+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  ♦Omnis vir lupus♦
| | | | |-+  Régi idők dalai
| | | | | |-+  Richard Grosiean (Moderátor: Richard Grosiean)
| | | | | | |-+  Ha két vérszomjas szörnyeteg találkozik...
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Ha két vérszomjas szörnyeteg találkozik...  (Megtekintve 3321 alkalommal)

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 10. 25. - 23:13:30 »
0


[azon az éjjelen, nem sokkal azután miután Dumbledore szíve az utolsókat verte]

Füst, sötét, magány, vágy.
   Fogalmam sincs jelenleg melyik a legrosszabb. Füst, hát persze. A gomolygó, szinte már áttetsző légnemű anyag, mely csak úgy száll fölfelé, mintha rá fordítva, vagy akár egyáltalán nem hatnának a gravitáció ugyancsak szigorú törvényei. Büdös, igen, de hát, ha valaki cigarettázik, akkor ezt el kell viselnie. Nem egy leányálom, de nincs mit tenni, hiszen leszokni meg olyan nehéz.
   Sötét. Amikor kicsi voltam, mindig féltem a sötétben. Ha kimentem a folyosóra, villanyt kapcsoltam. Hogy mitől féltem? Nem tudom. Az ismeretlentől, igen, valószínűleg attól, hogy nem tudom, nem tudhatom mi vár rám a sötétségbe burkolózó zugokban. Pedig igazán nem volt okom félelemre, soha sem volt okom rá, hiszen egész életemet jól őrzött helyeken töltöttem. Akár a franciaországi, akár a londoni kúriáról beszélünk, vagy éppen a Roxfortról. Mindig, veszélyesen hátborzongató, így belegondolni, ám egyben megnyugtató érzés is.

   Magány és vágy. Igen, azt hiszem tökéletesen összekapcsolhatóak itt. Debbie már hetek óta hozzám se szól. Megbántottam. Nem, az valami sokkal több volt annál. Érzéketlen módon megcsaltam, s hogy csöppnyi bűntudatot is mutattam volna, frászt, nem az a fajta vagyok, s ő ezt tudja, ennek ellenére, biztosan állíthatom, szeret, s én is őt. Még ha nem is bizonygatom folyton, hiszen már nem vagyunk gyerekek, tudjuk, hogy nem kell kimondani dolgokat, ahhoz, hogy úgy is legyenek, tudjuk, hogy elég csupán ránézni a másikra, s megérti, akár egy pillantásból. Már régóta nem értem finom, női testhez, régóta nem szántottam végig ujjaimmal egy nő hasát, hátát, combját, mellét, nyakát, vagy más testrészét, rég nem csókolhattam meg senkit, az ajkak játéka már csak üres vágyálom számomra, mintha múltbéli játék, álomkép lenne csupán. Már kívánom, sőt, mi az, hogy, egy nő közelsége maga a megváltás lenne, ám ez nem sokat számít. Úgyis egyedül vagyok, s hogy egy fiatal, csinos lány betérjen erre, sőt, hajlandó legyen leállni velem, hát erre nagyon kevés az esély, hiszen melyik csaj vágyakozna ide? Ebbe a végtelenül unalmas, szinte már üres tanterembe. Pár, ócska sárga párna oszladozik a sarokban, a terem kellős közepén pedig jókora tanári asztal mely úgy vélem egy emberi test alatt egyből össze is roskadna. Egyszóval nem egy vágyálom, de nem lényeg. Nekem tökéletesen megfelel, fogalmazhatok úgy is, ez az én titkos búvóhelyem. Mint régen az oviban, mikor bebújtam a fa tövébe és azt képzeltem, hogy senki sem lát, hogy egy kis, fából tákolt házikóban ülök, egyedül. Oh, milyen szép is volt régen, mikor még csak ennyi gonddal kellett megbirkóznom, mikor még csupán az volt a legnagyobb bánatom, hogy a kis Billy Anderson ellopta a zsírkrétámat.

   Ma meg. A legtöbb iskolatársam most az elhunyt igazgatót siratja. Hát én nem. Ne értsetek félre, bírtam az öreget, nagy arc volt, meg minden, de egyszer ígyis úgyis meg kellett halnia, Piton meg, hát ő egy idióta. Most erre nem tudok mit mondani. Hogy lehet ilyen hülye hogy nyilvánosan lejáratja magát, én tuti húztam volna a fejemre valami szatyrot, hogy legalább ne jöjjenek rá, ki volt, de nem baj. Egy tanárral több vagy kevesebb, nem kottyan meg senkinek.

Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 10. 26. - 11:17:04 »
0

                        
Az ördögömnek <3


Sötétség.
Bujaság. Gondolatok. Düh. Félelem. Rettegés. Elgyöngülés. Harag. Gyűlölet. Tűz. Vadság. Pokol ...
Nem tudhatod mikor csap le Rád az Élet kegyetlen tenyere. Mikor vág tarkón, hogy a lábaid alatt összeroskadsz, mikor vihog a képedbe kárörvendően: megint Ő győzött. Ismét pokollá teszi a fiatal lány életét, még jobban, mint eddig tette, de ezúttal nem kegyelmez. Ugyanazzal a véres tőrrel szurkálja, mint több évvel ezelőtt. Több? Egyetlenegy. Mégis az az egy év a gyönge lélek számára, egy életet jelentett, egy új kezdetet. Egy esztendőt ajándékozott neki a Sors? Amolyan halál előtti utolsó kívánságot? Túl kevés. Túl kevés, ahhoz, hogy a tőrrel szúrt seb behegedjen. De nem a Halál jött el érte, egy annál számára rosszabb dolog, ami eltörpül a "Halál" fogalma mellett. A démonok küldötte, a Sátán fia, a reménytelenség számára. Egy ördögi elfajzott lélek, s a Végzet jelképe a lány szemében. Ez a lélek egy emberi testben bújt meg, s terrorizálta a környezetét, mely azokban az időkben egy és ugyanaz volt a lánnyal.

Az egyetlen gyenge pontja, mely mellett eltűnik a hűvösség gőgje, leomlik a tartás fala. Visszatért és keres, vadászik akár a vadász a vadra. Itt van és őt keresi. Valóban őt kere ... őt keresi?! Vagy ez egy megtébolyult elme képzelgései?! Nem ... megtébolyult semmiképp. Zavarodott, elhomályosult. Mi bizonyítja? Egy szétszórt tinédzser szava?! Csak az a bökkenő, hogy ez a szétszórt tinédzser Robert. És a szava szent. De hát miért? Miért bízik benne vakon? Ha van olyan érzés, amit a nevelő apja nem pusztított el a lányban, az Robert felé irányult, irányul, és irányulni fog. Hát ezért. És ha azt mondja, látta Őt London utcáján, aki gerincbe törte a lelki világát, az úgy van.

Hiba lenne megfogalmazni mit érez Alyson. Nem lehet szavakba önteni. Düh, félelem, harag, rettegés, amik közel állnak ahhoz, amiről beszélünk.Mint szunnyadó, kitörni készülő vulkán, úgy tör fel belőle a gyűlölet perzselő lángja. Hideg zuhanynál, minden nyomorúságnál borzalmasabb félelem járta be teste minden szegletét.

