+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Deani erdő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Deani erdő  (Megtekintve 2606 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 12. 24. - 18:51:26 »
0

Men?
Naplózva

Gerry R. Nefas
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 12. 25. - 01:35:42 »
0

Emma
Én csak megakartam védeni Őt. Megakartam védeni minden rossz dologtól, ami megsebezheti, mindentől, legfőképpen Magamtól.

Kezdem nagyon unni ezt az egészet. Persze, megtisztelőnek tartom, hogy szolgálhatom Voldemort Nagyurat, de kicsit kezd fárasztó lenni, hogy mindösszesen mocskos vérűek után kell kutatnom. Nagyobb feladatokra vágyok, bizonyítani akarok. Talán, ha még több szökevényt viszek a Nagyúr elé bízni fog bennem? És ami azt illeti a folyamatos kutatással kezdem elveszteni a társasági életemet, az eddigi mellém rendelt halálfalók nagy része unalmas, halk vagy éppen beképzelt személy volt. Emlékszem arra fura nevű srácra, aki egyfolytában mondta a dolgokat és egyszerűen nem bírta befogni a száját. Néha-néha már említettem neki, hogy munka közben ne fárasszon a magánéletével, mert rohadtul hidegen hagy, hogy az apja így keres, úgy keres, ilyen nőkkel áll le, olyan nőkkel áll le. Lehetne magában annyi önbecsülés, hogy nem az apjában kéne látnia a reményeket, hanem saját magában. Szégyen. A fiú amúgy meg is halt, legalábbis végeztek vele, miután kiderült, hogy sárvérű barátját őrizgette otthonában. Komolyan mondom az ember esze megáll, ezért nem gyűjtöttem barátokat a Roxfortban.
Most egyedül bandukolok egy erdőben, azt hiszem Deani a neve. Bár ezeket már meg sem tudom különböztetni, mindegyik ugyanolyan, elhagyatott. Egy lélek sem jár erre, talán egy szökevény errefelé tévedhet, hisz az ilyen helyeket találják biztonságosnak. A hülye varázslataikkal próbálnak eltűnni, jó persze, néha sikerül is nekik... Például Potteréknek. Mekkora tiszteletet kapnék, ha én magam vinném őket a Sötét Nagyúr szeme elé. De ez mind csak álom, minden bizonnyal nem én leszek az, aki megtalálja a három jó madarat.
Tovább kutatva egy reccsenést hallottam. Hirtelen megálltam és pálcámat előkapva, félig támadó és félig védekező pózba álltam. Először magam elé bámulva szemügyre vettem mindent, de semmi furcsa jelenséget nem tapasztaltam, majd megfordultam és szememmel végigpásztáztam a terepet. Itt kell lennie valakinek - gondoltam magamban. - Valakinek, aki nem szeretné, hogy én is itt legyek. Bár az igazat megvallva lehet, hogy agyamra ment ez a bújócskázás, minden egyes nap kutatok az emberek után, akiknek nem lenne joguk varázsolni. Azért egy próbálkozást megér, hogy szigorúnak és magabiztosnak tűnjek:
- Tudom, hogy itt vagy - kiáltottam el magam. - Gyere elő vagy én kereslek meg és annak valószínűleg nem életben maradás lesz a vége.
Naplózva

† Emma H. Gray
Eltávozott karakter.
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 12. 25. - 20:19:10 »
+1


