+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Chamberpot
| | | | | |-+  Chamberpot kastély (Moderátorok: Lord Voldemort, Cyrus Halstead)
| | | | | | |-+  A szalon
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A szalon  (Megtekintve 2691 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 05. 31. - 00:50:27 »
0

Egykor pompától ragyogott ez a kastély, ám ma már nincs más ami díszítse a termeket, mint pár poros lovagi páncél és régi fegyverek a falakon. A bútorok olyan régiek, hogy bármelyik antikbecsüs el lenne ragadtatva a gyönyörtől. A szalon egy tágas átjáró a földszinten, ahol többnyire a vendégeket fogadják.
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 06. 23. - 17:05:23 »
+2

Lucius Malfoy



Elfelejtett, elmúlt napok dicsősége és fénye. Ez az árny ülte meg az egykor ragyogó Chamberpot-kastélyt, s az évek alatt teljesen beszőtte a múlt hálójával. Bekebelezte a ragyogás utolsó morzsáit is. Az elfelejtett dicső napok erőtlen kísértete lengte körbe a komor kőépületet, megkörnyékezve a  szalonba lépett boszorkányt is, megkísértenie azonban nem sikerült. Az elmúlt időknél is hatalmasabb Démon csepegtette ugyanis mézesmázos szavait a nő fülébe.

Ő maga kért meg rá, Lizzy... ezt ne felejtsd el -búgta sejtelmes hangján a műértő fülekbe a Bestia.
Igen... igen, ez egy szerűen csodálatos -suttogta maga elé amaz, majd malachitszemeit végigjártatva az üres szobán csalódottan tette fel a költői kérdést -de akkor hol késik, miért várat?
A Halálfalóvá emelkedett auror az alkarjára szíjazott pálcatartó tok apró órájára pillantott.
Már egy fertályórája itt kellene lennie... -kezdett aggodalmaskodni a barna fürtű szépség.
Nyugalom, drágám. El fog jönni, hiszen különben nem kért volna meg, hogy segíts neki -nyugtatgatta pártfogoltját az Őrület maga, majd visszavonult, hogy teret engedjen Lilianne gondolatainak. A nő hirtelen felpattant a rozoga heverőről, amin belépése után foglalt helyet, s szája szélét harapdálva, sietős léptekkel indult el a párát izzadó, hámló selyemtapétába fulladt falak mentén.

Miért éppen engem kért, hogy a segítségére legyek? Ez biztosan jelent valamit... hiszen egymagában is boldogulna a pakolással! Talán ez lesz a lehetőség, amire vártam...? Az esély, hogy még közelebbivé váljon a kapcsolatunk.... és onnan már csak pár lépés a cél... -Lilianne belső  birodalmában ódon, andalító muzsika bontogatta szárnyait, halk dúdolásra késztetve a falak mentén bolyongó Halálfalót. Képzeletében váltakozva keverednek egy boldog jövő ábrándképei: egy temetés, egy esküvő, egy gyermek...

Narcissa még mindig az utadban áll, erről sem lenne tanácsos megfeledkezned -rángatja vissza a pokolfajzat a nőt a bölcsők és menyasszonyi fátylak képzeletvilágából.

A nő megtorpant, szeme haragos szikrákat szórt a gyűlölt név említésére. Keze, mellyel eddig a haldokló falakat simította, a feje fölött lógó rapír felé indult lassan, engedelmesen. A finom, hangszeres játékhoz szoktatott ujjak megszorultak a keskeny markolaton.
Az a céda! -a rapír fájdalmas sikoltással csúszott ki az idő által megfakított bársonybevonatos hüvelyből, hogy egy kecses ívet leírva a szoba túlsó végében álló poros lovagi öltözetre szegeződjön a rozsdacsipkés penge. A páncélzat egykedvűen néz farkasszemet a fegyverrel.
A gyűlölt asszony képe megelevenedni látszik a tüzes szemek előtt. Lilianne egyenesen az üresen kongó sisakrostélynak szegezi a cikornyás markolatú fegyvert, ahogy lassan közelebb lép a páncélhoz. A mellvértet beborító pókhálók mögött egy átkos, szőke fürtökkel keretezett keskeny női arc mosolyog szemérmetlenül gúnyosan, kihívóan.
A szépen ívelt szemöldökök összerándulnak, a bársonyos, hosszú pillák lejjebb ereszkednek, ahogy a tébolyult nő a mellvért felé suhint, majd megfordulva tovább küzd a mindenki más számára láthatatlan ellenséggel. Vágást vágás, szúrást szúrás követ, ahogyan a spanyol mesterektől tanult kardforgató elegáns mozdulatokkal szeli át a termet, páncéltól páncélig haladva, mint valamiféle sötét szoknyába öltözött szellem. A telt ajkakról halk, spanyol szitkok özöne kap szárnyra, hogy a földszintet bebarangolva még kísértetiesebbé tegyék visszhangjukkal ezt a pompáját régen elvesztett helyet. A boszorkány rutinosan vezeti át egyik mozdulatot a másikba, a keskeny kard dalol, táncol a kezében. Nem botlik meg a rothadó szőnyeg göröngyeiben sem, bár azok mind sűrűbben próbálnak gáncsot vetni a csend megtörőjének.
Az utolsó, bonyolultan metszett ívvel Lilianne az ajtó felé fordult, szembesülve bárkivel, aki erre a kihalt helyre merészkedett.
Haja kiengedve, szabadon öleli körül, sápadt arca kissé kipirult a mozgástól, szemei eleven fénnyel csillognak, ahogyan a fegyvert még mindig előreszegezve mozdulatlanságba dermed.


