+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Víz alatti csarnok
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Víz alatti csarnok  (Megtekintve 6079 alkalommal)

Ryan Wallbrick
Eltávozott karakter
*****


7. évfolyam Mr. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2013. 01. 24. - 10:49:16 »
+1

[ Arawyn Rockwood ]




− Az bizony. Úgy mondod, mintha még sosem hallottál volna róla – pillantok rá újra széles mosollyal. Pontosan úgy néz rám, mintha valami undorító zöld trutymó lennék a cipője talpán, amitől mindenáron meg akar szabadulni. Mi mást is várhattam volna? Majd a karomba omlik, mert épp „sértegetem”? igazából ez nem sértegetés, és ezt neki is tudnia kellene. Amikor felveszem valakivel szemben a kesztyűt, az egyáltalán nem ilyen. Egyetlen mosoly sem hagyná el az ajkam.
Ahogy a kezeit karba fonja maga előtt, távolságtartóan, hűvösen, durcásan meredve rám, eszembe jut Deveraux. Kár, hogy állandóan Morrisonnal van, kíváncsi lennék, vajon nála mit rejt ez a jeges páncél másokkal szemben. Talán könnyebben megérteném a nőket, meg azt a fene nagy sértettségüket a sokszor semmire.
Nézem, ahogy megdörzsöli a szemeit, és ásítanom kell. Nem-nem, ezt csírájában el kell fojtani, különben a végén meg fogom kapni, hogy ha ennyire unatkozok, bizonyára tudom; merre van az elfele. Márpedig nem áll szándékomban egyhamar elmenni innen, úgyhogy ha nem vagyok számára kellemes társaság, nem csak nekem van lehetőségem távozni.
Felvonom a szemöldököm a nyers szavakra.
Most. Mi. Van?
− Veled még viccelni se lehet? – csúszik ki a számon, mielőtt még megállíthattam volna a szavakat. Felveszem a pulcsiját a padlóról, készségesen odanyújtom, és viccesen megkérdezem, hogy került az oda, erre majdnem tőből tépik le a fejem? Ha ezt érti valaki, nosza rajta jöjjön ide, és magyarázza el.
Nők…
Igen, tudom mi az a gravitáció. Nem ezt kérdeztem, nyilván nem magától került oda, ahonnan felszedtem. Rendes vagyok, erre rám förmednek
Merően bámulja a kezemben tartott anyagot, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy hozzáteszem az előző kirohanáshoz: nyugodtan elveheted, nem harapok – aztán inkább ezt az ötletet is bevágom a sarokba.
Még a végén tényleg leátkozza a fejem a helyéről.
− Pontosan. Furcsa volt, hogy kong az ürességtől, de valahol logikus, hogy mindenki menekül a napfényre. – válaszolom őszintén, hanyagul összefonva a karjaim magam előtt – Ha követtelek volna, nyilván nem lepődök meg, ahogy feltűnsz a semmiből – teszem hozzá egy kissé kioktatóan. Kikérem magamnak. Még hogy Én követtem Őt? Ugyan mi okom lenne? Csinos lány, az biztos, és talán vajjal kenegetném az egóját, vagy pont az ellenkezdőjét érném el, és egy mániákus kreténnek könyvelne el, de akkor sem fogok hazudni.
− Tényleg nem tudtam, hogy van itt valaki.
Már épp azon gondolkozok, hogyan vághatnék vissza, amikor belém fojtja a szavakat.
Hogy mit is keresek itt? Hát ez egy nagyon jó kérdés.
− Nem tudom – vonok vállat lazán – Nem volt kedvem a szabadban sétálgatni, és ha már úgyis erre jöttem, gondoltam miért ne? – fejtem ki hosszabban a válaszom. A hangsúlyból, és a tekintetemből, amely végig rá szegeződik, miközben beszélek, láthatja, hogy igazat mondok – megint. Gyűlölöm a hazugokat, és a hazugságokat. Hoztam már épp elég rossz döntést ahhoz, hogy megtanuljam: nincs értelme. – Ugyanezt kérdezhetném én is. Hogyhogy egy eldugott helyen? – emelem meg az állam, és úgy fordulok felé, hogy megint egymással szemben álljunk.
Kíváncsi vagyok. Miért jött ide? Miért ideges?
Nem megyek közelebb, egyszer már elhátrált előlem, még a végén azt hiszi, valami idiótával van dolga. Márpedig én nem tartom magam azok közé.

