+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Könyvtár
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Könyvtár  (Megtekintve 14719 alkalommal)

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2011. 01. 20. - 12:18:37 »
0

Zane

"Sötét az, ami tudattalan.
Sötét az, ami gonosz.
A kettő elválaszthatatlan."



Nem minden az, aminek látszik.
Ez esetben a valóságot egy megbűvölt könyvborító fedi el a gyanútlan szemek elől. Kanyargós, kézírásnak megfelelő betűk próbálják csapdába csalni az olvasót. „Miszticizmus, rejtélyek világa” – hirdeti a hajlítható fedél a kívánatos címet, de a rejtett tartalom képes ezt a gyönyört is felülmúlni. A varázsbetűk olykor elhalványulnak, akár teljesen ki is kopnak, majd kisvártatva ismételten megjelennek, eredeti vastagságukban.
Megtévesztés.
Csupán egy elterelő hadművelet. A saját fegyverem. Az egyszerű, stilizált fedőlapot ujjaimmal felemelkedésre bírom, minek következtében alatta vaskos, feltűnő, és azonnal kibetűzhető szavak tűnnek fel. Azonban a szemeket nem ez vonzza, sokkal inkább a grafika. Egy szikrázó pálca, mely a rémületbe burkolódzó áldozat nyakához tart. Egy eres kéz, mely megkaparintja a férfi felkarját.
~Cruciatus…Imperius…A gyilkos átok~
Égtem a vágytól. Parázslott bennem az energia. Tudtam, hogy eljött az én pillanatom, a pillanat, amikor a Roxfort sem szab határokat, amikor kiélhetem a lelkem mélyén lakozó speciális vadállatot. Amikor a legsötétebb varázslatok is engedélyezve vannak. Egy halálfalótól képtelenség elvenni ezeket. Tisztában voltam azzal, hogy fejlődnöm kell, hogy az „Avada Kedavra” nem gyerekjáték. Tudtam, hogy szövetségesek, társak nélkül mit sem érek. Akkor és ott ráébredtem valamire.
-Tökéletes nap… A pozitivizmusod nem ismer határokat, Zane.
Szemem sarkából komoly pillantással illetem, miközben egy fejbiccentéssel köszönetet mondok a felkínált helyért. Kezem még mindig a bátyám polcáról elcsent könyv két lapja között pihen, könyökömmel az asztalra nehezedek, mely egy nyikorgással adja tudtomra, hogy a bennem lakozó plusz energia levezetésére nem feltétlenül ez a legtökéletesebb módszer.
-Tudod, akárhogy is vesszük, ez még csak a kezdet. Semmi sem biztos. –bölcsességem ez esetben mindent felülmúl, a diplomácia nagykövete is irigykedve tekintene rám. –Többek között ezért nem tartottam a felelőtlenül tombolók seregével. Nincs okunk rá. Még nincs.
Közelebb hajolok a szemben ülőhöz, és fogaim között úgy préselem ki a szavakat.
-Harry Potter még él…
A végcélra összpontosítok, hisz a Nagyúr is ezt teszi, és alattvalóitól is ezt kívánja. Nem tudom, Zane el akarja-e kötelezni magát, de próbálok segíteni neki a végzetes döntésben. Látok benne valamit, valami olyasmit, ami Voldemort hasznára lehet. A szeme csillogása, az erőteljes, ugyanakkor csiszolandó kifejezései… Újfent visszább húzódok, majd ajkamra ravasz vigyorba torkolló mosoly kúszik.



-Annyira azért nem sajnálatra méltó a helyzeted. Csak lásd meg a rejtett értékeket. –adom kezébe az általam becserkészett könyvet, kiengedve ujjaim közül az általuk közrefogott lapokat. – Ebből okulhatunk. Akár közösen is. – itt pillanatnyi hatásszünetet tartok, majd megerősítvén mondandóm lényegét hozzáteszem. –Reményeim szerint képesek lennénk együtt működni.
Végtelenül egyedi másodpercek ezek. Mondataim váratlanul érinthetik a velem szemben elhelyezkedő felet, az én arcom viszont rezzenéstelen. Hogy kihasználja-e a lehetőségeit, az már csak egy emberen múlik. Rajta.
Fejem megtámasztom tenyerem közepén, szemmel látható unottságom alatt viszont más érzelmek rejtőznek. Következő szavait egyetértő bólintással illetem, miközben pálcám hegyével láthatóvá varázsolom a könyvem fedelén elhalványuló betűket.
**A legsötétebb varázslatok**
A cím mindent elmond. Nem mese és nem is illúzió. Nem gyermekded lelkek olvasmánya.
-Te miben merültél el ennyire?
Csupán udvariassági kérdés, nem az egeket verdeső kíváncsiságom szüleménye. Egyéb dolgok foglalkoztatnak, leginkább a jövő felé terelődő gondolatok. Természetesen annak kifürkészhetetlenségére tekintettel lévén nem feszegetem a helyzetet. Értelmetlen lenne jósnőbe átmenni, sosem hittem az ilyen és hasonló maszlagokban. Az ész vihet előre, a látnoki képességek nem. Hátam eléri a támlát, karjaim immáron mellkasomnál egymásba olvadva feszülnek.
-Az az árnyék pedig elterül, végtelen… de… -homlokom ráncolom, láthatóan keresem a szavakat- talán nem megfékezhetetlen. Ők nem ide valók. Fiatalok, ezáltal tapasztalatlanok, egoizmusuk az egekben, de mi ennek az alapja? Hataloméhes népség…tisztelet a kivételnek. –fűzöm hozzá, csak úgy zárójeles megjegyzésként. – Nem akarok neveket említeni, de mit szólsz Crassohoz?
Nem akarom, mégis megteszem. Nem félek beszélni róluk, nem félek véleményezni. Szabadság van, legálisan is megtehetem, ha meg illegális lenne, akkor is megtenném.
-Cöhh… -epés kinyilatkoztatás, melyhez egy fitymáló tekintet társul. – Átnevelés…mily’elcsépelt szó. Ahogy mondod, ez vér kérdése, öröklött, veleszületett tulajdonság, nem lehet, csak úgy kioltani belőlük. Félvérek, és azok is maradnak… Makacsul ragaszkodnak a nem kívánatoshoz…
Ekkor teljesen közel hajolok társamhoz, és suttogásra fogom hangom.
-Irtani kell őket, nem nevelni!
Kicsit erős, de igaz. Elvetemültek, ostobák, akiknél olykor a kínzás sem segít. Kár rájuk fecsérelni a drága időt. Ha nem teszik, hát vesszenek. Nagy veszteség nem érné a varázstársadalmat.
- Valamit tenni kell. Ezt nem engedhetjük. A diszkréció helyes, a csendesség olykor viszont ártalmas. Tudod, engem kevesen ismernek igazán. Sokaknak rejtély vagyok... Egy megfejthetetlennek látszó titok. Sikerült ezt elérnem, és ezt erénynek tartom. Változtam, és folyamatosan változok.
Újabb őszinteségi roham tör rám, ami nem feltétlen jó. Azonban mondataimmal úgy érzem, mondtam is valamit, de nem is. Megmaradtam, az, aki vagyok, akinek leírtam magam. Tapogatózok. Tudni akarom, hogy bizalmamba fogadhatom-e, hogy valóban társ-e. Elhintek neki egy mondatocskát.
- Vannak hiányosságaim. Valami nincs meg bennem, ami talán fontos lenne. - nem mondom ki, hogy mire gondolok, csak egy utolsó mondattal befejezem, lezárom a rövid monológot. -Álarcot viselek.



