The French House

A többszintes épületben étterem és pub üzemel. Az éttermi részben ingatag asztalok állnak foltozott székekkel, a pubban poros üvegek sorakoznak a polcokon, a lyukas fotelokon kétes alakok üldögélnek esténként, nem árt vigyázni velük. Az ételek hasonlóak, mint a Foltozott Üstben - előbb esznek meg téged, mint te őket, de ez ne rettentsen el. Az italaik attól még jók. Állítólag.

[Fleur kisasszony]

Fleur kisasszony .

Végigcaplatok a muglikkal teli utcákon; London olyan részeit jároam be, melyekről jóformán még nem is hallottam. Furcsán és kitaszítottnak érzem magam, hiszen senki nem lépked egyedül a holdfényben. Midenütt zajongó fiatalok, vagy egymás csendjén osztozó szerelmes párok andalognak azon az úton, mely célom felé vezet. Ez pedig nem más, mint Soho egyik lezüllött bárja, a French House.
Nem szokásom csak úgy, egyedül ilyen helyekre menni, de mikor ráébredtem, hogy milyen régóta szórakoztam már egy kicsit, elborzadva indultam útnak a városon keresztül, egészen idáig, hol egy - remélhetőleg - elbűvölő lánnyal lesz randevúm.
Fura egy helyzet, az biztos.
Általában nem megyek bele az efféle "vakrandikba", de mindent ki kell próbálni. Az egyik srác ajánlotta a kollégiumban, hogy a barátnőjének a huga pont illene hozzám, és a mi fő, manapság nem nagyon mozdul ki otthonról, így jót tennék a lánynak is, meg persze magamnak is. Mindig is elképzelhetetlennek tartottam, hogy én valaha is ilyen dolgokat fogok csinálni, de ez van.
Végre, megtalálom a bárt.
Hosszú elmélkedés, némi habozás után belépek.
Orromat megcsapja az édes illat, mely alkoholról és persze cigarettáról árulkodik. Sejtelmesen világító lámpafény terít be mindent és sárgává varázsolja a falakat. A pult hosszan terül el az ajtóval közvetlenül szemben, előtte barnás bárszékek állnak, melyeknek nagyobbik fele foglalt. Oldalt többszemélyes boxok kaptak helyet, bennük puffadt ülőhelyek ölelnek körül egy-egy, itallal dugig megpakolt asztalt. Középen néhány két-három-és négyszemélyes ülőhelyek.
Helyet foglalok az egyiknél. Közös megegyezés alapján a lány fog engem megtalálni, mert elméletileg már látott valamelyik előadáson az egyetemen. Én szépen leveszem a kötött, zöld-fehér kockás pulóveremet, s feszengve ülök a le a kevéssé vasalt, rövidujjú, fekete-fehér csíkos ingben. Tökéletes kilátás nyílik az ajtóra, hogy az illető hölgyemény rámtaláljon.
Három perc röpül el gyorsan, ahogy a fürgeszárnyú pillangó száll tova a szeptemberi szélben.
Egy szőkésbarna, copfos lány áll az asztalom elé. Épp örülni kezdek, hogy a randi jól fog sikerülni, mire édes hangon megszólal:
- Hozhatok valamit az úrnak? 
Hangjában némi cinizmust vélek felfedezni, de a muglik már csak ilyenek. Kezem végigsimítom rövid hajamon, majd némi gondolkozás után rendelek egy tequilát. Zsebórámat a kezembe veszem és lassan bámulom a mutatókat, melyek már csaknem negyed kilencet jeleznek. A találkozó ideje nyolc órára volt megbeszélve. A lány késik.
Megérkezik az italom. A sót könynedén hintem kézfejemre, lenyalom onnan, a citrom savanyú húsába mélyesztem fogaimat és szívni próbálom nedvét, s a könyörtelen kezdet után lehajtom a feles pohárba szervírozott tequilát is.
Eltelik még néhány perc, s a várakozás unalmassá válik.
Rendelek még egy italt, mellé egy sört, hogy legyen mivel leöblíteni.
Eközben elugrok a mosdóba.
Visszaérve próbálok keresni valam iúj arcot, hátha megérkezett a lány, csak épp nem lát engem. De nem. Sehol nem  látok olyat, aki egyedül van és úgy tesz, mintha keresne valakit... Illetve, de! Ott ül egy lány a pultnál. Első látásra nehéz lenne leszűrni bármit is, de csillogó szőke haja azonnal feledteti velem, hogy ő lenne a randialanyom ma estére, hisz az ő nővére, édesanyja és nagyanyja is eredeti vörös volt. Az efféle gyönyörű szőke fürtök csak eredetiek lehetnek- Nézem még a lányt egy ideig, de ahogy arrébbfordul kiesik a szemszögömből.
Tövább ülök és csak unatkozok.
Lehajtok még egy tequilát, s a sör után már érzem, hogy nem kellett volna innom, nehogy tönre tegyem a közelgő randimat. Már ha lesz egyáltalán randim...