Nem tudja mi tévő legyen. Feldúlt, szétszórt, tudatlan, és botor. nem gondolkozik, csak görcsösen szorítva a levelet, siet előre és előre. Nem látja az ajtók feliratát, nem hallja a festmények szidó szavait, csak megy és megy egy sötét alagútban, ahonnan nincs menekvés. Kétségbeesett, haragos, meggondolatlan. Belök egy ajtót, nem tudja milyen ajtó, vagy hová vezet. Ajtó.
Becsukja maga után, s nekiveti magát annak. Kidülledt szemei fókuszálnak, és felfedezi: nem egyedül van. Egy pillanatig megrémül, de hamar megnyugtatja magát, egy fiú. Merlinre, a Roxfortbban van! Kimenjen? Szóljon hozzá? Nem bír mit tenni, nem képes mozogni, áll, de nem képes hűvösséget, tartást, önbizalmat, gőgöt felmutatni, képtelen most felölteni álarcát, melyet egy éve már viselt. Nem tudja ki az, nem érdekli, nem is tudja talán felfogni. Bár ki is az Alyson Leingter legsebezhetőbb oldalát látja, int először mutat az új világának, s talán utoljára ...
A sebet feltépték.
Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 10. 26. - 14:49:17 »
0


[azon az éjjelen, nem sokkal azután miután Dumbledore szíve az utolsókat verte]

Az egyetlen érzés, mely felébreszti lelkemben a vidám pillangókat, melyek így vad repkedésbe, szárnycsapkodásba kezdenek. Öröm. Mámor. Bujaság, s felismerés.
Egy lány. Hosszú, szőke tincsekkel, s egy kiló sminkkel. Maga a gyönyör, legalábbis ebben a magányos helyzetben az, amúgy meg.. hát eléggé alsóbbrendű, ha úgy nézzük. Nem az esetem, ennél én jobbhoz vagyok szokva, d alkalmilag jó, sőt mi több. Tökéletes. Ahogyan zihál, veszi a levegőt, ahogyan megmozdul. Egy olyan érzelmet szabadít fel bennem, melyről eddig csupán ábrándozni mertem. A féktelen vágyat. A vágyat, hogy hozzáérjek, hogy hol, mindegy. Csupán egy érintés, nem nagydolog, most mégis.

A félig elszívott cigarettacsikket elnyomom az ablakpárkány hideg felületén, majd egész testemmel a nő felé fordulok, s szám kaján vigyorra húzódik, mintha a jövőbe látnék, s előre tudnám, vajon mi fog történni. De tényleg. Mégis mire számítok? Mégis mi a fenét akarok ettől a lánytól? Hisz, nem is ismerem. Vagy mégis? Lehet, hogy… Alyson!? Igen, Alyson, az osztálytársam. A lány, akivel félelmetesen sok közös vonásunk van, a lány, kiről az a hír járja, hogy bármikor, bárkivel. Hehe, furcsa, hogy a sors milyen jól kormányozza a dolgokat. Mintha a fejembe látna, mintha egy aranyhal lenne, ki teljesíti az ember kívánságait, legyen szó bármiről.

Két lépés, három, majd lassan felé hajolok, megfogom kezét, közben csábítóan mosolygok, s lassan formázva a szavakat suttogok.
- Szia Lyson. Mi a helyzet? – hangom mintha erotikusan csengene, vagy csak én érzem úgy, mintha egy bomba lennék, mely bármikor felrobbanhat. Csupán a szikrára van szüksége, mely meggyújtja a kanócot, s utána mindent elronthat.
Közelebb húzom magamhoz, már olyannyira, hogy érzem leheletét, ahogyan ki, majd újból kifújja a levegőt. Az éltető anyagot, mely nélkül mindannyian holtan végeznénk.
Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2009. 10. 26. - 16:08:47 »
0

                  
A pokolfajzatomnak <3


Csend. Szenvedés. Sötétség. Kétségbeesés. Fájdalom.
A szép üveggömb összetört, nem védi többé gyermekálom, és száz cserép közt sebzett szívvel áll, tétován. Ha rázuhan egy zord világ, hogy bírná el gyönge vállal? Sehogy. Nem lehet, lehetetlen, képtelenség, hogy visszatért volna. Mit keres Londonban? Miért nem él a mocskában Canterburyben? Miért kell itt lennie? Vége az iskolának ... Bekövetkezik a nyár, és a bujkálás. Mi történik, ha rátalál...? Ha megtalálja és ...? És olyanra vetemedik, amit nem lehet ép ésszel felfogni? Sosem gondolkozott rajta, mi lenne ha. Mi lenne ha rátalálna, mi lenne ha találkoznak. De ha eljön az idő, amikor bekövetkezik, mit fog lépni? Elmenekül, de hogyan? Védekezik, de hogyan? Támad, de hogyan? Öl, de mekkora élvezettel?
Naggyal...
De utána mit tehetne? Mit tesz? Nem tudja. Az még a jövő zenéje.

A porcelán test megrázkódik. Megfogták a kezét. A férfi, aki itt bent van. Szemben áll vele. A buja szavak eljutnak elhomályosult tudatáig, s a harag, az a kitörni készülő vulkán, most felszínre tört.
- Menj a bánatba!- egy lökést idéz a férfi mellkasára, ám túl gyönge, ahhoz, hogy az izmos testet eltaszítsa magától, de kibújik előle. Idegesen szoknyája zsebébe gyűri a levelet. Most nem. Máskor igen, de most nem, kit érdekel holmi férfi test, ha egy pszichopata van a nyomában?!
Kimenne. Kimenne, ha a férfi nem állna az ajtónál, ahol eddig ő állt. Nem kéne félnie tőle. Nem is fél. Egyszerűen a lelkileg és fizikailag, most túl gyenge. Nem tudja mi tévő legyen. Sosem fordul elő ilyesmi vele, de a mostani alkalom kivételes. Ha itt marad, érzi, hogy nem lenne képes sokáig álarcában lenni, és azt nem engedheti. Menekülni nem menekül, Ő soha nem futamodik meg. Hátrasétál egy padhoz, amin elhelyezkedik. Nem vesz tudomást Richardtól, nem is tud. Elővesz egy cigarettát. Az utolsó. Rágyújt, s lassan pöfékel. Hogy lehet, hogy még ez sem nyugtatja meg, ami máskor oly sokszor segít?
Cserben hagyták.






Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2009. 10. 26. - 18:53:47 »
0


[ugyan cica, ne álltasd magad!]

Düh. Hirtelen harag, majd felismerés, és nyugodtság.
Hogy a fenébe? Hát hogy merészeli?! Visszautasítani engem! Richard Grosieant! Ezt eddig nem sokan tették és húúú. Rettentően felbosszant. Nők, mind egytől egyig egy idióta, ribancok, ku… nyugi Richi. Hát, hogy neveltek? Nem szabad kimutatnod a haragot. Sőt! Tégy úgy mintha nem is lennének érzéseid, mintha… mintha csak egy gépezet lennél szív, lélek és érzelmek nélkül, melyet úgy tipornak a földbe, ahogyan csak akarnak, melyet úgy rángatnak madzagon, ahogy azt kedvük tartja, melyet vakon irányíthatnak, az úgysem áll ellent, nem, mivel úgy programozták. Ez vagyok én. Egy, a szüleim, nevelőim, nagyszüleim kénye kedve szerint beprogramozott érzéketlen robot, egy gépezet. Csupa madzag, semmi élet. De nem, hiszen éppen ezért teszem, amit teszek, ezért szegem meg a szabályokat, ezért szoktam rosszat tenni, ami esetleg feldühítheti ostoba „programozóimat”. Azért, hogy úgy tűnjön, én is érző ember vagyok, mert igen, ez valóban így van. Még ha sokan el is hitték ostoba álcám. Igaz, ezt sokszor akarva akaratlan elrontom, tönkreteszem, és sokszor hasznomra is válik. Például jót tesz, ha azt látják, hogy kemény vagyok, de ha egy ilyen idegkirobbanás után kérdeznék, akkor… egyszerűen útálom. Nem szeretem az életem. Főleg a programozásomat.
   
