+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  London
| | | |-+  London mugli része
| | | | |-+  Carriage 84/b
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Carriage 84/b  (Megtekintve 6603 alkalommal)

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2012. 07. 08. - 23:17:41 »
0

Brandon

Csak feküdtem az ágyon, és gondolkoztam. Azon, hogy hogyan is jutottam én ide. Ez lenne a természetes énem? Vagy mikor változott meg minden? Hülye kérdés, mert azt hiszem, tudom. Sőt, biztos vagyok benne, hiszen ez az egész folyamat akkor kezdődött el, amikor rábólintottam Brandon ajánlatára, hogy majd ő segít nekem. Furcsa, hogy vakon megbíztam benne mindazok után, amit tett velem, de azóta újabb két hónap telt el, és nem csinált semmi olyat, ami miatt meg kellett volna bánnom a döntésemet. Az igaz, hogy nem volt egyszerű az első hetekben, hiszen Dante kiképzése nem kicsit volt nehéz, ám nekem pont erre volt szükségem, belátom most már.  Ha akkor is úgy viselkedik velem, mint egy átlagos lánnyal, akkor biztos, hogy soha nem sikerült volna túl tennem magam az életem hirtelen bekövetkezett fordulatán, és a szörnyűségeken, amiket tettem, vagy tenni fogok. De mélyen magamban még most is őrlődök kicsit, amiért a családomnak csalódást okoztam, és amit anyámmal tettem… nem tudom, azt meg lehetne-e bocsátani valaha is. Pont ezért mindegy is már nekem, pont ezért döntöttem úgy, hogy részt veszek abban a kiképzésben, amit Brandon talált ki a számomra, hogy ne hulljak ki olyan hamar a sorból, és azt hiszem, mára ennek már látszik az eredménye. Kicsit jobban beletanultam a dolgokba.
Persze mivel Gray az iskolában továbbra is inspektorkodik, ezért a lakótársa, Dante tartotta meg nekem ezeket az „edzéseket”. Nos, fura egy fickó, alig hasonlít valamiben Brandonra, néha viccelődik, néha tud komoly lenni, bár olyankor eléggé rám tud ijeszteni, és ki nem nézném belőle, hogy ő is halálfaló. Jó, ez nem jó példa, mert belőlem sem nézné ki senki, és mégis az vagyok, de kettőnk esete különbözik, s azt is elmesélte az egyik szünetben, hogy neki az apja miatt kellett ezt a „szakmát” választania. Az sem jobb annál, mint amikor az embert a nővére kényszeríti.
De mindezek ellenére mégis, mikor volt alkalmam belepillantani Brandon és az ő kapcsolatába, valami egészen furcsát tapasztaltam. Ezt normális emberek úgy nevezik, hogy barátság. Ők nem tudom, hogy mit mondanak erre, vagy csak ők a kemény fiúk, akiknek nincsenek barátaik, de egy biztos: szoros kötelék van kettejük között, amit például Grayből ki sem néztem volna. Ő nem annak a fajtának tűnik, mint aki bárkit is barátjaként tekintene, de most mégis. És ezen nem kicsit lepődtem meg, de hát minden nap tapasztalok valami újat.
Fáradtan bámultam a plafont, és nem sok kedvem volt semmihez sem. Még a kezemet felemelni sem. Ma véget ért az „edzésem”, aminek részben azért örülök is, mivel eléggé fárasztó a dolog, és nem kevés energiámat emésztette fel, mindazok mellett, hogy az elején szinte már azért könyörögtem, hogy inkább öljenek meg. Úgyhogy általában ilyenkor szoktak ünnepelni, mivel sikeresen túl vagyok a mélyponton, és szerintem magamhoz képest egész jól beletanultam a dolgokba, csakhogy én kivel ünnepeljek? Dante elhúzott a… fogalmam sincs hova, Brandon meg nem hiszem, hogy hazajönne csak ezért. Bár azért nem esne rosszul.
Ahogy ezeken gondolkodtam, hirtelen hallottam egy kisebb zajt, ami az ajtónak a nyílását jelentette, így kis nehézségek árán, de feltápászkodtam, hogy köszöntsem valamelyik férfit, a kettő közül.