Naplózva


Lucius Malfoy
Eltávozott karakter
*****


kegyvesztett intrikus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 06. 24. - 21:10:00 »
+1


Azt hittem, hogy egy rossz és csúfondáros vicc az az egész lehetetlen szituáció, miszerint újabb razzia várható a gyanús alakoknál. A fülesem még mindig megbízható. Hogy sohasem adják fel! Hihetetlen! Szinte már-már unottan húznám el a számat, hogy kimutassam sznob nem tetszésemet a drága jóakaróim felé, de úgy hiszem, nem ez lenne a legcélravezetőbb megoldás. Pedig Narcissánál mindig beválik.
Wiltshire tele van a mai napig tiltott holmikkal. Bájitalokkal, különböző átkozott tárgyakkal, fekete mágiás könyvekkel, amiket mind nagyon gyorsan el kéne tüntetni. Az lenne a legegyszerűbb, ha az egészet Chamberpotban hagyhatnám, ám ahhoz túl értékesek, hogy bármilyen kis mitugrász a mocskos kezét hozzá érintse.
Éppen ezért kaptam segítséget a Nagyúrtól. Jobbnak látta Ő is, ha alattvalói kezébe nem kerülnek ilyesmi holmik. Veszélyesek, felhasználhatóak, és ha tapasztalatlan a mágus, saját életét is onthatja vele. Mostanában túl sok a bárgyú kis senkiházi közöttünk. Még pár halál és végképp búcsút inthetek a Mesternek.
Bár ha jelen helyzetemet nézem, megeshet, hogy mégsem olyan reménytelen, mint az egyeseknek tűnhet. Legutóbbi beszélgetésem során a Nagyúrral, kaptam egy feladatot, amit ha számára megfelelően végzek el, visszafogad kegyeibe. Igen…a Malfoyok vissza fognak térni.
Ahogy a hosszú folyosón lépdelek, nyomomban Merryvel a manóval, megcsodálhatom magamat egy falra akasztott hatalmas, pókhálós tükörben, amiből egy háromszög alakú szilánk hiányzik.
A talárom még mindig a tökéletes minőséget tükrözi, hiszen pénzem akad bőven, talán még a bőröm alatt is galleonok gurulnak. Erre a gondolatra elégedett mosoly dermed pengevékony ajkaimra.
Talán a megengedettnél tovább álldogálok a tükör előtt. Az Azkabanban ugyanis ilyen élményben egyáltalán nem adatott meg. Kiráz a hideg.
Ujjaimat végighúzom borostás arcomon, majd hosszú kócos hajamat a vállam mögé dobom. Igen, ez hiányzott. Megkopogtatom a földet a sétapálcámmal és élvezem, ahogy a kígyófej markomba simul.
Ekkor azonban zaj üti meg a fülemet. Ritka az, hogy Chamberpotban efféle hang törné meg az ezer éves álmot. Fülelek hát, selymes viperaként kúszok a nyitott ajtó felé, talán egy pillanatig még örülök is, hogy lehagyom alantas szolgámat. Nem szeretem a manókat. Mocskosak, és büdösek. A körmeik alatt a hosszú évek piszka lapul. Nem az én kifinomult orromnak és páratlan pillantásomnak való a látvány, illetve, nos, a szag.
Betámaszkodok szemtelenül az ajtószárny tövébe, addigra sajnos az a nyomorult manó is mellém szegődik. Legszívesebben belerúgnék. Azért nem teszem egyedül, mert ő cipeli a három dobozom. Hála Merlinnek, így nem látni a csúf fejét.
Magamban jót mulatok D’Alambert magán előadásán. Mindig is tisztában voltam vele, hogy kiszámíthatatlan egy némber, na de azt én se sejtettem, hogy ennyire. Nem hiszem, hogy a Nagyúr parancsára kaszabolná le éppen a rozsdás páncélt.
Megvárom míg végez, apám ugyanis jó modorra tanított, még véletlenül sem lennék olyan otromba, hogy egy ilyen tökéletes megaláztatást megszakítsak azzal, hogy megmozdulok, vagy megszólalok.
Mikor végre felém pillant, kezemben a sétapálcámmal tapsolok párat. A tompa ütődések visszhangot verve, mélán szállnak tova a kitárt ajtókon keresztül. Illik megtapsolni, ha már ilyen örömet szerzett.
- Nos, ha végeztél D’Alambert akkor, akár el is kezdhetnék a munkát. Elég sok minden porosodik a dobozokban, úgy hogy óvatosan. Remélem, nem óhajtod azokat is ilyen felhevülten szétkaszabolni. Nyugtass meg, ugye nem?
Kérdezem, ahogy beljebb lépdelve a manónak az egyik csipke borított asztalra mutatok. Nos legalább nem valami kis senkiházi csitri segít. Az elérhető halálfalók közül Ő volt a legalkalmasabb a feladatra. Értékes holmikhoz, egy hozzá nem értő nem nyúlhat.
- A felét eladjuk. A másik felét megsemmisítjük.

