+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  A móló és a csónakház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A móló és a csónakház  (Megtekintve 16393 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 12. 23. - 19:41:40 »
0

A csónakokat, melyekben az elsősök utaznak át minden évben, egy csónakházban tárolják. A ház a tóba mélyen belógó móló tövében van, a parton.

Néha, bizonyos órákon bizonyos tanárok terepgyakorlat címen kiviszik a diákokat a tóra ezekkel a csónakokkal, hogy megfigyeljék a vízben élő lényeket.
Naplózva

James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 08. 18. - 22:38:29 »
+2


Hűs szellő öleli át a testem, gyönge lábaim megremegnek. Érzem, ahogy süvít a hajamba a szél, ezernyi elmém gondolata cikázik benne. Vajon miért teszem ezt a sok bajt? Talán ily könnyen forr a véremből víz? Vajon miért okozok magamnak ennyi fejtörést? Talán ily könnyedén omlik össze lábaim alatt a föld? Vajon miért nem tudok kiigazodni a saját életemen? Vajon miért nem értem sokszor saját magam sem? Talán ily könnyen uralkodnak el fellettem az érzések, s kerítenek hatalmukba? Az érzések, melyekről ki tudja honnan szabadultak?
A csillagok, mint ezernyi fénylő, vigyázó szempár nyugosztnak az égbolton. Oly messze innen, mégis látható távolságban. De vajon tényleg a csillagokat látjuk vagy csak az általuk kibocsájtott fény az, amit az emberi szem érzékel? Vajon ha egyszer utolér az elmúlás, s testem földalatti nyughelyre talál, az én emlékem is hasonlóképpen fog ragyogni mások „égboltján”? Vajon rám emlékezni fog-e valaki, és ha igen, hogyan? Szeretettel? Megvetéssel? Gyűlölettel?
Sokszor. Nagyon sokszor érzem úgy, egyedül vagyok kerek e földön, s a sors engem kifelejtett, mikor a lelki társakat osztogatta. Vajon ilyen szűkösre szabták volna a listát? Vajon hányan maradtak ki még rajtam kívül? Hányan élnek selejtként, tökéletesre kivitelezett társaik körében? Hányan tudnak hibáikról és hányan hazudnak maguknak jót, csak, hogy boldogan élhessenek?
Hátam kegyetlenül nyomja a kőkemény aszfalt, melyet eszembe sem jutott párnázó bűbájjal ellátni, mint ahogyan azt a legtöbb, kényelmes aranyvérű barom tenné. Minek? Úgysem abba fogok belehalni, hogy holmi ősrégi, foltokban piszkos, penészes vagy nedves kő hátamba mélyeszti hegyes tőrét, mellyel már tömegeket gyilkolt le. Igen, egyszer meg fogok halni, de a remény még pislákol bennem, nem most ér el a vég. Még nem kívánom, nem várok rá. Hiszen még oly keveset tapasztaltam az életből, oly kevés élvezetben részesülhettem, oly keveset nevethettem és oly keveset tanulhattam. Oly keveset szerethettem. És oly keveset szeretek. A szívem, mint valami jég, befagyott, mint mikor hirtelen havazás alkalmával az aljnövényzetet befedi a hideg, fehér, fényben gyönyörűen csillogó hó, s csak tavasszal mutatja meg ismét igazvalóját. Tavasz. A szerelem évszaka. A fák virágba borulnak, a madarak csicseregni kezdenek, s fészket építenek a bővülő család számára. A tavasz mindenkinek elhozza a várt szerelmet. Mindenkinek, aki keresi. De vajon nekem megéri-e kutatnom a szerelmet? Megéri-e és ha mégis megteszem, rátalálok-e az igazira? Az igazira? Azt sem tudom, hogy létezik-e ilyen ember. Fogalmam sincs róla mi tévő legyek. A kétségbeesett tudatlanság, s döntésképtelenség határozza meg keserű napjaim.
Lábaim hűvösen nyaldossa a helyenként megtörő, egyébként sima víztükör, mely a sötétben végtelen mélységgel csábítva csapja be az ártatlanokat. A víz enyhén fodrozódik minden mozdulatnál, melyet akár lábujjaimmal, akár lábam mozgatásával érek el. Ezt szükségesnek tartom a hideg, őszi éjszakában.
Karomon libabőr égtelenkedik. Nem ártana legyűrni a pulóver ujját, s végre összeszedni magam, majd felállni.
Felállni?!
De hiszen azt sem tudom biztosra, hogy a következő pillanatokban kapok-e levegőt. A komolyabb mozdulatokkal már számolni sem merek. Még a gondolata is megbotránkoztat, hogy egy ilyen szép estét elrontsak ily hamar. Szép este. Egyedül lehetek, végre és azt csinálhatok, amit csak akarok. Milyen csodálatos is így. Persze, előbb utóbb valaki úgyis elrontja a hangulatom. Olyan még nem volt, hogy nekem huzamosabb ideig szerencsém, vagy akárcsak jó sorom legyen. Előbb vagy utóbb rájönnek a turpisságra, mellyel az utamba akadó prefektusokat vertem át, hogy kiszökhessek az éjszakai világba. Még, hogy csillagászat óra. Hah! Persze az a sok birka simán vette. Birkák. Birkák, vagy vezetők? Jól csinálják, amit csinálnak? Egyáltalán csinálnak valamit?
Kezeim széttárva magam mellett, fekszek a semmiben, s hagyom, hogy nyitott ujjaim között a hűvös szél átférkőzzön. A hűvös szél, mely aztán pólómat megrezegtetve megpróbál alája férkőzni, s felfújni azt, de a súllyal nem bír, így megelégeli azzal, hogy átsiklik ruhám kis rései, recéi, gyűrődései felett. Csak most kell rájönnöm, hogy a szél is emberből van? Éppen olyan felületes, mint bármelyik másik ember. De a szelet valami megkülönbözteti tőlünk. Ő küzd. Küzd és eléri, amit akar, bármibe is kerüljön neki. Mi nem.