   De Alyson, ő egészen más. Biztosan vannak érzelmei, van szíve és nincsenek programozói, akik minden mozdulatát számon tartják. Ő biztosan nem élhet ilyen körülmények között. Nem, nem hiszem. Fejem lecsüggesztem, majd egy pillanat múlva már a megszokott, „alapképernyőt” mutatva elindulok a lány felé, s mosolyogva nézem, ahogyan rágyújt. Megállok vele szemben, s igyekszem együttérzést mutatni, mintha tudnám, hogyan kell, mintha azt is belém programozták volna, pedig nem. Tudom, hogy nem. Látszik rajta, hogy ideges, s ha még valamit el akarok nála érni, akkor jobb, ha egy kicsit együtt érzek vele, vagy mifene. A nők ezt szeretik, s remélem így megenyhíthetem egy kicsit.

- Mi a baj Aly? – kérdem szomorkás hangon. Hát nem nagyszerű, milyen jó színész vagyok? Főleg, ha így magamnak bevallom. Hiszen színész akarok lenne, s így fontos, hogy néhanapján játsszam a szerepem, s kicsit otthagyjam az üresen kongó gépházat, hadd porosodjon kicsit, ráfér.
Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2009. 12. 13. - 19:19:40 »
0

                  
Lucifer követének <3  

Mit akarsz te pokolfajzat? Te szörnyszülött beteg lélek?! Lélek, beszélhetünk lélekről? Mondd, mit akarsz? Érzelmet, vágyat, tüzet, a testem? Nem árulják olyan olcsón az aranyat. Főleg nem a magadfajtáknak, azoknak a démonoknak, akik elszívják belőled az utolsó önbecsületedet is, és bizony bennem már csak egy csepp van, amit nem adok könnyen! Ha kell szenvedek azért a csöppért, csak hogy hozzá ne érhess. Ó igen, én mazochista állat, te meg egy elvetemült pokol-hányta szörnyeteg.

Nem fél. Nem fél, nem retteg. Csak... Csak tart. Tart egy olyan embertől, akit pár nappal ezelőtt egy kis felvágós seggfejnek tartott, de most nem mer megszólalni. Így megrendítette volna? Már nem képes nemet mondani? Nem képes ellenállni, vagy csak már nem akar? Nem érdekli semmi más, könnyebb lenne egy átokkal véget vetni magának? Túl sok a kérdés, tele van a feje gondolatokkal, cikáznak egymás után, de nem tud mit tenni, akár extázisba is eshetne, sokat nem változtatna rajta, talán még könnyebb is lenne, mély depresszióba, mi több kómába esni, milyen könnyű is lenne....
Ugyan miket gondol itt? Szenvedni akar, szenvedni, fájdalmat érezni, felbecsülhetetlenül jobb lenne, mint azt a félelem végigélni, amit most érez, azt akarja, hogy bántsák. Ez a fiú, itt ez a fiú, megkérhetné, hogy gyerünk kínozza meg, mit bánja ő! Vagy ragadjon pálcát és támadjon rá, mire a fiú vajon mit csinálna? Visszaátkozna átkokkal, fájdalmas átkokkal, ó mily gyönyörű lenne, fizikai fájdalmat érezni, ez a rohadt lelki fájdalom helyett. Ezért nem mert sose érezni, túlságosan fájdalmas az, sokkal könnyebb érzéketlen kőszobornak  tettetni magad, de persze az emberi érzések, ott bujkálnak valahol alattomosan. Hm. Milyen borzalom.
Annyi gondolat, mégis üvegesen bámul maga elé, mintha megőrült volna, milyen szép is lenne, de nem így van. El is feledkezett a külvilágról, a teremről, a fiúról, talán a cigi is leesett már. Nem is tartja már a kezében, csak a bársonyos hang rántotta vissza a világba.
Lassan felemeli fejét, és tekintetét a szépfiú arcára emeli, milyen kis bájos... Nagy szemekkel bámul rá, de nem szólal meg. Visszabámul maga elé, de most nem olyan hosszú ideig, ismét felnéz, de most már megszólal.
- Mit akarsz tőlem?
Hangja talán egy kicsit remegett, a félelemtől, amit vagy Sam miatt érzett, vagy olyan kiszolgáltatottnak és gyengének érezte magát, hogy egy ilyen hólyagtól is fél... Nem! Nem fél, nem retteg...Csak tart.
Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2009. 12. 22. - 19:43:26 »
0


Egy előreprogramozott gépezet. Ez vagyok én. Egy gép, mely a hidegben néha-néha lefagy, kihagy, vagy nem tudom, még mit csinál. A gép, ami teszi a dolgát, amire programozták. Hogy kik? Na vajon kik? A programozók, akik jelen esetben a nagyszüleim, és szüleim. Utálom őket érte, de valahogy mégis jól jön. Ez a szilárd gép-külső, mely megtörhetetlennek látszik és én is csak nagy ritkán tudok kitörni belőle, mert igen, erős a rendszer, aki benne él, pedig már kevésbé, na de ezt senki sem tudja, mindenki csak az érzéketlen gépet látja rajtam, a magányos, kőkemény gépet.

   Az alapképernyő lassan megszűnik, majd beúszik a képernyőkímélő. Egy egyszerűen nagyszerű, csábos mosoly, mely bármely másik nőt ledöntené a lábáról, s előttem kuporognának, mígnem ki nem elégíthetnek. De, nem hiszem, hogy ez most használna. Sőt, még a Crucio se nagyon. Ha akarok is valamit ettől a nőtől, akkor nekem, az egyéniségemmel, s nem csupán a géppel kell megszelídítenem.
- Oh, hát semmit.  – jelentem ki egyszerűen, majd felvonom szemöldököm. Micsoda ostoba kérdés! Semmi olyat nem akarok, amire ő gondolhat, legalábbis egyelőre biztos nem. Remeg, látom, hogy mennyire fél tőlem. Így aligha lenne jó dolog csatlakoztatni magamhoz. Hát milyen lenne már? Azt hiszem, összeharapdálna... ott… a kimenetelemnél és… juj. Belegondolni is rossz.
   Közelebb lépek hozzá, kezemmel átölelve derekát, majd finom csókot lehelek nyakára, hátha ettől kissé felenged. Nem hagyhatom, hogy féljen. Jó, ez a gép miatt van, de akkor is. Nem félhet tőlem, pont ő, egy ilyen kemény csaj. Kemény, vagy csak keménynek látszik? Mi van, ha ő is csupán egy gép, aki ugyanolyan, mint én? Mi van ha… ? Nem, biztos nem. Hiszen láttam már sírni, s mint tudjuk a gépek nem sírnak. A rozsdásodás úgy is utolérné őket, meg hát, szerintem a gépek nem is tudnak sírni. Én legalábbis nem emlékszem egy esetre sem. Én tudok egyáltalán sírni?
- Csupán… téged. – lehelem két csók között, majd kicsit távolabb húzódok, és legvadabb tekintetemmel nézek a szemébe. Vajon milyen lehet egy gépezet, vad tekintete? Azért kíváncsi lennék rá, magamra.
   A tüzes szemezés után, ismét előrébb hajolok, s egy az előbbiknél is lágyabb, finomabb csókot adok a szájára. Na, ez az, amihez egy gép igazán ért. A tömény romantika és erotika, de ehhez aztán nagyon.

Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2009. 12. 23. - 18:33:07 »
0

                  
Magának a Lucifernek <3                       +16


Játékot akarsz? Szexet, vadságot, tüzet? Engedjek neked...? Óh, drágám... Cirógassalak? Simogassalak? Karmolásszalak? Szorítsalak? Tépjelek? Bántsalak? Cirógass! Simogass! Karmolássz! Szoríts! Tépj! Bánts! Roppants össze! Te bestia, szívd ki belőlem az utolsó csepp életet is...! Ha találsz még...

Megbélyegeződés. Minduntalan ezt érezte át Alyson egész életében. Ki is Alyson? "Tudod, az a lány, aki fűvel-fával...Aha...Nem, nem!.. Persze, hogy bepróbálkoztam már nála, de a vad cica visszaátkozott..."
Igen, Alyson volt az évfolyam r*banca. Mindenféle pletykák terjengtek róla, nem is bánta, lenézett mindenkit, aki ezeket terjesztette, és jókat röhögött rajtuk magában, hogy milyen szánalmas kis életük van, hogy nincs jobb dolguk, mint kiszínezni a történteket, és elhíresztelni. Hogy miféle pletykák ezek? Mindenféle. A múltjáról, hogy árva gyerek, hogy igazándiból pszichés beteg, és gyógyszereket szed rá, hogy ápolták az elme osztályon a Mungóban, vagy egy-két csók elcsattanását, egészítették ki, mindig egy-egy pici dologgal, és a végére elterjedt, hogy lefeküdt mindenkivel az évfolyamból, sőt már a hetediket is végigjárta, de senki nem tudta az igazságot. Persze, ezek mind kitalált baromságok, de Alyson hagyta, hadd higgyenek, amit akarnak, így legalább megmaradt a tekintélye, büszkesége, hogy igenis ő jobb azoknál a cafkáknál, és beképzelt hólyagoknál, akik ezeket alkotják, mindenki csak a hazugságokon csámcsog, de ő tudja az igazságot, más szánalomra méltó viselkedése pedig nem számít. Mikor számított? Sohasem érdekelte, mi folyik a háta mögött, legalább is ilyen téren, ő attól még igazi , büszke Leingter maradt, és maradni is fog. Milyen vicces... Azok a mocskos kitalált agyszülemények ellentettje a valóságnak, méghozzá tükrös ellentettje.
Meglepő, nemde? Alysonhoz még senki nem ért hozzá. Szűkebb értelemben. Sose tagadta meg a játékot, a szexualitás formáit, de sose mert elmenni a dologig. Nem szégyellte ezt sosem, de így még jobban örült, azoknak a pletykáknak, maik körülötte terjengtek. Akik ezeket kitalálták, mind bosszúból csinálták, mert Aly visszamerte őket utasítani. Clyde, Walter, Jason, Brad, Taddeus egy-egy csókig elmentek, sőt akár tovább is, de amikor Aly állj-t parancsolt, mind vérig sértve hagyták ott a lányt, és bosszúból ilyen gyerekes meséket dudorásztak, a Roxfort kíváncsi, pletykákra szomjazó fülekbe. Alyson egy olyan embernél akarta elveszteni lányságát, aki szereti, vagy legalább is, Aly úgy érezze, hogy igen, nála kellett, hogy megtörténjen. Na, igen, ezt szégyellte, hogy ezt az ostoba, gyerekes elvét mostanáig megtartotta, mostanáig.
Nem tudja mi ütött belé, talán a gyengesége, talán Richard mosolya..mosolya, höh, vicsora törte át a jeget, de áttörte. Amint érezte a puha ajkak érintését a nyakán, már lendült volna a keze, de megszólalt. Megszólal,t ami máskor egy fikarcnyit se érdekelte volna, de most ledermesztette. És igen az az utolsó csók miatt, az, az miatt történt minden, minden, amit később Aly meg fog bánni, keservesen meg fog bánni...
Kitágult pupillával nézett a szempárban, melyben a romlottság tüze égett, lobogott, lángolt, Alysonban meg a kéj, a fájdalom iránti szomjúság lángolt, melyet oltani akart minél hamarabb. A dermedés felszállt, akár a hajnali köd, és Alyson lágyan visszacsókolt, csak kutatott a nyelvével, de egyre jobba lángolt, így nem tehetett másképp, nyelve vad táncba kezdett, a lány égett minden porcikájában, a vér pezsgett az ereiben, de hátra döntve a fiút, ránehezedett, és nem hagyta abba se a táncot, se a lángolást. Mintha tűzbe ment volna lehűteni magát, félt, csókolta, harapdálta a puha szájak szélét, csak legyen vége, csak legyen vége! Teste égett, lelke remegett. Most fél, most tart, mindentől, ami ezek után következik, vagy a jövőben felvillan, retteg...
Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2009. 12. 26. - 18:40:33 »
0


[oh, megtisztelő, de hol vagyok én Luciferhez? Hááát   +16 ]

Alyson Leingter. Brrr… kiráz a hideg eme ördögi név hallatán, mely, ha nem szerepel ott a Roxfort-ribancok, képzeletbeli listán, akkor én egy aranyos kis angyalka vagyok. Pedig nem. Biztosan nem, hiszen a gépek… már hogy lennének angyalok. mekkora szárny kéne nekik ahhoz, hogy fel tudjanak emelkedni a rengeteg gonoszság égető súlya alatt. Neked például már mázsáim voltak e téren, pedig még a jobbak közül való vagyok. Milyen érzés lehet Voldemortnak? Vajon mekkora teher lehet rajta? Istenem, mintha érdekelne. Mintha a helyében szeretnék lenni, pedig nem. Fuj, ki akarna a helyében lenni? Jó nekem a saját testem, hisz olyan jóképű vagyok. A csábítás pokoli követe. Egyszerűen gyalázatos, hogy mennyire tébolyult s gonosz vagyok kívülről. És még én mondom itt Alysont mindenféle kurvának, mikor én is fűvel-fával, csak nem azzal, akivel kéne. Jaj, ne, miért pont most gondolok megint Debbie-re. Pont most, mikor lassan odalenn „Stand up!” van.  Bezony. A szex nem gyerekjáték. Mert én aztán bezzeg tudom. Én, egy gép. Hűha, de komoly.

Sokszor olyan érzésem támad, hogy ki akarom dobni ostoba „jelmezem”. Mikor a gépházat csak oly nehezen lehet levenni, és akkor is csupán kis időre. Mikor már nagyon elegem van belőle. Mikor már nagyon erős vagyok hozzá. Érzelmileg. Most például nem menne, de nem is próbálkozok. Élveztem a pillanatot, a helyzetet, és a kialakuló kapcsolatot, mely valószínűleg nem fog tovább tartani egy éjszakánál. Persze, nem hagynám ott a menyasszonyomat, egy ilyen nőért. Nem, soha. Én csak őt szeretem, s ez így is lesz. Örökkön örökké, mint a mesékben, csak itt éppen nem a szivárványmintás vár lesz a helyszín, hanem maga az ördög vára. A pokol fellegei. Az én birodalmam.