Naplózva

Arawyn Rockwood
Eltávozott karakter
*****


~szerencsétlen szökevény~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2013. 01. 27. - 11:17:48 »
0







Szóra sem méltatom a leereszkedő stílusát eleinte.
Visszavág, szemtelenül, akár egy öt éves. Minek néz ez engem? Legszívesebben képen törölné az ember lánya, de hát ha az anyja nem tanított neki némi jó modort, akkor nem is értem, minek is erőlködnék, pont én…? Csak nézem őt, dühödten, mikor is az ártatlanságot megkérdőjelezhetetlen arckifejezéssel válaszol vissza.
Minderre csak a szemem forgatom meg látványosan, elégedetlenségem jeléül. Ne adja itt nekem az ártatlant könyörgöm. Még hogy viccel. Na persze!
- Nem vagyok vicces kedvemben. Feltűnt? Ja, hát persze… sejtettem, hogy nem!  - legszívesebben még egyet a képébe is üvöltenék, hogy ’te barom, hááááááááá! ’, ám inkább mégse teszem. Főleg így, hogy a pulcsim eddig az ő kezébe volt, de miután sikerrel kimartam onnan, így azért már biztosan megtenném. Francba a szar időzítésekkel.
Elmélázok egy perce, s ebből a másik hangja zökkent ki. Üresség. Hát igen, én is azt hittem. De tényleg hittem? Nem, inkább gondoltam. Szét se néztem. Végtére is a dolog tehát legalább annyira az én hibám, mint a srácé, de valljuk be, jobb a másikra kivetíteni saját hibáinkat. A bűnbak feladata sosem egy hálás szerep, ahogyan a rossz hír vivőjéé se. Merlin se fog három teljes napig kaját kapni.
Hiába tudom, hogy nem szerencsétlen bagoly tehet a dolgokról, de azért véresre csipkedhette volna drága édesapám robosztus kezét.
- Persze… nem lepődtél volna meg. De elnézve téged, ritka jó színész lehetsz. Vagy… tényleg ártatlan vagy. –
Mély sóhajt eresztek ki, s vállat vonok. Mindegy is, részemről lezárva a téma. Ám ez a napfényes maszlag, meg hogy ő csak pont és véletlenül erre járt… ez ismét gyanússá teszi a szememben. Most ez a fickó tényleg idióta, vagy egy rakás szerencsétlenség. Még talán nagyobb is, mint én!
- Akkor te miért is nem kotródsz ki a napfényre? – vonom fel cinikusan a szemöldököm. Szándékosan használom a bunkóbbik énemet, és a trágár nyelvezetet. Éreztetni a másikkal, hogy zavar, habár nem is tudom miért is. Végtére is ha belegondolok én itt lennék a terem egyik felén, ő meg a másikon. Nem érdekelne, ám így, hogy alig fél méter se a távolság köztünk… nos ez irritáló bárhogy nézem is.
A visszakérdezése zavarba hoz. Még talán el is pirulok, lehajtom a fejem, és a szemem is. A cipőm orrát fixírozom, ami enyhén koszos. Ki kéne már pucolni rendesen.
Egy tincs az arcomba lóg, de nem söpröm ki onnan, hisz legalább ez is takar belőlem még jobban valamennyit a kékeszöld derengésben.
- Hát… izééé…. ööh… egyedül akartam lenni. – nyögöm ki nagy nehezen. S ezzel eszembe is jut a kezembe tartott levélkupac. Még inkább összeszorítom magam előtt a kezem, próbálva még inkább ezzel is a hátam mögé rejteni a sárgásfehér lapokat. Az eszembe se jut, hogy az üvegbe netán tükröződik, vagy hogy éppen nem elrejtem hanem feltárom meglétüket.
Naivan csak abban bízom, hogy eltűnik ez az alak, én meg végre jól kibőghetem magam, hogy utána megkereshessem Harringtont, és éljek a két héttel ezelőtt közölt ajánlatával.
 