Naplózva

Brandon Gray
Eltávozott karakter
*****


a félkarú exhalálfaló és áruló • legilimentor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2012. 07. 08. - 23:44:53 »
0



~ Elegem van Yvette nyávogásából, én nem fogok érte többé epekedni, figyelni min sértődik meg, és min nem, nem fogok hazudni azért, hogy óvjam a kicsit szívét. Köpnöm kell, komolyan mondom. Az Imbolc bált sem tudom, miért próbáltam kimagyarázni, igen, direkt smároltam le a könnyűvérű ikertestvérét, mert jól tudtam, hogy Yvette Benjamin után rá a legérzékenyebb. Kegyetlen? Igen az! És akkor mi van?!
Sokáig járkálok fel-alá a szobámban, de egyhamar megunom, könyveimet nincs kedvem olvasni, legszívesebben felrobbannék, vagy inkább kinyírnék valakit. Komolyan, kedvem támadt gyilkolászni egy kicsit! Mondjuk Alec Roewley-t! Ha az rohadék el nem tűnt volna a szemeim elől! ~

- Ilyesmi gondolatok kavarogtam bennem. Most a lakásomban ülök, és a szokásos fotelemben üldögéltem, mélyen belesüppedve. Hátam felső része már a háttámlát nyomja, elkényelmesedve meredek magam elé, és anélkül, hogy elemelném a tekintetem a semmiről, a hideg üvegpoharam meleg ajkaimhoz érintem, várok két másodpercet, és kortyolok egy kicsit a whiskymből. Mocskos egy ital tisztán, de mocskos emberhez mocskos ital dukál, nemde?
Pohár leereszt. Majd pár perc múlva ugyanez a procedúra. Nem is tudom, miért bambulok ki a fejemből, talán pihenek? Megnyugszom? Elmélkedek? Vajon mióta ülök itt? Az előttem álló igencsak hiányos whiskysüveg alapján, már legalább egy óra itt ücsöröghetek a sötétben. Ahogy hoppanáltam, nem is kapcsoltam fel itthon a lámpát. Dante nincs itthon, (cipőjét és kabátját hiányolva), Sabrina pedig valószínűleg a tudatlanok kellemes álomvilágába úszik a selyemtakaróm alatt.
Sabrinán egy kicsit elkalandoznak a gondolataim. Jut eszembe meg kell majd köszönném valami férfias módra Danténak, hogy ilyen jól vette a lány állította akadályokat. Elismerésem, lehet, ha ő nincs, én sem bírok vele sokáig, és lemondása szerint nem volt annyira vészes, szóval mindenki boldog.
… a francokat.

Tekintetem végre elemelem, és a bükkfaajtóra esik. Csak nézem, és Sabrinán kezdek morfondírozni. Elismerésem a kislánynak, ügyesen vette a próbát, de hát nem volt más választása. Megdöbbentő, mennyi mindent ki tud hozni az emberből az élniakarás. Képességeink csúcsát érjük el, olyanokat vagyunk képesek tenni, amikre soha nem hittük, hogy bennünk van – olyan határokat feszegetünk, aminek a tudatában sem voltunk! Elképesztő, és zseniális, ugyanakkor sajnálatraméltó. Ugyanis, ha túlélünk egy ilyesféle helyzetet, akkor valószínűleg ezek a „képességek” nem térnek vissza sohasem, mert az ember kishitű, és sekélyes. Felszínes, és hitetlenek, bizonytalanok és ezáltal gyengék. Ezért ha az élet ismét próbára teszi őket, valószínű, hogy csúfosan elbuknak.
Sabrina-Sabrina… Mi lesz veled?

Felállok a fotelből, elgémberedett végtagjaimat kicsit megrázom, ruhámat kisimítom, és a poharat az asztalra teszem. A majdnem teljes sötétségben gondtalanul ajtómhoz sétálok, de nem kopogok, mert könnyen lehet, hogy alszik.
Feltevésem nem vonz tanúbizonyságot, az úgymond meglepődött lány, felült az ágyon, és csak nézett rám.
- Szia. Gondoltam beugrok. – kezdem egyszerűen. Majd mielőtt egy lépést is tennék a szobában, és Sabrina válaszolna, felfedezem az elkeseredettség, és elveszettség jeleit a lányon, így szó nélkül sarkon fordultam, és a lezárt bárszekrényből egy üveg bontatlan orosz vodkát vettem ki, és már indultam volna visszafele, de meggondoltam, és a hűtőhöz cammogtam.
- Te jó ég… - suttogtam a nyitott fridzsider előtt. – Hogy nem haltak ezek még éhen? – csóváltam a fejemet, és a tejen kívül csak egy dobozos áfonyalevet, vagy valami hasonlót találtam, így azt vettem ki. Két ujjam közé fogtam még két üvegpoharat, és belépdeltem a szobámba.
Az éjjeliszekrényre tettem kellékeinket, és leültem mellé, a takaróra.
- Kérdezném, hogy milyen arányban, de nem nagyon érdekel. – mondom egyszerűen, és töltök egy erőset mindkettőnknek, és a kezébe nyomom.
- Na mesélj, cica! -

Naplózva


Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2012. 07. 09. - 14:48:20 »
0

