+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | | |-+  Griffendél Godrik Akadémia
| | | | |-+  Sétány
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Sétány  (Megtekintve 6116 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 02. 06. - 04:07:47 »
0

A sétány a hátsó kaputól indul, és kacskaringós úton megy végig a környék fái közt, olykor elágazik, de mindig önmagába tér vissza. Felülről nézve egy bonyolult rúnát formáz, az oktatók szerint a jelnek fontos szerepe van a hely mágikus aurájának megtartásában.
Az ösvény mentén padok, hűs fák is találhatóak, sőt a végén az utolsó hurok egy kicsi tavat ölel körbe, melyben teknősbékák úszkálnak.
Naplózva

Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 02. 27. - 21:33:41 »
0

*A sétány középső szakaszánál a utat övező padok között hűvös fuvallat süvít át. Ezzel önmagában semmi probléma nem lenne, a közelben lévő nagyobb nyílt víztükör okán ez gyakori jelenség errefelé. Az azonban már annál inkább aggasztó az egyik út menti padon üldögélő számára, hogy a fuvallat nem csak a haját fújta a szemébe, mint ahogy azt szokta is minden esetben, hanem a kezében lévő papírkupacot is elemire fújja. A tanácstalannak tűnő ismeretlen így újabb gonddal szemebsül. Nem elég, hogy nem igazán találja főépületet még az iratai is szélnek eredtek. A kócos alak heves mozdulatokkal gyűri be a zsebébe a nála maradt papírokat a többit viszont már csak szemmel veri. A minden irányba széthordott fehér papírdarabok az arra járóknak is gondot okozhatnak. Craig végül már szinte feladni látszik, és úgy tűnik teljesen elege van az egészből. Hát igen.. ami azt illeti nem így képzelte az elő munkanapját. A regisztrációs héten. Sem a tanszékét sem pedig a főépületet nem találja. Tanácstalanul üldögél inkább tovább a padon, majd kis idő múlva szétnéz hátha akad valaki akitől segítséget kérhet. Pontosabban útbaigazítást.. bár a regisztrációs okmámányinak már csak a fele van meg ez lesz a legkisebb baj. Segélykérően pillant tehát a sétány bevezető szakasza felé háta útbaigazítást kérhet valakitől.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 02. 28. - 16:14:30 »
+1


Zilált külsejű fiatalember



Első nap.
Élénken emlékeztem még, mennyi izgalom és meglepetés sűrűsödött össze csupán 8 munkaórába, mikor először mentem a Parancsnokságra. Mennyi bizonytalanság, mennyi… esetlenség.
Mindennek nyoma sem volt ma bennem itt, Hertfordshire-ben, egykori tanulmányaim helyszínén.
Miért is kellene idegeskedni, hiszen a terep ismerős, annak idején szinte minden zegzugot bebarangoltunk a társaimmal. Még bizonyos tilalmas zegzugokról is többet tudtam, mint amit egy hallgatónak ildomos és ajánlatos volt.
Az emlékek kavalkádja apró mosolyt csalogat elő, ami megül a szám sarkában, mint esőcsepp a repedésekben.
Mint régi ismerős, köszöntött rám a széles átjáró, majd a gyakorlópálya, oly sok botlás és tökéletesedés tanúja. Szemem jólesőn kalandozott végig az előkelően kopottas falakon. Alig változott valami, mióta elmentem. Az ajánlattal csak egy hete keresték fel a Minisztériumot, és magam jelentkeztem a segédelőadói posztra, mikor hallottam az ajánlatról.
Határozott léptekkel vágok át a főépület alatti boltíven, majd a kavicsos sétányra érkezem.
Kedvtelve nézek végig az ösvényeket elválasztó fákon, miközben fekete bőrcsizmába bújtatott lábaim a Tanszék felé veszik az irányt.
Álcázás jeles- kuncogok halkan- ha a fák közé venném az irányt, nehezen venne észre bárki, aki gondolataiba mélyedve kószál erre, ezen a korai órán.
Talárom sötét volt, mint Norvégia fenyőerdei, amiket úgy szerettem felfedezni, míg átoktörő társaim a védőbűbájok rajzolataival küzdöttek. Szoros nadrágom és a kívánatosnál leheletnyivel mélyebben dekoltált felsőm szintén mélyzöldben pompázott. Csak a csizmám és tarisznyám jelentett üdének épp nem nevezhető színfoltot feketeségével.
Egy hevesebb szélroham az arcomba fúj egy vastagabb, göndör tincset, amit türelmetlen mozdulattal tűrök vissza a fülem mögé.
Imádom ezt a szelet, olyan zabolátlan…
Gondolataim fonalát egy idegen, recsegő hang vágja el. A zaj forrását kutatva egy pergament veszek észre a csizmám alatt, majd ahogy körbekémlelek, többet is, fehér foltokként világítanak az élettel teli, szemkápráztatóan zöld gyepen.
A papírok itt vannak, ergo a gazdájuk sem lehet messze. Kezeim mozdulata nyomán fegyvereim szolgálatra készen lazulnak meg tokjaikban.
Paranoia? Neem, elővigyázatosság… éppen ott ne lenne az első, ahol belém oltották?
Az ösvényem pár lépésnyire elkanyarodik. Lassan lépkedek, hogy aztán gúnyos somolygással eresszem el a malachittal burkolt markolatokat.
A legközelebbi padon üldögélő férfi teljesen elveszettnek látszott, és olyannyira elütött a hely szellemétől, mintha csak egy modern festő ízetlen tréfája pingálta volna oda. Éppen a megmaradt iratait tömködte a zsebébe. Még nem vett észre.
Mégis ki ez, és mit keres itt? Nebuló? Ahhoz túl idős… ha csak… nem, az nem lehet, ennyire nem süllyedhetett drasztikusan a színvonal… ugye nem?
Hitetlenkedve figyelem tovább a groteszk módon idegen, kócos, minden ízében rendezetlenséget és káoszt sugárzó figurát, ahogy pár percig tanácstalanul ül tovább a padon. Meg sem kísérli összeszedni kallódó pergamenjeit, inkább ül és nem tesz semmit. Majd segélykérően tekint körbe, és kissé felderül az arca, mikor ráébred a jelenlétemre.
Ha segítséget akarsz kérni, a legrosszabbhoz fordultál –rázom meg kissé a fejem, majd köszöntés helyett tényekkel kezdem az új ismeretséget:
- Az iskola parkjában tilos a szemetelés, mint diáknak, mind tanárnak –hangom inkább kimért, mint undok, de hát mit is várhatnánk egy olyan megrögzötten pedáns és rendszerető boszorkánytól, mint én?
- És amíg összeszedi a pergameneket, árulja el, maga melyik kategóriába tartozik – kezeimet összefonom magam előtt, és érdeklődve tekintek az ismeretlenre. Talán mégsem olyan reménytelen eset, mint amilyennek tűnik, elvégre a legjobb fekete mágusok sem azért húzzák sokáig, mert jól harcolnak, hanem mert jól rejtőznek.
Igazán lehetnék kevésbé elfogult, –rovom meg magam- ha új kolléga, nem kellene egyből tengelyt akasztani vele.

Mi ez az érzelgősködés? Ez az alak szemmel láthatóan szöges ellentéte mindannak, amit elvárhatunk egy oktatótól, sőt, egy varázslótól általában.

Quédate quieto –intem le a Belső Hangot. Valóban kellemetlenül izgága és rendezetlen jelenség, de van benne valami ismerős. Hirtelen Donaghan Tremlett jutott eszembe róla, a Walpurgis Leányainak basszusgitárosa.

A kíváncsiság felülkerekedett az ellenszenvvel szemben, és csendben vártam ,hogy jobb benyomást tegyenek rám.



Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 02. 28. - 18:53:40 »
+1

Pedáns és Rendszerető Boszorkány


*A Segélykérő szemlélődés kellően groteszk "meghallgatásra" talált. Egy arra járó tartását, és viselkedését tekintve magabiztos, de még inkább arisztokratikus boszorkány "tekintetében". Az érdes felületű papír puhán recseg a határozott léptek alatt. Az ausztrál kezdetben felcsillanó szemmel veszi tudomásul az alak érkezését, azonban szavait követően elbizonytalanodik. Ennek azonban nem adja különösebb jelét. Végeredményben kénytelen belátni, hogy az ismeretlen feltehetőleg kollégával szemben meglehetősen mulattató kontrasztot képez.

Azonban az ausztrált az ilyesfajta helyzetek sosem hozták zavarba különösen. Sosem igyekezett varázslómód öltözni pontosabban új választott hazájának íratlan szabályait tekintve. Úgy járt kelt itt az első percről, mint ahogyan tette azt tanulmányai alatt, otthon, vagy éppen az Amerikában töltött idő alatt. Természetesen már jó ideje rájött, hogy a mugli szóhasználat szerint Casual-nek nevezett viselet nem arat minden körülmények között osztatlan sikert a Brit Szigeteken. Ezzel azonban most sem törődött. Az ismeretlen nő szavai érdesnek mondhatók, de egyfajta tapogatózás is érezhető bennük. Craig úgy érzi, hogy nem olyan biztos a dolgában, mint arra puszta mondandója következtetni engedne. Ennek megfelelően vizslatja hát végig az ismeretlent kissé talán tolakodóan is, tekintetében azonban határozottan tükröződik az-az egyszerű őszinteség, melyet szinte minden született Ausztrál magáénak mondhat. Az időközben ismét felerősödő fuvallatok távolabb sodorják a szerteszét heverő papírdarabokat, köztük egyet egyenest a Boszorkány arcának repítve. Craig közben lassacskán állóhelyzetbe tornássza magát, így teljesebb képet mutatva magáról. Leszámítva arca részleteit, melyeket a széltől még jobban összekuszálódott barna tincsek egészen befednek, tekintve, hogy a széliránynak háttal áll jelen pillanatban.

