10-es kupé

[.-= Sajtocska - a kupéban hányattatott sorsú Mikike - Miss önelégült Zoo - Mr. csendben vagyok ?-Arany-?vér =-.]

.-= Sajtocska - a kupéban hányattatott sorsú Mikike - Miss önelégült Zoo - Mr. csendben vagyok ?-Arany-?vér =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Mondhatnám, hogy már megint megmondtam, de lassan ez is olyan klisévé növi ki magát, mint bármelyik örök igazság a világunkban. Ki más szólalt volna fel, mint a griffendéles Szentem, akivel a Planetáriumban volt már egy diskurzusunk. Őszintén és szívből jön, de úgy pofánbasznám, ha nem különbség lenne a lába között, hogy nyaka eltörne darabokra… a csigolyák szilánkjai átvágnák a tarkóját, és vérezne is még egy kört. Van pofája beülni úgy, hogy egy kibaszott kérdést nem tud feltenni, ami még az óvodás kis kreténeknek is megy… és azután természetesen még neki áll feljebb, mert meg mertem jegyezni. Teszem hozzá gyorsan, meghazudtolva magam eléggé emberi formában tettem.
- Eszem a szíved, Bogaram!
Kellemes felvezetés az orbitális pofon előtt, amit szándékozni kívánok benyújtani nála számlaként. A hangszín magától értetődően unalmas és üres, tökéletesen érzelemmentes, ahogyan én is. Nem vagyok feldúlva, mert válaszolt, nem érzem azt, hogy gyorsabban kalapálna a szívem. Sokak szerint nem is ver, lehet, nekik van igazuk… de még mindig jobb, mintha faszom nyálat forgatna bennem vér helyett.
- Tudom, hogy nem bánod meg, ahhoz elég éretlen vagy még!
Szó szerint.
- Egyszer, talán, valami Merlini csoda okán majd benő a fejed lágya, és képes leszel beismerni a hibáidat…
A mondat végének hanglejtését megváltoztattam, hogy érezhető legyen, még nem fejeztem be, de valószínűleg nem is fogom. Afféle „nem igazán szeretném tovább kommentálni azt, mekkora Tulok vagy” formában. Fészkelődtem egy kellemes sort az ülésen, majd Zoora tekintve haloványan elmosolyodtam, és kacsintottam egyet, hadd egye a fene a kis picsáját.

Kukac.
Étek.
Egyes kultúrákban szokás megenni a Sajtlika által talált dögöket, de jómagam nem voltam oda azért a konyhaművészetért. Mi a tökömnek rágcsáljak szarban turkáló bogarakat, amikor vannak normális ételek is a földkerekségen, ráadásul igen ízletesek is. Tény, ha a szükség hozza, bizonyosan beburkolom, de amíg nem kellő, kihagyom… nem úgy griffesünk, aki kellemesen elfogyasztva azt próbálta bizonyítani, mennyire májer kislányka. Tökéletlen próbálkozásának hála a hollós szendeséget sikerült teljesen kiborítania, és hányinger közeli állapotba sodornia. Lemondó és gúnyos mosollyal ráztam a fejem, hogyan lehet két csaj ennyire szerencsétlenség csúcsa. Mika aztán felkerekedett kiokádni a bizonyosan bűzös béltartalmát, boldogítva ezzel a vonat folyosóját, esetleg a szerelvény oldalát. De nem, ennyi értelem sem szorult belé… természetes, hogy a zárt ablakot választotta. Már amikor a pofájához kapott, tudtam, hogy lesz ennyire hülye… és volt arca még a lábam is megtaposni. Nem fájt különösebben, a csaj vasággyal együtt lehetett vagy fél kiló. Mivel ott ablak volt, ahol eredetileg a fejét képzelte, megfordult… ennyi észt, bazd meg. Kinyitni luxus, pedig elviekben egy kézzel is lehetséges a mutatvány… meg ugye varázslónak tanulunk. Merlinre, és mondják, hogy nem egy marhacsorda látogatja a kibaszott iskolát.
Felkeltem.
Megragadtam.

