+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  ♦ Emily M. Dean ♦ (Moderátor: Emily M. Dean)
| | | | |-+  Loras! ♥ Would you be my usher? *-*
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Loras! ♥ Would you be my usher? *-*  (Megtekintve 1777 alkalommal)

Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2012. 01. 04. - 01:33:47 »
+3

Loras!

- Nem könnyű, sosem könnyű. De választanod kell! Ne húzd sokáig a döntésedet, mert csak az idődet vesztegeted. Ennyi évesen már rég tudnod kellene, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel! Legyél már egy kicsit felnőtt…

Annyiszor hallottam már ezt az elmúlt pár hónapban, hogy néha rémálmaim vannak róla. Mindig is tudtam, hogy a családunk nagyon komolyan veszi a taníttatást, illetve azt, hogy minden gyermek egyetemet végezzen, és nekem a legnagyobb álmaim között szerepelt, hogy majd egyszer én is így cselekedjek (na jó, ne essünk túlzásokba), de sosem gondoltam volna, hogy a végén ekkora tehernek fogom érezni az egészet. Reménykedtem benne, hogy rám hagyják a döntést, és igaz, ami igaz, rám hagyták – csak éppen sürgetnek vele. Alig van olyan dolog, ami jobban idegesítene annál, ha nem hagyják, hogy én osszam be az időmet.
Mivel összességében elég sok minden érdekel, és annyira nem vagyok rossz tanuló, hogy ne legyen meg az esélyem arra, hogy esetleg véletlenül fel is vegyenek, így több szak is szóba jöhet esetemben, legyen szó akár a Godrikról, akár a Mandragóráról. Máskor szeretem, hogy viszonylag sokszínű egyéniség vagyok, és sok mindenre nyitott vagyok, de ebben az esetben utálom, hogy nem céltudatosan egyvalamire készülök évek óta.
Még szerencse, hogy az egyetemek a tél közeledtével megnyitják kapuikat leendő diákjaik előtt, hogy azok betekintést nyerhessenek a felsőoktatás szépségeibe. Mivel még fogalmam sincs, hogy mit is akarok tanulni következő évtől, úgy döntöttem, hogy meglátogatom mind a Godrikot, mind a Mandragórát, s adok egy-egy napot nekik arra, hogy elbűvöljenek. Győzzön a jobbik, nem igaz?
Éppen a Godrik főépületének egyik előadójába igyekszem, és bár osztogattak térképet a kampuszról, úgy érzem, felesleges volt. Anélkül is képes vagyok eltévedni, nemhogy azzal együtt! Sosem voltam jó térképolvasó, sajnos be kell ismernem, hogy bizony eltévedtem. Fantasztikus maga az iskola, csodálatos az épület, a légkör elég hangulatos, a diákok meg… Nos, egyetemisták. Bohókásak. Nem akarom máris lerombolni az imidzsemet, így inkább nem megyek oda hozzájuk, hogy mondják már el, merre is kell mennem, pedig az előadás már percekkel ezelőtt elkezdődött. Talán, ha nem késtem volna, és kaptam volna egy kísérőt… Már mindegy. Elkéstem, így marad a bolyongás. Szomorúan kullogok lefelé, s ahogy távolodom a „nyílt” előadóktól, egyre nagyobb lesz a csend. Végül úgy döntök, hogy megvárom a következő előadást – ami röpke másfél óra múlva kezdődik –, és majd bemegyek arra. Körbenézek, s megállapítom, hogy eléggé elhagyatott folyosószakasznak tűnik a hely, ahova érkeztem, így nyugodtan, annak tudatában, hogy valószínűleg senki sem fog itt megzavarni, dobom le magam az egyik lépcsőfokra. Táskámból egy vastag, aranyozott kötéses könyvet húzok elő, és olvasni kezdek. Hát, ezt a napot sem épp így terveztem…
Naplózva


Loras Flannery
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2012. 02. 13. - 19:19:48 »
+2