Halk sóhaj hagyta el finom ajkaim.
Gondolataim, mint macskák, s fürge egerek kergetik egymást untalan, ám győztest végül sosem avathatunk a futóversenyek leghoszabbikán, mely a végtelenségbe nyúlva csigázza el a türelmetlen olvasót. Az a sok összetett baromság és bonyolult izé. Bevallom, sokszor, nagyon sokszor még én is belezavarodva hallgatom a kuszaságot, s várom, mikor lesz vége, mikor nyugodnak a kedélyek, mikor áll le kicsit pihenni a macska meg az egér, hogy pár percre kifújják maguk, s aztán egyik a másik után újból meginduljon, s kezdődjön elölről minden.
Két hónap.
Két hónapja élek egy sátor szürke vásznai közt. Jó, igazándiból egy hatalmas luxussátor, de ez akkor sem változtat a körülményeken! Istenem, egy sátorban élek, ha ezt anyuék tudnák! De sajnos már nem tudhatják.
Két hónapja hagytam el a bátyám, változtattam nevet, ezzel némiképp új személyazonosságot szerezve magamnak, csak, hogy Brandon ne találjon rám. Én már nem akarok vele élni. Vagy egyedül, vagy sehogy! Amit tett, borzalmas. Egyszerűen… megbocsáthatatlan. És soha nem is fogok megbocsátani neki. Már miért lennék ilyen kegyes? Elvette tőlem, azokat, akik a világon a legfontosabbak voltak, hát most én is elveszem tőle azt, ami neki a legfontosabb. Vagyis magamat. Az már más kérdés, hogy emiatt most én is szenvedek. Senki sem mondta, hogy édes a bosszú, ha te vagy a tárgya.
Vállat vonok, mintha gondolataim hangosan is kimondtam volna.
Végülis, kibírom. Volt már rosszabb is… vagyis… nem, nem volt.
Fejem teljesen hátradőltöm, így az most az alacsony szikla tetején fekszik, a tágas lomboronát bámulva alulról. Szőke hajam kócosan fekszik fejem körül, ma nem is vesződtem azzal, hogy összeszedjem. Feszülős farmeromra pár megsárgult levél ragadt, s tornacipőmön egy apró katica keresi a menekülési útvonalat. Vékony, rózsaszín pulcsim felett egy fehér, kötött kardigánt viselek, melyet most összehúztam mellem felett. Kezeim szétterítve fekszenek a nagy semmiben, s hátamnak kényelmes támaszt ad a kis szikla simábbik fele.
Hogy mit keresek itt?
Hát bujkálok.
Kőőőő- keményen. Nem látszik?
Egyébként Barbiék úgy döntöttek, hogy most kicsit ismerősebb vidéken kéne letáboroznunk, én meg hát minek is szóljak bele. Általában ők határozzák meg az úticélt és eddig senkivel sem futottunk össze, mindenki él és virul, bár Caleb mostanában elég pipa rám, de annak is megvan az oka. Sosem könnyű egy nővel, ha az a hónapnak abban a bizonyos szakaszában van. És velem amúgy sem könnyű, úgyhogy most még jobb társaság vagyok.
Persze ha Barbi félórás sírógörcsöt kap, azt simán elnézzük neki, mi?
De ez lényegtelen most. Meg nem is igazán az én dolgom.
Ismét sóhajtok egyet és úgy határozok, ideje visszamenni a sátorba egy teára és folytatni az Üvöltő szelek-et. Igen, mugli könyveket olvasok, de ha egyszer olyan romantikus…
Jobb lábam felhúzom és rálépek egy vékonyabb gallyra, mely reccsenve törik ketté. Elmosolyodok a természet gyengeségére gondolván, ám mikor egy éles kiáltás üti meg fülem, azonmód lefagy mosolyom. Azon kívül, hogy zajt okoztam, s ezzel valakit ide vezettem, még ismerősnek is hatott a hang, bár ez biztosan csak a paranoiám és a hülyeségem miatt van. Tuti csak beképzelem, hogy ismerem a titokzatos üvöltözőt.
Még szerencse, hogy itt a sátor, úgy körülbelül tíz méterre, máskülönben most becsinálnék. Bár így is eléggé félek, hiszen a védőbűbájok ide már nem érnek el. Egyikünk sem olyan jólképzett, hogy a fél erdőt bekeríthesse védőbűbájokkal.
Aztán a kiabálás folytatódik, s a félhomályban már meg is pillantom az idegent – vagy ismerőst?
Húha, ezek bizony fenyegető szavak. És el is érik hatását.
Gyorsan felpattanok, már nem érdekel a zaj, amit csinálok, de úgy gondolom már késő, már egész biztosan meglátott, és ha most szaladni kezdenék, simán utolérne, még mielőtt a bűbájokon belülre érhetnék. Zsákutca.  
Miért nem ittam meg a százfűlé-főzetet, miért?
Riadtan nézek rá és torpanok meg. Alakja ismerős, s hangja is. Közelebb lépek hozzá, hogy jobban láthassam. Sötét haj, s átható szempár, melyet régen úgy imádtam benne. Rideg, tartózkodó tartás, ami olyan szexissé teszi. A belső hang felvisít, s a képzeletbeli villanykörtében fény gyúl.
Hangosan felkiáltok, odaszaladok hozzá és a nyakába vetem magam, el is feledve előbbi, fenyegető szavait. Fejem vállába temetem, s szememből egy könnycsepp gördül le. Igen, mondtam, ebben az időszakban hajlamos vagyok túlzásba vinni a dolgokat és nagyon elérzékenyülni, meg hát, azt hittem soha többé nem láthatom Gerryt.

