+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Főépület
| | | | | |-+  Gyakorlóterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gyakorlóterem  (Megtekintve 5078 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 08. 14. - 02:44:07 »
0

Shaelynn Scarborough pennájából

Ezt a termet bárki használhatja, ha éppen üresen találja. A terem belmagassága igen magas, elsősorban az iskolai köpkőcsapat edzéseinek helye, de eső és repülésre alkalmatlan idő esetén az elsősöket is idehozzák Repüléstan órán. Délutánonként általában üresen áll, lehet ide jönni bűbájokat, és egyéb gyakorlati varázslatokat gyakorolni, saját felelősségre vagy tanári kísérettel egyaránt.
Naplózva

Abigail Wolf
Eltávozott karakter
*****


VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 11. 20. - 14:10:07 »
+1

Kareem
Most elkaplak! Bibíí

Éjszakai őrjárat, hogy én ma mennyire nem szeretlek! Egyszerűen nem tudom szavakba önteni ezt az utálatos érzést, ami most bennem fortyog. Semmi kedvem az ilyen kis sétálgatáshoz, de egyszerűen muszáj idekinn mászkálni. Most az egyszer az ellógásért járó büntetőmunkát sincs kedvem bevállalni, szóval marad a jó félórás séta a részemen, aztán reményeim szerint mehetek én is a hálókörletembe és bebújhatok a jó meleg ágyikómba. Aj… csak tartanák végre ott. De még előttem van jó néhány folyosószakasz, amin végig kell sétálni és ellenőrizni, hogy senki sem bujkál valamelyik szobor vagy lovagi páncél mögött. Lovagi páncélok brrr… azokat se szeretem… basszus ma nagyon nyűgös napom van…

Hatalmas nagy lelkesedéssel fordulok be a következő szintén kihalt folyosóra. – Azt a lelkesedést el lehet képzelni… majdhogynem dalolva, táncikálva pörögtem be a folyosóra, annyira élvezem a ma esti őrjáratomat. Csak kár, hogy ez maximum a fejemben játszódott le. – Ilyenkor szoktam elgondolkodni, hogy mi értelme ennek az egésznek, ha úgy sem találok senkit, akit úgy igazából megátkozhatnék, mert éppen szabályt szegett. Ebben a rendszerben feltehetőleg nem szidnának le, főleg, hogyha valami lúzert kapnék rajta. Lehet, hogy fel sem tűnne nekik, hogy egy kicsit elszórakoztam volna vele. Jézusom, már megint milyen őrültségek járnak a fejemben?! Azt hiszem valami itt tényleg az agyamra ment, de nagyon. Hülye őrjárat… most ez is a te hibád.

Relax Abbs. Nemsokára vége… már csak pár folyosó és mehetsz a pihe-puha ágyikódba. Próbálom magam ösztönözni, hogy a vég előtt ne adjam fel, hátha sikerül. Nincs már sok hátra… csak pár kihalt folyosó, amin gyorsan végig lehet száguldani. Menni fog ez!

Aztán különös hangok ütik meg a fülemet. – A francba! – szalad ki a számon a rövid szitkozódás. Próbálom kivenni, hogy mégis honnan jöhet a zaj, és szerencsémre segítségképpen a hangok nem fogyatkoznak, így jóformán gyerekjáték eljutni a helyre ahonnan ezek származnak. Az ajtó résnyire van csak nyitva, ezért igyekszem halkan megtaszítani, hogy megnézhessem, hogy mégis ki a fene ólálkodik idebenn, ahelyett, hogy az igazak álmát aludná odafenn. – Hát te meg mégis mit keresel itt ilyenkor? Nem a hálókörletedben lenne a helyed? – kérdezem az ismeretlentől, aki háttal áll nekem, és remélem, hogy sikerül ráhozni egy kicsit a szívbajt. Megérdemelné. Amúgy is mit keres ez itt ilyenkor?

Naplózva

Kareem Whittman
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 11. 21. - 11:27:02 »
+1

Abbs
egyszer fent, egyszer lent

~Na gyerünk, most sikerülni fog!~ gondolja Karr és belekezd a játékba. A gyakorlótermet Shay ötletéből merítve egész jó kis kosárpályává alakította. Legalább két hetet töltött azzal, hogy a mugli könyveket beszerezze – ehhez, mondjuk édesanya nagyon sok segítséget adott –, majd tanulmányozza a pálya és annak tartozékainak a méreteit. Bár nyilván tisztában van majdnem mindennel, de a precizitás egy Hollóhátasnál alaptulajdonság. Így délután lejött ide, mivel tudta, hogy nem lesz aznap senki és megkezdte az átalakítást. Ez az olvasgatás és a gyakorlóteremhez illesztésének tervezése után, még két hetet vett igénybe nála. De a mai alkalommal már sikerült egy komplett palánkot összeszerelnie – nyilván bűbájokkal – és egy fél pályát kialakítania. Nagyon örült, hogy mégsem volt felesleges átváltoztatástant tanulnia. Aztán csinált némi akadályt, hogy legyen ellenfél, bár nem mozognak, de kerülgetni lehet őket, már az is valami. Nem is tudja mennyi idő telt el, mire kész lett, de elégedetten fonta össze karjait és büszkén nézett a művére. Legközelebb, már sokkal gyorsabban megcsinálhatja, de az elsőre mindig jobban odafigyel a varázsló. Tehát minden kész lett, már csak egy labdát kellett beszerezni, a mi a mai napon érkezett meg bagolypostával. Nem véletlenül ma készítette el Karr a pályát. Igaz, az ellenőrzés nem ment zökkenőmentesen, mert azt hitték valami trükkös szerkezet, de aztán Kareem elmagyarázta, hogy ez olyasmi, mint a kvaff, kérdezzék meg Minticzet. Hogy így tettek-e nem érdekelte a kosarast, végül is aztán odaadták neki, bár azt megjegyezték, hogy mostantól majd figyelnek rá jobban. Karr pedig vállat vont és leokézta. Azóta viszont, hogy kész a pálya szinte alig engedi el a labdát. Hogy ne kelljen sokat szaladgálnia, ha nagyon elpattanna, csinált magának egy törésmentes pálcatartót, és ha kellett egy invito után már jöhetett is a következő gyakorlat, vagy éppen támadás. Különféle egykezes dobásokat próbálgatott – természetesen a nevéhez híven a horogdobás nem maradhatott el –, néhány kiszemelt pontról tempózott, vagy éppen az ellenfeleknek felállított bábuk takarásából és kicselezéséből tört kosárra. Az idő telt, Karrem belefeledkezett a játékba, pedig már eléggé elfáradt. A kosárpálya felépítése az agyából, a játék a testéből szívta ki az erőt. Most már csak levezetésből zsákolgatott, meg trükkös dobásokat gyakorolgatott. Éppen el is indult, hogy a palánkra feldobott, majd onnan visszapattanó labdát behúzza. Régi terve, hogy ez sikerül és eléggé koncentrálva indult meg, bízva magában. Az első fele jól ment, tökéletes ívben engedte el a labdát, ami pontosan megfelelően érkezett az ő elrugaszkodásához. Megkaparintotta a lepattanót és már húzta is a gyűrű felé, amikor hátulról valaki ráripakodott. Ez annyira meglepte és megijesztette a fiút, - ugyan még sikerült behúzni a labdát, és félig megkapaszkodnia a gyűrűbe-, hogy a leérkezés már nem a tervezettnek megfelelően történt. A lány, aki ráripakodott pont az elrugaszkodás pillanatát választotta, hogy rászóljon. Persze nem láthatta tökéletesen, hogy mit csinál Kareem, mert csak a terem másik végében volt világítás, nagyjából hét méteres távolságra a gyűrűtől körbe. Karr rosszul esett: először is megbicsaklott a bokája, aminek fájdalmasan hangot is adott, másodjára pedig beverte a fejét a parkettába.
- Aaaú, ezt miért kellett te trolltakony! Hogy vinne el a londoni metró egy körre, de toljon! Áú! - kap a bokájához, ami iszonyatosan fáj neki és ide-oda billeg, fetreng tovább a padlón. Még így is benne volt a félsz, hogy valami halálfaló, vagy egy dühös Mardekáros, aki csak szívatja, így nem mert keményebb szavakat használni az ijesztgető ellen. Igazából most csak a lábával törődött, azzal nem, hogy lehet következménye is a dolognak. Rájött, hogy valószínűleg elég késő is van.
- Most segítesz, vagy hagysz még kínlódni? – veti oda nyersen a szavakat, eljött az a pillanat, amikor Karrem Whittman nem viccelődik. Sosem gondolta, hogy ezt megéri, hiába van Voldemort látszólagos fölényben, hiába keménykednek a Mardekárosok és az iskolai halálfalók, a nevetés nem hal el a hetedéves szájából. De úgy tűnik mindennek vége, ráadásul egy lány öli ki Karrból mindezt szégyenszemre, pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez volt a célja. Nos, amíg ki nem derül, A fiú biztosan nem így fogja gondolni. Fetrengése és jajgatása közben izzadt testével felmossa a padlót, pedig nem akart takarítani nagyon, ha végez. Már csak öt perc és elhúzott volna, de úgy tűnik, marad még egy kicsit.
Naplózva

Abigail Wolf
Eltávozott karakter
*****


VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 12. 11. - 14:21:51 »
+1

Kareem
...