 
Naplózva

„They're half a step away from drag queens, let's face it.”
( J a s o n   I s a a c s )


[/center]

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 06. 29. - 18:23:07 »
+1

Lucius Malfoy


Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzva, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.1



Csuklógyakorlatait végző hősnőnk zavartságában észre sem veszi a holdfényszőke férfit, aki szemtelenül lesi lustán az ajtókeretnek támaszkodva, oldalán egy sokkal kisebb és elhanyagoltabb teremtménnyel. Tovább szövi hát a mozdulatokat, egyiket a másikba oltva, lassanként elhagyva a szitkokat.
A titkon magában mulató férfi azonban téved. Amit könnyelmű módon megaláztatásnak vélt, valójában Jerónimo Sánchez de Carranza vívókódexének legjava volt, gonddal csiszolva, a mozdulatok pedig arról árulkodnának a nálánál hozzáértőbb szemeknek, hogy Lilianne bizony nagyon is hosszú ideje űzi már a kardvívás nemes mesterségét. A mélyen bevésődött jó modor -a leselkedő szerencséjére- megpecsételi a keskeny ajkakat vörös viaszával, így azok nem válnak gazdájuk tudatlanságának árulójává.
Az utolsó, döfő mozdulatba dermedt spanyol szépség meghökkenni látszik, mikor észreveszi az ajtóban támaszkodó megkísértőjét. Smaragdszín szemei még hatalmasabbra tágulnak, rózsás orcái pedig még inkább kigyúlnak, ahogy függőlegesen maga elé emeli a fegyvert, majd egy finom meghajlást követően elegánsan maga mellé engedi -a kongó visszhangot vető taps méltó fogadása.
- Lucius, végre itt vagy! Már vagy húsz perce várok rád... - csatlakozott szilánkjaira hulló tapshoz a mély, dorombolós hang a sötét hajfüggöny mögül. A szemrehányás helyett, ami hasonló esetben bármely más férfinak kijárt volna, csupán megkönnyebbülés sütött a szavakból.
A lehulló fürtök mögött a nő izgatottsága egyre fokozódott, ahogy kedvtelve, mégis félénken mérte végig a Malfoy-família e jeles képviselőjét.
Lucius öltözéke mint mindig, most is kifogástalan volt, a taláron látüveggel se lehetett volna észrevenni egy gyűrődést vagy porszemet sem. A makulátlan külső alatt azonban nem az a Lucius bújt meg, akire a varázslótársadalom évtizedek óta felnézett és tisztelettel tekintett. Elszomorító volt látni, ahogy a nem is olyan rég még életteli fénnyel csillogó ezüstszőke tincsek szürkén, kócosan omlottak alá, ahogy a többnapos borosta elcsúfítja a megnyerő vonásokkal kérkedő arcot.
Miért hagytad így el magad, Hercegem? -tette fel magában a kérdést Lizzy- hiszen már több hónapja, hogy kihoztunk az Azkabanból...
Nyugalom drágám, mindenkinek idő kell a talpra álláshoz. Kinek kevesebb, kinek több -csitította a Démon pártfogoltját, majd maga is tovább élvezte a varázsló látványát.
A férfi hangja mindenki másénál édesebbnek hangozott a szerelmes boszorkány fülének. Habár mondanivalója kissé csipkelődőnek hatott, Lilianne nem vette magára a dolgot, hanem így felelt:
- Az attól függ, mi van a ládikákban -hangjában csöppnyi huncutsággal mérte végig újra a férfit, majd közelebb lépett az asztalkához, ahová a manó értékes terhe került. Lucius háta mögül pillantott a zárt dobozokra, kihasználva így az alkalmat, hogy megmerítkezzen választottja illatában pár szívdobbanásnyi ideig, aztán tovább folytatta útját az asztal szemközti oldalára. A lázrózsák halványodni kezdenek a bájos orcán, a zöld szemeken keresztül nem csak az auror, de a Démon is érdeklődve vizsgálgatja a legfelső ládát.
Lilianne számára nem volt idegen az elátkozott tárgyak, setét bájitalok és kódexek világa. Édesapja vagyonát nagyobb részben az ilyen értékes és felettébb veszélyes csecsebecsék bűvölésének köszönhette, majd apjuk halálával Alaster örökölte meg az üzletfeleket és a kísérleteket. Néhanapján a középső testvér is tiszteletét tette az Zsebkosz köz-béli apró, de takaros üzletben, így volt némi elképzelése arról, mit is rejthetnek a fényesre kopott zárszerkezetek.
- Miért nem adjuk el mind? -pillant most társára az aranyvérű nő, szemében csöppnyi csintalansággal.
- Remélem nem Borginhoz akarod vinni a maradékot... túl sok van már a rovásán és ezt ő is tudja. Nem fog kérni a portékából, bármilyen ritka és különleges darabok legyenek is közte -a bolttulajdonos nevének említésekor apró fintor szaladt a csókos ajkakra, majd tovatűnt, feloldódott a csendes rajongásban, amit a heves vérű lány a fagyos férfi iránt táplált.
- Lássuk csak, mi van a birtokodban, ami romlásba dönthetné a Malfoy nevet... -Lizzy ujjai lassan indulnak pálcái felé, majd várakozásteljesen szegezi szép, kacér szemét a másikra. Tapasztaltabb volt és jobban ismerte Luciust annál, minthogy ő maga nyúljon az egyelőre még ismeretlen értékeket rejtő ládikához.


1Ady Endre: Tüzes seb vagyok
Naplózva


Lucius Malfoy
Eltávozott karakter
*****


kegyvesztett intrikus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 07. 22. - 17:24:22 »
0

Lilianne

Nem mindig ismerjük fel a dolgokat...