Brandon

Takarómat magamra húztam, mivel hiába is, hogy már pár hónapja itt lakok, de se Brandon, se Dante nem tartozik a közelebbi rokonaim közé, akik előtt csak lazán mutatkozok melltartóban és bugyiban. Szóval inkább beburkolózva az ágyneművel vártam, hogy ki lép be a szobába, és egy kicsit meg is lepődtem, amikor Gray arcát pillantottam meg.
- Szia! – köszöntem vissza kissé megilletődötten, de mielőtt még bármit is mondhattam volna, ő kiment. Csak bámultam a helyet, ahol pár pillanattal ezelőtt állt, és nem egészen értettem a dolgot. Valamit rosszul csináltam volna? Vagy ez most mi volt?
Vettem egy mély levegőt, és már másztam volna ki az ágyból, hogy megnézzem, mi baja van, amikor hirtelen újból megjelent a szobában, de most már volt valami a kezében. Orosz vodka, áfonyalé, és két pohár.
- Le akarsz itatni? – csúszott ki a számon, ahogy közelebb jött, és összevont szemöldökkel figyeltem az ügyködését. Leült mellém, de én meg sem moccantam, már egyáltalán nem tartottam tőle.
Hihetetlen. Régen már a puszta gondolatára is végigfutott a hátamon a hideg, most pedig itt ülök az ágyán, mellettem pedig ő saját maga. Mellkasomon még mindig viseltem az első találkozásunkkor szerzett sebeket, melyek már soha nem fognak eltűnni onnan, de már nem éreztem haragot iránta. És hogy miért? A válasz egyszerű: ő volt az, aki segített nekem kilábalni ebből az időszakból, ha ő nem lett volna, akkor nem biztos, hogy túlélem az elmúlt heteket. Szóval most már hálával tartozok neki, nem pedig gyűlölettel.
Furcsán méregettem a poharat, amit a kezembe nyomott, és egy pillanatig gondolkoztam azon, hogy meg merjem-e inni, meg hogy ez biztos jó ötlet-e, de aztán csak megvontam a vállam, és lehúztam egyszerre az egészet. Igen, egyszerre. Erre most hihetetlenül nagy szükségem volt, és éreztem, ahogyan az alkohol szinte marja a torkomat. Köhintettem egyet. Nem voltam túlságosan hozzászokva az ilyen erős piákhoz, de nem érdekelt különösebben a dolog, inkább csak egy féloldalas mosoly kíséretében nyújtottam a poharamat Brandon felé, hogy tölthet megint, mielőtt még belefognék a regélésbe. Valahogy így jobban ment, nem véletlenül mondják azt, hogy az alkohol oldja a nyelvet.
- Csak szimplán kimerültem. Olyan, mintha egy teljes évet itt töltöttem volna, pedig ez nagyon távol áll attól. – újból beleittam az immáron ismét teli poharamba. Az alkohol kezdett kicsit a fejembe szállni, egyrészt, mert nem bírom a piát, másrészt pedig szinte üres gyomorra nem a legegészségesebb. Az elmúlt tizenkét órában ettem egy almát, meg a hűtőben találtam egy csokit, aminek a szavatossága épp ma járt le. Hát igen, Dante nem az a bevásárolgató típus, nekem meg nem mindig jut eszembe se az evés, se a vásárolgatás. Mostanában nem szívesen megyek emberek közé.

Háromnegyed órával később már enyhén padlón voltam, szédölögtem, és szinte be sem állt a szám, csoda, hogy Brandon kibírta addig velem. Hol nevettem, hol pedig a sírás szélén álltam, és kiöntöttem a lelkem az elmúlt időszakkal kapcsolatban. Ez most így könnyen ment.
- És bánt azért, hogy a szintetekre süllyedtem. Már nem azért, érted, ne vedd magadra, csak eddig ez annyira távol állt tőlem, sőt, még én magam is féltem a halálfalóktól, most meg én is az vagyok, ami azért durva. Nagyon durva. – nyomatékosítottam a szavaimat heves fejrázással, mire kicsit magamra öntöttem az italomat. Kirázott a hideg, mivel a nagy iszogatás közben már nem is figyeltem arra, hogy a takaróm már rég nincs rajtam, így a bőrömön folyt végig a vodka.
- Hoppá! – néztem végig magamon, és elnevettem magam. Enyhén kész voltam, enyhén…

Naplózva

Brandon Gray
Eltávozott karakter
*****


a félkarú exhalálfaló és áruló • legilimentor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2012. 07. 17. - 16:05:03 »
0



Nem reagálok kérdésére, még csak el sem mosolygok. Voltaképp jómagam sem tudom, mi volt a tervem az áfonyavodkával, de mindegy is.