[Ezek a szörhnyű ma'skakövek!]

Sky Andles

  Hol a rémbányában lehet most? Felicia konkrétabban is mondhatta volna, hogy Covent Garden melyik részén fogja várni, hisz a "majd úgyis megtaláljuk egymást" nem volt biztató, de így, hogy most jelenleg azt se tudja, hogy melyik városrészben van, nem hogy utca, vagy Felicia! Nem szimpatikus neki a környék tele van gyanús küllemű alakkal. Még ha nála is van a pálcája - illetve izzítva átokszórásra -, nem volt benne biztos, hogyha rátámad egy illuminált állapotban lévő pszichopata mugli, le tudná magáról vakarni, így majdnem reszketve kopogott a macskaköveken.
   - Ezek a szörhnyű ma'skakövek! - szitkozódott hangosan, ahogyan próbált két lábon maradni a magassarkújában. - Peeeerhsze, ide is azt kellett lerhakni! - az emberek érdeklődve, kíváncsi, illetve meglepődve fordultak utána. Egyrészt külseje miatt - ami mellesleg nagyon nem illett a mocskos környékhez-, másrészt, hogy dühében magában beszélt, ami elég érdekes hatott, még itt is.
   - A fenébe... - már suttogott, és a sírás kerülgette. Ha ideges mindig elérzékenyül, de most dühös is. Lassan elerednek a könnyei, ahogy botorkál csak előre és előre, ki tudja hova. Már patakzottak a könnyei és szipogott is. Lassacskán minden szempár rászegeződött, vagy csak ő érezte úgy? Amennyire tudta megszaporázta a lépteit, de hamar lelassított. Nem bírta a tüdeje a futást, sírást, és hüppögést egyben, így nyafogva leült a közeli szétrongált padra. Hamar vigasztalásra talált, bár nem tudott őszintén örülni a dolognak.
   - Mi a bajod? - kérdezi egy boszorkány, aki helyet foglal mellette, nem igazán együtt érző hangnemben. Fleur az irtózatos bűztől és kosztól - amit a nő tett ki - , arrébb húzódott egy kicsit. Kényszeresen válaszolt.
   - Nem tudom 'ol vagyok... A Covent Garhdenbe akarhok jutni...
   - Hát az nem itt van - csóválta a fejét - Szedd össze magad, és menj tovább ezen az utcán. Balra, jobbra, egyenesen és utána már kiérsz Sohoból. - Fleur nem tudta mi az a Soho, talán ez a környék, de csak némán bólintott.
   Elmormogott egy "Köszönöm!"-öt, de talán már nem is hallotta a boszorkány, mert el is tűnt. Félénken, de már egy kicsit összeszedettebben neki indult az elmagyarázott útnak.

