+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Madame Puddifoot kávézója
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Madame Puddifoot kávézója  (Megtekintve 10191 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 12. 25. - 17:41:46 »
0


Egy kávéház, melyet a szerelmespárok látogatnak előszeretettel. Be kell vallani, hogy a dekoráció más idetévedők szemében egyenesen ízléstelenül hathat. Kétszemélyes asztalok találhatóak itt. Ezek mellett lehet helyet foglalni.

Naplózva

Samuel I. Goldhawk
Eltávozott karakter
*****


VI.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 08. 30. - 22:18:49 »
0

> Raquel <

*Valahol messze villám szaladt át az égen. Mennydörgés hallatszott, majd kövér cseppekkel ontani kezdte könnyeit a sűrű felhő. Jó kis kirándulás, gondolta Samuel, miközben összehúzta magán szövetkabátját.
Szombat volt, a roxforti diákok kimenőt kaptam Roxmorts faluba, azonban ez a kirándulás nem éppen úgy sikeredett, ahogy azt elvárták volna. Nem volt elég a kemény szél, most még bőrig is ázhattak. És habár még csomó idejük volt rá, hogy visszatérjenek a kastélyba, már látni lehetett megfutamodó diákokat, akik inkább visszamenekültek a biztonságot nyújtó épületbe, mintsem megvárják amíg a vihar súlyosbodik.
Tornacipőjét ellepte egy sáros tócsa, ahogy végigtrappolt a főutcán. Menedék kell, valami jó száraz hely. Emberek sokasága menetelt végig az utcán, nem is figyelve másra, csak magukra. Próbálták menteni magukat a záporozó esőtől. De hiába, Samuel szőke haja például barnává ázott, és ruhái is csakugyan kezdtek átnedvesedni.
A nagy keresgélésben aztán hirtelen nekiütközött egy másik járókelőnek. Nem mintha előtte nem ment volna neki pár embernek a nagy keveredésben, most még is megtorpan, és mintha valami fontosat vett volna észre, hirtelen hátrafordul, és bamm… kibe ütközött vajon?*
- Raquel!
*Rávigyorog a lányra. Arcán elkezd izzani egy héttel korábban kapott jó éjt puszija.*
- Mész valahová?
*Újabb villám szaladt át az égen, és ismét egy fenyegetőző mennydörgés. Sam felpillant az égre, arcába jókora esőcseppeket kapott ezért. Aztán egy hirtelen meggondolástól vezérelve karon ragadta a lányt és behúzta az első ajtón, ami a kezébe akadt.
Odabent mintha csillám és csipkerepeszes bomba robbant volna. Sáros lábnyomaik egy-egy véres folt volt az amúgy rózsaszín émelygős habossütemény-padlózaton. Samuel még sosem járt ebben a szörnyű kávézóban, de nem is nagyon bánta, hogy eddig halogatta.*
- Nem tudtam hogy ide hozlak, eskü…
*Azonban inkább a cukormázas hányinger, mintsem a kinti vihar.
Levetette hát csuromvizes sálját és kabátját, és elfoglalt egy asztalt jó messze az ablakoktól, hogy még véletlenül se lássák, hogy Samuel Goldhawk ebbe a kávézóba járkál szabadidejében.*
- Te jártál már itt?
*Tette fel a kérdést, majd a pincérnő felé fordult.*
- Azt hiszem két forró kávé most megtenné mindkettőnknek. Csak mert forraltboruk bizonyára nincsen…
*Az utóbbit már csak magának mormogta el.
Raquel felé fordult, afféle „rég nem láttalak” nézéssel.*
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 08. 30. - 22:44:17 »
0

¤ Sam ¤

Éppen Roxmortsba indultam, s ekkor még napos volt az idő. Hétágra sütött a Nap, ami azért kicsit furcsa is lenne már így ősz tájékán, de... még vannak napok, amikor eléggé tűrhetőnek mondható az idő. S mikor tovább léptem párat, valahogy megváltozott minden.
Szürke felhők...
Dörgés...
Villámlás...
Egy csepp eső...
Zivatar.

Talán nem ez volt az, amit vártam. De bevallom, világ életemben szerettem az esőt, és sohasem menekültem előle, sőt... néha úgy éreztem, az esőtől megtisztulhatok lelkileg. Nem is árt néha élvezni a természet haragját. Két karomat fel is emeltem, és megpördültem párszor a sarkamon: rég nem éreztem már az esőt az arcomba. De, annyira nem is öltöztem melegen, csak egy vastagabb pulóver volt rajtam, és egy vékony, hosszú fehér sál. Persze már bőrig ázhattam, csurom víz volt a hajam. Víz nélkül is fekete volt, de aki nem látott még így, azt mondaná, hogy befeketedtem. Csak egy helyben ácsorogtam, míg a diáksereg menekült a vihar elől egy-egy biztonságot nyújtó helyre. Végül a nagy tömegben belém ütközött valaki, s lássatok csodát, mire hátrafordultam, Samet pillantottam meg. Eleinte nem értettem, hogy mit is kereshet itt, de aztán leesett a tantusz, hogy igen... akadt egy kis szabadidőnk, és nem sietek én se sehová, mert ugyebár az ritka pillanat.
- Én? Nem. - ennyit válaszoltam, aztán a következő pillanatban Sam kezét éreztem a karomon, ahogy maga után húz. Na de mégis hová? Végül, ne akarjam megtudni, hogy hol kötöttünk ki... Nane! Madame Poddifoot? Valahogy nem voltam oda a csicsás dolgokért, sőt, kifejezetten utáltam a világosabb színeket. Na jó, csak a citromsárgát és a rózsaszínt utáltam, de az pont ehhez a helyhez tartozott. És elég volt ahhoz, hogy irtózzak tőle.
- Talán SVK-n ez lesz a második dolog, amitől meg kell magam védenem. - néztem körül a helyen. Igazság szerint még sosem jártam itt... és a látvány azt sugallta nekem, hogy nem is fogok többet, bármilyen kényszer vinne is rá. Ez is csak a viharnak köszönhető.
- Az jobb is, mert ha tudnád előre, hogy ide hozol, akkor... - ezt még ki kell találnom. De talán ez egy befejezetlen mondat marad. Nem is szándékoztam befejezni, mert ugyan, mit tudnék tenni Sammel, ami ártana neki? Na, ugye: semmit. Szóval, szépen követtem, és leültem hozzá, majd továbbra is a helyet figyeltem. Vrár... még mindig jobb egy sötét lyukban, mint itt. Vagy talán maradtam volna kint a viharban, az sem érdekelt volna, ha belémcsap egy villám. Jó... talán, mert az már végzetes.
- Nem, nem jártam még itt. És ami azt illeti, remélem, nem is fogok. - ebből a megjegyzésemből talán rá is jöhetett arra, hogy már első látásra nem jön be ez a hely. Ahogy létezik a szerelem első látásra, nálam most létezik az utálat első látásra. Óh, kávé... eszembe juttatja, mikor nagyapával minden este azt ittunk... na persze, már amikor nekem engedte is. Nem nekem való az az ital. De ha forró, akkor mindjárt más.
Végül Samre néztem, aki olyan tekintetet vetett felém, mint aki nem látott volna ezer éve. Nos, a klubhelyiség egy hete volt, azután... beszéltünk még párszor, csak vagy órára siettem, vagy közbe jött valami más. Szóval... na jó, legyen úgy.
- Tudom, tudom. Nem kell rám így nézni. Elismerem, hogy megígértem, és mégsem beszéltem veled annyit. De most itt az alkalom. Meg azt tesszük. - fejeztem be, de folytattam is. - Egyébként komolyan nem volt kéznél egy másik ajtó? Komolyan kibírtam volna még, ha jobban elázok, de... ez nekem túl sok... giccses. - nem akartam nyavalyogni, és ez nem is az volt, csupán véleménykifejtés.
Naplózva