Meg kell hagyni az első benyomás nem csal, az Ausztrál eme autentikus környezetben tökéletesen szintéridegen. Mintha egy éles kontraszt volna csupán valami túlexponált fényképen. Szakadtt leginkább semmire sem emlékeztető fekete tornacipőt visel. Egy zöld pólóval a fekete cipzáras kapucnis pulóvere alatt. Az összképet pedig a vállainál, és a könyökénél igencsak kopott fekete bőrkabát egészíti ki. A fekete farmert a szél teljesen felfújja, így látható, hogy bár a ruhadarab szűk bőven van benne szabad hely a meglehetősen vékony, és szikár alkat számára. Craig vállai szélesek ugyan alkatához mérten mégsem mondható vállasnak. A lábai pedig kifejezetten vékonyak. Egy félszeg csuklómozdulattal látóterét kitisztítva húzza félre barna tincseit a szeme, és arca elől melynek következtében a kócos hajkorona tökéletesen szürreális alakot vesz fel. Egy rendkívül ügyetlenül megfestett sündisznóra emlékeztet talán.. Így válik láthatóvá a sápadt arc, és a karikás szemek, melyből még mindig sugárzik az a furcsa tengeren, vagy inkább óceánon túli atmoszféra. Az egyre jobban felerősödő hűvös szél is mintha távoli tájak, törzsi dobok zaját sejdítené fel.. az ismeretlen Boszorkány füle hallatára, miközben a két tekintet egy rövid időre találkozik.

Ezt követően Craig szemeit megdörzsölve szánja tettre, és válaszra magát. Elsőnek jobbját kissé felemelve tekeri meg csuklóját, s végez közben furcsa csettintő mozdulatot, melynek eredményeképp a szanaszét heverő papírdarabok szemvillanásnyi idő alatt szétmorzsolódnak, majd egy lassú leginkább simogatásnak tűnő kézmozdulatot követően egymásra helyezve egy tekercset formálva tűnnek elő megint az Ausztrál markában.
Craig a többi irat mellé gyűri a tekercset, majd a fejét kissé megrázva, s ezzel újra szabad látóteret biztosítva magának, jellegzetes akcentusával szólal meg.
- Bocs a papírokért! Épp eligazodni próbáltam rajtuk, mikor jött ez a szél.! *Magyaráz  jellegzetes akcentusával.*
- Ami a kérdésedet illeti az meg az utóbbi, de még elég friss, és nem igazán találok itt semmit.
- Craig vagyok! *Folytatja. S pár lépést téve kezet is nyújt a nő felé, mely meglátása szerint néhány évvel lehet idősebb nála.*
- Craig Nicholls! Esetleg útba tudnál igazítani.? A Rúnamágia tanszéket keresem! *Teszi fel a kérdést, s közben egyenesen, és határozottan a másika arcába tekintva várja a választ.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 03. 01. - 19:39:45 »
+1


Külföldi kolléga


Érdeklődve, kissé talán felhúzott orral figyelem a szavak hatását. A barna kóc alatt megbúvó szemek kezdeti csillogása mintha megkopni látszana, ahogy illetlenül végigmér.

Az a szerencséje, hogy az arcunkkal kezdte…

A Démon nyomán a rejtőző lélektükrökbe tekintek. Nem látok benne mohóságot, csak egyszerű, kíváncsi őszinteséget. Tolakodónak tűnhetne, de mégsem az.
Zephyrus újabb játékos fuvallata keringőre készteti a gazdája elől menekülő pergamenhalmot. A tánckar egy lelkes tagja pörögve indul felém, hogy felkérjen egy fordulóra, de én nem mulatni jöttem, ma nem.
Felemelt balom elutasító mozdulata nyomán a pergamen körülbelül háromtenyérnyire megáll a levegőben, készségesen, várakozón. Tekintetem eközben sem ereszti a furcsa ismeretlent, aki most lomhán tápászkodik fel a padról, így jobban szemügyre vehetem: úgy fél fejjel lehet magasabb nálam, de tartása meggörnyedt, alkata pedig szikár, inkább inasnak tűnik, mint izmosnak. Valami megmagyarázhatatlan véletlen folyamán ruházata színei az enyémhez igazodnak, csakhogy minden darab mugli eredetű, és rém kopottas. A cipőt már csak a Szentlélek tartja össze a pálcikának sok, végtagnak kevés lábakon.
Túlkoros, varázstalan tinire hasonlított, aki elszökött otthonról. Vagy szakadt, kiégett rocksztárra.
Határozatlan mozdulattal túr bele sajátomnál világosabb sörényébe, láthatóbbá téve a talán már betegesnek mondhatóan sápadt arcot, és a kék íriszeket.
Kétkedő tekintetem az övéhez kapcsolódik. Valami egészen távoli, megfoghatatlan sugárzik belőlük. Mély, határtalanul kéklő óceán, apró szigetek, színes tollak.
Mennyire ide nem illő aura övezi ezt a zűrösnek látszó –és minden bizonnyal zűrös- alakot!
Most megcsavarja sovány csuklóját, csettint –a papírok egy pillantás alatt porrá omlanak, hogy egy simító mozdulat nyomán a csontos ujjak közt pihenjenek meg. Tűnődve ízlelgetem a mágiáját, ami az enyémhez ért a bürokrácia eleddig mozdulatlanul tartott, elengedhetetlen kelléke nyomán. Az íz az Új- Zélandon eltöltött néhány napom idézi, a fűszeressége, az archaikus primitívsége.
Érdekes, a legtöbb varázsló a pálcáját használta volna, nem az erejét.
A tekerccsé szelídített nyomdatermékek a kabát zsebében végzik, aztán egy fejrázást követően újra előbukkan a varázsló ábrázata. A szem alatt sötétlő karikák idősebbnek mutatják, de még így is fiatalabb lehet nálam.
Jellegzetesen déli féltekéről származó akcentussal szabadkozik, ezzel beigazolva sejtésemet. Vagy új- zélandi, vagy ausztrál lehet, esetleg a kettő kombinációja.
Ezek szerint kolléga, tehát a félelmem is beigazolódott.
Ez az ország mindig is túl sok bevándorlót eresztett be a határai mögé. Vajon mivel érdemelte ki, hogy itt lehet, ahol a tudást keményen és szűk marokkal mérik? Miféle újdonság, unikum lehet a birtokában?
Craig Nicholls. Hát, nem az a tipikus aranyvérű név… bár a névadás minden országban és kultúrában más.

Egy tisztavérű sosem engedne meg magának efféle megjelenést –egyet kell értenem vele.

Talán látja a gondolatot elcikázni a smaragdszín villanásban, ahogyan választ várva rám tekint és kezet nyújt. Talán mégsem valami kóbor emu kaparta ki a homokból, ha eszébe jutnak ilyen alapvető udvariassági formák. De az engedélyem nélküli tegeződés nem szép dolog tőle. Mégiscsak egy vadidegen.
- Lilianne D’Alambert –fogadom el a kinyújtott jobbot farkasmosollyal –és ha már ez olyan természetes magánál, nyugodtan tegezzen. Az irónia és gúny nem kerülheti el a figyelmes hallgatóságot.
- Ha a Rúnaismeretet keresed, nem a főépületbe kell menned, hanem oda –mutatok a fák közt a legnagyobb, legutolsó tömbre. Igazán megnézhette volna még otthon, indulás előtt, hogy hová is kell mennie.
- Az én tanszékem is arra van, úgyhogy egy darabon velem jöhetsz.
Nem elkísérhetsz, velem jöhetsz. A kissé hűvösre sikeredett bemelegítő körök után sem engedem el a kezét; nem csak szememmel, hanem óvatosan, vigyázva fürkészem mágiámmal is.

Ki vagy te, Craig Nicholls? Mi vagy te?




Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 03. 02. - 17:07:15 »
+1

A Kíváncsi Boszorkány esete a Messziről jött Varázslóval

*A csalfa mód szürreálisra sikeredett 'encuentro' idővel, ha úgy tetszik kicsinyes játékká silányodik. Azonban, hogy mennyire kicsinyes, ez a játék, vagy éppenséggel egyáltalán nem, az csak a következő percekben válik majd kristálytisztán láthatóvá. Az ausztrál sokadjára, és minden bizonnyal nem utoljára itt tartózkodása alatt szembesül a megjelenésével kapcsolatos aggályokkal. Ezúttal nem, szóban csupán nonverbálisan. Ez azonban tökéletesen érzékelhető a másikon.
Craig nem igen vesz tudomást erről, úgy ahogyan sok más számára jelentéktelen dologról sem. A még mindig kiváltképp kimért.. Kiváltképp.. igen ez a jó szó rá.. pontosabban ez lehetne a jó szó rá, ha az Ausztrál használna ilyen kifejezéseket. Ez azonban egyáltalán nem jellemző rá.. talán még életében sosem hallotta. A kifinomult Brit beszédstílus már a kezdetek óta taszította a fiatal varázslót. Sokkal jobban kedvelte mikor valaki a közvetlenebb karcosabb Brit angolt.. vagy ne adj isten a skótot használta..
Mindig is idegen volt számára ez a beszédstílus. Mintha valami lassan ölő méreggel kevert ragadós nyálkás anyagot töltenének a fülébe, mely forrón.. és elnyújtottan pusztítja az elmét. Egy dolog azonban kétségkívül elgondolkodtató. A lány a neve alapján nem lehet született helyi.. sokkal inkább latin.. Portugál, még inkább Spanyol.. a nyelve mégis tökéletesen forralja az Angolnak eme ízig vérig.. lélekbemászó változatát.
Craig nem volt nyelvész.. sőt mi több az Angolon kívül nem igen beszélt más nyelveket konyhaszinten ismert egykét távol keleti dialektust, de semmi több.. Az ok azonban amiért ily bántó, még inkább fülsértő volt számára a nő beszéde; az a furcsa fensőbbség.. lenézés ami a dialektusába vegyült. Ez az érzés cseppet sem volt tudatos a srác részéről sokkal inkább belülről fakadó emberi intuicíó, mellyel leginkább csak azok a varázslók, és boszorkányok rendelkeztek kik valamikor életül folyamán hosszabb időt töltöttek a varázstalan emberek világában. Ezt érezte most Craig, melyben semmi mágia nem volt az egész puszta intuíció. Az arcára nem ült ki azonban semmi az egészből. Arckifejezése a sápadt bőr, és a táskás szemek gyűrűjében továbbra is az őszinte kíváncsiságot, és hálát tükrözte az útbaigazításért, és a többiért is persze.. Azonban Craignek jóval szélesebb paletta állt rendelkezésére, melynek az intuíció csupán kis részét képezte...