Naplózva


Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 10. 03. - 22:17:25 »
+2

OH HIGH MOON DEAD MOON HANGIN' ALL OVER YOU
DEVILMAN YES I CAN CUT A LITTLE PIECE OF YOU


Mindig, mikor James Wolf szóba kerül Gwennie és köztem, tapinthatóvá válik a feszültségtől besűrűsödött levegő. A kis bárgyú Ashmore-fiúktól el tudtam választani a húgomat, akárcsak White-tól, attól az elmebeteg fsztól, de Wolf más. Már az ostrom alatt is idegesítően találékony ellenfélnek bizonyult - igaz, ezt a harcot más eszközökkel fogom megvívni vele ma este.
Régóta rajta tartom a szemem, régebb óta, minthogy a házvezető tanára lettem volna. Mielőtt elbánnék valakivel, mindig alaposan tanulmányozom a hátterét és valójában őt magát is. Magányos farkas, pislákol benne valami lélek, de sérülékenyen dacol vele; takargat valamit, mintha bújtatna egy titkot magában. Számtalan fogást lehetne találni rajta, és jól jönne, ha ez a zabolátlan kamasz rávehető lenne, hogy azt és úgy tegyen, ahogy az nekem kedvező.
Az a baj, hogy nem ismerem eléggé a gondolatait.
Egyelőre.
Hideg az éjszaka és a nyirkos szél lusta hullámokat kerget a tó fekete vizén. Ingem gallérját vad zászlóként tépi az átlátszó szándék. A móló végében állok a parton: milyen szerencse, hogy Wolf úgy döntött, heverészik egyet. Lábát a vízbe lógatva fekszik előttem kiterítve, mint egy halott, mely épp ráébred mozdulatlanságára.
Pálcám a vízre szegezem, és halkan kimondok egy primitív fagyasztó bűbájt: a nedves cseppek hirtelen szúrós és kemény kristályokká szilárdulnak Wolf csupasz lábai körül, jégbilincsbe zárva tagjait. Csilingelve roppan helyére az utolsó jégszilánk is, miközben a szél süvítő csendességébe határozott lépteim vegyülnek.
Megközelítem a fiút, számítva egy rontásra, persze.
Arcom nem árul el semmit, ahogy meredten nézem az arcát, tekintetébe fúrva szemeim, hogy elméje titkaiba férkőzzek.
Honnan tudnánk, hogy megéljük-e még a tavaszt egyáltalán?
- Későre jár, Mr Wolf. Lemarad az asztronómia-órájáról - szólalok meg, hangomból minden kedvességet nélkülözve, egyszerű és vontatott modorban. Pont úgy beszélek hozzá, mint azokhoz, akiket kivégezni készülök, hiába tudom nagyon jól, hogy a gyereknek haja szála sem görbülhet ma éjjel. - Mentsége felteszem nincs. Sem erre, sem másra...
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2010. 10. 05. - 08:24:47 »
+3


Szemem lecsukom, s csukva is tartom egy darabig.
Testem mélyéről morajló sóhaj tör fel, csak szépen lassan, mint mikor az ember egy művészi képet fest óvatos vonásokkal húzva végig az ecsetet, nehogy véletlenül hibát ejtsen a mesterműn. Mestermű. Én nem nevezném magam mesterműnek. Igazándiból ez egy pocsék hasonlat, mert olyan, hogy mestermű, vagy tökéletes nem létezik. Aki az ellenkezőjét állítja, bolond. Az egy elvarázsolt világban él, ahol mindent rózsaszínben lát, és ahol a vezetők, az emberek, de még az állatok is kedvesen mosolyognak rá, minden szegletből. Hülyeség. Ma, ha már mosolyogni látsz valakit, rögvest gyanút kelt benned. Kinek lenne oka örömre? Kinek lenne oka nevetésre? Ki merészelne nevetni, mikor mindenki más arcát, könnycseppek csíkozzák?
Sötét van. Mintha vak lennék. Borzalmas, nem tudnék így élni. Vakon. Fény nélkül. De nekik sem olyan borzalmas, hiszen nekik más érzékszervük fejlődött ki jobban. A hallásuk. Vagy a szaglásuk. Szaglás. Mély levegőt veszek, illatmintát gyűjtve a köröttem terjengő levegőből. A víz enyhén kellemetlen, algás illata, melyet kedvelek, a móló korhadozó fáinak régi bűze, és enyhe, nagyon élénken érezhető pacsuli szag. Mit erre nem fúj a szél…
S mintha a tél beadta volna igényét, most ő következik. A levegő hűlni kezd. Karom mégjobban fázik, lassan már didergek, s mintha ezt a víz is érezné. Az eddig is hűvös víztükör megdermed, s mintha fájdalmas nyögésekkel fejezné ki sértettségét, megszilárdul lábam körül, mintegy bilincsként fogva tartva őket.
Sosem hagyatkozom az első megérzésemre, de most szemhéjam felpattan, s pálcámhoz kapok. Pillanatok alatt ülő helyzetbe tornázom magam, s kicsavarodva pálcám a hátam mögött sejtett dementorra szegezem, ám a várt hatás elmúlik.
Nem dementor.
Rosszabb.
Magamban halkan elkáromkodom magam, össze-vissza szidva a híres mágusok és szentek becses sorát, miközben pálcámat visszasüllyesztem zsebembe.
Tudom, hogy ez a ficsúr nem fog bántani. Nem teheti… nem meri.
Ránézek és egy gúnyos mosollyal nyugtázom mondatát.
Szuper. Kíváncsi vagyok milyen büntetést agyalt ki.
Visszafordulok a tó felé, kezeim hátratolva támasztom ki magam, s igyekszek minél inkább figyelmen kívül hagyni Tristram de Crasso tanár urat. A házvezetőmet.
- Tudja tanár úr, a csillagok innen szebbnek festenek. – jegyzem meg halkan, a tanár úr szóra gúnyos hangsúlyt fektetve.
Hangomból nem sok mindent lehet leszűrni. Érzelemmentes, mintha csak egy átlagos tanárhoz beszélnék.
Pedig ő nem olyan, mint a többi tanár. Őt gyűlölöm. Megvetem, s cseppet sem tisztelem.
- Sem erre, se másra. De mégis, mi másra kéne mentséget találnom? – teszem fel a kérdést, választ nem igazán remélve. Nincsenek túl nagy elvárásaim.
Lábaim kicsit megmozgatom a kényelmetlen szorításban. Mi értelme van, hogy ezt csinálja, hogy fogva tart? Talán fél tőlem? Fél, hogy rátámadok? Miért tenném? Én járnék rosszabbul. Manapság több joga van egy piszkos tanárnak, mint nekünk, diákoknak. Szánalmas.