//Ne haragudj a határtalan késésért. A virágos mindenségit! Remélem még van kedved folytatni...//
Naplózva

by Noah *-*

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2011. 01. 27. - 00:00:45 »
0

sean

„Hisz megmondtam neked, hogy sose dobj ki egy tankönyvet!”

Köztem és a testvérem között, aki vér a véremből, még mindig tart a hidegháború, csak olykor vág hozzám pár kedves szót, mint például most is. Mindezt hajnalok hajnalán, amikor az óra alig ütötte el még a kilencet! Elvégre szombat van, és a hétvége éppen arra való, hogy kialudja magát az ember, kivéve akkor, ha az ismétlő dolgozat sötét viharfelhője a feje fölött tanyázik. Ez a büdös nagy helyzet velem is. Még kávét sem ittam, amikor teljesen ártalmatlanul feltettem Yvnek a kérdést, hogy nem e adná kölcsön a hatodéves Átváltoztatástan könyvét, és ezt a kioktató választ kaptam cserébe. Vagyis ez csak a „napi Yvette Delacour bölcsesség” opció, mely mellé még közölte mellékesen, hogy nem, nem fogja odaadni a könyvét, inkább porosodjon a láda alján, mint hogy segítsen nekem. Mindezt miért? Hogy végre felelősséget tanuljak! Legalábbis szerinte.. Honnan tudtam volna azt, hogy ha nagy nehézségek árán átszenvedem magam a hetedévre, még mindig a hatodéves könyveket kell majd átnyálazzam? Kellett a ládámban a hely, így teljesen evidens módon dobáltam ki azokat a dolgokat, melyeket feleslegesnek találtam. Ebbe a témakörbe pedig az előzőéves tankönyvek is benne szerepeltek.

A legkevésbé sem túl jó kedvvel bandukolok a könyvtár felé. Magamhoz képest lassú, ólom léptekkel, egyik kezemmel a kócos hajamat próbálom elfogadhatóvá varázsolni, a másikkal pedig a csipát piszkálom ki a szememből, ás átkozom saját magam, és az ostobaságom.


- könyvtár -

- Rrremek, igazán remek!! – csattanok fel, és a könyvtáros nő azonnal le is teremt, mire grimaszokat vágva kanyarodok be az egyik saroknál, hogy megnézzem, biztos nincs e bent egy darab nyamvadt hatodéves átváltoztatástan könyv. Nem. Nincs. Még két könyv között sem látok erre utaló résnyomot, hogy netalántán valaki másnál van, de ennek ellenére létezik ilyen. Mert biztos vannak olyan kedves és rendes diákok, akik nem kidobják a tankönyvüket, hanem mondjuk a könyvtárnak adják.. a nagy lópikulát!

Kedveszegetten és teljes letargiában indulok el azzal az elhatározással, és még csak az orrom elé sem nézek, amikor fatálisan neki ütközöm az egyik asztalnak. Azzal a lendülettel az eddig rajta pihenő táska is a földre borul, én pedig fél lábon kezdek el ugrálni a könyvtár közepén, és nem tudom, hogy a fájós nagylábujjam vagy a térdem dörzsölgessem e.
- Bocsánat. Nem akartam. – nyögöm a srácnak, aki az asztalnál ücsörög, nyílván az övé a táska. Viszont minden rosszban van valami jó. A táskából több könyv is kiesett, és ahogy leguggolok, hogy gyors összeszedjem, a kezembe akad az, amire egész ideáig vadásztam.

- Igeeeennn! – egyenesedek fel, és jobb markomban szorongatva a könyvet, emelem azt a magasba, mintha az ötös lottó nyertes szelvényét lengetném meg. Gyors a mellkasomhoz szorítom, és a srácra pillantok. - Ez nekem most kell. Visszafogod kapni, ígérem, csak.. csak hétfőig, oké? Aztán majd megkereslek és visszaadom. Nagyon nagyon köszönöööm! -
Esélyt sem adok neki az ellenkezésre, hisz köd előtte, köd utánam, szaporán szedve a lábaim, kocogok ki a könyvtárból az új szerzeményemmel. Bunkóság e, avagy nem, hogy mindent ott hagytam a Földön, de nincs az az ember, aki most megtudna engem állítani, annyi szent!

Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2011. 02. 17. - 16:18:09 »
0

.-= A Tolvajnak =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!


A polcok közé belépve csendesen szemléltem a könyveket, egy vaskosabb kötetet kellett találnom, így a vékonyabb gerincűekkel nem is foglalkoztam, akár az életben. A legfelső soroktól haladtam lefelé, a szerző nevéből kiindulva. A szememre lehetett volna hányni, hogy a fészkes fenéért nem használom a pálcámat, ha már varázsló vagyok, de még mindig jobban szerettem a hagyományos módszereket, sem, mint állandóan a rühes gallydarab után kapkodni. Annak is megvan a haszna természetesen, és nem csak dísznek hordom az alkaromon. Viszont, amíg van kezem, lábam, és az adott feladatot el tudom azokkal is látni, nem fogom feleslegesen forgatni a varázstárgyat… a túl egyszerű dolgok amúgy sem kedvemre valóak. A szemlélődés és elmélkedés közben aztán ráleltem a keresett remekműre, így a nevét kimondva nyújtottam felé a kezem. Az szépen lassan kicsúszott a sorból, majd leereszkedett hozzám. Végigmérve a borítót mélytüdőből fújtam egy hatalmasat, hogy a rajta álldogáló por leperegjen róla… azt követően aztán fellapoztam az első oldalakat, megszemlélni az előszót, meg persze a tartalmat. Mivel rendben találtam mindent, és valóban ebben a műben volt, amit kerestem, így összecsukva a balomba fogva indultam meg vissza az asztal irányába.

A táskám.
A srác.

Ahogyan kiléptem a polcok takarásából, az első szembetűnő jelenség a táskám hiánya volt, nem hevert az asztalon, ahol hagytam. Nem szólaltam meg, de barázdás lett a homlokom, és nem a meglepettségtől, sokkal inkább a haragtól. Az, akire bíztam háttal ülve, a széke támlájára támaszkodva bámulta a kijáratot, ez pedig sejtetni engedett pár dolgot. Elhaladtam az asztal mellett, és a talajra szegtem a tekintetemet, hogy megbizonyosodjam, a túloldalról valóban azt láttam-e, amit. Valóban. A tulajdonomban lévő táska heverészett ott, eloldva a szája, a könyveim és füzeteim fele pedig kicsúszva belőle. Egy pillanatra sem torpantam meg, csendesen haladtam felé, közben az egyetlen művet kutattam, ami jelenleg érdekelt, de nem leltem. Nem akartam messzemenő következtetéseket levonni, amíg nem nézem át a tartalmat… majd utána. Odaérve letettem a könyvet az asztalra, a fiú megrezdült, és megfordult. Hadoválni kezdett valamit, habogott, de a legkevésbé sem érdekelt. Leguggolva ellenőriztem a táskát, amiből hiányzott a könyv, az a bizonyos.
Csend.
Merengés.

Pár pillanatig nem tettem semmit, aztán lassan megemelkedtem, az Equinox című darabot a hiányos készletű táskába tettem, majd összefogtam a száját és a hátamra csaptam. A reszelő balommal hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam a fiatal torkát, és szorítottam, erősen. Odakapott, és marta a kezem, de nem igazán érdekelt… közelebb hajoltam hozzá, és csak egyetlen szót suttogtam a fülébe.
- Ki?
Rémülten és piros fejjel nyögdécselte a nevet.
- Az… az a Yoland…da!
Elengedtem, taszítva rajta, így elborult a székével együtt. A legszívesebben elvágtam volna a torkát, de bíztam abban, ha kimegyek a könyvtárból, még láthatom valahol a véláját.
Düh.
Méreg.

Naplózva

Kayleigh Dimewdrow
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2011. 07. 01. - 12:26:03 »
0

A könyvtár előtti folyosóról

Michael

*Szépen nézne ki karácsonyfaként. A gondolattól hirtelen elborzongott, majd elmosolyodott, egyszóval vegyes érzelmek futottak végig rajta. Végre elért a könyvárhoz, a könyveit is végre vissza tudja adni. Tény, hogy most nem az ő kezét terhelik, de ki tudja, még megeshet, hogy visszakapja azokat, és majd cipekedhet megint.*
- Köszönöm!
*Mondja kissé szájhúzva, a szöszkének, aki betoszult előtte az ajtón. Bár majd egyszerre lépett vele, mikor kinyitotta az ajtót, arra számítván, hogy majd ő lép be elsőnek, de aztán megtorpant, hátul maradt. Biztos valami új trendi. Mindenestre sietve belép ő is, szeretne már túl lenni a könyveken, és csokibékát majszolni. Aztán majd legfeljebb később visszajön, hogy kivegye azt, amire szüksége van. Hihetetlen, de a csokoládé most kicsit vonzóbb, mint egy újabb porosodásnak indult könyv. A könyvtár úgyis mindig itt lesz, változni nem változik, viszont a csokoládé könnyű szerrel el tud olvadni. Az édesség gondolatától megint összefut a nyál a szájában.*
- Adjuk vissza gyorsan, aztán mehetünk is.
*Fordul a fiú felé, akit bár nem szívesen, de mégiscsak megszabadít a könyvektől. Azért becsületre méltó dolog, hogy kicsit cipelte helyette.
Gyors a könyvtáros elé lép, és röviden tömören összefoglalja, hogy visszahozta a nála lévő könyveket. Persze a kedvesség most sem nagyon ül ki a nő arcára, de ez van, ha valaki a könyvek rengetegében tölti mindennapjait. Miután megszabadultak a súlyos tárgyaktól, indulhatnak is a csokibékákhoz.*
- No, akkor merre menjünk?
*Nem mintha nem ismerné a kastély úgy ahogy, de mégiscsak a fiú ajánlotta fel, hogy menjenek ki a friss levegőre, így jobb, ha ő mondja meg. És bár akármennyire is nehéz megállnia Kayleigh-nek, hogy ne ő ossza az ukászokat, most szívesen megszabadul a döntéstől.*
- Köszönöm, hogy segítettél. *Mondja őszintén, no meg azért, mert hát megköszönni illik.*
Naplózva