Háromnegyed óra. Ajtó feletti órára pillantok, az illendőnél többször is, de Sabrinát figyelve, nem hinném, hogy észrevette volna. Egymás után töltöttem neki az italokat, persze magamtól sem vontam meg a keserű nedű melengető hatását. Komoran néztem vihogó, síró, dühöngő félmeztelen lányt az ágyamon. Annyira belemerült a mesélésbe, hogy észre se vette, már rég nem figyelem mondanivalóját, csupán figyelem, ahogy ide-oda fetreng a selyemhuzaton. Arckifejezései másodpercről másodpercre változnak, rózsaszín ajkai az italok hatására egyre könnyedebben bírta szóra.
Arcizmaim kisimultak, kifejezéstelen arccal figyeltem Sabrinát. Csak őt. Talán magam sem gondoltam volna, hogy valaha itt találom, ilyen helyzetben.
-   Nem kell a magunkfajtától félni...   - suttogom, és ahogy hason fekszik, végig simítok egy ujjammal vádliján. - Csupán nem kell az utunkba állni. Meg kell hunyászkodni, elbújni... mint... valami... féreg.  - lehelem ki a szavakat, tekintetem pedig hosszasan méregeti fiatal testének vonalait.
Mindig is tiszteltem a női nemet. Valamikor ezért, valamikor másért, és ahogy régen is, most is elkápráztat testük, avagy teste kecsessége. A látványa mindig is izgatottá tett. A hamvas, fiatal bőr; a finom vonalak, amik összekötik testük minden puha, édes pontját. Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megérinthessem őket, csókot leheljek rájuk, gyengéden beléjük harapjak - csak érezzem nőies, pillanatnyi tökéletességüket.
Nem is figyelek botladozására, vihogására. Félreteszem a poharat, és lassan eldőlök az ágyon. Féloldalast fekszem mellette, és mutatóujjam lassan végigszánja gerince vonalát, egészen a nyakáig, ahol a göndör fürtökbe ütközik. Amint megérzem pillantását magamon, én is ránézek.
Mélyen a szemeibe nézek, és vizslatni kezdem gesztenyebarna szemeit. Micsoda üdítő változatosságot, és furcsa egzotikusságot okoz.
Kezemmel félresöpröm fürtjeit, és közel hajolok, hogy súgjak neki valamit. Közel hajolok füléhez, de némi szünet után szólalok csak meg.
-   Finom?  - dorombolom csukott szemmel, és belecsókolok nyakába.
Feddhetetlen, szeplőtlen bőre érintése mézédes ajkaimnak. Oly' rég csókolhattam ily' finom nyakat, hogy teljesen belemerültem, és még egyet csókoltam, majd mielőtt elhúzódott volna, elhúztam fejemet, és ránéztem, várva reakcióját.
Tudom, hogy ha most akarnám, magamévá tehetném, roppant egyszerűséggel, minden bonyodalom nélkül. De valamiért vártam válaszára. Talán nem is a vodkára értem a kérdést, hanem valami egészen másra. Valami sokkal édesebb, gyönyörködtetőbb, csábítóbb, és romlottabb dologra...
Naplózva


Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2012. 07. 17. - 20:54:52 »
+1