Hogy lehet az, hogy az ember semmit nem vesz észre a gőgje és a saját daca miatt? Se azt, hogy minden romlásnak indult már, se azt, hogy a családja is veszélyben, a presztízsen is csorba esett, se pedig egy smaragzöld szempár vágyakozó pillantásait. A halál üdvözítő szépen ívelt ajkait. Lehetséges ez? Hogy ennyi mindent eltakar a háború és lassan megőrülő elme, sötétlő fátyla?
A manóm leteszi a korhadt asztalra a hatalmas dobozt. Figyelem, készen állok arra, ha valamit rosszul csinál, akkor belerúgjak egyet-kettőt. Megérdemelné. A koszos undorító, bűzlő körmeivel ért az én fenséges holmimhoz. A legkevesebb, amit adhatok neki ezért, az-az, hogy nem kímélem, ha arról van szó.
- 20 perce? Ugyan Lilianne…kevesebb volt az, de ez a nyomorult manó akkor is feltartott.
- Bocsáss meg uram, bocsáss meg, többet nem fordul elő.
- Hallgass, átkozott!
Fordulok el a manómtól, hogy a nő szemeibe nézhessek. Meg kéne, hogy érintsen, meg kéne, hogy hasson az a feneketlen szempár, mégse vagyok benne képes elmerülni. Egyelőre nem. Úgy érzem, hogy az Azkaban a lelkem mélyén gyötört meg. Kitépett egy darabot, amit a dementorok elé vetett. Ha volt bennem valaha jóság, lelkesedés, az mind eltűnt mára.
Megeresztek egy fáradt, elnyújtott mosolyt magamnak. Ennyire még futja. El kell telnie egy kis időnek, mire újra erőt merítek ahhoz, hogy az-az ellenállhatatlan, lenyűgöző Lucius Malfoy legyek, aki voltam. Kell egy kis idő, hiszen egyre bizonytalanabbul egyensúlyozok a Nagyúr oldalán. Könnyebb lenne menekülni, mint maradni.
- A dobozokban családi ereklyék vannak, Proserpona pecsétje például. Bármit kinyit. Legyen az ajtó, titkosított könyv, bármi…a különlegessége, hogy életerőből táplálkozik. Ha jól emlékszem pár elátkozott ékszer is van… a nyaklánc megfojtja az áldozatát, a gyűrű pedig mérget fecskendez a bőrbe ha felveszik. Van benne valahol egy fekete mágiás könyv, ősi rituálékkal. A többi alapvetően csak a kedvem javítására szolgáló kínzóeszköz.
Mondom és kinyitom a dobozt. A kezembe akad egy gyönyörű ezüst nyaklánc, benne egy drágakővel. Több száz galleon lehet az ára neki. Felemelem a fény felé és nosztalgikusan nézegetni kezdem. Ezzel fojtottam meg első áldozatomat még az első mágusháború idején…egy mugli asszonyt.
- A tudatlanok boldogan hordanák! De! Aki a megfelelő körökben mozog, ismeri az ilyen trükköket.
Mondom és ezzel elismerem, hogy a nő nem kezdő halálfaló. Megérdemli a nevet, ezzel tisztában vagyok én is, ám ezt ilyen jelentőségteljesen sohasem mondanám ki. Se neki, se magamnak, senkinek. Szeretem fenn tartani a látszatot, hogy nálam senki sem jobb. Megmérgezem ezzel a tudattal a hitvány senkiházikat, a nyomorult muglikat, a vérárulókat…
- Borgin nem különb egy vérárulónál. A halál se lenne megváltás neki.
Undorodva gondolok a férfira. Az elsők között volt, aki nem mert csatlakozni hozzánk. Ugyan a boltja még mindig üzemel, ám egyre több a rajtaütés, megbízhatatlan senki vált belőle. Nem tartom többre egy manónál. A nyaklánc megcsillan a fényben, így nézek rá a nőre. Talán először látom meg átkozott szemeiben a furcsa tüzet. Éget…Fáj…Belebámulok, ám hamar elkapom a tekintetem.
- A hétvégén jön egy orosz barátom. Ő fogja megvenni a maradékot.

 
Naplózva

„They're half a step away from drag queens, let's face it.”
( J a s o n   I s a a c s )


[/center]