Naplózva


Gerry R. Nefas
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 02. 26. - 14:32:45 »
0

Újra hallom. Az ijedt lépését az idegennek, ahogyan óvatosan próbál menekülni. Minden bizonnyal fél, s ez volt a célom. Mindig ez a célom, hogy féljenek. A félelem, nagy részben arra készteti az embereket, hogy leleplezzék önmagukat. Akarva, akaratlanul is.
Grace menekülés mód. Így nevezem azokat, akik félnek és hirtelen elkezdenek szaladgálni a menekülés érdekében. Ők általában hamar megvannak, ha többen vagyunk. Egyedül már kicsit más a helyzet. Akkor 1-1 ellen játsszuk a játékot. Melyikünk a cselesebb, melyikünk a gyorsabb. És közben én élvezem, mert előlem fut. Neki pedig nagy eséllyel a torkában dobog a szíve. És hogy miért Grace menekülés mód a neve? A legelső személy, akit így elkaptam egy lány volt. Ő volt az első, akit kivallattam, majd végeztem vele. Ezzel bizonyítottam, hogy kész vagyok a feladatra. Ez a hölgyemény az egyik évfolyamtársam volt. Könyörgött és sírt nekem. Talán szörnyű dolognak tűnik, de egyszerű volt megölni. Csak kimondtam azt a varázslatot és többé nem rikácsolt ott nekem. Tulajdonképpen meg is könnyebbültem, hogy nem kellett hallgatnom a fülbemászóan visítós hangját. Nem mellesleg mindenféle menekülés módra van egy másik nevem. Mindegyik az első áldozatáról lett elnevezve, mind mugli nevek. Van Richard, Rachel, Alexis és ehhez hasonlók.
Szőke tincseket pillantok meg a fák között. MEGVAN! Ostoba, nincs rá jobb szó. A védővarázslatain kívül sétálgatni... azt hitte biztonságban lesz? Hát téved! Egyre sietősebbre veszi a lépteit, már fut.
Felkacagok.
Imádom úgy titulálni magam a szökevényeim szemében, mintha egy nagyon gonosz teremtmény lennék. Amikor reményt vesztve szaladgálnak ide-oda az a legnevetségesebb.
Hát csillagom, hamarosan visszasírod azt, hogy maradtál volna a helyeden - gondolom magamban, miközben a pálcámat felé emelem.
Csak egy varázsige. Mindösszesen ennyi választana el attól, hogy megöljem. Ledöbbentem, teljesen megálltam létezni. Nem hiszem el, amit látok, mert egyszerűen nem lehet valóságos. Az a lány, aki éppen felkiált és a nyakamba borul... Ő nem lehet itt. Érzem, hogy kicsit nedves lesz a nyakam. Biztosan elérzékenyült. Én is elsírnám magam, ha nem lennék ekkora transzban. Mit tehetnék? Nem ölhetem meg. Pedig igazából ez lenne a dolgom, de ő… Emma. És annak ellenére, hogy egy ideje nem láttam, még szeretem. Elég a szeretet? Elég ahhoz, hogy feladjam a munkám, eláruljam a megbízómat? Igen, elég. A legutóbbi találkozásunk óta rengetegszer gondoltam rá. A legelején minden egyes nap, aztán feledésbe merült. Reményét vesztettem annak, hogy újra láthatom. Abban sem voltam biztos, hogy él. Inkább halottnak hittem, mintsem feleslegesen emésszem magamat. De itt van; hús, vér ember. Szerencse a szerencsétlenségben.
- Em - mondom, s régóta most először félek. - Nekünk nem szabadott volna találkoznunk.
Ennyi. Csak ennyit tudok kinyögni. Félek.
Naplózva