 
- - -
E m i l y
- - -

Egyszerűen képtelen elhinni, hogy Neilnek már megint ma kellett hiszti rohamot kapnia. Az ember azt hinné, hogy ha huszonkét éves bátyja van, akkor nem kell minden héten legalább egyszer a nyafogását hallgatnia azzal kapcsolatban, hogy miért nem marad otthon vele iskola helyet... Persze, Neillel sosem volt könnyű, de azért ez mégis túlzás, a félév közeledtével pedig egyre bosszantóbbá válik, hogy újra és újra végig kell menniük ugyan azon a veszekedésen, mintaszerűen követve az előzőeket, hogy utána ismét arra a következtetésre jussanak, hogy ő egy hálátlan, rossz fiú, aki bátyja minden kérését figyelmen kívül hagyja. Meg egyébként is, mit képzel magáról. Loras rosszabb pillanataiban hajlamos igazat is adni az idősebbnek, hiszen az nem lehet, hogy ennyire ostoba és elvakult legyen a testvére, akit annyira szeret, most viszont semmi racionális mentséget nem tud kitalálni neki. Idióta hólyag, aki nem képes semmit észrevenni saját ragyogásán kívül. Mert ragyog, ez azért tagadhatatlan, de minek, ha ettől annyira elvakul, hogy képtelen bármire felhasználni? Helyette inkább használná őt, a kisebbet, akinek dolga van, hétköznapi dolgai, olyasmik, amikkel Neilnek alig kellett szembesülnie, ha mégis, mindig kihúzta magát a feladatok alól. Loras teljesen más, az első önként jelentkezők között volt, mikor kihirdették, hogy diákok segítségét kérik a nyílt napon. Mert miért ne? Ő szívesen mesél bárkinek arról, amit tanul vagy, hogy milyen jó is a Godrik, a szimpatikusabbaknak akár pletykálhat is, kinek az órájára nem érdemes bejárni. Mindegy is, mivel tölti, lesz egy napja, ami más a megszokottnál és még új emberekkel is ismerkedhet, ami igazán ráfér, hiszen nem mindennapi lakótársai mellett alig van ideje saját társasági életet élni. Akármennyire is készült, hogy jó vezetője legyen annak a maroknyi diáknak, akit beosztottak hozzá, esélye sincs, hogy beérjen az előadásra, amit az eligazítás követ, így nyilván szétosztják majd őket más csoportokba, hogy ne legyen fennakadás, ő pedig sétálgathat egyedül. Nagy élmény.

Mire elhagyja az ívesre formált vaskaput, már biztosan tudhatná, hogy fölösleges sietnie, mégis rohamléptekkel szeli át a parkot. Csak az épületbe érve lassít le, mivel a folyosókon honoló csend teljesen kizártja, hogy kellemetlen késés nélkül odaérjen. Utál késni, képtelen késni, egyszerűen nem tudja kezelni azt a helyzetet, mikor másodiknak, harmadiknak vagy éppen századiknak, de mindenképpen rossz időben érkezik. Tökéletesen tisztában van vele, hogy ettől a félelmétől megszabadulhatna a Mungó pszichiátriáján, de semmi kedve betegnek titulálni magát egy ilyen apró félelem miatt. Mégis, biztos benne, hogy nem bírná ki azt a pillanatot, mikor az előadóba belépve minden szem rászegeződne, rosszalló pillantásoktól kísérve kellene helyet keresnie, nem, annál már az is jobb, ha be sem megy.

Remek, most fordulhat vissza, gondolja, de a lábai továbbra is viszik előre. Nincs túl sok kedve visszatérni Neilhez, aki nyilván kárörvendően mosolyogva fogadná, és az egész napját magáénak követelné. A családi semmittevés ellen nem is szokott kifogása lenni, de most félő, hogy hazaérve letolná bátyja torkán a pálcáját, amire olyan büszke, vagy még jobb őt magát falná fel egészben, de akár részletekben is, feltéve, ha előtte ő darabolhatja. Ilyen gondolatokkal és indulatokkal közelít az előadó felé, de bátorságot mégsem tud belőlük meríteni. Már nem jár túl messze céljától, mikor egy lépcsősor alján ücsörögve megpillantja a megmentőjét.
Láthatóan el van merülve az olvasmányába, vagy legalábbis úgy tesz, de ennyi épp elég ahhoz, hogy Loras kifogást találjon magának, miért is hagyta cserben a rá váró leendő hallgatókat. Szó nélkül helyet foglal a lány mellett és belepillant a könyvébe, majd futólag az arcát is szemügyre veszi. Kellemes, lágy vonású arc, a sötét haj is szép hullámokban omlik a vállára. Biztosan észrevette volna, ha már ezelőtt találkoznak, de még csak fél éve van itt, esélye sincs arra, hogy tisztában legyen az összes iskolapolgár külsejével. A lánynak nyilván ezer oka lehet az egyedül ücsörgésre, Loras pedig a beszélgetés reményében gyorsan kiválaszt egyet.
- Te is lekésted az előadást, mi?
 
