+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Főépület
| | | | | |-+  Gardróbszoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gardróbszoba  (Megtekintve 17907 alkalommal)

Deirdre E. Deveraux
Eltávozott karakter
*****


5. évfolyam *Mrs. Szívószál*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2013. 01. 25. - 19:37:56 »
+1

 
Ryan Wallbrick


ezt hallgattam miközben írtam  Angyal



Vonakodva csúszok hozzá közelebb, szó szerint húznia kell a kezemnél fogva. Aztán amikor bevackolom magam mellé, fejem a válla alatti kis gödörbe fúrom, már minden megint rendben van. Átölelem a derekát a szabad kezemmel, és legszívesebben a bőre alá bújnék, hogy mindig vele maradhassak. Miért ennyire bonyolult az, hogy mi együtt lehessünk?
A szám elé tett ujján nem sértődök meg, bár nem állt szándékomban közbeszólni. Inkább apró puszival tudatom vele, hogy erre semmi szükség, és halvány mosollyal arcomon, figyelmesen hallgatom amit mond. Morrisonnal veszekedett? De miről? És egyáltalán, mi köze ennek hozzánk? Nem értem, tényleg egyre kevésbé értem őt. Hatalmasra kerekedett szemekkel meredek rá, amikor eljut a ,,valami megváltozott bennem" részhez.
Mi van?
A következő néhány szava el sem jut a tudatomig. Megváltozott benne valami. Ha ebben a percben kiküldenének engem talpig döglött pockokkal borítva a hippogriffek közé, az sem érdekelne. Ekkora mázlim egyszerűen nem lehet. Elvégre elég rég tetszik nekem ahhoz, hogy figyelemmel kísérjem eddigi ténykedéseit, lásd a lányok csábítgatására vonatkozó fejezeteket. Nem túl valószínű, hogy valaha is megállapodna egyetlen csaj mellett, arra meg még kisebbnek tartottam az esélyt, hogy ez a valaki én legyek. Mostanáig. Az együtt eltöltött időben ugyanis kénytelen voltam őt átértékelni. Egyáltalán nem egy olyan szívtelen, lelketlen alak, mint amilyennek eddig hittem.

Elérzékenyült arccal keresem a tekintetét, próbálok minél tovább a szemébe nézni. Tudom, illetve sejtem, hogy mennyire nehéz ennyire kiadnia magát bárkinek is. Soha nem éreztem azt, amit ő, mert én másnak születtem. Bármit is tettem, nem kellett elgondolkodnom azon, hogy ennek mi lesz a következménye, vagy hogy ki mit gondol rólam. Az én hátam mögött mindig ott volt, és ott is lesz az az egyszerű tény, hogy aranyvérűnek születtem. Megengedhetem magamnak, hogy magasról tegyek bárki véleményére. Ryannek eddig egész életében szembe kellett néznie azzal, hogy más mint a családja többi tagja, ő valamivel kevesebb. Ez a fal, ami körülveszi őt mindig, és ami miatt érzéketlennek tűnhet csak azért van, hogy magát védje. Legszívesebben addig ölelném szorosan magamhoz, míg a szeméből a bánat utolsó szikrája is tova nem száll, az őt körülvevő áthatolhatatlan barikád jellegű kőfal pedig végleg le nem omlik. Nem azt mondom, hogy életünk végéig együtt leszünk, és boldogok leszünk míg meg nem halunk. Erre azért ismerve az előéletét, kicsi az esély. Nem hinném, hogy valaha is félretenné a büszkeségét annyira, hogy bárkinek is azt mondja szereti, pláne nem nézném ki belőle, hogy megházasodjon. Márpedig Royalnál ez alapkövetelmény lenne egy komoly kapcsolatban. Csalódottan sóhajtok fel, ahogy erre gondolok. Halálra van ítélve ez az egész, bedöglött pedig még el se indult. Royal kiakadna, ha megtudná, hogy milyen is Ryan valójában.
Mert az egy dolog, hogy udvarias, tisztelettudó, bla-bla a társaságban, de ott igen kevesen tudnak a Roxfort falai közt zajló kis játékairól. Ha apám megtudná, hogy hosszabb a hódítási listája, mint ahányan rajonganak azért az ostoba Gilderoy Lockhart-ért, akkor bekeményítene, és örökre eltiltana tőle.