Samuel I. Goldhawk
Eltávozott karakter
*****


VI.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2010. 08. 30. - 23:01:35 »
0

> Raquel <

*Elnevette magát Raquel kijelentésén, miszerint meg kell védeni magukat ettől az… izétől. Nos igen, nem éppen a stílusos, elegáns, egyszerű és praktikus berendezéséről híres ez a kávézó. Mindenesetre, bármennyire is bizarr a helyzet, Sam képes felfogni ezt poénosan. És talán ez a legjobb a srácban, hogy minden helyzetben képes a vicces oldaláról közelíteni a probléma felé.*
- Oké, elismerem… A kastélytól egészen idáig követtelek, elterveztem, hogy beráncigállak ebbe a stílusos kávézóba,aztán…
*Valami frappánson gondolkozott, amit még odaszúrhat a végére.*
- … aztán megkérem majd a kezed. De erre te lelövöd a poént. Most találhatok ki más programot.
*Szélesre húzza a vigyorát.
A kávé kimondottan jól esett neki. Talán nem annyira, mint a vajsör, de azért megtette most ez is. Átfázott  kezeit a forró csészén melengette. Most először lehetősége adódott rá, hogy jobban szemügyre vegye ezt a helységet.
Rózsaszín falak, csillogó díszek, csipketerítők, csókolózó párocskák. Émelyítő. Pláne az ő szürke lelkének. Már látja is maga előtt,ahogyan elpletykálják, hogy kit láttak együtt Madam Puddifoot kávézójában. Na és?*
- Nem kell mentegetőzni.
*Mosolyog.*
- Szóval… Mi újság feléd?
*Nagy korty a kávéból, majd kék íriszei visszatértek a kávézó felfedezéséből, és egyenesen Raquelre szegeződtek. Nem kell ahhoz kismacskás, Umbridge-féle fali dísz,meg a lámpáról lelógó ezüstangyalka, hogy észrevegye, mennyire csinos is beszélgetőpartnere. Persze ezt nem kötheti az orrára, mert akkor a végén még tényleg azt hinné, hogy szánt szándékkal hozta őt ide, ebbe a „szerelmesek fészkébe”.*
 
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2010. 08. 30. - 23:17:16 »
0

¤ Sam ¤

Amikor nevetett, én is nevettem, vagy... rosszabbik esetben csak mosolyogtam. Persze meg is kaptuk a kávét, de én még nem kortyoltam bele, mert... azért nem akarom megégetni a torkomat, aztán még nem az lenne a baj, hogy megfáztam, hanem az, hogy a hideg, viharos időben leégettem magam. Mindenesetre ez eléggé fura lenne, ahogyan az is, amit most Sam elmondott. Bár tudtam, hogy ezzel is csak viccelt. Követni eddig? Az teljességgel lehetetlen, hisz nagy a tömeg... vagy lehet, hogy túlságosan felismerhető vagyok. Máskor álruhát öltök. Megkérni a kezem? Hm... ezen csak néztem egy nagyot, de eddig ez volt a legnagyobb vicce.
- Az furcsa lenne. - jegyeztem meg magam előtt. - Szóval, találhatsz ki más programot. - mosolyodtam el. Habár nem is értem, hogy egyáltalán milyen programra gondolt.
Mikor Sam körülnézett, és valami más kifejezést láttam az arcán, mint eddig, hát... akkor én is abba az irányba néztem, amerre ő. De inkább vissza is fordultam, s megértettem, hogy miért is vág olyan fanyar képet, mint aki egy rongy lenne: eleinte egy vizes rongy, aztán egy kifacsart rongy, víz nélkül.
- Nem mentegetőzöm... - vagyis de. De most muszáj volt valamit kitalálnom, hogy egy kicsit feldobjam. Na, ha itt csókolózó párok vannak... bevetek én is egy viccet.
- Talán ettől mi is jobban éreznénk magunkat. Na, egy menet? - persze a végét már el is nevettem... lehet, hogy rossz vicc. - Csak vicc volt. - mentegetőztem továbbra is. De most miért? Komolyan vicc volt. Nem kérnék erre senkit sem csak úgy, és amúgy is... jönne magától minden, mert hát... hagyjuk. Ez a hely kezdi belőlem kihozni az őrültet. Muszáj elterelnem a figyelmemet valamivel, és ebben ki segítene jobban, ha nem Sam? Rátekintettem, egyenesen a kék szemeibe, hogy valamivel elűzhessem a rózsaszín képet.
- Felém? Semmi új. Azóta, mióta beszélgettünk a klubhelyiségben, csak unatkozom. Tudod, a sietség, hogy el ne késsek mondjuk bűbájtanról, vagy más órákról. Meg nem is tudom, mihez kezdjek magammal. - válaszom után eszembe jutott egy kérdés.
- Tényleg... tudtál aludni a horkolós fiútól a jóéjt puszim után? - hát, ezt nem hagyhattam ki, de szélesen el is mosolyodtam utána.
Naplózva


Samuel I. Goldhawk
Eltávozott karakter
*****


VI.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2010. 08. 31. - 10:52:58 »
0

> Raquel <

*Vigyor. Ismételten… Ha Raquellel találkozik, utána mindig úgy fáj az arca a sok mosolygástól. De sebaj, ezért a lányért érdemes ilyen áldozatokat hozni. És hát kit izgat, ha kockásra gyúrja az arcát?
Hát igen, lehet attól jobban éreznék magukat. Pláne, hogy Sam gyomra már egy jóéjt puszitól is szaltókat vet. Azonban nem jutott eszébe semmi frappáns, amivel ütni tudta volna Raquel ajánlatát. Így hát, jobb híján csak nevetett az abszurd ötleten. De most komolyan, miért kell ennyire abszurdnak lennie egy ilyen ötletnek?
Figyelmesen hallgatja. Hát igen, ezek szerint teljesen átlagos napjai vannak Raquelnek. Nem tudja mit kezdjen magával? Samnek lennének ötletei, de inkább nem hangoztatja őket.*
- Nos, mikorra felértem, már abbahagyta. Lehetett nyugodtan aludni tőle.
*Azt a részletet nem említi, hogy ő maga ébresztette fel, hogy aztán megköszönje neki egy baráti öleléssel, hogy megajándékozta egy csodálatos estével na meg egy jófej csaj társaságával.*
- Rendes srác ő, csak csipeszt kell rakni az orrára esténként.
*Vigyorog.
Kirázza a hideg ettől a helyről továbbra is. Bármennyire nem figyel rá, egyszerűen a villogó pink háttér folyamatosan beverekszi magát a szemei elé. És ha a borzalmas helység nem is lenne elég, a ruhái is agyonáztak, ő pedig szinte vacog. Odabent sincs semmivel sem melegebb, mint kint.*
- Amúgy, szerinted mire szolgál ez az izé?
*Ujjával a lámpáról lelógó ezüst angyalkára bök. Bokájánál fogva van felakasztva, közben pedig szárnyaival szaporán verve tartja magát egyensúlyban, kis ezüsthárfájából pedig szorgosan ontja a hangjegyeket.*
- És észrevetted, hogy milyen arcot vágott a pincérnő amikor kihozta a kávét? Biztos meghallotta, amikor kicsúfoltad ezt a csodálatos helyet.
*Ujjával „ejnyebejnyét” int, de ugyanakkor vigyorog. Nem tudja elképzelni, micsoda beteg emberek járnak ide enyelegni. Vagy lehet, hogy ez az ajtó mindig ott bukkan fel, ahol a vihar elől menekülő embereket sejt, és minden ittlévő vendég tök véletlenül van itt…. Hiába, ez a rózsaszínmágia.*
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2010. 08. 31. - 11:25:30 »
0