   Már a második kanyarnál járt, maikor ijedten megállt a helyén. Szemben egy úttorlasz volt. Vagyis csak neki, hiszen egy csapat részeg hapsi dülöngélt, egyenesen felé. Kék szemeivel körbepillantott, és kővé válva konstatálta, hogy senki olyan nincs a közelben, aki a legrosszabb esetben a segítségére sietne. Lázasan kutatott valami menekülő út után, de sikertelenül, és a férfiak egyre közelebb jártak már hozzá, és már csak percek kérdése volt, hogy mikor veszik észre Fleurt.
   - Héééé Cica! - késő volt.
   Fleurt elfogta a hányinger. A gyomra összehúzódott a félelemtől, és ijedten iszkolt be a legközelebbi helyiségbe. Ahogy belépett egy pillanatra minden szempár rászegeződött. Kivételesen most nem érdekelte és nem mormogott maga elé francia szitokszavakat, most minél hamarabb azt akarta, hogy leüljön és megnyugodjon, biztonságban. Hátrapillantott. Az ajtóban látta az egyik férfit, aki vállat vonva elhaladt a pub előtt. Elmentek.
   Kicsit remegve felsóhajtott, és leült a legközelebbi székhez, a bárpulthoz. Nem a legkedveltebb helye, egy kocsmában, de úgysem marad sokáig. Próbált nem odafigyelni a mustráló pillantásokra, de amikor odajött hozzá a pincérnő, már viszonylag kényelmesebben érezte magát.
   - Mentavirhágos zöld teát kérhek! - adta le a rendelést, de elnézve a nő értetlenkedő és talán enyhén lesajnáló pillantását, úgy döntött mást kér. - Vagyis... Egy áshványvizet...
   A nő eltűnt a rendeléssel, ő pedig idegesen, hangtalanul dobolni kezdett az ujjával a pulton. Ilyen mocskos helyet! Minél előbb el akar tűnni innen.

[Fleur kisasszony]

Fleur kisasszony .

Zajos magányban ülök ott, s várok valami csoda-félére, de nem történik semmi. Már két töményt legurítottam, most iszom a harmadik sörömet. Úgy látszik, ez az éjszaka csöndes ivászatról fog szólni... Szinte érzem, ahogy pusztulnak az agysejtjeim, s ahogy fejfájásomra összpontosítok, egyre kellemetlenebb az egész helyzet. Vicces lenne, ha a lány most toppanna be, én meg itt ülnék, majd' részegen. Első benyomásnak nem is rossz.
Egy srác tanított nemrég egy bűbájt, amellyen kicsit halasztani lehet az alkohol hatásait, így nyugodtan lehet iszogatni. Miközben rendelek még egy sört, kiugrok a mosdóba. Feltűnés nélkül elmormogom a varázsszót, s látszólag nem történik semmi, ám hirtelen elmúlik a furcsa émelygés és kezdem újra tisztán látni a dolgokat. Nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz, főleg nem a töményhez.
Vissza a jólismert asztalomhoz.
Mostmár nyugodtan jöhet a lány, nem fogom leégetni magam. Ha egyáltalán eljön, amire már igen kevés esélyt látok csaknem háromnegyed órával a megbeszélt időpont után!
Tekintetem ismét arra a szőke hölgyeményre siklik, aki a pultnál ül, s érdekes módon egy pohár ásványvizet kortyol. Közben mintha motyogna valamit. Kecsesen ül ott, mintha nem London leglepukkantabb kis kocsmájában lenne, hanem valami drága étteremben, ahol csak osztrigát, csigát és rákokat szolgálnak fel, s a pincérek a francián kívül semmilyen nyelvet nem beszélnek.
Furán szemléltem még pár percig, aztán észrevettem, hogy a hely kezd kiürülni. Alig tizennégy, tizenöt vendég tartózkodhatott még ott. A pincéren és a pultnál ülő lányon kívül csak férfiak tartózkodtan, szerény személyemmel együtt.
 Az egyik sarokban négy-öt, kevésbé ápolt külsejű - azaz borostás, koszos és minden valószínűséggel büdös - férfi ült, s nagyban fogyasztották a korsónyi barnasört, s mindegyikük előtt tetszelgett legalább egy stampedlis pohár, melyben valami töméynet ihattak (hozzám hasonlóan).
Ahogy nézelődtem, egyre jobban kezdtem unni magam, míg lassan érezhetvé válig a józanító bűbáj elmúló hatása. A francba! Elfelejtettem volna, hogy a varázslat késlelteti ugyan az alkohol butító érzését, de aztán kétszeres erővel támad fel?!
Alig telik el újabb két perc, ismét elborul előttem minden. Duplán hányingerem van és émelygek. Próbálok felállni, de úgy érzem, inkább várok egy kicsit. Újdonsűlt életérzésem sugallata, hogy menjek oda a pultnák ülő szőke lányhoz, de józan oldalam egyre elhaló hangon mondja, hogy ne tegyem. Még egy korty sör, egy utolsó mély levegő, s minden erőmet beleadom, hogy feltápászkodjak, s egyenes vonalban a pult felé mozogjak.
Azon gondolkodok, hogy vajon milyen frappáns duma jönne be ennél a muglinál, de mire félútig elérek az asztal és a lány között, egy másik férfi lép mellé. Sértődötten és meglepődve bámulom az idősebb, kissé szakállas fickót, kiből árad a büdös piaszag.
Kiváncsian nézem a párost, mikor...