Ahogyan megemelkedtem, jobbommal a fülke ablakának felső kapcsára basztam egy kurva nagyot… ennek folyományaként a felső üveg úgy hullott alá, mint egy halott test az emeletről az utcára. A mutatványt követően a balom a vállára helyeztem, strammul szorítottam meg. Nem úgy, hogy elvegye a pofája elől a kezét, és rommá okádja a kabint, ezzel együtt a Sajtocska arca előtt lévő könyvemet. Jobbommal meg a feje búbját tartottam meg… ahogyan kifordítottam az ablakon, figyeltem rá, hogy a feje a menetiránnyal ellenkező sarokba kerüljön. Így ha elokádja magát, akkor a fosos masszát, ami kiömlik belőle, nem húzza vissza az expressz sebességéből adódó és becsapó huzat. A mögöttünk lévő esetlegesen nyitott ablakok meg annyira nem érdekeltek… A fejét előre nyomva tartottam pár pillanatot, aztán elengedtem. Mély sóhajtással ráztam meg a fejem, lemondóan, jelezvén, mekkora tehetetlen csürhe ül idebent velem. Leheveredve az ülésre ismét elkényelmesedtem, majd mutatóujjammal jeleztem a hugrás, magát könyvemmel védő felé, hogy ejnye.

S h a y & S e a n & M i k a & Z o o

   A Blaine nevezetű emberforma nem méltat válaszra, s ez kissé bosszant, de ő tudja. Nem erőltetem a dolgot, ha látom, hogy nem meg. Jobb úgysem lesz.
   A tájat nézem. Fák, erdők, tisztások, távoli faluk suhannak el mellettünk, ahogyan az idő egyre közelít a nap utolsó, huszonnegyedik órájához. Gondolataim elkalandoznak, leginkább Debbie felé. Kezdem furcsállni a lány távollétét, elvégre már rég elindultunk, ő meg még sehol. Sehol. Lehet, hogy beült Mitchcsel egy távol eső kupéba, mert megsértődött, amiért nem vártam meg, de ezt erősen kétlem. Az öcsém társasága, nos… nem éppen a menyasszonyomnak való banda. De ha az elmúlt három hetet nézzük, akkor viszont simán elképzelhető. Debbie az elmúlt hetekben szokatlanul furcsán viselkedik. Egyre kevesebb időt tölt velem és egyre többet anyámmal. És ha együtt vannak, akkor csak pusmognak meg plázába járnak. Hogy mire ez az új keletű barátság köztük, nem tudom, de elég gyanús. Úgyhogy ha lesz időm, utána is járok. Mindenesetre nem tetszik, hogy a menyasszonyom így elhanyagol. Mostanában csak este illetve érkezéseknél látom, és egyre kevesebbet enged. A szexet például már tabuként kezeli, és ha lesmárolom, már könnyek gyűlnek a szemében. Mit csinálok rosszul? Miért van az, hogy az elmúlt pár napban akárhányszor meglátott, elsírta magát? Miért? Magyarázatot akarok! De semmit nem tehetek. Meg van kötve a kezem. Amíg a Roxfortban vagyok, nem tudok mit tenni.
   Tekintetem visszasiklik a szűkös kis kupéba, melynek társasága – mint az most éppen beigazolódni látszik – nem éppen nekem való.
   A Zoonak nevezett egyén, akivel egyébként ezek után már soha nem akarok smárolni – pedig egész jól nézne ki – éppen most harapta ki az alma kukacos felét, s most diadalmasan tekint rám. Tapsra vár vagy mi? Mert olyat nem kap. Csupán egy szemforgatást mellyel kifejeztem abbéli gondolataimat hogy pontosan ő az, aki miatt a Szent Mungó Elmeosztályát egyáltalán nyitva tartják.  
Aztán már éppen kezdtem volna feledni vizualitásom gyötrő próbálkozásait, mely a kukac sínylődéséről próbált hiteles képet adni, mikor a Mikának nevezett erősen combomba markolva – megjegyzem az eszköz, amit szívesebben adnék a kezébe, kissé feljebb van – nyomta fel magát, s senkit sem kímélve vágtázott a felülre beszerelt nyitható ablakhoz mely vészesen közel volt hozzám, s tett szánalmas próbálkozásokat annak kinyitására.
   Meglepődést tettetve próbáltam húzni az időt csak, hogy ne kelljen segítenem, mire a Blainnek nevezett egyén talpra ugrott s kivette a dolog oroszlánrészét. Vagyis csak a tigrisrészét, mivel az oroszlánt Mika kapta.
   Mikor akarva akaratlan látom a kijövő lötyit – sajnos nem fordultam el időben- én is kedvet kapok a dologhoz, de inkább nyelek egyet és elhatározom, hogy Mikával sem fogok soha smárolni, mintha lenne rá lehetőségem, de jobb előre tervezni, mint aztán hibát véteni.
Arcomon mindenféle kifejezést mellőzve elfordítom tekintetem az ablaktól és inkább a Zoo – Shay párost lesem. Na, lányok, gratulálok. A főnyeremény épp most hagyja el barátnőtöket s száguld a vonattal ellentétes irányba, ki tudja melyik fülkébe berepülve.
   Mélyen a Zoonak nevezett szemébe nézek, még ha az kerüli is a szemkontaktust s arcomra gúnyos mosolyt varázsolok.
Kellett neked nagylánynak lenni kislány!