¤ Sam ¤

Kicsit zaklatott voltam, nem tudtam, mihez kezdjek hirtelen. Aztán ránéztem a kávémra, amibe még csak bele se kortyoltam. Hát, szokásom szerint azt várom, hogy hűljön ki valamennyire, hogy aztán ihatóvá váljon. Végig a kávémat néztem, ahogy még mindig szállong belőle a forróság, s ez láthatóvá is válik. Végül gondoltam, teszek egy próbát, megnézem, hűlt e már valamennyire. Amint hozzáértem, meg is tapasztalhattam a csésze külsejéből, hogy igen, most már nyugodtan ihatok anélkül, hogy megégetném a nyelvemet, vagy a torkomat. Valószínűleg akkor futhatnék is valami jó hidegért, ami nem tenne jót ilyen időben. Megmarkoltam a csésze fülét, és belekortyoltam az immár nem túl forró, és még annyira nem is langyos kávémba. Mikor befejeztem, Samre néztem.
- Öhöm. - más választ nem tudtam magamból kicsikarni. Továbbra is a kávémat ittam, amikor Sam megnyilvánult, és gyorsan a szám elé kellett tennem a kezem a nevetéstől. De persze sikerült lenyelnem a kávét, és továbbra is nevettem.
- Sam... - csak ennyit akartam mondani, talán nem is kellett tovább ragoznom. De, ami azt illeti, tudom tovább ragozni! - Sammy... - közben bólogattam is jobbra-balra, hogy nem lesz az jó, ha akkor nevettet, mikor iszok. Még csak félig ittam meg a kávémat, amikor egy újabb kijelentés hangzott el, s abba az irányba néztem, ahova Sam. Mit is kell most néznem? Ja, azt az angyalt.
- Hát... jótól kérdezed. - megvontam a vállam, majd visszanéztem az asztal mögött ülő emberkére. A következő mondatára már csak közönyös tekintetet vetettem felé, s egy pillanatra hátranéztem a pincérnőre, majd visszanéztem, s a vállam mögött hátramutattam a hüvelykujjammal, s vállat vontam újra.
- Valahogy nem izgat. Tudod, olyan ember vagyok, aki mindent megjegyez, ha tetszik valami, ha nem. A következmények meg nem érdekelnek, ha rossz lesz, ha jó. Szóval, túl szókimondó vagyok. Valakinek meg nem tetszik, nem kell elviselnie. Mert nem én leszek az, aki sírni fog... azt se tudom, mikor sírtam utoljára. Igaz, néha gyerekes vagyok, de azt is csak mértékkel, tudok én komoly is lenni. Néha túlságosan is, de akkor csak hasznomat veszik. De amúgy meg imádok hülyülni, ez az egyetlen olyan dolog, amit tiszta szívemből teszek, és meg sem kell erőltetnem magam. No meg... mióta veled beszélgetek, azóta többet is nevetek. - mosolyodtam el. Most a teljes igazságot mondtam, és ebben nincs semmi szégyellnivaló. Na, már csak azt felejtettem hozzátenni, hogy őszinte is vagyok. De szerintem ez a beszédemből kiderült.
Naplózva


Samuel I. Goldhawk
Eltávozott karakter
*****


VI.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2010. 08. 31. - 12:06:17 »
0

> Raquel <

*Sammy? Hát olyan feje van mint egy Sammynek? Akkor már, mint egy Ikenak. Ugyanis az a második neve. Icharos. Csak hát mindenki Ikenak hívja. Sebaj, jobb mint a Sammy.
Nem akarta ő, hogy ivás közben nevessen. Nem is azért mondta amit mondott, csak úgy kicsúszott a száján a dolog. Szokott ilyen lenni. Mindenesetre együtt nevet Raquellel.*
- Ha még ki is köpöd a kávét, akkor tuti kiküldenek minket innen, vissza az esőbe.
*És valóban. Mintha a pincérnő csak arra várna, hogy valami hülyeséget csináljanak, és hogy legyen oka kidobni őket, az amúgy nagyon ízléses kávézójából. Nem is tudja mi lenne a nagyobb baj, ha tovább kellene ücsörögni ebben a megtestesült hányingerben, vagy ha tovább áznának odakint.
Hőmérséklet szempontjából amúgy is teljesen mindegy. Egy jó erős megfázás már így is garantált, ugyanis nem éppen tanácsos dolog vizes ruhákban ücsörögni egy helyben. De most komolyan mit lehetne csinálni? Vetkőzzön meztelenre és feküdjön a radiátorra? Inkább azt ne… Majd máskor. *
- Várj… Az is lehet… most kapaszkodj meg!
*Mutatóujjával mutatja az angyalkát.*
- Az is lehet, hogy ez az izé, a hangulatot próbálja megadni. De lehet félreértelmeztem a jeleket. Tudod, kiolvastam a „Minél csicsásabb, annál jobb” című kézikönyvet, de még nem vagyok elég profi dekorálás terén.
*Hihetetlen. Mintha gránátot dobtak volna egy vulkánba, hirtelen elkezdett ömleni Raquelből a szó, és csak mondta-mondta, hogy milyen ember is. Sam, vagyis Sammy figyelmesen végighallgatta, majd egy egyszerű szócskával lezárta: értem.*
- Nos… Erre nem tudok mit felelni.
*Nevetett.
Szépen leírta a lány, hogy milyen is, szó-szó. Bár elég furcsa, hogy egy ennyire egyszerű mondat ezt váltotta ki belőle. Ugyanakkor Sam cseppet sem bánta. Legalább megtudott pár szépet a lányról.
Annyira más, mint a többi lány a Roxfortban. És hihetetlen, milyen jót lehet beszélgetni vele. Vagy egyszerűen csak együtt kacagni valamin.*
- Tudod Raquel, azt kell hogy mondjam… kedvellek. Ne érts félre, nem a hely miatt mondom. És ami azt illeti mehetnénk is innen, mielőtt visszajön a kávém, csak gondoltam, jobb ha ezt tudod.
*Mosoly továbbra is.*
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2010. 08. 31. - 13:00:48 »
0