Naplózva


Ryan Wallbrick
Eltávozott karakter
*****


7. évfolyam Mr. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2013. 02. 02. - 13:37:57 »
+1

[ Arawyn Rockwood ]




- Bocs, hogy élek. – emelem fel a kezem megadón.
Ennek meg mi a fene baja van? Oké, aláírom, elég gyakran sütök el mások rovására rossz poénokat, nade azért ennyiért mégsem kellene tőből letépni a fejemet. Ugyanaz a sértődött, felháborodott arckifejezése van, mint Morrison barátnőjének: Deverauxnak.
Az is amint meglát, vagy a környékére érek, vagy húzza az orrát, vagy válaszra sem méltat csak néz, azokkal a helyes kis szemeivel, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el ellene. pedig még nem is csináltam semmit.
Merlin nem adta meg egyelőre azt az alkalmat, hogy bárhol is kettesben legyünk, és kikérdezhessem, ugyan mi baja van velem? mit ártottam neki, hogy csak közönyt, és megvetést kapok részéről. Miért kell nekem mindig ezt kiváltanom az ilyen lányokból? Nem lenne sokkal egyszerűbb valahogy másképp viselkedni egymással? ugyan már, akkor túl egyszerű lenne az élet. Márpedig nekem lételemem a bonyodalom.
Pedig én még komolyan elgondolkoztam azon is, hogy talán… min is gondolkoztam?
Mindegy.
Legalább annyira az Ő hibája, hogy itt tartunk, mint az enyém is, és ezt nagyon tudnám díjazni, ha belátná, de ahogy elnézem, arra várhatok kábé életem végéig.
Amikor a színészkedést említi, halványan elmosolyodok, tekintetem a padlót tünteti ki helyette. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs igaza. De miért is kellene ezt neki bevallanom? Plusz, kivételesen tényleg őszinte vagyok, bár magam sem tudom éppen milyen megfontolásból.
- Nem tévedtél nagyot, de most mégis azt kell mondjam: ez most nem talált. – sóhajtok fel színpadiasan. – Persze, innentől jöhet a jogos kérdés, ha elismerem, hogy néha játszok, momentán miért mondanék igazat? – vonok vállat vigyorogva.
Egyre inkább kellemetlenül érzem magam, de valamiért meg sem fordul bennem, hogy talán jobb lenne tolni egy hátraarcot, és szépen elhúzni a francba, mielőtt ez a kis boszorka apró darabokra átkozza a szép kerek fejem dühében.
Na, még csak az kellene.
- Ugyanezt kérdezhetném én is – válaszolok nagyjából hasonló hangnemben, bár eléggé nehezemre esik, hogy ne viszonozzam pontosan ugyanúgy a hozzáállását. Ha el akar menni, én nem fogom feltartóztatni. De ha maradni akar, kénytelen lesz velem megosztani a helyet. – De nem teszem. Pedig igazán érdekelne, miért itt és miért nem kint, ahol senki sem zavar.  – teszem hozzá őszintén.
Zárt helyeken nagyobb esély van arra, hogy valakibe belebotoljunk, mintha kimennénk a szabadba. ott azért lényegesen több eldugott hely, és ezzel együtt lehetőség van arra, hogy magunk legyünk. Tény, hogy ebben a szikrázó napsütésben erre nem sok esély van, de semmi sem lehetetlen.
- Egyedül? – vonom fel a szemöldököm. – Ha őszinte voltam hozzád, tedd meg nekem ezt a szívességet te is – kacsintok rá játékosan. – Különben sem áll jól, amikor morcos vagy.
Remélem, hogy ez megteszi a hatását, bár számítok arra, hogy megint ki fog akadni. Pedig most aztán tényleg próbálok jófej lenni. Komolyan érdekel mitől van ennyire kiakadva, mi ez a dúló-fúló ábrázat. Nem emlékszem rá, hogy bármikor is így láttam volna.
A háta mögött megint megvillannak a borítékok. Azt hiszem, ha most rákérdeznék, tényleg kivágna innen. gyanítom, hogy köze van ahhoz, amiért így viselkedik, de nem vagyunk barátok, hogy nyíltan megkérdezhessem. Márpedig az illem azt kívánja, hogy akármennyire is furdal a kíváncsiság, neki kell először szóba hoznia. Ha csak nem ad rá alkalmat, hogy én hozzam fel a dolgot.
- Oké, van egy tippem – mosolyodok el halványan. Felé nyújtom a kezem, és mélyen a szemébe nézek. – Kezdjük elölről. Ryan Wallbrick, és te?