"Szeretem, ha mennek a dolgok. Ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek."
/W. Churchill/

Michael O'Conor
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2011. 07. 01. - 12:35:46 »
0

Kayleigh
//Előző Post: Könyvtár előtti folyosó\\

Láthatólag, meglepődött, hogy elsőként léptem be.
~ Na, illemtanóra se ártana a Roxfortba.~ futott végig a gondolat, de inkább szó nélkül hagytam.
A lány elintézte az ügyes-bajos dolgait, s volt időm megcsodálni a formás alakját.
~ Nem rossz, nagyon nem rossz, sőt.~ súgta egy kis hang a fejembe, aki igen gyakran okvetlenkedik, és a legrosszabb pillanatokban szólalt meg.
A lány, amikor végzett, hozzám lépett s megszólalt.
- Van egy kedvenc helyem. - kezdtem bele.
- A csónakház melletti tisztás. Kifejezetten nyugodt és szép. - feleltem megvillantva legszebb mosolyom, amely általában igen nagy hatással szokott lenni a nőkre.
- Tökéletes a csokibéka mészárláshoz. Senki se hallja a kegyelemért brekegő kis dögöket, és nyugodtan tudunk gyilkolászni. - feleltem.
- Na? mit szólsz? - kérdeztem a lányt, mert mégis csak ő a Nő, és mint neme képviselője, úgy is az van, amit Ő akar.
- Ugyan, szívesen segítek, főleg egy ilyen szép nőnek. Hát meg... - pillanat hatásszünetet tartottam, s beletúrtam a hajamba.
- Még is csak feldöntöttelek. - mondtam enyhe pirrel az arcomon.

//Folytatás:  A móló és a csónakház\\
Naplózva

Kayleigh Dimewdrow
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2011. 07. 01. - 13:04:26 »
0

Michael

*Figyelmesen hallgatja a Szöszkét, mintha valamit nagyon magyarázna, pedig inkább csak azon filózott, hogy hol is van az a hely. Van elképzelése, de lényegében úgy is mindegy, mert majd meglátja, hisz nem hangzik rosszul. Nyugodt is, szép is, csokibéka is van.*
- Oké, engem meggyőztél! - mosolyodik el, vagyis vissza a fogvillantós vigyorra. - Csak sok csokoládé legyen.
* Hiába nagykamasz már, gyermeki énje, mindig előbújik az édesség hallatán. Az élet apró örömei. Van még egy-két dolog, ami ilyen apró örömöket tud szerezni neki, de valószínűleg azokkal a kastélyban nem fog találkozni. És az, hogy mikor tud hazamenni, vagy egyáltalán haza tud menni, elég kérdéses. Kusza gondolatait gyors visszatereli az éppen folyó mederbe. Nem szeret rossz dolgokon gondolkodni, és ha nem muszáj nem is foglalkozik a körülötte zajló eseményekkel. Már amennyire megteheti.*
- Biztosan szép lehet, kíváncsi vagyok. *A megjegyzése, inkább motorikus, mint teljesen őszinte. Talán a rövid hatásszünet, amit tartott, az tehet róla, vagy éppen az, hogy épp most zökkent ki egy-két aggasztó gondolatfoszlányból.*
~Ajj Kayleigh, rád fér már egy kis társaság!~ *Jegyzi meg magának, kicsit letorkolóan. Túl sokat foglalkozott mostanság olyan dolgokkal, amik leszívták az életkedvét is, nem beszélve a szürkeállományáról. A kikapcsolódás pedig egy Gyalogkakukk társaságában, nem is olyan rossz.*
- Köszönöm! - pirul el a bókra. Nem szokott hozzá, hogy ilyeneket kapjon, igazán nem is tud vele mit kezdeni, a köszönöm is elég nehezen csúszik ki a száján. Az, hogy a Szöszke helyesbít kicsit, némileg oldja a kialakulóban lévő feszültségét, zavarodottságát. - Igen, mégiscsak feldöntöttél. A nyomait szerintem még egy kicsit érezni is fogom.
*Ismét egy enyhe, nem túlzásba vitt mosoly, majd a fiú előtt -mert ugye befelé a fiúk, kifelé a lányok mennek elől- kilép a könyvtárból.*


Folytatás: Moló és csónakház
Naplózva

"Szeretem, ha mennek a dolgok. Ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek."
/W. Churchill/

Peter Blackman
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves őrző

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2011. 07. 02. - 00:41:15 »
+1

