+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Gyakorlópálya
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gyakorlópálya  (Megtekintve 9420 alkalommal)

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2011. 08. 05. - 23:54:13 »
+2

..:: Sean ::..




A hóesés lassan teljesen eláll, még itt-ott aláhull néhány apróbb pehely, de szinte észrevehetetlen már. Ez azonban hugrásunknak fel sem tűnik, annyira bambul előre, figyeli, ahogyan Sean távolodik, de mikor már túlságosan messzire megy – természetesen csak az ő szemszögéből nagy a távolság, megindul nyomában, s meg sem áll egészen addig, míg mellé nem ér. A helyzet, hogy úgy mondjam, változatlan, továbbra sincs látnivaló a nagy fehérségen kívül, de a korábbiakkal ellentétben az ma a legszebb unalmas terület a világon. Az oka egyértelmű. Egy pillanatra letekint, már a nagyteremben is mozgatta a fantáziáját az a bal kéz, már akkor megfordult a fejében, hogy megérintené. De tudja, felfogja, megérti a fiút, így sem akkor, sem most nem erőlteti ezt, majd talán.. pár hónap múlva.
Már csak a „hóemberépítés” szó is mosolyogtatóan hat a szájából, jobban meggondolva, s elképzelve a dolgot pedig, Sean valóban nem festene túl seanosan, ha most leállna hóembert építeni. A képen azonban egészen jót lehet kuncogni, így ezt megtartja a fejében, ha esetleg valamikor rossz kedve lenne, reméli, visszaemlékszik rá. Majd azért lehet, lerajzolja az egyik Mágiatörténet órán és csak azért nem Asztronómián, mert akkor sötét van, pedig legalább olyan unalmas. Látható arcán, somolyog a mardis kijelentésén, de talán még mindig az izgalom és a tény miatt, hogy Vele van. Hihetnénk ezt is akár. Ajkát beharapva pillant fel rá, meglehet épp ebben a pillanatban ugyanarra gondoltak. Ennek persze nem ad hangot, s a kézjelzés ellenére igen természetesnek hat,- mintha csak az az ő jól megérdemelt helye lenne - ahogyan Sean hóna alá bújik csak úgy, mint az erkélyen pár hete. Most annyi feszültség nincs benne, ennek ellenére forróság önti el, hogy ismét a közelében lehet, ráadásul úgy, hogy Ő indítványozta. Egy pillanatra magával szemben is meginog határozottsága, ennek köszönhetően megemelkedik jobbja, s olyat tesz, amit még korábban sosem… átöleli. Alap dolognak lehetne nevezni, de eddig bátorsága sem volt hozzá, lehetősége sem túl sok. Tudatában van annak, mit tesz, most ehhez volt kedve, és talán ezért még lakolnia sem kell, kivéve talán egy kis viszonzással, azt szívesen viselné. Kedveskedési szándékkal homlokát is a kabát hideg bőrfelületének nyomja alig néhány pillanatra. Torkában dobog a szíve, a gyomra görcsben, mégis olyan kellemesen érzi magát, lángoló arcát csípi a hideg, mozdulatlan levegő, ha valami rajzfilmben lennének, most talán füstölni kezdene. Nem tehet róla, és gőze sincs, miért gyengül el ennyire Tőle. Nem igazán bánja, csak tart tőle, egy idő után Seant ez kellemetlenül fogja érinteni, vagy épp lassan elkezdi kigúnyolni érte.

A lehetőségek hidegzuhanyként érik, sok mindenre számított, erre nem. De amilyen eufórikus állapotban van, részéről bármiben benne van. Épp ezért a villanásnyi meglepettséget hamar széles vigyor váltja fel. A kérdés eldöntése azonban nem könnyű, kérdés tanulni, vagy tanítani szeretne. Repülésben talán ő tudna mutatni valamit, azonban párbajban, bármennyire is nem kutyaütő, mert a DSen azért elég jól muzsikál, meg az órákon is, de a mardist is látta már pálcát használni vagy épp az öklét… Felpillant a kékekbe…
- Nem tudtam, hogy érdekel a repülés – ugyan senki nem mondta ezt így egy szóval sem, csak akkor bizonyosodhat meg róla, ha erre megerősítést kap, azért a felvetés érdekes. Az tény, a kviddicsmeccseken nem látta nagyon látta még Seant, sem, mint fanatikus drukker, de még csak a pártatlan, szemlélődő páholyában.
- Bár kviddicsesként kötelességem lenne a repülést választani, most mégis a párbajt mondom – a fiúra sandít - …mi a csavar? – kérdezi gyanakvó mosollyal, zöldjei az arcát fürkészik, ismeri már, hogy tudja, az a repülés sem csak repülés lenne, ahogy úgy érzi, a párbaj sem sima párbaj lesz. Bár fáradtka már, igyekszik összekaparni magát még, plusz valahogyan ki kellene lábalnia ebből a térdremegős helyzetből is, különben túl könnyű ellenfél lesz.
Nehéz barátkoznia a helyzettel, bár keveredett már pálcaharcba azt valahogy sosem gondolta, hogy épp Ő lesz az ellenfele, pláne nem, amikor tulajdonképp járni kezdtek. Egyelőre nem nyúl a pálcájáért, az elválást sem szorgalmazza, nem is tudni egyáltalán mi lesz, hogy lesz.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2011. 08. 07. - 18:04:15 »
+2

= Shay =

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!


Közelség.
Illatok.

Meglehetősen furcsa volt újra meg újra átélni a közelségét és bújdoklását… soha nem engedtem közel magamhoz senkit úgy igazán… leszámítva David bácsit, aki bizony olyan magasságokat ért el bizalom terén, amely nem éppen mindennapi. De ezen nem is lehet csodálkozni, az egyetlen ember volt, aki úgy fogadott el, ahogyan vagyok. Nem az alpári paraszt mottó lebegett a szemei előtt, amikor megjelentem… furcsa. Tény, a legmélyebb titkokat nem tudta, nem is akartam vele megosztani a halála előtt. Érdekes lesz Shay esetében is a dolog. Valaha elő fog-e kerülni, vagy úgy haladunk előre, hogy soha nem tudja meg azokat a szörnyűségeket, amin átmentem.
Mosoly.
Halovány.
Gúnyos.

Önmagamnak szólt, nem lehetek ennyire fostos kis bolha, ezeken kezdek el aggódni teljesen feleslegesen. Ráadásképpen tökéletesen messze van még az időszak, amikor ezek az anekdoták előkerülnek majd.
Ölelés.
Amikor a keze a átszaladt a hátamon, egy pillanatra oldalra tekintettem. Akármennyire is hihetetlen, de rettenetesen szokatlan… nem a rossz értelemben, de akkor sem mindennapi. Az éget, és szilajbőr balt átvetve a nyaka mögött, túlsó vállán pihentetve húztam közelebb. Mintha reszketett volna… kérdés, a hidegtől, vagy a közelségtől.
Pillantás.
Szavak.


A kékek a zöldekbe fúródva vizslatták a pirospozsgás arcot.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem érdekel!
Válaszoltam tökéletesen üres tekintettel, vonva egyet vállaimon.
- Legfeljebb nem abban a formában, ahogyan te gondolsz arra!
Nem akartam mélyebben belemenni… ennyi információ pontosan elegendő volt, hogy most napokig egye majd a fene, vajon ez mit akart jelenteni. Mert biztosan fogja, ismertem már ennyire… sőt, talán annyira rágja majd a máját a kíváncsiság, hogy nem fog békén hagyni egészen addig, amíg el nem mondom még ma. Belegondolva, nem biztos, hogy életbiztosítás volt a füleim számára a duruzslások netovábbja… de ez van. Előbb, vagy utóbb úgyis megtudná.
- Párbaj!
Válaszolom vissza, miközben komoly arccal bólintva ismét a messzeség felé fordulok.
- A csavar pedig…
Egyértelmű, hogy van csavar. Az eleve kizárt dolog, hogy ne legyen, hiszen az élet mindig facsar egyet a normál történéseken.
- … az, hogy megindulunk vissza, mert fáradt vagy. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy kihívást, vagy az egyszerű utat választod.
Ismét rápillantva folytattam a mondókát nyugalmas és színtelen hangon.
- Nem csalódtam!
Miért is tenném, ahogyan megismertem már… kissé különc, de mindig keresi a fejlődés lehetőségét. Ez pedig pozitív tulajdonság, csak ne tegye túlzottan megrögzötten. Megemeltem a balomat, visszahúztam azt magam mellé, majd kilépve elé felé nyújtottam a jobbomat. Érdekes menet lesz, de felesleges halogatni a dolgot, hiszen az információ úgy fog végigszaladni a marhaeszű diákseregen, mint a táltostűz... gyorsan. Itt volt az idő megindulni, egy darabon együtt, aztán ki-ki a maga útján a hálókörletébe.
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2011. 08. 16. - 13:21:17 »
+2

..:: Sean ::..