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 08. 02. - 22:33:00 »
0

Lucius Malfoy



- Úgy... -csupán egyetlen szó, egyetlen vérfagyasztó, lélekbe metélő szó hagyja el a telt ajkakat a magyarázat hallatán. Lilianne és a Démon zavart, szikrázó szemekkel sandít hosszan a manóra, elevenen nyársalja fel az alantas teremtményt, aki miatt a szeretett férfi megváratni kényszerült őt. Amaz nagyon igyekezett ugyan beleolvadni a kopott szőnyeg penészfoltjaiba, de valahogy mégsem járt sikerrel.
Aztán a fakó, hűvös szemek a malachitszín testvéreikbe tekintenek, és a boszorkány beleveszik a mágus pillantásába. A két varázstudó tekintete szorosan összefonódik pár pillanatra. A feneketlen, sötét mélység hívta, csábította a férfit, ahogyan a szirének hívták énekükkel halálos csókra a matrózokat valaha rég. A smaragdból csiszolt íriszeken keresztül maga a Démon bűvölte a Halálfalót, de a várt hatás mégis elmaradt. A kényszerű fogság szaggatta sebek túlságosan frissek voltak még, az Idő nem gyógyította még be illatos balzsamával őket.
Aztán a pillanat tovasuhan, a boszorkány legnagyobb bánatára, Lucius pedig egy lusta mosollyal vezeti be a választ, mely bár régi ismerős, még mindig csupán árnyéka a néhai pimasz és arisztokratikus gesztusnak.
Majd a kívánatos ujjak a ládika fedelére fonódnak, s a szépen vasalt faláda gyomrából értékesebbnél értékesebb tárgyak kerülnek elő. A bővebb magyarázatok hallatán Lilianne-t megmosolyogtató képzelgés keríti hatalmába; tisztán látja maga előtt a bátyját és a selyemszájú beszerzőt, ahogyan a ládika tartalmán marakodnak, hiszen az ilyen csecsebecsékért mindketten egyformán lelkesednek... hősnőnk sem rest, serényen munkához lát, de még mielőtt az elátkozott holmikat érintené, elővigyázatosan finom bőrkesztyűbe bújtatja vékony ujjait, elkerülendő a kellemetlen és zöldfülűségre valló baleseteket. Baljában a pálcát tartva, jobbjával nyúl most a pecsét után, s közben ujjai egy szempillantásnyi ideig a holdfényszőke férfi kezét érintik. A boszorkány pedig beleremeg, hiába választja el őket engesztelhetetlenül a vékony bőrkesztyű egymástól.
Az auror lelke mélyén tanyázó szörnyeteg megnyalta íves ajkait, majd hangos dorombolásba kezdett.
A kesztyű rejtette fehér kéz értő módon szabadította meg a ládikát elátkozott terheitől; előbb a pecséttől szabadította meg( melyben a nő elgyönyörködött pár percig, mielőtt a rozoga asztalkán helyezte el), majd egy tenyérnyi, emberbőrbe kötött könyvecskébe lapozott bele óvatosan, nehogy kárt tegyen az értékes, sérülékeny lapokban. Egy hétköznapi teremtés bizonyára sikoltva dobta volna el, de a nőben élő Veszedelem lázasan itta magába a cikornyás betűk mögött megbúvó tudást. Majd a kesztyűs kezek becsukták és a pecsét mellé helyezték a kötetet, ahogyan a varázsló kezében egy gyönyörűen kidolgozott ezüstlánc csillan meg. A fény sokszínű szálakra hasad az ékszer közepébe foglalt drágakőben, megcsonkítva terül el a férfi talárján, csendesen, magányosan.