Brandon

- Vadítóan szőke akarok lenni! – kiáltottam el magam, de hogy ez a mondat honnan jött… hát, magam sem tudom. Igazából, ha józan lettem volna, akkor egészen biztosan nem mondtam volna ilyet, mivel nem is akarok szőke lenni, na meg persze alapból nem ordibál ilyet az ember az éjszaka kellős közepén. Hiába mondják azt, hogy a részeg ember az igazat mondja, de ez a kijelentésem egyáltalán nem volt igaz. Teljesen meg vagyok elégedve a hajammal, különben is, a szőkéknek folyton hallgatniuk kell azokat a nyomorult vicceket.
Ahogy ott feküdtem az ágyon, szinte meg sem éreztem, hogy Brandon hozzám ért, csak mikor már a hátamon járt az ujjával. Beleborzongtam az érintésébe, a hideg végigfutott rajtam. Libabőrös lettem, s éreztem égető tekintetét magamon. Már a nyakamnál járt, én pedig automatikusan kicsit hátradöntöttem a fejemet. Régen rettegtem volna ettől, régen már a puszta gondolata is megriasztott volna, szóval ettől is volt olyan különös a helyzet. Mert egyáltalán nem féltem, ami talán az alkohol bódító hatásának volt nagy részt köszönhető. Meg a kíváncsiságnak is. Hiszen azért valljuk be, Brandon nagyon is vonzó pasi, és melyik lányt ne érdekelné, hogy milyen lehet ő közelebbről is. Milyen lehet végigsimítani az izmos felsőtestén, és milyen lehet csókolni az ajkait, miközben az ember elveszik azokban a kék szemekben?
Csakhogy nekem barátom van. Próbáltam ezt észben tartani, annak ellenére, hogy már ki tudja, mióta nem láttam Christ, és hogy vajon ő hogy van. Talán azt hiszi, meghaltam, és már rég továbblépett rajtam, vagy az is lehet, hogy még mindig reménykedik, hogy visszatérek. Összeszorult a szívem, ha ezekre gondoltam, de mikor a mellettem lévő Brandonra néztem, egyszerűen ő vette át Christian helyét a fejemben. Csak bekúszott az elmémbe, megfertőzte azt, bármennyire is próbáltam küzdeni ez ellen. Az alkohol nem segített túlságosan.
Kissé csiklandósan húztam össze magam, ahogy belecsókolt a nyakamba, de ahogy ajkai újból bőrömhöz értek, lehunytam a szememet.
- Csodálatos. – sóhajtottam, és egy pillanatig bármiféle bűntudat nélkül élvezkedtem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól, de hirtelen kapcsolt az agyam, és nyeltem egy nagyot. Újból ránéztem Brandonra, beleharaptam a számba, és gondolkoztam, már amennyire ez lehetséges volt. Azon járt az agyam, hogy mi lenne most a legésszerűbb tett, és próbáltam Chrisre koncentrálni, meg arra, hogy mennyire szeretném már látni, aztán hirtelen beugrott valami. Talán felhasználhatom ezt az alkalmat egy újabb lehetőségért. Még ha ez a módszer nem is a legtisztább.
- Ne nézz így, úgy is tudom, mit akarsz. És egy alkut ajánlok. – szólaltam meg némi tétovázás után, és talán nem is az ép eszem, hanem az alkoholtól fűtött érzelmeim mondatták ezt velem. Lassan átnyúltam felette, arcunkat már csak pár centi választotta el egymástól, majd én is a szekrényre helyeztem a poharamat, azután pedig az oldalamra fordultam, vele szemben. Szemeimet mélyen az övéibe fúrtam, és mutató ujjammal a mellkasán kezdtem körözgetni. – Ma este a tiéd vagyok, azt teszel velem, amit csak akarsz… De! – kis hatásszünetet tartottam – Ennek ára van. Elintézed nekem, hogy a közeljövőben találkozhassak Christiannal. – tisztán éreztem a saját szívem dobogását, és valószínűleg nem fogtam fel, hogy ezzel mit kezdeményeztem, de úgy éreztem, most tényleg bármit megtennék annak érdekében, hogy találkozhassak Chrisszel.

Naplózva

Brandon Gray
Eltávozott karakter
*****


a félkarú exhalálfaló és áruló • legilimentor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2012. 07. 25. - 17:58:42 »
0



+ 1 6

Csodálatos... Hányszor hallottam már ezt a szót... hányszor hallottam kiéhezett nők édes ajkai közül kilehelni. És akárhányadszorra is történt meg, mindig éreztem benne a kihívást. Olyan sok nőt hódítottam már meg... oly' sokan vontak falat maguk köré, de végül mind megtörtek. Mind. Imádom a nőket. Egyszerűen rajongok értük, ahogy hűvös közönnyel próbálják megjátszani magukat, hogy mennyire nem izgatja egy férfi közeledése. Fittyet hány arra, hogy ki vagyok, és honnan jöttem... Mindegyik kéreti magát, mert ez jelenti nekik az örömöt. Elismerésre vágynak, és mi, férfiak, azért vagyunk, hogy ezt megadjuk nekik. A nők szeretik érezni, hogy a kezükben van a gyeplő, hogy irányíthatnak, és kéjelegve nézik végig, ahogy mi mindent megteszünk értük, csakhogy a miénk lehessen, akár egy éjszakára, akár egy életre. Én pedig szeretem ezt az érzést megadni nekik. Hiszen, a nők is tudják, hogy egy férfinak az igazi kihívás a lényeg. A vadászat alatt az üldözött keresése, megszállott üldözése okoz örömöt. Hogy küzdesz érte, így izgalmassá téve az összes eltelt másodpercet. A vad, pedig szereti a játékot. Hiszen játszunk egymással. Ő menekül, én üldözöm. Ő tartózkodik, én küzdök. A harc minden egyes eltelt perce fokozza az izgalmat, és az elért vörös ajkú cél értékét. Annál édesebb a jutalom...
Ezzel a félmeztelen lánnyal itt... minden úgy indult, ahogy a vadászat elején szokott. Egy-két pohár ital, lehengerlő mosoly, visszautasíthatatlan ajánlat. De ezúttal nem volt hosszú a harc, unalmas volt, így le is mondtam a keserű jutalomról. Nem érdekelt, mert nem volt izgalmas, egy cseppet sem volt fontos. A zsákmánytalan vadászat egy röpke kitérő volt - ekkor még úgy gondoltam. Ki hitte volna, hogy valami más kezdetévé válik. Valami furcsa, groteszk kötődéssé? Csupán mulattattam magam, amikor folyosókon feltűnően figyelni kezdtem, mire ő ijedten próbált menekülni, mint egy fehér nyuszi. Aztán... telt az idő, és dolgok csak úgy megtörténtek. Az események folytak egymás után, mint valami undorító, ragacsos, fekete szurokfolyó. És visszatértünk az elejére. A legeslegelejére. Arra az egy-két italra, arra a lehengerlő mosolyra, és arra a visszautasíthatatlan ajánlatra. Ismét felteszem magamban a kérdést: ki hitte volna, hogy vadászok, de anélkül, hogy tudnék róla? Ugyan, senki. Jómagam is meglepődve állok, illetve fekszem az esemény előtt. De, ha már így megvilágosodott a dolog, ideje foglalkozni vele, és a lehető legjobbat kihozni belőle, több, mint fél éven át tartott a hajsza, kellőképpen édes már a gyümölcs.
Ideje elfogyasztani.