"You are my fire
The one desire
Believe when I say
I want it that way..."




Hiába a bőr jéghidegsége, belülről olyannyira fűtve van, hogy inkább jól esik neki a hideg, amikor fejét a mardis vállára hajtja. Ezt csak tetézi, amikor a hugrás vállára helyezi kezét, viszonozva az ölelést. Shay szélesen elmosolyodik, jóleső sóhajjal pillant le vállára, a sérült bőr láttán felidéződik benne a történet, amit még az erkélyen hallott Tőle. Még annyi kérdése lenne, annyi mindenre lenne kíváncsi vele kapcsolatban, az idióta és képtelen pletykákról, megtudni, vajon melyiknek mekkora része a valós, s amiket korábban mesélt neki, azok is felvetettek benne újabb kérdéseket. Újabbat, de aprót sóhajt, egy kicsit fészkelődik még, mivel így még közelebb húzódhat, meg is teszi, orra hegye már majdnem eléri a nyakát, pontosabban az azt védő sálat. Valahol a távolban kiszemel magának egy pontot, s most valami csoda folytán képes csöndben maradni, és csak élvezni a pillanatot. Most nem törődik túlságosan a fejébe toluló ezernyi gondolattal, csak a mellkasát feszítő izgatottságra, a testét elöntő forróságra összpontosít, a bordáit is fenyegető őrületes szívdobogásra. És arra, hogy ne nagyon látszódjon a nyilvánvalón kívül sokkal több. Épp ezért vesz néhány mély levegőt, de így sem sikerül kontrollálni azt a fránya pulzusát.

Bár ő élvezi a meghittséget, azért kettejük között nem csak erről szólnak a dolgok, s ezt alátámasztandó, Sean elő is rukkol valamivel, ami meg is lepi Shayt. De az ilyen váratlan húzások is tudnak nagyon jól elsülni, még ha az ember lánya mögött egy hosszú nap is áll. Itt most minden annyira kellemes, a mardis jelenléte és a tény, hogy a szünidőben sem gondolta meg magát, sőt többször is elhangzott már - talán többször annál, mint azt a fiú szerette volna mondani - bár nem lesz számára egyszerű a váltás, mégis szeretné vele megpróbálni... ezek mind igazán felvillanyozták. Várakozva pillant fel a kékekbe, kíváncsi tekintettel és izgatott mosollyal, majd választja végül a párbajt.
Szemöldöke aztán értetlenül vonódik fel, s kétségkívül hagy benne kíváncsiságot a megjegyzés. Pillantása el is árulja, egy kis kifejtést kérne.
- Akkor hogyan? - ad hangot is érdeklődésének, s igyekszik nagyon szépen nézni, hátha egy ilyen gyenge kis próbálkozás is megoldja a Kedves nyelvét, de azért a hugrás is tudja, ennél nehezebb dió, s kiszedni belőle olyan dolgot, amit nem szeretne elmondani, Veritaserum nélkül kvázi lehetetlenség. Legalábbis az ő képességeit nagy valószínűséggel meghaladná...
Meglepetés 2.
Arra számított, hogy ha Sean valamit kitalál, annak egy része biztosan nem úgy fog zajlani, ahogyan azt mondjuk Shay elképzelné, ami nem túl nehéz, ő általában olyan dolgokat képzel el, ami másnak eszébe sem jutna. Azonban, minthogy a mardis sem tartozik az átlagfelfogásúak közé, a leányzó jobbnak látja elébe menni a kérdésnek, mintsem majd akkor meglepődni, amikor már nem lehet esetleg visszakozni. Már ez alatt a pár pillanat alatt is képek sokasága bukkan elő fejében arról, mit is eszelhetett ki a srác, de az, amit végül hall, még ezek között sem jelent meg. Az első pillanatnyi dermedt csalódottságot aztán elbizakodott, széles mosoly és bágyatag pillantások váltják fel. Apró ajakharapással figyeli, ahogyan kibontakoznak az ölelésből, de aztán visszarendezi arcát, s noha baljával megfogja Sean kezét, s közelebb lép, nem állhatja megjegyzés nélkül.
- Csak nem attól tartasz, hogy kárt tennék benned? - kérdezi vigyorogva, még egy picit lopva az amúgy is csekély távolságon. - Vagy attól, hogy kikapnál? - villant egy csibészes vigyort hozzá, ugyan elfogadja, ha tényleg csak egy teszt volt, de ugyan ki hagyna ki egy ilyen bajuszráncigálást? No meg, nem is szívesen menne még, ki tudja, mikor lesz megint alkalmuk egy ilyen találkára, tekintve a hugrabugos zsúfolt naptárát, ami a délutánjait és az estéit illeti.
Talán azt sem ártana közölnie, hogy minden napra büntetőmunkája van, melyek alól egyedül a kviddicsedzések idejére van felmentve, de egyébként Minticz professzor igényt tart jelenlétére egészen takarodóig. És a DS edzések... olykor sikerül ellógnia oda is. Ha nem sikerül előhozakodnia vele, előbb-utóbb talán a mardisnak is feltűnik a hiánya.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2011. 08. 22. - 18:52:25 »
+2

= Shay =

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!


A más formában való repülésre érkező „akkor hogyan” kérdésre nem igazán érkezett válasz a részemről, úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a csilingelő hangot, és az érdeklődést. Nem árt a titokzatosság, úgy kevésbé lesz unalmas az ember a másik számára, már, ha egyáltalán elmondható rólam, hogy izgalmas életet élek. Korábban talán, mára elmúltak a fiatalos kilengések. Ráadásképpen, noha Ő az ellenkezőjét hiszi, nem kell tudni mindenről… még a gigantikus pislogások sem képesek megtörni… egye csak a fene, mert tudom, hogy fogja… sőt, már most is eszi emiatt. Gyakorlatilag száz százalékig biztos voltam benne, hogy erre majd még visszatérünk a közeljövőben… alkalomadtán egyszer biztosan megtudja. Ahhoz azonban rengeteg víznek kell lefolynia a Temzén, meg persze egyéb más folyókon is, mire bármit kihúz belőlem.

Csalódottság.
Mosoly.

Noha első körben látszott rajta, nem éppen ezt a választ várta tőlem, azért valamelyest meg is nyugodott. Kibontakozva a szoros egymásmellettiségből nyújtottam felé a jobbomat, elvégre, ahogyan a régi mondás is tartja, bal oldalon a „k” betűs szavaknak a helye. Kardhüvely, kurva… Ő pedig egyik kategóriába sem sorolható, legalábbis az én szememben biztosan nem. Máséban pedig nem feltétlenül ajánlatos a jelenlétemben. Persze ezt nem kötném az orrára, soha. Tudom, nem hülye, rájöhetett már magától is, de csak azért sem. Kérdésére semmiféle arcrezzenést nem produkáltam, csak álltam ott a jól megszokott Sean Blaine pofázmánnyal, a beteg kékeket a zöldjeibe fúrva, merengve. Kissé talán színpadiasan, de nem túlzottan feltűnően.
Közeledik.
Továbbra sem mozdultam, helyet hagytam annak az apró kis szúrásnak, amit az előző pofon mellé spékelt még minden bizonnyal csupa szeretetből. Legfeljebb egy hümmentést hallattam, hogy tudja, még élek, nem patkoltam el álló helyemben a kijelentés hallatán. Bár megvallom őszintén, a szívroham megkörnyékezett, mert bizony, ha nem én lennék, akkor most biztosan halálra röhögtem volna magam.
- Pontosan ettől tartok!
Jegyeztem meg végül teljesen érzelemmentes hangom, majd a végét megtoldottam egy halovány, és persze kacérkodó, gúnyos fél mosollyal. Ezt is azért, hogy érezze a törődést, és legyen mire kontráznia.
Léptek.
Lassú.