[Sean Shay Richard Zoo]

Sean  Shay  Richard  Zoo
*        *        *        *        *

   Ha a belépésünket nem fogadták volna némelyek ilyen ellenségesen… ha nem marták volna egymást gonoszabbnál gonoszabb módokon… és ha Zoo nem produkálta volna magát azzal a romlott almával… akkor talán lett volna rá némi esély, hogy a felgyülemlett feszültség nem pumpálja ki belőlem a reggeli borókás croissant és malátakávé egyvelegét, ami a terített asztalon még igazán elegáns és ínycsiklandó volt.
   A zárt ablak okozta páni félelem és kétségbeesés tovább súlyosbította a helyzetet. De még ekkor is elkerülhető lett volna a vég, hanem Sean Blaine emberesen megragadta a vállamat, s miután egy kemény ütéssel rábírta a beragadt ablakot a helyes működésre, széles tenyerébe fogta az egész fejemet, és… kinyomta a menetszélbe.
   Történt már velem egy s más, kínosabbnál kínosabb esemény, de ez a mostani kimagaslik a többi közül. Ha a gyomrom küzdött is a megaláztatás ellen, a lelkierőm már rég feladta a reményt. Sean annyira megijesztett a hirtelen és nem kimondottan baráti támogatásával, hogy csuklottam egyet – ez volt a kezdő lökés –, és kiadtam a rókát. Még így is alig kaptam levegőt, pedig hálistennek nem a menetirány felé néztem. Egész pontosan nem néztem semerre sem, szorosan becsuktam a szememet, hogy ne is legyen a kelleténél több emlékem erről az útról. Kérlek, kérlek, add, hogy a 11-es kupé ablaka zárva legyen!!

   A fordított perisztaltikánál nincs erősebb bűbáj, egyszerűen megadom magam a kényszernek, s míg nem hallom az egykor reggelinek nevezett matéria utolsó falatkáját is a vonat oldalának csapódni, nemes egyszerűséggel a természetre és persze Sean gondjaira bízom magamat. Aztán mikor a késztetés alábbhagy, és a gyomrom sem szorul össze görcsösen, mintha egy óriási marok szorongatná, igyekszem valamiféle jelzést leadni a fiúnak, hogy most már elég a jótékonykodásból, készen állok a megaláztatás utórengésére.
   Kimerülve szipogok és törölgetem az arcomat, könnyes szememet, fogdosom a sajgó vállamat, majd a helyzetre csöppet sem felkészülten fordulok vissza a kupé utasaihoz. Nem számítok együttérzésre vagy szánalomra, de azért remélem, hogy nem röhögnek ki azonnal. Hogy a hátam mögött mi folyik, azt úgysem tudom irányítani. Megsemmisülten ülök vissza a helyemre, és a lehető legkisebbre húzom össze magamat. Mintha ragályos ragyaszóródásom lenne, és bármelyik óvatlan pillantásommal megfertőzhetném a többieket, úgy gubbasztok a bőrülésen, szigorúan a padlót bámulva. Még Zoora se merek felnézni, mert nem tudom, mire számíthatok. Gondolom, vegyes érzelmek dúlnak benne Sean legorombító megjegyzése után, mert úgy tudtam, eddig szimpatizált a mardekárossal. Persze ez most nem igazán foglalkoztat; azt tervezem, miként fogom ezer darabkára szaggatni Zoot a provokáló mutatványa miatt.
   Bár képes lennék láthatatlanná válni! De vegyük a jó oldalát: valójában csak a vonatot érte károsodás (még mindig rimánkodom azért, hogy a szomszédos kupéban utazókhoz csak bekopogtatott a róka, de nem ugrott az ölükbe az ablakon át), az sem orvosolhatatlan, és az elfehéredett képemet és remegő tagjaimat leszámítva nem is látszódhat rajtam annyira a korábbi rosszullét. Fésűként végighúzom a hajamon az ujjaimat, és ellenőrzöm a ruhámat is, hogy valóban így van-e, de úgy tűnik, megúsztam maradandó nyomok nélkül a dolgot. Egy hajmosás azért lényegesen jól esne most. Kissé kihajolok ültemből, hogy rálássak Seanra, a megmentőmre. Nem látom jelét, hogy – velem ellentétben – megrázták volna a történtek, ugyanolyan egykedvűen ücsörög a helyén, mint mikor betársultunk a kupéba Zooval. Ha véletlenül erre nézne, megkockáztatok egy vérszegény mosolyfélét felé, ezzel mintegy köszönetet mondva a segítségéért. El tudom képzelni, mennyire nem kíváncsi a hálálkodásomra, de én azért így érzek most. Igen, határozottan hálás vagyok neki, sőt. Ünnepélyesen megbocsátom magamban minden eddigi gorombaságát, és hozzácsapom őt a „rossz útra tévedt jó fiúk” listájához. Mert nekem ilyen listám is van.