Naplózva


Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2010. 10. 11. - 23:46:47 »
+1

JUST WALK
AWAY FROM THESE DREAMS


A reflexei jók, de sajnos nem eléggé. Ha akartam volna, már a tó jege alatt fuldokolna - senki nem keresné, úgy tudom... Csak Gwen borulna ki egyedül a húga mellett - tehát ebből gyakorlatilag semmi hasznom nem származna. Bár a dolog nagyon csábító, nagyon, de ez esetben önuralmat kell gyakorolnom. Pech...
Mintha kis foglyom úgy tenne, mint aki megadja magát, visszaereszkedik a kényelmes pozíciójába, bármily sajnálatos: nekem háttal, így esélyem sincs a gondolatait monitorozni. Nem baj: amúgy sem lenne gondatlan felüdülés, azt hiszem. Lassan közelebb sétálok, a halálos nyugalom attitűdjével és fensőbbségem teljes magabiztosságával. Klisés lenne azt mondanom, hogy ragadozóléptekkel, hisz nem vagyok állat, de tény, hogy kiélvezem a helyzetem adta előnyöket.
Csillagok... ki nem szrja le a csillagokat... Ha ráérek, majd elmorzsolok egy könnycseppet értük. Ezt a véleményt csak egy kósza fintor tudatja a világgal, melyet ó mily sajnálatos, Wolf nem lát. Mondjuk én inkább kitörném a lábam tőből, minthogy egy olyan alak, mint szerény magam a hátam mögé kerüljön, de hát... ő tudja.
Mellé érek, a móló szélére állva, és a szemem sarkából figyelve. Ha bármi gyanús mozdulatot tesz, azt észlelem, és azonnal reagálok rá.
- Nincs hát... Hogy is jutna magának bármi értelmes az eszébe? - teszem fel a költői kérdést és nem várok választ rá, hisz akárcsak neki velem szemben, nekem sincsenek túl nagy elvárásaim.
Némi hatásszünet diszkrét megtartása után belekezdek:
- Maga nem a kedvenc diákom. Úgy tudom, már annak a szerencsétlen fél-kobold Flitwicknek is meggyűlt a baja az önfejűségével. Talán valami baj van? Netán szerelmi csalódás? - kérdezősködöm a részvét minden csírája nélkül. Inkább talán gúnyolódom, provokálom.
- Ideje lenne már kinőni ezeket a gyerekes allűröket, nem? Hány éves is? Tizenhét?
Lehet, hogy a háta közepére kívánja a csevejt, viszont sajnos nem tudja elhagyni a helyszínt. Ez is pech.
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2010. 10. 18. - 12:03:16 »
+2