Csak most sikerült eljutnom odáig, hogy körbe is nézzek a teremben. Meglepődve szemlélem a fellelhető kreálmányokat és egy másodpercig elgondolkozok azon, hogy mégis mik ezek és, hogy a francba kerültek ide. Valaki ennyire unatkozna és így ráér, hogy a szabadidejében ilyeneket varázsoljon a terembe? De jó neki… Egyébként meg valahol láttam már ilyesmiket, de most az istenért se tudnék rájönni, hogy mihez kellenek ezek a berendezési tárgyak. Egyáltalán mondhatjuk rá azt, hogy berendezési tárgy? Késő van, fáradt vagyok és semmi kedvem ilyeneken agyalni, azonban a kíváncsiság lehet, hogy erősebb és simán legyőzi a fáradság és a kedvetlenség miatti érdektelenségemet. Majd meglátjuk. De elsősorban most inkább az érdekel, hogy ki és miért van még ilyen későn is a gyakorlóteremben. Ha erre választ kaptam, akkor a többi kérdésem is számíthat arra, hogy megtalálja a válaszát, de csak később…

Úgy tűnik sikerült annyira ráhozni a frászt az illetőre, hogy az sűrű szitkok közepette most a földön heverészik. Közelebb lépek hozzá, de egyelőre csak ácsorgok mellette, felette – nézőpont kérdése az egész- és nem igazán csinálok semmit se. Nem mintha élvezném a szenvedését, de a trolltakony jelzőért megérdemli, hogy egy kicsivel tovább heverjen a padlón, mint ahogy kellene. Nem hiszem, hogy rám kellene fognia azt, hogy a földön kötött ki, bár közvetetten lehetek én a probléma okozója, de mindez tök egyszerűen elkerülhető lett volna, például úgy, hogy ilyen későn nem itt zajong és bontja a rendet, hanem mondjuk az ágyikójában próbál meg eljutni a békés álommezőkre. Ha ezt csinálta volna vagy hamarabb lelépett volna innen, akkor most nem kellene itt heverésznie előttem. Gyanítom, hogy most nem zárt a szívébe, de nem is ez a célom azt hiszem. Amúgy is, most haragudjak rá én is, mert itt időzöm ahelyett, hogy már rég aludnék?

A kérdésén el kell egy kicsit gondolkodnom. Egyrészt szívesen felsegíteném, mert nem vagyok akkora köcsög, hogy hagyjam itt szenvedni, másrészt kissé morcos hangulatomban vagyok, szóval nem igazán lenne lelkiismeret furdalásom, ha még vagy öt tíz percig hagynám, hogy fájdalmasan ide-oda csúszkáljon az igencsak koszos padlón. –Szeretnéd, hogy segítsek? – nézek rá, de a kezeimet egyelőre a zsebemben hagyom. Nehogy már elbízza magát. Azért azt a trolltakonyt nehéz elfelejteni. Lehet, hogy szemétládának tűnök, de manapság ez is belefér. –Hmm… nem is tudom…  - szólalok meg újból és hátrébb lépek, hogy szívassam egy kicsit. Nem a legjobb így elsőre bemutatkozni, de ez most hidegen hagy. Már rég aludhatnék, de nem ehelyett ácsorgok valami srác felett, akit csak látásból ismerek és még a neve sem jut hirtelen az eszembe. –Na jó, add a kezed. Gyere. – mondom, és végre kiveszem a kezem a zsebemből és felé nyújtom, és még egy halovány mosolyt is kap hozzá. Csak aztán nehogy elbízza magát az úriember…

Viszont nem fogom könnyedén elengedni innen, erre már most rögtön mérget vehet vagy főzhet – érdekel is engem honnan szerzi be a kotyvalékot. Most már kezd érdekelni, hogy mégis mi a fenét keres itt, főleg, hogy az első két kérdésemre sem kaptam meg a választ. Vagy az eltaknyolás itt most akár válaszként is értelmezhető? – Most pedig ha leporoltad magad, esetleg megtudhatnám, hogy mégis mit csináltál itt ilyen késői órán? – nézek rá szigorúan s kérdőn mint ahogy az egy jó prefektushoz illik. De egyáltalán miért is tartom magam jó prefinek? Nem szokásom a rendszert tökéletes alázattal és elvakultsággal kiszolgálni. Na de hagyjuk is az ilyen eszmefuttatásokat, mert semmi jóra nem megyek velük, maximum csak még hülyébb gondolatokhoz vezetnek, azokból pedig eddig sem szenvedtem hiányt.

Naplózva

Kareem Whittman
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 12. 14. - 13:25:19 »
+2

Abbs
Ugye nem?

A Hollós még mindig a földön fekszik, amikor meghallja a másik lépteit. ~ Na végre, legalább arra veszed a fáradságod, hogy megnézd, hogy kinek törted ki a bokáját.~ mérgelődik tovább, bár érzi, hogy nincs akkora baj, mint először gondolta. Óvatosan előbb fel és le mozgatja meg a bokáját, majd megpróbálja a két oldal is. Az oldalt mozgást a lába egy nagy fájdalombombával jutalmazza, ami a fiú ajkairól pereg le egy nagy nyögés formájában.
- Szzz. – hallatszik a csendben, de most sem gondolja senki azt, hogy Karr párszaszájú lenne. A léptek tulajdonosa megérkezik, Karr hunyorogva pillant rá és méri végig, a legapróbb részletekig. A prefektusi jelvény halványan megcsillan a fényben, amit néhány fény gömböcske áraszt magából melegen. Karrnak enyhül a fájdalma, ugyanis a harag a lány reakciójára felgyülemlik benne és elárasztja az agyát vele.
- Jó lenne szivi. – nyögi ki, bár ezt nem a legmodorosabb hangnemében közli a pöttöm vörössel. Aztán felül legalább, de a sajgó bokáját nem engedi el az egyik kezével. A lány tovább húzza az agyát, de a fájdalom újra felülírja a dühöt, amit érez, így nem veszi fel az éles szavakat. Egy kis tétovázás után megenyhül a Hugrabugos prefektuslány és a kezét nyújtja, hogy mégis felsegítené. ~ Érdekes módszereid vannak vörös. ~ mosolyodik el halványan a lányra, aki egy hasonlóval ajándékozza meg őt, csak úgy biztatóan. Karr bal kezének mutatóujját felemeli, hogy a lány várjon egy picit. Előhúzza lassan a pálcáját, és a lábát nézi, oda koncentrál, próbál úgy mozogni, hogy ezt a prefektus ne vegye támadó szándéknak. Persze ez nem biztos, hogy sikerül, mert eddig nem állt túl készségesen a hölgyhöz a Hollós. ~Hippokrax~ húzza végig a lába felett gyengéden a pálcáját, és érezni kezdi, hogy az inak és csontok a helyükre vándorolnak szépen lassan. Egyszer-kétszer már alkalmaznia kellett ezt a bűbájt, most is tökéletesen működött. Bár tudja, hogy nem lesz tökéletes még, pár napig sajogni fog a bokája, de nem kell négy-hat hétig várni, mint a mugli kórházakban, ahol begipszelik a törött végtagot, vagy a műtéten meggyógyított korábban elszakad inakat. Az a pár nap apró kellemtelenség lesz csak. Na meg az első edzés elmarad majd, de annyi baj legyen. Elteszi a pálcát és elfogadj a a kezet végül és óvatosan feláll. Próbálgatja a sérült lábat, de látszólag semmi gond nincs. Így már újra végigméri a lányt és egy félmosolyt is erőltet az arcára. A prefi máris a tettek mezejére lép és kérdőre vonja a Hollóst, hogy miért nincs a hálókörletében. ~ Te is inkább aludnál a sajátodban, vagy késtél volna innen öt percet és akkor mindkettőnknek jobb lenne. Remélem nem valami besúgós a kiscsaj, különben baj lehet belőle. ~ elmélkedik a válaszon, mielőtt még megszólalna. Kicsit megmozgatja a tagjait is és a testsúlyát az egészségesebb lábára helyezi.
- Kosaraztam. Csak egy kicsit elszaladt az idő, egyébként már éppen az utolsó dobáshoz készültem. – von vállat, mert tudja, hogy nem valószínű, hogy elhiszi neki a lány. Minden rosszalkodó nagyjából ilyesmivel próbálja etetni a prefektusokat, de a vörös hajú leányzó már elég idősnek tűnt ahhoz, hogy ilyeneket bevegyen. Persze kivételesen ez igaz volt most, de a lány jóindulatán múlik, hogy mit felel rá.
- Kareem Whittman egyébként, Hollóhát. Köszönöm a bájos kacsóidnak a segítséget, bár a hangodra még haragszom egy picit. – a mosolya teljes, talán elég lesz, hogy a lány ne vegye túl komolyan a munkáját és megússza a büntetőmunkát, vagy rosszabb esetben a beszélgetést néhány magasabb beosztásúval…
- Szóval tudom, hogy vétkeztem, meg ilyenek, de ugye nem akarsz megbüntetni? – kérdezi Karr felhúzott szemöldökkel. Nem ismeri a lányt – minden szép lányt még ő sem ismerhet -, de néha a szavak ereje erősebb bár ilyen valós fenyegetésnél. Ráadásul Karr ezt inkább kérdi, mint fenyegető éllel adná elő. Közben próbálgatja a sérült bokát, ami úgy tűnik rendben lesz, ha nem erőlteti.
Naplózva