¤ Sam ¤

Gyorsan megittam a kávémat, mert nem akartam, hogy a végén valóban a földön kössön ki... hát, valamennyire felmelegített, de csak belülről, ami azt jelenti, hogyha erről a helyről kilépek, akkor újra megcsap a hideg, és kezdhetném az egészet elölről. Persze Sam következő mondata azt sugallta, jobb lett volna, ha meg sem iszom a kávét, és direkt a padlóra "csorgatom".
- Na, most már nem tudnám ezt megtenni a kávéval. Ha választanom kellene, amúgy is inkább áznék kint. - visszaraktam a csészét az asztalra, majd hátrafordultam a pincérnőhöz. Hát, lehetséges, hogy valóban azt akarja, toljuk ki innen a képünket. Csakhogy én jó kislány vagyok, Sam pedig jókisfiú, így nincs semmi oka arra, hogy elküldjön minket, szegény, ártatlan gyerkőcöket a viharba. Node most meg kell kapaszkodnom a biztonság kedvéért, mert lehetséges, hogy hátraesek, ha Sam olyasmit mondana. Szóval be is biztosítottam magam, de először körülnéztem, hogy hol kapaszkodhatnék meg. Szokásom szerint szó szerint értek mindent, és tényleg megkapaszkodok. De inkább csak jobban elhelyezkedtem a széken. Az igazat megvallva nem igazán értettem, hogy Sam mit akar ezzel mondani... nem esett le, és nem jött át ez a mondat. Csak annyi, hogy kiolvasott egy könyvet, de nem profi dekorálás terén. Na, mert ki az? Kezdjük ott, én nem olvasok ki ilyen könyveket, és nem állok le dekorálni. Ha pedig kellene, akkor minden cécót összehordok, de legalább saját magamnak tetszik a művem.
- Biztosan. Igazság szerint tökre nem értem. - ezen is csak nevetni tudtam. Amikor bemutatkoztam... illetve meséltem magamról, hogy milyen is vagyok, arra nem tudott mit mondani. Nem gond. Erre is kitaláltam egy ütős poént.
- Nem is kell mondani semmit, csak vegyél feleségül. - igen, hozom a formámat, de megint csak nevettem. Hát... talán többet nevetek ezen a napon, mint egész hónapban. - Megint csak viccelek. - de ez magától értetődik, mert ha komolyan mondanám, akkor nem nevetnék utána. Persze a következő kijelentésén meglepődtem egy kissé, azon, hogy kedvel. Habár... mi okom van rá, hogy meglepődjek? Tudom magamról, hogy milyen vagyok, akkor meg persze, hogy kedvel. El is mosolyodtam.
- Tudtam én, hogy hatással vagyok pár emberre. - és nem is vagyok egoista. - De én is kedvellek. - egy újabb mosoly.
- Na meg persze, valóban mehetnénk, mielőtt el nem követek valami csínyt, és tényleg kidobnak. - mondatom után felálltam, s nyakam köré tekertem a sálam. Ennyi idő alatt kicsit meg is száradt, meg egyébként sem volt valami vizes. Megvártam, míg Sam is elkészül, majd mint ahogy ő hozott ide, most én úgy vittem el: karon ragadtam.
Naplózva


Joanne B. Martin
Eltávozott karakter
*****


° she's a rebel ° ll 5. ll prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 07. 24. - 03:21:06 »
0



Ha egy valamit tudni lehet rólam, akkor az nem más, mint hogy nagyon-nagyon szeretek verekedni. Ha két dolgot kellene felhozni, a másik nyilván az lenne, hogy nagyon-nagyon béna vagyok a fiúügyekben. Nem vagyok az a hősszerelmes típus, nem tudok mit kezdeni az udvarlóimmal, nem igazán vagyok tisztában vele, mit jelent az, hogyha szerelmes vagyok. Jártam már elenyésző számú fiúval, de ezekkel is csak azt sikerült elérnem, hogy legalább elhitettem magammal, nem vagyok annyira lemaradva. Pedig igenis le vagyok maradva, mert az, hogy tudom milyen, ha van barátja az embernek nem jelenti azt, hogy azt is tudom milyen, ha valaki szerelmes. Márpedig ez az sz betűs szó nem szerepel az aktív szókincsemben, szándékosan nem is használom valami sokszor ezt a szót, hiszen aminek nem vagy tisztában a jelentésével, azt ne hangoztasd. Tudom-tudom, pillangókat kellene éreznem a gyomromban meg fülig pirulnom, de valahogy ez nekem nem megy. Mindegy, úgy döntöttem, valamit most már tenni kell ezzel a szerelmi élet dologgal, és voltam olyan bátor - vagy éppen botor, majd kiderül a mai nap folyamán - hogy elhívtam randevúra egy fiút. Persze, ezt fordítva szokás, de hát várhatnék, míg valaki újra próbálkozik nálam, jobb az ilyen dolgoknak elé menni. Odamentem hozzá az egyik kviddics edzése után, és elhívtam. Biztos voltam a bukásomban, de hát a srác igent mondott. Nem is akármilyen srácról van szó, hanem a kviddics csapat kiemelkedő tagjáról, Gordonról. Azt is figyelembe kell venni, hogy nem egy átlagos külsejű srácról van szó, akkor nem lennék ennyire ideges. Hatalmas barna őzike szemek és kisfiús mosoly. Nem hinném, hogy bárki nemet mondana neki, ha randira hívná, és én meg vagyok olyan hülye, hogy pont vele akarok randizni. Gondolom megannyi jóélménye volt már, erre bamm, most majd jövök én a hülye vicceimmel meg az idióta mosolyommal, és még csak fogadni sem tudom a bókokat! Nem is tudom, mit képzeltem...


Már útban vagyok a hely felé, ahol meg lesz ejtve ez a bizonyos... ceremónia? A hajam most is úgy áll, mint mindig. Kiengedve, van benne pár hullám is, nem igazán szenvedtem azzal, hogy szögegyenesen simuljon a hátamra, jobb szeretem a kósza tincseket, a szabados viseletet. Szerencsére nem talárban kellett eljönnöm, hanem felvehettem egy olyan ruhát, amiben valamivel kényelmesebben érzem magam. Nem, még véletlenül sem miniszoknyában meg magassarkúban veszem célba a kávézót, hanem egy egyszerű átlagos szerelésben. Már közel van a cél, látom a bejáratot, és úgy érzem, még most el kell döntenem, bemegy avagy visszafordulok. Mert két alternatíva van: bemegyek oda, és teljesen leégetem magam - vagy jó kimenetele lesz, de ebben nem bízom - vagy fogom magam és visszafordulok, de akkor meg én leszek a gaz lány, aki felültette a szegény griffendéles srácot. Eszem ágában sincs szégyenbe hozni őt, és hagyni, hogy a kávézó többi vendége rajta röhögjön, mert nem jött el, akit várt. Nem, azért szorult belém annyi jóérzés, hogy ne hozzam ilyen helyzetbe, már csak azért is, mert fordítva is kényelmetlenül érezném magam. De ki tudja, lehet, hogy az is előfordul, talán csak azért mondott igent, hogy ne essek ott neki, fogja magát, és nem jön, ez a legbékésebb opció. Arra eszmélek, hogy a bejárati ajtó előtt állok, a gondolataim olyan mértékben elkalandoztak, hogy már ide is értem, remek. Kezem a kilincsre siklik, veszek egy mély levegőt, majd belépek a zajos, zsúfolt, szinte szerelem szagú helyre. Körbenézek, nem-e látok valami ismerőst, de hát nem adatott meg nekem az a szerencse, hogy ne egyedül kelljen várnom az érkezésére. Odasétálok egy asztalhoz, majd kihúzom magamnak a széket. Tekintetem az órára siklik: már itt kellene lennie. Én pontos voltam, szóval hű, a hogyan szúrd el a randid pontok közül egyet már sikerült kikerülnöm, csak nem vagyok olyan menthetetlen eset.