A lány tehát elfogadta az Ausztrál kezét, melyet arcán halvány, de őszinte mosollyal nyugtázott a srác. Craig időközben egészen mélyre tűri zsebében a papírokat szabd kezével miközben a kézfogó egyre csak elnyúlik. Közben pedig a partner nyelve is megered. Nem rest bemutatkozni ami jó jel, a szavai azonban már mást sejtetnek. Mintha zsigeri zavar támadna benne a helyzet kapcsán.. "Mit keres itt egy ilyen alak miért hogyan..?" A kimondatlan felvetések, durva kérdések az arcára vannak írva. Craig érzelemmentesen konstatálja a dolgot. Azonban mikor a bizonyára Spanyol származású boszorkány olyan területre evez ahova nem kellene az ausztrált akarata ellenére körülölelő varázslat spontán válaszba kezd. A lány az akkurátus vizsgálat közben hamar falba ütközik. Az elűzés rúnája észrevétlenül, de határozottan lép működésbe. Lilianne, pedig mintha egy nagy szürke falba ütközne. Ha kissé jobban rákoncentrál láthatja is maga előtt Craig-et amint szürke ködfelhő öleli körül. Ennél jobban nem tudja fürkészni jelen pillanatban semmiképp.
Azonban Craig is érzi az őszintén szólva tolakodó cselekedetet a lány részérő így ennek megfelelően reagál.*
- Elnézést el is felejtettem, hogy itt nálatok Angliában ez nem szokás.. *Reagál elsőként a tegezést érintő felszólalásra.*
- De a túlzott kíváncsiság sem a legilledelmesebb dolog ám!! *Mondja kissé affektálva angolos akcentust mímelve, miközben a lány az elűzésbe ütközik. Craig arcán közben őszinte de "huncut" mosoly fut végig. Végül pedig csak lenéz a kézfejére, és miközben a lány a kísérgetésről magyaráz rákacsint, minek utána a kézfeje tökéletesen anyagtalanná válik, így húzva ki azt a kézfogóból. Miután a végtag úja megszilárdul, és kiszabadul a "szorításból" a srác a zsebébe mélyeszti, és kedvesnek mondható tekintetet vetve kollégájára így szól.*
- Köszönöm az útbaigazítást, akkor csak utánad! *És tesz is egy lépést oldalra, hogy utat adjon a másiknak.*
- Te melyik tanszéken vagy egyébként?? *Kérdezi érdeklődve, miközben talán megindulnak egy irányba, és a lány remélhetőleg nem kutakodik tovább az aurájában, mely láthatólag nem olyan könnyen áthatolható, mintsem az első látásra tűne!!*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 03. 02. - 21:59:22 »
+1


A falak mögé zárt ember


Mintha leheletnyi kellemetlen rezzenés gyűrűzne felém a másik testén keresztül, bár arca gyermekien tiszta és őszinte módon mutatott érdeklődést, és talán hálát is. Érdekes, a legtöbb angol nem mutatna ilyen nyílt köszönetet egy ilyen belépő után. Arra kell következtetnem, a világ másik felén hírből sem ismerik a sértődés, vagy a megbántottság fogalmát.
Halovány, alig sejthető mosolyféle gyúlt ki az arcán, ahogy elfogadom a felkínált kezet, miközben annak ikertestvére az egyik megviselt zsebben kotor.
Mágiám fürkésző csápjai lassan, körültekintőn ízlelgetik, simogatják a másik erejét, hogy szinte azonnal ösztönös válaszra késztessék az idegenbe szakadt tanár úr energiáit. Szürke, gomolygó falba ütközöm, azt méregetem pár pillanatig, majd visszacsörlőzöm magam mélyére a láthatatlan köteleket.

Ügyes fiú, nem hagyja magát védtelenül. A kusza külcsíny talán rendezettebb belsőt takar?

Ugyanazzal a különös akcentussal kér elnézést, ami már elsőre is annyira idegenül hatott ezen a zord szigetországbeli helyen. Nem lehet itt olyan régen, a legtöbb idegen pár hónap alatt megszabadul anyakultúrája nyelvét gúzsba kötő nyomaitól.
Hogy aztán ő rójon meg engem az előbbi kis közjáték miatt. Még ilyet...!
Itt, a ködös Albionban az aranyvérűek között szinte már rituálénak számít a másik esetleges „megkóstolása”, az új ismeretségek kötésének kényelmetlen velejárójának. Nem kötelező persze, az emberek hajlamosak „szükséges rosszként” elkönyvelni, de mivel ők is ugyanúgy megteszik, ha módjuk van rá, nem könyvelik el tolakodó gesztusnak.
A riposzt élét egy pajkos vigyorral tompítja, majd egy huncutkás kacsintást követően kezére pillant. A nevezetes végtagon hűvös fuvallat rezonál végig, hogy anyagtalanná legyen a szorításomban. Irreális, kellemetlen érzés, ahogy az előbb még szilárd mellső végtag meghal a kezemben. Mintha apró szemű, széltől őrölt sivatagi homokot próbálnék megmarkolni.
Az újból materializálódó jobb párjához hasonlóan az elhasznált kabátzsebben végzi.
- Ó, azt hittem, ismered ezt a játékot –fűzöm hozzá a történtekhez- ezek szerint nem lehetsz itt régóta… - hangomba talán belelopózott az enyhe csalódottság, talán csak én hallom ki belőle- nálunk ez egyfajta rituálénak számít, mikor valaki újjal találkozunk. Ezekben a vészterhes időkben újra divatba jött.
Leengedem a kezem, hátrálok egy lépést, hogy újra végignézhessem, memorizálhassam.
Megköszöni az útmutatást, majd kilép oldalra, ezzel egyszersmind átengedve nekem a vezetést. Balomat felemelve az ösvény folytatása felé intek, majd ruganyos léptekkel indulok meg előre.
- Az Alapvető Aurori Tudományok Tanszékén vagyok segédelőadó –válaszolom elhivatottságtól átjárt hangon
- és te? Mit fogsz a hallgatók fejébe tölteni?
A kíváncsiság visszakúszik kellemesen mélyen duruzsoló tónusomba, miközben a kis tavacska mellé érünk. Pillantásom a széltől fodrozódó víztükörre siklik, majd visszatér újdonsült kollégámra. Malachitszemeim furcsán szikráznak a szétborzolt, dúsan göndörödő lokniktól ölelve.
- Ez a fránya szél… téged honnan fújt ide? –érdeklődöm barátságosabban.

Persze ez csak a látszat.



Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 03. 03. - 14:14:56 »
+1

Te sem vagy idevalósi ugye..?

- Ismerni ismerem, csak épp nem játszom akárkivel.. *Böki ki nyomban az Ausztrál szemében továbbra is csalfa fényt táncoltatva. Valóban találkozott már ezzel a jelenséggel korábban is ittléte óta, de eleddig egyszer sem volt ilyen tolakodó senki. Nyilván furcsa dolog új szokásokba ütközni. Azonban Craig a kezdetektől fogva elítéli az ilyesmit. Nem szokása kiadni magát ilyen téren meg végképp ügyel az ilyesmire. Ahogyan a másik ő maga is hátrál az agarakkal, pontosabban az elűzés hatása oszlani kezd, de persze amint szükséges újból működésbe léphet. Szívből reméli, hogy a kolléga burkolt nonverbális kíváncsisága egy időre alábbhagy.*
- Alig egy éve! *Reagál ismét ezúttal kissé egykedvűen kezeit továbbra is a zsebekben pihentetve. A szél pedig nem csillapodik sőt.. ennek eredményeképp, így hogy új irányba fordultak a barna tincsek kusza alakzatokat formálva vándornak ide, s oda.. hol eltakarva az ausztrál arcát hol fel-fel villantva sápadt arcéleket. Craig nem igazán zavartatja magát látható, hogy hozzászokott már ehhez bizonyára jó ideje hordja így a haját.*
- Furcsa egy ország ez.. *Teszi még hozzá halkan. S közben a rituálé szót ízlelgeti magában. Valamiért egészen más dologra asszociál a szó kapcsán, mint az iménti kis közjáték. Időközben meg is indulnak egymás mellett egyenletes irányt véve a szóban forgó cél felé. Közben az Ausztrál tovább töri a fejét a korábbi kifejezésen, s alkalmanként sétapartnerére tekintve rájön a megoldásra. Rituálé.. Rituálé.. Ismételgeti magában, miközben a másik tekintete az ellenkező irányba kalandozik. Ezt a lehetőséget kihasználva veszi szemügyre figyelmesebben a kócos varázsló a buja mód omló hajzuhatagot, mely tömény hamufelhőre emlékeztető módon gomolyog partnere ábrázata körül. A szél különös illatot hoz a lány felől, se három véletlenszerűnek mondható komponens adja ki végül a megoldást.