Abigail Wolf
Eltávozott karakter
*****


VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 12. 22. - 22:02:24 »
+1

Kareem
Nézz szép szemekkel és meglátom mit tehetek érted. (: Hajrá! kacsint

Még mielőtt elfogadná a felkínált segítséget, mutogat, hogy várjak egy kicsit. Nem igazán vágom hirtelen, hogy mit is akar, és azt se igazán nézem végig szép szemekkel, hogy lassan előveszi a pálcáját. Viszont nem reagálok rá igazán semmit se, maximum a még szúrósabb tekintetemet lehet reakciónak venni, már ha az egyáltalán eltér az eddigi nézésemtől. Aztán pár másodperc múlva kiderül, hogy aggodalomra tényleg nem volt semmi okom, csak a bokáját próbálta meg egy kicsit jobbá tenni. Fantasztikus. Akkor ez azt jelenti, hogy nem kell felcipelnem a gyengélkedőre és a saját lábán is el tud húzni innen…

- Kosaraztál… aha… - mondom nem túlságosan meggyőzően, és a szavaim közt apró szüneteket hagyok. Igazából nagyon nincs fogalmam arról, hogy mi a franc az a kosarazás, szóval lazán át is verheti a fejem a srác. Bár nem hiszem, hogy lenne itt kedve összevissza hazudozni, mondjuk, ezeknél soha nem lehet tudni… - Bevallom, nem igazán vágom ezt a „kosaraztam” dolgot. – teszem még hozzá, s közben újra körbenézek a jócskán átalakított teremben. – Szóval szerintem, nyugodtan hanyagolhatjuk. – Ezt nevezhetjük gyáva meghátrálásnak is, bár azért én ilyen erős szót azért nem használnék rá, pusztán csak bevallottam a gyengeségem. Ami meg lehet, hogy hiba…? Majd kiderül.

Aztán bemutatkozik, de még így sem igazán ismerős a neve. Próbálom az agyamat erőltetni és végigpörgetni az arcokat, hátha jutok valamire. Pedig a bátyám is és az exem is hollós volt, szóval elméletileg meg kellene lennie a srácnak valahol az emlékezetemben. De lehet, hogy már túlságosan is hulla az agyam az ilyenekhez. Meg most mit is problémázok ilyeneken, hogy ismerem e vagy sem? Ez elméletben nem sokat segít a helyzetén. Gyakorlatban pedig… áh, majd még meglátom, hogy hogyan alakul az este további része.

- Abigail Wolf a Hugrabugból. – mutatkozom be én is,hogy teljes és kölcsönös legyen ez a dolog. Ő haragszik az én hangomra? Héé ember!? Eszednél vagy?! Akkor most én is említsem meg a trolltaknyos dolgot? Na persze, még a végén nekiállnánk itt veszekedni, aztán soha az életben nem végeznék ezzel a körsétával. Mondjuk, ha egyszer az életben elszabadulok innen, akkor biztos vagyok abban, hogy azonnal a háló és az ágyam felé veszem az irányt. Érdekel is engem az a hátralévő pár folyosó…

Tudhattam volna, hogy ezzel fog jönni, hátha megúszhatja a büntetést. De a bevallás máris segített valamennyit a helyzetén, de nem akarok se túl elhamarkodott, se túl engedékeny lenni. Először nézzük meg, hogy mi sül ki ebből a helyzetből és milyen lesz a jövő zenéje. Ha ügyes, jóarc és rohadtul mázlista, akkor talán megúszhatja a dolgot. Hangsúlyozom: talán! – Hát nem is tudom… - húzom egy kicsit a srác agyát. Igen, már megint. De most ilyen vagyok. Meg amúgy is, miért ne? Egy kis örömöm, had legyen már… mondjuk már amennyire ezt örömnek és örömforrásnak lehet tekinteni. Úh, ma lehet, hogy kicsit bunkó és szemétláda vagyok. – Na, az ajánlatom a következő: ha tudsz pár épkézláb érvet összehozni arról, hogy miért ne küldjelek büntetómelóra, akkor lehet, hogy elnéző leszek egy kicsikét. – A lehetőség adott Kareem. Vajon élni is tudsz vele? Kíváncsian várom.
Naplózva

Kareem Whittman
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 12. 23. - 11:52:39 »
+1