Helyet foglalok, és nagy kényelmesen kezdem el forgatni a kezemben az itallapot, mintha nem is lenne jobb dolgom. Miután megunom ezt a cselekvéssorozatot, kitárom, és elkezdem olvasgatni az italok nevét magamban. Robbanócukros eperturmix, hm, azt hiszem ezt fogok rendelni. Még azon sem gondolkoztam el, hogy mi van, ha nem hagyja, hogy én fizessek. Merlinre, én nagyon gyakorlatlan vagyok ebben a dologban, kétség nem fér hozzá! Lassan kezd terhessé válni számomra a várakozás, így az ujjaim közé veszem nyakláncom medálját, melyet még édesanyámtól kaptam, és mely mindig itt csüng a nyakamba. Legyek akármilyen balhés is, egyik incidense alkalmával sem szakadt még el ez a lánc, cöh, addig élt volna, aki ezt teszi vele! De nem is ez a legnagyobb problémám, hanem jelen esetben az, hogy totál egyedül ülök itt, mint egy vesztes, akit vélhetőleg felültettek. Felültettek? Kellett nekem erőszakoskodnom! Én hoztam a fejemre a bajt, hát viseljem is a következményeit... Körbepillantok a helyen, a sok romantikázó pár mind egymással van elfoglalva, a mögöttem ülő asztalnál még csókcsata is zajlik, innen hallom a cuppogást. Előre dőlök s az asztalra könyöklöm, kezemmel fejem támasztom, bármilyen külső szemlélő könnyen megállapíthatná, hogy unom magamat. Ez sokkal inkább tehetetlen düh, mintsem unalom, de nem ez a lényeg. Hanem egészen pontosan az, hogy fogalmam sincs, mi lesz, ha nem érkezik meg ez a Gordon fiú. Megsemmisülten kell majd elsétálnom az ajtóig, kilépnem rajta, majd ha a barátnőm kérdezi, hogyan sikerült a randevú, mosolyogva azt felelnem, hogy remekül... De hát nem olyan nagy tragédia, legalább nem ért kellemes csalódás, ez volt az, amire számítottam, ilyenkor legalább jól jön az a mérhetetlen pesszimizmus, ami a fiúügyekkel kapcsolatban jellemez engem. Adok még neki öt percet, ha az idő alatt nem érkezik meg, felállok, és büszkén fogok visszamenni az iskola falai közé, mert nem. történt. tragédia!






Naplózva


Gordon Esterhas
Eltávozott karakter
*****


-=Defender of the Knarls=-

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 07. 29. - 21:47:42 »
+1

JO
The legend begins.


Még sosem éreztem magam annyira idegennek a saját bőrömben, mint mikor Jo odajött hozzám az egyik kviddics edzés után. Először nem is fogtam fel, hogy mit kérdezett. Csak lassan tudatosultak a szavak az agyamban. Hogy ő elhív engem egy randira? Mi van? Gondolom, ezt azt értetlenséget látta az arcomon is, mert hirtelen nagyon elbizonytalanodott, s zavartan mentegetőzni kezdett. Nem vagyok az a fajta ember, aki szeret megsérteni másokat. Igazából, még ha kedvem se lenne, akkor is elmennék vele. Hiszen nem akarom megbántani, ha már ő tette fel nekem ezt a kérdést. Habár ezen azért még így a randira igyekezve is jókat mosolyogtam magamban. A lánnyal való kapcsolatom közel sem mondható közelinek, hiszen alig láttam a klubhelyiségben, ha igen, akkor is épp sietett valahová. Alapvetően fiúsan viselkedett, mármint szeretett verekedni, bármennyire is vicces ezt kimondanom. Amolyan „először-ütök-aztán-veszem-észre-hogy-lány-vagyok” típusú ember volt, ami igazából még jól is állt neki szerintem. Az össze fiú tudta a klubhelyiségben, hogy nem érdemes felbosszantani Jo-t, mert akkor nem pofoz, hanem eltöri az orrunk. Ennél nagyobb megaláztatás pedig nem igazán akad egy magam korabeli fiú számára. Egy szó, mint száz még szinte le sem szálltam a seprűmről, mikor látom, hogy felém robog. Az agyam gyorsan végiggondolta, hogy vajon beszóltam e neki az elmúlt napokban, de miután nem talált semmi gyanús körülményt, kíváncsian vártam, hogy mi fog kisülni ebből a beszélgetésből. Előttem pár méterrel lefékezett, majd összekulcsolt kézzel megkérdezte, hogy lenne e kedvem elmenni vele egy randira. Semmi bevezetés, semmi körítés. BUMM, bele a közepibe. És meg kell, hogy mondjam, pont ez tetszett meg, de nagyon.  Szóval megbeszéltük, hogy Madam Pudifoot kávézójában találkozunk, amit részemről nem elleneztem, de csodálkoztam, mivel teljesen meg voltam győződve róla, hogy Jo inkább a Szárnyas Vadkant preferálja. Tehát igent mondtam, majd a lány se szó, se beszéd megfordult, s már el is viharzott. Iza, aki ebben a pillanatban szállt le mellettem a seprűjéről, meg is jegyezte, hogy sok sikert kíván, mire egy szúrós pillantást küldtem a vigyorgó griffes lány felé. Amint Joanne után néztem eltűnődtem rajta, hogy vajon miért is tartja mindenki annyira, de annyira vállalhatatlannak a lányt, mint barátnő-féleséget.
Elvégre… egész vonzó alakja van.

Nem szeretek késni. Ez az első és legfontosabb szabályom. Ha valahonnan kések, akkor úgy érzem, hogy előre leírtam magam. Hogy nem tisztelem azt, akivel találkozom legalább annyira, hogy pontosan ott legyek a megbeszélt találkozón. Az már egy kezdő probléma, hogy fogalmam sincs, merre lehet Madam Pudifoot kávézója. Én még sosem voltam ott. Minek is? Oda csak azok mennek, akik legálisan akarnak cuppogni, és mézédes szavak csepegtetni egymás fülébe, hogy ezek hatására, újra csak egymásnak essenek. Én idegennek érzem magam az ilyen helyeken. Nem vagyok ennyire exhibicionista. Ha valakivel megélek valamit, akkor az csakis kettőnkké és senki másé. Körülbelül fél órát bolyongtam mire ráakadtam a helyre. Még jó, hogy időben elindultam a suliból. Ezenkívül még tíz percembe telt mire rá tudtam venni magam, hogy betegyem a lábam erre a helyre.  Hatalmas nagy rózsaszín szív díszítette a bejáratot, és az ablakokból színes, de halovány füst szállingózott ki. Bentről meg kiszűrődött a lányok vihogása. Vettem egy nagy levegőt, s elszántan beléptem. Émelyítően édes szag csapott meg. Lassan legyúrtam az undort, és elindultam a kávézó belseje felé. A legtöbb asztalnál csak lányok ültek, négyes vagy hatos csoportokban. Szinte éreztem, amint végigmérnek, majd vihogva összedugták a fejüket. Megcsóváltam a fejem. Mégis mire várnak? Létezik egyáltalán olyan lélek, aki le merne ülni közéjük, és csak az egyiküknek csapni a szelet? Lassan elmosolyodtam. Az órámra néztem. Remek. Még van negyed órám, míg Joanne megérkezik.
Addig keresek magamnak egy asztalt, és rendelek egy dupla Lángnyelv Whiskey-t…
Jah, az itt nincs is.
Fenébe.