† Emma H. Gray
Eltávozott karakter.
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 02. 27. - 15:09:42 »
+2


Jézusom jézusom jézusom! Gerry Gerry Gerry!
Kezeimmel szorítom derekát, s arcom vállába temetem. Nagy levegőt veszek, beszívom illatát, mely olyan kellemes. Férfias. Kemény. Szexis. Legszívesebben leteperném, amihez nem csupán külseje, s iránta érzett érzelmeim járulnak hozzá, hanem a tény is, hogy már hónapok óta össze vagyok zárva két olyan emberrel, akikkel sosem feküdnék le. Így azt hiszem elég érthető. De azért tisztában vagyok a határaimmal, s észnél vagyok. Nem fogok egy erdőben leteperni egy pasit, csak, hogy szexelhessek vele. Meg hát éppen vörös napjaim vannak…
Fejem felemelve arcra nézek. Minden pontját átfutom, s miután látom, teljesen jól van, legalábbis látszatra biztos, ajkam, mit sem törődve vele, mit akar mondani, ajkára tapasztom, s hevesen megcsókolom. Az ajkak, s később nyelvek édes játéka bizonyos mértékű bizsergést vált ki belőlem, majd mikor elhúzódom tőle, kezeim mellkasára tapasztom, szemébe nézek, mosolygok, majd megszólalok.
- Hiányoztál, Gerry. – hangom halk, s lágy. Miután eme két szót kiejtettem, szemem szégyenlősen lesütöm, s próbálom elfelejteni, amit az imént mondott. Mert, hogy hallottam. Hiába, nem reagáltam rá, de hallottam és teljességgel fel is fogtam szavai jelentőségét, jelentését. Elhúzódok tőle, majd jobb kezemmel a balt babrálva megállok előtte. Ránézek.
- Nem örülsz, hogy találkoztunk. Nem örülsz nekem. – ejtem ki a szavakat. Hiszen ez jött le abból, amit mondott. „Emma, nekünk nem lett volna szabad találkoznunk.”
Kezemmel most hátsómról szedegetem le az odatapadt leveleket, s arcomon fájdalmas kifejezéssel Gerryre nézek. Fura érzésem van, melyet nem tudok hova tenni, s melyet nem tudom, miért érzek. Már az, zavaró, amit mondott. És ahogy mondta…

Naplózva


Gerry R. Nefas
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 05. 03. - 12:39:34 »
+1