Csupán egy pillanatra tekintek Crassora, aki csendesen mellém horgonyzott le. Ismét egy sóhaj hagyja el testem, s remegteti meg minden porcikám. Fázok. Ám nem tudok mit tenni ellene, arról meg álmodni sem mernék, hogy a drágalátos tanár úr talán a segítségemre sietne. Hmm… esetleg pálcával tüzet gyújthatnék, a jeges szorításnak véget vetve. Tudom a varázsigét. Jól ismerem. Hát, akkor mi tart vissza? Miért nem kapom elő a pálcát és szabadítom ki magam? Holott tudom, hogy ez lenne a legjobb.
Nem tudom. Hogy miért nem teszem mindezt, fogalmam sincs, mindenesetre Tristram megjegyzését figyelmen kívül hagyom. Na, jó, azért egy gúnyos mosolyt kap, de nem többet. Minek pazaroljam rá a szavakat, mikor nem érdemli meg őket.
Aztán elkezdi a lelkiismeretes házvezető szöveget. Mintha törődne velem, mintha törődne bármelyik diákkal is, a húgán kívül, sőt néha még abban is kételkedek, hogy Gwennel törődik. Megcsóválom a fejem. Nem olyan látványosan, de mégis észrevehetően.
- Tudja, maga nem a kedvenc tanárom. – oh, milyen meglepő – Flitwick professzor mindent a lehető legjobban vitt véghez, semmi probléma nem volt a munkásságával és nem tudom, honnan vette, de a professzorral soha nem kerültem összetűzésbe. – fogalmam sincs, hogy jön ő ahhoz, hogy így beszéljen Flitwick professzorról. Nekem például egyik személyes kedvencem volt az öreg. – És semmi köze hozzá, hogy milyen problémáim vannak.
Nem tudom, hogy gondolta, de én nem az a kis édibédi, aranyos kisfiú vagyok, aki leül a rendes, kedves professzorral pszichomókusosat játszani. Soha a büdös életbe nem akarok lelki problémákról csevegni Tristram De Crassoval.
Aztán elérkezettnek találom az időt szabadságom visszanyerésére. Fogalmam sincs, hogy eddig miért nem találtam annak az időt. Talán lustaság, vagy valami ostoba megérzés. Mindenesetre, miközben Crasso folytatja, vagyis csak szeretné folytatni nevelésem szigorítását, én pálcámat a vízre szegezve elmormolok egy halk Piorinitio-t, s igyekszem úgy irányítani a tüzet, hogy az ne kapjon bele a nadrágomba.
- Tizennyolc. – köpöm oda neki epésen, közben a szökési merényletemre ügyelve. – És nem tudom, milyen gyerekes allűrökre célozgat. – lassan beszélek, minek sietni - Talán, hogy lejöttem ide egy kicsit, hogy egyedül lehessek? A klubhelyiség tele van, a folyosókon nem lehet este tartózkodni, erre a helyre pedig nincsen konkrét kikötés. – Végzek a művelettel, így pálcámat visszasüllyesztem zsebembe, s lábaim kihúzom a vízből. – Egyébként meg mitől kéne félnem? Ha maguk, halálfalók itt vannak az iskolában, akkor mi más fenyegetne? Egy – két erdei lénnyel még el tudok bánni. – közlöm vele higgadtan, majd nyugalmasan nekilátok felhúzni lábaimra a zoknikat.
Ez a Tristram megbolondult. Nekiáll itt oktatni engem, holott csak egy év korkülönbség van köztünk. Itt beszél a fegyelemről, meg arról, hogy hogy kéne viselkednem. Mert ő aztán olyan jól tudja, mi?

Naplózva


Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2010. 11. 08. - 11:49:10 »
+1

DEAD I AM THE DOG, HOUND OF HELL YOU CRY
DEVIL ON YOUR BACK, I CAN NEVER DIE


Szó sincs arról, hogy a lelkiismeretes házvezetőt játszanám, mert fikarcnyit sem érdekel Wolf lelki-, nemi- és egyéb élete.
- Flitwick egy szánalmas és gyenge torzszülött volt - torkollom le az ifjú rajongót. Ez a reakció egy kicsit talán túl erős volt, és ha erősebb, intelligensebb ellenféllel állnék szemben, most átfutna rajtam a félsz, hogy talán megsejti, hová is tűnt a jó öreg házvezetője és miért én léptem a helyébe, de ugyan már, csak Wolfról beszélünk.
És még meg akar győzni arról, hogy mintadiák volt, aki soha nem került összetűzésbe semelyik tanárával! Húha, röhög a vakbelem.
- Még a maga szánalmas figyelemfelkeltési kísérleteit sem tudta kezelni - fűzöm tovább az előző mondatomat, mintha nem is beszélt volna közben. - Olvastam az aktáit, nagyon megható. Főleg azon a... min is? Zenekaron? Na azon jót röhögtem.
Fél kezem a zsebembe süllyesztem, és tekintetem végigsöpör a terebélyes tó homályos partján. A víz sajnos nagyon jól vezeti a hangot, és nem biztos, hogy szerencsés lenne, ha a beszélgetés összes további részét kihallgatná valaki.
Kérdés, hogy számomra, vagy számára okozna-e több kellemetlenséget a dolog. Egy tanárral nem lehet akárhogy beszélni, nemde?
Végignézem azt a bájos Piorinitot, és fél szemöldökömet felvonva visszaolvasom az olvadni kezdő vízre a fagyasztás igéjét.
- Még nem végeztem - adom meg a röpke magyarázatot, nem mintha szükség lenne rá, hogy bármit is magyarázzak egy diákomnak, de ezek a mai fiatalok olyan hevesek.
- Jaj, szóval magányra vágyott? De kár. Ó nem, higgye el, legkevésbé sem baj, hogy ott heverészik... én csak örülnék, ha egy ilyen kóbor éjszakán beleesne a tóba, és a kákalagok belefojtanák a vízbe.
Talán eddig is ott voltak a móló tövében, vagy csak most tűnnek fel a kis szarvacskák a vízfelszínen? A sötétben eddig nem látszott, de a Piorinito halvány fénye most rájuk esik. Vissza is húzódnak a mélybe rögtön, jobb kedvelik a hideget, mint a meleget és a fényt.
A "maguk Halálfalók" megszólítás hallatán megvillan a szemem, és igencsak kezdek elgondolkozni azon, hogy ideje lenne elszedni a pálcáját, sóbálvánnyá változtatni és belegurítani a tóba.
- Egy-két erdei lénnyel még talán. De lehet okosabban tenné, ha nem kísértené a szerencséjét. Sajnos semmit nem tehetünk az olyan diákok védelmében, akik a szabályok ellenére kimerészkednek éjszaka a tóhoz vagy a Tiltott Rengetegbe.
Igaz, rébuszokban beszélek, de nyilván nem fogom nyíltan megfenyegetni ezt a kis senkiházit. Minden igyekezetünk ellenére vannak még olyan emberek ebben az iskolában, akikhez rohanni tudna, ha a haja szála meggörbülne. Bár aközött, hogy árulkodik valaki, és aközött, hogy maga intézi el az ügyeit, óriási a különbség, talán ennyi a lényeg abból a szempontból, hogy valaki férfit akar játszani vagy kisfiút. Nem az évek számítanak.
Ha még mindig a lába kiolvasztásával szórakozik, most már el tudja kezdeni, hisz nagyjából végeztem a mondanivalómmal, legalábbis végezni fogok, mire végez (hacsak nem ismer valami jobb varázsigét). Úgysem fogom hagyni, hogy elrohanjon, bár elég nevetséges lenne, ha megpróbálná. Lehet az az ürügye, hogy nem érdekli, amit mondok neki, pedig jobban tenné, ha figyelne.
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2010. 11. 11. - 09:24:14 »
+1