Közelebb lépek hozzá. Viszonozza a csókot. Ez az kislány! Imádlak, jól csinálod. Ne hagyd abba.
Mintha hallaná a gondolataimat, folytatja, s vadul. Istenem, de jó. Nem gondoltam volna, hogy belemegy a játékba… ennyire. Ez már halálosan komoly, kőkemény, ahogyan már valami más is az…
Szívem egyre vadabbul dobogott, ahogyan a vér testemben elkezdett áramlani egyre lefelé. Egy bizonyos testrészbe. A férfiak büszkeségébe, ahogy az ilyen élethelyzetekbe az lenni szokott.
Egyszerre csak nyomás, majd hátra dőlök. Finoman, majd a lány rám nehezedik. Ez az! Most tökéletesen belátok dekoltázsába, de nekem nem elég. Lenyúlok, miközben viszonzom a vad csókot, s a pólóját elkezdem felfele húzni, majd le a fején. Csodás. Jól van kislány… csak így tovább!
Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2010. 02. 10. - 19:48:13 »
0

                  
Csak is Neked <3                                               +16  

Nem érdekel, mit cselekszel, nem érdekel, mit mondasz, én ellent tartok egy ilyen féregnek, mint te vagy. Nem érdekel a pénzed, a vicsorod, a tested, egy ujjal sem érek hozzád, nem alázkodom meg előtted, és én bírom. Bírom, amíg kedved nem lankad… Csak nem tudom meddig bírom…

Ordítana, hogy másszon le róla, visítozna, kapálózna, ha fájdalom iránti vágy nem kerekedne felül minden érzelmet, s józan észt. Undorító, hogy éppen rajta fekszik, egy ilyen álnok parazitán… Nem kell neki semmire, kihasználja, mint mindenki mást, nem érdekli, hogy gazdag, nem érdekli a csábos mosolya, nem érdekli az észbontó teste. Játszadozik, épp hogy csak tudja csillapítani kínzó vágyát, majd gőgösen faképnél hagyja a Grosiean-gyereket.
Ha már itt vagyunk, miért ne élvezné ki a helyzetet? Élvezni fogja, s azt még jobban, ahogy csillapítja szörnyű vágyát, és önfeledten fogja nézni az elképedt arcot, amit majd akkor lát, mikor kisétál ebből a pokolbugyorból.
Forró kezek kúsznak pólója alá, melyek lassan, érzékien egyre-egyre feljebb tolják a gyenge ruhadarabot, s a fején átbujtatva a fiú eltávolítja azt. Amint a felső lekerült róla, ajkai visszatapadtak a fiúéra, és vadul harapdálni kezdte azt, nem érdekelte ha fáj is neki, fájjon csak!
Fekete, csipkés melltartóban tapadt rá a férfi testre, ami felháborító módon, még nem volt csupasz. Szája elvándoroltak a fülekhez, s most arra került a sor. Lágyan harapdálni kezdte, s mintha extázisba esett volna, mély, erotikus morgást hallatott, melynek biztosan lesznek következményei. Bal karja a fiú tarkója alá csusszant, s megmarkolta a barna szálakat, míg a másik keze, már lentebbi tájakon kalandozott. Pólója alatt hosszú ujjaival végigszántotta a felsőtestet, majd visszahúzta azt, és a nadrággal kezdett babrálni. Mélyen az ördögi szempárba fúrta tekintetét, és kaján – bár játszott- mosollyal lihegett, remélve, hogy ez valamit megindít odalent. Meg is indított,  a lány már érezte azt a keménységet, amit már oly sokszor megtapasztalt, mikor egy-egy fiúka ölében kötött ki. Két ujjával kigombolta nadrágját, s mielőtt még keze a lényegre tért volna, oldalát végigsimítva a csípőjére tévedt. Ő volt felül, ő irányított. Élvezte, ó, de még menyire!
Arcát a füléhez emelte, és behunyt szemmel elsuttogott.
- Ejnye, nem gondolod, hogy előbb virággal és bókokkal kéne kedveskedned?- hangja őrülten csengett, talán meg is őrült, a következő pillanatban erősen megmarkolta a tincseit, a tarkóján pihent kezeivel, s teljes erőből meghúzta azt, amitől több mint valószínű feje hátrahanyatlik, egyenesen a padba ütközve. Miután meggyőződött róla, hogy felszisszen fájdalmában a férfi alany, tovább fojtatta- Ne nyüszíts drágám, tudom, hogy neked ennél magasabb a fájdalom küszöböd…
Kéjesen elkuncogva magát, a szemeibe fúrta tekintetét. Meddig megy el? A bokszerig. Ott aztán, jól faképnél hagyja, addigra elcsendesíti tengerként dúló vágyát, és a fiú eléggé ki lesz szolgáltatva, ahhoz, hogy nagyot koppanjon, amint otthagyja. Sőt talán egy kis extra élvezetet is be tud sűríteni közéje…
Kezeit kicsúsztatta a lángoló test alól, s a két csuklójára kulcsolta az ujjait, majd azt a padhoz feszítette. Fogai közt szűrte ki a szavakat, kaján vigyorral az arcán- És te mit tudsz, csődöröm?
Szorításom enyhült, s oldal lecsúszva róla, magamra húztam, jelezve, most ő jön. Mint egy kis társasjáték, egy szexuális játék, amiben, mi vagyunk a játékbábuk. Bár tüzelt, égett a lány teste, és igen, élvezte a helyzetet, amennyire egy nő tudja ezt élvezni, de az üresség még ott volt benne. Még ellenállt Richardnak, és ez nem lesz másképp.
Most ő került felülre, de hogy ne higgye, hogy most ki van neki szolgáltatva, összekulcsolva az ujjait a tarkója mögött, felemelkedett a szőke feje, és nyelvével utat tört magának az ajkai között.
Ismét...
Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2010. 06. 05. - 12:45:13 »
0


[ +18 ]

Csókolom.
Ölelem.
Szorítom.
Vetkőztetem.
Vad tekintettel a szemébe nézek, majd a lekerült pólót a hátam mögé hajítom ám éppen, hogy csak sikerült levegőt vennem ő már rám vetette magát. Ismét. Csók közben az ajkaimat harapdálja. Nem gondoltam, hogy ennyire vad lesz én nem igazán kedvelem az ilyet, de ha szeretné, hát legyen, elvégre valamit valamiért. Szemem kissé összeszűkül a fájdalom hatására, de próbálom viszonozni a harapásokat. Előre hajol, mellei testemre simulnak igaz még csak melltartóban, de ez már nem sokáig lesz így. Most fülemet kezdi el harapdálni. Ez jobban fáj, de nem reagálok. Kezeim hátsóján kalandoznak, aztán végigsimítok a hátán is ő pedig közben pólóm alá nyúl, majd a nadrágomhoz. Ez az, jönnek a jobb részek. Imádom! Halkan felsóhajtok s hagyom magam. Élvezem a dolgokat, már amennyire ez lehetséges. Érzések telítődnek bennem, ami egy különösen ritka pillanat, ugyanis a gépek szokás szerint taszítják az érzelmeket legfőképp a pozitívokat. Ez velem is így van. Én is egy hülye gép vagyok.