Arra indultam meg, Vele az oldalamon, amerről érkeztem. Egy darabon együtt tudunk majd haladni, egészen rövid darabon, tekintve, az északi szárnyban vagyunk, neki innen közelebb a háza. Oda pedig nem kísérhetem el, eléggé furcsán festene a párosunk… ráadásképpen azt általában titkolni szokták a diákféleségek egymás elől. Nem is volt célom, hogy tudomásomra jusson a hugrabug bejáratának pontos helye. Amennyiben szükséges lenne az információ, úgy megoldanám saját erőből.
- Előre is kitartást a lakó-, és háztársaid szőnyegbombázásszerű kérdésáradata miatt!
Nem tudtam, mit és hogyan fog előadni, ez az ő szuverén joga… nem kell hazudnia, mellettem biztosan. Utálom, ha valaki kamuzik, az undorító dolog, és szar szokás.
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2011. 08. 28. - 19:16:47 »
+2

..:: Sean ::..


"He's got somethin' special
He's got somethin' special
I can hardly breathe somethin's tellin' me
Tellin' me maybe he could be the one"




Shay köztudottan kivételesen kíváncsi természet, s mint olyan, Sean igencsak kíváncsivá teszi. Szüksége sem lenne az ilyen elejtett megjegyzésekre - amelyeket aztán galádmód nem méltat szóra többé -, ahhoz hogy felkeltse érdeklődését. Így is annyi kérdése lenne hozzá, azonban ez a mostani nem tűnik megfelelő alkalomnak a faggatózásra. Mások dolga nem érdekli különösebben, azonban, ha köze van hozzá, épp az ellenkezője van. Egyszerűen szinte érzi, ahogyan az oldalát majd kifúrja az a kíváncsiság csont. Azért persze van gyanúja, ő sem teljesen flepnis, gondoljon bármit a mardis. Nem kámpicsorodik el, mert most azonnal nem derül ki, mit is hallgat el előle a srác, reményei szerint lesz még rengeteg ideje kiszedni belőle. Majd egyszer jól leitatja, de őrültségeket addig is el fog követni, noha szeretne az a tökéletes lány lenni, sosem lesz az, majd kiderül Seannak mennyire felel az meg, amit kínálni tud. Őt egyelőre tökéletesen kielégíti, az ölelgetés, azok a seanos mosolyok, amelyeket ugyan többnyire a bénázásaiért kap, de rá ezek is térd remegtetően hatnak, noha többeket a frász kerülget, ha meglátják. Sosem kérdőjelezte meg azokat, akik szerint nem normális, a szemléletmódja egészen biztosan, az ízlése meg… az mindenkinek a magánügye.

Bár az ölelésből kibontakoztak, és a párbajból sem lesz semmi már a ma este folyamán, - persze ez is rá van fogva, de átlát ő a szitán és le is buktatja a mardekárost, aki ugyan igyekszik fa arccal tudomásul venni, amit a lány mond, az igazság mégis kétségbevonhatatlan – újabb vigyorognivalót kap. Nem csak azt, hogy a srác nyugtázza feltételezését, noha arcán nincs jele rettegésnek, Shay tudja, ez a lényeg. Szélesen elhúzza száját, vigyora épphogy nem éri el füleit.
- Nem kellene! – rántja meg vállát végül, s szerénységében még el is pirul egy kicsit. Valahányszor ilyen közel kerül hozzá, mindig majdnem leküzdhetetlen vágyat érez, hogy megcsókolja, vagy csak egy puszit nyomjon az arcára, ilyenkor picit szégyenlősen fordítja el pillantását. Így történik ez most is, miközben ujjait reszketegen csempészi ismét Sean ujjai közé. Nyugtatólag szorítja meg gyengéden a kezét. Agyában meg sem fordul, hogy talán a mardis nem is úgy gondolja, ahogyan ő (szeretné), hanem egyszerűen attól tart, Shay annyira béna lenne, még véletlenül a lábbilincselés helyett mondjuk, növesztene neki még egy fejet. Nem, ő valamiért azonnal arra gondol, hogy neki is van már valamiféle rémhíre, főleg mardekáros berkekben van néhány híve, akik talán rossz hírét kelthették. Szabad balját megemeli kicsit, de mielőtt még kivehető lenne, hogy az arcán szeretne végigsimítani, félbeszakítja a mozdulatot. Azonban semmi hihető fedőtevékenység nem jut most eszébe, így elég átlátszóan, hogy volt valami szándéka, igazít egy kicsit kabátján. Most ez is egy olyan dilemma, amit nem fog megkérdezni, sok minden marad máskorra.

Mit tehetne mást, enged a kezdeményezésnek, feladva minden alattomos időnyerő próbálkozást, engedi vezetni magát a bejárat felé. Bár mosolyog, nagyokat sóhajt, míg el nem érik az ajtót, nem szólal meg, hallgatja, ahogyan lépteik nyomán meg-megroppan a hó. Ha csak nagyon gyéren is, de lassan ismét szállingózni kezd ismét.
Nem hagyja nyugodni a gondolat, újra és újra kénytelen letekinteni megerősítésért baljára. Élénken él benne az emlék, még Sean hangja is ugyanúgy hangzik fel fejében, amikor közölte vele, nem az a fajta, aki kéz a kézben sétál a barátnőjével… most mégis? Vagy csak azért, mert nincs itt senki? Miután elfogadja, amit lát és érez az valós, továbbra is somolyogva pillant fel profiljára. Nem néz előre, nem figyeli a folyosót, amelyen haladnak, az a kellemes meleg sem érdekli, ami a belépésükkor fogadta őket. Ő eddig sem fázott, Neki hála. Ismét csak egy finomat szorít a kezén, talán jelezve, nagyon is tetszik neki ez a helyzet. Elmondaná, de talán szusszanása beszédesebb.
A mardis megjegyzése kuncogásra készteti. Amikor ilyet mond, majdnem fontosnak érzi magát.
- Ugyan, néhányan megkérdezik, miért ültem oda, esetleg majd faggatóznak, mit műveltem veled, hogy épségben megúsztam. Ha megtudják… sem lesz ez sokáig sláger, inkább az lesz az érdekes, mikor… - szíve sajgósan dobban egyet, most fordítja el tekintetét, mely az egyik folyosói festmény rámáján siklik végig. - …szakítunk. – ujjai önkéntelenül kulcsolódnak jobban a srác kezére, majd egy nagyobb sóhajt követően, ismét szikrázó mosollyal pillant fel.
- Szerintem kitartásra neked nagyobb szükséged lesz - vár néhány pillanatot, talán Sean nem érti majd, miért mondja ezt, megvárja, míg oldalra néz – Gondolod, vagy annyira riasztó, hogy elkerüld a lincselést, amiért egy hugrabugost pátyolgatsz? Ráadásul épp engem… azt hiszem, van egy-két háztársad, aki megorrolt rám tavaly – vállat ránt, nem akar hivalkodni, bár az nem érdekli, ha a jó hírük érdekében nem említették, miért is kerültek néhány napra gyengélkedőre. – Szerinted ki tudsz békülni azzal, ha miattam dilisnek is fognak ezután tartani? Esetleg.. látod értelmét elviselni, hogy ez talán csorbát ejthet a... híreden? – arca ismét elpirul, a végére mosolya is lehervadt ajkairól, hamarosan elérik a lépcsőket, ahol elválnak útjaik. Közelebb húzódik, válla talán kellemetlenül bökdösi a mardisét.
Tudja, jó pár furcsálló tekintetet vonzott magára a nagyteremben, többet, mint mikor Lunával mutatkozik valahol, vagy bármikor általánosságban. Blaine-hez vonzódni már sok mindent elárul az illetőről, de ez éppen olyan, amikor a többiek értetlenkednek, miért Ő, de te tudod, hogy összetartoztok. Ez Az.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2011. 09. 01. - 10:39:43 »
+2

= Shay =

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

„- … ennél jobban ismerhetnél már!”


