+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Mugliismeret tanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 5 6 [7] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mugliismeret tanterem  (Megtekintve 24341 alkalommal)

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #90 Dátum: 2012. 07. 31. - 00:45:07 »
+2

Mugliismeret óra
utójáték

- Igyekszel nem bajba kerülni-*ismétli meg megerősítésképpen, mintha csak a jó példát akarná megdicsérni, de közben a tekintete akarva, akaratlanul is a dzsekire téved, meg is érinti. Vajon ez lenne az eszköze a baj elkerülésének? Melore, ha hazudik is, roppant ügyetlenül teszi, már-már bájosan, hiszen ez inkább a baj keresésének nyilvánvaló jele. Ennyire unalmas volna az iskolában? Ennyire nincs mitől félni, hogy már egy hugrabugos leánykának is a maga vakmerőségét kell használnia ahhoz, hogy némi izgalomban legyen része, mert senki nem akarja megkínozni mindenféle indok nélkül, csak azért, mert a vére nem felel meg az elvártaknak?
Nagyon helyes. Legyen is így. Csak akkor még érthetetlenebb és megfoghatatlanabb ez az egész rendszer.*
- Nem vagyok beteg-*ő bezzeg remekül hazudok, könnyedén, szemrebbenés nélkül, egy kis mosollyal.* - Fáj a fejem csak-*ad mégis némi választ a tablettára, ha már egyszer így villogott vele. Szüksége volt rá. Ez a leggyalázatosabb, el kellett volna kerülnie ezt a kis intermezzot, de hát most már mindegy.
Látja ugyan a döbbenetet a bájos arcon, de nem hallja az odabent megfogalmazódó kérdéseket, így nem is tudja megnyugtatóan megválaszolni a felmerülő kételyeket a gondolkodásával kapcsolatban. Ellenben roppant figyelmesen és intelligensen néz, amennyire zavaros pillantásától kitelik, a szeme kissé összeszűkült az utóbbi időben, mintha mindig fájdalmasan hunyorítana, de hát a fényviszonyok roppant barátságosak. Sóhajt egyet halkan, ahogy úgy látszik, hogy megértik a szavait, legalább csak neki tűnik úgy, mintha egy teljesen idegen nyelven szólna.*
- Benned is-*pillant el megint a dzsekire. Nyilvánvalóan nem tartja teljesen ártatlannak és veszélytelennek a lányt, és leginkább attól tart, hogy önmagára veszélyt jelent, de hát ezt ilyen nyíltan mégsem mondhatja ki, legalábbis egyelőre. Házvezető, neki kell kipuhatolnia és kiismernie a diákokat, még ha nem is ismerhette őket a kezdetektől. A hiányossága most akár a Hugrabugosok testi épségét is veszélyeztetheti, elvégre nem tudja, mikor próbálja őket megnyugtatni mentorként és pártfogóként. Valahol a tudata mélyén keserűn kikacagja önmagát. Ő, mint mentor és támogató. Éppen ő.* - Remélem, hogy így lesz, de nem lehetek benne teljesen biztos, még ha hinni is akarok neked-*a hangja egészen lágy, egészen megnyugtató, mintha valami puha, meleg entitáshoz beszélne, akit az ember legszívesebben az arcához szorítana, miközben piheg...
Pislant egyet zavarodottan, mintha csak a kérdés okozná a döbbenetét, nem pedig a fájdalomcsillapító hatása zavarta volna össze hirtelen a tudatát. Talán túladagolta magát, és most fog, itt összeesni, megint egy tanítványa előtt, rémülten feldobog a szíve, csendben marad, hosszú-hosszú pillanatokig, a tekintetét Melore pillantásába akasztja, megmerevedett benne az érzés, a törődő aggodalom, nem látni alatta a felrepedezett, rémült valóságot, az izmok feszült játékát, küzdelmét a fantomgörccsel, ami végül meg is adja magát, és nem válik valóságosság. A megkönnyebbülése annyira érezhető, hogy még válaszol is, noha, szokás szerinti stílusában.*
-Melore, egyáltalán nem fontos, hogy nekem, neked, vagy bárkinek mi tetszik-*hajol előre kissé felé, megint. Nincs portré a teremben, mugli képek csúfkodnak a falakon mozdulatlatnul.* - Az a fontos, hogy Nekik tetsszen, amit mi csinálunk.