Figyelmen kívül hagyom Crasso szánalmas próbálkozásait arra, hogy esetleg felhúzzon. Nem fogja még jobban elbaszni a kedvem. Bármilyen tehetsége is van hozzá. Az, hogy a leszerelt tanárt szidja már várható volt, sőt, lassan megszokott lesz, de ennél mélyebbre már úgysem süllyedhet, úgyhogy neki már úgyis mindegy.
Olvasta az aktáim? Komolyan?
De kis aranyos. Ezek szerint valóban törődik velem. Azért kíváncsi lennék, mit is olvasott abban az aktában. Figyelemfelkeltési probléma? Nem tudtam róla, de köszi Tristram. Majd kivizsgáltatom magam… egyszer. A zenekar meg… hát nem meglepő, hogy jót röhögött rajta. Többet valószínűleg amúgysem ért volna meg. Nem is tudom, hogy gondoltam, amikor belevágtam, főleg egy olyan csapattal. Ha előre tudom, hogy mennyire is lelkesednek a dolgokért, akkor bele sem kezdek ebbe a „bandázásba”.
- Igen, a zenekar az valóban nem ért többet. – sóhajtok fel, majd egy haragos pillantást vetek felé, mikor nem enged szabadulni.
Még nem végzett.
- Akkor mondja! – csattanok fel, kissé dühösen, majd tekintetem ráfordítom. Egy pillanatra a szemébe nézek, de aztán el is kapom tekintetem.
Kákalagok… persze, beszél ez itt hülyeségeket. A fenéket fognak pont engem elvinni. Meg… nálam van a pálcám, úgyhogy odasózok én nekik ha kell. Vagy végszükség esetén megragadom imádott tanerőm bokáját. Ha énis, őis.
- Szeretné azt maga, hogy megfojtsanak. – vágom rá gondolkozás nélkül, majd elkezdem kiszabadítani magam a jégbörtönből.
Höh.
Ha nem kísérteném a szerencsém…
Mert különben mi lesz?
És hogy nem tehetnek semmit…?
Nem is akarom, hogy Crasso bármit is tegyen az érdekemben.
- Tudja, nem is szorulok rá, hogy maguk védjenek meg engem.
 Pálcám még mindig a lábam felé irányítva mormolom a varázsigét, majd egy kis idő múlva felnézek a hollóhát házvezetőjére.
- Ennyit akart mondani, vagy van még valami roppant fontos közlendője? – lehet, hogy szemtelen vagyok. Megeshet. De leszarom. Mintha megérdemelné, hogy tisztelettudóan viszonyuljak hozzá. Mintha megérdemelné, hogy hozzászóljak… és mégis.

Naplózva


Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2010. 11. 11. - 21:34:25 »
+1

YOU AIN'T NOTHING BUT A HOUNDDOG
CRYIN' ALL THE TIME


Nagyon küzd az ellen, hogy dühbe jöjjön, de végül csak kirobban belőle az ingerültség, rám kiált. És amilyen bájos, meg is teszi azt a gesztust, amit azóta várok, hogy idejöttem.
Rám néz.
A másodperc töredéke is elég ahhoz, hogy belepillantsak lagymatag szürkeállományának azon részébe, melyben az érzelemdús emlékeket tárolja. Szikla, éjszaka, egy lány, barna haj. Ölelés, könnyek, hiány.
Aztán félrenéz.
Ha egy jó legilimentor turkál a fejedben, azt elvileg észre sem veszed, hacsak nem volt benne részed korábban úgy, hogy a tudatában is lettél volna. A gondolatolvasás az egyetlen olyan képességem, melyben messze túlszárnyalok mindenkit ebben a hülye iskolában. És pusztán ez bőven elég a túléléshez, sőt, az uralkodáshoz is azok felett, akikről úgy gondolom, jobb, ha behódolnak.
Egy ideig elnézem, amint a jéggel küszködik, majd rájövök valamire.
Nem is küszködöm tovább a magázgatással, hisz bebizonyosodott, hogy egy taknyossal állok szemben, aki azt hiszi, hogyha egyfolytában nyafogós sértéseket vág a fejemhez, attól majd összeszrom magam.
- Látom, nem érted. Megpróbálok akkor másként fogalmazni. Vagy betartod a játékszabályaimat, vagy elkezdhetsz aggódni a húgodért és a bájos barátnődért.
Hagyok neki egy kis időt, hogy legyen ideje feldolgozni a hallottakat, majd mellékesen megkérdezem:
- Mondd, mikor kaptál hírt róla utoljára?
Kíváncsi vagyok, erre vajon felfigyel-e végül, vagy még mindig teljes a homály.
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2010. 11. 13. - 13:40:13 »
+2