Naplózva

Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2012. 02. 27. - 00:32:21 »
+3

A reggelről gondolkodom. Eléggé elszúrtam ezt a napot, de számíthattam volna rá, hogy ez lesz, hiszen mindig valami félresikerül, ha én otthonról próbálok elindulni valahova. Először is, senki sem ébresztett fel időben, így tulajdonképpen örülök, hogy csak ennyit késtem. Össze-vissza rohangáltam, miközben anyám arról próbált meggyőzni, hogy ne erre az egyetemre menjek. Elég furcsa és disszonáns, amikor azzal hitegetnek, hogy te dönthetsz a sorsodról, ugyanakkor teletömik a fejedet azzal, hogy mit csinálsz rosszul, és hogy mi lesz rossz döntés, és mit fogsz megbánni később. A reggelre visszatérve, annyi volt a szerencsém, hogy már tegnap este eldöntöttem, hogy mit akarok felvenni. Nagy valószínűséggel, ha ma kellett volna pár perc alatt kiválasztanom a megfelelő öltözéket, biztos, hogy még most sem lennék itt. Igen, rossz szokásom, hogy ennyi ideig válogatok, de számomra az öltözködés egy kisebb szertartás, nem véletlen kelek mindig sokkal előbb. Ez a nap pedig… Különleges. Meggyőződésem, hogy a professzorok megjegyzik a számukra szimpatikus arcokat, én pedig mindenképp egy akartam lenni ezek közül, elvégre az fontos lehet a felvételi és az ajánlások kapcsán. Mindig értékelik, ha valaki érdemleges hozzászólásokat tesz egy előadáson, így elolvastam néhány könyvet arról, hogy miről is lesz szó a mai órákon. Szeretem, ha minden simán megy, nekem pedig nagyon fontos ez a felvételi, akár ide jövök végül, akár nem, amire igazából nagy esély van, hiszen az utóbbi időben elég sokszor néztem francia egyetemek kínálatát, hátha találok ott is valami érdekeset. Persze ez egy elég komoly döntés lenne, ha arra gondolok, hogy itt hagynék mindenkit, de ilyenkor mindig eszembe jut, hogy jelen pillanatban darabokra van hullva az életem, és alig-alig van, aki sajnálná, ha elmennék. Sőt, voltaképp talán Cassius az egyetlen, aki bánkódna.
Ahogy a Godrik lépcsőjén üldögélek, az iskolán gondolkodom, és a továbbtanulásomon. Arról, hogy alig fél év múlva én is egyetemista leszek, ahol helyt kell állnom minden egyes nap. Nem fognak elnézni dolgokat, mint ahogy a Roxfortban, ez sokkal komolyabb lesz, és az elvárások is magasabbak. Vajon menni fog? Vajon képes leszek rá? Sosem voltam az a nagy tanulós típus, ahhoz túl lusta vagyok. Persze, vannak olyan tárgyak, amelyeket szívesen tanulok, de elég nehéz olyan szakot választani, ahol csak ilyenek vannak. Egyetlen szerencsém, hogy nem vagyok olyan buta, sőt, kifejezetten jók a képességeim, de ez most akkor sem nyugtat meg különösebben.
Mikor lapozok egyet a könyvemben, és a papírlap megvágja az ujjamat, akkor veszem észre, hogy fel sem fogtam azt, amit olvastam, mert teljesen máshol jártak a gondolataim. Némán szitkozódva nyúlok bele a táskámba, hogy előkotorjak egy zsebkendőt. Na, ezért is utálok tanulni. Potenciális veszélyforrás ez a vékony, ártatlannak tűnő kis lap. Ennek ellenére mondjuk elég sokat olvasok, és elég ritkán fordul elő velem ilyesmi.