Tisztában voltam vele, hogy Shay egy rettenetesen kíváncsi természet… ez a mázlija, emiatt tartunk most ott, ahol. Mert én meg nem vagyok annyira kutakodó, legfeljebb megfigyelő. Tény, ha valami érdekel, annak utánajárok, és kicsontozom a témát… de ha nem, akkor nem foglalkozom vele különösebben. Ellenben vele, akit, ha nem is érdekel az adott téma, azért somolyog utána, az információk után. Csoda, hogy nem egy kétszáz éves vén banya álldogál mellettem, ősz hajjal, redőzött bőrrel… amennyire kíváncsi Őnagysága, úgy napi szinten legalább hét évet kellene öregednie.

Csend.
Séta.

A folyosóra vezető ajtóig csendben maradtam, csak sétáltam mellette, hol az éjszaka sötétségét bámulva, hol pedig a hóval, hólével fedett termőköveket, amin tapostunk. Elérve kinyitottam azt, majd előre engedve léptem én is be az immár jóval kellemesebb, és melegebb szakaszra. Az őrlángok azonnal kigyúltak, fényt biztosítva… a legtöbb festmény felől apró pörlekedés érkezett, valószínűleg már az alvásra készültek a lakók, de leszarom. Hadd döntsem el, hol és mikor szeretnék sétálni az iskola falai között… ők meg már úgyis csak képek, kibírják.
Szavak.
A lakótársait és barátait célzó megjegyzésre aztán megérkezett a válasz, sőt, feldobódott egy újabb téma is, ami meglepett ugyan, de nem mutattam. Gyakorlatilag még bele sem kezdtünk úgy igazán, és máris arról esett szó, hogy majd egyszer vége lesz. Egy pillanatra felé fordulva a zöldekbe fúrtam a szemeimet, valószínűleg kiérződött belőlük a „te hülye vagy” kérdés, vagy legalábbis valami ehhez hasonló.
Léptek.
Nem törtem meg a sétát, haladtam mellette, és hallgattam a felvázolt képet, amit maga előtt látott. Miután befejezte csak álltam meg… valószínűleg ő továbblépett, így a kezem húzta meg, jelezvén, stop van, meg kellene fordulnia. Amint megtörtént, kezdtem csak bele, először színtelen hagon.
- Hé…
Eldöntöttem, nem fogom magyarázni a bizonyítványomat, mert tök felesleges. Van benne rendesen sár, sötétség, de ennél jobban kellene ismernie már… legalábbis véleményem szerint.
- … ennél jobban ismerhetnél már!
Sokkalta jobban, hiszen tudja, milyen vagyok, mi és mennyire érdekel. Legalábbis nagyjából tisztában van vele. Tény, van mit megtudni még egymásról, de az alapokat azért lefektettük a sok idegtépő beszélgetés alkalmával.
- Nem vagyok hírnévhajhász, egyesekkel ellentétben…
Rengeteg idióta fasz van az iskolában, vagy éppen lotyó, akinek más sem számít, csak az, hogy mindenki ismerje őt. Hát váljék egészségükre, én mindig is szerettem meghúzódni. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem védtem meg az igazam akár tűzzel és vassal.
- … leszarom azt, ki és mit gondol rólam, úgy hiszem, az életemmel azt kezdek, amit akarok.
Előre nyújtottam a szabad balomat, megfogva a jobbját.
- Akinek pedig nem tetszik majd, amit lát, legyen az bármelyik ház tagja, az jelezni fogja és viselni a következményeket.
Ilyen egyszerű az élet, ahogyan mindig is elmondtam, fekete és fehér.
- Végezetül pedig, kitartásra mindkettőnknek szüksége lesz, ez egészen bizonyos. Egy kapcsolat jellemformáló, akarva-akaratlan.
Teljesen felesleges túlbonyolítani mindenféle színekkel… azok csak összezavarják az embert. A lényeget kell látni, csakis az számított mindig is, semmi más. Az, hogy nem tetszik majd a háztársaimnak a történet? A legtöbbjük egy fostos kis geci, aki megszólalni sem mer, csak akkor, ha többen vannak. Azzal pedig már mindegyikük képbe került, lehet többen jönni, utána egyesével vadászom le mindet. Shay teljesen feleslegesen aggódik olyan dolgokon, amin nem is kellene. Soha nem voltam hűtlen típus, elegendő csak a múltam ismerete. A szónoklat nyugalmasan zajlott, nem idegelt fel a szavaival, tudom, nem is ez volt a célja... mindinkább aggódott egy apró-cseprő dolgon... feleslegesen.
Farkasszem.
Csend.



Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2011. 09. 03. - 12:00:17 »
+2

..:: Sean ::..


"And I can't keep myself from doin' somethin' stupid
...
And when he lookin' at me
I wanna get all sentimental!"



Máskor sem nagyon foglalkozik azzal, hogy a portréalakoknak mi tetszik és mi nem. Tavaly lelkiismeret-furdalás nélkül lefújta őket festék spray-jel, azon a bizonyos grafittizős akción. Most, ha akarna sem tudna velük foglalkozni, a balja valahogy sokkal inkább leköti figyelmét, tekintve egy jobb kéz fonódik vele össze. Nem akármilyen jobb ez. Mosolyt csal arcára, zavarba hozza, melegséggel tölti el, és még lehetne sorolni, milyen hatást gyakorol rá. A lényeg, hogy nem nagyon tud másra figyelni most. Lépteiben megremeg egy-egy pillanatra. Egészen addig áll fenn ez az elvarázsolt állapot, mígnem Sean megszólal. Ködös, csillogó szemekkel pillant rá, de ahogyan fejébe tolakodnak a lehetséges jövő képei, már korántsem olyan derűs.
A mardis „te hülye vagy” tekintetétől aztán zavarba is jön, kipirulva horgasztja le fejét, mint egy kislány, aki rosszat csinált. Igazából nem gondolja azt, hogy nagyon nagy butaságot mondott volna, ismeri társait, nem egyszer volt már hasonlónak tanúja. Noha saját magát nem tartja annyira érdekesnek, hogy bárki a szájára vegye, ez a helyzet tényleg nem nevezhető mindennapinak, s hamarosan az is kiderül majd, nem csak egy rövid baráti csevejre huppant le Blaine mellé. Rengeteg a rosszmájú a kastélyban, még a Hugrabug sem mentes az ilyenektől, így talán most túlzásnak tűnhet, amit összehord, de korántsem alaptalan. Mindenesetre, talán ezt most megtarthatta volna magának, általánosságban nem az a drámakirálynő… Nem állnak meg és a srác sem szól semmit, Shay meg csak fecseg tovább újabb és újabb őrültségnek tűnő sületlenségeket. Ő maga nem tartja annak, s tovább szökdécselne a rózsaszín, bolyhos felhőcskéken választottja oldalán, de megakad. Meglepetten pillant oldalra, ahol nincs senki, Sean megállt, s őt sem szándékszik továbbengedni, tekintve, még mindig fogja a kezét.

Zöldjeit értetlenül emeli a kékekre, melyekben most több a dorgálás, mint az előbb volt, talán most csapta ki azt a bizonyos biztosítékot, bármi is legyen az. Ajkát beharapva lépked vissza, kényelmes távolságba Tőle, kellő zavarral pillogva fel rá. Nem vár semmilyen magyarázatot, és közbe sem szól, pedig hamar világossá válik számára, Sean kicsit félreértette.
A szavak ettől függetlenül jól esnek neki, nem is szakítja félbe, azonban bágyatag, kezdetben félénk mosolya, hamarosan kiszélesedik. Zakatoló szívvel engedi, hogy a mardis másik kezét is magához vegye, önkéntelenül közelebb húzva ezzel a hugrást.
- Sohasem feltételeztem rólad, hogy hírnévhajhász lennél – jelenti ki ezt határozottan, annak ellenére érezhető, hogy halkan beszél. Nem bontja meg a szemkontaktust, másokkal ellentétben, ő nagyon szeret a kékekbe bámulni. Zöldjei engesztelőek – akkor nem hiszem, hogy velem kezdtél volna – ez elég nyilvánvaló, hacsak nem az idei tanév legbajkeverőbb diáklányát szemelné ki magának, akkor tényleg nem ő lenne a jó választás. Ráfog mindkét kézre, hüvelykjeivel lágyan végigsimít mind a smirglis balon, mind a jobb kéz belső részén. Most egészen másnak tűnik az arca, mintha olyan sok mindent tudna.
- Nem is így értettem… én csak… - magyarázna, de csak egy elég fura példa jut eszébe így hirtelen, végül is az egyértelműbb verziót választja - …csak nem szeretném, ha többen szekálnának, mert esetleg azt hiszik, nem is vagy te annyira félelmetes, hisz… khm… miattam – ismét beharapja ajkát, arca vörös a rámeredő szemektől, de állja… Szuszog néhányat, megforgatja szemét. Erre a témára jobb itt pontot tenni, noha ő hozta fel igazából, de teljesen akaratlanul.
- Túlparáztam, igaz? – kérdezi aztán mosolyogva, kicsit kuncog is hozzá. – A jövőben talán sikerül leszoknom róla! – szemöldöke felvonódik, szája szegletében valami zsivány bazsalygás jelenik meg, szeme megcsillan – Talán… segítene a kezdésben, ha… kapnék egy… csókot?! – eddig bírta a nem követelőzést, de na. Egyedül vannak, néhány hortyogó portréalakon kívül senki nem látja őket. Nem húzódik közelebb, nem tolja előrébb arcát, csak pislog rá. Opcionális.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2011. 09. 13. - 10:40:29 »
+2