A rituálé.. a tisztátalan visszatérés.. A szertartás mágia, melyről az úgynevezett sötét nagyurat kérdezte futólagos találkozásuk alkalmával. Az az alkalom azóta is gyakran eszébe jut. Természetesen sokkal inkább eltérő módon gondol erre az egészre, mint bármely idevalósi varázsvilágbeli, hiszen történelmileg, és lokálisan is kimaradt rengeteg olyan történésből eseményből, mely a viszonyát a "Nagyúrral" való találkozáshoz befolyásolhatta volna. Egyszerűbben szólva lenyűgözte a tapasztalt hatalom és erő, azonban sem félelemmel teljes gyűlöletet sem, alázatos hódolatot nem váltott ki belőle. Egy meghatározó élmény itt tartózkodása során de sem több sem kevesebb.

De vajon miért ezt a képet idézte fel benne a kolléga megjelenése, s furcsa mód áporodott illata?.. Erre a kérdésére úgy véli most nem kap választ. Sem magától sem mástól. Így hagyja is tovatűnni a az egész képet, azonban a Gondolataiba révedve valami olyasféle dolog látszik kirajzolódni az arcán mintha ismerős lenne számára a másik, holott csupán egy ismerős emlékfoszlány robogott át az elméjén. Hanyagolva is a az iméntieket inkább készséggel válaszol. S felsorol néhányat tárgyat az égisze alá esőkből. *
- Pálca Nélküli Varázshasználat Alapjai 2., Bevezetés a Voodoo Mágiába efféléket..
- De a fő tárgyaim a rúnamágia 1, és 2. *Magyaráz készségesen, majd időközben a kezei is előkerülnek a zsebéből a magyarázathoz.*
- Nagyjából egy éve jöttem Sydney-ből Angliába! *Válaszol az újabb kérdésre.*
- Te sem vagy idevalósi ugye..? Csak a neved miatt kérdem. *Kérdez vissza Craig udvariasan, de kíváncsian továbbra is kissé mélázva tekint előre a séta közben, termesztésen ha válaszra méltatják tekintetével megtiszteli a másikat.*

Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 03. 05. - 22:05:59 »
0


Aki nem játszik akárkivel


Az incselkedő csillogás nem hagy alább a szemek mélyén akkor sem, mikor a játszópajtás ellen emel kifogást.
„Ismerni ismerem, csak épp nem játszom akárkivel”.
E mondat mondhatni „megbabonázott”: a gőg és az öntudat olyan mixtúráját keverte ki gonddal, ami bármely alkimistának dicséretére vált volna.
Még hogy akárkivel!  Mit képzel magáról ez a rossz varázsló-utánzat! –csattant a felháborodott hang ott, ahol csak én hallhatom. Ez rendkívül durva sértés volt az újonc részéről, ennél kevesebbért is hulltak már el párbajban. Ráadásnak pedig ott van még az ellentmondás: ha ismeri a szokást, számolnia kellett volna az esetleges felelevenítésével.
- Ha ismered, akkor azt is tudod kellett, hogy úgymond „benne volt a pakliban”, mikor kezet nyújtottál. Az erőfitogtatás pedig valóban figyelemreméltó, de merőben felesleges - kissé tan kioktató hangneműre sikeredett ez a mondat, a megcáfolhatatlan igazság tette hűvösebbé, keményebbé. Kiérződött belőle, hogy ezzel a témát lezártnak tekintem.
A cseppet sem bágyadt őszi szél újra belekapott a ruhánkba-hajunkba, s két marokra kapva tépte-cibálta azt. Kisepertem a csokoládészín csigákat az arcomból, hogy rögtön vissza is fújja őket az egyre erősödő szélfúvás. Felpillantok az egyre borultabb égboltra és fázósan összehúzom a taláromat. Még szerencse, hogy van nálam egy kardigán a tarisznyában.
Közben megtudom, hogy a kolléga alig egy éve van az országban.
- Érdekes, hogy még mindig akcentussal beszélsz. - szúrom közbe a kijelentést követően.
A fuvallat nyomán lehulló levelek zizegésétől kísérve csendben folyatom az idegenvezetést, majd mintha valami mormogás-félét hallanék.
- Hmm? Mondtál valamit? Ez a szélzúgás egyre erősödik… - kérdőn tekintek Craigre, aki mintha időközben beleveszett volna az emlékeibe; némán töltekezik talán a rózsavizem illatával? Ábrándos kifejezés jelenik meg most az arcán, olyan, mintha régi ismerősre tekintene.

Miért bámul ránk így? Faragatlan tuskó…

Udvarias köhintéssel próbálom visszarángatni Merengőjéből. Rakoncátlan hajkoronám közben sötét glóriaként lebegett körül. A másik közben visszatalál magához, és válaszol a nemrég feltett kérdésemre. Ahogy hallgatom, a kényeskedő testtartásomon átsugárzik az érdeklődés: Nagy- Britanniában rendkívül kevés helyen oktatnak Voodoo –mágiát. Igazi csemege lesz ez a tudásra szomjazó diákseregnek… a rúnamágia érdekes párosítás a voodoo mellé. Nekem sose ment igazán a rúnatan, megtanultam, vizsgáztam, egészen jó jegyet kaptam, aztán ahogy kiléptem az ajtón, mintha Exmemoriam-ot szórtak volna rám… mikor az átoktörőkkel dolgoztam, átmenetileg javult a tudásom, de az óta újra egyre súlyosbodó hiányosságokkal kellett szembenéznem. A ficsúr lelkesen magyaráz, még a kezek is előbukkannak a kopott zsebekből. Aztán egy igazi csemege is előkerül: Pálca Nélküli Varázshasználat Alapjai 2.
Felnyögtem.
- Akkor te az én tárgyamra építesz… nem is tudtam, hogy indul a 2-es kurzus már az első félévben is.
Szemem előtt roppant kellemetlen óraegyeztetések sorozata rémlett fel, ami morcosan összehúzta íves szemöldökeimet.

Már csak ez hiányzott… remek egy első nap ez –állapítom meg keserű malíciával. A Démon buzgón bólogat.

Újra felveszem a beszélgetés fonalát, és értesülök róla, hogy nem is tévedtem olyan nagyot: a kolléga Sydney-ből szabadult a szigetországra.
- Valóban? Én Új- Zélandra voksoltam volna. Pár éve töltöttem ott egy kevéske időt – hangom nem árul el semmilyen érzelmet. Aztán mélázó tekintettel, de nem bántó módon érdeklődik az én származásom iránt. El kell ismerni, a D’Alambert név nem olyan szokványos, bármennyi idegen család is települt be szűkebb hazámba az évszázadok alatt. Biztosan olasznak, esetleg franciának tart; a második betű lecsapása náluk szokás ilyen módon. Utóbbi esetben nem is tévedne nagyot, hiszen az apám normann ősökkel büszkélkedhet.
Büszkélkedhetett, amíg élt.
- Nos, mindkét ágról idegen nemzet szülötte vagyok, de a családom már Angliában él pár emberöltő óta. –hangomban büszkeség cseng, és egy cseppnyi őszinte mosollyal fűszerezem. Kiérződik belőle a hála, az odaadás a család és a felmenők iránt, ami csak az ilyen nagy, erős mediterrán gyökerű népeknél ilyen nyilvánvaló és karakterisztikus.

Elvégre a vér kötelez.



Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 03. 06. - 01:06:12 »
+1

Ausztrál varázsló..

*Továbbra is egyenletes tempóban halad a "páros" a sétány adta rendezett látkép kereti között. A frissen megismert kolléga azonban korántsem ilyen rendezett. Még szerencse, hogy az őszi időjárás adta lehetőségek végett e hűs szél fújdogál. Ugyan is Craig újonnan megismert kolléganőjének nem kis szüksége támad rá. Az Ausztrál szavait követően a feszültség kis időre szinte tapinthatóvá válik. Nyilvánvaló, hogy a felháborodás -mely csupán a későbbi gúnyosnak szánt vaktöltény, illetve néhány apró arcizomrándulás nyomán érzékelhető- oka Craig őszinte, de határozott válasza a kíváncsi tapogatózásra. A keresetlen szavak azonban újabb bágyadt, de együtt érző mosolyt csalnak a fiatal varázsló arcára. Kezeit a zsebében nyugtatva továbbra is tartja a lépést, s közben fej vakarva így szól.*
- Nem gondolod, hogy kissé túlságosan is sokat foglalkozol ezzel a témával?? Javaslom, hogy lépj túl rajta.! *Mondja kedvesen mosolyogva arcán tiszta mosollyal, s némi értetlenséggel. Nem érti miért kattog ennyit a témán a másik. Arckifejezésével pedig mintegy tökéletesen tompítva a lány mondandójának minden élét.*
- Ügyes Boszorkány vagy érzem én, de ezt most nem sikerült észrevétlenül meglépned! De semmi baj tényleg nem haragszom amiért ilyen tolakodóan viselkedtél! *Folytatja Craig hangjában maximális komolysággal. Sugározva a lány felé, hogy megbocsájtott az iméntiekért retorikájában szinte kifogástalanul javára fordítva az elhangzottakat. Aztán tényleg elhallgat, és a gondolataiba réved. Hallja a lány kérdéseit, de valóban mélyen elmélkedik. S csupán a köhintésre eszmél fel.*
- Bocsánat elkalandoztam, csak úgy emlékeztetsz valakire. Pontosabban a kisugárzásod.. na de mindegy ez nem ide tartozik.. *Viszi le a hangsúlyt a témaváltás előtt.*
- Hát igen, ami azt illeti ez az Angol, Angol nem tettszik túlságosan. Nem őszinte.. kicsit sem.. Olyan nyájas.. és nem is tudom.. meg nem is szégyellem a gyökereim.. *Magyarázza kissé magába nézve, és valóban elgondolkodva azon mennyire őszintétlen, és mézes mázos az itteni dialektus.. de kétségtelen, hogy Lilianne- hez tökéletesen illik. Hamarosan azonban újabb sokk éri a boszorkányt az Ausztrál tárgyai kapcsán. Kiderül ugyan is, hogy egy tárgy két egymásra épülő modulját fogják tanítani. Craig-et ez lelkesedéssel tölti el, nem úgy mint a másik felet. Ő valóban érdeklődéssel áll a helyzethez.*
- Háát! *Mondja kíváncsiskodva.*
- Ha én annyira nem is a diákok biztosan akarnak majd építeni rá, mire hozzám kerülnek. Ez tök fura véletlen... *Mondja ki hangosan a fejébe tóduló gondolatot a kócos srác. Ami pedig ez után következi, az az első olyan dolog, mely valóban rosszul eshetne Craignek, őt azonban nem ebből a fából faragták. Talán a lány nem tudja de kevés antagonisztikusabb ellentétet lehet lehet elképzelni, mint például a Kiwi Aussie rivalizálás. Tehát a lány feltételezése tulajdonképpen  elég sértő. Azonban Craig sosem venne fel ilyesmi dolgokat így csupán ennyivel nyugtázza a dolgot.*
- Áhh még csak az kéne, én Ausztrál vagyok.! *Hangjában nem kevesebb büszkeség csendül, mint később a lányéban, mikor az beigazolja Craig feltevését a külföldi felmenőkről. Ebben azonban kevesebb az elvakultság, és a sznob arisztokratikusság, inkább az őszinte büszkeség és az egyetemességre a jellemző..