Bekötözött ujjal merülök bele a könyvembe, mely éppen a bájitaltanról szól. RAVASZ-t akarok belőle tenni, így folyamatosan ezt bújom, hogy sikerüljön, de egyelőre elég kilátástalannak érzem a helyzetet. Egészen furcsa dolgokat ír benne, például a rossz hozzáadási sorrendről. Ha az egyik növényt (amiről még sosem hallottam, bár nem mélyedtem bele különösen a gyógynövénytanba) közvetlenül dobjuk bele a forró üstbe, akkor egy hatalmas pukkanás után beteríti az egész szobát bordó, kellemetlen szagú, nyúlós anyaggal. Vajon csak bennem merült fel, hogy egyszer ki kellene próbálni?
Annyira belemerülök az egyik receptbe, hogy szinte észre sem veszem, hogy nem vagyok egyedül, egészen addig, amíg helyet nem foglal mellettem. Mégis mi a fenét képzel? Megilletődve pillantok rá a feltehetőleg egyetemista fiúra, majd zavartan csukom be a könyvemet. Megköszörülöm halkan a torkomat, de még csak így is rekedt hangon tudok megszólalni.

- Ö… Igen. De majd bemegyek a következőre. – mosolygok rá, aztán lenézek a könyvre ismét.

- Na és... Te nem mész be rá? – kérdezem, csak hogy megtörjem a csendet. Mindig is nehezen ismerkedtem, és az, hogy ennyire hirtelen ült le mellém, csak még nehezebbé teszi a helyzetemet…
Naplózva


Loras Flannery
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2012. 06. 19. - 12:27:18 »
+2


- - -
E m i l y
- - -

A lány láthatóan meglepődik a közeledésére, ez nem segíti Lorast abban, hogy eldöntse, vajon későn érkezett koordinátor vagy eltévedt jelentkező-e. Ha már távoli ismerősök volnának, vagy egyetlen közös órán is részt vettek volna, nem illetődne meg egy ilyen gesztustól. A bátyján kívül mindenki tudja, hogy számára természetesnek számít váratlanul megszólítani idegeneket és tiszavirág életű vagy éppen életre szóló barátságokat kötni. Viszont egy, még Roxfortos korú látogató talán jobban kellene örüljön, ha egy ilyen lelkes fiatelember véget vet a magányának.
A fiú kissé tanácstalanul áll a helyzet előtt, de kíváncsivá tette-e a dolog és csak remélni meri, hogy az érdeklődése nem kellemetlenkedés. Az utolsó dolog, amit akar, hogy olyan társaságban legyen, ahol a jelenléte megtűrt, de nem kívánatos. Abból eleget kapott már. Már éppen kezdené bizonygatni magának, hogy igenis értékes ember és vannak olyanok, akik ezt elismerik, mikor megálljt parancsol. Erre igazán semmi szükség, ő ezt mind tudja. De a gondolatok és az emlékeket nem lehet olyan könnyen lecserélni, mint az embereket.

A lány becsukja a könyvet, megköszörüli a torkát, így a válasz nem ér váratlanul. Tehát nem godrikos, hiszen ha lekéste volna a csoportját, most nem itt ücsörögne és várná, hogy megtalálja őt valamelyik tanár, hogy kérdőre vonja. Ahogy neki sem kellene itt lennie.
- Bemennék, ha nem éppen azon kellene lennem, hogy a lelkes jelentkezőket kísérgetem előadóról előadóra, miközben mindenféle belsős történetekkel szórakoztatom őket, hogy minket válasszanak. Ez valahogy nem az én napom. - Nem tudja eldönteni, hogy a lány vajon el akarja-e küldeni ezzel a mondattal vagy éppen beszélgetést próbál kezdeményezni. Végül úgy határoz, hogy jobban teszi, ha erre ő maga kérdez rá, mielőtt a helyzet igazán kínossá válna. Ha a társasága nem kívánatos, legfeljebb nemet mond, ő pedig mehet szabadkozni a professzoroknak, mégis mit csinált ennyi ideig. Kedvelik őt, jól tanul és szorgalmas, egy rosszalló nézésnél több nem is lesz a büntetése, de mégis csak jobb lenne nem elvesztegetni ezt a napot és hazakullogni Neilhez, hogy aztán egész nap a siránkozását hallgassa.
- Egyébként, az előadáson a szokásos "az egyetemünk az egyik legősibb az országban és mind a tanáraink, mind a diákjaink a legjobbak közül kerülnek ki" szövegen kívül nem sok minden lesz. Ha gondolod, szívesen körbevezetlek, ha már sikeresen cserbenhagytam a csoportomat. - Feláll és a lány elé lép, hogy időt hagyjon végiggondolni a lehetőségeket. Nem egy életre szóló választás, de mostanában azért érdemes meggondolni, kivel áll össze az ember, ha csak egy-két órára is. - Viszont, ha inkább mégis megvárnád a következő turnust, akkor én megyek is, ideje hasznossá tennem magam valahol.
Ha a másik igent mond, felsegíti a lépcsőről, hogy elkezdhessék barangolásukat az egyetem folyosóin.
 