[.-= Sajtocska - az élőhalottra hajazó Mikike - Miss önelégült Zoo - Mr. csendben vagyok ?-Arany-?vér =-.]

.-= Sajtocska - az élőhalottra hajazó Mikike - Miss önelégült Zoo - Mr. csendben vagyok ?-Arany-?vér =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Nyugalom.
Csend.
A csend a kupéban honolt, ahogyan leheveredtem az ülőalkalmatosságra, mindenki lélegzetét visszafojtva figyelte, vajon mi lehet a hollóhátas leányzóval. A nyugalom meg bennem lakozott, meg maga a tudat is, hogy ma is összeharácsoltam egy újabb jó pontot magamnak, és annak ellenére, hogy mindenki szerint én vagyok a legnagyobb köcsög az egész iskolában, ismét segítettem valakin… tény, sajátos formában, de ha nem tettem volna meg, most valószínűleg mindenki a Tündérvirág okádékával a fején üldögélne ebben a kibaszott kis helyiségben. Az meg nem éppen kellemes, még akkor sem, ha fél perc megszabadulni a hajba ragadt gyomortartalomtól, például a minden hányadékban benne lévő, kötelező répadaraboktól… maga a tudat elég gusztustalan, és benne marad az emberben akaratlan is, hiába tisztálkodott meg. Éles és metsző pillantással tekintettem fel az éppen visszaforduló, halálsápadt kiscsajra, úgy festett, mint akit megöltek, aztán infernusként feltámasztottak… beesett szemek, a kezei remegtek még, ahogyan a térdei is. Látszatra eléggé megviselte a dolog, amit nem is csodálok, éppen most sorakoztatta fel a belső szerveit a kocsi, vagy kocsik oldalfalán, ráadásul jó pár ember szeme láttára… a legkevesebb, hogy ezek után kiszárad, és vedel egy kört… meg remélem bevág vagy öt rágót, miután elmormolt egy varázsigét a szájára, nehogy nekem itt bűzölögjön, mert megőrülök. Nem vigyorgok rajta, egyszerűen, ahogyan lépdel a helyére, a barátnőjére tekintek, és megemelve a mutatóujjamat a halántékomhoz nyomva forgatok rajta előre, majd hátra, jelezvén Zoo felé, te marhacsorda, gratulálok. Ezt követően ismét hátradőlve és totálisan elkényelmesedve tekintek a hollósra… ellenőrzi magát. Nem csodálom, ami kijött belőle, csoda, hogy még nem fogyott el.
Rámnéz.
Mosolyog.

Semmi különleges nem rajzolódik ki az arcomra, elvégre elvárt minimumként élem meg az igencsak rejtett, és burkolt köszönetnyilvánítást, mert valószínűleg a halálsápadt mosoly az akart lenni. Segítettem neki, legalább ebben a tekintetben tudja az illemet… bár lehet, hogy a kupéba való leülést követő fellépés tette csak meg a hatását… az sem baj, ezek szerint megtanulta a leckét, és ezentúl menni fog neki ez az egészen egyszerű emberi gesztus is.
- Igyál valamit, kiszáradsz!
Azt már nem akartam mondani, hogy a szájában jelenleg is érlelődő melléktermékek darabkák eltüntetésére sem utolsó egy nagyobb korty víz, vagy bármi más. Még szerencse, hogy a kupé túlsó végében ül, így nem nekem kell szagolgatni a száját… bár, az út hosszú, mire Roxmortsba érünk, ide is el fog érni az orrfacsaró bűz, ha nem tesz valamit. Amennyiben ez így lesz, kelletlen, de nekem kell majd belenyomnom a pálcát a szájába, és belelőni valami illatosító bűbájt, hogy aztán joggal lehessen majd megint mondani, Blaine a bunkó paraszt… meg persze egy újabb strigulát könyvelhetek el azzal a tettemmel Zoonál a miért is utáljuk az összes férfit rovatkában.