Naplózva

Melore Lainey
Eltávozott karakter
*****


------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #91 Dátum: 2012. 08. 06. - 14:41:56 »
+1

 
SHANNON
és senki más

Ahogy ismétli a szavaimat, mintha gúnyolódna - vagy csak biztosít, hogy igen, ez a helyes döntés? Ahogy a dzsekit érinti, biztos vagyok benne, hogy kételkedik az igazamban és talán van is miért. Akár azt is mondhatjuk hazudtam, bár ez egy elég bonyolult gondolatmenet. Hiszen, az alap felállás az, hogy bajba akarok kerülni, tehát mit csinálok? Keresem a bajt, ami soha nem talál meg. Mint most is, beülök mugli ruhában, én, az átnevelésre szoruló muglipárti félvér, egy inspektor által megfigyelt órára és mi történik? Naná, hogy nem én vagyok a legérdekesebb, mert egy griffendélesnek megint sikerült lefordulnia a székről. Cöh. Tehát, ha tizenhat év tapasztalatát vesszük, csak úgy kerülhetnék bajba, ha kivételesen megpróbálnék nem bajba kerülni, amit ígéretem szerint tenni is fogok. Amivel viszont megszegem a másik ígéretet, miszerint nem is fogok bajba kerülni. Megpróbálni vagy megtenni, fontos kulcsszavak a nyakatekert érvelésben. Megpróbáljam ezt most érthetően összefoglalni egy mondatban vagy inkább hagyjuk? Nem is kérdés.
- Sajnos nem tudok mit tenni, ha már az igyekvés is kevés, ilyen hatalmas erőkkel szemben. - Most én is a feketéllő ruhadarabra pillantok. Igen, a szerelem hatalmas erejére gondolok, egyébként, és azért is merem ennyire nyíltan kimondani, mert talán sosem találná ki. Ő, én, szerelem? Kizárt. Ahogy haladunk előre az időben, egyre durcásabb és durcásabb leszek. Nem ér, hogy mindig én maradok egyedül, kizárva a titkokból, kizárva az életekből. Ahogy a fejfájást említi, csak fokozza az érzést. Ez sem egy érdekesség, egy nyom, egy kaland kezdete. Csak egy kedves kérdésre adott egyszerű, logikus válasz.
- Szerencse. - Majdnem azt mondtam, örülök, mert örülök is, és mondhattam is volna, hogy örülök, hiszen ez csak egy üres frázis, de mégsem. Túl igaz lett volna, átlátott volna rajtam.
- A hinni akarás egy jó kezdet. Viszont, ha van is bennem lázongásra való hajlam, mit számít? Még nem sok ideje a házvezetőm, szóval az előző évekről szívesen bevallom: még soha, soha nem kaptam pontlevonást, de még büntetőmunkát sem. Az átnevelésre is csak véletlenül választhattak ki, mint félvér hugrabugos, mert talán a Roxfort történetében én vagyok az első, aki még soha nem sikált serlegeket, takarított ágytálakat vagy fényezett üstöket. Akár nevezhetjük szerencsének is. - De balszerencsének is, nézőpont kérdése. Kicsit bosszant, hogy Shannon úgy tekint rám, mintha olyan lennék, amilyen szeretnék lenni, én pedig itt bizonygathatom szégyenkezve, az ő örömére, hogy nem is. Persze, aki már volt bajban, az nem tudhatja, milyen nyomorúságos az élete egy bajkeresőnek.
Mi az, hogy nem fontos, mi tetszik?! Értetlenkedve bámulok fel Shannonra, mert ezt nem mondhatja komolyan. Ennyire életunt és megkeseredett vagy épp valami üres frázist ismételget, amivel a gyerekeket a kollektív öntudatra nevelik? Ha nem lennék reménytelenül szerelmes, most tuti megsértődnék rá... Várjunk csak... Még így is megtehetem!
- Bocsánat, de szerintem igenis fontos! Ha nem lehet saját véleményem se, mégis mi okom lenne rá, hogy azt csináljam, amit mondanak? Nem lázadozom, nem is fogok, mert kicsi vagyok, gyenge és gyáva. De azt nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem számít az, ha nem tartom ezt jónak. Ez annyira... kegyetlen! - Nem emelem fel a hangom, nem hiányzik, hogy a folyosóról is hallatsszon, amit mondok, pedig legszívesebben az arcába kiabálnám az egészet. Mondjuk, az kicsit bajos lenne, mert fel kéne állnom előtte egy székre. Nem baj, a hangom így is eléggé számonkérő és csalódott, valamit mondania kell, meg kell nyugtatnia. Meg kell... Ha nem rajonganék érte ennyire, erre a mondatra már rácsaptam volna az ajtót és nyüszítve elslattyogtam volna. De rajongok.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #92 Dátum: 2012. 08. 06. - 19:23:05 »
+2