Naplózva

Arawyn Rockwood
Eltávozott karakter
*****


~szerencsétlen szökevény~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2013. 02. 17. - 19:42:12 »
+1






A ’bocs hogy élek’ megszólalásra csak egy grimaszt vágok. Én is szoktam használni ezt a szöveget, és igazán nem fer, hogy ellenem fordította. Csúnyán is nézek rá, de hát ez eddig se hatotta meg. Ahogyan a következtetéseim és feltevéseim se, mert ahelyett hogy beismerné, erőteljes tagadásba botlok, mi több hosszan tartó okfejtésbe, legalábbis a számomra véget nem érőnek tetszik.
Csak a szemeim forgatom meg, s legszívesebben ha az öcsém lenne egy Kussolj!-t tuti kapna, de így ezt azért nem engedem meg magamnak.
Aztán pedig, csak hogy még egy perc nyugtom se legyen, jön az ellentámadás. Úgy látszik ebben ráadásul szakértő a másik, mert nagy magabiztossággal csűri csavarja a szavakat, mígnem még én érzem magam szégyenben, s megvan bennem a késztetés, hogy kétségbeesett magyarázkodásba kezdjek. Ez már ritka rossz!
- Most komolyan faggatsz?! – szakad ki belőlem, önkéntelenül is kétségbeesettebben, mint kellene.
Ráadásul mikor én balga bevallom, hogy ráadásnak még egyedül is akarok lenni, na az igazi Merlin hét csapása.
- Igen, egyedül. Tudod, van amikor az embernek jól jön ha tud gondolkodni. Tudom, nektek férfiaknak nincs mivel, vagyis azt se a fejeteknél van… - elakadok, egyrészt a sértés miatt, másrészt, mert tuti félreérti, ráadásul azért mindenképp, mert ösztönösen lepillantok, mintha kiugrana bármi nem ide való a gatyájából, majd vissza rá. Azért valljuk be, nem rossz pasi, de… - …de ettől még mi nők szeretünk szabadok lenni. –
A befejezés nem lett túl elegáns, sőt mi több, inkább dacosabb lett, mint semleges, amilyennek terveztem. Főleg miután túl is feszíti a húrt, nemcsak az előbbi közjáték miatti elégedett hím soviniszta vigyortól hanem még a reakciómat ért sérelem miatt is.
- Nem szeretem, ha kioktatnak a viselkedésemről. – szűröm ki a fogaim között halkan, de annál fenyegetőbben. És jobban tenné, ha ezt komolyan is venné, mert ha kell, puszta ököllel esek neki a következő rossz szó után. Köszönheti a kedves apámnak.
Ám a következő pillanatba, mintha kicserélték volna a fiút, kedves lesz, mi több, maga a megtestesült jóság. Még a tartása is megváltozik. Ez naná hogy gyanút kelt bennem.
Elmosolyodik, bemutatkozik, kezet nyúlt.
Összeszűkül a szemem egy kissé, s így mérem végig. A fejem leheletnyit jobbra billen, majd lassan a hátam mögött átvéve a leveleket egyik kezemből a másikban és magamhoz ölelve a pulcsit mentőövként lassan szabaddá teszem a jobb kezem, és megfogom az ő erős markát.
Meleg a keze, míg az enyém hideg, s a szemébe nézek egy percre kék lélektükreimmel, majd le is sütöm őket.
- Arawyn… Rockwood. – nyögöm ki a nevem legelejét még lelkesen, a végét már jóval kevésbé. És ezt még egy süket is hallhatja sajnos. Úgyhogy a néma perceim törtrésze alatt felkészülök arra, hogy a következő kérdés a drágalátos családom iránti faggatásra fog maximálisan irányulni.


Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 02. - 13:43:52
Az oldal 0.08 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.