Blaine , Richard , Zoo és Mika

A kialakuló helyzet finoman szólva sem tetszetős Shay számára. Mika penészes ábrázata egyáltalán nem önti el jó érzéssel, s mikor már egyre csak komolyodik a helyzet komolyan megrémül. Már biztosra vehető, hogy a hollóska nem fogja kibírni taccsolás nélkül, ami természetesen senki számára nem jó hír, de a hugrás számára még inkább. Ha csak lát valami gusztustalant, nincs semmi baja, Hagrid és a Legendás lények gondozása óra mellett a szagokkal szemben is képes már elnéző lenni, de ha hallja, hogy valaki rókázik, akkor rá is akaratlanul is rájön. Még akkor is elkezd bokákolni, ha nincs is semmi a gyomrában.
Amikor Mika kezd hátrálni az ablaktól, valahol megkönnyebbülést érez, de kénytelen erről lemondani, mivel Sean fenenagy jófejségében nem kifelé tessékeli a lányt a folyosóra, hanem hozzá hasonlóan az ablak felé rángatja. Azon fenn sem akad, hogy úgy ragadja meg a grabancát, hogy nézni is fáj. Felállna segíteni, de jelenleg jobban leköti a tudattól való iszonyodás és annak elkerülése, hogy hasonlóan kiadjon valamit magából, ami benne sincs. Nem igazán szeretne ő is az ablakba sorakozni vagy ilyesmi...

Eddig is serényen hátrált, ez most sincs másképpen, amivel erőst próbára teszi a fülke szakítószilárdságát, amiről eddig megállapítható, hogy tökéletesen ellen képes állni hasonló próbálkozásoknak. A könyvet az ölébe fogja, majd kezeit a fülére tapasztja, arcát felhúzott térdeibe nyomva les ki összehúzott szemhéjai mögül. Hiába azonban az óvintézkedések, Mika ürítését hangok nélkül is elég nehéz végignézni. Bár sok mindent képes lenne végignézni, a gyomra más gyakorlott, de a fülei nem. Sok visszataszító hang van, de valószínűleg mind közül ez a legszörnyűbb. Ilyen esetben sajnos az sem jó megoldás, ha nagy levegőket vesz az ember lánya, így most ezt is mellőzi inkább. Szemei azonban képtelenek pihenni, hol Blaine-re néz, hol Mika hátát lesi, meg az ablakon kifelé, hogy lássa meddig kell még a fülét betapasztani.
Óráknak tűnő másodpercek telnek el, mire aztán az ablak felszabadul. Sean leül, integet a hugrásnak, amit nem igazán tud mire vélni, így csak egy értetlen mosolyt küld felé. A mardis után, ajkát harapdálva és természetesen szánakozó képpel Mikára tekint, agyában megfogalmazódik egy gondolat. Továbbra is felhúzott lábakkal méregeti a remegő hollóst, végül maga sem tudja miért, megszólal teljesen figyelmen kívül hagyva a griffisnek szánt egyértelmű üzenetet.
- Ejha, te aztán termeltél... - kuncog egy keveset - ...kíváncsi vagyok mi van a többi fülkében, szerintem páran tuti frászt kaptak... - valahol ezt nyugtatásnak szánja Mika számára, de valahogy a helyzetek oldásában sosem volt jó, így lehet ezen próbálkozása is kudarcra ítéltetett. Táskájába mélyeszti kezét, majd igazán fel sem nézve bökdösi meg Zoot, hogy adja tovább az üveget barátnőjének. Ha másra nem is, a víz arra jó, hogy kimossa a keserű ízeket a szájából.
- Nem t’om a kukacot le akarod-e öblíteni… - motyogja miközben egy félmosolyt képtelen elfojtani, neki azért tetszett az akció, jót nevetett rajta, persze sajnálja az almát, meg Mikát is, meg önmagát is, mert jól éhen maradt, és lehet az esti vacsorát sem lesz képes magába diktálni eme út emlékére. Csak tekintetével int a hollós felé, hogy ha akad némi kedve, akár tovább is passzolhatja az üveget.
Immáron nem feszengve dől hátra székében, kényelmesen törökülésbe helyezkedik az ülésen, majd ujjaival szórakozottan macerálja a könyv fedelét, melyet most hirtelen nagy kedve támadt felütni.