Mondata valahol nem döbbentett meg, de a felszínen mégis. Sok mindent vártam ittas ajkaktól, de ezeket a szavakat nem. Érdeklődve figyeltem, ahogy leteszi a poharat, és visszafekszik hozzám, majd hozzámér. Miközben belekezd, tekintetem elkalandozik testén. Végig a mellein, hasán, fehér bugyija vonalán, hosszú lábain... Teljesen elmerülök finom vonalai gyönyörűségében, és már érinteném meg őket, de... igen, a de. Szemeim visszapattannak a mélybarna íriszekre. Furcsamód teljesen józannak, és tisztának hatottak, ahogyan a szavai is. Látszott, hogy komolyan gondolja. Feltétele hallatán elmosolyodom. Már merészebb dolgokra gondoltam, és szinte nevethetnékem támad, de végül visszafogom magam, és egy mosoly kúszik fel arcomra. A lehető legközelebb hajolok az arcához, kezemmel megfogom csuklóját, és elhúzom a mellkasomtól, miközben várakozó szájára lehelem a biztosítékot.
-    Ígérem...   - csupán két másodpercet hagyok neki, és ajkaimmal közrefogom övét, és lassan, csókolni kezdem.
Hátamon végigfut a hideg, szinte érzem, ahogy a vér száguldozni kezd ereimben, hiszen olyan rég érezhettem nő őszinte tapintását... Igen.. hiányzott ez a forróság, ami hirtelen körülvesz mindent, és szinte égetően hajtani kezd, hogy cselekedjek.
Egy hirtelen mozdulattal hátára döntöm, és már rajta is vagyok. A csókot nem hagyom félbe. Egyik kezemmel derekához nyúlok, másik kezemmel tarkóját támasztom meg - és felhúzom ülésbe. Kezeim végigsimítanak lapockáján, és a melltartókapcsot egy másodperc alatt kikapcsolom. Gyengéden lehúzom róla a pántokat, és félredobom. Egyelőre nem engedem meg magamnak, hogy megcsodálhassam fiatal, feszes melleit. Kigombolva ingemet, elhajítom azt is, és visszafektetem a selyemtakaróra. Nedves ajkaimat elhúzom övéitől, és nyakába fúrom magam. Kicsit megszívom őket, de épphogy csak. Érzem, ahogy a testemben a vér egy irányban lefelé halad.
Egy gondolat szaladt át bódult elmémen, így füléhez kúszok.
-   Ne félj... Vigyázni fogok rád.   - mondom komolyan.
Bizonyára nem volt még ilyen élménye ezelőtt, ha mégis... akkor is: ő nem Monique.
-   Csak élvezd.   -
Csókot lehelek kulcscsontjára. Aztán az egyik kerekded mellére, majd a másikra. És egyre lejjebb haladok. Szépen... lassan.
Naplózva


Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2012. 07. 26. - 21:28:28 »
+1