Türelmesen hagyom, hogy felsegítsen a pamlagról, azt hiszem nem vagyok olyan állapotban, hogy egyedül is képes legyek megállni a lábaimon. Mintha félálomban lennék, egyszerűen képtelen vagyok megmozdulni is. A gondolat, illetve a lehetőség, hogy Wallbrick talán érez irántam valamit, teljesen lebénított. Erőtlenül ölelem át, részben azért, mert meg kell tartania, különben visszacsuklok eddigi ülőhelyemre.  Menjünk ki? Továbbra is rettegek tőle, nem akarom, hogy vége legyen a kedvességének, még akkor sem ha az egész csak egy ostoba varázslat. Bárcsak örökre itt maradhatnánk, ahol minden olyan békés, és boldog. Ahol nincsenek köztünk ellentétek, csak a vonzalom és ezek a furcsán kellemes, szeretetteljes érzések.

Mély levegőt veszek, és talán utoljára óvatos csókot lehelek a nyakába. Nem dughatom homokba a fejem; ha ez nem a valóság, akkor egyszer úgyis vége szakadna. Elengedem a fiút, és visszahuppanok a pamlagra. Teljesen magamba roskadva ülök ott, miközben semmibe révedő szemekkel veszem fel a taláromat. Ennek így kell lennie. Torkomat égeti a sírás, mert valahol mélyen, legbelül eszem ágában sincs innen kimenni soha, mert itt Vele lehetek.
- Nincs meg a pálcám. – jelentem ki halkan, furcsán kásás hangon. Ha ennél többet kell mondanom, akkor azt hiszem elbőgöm magam. Aprót szipogok, miközben a padlót alaposan átfésülöm tekintetemmel, a pálcám után kutatva. Nem kell sokáig nézelődnöm, nem messze a bejáratként szolgáló átjárótól meg is találom. Majd kifelé menet összeszedem. Belülről égetnek a ki nem mondott szavak, feszülnek bennem, ki akarnak törni…
Szeretlek.
Nem mondtam ki, de ahogy Ryanre nézek, pontosan tudja, hogy mit érzek, mert minden egyes vonásom ezt tükrözi. Bizonytalanul ugyan, de felállok, és elindulok kifelé. Nem nyújtom felé a kezem, és nem is akarom, hogy most hozzám érjen. Attól csak még nehezebb lenne ez az egész. Miután felvettem a pálcám a földről, a zsebembe süllyesztem, és visszanézek rá.
- Menjünk. – mosolyodok el halványan, majd átmászok a festmény túloldalára, ahol ki tudja mi vár Ránk. Hogy együtt leszünk-e vagy sem, azt nem tudom. Csak azt, hogy soha nem felejtem el, ami a gardróbszobában történt.

Köszönöm a játékot Angyal

Naplózva

Ryan Wallbrick
Eltávozott karakter
*****


7. évfolyam Mr. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2013. 01. 26. - 11:57:18 »
+1