Újra érezni az illatát, a hajának puhaságát… annyira tökéletes pillanat lehetne, ha nem két egymástól elkülönülő dolgot képviselnénk. Akkor nem éreznék nyomást a mellkasomban és nem lenne bűntudatom, hogy még nem végeztem vele. De nem tehetem, pedig ez a kötelességem. Inkább elfutok, és úgy teszek, mint eddig; rég nem találkoztam vele, régen nem beszéltünk és valószínűleg már halott.
A csókja olyan édes, eszembe se jutott ellökni magamtól. Annyira hiányzott már ez, hogy valaki így csókoljon, szeretetből. Kicsit mohó vagyok, ahhoz képest, hogy a gondolataim a következő lépéseken járnak. Kisajátítom magamnak, s legszívesebben így maradnék egész végig, de nem lehet.
Gerry, térj vissza! – utasítottam magamat.
A hosszantartó csók végül befejeződött. Semmi sem tart örökké, ugyebár. És akárki akármit mond a szerelem se. Ezek az örökké tartó dolgok csak a könyvekben léteznek. Szerettem Emmát, de tudtam, hogy kevés vagyok én ahhoz, hogy az egész életemet leéljem vele. Ráadásul, ahogy megismertem tudom, hogy ő sem az egy helyben maradó típus. Le kéne nyűgöznöm ahhoz valami hihetetlen dologgal, hogy belém essen és rám bízza az egész életét. És minden bizonnyal hozzá hasonlók gyilkolásával nem fogom benyerni magam a szívébe. Sajnálatos módon én sem vagyok az a próbálkozós fajta. Örökké a szívembe fogom zárni ezt a lányt, de soha nem lehet igazán az enyém.
Ahogyan kiejtette a nevemet és a hiányoztál szót együtt, libabőrös lettem. Ez nem sűrűn fordul velem elő, csak akkor, ha valami nagyon jól esik. Fura, hogy pár szó hallatán a testünk így reagál.
Hirtelen eltűnt a csillogás az íriszeiből és kérdés ült az arcára. A szemeim könnybe lábadtak az arckifejezése láttán, mert olyan volt, mintha egyetlen grimaszával az összes érzését elmesélné.
- Hogyne örülnék neked? Mióta nem láttalak azóta gondolok rád, csak… - elhalkultam és lesütöttem a szemeimet. Nem mertem ránézni, nem mertem kimondani.
Így tehát egy egyszerű kérdést tettem fel:
- Mit gondolsz, miért bolyongok egy elhagyatott erdőben?
Ha azt mondja vadászok, akkor teljes mértékben igaza van. Elvégre is azt csinálom, csak éppen nyulak helyett emberekre vetem ki a hálómat. Ami egy kicsit nagy különbség.
Naplózva

† Emma H. Gray
Eltávozott karakter.
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 05. 21. - 14:19:08 »
0


   Egy lépést hátrálok, s úgy nézek a fiúra. Kicsit furcsa nekem ez a helyzet, olyan… feszült. Olyan más, mint volt. Ez kicsit ijesztő számomra. Kezeim tétován érintik egymást, s tartom a távolságot tőle, főleg mivel úgy látom nincs ínyére a közelségem. Nem baj, nem erőszak a disznótor.
   Hiányzott Gerry, így persze örülök, hogy láthatom, de valahogy nem ilyen fogadtatásra számítottam tőle. Tétova. Mintha félne valamitől. Gyengének, bizonytalannak látszik. Na jó, mintha én olyan erős lennék, de akkor is! Egyik kezem zavartan találja meg a fehér kardigán cipzárját, s kezdi húzogatni azt. Lábammal az avart piszkálom. Nem nézek a fiúra.
   Teljesen rendben lenne, amit mondott, csak… igen. Hát ez az. Vajon én változtam annyit ezalatt a két hónap alatt, hogy nem hiszek senkinek, vagy a világ öltött új formát körülöttem? A dolgok változnak, ezt eddig is tudtam, de ennyire? Kérdez valamit, amivel gondolom imponálni, vagy bizonyítani akar. Én pedig nem tudom, mit higgyek.
- Hát nem tudom mi dolgod lehet itt. – vonok vállat, mert azért én sem vagyok olyan hülye, mint amilyennek esetleg látszok. Nem tudhatta, hogy itt vagyok. Érzek iránta valamit, pontosan nem tudom mit, de ez nem jelenti, hogy vakon elhiszem amit mond. Biztos, nem azért van itt, mert engem keresett. Hiszen Angliában, sőt, a világon bárhol lehetnék, és ő pont a Deani erdőben talál rám? Na ne már!
- Gerry. – nézek a szemébe komolyan. – Miért vagy itt? – hangomon érződik, nem hiszek neki. Egyik kezemmel hajamba túrok, s ujjaim közé egy száraz falevél bújik, melyet fintorogva kihúzok. Halvány mosoly tér arcomra, mely le is hervad, mikor a fiúra nézek.
Az igazságot akarom tudni. Lehetőleg minél hamarabb.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 09. 20. - 20:41:34
Az oldal 0.051 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.