Abbs
Bociszemek…

Úgy néz ki, hogy a lány megbízik benne. Legalábbis nem látszik, hogy reagálna arra, hogy Kareem előveszi a pálcáját. ~ Nem ijedős az már egyszer biztos. Persze nincs oka az aggodalomra, nem akarok neki ártani. ~ a Hollós pedig meggyógyítja magát, miközben ezen gondolatok törnek fel elméje mély kútjából. Mielőtt lejött volna áttanulmányozott néhány könyvet, amelyekkel az apró baleseteket lehet meggyógyítani. Emlékszik még, hogy Lokhart másodévben gumikezet csinált Harrynek a pályán, ő pedig nem szeretett volna úgy járni. Ha pedig sikerül beindítania azt amit kigondolt, szükség lehet az ilyen apró, bár praktikus bűbájokra. Össze szeretne szedni pár embert, hogy játszhassanak, tanítani szeretné őket. Néha összejönnének, és akkor lehetne szórakozni. Miközben magyarázza a Hugrásnak, hogy ő éppen kosárlabdát játszott, az szkeptikusan fogadja. Egész pontosan rövid időn belül kiderül, hogy nem tudja mi az. Ekkor megáll a gyógyítgatással Karr és nézi azokat a zöld szemeket, és kicsit bosszankodik magában. Hiszen, ha nem ismeri a sportot, akkor hogyan védje meg magát?
- Hát pedig mugliismereten halhattál volna róla. Ugyanis ez egy mugli sport. Tömören annyi, hogy öt-öt játékos játszik egymás ellen két csapatban és ezt – itt a bőrlabdára mutat – be kell dobniuk a másik kosarába – mutat a gyűrűre. - Aki több pontot szerez, az nyer. Persze, mint mondtam ez a leegyszerűsített formája. Csak azért mondom el, hogy ne nézz teljesen hülyének, mert egyedül vagyok itt. Gyakoroltam. – próbálja feltüntetni a lányt jó színben, hogy nem ő a hibás azért, mert nem ismeri a kosárlabdát. Persze ha nem ez az eset lenne, akkor lehet, hogy a lány megkapná a valódi véleményét is, de nem akarja tovább rontani a helyzetet. Még ki kell találnia, hogy hogyan másszon ki ebből, mert a Hugrabugos eddig nem volt túl segítőkész. Persze lehet, hogy azért mert beszólt neki párat, de hát mit tegyen? A fájdalom kihozza az emberből azt is, amit normális helyzetben nem mondana a másiknak. Közben bemutatkoznak, de Karr névről sem ismeri őt, biztos másik évfolyam lehet. Talán majd megkérdezi Shayt, ő úgyis mindenkivel jóban van Kareem szerint. A kis megjegyzését nem reagálja le Abigail, így a kosaras úgy véli, hogy a prefektus megbánta tettét valamennyire, még ha nem is fogja kimondani. Ez jó jel Karrnak, talán van esély, hogy nagy büntetés nélkül megússza. Ezt gyorsan szavakba is önti, azonban Abigail húzódik az ötlettől láthatólag egy darabig. Aztán Kareemra bízza a döntést. ~ Na köszi, mi vagyok én gondolatolvasó? Honnan tudjam, hogy te mit szeretnél… láthatólag nem engem. ~ önkéntelenül elmosolyodik, de aztán csak álldogál, mint aki gondolkozik. Bal kezével megvakarj jobb kezét a válla alatt, alsó ajkát beszívja és kissé oldalra fordított fejjel, elgondolkodik, mielőtt válaszolna.
- Először is nagyon hálás vagyok, hogy nem dobsz egyből a halálfalók elé, hiszen én mugli születésű vagyok, ráadásul egy mugli sport miatt szegtem meg a szabályt. – próbál a lány lelkére hatni. Biztos benne, hogy ő ne annyira gonosz, mint ahogy próbálja mutatni magát, mert annak már megmutatkoztak volna a jelei.
- Nem is tudom, mivel tudnám enyhíteni a hatalmas hibámat. – némi iróniát csempész bele, hiszen nem akkora probléma ez szerinte. Lehet, hogy egy gólyát ezzel meg lehet büntetni, de egy végzőst ne kelljen már ilyenért a bitó alá vinni.
- Másrészt viszont, mivel ennyire kedves vagy hozzám Abigail – kedves mosolyt ad a kedvesnek nevezettnek – hajlandó vagyok mondjuk meghívni téged valamire. – nyilván nem randira, mert az most elég nagy pofátlanság lenne tőle még tőle is. Bár most, hogy úgy jobban belegondol, nem is annyira rossz ötlet.
- Vagy megcsinálom az egyik házid, egyszer. – az utolsó szót kihangsúlyozza, mert azért az ingyen segítségnek is van határa. Persze ezt a büntetőmunka megúszásáért tenné, de ez a gondolat fel sem merül most a kosarasban.
- Esetleg ha van jobb ötleted, szívesen veszem, kedves Abigail. – fontos, hogy többször mosolygósan kimondja a lány nevét. Egyrészt mert ő ilyen lelkivilágú, másrészt így jobban lehet hatni a másikra. Talán még úgy is tűnhet, hogy Karr többet akar, mint egy találkozó, de erre is csak vállat ránt magában. Kíváncsi lesz, hogy bejön-e valamelyik dolog, de még valami az eszébe jut.
- Vagy megmutathatom neked, mi az a kosárlabda, ha érdekel. – adja ki az utolsó lehetőségét, ami nem pofátlan azokhoz, amikhez még lenne ötlete, de Abigail valószínűleg nem díjazná.
Naplózva

Abigail Wolf
Eltávozott karakter
*****


VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 12. 26. - 12:05:23 »
+1

Kareem
Kezdhetsz megnyugodni... lehet, hogy meggyőztél.

Öhm azt hiszem hülyének lettem nézve, hogy fogalmam sincs erről a sportágról. Igazából ez annyira nem is izgat, valahogyan biztosan kiheverem majd eme tudatlanságomat. Azt hiszem itt az ideje elővenni az érdeklődő tekintetem és bólogatni okosan minden egyes új információra. Ennyi még menni fog. Meg amúgy is egy kicsit érdekel is, hogy mi fen terem ez a kosarazás dolog. – Kösz. Igazából szerintem még tévedésből sem jártam mugliismeret órán. – Na, bazd ezt nem így kellett volna mondani, még a végén azt hinné rólam, hogy én is olyan megrögzött aranyvérmániás kis ribi vagyok. Most akkor magyarázkodjak e vagy sem? Egyelőre inkább hagyom, aztán ha valamit beszól, akkor az adu úgyis az én kezemben van büntetőmunka címszóval, bár egyelőre nem igazán van kedvem oda küldeni a srácot. Csak ő ezt meg ne sejtse. – Szóval egy kicsit hasonlít a kviddicshez? – Ez lehet, hogy hülye kérdés, de ez van. Nézzen nyugodtan totálisan hülyének, most úgysem számít.

- Milyen szorgos játékos. – jegyzem meg a kijelentésére, hogy gyakorolt. Kviddicscsékáként én is tudom értékelni az olyan játékosokat, akik szabadidejükben szívesen gyakorolnak, akár egyedül is. Ebből is látszik, hogy kitartóak és tudnak küzdeni egy cél érdekében és nem mellékesen ez nem csak számára, hanem a csapatnak is jó, hiszen a gyakorlás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

Az első megjegyzésén egy kicsit sokkolódom. Ez kajak kinézi belőlem, hogy képes lennék őt a halálfalók elé dobni? Még az utolsó utáni pillanatban se. Ahhoz túlságosan gyűlölöm azokat a maszkos seggnyalókat.  Illetve még mindig van bennem félsz a nyáron történtek miatt, így amikor csak tehetem, nagy ívben elkerülöm őket. Jobb biztosra menni, szóval nem kell aggódnia ezek miatt.

- Most megnyugodhatsz, nem foglak a halálfalók elé cipelni, mivel gyűlölöm őket. – Szóval, no para srác, nem kell tőlem annyira félni. A rossz emlékeimnek köszönheted, meg annak is, hogy nem vagyok ilyen árulkodós kisköcsög, aki mindig mindenkit beárul azoknak a mocskoknak, csak azért, hogy rendszerhűnek tűnjön. – A vértéma meg hidegen hagy… - Érdekel is engem kiben, milyen vér csordogál, szerintem annak nem sok köze van ahhoz, hogy az adott illetővel mennyire szimpatizálok, vagy, hogy mennyire jó varázsló meg egyebek.

Egy ironikus mondattal kezd, amire akarva-akaratlanul is elmosolyodom. Úgy látszik, a morcosságom kezd elmúlni, de azért a helyedben srác nem bíznám el magam túlságosan. Még a végén jobban megszívnád, mint ahogy én azt terveztem… Ööö egyáltalán terveztem én valamit? Nem?! Na, mindegy, hadd higgye azt, hogy komolyan képes vagyok büntimelóra küldeni. Az első ajánlatára eléggé meglepődött és érdekes fejet vágok, de igyekszem ezt gyorsan eltüntetni az arcomról, több-kevesebb sikerrel. Elég merész srác, mit ne mondjak. Bár azért ötletnek nem rossz. Ezzel lehet, hogy azt a látszatot hitetem el magamról, hogy könnyen megvesztegethető vagyok, ami azért nem teljesen igaz. Bár még nem mondtam semmire semmit se, szóval akkor, hogy is állunk?

Megcsinálja egyszer a leckémet… ó milyen nagylelkű valaki. Ennél azért jobbat is ajánlhatnál. Vagy ne legyek ennyire nagyravágyó? Érjem be ennyivel? Aztán nincs időm tovább agyalni, mert a szó most már az enyém. Már formálnám az első szó betűit, amikor a még ki nem mondott szavamba vág. Na mit felejtettél el kisöreg?

- Nem is tudom, hogy melyiket válasszam… - ez egy kicsit lódítás volt a részemről. De ezzel most nem kell foglalkozni. – Viszont ez a kosárdolog lehet, hogy érdekelne. – Ez volt a három közül a legnormálisabb ajánlata. – Azonban mit szólnál hozzá, hogyha ezt a bemutatósdit inkább átraknánk egy másik napra? Jelenleg nem érzek magamban annyi erőt se, hogy azt a labdát megemeljem. - Illetve lassan már csak az alvásra tudok gondolni, mint egyetlen egy lehetséges cselekedet, amit ma véghez tudok vinni. Remélem, belemegy a srác, mert már nincs olyan sok kedvem itt tanyázni sokáig…

Naplózva

Kareem Whittman
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 12. 28. - 13:09:28 »
+1

Abbs
Megúsztaaam! Hála...