Bocsánat a rengeteg késésért! A virágos mindenségit!
Naplózva

Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2012. 08. 27. - 05:16:39 »
0

Figyelem az idegen fiú minden egyes mozdulatát, mert hát nem vagyok igazán nyugodt a közelében. Valahogy annyira furcsa, hogy ennyire közvetlen, hogy az már-már megrémiszt, ami általában nem jellemző rám, de hát ez egy különös nap. Mindig mondják, hogy az egyetem megtanítja arra az embereket, hogy hogyan legyenek önállóak, talpraesettek, közvetlenek, de eddig csak mendemondának hittem, amit azért találtak ki, hogy szerencsétlen újoncok meg ne rémüljenek túlságosan az egyetemtől. Ha tényleg ilyen a felsőoktatás, akkor valószínűleg nagyon gyorsan gyökeres változást fog venni az életem, és hirtelen le sem fogom tudni vakarni magamról az embereket. Na, nem mintha szeretném persze… Kell a társaság.

Bár meglepő lehet a reakcióm a közeledésére, talán valahol érthető is, hiszen csak egy szerencsétlen eltévedt roxfortos vagyok, aki azt se tudja, mit akar. (Ennyire azért nem drámai természetesen a helyzet, csak szeretem a dolgokat túlmisztifikálni.) Egy ideig még feszengve érzem magam, de minél többet beszél, annál jobban oldódik bennem is a feszültség. Voltaképp egész kedves, jófej fiúnak tűnik, szóval elhatározom, hogy igyekszem én is az okos, vagány lány szerepében feltűnni, nehogy még a végén kiröhögjön, hogy ilyen elesett vagyok. A látszat ilyenkor mindennél fontosabb. Legalábbis mindig ezt mondják.

Miközben beszél, ösztönösen az arcát fürkészem. Próbálom megjegyezni a vonásait, hátha a későbbiekben összefutunk, ha mégis ide adom be a jelentkezésemet. Mivel gyorsan kiderül, hogy neki is csoportot kellett volna kísérnie, hirtelen meglátom benne a lehetőséget: legalább útba tud majd igazítani. Úgysem tudom, hogy merre tovább ezután.

- Áh, szóval te is kísérő vagy. – nyugtázom bólogatva – Ha ezt az igen lelkes és hihető szöveget minden eltévedt diáknak előadod, garantáltan elmegy az életkedvük is. A te lelkeden fog száradni, ha senki sem jelentkezik majd ide. – vágom a szemébe, inkább viccelődve, mintsem komolyan - Milyen szakra jársz amúgy? – teszem fel kérdésemet egy rövid szünet után. Ha már itt van ő is meg én is, hát kérdezek. Elvégre kitől lehetne a leghitelesebb információkat kapni, mint egy godrikos diáktól…? Tényleg érdekel, hogy milyen ez az iskola, mert a tájékoztatókon, a szórólapokon mindig csak azt mondják el, hogy miért jó az adott intézmény, de a hátrányairól valahogy sosem esik szó. Egyfelől furcsa, másfelől teljesen érthető, azonban meglehetősen inkorrekt dolog. Persze, mi nem az az életben?

Miközben könyvemet igyekszem betuszkolni a táskámba, megmozgatom elzsibbadt nyakamat. Rövid szünet áll be a beszélgetésben, de mikor legközelebb megszólal, cserfes mosollyal az arcomon kapom fel a fejemet. Nem hiszem el, hogy az eddigiek alapján biztosan tudja, hogy roxfortos vagyok. Akár lehetnék már egyetemista is, legalábbis a külsőm alapján mindenképp – és itt nem, nem a magasságomra gondoltam.

- Honnan veszed, hogy nem járok én is ide? – kérdezem, hadd szórakozzunk egy kicsit, bár tudom, hogy könnyen megmagyarázhatja, hogy miért is nem járhatok oda. Természetesen mielőbb le fogom leplezni magam, hiszen a körbevezetés igazán csábító ajánlat. Kérdésem ellenére felállok a lépcsőről, leporolom a nadrágomat, keresztülvetem mellkasom előtt a táskámat, keresztbe fonom karjaimat, és csak várok felhúzott szemöldökkel, mintha csak azt mondanám: „Na, akkor halljuk”.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 06. 29. - 08:59:10
Az oldal 0.125 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.