Brandon

16+ vagy mi Vigyorog

Kérésem talán egy kis semmiségnek tűnhetett. Talán súlyosabb dologra számított, és meg is értettem volna, ha kinevet. Egy bizonyos fokig. Mert tudom róla, hogy neki ez akkora dolognak tűnhet, mint elefántnak a bolha, hiszen neki talán még soha nem kellett ilyenért könyörögnie, hogy láthassa, akit szeret, de nekem, mint egy másik, apró bolhának ez maga a minden. Semmi mást nem akartam jobban, csak látni Őt, Christiant. Még ha mindezek után már nem is akar többet látni, csak meg akarom tudni, hogy jól van-e. Az nekem már bőven elég lenne, ha a saját szememmel meggyőződhetnék róla, s ezért is teszem azt, amit teszek. Még ha tudom, hogy ez egyáltalán nem helyes, és még az sem mentség, hogy azért csinálom, mert…
De egyedül csak így láthatom, s pont ezért néztem olyan eltökélten Brandonra. Muszáj megígérnie, nem utasíthatja vissza. Másképp nem érhet hozzám, és nagyon is láttam rajta, hogy akar engem. Nem érzelmileg, nem kötődve hozzám, csupán ki volt éhezve, én pedig felhasználtam ezt az alkalmat egy másik lehetőség érdekében. Önként dalolva kínáltam fel magam neki, egy olyan kis csekélységért cserébe, ami nem okoz neki gondot, hogy elintézze, ezáltal pedig kiélheti a vágyait, hiszen már ezt akarta fél éve is, nem?! Amikor ott, a sikátorban elcsavarta a fejemet, ám aztán inkább megkínzott, majd miután kiélvezkedte magát a nyomoromon, otthagyott. Már akkor erre ment ki a játék, nem igaz?

Amíg nem válaszolt, mintha csak órák teltek volna el. Csak köröztem a mellkasán, újból és újból leírva a köröket várva arra az egyetlen egy szóra, ám mikor megfogta a csuklómat, ismét a szemébe néztem. Már akkor tudtam, mit fog mondani, és ettől apró mosoly kúszott arcomra, ám mégis, mikor meghallottam azt a bűvös szót, furcsa érzés kerített a hatalmába.
- Ígérem... - szemeim szinte könnybe lábadtak, s mintha darabokra szakítottak volna legbelül. Itt és most lezárult bennem valami. Valami, ami azok közé a dolgok közé tartozott, melyek nem engedték, hogy teljesen megváljak a régi önmagamtól. Melyek még tartották a lelket abban az ártatlan, naiv kis lányban, aki bennem élt, ám ezzel a szóval végleg meghalt bennem az a lány. Ez már valami új kezdetét jelentette, mely nem feltétlen ígért jót, de én mégis ezt az utat választottam. És már nincs hátraarc. Ez az, amit legfőbbképpen megtanultam az eddigi halálfaló létem alatt, soha nem fordulhatok hátra. 
Brandon ajkainak érintésére eszméltem fel. Nem siette el, s csókja akár a méreg, úgy terjedt szét testemben. Belülről égetett, és egyenesen a pokol kapujába vitt, a bűnök barlangjába.
Újból libabőrös lettem.
Egyszer már érezhettem ezeket a puha ajkakat az enyéimen, egyszer már tapasztalhattam milyen is a nagy Brandon Graynek a csókja: hűvös, de mégis olyan érzéki, hogy az embert szinte elevenen felégeti a vágy, és többet akar belőle. A teste önálló életre kel, és nem nyugszik el addig, amíg még többet nem kap belőle. Még, még, még!
És én most itt vagyok alatta. Még ha csak kényszerből is csinálom az egészet, de valahogy mégis, minden egyes porcikám kívánja azt, hogy Brandon hozzáérjen, megcsókoljon. Ez már egy visszafordíthatatlan folyamat, és csak akkor nyugszanak el a gondolataim, ha ma este megtörténik a dolog: az övé leszek. Az alkohol sikeresen elérte azt, hogy még élvezni is tudjam a dolgot.
Mohón csókoltam vissza, mintha csak attól tartottam volna, hogy itt megáll, és véget vet az egésznek, s miközben felültetett, nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. Levette a melltartómat, amitől szabadabbnak éreztem magam, és csak csókoltam és csókoltam. Ujjaim néha belefutottak egy-egy tincsébe, olyankor beletúrtam hajába, majd mikor ő is megszabadult a felsőjétől, és visszafektetett, kezeim felfedezőútra indultak. Végigsimítottam izmos felsőtestén, majd egy pillanatra megálltam, és lehunyt szemekkel élveztem ajkai kényeztetését nyakamon. Nem gondoltam bele abba, hogy milyen lesz, ha már az összes ruhadarab lekerül rólunk, én szinte már így is meztelen voltam, szóval miközben fülembe suttogott, az én kezeim kissé remegve lejjebb csusszantak, és a nadrágjának gombjával kezdtek bajlódni. Hamar megvoltam vele, majd úgy hagytam, csupán csak egy utalást tettem ezzel, hogy arra már nincs szüksége.
- Köszönöm. – suttogtam halkan. Ezt nem csak az előbbiekre értettem. Hanem mindenre. Arra, hogy nem hagyott magamra, hogy hozzáköltözhettem, és arra, hogy tett nekem egy ígéretet. Azt pedig tudom, hogy be fogja tartani.
Csókját ezúttal már nem ajkaimon érezhettem, hanem kulcscsontomon, majd melleimen, és fokozatosan egyre lejjebb, számat pedig egy halk, elégedett sóhaj hagyta el. Testemet elöntötte a forróság, és már nem az járkált a fejemben, hogy ez mennyire nem helyes, hanem az, hogy Brandon egyre lejjebb jár ajkaival…
Naplózva

Brandon Gray
Eltávozott karakter
*****


a félkarú exhalálfaló és áruló • legilimentor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2014. 08. 01. - 13:32:06 »
+3

 

+ 1 8

There are things, I have done.
There's a place, I have gone.
There's a beast, and I let run.
Now it's running my way.