Úgy néz ki Abigail érdeklődik, legalábbis Karrnak az az érzése, mivel a lány eléggé koncentrál a szavaira. Ráadásul gyorsan beismeri, hogy gőze nincs mi ez.  ~ Nem jár mugliismeretre, talán Aranyvérű? Vérmániás? Csak nem… majd megkérdezem a Shayt vagy Ellát. De akkor jobb, ha vigyázok. ~ gondolja a kosaras. A gyors összefoglaló után a Hugrás prefi tovább kérdez, bár ezzel leteszi a névjegyét teljesen, hogy nem tudja mi ez. Persze ezt Karr gondolhatta volna, hiszen a lány semmi másról nem beszélt eddig, csak, hogy nem ismeri a kosárlabdát. De semmi gond, a fiú nagyon türelmes, főleg, ha a kedvenc sportjáról van szó. Ráadásul a Hugrás nem tűnik edzetlennek első ránézésre, néhány mozdulatából is kitűnik ez.
- Abban igen, hogy karikára kell dobni benne egy labdát. Nagyjából vége is a hasonlóságnak. Vagyis… - kicsit elgondolkodik – de igen, a kviddicset hat a hat ellen játsszák, ezt pedig öt az öt ellen, csak itt van lehetőség cserélni. De majd egyszer bővebben elmondom, ha érdekel – fejezi be az okfejtést, mert nem akar túlságosan belemenni a dologba, hiszen akkor reggelig itt ülnének, és láthatólag fáradtak mind a ketten.
- Persze, az vagyok. Hiszen imádom a játékot. Így sokkal könnyebb edzeni, hogy jobb legyél, mintha kényszerítenének rá. Hála Shaynek, hogy segített nekem kitalálni, hol legyen a pálya. Eddig csak a nyári és téli szünetekben tudtam játszani otthon. – rántja meg a vállait, és valóban hálás a zöldszeműnek. Alkalomadtán majd vesz neki valami ajándékot cserébe, mert ezen az egy esésen kívül nagyon jól érezte magát egyedül is. Hátha még többen lennének. Akkor tarthatna edzéseket, gyakorolhatna ő is ember-ember ellen, vagy kettő-kettőket, persze ehhez az kell, hogy legalább az alapokkal tisztában legyenek a többiek. Kezd belelkesülni a gondolatra, amit Abigail önkéntelenül indított el benne, és már el is képzeli magában a jó kis meccseket. Talán nem is fog sokat játszani, csak segíteni a többieknek és megszeretteti velük a kosárlabdát. Igen, talán ez lesz a legjobb. Magában úgy dönt, hogy így is lesz, megszervezi majd. De most még meg kéne úsznia a büntetést valahogy. Abigail viszont nagyon nem szimpatizál a Halálfalókkal, Karr össze is rezzen egy pillanatra, amikor nyilvánosan megtagadja a másik őket. Még körbe is néz, hiszen bárhol lehetnek, Kareem tart tőlük. Persze ha arról lenne szó, szembeszállna velük, de a Halálfalók nem éppen a becsületes párbaj hívei, és most nem készült fel ellenük.
- Vigyázz mit beszélsz, itt még a falnak is füle van. Az a vicces, hogy biztos van fül alakú fal valahol a Roxforban. – mosolyodik el a komolyan elkezdett mondat után. Minden elképzelhető ebben a varázslatos kastélyban. A szükség szobájában pedig egyszer meg fogja jeleníteni a füles falat, ha már ilyen badarság kúszott elő elméjéből. Közben a szemeivel invitálja a melegítő felsője felé, fel kell vennie, különben megfázik, hiszen leizzadt. Magára kanyarítja és hallgatja a lány évődését, miközben választ a felkínált lehetőségek közül. Karr nem volt túl eredeti, mindig ő sem lehet szellemileg toppon, de végül Abigail kiválasztja a neki megfelelőt, ráadásul Kareem legnagyobb örömére a lány a kosárlabda bemutatását szorgalmazza. Úgy tűnik jelenleg a büntetőmunka elnapolva, mert a Hugrás gyakorlatilag elküldi aludni mindkettejüket.
- Persze, természetesen. Nagyon örülök, ha megmutathatom, neked mit tudok és segíthetek neked majd. Persze, ha úgy értékeled, hogy érdekel. – lelkendezik, majd mielőtt elszállna a lehetőség lecsap az alkalomra az alvást illetően.
- Igen, menjünk. Elkísérsz a Hollóhátig? Nem lenne jó, ha egy prefektus meglátna… - vigyorodik el egy picit szemtelenül, de azért nem annyira, hogy a lány rossz néven vehesse. Nem akarja tovább húzni a szerencséjét, így inkább felhagy a pimaszkodással. Ha a lány majd veszi a lapot, később még úgyis lesz ideje akár erre is. Ráadásul egész jól sikerült a mai nap, hiszen szeretné megmutatni magát másoknak is, már ami a kosárlabdát illeti. Ezzel a kedves lánnyal is legalább egy találkozót is megejthet még, ami szintén örömet okoz, hiszen végül is nem küldte el egyből büntetőmunkára, ergo szimpatikus lett a kosaras fiúnak.
Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2012. 06. 22. - 07:31:33 »
+1

Laetitia



Egy gyönyörű téli délután volt. Kint a hó nagy pelyhekben esett, az egész birtokot hó fedte, ameddig a szem ellát. Az udvar teli volt az időjárás szépségeitől megrészegült diákoktól, akik kortól és nemtől függetlenül teljesen felszabadultan játszottak a szikrázó fehérségben. Nem számított mennyire hideg van, ez láthatóan senkit nem zavart. A szórakozás mellett talán fel se tűnt nekik. Voltak, akik a klasszikus hóemberépítésben, hógolyózásban és hó angyal készítéssel ütötték el az időt, és voltak, akik egy kis varázslatot is belevittek a játékba. Tökéletesen vidámnak voltak. Legalábbis erre utalt a mosolyuk, ami a piros lefagyott arcukról ragyogott és az önfeledt nevetésük, amit jó messzire el lehetett hallani. Nem törődtek semmivel, csak élvezték az életet, mintha semmi más nem számítana.
Ez az idilli látvány fogadott, mikor kiléptem az udvarra. Nem csoda, hogy rögtön hányingerem lett. A hóval még semmi bajom nem lett volna, de a többit egyszerűen nem lehetett kibírni. Úgy éreztem magam, mintha egy csapat tíz év alatti gyerekkel lennék összezárva. Hangosak voltak, rohangáltak és nagyon jó reflexek kellettek, hogy ne találjanak el egy hógömbbel. És mindez szórakoztatta őket. Hihetetlen, hogy vannak még olyanok, akiket az ilyen primitív dolgok képesek lázba hozni. Legszívesebben egy varázsigével eltűntettem volna az összes havat az udvarról. Olyan szívesen megnéztem volna, ahogy az a vigyor lefagy az együgyű arcukról, de sajnos ilyen igézetet nem ismertem, szóval a káosz továbbra is megamaradt. Talán feldobott volna, ha végigmegyek és sorra rombolom le a hóból épített dolgokat vagy megfürdethettem volna az idegesítő hócsatázókat csak, hogy érezzék a törődést, de ehhez sajnos abban a pillanatban nem akadt megfelelő partner. Így végül miután a lelki világomat már éppen eléggé megterheltem a látvánnyal, visszafordultam, és reménykedtem, hogy ez a kép a rémálmaimban se fog előjönni. A legfájóbb az egészben az volt, hogy végignézve a tömegen rengeteg aranyvérűt is láttam, sőt az én házamból valókat is. Az ilyen fajta lealacsonyodás, azért már túl sok.
Gyors léptekkel a hálóterembe siettem, majd felkaptam a seprűmet és elindultam vele a főépület felé. A folyosókon nem ütköztem nagy tömegbe, és ha mégis volt valaki előttem az látva a tempómat meg persze a tekintetemet, arrébb ment. Mostanában egyre gyakrabban vezettem le a feszültséget a kezemben lévő tárggyal. És nem, itt nem arra célzok, hogy bárkit is fizikailag bántalmaztam volna vele, bár sokszor eszembe jutott, de végül belegondoltam, hogy a seprű értékesebb annál, hogy bárkit is fenyítsek vele. Arra ott a pálca.
Mikor elérkeztem az úti célomhoz, az ajtó előtt kicsit megtorpantam. Bevallom, az előbbi után eléggé féltem mi fog bent fogadni. Ez mégis csak egy gyakorlóterem, ahova sokan azért járnak, hogy azokat a varázslatokat próbálgassák, amiket órán a deformált agyukkal nem képesek elsajátítani, de persze akadt olyan is, aki ezt a helyet is játszótérnek tekintette. Kis idő elteltével bal kezemmel kinyitottam az ajtót. Vagyis talán nem is ez a megfelelő kifejezés arra a nagy lendülettel történő benyitásra, amit produkáltam.
A teremben nem volt senki, így megkíméltem magam a stressz következő fokozatától. Szabad kezemmel meglöktem az ajtót, ami egy csapódó hanggal jelezte, hogy bezárult a hátam mögött. Végre úgy tűnt, minden úgy alakul, ahogy terveztem. Felültem a seprűre, majd az egyszerű körözések után elkezdtem a különböző manővereket gyakorolni a bukfencektől kezdve az orsóig. A kviddicses múlt kötelez. Valahogy a repülés közben mindig kicsit szabadabbnak éreztem magam, bár ezzel szerintem sokan vannak, így akik valaha seprűn ültek. Kiváló eszköz arra, hogy elterelje a gondolataimat, és emiatt vagyok itt mindig, ha ki akarok kapcsolni. Az egésznek csak az a szépséghibája, hogy a terem ajtaja mindenki számára nyitva áll.
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2012. 06. 22. - 18:34:33 »
+1