= Shay =

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!


A hosszúra nyúlt önmonológot sikeresen végighallgatta, szavak nélkül, ezért mindenképpen plusz pont járt a repertoárba. Nem igazán szerettem, ha félbeszakítanak, mialatt éppen érvelek, vagy szimplán csak beszélek… udvariatlan és tuskó magatartás, amitől szerencsére Ő mentes volt… vagy legalábbis velem szemben. Noha nem egy etikus dolog, azért vannak olyan kivételek, amikor nem szabad hagyni, hogy a másik végigmondja, amit éppen akar… ezek erősbítik a szabályokat. Mindig is akadtak efféle dolgok, ezeket nevezném a fekete és fehér mellett szürkének. Ezek azok, amik bonyolultabbá teszik az amúgy könnyen megérthető, és kiismerhető világunkat.

Lélektükrök.
Mosoly.

Nem bírta cérnával most sem, pedig nem volt vicces, amit éppen felvázoltam… ezt azért már megszoktam tőle. Tud komoly is lenni, ha úgy hozza a sors, de ha zavarban van, vagy éppen kényelmetlenül érzi magát adott helyzetben, akkor nevet… próbálja oldani a felgyülemlő feszültséget. A szavait hallgatva továbbra sem mosolyodtam el, sőt, a beteg kékeket sem emeltem el róla… azok csak fúrtak és fúrtak, egyre mélyebbre, hogy meglássák azt, amit már számtalanszor. Azt, ami miatt az előttem álló elmondhatta magáról, mellette vagyok. Egészen addig álltam mozdulatlan, míg ki nem jelentette, hogy nem vele kezdtem volna, ha hírnévhajhász vagyok. Tény, akkor meleg körútra tévedve biztosan Potter picsájában loholtam volna… esetleg a barátnője, Granger gerezdjei után mászkálnék ki tudja merre… de valahogy nem érdekeltek a gyogyósok a saját kis háborújukkal, amivel romba készültek dönteni a világot. Amíg az állt, jól éreztem magam a bőrömben… és persze a szürke kis hétköznapjaimban, amiben nem volt más, csak fekete és fehér. Meg persze most már egy hatalmas színes folt is, amit nehéz volt hová tenni… de igyekeztem. Miután befejezte a mondókáját szólaltam csak meg.
- Már megbocsáss…
A szavak kiejtése közben felhúztam a bal szemöldököm egy pillanatra.
- … legjobb tudomásom szerint Te voltál az, aki kikezdett velem!
A te szócska egy kicsit erősebben lett megnyomva, jelezvén, nem én voltam a kezdeményező fél, én az „áldozat” vagyok.
- Ami pedig a félelmetes dolgot illeti…
Egy pillanatra éreztem, ahogyan a nyakláncon lévő ujjak a pólómon keresztül a mellkasomnak feszülnek.
- … nem feltétlenül attól lesz félelmetes egy ember, mert ez a szóbeszéd jár róla. Leszarom, hogy ki és mit talál ki.
Haloványan és sejtelmesen elmosolyodva folytattam.
- Nem öltem én még diákot!
Az ember az más kérdés, adott helyzetben talán fel sem fog tűnni neki, hogy nem azt mondtam, hanem egy szűkebb körre korlátoztam az áldozatokat.
- Végül pedig, de nem utolsó sorban, igen! Túlspiláztad!
Azt már nem akartam hozzátenni, hogy mint mindig… képes volt hatszor megkerülni a dolgokat, amihez akár egyenesen is vezetett út. Ő ilyen, ehhez hozzá kellett szoknom, de idővel ez biztosan változni fog majd.
Csend.
Várakozás.


A mai este a gyereknapról szólt, hát kezeimben lévő kézfejeit megemelve körbefontam karjaival a nyakamat, majd sajátjaimat lassan a derekára csúsztattam. Jöhetett a jó éjt csók, a nap zárása… először csak hívogató ajakérintéssel, aztán egyre szenvedélyesebb hévvel.
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2011. 09. 27. - 23:30:52 »
+2

..:: Sean ::..


"I hope you don't mind
I hope you don't mind that I put down in words
How wonderful life is since you're in my world..."



Magában leginkább azért fohászkodik, hogy ellenben vele, Sean szakítsa már félbe, akadályozza meg, hogy annyi bugyutaságot mondjon, még több olyan dolgot, amit nem úgy érthet Ő, mint ahogyan azt Shay gondolja. Nem egy nehéz feladat félreérteni, még akkor is, ha nem olyan képtelenségekkel traktálja társait, mint a Lunától hallott különböző elméletek, vagy a prefektusi fürdő illatos buborékjainak számára létező lelkülete. Azért igyekszik a megfelelő szavakat használni az egyes esetekben, most kétszer is elbénázta ezt, de nem baj, a későbbiekben igyekszik majd egyértelműsíteni gondolatait. Neki is hozzá kell szoknia egy s máshoz, noha szerencséjére vad fantáziáját nem kell szégyellnie a mardis előtt, azért a komolyabb hangvételű beszélgetésekben oda kell figyelnie, mert más társaságával ellentétben, Sean figyel rá, arra, amit beszél. Ezt mindenképpen megtiszteltetésnek veszi, s ha nem lenne már amúgy is totálisan zavarban, újra zavarba jönne.

A srác megjegyzésére kénytelen beharapni ajkát, s bár mosolyog, szeme megrándul egy pillanatra, meg is forgatja egy halk szusszanással, de hamar visszatalál a kékekre, noha olyan dolog kerül említésre, amely az ő számára kínosabb, állja tekintetét. A történet egyik része valóban az, hogy ő próbálkozott be a mardisnál, a másik, a kellemetlenebb fejezet pedig, a beégés részéről, hiszen akkor kosarat kapott. Ennek felidézése legalább olyan kínos számára, mintha az egyik kviddicsmeccsen a saját karikáikba lőtt volna gólt, vagy ügyetlenkedésével az ellenfél fogóját segítette volna a cikesz elkapásában. Zavartan billenti testsúlyát előbb egyik majd másik lábára.
- Úgy volt… - motyogja, kezei a kellemes béklyók és annak ellenére hidegek, hogy neki magának igencsak melege van. Félénken pillog néhányat, várva a megjegyzés további részét valami kellemetlenebb folytatással „nekem nincs is szükségem ilyesmire”, etc. Bámul maga elé, szívverésétől már tulajdonképpen a hallása is tompul, azért azt hallja, a téma ennyivel tulajdonképpen le van zárva. Vékony, majdnem jéghideg ujjai reszketegen szorítanak rá Sean ujjaira, kezére. Figyelmesen hallgatja, egyetértően bólint néhányat, ezzel ő is tisztában van, ahogyan azzal is, a pletykákért, a hírért igenis tenni kell valamit.
Ennek okán szalad fel szemöldöke, meg persze azért, amit a fiú mond. Nem ölt még diákot. Jelzendő felfogásbeli különbségeiket, neki meg sem fordul a fejében, hogy akkor biztosan felnőttet, ellenben az igen, hogy talán egy-két állatot. Nem teszi azonban szóvá ezt most, alkalomadtán úgyis fogja faggatni, ott az erkélyen is nagyon élvezte, hogy kvázi szabadon kíváncsiskodhat… úgy öt percig így is volt, aztán elkanyarodtak az általa választott ösvénytől egy másik irányába, ami eleinte kellemetlen volt számára, leginkább mert, ha nem is sebeket, de karcolásokat tépkedett fel – a vége azért jól sült el.
- Pedig egy-két társunk nélkül biztosan kellemesebb lenne az élet… - jegyzi meg vigyorogva, könnyednek szánt mosollyal, láthatóan komolytalan a megjegyzés. Közelebb lopja magát, az egyetértő megjegyzésre beharapja ismét ajkát, bocsánatkérőn pillog…
- Igyekszem leszokni róla… - ismétli meg motyogva, bár szó sem volt olyasmiről, hogy ezt Sean nehezményezné nála. Valóban vannak dolgok, amiken hajlamos túlpörögni, ezek a számára fontos helyzetek. Mindenesetre remek érzés számára, hogy a mardissal rendesen lehet beszélni, nagyjából akármilyen dologról. Az sem zavarja, ha lazán közli vele, butaságot beszél épp, vagy a pillantása árulja el aktuális gondolatát („Te hülye vagy?”).