Alyson furcsán lihegni kezdett miközben a nadrágommal foglalkozott. Furcsa a nők milyen hangokat nem képesek kiadni. Kaján vigyorára én is egy hasonlóval válaszolok. Van ebben a lányban valami furcsa. Nem tudom, minek mondanám. Bolondság? Őrültség? Mindkettő Mindegy. Egy menetre elmegy. Utána úgysem fogok többet hozzászólni… hozzáérni. Annyira azért nem jó nő, hogy még törjem is magam érte. Álmodozni álmodozhat róla – bár ezt erősen kétlem – én viszont közelíteni soha sem fogok. Hamarosan kettőnk kapcsolata olyan lesz, mint eddig is volt. Rideg és komoly. Semmi más. Mert igen, nekem is vannak terveim, és ezek a szextől igenis eléggé távolra esnek. Nem áll szándékomban magamévá tenni ezt a nőt, akit mélyen megvetek. Dehogyis. Ez viszont még várhat. Egy kicsit had élvezzem én is a helyzetet. Még egy nagyon kicsit. Viszont amíg ő van felül, nem tudok sokat tenni ellene.

Fülembe suttog.
Játszik.
Hülye kurva – mondanám reflexből, de énem tiltakozik a szavak ellen. Nem mondhatom ezt, mert azzal mindent elrontanék. Neem, jó fiúnak kell lennem… egy darabig. Épp válaszolni akartam, de keményen hajamba markolt és hátrarántotta fejem. Valószínűleg nagyobb ütést kaptam a padtól bár nem tudom megmondani ő mekkora fájdalmat akart okozni. De sikerült. Hangosan felszisszentem, míg egy pillanatra minden elsötétült előttem. Borzalmasan fáj. Wááh… nem bírom. Legszívesebben most elrohannék, de bizonyos szempontból jobb, hogy ezt tette. Nem fogom sajnálni. Egyáltalán nem. Kegyetlen leszek, még annál is jobban, ahogy terveztem.

És hirtelen a padhoz szorít. Lebuktam! Vége mindennek – nyilall át a gondolat agyamon, de gyorsan el is vetem. A fenéket nem tudhatta meg, hacsak nem gondolatolvasó, de még akkor sem, hiszen az elmúlt fél órában igyekeztem hanyagolni az ezzel kapcsolatos dolgokat. Biztosan nem tudja. Akkor meg? Csak játszik? Azt hiszi, ez felizgat? Jó, igen fel vagyok izgulva, de nem az erőszakra. Olcsó, buta lotyó.
Hogy én mit tudok? Szerintem te nem akarod megtudni. A végén még megijednél.
Nincs szükség ara, hogy maga után húzzon. Megyek én is főleg, hogy most már én lehetek felül. Eddig kissé féltem. Nem bízok benne, de most már minden félelmem elillant, ahogyan rajta feküdtem és teljes felsőtestét beláttam. Valóban jó alakja van, de ez most nem számít annyira. Nem azét vagyok itt, mert jó a teste. És akkor megcsókol.
Ellenkeznem kéne, a végén még elcsábítana és belemennék a játékba. Végülis hajlanék rá, de tisztában vagyok vele, hogy akkor nem tudnám végre hajtani, amit akarok. Játszok. Én is. Most már nem vigyázok rá. Csak arra koncentrálok, hogy visszakapja a fájdalmat, amit okozott, és hogy szenvedjen. Előre hajolok hátra szorítva fejét s hajába markolok. Nem húzom meg különösebben, majd lejjebb hajolok jobbomat még mindig hajában szorítva lehúzom melltartóját, hogy egyik melle teljesen kilátsszon, majd mellbimbójába harapok erősen, s folytatom. Felsőtestét csókolgatva jutok el a másikig s abba is belemélyesztem fogaimat. Egy valamire vágyok. Szenvedjen! Bár úgyis szenvedni fog.

Szememmel feltekintek. Semmi. Vagyis, amire szükségem lenne az nincs ott. Akkor hol lehet? Biztosan kiejtettem valahol. Balra nézek, s megpillantom az asztal alatt. Bal kezemmel kinyúlok érte mivel jobb kezem még mindig a feje alatt van, s magamhoz húzom a 14, 5 hüvelyk cédrus pálcát melybe még egykor egy egyszarvú szőrét rejtették el. Ám ekkor elengedem. Még nincs itt a megfelelő pillanat. Viszont remélem nem látta meg a pálcát. Könnyen azt hiheti, hogy meg akarom ölni, de ez hülyeség. Nem tudnék még egy életet kioltani. Túl gyenge vagyok. Legalábbis az öléshez igen.

Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2010. 07. 27. - 12:38:49 »
0

                  
Csak is Neked <3                                               +16  


   Hiba volt felülre engedni, nagy hiba volt. Hiba volt itt maradnia, hiba volt hagyni, hogy hozzá érjen. Botor volt, és gyenge. Elhagyta saját magát, de már késő volt. Késő volt?
   Ismét elöntötte az agyát valami, hogy vér, vagy fájdalom, vagy szenvedés nem tudja. De kívülállónak érezte magát. Mintha hirtelen felülről, külső szemlélőként nézte volna ezt az egész jelenetet.

   Miért hagyta, hogy Richard elcsábítsa? Mert elcsábította. Aly sosem kívánt érintkezni bárhogyan is ezzel a pénzmániás sznobbal, és ha teljes erejéből jelen lett volna az elmúlt órában, messziről elkerüli a fiút, ha kellett volna megátkozza, csak hogy ne legyen ő is egy szajhája a Grosiean-gyereknek. De nem volt jelen, és már késő volt. Hogyan tudna megállni... Némiképp ő maga hozta magát ilyen helyzetbe, hiszen bármikor lehetett volna leutasító és RIchard egy idő után lemondott volna róla, nem gyűrte volna magát, ebben biztos volt. Most átkozhatná Richardot, vagy magát, már édes mindegy volt.
   A hányinger kerülgette, ahogy rájött mit is művel. Ostoba volt, és nem akarta, hogy már mindegy legyen, de mit tehetne? Eljött az idő, hogy lelökje magáról? De hogyan, hisz a férfitest rá nehezedett, és a fizikuma messze volt attól, hogy elbírja. Gyerünk Aly, megtudod csinálni, nem engedheted, hogy Richard...

   Egyre gyorsabban veszi a levegőt, amint Richard leveszi róla a melltartóját. Ne... nem! A lányt elfogja a pánik, de amint felpróbál emelkedni, észre kell vennie, hogy erősen markolják a haját. Feje önkéntelenül visszahanyatlik a padra, amely egy nagyobb koppanást eredményez. A fiú nem áll le, ahogy erősen beleharap Aly mellébe, ő egy fájdalmat ordítást hallat. Ekkor Richard elengedi, és a kínálkozó alkalmat megragadva, hogy egy kicsit engedett a szorításból, kipróbál csusszanni alóla, de eredménytelenül. A pálcája a szoknyájában. Idegesen kap a szoknyájához, hogy a zsebéből előhúzza.
Ha Richard nem veszi észre a ténykedéseit
   Lelöki magáról, és azon nyomban pálcát szegez rá.
   - Te szemét! - remegve keres valami átkot a fejében, amit most rászórhatna, de csak egy egyszerű jut eszébe - Levicorpus! - vár. Hátha betalált...