- Vagy néha még ők sem -rántja fintorba a csinos vonásokat az elnyomott felháborodás. Túl sok volt az újonc a Nagyúr seregében, túlságosan is sok varázstudó, akik még nem bizonyították kellőképpen hűségüket. Nem úgy, mint a szobában álló két Halálfaló. Bármily bizonytalanná is vált a helyzete a Sötét Úr oldalán, Lilianne hitte, a csontjaiban érezte, hogy Lucius sokkal többre hivatott, mint a leszegett fejű, alantas pondrók, akik érdemtelenül viselik a Halálfalók bélyegét és nevét. A Potter- fiú... ő tehet mindenről! A mocskos, undorító félvér!
Az igéző szemek mélyén fáklyaként gyúlt ki a ragyogás, a düh táplálta láng, amivel a Démon viseltetett a Kis Túlélő iránt... majd meglátjuk, ki nevet a végén! Azonban egy újabb ereklye vonzza most magára a zöld szempár pillantását. Lilianne óvatosan emeli ki a ládika következő kincsét: egy gyönyörűen díszített, zafírokkal ékesített diadémot. Értő módon kezdi vizsgálgatni, miközben így szól:
- És ez itt? Igazán lenyűgöző darab... koboldmunka, nemdebár? -egészen közelről szemléli most az elátkozott tiarát.
- Ó, a halálnál sokkalta rosszabb sors fog várni rá... -duruzsolja kéjes örömmel a boszorkány. Borgin már régen halott, csupán nem tud róla; ott ásta el magát, mikor megpróbálta kiszorítani a piacról a nő bátyját. Elővigyázatlan, oktondi volt, akinek akár egy csöpp józan esze van, nem kezd a Belső Kör tagjaival, hanem igyekszik minél észrevétlenebb maradni. Ostoba, szánalmas korcs.
Gondolataiból az összefonódó tekintetek zökkentik ki Lilianne-t; pár  édes örökkévalóságnyi pillanatig újra imádottja lelkébe tekinthet, majd amaz elszakítja a kettejük közt feszülő hidegkék- smaragdszín szálat. A Démonnak otthont adó testet finom borzongás keríti hatalmába a férfi megingása láttán.
Talán... talán... -suttogja a ragadozó áhítattal.
- Szerencsés mágus, hogy ilyen ritkaságokat tudhat majd a magáénak. A sötét varázslók ölni is képesek lennének a gyűjteményed egy- egy töredékéért is -jegyzi meg a boszorkány, majd kezében a diadémmal, kérdőn tekint fel a mágusra:
- Melyeket kell elpusztítanunk?


Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 11. - 06:06:08
Az oldal 0.154 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.