Kayleigh


Meglepő, s elgondolkodtató dolog lehet, mikor engem valaki a könyvtár felé lát sietni, és nem azért mert nem szeretek olvasni, sőt, ellenkezőleg, csupán a könyvtárossal nem vagyok olyan jó viszonyban, hogy túl sokszor tegyem tiszteletemet eme becses hely felé. Bár ez nem mindig volt így, de egy végzetes "takarodni, kifelé, kifelé"-vel olyannyira elásta előttem magát a könyvtáros, hogy azóta irtózok oda menni, bár azzal is tisztában vagyok, hogy akkor én voltam a hibás, meg hát azzal is, hogy ilyen nem éppen szívélyes kitessélkelésben szinte már minden harmadik-negyedik tanulónak része volt, de hát akkor is a rossz emlék, az rossz emlék. Utána persze meg megmondják, hogy elnéptelenedett a könyvtár, na jó persze ilyen sohase lenne, mert mindig megvannak itt is Madam Cvikker kedvencei akik mindig ott sürögnek-forognak a fent említett helyiségben a könyvtárosnő körül, az ő nagy megelégedésére, meg persze ott vannak a kis jó tanulók akik a fél Roxfortban eltöltött éveiket itt töltik könyvek fölé görnyedve - bár az is lehet, hogy a kedvencek és a jó tanulók egyek és ugyanazok. Nem tudom, csak azt, hogy most be kell ide lépnem.
Nagyot sóhajtva teszem rá a kilincsre a kezemet, majd a következő pillanatban meg is ugrok, és félre kell, hogy álljak, mert hirtelen kitárul az ajtó és néhány negyedikes-ötödikes korú lány csörtet ki rajta, majd mintha ott se lettem volna bevágják maguk mögött azt, és ekkor érzem, hogy rosszkor vagyok rossz helyen, ugyanis ahogy belépek az ajtón egyből a könyvtárosnő harsány hangját hallom meg amint éppen a lányok után kiabál, hogy hogy merték bevágni az ajtót, "itt csendnek és fegyelemnek kell lennie!!"
-Peter maga meg mit áll ott nem látja, hogy útban van?! - vezeti le rajtam a feszültségét: mondtam, hogy rosszkor jöttem, majd miután látva, hogy ténylegesen elállom az utat és ezzel nem engedem be a tudásszomjjal rendelkező diákok egy nagyobb csoportját, gyorsan tovább lépdelek, majd a könyvtár egy távolabbi sarka felé veszem az irányt, csakhogy minél messzebb legyek a potenciális veszélyforrástól, Madam Cvikkertől.
Hogy a fenébe emlékszik a nevemre?? Mégis hogyan? Ebben az évben ráadásul gondosan ügyeltem arra, hogy az épület ezen helyiségét messze elkerüljem: úgy tűnik fent vagyok a feketelistáján - gondolkodom el rajta miközben lerakom a táskámat az asztalra, majd előhúzok egy nagy csomag pergament, meg tintát és pennát, majd ezeket is elhelyezvén az asztalon egy könyv keresésére indulok, mely a "Mérges főzetek" nevet viseli... ha minden igaz, legalábbis mintha ezt mondták volna bájitaltanon.
M-m-m-m megvan, de hogy mennyi főzetes könyve van ennek a William A. Jefferson -nak, biztos valami gonosz varázsló lehetett, aki már nem egy diákot megszívatott az iskolában azzal, hogy ennyi hülyeséggel teleírta a könyveit - köztük engem is, és ezért is vagyok itt, miután a bájitaltan professzor elmondása alapján lehet, hogy bajos lesz az év végi továbbmenetelem, ha nem kezdek valamit magammal a jövőben, és bár az év vége még nagyon messze van, szerintem én ha már nyáron elkezdtem volna gyakorolni rá, akkor sem biztos, hogy megtudnék valamit is csinálni, tök hülye vagyok hozzá.
Tehát a 243.-ik oldaltól kell kijegyzetelni a... a... a... mit??!! - még a nevét sem tudom kiolvasni nem hogy róla írjak, te jó ég - ülök le a kiválasztott asztalhoz, ahol szerencsére rajtam kívül senki sem tartózkodik, így legalább nem látja senki a szerencsétlenkedésemet... hát ez tényleg nem az én sportom...

Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2011. 11. 19. - 12:02:36 »
0

Leonard

„A fontos kérdésekre nincs válasz a könyvekben”



Csak egy könyvért tért be. Délután van.
Az a fajta csöndes, fázósan hallgatag, amikor az ember kinéz az ablakon és a mozdulatlan táj azt az érzést kelti benne; a világ most alszik s jobban teszi, ha ő is keres magának valami elfoglaltságot…

Szóval itt van. Délután.
Pedig minél később jön, annál kevesebben vannak. A diákok többsége lelkiismeretes és tudja, hogy kár halogatni a beadandó dolgozatokat. Így mire az óra mutatója a nyolcas felé közelít, szinte senki sincs itt. Őt is a szükség kényszerítette ide pedig… mennyivel szívesebben járna most az iskolát körülölelő parkban, a hóterhes cédrusok között… a végtelen fehérségben.

Ehelyett ráérős, finom lépteivel szekrénytől szekrényig halad, a tömött sorok között könyvek bújnak egymáshoz, csak néha suttog itt-ott egy-egy, mikor gerincét simítva búcsúzik társaitól. Tudja, hogy valahol erre kell lennie az övének. Igen, itt, ennél az árválkodó asztalnál, ahol… mégis ül valaki.
Higanyszín pillantása csak simítja a fiút, konstatálva létezését, majd némán megkerülve őt, a polchoz lép. Tekintete a megkopott gerinceken jár, még olvasható címek után kutat, míg rá nem lel arra, mely neki kell…
~Meg is van…~ suhan a gondolat, a törékeny test finoman megemelkedik, ahogy lábujjhegyre áll, hosszú kezét nyújtja, s tejfehér ujjai épphogy belekapaszkodnak a gerinc tetejébe…

-   Megmondtam, hogy visszahozom… - hallatszik a túloldalról a hang erejét visszafogó ígéret, melyben félelem reszket.
-   Ha nem teszed meg… - itt abbamarad a fenyegető sziszegés.

Csak a pillanatok lódulnak meg, hogy beleremeg a szekrény, minden bizonnyal némi rásegítéssel a túloldalról. A hatalmas bútornak – ami talán több száz kiló lehet – ez nem okoz jóformán semmit, a majdhogynem kivett könyv azonban, mely szemmel láthatóan sem egy könnyed darab a maga 2000 oldalával és kemény fedelével, lassú mozdulattal szédül le az egyik magasabb polcról. A fakó teremtés ösztönösen ugrik arrébb, mielőtt más formában érintkezhetne a tudást rejtő könyvvel, ez azonban azt eredményezi, hogy csípőjét az asztal szélébe verve felborít azon mindent, ami lehetséges…

A tinta pedig, jó szokásához híven, sötét vérével szennyezi, ami tiszta…
…legyenek azok akár régi fóliánsok, akár… egy beadandó dolgozat pergamenjei.