Nem néz egyik kezére sem, ahogyan azok nem egészen önszántukból landolnak Sean vállain, már navigálni sem kell őket, maguktól fonódnak a nyaka köré, ő pedig húzódik még és még közelebb. Már tudja, mi következik, legalábbis nagyon reménykedik, nem egy újabb piszkos kis húzás ez Tőle. Zöldjei mélyen a kékekbe fúrnak, persze ez inkább csak merően nézés, pislogni is elfelejt, ahogyan aztán levegőjét kiengedni sem jut már eszébe, pedig még mindig csak közeledik az arca. Szemei lassan lecsukódnak, ahogyan az ajkak az övére simulnak, lágyan, hívogatóan rápuszilva néhányszor. Szusszanva engedi ki az eddig tartott levegőt, sarkát eltolja a földtől, hogy egy szintbe kerülhessen Vele. Picit jobban magához vonja, ő maga szintén hozzásimul, ahogyan a csók is szenvedélyesebbé válik. Bodáit már megint próbára teszi szíve vad zakatolása, de ez most annyira jelentéktelenné válik, az agya túlságosan tompa ahhoz, hogy törődni tudjon vele.

Mivel Shay már sejti, egy darabig nem valószínű, hogy lehetősége lesz újra Sean ajkain csüngeni, igyekszik annyira elnyújtani a csókot, amennyire csak lehet. Lassan zavarba ejtően hosszúra nyúlik a dolog, de még mindig nem kellemetlenül, legalábbis nagyon reméli. Az elmulasztott pitéért ennyi még járt. Kipirultan húzódik végül el, zöldjei kissé ködösek, mosolya halovány, egészen elvarázsolódott. Lábai bizonytalanul tartják amúgy nem túl nagy súlyát. Harapdálja ajkait, kezei reszketegen kapaszkodnak a mardis vállaiba, részéről a Hugrabug most a legkevésbé sem vonzó, mégis... tudja, itt sem maradhatnak.
- Jól gondolom, hogy ez egyúttal a "jó éjszakát" és a "holnap találkozunk" volt? - kérdezi inkább csak azért, hogy mondjon valamit, hátha gyorsabban oszlik a köd így. Ujjai még játszadoznak egy keveset a sál anyagával, aztán engedi, hogy a fiú kibontakozzon öleléséből, majd oldalán ismét útnak indul.
- Milyen órád lesz az első holnap? - gyors végigpörgeti fejében saját órarendjét, de nem nagyon sikerül felidéznie egyáltalán milyen tantárgyakat tanul, s ezek közül melyeken van együtt a Hugrabug és a Mardekár. Fél év, úgy tűnik nem volt elegendő, hogy elmélyüljön. Igazából számára az a lényeges, mikor láthatja újra, és picit az órán való ülés is foglalkoztatja. Amióta volt az a raktáras incidens, nem ült mellette, s arról sincs meggyőződve, nem-e lenne túlságosan akaszkodós most, vagyis alkalomadtán becuccolni mellé. A fejében kavargó dolgokról inkább nem tesz említést, olykor oldalra pillantva, mosolyogva teszi meg az utat az elágazásig, ott ő is jó éjszakát kíván, néhány szótlan másodperccel később pedig erőt vesz magán és a tőle telhető legfeltűnésmentesebben oson be háza klubhelyiségébe, onnan a hálóterembe. De, hogy aludni még egy jó darabig nem lesz képes, az is biztos.



Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2011. 11. 06. - 15:30:56 »
+2

= Shay =

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!


Akár egy beismerő vallomás, érkezett a kétszavas válasz, amellyel Shay elismerte, Ő volt a kezdeményező fél. Legalábbis a kapcsolat, és mindennemű érzelmi kötődés kialakulásának tekintetében, jómagam pedig az áldozat, aki már sejtette a dolgot jó ideje, csak ellenállt a történetnek. Igencsak ritkán szoktam ezt a jelzőt magamra aggatni, de meg kell vallani, ez esetben igencsak találónak tartom… szokatlan a vadásznak, amikor vaddá válik, és ő az, akinek a fordított szerepkört és annak ritmusát fel kell vennie. Az pedig, hogy kapcsolat tekintetében volt kezdeményező, afféle aprócska megjegyzés, merthogy ezt gyakorlatilag kiterjeszthetném a mindenségre… Shay mindenben képes kezdeményezni, ami olykor jól veszi ki magát, olykor pedig nem igazán. Ezért olyan, amilyen, és emiatt tartunk most ott, ahol. Ő színes ebben a fekete és fehér világban, ami miatt nehéz megérteni. Annyira egyértelműnek és evidensnek tűnik, mégis egy összetett nőszemély, és ez teszi érdekessé… ez teszi őt különlegessé.

Szavak.
Titokzatosság.

Látszott rajta, amikor azt mondtam, „nem öltem én még diákot”, elgondolkodott azon, vajon mást igen? Nem feltételeztem róla, hogy emberekre asszociál, idősebbekre, sokkal inkább kisebb rágcsálókra, vagy jelentéktelen apróságokra, bogarakra. Furcsa volt látni, de nem reagáltam rá, csak sejtelmesen meredtem magam elé egy aprócska félmosoly kíséretében. Amit pedig mondott, még akkor is, ha humornak szánta, érdekesen hatott. Színpadias meglepettséget mutatva egy pillanatra, biccentettem, mintegy egyetértésemet kifejezvén. Ténylegesen lennének életképtelen barmok itt az iskola falai között, de nekem nem tisztem eldönteni, ki lehet az, és ki nem. Legfeljebb magamban összegezve. Akkor tisztem csak tettlegesen is, ha megvan az indok, az ok és okozat, amiért az illető, avagy illetők megérdemlik amit.
Közelség.
Csók.
Szívdobogás.
Hév.
Ritmus.

Maga a csók meglepően hosszúra sikeredett, de még nem vágott át a nyáladzó kategóriába… ha úgy éreztem volna, már elég, biztosan jelzem valamiféleképpen. Nem vagyok arról híres, hogy ne szóljak, ha valami éppen nem tetszik. Egy fél mosollyal és cinkos tekintettel meredtem előre, azt fixírozva, mennyire rózsaszín lett számára minden… egy ködfelhő burkolta magába. Ez így van jól, hiszen ha ez nem lenne meg a részéről, akkor ott már problémák és kérdések merülnének fel. A szavait hallgatva szétnéztem a folyosón… nem azért, mert érdekelt, ki láthatta a dolgot, sokkal inkább egy ablakot fürkészve, hogy a hold állásából megállapítsam, mennyi lehet az idő. Nem hordok, és nem is hordtam mugli órát, ráadásképpen amúgy sem működne a kastély falai között a dolog.
- A jó éjszakát mindenképpen…
Vontam meg a vállam színpadiasan, mintha nem érdekelne annyira a dolog, hadd egye a rossz nyavalya a csajszit.
- A holnap találkozunk is belefér, Bájitaltannal indítom a napot!
A kérdés megválaszolásra került, így, ha neki is ez lesz az első órája, akkor itt akár találkozhatunk is majd.
Beszélgetés.
Éjszaka.


