~~~Fructibus arbor cogniscitur~~~

Splendor sine occasu. ~ Ragyogás fogyatkozás nélkül.

Lamartin - Lâmârtiene - Laemartenz

Egyetlen nagy múltú varázslócsalád se állíthatja, hogy a történelem viharai nem viselték meg a soraikat. Ez alól a Lamartinok sem kivételek. A család a középkor hajnalától jegyzett francia földön, főleg a francia-hegyvidékekben kedveltek gyökeret verni. Aránylag hamar felhívták magukra a figyelmet, a francia varázslóiskola alapítótanácsának tagjai között is lehettek már, mi több, igazgatót, tanárokat is adtak az iskolának, de ez már nagyon történelem. A Lamartinok, pontosabban a Lâmârtiene család mindig is előkelő és tiszta vérű famíliának számított, adtak magukra, aktív közszereplést vállaltak, azonban a boszorkányüldözések és az inkvizíció terjedése arra késztette az akkori családfőt, hogy a család fennmaradásának érdekében három fiát háromfelé küldje szét. Régir Lâmârtiene a család észak-francia ágának alapítója, Léolin Lâmârtiene Londonba költözött a feleségével, míg Baudouin osztrák majd porosz földön vetette meg a lábát. A három fivér között erős volt a kötődés, ezért a családjuk se hullott szét, gyakorta látogatták egymást annak ellenére, hogy a nevük idomult a környezethez, nem kívántak elütni a táj varázslóitól, soha nem vetemedtek arra, hogy női ágakra alapozva éljenek tovább, minden generációban születnie kellett fiúnak, aki a nevet, a vagyont és a rangot továbbvitte. Hagyományosan a francia család kereskedelemmel foglalkozott, az angolok önnön mágiájuk bűvöletében éltek, a vérvonal bűbájosságára alapozták meg a hírnevüket párbajnokokként, muglik közt hadvezér-politikusok lehettek volna, a mágia világában azonban ezzel csak furcsállást és távolságtartást vívtak ki, hiszen álláspontjuk nem simult össze a tisztesség lovagjaival, Griffendél zászlaja alá gyűlő mindenkori pálcaforgatókéval, sokkal inkább a maguk útját járták, a saját elveik szerint pártoltak ügyeket, érdekeket.
A modern kor azonban szomorúságot hozott a családnak, a kultúrák megváltoztak, a német családi ág kihalt. A férfiakat elemésztették a betegségek, a lányok beházasodtak az angol és francia családokba, mintegy menekülésképpen.
A család Lamartin részéről tudni lehet, hogy konzervatívabbak déli rokonaiknál, merevebben ragaszkodnak bizonyos íratlan szabályokhoz és a becsület náluk egy állapot, amiben kényelmesen érzik magukat, a lelkiismeretük viszont eléggé visszafejlett ahhoz, hogy másoknak gátlástalanság és kegyetlenségszámba menő életvitellel is. Nem állhatják a függőséget, így csakis olyan családból házasítanak magukhoz asszonyt, akik valamilyen formában lekötelezettek az irányukban. Szívesen keverednének a Malfoyokkal, vagy a Blackekkel, de rigolyájuk miatt erre még nem nyílt lehetőségük és a család veszte is ennek látszik, ami felé haladnak. Napjainkra ugyanis a Lamartinok betegesek lettek, legyengültek, a rossz angol levegő és a belső kórságok megterhelték a szervezetüket, sorra születtek a fattyak, korcsok, betegek, így volt az előző családfő, Norwood Lamartin első gyermekeinél is.
A család Voldemort első színre lépésekor megfogyatkozott számban és tekintélyben volt jelen, Norwood egyedüli gyermek volt, aki életben maradt, ahogy már az apja is. Az angol szigeteken nem voltak rokonok, unokatestvérek kusza hálózatával sem rendelkeztek már, a családok, akikkel házasodni szoktak is elfogytak, vagy felhígult a vérük, félvérek vitték tovább az egykor oly hangzatos neveket. Asszonya, Madeline Knight is az utolsó tiszta vérű volt a Knight családba, amit azóta tisztességes érzésű aranyvérűek csak félvérnek nevezhetnek. Norwood fiatalon vette el asszonyát apja utasítására, akit gyűlölt, így a leányt is gyűlölte, de a Lamartinok nem válnak. Az apja szerencsére meghalt, de a nőt nem tehette el láb alól, nem illett volna hozzá, annak ellenére sem, hogy a gyermekekkel nem kedvezett a szerencse. Először egy vérzékeny lányuk született, meg se élte azt, hogy egyáltalán nevet kapjon, aztán újabb lány jött, egy szemmel a világra, furcsa végtagokkal, borzalom volt ránézni is. Aztán jött idősebb lánya, Sarah, majd egy évre rá a fia, örököse, vére és utódja, akit egyedüli követőjének tekintett, Jonathan. Ezután még két lányuk született, róluk azonban keveset tudni. Természetesen Norwood felfogta a veszélyt, ami így leselkedhet a családjára és okult a történelemből, ezért ifjú kora óta Franciaországban neveltette egy fiát, ahol ő maga is gyakran vendégeskedett. Jonathan gyakorlatilag csak annyit volt otthon, amennyit feltétlenül szükséges volt, így lánytestvéreivel sem sikerült igazán testvéri viszonyt kialakítani. Csak 11. születésnapja előtt költözött vissza Angliába és ment el a Roxfortba a nővérével. Az új Lamartin generáció ő, aki csak egy urat szolgál, az apját, de nem zárkózik el egyik háborús fél elől sem. Vazullusi viszony jellemezte a családot, mármint ahogy a sötét nagyúrhoz viszonyultak, nem kerültek a belső körbe, így a háború végén könnyebb volt visszakozni.
Jonathan Lamarint a család jelenlegi feje, két fia született már, biztató jel a család újra felvirágzására, a testvéreiről azonban nem sokat tudni. A családi vagyont ugyanolyan józan óvatossággal forgatja, mint elődei, a párbajklubok veszélyes világából visszavonulva üzleti életet él főleg. Támogatja a szárnyas lovak tenyésztését és nemesítését afféle úri hobbiként, illetve kereskedelmi célokra, emellett pedig a Minisztérium Varázslény-felügyeleti Főosztály kutatásait, fejlesztéseit. Politikailag konzervatív aranyvérű képét festi magáról, erre nevelte a gyerekeit is, némi franciás szabadelvűséggel, ami aztán Seraphin lázadozó, konok jellemében öltött formát, éppen ezért inkább az idősebb fiút, Haraldot tartja az utódjának a közéleti szférában, bár a maga nemtörődöm módján az ifjabb fiú a kedvence, így próbálja megóvni az új háborús helyzetben attól, hogy különösebben belekeveredjen egy politikai, etikai vitába. A család maga ennek ellenére egységes képet mutat, semleges tartózkodással viseltet az új helyzet iránt, engedelmesen és hozzáértőn kihasználva az érdekeinek a fejetlenséget. Üdvözölte az aranyvérűség prioritásának elvét és gyakorlatban semmi kifogást nem emel a módszerekkel szemben, de, mint aktív, hit, eszme és személyhű család nem tartható számon, a viszonyt ugyanolyan lazán tartják, mint a történelmi időkben.