+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Végtelen folyosó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Végtelen folyosó  (Megtekintve 10071 alkalommal)

Carithy Denalie
Eltávozott karakter
*****


bukott hatodéves ~ HUGRABUG

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2014. 05. 28. - 16:52:24 »
+1

A hozzászólás nyomokban trágár szavakat tartalmaz!


Daniel jutott eszembe róla. Pont ilyen kis töketlen tud lenni néha, és jól elnéztem, talán kicsit külsőre is hasonlítottak. Rég nem láttam őt, talán már csak a szemem csalt meg. Leveleket már nem írok, és tőle se kapok, a roxforti szűrőn túl kicsik a lyukak, s mióta beköltöztem a Szükség Szobájába már esélytelen, hogy bárhogyan is érintkezzek vele. Én is csak azt tehettem, amit mindenki más: elkeseredett, szorongó szívvel hallgatni rádiót, a lemészárolt emberek, diákok, barátok, szerelmek listáját, és reménykedni, hogy a következő név nem lesz ismerős. S miután vége a listának, sokan összetörtek és bőgőgörcsben törtek ki, amik órák után se múlott, mások pedig aljas módon örült más halálának. Örült, mert örült annak a listának is, amin ezek az emberek rajta voltak, és hogy az ő szerette nem volt rajta. Aljas dolog ez? Álszentek vagyunk? Persze, hogy azok vagyunk. Mélyen magunkban mindenki azért ujjong, mert nem ő maga van azon a listán, mert az emberi lény önző.

Iskolai egyenruhában volt a fiú, ami kicsit sem volt meglepő, feltéve, hogy most jött ki utolsó órájáról. Én viszont egy nadrágban és pólóban voltam. Ha engem elkaptak volna nem viselet miatt bűnhődtem volna...
-   Szervusz. - válaszoltam határozottan.
Arcomról hirtelen eltűnt a vészjósló, borús tekintet, sokkal barátságosabbá vált, annak ellenére, hogy még a szám sarkát sem erőltettem meg egy mosolyért. Nem néztem le kezére, de egyből feltűnt, hogy nem tette el pálcáját.
-     Igen.
Fejemben próbáltam összerakni, hogy ki is lehet ő, de mivel nem mutatkozott be, esélyem sem volt rájönni. Ahogy ránéztem Daniel jutott eszembe, képtelen voltam máshoz kötni.
Egy tapodtat sem mozdultam helyemről. Eltettem pálcámat, és beletúrtam hajamba. Árva jelét sem adtam annak, hogy érdekel, ismét megvártam, míg ő érdeklődik.
Kérdésére felhúztam a szemöldökömet egy pillanatra, oldalra sandítottam, és elmosolyogtam magamat.
-   De, tudom.
Mondtam, majd zsebre vágtam kezeimet, sarkon fordultam, és szépen lassan elindultam a folyosón. Előre. Előre, hogy ismét belevessem magam a véget nem érő, unalomig ismétlődő folyosó cseppet sem rejtélyes rejtelmeibe.
Naplózva

Jason MacKiney
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2014. 06. 03. - 07:59:28 »
0

Nem szoktam hallgatni a rádiót. Amúgy sem szeretem különösebben, de ebben az időben, háború idején, egyszerűen csak nem akarom. nem akarom hallani a halottak névsorát, nem akarom tudni, kik tűntek el, hol és kiket támadtak meg. Nem akarom hallani. A tudatlanság áldás, mondták a régi gondolkodók, és kezdek arra hajlani, hogy baromi nagy igazuk van. Jobb várni, hogy a barátaim hazatérjenek, beessenek az ajtón földig porosan, sárosan, mint gyerekkorunkban, de boldog vigyorral az arcukon, mint tudni, hogy soha többé nem látom már őket újra. Inkább reménykedjek életem végéig, mint lássam a nevüket kőbe vésve valahol, egy út menti sírkövön, ahol a madár sem jár. megrázom a fejem. Nem gondolkodhatok most ezen, van nagyobb problémám is. nem is egy, ráadásul.
 Hát, annyi biztos, hogy nem a tradicionális viseletben feszít, de ez lep meg a legkevésbé. Az, hogy ilyen későn találok valaki mást a folyosón már sokkal inkább megdöbbentő. Viszont nem tűnik ellenségesnek, még vissza is köszön, tessék, még az is lehet, hogy barát. Csak én még mindig nem merek eltenni a pálcám. Igaz, hogy könnyen bízok meg emberekben, de hülye azért nem vagyok.
– Én is – próbálok mosolyogni egy kicsit, hogy barátságosabb legyen a légkör a részemről. Bár tenném hozzá, hogy nem egyszerű munka úgy barátságosnak tűnni, hogy éppen ott figyel a kezemben a pálca. Amikor azt mondja, hogy tudja, miként lehet kijutni innen, elvigyorodok, és indulok is utána egyből. Kicsit futok, és csak akkor lassítok le, amikor beérem, és már mellette haladok. nem tudom, hogy magától odavezetne-e, de azért nagyon szeretnék kijutni erről a folyosóról végre. Iszonyat rossz lehet itt éjszakázni, várni arra, hogy valaki végre betévedjen ide és megmutassa az utat. Izé… tapasztalat.
– És megmutatnád nekem? – kérdezem annyira kevés kétségbeeséssel a hangomban, amennyivel csak tudom. Csak hogy ezt a munkát aláássa, a gyomrom hangosan megkordul. Hát igen, kihagyta a vacsorát, és nem szokott hozzá ahhoz, hogy ez így legyen. na, akkor azt hiszem, ideje ledobni az álcát. – Kérlek, örökre az adósod lennék…
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 14. - 19:22:29
Az oldal 0.105 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.