Miután sikerült megtárgyalni a holnapot, és annak történéseit – noha nem szoktam ennyire előre tervezni -, lassú léptekkel indultam meg az alagsor felé vezető lépcső irányába. Ideje volt eltennem magam, holnap megkezdődik a második félév… rá kell pihennem, a szünet igencsak fárasztó volt.



//  kacsint //
Naplózva

Giacomo B. Santeria
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2013. 04. 28. - 14:37:39 »
0

Kviddics a bors, de erős


Nem kellett messzire mennem, hogy odajussak a kviddics gyakorlópályára, hisz a Borzfészek is ezen a szárnyon van. Délelőtt pihentem egy jót, tanultam egy picit a jövő heti SVK-ra, majd bőségesen megebédeltem, aztán úgy negyedórás csendes pihenő után úgy döntöttem, ideje kijönni a pályára. Könnyen ide találtam, igaz, már elég rég játszottam itt, szerintem utoljára másodévesen, de azóta is gyakran sétálgattam errefelé Lizzel... Jó emlékeket idéz fel bennem az U alakú pálya, bár közben össze is facsarodik kissé a szívem.
Tudom, hogy még jó sokáig nem fogom ugyanazt a felszabadult romantikát megélni, amit vele sikerült. Vajon mi lehet vele, hogy érzi magát? Rég nem válaszol a leveleimre sem.
Megköszörülöm a torkom, picit be vagyok rekedve, talán azért, mert valaki nyitva hagyta éjszakára a háló ablakát... hiába, gyorsan köszöntött be a kánikula, így nem csoda, hogy majd megőrülünk a melegtől, ami oly váratlan vendég volt.
Mivel hamar ideértem, van egy kis időm gyakorolni még Jeremiah érkezése előtt...
Örülök neki, hogy belement a kölcsönös segítségbe, többektől hallottam róla, hogy született repülő, és irgalmatlanul pontosan céloz, így tökéletesnek partnernek tűnt a közös edzéshez. Mikor megkerestem, szerencsére megegyeztünk, így lesz alkalmam egy alapos gyakorlásra.
Már régóta szeretnék bekerülni a Hugrások csapatába őrzőként, de sajnos eddig nem volt kiadó hely... most azonban megüresedett a poszt és az a nem titkolt tervem, hogy én fogom betölteni. Ehhez azonban sok gyakorlásra van szükség, a barátaim pedig egyfolytában magolnak a RAVASZ-ra. No persze nekem sem ártana tanulnom, de ezen a napos délutánon akkor sem maradnék a kastély falai között, ha a fene fenét eszik is. Az pedig egyáltalán nem zavar, hogy utána én is segítek neki, szerintem így korrekt! Mivel apának sok incidense volt már, eléggé odafigyelt rá, hogy én és a testvéreim megtanuljuk megvédeni magunkat és egy-két „maszek” varázsigével is ellátott minket. Biztos vagyok benne tehát, hogy élvezni fogom a párbaj-gyakorlást is.
A mostani alkalomra egyszerű khaki színű térdig érő rövid gatyában, sportcipőben és szürke pólóban jelenek meg, kezemben elmaradhatatlan Nimbusz kétezeregyes seprűmmel. Még Ashtontól kaptam a nyáron és azóta is féltve őrzöm gondját... rendszeresen tisztítom, ezért sokat heccelnek a szobatársaim.
– Jobban érdekel a seprűd, mint a csajok, mi? – ugrattak.
– Igen, ugyanúgy elrepítenek, de nem nyávognak, ha gyorsan szálltam el – vágtam vissza nekik, persze csak heccből.
A poén felidézésére mosolyogva ragadom meg a seprűt és felpattanok rá, majd suhanok egy gyors kört, épp csak annyit, hogy az érzés átjárjon. Nemrég még hosszú raszta hajam volt, ám az utóbbi pár hónapban már idegesített, ezért levágattam. Azt mondják jól áll, de engem inkább a praktikussági szempontok vezéreltek.
Körül kémlelek, vajon mikor érkezhet
Jeremiah...
Naplózva


Jeremiah C. Morgenstern
Eltávozott karakter.
*****


- V. - A látó - prefektus -

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2013. 04. 28. - 21:49:31 »
+2


   Jeremiah sosem volt olyan ember, aki szívesen segít embertársain, puszta emberszeretetből, megértésből, vagy bármely más, természetesen adódó érzelemtől vezérelve. Nem, ha Jeremiah Morgenstern önszántából segített valakinek, akkor annak egész biztosan ára volt. De még akkor sem lehetett azt mondani, hogy szívesen teszi. Hiszen mindig is gyűlölte a kényszert, azt, ha mások segítségét kell kérnie, ha meg kell hunyászkodnia azért, hogy neki jobban menjenek a dolgok. Persze Klausra bármikor támaszkodhatott, ő nem számít, csakis az idegenek. Akiket nem ismert. Ha belegondol, igazából alig ismer valakit ebben az iskolában. Ott van Klaus, Annabbelle, meg a szobatársai, de ez még egy tucatnyi embert sem tesz ki. Hiszen az apja nem azt mondta, hogy ne barátkozzon a pálcásokkal.
   Talán ezért is ment oda valamelyik nap ahhoz a fiúhoz. Giacomo, ha jól emlékszik a nevére. Levert egy mardekárost pálcás párbajban. És elég jól csinálta, vagyis mindent megtett, amire Jeremiah sosem lesz képes, tudat alatt viszont mégis vágyik rá. Hogy ne csak fegyverekkel, és rúnákkal érhesse el azt, amit akar, hanem pálcával is. Alkut ajánlott neki, tudta, hogy mire van szüksége a fiúnak, és a birtokában lévő tudását felhasználta. Kizárólag így gondolhat erre az egészre.
   Talárban indult el a folyosókon a gyakorlópályák felé. Manapság veszélyes vállalkozás volt talár nélkül kilépni a folyosóra, nem egy esetről hallott, mikor a tanárok pontokat vontak le diáktársaitól, mert nem viseltek talárt, megfelelő viseletet. Alá egy kényelmes farmernadrágot, és egy sötétkék inget vett fel, melynek felső három gombját kigombolva hagyta, az ing alja pedig csálén lógott le, sosem szokta begyűrni a nadrágba, csak ha nyakkendőt is vesz fel hozzá.
   Meleg, tavaszi nap volt, így egy kellemes mosolyt megengedett magának. Imádta a tavaszt, igazából ez volt a kedvenc évszaka mind közül. Persze nem a sok nyáladzó szerelmes miatt. Mintha meglőtték volna az embereket, mihelyst kihajtanak az első virágok, a Roxfort népe felbolydul, s ő ezt nézi már három, sőt, most negyedik éve. Igen, érti, hogy, s miként mennek a dolgok, hiszen ő sem elveszett gyerek, sőt, látta a lényeget már azelőtt, hogy évfolyamtársai akár olvasni tudtak volna. Egy látó előtt nem sok minden maradhat titokban, még ha az sokkal jobb is lenne az említett számára.
   Nagyot sóhajtott, s mélyet szívott a friss levegőből. Tavasszal idekint volt a legjobb minden. A kőfalak közt egyre csak olyan érzése volt, mintha az élet történéseitől zárnák el egy-egy óra alkalmával, noha ilyenről szó sem volt, egyszerűen csak sokkal jobban élvezte volna a tanórákat a szabadban, s biztos volt benne, hogy ezzel diáktársai mind egyet is értenének.
- Szervusz. – köszönt kimérten a fiúnak, mikor a pályára ért. Elégedetten nyugtázta, hogy az hamarabb érkezett, gyűlölt várni, ahogyan a későket sem szerette jobban. Az eddig vállán átvetett seprűt most leemelte, s maga elé állította, mint egy sétabotot szokás. Nem az övé volt, a szobatársától kölcsönözte. Nimbusz 2000. Nem egy mai gyártmány, de a célnak megfelel. Tekintve, hogy a saját seprűjével még ennyire sem ment volna, ugyanis neki sosem volt hivatalosan seprűje. Mindig kért valakitől, amikor pedig először repült, az az apjától örökölt seprű volt, és az vagy húsz évet porosodott a sufniban.
- Őrzőnek készülsz, igaz? – néz a felsőbbévesre, arca nélkülöz mindenféle érzelmet, ahogyan a hangja is az igazi érdeklődést. Csak eszköz, a jobb jövő érdekében. Egyedül ez lebeg szeme előtt. – Nálam jobbat nem találhattál volna a gyakorlásra, ugyanis pontos vagyok. – tekintetét elfordítja, az eget kémlelve folytatja mondandóját. – Nem. – csóválja meg fejét mosolyogva. – Haláli pontos vagyok. Képes lennék leszedni egy íjjal bármilyen madarat, ami elrepül felettünk. Tíz alkalomból körülbelül… hmmm… tízszer. – a fiúra néz, s pökhendin mosolyog. – Kezdhetjük?
Naplózva