Felkapom a fejem.
Ez fenyeget!
Ez az állat képes megfenyegetni!?
És mégis mit akar tőlem? Hogy legyek jó kisfiú? Kétlem. Akkor hát milyen játékszabályokat akar ez betartatni velem? Nem fogok ugrálni neki, nem leszek Crasso csicskája. Soha a büdös életbe nem mennék bele.  Viszont igaza lehet. Féltem Abbyt. Bármit csinálhat vele ez az idióta. De Barbinak nincsen félnivalója, hiszen nem is a Roxfortban tartózkodik, így Tristram keze nehezebben érhetné utol. Meg amúgyis, először meg kéne találnod, Crasso.
- Most komolyan fenyeget? – kérdem ránézve, ám a pillantásában valami fagyosat találok, valami hideget, amitől feláll a szőr a hátamon, s amitől nem tudok ránézni. Elfordítom a fejem és inkább a Roxfort még pislákoló fényeire szegezem tekintetem.
És mégis, milyen játékszabályokról beszél? Mert hát tudja, amiről nem igazán tudok, azt elég nehéz betartanom. – kérdem tőle, felvont szemöldökkel, majd szép lassan felállok, s tekintetemmel körbepásztázom a móló környékét, mely, mint sejtettem, s mint rendjén van, csöndes. Eltekintve pár szánalmas féregtől. És itt nem a kis, széttaposnivaló élőlényekre célzok.
Aztán olyat kérdez, ami megállítja bennem az ütőt. Egy pillanatra.
Honnan tud ő Róla?
Honnan tudja, hogy szeretem?
Honnan tudja, hogy nincs itt, és mégis honnan tudja, hogy nem tartjuk a kapcsolatot?
Talán ez is az aktámban volt? Kétlem.
Körülbelül három perc volt az az idő, amíg ledermedten álltam egy helyben, s a semmit bámulva hagytam, hogy cikázzanak bennem a gondolatok. Aztán szám szólásra nyitottam. Hangom halk volt, de érthető.
- Miért kémkedik utánam? Mióta érdekli magát, hogy mi van velem? Miért foglalkozik velem? Miért nem hagy békén? – kérdem, s ismét ránézek. Szemem parázslik a dühtől, s kezeim ökölbe szorulnak, de a pálcámat eszem ágában sincs használnom. Tudom, ez elég nagy baromság a részemről, de nem áll szándékomban harcolni Tristram De Crassoval. Annak még nem jött el az ideje.
Aztán ismét elfordulok tőle. Veszek egy nagy levegőt, s igyekszem lehiggadni.
Olyan hülye vagyok… miért nem tudtam ma este a szobámban maradni?

Naplózva


Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2010. 11. 14. - 01:24:55 »
+2

A POISON DEALER, AN EVIL WHEELER,
HOW CAN I MAKE YOU UNDERSTAND?


"Most komolyan fenyeget?" ÉDES GRINDEWALD, végre leesett neki a galleon. Eltartott egy ideig, de elértük a várt áttörést. Nem hittem volna, hogy ilyen készséges lesz, de máris az emlegetett játékszabályokról kérdez.
Ennyire érzékeny pontra tapintottam volna?
Persze miért is hiszem, hogy a húgom csak nekem fontos annyira, hogy nem érdekes, hány életet kell tönkre tennem az ő érdekében?
Vagy Wolfnak nem is a húga az, akit a legjobban félt?
Nem lehettem biztos benne, hogy az a lány ilyen fontos, bár a hozzá kötődő érzelem igen erős volt. Ráhibáztam volna?
Ki kell derítenem, hol bujkál az a lány. Egy adu ász nem elég ezzel a vakarccsal szemben, teljesen meg akarom semmisíteni. Nem el akarom távolítani Gwen közeléből, hanem tönkre akarom tenni, el akarom pusztítani, hogy az emlékének Írmagja se maradjon.
Elég gyorsan kérdez, és furcsa, mert úgy tűnik, mintha megvárná a választ, holott nem: szinte a levegőben érzem, ahogy a gondolatok elképesztő iramban peregnek a fejében. Azon gondolkozik, hol bszta el.
Kivárom a csöndet, mert azt akarom, hogy végre megértse: semmi esélye nincs velem szemben, semmilyen fegyvere nincs ellenem és egyszerűen nevetséges, ha azt hiszi, mégis van. Én tönkre tudom őt tenni, de ő egy ujjal sem érhet hozzám.
A kiábrándult kérdések pont azok, amelyek egy gyönge ember fejében meg szoktak fordulni, mikor ráébred: legyőzték. Miért? Miért kellett ezt csinálnod? Mi szükség volt erre? Mi értelme?
Nem hiszem, hogy komolyan választ várna, de kap.
- Nem hagyok neked nyugtot addig, amíg el nem tűnsz a húgom életéből. Azóta állsz az utamban, hogy ismerlek, és egyedül te nem vagy hajlandó feladni. Bár a legutóbbi megmozdulásoddal valójában csak nekem tettél szívességet - idézem föl jó hangulatban azt az első éjszakát, amikor olyan őrültségeket vágott Gwen fejéhez, amit bevallom azóta se értek.
- A szabályok a következők: - emelem meg az állam, ahogy újra felveszem a beszélgetés számomra fő fonalát - először is, befejezed ezt a dacos kis háborút ellenem. Azzal, hogy látványosan szrsz az iskolára, engem hozol szégyenbe és ezt nem tűröm. Másodszor: folytatod azt, amit év elején elkezdtél, és szépen magadra haragítod, majd magára hagyod Gwendolynt. Semmi szüksége rád, csak bajt hozol a fejére.
Ha esetleg nem lenne meggyőzve, számos érvet tudok még ezen teendők elvégzésének hasznos hatásai mellett felsorakoztatni. Kíváncsi vagyok, szükség lesz-e rá.
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2010. 11. 14. - 10:03:24 »
+2