Ha Richard észreveszi a ténykedéseit
   Bár pálcájára nem számíthat, erőteljesen kapálózni kezd, és karmolászni a fiút, ahol csak éri. Most vagy soha! Erőlködik, rúg-kapál, harap, bármi, csak legyen már vége ennek az egésznek!


Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2010. 08. 05. - 21:21:17 »
0


[ +16 ]

Egy sóhajt hallatok.
Hangos. Hosszú. És legfőképp szenvedéllyel fűszerezett sóhajt.
De belül mást érzek. Megvetést és sajnálatot, bár a sajnálat inkább tetteimre irányul nem az alattam fekvő lányra, aki úgy tűnik kezd rájönni, milyen ostoba volt, hogy engedett a csábításnak. Milyen egy ostoba kurva volt. Úgy néz ki kezd rájönni, hogy milyen is valójában. Ha mást nem is, egy valamit elértem ma, mégpedig hogy ez a szánalmas nőszemély a trágyarakás csúcsáról kissé magába nézzen. És ennyi bőven elég nekem. Mást nem is akarok. Illetve… gondolok itt össze vissza badarságokat, dehogynem akarok!
A pálcámat!
A cédruspálcát, melyet az imént engedtem el, ismét megmarkolok, látva, hogy lassan elérkezünk arra a pontra melyet már ő sem hagyhat szó nélkül, és ha netalán eltalál a pálcájáig, akkor elég nagy bajba sodorhat. Kellemetlen lenne. Nagyon kellemetlen.

Megfelelő átkon gondolkozva – nem túl erős, de nem is az a gyenge, valami szenvedtetős csak hogy tudja hol a helye – észreveszem, hogy kihasználja a pillanatot és pálcájáért nyúl, és akkor minden olyan gyorsan történik.
Felemelkedek, mintha a lábamnál fogva rántottak volna, s himbálózni kezdek a levegőben, egetlen fegyveremet jobbommal szorosan markolva. Dühösen nézek rá s már csak az kéne, hogy kezemet a mellkasomra helyezzem, hogy tényleg olyan legyek, mint egy durcás kisfiú.
Szóval így állunk. Ez már nem az aminek indult.
- Figyelj szivi. Elég lett volna szólni, hogy nem akarod. Most miért kellett ezt? – mutatok végig magamon. Arcomon a műmájer valamit-nem-értek kifejezés jelenik meg mely egy félig felhúzott szemöldökből és lebiggyesztett ajkakból áll. Persze készenlétben tartom a cédrusvesszőt, netán ha újra támadni készülne, amit – már bocsá világ, de – nem tudom, miért tenne. De komolyan. Tudom, nem ismer és csupán ezért reagálta túl a dolgot, de ha simán szólt volna, akkor abbahagyom. Persze, belül dühös vagyok, amiért nem sikerült elcsakliznom tőle pár hajszálat, de ha nem, hát nem. Az érzéseimet és a kedélyállapotomat egyébként is jobb szeretem megtartani magamnak.
Most megkérdezném, hogy hajlandó lesz-e valaha a büdös életben leengedni innen, vagy nézhetem még pár évig a csodálatos fenekét alulról, de inkább nem teszem, hanem csak pöccintek egyet pálcámmal mire a bűbáj hatását veszti, én meg furcsa pózban érek földet… vagyis félig padot, félig földet.
Elgyötört arccal - melyet inkább a totális rájátszás eredményez – állok fel, közben bordáimat és hátsó felemet dörzsölve, melyek úgy sajognak, mintha most rúgott volna fel tíz felvadult hippogriff – egyszerre.
Hmm… furcsa, hogy pont ezt az átkot használta, de ha átgondolom, akkor logikus. Valószínűleg én is ezt tettem volna. Még jó, hogy ismertem, más különben még mindig ott lógnék. Nem hiába tartom én a bátyámat. Jacob több sötét varázslatot ismer, mint apám meg anyám együttvéve. Nem hiába, jó neveltetést kapott.
Miután sikeresen felverekedtem magam gyorsan felkapom fejem mintha csak most eszméltem volna fel rá, hogy talán még mindig veszélyben vagyok. Igaz nem félek a lánytól, de nem ismerem a képességeit, így tartani mindenképpen tartok tőle. Bizonyos távolságot. Kétlem, hogy képes lenne nagyobb kárt okozni bennem.
Ránézek. Tetszetős félmeztelen alakja ellenére már nem kívánom. Már nem akarom megcsókolni, vagy hozzáérni. Őszintén szólva kissé kellemetlenül érzem magam, hiszen eddig SENKI nem utasított vissza. Ő az egyetlen, s nem tudom miért tette. Hát a legegyszerűbb, ha megkérdezem.
- Ha már így állunk – és most gyorsan előre szegezem a pálcámat. Nem megfélemlítés gyanánt, de biztos, ami biztos. - … legalább elmondanád, hogy miért nem bírtad tovább? Figyelj. Ha ilyen gyorsan elégtél, én megértem. De tényleg. – jó, ez nem igazán így van, de a csajok buknak erre a megértem dumára. Másrészt viszont a gyomrom fordul fel tőle. Ha ezt sokáig csinálom, olyan leszek, mint az öcsém. Blöe.

Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2010. 08. 07. - 11:14:01 »
0