Pontban a megbeszélt időben megérkezett Joanne. Szélesen elvigyorodtam mikor ugyanazokat a tüneteket vettem észre rajta is, mint mikor én léptem be az ajtón. Miközben a hely keltette első benyomásokkal küszködött újra csak szemügyre vettem, majd mosolyogva hátradőltem. Mondhat bárki, bármit Joanne egy szép lány, és eltekintve attól, hogy verekedős, szerintem egyáltalán nem kellene beskatulyázni őt. Teljesen optimistán tekintettem a délután elkövetkező része elé, biztos voltam benne, hogy Jo-t csak meg kell ismerni, és kiderül róla, hogy igazán értékes, és szórakoztató ember. Nem minden idegesség nélkül emelkedtem fel az asztal mellől, mikor elindult felém, hiszen azért ez mégiscsak egy randi. Azon törtem a fejem, hogy mit mondjak neki, mi legyen a kezdésem, vagy valami ilyesmi, de végül nem került sor ilyesmire, mert Joanne elviharzott előttem két asztallal, s idegesen leült egy még üreshez. Hirtelen nem tudtam, hogyan reagáljak erre. Csak álltam ott az asztalnál, s bambán pislogtam magam elé. Ez meg mi volt? M… Most letagadott? Vagy mi? Nem akar találkozni, s csak ebben a pillanatban gondolta meg magát? A lány hátát néztem. Épp most nyitotta ki az itallapot, s most azt nézegeti. Ezmiez? Lehet, hogy nem vett észre? Igaz, ami igaz tényleg az egyik legsötétebb sarokban ültem le, de most KOMOLYAN? Bátortalanul megközelítettem a lányt. Néhány percig állok a háta mögött. Közben átfut a fejemben, hogy vajon mit szólhatnak, akik látnak, de nem érdekel. Észreveszem, hogy a lány az órájára néz, majd körbe. Tehát tényleg nem vett észre. Elmosolyodom, és hanyagul beülök a vele szemben lévő székre.
- Szia! – vigyorgok, és eldöntöm, hogy nem említem neki a kis bakiját. – Bocsi a késésért, de kb. negyed óráig álltam a kávézó előtt mire bebírtam jönni. Kemény egy hely, mi? – kérdezem, és szétnézek. Jo háta mögött hihetetlen hevességgel smárol egy pár. Hogy-hogy nem füstöl a szájuk? Újra a lányra nézek, s elvigyorodom.
- Szóval te szoktál ide járni?
Naplózva

Joanne B. Martin
Eltávozott karakter
*****


° she's a rebel ° ll 5. ll prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2011. 08. 02. - 13:16:44 »
+1



Elhatároztam már egészen kislány koromban, hogy én nem leszek az a lány, akit majd a fiúk kedvükre irányítgatnak és megaláznak, ha úgy tartja kedvük. Annyi fiútestvér, mint amennyi nekem van, bőven elég ahhoz, hogy egy magamfajta lány megtanulja, hogyan is kell bánni a másik nemmel. Csak hogy rajtuk mint testvér sajátíthattam el ezt a képességem, nem mint egy nő egy másik férfival. Szóval gondolom valahonnan innen eredhet ez a kissé fiús vonásom. De nem vagyok én annyira fiús, mint amennyire azt mások gondolják. Ugyan nem járok hordában, mint a hiénák, és nem is vihogok úgy, mint ez az állatfaj, attól még igenis van benne is egy kis nőiesség. Szeretem, ha bókolnak nekem, és ugyan nem mindig tudok mit kezdeni ezekkel a megjegyzésekkel, azért jól esnek. Nem csak a szürke meg a fekete színt szeretem, hanem az olyan lányosabb árnyalatokat is, mint például az eperhab. Attól, hogy rosszul vagyok a magassarkútól, még szerethetem a szép ruhákat, nem? És mert nem vagyok az a folyton pirulós és flörtölgetős fajta, még álmodhatok arról, hogy egyszer én is megtalálom a boldogságot valaki mellett, aki hasonlít rám... Szóval egyesek sztereotípiákat állítottak fel velem szemben, ennek híre ment az iskolában, és mindjárt én lettem Jo, aki előbb üt, aztán kérdez. Senki sem hív a teljes nevemen, vagy úgy, hogy Anne, mindenki a fiús becézési formát választotta, tehát ennek is oka van. De én nem adom fel a reményt. Ha valakit nekem szánt a Sors, az úgyis meglátja majd, milyen is vagyok valójában, és nem fog rögtön felszínesen elítélni és megítélni. Ha már bizonygatnom kell, hogy igenis méltó vagyok valaki figyelmére, akkor az már réges-rég veszett ügy. De mint mondtam, bízom benne, hogy vannak még jófej fiúk a világon, az univerzumban, és hogy egy közelebbi helyet adjak meg, a Roxfortban.


Ha már az iskolánál tartunk, akkor itt azt hiszem rögtön ki is térhetek a Gordon témára. Ugyan késik egy picit, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fog eljönni. Ha mégis úgy lesz, ahogyan én nem szeretném, és ami igen megalázó lenne számomra, akkor is emelt fővel fogok távozni, hiszen én... megpróbáltam. Valahol azért bízok benne, hogy próbálkozásom nem volt teljesen üres és hasztalan, és nem egyedül fogok itt ücsörögni egész nap. Persze nem maradnék én itt, ha egy órát késne, fognám magam, és kisétálnék. S ugyan érezném a hátamon a cinikus pillantásokat, nem fordulnék vissza, nem borítanám rá senkire sem az italát, hanem mosolyogva lavíroznék vissza az iskolába, ezt most eldöntöttem. Ha valaki megkérdi, mi volt, nem fogok hazudni vagy mártírt játszani, elregélem, hogy felültettek, és akkor mi van? Nem adok táptalajt a kötözködéseknek, elég bajom van már így is, már csak egy kis megaláztatás hiányozna a terítékre, na persze. Keresztbe teszem a lábaim, ezzel akaratlanul is felvéve egy nőiesebb pozíciót az előbbi helyett, és így folytatom a várakozást. - Megjegyzem, annyira utálom a várakozást, mint szót, hogy már akkor is kiráz tőle a hideg, ha csak fejben skandálom. - Mintha valaki lélegzetét érezném a hátamon, de olyannyira görcsbe rándul a gyomrom, hogy nincs merszem megfordulni. Nincs merszem? Pedig eddig azt hittem, hogy én vagyok a legbátrabb lány a világon, most meg ... De ha randikról van szó, akkor én lehetek a legsutább, ezt el kell ismerni. Úgy ülök, mint aki semmit nem vett észre, és hamarosan testet is ölt a félelmem és az örömöm tárgya egyben. Örülök, hogy eljött, és nem ültetett fel, ugyanakkor gombostűnyire szűkült a gyomrom már csak a gondolattól is, hogy rossz társaság leszek és elszúrok szépen mindent. Szerencsére az arcomon nincs jele a félelemnek, érzem, ahogy a szokásos vidám mosoly ajkaimra kúszik, és kipirulok, de mit számít ez... Meg amúgyis, melyik lány ne pirulna ki Gordon látványától? Azt hiszem nehéz fába vágtam a fejszém, ha a puszta látványtól zavarba jövök, mi lesz, ha meg is szólal?