Oroszlánként akar csókolni, s mégis kétségbeesett, menekült gazellaként teszi ezt. Testem alól irányításomat elvesztve a mozdulatok követik egymást, de tudatom bódulata megfertőződik a bűntudat halvány, de annál keserűbb mérgével. A lány, akit a háború nővé nevelt elveszett és nyomorúságos. Lemondott a jóságáról és igazi személyiségéről, lelkéről, így átadja magát a nyomorúságnak, annak a nyomorúságnak, ami elragadta őt korábbi életéből, s véres cafatokra szedte őt. A törékeny gazella kétségbeesetten menekül, de a lábai már nem bírják, s az oroszlán elkapja, hogy aztán éles fogával húsába haraphasson.

Teljesen elborít a kéj, az alkohol kivételesen hat rám, úgy, mint ritkán. Engedem, hogy vérem felhíguljon a méreggel, átmossa ereimet, átmossa elmémet, elsötétítse aggályaimat. A hideg vért, a tiszte elmét vad lovascsordaként tapossa el, de hulláikból nem bél- és vérszag szabadul fel, hanem egy olyan elsöpörhetetlen hatalom, ami minden állatot a földre kényszerít, közte a halandó embert is, mint én. Delírium.

Mellei nem túl nagyok, de tökéletes vonalai kárpótolnak, libabőre pedig felizgatja fantáziámat. Mellbimbója megkeménykedik, egy pillanatra megnyalintom őket, csak hogy egy felszakadt sóhajt hallhassak ajkai között kiszűrődni. Köldökénél megállok, hiába haladnék lejjebb, bódult eszem mégis vészharangot kongat. A lány még romlatlan.
Nyelvem hegyével alig érintem fehér bőrét. Lassan körözök köldöke körül, majd egy csókot lehelek kicsit lejjebb. A láthatatlan kör fölé emelem ajkaimat és gyengéden fújom ki hideg leheletemet bőrére, ami bizonyára meghozza a hatását. Lassan végighaladok a körön, a lány receptorai bizonyára maximális fokon égnek, és az pontosan elég ahhoz, hogy a lány önmaga is olyan állapotba kerüljön, mint én. Egyre jobban feszít belülről a vágy, úgy érzem, hogy nem bírok magammal, bármelyik pillanatban rávethetném magam, hogy holmi vámpírként beleharapjak, vérét szívjam, lelkét szippantsam, testét uraljam.

Hirtelen felpattanok róla, és a halványan világító lámpát teljesen lekapcsolom, így hirtelen teljes sötétség borul a szobára. Lecsúsztatom magamról a maradék ruhadarabokat, és ismét az ágyra fekszem, de ezúttal mellé. Az ablakon át észrevehetetlenül beszűrődő fény sejtető félhomályt szolgáltat. Kezemmel végigsimítok felsőtestén, megmarkolom egyik hetyke mellét, majd tovább csúsztatom tenyerem. Belső combját szenvedélyesen megmarkolom majd visszaveszek a tempóból. A bugyit lehúzom róla, visszafelé kezeim végigsimítják sima lábát, meg sem állnak szeméremdombjáig. Masszírozni kezdem kezemmel, szemeimmel arcát figyelem. A lány még romlatlan.

A félhomályban kidomborodó idomai elmém utolsó tudatos gondolatát is kiűzik fejemből. Egy laza mozdulattal felette termek, kezeimmel kitámasztom magamat. Mélyen a szemeibe nézek, csípőmet előre tolom, testünk összeér. Hangosan szuszogok a vágytól, de csak az arcát nézem. Közelebb hajolok hozzá, ajkaim résnyire kinyílva várják a beteljesülést. Lassú mozdulatokat teszek, óvatosan vonaglok rajta, tekintetemet egy percig nem veszem le szemeiről. Reszkető lelkéig nézek, kék íriszeim kivételesen nem hideget, hanem melegséget árasztanak.
Behunyom szememet, nedves ajkaimmal megcsókolom, majd egy határozott csípőmozdulattal véget vetek leányságának.
A lány utolsó darabkáját is elveszítette előző életéből. Innentől kezdve nem egy meggyötört lány, hanem egy gyönyörű, nyomorult, elkínzott, megromlott, erős nő.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 05. - 11:09:54
Az oldal 0.107 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.