Mugliismeret óra
utójáték

*Kész szerencse, hogy mit sem sejt a lány gondolatmenetéből, fáradt, leharcolt külleme láttán ez inkább számít kegyelemnek, mint titoknak, talán értelmezni se tudta volna, vagy éppen túlértelmezi, ismerve zaklatott gondolkodásmódját, könnyen lehet, hogy számtalan kellemetlen dimenziót sajtolt volna még bele az amúgy is egymással összevágó és szédítően felcsavarodók mellé. Szemléli ugyan az arcát, de soha nem folyamodna olyasmihez, mint legilimencia a diákjaival és védenceivel szemben, főleg, mert ő maga is inkább áldozata az ilyesminek, zaklatott tudata kárt okozna inkább, mint hasznot, nem tudást nyerne, de mindketten káros tapasztalatot.
Mély lélegzetet vesz, kissé elmosolyodik.*
- Hatalmas erők? Azért nincsenek olyan hatalmas ellen-erők, hogy ne lehessen elkerülni a bajt. Legfeljebb olyan társaságok, de te....?-*persze, tökéletesen félreérti, a szerelem nem opció, olybá fest valami gonosz ördög csúnyán kirabolta a professzor értelmezéséből ezt a lehetőséget, hiába olyan kecsegtető és magától értetődő.
Szerencse, újabb fakó kis mosoly, hiába, azért Melore képes megmosolyogtatni, még akkor is, hogyha semmi, de semmi nem indokolja a vidámságot, nem zárkózik el előle teljesen, bár talán csak azért, mert az elzárkózáshoz ép és erős ajtók, masszív falak kellenek, neki meg szinte a szemhéja is törött, rozsdás zsanéron lóg, a fáradtsága nyilvánvaló, de az is, hogy az álom kerüli, felesleges is volna pihenőt javasolni neki. Ámde egy szavát se mulasztja el a lánynak efféle dőreségek miatt, mégiscsak ő  a házvezetője. Szemrebbenés nélkül hagyja, hogy kifejtse a mondanivalóját. Kissé megnedvesíti száraz száját, mielőtt felismerve a helyzetet részben, manipulatív lépést tenne.*
- Roppant csalódott leszek, mint házvezető, és mint „kedvenc tanár”-*zöld szemében egy pillanatnyi derű villan, jelezve, hogy bizony-bizony, a tanárokhoz is eljutnak néha a pletykák, azok leszármazottai, kis és nagytestvérei, unokái és keresztfiai.* - Ha pont ebben az utolsó évben változtatsz ezen a szokásodon. Örülök, hogy nem ért semmiféle atrocitás és soshe kellett ilyesmire vetemedned, bármennyire is azt sugallja a griffendéles példa, különcnek, hangoskodónak, feltűnőnek, rossznak lenni egyszerűen nem menő. Félre ne értsd, Mayfield komolyan rosszul lett az órán, vélhetően a stressztől, ami mostanában nyomasztja a társaidat, ez érthető. Érthető, hogy kiakadtok, érthető, hogy elfáradtok, hogy elegetek van az egész, kifordult, látszólag ellenetek acsargó világból, mindabból, ami körülvesz téged-*titeket? Elbizonytalanodik a hangja, ezek olyan szavak, amiket nem akart kimondani, Melore értetlenkedő pillantása is gátat vet a hangjának, így egy kissé megint csak figyel. Olyképpen kezeli a lány kirohanását, mintha teljesen természetes lenne tanár-diák viszonyban ez. *
- Persze, hogy neked fontos-*feleli lágyan, csitítóan, a hangja az órán hallhatóhoz képest mélyebb, megértőbb, kevésbé okos, hideg, független, inkább hallatszik részrehajlónak, mint aki igazat ad a lánynak, a hangja igazat ad, de persze a szavait meg kell válogatnia, akármennyire fáj is.*
- Természetesen az az okod, hogy várni akarsz, kiböjtölni egy olyan időszakot, amikor a saját véleményed nem csak neked és esetleg nekem fontos, hanem mindenki másnak is. De értsd meg, hogy a jelen nem egy olyan időszak, és sehol nincs olyan pontja ennek az országnak, ahol az lenne. A várakozás az egyetlen logikus lépés, éppen azért, hogy életben maradj, és egyszer majd lehessen véleményed-*még közelebb hajol a lányhoz, egészen lehalkítja a hangját, bizalmasan.* - Hovatovább, mit gondolsz, meddig marad még a többi társad ilyen kiemelten, bántatlanul kezelt, mint most? Elfogy egyszer a türelem, és ha már eddig kitartottál, akkor nem fokozatosan fogod megismerni a „terror” igazát, hanem egyszerűen megölnek. Jelenleg pár tucat vérző orr, törött csontok, megkínzott diákok, ez semmi ahhoz képest, ami lehet, ha elfogy a türelem mézes madzagja. Az lesz igazán kegyetlen.

Naplózva
Oldalak: 1 ... 5 6 [7] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 03. - 16:33:41
Az oldal 0.185 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.