Van itt azonban valami ami a felszínen zajló párbeszéd mellett az elmúlt néhány percben aggasztani kezdte Craig-et. A korábbi kellően sokat ragozott incidens során is érzett valami furcsát az elűzés végett, melyet teljesen sosem tud kiiktatni, de akkor még nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Azonban, ahogy egyre csak sétálnak, és telik az idő a dolog aggasztani kezdi a varázslót. Furcsán érzi magát, méghozzá nem is akármilyen okból. Az elűzés Rúnája nem akar nyugodni. Sőt percről percre időnként furcsaságokat jelez. S tudván tudva, hogy a rúnát teljesen kiiktatni nem lehet kezd a helyzet kissé aggasztóvá válni. Tekintve, hogy a környéken nem igazán tartózkodik más jelenleg. Tehetne lépéseket a kérdés megválaszolása végett, azonban ez meglehetősen nehéz lenne észrevétlenül úgy, hogy egyelőre nem lép semmit. Azonban a sötét árnyék időre időre előbukkan. Mintha a lány saját árnyékában rejtőzne valami nem odavaló, és ez időnként kissé kidugná a fejét, majd ügyesen rejtőzködve visszasüppedne. Craig a gyanakvás semmi jelét nem mutatja, de a tetoválása szinte kizárt, hogy hazudjon. Valami, valaki jelen van még a társaságukban ebben egyre inkább biztos lesz, az udvariasság végett azonban nem cselekszik. Egyelőre nem. Inkább tovább próbál ismerkedni, már ha nem ütközik falakba, és a kollégája kiheverte az iménti felismerés okozta sokkot.*

- És egyébként te milyen tárgyakat fogsz még tanítani? Meg ha megkérdezhetem mióta tanítasz itt?? Téged, hogy fogadtak a diákok?? *Sorolja a kérdéseket, és reméli kap választ.*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 03. 06. - 16:35:07 »
0


Lelkes pályakezdő



Vannak emberek, akiket nem lehet megsérteni. Rá kellett jönnöm, hogy Craig is ebbe a kategóriába tartozik. A társadalom java már vagy tajtékzana dühében, vagy szemlesütve hallgatna a mondandóm nyomán. Nem így az ausztrál, aki a már szinte védjegyévé vált fáradt- bágyadt mosollyal reagál fejvakarva.
Túl sokat foglalkozom a témával? Valóban…
- Ez a neveltetésemből fakad, tudod, itt Angolhonban már kisgyerekként szigorú szabályokkal kötik meg a boszorkányokat, és ugyan a spanyol rokonoknál a helyzet kevésbé drasztikus, a legnagyobb szégyent ott is a neveletlenséggel hozhatod a családodra és a saját fejedre…- ábrándos mosoly fut az ajkaimra. Élénken tör fel emlékezetem kútjából a kép, amikor a testvéreimmel egy bálon kifiguráztuk a felnőttek gesztusait és beszédstílusát. Milyen mérgesek voltak ránk anyáék!A férfi hangjában érződő értetlenség alapján ez csak nálunk lehet hagyomány.
Már éppen elkönyveltem volna a dolgot a kultúrsokk jelenségének, ha a következőket nem mondta volna. Mélyen tiport bele az aurori büszkeségembe. Kezeim ösztönösen ökölbe szorultak az indulattól, szemem hatalmasat villant.
- Ilyet soha, de soha nem mondj többet egy aurornak –hangomban sértettség volt, amit a komolyság a sápadt arcon ugyan meglágyított, de el nem tüntethetett. A mondatot mégsem hangulatfestőnek, hanem jó tanácsnak szántam, amit érdemes lesz megfogadni, ha el akar kerülni jó pár kellemetlenséget.
Útitársam fényt derít a furcsa bámulás okára is: emlékeztetem valakire. Illetve a kisugárzásom, hogy pontos legyek.
- Ezt hogy érted pontosan? –kérdezem feltámadó érdeklődéssel. Ezek szerint ilyen jellegzetes nyomot hagyok magam után? Ez nem jó hír… ha ő érzi, más is érezheti azt az egyedi vonást vagy lenyomatot, és az erősen lerövidíti a várható élettartamot ebben a szakmában. Ennek alaposabban utána kell járnom valamikor…
Az angol nyelvről mondottakkal egyet kell értenem: valóban őszintétlen kissé, és esetemben nyakatekert is. Egy ilyen szabados külföldinek nyilván kellemetlen lehet.
A legkisebb kontinens delegáltját látható izgalom és hév tölti el az órarend eme gonosz tréfája okán. Fura véletlen? Nem hiszek a véletlenekben.

Legalább egy dolog van, amiről hasonlóan gondolkodunk –állapítom meg, mikor büszkén javít ki a származását illetően.

Majd kérdések sorát zúdítja rám. Ezekre azonban szívesen válaszolok, sőt!
- Nekem csak három tárgyam lesz, és minisztériumi megbízásból vagyok itt. Még sosem tanítottam ezelőtt, és nem is terveztem,  hogy fogok, de nem tudtam ellenállni a kihívásnak. Örömmel vállaltam a feladatot, tudod én is itt végeztem –a lelkes magyarázat közben arcom kipirul, látszik, hogy szívesen beszélek a tárgyról.
- Mindhárom tárgy gyakorlati, az első Az Auror Eszköztára; itt azokkal az eszközökkel ismerkednek a tanulók, ami minden auror munkájához nélkülözhetetlen, és persze van pár különleges csemege is a tarsolyomban… - a hangom erősen, munkakedvtől átitatva cseng, mutatva, hogy nálam a bűnüldözés nem csak megélhetési forma, de szórakozás is.
- A második egy felderítési alapképzés, ahol a fiatalok megtanulnak a feketemágus szemével látni, és a fejével gondolkodni. Így éles helyzetekben sejthetik, mire kell vigyázni és jobb döntéseket tudnak majd hozni. A harmadik pedig a már emlegetett pálca nélküli varázshasználat. Meggyőződésem, hogy rengeteg varázstudónak köti meg a kezét a pálca, pedig az erejük nem abban lakik… szeretném, ha a tanulóim nem ragaszkodnának annyira a nevezetes fegyverhez. Egy sötét varázsló vagy boszorkány első dolga, hogy lefegyverzi az ellenfelet, így az harcképtelenné válik… hacsak nem járt a kurzusomra – cinkosan sandítok a másikra, egy incselkedő mosolyfélével kísérve. A Démon átmenetileg eltűnt, most csak én vagyok a saját bőrömben.
A lelkesedésemet egy hideg vízcsepp hűti le valamelyest a fejem búbján; miközben az oszlopok közti nagy, kétszárnyú tölgyajtóhoz érünk, lassan elered az eső. Engem cseppet sem zavar, szeretem az őszi záporokat. Dorchesterben, ahol lakom, elég gyakoriak.
Ahogy beszélek, valami aggodalomféle sugárzik lassan felém a másik irányából, amit nem tudok hova tenni. A Jegyet nem érezheti, más gyanús pedig nincs rajtam, ami aggodalomra adna okot. Lehet, hogy csak a fák közül előtűnt szürke kőépület monumentalitása teszi. Ha szintén új ebben a tanári helyzetben, elképzelhető, hogy aggódik az első munkanapján. Erről új kérdés jut eszembe:
- És te tanítottál már valahol? Mit tervezel a diákjaidnak? A voodoo biztosan felkelti az érdeklődésüket –kérdezem őszinte meggyőződéssel.
Ha Craignek nincs ellenvetése, belépünk az ajtón, egyenesen a Körcsarnokba.





Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2011. 03. 06. - 19:35:09 »
0

Ilyet soha, de soha nem mondj többet egy aurornak..