A pillanatok forgatagában nem igazán tudni, mit is formálnak oly halkan a sápatag ajkak;
Lubricus… - villan a seszínű pillák árnyékából a higanyszín tekintet a polc mögül kisiető felé, jobban mondva annak lábára, s mikor a mágia megfogan, tükörsimává bűvöli a másik alatti köveket… még egy lépés és… a kifelé siető hangos csattanással köt szorosabb ismeretséget a hideg padlóval.

Nem különösebben izgatja tovább az incidens, hacsak…
Rendezi sorait, hattyúszín tincseit, melyek körbefolyják vékony alakját, egy laza mozdulattal terelgeti vállai mögé, felesleges, már-már némi bosszús mozdulatokkal igazítva meg öltözékét s elnyomva a fájdalmat, mely szinte tépi az oldalát.
Pillantása szenvtelen nyugodtsággal vándorol a „bűntett helyszínére”, mintha csak most konstatálná, mi történt. Angyalarcának vonásain kecses, ám csöppet sem szívderítő fintor suhan át…

A leesett könyvéért nyúl, hogy felvegye. S tán nem is tervez mást, mint hogy távozik…
Már a könyvtár sem a régi. A nyugalmat elűzik, a csönd reszketve bújik meg a sarkokban… mert fél a kimondani vágyott szó uralmától.
Naplózva

Leonard Hatchkins
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2011. 11. 23. - 19:19:11 »
0

Angelle

Egy újabb beadandót kell megírnom gyógynövénytanra, és erre a tevékenységre nincs is más jobb hely, mint maga a könyvtár. Komolyan, olyan kettő az egyben érzésem van, mert nyugtom is van, és minden kérdésemre megtalálom a választ a könyvekben. Már amire szükségem van. Egyelőre egyedül vagyok, de a magányom megtöri egy betévedő tejföl szőke leányzó, aki némán libben végig előttem, és egy vaskos könyvet nézett ki magának az egyik polc tetején. Nem foglalkozom vele, mert egyelőre nem zavarta meg a tevékenységemet, egyedül csak magányomnak tesz be egy kicsit. Úgy döntök, hogy tartok egy kis pihenőt, és elmegyek, harapok és iszok valamit. A könyvtár üresen áll, és Madame Cvikker mindig figyel, de most különösen megkértem, hogy legyen szíves figyelemmel kísérni a dolgozatom életét, míg vissza nem jövök. Siettem, ahogy tudtam, és tényleg csak egy pár falat volt, hogy csillapítsam az étvágyam és a szomjam.
Elindultam vissza, hogy a dolgozatom második felével is kész legyek, de amikor visszaértem szörnyű látvány fogadott. A pergament, amire írtam hatalmas sötét folt öntötte el. Egy kiborult tintás üveg tartalma díszelgett a dolgozatomon.
- Ezt ki csinált? – kérdeztem, bár tudtam, hogy a könyvtárban illik csöndben lenni, de nem sok ember – talán kettő vagy három – volt rajtam kívül.
- Ki tette ezt a beadandómmal? – kérdeztem még egyszer, nyugodtabb hangnemben, hátha most mégis jelentkezik valaki.


//Bocsánat, hogy ilyen nyúlfarkyni lett//
Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2011. 11. 23. - 22:19:27 »
0

Leonard

„A fontos kérdésekre nincs válasz a könyvekben”


A szavak különös teremtmények. A maguk módján hajlamosak fantomoknak álcázni magukat, máskor úgy égnek az ember emlékezetébe, mint a letörölhetetlen, behegedhetetlen stigmák. Ezerarcú démonok, jóságos segítők, ki, milyen ruhát „aggat” rájuk, miként veszi szájára őket…
Azokat a szavakat azonban, amik szinte megütik fülét - feltépve a finoman hullámzó csendet -, bizonyos, hogy nem a jóindulat szülte.

Talán még jogos is a csengésük, melyek ettől függetlenül felettébb idegesítő, mondhatni kellemetlenül zavaró módon visszhangzanak a fakó teremtés elméjében. A deres pillák lustán vonnak függönyt a higanyszín tekintet elé, mielőtt kiegyenesedne. Mozdulata nem olyan finom és légies most, mint szokott, a méretes könyv szinte súlyos kőtömbként húzza törékeny alakját, bár vonásain nem tükröződik a kényelmetlenség, vagy hogy esetleg erőlködne. Tudja, hol vannak fizikai határai és ez a fóliáns még pont belefér abba, hogy tartásán ne essen csorba.

Mintha meg sem hallotta volna a kérdést lép az asztalhoz, hogy lapjára (tisztes távolba a méretes pacától) helyezze szerzeményét. A lehajlástól előrefolyt hattyúszín tincseit egy laza kézmozdulattal terelgeti vállain túlra, csak ez után emeli tekintetét a „sebzett” fiúra.
Ugyan a tényleges tettes – aki úgy tűnt, zavarában azt hitte, félrelépett – már fogai közt szűrve szitkait, sántikálva kisietett, neki nem áll szándékában tagadva „lelépni”. Felesleges lenne hát „fantomok” után mutogatnia.
-   Én… - hullámzik szenvtelen semmitmondással a hang, miután szembefordult a fiúval. Higanytekintete lustán méri végig a másikat, ezúttal alaposabban. Szép metszésű arc, sebzett tekintet, némi dühvel fűszerezett hang… Csak tények, de hogy mit von le belőlük, azt megtartja magának, már ha egyáltalán veszi ilyesmire a fáradtságot. Olybá tűnik, még az sem érdekli, ha közönyössége felháborítja a másikat.
-   …én estem neki az asztalnak. De a dolgozatodat a nyitva hagyott tintatartó üvegcsédből kifolyt… tintavér szennyezte be – mintha árnyalatnyi mosoly suhanna át a fagyott ajkakon.
Talán a… hugrabugos fiúnak nem tanították meg a szülei, hogy az üvegeket bizony jobb lezárni, mielőtt magukra hagyják őket. – Remélem - fordítja figyelmét a feketéllő pergamenre, kissé fölé hajolva, mint aki azt latolgatja, érdemes-e foglalkoznia ezzel - …Paltankó újfajta tintájához van „szerencséd”…
Akkor ugyanis muglikként járatos kifejezéssel élve, „keresztet vethet” a másik arra a dolgozatra… az ilyen másolás és későbbi módosítás ellen kifejlesztett tinták köztudomású, hogy nem hatódnak meg egy hanyag „Suvickus”-tól…
Naplózva