[Oooh vous ciel saint!]

Sky Andles

  Fintorogva pislantott körbe. Undorító ez a hely. Járt már rosszabb helyeken is, de azt egyszerűen lepontozta. Ha most ez a helyet kéne pontozni egy tízes skálán, kapna egy olyan hármast... DE csak azért, mert eddig még nem történt semmi kellemetlen, és különösképpen nem foglalkoztak vele, így is maradjon! Minél-minél-minél hamarabb el akart rohanni onnan. Ha lett volna annyi gőg a pucájában, hogy felemelt állal kisétál a macskakövekre, mit sem törődve továbbhaladjon a büdös boszorkány útmutatásának az útvonalán, most nyomban felpattant volna. Mindenesetre nem volt, így csak kihúzott háttal - mutatva, hogy ő mégsem azért az ilyen söpredékek közé tartozik - ült magányosan a bárpultnál. Nem zavarta, hogy egyedül, sőt némiképp könnyített is a lelkén azzal, hogy eddig senki nem fordult hozzá, csak a pincérnő.
   Hamarosan kihozta a rendelést, de elnézve a három deciliteres üvegpoharat undor jelent meg az arcán. A pohár szája csorba volt, nem beszélve, hogy az ásványvíz - aminek kétségek merültek fel, hogy tiszta-e- korsóban volt felszolgálva, ami igencsak bökte Fleur csőrét. Látszik miért itt ontják szomjukat a csöve... vagyis a muglik. Idegesen dobolni kezdett az ujjaival a bárpulton, ismételten. Miközben vele szemben egy sört csapolt a pincérnő, egy szúrós pillantást vetett Fleurre, mire ő megint abbahagyta a dobolást. Ez még megismétlődött párszor, mikor már nem bírta a pincérnő az epés megjegyzést:
   - Nem tudnál máshol, másvalakit idegesíteni? - e mellé egy lenéző végigmérés is társult, ahogy egy lenéző tekintettel véleményezte az ezüstös felsőjét, és nagyon halvány térdig érő, lenge szoknyáját, illetve kiengedett szőke haját. Irigy a hülye liba...
   A megjegyzésre lesütötte a szemét és csak morgott valamit magának. Valami csúnyát, és valami franciát...
   Egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Bele-bele kortyolgatott a meleg, buborékosnak alig nevezhető ásványvízbe, de egyszerűen szörnyű volt. Hogy lehet a víz pocsék? Már ezt is tudja... Csak azért kényszerítette le a torkán, mert már kifizette. Már holtbiztos volt benne, hogy amint lehúzta az utolsó cseppet, kiviharzik ebből a koszfészekből. Reakcióból megint dobolni kezdett, de amint a nemtársa egy pillantást vetett rá, ökölbe szorítva a kezét próbálta máshogy levezetni feszültségét. Rózsaszín ajkait kezdte el harapdálni, de úgy, hogy már sajogni is kezdett. Még egyet kortyolt a poharából.
   - Elnézést Hölgyem...!
   Az érdes hangra összerázkódott. Nem a megszólítással volt a gondja, hanem a hanglejtés, amivel ki volt ejtve a mondat. Az orrfacsaró bűzből is és az érdekes, bizonytalan, részeges hangból is ki tudta következtetni, anélkül, hogy ránézett volna, hogy a mögötte álló személy nem enyhén illuminált állapotban lehetett. Elkerekedett szemmel ült megfeszülve, de még mindig háttal a személynek.
   - Szexi vagy! - már a levegővétel is nehéz volt. A következő pillanatban hátulról szorosan átölelte és felkiáltott. - Szeretlek!
   - Oooh vous ciel saint! - sikított fel, majd próbált felállni, de ő lenyomta, így megragadva a korsót, hátra vágta, így az oldalához csapódott az, ahol ripityára tört. Semmit nem segített. A férfi elengedte, vállait megragadva felhúzta állásba, és megfordította, majd szemből ölelte át, és szorította meg. Majd kinyomta belőle a szuszt! Ijedten próbált levegőt venni, de valahogy nehéznek tűnt a légzés, lassan szédelegni is elkezdett. Miért nem segít neki senki? Idióta muglik... és ha megfullad?!