*Craig csendben hallgatja a lány neveltetéséről szóló rövid előadását. Nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a dolognak, hisz annak idején neki is meggyűlt a baja egynéhány szabállyal, persze azt egy percig sem feltételezi, még magában sem, hogy hasonló szigorban volt része, mint a másiknak lehetett. Nos ez annyira nem is fontos.. annál is inkább, hogy a másik mosolya rövid időn belül egyértelművé teszi, hogy a lány gondolatai is elkalandoztak. Úgy látszik azonban, hogy az Ausztrál későbbi szavai ismét heves indulatot váltanak ki a lányból. Ezt pedig egy percig sem rejti véka alá. Mi több fenyegetőnek mondható kijelentést tesz. "lyet soha, de soha nem mondj többet egy aurornak.." Hallatszik, s a lány szemei fel izzanak. Mi több szinte érezhető szikrákat vetnek. Craig arcán azonban semmi különöset nem vélhetünk felfedezni. Egykedvűen sétálgat, már már oly egykedvűen hogy a boszorkány tekintete szórta villámok, pislákoló szikrákká halványodnak mihelyst, még elérnék a fiatal varázslót. Hamarosan pedig újból visszakúszik Craig arcára az a melankolikus vidámság, mely egyszeriben ismét a boszorkány fölé "hatalmasodik" tompítva annak indulatait, s olyan kontrasztot húzva kettejük közé melyben a lány csupán hepciáskodó kisiskolásnak tűnik. Habár az indulat tökéletesen valós, és a lánynak bizonyára rosszul estek a szavak. Ezt némiképp érzékelve szólal meg Craig. Azonban a jellegzetes arckifejezés továbbra sem vándorol el az arcáról.*
- Hát jó.. *S megvonja a vállát ezzel is jelezvén nem különösebben méltányolja a lány indulatosságát, és még kevésbé érti.. mert ami igaz az már igaz..

Láthatóan azonban újabb dolog foglalkoztatja meglehetősen intenzíven Craig frissen megismert kollégáját. Ez pedig nem más az Ausztrál iménti kijelentése, mi szerint a lány emlékezteti valakire. Az érdeklődés, most megint mindent elsöprő kíváncsisággal párosul. A szavak intenzitása jól mutatja ezt. A lány nem csupán érdeklődő egyenesen kíváncsi. Mintha féltve őrzött titka forogna most veszélyben. Ez a szemében akarata ellenére is tükröződik. Craig pedig pontosan látja ezt. Nem tulajdonít nagy jelentőséget neki azonban, hiszen eddig minden dologgal a kelleténél komolyabban foglalkozott. Úgy látszik ez a természetéből adódik. Hajlamos mindent kicsivel komolyabban kezelni a kelleténél.. Craig azonban nem gyanakszik. Egyelőre nem.. nincs különösebb oka rá, még a furcsa sötét érzett végett sem. Mindenkinek lehetnek sötét titkai. Arról meg aztán igazán nem tehet, hogy ő maga az átlagnál kicsivel érzékenyebb az ilyesmire. Próbál tehát ezek fényében diplomatikus választ adni.*
- Áhh semmi különös olyan fél éve találkoztam egy figyelemreméltó sötét varázslóval.. *Craig szándékosan nem mondja ki a nevet. Tudván tudva, hogy errefelé ez egyrészt tabunak számít másrészt, nem akarja megrémíteni a lányt. Hisz fogalma sincs róla, legalább is jelenleg még csak nem is sejti, hogy a lányt szorosabb szálak fűzik az illetőhöz, mint azt gondolná. Persze ha tudatában lenne a tényeknek sem valószínű, hogy különösebben reagálna, hisz nem igazán tervezi beleütni az orrát az itt dúló úgynevezett "háborúba".*
- Egy pillanatig egészen hasonlónak tűnt az aurád. *Hadarja Craig, aztán igyekszik gyorsan elterelni a témát oldani a beszélgetést, hiszen semmi esetre sem szeretne tolakodó lenni. Bár kétségtelen, hogy a lány érdeklődött.*
- De tuti csak az ellenséges viselkedésed tévesztett meg!! *Jelenti ki, s küszben csalfa pillantást vált a másikkal. Reménykedve, hogy sikerül ezzel lezárnia ezt a témát.

Talán tényleg szerencséje lesz, mert a lány most lelkesen kezd bele a tárgyai, és idekerülése ismertetésébe. A lelkesedés kissé Craig-et is magával ragadja így végig figyelmesen hallgatja a másikat egészen míg el nem érnek az épület bejáratához. Itt az udvariasság kritériuminak megfelelően előreengedi a másikat, majd miután beértek alaposan körbetekint, és maga is válaszolt.*
- Még én sem tanítottam korábban! *Szögezi le határozottan.* - Viszont, hogy te is most kezdesz ez kicsit meglep. Ahhoz képest elég határozott vagy! *Mondja Craig hangjában ezúttal őszinte elismeréssel.*
- Hátt hogy mit tervezek az egy dolog.. csak sajnos, hogy mi lesz belőle.. az már más kérdés.
- De a pálca nélküli mágia miatt nem aggódok.. szinte biztos vagyok benne, hogy csak azok kerülnek majd ki tőled akik tényleg tudnak valamit!! *Mondja, azonban szokatlan módon ez nem az a tipikus bájolgó bókolás, sokkal inkább az őszinte várakozás és kíváncsiság tükröződik a szavaiban. Craig-nek amúgy sem szokása hízelegni, nem is igen ért hozzá.. majd így folytatja.*
- Az én tárgyaim főként elméletiek elsősorban azért mert az itteni ismerete anyag amivel sokan idekerülnek nem alkalmas rá, hogy sok tárgyat gyakorlati szinten taníthassak. A fő prioritásom az igazgatóság elmondása szerint az lesz, hogy elméleti szinten megismertessem a diákokat olyan Európában szokatlan módszerekkel, lényekkel amikkel, ha szembe találják magukat nem legyenek teljesen tehetetlen.. *Magyaráz Craig kissé szkeptikusan, de érezhető a lelkesedése, és a kíváncsisága.*
- Ami meg a Voodoo-t illeti az igazán hasznos lehet... tudtommal Angliában elég sok Afrikai származású varázsló, és boszorkány van.. márpedig ha azok rosszat akarnak valakinek.. az a valaki biztosan rosszul fog járni.. *Ecseteli az Ausztrál. miközben az új helyszínt vizsgálja kíváncsi tekintettel.*
Naplózva

Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2011. 06. 14. - 13:16:44 »
0

Történet az elhallgatott táncba hívásról, és a kifigyelt fogadásról..

*Úgy áll, az első emeleti irodáktól, a főbejáratig vezető hosszúnak semmiképp se nevezhető úton tovább folytatódik a kedélyesnek ugyan nem mondható, de határozottan érdekes beszélgetés, a fekete boszorkány, és a kócos varázsló között. S bár az út valóban rövid, míg elérkeznek a bejárati kapuhoz, bőven van idő, rá hogy Craig újabb részleteket osszon meg a másikkal az afrikai animista, vallási mágiáról.

Tekintettel rá, hogy Lilianne érdeklődés őszintének tűnik, talán kicsivel többnek is a puszta szakmai kíváncsiságnál, mint aminek mutatni próbálja. Ahogy egymás sarkában lépdelnek a rövidke delíriumot követően Craig valami mézesmázosát is felfedezni vél a lány révedező arckifejezésén. Persze nincs fogalma róla, hogy a másik épp a test diplomáciájából adódó emlékein mereng, de az arckifejezés árulkodó. Ez nem hasonlítható a korábbi komor kábulathoz, melynek szintén szemtanúja volt. No de gyorsan tovább is haladnak a kijárat egyre közeleg, és mint azt korábban kénytelen volt konstatálni Lilianne kíváncsisága nem enyhül, így Craig végül válaszadásra adja a fejét. Szándékosan nem akarta szóban is kifejezni mennyire árulkodó volt a másik mosolya az imént ezért is rohan annyira a válaszai kifejtésével.

Más talán azonnal lecsapott volna a lehetőségre, de az Ausztrál nem az a fajta, aki rögvest kiaknáz egy ilyen kínálkozó lehetőséget, hogy akár pikánsabb vonalra terelje a beszélgetést. Sem az alapvető személyisége sem a hajlama nem volt meg az ilyen meglátása szerint kicsinyes dolgokra.*

-   semmi semmi.. válaszolhatok is éppen, csak nem gondoltam, hogy ennyire érdekel a dolog. *Kezd bele végül.* Hallgattam egyszer egy előadást egy Afrikai professzortól, még Sydney-ben, aki olyan módszerekről beszélt, és olyan erőt mutatott, ami hallatán, én a magam részéről kétszer is meggondolnám, hogy egymagam szálljak szembe egy Bokor-al.. különösen, ha az még átkot is szórt rám előtte.
-   Van a Voodoo varázslóknak egy kasztja, amelyik különös erőt birtokol. A folklór csak árnyékemberekként ismeri őket. Hosszú, nagyon hosszú gyakorlás, és áldozatok sorozatával válik valaki árnyékemberré. De az eredmény lényege egyszerű.. az ilyen mágus teljes kontrollt kap az árnyékok felett.. a saját, vagy bárki másé is legyen az.. de ennél persze bonyolultabb a dolog.. mert akár holtak árnyékát is képes gonosz célokra felhasználni.. ezek az árnyékok tulajdonképpen nem is a klasszikus értelemben vett fényárnyékok.. *Kezd egyre mélyebbre merülni a magyarázatban, a szemében pedig ismét a korábbi baljóslatú fények gyúlnak ki.*
-   Azon az előadáson a professzor feljegyzéseket mutatott arról, hogyan lehet képes egy ilyen mágus széttépetni valakit a saját árnyékával… *Végez a magyarázattal, mikor már csak pár lépésre vannak a kijárattól, és elcsendesedik, a módszer magyarázata kissé, mintha megviselte volna, de még mindig maradt egy kérdés, amire nem felelt meg. Melyre kis szünet után válaszol, ahogy végre összeszedte magát.*
-   A kivételt illetően meg abban az esetben többször is sújthat az átok, ha az a szerencse ér, hogy Gris-gris-t készítenek belőle. Persze egy ilyen bábúhoz nem elég egyetlen hajszál ehhez valamivel több kell, és persze varázserő is. Ebben az esetben, viszont akivel összekapcsolnak, egy ilyen bábút azt szörnyen megkínozhatják, szörnyűbben, mint a legrémesebb Cruciatus átokkal. *Végez Craiga magyarázattal, miközben elhaladnak a szellemek mellett, és távoznak az épületből. Ám előtte cinkosnak mondható pillantást váltanak még a varázsmező megtörésével kapcsolatosan. A lány elégedett lehet, hisz Craig nem nyitott további vitát a témáról.