Marcus Barret
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2012. 05. 16. - 10:51:51 »
0

[A Hugris és a Holló]

Egy újabb csodálatos nap érkezett el. Ez is ugyanolyan, mint a többi: unalmas. A reggeli teendőim után nem igazán tudom eldönteni mit csináljak. A gitározáshoz most nincs túl sok kedvem, most megint rám jött a magányos hangulat. Pedig ha gitároznék, akkor valószínűleg körül rajonganának. Viszont most nem erre van szükségem. Jobb lenne egy ölelés, vagy néhány baráti szó. Azonban nincsenek barátaim, sem barátnőm. Az itt eltöltött évek alatt sohasem voltam előtérben. Nem igazán ismertem meg másokat és nem is engedtem, hogy hozzám közel kerüljenek.
Így hát a bánatomat most is a megszokott "barátaimba" fojtom, a könyvekbe. A megszokott iskolai ruházatban megyek le a könyvtárba, hogy keressek egy jó könyvet, amit majd olvashatok. Csak állok a polcok között és keresgélek, de nem találok semmit sem, ami a kedvemre való lenne. A könyvtárban többen is vannak már, lassan még ülőhely sem lesz, ha így folytatom. Bár ettől nem kell tartani, kevesen töltenek el itt hosszú időket, kivéve engem. Én gyakran vagyok itt, ha éppen nem gitározok, vagy sétálok valahol. Most viszont még a könyvtár sem hozza meg nekem a megnyugvást, amire vágyok. Ez egy nagyon rossz nap...

//Bocsi hogy gyenge kezdés lett, de most egyszerűen csak ennyire futotta.//
Naplózva

Dona Allyway
Eltávozott karakter
*****


EXprefektus, elvetemült anarchista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2012. 05. 16. - 21:34:55 »
0

Akkor már Borz és Holló  Vigyorog


Rég volt ilyen jó napom! Már reggel elkezdődött a sikersorozat, mikor lementem reggelizni, leültem a szokásos helyemre, mertem a szokásos zabkásából, amikor megtörtént az első nem szokványos dolog: csomagot kaptam. Egy nagyon ismerős, vörösesbarna, elég zilált (a szélvihart tekintve nem is csoda) tollazatú bagolytól, aki csak egy embertől érkezhetett. A csomagban egy varázshallgató volt, teletöltve a kedvenc számaimmal. Rhonda és Lily jól vannak! Hogy honnan jöttem rá? Az ellenőrök biztos nem gondoltak rá, milyen egyszerű így üzenni. A számok első versszakát kell nézni, és a sorrendet. Lily kísérletezte ki ezt az üzenési módot, még békeidőben. Ki gondolta volna, hogy hasznos lesz? Az első: Strays Don’t Sleep-től a For Blue Skies (különben szörnyű szám). Utána a Wanna Be Sure Aidan Hawken-től, és végül a Warriors Od Light a Freedom Call-tól. Na, ki nem érti?
Kell ennél több egy tökéletes naphoz? Az órák még egy lapáttal rátettek: plusz tíz pont a Hugrabugnak. Így már tanulni is több kedvvel megy az ember.
Éppen az utolsó házi feladathoz kellő könyvkupacot lebegtettem vissza a helyére, közben a csodálatos hangú, kvibli énekesnőt,  Édith Piafot hallgattam, és sokak pechére még dúdoltam is -
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Ni Le Bien Qu'on M'a Fait, Ni Le Mal
Tout Ca M'est Bien Egal
Non…
- mikor egy ismeretlen fiút láttam meg. Nem tudom miért tűnt fel, máskor sosem vettem észre. Talán a mostani örömöm nem tudta elviselni, ha bárki egyedül van? Vagy prefektusi kötelezettségem hívó szavának nem tudtam ellenállni? Mindenesetre a könyveket egy intéssel a helyükre küldtem, kikapcsoltam a zenét, és csendesen mellé léptem.:
- Jól vagy? – kérdeztem halkan, bizonytalanul, bár még mindig vidám hangon. a kutya is látta, hogy valami baja van, most hogy elgondolkodom, gyakran láttam itt olvasva, de sosem állt a polcok között ilyen mozdulatlanul.



1. szám: It's been a long year
Since we last spoke
Már egy hosszú esztendő telt el,
Mióta utoljára beszéltünk.

2. szám: I keep coming back
To you everytime
Mindig visszatérek
Hozzád, minden alkalommal.

3. szám:We're standing on the edge of time
We're riding to the stars
And we never will surrender
Lonely knights we are
Az idő szélén állunk,
A csillagokba vágtatunk,
És sosem fogjuk feladni,
Magányos lovagok vagyunk.