[Fleur kisasszony]

Fleur kisasszony .

Hirtelen fel sem fogom mi történik.
Félúton tántorgok a pult és az asztalom között, s szememet az előttem zajló, különös eseményre vetítem. Próbálom összegezni az történéseket: alig két méterre tőlem, egy kétajtós szekrény ráncigál egy nádszálvékony, szőke (első látásra gyönyörű) lányt.
Szívem hevesebben ver két dolog miatt:
Első természetesen az alkohol, ami masszívan dolgozik szervezetemben, s arra sarkall, hogy avatközzak közbe és mentsem meg a lányt. Micsoda romantikus lenne! A hős megmenti szíve hölgyét, mint a mesékben. Csakhogy az ott nem a szívem hölgye (ami nem kifogásolja, hogy megmentsem); én pedig nem vagyok valami nagy hős-típus. Sajnos.
A második dologk, amiért dübög a mellkasom, hogy ilyesfajta helyzetekben mindig izgalmi állapotba kerülök, s korántsem tudom uralni tetteimet. Ismét sajnos.
Mielőtt cselekednék, egy másodperc töredéke alatt szétnézek a bárban. A pincérnő még csak most figyelt fel az eseményre, s felszaladt egy lépcsőn. Csak remélni tudom, hogy nem ijedtében rohant el, hanem segítséget hoz. A legtöbb asztalnál ide se néznek, de van ahonnan bámuló tekintetek merednek rám és a párosra mellettem. Mintha a jobb szándékúak azt súgnák: cselekedj, kölyök!
A sarokban egy nagyobb asztalnál három-négy férfi bíztatja barátjukat, s valami olyasmit ordibál, hogy "adj neki, Jack!". MInt már az előbb megfigyeltem, több korsó és stampedlispohár is csücsült előttük, s üresen tekintett a sárgás neonra, ami a pult mögül vigyorgott az emberekre. Egyszer vigyorgott, egyszer sírt...
CSinálj már valamit, te barom!
Lábaim lépésre szánták magukat, ugyanis nem én késztettem őket.
A férfi épp hevesen szitkozódik, a lány meg sikítani próbál. Egyik sem lát engem. Megfogom a Jack-nek nevezett férfi kezét, a lehető legerőteljesebben. Ekkor rámvetíti tekintetés, s szájából áramlik orromba a bűz. Kissé elfordulok, s már egy nagy, kemény és fehér ököl közeledik arcom felé. Az ütés talál. Francba!
 - Ne avatkozz bele, öcsi!
Az alkohol rendesen dolgozik bennem, s fűti izmaimat.
Feltápászkodok a földről, s beviszek egy ütést a gyomrába, s elgondolkozok azon, hogy vajon megérné-e előkapni a pálcámat és egy perc alatt leteríteni ezt a melákot. De nincs időm agyalni, mert a fickó (a sarokból érkező füttykoncert kíséretében) felém tart, s valami igen beteg dolgot látok felfedezni a szemében.
Pucolni kéne, mert baj lesz! Közel sem az én súlycsoportom...
De nincs mit tenni. Ökle lesújt, s az alkoholtól kissé belassulok: pálcámat alig egy pillanattal később veszem elő, minthogy elérné arcomat. Az ütés nem talált (hisz elég rendesen be volt állva), s ahogy fegyverem elérni kezét, egy pimasz átokkal égési sérüléseket okozok bütykein. Senki nem láthatta, hogy mi is történt; túl messze álltak a bámészkodók. Hogy miért nem segít senki, azt nem tudom.  Kis mosoly húzódik arcomra, ahogy a melák szitkozódik, s van egy szabad percem, míg újra összeszedi magát.
Mentsem a bőröm, vagy forduljak lány felé?

[Libération! Laissez-moi la paix!]