Az idő odakint kellemesnek mondható, a hold most még tisztábban borítja be kékes fényével a kinti világot a sétányt, s minden mást. Craig elmereng kissé, amint felpillantva megannyi cikázó denevért lát, ahogy portyára indulnak a főépület homlokzati rései közül. A lány hangjára fordul csak ismét meg, ám amit lát, hall kissé zavarba ejti. Hirtelen a tartalmat nem is egészen tudja felmérni. Az csak percekkel később áll össze benne kerek egésszé. Azonban maga a közjáték tesz pontot arra bizonyos I-re mellyel végre összeáll benne valami a lányról, egy következtetéssor eredményeképp.

A lányra visszanézve látszólag semmi különös nem tűnhet fel. És valóban a boszorkány ugyanabban a tökéletes valóban sejlik fel Craig előtt, mint amilyenben volt, még mielőtt kiléptek a kastélyból. Valami azonban más merőben más. És ha Craig ezt nem is egészen érti még a tetoválása szilaj jelet küld. Határozott érzés hasít a mellkasába, melyet tökéletesen képes értelmezni e pillanatban. Ez a rosszakarat, a hátsó szándék egyértelmű jele. De honnan kerülhetett elő ilyen határozottan a semmiből egy rosszakaró. Talán nem lennének egyedül, és a környéken még rajtuk kívül más is tanyázik? Ez könnyen meglehet, de hogyan került ide, és hogyan változhatott meg az érzés egy perc alatt. Csak abban az esetben lenne erre lehetőség, ha valaki idehoppanált volna, ami azonban lehetetlen, hisz az előbb vesézték ki a témát.

Craig agytekervényei magasabb sebességfokozaton cikáznak ide, és oda. Nem érti, és mintha most Lilianne tekintet is változott volna, vagy ez csak káprázat lenne?? Egy percre nem érzi magát biztonságban, mintha a lelkébe próbálnánk a belebámulni a lány szemin át. Aztán az egész, huss tovatűnik. Craig meredten néz a másikra némi riadtsággal a tekintetében, mely a boszorkánynak könnyen ínyére lehet. Ám az időleges fagyottságból ébredve a lány szavait felfogva ötlet, és gondolat születik. Craigben erős sejtés fogalmazódik meg a lányt, és a fel-felbukkanó rosszakaratot illetően. Ennek kapcsán kalandvágy ébred, és mindezek gyümölcse egy ötlet, s végül az elhatározás, és maga a válasz a felhívásra. Melyet az Ausztrál felkérésnek tekint felkérésnek egy táncra, melyet e szavakkal el is fogad.*
-   Csak nem élvezni kezdted a beszélgetést?? *Kérdezi Craig, s közben újra a denevérekre néz, majd megint a lányra.*
-   Úgy volt, hogy sietsz, de akkor mutasd az utat! *Lép kissé oldalra, hogy követhesse a másikat azon a bizonyos „hosszabb úton”, s közben az elméjében is kotorászni kezd egy varázsig, és pár mozdulat után, melyet ismer ugyan, de mondhatni nem használja minden nap..*
Naplózva

Lilianne I. D'Alambert
Eltávozott karakter
*****


Fél lábbal kint, féllel bent

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2011. 06. 19. - 00:23:22 »
0

... melynek végkimenetele csak a főhős szándékain múlik

Előzmények itt, valamint az előző hozzászólás

Be kell vallanom, ilyen kimerítő válaszra nem számítottam. A csodálattól tágra nyílt szemekkel iszom a mágus szavait, ajkaim kissé elnyílnak az elismeréstől, mellyel a Démon és én magam is némán adózom az Árnyékembereknek. A letisztult, egyszerű zsenialitást ennyire stílusos és félelmetes köntösbe bugyolálni... ez már valóságos művészet, Kroener szadizmusával egy szintre emelkedő géniusz.
Éppen az egyén saját árnyékát fordítani ellene... nincs menekvés, nincs kibúvó... mesteri, egyszerűen briliáns. Lám, milyen sokat tanulhatunk még a kínokozás költészetéről! A Nagyúr biztosan értékelné az ilyen magas fokú kreativitást...

Bár nem vagyok teljesen ura a saját érzéseimnek, így vonásaim sem engedelmeskednek a szokásos alázattal, a hallottak után elvárt, az utóbbi hónapokban jól bejáratott szörnyülködő-megrendült maszk készségesen csúszik a helyére, hogy jótékony homályba burkolja az Árnyékemberek módszere iránti  tisztelet kifejeződését.
- Ó, te jóságos Merlin... -suttogom kezemet a szám elé kapva, a nagyobb hatás kedvéért.
Az ámulat közben nem mulasztom el nem megfigyelni a sötét ragyogást, mely a világos, nyílt tekintetre alkonyatszín fátylat festet, és tisztán látható egyfajta megingás is. A régi lecke felidézése szemlátomást felkavarta, az emlék megviselte a magas ausztrált, aki pár perces hallgatással próbálja összeszedni magát, mielőtt válaszolna a következő kérdésre. A csendet kihasználva együtt érzőn szorítom meg a férfi karját.
- Biztosan szörnyű élmény lehetett... mi aurorok sokszor szembesülünk a legrútabb bűnökkel, amit csak varázsló elkövethet más emberekkel szemben, de még így is vannak álmatlan éjszakáim. Egy  egyszerű hétköznapi polgár biztosan nehezebben emészti meg az ilyesmit -hangom barátságos, de közben ügyelnem kell, mert hirtelen erős vágyam támad a kelleténél sokkal jobban megszorítani Craig karját, hála a Démonnak. Gyorsan el is engedem hát, még mielőtt eluralkodhatna rajtam az a céda.
- Mint például az áldozat vére, vagy esetleg egy kisebb testrész? - ha én egyből rémeket láttam a kéjgyilkosság-szótól, nem tudom, mit válthat ki kísérőmből ez a kérdés. Engem most is a szokásos gyakorlatiasság vezet: egy kevés vért megszerezni sokkal egyszerűbb és kevésbé feltűnő, mint mondjuk beszerezni a delikvens egy porcikáját, legyen az kisujj vagy egy egész kézfej. Na persze, a Démon ezúttal is színes képek tömkelegével kényeztette sokat tűrt elmém, részletesen elidőzve az egyes testrészek szakszerű leválasztásának témakörénél. Brayden büszke lenne rá, én kevésbé élveztem az előadást, de egyre nehezebb volt visszakövetelni a Bestiától a saját képzeletemet.

Kilépve, amíg szemeim hozzászoknak a sötéthez, és a Démon is előbújik a maga könyörtelenül határozott módján, a kolléga újból elmélázik, tekintetével  a vadászatra induló denevéreket követve. Aztán megtörténik a visszavonhatatlan javaslattétel, ez a bolond pedig elfogadja.

Dios Mío, most segíts!

Drágám, egy máglyára való eretnek hangját senki nem hallja odafenn-súgja titkon amaz, ahogy a meredten bámuló Craigből áradó félelmet kezdi ízlelgetni érezhető elégedettséggel.

- Mi az, talán kísértetet láttál? -próbálom meg elkenni a dolgot, feltehetően kevés sikerrel, hiszen a varázsló az előbbi kijelentéssel ellentétben nem bolond, sőt nem is vak. Nyilván észrevette,hogy nincs minden rendben velem.
- De igen, határozottan... nagyon érdekes a téma, és a társaság se olyan csapnivaló, mint azt elsőre gondoltam -ahogy elindulunk, visszafordulva válaszolok az épp mellém felzárkózónak, majd miután beért, minden tiltakozásom ellenére a Démon belekarol, már ha az említett varázsló hagyja.

A fenébe is! Gondolj csak arra, mi történt legutóbb! Emlékszel a tetoválásokra? Már rég tudja, hogy valami gazságra készülsz! -próbálom meggyőzni észérvekkel rosszabbik énemet, hasztalan.

Gazságra? Ugyan, csak szórakozom kicsit az új kollégáddal. Nyugodj meg, nem okozok benne maradandó károkat... az nem tenne jót a hírednek, és nem is lenne túl bölcs dolog az előbb elhangzottak fényében -és mosolyog, vásottan, körmönfontan, gonoszul.

- Azért annyira nem kell rohannom, kibírják még nélkülem egy kis ideig -válaszolom rövid belső  vívódásom után, határozottan zavartan, bár ezt csak hangom árulja el, arcomat az étcsokoládészín fürtök közé rejti a éj. Pálcára azonban nincs szükség, a hold fénye kellően megvilágítja a fehér kavicsokkal felszórt ösvényt, amin az aprócska tóhoz közeledünk. Furcsa módon hallgatnak a környék ízeltlábúi és madarai, mintha ők is feszült figyelemmel várnák, mi lesz a végkifejlete ennek a találkozásnak.
Nem lett volna szabad elindulnom. Azonnal visszakoznom kellett volna, de mégsem tettem, és most itt vagyok kettesben Craiggel a kihalt birtokon. A Démon pedig szórakozni akar.