[Zephyr Devaux]


 – Az ég áldjon meg Hamptons, fogd már be a szádat!
Enyhén idegbeteg állapotban hagytam el a klubhelyiséget. Ezek a lányok nem tanultak otthon illemtant?! Oké, hogy várják azt a nyavalyás bált, vagy mit, de attól nem kell idióta módon végigvisítani a klubhelységet.
Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy egyáltalán mit keresnek itt? Nem épp úgy viselkednek, ahogy egy zöldszegélyeshez illene. Nem elég hogy hisztérikusan sikítanak, mint valami óvodás csitrik, de mindezt olyan hangterjedelemben teszik, hogy még a saját gondolataimat sem hallom.
Magamra kaptam a talárom, gondosan megigazítottam az ingem, és a szoknyám, majd a pálcám az ujjaim között pörgetve sétáltam fel az alagsorból. A gondolataim teljesen máshol jártak, automatikusan pakolgattam egymás után a lábaim, amíg ki nem jutottam az első hófödte udvarra.
Csöbörből vödörbe.
Ha nem a klubhelység hangosnak tartottam a zsivajtól, akkor erre már szavakat nem találtam. Végülis, ez egy szabad játszótér, ahol mindenki azt teszi, amit akar. Jelen esetben néhány más színű mellett a mieink is szép számmal képviselték magukat. Milyen mugli módszer ez a kézzel gyúrom meg a hógolyót ötlet? Dísznek van ezeknek a pálcájuk? Fúj, nem elég, hogy tiszta víz lenne a kezem, arról nem is beszélve, hogy ha nem használnak mellé kellő varázslatot, egy idő után szépen át is hűl, hogy aztán még több jajgatást kelljen naphosszat hallgatni. És miért? Naná, hogy a saját hülyeségük miatt.
Mostanában annyira hiányt szenvedek toleranciából, hogy néha még saját magamon is meglepődök, milyen „gonosz” lettem az utóbbi időben.
Aztán eljátszottam a gondolattal, hogy mit kapnék azért, ha puszta véletlenből valami aljas kis átokkal eltalálnék valakit. Csak hogy ne legyen olyan vidám az a hógolyócsata amit bizonyos oda nem illő személyek rendeztek az udvaron.
Úgy látszik azonban, hogy erről mások is hasonló véleményen voltak, vagy nem látták a taláromon a címert, vagy azt hitték, hogy minden arra járó szívesen beállna közéjük szórakozni. Nálam persze eltévesztették a „házszámot”
Két méterre tőlem robbantottam szét magam előtt egy orvul felém szálló hógolyót. Csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy előbb még tudtam használni a pálcám, és csak utána hajoltam el a biztonság kedvéért, hogy a maradék porhó se hulljon rá a taláromra.
– Morrison, nem jössz játszani?
Nem figyeltem oda melyik háztársam szólított meg. Még csak nem is válaszoltam, hanem felszegtem a fejem, és úgy haladtam tovább, mintha meg se hallottam volna, ahogy a nevemet a szájára vette. Kár, hogy nincs itt egy hasonlóan jó kedélyű háztárs, milyen szépen el lehetne velük szórakozni…
Ahogy halló, és látótávolságon kívül estem, a falhoz lapulva gondolkoztam, hogy mit is kellene csinálnom magammal. Cat büntetőmunkán volt, mással pedig egyelőre nem volt kedvem beszélgetni. Viszont, ha már annyira átkozódhatnékom va, itt van pár méterre a gyakorlóterem. Tökéletes lehetőség, hogy az agresszív hajlamim kiélhessem másokon. Ahogy legutoljára Andlessel, most is meg tudom játszani hogy szegény védtelen kislány vagyok, akit mindenki utál, hogy aztán egy helyes mozdulattal meglepjem a másikat.
Apró, ám annál kegyetlenebb mosoly ült ki az ajkam szegletébe, ahogy meggyorsítottam a lépteim.
Mielőtt benyitottam volna, még egyszer, utoljára végignéztem magamon, megigazítottam a hajam, a talárom, lepöcköltem az utolsó hópihét is a szoknyámról, majd meglazítottam egy kicsit a nyakkendőm, és lendületből benyitottam.
A meglepetés, hogy senki nem tartózkodott a teremben elemi erővel hatott rám, azon nyomban fordultam volna kifelé, amikor egy csík a semmiből elzúgott mellettem. Reflexszerűen emeltem magam elé a pálcát, hogy a következő körben nem túl kedvesen leinvitáljam az „égből”, amikor azonban realizáltam emberi mivoltát, inkább tovább pörgettem a varázstárgyat az ujjaim között, arra várva, hogy észrevegye magát, és engedjen beljebb mozdulni az ajtó mellől. Jelen állapotomban ugyanis inkább félig a falra kentem magam, minthogy egy óvatlan pillanatban elüssenek…
A sokadik forduló után már az arcát is ki tudtam venni. Gondolatban végigpörgettem, és mély sóhajjal csóváltam meg a fejem. Miért is ne a mi házunkból valónak jutott eszébe ilyenkor röpgyakorlatra használni a termet?
– Hé, Devaux! Beljebb engedsz, vagy csak és kizárólag magadnak tartod fent a termet? – kérdeztem árnyalatnyi éllel, szélesen mosolyogva. Ember legyen a talpán, ha kitalálja vajon szórakoztat, vagy épp gúnyolódok rajta?
Titkon azért reméltem, ha már nem a legszebben indítottam, hogy tényleg Ő volt az, és nem sikerült összekevernem valaki mással. Talán kétszer- háromszor futottunk egymásba a Klubhelységben, akkor is futtában. Hol Ő sietett, hol Én, de most itt az alkalom. Ha esetleg bebizonyosodik, és sikeresen mellélőttem, hát így jártam, a legrosszabb, amit tehet velem, hogy kijavít. Aztán majd kitalálom, hogyan tovább ...