-Szia Gord! - üdvözlöm lelkesen, majd szavaira kissé enyhül a bennem tomboló feszültség - Már azt hittem el sem jössz, amit megtudtam volna érteni, elég rossz a helyszínválasztás... De hát azt hittem, ez az ideális. Amint beléptem, rájöttem, hogy tévedtem...
Hátra pillantok a mögöttem ülő párocskára, akik lassan átmennek korhatáros kategóriába, de remélem Ő is érti majd, hogy nem őket lesem, hanem nem akarok ujjal mutogatni rájuk, mint tényezőkre, akik miatt olyan rossz ez a hely. Persze elég giccses és nyálas-romantikus, de csak nem hívhattam rögtön a Szárnyas Vadkanba, vagy valami hasonló kevésbé ideális randi helyszínre. Persze kinek mi az ideális... Ez a hely nekem épp nem, és amint kiderült, neki sem. De nem ismertem annyira, hogy megtudjam állapítani, neki mi lenne a jó. Szerencsére jófejnek tűnik, ilyen közelről is, mikor nincs éppen a seprűje a kezében.
-Nem, nem igazán szoktam, és nem is lesz a törzshelyem azt hiszem. Szóval leülsz, vagy keressünk valami más helyet?
Nézek rá kissé tanácstalanul, nem igazán tudom, hogy most mit kellene tennem és mondanom. De legalább dobott az önbizalmamon, hogy eljött, annak ellenére, hogy olyan szerencsétlenül sántikáltam oda hozzá és hívtam el. Hát, legalább azt elmondhatom magamról, hogy jól választok ismeretlenül is. Bár ennyi idő alatt nem igazán tudtam meg sokat róla, de ha ő sem rajong az ilyen nagyon rózsaszín és puccos dolgokért, minden bizonnyal kedvelni fogom. Na, abban már nem vagyok olyan biztos, hogy ő is kedvel-e majd engem, és nem is mondom, hogy igyekezni fogok, hiszen az erőltetettségnél semmi sem rosszabb egy beszélgetésnél szerintem. Kivéve a kínos csend. ha az beáll, nem is tudom, mitévő leszek. Majd megszólalok, mint mindig, amikor éppen nem vagyok zavarban. Ezaz, menni fog ez Jo, ez is csak beszélgetés, találkozó, amin úgy kell viselkedned, mint ahogyan általában szoktál. Csak remélni tudom, hogy nem most láttam utoljára, és hogy még lesz alkalmam közelebbről is megismerni.
Naplózva


Gordon Esterhas
Eltávozott karakter
*****


-=Defender of the Knarls=-

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2011. 08. 07. - 22:38:27 »
+1

JO
THE LEGEND vol. 1.2



-Nem, nem igazán szoktam, és nem is lesz a törzshelyem azt hiszem. Szóval leülsz, vagy keressünk valami más helyet?
Vigyorogva megrázom a fejem, majd az itallapot kezdem el böngészni, s amögül nézek a lányra.
- Nem, nem!  - mosolygok – Szerintem mindketten vagyunk annyira érdeklődő típusok, hogy itt maradjunk. Tudod, én rajongok a legendás lényekért, és hát hol tudnánk élőhelyükön közvetlen környezetében jobban megfigyelni őket, mint például itt?
Megeresztek egy halk kacajt.
- Vegyük például a Nyál Lakót – intek hátrafelé a fejemmel, s biztos vagyok benne, hogy Jo pontosan tudja, mire értem – Tudni kell, hogy mérhetetlen exhibicionizmussal áldotta meg a sors, és némely egyed egészen a virtuozitásig fejlesztette a cuppogás művészetét.
Elhallgatok, s vigyorogva nézek Jo-ra.
- Bocs! – húzom el ravaszkásan a szám – Néha túlzásba viszem a hülyeséget.
Újra az itallapot kezdem nézni. Az istenekre! Mennyi ital van itt. Koktélok egész tömkelege, meg… Itt álérdeklődéssel megemelem a szemöldököm. Meg egy külön szekció a – idézem – "L’amourban fürdőző, egymás iránt mézes-mázos aranyérzelmes sugarakat tápláló angyalbögyörők”-nek szóló különleges italkészítmények. Angyalbögyörők… angyalbögy… Azt hiszem, kimegyek sírni a budiba. Az a poén, hogy nem bírom letörölni a vigyort a fejemről. Ez a hely egy ízlésficam. Jo-ra nézek.
- Láttad már a „szerelmes szekciót”? – kérdezem, miközben macskakörmözök a kezeimmel a szerelmes szónál. – És az a legviccesebb, hogy ez a hely szinte tele van. Ezmiez?
A lány felé fordulok.
- Amúgy én hogyan hívjalak? – kezdem óvatosan – Mármint, tudom, hogy mindenki Jo-nak szólít, de te is szereted ezt a nevet, vagy szeretnéd, ha inkább máshogyan hívnálak?
Elgondolkozva nézem őt. Végül is, miért ne lehetne bármi is a mai napból? No, de inkább haladjunk szépen és sorjában. Nem rontunk neki azonnal. Csak szépen és finoman.
- Amúgy… - vigyorgok újra rá – ha már úgyis itt vagyunk, és ez végtére is egy randi, nem? Szóval akkor én – már csak a poén kedvéért is – a „L’amourban fürdőző, egymás iránt mézes-mázos aranyérzelmes sugarakat tápláló angyalbögyörők” szekcióból kérnék italt magunknak!
A lányra kacsintok.
- Hülyítsünk itt mindenkit!
Azt pedig már csak magamban teszem hozzá, hogy akár még „valami” is lehet belőle.
Naplózva

Joanne B. Martin
Eltávozott karakter
*****


° she's a rebel ° ll 5. ll prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2011. 08. 12. - 14:32:24 »
0


Talán nem is vagyok olyan menthetetlen eset, mint ahogyan azt eddig gondoltam. Ha nem mesélném be magamnak, mekkora rakás szerencsétlenség vagyok, minden bizonnyal sokkal jobban állnának most a dolgaim. Nem Jo lennék, aki olyan hülyén tud viselkedni adott szituációkban, hogy már nem is röhög magán... Mert fontos lenne az a képesség, hogy képes legyek nevetni a saját esetlenségemen, csakhogy mostanában már ez sem megy. Szomorúan szoktam konstatálni, ha valamit már megint elszúrok, hiszen nem újdonságként ér a dolog, hanem lassan napi rutinként. De talán ez a nap kell ahhoz, hogy végre ültessek magamba némi önbizalmat, és talán akkor nem fogok majd ennyire kilógni a sorból. Nem szerettem volna soha egy lenni a sok közül, egy nyáj tagja lenni, követni a többit, mert biztos az a helyes, amit ők csinálnak. De azért ennyire kívülállónak lenni koránt sem olyan jó és misztikus, mint ahogyan elsőre hangozhat. Inkább fájó pont az életemben, hogy a fiúk a gyengepontjaim, és nem igazán tudom megtalálni velük a közös nevezőt. Persze ez nem minden esetben van így, ha tudom, hogy nem múlik semmi sem a dolgon, könnyen trécselek velük, és még nem is csinálok semmi ökörséget. De amint tétje lesz a dolognak, nem ismerek rá a saját hangomra, mozdulataimra, szavaimra, ami már régen rossz. Nem a megszokott laza szókészletem veszem elő, hanem igyekszem választékosan fogalmazni, ami azért az én számból elég nevetségesen hathat. De ezúttal próbálom úgy felfogni a dolgot, mintha nem egy verseny lenne, amin veszteni vagy nyerni lehet, hanem egy tét nélküli kis találka. És ha ezt a gondolatot képes vagyok elsajátítani és beépíteni a szürke állományomba, már félig nyert ügyem van. Azért csak félig, mert talán olyan leszek, amilyen a hétköznapokban szoktam lenni, de ez nem jelenti azt, hogy az Gordon-nak pont tetszeni is fog. Lehet, hogy nem kedvel majd engem, de legalább az igazi énem nem kedveli. Inkább, mint hogy egy nemlétező lidércet bírjon, nem igaz?