- Meg kell mondjam, nem számítottam ilyen őszinte és bő válaszra -utalok vissza a gris-grisre meg az Árnyékemberekre, csak hogy valamivel eltereljem a figyelmemet a Démon felbukkanásának égető problémájáról. Talán ha folyamatosan szóval tartanak, sikeresebben tudok neki ellenállni.
- Néha az az érzésem, túlságosan is őszinte vagy egy ilyen romlott világban. Ezzel biztosan nagy sikered van a szebbik nemnél, de nem félsz az átverésektől? -és ezzel akaratlanul is elérkeztünk ahhoz a témához, amit nem akartam érinteni, még véletlenül sem. Fél szemmel az ausztrálra sandítok, kissé zavaros szemekkel, a szavaim hatását ellenőrizendő.
Nem akartam, hogy azt higgye, az ínyemre való férfi (bár azok a kék szemek igazán ígéretesek), ezért gyorsan tovább is terelem a szót.
- Bár gondolom azok a tetoválások sokat segítenek a szélhámosok leleplezésében. Pontosan hogyan  működnek? -talán ez segít, feltéve ha válaszol is erre a kifejezetten kényes és személyes kérdésre.
A Démon eközben élénken vetíti elém az óceánra emlékeztető kék szemek emlékét...
Figyelmeztetnem kellene. Már az ajtón kilépve el kellett volna üldöznöm, de túl büszke vagyok hozzá, hogy megtegyem, mint ahogy a segítségét se fogom kérni. A D'Alambert-vér és az aurori tartásom nem hagy nekem más választást, minthogy fogaimat összeszorítva küzdjek az eszem épségéért.

Észrevétlenül összeharapott ajkamból kiserken a fémes ízű vér...


Naplózva


Craig Nicholls
Eltávozott karakter
*****


''The Mad Rune Mage'

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2011. 06. 19. - 14:50:16 »
+1

Santiagó a halász emlékére "…az ember nem arra született, hogy legyőzzék… Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni."

*Az egyezség, ha úgy tetszik megkötetett. A játék elkezdődött, de hogy hogyan alakulnak dolgok a továbbiakban, az csak a két varázserővel jócskán büszkélkedhető alakon múlik. Kik lopva szelik majd át a sétányt imitt-amott bizonytalan léptekkel, de feszült figyelemtől övezve. A táj, mely jócskán magán viseli az emberi kéz munkáját ezúttal is hallgat. Ám most nem a járókelők sokasága utasítja csendre az itt lakó lényeket, sokkal inkább az a feszültség mely álmatagon szikrázik. Jelen van, de mégsem. Craig pedig igen is ki fogja várni a végét. Döntött, és jelleméből adódóan ez megváltoztathatatlan.

Még mielőtt azonban kilépnének a szabadba..:

A lányt láthatóan ismételten leköti az Ausztrál ’afrikai’ beszámolója. Jelen pillanatban szó szerint isszák a szavait. Egy pillanatra, még a lány szája is tátva marad, melyet Craig nem mulaszt el, de különösebben nem is értékel túl. Annál is inkább mert, nehéz volna eldönteni az áhítat valódi okát. A lány arckifejezése pedig hamis. Nem először, és bizonyára nem is utoljára. A kézmozdulat, és a hüledezés sem túl őszinte, de meg kell hagyni, hogy Lilianne jó színész. Talán, ha nem ilyen körülmények között ismerkedtek volna meg, ha nem lennének a tetoválások, és ha Craig nem használná a rendelkezésére álló intuíciót talán el is hinné mindezt, de a dolgok nem így állnak.

S lám-lám alig telik el egy perc, és Craig gyanúja ismét bizonyosságot nyer. Hamarosan a lány olyan mozzanatra szánja magát, mely még inkább elsodorja az Ausztrál gondolatait abba a kezdeti irányba, mely felől későbbi inspirációja is érkezni fog. Egy együtt érző karszorítás. .. meglepő.. nem is egyszerűen meglepő tökéletesen érthetetlen, de Craig mégis megpróbál rendszert keresni a kuszaságban. A csapongó érzelmekben, és a fel-fellángoló rosszakaratban. Ez a hirtelen testi kontaktus is csak erősíti Craig gyanúját, hogy sokkal inkább „kétfelé” ágazik ez az ismeretség, mint azt a kezdetekben gondolta. Testi kontaktus.. ez szinte elképzelhetetlen lett volna akár még egy jó órával ezelőtt.. valami egyértelműen nem klappol.. hitegeti magát az Ausztrál közben szó nélkül a lehető legtermészetesebb módon állja a másik érintését, melybe valami megfoghatatlan megerőszakoltság vegyül. Mintha nem csupán szorítani, letépni, leszakítani akarná, a varázsló karját. Aztán gyorsan megszűnik minden.

Craig pedig továbbra is révedten nyugodt. A lényéből sugárzó természetes őszinteségnek köszönhetően most is némi bizonytalanság közepette is rendíthetetlennek tűnik. A másik együtt érző szavai sem látszanak megingatni. Craig hallgat, és csupán egykedvűen tekint a másikra..  nem veszi magára az elmondottak egy szikráját sem, de ez nem látszik rajta különösen. Közben a másik a mondandója végére érve ismét visszatér a voodoo-ra, mely láthatóan rendkívül foglalkoztatja. Craig pedig egyre inkább kezdi megérteni miért. Azonban Lilianne a kelleténél, talán kicsivel élesebben megérezte Craig magyarázatának lényegét. Túlságosan pontosan.*

-   Jól látod.. *Helyesel kissé lesújtó hangon az Ausztrál, és mintha valóban letaglózták volna. Megdörzsöli a szemeit, majd pislog is egyet, kettőt. Léptei lelassulnak, amint az elméjébe tóduló emlékképek, rajzok, és illusztrációk zuhatagába veszik. De elhatározta, hogy ebbe most nem megy bele. Egyrészt, mert a lány már eleget tud ahhoz, hogy maga is elképzelje, másrészt ennyire nem kíván elmélyülni a témában, melyet bár ismer, ilyen mélységben csak nagyon ritkán feszegetne. Odakint csak áll egymással szemközt a páros ezen a helyenként igencsak baljóslatú színeket megrebbentő éjszakán. Craig fejében lassan körvonalazódik a keresett varázsige, ugyanis a lány viselkedése, helyenként meglehetősen zavarba ejtő, s ennyi mindenre egyszerre maga sem tud koncentrálni. De ami azt illeti a lehetőségeivel jól gazdálkodva, figyelve, és úszva a másik szavaiban végül megtalálja. Már csak a megfelelő rúna kell hozzá, de az is meg lesz ez kétségtelen. S ha megvan a fejében elraktározva, már csak az alkalmat kell kivárnia.

Lilianne pedig igencsak úgy fest, hogy érzékelte az iménti megingást, de Craig a szokott módon nyugodtan felel.*
-   Még nem tudom.. *Majd csend.. holdfátyolos csend köszönt, míg a boszorkány újra szól, s lassan lépdelnek előre a sétányon. „Határozottan érdekes” ismétli magában az Ausztrál, miközben akaraterejével jócskán bűvészkedve kell elfojtani az elűzés rúnáját, hisz az valamiért egyre erősebben áll ellen Craig akaratának, és egyre inkább engedné szabadjára kábító haragját a rosszakarókkal szemben. Az érzés akkor csúcsosodik ki, mikor Lilianne belekarol a fiatal varázslóba, de Craignek sikerül megfékeznie a mozgolódó energiákat, így a séta tovább folytatódhat immáron karültve. S némiképp enyhül a baljós érzés is. Craig pedig nyugtázza magában, hogy a lány egyelőre nem fog elsietni. Tovább haladnak a sétányon, majd az újabb felvetésre Craig visszakérdez.*

-   Elmondod, hogy miért nem?? Nem néztél ki belőlem ekkora ismeretanyagot, vagy egyszerűen nem is érdekeltek a válaszok annyira, amíg bővebben nem hallottál róluk? *Kérdezi hangjában azzal az őszinte kíváncsisággal, melyre a másik következő kérdése kitérni igyekszik. A válasz pedig hamarosan erre is megérkezik.*
-   Nem-nem félek, tiszta a lelkiismeretem. A világ pedig egyszerűen nem romlott.. *Itt kis szünetet tart, és ez pont elég, hogy a másiknak bizonyára kellemetlen perceke szerezve összetalálkozzon a két tekintet. Lilianne a kérdését követően azonnal Craig-re nézett, mely egyértelmű kíváncsiságot leplez le. De mire kíváncsi vajon.. Ha jól sejtem rám, és hogy mit gondolok most erről.. vonja le a rövid konklúziót, s a végén befejezi a válaszát.*
-   Én ilyen vagyok.. ezen nem tudok változtatni a világ pedig nem romlott, csak az emberek benne sokan.. *Fejti ki válaszát, szándékosan figyelmen kívül hagyva tetoválások kérdését, s közben maga is elgondolkodik ennek igazságtartalmán.  Igen valóban így gondolja.. látja be a varázsló, de ez az egész helyzetnyugtalanító. A másik felől az elkövetkező percekben furcsa érzelmek sugároznak. Lilianne tekintetébe különös érdeklődés vegyül.. de ez még nem az amire az Ausztrál várt.. A jó horgász pedig türelmes.. néhány rántásra még nem vág be.. csak hagyja, hogy a csali tegye a dolgát. Craig pedig így is tesz, és odafordulva az apró vércsík láttán, melyet a másik talán észre sem vett. Kissé lelassítva haját kihúzva az arcából, mindkét szemét látni engedve így szól.*
-   Azt hiszem elharaptad a szád! *Mondja kedvesen, de mégis hűvösen, majd a szokásos furcsa kíváncsiba vált.*
-   Valami baj van ideges vagy valami miatt?? Ez elég furcsa.. mert azt hiszem nekem sokkal több okom volna idegesnek lenni.. *Mondja, majd kissé lesüti a szemét, de hamarosan újra a lányra néz.*
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 15. - 19:33:25
Az oldal 0.142 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.