                  
Csak is Neked <3                                               +16  


   Az átok betalált. Még mindig remegett a pálca vége, valóságos csoda volt, hogy az átokcsóva eltalálta a fiút. Alyson arca hirtelen felderül, bár szíve még mindig vadul kalapál. Sikerült. Leállította ezt az egészet. Lassan kezdett megnyugodni, és bár a pálcája is szög egyenesen meredt a fejjel lefele lógó fiúra. Elmosolyodott a durcás kifejezésen, és ahogy az arcát elönti a vér. Lihegésszerű, halk kuncogást hallat, és végül teljes biztonságban érzi magát.
   Bár még mindig óriási baklövésnek tartotta a „nem cselekvését”, amit akkor tett, amikor Richard rámászott. Már az első szavaiból leszűrte, hogy mi a célja a fiúnak, csakhogy akkor ki volt borulva, és nem igazán tudott ellenkezni, vagy nem is akart. Pontosabban akart, csak nem sikerült rávennie az agyát. Nem igazán nevezné magát gyávának, vagy gyengének. Egyszerűen van egy elve, amit betart, ha belepusztul is, és Richard egy gyenge pillanatában fedezte fel. Sam a városban járt már, és ez nem kerülhette el a figyelmét, sehogy sem. Kiborította. Neki is vannak érzelmei, még ha nem is pozitívak a legtöbb. Richard kihasználta az állapotát, és pont.
   Lassacskán kezdett feloldódni, bár még benne lappangott az iménti félelem, de lényegesebben csekélyebb granulátumban. Richard fejjel lefele lógott, de még így is próbálta palástolni a meglepettségét, felháborodását.
   - Nem vagyok a Szivid. – közli szinte azonnal, teljes nyugalommal. Attól függetlenül, hogy kettejük között kicsit fűtöttebb lett a helyzet az átlagnál, semmi joga, hogy „Szivinek” vagy „Cicámnak”, vagy bárminek is szólítsa.
   - Ugyan Grosiean, te is tudod, hogy nem bírtad volna elviselni, hogy kikosaraztak. – aljas mosolyra húzódnak ajkai. Meg volt győződve arról, hogy gyenge pontra tapintott a fiúnál. A nagy Richard Grosiean-t visszautasították, ej-ej! Ettől függetlenül nem érezte magát jobban Alyson, nem érzett dicsőséget, vagy győzelmi mámort, habár más esetben biztos, hogy érzett volna, de most nem. Örült, hogy megszabadult tőle.
   Elég kényelmetlenül érezte magát egy szál szoknyában, sőt már undorodott a ténytől, hogy így látja Richard. Legszívesebben eltakarta volna magát, de nem tehette. Add1, Richard nem érezhette, hogy Alyson bánja, hogy félmeztelen. Add2, a pálcája még mindig előreszegezve állt a fiúra. Nála van még a pálcája, nem bízhat semmit sem a véletlenre.
   A fiú könnyedén levarázsolta magát, bár a földet érés nem volt a legkényelmesebb, de valahogy nem érzett együttérzést iránta. Enyhe terpeszben állt tovább a lány, úgy fegyverezte le a fiút.
   Egymással szemben álltak, félmeztelenül. Más helyzetben, előzményekkel kimondottan élvezné a szituációt. Félrehúzott szájjal, felvont szemöldökkel hallgatta végig. Az utolsó két mondatra fel kellett hogy kacagjon. Halkan nevetett, majd miután kiszórakozta magát, megszólalt.
   - A feltevésedre nincs több hozzáfűznivalóm. – célzok a nevetésre. Persze. Még ha meg is történt volna, pont ő értené meg? – Megértenéd? Grosiean, benned semmilyen érzelem nincs. De még csak gyűlölet sem. Üres vagy, aki csak összefekszik fűvel-fával, mert unja a lóvéját.
   Tartott, hogy Richard erősebb lenne nála, és ha most rátámadna, akkor Alyson nem bírná kivédeni, de ezt egy percig sem mutatta. Persze, még elnézze az önelégült vigyort az arcán. Ha-ha.
   - Ne értékeld magad túl. – adtam meg a jó tanácsot. Persze, egy-két csók, nyakra puszi, és ő már kisült volna? Alyson több mindent megélt, mint Richard gondolná.
   Nem támadott. Várt.
Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Richard Grosiean
[Topiktulaj]
*****


| a rebellis | VIII. |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2010. 08. 08. - 23:20:17 »
0

[ +16 – csak a csúnya szavak miatt ]

Jujj. A szívembe markolt. Rabolt tőlem. Bele a lelkembe. Egyenesen. Egy hatalmas botot, és megforgatta. Na… tényleg ennyire belém akart volna hatolni?
Nem értem miért kínoz… miért teszi, oh ne! Szenvedek, sírok és már nem bíroooom! Megőrjít. Bolond leszek… vagyok! A szavak, melyekkel sért, melyekkel bántani próbál.
Oh, most mondja meg, most szóljak hozzá, jajj ne, nem tudok. Nem, tényleg nem. Ezekre csak egyet tudok tenni, röhögök. Igen kislány röhögök, ugyanis szart se érsz el nálam a becsmérlő megjegyzéseiddel, akárhogy is próbálkozol. Még ha csinálsz nekem egy külön műsort, egy túlélő show- t én akkor sem hagyom el magam és nem engedek! Nem! Jó, persze, belül kicsit bánt a dolog, de ez nem olyan probléma, amit egyedül ne tudnék megemészteni szóval… köszi szépen, de… inkább nézz tükörbe és csak azután ítélkezz fölöttem!
Földet érek.
Jujj, de még mennyire! Azért ezen még csiszolni kéne, nem egészen tökéletes, s ruhakímélő, de majd üzemmódot váltok, vagy valami. Hmm… már ki is terveltem. Majd megkérem Mitchit hogy varázsoljon fel én meg majd leszedem magam és közben finomítom a technikát. Hehe! Kifogok én a sors balkezén! Túljárok mindenki eszén és én leszek a landolás művésze!
El ne felejtsek holnap reggel benézni a gyengélkedőre… lehet, hogy a fejem is sikerült bevernem…
Kacagására én is elmosolyodok, s szemeim összeszűkülnek, ahogyan a mezítelen domborokon legelésznek. Bárcsak máshol is megtehetnék… ejj-ejj.
Nem, engem abszolút nem zavar ez a túlzottan is közeli barátságra utaló ruházat, vagy éppen annak a hiánya. Legalább látja mit hagyott ki, és remélem, szenved. Marja a kín, a lelkiismerete, a szenvedés belülről felemészti, és végül megadja magát… de már késő lesz. Elbuktál! Hehe!
Én viszont nem tudnék beszámolni hasonló szenvedésről, sajnos, nem sajnos, de a lánynak közel sincsenek akkora csöcsei, mint vártam, úgyhogy a szokványosan lapos osztályú árucikket csupán néha találja érdekesnek kiéhezett szempárom. Na… majd talán holnap belakmározhat valaki másból, de úgy látszik mára ennyi volt a vacsi…
Aztán megszólal.
Oh, kín, ne csináld, neee…
Minek söpörsz végig rajtam, mint egy hurrikán, vérző, gennyes sebeket, s összetört végtagokat hagyva magad után? Oh, mondd, miért?
Egy szemforgatást, még nagyon annyit se érdemel ezért a gyenge próbálkozásért, de mégis kap, aztán nyelvem megered, mely ismét csak bizonyítja, hogy mennyire hülye vagyok, és, hogy mennyire gyerekes is tudok lenni… remek.
- Nem cicám. – a helyesebb szó a patkány lenne… talán – Nem azért fekszek le fűvel-fával, mert unom a pénzem. Köszi, hogy már bankosnénit játszol, de vannak nálad jobbak is, és a pénzem meg köszöni szépen, jól van. Nélküled is. A szex meg tudod, általában jól esik az embernek és azért csinálja, de ha még nem volt részed hasonlóban, hogy is magyarázhatnám el neked… ? – gúnyos mosoly terül el arcomon, mellyel kifejezem, mennyire nem rokonszenves, s már mennyire nem áhítozom a testi közelsége iránt.
A padnak dőlök háttal, pálcámat félig leeresztve, s igyekszek lassabban venni a levegőt, nehogy megfeledkezzek magamról és arról, hol is vagyok. Nem lenne túl jó, a-a.
Dühös vagyok.
Semmi másra nem vágyok, mint hogy darabokra szedjem.
Hogy jön ő ahhoz, hogy azt mondja, nincsenek érzéseim? Hah? Hogy mondhatja? Nem tud ő rólam semmit az égadta egy világon! Semmit! Ha tudná, miken mentem keresztül, most egy ilyen kijelentés után behúzná fülét, csöcsét, meg miegymását, amit még egyáltalán húzgálni tud.
Hogy nincsenek érzéseim…
Szóval így állunk.

A rövid és roppant szánalmas megjegyzését szó nélkül hagyom, és csak dühösen, arcomon a gúnyos mosollyal tekintek rá. Még egy sértő szó és neki annyi. Kibaszottul remélem, hogy visszavesz magából és elhúz innen, mert nem szeretnék egy lányt bántani, még ha az ilyen, mint Alyson is.

Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 09. - 06:39:28
Az oldal 0.126 másodperc alatt készült el 47 lekéréssel.