Giacomo B. Santeria
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2013. 05. 13. - 15:29:52 »
0

A Sas és a Borz meséje


Nem kell soká várnom, mindössze pár perc és már fel is tűnt a pálya felé vezető keskeny ösvényen. Elég gyorsan halad, ezért gyorsan leszállok a földre... igaz, nem sokára ismét a seprűmön lehetek, így cseppet sem kell sokáig nélkülöznöm a levegőt. Mikor meglátom, hogy talárban jött, elgondolkozom, vajon miért is ragaszkodik annyira egy csomó tanár a talár viseléséhez?
Szerencsére én még nem futottam bele egybe sem, mikor ilyen merész húzásra vetemedem, hogy hétköznapi cuccban ugrok le edzeni. A muglik vajon mit szólnának, ha azon ritka alkalmakkor, mikor Ashton-nal néha lemegyünk a helyi edzőterembe, talárt viselnénk?
Elmosolyodok a képtelen gondolaton, majd Jeremiahoz fordulok.
– Ahoj neked is! – köszönök nyomban vissza. – Király a seprűd! – Vigyorgom el magam, hiszen valóban, a Nimbusz 2000 azért egy Nimbusz 2000!
– Jaja, őrző szeretnék lenni, mióta csak ide járok – kezdem cserfesen, aztán mikor meghallgatom a már-már fenyegetőzésnek is beillő dicsekvését, felhorkanok.
– Te aztán, tudod, hogyan szökjön fel bennem az adrenalin. Amúgy szoktál vadászni, vagy ez csak metafora? – Ugratom jókedvűen, majd meglátjuk mennyire csípi, ha húzzák..
– No, akkor kezdjünk neki – mondom és szavaimmal párhuzamosan felpattanok a seprűmre, hogy jól bemelegítsek. Teszek vagy öt kört, közben elkap az a jóleső érzés, amit csak a repülés ad a varázsló fiának.
Soha semmiben nem éreztem még ennyire otthon magam. Fél szemmel közben Jeremiah-ra pillantok, hogy ő hogyan repül.. Természetes, hogy a versenyszellem feléledt bennem, hiszen mégis csak két ellentétes házhoz tartozunk. Persze ennek az egésznek nincs tétje, de mégis!
Megvárom, amíg ő is kellőképpen megmozgatja tagjait, aztán beállok a póznák elé, koncentrálok és várom is az első dobást... általában nem fogna ki rajtam egy fiatalabb srtác, de Jeremiah-nak tényleg jó híre van. Na majd most meglátjuk. Ösztönösen szoktam védeni, nem taktikázom túl, ezúttal is a megérzéseimre hallgatok, na meg persze a rutinom is számít. Hétéves korom óta játszom ugyanis, legtöbbször a családi birtokon, de előfordult már, hogy nyári szünetben több varázsló család gyerekei játszottak nálunk és komoly bajnokság alakult ki. Meglátjuk ez most mennyire lesz elég?
Naplózva


Jeremiah C. Morgenstern
Eltávozott karakter.
*****


- V. - A látó - prefektus -

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2014. 01. 05. - 18:41:11 »
+1


   Egyetlen pökhendi mozdulattal hessegeti el arcába hulló haját, szeme közben a másik fiút kíséri. Egy vállrándítás kíséretében köszöni meg a seprűt ért dícséretet. Nem érzi szükségességét közölni a másikkal, hogy ez igazából nem is az ő tulajdona. Nem csevegni jött, vagy jól érezni magát, bár az utóbbiról úgy gondolja, az csak járulékos jó lesz. Valahányszor repülni adódott alkalma, mindig remekül szórakozott, s ez nem csak annak tudható be, hogy könnyűszerrel győzte le évfolyamtársait, magát a repülést is élvezte. Pont úgy, mint a lovaglást, vagy a pengék művészetét.
   Felszegte állát, és hátát a hűvös kőfalnak vetette. Nem igazán váltott ki belőle semmiféle érdeklődést, vagy érzelmet, hogy a másik mire is vágyott mindig. Mindenkinek álmai vannak, sőt, mindig csak az álmaikkal jönnek. Én auror akarok lenni, én gyógyító, abba senki sem gondol bele, hogy erről nem is ők döntenek. Illetve dönthetnek, de az esetek több mint felében úgysem rajtuk múlnak a dolgok. Hiszen őt sem kérdezte meg senki a hatodik születésnapja előtt, hogy szeretne-e rúnamágus lenni, hogy szeretne-e egy titkos szövetség tagja lenni. Egész egyszerűen csak rárajzolták a jeleket, s ő tudomásul vette, hogy ez a sorsa. Az apját fogja követni a Társaság élén, ő erre született.
   Jobb kezén az összetartozás örök rúnája enyhén melengette bőrét. Egészen halovány volt, Klaus nyilván nincs a közelében, gyengén is érzékeli a fiú érzelmeit. Elfordította fejét, miközben Giacomo jót derült szavain. Egy pillanatra megállt a fiúban az ütő, és kedve lett volna nekirontani a másiknak. A fejéhez vágni, hogy ez nem vicces, hogy ő már hat évesen úgy bánt a késsel, mint egy képzett vadász, hogy ha lenne nála egy penge, két mozdulatba telne csak neki, hogy elvegyen tőle mindent, ami az életet jelentette. Ez volt az élete, őt erre nevelték, és gyűlölte ha mások csak ostoba viccként, vagy fenyegetőzésként tekintették amit mond. Hiszen ő sosem hazudott.
- Nem. Sosem vadásztam még… állatokra. – jelenti ki halkan, de azért még épp elég hallhatóan. Akarta, hogy a hugrabugos fiú meghallja szavait, akarta, hogy egy kicsit féljen tőle. Nem szólt többet, kezeire vékony bőrkesztyűt húzott, majd a sarokban álló ládához baktatott, kikapta belőle a kvaffot, majd jobbjában a labdát tartva, baljával lába közé vette a seprűt, s kecsesen, akár egy nagyobb ragadozó, ráült. Pár perccel később hanyag tekintettel állt meg a karikákkal szemben. Elhatározta, hogy nem fogja kímélni a fiút.
   Nem melegített be, de bízott annyira az érzékeiben, hogy tudja, nincs is rá szüksége. Lehet, hogy a mágiában nem volt jobb a másiknál, de fizikailag mindenképpen jobbat tudott produkálni, ezzel még úgy is tisztában volt, hogy ez a második alkalom, hogy jobban megfigyeli Giacomot.
   Zsebéből előkapta pálcáját, majd a kvaffra kacskaringós, egymásba kanyarodó, egyenes vonalakkal tarkított jelet rajzolt. Ha el akarta volna olvasni a rúnát, akkor annyit jelentett volna, hogy visszatérés.
- Rendben. Tízszer fogom bedobni a kvaffot. Utána stratégiát váltunk, és nehezítünk a dolgokon. – mondta hangosan, majd meg sem kérdezve, hogy kezdheti-e, hirtelen lebukott, jóval a fiú alá, s mihelyst visszatért, egyből megcélozta a bal szélső karikát, mintha át akarna rajta repülni, arra számítván, hogy a fiú az útjába fog állni, s mikor már csak alig pár centi választotta el tőle, a kvaffot a középső karikába hajította.  
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 05. - 12:53:53
Az oldal 0.361 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.