Én magam is magam elé veszem az itallapot, immáron nem csak játszok vele, mint az érkezése előtt, de most sem temetkezem bele komolyabban. Nem igazán vagyok felkészülve lelkiekben az itteni italok nevére, ahhoz még el kell telnie pár percnek, hogy bátran bele is merjek nézni, és tanulmányozzam. Először meg kellene szoknom ezt a rettentően giccses környezetet, meg a tömény, meleg, és illatosítótól bűzlő levegőt. Komolyan olyan itt az illat, mint a jóslástan tanteremben, de legalább nem kell olyan színes puffokon nyomorogni.
-A Legendás lényekért? Én  azt választottam fakultatív tárgynak.
Megeresztek egy cseverésző hangnemet, de úgy érzem, legalább egy közös pont akkor van bennünk. Vagy kettő, hiszen a kviddics is a kedvenceim közé tartozik, még ha a csapatba sajnos egyelőre nem volt lehetőségem bejutni... Teljes a létszám. De azért a meccseken mindig ott vagyok és szurkolok, ki nem hagynék egyet sem! Persze mindig kicsit irigykedve figyelem a seprűkön ülőket, és néha még magam is elképzelem a levegőben, de aztán elkergetem a hiú ábrándjaim, és a tényleges meccsre koncentrálok. Nem szeretek álmodozni, általában csak a csalódás táptalaja.
-Na ja, ne is mondd... Mióta itt vagyok ezt a virtuozitást kellett hallgatnom, de szerencsére inkább csak fültanúja voltam a dolognak, és nem kellett látnom is.
Én is megengedek magamnak egy mosolyt, immáron egy természeteset, hiszen ahogy látom - és számolom - ez már a harmadik dolog, amiben megegyezik a véleményünk! Tudom, nagy csacskaság számolgatni a dolgokat, de amint mínuszban leszek, fel kell hoznom az állást, mert... Sam ezt mondta, egy magazinban olvasta még otthon nyáron. Persze Sam mindig hülye tanácsokat ad nekem, én meg vagyok akkora ökör, hogy megfogadjam őket. Lényegtelen, ha a magam feje után mennék sem biztos hogy jobban járnék, így kénytelen vagyok úgy cselekedni, ahogyan szerinte helyes. Na mindegy, ezúttal lehet hogy meg kellene szegnem Samantha buta kis randi szabályait, lehet eddig pont ezek okozták a vesztem...

Boldog mosollyal nyugtázom, hogy nem hárítja rám azt a felelősséget, hogy tartsam fent a beszélgetést. Általában nem szeretem, ha bárki is irányítani akar, de ebben az esetben még örülök is neki. Aztán én meg elkapom a beszélgetés fonalát, és ki tudja...
-Ühm... Már hozzászoktam a Jo-hoz, kiskorom óta mindenki így nevez. Ha megakarnak róni, akkor meg ott van nekik a Joanne. Én jobban preferálnám, ha valaki végre Anne-nek nevezne, de ahogy kényelmes. És téged mindenki Gordon-oz? Vagy mit szólsz a Gord-hoz?
Meg sem mertem kockáztatni, hogy Gordi-nak hívjam, azt már túlontúl személyeskedőnek találom én is. Aztán ha azt szeretné, hogy így nevezzem, üsse kavics, én hajlandó vagyok kompromisszumokat kötni. A nevemre pedig nem igazán vagyok kényes, többnyire beletörődöm abba, ahogyan éppen aktuálisan neveznek. Ha éppen a második nevemen szólítanak, arra is hallgatok, és még a Martin-ra, vagy a "hé, te!" megszólításra is, tűnjön bármilyen meglepőnek.
-Hát... - kezdek bele kissé elnyújtva a szót - igen, végtére is ez egy randi, legyen bármilyen elcseszett is a környezet. Az ital pedig nagyon fantörpikus lesz majd, meglásd... Míg nem voltál itt, rendeltek a mellettünk lévő asztalnál, és kaptak hozzá ilyen kis koktélesernyő helyett, szívecskét az italukba. Alig várom, hogy én is megkapjam az enyémet!
A kacsintásra egy mosollyal reflektálok, mondván, hogy én is benne vagyok a mókában. Aztán míg ő játszik, én lehet, hogy teljesen komolyan veszem a dolgot... Na mindegy, ebbe bele sem akarok gondolni.
Naplózva


Gordon Esterhas
Eltávozott karakter
*****


-=Defender of the Knarls=-

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2011. 08. 18. - 23:50:52 »
+1

JOANNE
vol. 1.3

Intek egyet, mire a felszolgáló, egy körülbelül ötvenes úriember, egy fogpaszta reklámba illó mosollyal az asztalunkhoz ugrik.
- Mivel szolgálhatok a szerelmes párnak? – kérdezi negédesen, s pillanatok alatt előkapja a kis noteszét. Először azt hiszem, hogy belevisítok az arcába a nevetéstől, de végül sikerül türtőztetnem magam. Nem is merek Jo-ra nézni, nehogy az ő reakcióit látva kitörjek. Összeszedem mindenki komolyságomat, és felemelem az itallapot.
- Nos, - kezdem pátoszos hangnemben – arra gondoltunk, hogy kipróbáljuk ezt!
A hihetetlenül giccses nevű italra mutatok, majd szélesen elmosolyodom. A férfi cuppant egyet a szájával.
- Kitűnő választás! – mondja, majd villámgyorsan lejegyzeteli a noteszkájába. – Más valamit?
- Nem, köszönjük! – felelem, de mielőtt még elfordulna, gyorsan utána szólok – Jah, igen… Ugye olyan kis szívecskét is kapunk az italba?
- Hát persze! – csillan fel a felszolgáló szeme – Ez hozzá tartozik a különlegességhez!
Majd hátat fordít nekem, s – nem viccelek – rázta a fenekét, miközben elment.
- Bocsáss meg, Jo! – fordulok a lány felé vigyorogva – De én most kimegyek a hely elé sírni!
Látszik rajtam, hogy mindjárt kitör belőlem a hahota. Ez… ez túl tesz mindenen!
- Szóval Anne? – kérdezem immár egy kicsit lenyugodva – Szerintem sokkal jobban, s nem utolsó sorban szebben(!) hangzik, mint a Jo. Őszintén szólva mindig is furcsállottam, hogy Jo-nak szólítunk, de mivel soha sem említetted, hogy nem szereted, ezért hívtalak én is így. De ha már így randizunk, akkor, ha szeretnéd, én nagyon szívesen szólítalak Anne-nek ezekután!
Elmosolyodom. De ez már egy szebb, és őszintébb mosoly. Fogalmam sincs, hogy lesz e valami Anne és köztem, de annyi biztos, hogy bírom a csajt. Eleven, vagány, és a beszélgetéssel sincsen bajunk. Nem is értem miért nem jött össze valaki már vele.
- Ami a Gord-ot illeti… - kezdem – Nos, csupáncsak egy valaki hív így engem. Aberforth, a Szárnyas Vadkan kocsmárosa. Tudod, sokat voltam ott, mikor… - sóhajtok egyet, majd gyorsan elhadarom – mikor az előző kapcsolatom összeomlott. Nem akarlak untatni azzal, hogy elmondom miért, a lényeg, hogy a Szárnyas Vadkan a törzshelyemmé vált, s jól összebarátkoztunk az öreggel is. Ő volt először, aki így nevezett engem. Tehát… - összegzem mosolyogva – csak annyit akartam ezzel mondani, hogy simán szólíthatsz Gord-nak, ugyanis szép emlékek kötnek ehhez az névhez.
Zavartan veszem észre, hogy elpirultam, és gyorsan félrenézek.
- És neked volt már valaha kapcsolatod? – kérdezem csakhogy másfelé tereljem a gondolataimat.
EZT a hülye a kérdést! Már meg is bántam mikor kimondtam. Hát ki vagyok én, hogy ilyen intim dolgokat kérdezzek? Gondolatban lekeverek magamnak egy hatalmas nagy tockost. Légy észnél, Gord! A lány többet érdemel ezeknél az ostoba kérdéseknél! No, de most már mindegy.
Kíváncsian és egy kis zavarral várom a lány válaszát.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 05. 14. - 18:45:41
Az oldal 0.229 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.