Deirdre Deveraux




Látom a bizonytalanságot a tekintetében, miközben óvatosan megtartom.
Nem tudom, miért, vagy mitől engedte el magát ennyire, de valahogy nem tetszik ez nekem. eddig Ő akart kimenni, most pedig tökéletesen olyan érzésem van, mintha minden idegszálával az ellen harcolna, hogy ne kelljen megmozdulni, maradjunk még a mi kis buborékunkban.
Ha így is van, meg tudom érteni a hezitálást, de ha ez tényleg mágia, csak egy módon deríthetjük ki. veszek egy mély levegőt, miközben még mindig csendesen ölelem magamhoz, finoman simogatva a haját.
Az élet legkegyetlenebb játéka lenne, ha ez az egész csak egy varázslat volna, és mi bambán, emlékek nélkül pillantanánk egymásra amint kiléptünk a festmény túloldalára.
Nem hiszem el, hogy így lehetne. az érzés, ami mélyről jön, és lelassítja az amúgy hevesen dobogó szívem nem hazudhat. az ösztöneim azt súgják, nem hazudnak. akkor mégis miért van bennem mégis a kétely apró szikrája?
De nem lehet. Nem kényszerített senki arra, hogy erőszakkal mondjam el neki azokat a dolgokat, amelyeket eddig még senkinek. nem szegeztek pálcát a torkomhoz, és nem fenyegettek holtig tartó bűnbánattal.
Plusz azt se felejtsük el, hogy az érzés nem azonnal jött, hanem szépen lassan a percek előrehaladtával alakult ki.
Amikor azt mondja nincs meg a pálcája, azonnal keresni kezdem a padlón. Valahova elrúgtuk, elrúgta, fogalmam sincs. Ha nem ellenkezik, előhúzom az időközben magamra rángatott talárból a sajátom, magamhoz intem, és halvány mosollyal nyújtom át neki.
- Tessék.
Nem szeretem, amikor ilyen komor arcot vág. Nem látok bele a fejébe, így fogalmam sincs, milyen gondolatok járnak benne, csak következtetni tudok, hogy attól fél, talán elmúlik a varázs. Nos, ha így is lenne, akkor sem lennék olyan rohadék, hogy kiadjam a titkát. és különben is. Ennek nem így kell lennie.
Ahogy felnéz rám, ugyanazt a melegséget látom a tekintetében, mint amilyen melegség nekem a mellkasomban. Nem. Ez nem lehet mágia. Ha az lenne, ennek az érzésnek a sokszorosát kellene érezni, minden ok nélkül. Nálunk azonban minden okkal történt. utolsó aljas tréfa lenne, ha végül mégsem nekünk lenne igazunk, és Hugrabug csúf játékot űzött volna velünk.
Visszagondolok az itt töltött pillanatokra, és a mosoly még szélesebb lesz az arcomon, amint a szekrényre pillantok. Deveraux ide bújt be, és majdnem én is követtem volna, ha Morrisonnak sikerül bejutnia. Aztán a csók, ahogy megpróbáltam elhallgattatni, a sértegetések, amelyeket a fejemhez vágott, a kiborulás, és a romantikus rózsaszín nyálban fürdő … ki van zárva, hogy mindez átverés legyen.
Egyetlen hiba lehet mégis az egész egyenletben, de az csupán emberi gyalázat. Én megbíztam benne, kiadtam magam neki, sőt tálcán kínáltam a lehetőséget – akkor tud vele megsebezni, amikor csak akar. De azt hiszem, hogy Ő erre képtelen lenne, ahogy én sem tudnám megbántani. persze apró csipkelődések lesznek, utalások, vérszívások, de tudnia kell, hogy ez sosem volt, és soha nem is lesz az ellenszenv egyik jele.
Amikor azt mondja – menjünk, aprót bólintok. látom, hogy feltűnően nem akar hozzám érni, így nem nyújtom felé a kezem, hogy együtt másszunk ki a portré túloldalára.
Udvariasan előreengedem, majd vetek egy utolsó pillantást a gardróbszobára, és mosollyal az ajkaimon lépem át a küszöböt. odakint egy lélek sem sétál a folyosókon. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és óvatos csókot lehelek Deveraux szájára.
Nem múlt el az érzés. ahogy a szobából kijöttünk, én tudtam, hogy ez nem lehet mágia…



KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT! szív
A HELYSZÍN SZABAD!
Naplózva
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 01. - 05:54:45
Az oldal 0.122 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.