben különböző tudástól fosztották meg.
De bátyja kínlódott ezekkel a tantárgyakkal. És ezekben a pillanatokban Dotty ott volt, és csüngött minden egyes szaván, az otthoni könyvtárukban találtakkal pedig úgy ahogy kiegészítette a hallottakat.

Arany, ezüst: a rézcsoport elemei. Higany: a cinkcsoport egyik eleme.
A higany a kénnel egyesülni képes, oxigénnel gyakorlatilag nem egyesíthető. Mérgező.
Arany és ezüst, mindkettő nehézfém, könnyen megmunkálhatók. Míg levegőn, bizonyos körülmények között - kén jelenléte mellett - az ezüst megfeketedhet, az arany nem változik..


Itt valami akadályba ütközik.. Magának is fáj bevallania, de valami hiányzik. Valami tudás.. Ez a december óta tartó időszak igencsak megviselhette agyát, ráadásul nem is olvasott előre erre az órára.. Persze, logikájával tapogatózhatna a sötétben, próbálkozhatna valamiféle magyarázat kiötlésével, de blokkolja gondolatait, mint valamiféle büntetés. Ha eddig nem ment, most se menjen, majd a professzor megfejti. Vagy valaki más. Minek erőlködjön? Ha nem tudja, hát nem tudja. Végtére is.. és ekkor fájón legyűri a torkán felgyülemlett gombócot, amit az elkövetkező kijelentés keserű valósága csalogatott elő: Ő nem egy Hermione Granger..
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2009. 07. 13. - 14:56:59 »
0

Alkímia

Szép lassan ballagok a folyosón. Az Alkimista laborhoz tartok. Direkt tíz perccel előbb indultam a klubhelységből, hogy még csak véletlenül se késsek el. Mert az alkimista haragja végzetes is lehet, ha olyan kedvében van.
Sabrinán gondolkodtam. Aranyos lány, kicsit szétszórt, de eléggé furcsa. Olyan zavarodott volt ott a mosdóban. Ezen az órán nem lesz ott, mert nem vette fel a tantárgyat.
Nyugodtan sétálgattam. Ráérek még.
- Hova sétálsz kisleány?- kérdezte mosolygósan egy festmény.
- Alkímia órára.-válaszoltam illedelmesen. Szerettem ezt a tantárgyat. Hasznos dolgokat tanulunk, érdekesnek találom.

[tanárra várakozva]
A laborhoz értem. A nagy fenyőfa-ajtó még zárva volt. A diákok a labor előtt várakoztak a tanárra. Új tanárt kapunk... Kíváncsi vagyok ki lehet az. Biztos nagyszerű varázsló, hisz Dumbledore vette fel. Egy szokásos hang csendült fel.
- Szia, Barbi! Jól vagy?- kérdezte egy hang mögülem. Megfordultam és Corneliával találtam magam szembe.
- Helló Corni! Persze, miért ne lennék jól?- furcsálltam az aggódást a hangjában.
- Nem is hallottad még?- szemei kikerekedtek. Kérdő tekintettel visszanéztem rá- Hát...a húgod...- mi? a húgom?!- Eltörte a karját.
- Hogy mi?- kérdeztem erőteljesen.
- A gyengélkedőn van. De nyugalom, nem csúnya a törés. Csak azt gondoltam, hogy tudod, és kiakadtál, mert hát te és a húgod...meg...na, érted.
- Köszönöm, hogy szóltál.- már nincs annyi időm, hogy a gyengélkedőre benézzek. Az óra után muszáj elmennem.

[teremben]
Nem sokra beszélgetésünk után megjelent a tanár. Magas, szőke hajú fazon. Már a lépteiből ki lehetett találni, hogy  az óráin nem lesznek levelezések. A hangjából, kihallatszott a határozottság és a szigor enyhe keveréke. Bemutatkozott, elmondta mire számítsunk, és mellékesen megemlítette hogy Sean Blain az unokaöccse.
Woah...-gondoltam magamban.
Még sosem fordult elő, hogy valaki az egyik tanár rokona. Legalább is én még nem tudok róla. Biztosan kivételezni fog vele, mert Ő a pici kis unokaöcsi. Ezt a gondolatomat a tanár úr, hamar megcáfolta, egy kisebb átkot zúdított a mardekáros fiú nyakába. Még a szám is tátva maradt, de inkább becsuktam, mielőtt én is kapnék egyet. Most komolyan kicsoda ez?! Ilyen szadista állatot vett fel Dumbledore?! Hát rohadt különleges lehet, ha mégis beengedte diákok közé. Vagy nem is tud róla, hogy milyen ember ez a Lupen? Hu, megnézném ha valaki beköpné. A kölök nem élné túl.
Beterelt minket a terembe, és az óra hamarosan elkezdődött,  de alig figyeltem a rá. Viszont az jó pont volt nálam, hogy határozott és fegyelemtartó, és szerintem kiváló tanár is, csak hát egy közveszélyes őrült és a frász kitöri tőle az embert.
Végig Chloe-n járt az eszem. Nem hiszem hogy Lupen észrevette volna, ha kérdez tudok rá válaszolni, és így nem feltűnő. De még sem engedte, hogy teljesen belemerüljek gondolataimba. Néha-néha jelentkeztem, csak hogy lássa ébren vagyok. Ki tudja milyen büntetőmunka lenne belőle. Brrr. Bele se merek gondolni. Egy-egy röpke percre, amikor Lupen éppem mással foglalkozott, vagy épp piszkált megengedtem magamnak, hogy gondolataim visszaterelődjenek a húgomra, de persze csak egy percre.Én se kívánom azt az átkot a nyakamba.
Cornelia és köztem se esett több szó az óra eleje óta. Szorgalmasan jegyzeteltem, s csináltam amit kellett.
"...az ólmot összefüggésbe hozzák a Szaturnusszal..."- szorgosan irkáltam a pennámmal. De alig fogtam fel mit is írok. Volt amikor csak bambultam és nem is fogtam föl, hogy mit is nézek, ilyenkor feltűnéstelenül megráztam a fejem.
Adtak egy képet, ki kellett fejteni, mit ábrázol a kép. Öh. De most őszintén mi a frász ez? Ahogy Iriske mondta ez tényleg két hapsi egy angyal, meg van még rajta egy nap meg egy hold, meg az angyal a kezében tart két akármicsodát, ami körülbelül nyársra emlékeztetett. Mi a sütőtöklé ez? Mind egy.
Bizony Iriske is meglátogatott minket. Szemmel láthatólag, a professzor nem díjazta ötletét, hogy betér alkímia órára.
Miközben próbáltam kitalálni mi a fene található a képen, azon zakatolt az agyam, hogy végre vége legyen az órának.
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 11. - 06:32:23
Az oldal 0.625 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.