Sky Andles

  Ijedten kapálózott, de sehogy sem jutott levegőhöz. Miért nem segít senki neki? Még csak nem is figyeltek fel az eseményekre, mindenki lélek nyugalommal szürcsölgeti az italát, míg őt majdnem megfojtják! Hangot alig bír kiadni, de valahogy csak kinyög már mondatot.
   - Libération! Laissez-moi la paix! – ijedten látta, hogy egy következő férfi is beszállt a küzdelemre, ő pedig egyre kevésbé érzi magát biztonságban. - Vous aussi, vous le bâtard! – miután elengedte a férfi, és végre levegőhöz jutott, egy jobb egyenessel gyomron vágta a férfit, aki az előbb lefogta. A másik férfit, aki az imént érkezett, próbálta őt is megütni, de csak gyengére sikeredett, mert már félig elhajolt. Viszont az ütésbe szörnyen belefájdult az ökle – Áu! Aide, aide!
   A két férfi egymással kezdett foglalkozni, ő pedig nem tudott mit tenni, tehetetlenül állt a két férfi és a bárpult közé szorítva. Oldalához szorított kezeivel próbált minél kevesebbet érintkezni a két verekedő férfival. Hirtelen merészséggel töltött ötlet vezérelte, amikor csukott szemmel, összeszorított ököllel ütött előre egyet. Valami keményet eltalált, amitől szörnyen sajogni kezdett az ökle. Meg sem nézte kit ütött, és az eredményt sem várta meg, gyorsan kibújt a gyűrűből, és ijedten a bárpult mögé szaladt. A pincérnő már nem volt ott, így nem tudott kivel konzultálni. Már jó pár vendég felfigyelt a sikítására, de inkább csak mérgelődve pillantottak Fleurre, de nyelve egyet visszatemetkeztek az alkoholba. Nem szeretett volna kocsmai verekedést kiprovokálni. Szinte lehetetlen volt megpróbálkozni  kijutni, mert A placc közepén verekedtek tovább a férfiak. Szíve már a pálcája felé húzta, de tudta, hogy nem lehet mugli előtt varázsolni, vagyis kockázatos, így csak rettegve figyelte őket, hogy mikor lesz már vége. Nem állt senki oldalán – azt sem tudta, hogy a magas, jól öltözött fiatalember az ő oldalán e egyáltalán -, csupán egyszerűen ki akart jutni, végül hangosan felkiáltott a pult mögül.
   - ’Agyják abba! – ijedt szemekkel figyelte az eseményeket.
   A büdös kocsmás a földön fájlalta az egyik testrészét, a "másik" pedig tétlenül állt vele szemben, vajon most azt fontolgatja, hogy kitűzze a nőt célul, vagy, hogy megmentse? Ha nekitámad, Merlin biza, pálcát ránt a mugli férfira.

[Fleur kisasszony]

Fleur kisasszony .

A kavalkád kellős közepén állok én, körülöttem a bámészkodó "tömeg", mellettem pedig az a lány, akit mindenesetre legalább megmentettem eegy pszichopata állattól, aki most a földön fekve, kézfejét markolászva próbálja formázni a szavakat, hogy: mi a franc?!.
Épp ideje lenne lelépni.
Habár káprázik a szemem, lábaim sajognak az alkoholtól, s tetteim nem teljesen beszámíthatóak, úgy érzem, teljesen jól vagyok. A szőke lány felé fordulok, aki érteltelül néz és idióta akcentussal sikítja, hogy hagyjuk már abba. Én abbahagytam.
Elgondolkozok, hogy most mi lenne a legjobb.
Ha pusztán kisétálok, végleg elvesztem a lehetőséget a randira (ami talán már rég befellegzett), és még a lánnyal sem tudtam beszélni, aki itt áll mellettem. De legalább méltóságteljesen távozok... Van benne logika. Azonban várhatok még egy kicsit, amíg lerendezem a dolgot a fickóval, hogy ilyet máskor még álmában se tegyen, kifizetem az italom és akkor megyek utamra, de ebben az eshetőségben se beszéltem a lánnyal.
Valami hirtelen szembeötlik velem... egy emlékkép. A hang, amit az imént hallottam, az az édes, durcsa akcentusú hang. Ismerős valahonnan. Mintha... nem. Ő nem lehet. Habár emlékeim szerint tökéletes így nézett ki az a franci fruska is, aki néhány évvel ezelőtt a Trimágus Tusán vett részt a suliban. Lehetséges lenne...?
Ha igen, akkor ő boszorkány és valószínűleg látta a pálcámat. Hátha feltűnik neki, vagy megismer esetleg.
Összeszedem a bátorságomat, hagyom, hogy az alkohol felfűtse nyelvemet:
 - Ez a hely nem valami kellemes... Nem lenne kedved továbbállni?
Remélem, heves bólogatás lesz a reakció, s majd örömmel tart majd velem. Hisz' miért akarna itt maradni ennyi állat között? Koszos muglik... Sosem szerettem őket, de elfogadtam, hogy nem lehet midnenki tökéletes. Azonban most leírták magukat a szememben.
Amíg válaszát várom, odafordulok az épp feltápászkódó férfihoz.
- Ha esetleg az édesanyja nem taíntotta meg arra, hogy a nőket tiszteljük és becsüljük, akkor én most mondom. - szólok nyugodt hangon, s hirtelen tónusom erőssé változik - SOHA TÖBBET NE MERJ KEZET EMELNI EGY NŐRE, képes vagy ezt felfogni?!
Ez annyira közhelyesen hangzik. Szánalom... Mentségemre szolgáljon, hogy az alkohol beszél belőlem, de ez annyira rossz duma, hogy inkább nem minősítém.
De szánalmasabb az, amit ő csinált. Sokkal szánalmasabb.
Kiváncsi lennék, hogy most mi fog történni. Ha nincs szerencsém, a fickó haverjai felállnak és nekem esnek. Akkor aztán pucolhatok. Viszont nem látnám, hogy mozgolódnak. Leginkább tátott pofával szemlélik, hogy mi a franc folyik ott, ahol az imént még a nagydarab állat álldogált.
Mindenre számítottam a mai estén, de erre nem... de ez van.