Edith Piaf szám: Nem, a világon semmit sem bánok,
Sem a jókat, amiket megéltem, sem a rosszakat, nekem egyre megy.
//több nem lesz ilyen, ígérem//
Naplózva


Marcus Barret
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2012. 05. 18. - 09:56:48 »
0

Borz és Holló

Csak állok a könyvek között és a címeket lesem. Néha azért oldalra pillantok és megnézem az embereket, hogy kik vannak bent. A legtöbbjük csak egy ismerős arc, de nevet nem tudok társítani egyikhez sem. Egy olyan regény sincs, ami érdekelne, csak állok és unottan bámészkodok. Végül úgy döntök, hogy átmegyek a tankönyvekhez és megtanulok valami új dolgot. Azonban itt is az előző sors jut számomra. Annyi minden van, nem tudom eldönteni mit tanuljak. Több könyvet is a kezembe veszek, belelapozok, de utána teszem is vissza a helyére és bámészkodok tovább tanácstalanul. Majd hamarosan egy halk hangot hallok meg, ami kizökkent egy pillanatra.
Azonnal a hang irányába fordulok, így meglátom a lányt, aki egy kérdést tett fel nekem. Hosszú fekete haja van, a bőre kissé sápadt, ráadásul elég karcsú is. Egyből megtetszik a látvány, kissé még el is mosolyodok. Bár ha megfigyeli, akkor láthatja, hogy elég szomorkás mosoly ez.
- Öm, nincs semmi baj. - válaszolok én is halkan. Nem lenne jó, ha a könyvtáros megjelenne és elzavarna.
- Elég ramaty hangulatban ébredtem fel és gondoltam lejövök ide olvasni. Viszont egyik könyvhöz sincs most kedvem, csak válogatok.
Ezután megnézem a könyveket, amiket épp a helyükre varázsol. Valószínűleg épp befejezte a tanulást. Tanulni is jó lenne, de az sem segítene a hangulatomon. Leginkább most egy ölelésre lenne szükséges és egy kiadós beszélgetésre. A téma mindegy, csak legyen akivel beszélhessek.
- A nevem Marcus Barret! - mutatkozok be a lánynak.
Nem tudom, hogy ismer-e, vagy hallott rólam, de azt tudom, hogy én csak látásból ismerem őt. Ha jól tudom akkor Hugris és pár évfolyammal alattam van, egy talán két évvel. A származásáról csak annyit tudok, hogy nem aranyvérű. Bár az ilyen megkülönböztetéseket nem szeretem. Attól még hogy valakinek mindkét szülője varázsló nem jelenti azt, hogy jobb, mint akinek csak az egyik szülője az. Gyakori tapasztalat, hogy sok nem tiszta vérű jobb tanuló, mint aki aranyvérrel született.
Naplózva

Dona Allyway
Eltávozott karakter
*****


EXprefektus, elvetemült anarchista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2012. 05. 21. - 14:44:25 »
0

Borz és Holló

A választ várva illedelmesen kivettem a fülemből a dugaszt és a nyakam köré tekertem a drótot. A fiút hallgatva végre időm is volt megnézni, kit is szólítottam meg nagy igyekezetemben. Hollóhát jelvénye, ami nem is csoda a helyszínt nézve. Magas, legalábbis hozzám képest nagyon magas, és legalább ugyanolyan hosszú a haja, mint az enyém. Ez persze a varázsvilágban egyáltalán nem ritka, de a mugliknál lazán elmehetne rocksztárnak.
Érdekes, hogy egy olyan hollóhátas, aki nem talál magának semmi jó könyvet. Pedig biztos ő is tudja a mondást: „A könyv hideg, de biztos barát.” Én is ezért tartózkodom idén lényegesen többet a közelükben, mint tavaly.
- Dona Allyway – mutatkoztam be, és kezet nyújtottam neki – pedig nagyon sok jó könyv van itt. Olvastad már Locharttól a „Véres napon vámpírföldön-t”? Amilyen bájgúnár és hazudós a férfi, olyan jól ír. Ha pedig mást keresel, akkor tudok ajánlani jó pár mugli, zseniális szerzőt, például Tolkient, vagy Agatha Cristie-t – szünetet tartok a nagy magyarázatban, várom, hogy reagál az elmondottakra. Mindig ez az első tesztem, és ettől függ, hogy alakul tovább a beszélgetés. Undorodva elfordul vagy sem?
Ha rosszul vizsgázik, röviden lelépek, ha nem lehet, hogy megmutatom neki azt a kis titkos könyvtárat, ahol annyi jó könyv vár a beavatottakra. Nekem még egy hatodéves hugrás prefektus mutatta egy közös járőrözésünkön.
Naplózva


Marcus Barret
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2012. 05. 21. - 21:00:41 »
0

Borz és Holló

 Miután bemutatkozok, ő is elárulja a nevét. Dona Allyway. Elraktározom ezt az infót az agyamban, majd halványan, alig láthatóan elmosolyodok.
- Szép név! - szólalok meg.
 Sajnos sokkal hangosabb voltam, mint szerettem volna lenni, de szerencsére a drága jó könyvtáros nőnk még nem jelent meg. Még szerencse... Ezután felsorol néhány címet. Kicsit elgondolkozok, mielőtt válaszolnék.
- Azt a bájgúnárt nem ismerem, de a másik két íróról már hallottam. Tolkien műveit olvastam is, Agatha Cristi írásai viszont nem igazán tetszenek.
 Ezután kicsit közelebb hajolok hozzá. Nem akarom hogy esetleg más is meghallja, amit kérdezni akarok. Az új szabályok miatt nem biztos hogy jó lenne, ha kitudódna.
- Ismersz még jó mugli írókat? A horror és a fantasy nagyon érdekel! - suttogom. - Olvastam már pár ilyen könyvet és nagyon tetszettek.
 Nagyon kíváncsi vagyok a válaszára. Olyan jó lenne, ha ismerne párat. Szeretnék már valami jót olvasni és nem a varázslók hülyeségét. Meg tanulni sem szeretnék. Már most már úgy vagyok ezzel az egésszel, megtanulom azt amit az órákon leadnak és csak néha végzek kutató munkát. Ezek a módosítások nagyon nem tetszenek, amiket kitaláltak, őrültségnek tartom. Nem jobbak ezek, mint Hitler volt...
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 14. - 04:30:45
Az oldal 0.323 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.