Kérdéseim cseppet elkeseredetten hangozhattak, amolyan „Mit tegyek, hogy békén hagyj?” stílusban. Hát… mondjuk talán azért, mert már nagyon elegem van Crassoból, és tényleg bármit megtennék a cél érdekében.
Tristram válaszát hallva csak bólintok.
Gondoltam, hogy Gwen van a háttérben, de valamit azonban nem értek. Miért jó az neki, ha Gwennek egyetlen barátja sem marad? Miért jó, ha a húgából lelkileg roncs ember lesz? Miért jó neki, ha Gwen magányos lesz?
- És ez neked miért jó? Ha én eltűnök a színről, és a húgodnak nem lesz senkije? – kérdem félig ránézve, félig pedig a Roxfortot bámulva.  Hogy milyen indíttatásból kezdtem el tegezni, nem tudom. Talán már túl sok volt a magázásból. Mindegy, ez csak úgy jött.
A szavai viszont bizonyos fokú büszkeséggel töltenek el. Én vagyok az egyetlen, aki nem adta fel. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kitartó tudok lenni, vagyis… ezt nemrég dobtam kukába. Amikor hülye módon összevesztem Gwennel a semmi miatt. És most a bátyja ugyanezt követeli tőlem.
A szabályokba kezd.
Remek.
Az elsőnél elmosolyodok. Ez tiszta hülye! Miért hoznám szégyenbe? És senki nem mondta, hogy nem tanulok… csak éppen nincsenek valami jó jegyeim. Istenem, mindenkinek vannak hullámvölgyei.
A második szabály viszont nem túlzottan tetszik, de ha ez az ára neki, akkor legyen. Ennél úgyis súlyosabb dolgokra számítottam, ám ha Tristram De Crassonak csak ennyit jelentek, akkor hát legyen.
Nagyot sóhajtok, hogy lássa, mennyire nehezemre esik kimondani.
- Rendben. Legyen. – szólalok meg, kissé megtörve, ám fejem büszkén felemelve. A csatát elvesztettem, de a háborút még megnyerhetem. Kérhetett volna tőlem sokkal rosszabb dolgokat is, ez azokhoz képest csekélység. Meg tudom tenni, és ez a lényeg.
Kissé tétován toporgok, mert nem tudom ilyenkor mi a teendő. Most mehetek, vagy valamit akar még? Mármint, nem mintha ez nem lenne elég, na de akkor is.
Az menni fog, hogy úgy csináljak, mintha Gwen nem is létezne. Úgyis van elég dolgom, ami eltereli a figyelmem róla. Főleg most, hogy kicsit tanulnom is kell. Amit aztán nem igazán akartam, de ha egyszer a szavam kötelez. Jó, nem tettem le a megszeghetetlen esküt, de ha egyszer megígérek valamit, akkor be kéne tartani.

Naplózva


Adele Jones
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2011. 01. 04. - 13:55:12 »
+1

Gary Fitzroy
zene: Riders on the storm - The doors

Hangosan dörren az ég, az eső úgy szakad, mintha dézsából öntenék, a tájat szürkeség és ködfátyol öleli körbe, nedves szél lebegteti a már megkopaszodott fák ágait, az elbarnult, kemény levelektől pattogó bokrokat. Aki teljesen normális, az minden bizonnyal most a klubhelyiségének kényelmét választja, és ki nem dugná az orrát, hogy megkockáztassa azt, amint a vihar alkotta vízcseppek arcon csapják.
Ebben a zord időjárásban csakis én lehetek az az idióta, aki gumicsizmában trappol keresztül a sáros réten, egy nagy fekete zsákot nehézkesen húzva maga után. Felmerül a kérdés, vajon miért? Mi lehet abban a zsákban, amiből egy cipőorr kandikál kifelé, bánatosan figyelve a távolodó kastély körvonalait.
Mi más lehetne, mint egy diák, aki rossz helyen volt, rossz időben, s úgy járt, hogy élete egy zsákban ért véget. Bent mégsem lehet hagyni, ott túl feltűnő lenne egy szemeteszsák, mit mondanék? Dekoráció? Kétlem, hogy ilyesmit bárki is elhinne, előbb-utóbb lebuknék, hogy odabent rejtegetem, abból meg csak baj lenne. Figyelmeztetés, igazgatói intő, amiért nem ástam el, órákig tartó büntetőmunka a páncélteremben, hogy megtanuljam, milyen a tökéletes bűntett, hogyan lehet tökéletes alibit biztosítani, s hogyan kell a nyomokat eltüntetni. Majd biztosan a páncéltakarításból fogom megtanulni ezt, bár belegondolva, valóban, foltok és ujjlenyomatok eltörlésére kiválóan alkalmas a gyakorlat.
Zsákcipelés közben ajkaimra újra és újra vigyor húzódik, annak ellenére is, hogy mellette felfedezhetőek az erőlködés jelei is, hisz elég nehéz az a zsák és igen csak megszenvedek a mozgatásával a kövekkel és gyökerekkel tarkított avaros terepen.
~ Benji de nehéz vagy, mivel tömtek meg téged?~ Csak egy pillanatra csóválom meg a fejemet, de nem adom fel, most már el nem térek az eredeti célomtól, ha törik, ha szakad, elvonszolom a csónakházig és felkészülök a tökéletes merényletre. Ilyenkor bánom csak, hogy ezeket a dolgokat egyedül végzem, és nincs társam, aki kapható lenne efféle őrültségekre. Pedig sokkal könnyebb lenne, és izgalmasabb. Az időjárás persze továbbra sem könnyíti meg a helyzetem, hiába van rajtam fekete esőkabát, a szél lekapja fejemről a kapucnit, és az arcom pillanatok alatt elázik, akárcsak barna hajszálaim. Egyre közelebb érek a csónakházhoz, de elkövetek egy hibát, nem pillantok a hátam mögé, mert tulajdonképp eszembe sem jut, hogy ilyenkor bárki is lebzselne ezen a környéken. Csak húzom és húzom azt a zsákot, mire fel nem lépek a deszkákból épített mólóra, majd minden erőmet bevetve vonom azt a zsákot, míg nem nagy huppanással érkezik a kemény padlóra.
- Huh -