Naplózva

Zephyr Devaux
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2012. 06. 23. - 15:37:28 »
+1

Laetitia



Éppen egy tökéletesen kivitelezett bukfencet hajtottam végre, mikor meghallottam az ajtó nyílásának idegesítő hangját. Nem igaz, hogy az embernek egy perc nyugta se lehet ebben a rohadt kastélyban! Komolyan bánom, hogy nem zártam be magam valamilyen bűbájjal, hogy az idetévedőknek jelezzem, kívül tágasabb. Mindegy, így jártam. Megtanulhattam volna, hogy a jóhiszeműség nem kifizetődő.
Az viszont egy fokkal jobbá tette a helyzetet, hogy nem egy csapat röhögcsélő idióta jelent meg, akik lelkesen gyakoroltak volna. Nem mintha jobban megnéztem volna ki jött be. Fél szemmel csak annyit láttam belőle, hogy egyedül van. Bárki is volt az, nem ért annyit, hogy akár hozzá is szóljak, vagy úgy tegyek, mintha tudomást vennék a létezéséről.
Hogy észrevegye magát, és végre elhúzzon, elkezdtem még jobban kihasználni a teret és direkt az ajtó felé kezdtem kormányozni a seprűt. Reméltem, hogy ez elég lesz az elijesztéséhez, de nem úgy tűnt, mint aki ki akart volna menni. Mindenestre ezután is úgy folytattam, ahogy eddig. Ha a testi épségét akarja kockáztatni, akkor csak tegye, én nem akadályozom benne. Az biztos, hogy nem kérnék elnézést, ha véletlenül kárt tennék benne.
Egész kitartó volt. A sokadik kör után se távozott. Egy idő után úgy voltam vele, hogy ha a falnak dőlve akar itt állni, miközben bámul, akkor tegye csak. A lényeg, hogy ne zavarjon, bár még mindig nem láttam értelmet az itt létében.
Mikor megszólított, ráadásul a nevemen, egy kicsit meglepődtem. Ezek szerint ismer. Ez már elég ok volt számomra, hogy felé fordítsam a fejemet. Az egyik háztársam volt, ami rögtön meg is magyarázta azt a tényt, hogy eddig ilyen kitartóan várakozott. Nem volt túl jelentős ez az ismeretség. Egyszerűen csak egy házba osztott minket a Süveg így kénytelenek voltunk hetente többször egymás fejét bámulni az órákon sok éven keresztül. Ennyi idő alatt pedig a nevét is sikerült megjegyeznem.
- Ez volt az eredeti terv – Kiabáltam a választ neki onnan fentről, majd lassan elkezdtem felé ereszkedni, hogy ne kelljen annyira üvölteni. Éreztem a hangjában az iróniát, mikor feltette a kérdést, de én csak őszintén válaszoltam. Tényleg nem állt szándékomban bárkivel osztozni ezen a helyen.
- Milyen halaszthatatlan dolgod van itt, amiért meg kellene osztanom veled a termet? – Kérdeztem direkt megnyomva a „halaszthatatlan” szót. Valójában a válasz egy cseppet sem érdekel, mert bármi is az oka annak, hogy itt van azt biztosan el lehet intézni később is. Ez az osztozkodás dolog nem az erősségem, így most se hajlottam rá, hogy tekintettel legyek az igényeire. Ettől függetlenül a hangom nyugodt volt. Ezt a repülés hatásának tudtam be, de valószínűleg az is közrejátszott, hogy nem egy Hugrabugos lépett be. Abban az esetben valószínűleg még a megszólítás után se méltattam volna figyelemre, vagy másik variációként leordítottam volna a fejét. Azonban Laetitia személye nem volt annyira ellenszenves számomra. Mivel egy házba járunk és aranyvérű, ezért feltételezek tőle annyi intelligenciát, hogy megértse, ha normális hangnemben küldöm el. Mert a cél még mindig az volt, hogy egyedül gyakorolhassak.
- Hogyhogy nem hógolyózol kint a többiekkel? Úgy hallottam, nagyon jól szórakoznak – Hangomban érezhető a gúny, ahogy kimondtam az előbbi mondatokat. Közben egy halvány mosoly is megvillan az arcomon, miközben arra a szánalomra gondolok, ami kint zajlik. Igaz, inkább sírnom kéne, hogy azok akikkel egy épületben lakok ilyen infantilis barmok.
Nem feltételeztem, hogy a lány lelkesedik az ilyen szórakozásnak nevezett értelmetlen időtöltéstől, bár volt kint pár háztársam, akikről szintén nem gondoltam volna mégis szégyen szemre ott voltak. A jelek mindesetre erősen arra utaltak, hogy ő sincs oda az udvaron zajló eseményért, és valószínűleg ezért keresett ő is itt menedéket. Megnyugtat a gondolat, hogy nem én maradtam az egyetlen büszkeséggel rendelkező ember ezen a helyen, de ettől függetlenül a vendégszeretetem még mindig nem javult. Közben egyre közelebb értem hozzá, de az eszembe se jutott hogy esetleg leszálljak a seprűről.
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2012. 06. 25. - 13:10:20 »
0

[Zephyr Devaux]


Csak egyetlen pillanatig gondolkoztam azon, hogy leátkozom arról a nyavalyás seprűről. Aztán, valami belső indíttatásra inkább tovább pörgettem a pálcám az ujjaim között.
– Bocs, hogy belerondítottam a tervedbe! – kiabáltam vissza egy cseppnyi gúnnyal. Mintha érdekelne is valahol az, hogy neki most épp nincs kedve a társasághoz? Miért pont ezt a helyet választotta, ha teljes nyugalomban akart gyakorolni senkitől sem zavartatva?
Az ember alapvetően ilyenkor keres magának egy olyan zugot a kastélyban, ahol biztos senki nem keresné, vagy ha mégis, biztos, hogy nem találja meg, amíg el nem mormol az orra alatt valami gyerekesen nehéz bűbájt. Különben is ha repülni akar, a gyakorlóterem, bármilyen nagy is, nem erre a célra lett létrehozva. Ennyiből kérhetett volna engedélyt, hogy a kviddicspályán röpködhessen, de persze az túl egyszerű volna. Még a végén nem lenne havas.
– Azt reméltem, tele lesz a terem idiótákkal, és szórakozhatok egy kicsit, eszembe sem jutott, hogy pont téged foglak itt találni. – vágtam vissza azonnal, mielőtt még arra vetemedne, hogy olyan hitbe ringassa magát, ami nem épp az én nézeteimmel egyezett – miszerint én is csak azért jöhettem ide, mert vagy titokban gyakorolni akarok, vagy született mazochista lennék.
– Kár, hogy nem függesztettél ki az ajtóra egy ne zavarj feliratú táblát – folytattam félrebiccentett fejjel – Talán még én se tenném be a lábam, ha látom a figyelmeztetést, mondjuk… - vontam vállat beljebb merészkedve –… nem biztos, hogy érdekelt volna. – Naná, hogy nem, ahogy magam ismerem. Sokkal izgalmasabb tilosban járni. Látni a másik arcán a düh, a bosszú, és más hasonló finomságok sajátos keverékét.
Semmi mást nem akartam elérni, csak azt hogy szálljon le arról a nyomorult seprűről, vagy legalább beszéljen velem normálisan. Hiába maradt a hangja természetellenesen nyugodt, ha a szavai tökéletesen ellentmondtak a viselkedésének. Azonnal feltűnt, hogy legalább próbálkozik, valamiféle normális módon kitessékelni, csak épp azt nem veszi számításba, hogy az ilyen helyzetek kihozzák belőlem a szunnyadó lázadást.
Valahányszor azt mondatja velem valaki, vagy valami, mi lenne elméletileg az adott helyzetben a helyes megoldás, tiszte száz százalék, hogy a másik utat választom, ahogy most is. Miért kellene elmennem, amikor ez a terem nem az övé? Jah, hogy egyedül akar lenni, és az engem hol? Nincs ráírva sem az ajtóra, sem a falakra, de még a padlózatra sem, hogy ez a hely egyedül Devaux tulajdona. Innentől kezdve pedig akkor hagyom el ezt a helyet, amikor én akarom. Márpedig most egész kényelmesen érzem magam a falnak támaszkodva.
A következő mondatát először elengedem a fülem mellett, halkan felkuncogok, majd amikor újra ráemelem a pillantásom gonoszkás mosoly terül végig az arcomon.
– Előbb átkoznám őket apró darabokra, mint hogy beálljak közéjük. – jelentem ki szemrebbenés nélkül. Ha nem tiltanák a főbenjáró átkok használatát, már rég kipróbáltam volna, milyen érzés az, amikor valakit addig kínozhatsz, amíg azt nem teszi, amit én akarok, méghozzá úgy, ahogy nekem tetszik. – Az odakint játszó háztársainkra alaposan ráférne egy okítás, csak hogy tudják hol a helyük a ranglétrán. De ezek szerint te is találkoztál velük.– tettem hozzá kiegyenesedve. – Azon gondolkozom néha, hogy járhatnak olyanok az iskolába, akik valahogy pont ezen a helyen felejtenek el varázsolni. Képzeld el, ha legalább normálisan játszanának, biztosra veszem, hogy nem unatkoznának. – merültem bele az ábrándozásba. Olyan sok mindent lehetne velük csinálni: hógolyót kiröptetni a kezükből, havat szórni a nyakukba… Persze, mint mindenhez, ehhez is kellett egy partner, aki ahelyett, hogy megfeddne a tanító célzatú viselkedésért, beáll melléd, és ugyanolyan lelkesen osztja a népet.
Most, hogy már nem ért a hideg, csípős szél, és végre meleg, fedett helyen voltam, kezdett módfelett nagyon melegem lenni. Először a talár nyakát lazítottam meg, majd az ezüst-zöld csíkos nyakkendőm. Két mozdulattal kibújtam a súlyos talárból belőle, és félbehajtva az alkalomra fűztem.  Olyan jó idő van itt, miért is kellene visszamennem a hidegbe fagyoskodni?


Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2013. 04. 06. - 00:30:41 »
+1

A
SZEMLÉLTETŐ
ESZKÖZ


Lassan gördítem be a hordágyat, melyre a holttestet szíjaztam. A tetem letakarva és mozdulatlanul fekszik, egyelőre. Hallom, hogy szűnik meg a teremben a nyüzsgés, épp akkora, mire középre érek. Többen jöttek el annál, mint amit vártam, páraknak nem jut ülőhely, a gondolataik pedig csak úgy zsonganak, betöltik a kérdéseik és a figyelmük a termet. Akad persze pár néma folt is, mindig akad. Nem tudják, hogy ezzel csak felhívják magukra a figyelmet?
Felemelem a tekintetem, hogy körbehordozzam a diákokon. A húgomat keresem, aki nincs itt, nagyon helyesen, aztán a kis kócos koboldot, aki miatt a lelkes Ms. McCoy személyesen keresett fel, aggódva a lelkivilágáért. Ezért döntöttem úgy, hogy a fiú képzelgéseit orvosolandó, no meg, a többiek okulását célozva, befogok és prezentálok nekik egy élőholtat. Sokan még nem is láttak ilyet, nem árt, ha felismerik, mintsem félreismerik, és ha tudják, mit tudnak tenni ellene.
- Üdvözlök mindenkit ezen a rendhagyó... úgynevezett: sötét varázslatok kivédése órán - szólalok meg, nem habozva tovább. Összedörzsölöm a kezeimet, felemelve, lassan, nem is dörzsölés, csak fogás ez, miközben lépéseket teszek hátra, majd elfordulok a terem másik vége felé. - Örvendenék, ha kimagasló érdeklődésük csupán a tudományos kíváncsiságnak szólna, ám nem vagyok naiv. Mind tudjuk, miért vagyunk itt, de azért felelevenítem. Inferust fogunk tanulmányozni.
Tartok egy rövid hatásszünetet, a szemkontaktust fel-felvéve egyes diákokkal.
- Azok kedvéért, akik nem tudnák, megtenné, hogy feleleveníti, Mr. Smith? - szólítom fel egyiküket a harmadik sorból. - Mi pontosan az inferus?
- A-azok... Öh... Élőhalottak.
- Briliáns! Ennél pontosabb definíciót hallhatnék valakitől? -
teszem fel a kérdést a csoportnak.
Ekkor felfigyelek arra néhány diák elméjében, hogy a szemléltető eszközöm megmozdult. Nem hirtelen mozdulattal, de én is rátekintek az inferusra. Pálcát nem vonok, csak a kezem simít rá a hordágy szélére, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de váltok egy pillantást Minticz-cel. Itt van, arra az esetre, ha a diákok túl hevesen próbálnának közel férkőzni a tetemhez, vagy valamiért kitörne a pánik. Rengetegen vannak és kis helyen, sokan a falak mellett állnak. Nos, papíron ezért, valójában azért, hogy ha az inferus kezelhetetlenné válna, legyen ott egy képzett varázsló rajtam kívül, mert tartok tőle, nem bírnék vele, de ezt érthető okokból kifolyólag nem kötöm az orrára senkinek.
Naplózva


Sacheverell d'Espèrey
Eltávozott karakter.
*****


tündéraranybogár cafrangmümü

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2013. 04. 07. - 00:59:05 »
+1

számold végig újra meg újra
mennyit vártál erre a napra

Minden ízében puhán remeg a patkány, átvéve a gazdája izgatottságát, puha szőre csak úgy borzolódik, rózsálló fülkagylói lelkesen forognak, kopasz farkát ide-oda pakolgatja, szabályos rendben és ritmusban Sache asztalra fektetett ujjai közötti résekbe. Régi játék, megy már rutinból, egyikük figyelmét sem tereli el a hangról.
Puhán gördülő sima hang, a mindenséget húzó lágy gurgulázás, ahogy a kerekek a köveken gurulnak, lassan előredől, sötét árnyéka a patkányra vetül, kinyújtja a nyakát, szeplős képe imbolyog, kócos haja hátrakötve az arcából, tiszta figyelme kikönyököl a szemeibe. A száját nyalintva fészkelődik el a székben, a talárja súlyosnak és nehéznek érződik, de persze tudja jól, hogy ennek semmi köze a tényleges kellemetlenséghez, egyszerűen csak alig tud megülni a fenekén. Mennyi ideje várt erre az órára! Megálmodta, elképzelte, kívánta, és most megvalósult! Végre!
Már annyit gondolkodott rajta. Az egyik jóslástanon titokban kidobta, hogy mit mondanak a kövek arra az esetre, hogyha felajánlaná önmagát inferusizáló célra, már ha így mondják a folyamatot. Biztos, hogy nem így mondják, na de édesmindegy. A kövek nem mondtak semmi értelmeset, vagy csak nem szentelt nekik elég időt, igaz, Avelin professzorasszony is a közelben sertepertélt, és igazán úgy érezte, hogy a korábbi dolgozatával kihozta a béketűrésből a tanárnőt, jobb volt hát nem kockáztatni. Mert az ő gyakorlott szemei biztos meglátták volna az igazságot a rúnákon. Aztán talán kizavarta volna a teremből. Belegondolni is rossz!
De szerencsére Crasso professzor megoldotta. Rajongó pillantása csüng a hordágyon, csak azért nem a professzor szigorú, kemény, fekete alakján, mert egyszerűen nem tudja levenni a tekintetét a hulláról. El van bűvölve, mintha azt mondták volna neki ötéves korában, hogy a Mikulás is varázsló, ráadásul ő az édesapja! Minticzet észleli a szeme sarkából, csodálkozva körbepillant, vajon a furcsa, sápadt, ideges varázsló segített Crasso professzornak ezt az órát megszervezni? Abban a esetben kicsi szíve összes melegébe zárja.
A hangot hallva végre felnéz, csak egy arc a többi, elfogódott, izgatott, vagy éppen borzadva szemlélődő arc között. Nem tudja, hogy a többiek miért vannak itt, de ő egészen biztosan azért, hogy csodát lásson, a mágia leglenyűgözőbb megnyilvánulását. A keze a magasba lendül, a válasz a nyelve hegyén pattog, ha megkapja a lehetőséget, hogy szóljon, miközben a professzor, mint egy győztes vezér áll, keze alatt az inferussal. A hatalom igézete.
- Az inferus varázshatalommal újraidegzett test, ami voltaképpen egy báb, a varázsló akaratának megfelelően cselekszik - azért a hangja nem olyan magabiztos, mint mikor más tudományokban jeleskedik, szinte félénken cseng.

A diákok padjai és Crasso között helyezkedem el, elég távol ahhoz, hogy ne takarjam ki a fő látványosságot, és útban se legyek. Pontosan előttem egy tiszta sáv, egyik oldalon a védtelen diákok, a másikon a professzor azzal a szörnyeteggel. Összeszorítom a fogaim, karba fűzöm a kezeim, a pálcám a balban, így a diákok nem láthatják, rajta fehér, nyirkos ujjaim. Háttal állok a bejárati ajtónak. Ha elszabadulnia, egy tűzfüggönnyel könnyedén el tudom választani a terem részeit egymástól, így mögöttem ki tudnak menekülni a házak színei szerint szétkülönült tanulók.
De ugye nem fog történni semmi?
Vannak itt Hugrabugosak is, bár határozottan nem javasoltam ezt az órát. Noha a két semleges ház nevelői vagyunk, azt hiszem, ennél különbözőbbek nem is lehetnénk. Millió helyet el tudnék képzelni, ahol szívesebben volnék, mégis, önként őrzöm ezt a mutatványt. Elmenj a józan eszem. Újra, és újra és újra.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 16. - 05:07:07
Az oldal 0.411 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.