[A fenébe!]

Sky Andles

   A mondat meglepően hatott Fleurre, inkább várta azt, hogy ez a férfi is csak azért "mentette" meg, hogy övé legyen a zsákmány, azaz Ő. Fleur hatalmas megkönnyebbülésére nem erről volt szó, hanem arról, amiben az elejétől fogva reménykedett. Bár most nem szívesen mondott senkinek sem igent, de bólogatva, lábait szedve, amilyen gyorsan csak tudott ki menekült a kocsmából a városrész utcáira. Meg sem várta a megmentőjét, átrohant az utca másik oldalára - már amennyire tudott futni a macskaköveken -, és remegve várta, hogy most mi lesz.
   Legszívesebben ott hagyta volna az egész hülye környéket, ahogy van, és minél hamarabb eljutni Feliciához, aki bizonyára már fehérre aggódta magát, hogy hol maradhatott barátnője. Ilyenkor szidja a muglikat, hogy nekik miért van olyan hordozható kommunikációs kütyüjük, amivel tudnak egymással beszélni, akármennyire messze vannak egymástól. A mágusoknak miért nincs ilyen? Bezzeg ezeknek a barbár mugliknak van... Mindig is tudta, hogy használni kéne pár ilyen fontos kütyüt, amit a varázstalanok használnak, de hát most már mindegy volt.
   - A fenébe! - mormogott az orra alatt, s ismét a sírás kerülgette, de lenyelte könnyeit, mert különben még több kétes alakot vonz maga köré, akiket a háta közepére nem kívánt. Sőt, senkit nem kívánt most a háta közepére.

   A gondolatot még be sem fejezte, illetve a magában való szitkozódást, amivel leírta az összes muglit, és egész Londont, és megjelent a férfi a pubból. Több, mint valószínű, hogy észreveszi őt, és odamegy hozzá, de ő nem igazán akar még egy részeggel diskurálni. Már a meleg -fúj! - leheletéből érezni lehetett az alkohol szagot, így kicsit félve, még mindig remegő hangon szólalt meg.
   - Köszönöm... - motyogta, majd eltipródott még egy helyben. Mi tévő legyen? Nem merte csak úgy ott hagyni a férfit, mert lehet, hogy ő is részegen képes lenne rátámadni, és most nincs a közelben senki olyannak mondható, aki megmentene egy lányt, egy illuminált állapotban lévő szadistától. - ... nem tudom, mi lett volná, 'a nem jön... -
   Nem is akart belegondolni, akár meg is fojthatták volna, ó, mi lett volna vele, ha nem avatkozik bele ez a férfi! Valahol tartott tőle, de azért mélységes köszönet járt érte.
   - 'álás vágyok!