Naplózva

Tristram de Crasso
Eltávozott karakter
*****


[HALÁLfaló]

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2011. 01. 06. - 23:19:48 »
+1

TRESPASSERS WILL BE SHOT
SURVIVORS WILL BE SHOT AGAIN


Hogy miért jó nekem az, ha Gwennie magára marad? Miért jó nekem az, ha én leszek az egyetlen támasza, ha én leszek az egyetlen, akire számíthat? Nos, ehhez nem kell sok ész. Nem is válaszolok, hisz a fiú előbb-utóbb rá fog jönni a válaszokra. Remélem, sok álmatlan éjszakát szerzek neki ezzel, vagy legalább egyet: míg gondolkozik cseppet a dolgokon.
Remélem, arra is rájön, miért fontos nekem, hogy a saját házam diákjának ne legyenek összetűzései a többi tanárral. Igazából nem hinném, hogy őrá nézve jelenleg bárki veszélyesebb lenne az iskolában énnálam, de sosem lehet tudni. Ezek a beteg állatok nem mind olyan jóindulatúak, mint én. Ott van például Angelus Mirol...
Végül beleegyezik. Fejet ugyan nem hajt előttem, de nem is kell.
- Ezt adott szónak veszem - tájékoztatom. - Tudod nem szokott rosszul járni az, aki velem üzletel - teszem hozzá. Nem mondom, hogy innentől fogva jó fej leszek vele (persze amíg betartja a játékszabályokat), de jótett helyébe jót várj. És ha tetszik neki ha nem, a cinkosommá vált. Ez bizonyos esetben jót jelent. Viszont ha majd egyszer fordul a kocka, egyáltalán nem olyan jó ajánlólevél...
- Több mondanivalóm nincs - közlöm, majd utoljára végigmérem, és elfordulok. - Egyelőre - fűzöm hozzá, csak hogy parázzon egy kicsit. Bár tisztában vagyok vele, hogy amíg nincs más a kezemben, nem fog bedőlni egy újabb blöffnek. Teszek egy pár lépést, és ha nincs más közlendője, vagy nem jut eszébe átkot küldeni rám, akkor nyugis tempóban el is sétálok.
Itt végeztem.
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2011. 01. 08. - 12:34:22 »
+2


Hátat fordítok neki, s csendese hallgatom szavait, melyek akár tetszik, akár nem, köteleznek adott szavamhoz. S felvilágosítanak: lepaktáltam az ördöggel. A szövetségese lettem, a csatlósa. Eladtam a lelkem, s ezentúl már nem leszek az, aki voltam. Ezek után kemény színjátékba kell kezdenem, s nem játszhatom a jófiú hollós szerepet, melyet úgy megszoktam. Amellett, hogy nem adhatom magam, a halálfalók pártján kell mutatkoznom. Jó, ez már korábban világossá vált számomra. Ha valamit el akarok érni, akkor ideiglenesen az ő pártjukra kell állnom. És most már egészen biztos vagyok benne, mit kell tennem. S döntésem nem változtathatja meg semmi.
Nem szokott rosszul járni, aki vele üzletel… höh. De jól sem. Eleve a fogalom, vagy a dolog, aminek bármilyen köze is van hozzá, nem lehet jó. De erősebb, mint én, s elkeseredett, vagy rákényszerített döntések mindig születnek. Ez is egy olyan volt, a részemről.
Szavaira nem válaszolok.
Mintha meg sem hallanám őket, persze ettől függetlenül egy darabig nem verem ki őket fejemből. Ez egy olyan emlék, amit jó sokszor visszanéznék a merengőben és jó sokszor átrágnám magam rajta, mondatról mondatra.
Remélem, most már békén hagy.
Aztán bólintok neki, mikor tulajdonképpen közli: vége a beszélgetésnek.
Nem áll módomban válaszolni neki. Mit mondjak? Mit mondhatnék, egy ilyen helyzetben?
Félig hátranézek, s látom, távozik.
Visszafordítom fejem, s egy darabig még a tavat kémlelem. Csendesen nézem a kis, hullámzó köröket a víz felszínén, fejemben fájdalmas emlékek hada kergeti egymást. Vannak, amelyikek ismétlődnek, még nagyobb lelki fájdalmat okozva. Mint egy kavargó merengő meg nem szűnő folyama.


~ köszönöm a játékot! (:
Naplózva

Oldalak: [1] 2 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2022. 02. 15. - 00:21:34
Az oldal 0.269 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.